//Konja Konor//
*Amikor az ember (vagy a gnóm) álmos, és nem akar elaludni, akkor ha el is bóbiskol, utána valószínűleg még felriad párszor, mielőtt végképp álomba merülne. Zrekil is így volt, mikor erősen tiltakozott az ájulás ellen. Viszonylag gyorsan vissza is tért a valóságba. Azonban most, mikor rájött, mit is mondott, hirtelen annyira megrémült, hogy el is felejtett tiltakozni az ájulás ellen. Sőt, úgy volt veel, talán jobban is teszi, így most tényleg az ájulás mélyére zuhant. Ami igazán meglepő volt,hogy ismét ugyanott volt. A ködös alakok... Hirtelen átérezte mindazt a rémületet, amit akkor, amikor először itt volt. A tehetetlenséget, hogy nem tud szabadulni. Még mielőtt megpróbálna szabadulni újból, ezúttal megszemléli a képet. Legalábbis megszemlélné. Ahányszor egy konkrét pontra koncentrál, azt mindig ellepi a köd, ugyanakkor ha az egész képet nézi, akkor látja, hogy a köd alig fed el valamicskét. Csak épp mindig ott van, ahova a gnóm tekint. Ez megrémíti, így igyekszik lecsukni a szemét, de ha sikerül is, hát átlát a szemhéján. Kicsit megnyugodva próbálna a hangokra figyelni, de mintha nagyon messziről hangzanának, mint egy-egy apró visszhang. Nem érti rendesen a szavakat, már-már úgy érzi, nem is az ő általa ismert nyelvek valamelyikén beszélnek. Végül újra tehetetlen futásba kezd. Próbál hátat fordítani az alakoknak, és futni, rohanni amerre csak lát, de valahogy mindig ott vannak előtte.
Majd a keserves küszködés közben egy másik hangot hall, nem a tárgyalókét, sokkal inkább egy női hangot... Konjáét. Ez már elég neki, hogy egy pillanatra megálljon, és érezze, hogy ez csak álom. Bár a tündérlányka beszűrődő hangja is csupán visszhangként hatott, de erőteljesebben, érthetőbben. Mintha valami olyasmit mondana, hogy ő is szereti... A gnómot innentől kezdve már nem is érdeklik az alakok, az sem, hogy mennyi időt kell még ott töltsön velük, ami sokkal fontosabb, az... az Konja. Ahogyan ezt felfogja, úgy hirtelen jeges érintést érez az arcán, aminek hatására az álom véglegesen szertefoszlik. Miközben ébredezik, hirtelen megérzi, hogy a tündérlányka megcsókolja. Egy darabig fogalma sincs, mi álom és mi valóság, így hát lassan és óvatosan felül, majd megtapogatja arcát. Hideg víz... hát ez volt a jeges érintés... Majd tekintetét Konjára emeli, és annyit mond:*
- Visszajöttem... meddig voltam... szóval ájult?