//Nyílt//
*Még mielőtt a lóval céljukhoz érnének az elf személyében veszi észre Alenia, hogy bátyja távozik. Azt látja, hogy a szája mozog, de hogy mint mondott, arról fogalma sincs, mert már túl távol vannak tőle. Elkönyveli, hogy Aleimord köszönés nélkül távozik a tisztásról, mert miért is gondolná, hogy pont elköszönni szeretett volna abban a mondatban, amit ő nem hallott? Csak csóválja a fejét, mérgelődik magában egy picit ma immáron sokadszor azon, hogy bátyja mekkora egy... Na jó, talán ezek a szavak nem egy úri hölgyhöz illőek, még akkor sem, ha csak a gondolataiban hangzana el.
Na meg most az ő hibája az is, hogy a sétalovaglás bizonyára csodás pár pillanatáról marad le csupán azért, mert Aleimord úgy döntött, hogy ő távozni óhajt. Szörnyű. Inkább nem is foglalkozik ezzel tovább, főleg azért nem, mert közben megközelítik a sötét ruhás elf hölgyet. Alenia udvariasan és hosszan, Svir kevésbé udvariasan és kevésbé hosszan köszönti, amit rögtön egy kérdés, illetve értetlenkedés követ.*
- Svir Úr! Én nem is gondoltam, hogy a hölgynek is fel kell ülnie a lóra. *Persze, hogy nem, hisz a Svir mögötti hely az övé, csak az övé.* Egyrészt a tisztás másik oldalán már senki nem vár ránk, mert az az idióta... khm, drága, egyetlen testvérem úgy döntött, távozik. Szóval nyugodtan itt maradhatunk ezen a részen. A másik pedig, hogy Ön, Uram, csak nem gondolja úgy, hogy én elfoglalok egy fél lónyi helyet?
*Felet bizony. Mert a ló másik fele az Svirt illeti meg, még akkor is, ha neki sem lenne szüksége ennyi helyre az állaton. Azért mégis, Frankó az ő tulajdona, jár neki. Na meg ő irányítja a paripát, amihez nem hátrány, ha elegendő mozgástere van a férfinek.*