//Nem várt találkozás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mielőtt még elmenne, hogy ágakat szedjen tüzelőnek és nyársnak nem igazán tudja hová tenni a másik lány talán sértődött szavait. Ő inkább bóknak szánta sajátjait, vagy valami olyasminek, illetve tényleg attól félt, hogy Neranie egyszerűen ki fogja őt röhögni, amiért orkként egy kis nyugalomra és csendes zugra vágyik. A félvér mégis inkább, mintha zokon venné azt, hogy ilyet feltételezett róla.
~ Talán a szellemek miatt zaklatott még mindig ennyire. Talán mégiscsak hülye ötlet volt otthagyni a többieket. Nagyon más mindenki, aki nem mi vagyunk. Mondjuk ezt mindig is tudtam. Nem értem miért lepődöm meg pont most. Vagy, csak félreértem? ~*
- Ezt nem értem, hogy érted. *mondja.* Azt hittem te is az a fajta vagy, aki nem képes megülni a seggén egy napig sem, ezért unalmasnak fogod találni.
*A mondat végül egy vállvonással végződik. Nem nagy ügy az egész tulajdonképpen. Ha még eddig nem ölték meg egymást, akkor nyilván ezen sem fognak már összeveszni.
Az ágak összegyűjtése is gyorsan megy, és egész hamar vissza is ér. A lányban sem kell csalódnia, hiszen valamennyi követ csak gyűjtött. Annyira tehát mégsem sértődött meg, vonja is le Vivri rögtön magában a végkövetkeztetést. Amúgy is, ez fontos. Bármilyen kedvező véleménye legyen is bárkiről, nem hinné, hogy bárkit is képes lenne kedvelni, aki nem képes összerakni és értékelni egy valamirevaló tábortüzet. Mégis, ő áll neki elkészíteni, ezt nem hagyja rá Neraniera, mivel valószínűleg nem minden alap nélkül feltételezi, hogy ehhez úgy is ő ért jobban.
Mozdulatain látszik, hogy nem először csinál már ilyesmit, hanem körülbelül vagy ezredszerre. Gyorsan, határozottan rendezi a köveket körbe és rakja közéjük a tüzelőt, amelyből kiválaszt két faágat nyársnak.
A csonttőr nem éppen nyársfaragásra lett kitalálva. Inkább dísz, mint fegyver, pontosabban az olyan helyzetek fegyvere, amikor tulajdonképpen már nincsen is szükség fegyverre. Odahaza rendszerint lekötözött áldozati állat nyakába döfték, amikor edénybe akarták felfogni a kiömlő vért. Nem is vinné rá a lélek, hogy most olyan közönséges munkára használja, az pedig eszébe sem jut, hogy a másik lánytól kölcsönkérje a fegyverét. Hasonló szintén ott, ahonnan ő jött, egyet jelent azzal, hogy a legyőzött ellenség megadta magát. Ők ellenben most és itt nem mint ellenségek ülnek egymással szemben, így nem marad más, mint hogy olyan botot döfjön át a táskájából előkerülő egy-egy szelet húson, aminek nincsen kihegyezve a vége, hamarosan pedig kis lánggal, de egész vidáman már a tűz is ott lobog közöttük.
Magát a hússzeleteket kis bőrtasak óvta eddig. Túl frissnek ugyan nem tűnnek, de még nem büdösek, köszönhetően annak, hogy ez volt talán az első igazán napsütéses és meleg nap ebben az évben.
Kíváncsi rá, hogy a lány firtatni fogja-e, hogy milyen állatból lettek kivágva. Más étel ellenben nála nincsen, szóval vagy ezt eszik, vagy nem esznek. Ő persze az első lehetőséget választja. Ugyan nem nyomja Neranie kezébe a másik nyársat, de az, hogy letámasztja mellé saját értelmezése szerint ugyanúgy kínálást jelent.*
- Véresen a legjobb szerintem. *jegyzi meg csak úgy mellékesen. Zöld arcán aztán talán valami zavarféleség suhan át az újabb kérdésre, de hát elég zavart a másik lány is az eddigiek alapján, ami azt illeti, így talán ez fel sem fog tűnni neki. A szellemes kis kaland legalábbis valami ilyesmit támaszt alá.
Mindettől függetlenül megint az a különös érzése támad, ami korábban Valea esetében, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit mond, így akár az igazat is bevallhatja, a világon semmi baja nem lesz belőle. Nem bizalom az, amit a másik lány iránt érez, de egész lényét mégis elönti valamilyen kellemes felszabadultság. Törzsükben, ahol a nőstényeknek, és különösen a fiatal nőstényeknek, mint ő, meg volt a maguk helye, természetesen nem beszélhetett sem terveiről, sem pedig azok hiányáról. Az övéitől távol azonban már semmi tétje nincsen az egésznek.
Itt most magukban vannak, ami pedig azt illeti jobban belegondolva tulajdonképpen Neranie az első az életében, akivel sikerült ilyen hosszan elbeszélgetetnie, és nem ork.*
- Hát, nem tudom. *ismeri így el kertelés és szégyenkezés nélkül, de olyan mosollyal, mint akit ez tulajdonképpen szórakoztat.*
- Nem vagyok valami jó az ilyesmiben. Nem éppen az én dolgom volt a tervezgetés a törzsben. Csak el akartam jutni eddig, és kész. De útközben rájöttem, hogyha tovább akarok maradni, akkor olvasni muszáj majd megtanulnom. Akkor te még nem voltál velünk. Valea ikszet látott bele a csontokba. Azt mondta, hogy az egy betű. Én egyet sem ismerek, azt pedig nem hiszem, hogy a jóscsontok olvasását errefelé lehetne bármire is használni. És persze csak nőstény vagyok. Előbb-utóbb szükségem lesz valakire, aki szétszed, ha érted mire gondolok. *teszi hozzá utóbbit inkább csak a rend kedvéért, hiszen biztos abban, hogy Neranie tényleg tudja mire gondol. Ő is csak nőstény, és amennyire ork szemmel meg tudja ítélni, szemrevaló is.*
- A saját fajtámmal persze már voltam, szóval most valami másra vágyom. Emberhúsra. *vigyorodik el, megint egy kissé úgy, mint akit saját tervének merészsége szórakoztat, vagy az, hogy olyasmire adta a fejét, amit minden bizonnyal nem csak az övéi között nem értene senki, hanem itt sem fognak nagyon.*
- Nem valami nagy terv. *ismeri el.* De kezdetnek nekem elég. És még az se biztos, hogy maradok. Ha nem fog tetszeni, egyszerűen megyek tovább. Más városok is vannak a világon.
- És te? *kérdez vissza már csak azért is, hogy kicsit terelje a témát. Ugyan szívesen beszél magáról, és élvezi azt, hogy végre egyszer minden mindegy alapon teljesen őszinte is lehet, mégsem szeretne túl sok mindent elárulni egyelőre. A borból mindenesetre iszik egy újabb kortyot amíg a választ várja, és a nyársra húzott hússzelet komótos lassúsággal sülni kezd.*