Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 323 (6441. - 6460. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6460. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-07 17:22:24
Üzenet elküldve: 2018-08-07 17:22:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
//Epilógus//
*A kislány már épp szólna, majd a sötételf arckifejezésére beleragad a szó. Inkább csak megvonja apró vállát és elszalad játszani a többiekkel. Ruházattal teli batyuját már valaki magával ragadta, így sajnos csak a tőrrel és a lanttal kell beérnie. Ezúttal a karaván helyszínét gond nélkül maga mögött hagyja, ahogy érkezett, úgy távozik is, sem elvéve, sem hozzáadva. A wegtoreni embereknek a szokás, az szokás, de nem több egy kósza fél órás emléknél. Lehet, hogy a sötételfnek ez jóval maradandóbb nyomokat okozott.*
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
*Csepp és csepp. Mézédes és gyöngyként csillogó. Régen volt már, s e két cseppet úgy issza be a föld, mintha soha nem is lett volna. Egy apró fűszál azért ágaskodik az ég felé, hátha el tudna kapni egyet, s ritka kincsként ölelné magához. Az ég, mintha lesné csalafinta ténykedését, mérgesen és kitartón morran egyet, aztán elhallgat, elegendőnek érezvén feddő kiáltását. Az árus olykor hátranéz, megbizonyosodva arról, hogy követik, majd boldog vigyorral fordul vissza. Arckifejezését Kharasshi és Rilkäline is elkaphatja. A szekér nincs messze, s ahogy közelednek egyre színesebb a kelmék játéka, mintha tiszteletükre kelnének birokra egymással, vagy táncolnának a lassan feltámadó szélben romantikusan egymásba tekeredve.*
- Jöjjenek, jöjjenek! *Invitál az árus széles mosollyal, mintha nem látná, hogy pontosan ezt teszik. Tán megszokás nála, tán csak megerősítés, mindenesetre azt már biztos, hogy messziről kiszúrta, a lány, bizony odavan a kelméért, itt üzlet várható, mert a sötételf meg a lányért van oda, semmi kétség. Közben dörzsöli a tenyerét, mintha fázna, s a kiállított kis pult mögé áll, majd széttárva tenyerét mutat az egyéb darabokra:*
- Lenge sál, nyáriasan, csodás kendő *kacsint Kharasshira* az arc elé, hogy más ne leshesse a csodát. Kis kötény, selyemből, derékra, pont annyira áttetsző, hogy az arra méltók szemezzenek vele. Ó hová megy? *Kérdezi elkerekedett szemekkel a lány reakciójára, majd csalódottan biggyeszti le száját, s félszegen a sötételfre néz, így már nem érzi magát annyira elemében.*
//Rilkäline//
*A lány dönt, s marcona kíséretét, egy romantikus jelzés után ott hagyja. A nap bár korábban már előbukkant, most ismét szégyenlősen bújik el a felhők mögé, mintha nem akarná zavarni a párost. Rilkäline a leány felé indul, kinek szeme felderül a látványra, ugyanis mindvégig figyelte, kis trükkje sikert arat e. Csepp. Rilkäline vállán gördül le, hogy utat keressen a ruhája kis labirintusba ráncolódó redői között. Csalfa kis csepp ez, utat keres befelé, hogy hűvös érintésével a lány bőrét simogassa végig. A trillának vége szakad, a lány eltartja szájától a kis hangszert, s lopva tekint körbe, majd közelebb inti magához a kérdő lányt. Suttogva szólal meg aztán, bizalmasan és aggódón:*
- Szia... szép vagy. *Pirul el.* Nagyon vigyázzatok vele, becsap benneteket! *Hajol közelebb Rilkälinehez, s biccent a kelmeárus felé, miközben a kis szekér előtetejére aggatott függők szintén játékos táncba kezdenek. Akad, mely fémből készült, csilingelő hangja a legrosszabb álmot is elűzik, kacagó, apró tündérek énekéhez hasonlít.*
//Dalospacsirta//
//Epilógus//
*A kislány már épp szólna, majd a sötételf arckifejezésére beleragad a szó. Inkább csak megvonja apró vállát és elszalad játszani a többiekkel. Ruházattal teli batyuját már valaki magával ragadta, így sajnos csak a tőrrel és a lanttal kell beérnie. Ezúttal a karaván helyszínét gond nélkül maga mögött hagyja, ahogy érkezett, úgy távozik is, sem elvéve, sem hozzáadva. A wegtoreni embereknek a szokás, az szokás, de nem több egy kósza fél órás emléknél. Lehet, hogy a sötételfnek ez jóval maradandóbb nyomokat okozott.*
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
*Csepp és csepp. Mézédes és gyöngyként csillogó. Régen volt már, s e két cseppet úgy issza be a föld, mintha soha nem is lett volna. Egy apró fűszál azért ágaskodik az ég felé, hátha el tudna kapni egyet, s ritka kincsként ölelné magához. Az ég, mintha lesné csalafinta ténykedését, mérgesen és kitartón morran egyet, aztán elhallgat, elegendőnek érezvén feddő kiáltását. Az árus olykor hátranéz, megbizonyosodva arról, hogy követik, majd boldog vigyorral fordul vissza. Arckifejezését Kharasshi és Rilkäline is elkaphatja. A szekér nincs messze, s ahogy közelednek egyre színesebb a kelmék játéka, mintha tiszteletükre kelnének birokra egymással, vagy táncolnának a lassan feltámadó szélben romantikusan egymásba tekeredve.*
- Jöjjenek, jöjjenek! *Invitál az árus széles mosollyal, mintha nem látná, hogy pontosan ezt teszik. Tán megszokás nála, tán csak megerősítés, mindenesetre azt már biztos, hogy messziről kiszúrta, a lány, bizony odavan a kelméért, itt üzlet várható, mert a sötételf meg a lányért van oda, semmi kétség. Közben dörzsöli a tenyerét, mintha fázna, s a kiállított kis pult mögé áll, majd széttárva tenyerét mutat az egyéb darabokra:*
- Lenge sál, nyáriasan, csodás kendő *kacsint Kharasshira* az arc elé, hogy más ne leshesse a csodát. Kis kötény, selyemből, derékra, pont annyira áttetsző, hogy az arra méltók szemezzenek vele. Ó hová megy? *Kérdezi elkerekedett szemekkel a lány reakciójára, majd csalódottan biggyeszti le száját, s félszegen a sötételfre néz, így már nem érzi magát annyira elemében.*
//Rilkäline//
*A lány dönt, s marcona kíséretét, egy romantikus jelzés után ott hagyja. A nap bár korábban már előbukkant, most ismét szégyenlősen bújik el a felhők mögé, mintha nem akarná zavarni a párost. Rilkäline a leány felé indul, kinek szeme felderül a látványra, ugyanis mindvégig figyelte, kis trükkje sikert arat e. Csepp. Rilkäline vállán gördül le, hogy utat keressen a ruhája kis labirintusba ráncolódó redői között. Csalfa kis csepp ez, utat keres befelé, hogy hűvös érintésével a lány bőrét simogassa végig. A trillának vége szakad, a lány eltartja szájától a kis hangszert, s lopva tekint körbe, majd közelebb inti magához a kérdő lányt. Suttogva szólal meg aztán, bizalmasan és aggódón:*
- Szia... szép vagy. *Pirul el.* Nagyon vigyázzatok vele, becsap benneteket! *Hajol közelebb Rilkälinehez, s biccent a kelmeárus felé, miközben a kis szekér előtetejére aggatott függők szintén játékos táncba kezdenek. Akad, mely fémből készült, csilingelő hangja a legrosszabb álmot is elűzik, kacagó, apró tündérek énekéhez hasonlít.*
6459. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-06 18:44:48
Üzenet elküldve: 2018-08-06 18:44:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
- Nincs okom panaszra *válaszol az árusnak büszkén, s pajkos pillantást vet szeme sarkából Kharrashira. Bármilyen szemérmetlen hatást kelt, őt ez cseppet sem érdekli. Csak kézbe veszi az anyagot, megnézegeti az arany szálak útját, mintáit. Amikor felé emeli az árus a kelmét, utána is nyúl, hogy saját kezével igazítsa magához, kérdő pillantással kedvesére, vajon mit szól hozzá.* ~Milyen?~
- Igen, valóban, nagyon finom a tapintása *válaszol az árusnak. A pruszlik után, talán olyan érzés volna felvenni, mint ha nem is viselne semmit. Olyan szabad. Követi is a kelmeárust, Kharasshival a nyomában. Ám mielőtt tovább lépne, megbicsaklik a trilla, mi olyan egyenletes volt korábban. Rilkäline odapillant, s bár semmi nem változott a látképen, valami mégis különösnek hat. Csak az érzet, de meg nem tudná fogalmazni. A sejtelmes fényjáték, amivel egyszer simogatja őket a napsugár, a következő pillanatban viszont inkább szemérmesen a felhő mögé bújik. Visszafordul, hogy a vagonba lépjen, s felölthesse a bordó lengeséget, ám az utolsó pillanatban mégis meggondolja magát. Visszalép, feltekint az égre, ahol már készülődik a frissítő záporeső, de még dilemmázik, vajon megkegyelmezzen-e a nyári melegnek, adjon-e enyhet a földnek, s embereknek.*
- Csak egy pillanat *szól, miközben kezét a férfiéra simítja.* Máris jövök, csak… *csókért nyújtózik. Adja is a leheletnyit, a leheletnyi időre, amíg megnézi a kislányt.*
- Mire megegyeztek az árban, már itt is vagyok *Nem kétli, hogy Kharasshi akarata kerekedik felül, vagy így, vagy úgy. Bár nem szeretne konfliktust, s a hím hangjából a baljós árnyalatot kihallotta már. Igyekezne vissza, nehogy nélküle balul süljön el valami. Ám a kislány vonzza a tekintetét, és őt is. Megmagyarázhatatlan. Mosolyog szeme sarka, mikor megindulna felé, hogy a stand előtt megállva köszöntse.*
- Szervusz. Szeretnél valamit? ~Vagy csak képzeltem?~
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
- Nincs okom panaszra *válaszol az árusnak büszkén, s pajkos pillantást vet szeme sarkából Kharrashira. Bármilyen szemérmetlen hatást kelt, őt ez cseppet sem érdekli. Csak kézbe veszi az anyagot, megnézegeti az arany szálak útját, mintáit. Amikor felé emeli az árus a kelmét, utána is nyúl, hogy saját kezével igazítsa magához, kérdő pillantással kedvesére, vajon mit szól hozzá.* ~Milyen?~
- Igen, valóban, nagyon finom a tapintása *válaszol az árusnak. A pruszlik után, talán olyan érzés volna felvenni, mint ha nem is viselne semmit. Olyan szabad. Követi is a kelmeárust, Kharasshival a nyomában. Ám mielőtt tovább lépne, megbicsaklik a trilla, mi olyan egyenletes volt korábban. Rilkäline odapillant, s bár semmi nem változott a látképen, valami mégis különösnek hat. Csak az érzet, de meg nem tudná fogalmazni. A sejtelmes fényjáték, amivel egyszer simogatja őket a napsugár, a következő pillanatban viszont inkább szemérmesen a felhő mögé bújik. Visszafordul, hogy a vagonba lépjen, s felölthesse a bordó lengeséget, ám az utolsó pillanatban mégis meggondolja magát. Visszalép, feltekint az égre, ahol már készülődik a frissítő záporeső, de még dilemmázik, vajon megkegyelmezzen-e a nyári melegnek, adjon-e enyhet a földnek, s embereknek.*
- Csak egy pillanat *szól, miközben kezét a férfiéra simítja.* Máris jövök, csak… *csókért nyújtózik. Adja is a leheletnyit, a leheletnyi időre, amíg megnézi a kislányt.*
- Mire megegyeztek az árban, már itt is vagyok *Nem kétli, hogy Kharasshi akarata kerekedik felül, vagy így, vagy úgy. Bár nem szeretne konfliktust, s a hím hangjából a baljós árnyalatot kihallotta már. Igyekezne vissza, nehogy nélküle balul süljön el valami. Ám a kislány vonzza a tekintetét, és őt is. Megmagyarázhatatlan. Mosolyog szeme sarka, mikor megindulna felé, hogy a stand előtt megállva köszöntse.*
- Szervusz. Szeretnél valamit? ~Vagy csak képzeltem?~
6458. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-05 18:12:51
Üzenet elküldve: 2018-08-05 18:12:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*Valahogy sejtette, hogy nem fog elmaradni a vinnyogás meg a járulékos költségek egy amúgy sérült holmi árához. Ki nem állhatja a nyájasság mögött ólálkodó hamisságot. A kereskedő pedig nem is sejti, milyen közel egyensúlyoz ahhoz, hogy portékája sorsára jusson, amikor Rilkäline felé kezd tapogatózni kétszínű csápjaival. Mozdul is mindjárt, hogy termetével kitakarja előle a nőstény alakját, de a kufár édesgető kísértése mintha egyszerűen körbefolyná. Kettőt se pislog, azok ketten már egyezkednek is a kelmét simítgatva.
Az eső nem zavarja, bár kétséges, hogy lesz-e belőle valami. Annak idején sok portyán áztak, tűrtek a fivérekkel. Nincs cukorból, hogy kárt tegyen benne egy zivatar. Ami inkább zavarja, az valami megmagyarázhatatlan érzés, ami a levegőben feszül. Az idő, a morajló dörgés a távolban, az a furcsa csődület a vásár másik végén, melynek inkább csak a hangjait hallja... és most ez is: egy disszonáns bicsaklás az eddig tökéletes trillában. Csak félszemmel pillantott a lány felé, amikor beljebb kerültek a szekerek közé. Ifjabb korában ő is sokat játszott körtemuzsikán, bár jóval kevesebb tehetséggel, mint ez kis wegtoreni.*
- Mindennek ára van, atyafi *mondja egyetértőn, de kissé mordan, s jelzésértékűen megnyomja az első szót. Nem kétséges, hogy ő is könyörtelenül megszabja, ha a kereskedő túl messzire megy akár az udvarlásban, akár a költségek tekintetében.* - Megbecsülöm a jó munkát *mondja.* - Eszerint szabj jó árat a ruhára. Jó árat, de tisztességeset *mondja ki kerek perec. Nem fukarkodik az aranyakkal, de azt nem veszi jó néven, ha át akarják verni.
Látta, hogy Käli elsőre beleszeretett abba a selyemholmiba, így már aligha van mód visszakozásra. Elindulnak hát a kereskedő után, s Kharasshi egyelőre nem gyanakszik semmi rossz szándékra (azt kivéve, hogy alaposan megkönnyítsék az erszényét). Emellett viszont mélységi. Egy mélységiben sosem ül el a gyanakvás egészen. Ehhez még egy kicsit hozzátesz az a furcsa érzés, ami megült a környéken.
Annak mondjuk kifejezetten örül, hogy a nap már nem tűz úgy. A szeme sokkal kevésbé érzékeny a fényre, mint az Óhazában született fajtársaié, de azért épp elég bántó.*
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*Valahogy sejtette, hogy nem fog elmaradni a vinnyogás meg a járulékos költségek egy amúgy sérült holmi árához. Ki nem állhatja a nyájasság mögött ólálkodó hamisságot. A kereskedő pedig nem is sejti, milyen közel egyensúlyoz ahhoz, hogy portékája sorsára jusson, amikor Rilkäline felé kezd tapogatózni kétszínű csápjaival. Mozdul is mindjárt, hogy termetével kitakarja előle a nőstény alakját, de a kufár édesgető kísértése mintha egyszerűen körbefolyná. Kettőt se pislog, azok ketten már egyezkednek is a kelmét simítgatva.
Az eső nem zavarja, bár kétséges, hogy lesz-e belőle valami. Annak idején sok portyán áztak, tűrtek a fivérekkel. Nincs cukorból, hogy kárt tegyen benne egy zivatar. Ami inkább zavarja, az valami megmagyarázhatatlan érzés, ami a levegőben feszül. Az idő, a morajló dörgés a távolban, az a furcsa csődület a vásár másik végén, melynek inkább csak a hangjait hallja... és most ez is: egy disszonáns bicsaklás az eddig tökéletes trillában. Csak félszemmel pillantott a lány felé, amikor beljebb kerültek a szekerek közé. Ifjabb korában ő is sokat játszott körtemuzsikán, bár jóval kevesebb tehetséggel, mint ez kis wegtoreni.*
- Mindennek ára van, atyafi *mondja egyetértőn, de kissé mordan, s jelzésértékűen megnyomja az első szót. Nem kétséges, hogy ő is könyörtelenül megszabja, ha a kereskedő túl messzire megy akár az udvarlásban, akár a költségek tekintetében.* - Megbecsülöm a jó munkát *mondja.* - Eszerint szabj jó árat a ruhára. Jó árat, de tisztességeset *mondja ki kerek perec. Nem fukarkodik az aranyakkal, de azt nem veszi jó néven, ha át akarják verni.
Látta, hogy Käli elsőre beleszeretett abba a selyemholmiba, így már aligha van mód visszakozásra. Elindulnak hát a kereskedő után, s Kharasshi egyelőre nem gyanakszik semmi rossz szándékra (azt kivéve, hogy alaposan megkönnyítsék az erszényét). Emellett viszont mélységi. Egy mélységiben sosem ül el a gyanakvás egészen. Ehhez még egy kicsit hozzátesz az a furcsa érzés, ami megült a környéken.
Annak mondjuk kifejezetten örül, hogy a nap már nem tűz úgy. A szeme sokkal kevésbé érzékeny a fényre, mint az Óhazában született fajtársaié, de azért épp elég bántó.*
6457. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-05 16:08:55
Üzenet elküldve: 2018-08-05 16:08:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
//Epilógus//
* A sötételf utolsó szalmaszála is kicsúszik ujjai közül, amikor a titokzatos alak szócsöve elutasítja a lehetőséget. Már az eső sem zavarja, bár biztos benne, hogy nem érte esik. Mély sóhajjal várja a halált.
Hitetlenkedne, ha a fájdalom mellett lenne erre ereje. Nem érti, hogy miért az arcával kezdik, egy gyors, biztos mozdulattal a szívébe döfhették volna a kést. Csak arra tud gondolni, hogy nyújtani kívánják a szenvedését. Már kifejezni sincs kedve ellenérzéseit, hisz eldöntötte, hogy életének utolsó pillanatait bátran, és dacosan tölti el. Ettől függetlenül könnycseppek keverednek a vérrel, és csípik a sebét. Ekkor azonban ismét a meglepődésé a színpad, hisz nem érkezik a gyilkos döfés. Talán kivéreztetésre játszanak? De nem, a szavak alapján nem. Csak bólint, és hátranyúl, hogy az ingéből igyekszik sebkötözőt készíteni. Elsőnek a mellkasára próbál gyolcsot készíteni, aztán az arca következik. Ép szemét igyekszik szabadon hagyni. Ha ezzel megvan, akkor a tőrért nyúl, amit nadrágjába töröl, és övébe csúsztat. Utána a lantot veszi fel, a lányra nézve megcsóválja fejét. *
- Nincs ének. El kell mennem. *Jelenti ki, és körbe néz maga körül. A batyut keresi, amiben ott volt a köpeny és a ruha, azokat is el akarja vinni magával, nem csak a lantot. Ha megtalálja ha nem, igyekszik a leggyorsabb úton elhagyni a tisztást. *
//Dalospacsirta//
//Epilógus//
* A sötételf utolsó szalmaszála is kicsúszik ujjai közül, amikor a titokzatos alak szócsöve elutasítja a lehetőséget. Már az eső sem zavarja, bár biztos benne, hogy nem érte esik. Mély sóhajjal várja a halált.
Hitetlenkedne, ha a fájdalom mellett lenne erre ereje. Nem érti, hogy miért az arcával kezdik, egy gyors, biztos mozdulattal a szívébe döfhették volna a kést. Csak arra tud gondolni, hogy nyújtani kívánják a szenvedését. Már kifejezni sincs kedve ellenérzéseit, hisz eldöntötte, hogy életének utolsó pillanatait bátran, és dacosan tölti el. Ettől függetlenül könnycseppek keverednek a vérrel, és csípik a sebét. Ekkor azonban ismét a meglepődésé a színpad, hisz nem érkezik a gyilkos döfés. Talán kivéreztetésre játszanak? De nem, a szavak alapján nem. Csak bólint, és hátranyúl, hogy az ingéből igyekszik sebkötözőt készíteni. Elsőnek a mellkasára próbál gyolcsot készíteni, aztán az arca következik. Ép szemét igyekszik szabadon hagyni. Ha ezzel megvan, akkor a tőrért nyúl, amit nadrágjába töröl, és övébe csúsztat. Utána a lantot veszi fel, a lányra nézve megcsóválja fejét. *
- Nincs ének. El kell mennem. *Jelenti ki, és körbe néz maga körül. A batyut keresi, amiben ott volt a köpeny és a ruha, azokat is el akarja vinni magával, nem csak a lantot. Ha megtalálja ha nem, igyekszik a leggyorsabb úton elhagyni a tisztást. *
6456. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-05 15:01:53
Üzenet elküldve: 2018-08-05 15:01:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Csepp. Csak egyetlen, csak egy apró, csak egy frissítő érintés. A távolból halk zörej hangzik, éhes az ég, gyomra kordul, s még egy felhőt felfal türelmetlenségében. Néha feltámad a szél, de a madár hangja töretlen, s a kis trillahangszeren játszó leány szeme Rilkäline felé pillant. Mosoly játszik ezekben a tekintetekben, legalább annyira vidám, mint a zeneszó, mely a trillából fakad, szinte kórusban a szekér rúdján üldögélő kismadárral. A lány tekintete csak egy pillantás, szinte azonnal szégyenlősen le is süti, lehet, hogy nem szereti, ha közönsége akad, jól látható, hogy elsősorban magának játszik. Előtte asztal, rajta apró agyagból és csontból formált kis játékszerek, a szekér nyitott előtetőjéről, zsinegre fűzött, szintén faragott ékszerek függenek, csontból, fából, igazgyöngyből, s kristályos anyagból, játékosan lengedeznek a szélben.*
- Jajj, ne! Mit csinált jó uram? *Fogja a fejét a szaladó árus, mikor látja mit művel Kharasshi.* Az egy drága, minőségi kelme volt! *Ajbékol.* Még, hogy szabó! Hát miért nem kapta el csak kézzel, most nézze meg! *Láthatóan kissé elégedetlen a férfi magyarázatával, s a levegőbe tartja fel a tiszta darabokat, ekkor kissé meg is nyugszik.*
- Valóban. Hibátlan szabás. *Nézi meg tüzetesen, s ragadozó szemei aprót villannak.* De a varratásnak ára van, nem olyan egyszerű egy ilyen anyaggal dolgozni. *Néz fel a sötételfre, majd azonnal áttér a lányra.*
- Hódolatom kisasszony! Ön gyönyörű *hízeleg* pedig csodálatosan állna önnek, lovagja bizonyára gondoskodik önről, minden tekintetben! *Lassan emeli maga elé a kendőt, tekintete ravaszul villan, s láthatóan Rilkäline felé tartja, mintha összehasonlítaná a kettőt.*
- Oly lágy, mint a bőr, tapintása, akár a lehelet, színe mély, mint a tekintet. Az aranyszálak pedig... nos... csodás éke lehetne vállának. *Kacsint, miközben a kelmét Rilkäline kezére fekteti.*
- Ugye érzi! Hát ilyet! *Tapsol egyet nevetve.* Pont önnek készítették! Jöjjenek, jöjjenek! *Invitálja elindulva szekeréhez a két utazót, s ha ők is úgy gondolják, hogy két szerelmes pillantás között időt szánnak az árus követésére, a kelmeárus vagonjához jutnak el. Hirtelen apró disszonancia rezegteti meg a levegőt, nem fülsértő, de kiválóan érzékelhető. Ha Kharasshi odapillant a trillázó lányra semmi különöset nem láthat, de ha Rilkäline is odanéz, a kis hangszeren játszó leány tekintete jelez valamit, láthatóan szemöldöke nem a ritmusra jár. Csepp. Van, aki kitartja kezét oldalra, s félszegen tekint az égboltra, hogy aztán vállát megrántva induljon tovább útjára, miközben nedves homlokát törli meg. A nap is kacsint, miképp egy időre felhőkbe takarózik, melyet lágyan ölel magához. Persze előtte egy utolsó sugarat még Kharasshi és Rilkäline arcához dörgöl, lágyságot engedve az élnek, s szerelmet a megértéshez.*
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
//Epilógus//
*Csepp. Hirtelen a vérpettyes fehér lenvászon takarón, mely a gyermeket fedi, apró vízcsepp jelenik meg. Sír az ég, bizony sír, siratja újabb áldozatát, mely az esztelen menekülés következtében született. Fogadná már magához, de még nem engedik, van ki kezében tartja a dolgokat. A lányt a csuklyás vezető elé helyezik, az orvosnak kikiáltott férfi türelmesen lép kissé hátrébb, mintha várna valamire. Salwar ordibál, ahogyan azt a halálra ítéltek teszik, az utolsó szalmaszálban is megkapaszkodna, bizony helyesen teszi, mert bátorsága egyszer még kifizetődhet, talán egy másik életben, ahol nem fiatalként és bohóként, hanem megfontolt, fondorlatosként küzdi magát előre. Engedik, hogy száját kiszabadítsa, persze a csuklyás férfi egy intésére, ki mintha utolsó szavait eresztené szabadjára, melyek a lassan távozó karaván hűvös szelével kapnak szárnyra a szélben. Miután befejezte, a csuklyás egy darabig még hallgat, töprengő tekintetét elrejti a feketeség, majd magához inti emberét, kinek fülébe súg bizalmasan. Az ember bólint, majd ünnepélyes arcot öltve áll ki ismét a pódiumra:*
- Arthenior városában tilos a párbaj, ezen törvényeket a wegtoreni karavánnak is tisztelnie kell, így a döntés: elutasítom! *Dörgi torka, majd így folytatja.* Azonban a tisztás ezen kis szegletén, Wegtoren az úr, wegotreni bírákkal és wegtoreni vezetőkkel. Nincs kit a párbajról megkérdezzünk, a felhívásra nem jelentkezett senki! SENKI!! *Üvölti, szájából frecseg a nyál.* A LÁNY WEGTORENI, A SORSA WEGTORENI, A LELKE WEGTORENI, HÁT A TE SORSOD IS AZ LESZ! *A csuklyás férfi hirtelen csendre inti a szónokot, s a tömegre vészjósló halotti némaság száll. Valahogy a madarak is elhalkulnak, csak messziről hallatszik egy lágy trilla, a karaván egy távoli szegletéből, hova nem ért el a bűn, s nem ér el a bűnhődés. A csuklyás a hordágyon fekvő gyermekhez lép, s felhajtja róla a leplet, látszólag csókkal illeti homlokát, majd az orvosra néz, aki bólint. Intésére a lány testét ismét elviszik, a tömeg némán és lehajtott fejjel nyílik szét. Ismét a szónoké a szó:*
- Eldöntetett. Sors, sorsot követ, életért az életet, kézért kezet, szemért szemet, fogért fogat! *Salwart hátulról erősebben ragadják meg, s felső ruházatát, melyet korábban már megbontott kezek tépik le róla. Csepp. Félmeztelen testén egy csepp csillan meg, hogy válláról hasa felé guruljon.*
- LEGYEN HÁT! *A csuklyás komótosan Salwar elé lép, még mindig néma, még mindig kimért, de gyors, mint a nyíl, kezében fekete tőr csillan meg. Amint a levegőbe tartja, maga a tökéletesség, a mozdulatot tanítani lehetne. Salwar fejére még két kéz markol rá, s, ha akarna sem tudna egy tapodtat sem mozdulni, csak szemeinek pillantása kísérheti a bosszú erejét. Egy pillanatra megfagy az idő, a tömeg nem lélegzik, egyöntetű masszává alakul, egyetlen élő egyedként merevedik meg. Ahogy lecsap a tőr, van, ki felhördül, s van, ki csak szemét hunyja le gyorsan:*
- Segítsetek istenek! *Fakad sírva egy asszony, majd ura vállába temeti tekintetét. Salwart még mindig tartják, mikor óriási, égő fájdalmat érezhet, a fájdalom jobb szeme felett indul el, s lesugárzik egészen mellkasa alá, hallatszik, ahogy a bőr hasad, mint mikor egy hirtelen mozdulattal tépnek el egy régi vásznat. Szinte azonnal elönti a vér az arcát, s önnön testnedvében fürdik meg. Ha azt gondolja, hogy vége, hát nagyon téved, mert a csuklyás férfi visszalép, s leül, az ébenfekete tőrt azonban a sötételf lába előtt hagyja. A szónok ismét megszólal.*
- Viseld azt a heget, mit a kislány fog élete során, bizonyára hosszú, de gyötrelmes élet vár még rá. *A hangorkán, mely kitör elsöprő erejű, mellbevágó érzés, főleg, ha valaki a közepén áll egy súlyos sérüléssel.*
- A kislány felépül, de vélhetően életét páratlanul tölti majd. *Mondja komoran a kikiáltó, majd int a katonáknak, s Salwar sérülését, mely egy, a bal szemöldökétől egészen mellkasáig tartó hosszanti nyílt sebhely, durva mozdulattal letörlik. Inkább csak a vért mázolják szét. Bizonyára maradandó sérülés marad, s élete végéig csúfítani fogja csodálatos bárd testét, jobban meg kell küzdenie majd minden falatért.*
- A tőr szennyezett, véred csillog rajta, immár a tiéd. *Folytatja a kikiáltó.* Ahogy a lant is. Az árus nem tart már igényt rá, elátkozott egy hangszer. A wegtoreni karavánból örök életre kitiltattál, egyetlen bérelt területére sem léphetsz, ha Artheniorban tartózkodik. Most menj és lásd el sebeid! *A tömeg tanácstalanul néz egymásra, mire feltekintenek a vezér és csapata már messze jár, csak homályos fekete folt a tömegben. Így ért véget ismét egy mese, a sivatagi dűnék lassan vándorló halmai közül. Voltak vesztesek és voltak nyertesek, de vannak, akik mindkettőt magukénak tudhatják. A tömeg eloszlik, hamarosan Salwar marad egyedül, a véráztatta pódiumon, megátkozott arcképével. Egy kisleány szalad oda hozzá, fehér és tiszta vásznat tart kezében, majd megböki Salwar véres oldalát, s felé nyújtja a tiszta keszkenőt:*
- Bácsi. Ének! *Szemeiben tisztaság ragyog, s már vérében van a wegtoreni karaván üzleti érzéke, ahogy mosolya a mélységire vetül.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.05 15:39:28
//A simlis és a szende//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Csepp. Csak egyetlen, csak egy apró, csak egy frissítő érintés. A távolból halk zörej hangzik, éhes az ég, gyomra kordul, s még egy felhőt felfal türelmetlenségében. Néha feltámad a szél, de a madár hangja töretlen, s a kis trillahangszeren játszó leány szeme Rilkäline felé pillant. Mosoly játszik ezekben a tekintetekben, legalább annyira vidám, mint a zeneszó, mely a trillából fakad, szinte kórusban a szekér rúdján üldögélő kismadárral. A lány tekintete csak egy pillantás, szinte azonnal szégyenlősen le is süti, lehet, hogy nem szereti, ha közönsége akad, jól látható, hogy elsősorban magának játszik. Előtte asztal, rajta apró agyagból és csontból formált kis játékszerek, a szekér nyitott előtetőjéről, zsinegre fűzött, szintén faragott ékszerek függenek, csontból, fából, igazgyöngyből, s kristályos anyagból, játékosan lengedeznek a szélben.*
- Jajj, ne! Mit csinált jó uram? *Fogja a fejét a szaladó árus, mikor látja mit művel Kharasshi.* Az egy drága, minőségi kelme volt! *Ajbékol.* Még, hogy szabó! Hát miért nem kapta el csak kézzel, most nézze meg! *Láthatóan kissé elégedetlen a férfi magyarázatával, s a levegőbe tartja fel a tiszta darabokat, ekkor kissé meg is nyugszik.*
- Valóban. Hibátlan szabás. *Nézi meg tüzetesen, s ragadozó szemei aprót villannak.* De a varratásnak ára van, nem olyan egyszerű egy ilyen anyaggal dolgozni. *Néz fel a sötételfre, majd azonnal áttér a lányra.*
- Hódolatom kisasszony! Ön gyönyörű *hízeleg* pedig csodálatosan állna önnek, lovagja bizonyára gondoskodik önről, minden tekintetben! *Lassan emeli maga elé a kendőt, tekintete ravaszul villan, s láthatóan Rilkäline felé tartja, mintha összehasonlítaná a kettőt.*
- Oly lágy, mint a bőr, tapintása, akár a lehelet, színe mély, mint a tekintet. Az aranyszálak pedig... nos... csodás éke lehetne vállának. *Kacsint, miközben a kelmét Rilkäline kezére fekteti.*
- Ugye érzi! Hát ilyet! *Tapsol egyet nevetve.* Pont önnek készítették! Jöjjenek, jöjjenek! *Invitálja elindulva szekeréhez a két utazót, s ha ők is úgy gondolják, hogy két szerelmes pillantás között időt szánnak az árus követésére, a kelmeárus vagonjához jutnak el. Hirtelen apró disszonancia rezegteti meg a levegőt, nem fülsértő, de kiválóan érzékelhető. Ha Kharasshi odapillant a trillázó lányra semmi különöset nem láthat, de ha Rilkäline is odanéz, a kis hangszeren játszó leány tekintete jelez valamit, láthatóan szemöldöke nem a ritmusra jár. Csepp. Van, aki kitartja kezét oldalra, s félszegen tekint az égboltra, hogy aztán vállát megrántva induljon tovább útjára, miközben nedves homlokát törli meg. A nap is kacsint, miképp egy időre felhőkbe takarózik, melyet lágyan ölel magához. Persze előtte egy utolsó sugarat még Kharasshi és Rilkäline arcához dörgöl, lágyságot engedve az élnek, s szerelmet a megértéshez.*
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
//Epilógus//
*Csepp. Hirtelen a vérpettyes fehér lenvászon takarón, mely a gyermeket fedi, apró vízcsepp jelenik meg. Sír az ég, bizony sír, siratja újabb áldozatát, mely az esztelen menekülés következtében született. Fogadná már magához, de még nem engedik, van ki kezében tartja a dolgokat. A lányt a csuklyás vezető elé helyezik, az orvosnak kikiáltott férfi türelmesen lép kissé hátrébb, mintha várna valamire. Salwar ordibál, ahogyan azt a halálra ítéltek teszik, az utolsó szalmaszálban is megkapaszkodna, bizony helyesen teszi, mert bátorsága egyszer még kifizetődhet, talán egy másik életben, ahol nem fiatalként és bohóként, hanem megfontolt, fondorlatosként küzdi magát előre. Engedik, hogy száját kiszabadítsa, persze a csuklyás férfi egy intésére, ki mintha utolsó szavait eresztené szabadjára, melyek a lassan távozó karaván hűvös szelével kapnak szárnyra a szélben. Miután befejezte, a csuklyás egy darabig még hallgat, töprengő tekintetét elrejti a feketeség, majd magához inti emberét, kinek fülébe súg bizalmasan. Az ember bólint, majd ünnepélyes arcot öltve áll ki ismét a pódiumra:*
- Arthenior városában tilos a párbaj, ezen törvényeket a wegtoreni karavánnak is tisztelnie kell, így a döntés: elutasítom! *Dörgi torka, majd így folytatja.* Azonban a tisztás ezen kis szegletén, Wegtoren az úr, wegotreni bírákkal és wegtoreni vezetőkkel. Nincs kit a párbajról megkérdezzünk, a felhívásra nem jelentkezett senki! SENKI!! *Üvölti, szájából frecseg a nyál.* A LÁNY WEGTORENI, A SORSA WEGTORENI, A LELKE WEGTORENI, HÁT A TE SORSOD IS AZ LESZ! *A csuklyás férfi hirtelen csendre inti a szónokot, s a tömegre vészjósló halotti némaság száll. Valahogy a madarak is elhalkulnak, csak messziről hallatszik egy lágy trilla, a karaván egy távoli szegletéből, hova nem ért el a bűn, s nem ér el a bűnhődés. A csuklyás a hordágyon fekvő gyermekhez lép, s felhajtja róla a leplet, látszólag csókkal illeti homlokát, majd az orvosra néz, aki bólint. Intésére a lány testét ismét elviszik, a tömeg némán és lehajtott fejjel nyílik szét. Ismét a szónoké a szó:*
- Eldöntetett. Sors, sorsot követ, életért az életet, kézért kezet, szemért szemet, fogért fogat! *Salwart hátulról erősebben ragadják meg, s felső ruházatát, melyet korábban már megbontott kezek tépik le róla. Csepp. Félmeztelen testén egy csepp csillan meg, hogy válláról hasa felé guruljon.*
- LEGYEN HÁT! *A csuklyás komótosan Salwar elé lép, még mindig néma, még mindig kimért, de gyors, mint a nyíl, kezében fekete tőr csillan meg. Amint a levegőbe tartja, maga a tökéletesség, a mozdulatot tanítani lehetne. Salwar fejére még két kéz markol rá, s, ha akarna sem tudna egy tapodtat sem mozdulni, csak szemeinek pillantása kísérheti a bosszú erejét. Egy pillanatra megfagy az idő, a tömeg nem lélegzik, egyöntetű masszává alakul, egyetlen élő egyedként merevedik meg. Ahogy lecsap a tőr, van, ki felhördül, s van, ki csak szemét hunyja le gyorsan:*
- Segítsetek istenek! *Fakad sírva egy asszony, majd ura vállába temeti tekintetét. Salwart még mindig tartják, mikor óriási, égő fájdalmat érezhet, a fájdalom jobb szeme felett indul el, s lesugárzik egészen mellkasa alá, hallatszik, ahogy a bőr hasad, mint mikor egy hirtelen mozdulattal tépnek el egy régi vásznat. Szinte azonnal elönti a vér az arcát, s önnön testnedvében fürdik meg. Ha azt gondolja, hogy vége, hát nagyon téved, mert a csuklyás férfi visszalép, s leül, az ébenfekete tőrt azonban a sötételf lába előtt hagyja. A szónok ismét megszólal.*
- Viseld azt a heget, mit a kislány fog élete során, bizonyára hosszú, de gyötrelmes élet vár még rá. *A hangorkán, mely kitör elsöprő erejű, mellbevágó érzés, főleg, ha valaki a közepén áll egy súlyos sérüléssel.*
- A kislány felépül, de vélhetően életét páratlanul tölti majd. *Mondja komoran a kikiáltó, majd int a katonáknak, s Salwar sérülését, mely egy, a bal szemöldökétől egészen mellkasáig tartó hosszanti nyílt sebhely, durva mozdulattal letörlik. Inkább csak a vért mázolják szét. Bizonyára maradandó sérülés marad, s élete végéig csúfítani fogja csodálatos bárd testét, jobban meg kell küzdenie majd minden falatért.*
- A tőr szennyezett, véred csillog rajta, immár a tiéd. *Folytatja a kikiáltó.* Ahogy a lant is. Az árus nem tart már igényt rá, elátkozott egy hangszer. A wegtoreni karavánból örök életre kitiltattál, egyetlen bérelt területére sem léphetsz, ha Artheniorban tartózkodik. Most menj és lásd el sebeid! *A tömeg tanácstalanul néz egymásra, mire feltekintenek a vezér és csapata már messze jár, csak homályos fekete folt a tömegben. Így ért véget ismét egy mese, a sivatagi dűnék lassan vándorló halmai közül. Voltak vesztesek és voltak nyertesek, de vannak, akik mindkettőt magukénak tudhatják. A tömeg eloszlik, hamarosan Salwar marad egyedül, a véráztatta pódiumon, megátkozott arcképével. Egy kisleány szalad oda hozzá, fehér és tiszta vásznat tart kezében, majd megböki Salwar véres oldalát, s felé nyújtja a tiszta keszkenőt:*
- Bácsi. Ének! *Szemeiben tisztaság ragyog, s már vérében van a wegtoreni karaván üzleti érzéke, ahogy mosolya a mélységire vetül.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.05 15:39:28
6455. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-05 09:19:57
Üzenet elküldve: 2018-08-05 09:19:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*A múló forgatagban halad előre, mögötte óvón Kharasshi. A trillázó kismadárra pillant, aki úgy toporog vékony kis lábain, mint ha táncolna a kislány által fújt dallamra. Ez a kis dallam bekúszik a fülbe, és ott zizeg tovább.*
- Kénytelen *ismétli már-már vidáman, ugyanakkor tudja, hogy erre nem lesz szükség. Egynéhány apróság, ami legfeljebb csomagjuk része lesz majd.
Aztán árustól árusig lépnek, közben elered az eső. Vagy mégsem? Homlokát éri az esőcsepp. Egyetlen csupán. Mint egy gondosan elhelyezett áldás. Felpillant, de nem úgy tűnik, mint ha nagy égzengés készülne, ezért nem is aggódik, hogy eláznak, míg a vásárlás végére érnek. Néhány lépés csak, míg a következő árusig jutnak, ahol különösen tetszenek neki azok a gyöngyök, amiket Kharasshi a válla mögül néz meg. De nem csak az ezüstösek vannak, hanem csont fehérek is, melyeknek a felületébe finom mintázatokat véstek. Egyet éppen kiemelne a többi közül, megnézni az aprólékos mintát, mikor hangzik a kiáltás. Csak egy pillanatnyi libbenést lát, ahogy oda kapja pillantását. Éppen felé tart az a valami, de már pördül is elé Kharasshi. Nem is lát tőle semmit, csak hallja a jajveszékelést, amit nyomban egy suhintás követ.
Tudta, tapasztalta korábban is, hogy Kharasshi reflexei páratlanok, de most egészen lefagy ott mögötte. Nem mer kikandikálni, csak várja, hogy Kharasshi kézen ragadja, és futásnak eredjenek. Ám ez nem történik meg. A széles bőr övre támasztja kezeit hátul, a hím derekán, úgy kukucskál ki oldalról, ahol a földre hullt selymen állapodik meg pillantása. Akkor már kedvese, elébe megy a bajnak, s a mély bordó aranyszálakkal mintázott könnyű kelmét felemeli a földről, s máris megalkudna rá. Ismeri már annyira, hogy ne szóljon most. Hagyja, hadd intézze a hím, mellesleg valóban tetszik neki a lágy esésű kelme. Ki is lép oldalra, hogy ne csak úgy kandikáljon, mint egy ijedt kismacska a sarokban. Először az árusra, majd a ruhára emeli égkék pillantását. Közelebb lép az anyaghoz, s mint aki standnál nézegeti a kiterített választékot, épp úgy simítja a lengeség alá tenyerét. Mint, ha csak a sors akarta volna, hogy az övé legyen ez a szépség. Ahogy egyre nézi, egészen beleszerelmesedik a könnyű szövetbe, s már látja lelki szemei előtt, ahogy ráigazítják. De az árus még nem válaszolt a gavallérnak. Vajon tud-e valakit, aki ráigazítja majd?*
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*A múló forgatagban halad előre, mögötte óvón Kharasshi. A trillázó kismadárra pillant, aki úgy toporog vékony kis lábain, mint ha táncolna a kislány által fújt dallamra. Ez a kis dallam bekúszik a fülbe, és ott zizeg tovább.*
- Kénytelen *ismétli már-már vidáman, ugyanakkor tudja, hogy erre nem lesz szükség. Egynéhány apróság, ami legfeljebb csomagjuk része lesz majd.
Aztán árustól árusig lépnek, közben elered az eső. Vagy mégsem? Homlokát éri az esőcsepp. Egyetlen csupán. Mint egy gondosan elhelyezett áldás. Felpillant, de nem úgy tűnik, mint ha nagy égzengés készülne, ezért nem is aggódik, hogy eláznak, míg a vásárlás végére érnek. Néhány lépés csak, míg a következő árusig jutnak, ahol különösen tetszenek neki azok a gyöngyök, amiket Kharasshi a válla mögül néz meg. De nem csak az ezüstösek vannak, hanem csont fehérek is, melyeknek a felületébe finom mintázatokat véstek. Egyet éppen kiemelne a többi közül, megnézni az aprólékos mintát, mikor hangzik a kiáltás. Csak egy pillanatnyi libbenést lát, ahogy oda kapja pillantását. Éppen felé tart az a valami, de már pördül is elé Kharasshi. Nem is lát tőle semmit, csak hallja a jajveszékelést, amit nyomban egy suhintás követ.
Tudta, tapasztalta korábban is, hogy Kharasshi reflexei páratlanok, de most egészen lefagy ott mögötte. Nem mer kikandikálni, csak várja, hogy Kharasshi kézen ragadja, és futásnak eredjenek. Ám ez nem történik meg. A széles bőr övre támasztja kezeit hátul, a hím derekán, úgy kukucskál ki oldalról, ahol a földre hullt selymen állapodik meg pillantása. Akkor már kedvese, elébe megy a bajnak, s a mély bordó aranyszálakkal mintázott könnyű kelmét felemeli a földről, s máris megalkudna rá. Ismeri már annyira, hogy ne szóljon most. Hagyja, hadd intézze a hím, mellesleg valóban tetszik neki a lágy esésű kelme. Ki is lép oldalra, hogy ne csak úgy kandikáljon, mint egy ijedt kismacska a sarokban. Először az árusra, majd a ruhára emeli égkék pillantását. Közelebb lép az anyaghoz, s mint aki standnál nézegeti a kiterített választékot, épp úgy simítja a lengeség alá tenyerét. Mint, ha csak a sors akarta volna, hogy az övé legyen ez a szépség. Ahogy egyre nézi, egészen beleszerelmesedik a könnyű szövetbe, s már látja lelki szemei előtt, ahogy ráigazítják. De az árus még nem válaszolt a gavallérnak. Vajon tud-e valakit, aki ráigazítja majd?*
6454. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-05 00:00:20
Üzenet elküldve: 2018-08-05 00:00:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Lóháton, megint//
~ Hát sikerült! ~
*Nem tudta, hogy ilyen izzasztó tud lenni, ha valaki gyorsan akar lovagolni. Úgy sietett végig az egész városon, mintha fegyverrel űznék, csak hogy minél előbb kijusson belőle. Közben már egy tervet is sikerült kialakítania: úgy dönt, hogy a tömeggel vonul tovább az úton, ami Amon Ruadh felé vezet. Többen is arra menekülnek a vész elől, jó lesz Alvénak is.
Távozóban a városból kiér a tisztásra, amelyből csak úgy sugárzik a mágia. Kedve lenne megállni, mezítláb végiglépkedni rajta, meditálni egy kicsit, de túlságosan hajtja őt a menekülési vágy, hogy nyugodtan megüljön akár egy percre is. Mennie kell, méghozzá gyorsan.*
~ Majd egyszer visszajövök. ~ *töpreng el magában.* ~ Ha majd erős mágus leszek, elég nagy, hogy megvédjem magam… ~
*Az út kifelé vezet a városból, a sárgás szántóföldek felé, és Alve követi, míg a legelőkre nem ér. Itt enged pár falatot Búzának a friss fűből, és pihen egy kicsit az országút mellett, mielőtt folytatja a kíméletlen tornát.*
~ Hát sikerült! ~
*Nem tudta, hogy ilyen izzasztó tud lenni, ha valaki gyorsan akar lovagolni. Úgy sietett végig az egész városon, mintha fegyverrel űznék, csak hogy minél előbb kijusson belőle. Közben már egy tervet is sikerült kialakítania: úgy dönt, hogy a tömeggel vonul tovább az úton, ami Amon Ruadh felé vezet. Többen is arra menekülnek a vész elől, jó lesz Alvénak is.
Távozóban a városból kiér a tisztásra, amelyből csak úgy sugárzik a mágia. Kedve lenne megállni, mezítláb végiglépkedni rajta, meditálni egy kicsit, de túlságosan hajtja őt a menekülési vágy, hogy nyugodtan megüljön akár egy percre is. Mennie kell, méghozzá gyorsan.*
~ Majd egyszer visszajövök. ~ *töpreng el magában.* ~ Ha majd erős mágus leszek, elég nagy, hogy megvédjem magam… ~
*Az út kifelé vezet a városból, a sárgás szántóföldek felé, és Alve követi, míg a legelőkre nem ér. Itt enged pár falatot Búzának a friss fűből, és pihen egy kicsit az országút mellett, mielőtt folytatja a kíméletlen tornát.*
6453. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-04 23:52:33
Üzenet elküldve: 2018-08-04 23:52:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*A tisztásra érve minden a régi. A tömeg, a hangok, az ízek, a fák, semmi sem változott, mintha megragadt volna az időnek egy szelete. ~ Ki az a Vogari? ~ Megdermed, s lába nem lép tovább előre. A fák lombját fürkészi, keresve benne az okot, mi előző gondolatát okozta. Óvatosan érinti meg egyik szemét, majd ujjbegyére mered. Aztán megrázza fejét, hogy továbbinduljon. Némán lépdel, kerülve a feltűnést és a társaságot. Mint egy alvajáró settenkedik a bokrok között, továbbra is fejét rázva. ~ Nem. Nem. Nem. ~ Értelmetlen és ködös emlékképek kavarognak elméjében, kitöltik az űrt, mellkasába fájdalom markol. ~ Füst illat. ~ Hirtelen felnéz, hogy az egyes helyeken füstcsóvába burkolózott gazdag házakra tekintsen. Nem hatja meg a látvány, nem igazán kötődik itt senkihez, de legalább magyarázatot szolgáltat a füst illathoz, melyet eddig fel sem fedezett. A tisztás kusza rendje a káoszban harmóniát szül, s a korábban kiszemelt fához telepszik, de csak rövid időre. Meg kell pihennie egy kicsit, aztán a városban feltölti fogyóban lévő készleteit. Mardossa az éhség, de a táplálék érzetét nem csökkenti. Nemesebb falatokra vágyik, valami különlegesre, jóllehet, most az érzés, jóval kisebb, mint korábban, ami szintén csak egy kérdést vet fel elméjében, a fa alatt, török ülésben ülve. ~ Miért? ~ Teszi fel a kérdést, s szemeit lehunyva próbálja a ködöt elhessegetni emlékeiről.*
6452. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-04 18:29:23
Üzenet elküldve: 2018-08-04 18:29:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
* Salwar mindent elmondott, amit tudott, és mindent kipróbált, ami csak eszébe ötlött. Kivéve a menekülést, de azt próbálni se érdemes, a fogdmegeken látszik, hogy felesleges lenne minden ilyen irányú cselekvés. Most már beszélni sincs kedve, csak szenvtelenül nézi a lány hulláját, az ítélőt, és a népet. Szemében nincs megbánás, nincs könyörület, bátor tekintet ez, és testtartásába is igyekszik a lehető legtöbb méltóságot erőltetni. Utolsó esélye, ami még bevillan, az utolsó pillanat, egy szalmaszál, amibe talán kapaszkodhat. Nem hiszi, hogy beválik, és elég kétségbeesett próbálkozás, de ebben a helyzetben minden jobb, mint reménytelenül várni a halált. Megpróbálja kiszabadítani száját, hogy még utoljára szólhasson. Ha sikerül, akkor elüvölti magát.*
- Legyen hát, a nép szerint ítéletem a halál, de én azt mondom, hogy döntsön a sor, vagy az istenek, már ha van aki hisz bennük ezen kegyetlen tömegben! Párbaj általi ítéletet akarok, a nép bajnoka, az álljon ki ellenem, és karddal a kezemben várhassam az ítéletem! Küzdjön meg velem bárki, méltósággal és bátorsággal fogadom! Lépjen elő hát, aki úgy véli, hogy megvan a joga elvenni az életem, és ítéltessünk meg!
//Dalospacsirta//
* Salwar mindent elmondott, amit tudott, és mindent kipróbált, ami csak eszébe ötlött. Kivéve a menekülést, de azt próbálni se érdemes, a fogdmegeken látszik, hogy felesleges lenne minden ilyen irányú cselekvés. Most már beszélni sincs kedve, csak szenvtelenül nézi a lány hulláját, az ítélőt, és a népet. Szemében nincs megbánás, nincs könyörület, bátor tekintet ez, és testtartásába is igyekszik a lehető legtöbb méltóságot erőltetni. Utolsó esélye, ami még bevillan, az utolsó pillanat, egy szalmaszál, amibe talán kapaszkodhat. Nem hiszi, hogy beválik, és elég kétségbeesett próbálkozás, de ebben a helyzetben minden jobb, mint reménytelenül várni a halált. Megpróbálja kiszabadítani száját, hogy még utoljára szólhasson. Ha sikerül, akkor elüvölti magát.*
- Legyen hát, a nép szerint ítéletem a halál, de én azt mondom, hogy döntsön a sor, vagy az istenek, már ha van aki hisz bennük ezen kegyetlen tömegben! Párbaj általi ítéletet akarok, a nép bajnoka, az álljon ki ellenem, és karddal a kezemben várhassam az ítéletem! Küzdjön meg velem bárki, méltósággal és bátorsággal fogadom! Lépjen elő hát, aki úgy véli, hogy megvan a joga elvenni az életem, és ítéltessünk meg!
6451. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-04 11:35:12
Üzenet elküldve: 2018-08-04 11:35:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nem bánja a fenyegetőzést. Szereti ezt a fényt a lány szemében. Csak elcsen egy csókot a cserfes ajkakról ahelyett, hogy önmérsékletre intené a nősténykét.*
- Akkor kénytelen leszek visszamenni a sárgádon a szekérért *mondja egy gavallér bicskanyitogató vigyorával. Rajta nem lesz könnyű fogást találni.
Szerencsére a vásár nem olyan nyüzsgő, mint elsőre gondolta. Szó mi szó, kicsit sem hiányzik neki a lökdösődés meg a zsúfolt közegben tobzódó zsebtolvajok. Úgy lépked Rilkäline nyomában, mint valami marcona árnyék. Testőrök és lánygyermekes atyák szoktak így. Már a negyedik árus portékáit csodálják meg, aminek a nagyja neki szinte ugyanolyan. Asszonynépnek való csecsebecse. A negyediknél vannak másféle holmik is. Kevésbé harsányak. Ezüstös gyöngyök, melyeket az övéi gyakorta fontak a hajukba vagy ékítettek velük ruhákat. Az ő figyelme is végigbogarássza a portékát, bár csak távolról, Käli válla mögül.
A hirtelen felharsanó kiáltás nem fut el a füle mellett. Sőt! Szinte azonnal készenlétbe rántja érzékeit, főleg, hogy a szeme sarkából meglátja a lány felé lóduló alakot. Az árus még csak addig jut "... fogják meg!", mikor már ugrik is Käli elé és srégen ketté metszi a támadót... a színtiszta selyem támadót, mint utóbb kiderül. Mintha a szél által életre keltett holmi valóban kimúlt volna, Kharasshi lába elé hull. Mindenesetre a kardját jobbnak látja eltenni. A kereskedő képén egyelőre inkább még csak a döbbenet látszik, s mielőtt a harag rózsái elkezdenének bontakozni rajta, inkább elébe megy a dolgoknak. Felmarkolja az elmetszett anyagot és megköszörüli a torkát.*
- Ha tudsz valakit, aki megvarrja és rá igazítja *biccent Rilkäline felé a fejével* - megveszem. A kardom szép, tiszta vágást ejt. Ha az a bozótos fogja meg amott, azzal még mindig rosszabbul jártál volna.
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nem bánja a fenyegetőzést. Szereti ezt a fényt a lány szemében. Csak elcsen egy csókot a cserfes ajkakról ahelyett, hogy önmérsékletre intené a nősténykét.*
- Akkor kénytelen leszek visszamenni a sárgádon a szekérért *mondja egy gavallér bicskanyitogató vigyorával. Rajta nem lesz könnyű fogást találni.
Szerencsére a vásár nem olyan nyüzsgő, mint elsőre gondolta. Szó mi szó, kicsit sem hiányzik neki a lökdösődés meg a zsúfolt közegben tobzódó zsebtolvajok. Úgy lépked Rilkäline nyomában, mint valami marcona árnyék. Testőrök és lánygyermekes atyák szoktak így. Már a negyedik árus portékáit csodálják meg, aminek a nagyja neki szinte ugyanolyan. Asszonynépnek való csecsebecse. A negyediknél vannak másféle holmik is. Kevésbé harsányak. Ezüstös gyöngyök, melyeket az övéi gyakorta fontak a hajukba vagy ékítettek velük ruhákat. Az ő figyelme is végigbogarássza a portékát, bár csak távolról, Käli válla mögül.
A hirtelen felharsanó kiáltás nem fut el a füle mellett. Sőt! Szinte azonnal készenlétbe rántja érzékeit, főleg, hogy a szeme sarkából meglátja a lány felé lóduló alakot. Az árus még csak addig jut "... fogják meg!", mikor már ugrik is Käli elé és srégen ketté metszi a támadót... a színtiszta selyem támadót, mint utóbb kiderül. Mintha a szél által életre keltett holmi valóban kimúlt volna, Kharasshi lába elé hull. Mindenesetre a kardját jobbnak látja eltenni. A kereskedő képén egyelőre inkább még csak a döbbenet látszik, s mielőtt a harag rózsái elkezdenének bontakozni rajta, inkább elébe megy a dolgoknak. Felmarkolja az elmetszett anyagot és megköszörüli a torkát.*
- Ha tudsz valakit, aki megvarrja és rá igazítja *biccent Rilkäline felé a fejével* - megveszem. A kardom szép, tiszta vágást ejt. Ha az a bozótos fogja meg amott, azzal még mindig rosszabbul jártál volna.
6450. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-03 21:52:30
Üzenet elküldve: 2018-08-03 21:52:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Nyárelői karaván//
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*A két átutazó, magányos töprengés után, csendesen és évődve érkezik meg a tisztásra. A helyzet persze hamar tisztázódik, a szív ismét győz, s immár csak egy pár, ki némi csecsebecsére, talán egy kis édesre vágyik, mit azonnal meg is kapnak egymástól, mert nincs édesebb az ajak és a bőr érintkezésénél. Kósza madárhang veri fel a környék csendjét, s szól bele a fák susogásába, mert a karaván halk, mint ritkán megrezdülő tótükör, talán Kharasshinak szerencsés napja lesz, hiszen valahogy minden más, mint korábban. A forgatag múlóban, tűnő percei a nyárral peregnek, s mint varázslatos, homok dűnék között játszó szellő, úgy fújja el hamarosan a mesét, mi Wegtorenből érkezett. Persze a tömeg is közrejátszik:*
- Az ítélkezés. *Mondják sokan, de csak halkan, bár a környéken szavakat és kiáltásokat visz a szél. Ez nem kell, hogy zavarja a párost, mert akad árus, ki nem csatlakozott a véres bosszúhoz, sőt inkább tárt karokkal fogadják azon vendégeket, kiket nem érdekel a szokásjog és a gyűlölet. Talán ők ilyenek, talán ők valóban vásárolni szeretnének. Valami különlegeset, valami ajándékot, valamit, ami a jövőjükre nézve sorsdöntő lehet, vagy csak egy közös emlék, a múló wegtoreni karavánból. Érdeklődők azért még így is bőven akadnak, persze tolongani, vagy kerülgetni annyira nem kell, de jóval békésebb a forgatag, mint korábban. Tán a nyár is inkább csak emlék, bár még egy szekér sem készül az útra, az utolsó aranyat is megpróbálják bevasalni a vásárlókon. Az imént csiripelő kósza madárka megmutatja magát, s az erdőszéli tisztás egyik fájáról, egy, a nem messze Rilkälinetől álló szekér kocsirúdjára szál. Izgágán tipeg-topog, mert amit hall, számára kedves és élvezetes. Kedves leány játszik egy érdekes hangszeren, mely a kismadarak lágy trilláján szól. Apró kis játékszer az, de a leány sem nagy, arcát nem fedi kendő, a szeme mosolyog miközben a hangszert fújja, ujjai oly gyorsan mozognak a kis likakon, mint a dolgozó harkály csőre a korhadt fatörzsön. Messzire száll a trilla, s ebben még a homlokára cseppenő apró esőcsepp sem zavarja, kósza felhők borítják el az eddig kékülő eget. Olyan nagy dologra persze nem kell számítani, talán csak egy nyári zivatar, vagy még annyi sem, mindenesetre a piciny esőcseppek langyos melegéből egy jut Rilkälinenek és Kharasshinak is. De csak egy-egy. Igazságosan. Útjukat két oldalról hol kisebb, hol nagyobb kocsik szegélyezik, megtalálható az édességes, a sivatagi manna földöntúli oltára, van mi sütött, van, mi főzött, van mi kézműves, s van mi természetes, mint Rilkäline szépsége, vagy Kharasshi határozottsága. Távolabb lenge kelméket libbent a szél, a szivárvány minden színében, egyet le is kap, s pont feléjük fújja. Hirtelen egy árus ugrik ki a kelmék közül, mintha csak erre várt volna:*
- Jaj, fogják meg! Színtiszta selyem! *Kiabál ijedten a páros felé.*
//A simlis és a szende//
//Kharasshi, Rilkäline//
*A két átutazó, magányos töprengés után, csendesen és évődve érkezik meg a tisztásra. A helyzet persze hamar tisztázódik, a szív ismét győz, s immár csak egy pár, ki némi csecsebecsére, talán egy kis édesre vágyik, mit azonnal meg is kapnak egymástól, mert nincs édesebb az ajak és a bőr érintkezésénél. Kósza madárhang veri fel a környék csendjét, s szól bele a fák susogásába, mert a karaván halk, mint ritkán megrezdülő tótükör, talán Kharasshinak szerencsés napja lesz, hiszen valahogy minden más, mint korábban. A forgatag múlóban, tűnő percei a nyárral peregnek, s mint varázslatos, homok dűnék között játszó szellő, úgy fújja el hamarosan a mesét, mi Wegtorenből érkezett. Persze a tömeg is közrejátszik:*
- Az ítélkezés. *Mondják sokan, de csak halkan, bár a környéken szavakat és kiáltásokat visz a szél. Ez nem kell, hogy zavarja a párost, mert akad árus, ki nem csatlakozott a véres bosszúhoz, sőt inkább tárt karokkal fogadják azon vendégeket, kiket nem érdekel a szokásjog és a gyűlölet. Talán ők ilyenek, talán ők valóban vásárolni szeretnének. Valami különlegeset, valami ajándékot, valamit, ami a jövőjükre nézve sorsdöntő lehet, vagy csak egy közös emlék, a múló wegtoreni karavánból. Érdeklődők azért még így is bőven akadnak, persze tolongani, vagy kerülgetni annyira nem kell, de jóval békésebb a forgatag, mint korábban. Tán a nyár is inkább csak emlék, bár még egy szekér sem készül az útra, az utolsó aranyat is megpróbálják bevasalni a vásárlókon. Az imént csiripelő kósza madárka megmutatja magát, s az erdőszéli tisztás egyik fájáról, egy, a nem messze Rilkälinetől álló szekér kocsirúdjára szál. Izgágán tipeg-topog, mert amit hall, számára kedves és élvezetes. Kedves leány játszik egy érdekes hangszeren, mely a kismadarak lágy trilláján szól. Apró kis játékszer az, de a leány sem nagy, arcát nem fedi kendő, a szeme mosolyog miközben a hangszert fújja, ujjai oly gyorsan mozognak a kis likakon, mint a dolgozó harkály csőre a korhadt fatörzsön. Messzire száll a trilla, s ebben még a homlokára cseppenő apró esőcsepp sem zavarja, kósza felhők borítják el az eddig kékülő eget. Olyan nagy dologra persze nem kell számítani, talán csak egy nyári zivatar, vagy még annyi sem, mindenesetre a piciny esőcseppek langyos melegéből egy jut Rilkälinenek és Kharasshinak is. De csak egy-egy. Igazságosan. Útjukat két oldalról hol kisebb, hol nagyobb kocsik szegélyezik, megtalálható az édességes, a sivatagi manna földöntúli oltára, van mi sütött, van, mi főzött, van mi kézműves, s van mi természetes, mint Rilkäline szépsége, vagy Kharasshi határozottsága. Távolabb lenge kelméket libbent a szél, a szivárvány minden színében, egyet le is kap, s pont feléjük fújja. Hirtelen egy árus ugrik ki a kelmék közül, mintha csak erre várt volna:*
- Jaj, fogják meg! Színtiszta selyem! *Kiabál ijedten a páros felé.*
6449. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-08-02 22:20:43
Üzenet elküldve: 2018-08-02 22:20:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Nyárelői karaván//
//Kharasshi, Rilkäline//
- Nem varrom. Így van *pislog fel a homlokára csókot hintő Kharasshira. Kölcsönös gyógyír voltak egymás lelkére, bár olybá tűnik, Kharasshi önnön gyógyerejét nem ismeri el. Kälinek elég az is, hogy tudja, igaza van. Legalábbis érzi, amit érez. Nem indít meddő vitát, mikor láthatóan mehetnékje van a marconának. Noszogatja, pedig ő aztán nagyon kényelmesen elfészkelt a mesélésben. De ha menni kell, mert ilyen gavallérja van, hát menni kell, így felkecmereg, s a hím oldalán indul a forgatag felé. A tél elején, amikor kezébe nyomta a zsákot, tele ruhával itókával, levendulával, igencsak meglepődött, és nem is tudta mire vélni. Még most is szokatlan, hogy valaki ajándékokkal lepi meg alkalomadtán. Legyen az ruha, vagy egy faragott hajtű, vagy egyéb apróság. *
- Biztosan bármit választhatok? Jól meggondoltad? *pillant fel csintalan csillanással, már-már játékos fenyegetéssel.* Mi lesz, ha egy szekérre való holmit vásárolok össze?
*Esze ágában sincs minden kütyüt megvetetni Kharasshival, sőt nemigen tudja elképzelni, hogy valami olyannyira megfogja, hogy ne tudja ott hagyni.
A karaván szélén hagyják a lovakat, úgy sétálnak beljebb, s kezdi Käli felmérni a karaván változatos szekereit, s vele utazó népeit. Nemigen csapja meg a vásárlás szele egyelőre, csak a zizegést igyekszik befogadni, jól esik a forgatag, a jövés menés, a színkavalkád. Meg is torpan egy pár pillanatra. Ám hiába nyűgözi le ez a sokaság, nem távolodik el túlzottan Kharasshitól. Nem siet előre. Inkább közelebb húzódik hozzá, nehogy elsodródjanak egymástól.
Mikor sok évvel ezelőtt nyakába vette Lanawin útjait, a praktikum, és az időtállóság volt a fő szempont, most viszont érdeklődve fordul az első árus felé, s nézi végig a kipakolt csecsebecséket. *
//Kharasshi, Rilkäline//
- Nem varrom. Így van *pislog fel a homlokára csókot hintő Kharasshira. Kölcsönös gyógyír voltak egymás lelkére, bár olybá tűnik, Kharasshi önnön gyógyerejét nem ismeri el. Kälinek elég az is, hogy tudja, igaza van. Legalábbis érzi, amit érez. Nem indít meddő vitát, mikor láthatóan mehetnékje van a marconának. Noszogatja, pedig ő aztán nagyon kényelmesen elfészkelt a mesélésben. De ha menni kell, mert ilyen gavallérja van, hát menni kell, így felkecmereg, s a hím oldalán indul a forgatag felé. A tél elején, amikor kezébe nyomta a zsákot, tele ruhával itókával, levendulával, igencsak meglepődött, és nem is tudta mire vélni. Még most is szokatlan, hogy valaki ajándékokkal lepi meg alkalomadtán. Legyen az ruha, vagy egy faragott hajtű, vagy egyéb apróság. *
- Biztosan bármit választhatok? Jól meggondoltad? *pillant fel csintalan csillanással, már-már játékos fenyegetéssel.* Mi lesz, ha egy szekérre való holmit vásárolok össze?
*Esze ágában sincs minden kütyüt megvetetni Kharasshival, sőt nemigen tudja elképzelni, hogy valami olyannyira megfogja, hogy ne tudja ott hagyni.
A karaván szélén hagyják a lovakat, úgy sétálnak beljebb, s kezdi Käli felmérni a karaván változatos szekereit, s vele utazó népeit. Nemigen csapja meg a vásárlás szele egyelőre, csak a zizegést igyekszik befogadni, jól esik a forgatag, a jövés menés, a színkavalkád. Meg is torpan egy pár pillanatra. Ám hiába nyűgözi le ez a sokaság, nem távolodik el túlzottan Kharasshitól. Nem siet előre. Inkább közelebb húzódik hozzá, nehogy elsodródjanak egymástól.
Mikor sok évvel ezelőtt nyakába vette Lanawin útjait, a praktikum, és az időtállóság volt a fő szempont, most viszont érdeklődve fordul az első árus felé, s nézi végig a kipakolt csecsebecséket. *
6448. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-31 21:59:47
Üzenet elküldve: 2018-07-31 21:59:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Egy dolog miatt nem zaklatja fel a kelleténél jobban a történet: nem érzi úgy, hogy a múlt árnyai maguk alá temetnék Kälit. Nem nehéz maga elé idézni a történéseket. Jól ismeri azt a hangot, melybe az emberi mivolt torzul, ahogy megrészegíti a kegyetlenség. Hallotta épp eleget az aréna nézőteréről, a küzdővermek széléről.
Komolyan mondta, amit mondott. Ha a nőstény békéjéhez az kell, felkutatja őket. De ha így is lesz, ez most nem az az alkalom, amikor tovább kérdezősködik.*
- Rosszul hiszed *csókol a lány homlokára.* - Rajtad múlt. És épp azért raboltalak el a télre, hogy a saját démonjaimat távol tartsam. Szóval ne akard az én nyakamba varrni az érdemet.
*Kicsit noszogatja a nősténykét a feltápászkodáshoz, hiszen jól mondta. Beígérte azt a vásárfiát.*
- Gyere, nézzük, miféle portékára költhetem el a pénzemet. *Füttyent a Bitangnak, aki a maga szokásos flegma kényszeredettségével feléjük baktat, mögötte meg Käli sárgája. Itt is hagyhatnák őket. Nem nagyon szokásuk elcsatangolni, de jobban szeretné, ha látótávolságon belül tudhatná őket. Majd valahol a szekérkarély szélénél kipányvázzák a hátasokat, hogy kényelmesen körül tudjanak nézni az árusok standjainál.*
- Szólj, ha megtetszik valami *mondja, mert egy kicsit elveszettnek érzi magát a női csecsebecsék ügyében, főleg, ha ennyi minden közül lehet választani.*
*Egy dolog miatt nem zaklatja fel a kelleténél jobban a történet: nem érzi úgy, hogy a múlt árnyai maguk alá temetnék Kälit. Nem nehéz maga elé idézni a történéseket. Jól ismeri azt a hangot, melybe az emberi mivolt torzul, ahogy megrészegíti a kegyetlenség. Hallotta épp eleget az aréna nézőteréről, a küzdővermek széléről.
Komolyan mondta, amit mondott. Ha a nőstény békéjéhez az kell, felkutatja őket. De ha így is lesz, ez most nem az az alkalom, amikor tovább kérdezősködik.*
- Rosszul hiszed *csókol a lány homlokára.* - Rajtad múlt. És épp azért raboltalak el a télre, hogy a saját démonjaimat távol tartsam. Szóval ne akard az én nyakamba varrni az érdemet.
*Kicsit noszogatja a nősténykét a feltápászkodáshoz, hiszen jól mondta. Beígérte azt a vásárfiát.*
- Gyere, nézzük, miféle portékára költhetem el a pénzemet. *Füttyent a Bitangnak, aki a maga szokásos flegma kényszeredettségével feléjük baktat, mögötte meg Käli sárgája. Itt is hagyhatnák őket. Nem nagyon szokásuk elcsatangolni, de jobban szeretné, ha látótávolságon belül tudhatná őket. Majd valahol a szekérkarély szélénél kipányvázzák a hátasokat, hogy kényelmesen körül tudjanak nézni az árusok standjainál.*
- Szólj, ha megtetszik valami *mondja, mert egy kicsit elveszettnek érzi magát a női csecsebecsék ügyében, főleg, ha ennyi minden közül lehet választani.*
6447. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-30 23:57:18
Üzenet elküldve: 2018-07-30 23:57:18
ÚJ
![>Ailease Parden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9906_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
* Több órás vándorúton van túl. Nem épp egy mesebeli helyre érkezett (legalábbis ő a környék gyűlölete miatt biztosan nem ezt látja), de valahogy mégis megkönnyebbüléssel tölti el, mikor rátalál a tisztásra, ami köztudottan egészen közel van a városhoz. Olyanfajta megkönnyebbülés ez, amit a cirkuszi mutatványos érezhet, mikor bedugja fejét az oroszlán szájába. Valójában ott kezdődik a valódi veszély, ám előtte talán órákig azon a percen izgult és egy szempillantás múlva ott is találja magát a jelenben, a feje pedig egy oroszlán szájában. Ilyenkor két lehetséges opció van: torkaszakadtából üvölteni kezd és próbálja minél gyorsabban kivonni magát az adott helyzetből (nyugodjon békében), vagy nyugodt marad (amennyire ez lehetséges) és megvárja, amíg a közönség elámul tőle. Igen, valami ilyesmit csinál Parden, csakhogy neki nincs más választása. Mindenhol megvetik, elüldözik, rosszabb esetben meg is akarják ölni, tehát a bujkálás hosszútávon nem kifizetődő. Szembe kell nézni a fehér ruhás oroszlánokkal, nincs más választás. *
6446. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-30 00:16:51
Üzenet elküldve: 2018-07-30 00:16:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
*Mint ha csak a sors hozta volna így, hogy a gyöngyöket ott veszejtse el, ahol első zaklatott éjszakáját töltötte Kharasshival. De már nem számítanak jó ideje. Akár önmaga is levehette volna, csak azért nem tette, mert tőle kapta, egészen más minőségben hordta már, akárcsak a hajtűt. Utánuk nézne, szíve szerint visszavenné őket, de egy korábbi egyezség maradékai ők, akinek már nincs itt dolguk. Már nem kell megvédeniük a nősténykét, vagy ha kellene is, már nem kérne belőlük. A hirtelen tépő mozdulatban egyszerre szorul fakószín bőrére a kreol marok, de már cseppet sem riad meg tőle, a pillarebbenés a hirtelen mozdulatnak szól, cseppnyi félelem nélkül. Pedig fának szorul, a fehér íriszek szikráznak, s rekedt vicsorgásba fordul az utasítás az elkerülhetetlenre.
A hívó szóra moccan, a viskóban éledt Käli, már amúgy is ott motozott a felszín alatt újra. Még összemosva kicsit, de a hím közelsége sokat segít, hogy visszataláljon.*
- Igazad van. Nem cipelhetem tovább *szól, már az ölelésben, s új reménnyel itatódik, mikor Kharasshi újra megszólal.* de ha akarnám, akkor sem tudnám elfelejteni.
~Megkeresnéd őket? Nekem?~
*Nem szól, de élettel telnek újra a kékségek, s bár nem akart ő sosem nyomozni, vagy a haramiák után indulni, mégis határtalan érzés, hogy Kharasshi megtenné. Csakis érte.
Mikor arcát tenyerei közé fogja, Rilkäline nem tudja megállni, hogy csókot orozzon magának. Kezei ugyan úgy, közre fogják Kharasshi arcát, s mielőtt újra szólna, elnyújtott csókot lehel ajkaira.*
- Mert valóban az voltam. Nyomorult *mondja még, mielőtt követné a fűbe. Ott aztán egészen ölébe fészkel, s mikor a sötét tincs is elkerül a látótérből, belekezd.*
- A füstről, már meséltem és arról is, hogy menekültünk. Valóban úgy volt, hogy kilépve a viskóból, ránk támadtak. Nagyon is gyakorlottan füstöltek ki minket. Emlékszem, hogy marta a torkom, csípte a szemem, de vakon is kitaláltunk összekapaszkodva. Kint az orromig sem láttam. Elragadtak. Kiáltás hallatszott. Holahnn hangja volt. Dulakodás zajai, aztán semmi. A nagy büdös semmi. Már amennyire meg tudtam ítélni akkor. Kicsit zavaros volt. Nem ájultam el azonnal, még végigéltem, amit. *s bár első éjjel Kharasshi jó következtetéseket vont le, a történésekkel kapcsolatban, nem csak ez okozta a törést a lányben.* Emlékszem a fájdalomra, és az enyhet hozó ájulás közeledtére is. Akkor úgy gondoltam legalábbis. Vártam, mint a megváltó nyugalmat, hogy megszabadítson, s ha kell, örökre elragadjon inkább, mint hogy végigéljem. Aztán, kötél került a kezeimre. A lábam, nem mindig érte a földet. Mint azok a morbid játék babák, madzaggal a végtagjaikon. Éreztem, hogy majd kiszakad a karom. Aztán a harsanó karcos nevetések, a röhögő visszhangok, amik a penge útját követték. Minden barázda után, amit a hátamba vésett. A becsmérlő szavak, meg az őrült vihogás is, mint a vad kutyák, akik egymás kedvére cincálják az áldozatot. *Állát megemeli, arcán röpke fintor.* De a pengés, csak szántotta a rovátkákat. Azt mondta, szebb leszek, mint új koromban, persze, csak ha megélem a reggelt. *Kharasshira pillant.* Igaza lehetett. Abba az életbe, már nem illettem bele onnantól semmiképpen sem. De rajtam nem fogott ki a disznó. Túléltem. *Elszánt égkék villanás, zsigerekből fakadó.*
- Egy hajnali vadász vágott le a fáról, és látta el a sebeimet. Nem messze volt a tanyája, látta a gomolygó füstöt, és felénk került, hátha kell a segítség. Ő segített korábban költözni is. Ismerte a szüleimet. Mikor úgy ítélte egyedül hagyhat, elhozta apámat, együtt vittek haza szekéren. Nem merték megmondani heteken keresztül, hogy ő már nem él. Pedig már régen tudtam. Ha élt volna, eljött volna. Nem hiszem el, hogy azt hitték, nem jövök rá. Aztán pedig vizslattak. Másból sem állt ki a nap, csak hogy körülöttem sündörögtek. Eljöttem. Megnyugtató volt menni, addig, míg a lábam bírta, vagy amíg már nem láttam az orromig. Úgy voltam vele, hogy a legrosszabbat már átéltem, ugyan, mi történhet? Meghalok? Naés? *vonja meg a vállát, s majd felkacag.* Vagy elragadnak egy temetőből? *immár teljes valójában Käli, kétség sem férhet hozzá.* Évek múltán egy része már nem nyomasztott, de egy részét sehogy nem tudtam letenni, való igaz. Álmodok róluk. Kivéve… de ez más lapra tartozik *zárja le hirtelen.* Ezt csak az ajándékom után mesélem el. Bármennyire is hallani szeretnéd. *szája sarka finoman rándul* Ebből nem engedek. De azt tudnod kell, hogy a démonjaim nagy részét, te űzted el, hogy magad mellé kényszerítettél a télen. Újra élek. Nem csak létezem.
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.30 00:37:18
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
*Mint ha csak a sors hozta volna így, hogy a gyöngyöket ott veszejtse el, ahol első zaklatott éjszakáját töltötte Kharasshival. De már nem számítanak jó ideje. Akár önmaga is levehette volna, csak azért nem tette, mert tőle kapta, egészen más minőségben hordta már, akárcsak a hajtűt. Utánuk nézne, szíve szerint visszavenné őket, de egy korábbi egyezség maradékai ők, akinek már nincs itt dolguk. Már nem kell megvédeniük a nősténykét, vagy ha kellene is, már nem kérne belőlük. A hirtelen tépő mozdulatban egyszerre szorul fakószín bőrére a kreol marok, de már cseppet sem riad meg tőle, a pillarebbenés a hirtelen mozdulatnak szól, cseppnyi félelem nélkül. Pedig fának szorul, a fehér íriszek szikráznak, s rekedt vicsorgásba fordul az utasítás az elkerülhetetlenre.
A hívó szóra moccan, a viskóban éledt Käli, már amúgy is ott motozott a felszín alatt újra. Még összemosva kicsit, de a hím közelsége sokat segít, hogy visszataláljon.*
- Igazad van. Nem cipelhetem tovább *szól, már az ölelésben, s új reménnyel itatódik, mikor Kharasshi újra megszólal.* de ha akarnám, akkor sem tudnám elfelejteni.
~Megkeresnéd őket? Nekem?~
*Nem szól, de élettel telnek újra a kékségek, s bár nem akart ő sosem nyomozni, vagy a haramiák után indulni, mégis határtalan érzés, hogy Kharasshi megtenné. Csakis érte.
Mikor arcát tenyerei közé fogja, Rilkäline nem tudja megállni, hogy csókot orozzon magának. Kezei ugyan úgy, közre fogják Kharasshi arcát, s mielőtt újra szólna, elnyújtott csókot lehel ajkaira.*
- Mert valóban az voltam. Nyomorult *mondja még, mielőtt követné a fűbe. Ott aztán egészen ölébe fészkel, s mikor a sötét tincs is elkerül a látótérből, belekezd.*
- A füstről, már meséltem és arról is, hogy menekültünk. Valóban úgy volt, hogy kilépve a viskóból, ránk támadtak. Nagyon is gyakorlottan füstöltek ki minket. Emlékszem, hogy marta a torkom, csípte a szemem, de vakon is kitaláltunk összekapaszkodva. Kint az orromig sem láttam. Elragadtak. Kiáltás hallatszott. Holahnn hangja volt. Dulakodás zajai, aztán semmi. A nagy büdös semmi. Már amennyire meg tudtam ítélni akkor. Kicsit zavaros volt. Nem ájultam el azonnal, még végigéltem, amit. *s bár első éjjel Kharasshi jó következtetéseket vont le, a történésekkel kapcsolatban, nem csak ez okozta a törést a lányben.* Emlékszem a fájdalomra, és az enyhet hozó ájulás közeledtére is. Akkor úgy gondoltam legalábbis. Vártam, mint a megváltó nyugalmat, hogy megszabadítson, s ha kell, örökre elragadjon inkább, mint hogy végigéljem. Aztán, kötél került a kezeimre. A lábam, nem mindig érte a földet. Mint azok a morbid játék babák, madzaggal a végtagjaikon. Éreztem, hogy majd kiszakad a karom. Aztán a harsanó karcos nevetések, a röhögő visszhangok, amik a penge útját követték. Minden barázda után, amit a hátamba vésett. A becsmérlő szavak, meg az őrült vihogás is, mint a vad kutyák, akik egymás kedvére cincálják az áldozatot. *Állát megemeli, arcán röpke fintor.* De a pengés, csak szántotta a rovátkákat. Azt mondta, szebb leszek, mint új koromban, persze, csak ha megélem a reggelt. *Kharasshira pillant.* Igaza lehetett. Abba az életbe, már nem illettem bele onnantól semmiképpen sem. De rajtam nem fogott ki a disznó. Túléltem. *Elszánt égkék villanás, zsigerekből fakadó.*
- Egy hajnali vadász vágott le a fáról, és látta el a sebeimet. Nem messze volt a tanyája, látta a gomolygó füstöt, és felénk került, hátha kell a segítség. Ő segített korábban költözni is. Ismerte a szüleimet. Mikor úgy ítélte egyedül hagyhat, elhozta apámat, együtt vittek haza szekéren. Nem merték megmondani heteken keresztül, hogy ő már nem él. Pedig már régen tudtam. Ha élt volna, eljött volna. Nem hiszem el, hogy azt hitték, nem jövök rá. Aztán pedig vizslattak. Másból sem állt ki a nap, csak hogy körülöttem sündörögtek. Eljöttem. Megnyugtató volt menni, addig, míg a lábam bírta, vagy amíg már nem láttam az orromig. Úgy voltam vele, hogy a legrosszabbat már átéltem, ugyan, mi történhet? Meghalok? Naés? *vonja meg a vállát, s majd felkacag.* Vagy elragadnak egy temetőből? *immár teljes valójában Käli, kétség sem férhet hozzá.* Évek múltán egy része már nem nyomasztott, de egy részét sehogy nem tudtam letenni, való igaz. Álmodok róluk. Kivéve… de ez más lapra tartozik *zárja le hirtelen.* Ezt csak az ajándékom után mesélem el. Bármennyire is hallani szeretnéd. *szája sarka finoman rándul* Ebből nem engedek. De azt tudnod kell, hogy a démonjaim nagy részét, te űzted el, hogy magad mellé kényszerítettél a télen. Újra élek. Nem csak létezem.
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.30 00:37:18
6445. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-29 18:26:50
Üzenet elküldve: 2018-07-29 18:26:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Szótlan hallgatja végig a lányt, bár állkapcsán az izmok meg-megfeszülnek. Ha Rilkäline nem szegné le a tekintetét, látná a fakókban éledő vihar vészjósló fellegeit. Épp csak ideje van a csendnek elmélyülni az utolsó szavak után, Kharasshiból kitör a dühödt mordulás. Ujjai karommá görbedve szaggatják le az összes maradék gyöngyöt a lány csuklóján lévő karkötőről, s ezzel egy időben jobbja a karcsú nyakacskára fog, úgy taszítja a nőstényt a közeli fa törzséig. Szerencsére még épp elég távol vannak a vásározóktól, s ügyel is rá, hogy ne legyen szem előtt ez az intermezzo.*
- Elmondod, mi történt akkor *vicsorít rá.* - Minden részletét. De a te szádból akarom hallani, Käli! Annak a nősténynek a nyelvével, aki az enyém lett ott a viskóban *szűri a fogai közt.* - Mert azt a másikat, aki az előbb rám nézett, ma eltemeted. Nem elég, ha elfordulsz! Nem kell, hogy elfelejtsd, de temesd el, Käli és hagyd magad mögött. Mert halott! A halottakat pedig el kell temetni, mert büdös lesz tőlük a levegő! *Az indulat kissé megfeszíti Kharasshi markát, de mindjárt ereszt is a szorításon.* Ragály tenyészik rajtuk, semmi más! *A homlokát a lányénak hajtja, szorítása simításba vált és magához öleli a törékenynek tetsző testecskét.*
- Megkeresem őket. Neked megkeresem *súgja a szétzilálódott tincsek közé.* - Ha az kell hozzá.
*Tenyerei közé fogja Rilkäline arcát, hogy újból a szemébe nézhessen.*
- Olyasmiért kárhoztatod a szüleidet, ami... Hiszen... Még te magad is pont olyan nyomorultnak látod az akkori valódat, mint amiért őket bünteted. De látni fogják, hogy az már a múlté. Ha... Ha végre te is továbblépsz.
*Magával húzza a fűbe a lányt és a karjaiba vonja.*
- Most pedig mesélj *tűr félre egy kiszabadul sötét tincset Rilkäline arcából.* - Nem engedem, hogy ezt a terhet ennél tovább vidd. Itt fogod letenni. Most. Aztán itt hagyjuk, hogy vehessek neked valami szépet az útra.
*Szótlan hallgatja végig a lányt, bár állkapcsán az izmok meg-megfeszülnek. Ha Rilkäline nem szegné le a tekintetét, látná a fakókban éledő vihar vészjósló fellegeit. Épp csak ideje van a csendnek elmélyülni az utolsó szavak után, Kharasshiból kitör a dühödt mordulás. Ujjai karommá görbedve szaggatják le az összes maradék gyöngyöt a lány csuklóján lévő karkötőről, s ezzel egy időben jobbja a karcsú nyakacskára fog, úgy taszítja a nőstényt a közeli fa törzséig. Szerencsére még épp elég távol vannak a vásározóktól, s ügyel is rá, hogy ne legyen szem előtt ez az intermezzo.*
- Elmondod, mi történt akkor *vicsorít rá.* - Minden részletét. De a te szádból akarom hallani, Käli! Annak a nősténynek a nyelvével, aki az enyém lett ott a viskóban *szűri a fogai közt.* - Mert azt a másikat, aki az előbb rám nézett, ma eltemeted. Nem elég, ha elfordulsz! Nem kell, hogy elfelejtsd, de temesd el, Käli és hagyd magad mögött. Mert halott! A halottakat pedig el kell temetni, mert büdös lesz tőlük a levegő! *Az indulat kissé megfeszíti Kharasshi markát, de mindjárt ereszt is a szorításon.* Ragály tenyészik rajtuk, semmi más! *A homlokát a lányénak hajtja, szorítása simításba vált és magához öleli a törékenynek tetsző testecskét.*
- Megkeresem őket. Neked megkeresem *súgja a szétzilálódott tincsek közé.* - Ha az kell hozzá.
*Tenyerei közé fogja Rilkäline arcát, hogy újból a szemébe nézhessen.*
- Olyasmiért kárhoztatod a szüleidet, ami... Hiszen... Még te magad is pont olyan nyomorultnak látod az akkori valódat, mint amiért őket bünteted. De látni fogják, hogy az már a múlté. Ha... Ha végre te is továbblépsz.
*Magával húzza a fűbe a lányt és a karjaiba vonja.*
- Most pedig mesélj *tűr félre egy kiszabadul sötét tincset Rilkäline arcából.* - Nem engedem, hogy ezt a terhet ennél tovább vidd. Itt fogod letenni. Most. Aztán itt hagyjuk, hogy vehessek neked valami szépet az útra.
6444. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-29 15:47:24
Üzenet elküldve: 2018-07-29 15:47:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Ott ül a rönkön, még kisebbnek érzi magát, mint mikor Kharasshi mellett áll. Így, hogy szinte fölé magasodik a hím. Égszín szemeivel néz felfelé, míg megállíthatatlanul gördülnek a szavak ajkairól. Aztán pedig a fakók fúródnak beléjük közvetlen közelről, álla satuban, s csak úgy csikorog a neve. Kharasshi sosem mondta még így ezelőtt. Az addig dacos felfelé emelt áll most már csak azért áll úgy, mert a hím keze nem engedi lejjebb. Különben már régen a földet bámulná.
Ahogy a marconája felegyenesedik, ő maga is feláll a rönkről, bár vajmi keveset segít ez azon, hogy így is fölfelé kelljen beszélnie. Kezeivel kinyúl, s a hím csípőjére támasztja tenyereit.*
- Azt mondtam, elájultam és nem emlékszem semmire *Szavainak hangsúlya a „mondtam”-on időzik, s a bujavörös ajkak fakulása is azt jelzi, ez egyáltalán nem igaz, s hogy emlékképek játsszák kegyetlen játékukat a holló tincsek takarta homlok mögött.* Pedig voltak tiszta pillanatok. A kérdés az, hogy ezt most szeretnéd-e meghallgatni, vagy megelégszel azzal, hogy megígérem, elmesélem. Majd, ha alkalmasabb lesz az idő. Vagy a megítélésemen változtat, s ha úgy ítéled, mégsem viszel magaddal a tengerre? Mert akkor most is elmondhatom.
*A világ fájdalma sűrűsödik azokba a kérdő kékségekbe, de újra bátorságot merít a szavakhoz.*
- Hogy egyelőre elegendő-e az, hogy nem bírtam elviselni, a sajnálatukat? A feszült várakozásukat, a készenlétet, hogy figyelik, megbomlottam-e, hogy őrjöngeni kezdek-e? Hogy önnön magam hurkolta kötélen végzem-e? Nem hitték, hogy épen megúszom, tudom nagyon jól. Nem is úsztam teljesen *gondol mintáira, és hogy elméjének bomlása talán tényleg egy hajszálon múlott. Az igazság pedig fájdalmas.* S hogy most mindennél jobban félek attól, hogy a küszöböt sem léphetem át, mert nem hiszik el, hogy valóban én érkeztem meg. *Tekintete a fehér ingbe bújtatott mellkason pihen, egyelőre nem mer felnézni, fél a választól is.* Vagy, hogy egyedül, nem tudom mindezt megtenni, mint ahogyan annyi éven keresztül sem ment. S ha meghátrálnék, jönnél-e velem, hogy támaszom legyél, vajon vállalod-e, ami ezzel jár?
*S bár közel sem biztos, hogy minderre szükség volna, Kälinek a tudat is elég, hogy nem csak éjjel ad támaszt Kharasshi, s nem csak a fülledt párában adja erős karjait támasznak. Mikor elragadta, biztosan nem hitte, hogy szavát kéri egyszer még a pimasz nőstényke. De ha már így van, Käli őszinte pillantása a fakókra siklik, s vár. Csendben.*
*Ott ül a rönkön, még kisebbnek érzi magát, mint mikor Kharasshi mellett áll. Így, hogy szinte fölé magasodik a hím. Égszín szemeivel néz felfelé, míg megállíthatatlanul gördülnek a szavak ajkairól. Aztán pedig a fakók fúródnak beléjük közvetlen közelről, álla satuban, s csak úgy csikorog a neve. Kharasshi sosem mondta még így ezelőtt. Az addig dacos felfelé emelt áll most már csak azért áll úgy, mert a hím keze nem engedi lejjebb. Különben már régen a földet bámulná.
Ahogy a marconája felegyenesedik, ő maga is feláll a rönkről, bár vajmi keveset segít ez azon, hogy így is fölfelé kelljen beszélnie. Kezeivel kinyúl, s a hím csípőjére támasztja tenyereit.*
- Azt mondtam, elájultam és nem emlékszem semmire *Szavainak hangsúlya a „mondtam”-on időzik, s a bujavörös ajkak fakulása is azt jelzi, ez egyáltalán nem igaz, s hogy emlékképek játsszák kegyetlen játékukat a holló tincsek takarta homlok mögött.* Pedig voltak tiszta pillanatok. A kérdés az, hogy ezt most szeretnéd-e meghallgatni, vagy megelégszel azzal, hogy megígérem, elmesélem. Majd, ha alkalmasabb lesz az idő. Vagy a megítélésemen változtat, s ha úgy ítéled, mégsem viszel magaddal a tengerre? Mert akkor most is elmondhatom.
*A világ fájdalma sűrűsödik azokba a kérdő kékségekbe, de újra bátorságot merít a szavakhoz.*
- Hogy egyelőre elegendő-e az, hogy nem bírtam elviselni, a sajnálatukat? A feszült várakozásukat, a készenlétet, hogy figyelik, megbomlottam-e, hogy őrjöngeni kezdek-e? Hogy önnön magam hurkolta kötélen végzem-e? Nem hitték, hogy épen megúszom, tudom nagyon jól. Nem is úsztam teljesen *gondol mintáira, és hogy elméjének bomlása talán tényleg egy hajszálon múlott. Az igazság pedig fájdalmas.* S hogy most mindennél jobban félek attól, hogy a küszöböt sem léphetem át, mert nem hiszik el, hogy valóban én érkeztem meg. *Tekintete a fehér ingbe bújtatott mellkason pihen, egyelőre nem mer felnézni, fél a választól is.* Vagy, hogy egyedül, nem tudom mindezt megtenni, mint ahogyan annyi éven keresztül sem ment. S ha meghátrálnék, jönnél-e velem, hogy támaszom legyél, vajon vállalod-e, ami ezzel jár?
*S bár közel sem biztos, hogy minderre szükség volna, Kälinek a tudat is elég, hogy nem csak éjjel ad támaszt Kharasshi, s nem csak a fülledt párában adja erős karjait támasznak. Mikor elragadta, biztosan nem hitte, hogy szavát kéri egyszer még a pimasz nőstényke. De ha már így van, Käli őszinte pillantása a fakókra siklik, s vár. Csendben.*
6443. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-29 12:47:56
Üzenet elküldve: 2018-07-29 12:47:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Annyit se tud mondani, fapapucs, a lány úgy elnyargal, hogy még a Bitang is csak kérdőn sandít Kharasshira. Nem örül a válasznak, mert az ilyesmi nem szokott jól végződni, de legalább úgy tűnik, hogy hajlandónak mutatkozik tiszta vizet önteni a pohárba. Mindenesetre, mikor Kharasshi beéri a nőstényt a tisztásnál, pont elég feszült, hogy ne telepedjen le Rilkäline mellé. Csak megáll vele szemben, karba font kézzel és rá szegezi szúrós pillantását.
Ahogy a lány beszélni kezd, szépen lassan derülnek ki a dolgok, melyek két évszakon át kényelmesen hallgatás alá vackolva pihentek. Annak a megtermett fivérnek a létezésében már az elején kételkedett, de mivel azóta sem érkezett mást állító vallomás, végül elfogadta úgy. Valóban, amiket hall, nem túl nagy ferdítések, nem eget verő nagy elhallgatott igazságok. A közelében sincsenek annak, amit Kharasshi magáról elmondott anno. A vonásai mégsem enyhülnek. A bizalmatlanság helyét viszont felváltja valami más a szigorú, kemény vonásokon.*
- Tudod, Käli *szólal meg hosszú hallgatás után. Jobbja ráfog a lány állára, ahogy egészen közel hajol hozzá. Az a név pedig most szinte karcol, csikorog az ajkáról. Az a név, ami oly bensőséges volt mindig közöttük. Kharasshihoz is tartozik, nem csak hozzá.* - Nekem is van egy fiam. *Vagy lánya. Igazából még ezt sem tudja. De igyekezett mindig úgy gondolni rá, hogy fiút nemzett a sebhelyes nősténykének. Nem azért, mert egy fiút többre tartana. Szó sincs ilyesmiről. De úgy még talán lehet rá némi reménye, hogy láthatja valaha.* - Bár nem dönthetett róla, de nem tudok róla semmit. Hogy jól van-e. Hogy él-e egyáltalán. Nem ismerem a szüleidet, de ezt az érzést senkinek nem kívánom. Ha egy küzdőveremben töltött év volna az ára, hogy halljak róla valamit... bármit! Nem gondolkodnék rajta, hogy megfizessem.
*Elengedi a lány állát és felegyenesedik.*
- Van rá valami okod, hogy ezt tetted velük? *kérdi. Nem akar elhamarkodottan ítélni, hiszen ő már csak tudja, hogy a család olykor milyen húsba maró kötelék is lehet.*
*Annyit se tud mondani, fapapucs, a lány úgy elnyargal, hogy még a Bitang is csak kérdőn sandít Kharasshira. Nem örül a válasznak, mert az ilyesmi nem szokott jól végződni, de legalább úgy tűnik, hogy hajlandónak mutatkozik tiszta vizet önteni a pohárba. Mindenesetre, mikor Kharasshi beéri a nőstényt a tisztásnál, pont elég feszült, hogy ne telepedjen le Rilkäline mellé. Csak megáll vele szemben, karba font kézzel és rá szegezi szúrós pillantását.
Ahogy a lány beszélni kezd, szépen lassan derülnek ki a dolgok, melyek két évszakon át kényelmesen hallgatás alá vackolva pihentek. Annak a megtermett fivérnek a létezésében már az elején kételkedett, de mivel azóta sem érkezett mást állító vallomás, végül elfogadta úgy. Valóban, amiket hall, nem túl nagy ferdítések, nem eget verő nagy elhallgatott igazságok. A közelében sincsenek annak, amit Kharasshi magáról elmondott anno. A vonásai mégsem enyhülnek. A bizalmatlanság helyét viszont felváltja valami más a szigorú, kemény vonásokon.*
- Tudod, Käli *szólal meg hosszú hallgatás után. Jobbja ráfog a lány állára, ahogy egészen közel hajol hozzá. Az a név pedig most szinte karcol, csikorog az ajkáról. Az a név, ami oly bensőséges volt mindig közöttük. Kharasshihoz is tartozik, nem csak hozzá.* - Nekem is van egy fiam. *Vagy lánya. Igazából még ezt sem tudja. De igyekezett mindig úgy gondolni rá, hogy fiút nemzett a sebhelyes nősténykének. Nem azért, mert egy fiút többre tartana. Szó sincs ilyesmiről. De úgy még talán lehet rá némi reménye, hogy láthatja valaha.* - Bár nem dönthetett róla, de nem tudok róla semmit. Hogy jól van-e. Hogy él-e egyáltalán. Nem ismerem a szüleidet, de ezt az érzést senkinek nem kívánom. Ha egy küzdőveremben töltött év volna az ára, hogy halljak róla valamit... bármit! Nem gondolkodnék rajta, hogy megfizessem.
*Elengedi a lány állát és felegyenesedik.*
- Van rá valami okod, hogy ezt tetted velük? *kérdi. Nem akar elhamarkodottan ítélni, hiszen ő már csak tudja, hogy a család olykor milyen húsba maró kötelék is lehet.*
6442. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-29 00:43:46
Üzenet elküldve: 2018-07-29 00:43:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
- Gyere *nyújtja kezét hívogatón, miközben kicsit beljebb vezeti a lovat. Csak néhány lépés egy kidőlt fa törzséig, ahol aztán leül, s vár, hogy a marconája is oda telepedjen.*
- Mielőtt tovább megyünk, jobb, ha elmondom. Nincs benne túl nagy titok, de nem tudsz mindent *kezdi, aztán mélyet sóhajt, hogy a hónapok óta halogatott, félig elfeledett téves hiteket megigazítsa.*
- A jegyesem volt, nem a férjem. *szíve a torkában.* És nincsen bátyám. Első éjjel igazad volt, nagyon is. Egy kanyi udvarló sem, de azon túl, még egy báty sem hiányolt sehol.
*Borzasztó fájdalmas ez így, hogy most úgy remélné, ha nem lenne itt, Kharasshi legalább egy kicsit hiányolná. Végtelenül szánalmas érzés ebbe belegondolni, hogy mennyire nem kereste soha senki azelőtt. De legyűri, a fojtogató érzést. Nem hagyja elterjedni, mert nem fogja magát sem sajnáltatni, sem pedig gyengének mutatni. Hát gyengének végképp nem.*
- És nem. Nem haza mentem. Sosem mentem haza. Tízen éve már. *vár egy picit, míg eldönti, folytatja-e, s aztán úgy dönt, hogy igen. Feszes tartásban ül, kezeit a térdein nyugtatja.*
- Piriantes felől jöttem, gyalogszerrel, amint lehetett, a karavánútról letértem egy ösvényre. De rossz ösvényt használtam, nem tudom hogyan, mert sosem használok rossz ösvényt. Éppen ezért, már egészen délre jutottam, mire összeállt a kép. Azt tudtam, hogy a kikötőben biztosan nem akarom tölteni a telet. *Tekintete a semmibe réved ahogy beszél, közben peregnek szeme előtt az emék képek arról az útról. A bolond bugrisról, a pletykákról.* Ezért visszaindultam. Arthenior volt a legközelebb, így a Pegazusba igyekeztem. Megpihentem a tisztáson, a dombon. Kislányként, sokszor feküdtem ott. Sosem lehet megunni.
*Ennyit egész télen nem beszélt egyhuzamban. Tavasszal pedig alkalma sem lett volna túl sok. De most, hogy újra itt vannak, nincs oka visszatartani, vagy titok burokba rejteni.*
- Aztán igyekeztem, hogy még az éjszaka előtt szobát kaphassak, fürödhessek végre. És végre, valahára ne szalmán egy istállóban, vagy fa tövében, ágán, vagy netán barlangban, hanem rendes dunnában aludhassak. Ennyi volt a vágyam, mikor elragadtál. Most már ezt is tudod.
*Befejezvén a történetet, ami pontosabb, mint először szánta, csak csendben vár, s a hímet figyeli. Az arcát, hogy ilyesmire számított-e? Csalódott-e? Talán súlyosabb dolgokra számított, vagy éppen hogy kevésbé. De ő egyelőre elmondta, amit akart, s vár, feszülten. Kezeit melle előtt összefonja, legalább ez tartsa össze, nehogy darabjaira hulljon.*
- Gyere *nyújtja kezét hívogatón, miközben kicsit beljebb vezeti a lovat. Csak néhány lépés egy kidőlt fa törzséig, ahol aztán leül, s vár, hogy a marconája is oda telepedjen.*
- Mielőtt tovább megyünk, jobb, ha elmondom. Nincs benne túl nagy titok, de nem tudsz mindent *kezdi, aztán mélyet sóhajt, hogy a hónapok óta halogatott, félig elfeledett téves hiteket megigazítsa.*
- A jegyesem volt, nem a férjem. *szíve a torkában.* És nincsen bátyám. Első éjjel igazad volt, nagyon is. Egy kanyi udvarló sem, de azon túl, még egy báty sem hiányolt sehol.
*Borzasztó fájdalmas ez így, hogy most úgy remélné, ha nem lenne itt, Kharasshi legalább egy kicsit hiányolná. Végtelenül szánalmas érzés ebbe belegondolni, hogy mennyire nem kereste soha senki azelőtt. De legyűri, a fojtogató érzést. Nem hagyja elterjedni, mert nem fogja magát sem sajnáltatni, sem pedig gyengének mutatni. Hát gyengének végképp nem.*
- És nem. Nem haza mentem. Sosem mentem haza. Tízen éve már. *vár egy picit, míg eldönti, folytatja-e, s aztán úgy dönt, hogy igen. Feszes tartásban ül, kezeit a térdein nyugtatja.*
- Piriantes felől jöttem, gyalogszerrel, amint lehetett, a karavánútról letértem egy ösvényre. De rossz ösvényt használtam, nem tudom hogyan, mert sosem használok rossz ösvényt. Éppen ezért, már egészen délre jutottam, mire összeállt a kép. Azt tudtam, hogy a kikötőben biztosan nem akarom tölteni a telet. *Tekintete a semmibe réved ahogy beszél, közben peregnek szeme előtt az emék képek arról az útról. A bolond bugrisról, a pletykákról.* Ezért visszaindultam. Arthenior volt a legközelebb, így a Pegazusba igyekeztem. Megpihentem a tisztáson, a dombon. Kislányként, sokszor feküdtem ott. Sosem lehet megunni.
*Ennyit egész télen nem beszélt egyhuzamban. Tavasszal pedig alkalma sem lett volna túl sok. De most, hogy újra itt vannak, nincs oka visszatartani, vagy titok burokba rejteni.*
- Aztán igyekeztem, hogy még az éjszaka előtt szobát kaphassak, fürödhessek végre. És végre, valahára ne szalmán egy istállóban, vagy fa tövében, ágán, vagy netán barlangban, hanem rendes dunnában aludhassak. Ennyi volt a vágyam, mikor elragadtál. Most már ezt is tudod.
*Befejezvén a történetet, ami pontosabb, mint először szánta, csak csendben vár, s a hímet figyeli. Az arcát, hogy ilyesmire számított-e? Csalódott-e? Talán súlyosabb dolgokra számított, vagy éppen hogy kevésbé. De ő egyelőre elmondta, amit akart, s vár, feszülten. Kezeit melle előtt összefonja, legalább ez tartsa össze, nehogy darabjaira hulljon.*
6441. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-07-28 19:38:05
Üzenet elküldve: 2018-07-28 19:38:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
*Kara kiér a tisztásra, és vesz egy mély levegőt, ahogy körbenéz. Észre se vette, hogy az új a város felé hozza, és csak most döbben rá, hogy a folyónál irányt váltott. Egyáltalán nem volt kedve most az utcákat járni, és fogadóba betérni, a mait egy csatangolós, szabad ég alatt alvósnak szánta, és most nem fog változtatni ezen, még akkor se, ha már idáig ette a fene. Bosszúsan kotor elő egy kis dohányt a zsebéből, és sodorja bele egy vékony papírkába, miközben kovát keres a zsebében. Szerencsére talál, és jóleső érzéssel kezdi szívni, hogy aztán lazán eregesse a füstöt magából. Végignéz még a fákon, mielőtt megfordul, és a várost a háta mögött tartva elindul egy másik irányba. Nincs neki kedve most Artheniorhoz. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9897-9916