//Nyárelői karaván//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Oham felé//
*Az ollócsattogtató immár vidoran és fütyörészve indul az útjára. A pénze megvan, az ügyfél elégedett és jól teszi. Mértani pontossággal megnyírt feje minden bizonnyal immár a jövő követendő divatja a karaváni forgatagban. Halax azonban hallatlan cselekedetre szánja el magát, s félő, hogy mindenki füle hallatára állítja meg az elébb még ollóval rohangáló figurát. Azonban a tömeg ezúttal nem figyel fel, talán számítanak rá, hogy ezúttal csupán ismét egy üzleties beszélgetés következik, ami már korántsem oly érdekes, mint egy porba hulló szomorú fül, vagy orr.*
- Hogyan? *Áll meg hórihorgas köpenyesünk a szóra, majd lassan Halax felé fordul.* Segítségre? Fürdősátor? Káddal a kezében? Nem értem. *Még dús szemöldökei is felszaladnak a homloka közepére, hol aztán egy hosszú hernyóvá fonódjanak össze, bizony ott is elkélne egy alapos nyírás.*
- Ó! Oham mestert majd én figyelmeztetem, ne fáradj vele! *Legyint csak a férfi szavaira, vigyorogva. Mintha elméjében máris kattant volna valami kis gnóm feltaláló által kreált kis kapcsoló szerkezet.*
- Bár, ami azt illeti... neeeem... Oham nem szereti, ha zavarják, főleg, ha illetéktelenek tudják meg a sátra pontos helyét. *Itt persze szájára csap, mert máris többet beszélt, mint amit szeretett volna. Nos igen, ollókézművesünk talán nem a legokosabbik üzletember, ki a wegtoreni karavánnal érkezett.*
//Nyárelői karaván//
//A négylábúak asszonya//
*Az árus nem az előzékeny és udvarias fajtából való, tán ez feltűnt már Vierstrának is, ahogy az elébb az asszonnyal bánt. Ennek megfelelően lép a lány elé, hogy befurakodjon a szekér belsejébe:*
- Kushadjatok már! *Ordítja el magát rögtön, markait egymáshoz dörzsölve. Az állatok hallgathatnak rá, mert azonnal szűkölve és vonyítva fejezik be a csaholást és az ugatást. Vierstra látja, amint az árus az ajtón belépve tűnik el, s minden bizonnyal hallja az ordítást, s az azt követő csendet is, ehhez bizony nem kellenek elf fülek. Mielőtt azonban a bűz birtokába belépne, még épp az ajtóban, bokáját hirtelen megragadják alulról. Ha lenéz az iménti asszony könnyektől iszamós tekintetét látja, amint esdeklőn, térden állva néz fel a lányra:*
- Öld meg! Kérlek öld meg! *Formálja a szavakat a szájával, szinte alig suttogva, de elég egyértelműen ahhoz, hogy a lány megérthesse. Aztán mielőtt az árus bármit megsejthetne, elengedi Vierstra bokáját és hátat fordulva eliszkol, hogy folytassa az előbbi súrolást. Néha azért oda-oda néz, fel a lányra, mindaddig, míg az eltűnik a szekérben.*
- Kérlek! *Szája ismét sírásra görbül.*
//Nyárelői karaván//
//A fekete vagont kellett volna//
*A hangokat abban a pillanatban vágják el, ahogy Lorew kiszól. Némiképp meg is lepődhetnek, mert hirtelen halk tanácskozás veszi kezdetét, mely kapcsán a tanácstalanságot hamarosan egy szigorúbb, nagyon mély, erőteljesebb hang váltja fel, mi félreérthetetlenül a vagon belsejébe szól:*
- Ki vagy? És mit keresel az úrnő hálófülkéjében? *Kérdezi, hallhatóan türelmetlenül. Emellett Lorew vagonból kikandikáló kezére, mintha kötél hurkolódna, s az integetésre egyre csak szorul. Bizony ez egy apró kelepce. Talán nem kellene ismeretlen idegeneknek karokat kidugdosni egy feltételezhetően őrült nő hálófülkéje pöttöm ablakán. A kezét nem fogja tudni visszahúzni, annyi bizonyos, így jobban teszi ha válaszol a feltett kérdésre, feltéve persze, ha nem akarja kézfej nélkül visszakapni. A gúzsba kötött kézre ugyanis hamarosan, mintha hideg acél is feszülne.*
- Csak semmi trükk! Válaszolj! *Sziszegi a hang, majd egy másik közvetlen mellette szintén megszólal:*
- Úrnőm, jól vagy? *A kérdés hallhatóan aggodalommal terhes.*
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
- Úgy, úgy! Erre emberek! *Tapsikol hangosan, s kiabálva biztatja a tömeg egy részét kik már bizony az alkalmi színpad előtt tolonganak. Túlzás lenne azt állítani, hogy az egész karaván Salwar megcsodálására gyűlt itt össze, de ami azt illeti egész szép számban álldogálnak már türelmetlenül. Néhol egy-két hang már egyenesen előadást követel, mintha egész nap erre vártak volna.*
- Éneket! Éneket! Éneket! *Harsogják a lurkók kacagó szájjal, nekik annyi bizonyos, hogy maga a fennforgás is örömet okoz, ha tehetik még nagyobbat csinálnak belőle, mert a felnőttek közül is többen átveszik a rigmust. A Salwar húzódozó mondataira az árus előbb trükköt sejtve húzza fel szemöldökét, majd végignézve a férfin megenyhülve bólint, s a szekér belsejében tűnik el. Miután visszatér, kezében egy fehér, bő ujjas ing, egy egyszerű vászon nadrág, s ami a legérdekesebb, egy olykor bordó, olykor sötétkékbe hajló meghatározhatatlan anyagú köpeny:*
- Erre különösen vigyázz barátom! Még a nagyapámé volt, akinek énektudását tisztelet övezte Wegtoren szerte. Állítólag egy férfinak lopása ellenére ne vágták le a kezét, mikor a vesztőhelyen dalolt mellette. *Meséli elmélázva, de komoly arccal. Majd a homlokára csap.*
- Ó, a hangszer! *Kiált fel, s ismét eltűnik a kocsiban, hogy pár pillanat múlva egy szépen faragott, sértetlen, vízcseppszerű testű lanttal térjen vissza, melynek mind a hat húrja megvan. A lant nyaka szinte merőlegesen hajlik rá a szárra. Salwar, ha esetleg kipróbálja hallható, hogy oly tökéletes hangolásban üti a terceket, hogy abban egy tizedhangnyi eltérés sincs. Oldalán ismeretlen íráshoz hasonlatos jeleket faragtak belé, de csak óvatosan, hogy a testben megpendülő hang erősítését ne befolyásolja.*
- Ez is nagyapámé volt. *Nyújtja át tisztelettel a férfinak.* Talán játszhatnál az ő emlékére is. *Mondja halkan.* Itt vannak, akik ismerték és szerették őt. *Súgja, s a tömegben néhol megjelenő kaftános figurákra mutat.* A szekér mögött átöltözhetsz. *Súgja ismét, majd a tömeghez fordul.*
- Türelem, emberek, türelem, a művész az alkalomhoz illően átöltözik. Az előadás végeztével minden érdeklődő tíz százalék engedményt kap mindenből, mit csak megkíván! *Vigyorog a tömegre.*