//Gyerekjáték//
*Még fel kell ocsúdnia a hirtelen jött öleléses támadásból, na meg a szavak okozta sokkból, de még nem telepszik rá sokszor és sok ideig oda nem illő, ismeretlen gondolat. Ez neki túlságosan is új, nem tud még rajta sokat gondolkodni sem, inkább csak felteszi a kérdéseket, amik eszébe jutnak, na meg amik tovaűzik a furcsán jóleső, mégis kissé frusztráló érzéseket.*
- Kik akartak elüldözni? És miért? Engem is elküldenek mindenhonnan egy idő után. De most én jöttem el magamtól.
*Meséli az élete, na meg a napja egy kis töredékét, mintha máris értő fülekre talált volna. Pedig mit sem tudnak egymásról, mégis jó érzés olyan közelében lenni, aki talán élt át olyat, mint ő. Az ikrek mások, őket várják haza, csakhogy sosem akarnak menni. Nem tudják, nagy szerencséjükre, hogy milyen, ha nincsen hová menniük.
Ugyan nemrég még a nyakában ült az elf, de most megint furcsa, hogy közelítenek azok a vékony ujjak, szemléltetni, hogy hol is lehet valaki beteg. Pontosan tudja, csak nem a saját bőrén. Látta már, hogyan visz el egy láthatatlan szörnyeteg valakit a túlvilágra. Talán, ha előbb megismer olyat, aki ért az ilyen főzetekhez, akkor minden más lenne. Értékes tudomány, a kardozás emellett már semmiségnek tűnik, pedig azzal is meglehet menteni sokakat.*
- Fakardokkal is nagyot lehet ám ütni. *Vigyorodik el, mert eszébe jut, hogy miért is sírt a másik, amikor találkoztak. Bár arra már nem tudja a választ, hogy az nem-e csak egy bot volt, de a lényege teljesen ugyanaz. És azzal gyakorolni is sokkal célravezetőbb, mint a semmivel.*
- Nem tűnik az olyan rossz helynek, ahol laksz.
*Jegyzi meg, majd kisvártatva a kis folyónál találják magukat, ahol egyiküknek sem sikerül túl jól az első dobás. Nézi a lány minden rezzenését, még azt is, hogy helyesen áll-e be a dobáshoz. Szerinte igen és ügyes is, csak a víz lehet a hibás a sordrásával. Mert ha csak úgy pihenne a tükre, akkor már rég pattant volna hármat, vagy négyet is a kő. Néhány halott próbálkozás után adja fel a küzdelmet.*
- Na jó, ez nem fog menni. Pedig jó ötlet volt. Majd egyszer elmegyek a nagy tóig! Ott biztos százat is pattan a kavics!
*Nevet fel, majd feltekint az égre, ami mintha már szürkülne. Épp olyan szomorú lesz az ő ábrázata is, mint amilyennek az ég tűnik.*
- Nekem még keresnem kell egy helyet mára. Lehet, hogy mégis vissza kellene mennem a műhelybe. Hűvös már az este, még az álomfűz alatt is.
*Nem akarta kimondani a szavakat, de kezd fázni, ahogy eltűnik a nap. Nem akarja a lányt elengedni még, de nem kérdez rá, hogy másnap folytatják-e itt, ahol abbahagyták, csak sokkal korábban. Ettől szégyenlősebb.*