//Sa’argathot ébredése//
//Hóhércsomó//
//Otthon édes otthon//
*A pihenő megmenekült. Nem is, ők megmenekültek, megvédték a pihenőt és ha egyszer megadják nekik az égiek, hogy ötven katonával, visszatérhessenek ide akkor majd lángba is borítják az egészet. A kocsi lassan elhagyja a pihenő környékét, előttük pedig feltűnik a déli kapu és az oly régóta várt füves puszta. Ittléte alatt el is felejtette milyen amikor végtelen körülötte a láthatár, és amikor egyetlen épület, fa, vagy domborulat sem állja útját tekintetének.*
-Rendbe jön. *Válaszolja, miközben ismét vállára tekint. Ismeri ezt az érzést, valamikor régen ugyanez járta át megroppantott mellkasát. Már ha egyáltalán létezett az az idő, amikor ez megtörténhetett.*
-Csak azt sajnálom, hogy most pár hónapig nem sok hasznomat vehetitek. *Más sérüléseit persze örömmel mutogatná, a törzs tagjai között, de ez a csonttörés egyáltalán nem kedvére való fajta. Nem látványos és korlátozza a munkájában.*
-Talán öt hónap, lehet kevesebb. *Mindez persze egyáltalán nem lett volna probléma ha a szőke elf egy kicsit rásegít a varázslataival, de erre még harc közben sem mutatott túl sok hajlandóságot, pedig akkor ténylegesen az ő élete múlt rajta. Most nyilván meggyógyítja a barátját, aztán odahaza hőssé avatják az elfet, mert ő az első hegyes fülű akinek sikerült sérülést szereznie. Ezen a gondolaton megint elvigyorodik, de nem fűzi a beszélgetéshez. Pihennie kell.*
-Sok szerencsét főnök. *Sóhajtja, mert ő ebben az állapotban már nem igazán fogja elhagyni a barlangot. Legalábbis egy jó darabig nem.* -Én és a többiek majd elszöszmötölünk idehaza amíg távol vagy. Olyan veszélyes lesz a puszta, hogy egy hadsereg se tud minket megtámadni.
*Attól, hogy egy ork nem tud gyilkolni a csatatéren még nem jelenti azt, hogy teljesen kiveszett belőle a harci tűz. Pár befedett üreg, hegyes karók, és itt ott elhelyezett kötélhurkok forognak most az elméjében és már jóval kevésbé kétségbeesett mint annak előtte. Ha nem forgathat bárdokat odakint, majd forgatja őket odabent, és úgy harcol ahogy azt megteheti. Furmányos szerkezetekkel, és forró ork kegyetlenséggel.*
-Még néhány etetni való száj. *Válaszol a madaras ötletre. Rövid gondolkozás után eszébe jut, hogy a keselyűk már most is ott köröznek a tábor körül, és jókat lakmároznak az orkok által meghagyott maradékokon. Illetve lakmároznának, ha a zöldbőrűek erős agyara nem roppantaná és darálná le még a zsákmány csontjait is, így legfeljebb csipegetnek.*
-Ha meg magunkhoz szoktatjuk a hárpiákat, akkor nem jelzik az utazókat, hanem széttépik. *Vigyorodik el a képtelen ötletre. Bár tény ha jobban belegondol ezeket a lényeket is be lehet idomítani. Valahogy. Ennek a módja már kérdéses, de a következő öt hónap amúgy is a nyugalom hónapjai lesznek, és mire felgyógyul, addigra már nem kell aggódnia a vezérnek a tábor biztonságáért, ezt az egyet garantálhatja, és reméli nem az orvosi nyugtató beszél belőle.*