*Ahogy kilép a fogadóból, újra arcon csapja az a hűvös éji szellő, mely elől eddig annyira menekült a finom melegbe. A kellemes időt egy röpke másodpercen belül felváltja a csípős szeles, s a hölgy pedig már előre fél a visszaúttól. Az egyedüli pozitív az, hogy az ég oly tiszta mint a tavaszi vízfolyás, s a borús időnek se híre, se hamva. Valahol a távolban még ugyan morog az ég, azonban ez már messze van a karavántól szerencsére, s éppen ellenkezőleg megy, mint Kinartoth fog.
Meg is indul lova felé, mely valami istállóféleségben pihenget, éppen valami zöldséget majszol. A hölgy elengedi a kötelét, felpattan rá, s meg is indul arra, amerről jött. Elhalad a fogadó előtt, ott még egy utolsót bepillant, majd végleg eltűnik a sátrak közt. Most szívesen lehajtaná fejét az egyikben, ugyanis párba be is tudott pillantani, s így elsőre nagyon is kényelmesnek tűnnek, egész takarosan vannak berendezve, s egy vastagabb paplan társaságában még a hideget is át lehetne vészelni.
Újra megérkezik a főtérre, ahol az emberek már gyülekeznek... Úgy látszik, ezek valóban szeretik minden idejüket a szabadban tölteni, hiszen ahogy elmentek a felhők, már ezek is kint vannak. Minden esetre a pihenőn a hölgy csak lassan halad át, s újra megáll a zárt kapu előtt. Nagyot köhint, mire a nemrég megismert őr ki is lép kuckójából, s kissé furán néz a hölgyre.*
- Ez gyors volt!
*Kacsint rá sunyi módon, végül pár zár után feltárja Kinartoth előtt a 'szabadba' vezető utat, ő pedig egy nagy sóhajtással kísérve indul meg. Tudja, hogy nem lesz éppen zökkenőmentes az út, még szerencse, hogy legalább tudott enni, inni, no meg egy kicsit tudott pihenni, erőt gyűjteni...*