// Függőségek kötelékében //
*Hihetetlen milyen ereje van annak az apró “de” szócskának. Egyetlen rövid kis szó mégis épp elég ahhoz, hogy egy pillanat alatt lényegtelenné olcsósítson mindent, ami előtte elhangzik. A wegtoreni tökéletesen tisztában van azzal, hogy Nolen sohasem fog megbocsátani neki. Hiába telnek el hónapok, évek, bármennyire is igyekezne elfeledtetni vele az árulást, az ilyen sebek ugyan begyógyulhatnak, de örökre heget hagynak maguk után. Végleges feloldozást nem is vár réges-rég megbánt bűnei alól, így könnyen tovább is siklik az elhangzó mondat ezen része felett. Sokkal inkább foglalkoztatja a különös vallomás, melytől vígan szalad fel szemöldöke egy elégedetten terpeszkedő mosoly kíséretében.*
- Felkavarlak? *El is kuncogja magát, ahogy csak egy siheder leány tud, mikor egy kamasz fiú ügyetlenül vallja be érzéseit. Ha épp nem gondol arra, hogy ő is nyakig benne van a dologban, tagadhatatlanul élvezi, hogy ennyire bűvkörébe vonta a férfit. Hazugság volna azt állítani, hogy ezúttal makulátlanul tiszták a szándékai a kreolnak vele, de ezek most csak apró, önző tervek, melyek józanabb pillanatokban még felsejlenek benne. A fegyelmezettség viszont undokul gyorsan oldódik az érintésekben, a hosszú idő óta nem tapasztalt gyengédségben. Ez kényszeríti csak igazán menekülésre, ehhez képest Antorac csak egy mogorva bácsika, aki mérgelődve hajkurássza a kölyköket a telkéről.*
- Csak elég messzire kell szaladni *A városokban talán nem lenne élete végéig biztonságban, de a pusztán túl, vagy északra menekülve már megnyugodhatna. Annyit senkinek sem érhet a feje, hogy bárki addig merészkedjen utána.*
- Kinek jobb? *kérdez vissza a birtoklón csendülő kijelentésre szemtelenül, miután a tengerész magához húzza, majd már hajol is el a csók elől. Nem túl messzire, meghagyva egy ingerlően leheletnyi távolságot.*
- Uram, fékezze magát! *duruzsolja az ajkakra, aztán a fenekére markoló kezet megajándékozva egy nem túl erélyes csapással kibontakozik az ölelő karok közül* - Azt hiszi már mindent lehet.*csóválja a fejét rosszallóan.
A komollyá nehezedő beszélgetés sem tudja teljesen kizökkenteni most a hirtelen kerekedő jókedvéből. Tudomást vesz róla, nem igyekszik a hangulat megőrzése érdekében elterelni a témát, de valahogy most ezek a dolgok távolinak és súlytalannak tűnnek, ha csak egy kis ideig is.*
- Nem túl tisztességesek a feltételeid. *Még ha az önkényeskedő rész felett szemet is huny, Cressys halálához kötni a szabadságát... Még minden mérge ellenére is könyörtelennek tűnik. Nem csak a közös múltjuk miatt, hanem mert elég jól ismeri a wegtoreni kufárt, pontosan tudja, hogy egykönnyen nem tudják majd elkapni. Még így sem, hogy sebezhetőbb, mint valaha.*
- Az öcséd is jön? Néhány napja láttam egy pucér fickót a világvégét hirdetni a főtéren, igazán megvakíthatna, hogy legközelebb elkerüljem. *vicceli most el az öreg közeli érkezésének finoman rájuk vetülő árnyát, közben pedig körbeérve a tisztáson máris ráérősen kanyarodik a visszafelé vezető útra. Látványosan megszemléli a leendő varangyos pocakot, kissé grimaszolva ráncolja össze orrát.*
- Inkább dunsztos üvegbe teszlek és eladlak az első kétségbeesett lánykának, akivel összetalálkozok. Azt mondom majd valami elátkozott, vagyonos gróf vagy *briliáns terve kiötlése közben elgondolkodva dörzsöli meg állát* - Így mindenki jól jár. Én megszabadulok tőled, a leány kap egy kis reményt, téged pedig életed végéig csókolgatnának a fehérnépek.