//Kampány//
//Jelöltek//
*Végre megérkezik aki rendet rak egy kissé a helyzetben. Naruhil Cyl Dalburn ráadásul, ismeri fel a fél mélységi. Elismerően biccent egyet a helyzetnek, és a felé néző tanácsosnak is ha az a jelenlévőket is megtiszteli köszönésével, majd vet egy pillantást Qeron felé. Bizonyosan a nemest is egyfajta különös, mellkas melengető elégtétellel töltheti el, hogy végre van valaki, aki feloszlatja ezt az egész komédiát.
Eztán pedig végre kezdetét veszi valami. Amit nem más kezd el, mint a híres neves, nagy Kagan Thargodar.
Aki teljesen másképp kezdi el a dolgokat, mint gondolta volna. Ryrros rezzenéstelenül mosolyog tovább a tréfának szánt megjegyzésre is. Elmésnek gondolná, ha nem jelen helyzetben és körülmények között lennének. Így viszont tökéletesen haszontalannak és nem hadúrhoz méltónak véli. Az öntömjénezési áradatot viszont már annál inkább. Nos igen, a hadúrnak van mit a tejbe aprítania, és ezt nem is rest mások orra alá dörgölni. Csak valahogy a földjei megszerzésének története eltűnik a lanawini ködös homályban. Persze pletykák mindig akadnak, ó abból van aztán jó sok! Hogy mi igaz belőlük? A fene se tudja. De annyi szent, hogy a Thargok ura ért a fellépéshez.
Ezután jön a varázsló. Aki Mynácskát fűzte nem olyan régen. A vén kujon aztán biztosan tudja hogyan kell élni, ha ilyen nőket kapdos maga mellé, csak a túléléshez nem érthet igazán. Ugyanis Myna Foks nem egy életbiztosítás. De hát ő tudja... az érdemeit mindenesetre szépen felsorolja ő is. Legalább volt élete, mielőtt a szőkeség elvágja a torkát álmában. Micsoda tragédia lenne.
Egy szó mint száz, Ryrroshvar remekül elszórakozik magában, amíg ékesebbnél ékesebb szavak szállnak a levegőben. Végül pedig a jelöltekre kerül a sor.
Ha hallaná, mit mond az a férfi, aki először indul meg a pódium felé, hogy szóra nyissa a száját, biztosan duruzsolna neki néhány bájos szót, de így csak hátradől a székében, és kissé megbillentett fejjel hallgatja őt.*
~Áh, szóval Lorew Mazoral. Neked mi a titkod? Mindenkinek vannak titkai.~
*Végig hallgatja a beszédet, biccent egyet, és mielőtt véget érne az, jelölt társaira tekint. Nem lát túl nagy elszántságot a tekintetükben egyelőre ahhoz, hogy melyikük indulna el nyomban az emelvény felé. Így mire Lorew befejezi amit elkezdett, már támaszkodik is meg széke szélében, és emeli fel magát a helyéről. Nem akart ilyen hamar menni, hiszen a jelenlévők között alighanem ő a legsemmitmondóbb bárki számára. De utolsó sem akart volna lenni. Hát történjen aminek történnie kell.
Egyenes háttal, ruganyos macskamozgással indul meg, hogy ő nyissa most szóra a száját, és közben ő tapsol a leghangosabban - már ha tapsolnak a nézők - és ő mosolyog a legszélesebben az éppen távozó szerzetesre.*
- Ilyen beszédek után nehéz újat mondani. Nem irigylem az utánam következőket. *szólal is meg fehér fogait kivillantva mosolygás közben, ahogyan felér a pódiumra. Megvárja amíg a tömeg elcsendesedik, már ha hangoskodna, és akkor fog csak bele.*
- A nevem Ryrroshvar Syn Srrathyn. *kezdi egy bemutatkozással.*- Kevesen vannak, akik a jelenlévők közül ismerhetnek vagy hiszik, hogy ismernek. Ezen persze jómagam is szeretnék változtatni. *biccent egy aprót hozzá nyomatékosításképpen, és azért elkomorodik egy kissé. De szemében továbbra is ott marad az a különös, furcsa vidámság.*
- Én sajnos nem jeleskedhetem oly érdemekkel, mint a hadúr. Nincsenek mögöttem nagy csaták, amiket kard vív karddal szemben. Én a semmiből jöttem... és a semmiből lettem valaki. Nem emelhetek szót a nagy tetteim mellett, csak ékes szavaimat hangoztathatom. *mondja.*- Azt, hogy ma itt lehetek, nem a származásomnak, nem a rangomnak köszönhetem. *pillant végig a tömegen.*
- Én idáig önnön erőmből jutottam el, saját magam küzdöttem fel, hogy a hegy azon szirtjén állhassak, ahonnan már meghallják a hangom. Artheniorban nem vagyok még eléggé ismert. De bejártam a világot. Láttam Lihanech csodás tornyait a felkelő nappal aranylani a tó tükrében. Láttam Pirtianes katonás utcáit, és helyet szereztem magamnak Wegtoren vagyonosai között. Láttam a szépet és a jót, és láttam a rosszat és a semmirekellőt. Beszéltem a koldussal, és szót váltottam a nemessel. És Lanawin buja vadonjaiban barangolva, messze a külvilág folytonosan dübörgő zajától ráébredtem... igazán csak egyvalami számít. A tudás.
*Itt hagy egy lélegzetvételnyi időt, amíg az emberek megemésztik eddigi szavait. És amíg esetlegesen felfogják, itt nem csak a könyvekből tanult elméletekről beszél. Ó, nagyon nem.*
- A tudás az, ami előrébb mozdítja a világunkat. A tudás volt az, amellyel elkerülhettük volna a szörnyű vereségeket, amellyel alkalmunk nyílt volna úgy visszavágni a régmúlt nagy csatáiban, hogy megmutathassuk... Arthenior erős! *kezd el egészen szenvedélyesen beszélni.*- Aki híján van ennek, az nem fogja meglátni, hogy a nép az, amely támaszt ad hadainknak, amely alapot emel az urak kastélyai alá. És nem fogja meglátni azt sem, hogy a rangban feljebbvalók miért emelik fel ezeket a várakat, miért küzdenek ugyanúgy, mint egy munkáját vesztett pék a szegénység utcáin. Meg kell találnunk a közös hangot egymással, meg kell keresnünk azokat a dolgokat, amelyekkel együttes erővel, nemesek és közemberek, szegények és gazdagok felemelhetnek egy olyan várost, egy olyan birodalmat, amelyet senki nem tud majd elsöpörni! Nem állítom, hogy ez az út egyszerű volna, és nem állítom, hogy gyorsan menne. De ha mind jól választunk, ha eleget tudunk, ha elég felkészültek vagyunk... akkor sikerrel fogunk járni. *ismét hagy egy kis lélegzetvételnyi időt.*
- Én mindig és mindenkor a nép nevében fogok beszélni, és a város érdekeit fogom szolgálni. Én így tudom támogatni ezt a várost, és ezeket a lenyűgöző embereket, akik nap mint nap a jobb életért küzdenek! *mutat a néző sereg felé.*
- Köszönöm a figyelmet. *biccent végül, majd ha kap bármilyen pozitív visszajelzést, akkor ismét elvigyorodik, és úgy sétál le az emelvényről, hogy átadja helyét a következő jelölt számára.*