Nincs játékban - Főtér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Főtér | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 35 (681. - 700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 816-835
700. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-03 16:06:24
Üzenet elküldve: 2015-09-03 16:06:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
//A hozzászólás +16 jeleneteket tartalmaz!//
*Annorona kezében a furcsa üvegcsével a lány elél guggol, és várja, hogy az lassan magához tárjen. Óvatosan lecsavarja a kupakját, úgy tartja a kezében.
Perceken belül a szőkének pillái fájdalmasan rebegni kezdenek, lassan magához tér, és riadt remegésbe kezd. A láncok csörögnek körülötte.*
- Végre felébredtél! *Suttogja egy cinikus mosoly mellett. Kitartja az üveget, és a lány szájához emeli. Pár cseppet csöpögtet a lánc és az ajka közé. Halk sistergés közben a láncok füstölnek, a kölyök pedig eltorzult hangon sikoltozik, már amennyire azt hagyja a lánc.* Ez hihetetlen! *Mondja ragyogó arccal, és pár cseppet önt a kicsi szép pofijára. A bőr sziszegve olvad el, a fehér és vörös hús perzselődik alatta. Egy könnycsepp folyik végig a gödröcskéken, egyenesen az egyik ilyen sebbe. Újabb gyötrődött, halk sikoly, riadt arc. Annorona csípősen felnevet.* Ez jobb, mint vártam! *Visszatekeri a kupakot a helyére, máskor is használni fogja még. A tuskó felé nyúl, az üveget felteszi, helyében egyik tőrét kapja elő. A friss hegek felé emeli, és benyúlva a bőr alá lassan lehántja a lány jobb arcáról azt. A testtől elvált bőrt pedig félredobja a fűbe. A kicsi felpillant a lányra, olyan arckifejezést vág, mintha mondani akarna valamit. Annorona felemeli a tőrt, jelezve, ha felsikolt, megöli. A láncért nyúl és a szájánál meglazítja, próbálja elemelni de az belesült az ajkaiba. Nem ijed meg, csak megrántja, letépve ezzel a gyerek bőrét a szájáról. Az elfojtottan felsikolt, valószínű, hogy nem akar meghalni.* Na, mond, mit akarsz? *Mondja, és a tőrt a nyaka felé emeli, hogyha az sikoltani kezd, egy mozdulattal kivégezhesse.*
- Én... *Szipog, hangja megremeg.* Én nem akarok meghalni...
- És ez engem hol érdekel? *Vág közbe nemtörődöm hangsúllyal.*
- Nekem... Haza *Dadogja fulladozva saját könnyeiben. Megviselt arca felén nincs bőr, amit Annorona azért csinált, hogy úgy elcsúfuljon, mint ő.* Haza kell mennem. Az apámhoz... Mert... Az anyám meghalt és...
- Ez még mindig nem érdekel, nyögd ki, mit akarsz, szívi. *Unottan felsóhajt, már folytatná a játékot, amit elkezdett.*
- Én gyereket várok. *Böki ki az alig tizenkét éves embergyerek. Hangosan kifújja a levegőt, mintha megkönnyebbült volna, hogy kimondta.*
- Büdös szajha! *Sziszegi.* Van fogalmad arról, mennyi idős vagy?
- Te sem vagy sokkal öregebb nálam! *Köpi az a szavakat.*
- Nem, igazad van, én tizenhét vagyok. De nekem nem is lehet gyerekem! *Felhorkant, a lány furcsán néz rá.* Hát ezt sem tanította meg az apád, aki teherbe ejtett?
- Nem az apám...
- Na persze. A lényeg, a félvéreknek nem lehet gyerekük. Nem fajtiszták, két külön fajból jöttek létre, nem termékenyek. Korcsok. *Mondja, hogy a lánynak még halála előtt taníthasson valamit.*
- Én ezt nem... *Próbál ellenkezni a lány, de Annorona a tőrt a lehántott arcába döfi, szabad kezével pedig a lány szájába nyúl, hogy ne tudjon felüvölteni.* Meglátjuk, kijön-e onnan az a fattyú. *Mondja, mintha csak a csecsemőket kihányni lenne szokás. Kezét egyre beljebb tolja, ujjaival kaparja a torkát belülről, amíg az el nem kezd bokákolni. Ekkor kiveszi, és hátralép. A lány még fulladozik, aztán a vacsoráját saját ruhájára küldi.* Te legalább már jóllaktál egyszer.* Kuncog, és hálát ad, hogy a gyerek "illedelmesen" kikerülte a láncokat, és csak az ölét célozta.*
- Te beteg állat! *Köhögi a kölyök. A vér az arcáról lassan a nyakára folyik.*
- Lehet, hogy az vagyok. De ne mond, hogy nem csinálom jól! *Játékosan felnevet, és cinikus mosollyal az arcán közelebb lép hozzá.* tudod, ha lenne valami húsevő állatom, lassan feldarabolnálak a lábujjaidtól kezdve, és végignézetném veled, ahogy lassan felfal. De mázlidra, nincs ilyenem. Tudod mi van az én mázlimra? *Kérdezi, de a lány csak dühösen vicsorog rá.* Az, hogy így most két emberrel játszhatok egyszerre! *Mondja, és megkérdezi:* Mióta? Elég kifejlett már?
- A pokolra fogsz jutni, ha bántod! *Mondja, és próbálja lefeszíteni magáról a láncokat, természetesen sikertelenül.*
- Hát nem érted, kölyök? Te innen nem jutsz ki élve! A játéknak akkor van vége, amikor te, és ő meghaltatok. És a kettő csak együtt megy. És, lehet, a pokolra jutok. De ha így is van, legalább legyen miért. *Mondja, és tőrével a gyerek hasa felé nyúl, a láncot erősen szétcsúsztatja vele, ezzel a fehér ruháját kivágva.* Nos, mennyi idős? *Teszi fel újra, ezúttal sokkal erőszakosabban, hangjából határozott düh szabadul fel.*
- Nem... Nem is tudom, én... *Mondja, és szemmel láthatóan rémülten próbál visszaemlékezni.* Öhm, talán pár hónapos, de lehet, csak pár hetes, én nem tudom... *Mondja, és újra remegni kezd. Úgy tűnik, beletörődött, hogy innen élve nem jutnak ki.*
- Hát, majd kiderül, nem de? *Mosolyog, és vékonyan megvágja a bőrt a gömbölyödő hason. Vékony vörös csík jelenik meg, alig látható vér serken rajta.* Hmm. Azt hiszem, ez még ráér. Ha most kiveszem, és talán még nem is igazán emberi, akkor te meghalsz, még idő előtt. *Suttogja, és és letérdel a kölyök elé*
//A hozzászólás +16 jeleneteket tartalmaz!//
*Annorona kezében a furcsa üvegcsével a lány elél guggol, és várja, hogy az lassan magához tárjen. Óvatosan lecsavarja a kupakját, úgy tartja a kezében.
Perceken belül a szőkének pillái fájdalmasan rebegni kezdenek, lassan magához tér, és riadt remegésbe kezd. A láncok csörögnek körülötte.*
- Végre felébredtél! *Suttogja egy cinikus mosoly mellett. Kitartja az üveget, és a lány szájához emeli. Pár cseppet csöpögtet a lánc és az ajka közé. Halk sistergés közben a láncok füstölnek, a kölyök pedig eltorzult hangon sikoltozik, már amennyire azt hagyja a lánc.* Ez hihetetlen! *Mondja ragyogó arccal, és pár cseppet önt a kicsi szép pofijára. A bőr sziszegve olvad el, a fehér és vörös hús perzselődik alatta. Egy könnycsepp folyik végig a gödröcskéken, egyenesen az egyik ilyen sebbe. Újabb gyötrődött, halk sikoly, riadt arc. Annorona csípősen felnevet.* Ez jobb, mint vártam! *Visszatekeri a kupakot a helyére, máskor is használni fogja még. A tuskó felé nyúl, az üveget felteszi, helyében egyik tőrét kapja elő. A friss hegek felé emeli, és benyúlva a bőr alá lassan lehántja a lány jobb arcáról azt. A testtől elvált bőrt pedig félredobja a fűbe. A kicsi felpillant a lányra, olyan arckifejezést vág, mintha mondani akarna valamit. Annorona felemeli a tőrt, jelezve, ha felsikolt, megöli. A láncért nyúl és a szájánál meglazítja, próbálja elemelni de az belesült az ajkaiba. Nem ijed meg, csak megrántja, letépve ezzel a gyerek bőrét a szájáról. Az elfojtottan felsikolt, valószínű, hogy nem akar meghalni.* Na, mond, mit akarsz? *Mondja, és a tőrt a nyaka felé emeli, hogyha az sikoltani kezd, egy mozdulattal kivégezhesse.*
- Én... *Szipog, hangja megremeg.* Én nem akarok meghalni...
- És ez engem hol érdekel? *Vág közbe nemtörődöm hangsúllyal.*
- Nekem... Haza *Dadogja fulladozva saját könnyeiben. Megviselt arca felén nincs bőr, amit Annorona azért csinált, hogy úgy elcsúfuljon, mint ő.* Haza kell mennem. Az apámhoz... Mert... Az anyám meghalt és...
- Ez még mindig nem érdekel, nyögd ki, mit akarsz, szívi. *Unottan felsóhajt, már folytatná a játékot, amit elkezdett.*
- Én gyereket várok. *Böki ki az alig tizenkét éves embergyerek. Hangosan kifújja a levegőt, mintha megkönnyebbült volna, hogy kimondta.*
- Büdös szajha! *Sziszegi.* Van fogalmad arról, mennyi idős vagy?
- Te sem vagy sokkal öregebb nálam! *Köpi az a szavakat.*
- Nem, igazad van, én tizenhét vagyok. De nekem nem is lehet gyerekem! *Felhorkant, a lány furcsán néz rá.* Hát ezt sem tanította meg az apád, aki teherbe ejtett?
- Nem az apám...
- Na persze. A lényeg, a félvéreknek nem lehet gyerekük. Nem fajtiszták, két külön fajból jöttek létre, nem termékenyek. Korcsok. *Mondja, hogy a lánynak még halála előtt taníthasson valamit.*
- Én ezt nem... *Próbál ellenkezni a lány, de Annorona a tőrt a lehántott arcába döfi, szabad kezével pedig a lány szájába nyúl, hogy ne tudjon felüvölteni.* Meglátjuk, kijön-e onnan az a fattyú. *Mondja, mintha csak a csecsemőket kihányni lenne szokás. Kezét egyre beljebb tolja, ujjaival kaparja a torkát belülről, amíg az el nem kezd bokákolni. Ekkor kiveszi, és hátralép. A lány még fulladozik, aztán a vacsoráját saját ruhájára küldi.* Te legalább már jóllaktál egyszer.* Kuncog, és hálát ad, hogy a gyerek "illedelmesen" kikerülte a láncokat, és csak az ölét célozta.*
- Te beteg állat! *Köhögi a kölyök. A vér az arcáról lassan a nyakára folyik.*
- Lehet, hogy az vagyok. De ne mond, hogy nem csinálom jól! *Játékosan felnevet, és cinikus mosollyal az arcán közelebb lép hozzá.* tudod, ha lenne valami húsevő állatom, lassan feldarabolnálak a lábujjaidtól kezdve, és végignézetném veled, ahogy lassan felfal. De mázlidra, nincs ilyenem. Tudod mi van az én mázlimra? *Kérdezi, de a lány csak dühösen vicsorog rá.* Az, hogy így most két emberrel játszhatok egyszerre! *Mondja, és megkérdezi:* Mióta? Elég kifejlett már?
- A pokolra fogsz jutni, ha bántod! *Mondja, és próbálja lefeszíteni magáról a láncokat, természetesen sikertelenül.*
- Hát nem érted, kölyök? Te innen nem jutsz ki élve! A játéknak akkor van vége, amikor te, és ő meghaltatok. És a kettő csak együtt megy. És, lehet, a pokolra jutok. De ha így is van, legalább legyen miért. *Mondja, és tőrével a gyerek hasa felé nyúl, a láncot erősen szétcsúsztatja vele, ezzel a fehér ruháját kivágva.* Nos, mennyi idős? *Teszi fel újra, ezúttal sokkal erőszakosabban, hangjából határozott düh szabadul fel.*
- Nem... Nem is tudom, én... *Mondja, és szemmel láthatóan rémülten próbál visszaemlékezni.* Öhm, talán pár hónapos, de lehet, csak pár hetes, én nem tudom... *Mondja, és újra remegni kezd. Úgy tűnik, beletörődött, hogy innen élve nem jutnak ki.*
- Hát, majd kiderül, nem de? *Mosolyog, és vékonyan megvágja a bőrt a gömbölyödő hason. Vékony vörös csík jelenik meg, alig látható vér serken rajta.* Hmm. Azt hiszem, ez még ráér. Ha most kiveszem, és talán még nem is igazán emberi, akkor te meghalsz, még idő előtt. *Suttogja, és és letérdel a kölyök elé*
699. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-03 01:58:56
Üzenet elküldve: 2015-09-03 01:58:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*A kuporodás után nézegeti új társát, de csak ha nem felé fordul fektében. Nyugodtnak érzi magát, nem hall fenyegetést, s hamar elnyomja az álom.*
//Álmában://
*Felébred a mocsárban, riadtan ülve föl az odúban.*
~Shh! Nyugalom!~
*Körülnézve nem látja az odú kijáratát, mintha benőtte volna a fa, míg aludt.*
~Itt vagy velem, nem kell félned.~
*A fa kérgén át lassan átszivárog némi nyúzott döghús táplálékként, mintha maga a fa izzadná ki, hogy megetesse őt.*
-Hol van Fekete Ezüst?
~Kiről beszélsz?~
-Hová rejtetted?!
~Csak álmodtad, Gulch... egyél! Rég nem ettél semmit, csak itt alszol már egy egész napja.~
*Zavartan elveszi a húst, megszagolja, majd belemélyeszti a fogait.*
-Emlékszem rá... tudom, hogy találkoztunk. Fekete haja volt, és...
~Shh!~
*Az odú elkezd összemenni körülötte, a falak ráhúzódnak, egyre csökkentve aprócska helyét.*
~Maradj nyugton! Ne beszélj badarságokat! Enned és aludnod kell. Lázasok lettünk attól a nagy sebtől, emlékszel?~
*Gulch fejében régi emlékek töredékei küzdenek az újakkal, s az álom mindent elhomályosít. Nem képes eldönteni, mi az igazi és mi nem. Ahogy ellenőrzi, a seb újból megjelenik rajta, amitől egykor tényleg belázasodott.*
-Ho..hogyan? Már..
~Tartalékold az energiád, ne mocorogj annyit! Nincs sok erőnk már, Gulch. Pihenned kell, vagy a láz legyőz.~
*A fa lassan ráfonódik a kezeire, odvába zárva őt, s érzi, ahogy gyöngül el folyton, egészen erőtlenné válva a végén.*
-Én emlékszem... az a lány... fél arca volt...
*A másik szeme pattan ki. Hallja, amint a lány lába alatt susognak a fűszálak, ahogy egy gally eltörik lépte alatt, s látja is, hogy hiányzik a helyéről.*
~Tudtam, hogy nem bízhatunk benne!~ *Pattan elő belőle egyből a gondolat* ~Nagyot fog koppanni, ha Gulchot akarja bántani!~
*Állatias mozdulatokkal oson a lány után, félig négykézlábra ereszkedve, fák mögé bújva, ahogy az hátra-hátranéz esetlegesen. Végig követi az erdős rész széléig, majd visszahúzódik kissé.
Haláli csendben nézi a lányt, ahogy megtámad egy másik, még ifjabb leányzót. Arcán démoni vicsor jelenik meg, s mély, rekedtes hörgéssel kuncogni kezd Gulchban.*
~Ezt Gulchnak nem szabad látnia!~
*Közelebb somfordál, és csodálattal nézi, milyen elszántsággal dolgozik a törékeny lányka, cipeli a számára nehéz testet befelé az erdőbe, direkt kikerülve őt.*
~Kezdem megkedvelni... talán megengedem, hogy megtartsa, ha ez jól folytatódik.~
*Mikor elkezdenek előkerülni a láncok és tőrök, szinte felvillan a szeme, s egyre szélesebben vicsorodik.*
~Ha tudja is, melyiket hova tegye..~
*Mikor látja, a láncot hogy tekeri a szájára, görnyedve felpúpozza hátát, mintha nem férne Gulch bőrébe és ki akarna törni belőle.*
~Megtartjuk. Szép lesz ez...jó lesz ez!~
*Visszalapul újból valahova az avarba a fák közé, ujjaival pedig halkan mocorog, izgatottan figyelve, mi fog következni.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.09.03 10:09:34, a következő indokkal:
Jeljavítás (//).
*A kuporodás után nézegeti új társát, de csak ha nem felé fordul fektében. Nyugodtnak érzi magát, nem hall fenyegetést, s hamar elnyomja az álom.*
//Álmában://
*Felébred a mocsárban, riadtan ülve föl az odúban.*
~Shh! Nyugalom!~
*Körülnézve nem látja az odú kijáratát, mintha benőtte volna a fa, míg aludt.*
~Itt vagy velem, nem kell félned.~
*A fa kérgén át lassan átszivárog némi nyúzott döghús táplálékként, mintha maga a fa izzadná ki, hogy megetesse őt.*
-Hol van Fekete Ezüst?
~Kiről beszélsz?~
-Hová rejtetted?!
~Csak álmodtad, Gulch... egyél! Rég nem ettél semmit, csak itt alszol már egy egész napja.~
*Zavartan elveszi a húst, megszagolja, majd belemélyeszti a fogait.*
-Emlékszem rá... tudom, hogy találkoztunk. Fekete haja volt, és...
~Shh!~
*Az odú elkezd összemenni körülötte, a falak ráhúzódnak, egyre csökkentve aprócska helyét.*
~Maradj nyugton! Ne beszélj badarságokat! Enned és aludnod kell. Lázasok lettünk attól a nagy sebtől, emlékszel?~
*Gulch fejében régi emlékek töredékei küzdenek az újakkal, s az álom mindent elhomályosít. Nem képes eldönteni, mi az igazi és mi nem. Ahogy ellenőrzi, a seb újból megjelenik rajta, amitől egykor tényleg belázasodott.*
-Ho..hogyan? Már..
~Tartalékold az energiád, ne mocorogj annyit! Nincs sok erőnk már, Gulch. Pihenned kell, vagy a láz legyőz.~
*A fa lassan ráfonódik a kezeire, odvába zárva őt, s érzi, ahogy gyöngül el folyton, egészen erőtlenné válva a végén.*
-Én emlékszem... az a lány... fél arca volt...
*A másik szeme pattan ki. Hallja, amint a lány lába alatt susognak a fűszálak, ahogy egy gally eltörik lépte alatt, s látja is, hogy hiányzik a helyéről.*
~Tudtam, hogy nem bízhatunk benne!~ *Pattan elő belőle egyből a gondolat* ~Nagyot fog koppanni, ha Gulchot akarja bántani!~
*Állatias mozdulatokkal oson a lány után, félig négykézlábra ereszkedve, fák mögé bújva, ahogy az hátra-hátranéz esetlegesen. Végig követi az erdős rész széléig, majd visszahúzódik kissé.
Haláli csendben nézi a lányt, ahogy megtámad egy másik, még ifjabb leányzót. Arcán démoni vicsor jelenik meg, s mély, rekedtes hörgéssel kuncogni kezd Gulchban.*
~Ezt Gulchnak nem szabad látnia!~
*Közelebb somfordál, és csodálattal nézi, milyen elszántsággal dolgozik a törékeny lányka, cipeli a számára nehéz testet befelé az erdőbe, direkt kikerülve őt.*
~Kezdem megkedvelni... talán megengedem, hogy megtartsa, ha ez jól folytatódik.~
*Mikor elkezdenek előkerülni a láncok és tőrök, szinte felvillan a szeme, s egyre szélesebben vicsorodik.*
~Ha tudja is, melyiket hova tegye..~
*Mikor látja, a láncot hogy tekeri a szájára, görnyedve felpúpozza hátát, mintha nem férne Gulch bőrébe és ki akarna törni belőle.*
~Megtartjuk. Szép lesz ez...jó lesz ez!~
*Visszalapul újból valahova az avarba a fák közé, ujjaival pedig halkan mocorog, izgatottan figyelve, mi fog következni.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.09.03 10:09:34, a következő indokkal:
Jeljavítás (//).
698. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-02 22:50:54
Üzenet elküldve: 2015-09-02 22:50:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
- Én aztán nem félek. *Mondja, és nézi, amint a férfi lassan eltűnik a fák mögött. Fáradtan huppan le a lepelre, a hatalmas fa törzse úgy eltakarja, hogy alig látszik ki mögüle. A férfi lassan visszaér, és megkéri őt, álljon fel, amíg azokat a valamiket elrendezi. Annorona engedelmesen feláll, az utat nézi, mennyire vannak közel hozzá, majd be az erdőbe, mennyire mehet benne messzire. Visszaül, felhúzza térdeit és átöleli őket. Fejét a fa kitüremkedő törzsének nyomja, az éjszakai eget nézi, a csillagokat és a holdat. Olyan békés, olyan csendes... De valami...
Annorona testében az az üresség egyre jobban kong, szinte hallani lehet azt a némaságot benne. A lepelbe nyúl, kezei a nyelvet szorongatják. Rájön, mi hiányzik, eszébe jut, mennyire is régen csinálta már azt. De a férfi előtt nem akar megkínozni senkit. Hiszen ő maga mondta; ő nem szereti bántani az embereket, csak a barátja.
Percekig, vagy talán órákig vár, szeme nem tud lecsukódni attól az őrületes fájdalomtól. Amikor úgy gondolja, a férfi már elaludt, halkan feláll, és az út felé kezd rohanni. Talpa halkan dobol a hideg füvön, a zöldek suhognak, amint súrolják a lábát. Lassan átér a poros részre, és az út tövében lefekszik, összekuporodva. Elég sötét van, hogy ne vegye őt észre senki, már csak meg kell várnia a megfelelő pillanatot, és...
A lány lépteket hall balról, fejét kiéhezetten fordítja az irányába. Egy kislány az, még fiatalabb, mint Annorona, talán tíz, tizenkettő lehet. Ám ő cseppet sem sajnálja, csak a játékot látja benne, a torz arcot, remegő testet... Megvárja, amíg a gyanútlan szerencsétlen elég közel merészkedik hozzá, majd kiugrik elé, és kezét a szájához tapasztja.*
- Csend, ha jót akarsz! *Mondja, és szabad könyökével erősen fejbe vágja a rémült gyereket, aki ájultan hagyja el saját testét, és nehezedik a lány karjaiba.* Ez a beszéd. *Suttogja, és megfogva két kezénél sietve lehúzza őt az útról, hogy minél hamarabb a biztonságos sötétben legyenek. Bár a kölyök nem túl nehéz, Annorona eléggé kimerült ahhoz, hogy ne bírja kézben vinni. Még mindig szorítva két, apró csuklóját húzni kezdi, a poros föld össze-vissza horzsolja csinos lábait és arcát.* ~Biztosan valami nemes, elkényeztetett úri gyerek.~ *Gondolja, és erősebben húzni kezdi. Már rettenetesen várja, hogy a játék elkezdődjön.
Lassan visszaér a fához, óvatosan húzza végig a férfi előtt az ájult testet. Hirtelen kicsúszik kezéből, és halk koppanással a lány beleharap a fűbe.*
- A szentségit, buta gyerek! *Sziszegi, és belekapaszkodik áldozatába, sietve húzza-vonja tovább. Igyekszik olyan távolságban letelepedni a férfitől, hogy az nem is hallja, ne is lássa, amit csinálni akar. Egy kisebb fához ér, aminek nekidönti a lány hátát. Fehér ruhája koszos lett, a fűtől, a portól. A lány leemeli a csuklyáját, úgy fújja ki magát. Ezután leveszi magáról a leplet, és a láncokba kapaszkodik.* Sietek, nehogy felébredj! *Halkan felkuncog, és letekeri magáról a láncot. Leveszi róla a két tőrét, és maga mellé dobja, amik élükkel a földbe fúródnak.* Már nagyon hiányzott ez. Sajnálom, de nem foglak kímélni. *Mondja csípős mosollyal az arcán. A láncokat körbetekeri a fa, és a gyerek körül, szorosan meghúzza, és a száján is átvezeti.* ~Így olyan, mint egy ló.~ *Gondolja, és elmosolyodik. Ahogy a gyerek ott ül előtte, megláncolva, koszosan, Annorona szemei felcsillannak, mert rájön: a lány ki van neki szolgáltatva. Végigméri, fehér fodros ruhája oldalán kiszakadt, kilátszik alóla fehér bőre. Sehol egy kitüremkedő csont, vagy heg. Annorona kezével végigsimít csontos oldalán, ujjai követik bordái nyomát.* Úri kéjenc. *Morogja, a lepel zsebéből kiveszi a nyelvet, és azt a furcsa löttyöt is. Eszébe jut, hogy a főnöke azt mondta, vigyázzon, nehogy a bőréhez érjen az anyag. Annorona elmosolyodik, mert arra gondol, biztosan valami fájdalmas, maró anyag. Felemeli a két tőrt, és a lány melletti tönkhöz megy. Szépen sorban lerakja a négy dolgot, elrendezve.*
- Nos, kisasszony? Kezdődhet a játék? *Kérdezi cinikus mosoly kíséretében. Az üressége lassan megtelik, gyűlölettel, haraggal, elégedettséggel. Ez a valami, amit ilyenkor tesz, rossz. És ezt ő is tudja. De nem tehet róla, ha egyszerűen annyira jól esik neki! Megnyalja a szája szélét, és közelebb lép a lányhoz.*
- Én aztán nem félek. *Mondja, és nézi, amint a férfi lassan eltűnik a fák mögött. Fáradtan huppan le a lepelre, a hatalmas fa törzse úgy eltakarja, hogy alig látszik ki mögüle. A férfi lassan visszaér, és megkéri őt, álljon fel, amíg azokat a valamiket elrendezi. Annorona engedelmesen feláll, az utat nézi, mennyire vannak közel hozzá, majd be az erdőbe, mennyire mehet benne messzire. Visszaül, felhúzza térdeit és átöleli őket. Fejét a fa kitüremkedő törzsének nyomja, az éjszakai eget nézi, a csillagokat és a holdat. Olyan békés, olyan csendes... De valami...
Annorona testében az az üresség egyre jobban kong, szinte hallani lehet azt a némaságot benne. A lepelbe nyúl, kezei a nyelvet szorongatják. Rájön, mi hiányzik, eszébe jut, mennyire is régen csinálta már azt. De a férfi előtt nem akar megkínozni senkit. Hiszen ő maga mondta; ő nem szereti bántani az embereket, csak a barátja.
Percekig, vagy talán órákig vár, szeme nem tud lecsukódni attól az őrületes fájdalomtól. Amikor úgy gondolja, a férfi már elaludt, halkan feláll, és az út felé kezd rohanni. Talpa halkan dobol a hideg füvön, a zöldek suhognak, amint súrolják a lábát. Lassan átér a poros részre, és az út tövében lefekszik, összekuporodva. Elég sötét van, hogy ne vegye őt észre senki, már csak meg kell várnia a megfelelő pillanatot, és...
A lány lépteket hall balról, fejét kiéhezetten fordítja az irányába. Egy kislány az, még fiatalabb, mint Annorona, talán tíz, tizenkettő lehet. Ám ő cseppet sem sajnálja, csak a játékot látja benne, a torz arcot, remegő testet... Megvárja, amíg a gyanútlan szerencsétlen elég közel merészkedik hozzá, majd kiugrik elé, és kezét a szájához tapasztja.*
- Csend, ha jót akarsz! *Mondja, és szabad könyökével erősen fejbe vágja a rémült gyereket, aki ájultan hagyja el saját testét, és nehezedik a lány karjaiba.* Ez a beszéd. *Suttogja, és megfogva két kezénél sietve lehúzza őt az útról, hogy minél hamarabb a biztonságos sötétben legyenek. Bár a kölyök nem túl nehéz, Annorona eléggé kimerült ahhoz, hogy ne bírja kézben vinni. Még mindig szorítva két, apró csuklóját húzni kezdi, a poros föld össze-vissza horzsolja csinos lábait és arcát.* ~Biztosan valami nemes, elkényeztetett úri gyerek.~ *Gondolja, és erősebben húzni kezdi. Már rettenetesen várja, hogy a játék elkezdődjön.
Lassan visszaér a fához, óvatosan húzza végig a férfi előtt az ájult testet. Hirtelen kicsúszik kezéből, és halk koppanással a lány beleharap a fűbe.*
- A szentségit, buta gyerek! *Sziszegi, és belekapaszkodik áldozatába, sietve húzza-vonja tovább. Igyekszik olyan távolságban letelepedni a férfitől, hogy az nem is hallja, ne is lássa, amit csinálni akar. Egy kisebb fához ér, aminek nekidönti a lány hátát. Fehér ruhája koszos lett, a fűtől, a portól. A lány leemeli a csuklyáját, úgy fújja ki magát. Ezután leveszi magáról a leplet, és a láncokba kapaszkodik.* Sietek, nehogy felébredj! *Halkan felkuncog, és letekeri magáról a láncot. Leveszi róla a két tőrét, és maga mellé dobja, amik élükkel a földbe fúródnak.* Már nagyon hiányzott ez. Sajnálom, de nem foglak kímélni. *Mondja csípős mosollyal az arcán. A láncokat körbetekeri a fa, és a gyerek körül, szorosan meghúzza, és a száján is átvezeti.* ~Így olyan, mint egy ló.~ *Gondolja, és elmosolyodik. Ahogy a gyerek ott ül előtte, megláncolva, koszosan, Annorona szemei felcsillannak, mert rájön: a lány ki van neki szolgáltatva. Végigméri, fehér fodros ruhája oldalán kiszakadt, kilátszik alóla fehér bőre. Sehol egy kitüremkedő csont, vagy heg. Annorona kezével végigsimít csontos oldalán, ujjai követik bordái nyomát.* Úri kéjenc. *Morogja, a lepel zsebéből kiveszi a nyelvet, és azt a furcsa löttyöt is. Eszébe jut, hogy a főnöke azt mondta, vigyázzon, nehogy a bőréhez érjen az anyag. Annorona elmosolyodik, mert arra gondol, biztosan valami fájdalmas, maró anyag. Felemeli a két tőrt, és a lány melletti tönkhöz megy. Szépen sorban lerakja a négy dolgot, elrendezve.*
- Nos, kisasszony? Kezdődhet a játék? *Kérdezi cinikus mosoly kíséretében. Az üressége lassan megtelik, gyűlölettel, haraggal, elégedettséggel. Ez a valami, amit ilyenkor tesz, rossz. És ezt ő is tudja. De nem tehet róla, ha egyszerűen annyira jól esik neki! Megnyalja a szája szélét, és közelebb lép a lányhoz.*
697. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-02 22:16:44
Üzenet elküldve: 2015-09-02 22:16:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
~Veszélyes? Reggel óta jövünk és nem kellett a lábam elé nézni. Hol veszélyes ez?~
-Rendben, nem aggódok... de nem láttalak enni. Nincs rajtad sok fölös hús. Még megerőlteted magad holnap és elájulsz. Előfordul, ha elhagyjuk magunk és nem figyelünk erre.
*Nem akarja ám erőltetni, így inkább elhallgat. Karjával a vállán besétálnak a fák közé, Gulch pedig figyeli a környező növényzetet, vajon hol pihenjenek meg. Végül talál egy terebélyesebb fát, jól szerteágazó gyökerekkel, amit jó fekvőhelynek lát a lehetőségekhez képest.*
-Ez jónak tűnik.
*Lekapja a köpenyét, leteríti a gyökereknek, majd noszogatja Fekete Ezüstöt, hogy üljön le.*
-Pihenj le kicsit, mindjárt hordok ide egy kis avart, hogy kényelmesebb legyen!
*Köpenye alatt csupán egy szakadt vászoning van rajta, amit még valami hullával rángatott le évekkel ezelőtt. Alatta sápatag bőre elővillan a szakadt foltok mögött, s bár kezd hűvösödni, nem zavarja a dolog.*
-Nem megyek el, ne félj, csak itt leszek a közelben.
*Azzal elindul, s a környező szárazabb levelekből gyűjt egy nagy kupacot, hogy legyen mibe feküdnie újdonsült utazótársának. Visszaérve aztán, ha még ébren van, megkéri, hogy kicsit keljen föl, alápárnázza, mint valami fészket, s nem túl messze odakuporodik mellé.*
A hozzászólás írója (Nyálkás Gulch) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.09.02 22:52:07
~Veszélyes? Reggel óta jövünk és nem kellett a lábam elé nézni. Hol veszélyes ez?~
-Rendben, nem aggódok... de nem láttalak enni. Nincs rajtad sok fölös hús. Még megerőlteted magad holnap és elájulsz. Előfordul, ha elhagyjuk magunk és nem figyelünk erre.
*Nem akarja ám erőltetni, így inkább elhallgat. Karjával a vállán besétálnak a fák közé, Gulch pedig figyeli a környező növényzetet, vajon hol pihenjenek meg. Végül talál egy terebélyesebb fát, jól szerteágazó gyökerekkel, amit jó fekvőhelynek lát a lehetőségekhez képest.*
-Ez jónak tűnik.
*Lekapja a köpenyét, leteríti a gyökereknek, majd noszogatja Fekete Ezüstöt, hogy üljön le.*
-Pihenj le kicsit, mindjárt hordok ide egy kis avart, hogy kényelmesebb legyen!
*Köpenye alatt csupán egy szakadt vászoning van rajta, amit még valami hullával rángatott le évekkel ezelőtt. Alatta sápatag bőre elővillan a szakadt foltok mögött, s bár kezd hűvösödni, nem zavarja a dolog.*
-Nem megyek el, ne félj, csak itt leszek a közelben.
*Azzal elindul, s a környező szárazabb levelekből gyűjt egy nagy kupacot, hogy legyen mibe feküdnie újdonsült utazótársának. Visszaérve aztán, ha még ébren van, megkéri, hogy kicsit keljen föl, alápárnázza, mint valami fészket, s nem túl messze odakuporodik mellé.*
A hozzászólás írója (Nyálkás Gulch) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.09.02 22:52:07
696. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-02 16:40:07
Üzenet elküldve: 2015-09-02 16:40:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
- Ó ugyan, én nem vagyok még éhes. *Motyogja, és visszateszi a zsebébe a kenyeret. A férfi bogyókról kezd beszélni, meg arról, hogy valami használhatót készít majd alvóhelynek.* Nem nagyon ismered a környéket. Itt sok a vad, veszélyes. *Mondja, pusztán tanácsként. Ha a férfi végül mégis úgy dönt, keresgélni fog, nem szól bele. Hiszen nem az ő dolga. Mindenesetre az biztos, ő bogyókat nem akar enni, nem tudhatja, melyik mérgező és melyik nem. Márpedig ő nem akar még most meghalni.* Miattam ne aggódj. *Mondja, utalva is arra; neki nem kellenek a bogyók. A férfi még menni akar, Annorona pedig követi, őt nem zavarja a sok járás, csak miatta kérdezte meg. Sokszor esett már meg, hogy ilyen hosszú úton maximum egyszer állt meg. Hiszen rengetegszer kellett sietnie, mikor a megbízásokat hajtotta végre. Pár napja nem kapott, keresett egyet sem, hiszen edzeni indult. És most is fog, csak a barakkban. A férfi a kezét Annorona vállára teszi, ő pedig nem ellenzi. Néma csendben haladnak tovább, addig, amíg a főtér zajai el nem halkulnak. A lány hátrafordul, a tér már csak egy apró pont a távolban.*
- Itt jó lesz. *Mondja, és elindul, le az útról, egyenesen a fák közé. Hogy a férfi követi-e, az már az ő dolga. A lány aludni akar, összerendezni a dolgait a fejében. Pár napja egyáltalán nem aludt, csak egyszer a sátorban, de az jóval a mocsár előtt volt. Rettenetesen kimerült, nem is próbálja tagadni.*
- Ó ugyan, én nem vagyok még éhes. *Motyogja, és visszateszi a zsebébe a kenyeret. A férfi bogyókról kezd beszélni, meg arról, hogy valami használhatót készít majd alvóhelynek.* Nem nagyon ismered a környéket. Itt sok a vad, veszélyes. *Mondja, pusztán tanácsként. Ha a férfi végül mégis úgy dönt, keresgélni fog, nem szól bele. Hiszen nem az ő dolga. Mindenesetre az biztos, ő bogyókat nem akar enni, nem tudhatja, melyik mérgező és melyik nem. Márpedig ő nem akar még most meghalni.* Miattam ne aggódj. *Mondja, utalva is arra; neki nem kellenek a bogyók. A férfi még menni akar, Annorona pedig követi, őt nem zavarja a sok járás, csak miatta kérdezte meg. Sokszor esett már meg, hogy ilyen hosszú úton maximum egyszer állt meg. Hiszen rengetegszer kellett sietnie, mikor a megbízásokat hajtotta végre. Pár napja nem kapott, keresett egyet sem, hiszen edzeni indult. És most is fog, csak a barakkban. A férfi a kezét Annorona vállára teszi, ő pedig nem ellenzi. Néma csendben haladnak tovább, addig, amíg a főtér zajai el nem halkulnak. A lány hátrafordul, a tér már csak egy apró pont a távolban.*
- Itt jó lesz. *Mondja, és elindul, le az útról, egyenesen a fák közé. Hogy a férfi követi-e, az már az ő dolga. A lány aludni akar, összerendezni a dolgait a fejében. Pár napja egyáltalán nem aludt, csak egyszer a sátorban, de az jóval a mocsár előtt volt. Rettenetesen kimerült, nem is próbálja tagadni.*
695. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-02 16:00:33
Üzenet elküldve: 2015-09-02 16:00:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*A lány még közelebb kerül, s viszont öleli, olyasmi nyugalmat okozva, mint az odú szokott a meleg évszakban, mikor ki tudja bélelni ilyen-olyan lassan rothadó füvekkel, egészen puha fekhelyet adva. Ez a csönd kellemes volt, nem gondterhelt, mint amilyen a mocsárban lenni szokott, s annál zavaróbb volt, mikor lábak lépte félbeszakította.
Fekete Ezüst gyorsan összerezdül, ahogy hozzá is elérnek a hangok, majd kibontakozva az ölelésből elkezd a maszkjáért hajolni. Gulch szinte automatikusan derekára teszi kezét, hogy szétterített köpenyével takarhassa az arcát. Nem szeretné, ha látnák, már tudja, milyen nehezen kezeli az ilyesmit. Mikor aztán felvette a maszkot, szinte ösztönösen fordul az idegenek irányába.
Két szárazarcú az. Sejti, hogy róluk súgnak egymásnak valamit, amint az egyik visszafordul. A Hang mintha erőtlenül megmozdulna bent, hogy figyelmeztesse, az ilyesmi veszélyes, de a lány közelsége szinte el is nyomja, mikor visszanéz felé. Haja valahogy más, mint Gulché. Errefele sokaknak van ilyen haja, de nem ilyen nagy és szétterülő. Lágy és hullámos, máshogy csillan rajta a holdfény. Gulch számára a haj azt a nyirkos durva valamit jelentette, ami a háta mögött szokott lengedezni és amit időről-időre elnyiszált a késével, mikor zavarni kezdte osonáskor. Nem igazán gondolt rá ilyen puha valamiként.*
-Menjünk valahova, ahol nem járnak. Ilyen közel ne pihenjünk az úthoz. Próbálok kuckót készíteni, ha találok hozzávaló növényeket.
*Néz el a fák felé, majd visszanézve látja, ahogy a lány eltűri tincseit, s előszed egy újabb darab kenyeret.*
-Neked is kell enned. Én bogyókat szoktam, mikor nincs hús, abból sem ennyit. Ma nem leszek már éhes.
*Közli látszólag röviden.*
-Szerzek neked is valamit, ha találok a fák közt. Sajnos erre nem ismerem a bokrokat, se a vadakat.
~El kéne menni felderíteni a környéket. Így éhesek leszünk hamar. Nem is biztos, hogy erre vannak olyan növények, mint a mocsárban.~
*Noha látott már mocsárban rekedt kalandozóknál kenyeret, s hasonló étkeket, fogalma se volt, ezek honnan származnak. Csak olyan lehetőségeket mérlegel, amik az ő szokásaiból kiindulva szóba jöhetnek.*
-Gyere, már nem megyünk sokat, csak keresünk valami jobb helyet az út mellett.
*Int a lánynak, majd átfut a fejét, hogy a vállára tegye kezét, s úgy vigye az erdő felé, de kicsit elbizonytalanodik.
Előre indulva aztán újból és újból eszébe jut a lehetőség, egyre jobban motoszkálva odabent, míg le nem lassul, hogy mellé kerüljön. (Már ha követi)
Idővel aztán kipróbálja. Átkarolja, míg mennek; Legfeljebb majd megkéri, hogy ne csinálja.*
*A lány még közelebb kerül, s viszont öleli, olyasmi nyugalmat okozva, mint az odú szokott a meleg évszakban, mikor ki tudja bélelni ilyen-olyan lassan rothadó füvekkel, egészen puha fekhelyet adva. Ez a csönd kellemes volt, nem gondterhelt, mint amilyen a mocsárban lenni szokott, s annál zavaróbb volt, mikor lábak lépte félbeszakította.
Fekete Ezüst gyorsan összerezdül, ahogy hozzá is elérnek a hangok, majd kibontakozva az ölelésből elkezd a maszkjáért hajolni. Gulch szinte automatikusan derekára teszi kezét, hogy szétterített köpenyével takarhassa az arcát. Nem szeretné, ha látnák, már tudja, milyen nehezen kezeli az ilyesmit. Mikor aztán felvette a maszkot, szinte ösztönösen fordul az idegenek irányába.
Két szárazarcú az. Sejti, hogy róluk súgnak egymásnak valamit, amint az egyik visszafordul. A Hang mintha erőtlenül megmozdulna bent, hogy figyelmeztesse, az ilyesmi veszélyes, de a lány közelsége szinte el is nyomja, mikor visszanéz felé. Haja valahogy más, mint Gulché. Errefele sokaknak van ilyen haja, de nem ilyen nagy és szétterülő. Lágy és hullámos, máshogy csillan rajta a holdfény. Gulch számára a haj azt a nyirkos durva valamit jelentette, ami a háta mögött szokott lengedezni és amit időről-időre elnyiszált a késével, mikor zavarni kezdte osonáskor. Nem igazán gondolt rá ilyen puha valamiként.*
-Menjünk valahova, ahol nem járnak. Ilyen közel ne pihenjünk az úthoz. Próbálok kuckót készíteni, ha találok hozzávaló növényeket.
*Néz el a fák felé, majd visszanézve látja, ahogy a lány eltűri tincseit, s előszed egy újabb darab kenyeret.*
-Neked is kell enned. Én bogyókat szoktam, mikor nincs hús, abból sem ennyit. Ma nem leszek már éhes.
*Közli látszólag röviden.*
-Szerzek neked is valamit, ha találok a fák közt. Sajnos erre nem ismerem a bokrokat, se a vadakat.
~El kéne menni felderíteni a környéket. Így éhesek leszünk hamar. Nem is biztos, hogy erre vannak olyan növények, mint a mocsárban.~
*Noha látott már mocsárban rekedt kalandozóknál kenyeret, s hasonló étkeket, fogalma se volt, ezek honnan származnak. Csak olyan lehetőségeket mérlegel, amik az ő szokásaiból kiindulva szóba jöhetnek.*
-Gyere, már nem megyünk sokat, csak keresünk valami jobb helyet az út mellett.
*Int a lánynak, majd átfut a fejét, hogy a vállára tegye kezét, s úgy vigye az erdő felé, de kicsit elbizonytalanodik.
Előre indulva aztán újból és újból eszébe jut a lehetőség, egyre jobban motoszkálva odabent, míg le nem lassul, hogy mellé kerüljön. (Már ha követi)
Idővel aztán kipróbálja. Átkarolja, míg mennek; Legfeljebb majd megkéri, hogy ne csinálja.*
694. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-02 15:23:25
Üzenet elküldve: 2015-09-02 15:23:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*Ő maga meg sem moccan, sebes arcát a férfi mellkasához érinti, aki szorosan magához öleli a lányt, és a hajában turkál. Semmi nincs közöttük, csak az a furcsa szikra. A férfi azt mondja, hogy a lányt ott érzi, ahonnan a barátja elszokott tűnni. És valóban; Annorona átérzi azt az ürességet, ami benne van, szinte már ő maga válik azzá. Mintha kitöltené a férfit, és azt az ürességet magába foglalná. Erősebben öleli, mintha csak teljesen átakarná venni tőle ezt a terhet, megtölteni az üreset a sajátjával, azzal a kevésnyi valamivel, amit 10 évig érzett. A lány behunyt szemei előtt az apja arca lebeg, amint fejéből kések állnak ki. A bátyja, amint haldokolva bosszút kér, a mostohaanyja, amint a nyílvessző a koponyájában csúszkál, és az igazi, amint bocsánatot kér és halálért esedezik. Mélyet szippant a férfi illatából, elüldözve ezzel ezt az emlékét. Tudja, hogy a másiknak is fontos ez a pillanat, nem akarja egy ilyesmi miatt megszakítani. Amint azt mondja a másik, nem akarja, hogy annak nevezze magát, ami, Annorona némán öleli szorosabban, mert megszólalni képtelen.*
*Hosszú ideig maradnak így, amikor a férfi mögül lépteket hall. Messzebb lehetnek még, de hamarosan elfognak haladni mellettük. Annorona arcával a másik irányba fordul, úgy hajtja le a fejét.* ~Korcs.~ *Visszhangzik a fejében a szó. Lassan kibontakozik az ölelésből és leguggol a sötétben. Kezével a fűben kezd turkálni, közben a sebessel fejére húzza a csuklyát. A két idegen lassan elhajt mellettük, Annorona pedig a fejére emeli a maszkot, amint végre megtalálja. Fekete haja a nyirkos zöldet éri, úgy várja, hogy a léptek és halk suttogások eltávolodjanak tőlük.*
- Menjünk tovább, vagy pihenjünk? *Kérdezi, mert, bár a főtértől még nem távolodtak el túlságosan, a távolban még látják és hallják az éjszaka is nyüzsgő környéket, de a mocsártól eddig megállás nélkül csak jöttek. Feláll, haját gondosan a lepel alá tűri, ami a combjait kezdi cirógatni. Szereti a férfit, de nem úgy, mint a szülei egymást, hanem inkább, mint ő az apját, vagy a bátyját. Az üresség még mindig cseng a fülében, mintha csak hiányozna neki valami. Nem egy személy, nem egy tárgy, inkább valami megszokott életforma. Talán az egyedüllét. Nem, nem a magány, hanem a nyugodt csend, amikor csak ő és a gondolatai vannak.
A zsebébe nyúl, a láncok halkan csörögnek. Kivesz egy kenyeret, és a férfi felé nyújtja.*
- Kéred? *Felpillant rá és halványan mosolyog. Ha kéri, odaadja, ha ne, egyszerűen visszateszi. Annorona mindig ilyen volt, a legtovább halogatta az evést, hiszen spórolnia kellett az étellel. Ehhez szokott hozzá, számára ez nem jelentett nagy nehézséget. Nem zavarja, hogy a férfi már megevett kettőt, a Pegazusban úgyis fog enni, és ha most csak keveset, akkor majd ott nagyon jól fog esni neki. Tiszta kezében szorongatja a szelet kenyeret, és fejben kiszámolja, hogy ha a férfi elfogadja, még öt darab marad. És hat nap. Kicsit kevésnek tűnik, de majd megoldják. A lány nem tervezte, hogy két száj lesz éhes, hiszen a Zöldsárkányba még találkozásuk előtt ment.*
*Ő maga meg sem moccan, sebes arcát a férfi mellkasához érinti, aki szorosan magához öleli a lányt, és a hajában turkál. Semmi nincs közöttük, csak az a furcsa szikra. A férfi azt mondja, hogy a lányt ott érzi, ahonnan a barátja elszokott tűnni. És valóban; Annorona átérzi azt az ürességet, ami benne van, szinte már ő maga válik azzá. Mintha kitöltené a férfit, és azt az ürességet magába foglalná. Erősebben öleli, mintha csak teljesen átakarná venni tőle ezt a terhet, megtölteni az üreset a sajátjával, azzal a kevésnyi valamivel, amit 10 évig érzett. A lány behunyt szemei előtt az apja arca lebeg, amint fejéből kések állnak ki. A bátyja, amint haldokolva bosszút kér, a mostohaanyja, amint a nyílvessző a koponyájában csúszkál, és az igazi, amint bocsánatot kér és halálért esedezik. Mélyet szippant a férfi illatából, elüldözve ezzel ezt az emlékét. Tudja, hogy a másiknak is fontos ez a pillanat, nem akarja egy ilyesmi miatt megszakítani. Amint azt mondja a másik, nem akarja, hogy annak nevezze magát, ami, Annorona némán öleli szorosabban, mert megszólalni képtelen.*
*Hosszú ideig maradnak így, amikor a férfi mögül lépteket hall. Messzebb lehetnek még, de hamarosan elfognak haladni mellettük. Annorona arcával a másik irányba fordul, úgy hajtja le a fejét.* ~Korcs.~ *Visszhangzik a fejében a szó. Lassan kibontakozik az ölelésből és leguggol a sötétben. Kezével a fűben kezd turkálni, közben a sebessel fejére húzza a csuklyát. A két idegen lassan elhajt mellettük, Annorona pedig a fejére emeli a maszkot, amint végre megtalálja. Fekete haja a nyirkos zöldet éri, úgy várja, hogy a léptek és halk suttogások eltávolodjanak tőlük.*
- Menjünk tovább, vagy pihenjünk? *Kérdezi, mert, bár a főtértől még nem távolodtak el túlságosan, a távolban még látják és hallják az éjszaka is nyüzsgő környéket, de a mocsártól eddig megállás nélkül csak jöttek. Feláll, haját gondosan a lepel alá tűri, ami a combjait kezdi cirógatni. Szereti a férfit, de nem úgy, mint a szülei egymást, hanem inkább, mint ő az apját, vagy a bátyját. Az üresség még mindig cseng a fülében, mintha csak hiányozna neki valami. Nem egy személy, nem egy tárgy, inkább valami megszokott életforma. Talán az egyedüllét. Nem, nem a magány, hanem a nyugodt csend, amikor csak ő és a gondolatai vannak.
A zsebébe nyúl, a láncok halkan csörögnek. Kivesz egy kenyeret, és a férfi felé nyújtja.*
- Kéred? *Felpillant rá és halványan mosolyog. Ha kéri, odaadja, ha ne, egyszerűen visszateszi. Annorona mindig ilyen volt, a legtovább halogatta az evést, hiszen spórolnia kellett az étellel. Ehhez szokott hozzá, számára ez nem jelentett nagy nehézséget. Nem zavarja, hogy a férfi már megevett kettőt, a Pegazusban úgyis fog enni, és ha most csak keveset, akkor majd ott nagyon jól fog esni neki. Tiszta kezében szorongatja a szelet kenyeret, és fejben kiszámolja, hogy ha a férfi elfogadja, még öt darab marad. És hat nap. Kicsit kevésnek tűnik, de majd megoldják. A lány nem tervezte, hogy két száj lesz éhes, hiszen a Zöldsárkányba még találkozásuk előtt ment.*
693. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-02 00:26:28
Üzenet elküldve: 2015-09-02 00:26:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*Egyre közelebbről érzi a kint-illatot, a rezgést, és azt, ahogy belül mocorogni kezd valami. A vékony kéz lassan kisiklik az övéből és egy pillanatra megijed, hogy elmegy ez az új érzés, aztán megnyugszik a lány kérdésére.*
~Szeretet. Ez valami olyasmi lehet.~
*Eddig csak a Hang szerette, de az nem volt ilyen. Abban mindig volt valami néma üresség. Most olyan volt, mintha az üresség helyére betódult volna valaki más rezgése és megtöltötte volna.*
-Annak kell lennie...
*Ahogy a lány kezei elérték a mellkasát, úgy érezte, hogy egyre közelebb kerül az ürességhez, ami bent van, mintha meg akarná gyógyítani valahogy. Mikor az arca is odakerül mellé, olyan érzése lesz, mintha egyszerűen bent lenne az üresség helyén. Kezeit a vállai mögött a hátára teszi és közelebb fonja, mintha ott szeretné tartani, félve, hogy elszökik ez a pillanatnyi boldogság.*
-Most ott érezlek, ahonnan ő szokott hiányozni.
*Lassan veszi a levegőt, hogy minden érezzen belőle. Jobb keze lassan körözni kezd a hátán, néha feltérve a tarkójára, hajába nyúlva. Összehasonlíthatatlanul más, mint minden eddig. Nem merev, nem halott, nem szálkás, nem nyálkás... puha és finom vonású. Érzi, ahogy Fekete Ezüst ott van benne és mindent érez, amin csak végigvonja ujjait. Ahogy látja, hogy milyen nyugodtan áll a kezei közt, elmosolyodik és lassan fejére hajtja állát.*
-Nem szeretném elveszteni megint. Vigyázzunk rá most, hogy meglett.
*Egészen közel áll, nem szeretné, hogy véletlenül kiszökhessen onnan kettejük közül ez a bizsergető rezgés. Áll és tartja a karjai közt, mint egy ritka kincset. Törött, mint ő, fáj neki a múlt, mint neki, rejtegeti az egyik arcát, mint ő. Valahogy úgy érzi, mintha Fekete Ezüstöt meg kellett volna találnia, és ez másként nem is lehetett volna.*
-Nem engedem, hogy korcsnak érezd magad megint.
*Elkezdi simogatni a vállát, míg magához szorítja.*
*Egyre közelebbről érzi a kint-illatot, a rezgést, és azt, ahogy belül mocorogni kezd valami. A vékony kéz lassan kisiklik az övéből és egy pillanatra megijed, hogy elmegy ez az új érzés, aztán megnyugszik a lány kérdésére.*
~Szeretet. Ez valami olyasmi lehet.~
*Eddig csak a Hang szerette, de az nem volt ilyen. Abban mindig volt valami néma üresség. Most olyan volt, mintha az üresség helyére betódult volna valaki más rezgése és megtöltötte volna.*
-Annak kell lennie...
*Ahogy a lány kezei elérték a mellkasát, úgy érezte, hogy egyre közelebb kerül az ürességhez, ami bent van, mintha meg akarná gyógyítani valahogy. Mikor az arca is odakerül mellé, olyan érzése lesz, mintha egyszerűen bent lenne az üresség helyén. Kezeit a vállai mögött a hátára teszi és közelebb fonja, mintha ott szeretné tartani, félve, hogy elszökik ez a pillanatnyi boldogság.*
-Most ott érezlek, ahonnan ő szokott hiányozni.
*Lassan veszi a levegőt, hogy minden érezzen belőle. Jobb keze lassan körözni kezd a hátán, néha feltérve a tarkójára, hajába nyúlva. Összehasonlíthatatlanul más, mint minden eddig. Nem merev, nem halott, nem szálkás, nem nyálkás... puha és finom vonású. Érzi, ahogy Fekete Ezüst ott van benne és mindent érez, amin csak végigvonja ujjait. Ahogy látja, hogy milyen nyugodtan áll a kezei közt, elmosolyodik és lassan fejére hajtja állát.*
-Nem szeretném elveszteni megint. Vigyázzunk rá most, hogy meglett.
*Egészen közel áll, nem szeretné, hogy véletlenül kiszökhessen onnan kettejük közül ez a bizsergető rezgés. Áll és tartja a karjai közt, mint egy ritka kincset. Törött, mint ő, fáj neki a múlt, mint neki, rejtegeti az egyik arcát, mint ő. Valahogy úgy érzi, mintha Fekete Ezüstöt meg kellett volna találnia, és ez másként nem is lehetett volna.*
-Nem engedem, hogy korcsnak érezd magad megint.
*Elkezdi simogatni a vállát, míg magához szorítja.*
692. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-01 23:43:15
Üzenet elküldve: 2015-09-01 23:43:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*"Nem". Mondja a férfi, Annorona pedig remegni kezd.* ~Sejtettem.~ *Gondolja, és a különös bizsergés egyszeriben megszűnik létezni. Némán bámul a férfi szemeibe, amint lassan egyre csak közeledik hozzá, arca hozzáér a lány homlokához. Azt mondja, nem akar látni. Annorona torkában furcsa fájdalom kezd gyülemleni, fejében ott visszhangzik az a pár szó. Ujjakat érez a nyakán, emlékezetéből előtörnek hasonló jelenetek. De azok teljesen mások voltak. Nem ilyen gyengédek, nem ennyire tiszták. Felejthetetlenek, de nem így, hanem valami teljesen más módon. Ha felidézi őket, elszorul a szíve, és mérhetetlenül dühös lesz.
Szája szóra nyílik, de csak néma tátogást formáznak. A férfi keze lassan csúszik felfelé, ujjai nyomán kellemes bizsergést hagyva. A maszk alól kilátszó sebekkel nem törődik, gyengéden simít rajtuk végig. Azt mondja, nem akarja látni. Nem úgy, ahogyan egy korcsnak kellett. Tehát nem úgy, ahogyan Annoronának kellett. A lány behunyja a szemét, a megnevezhetetlen fájdalom a torkából elindul felfelé. A férfi kezébe fogja a lány véres ujjait, vigyázva a friss sebre. A másik ujjaira tapad a vére, de úgy tűnik, nem érdekli. Gyengéden elemeli a maszkról azokat, és érzi, amint az lassan eltávolodik arcától, az ősrégi sebek újra friss levegőhöz jutnak. Szemét még mindig nem nyitotta ki, nem akarja látni a férfi elítélő ábrázatát. A férfi ujjai viszont lassan végigsimítanak a ronda hegeken. A lány azon szeme már rég nem az igazi, bizonyára ronda látványt kelthet, a kiszúrt, kifolyt, teljesen fekete valami. A lány összeszorítja a szemét, de a férfi megkéri, hogy nyissa ki, hadd lássák egyformán. Annorona összerezzen, a fájdalom a torkában teljesen felért. Kinyitja a szemét, és egy könnycsepp gördül ki rajta. Riadtan pillant a férfire, aki a fűbe ejti a fehér maszkot.*
- Nem ismertem, de hiányzott... *Ismétli Annorona, a könnycsepp pedig arca széléről lezuhan, és mezítelen lábába robban.* Ez a szeretet lenne? *Kérdezi elhaló hangon. Átérzi az érzést, amit most érez, és megpróbálja összehasonlítani azzal, amit régen érzett a családja iránt. De ez sokban túlszárnyalja azt. Valahogy hasonlít arra, amit apja iránt érzett, de ez mégis, sokkal elevenebb, sokkal igazibb. Véres kezét elveszi a férfiéből, és közelebb lép hozzá, két tenyerét annak mellkasára fekteti, arcát is odanyomja. Mélyen magába lélegzi az illatot, és hagyja, amint egy újabb sós csepp lepereg sápadt bőrén. De ez valahogy nem fáj. Nem olyan, mint az. Inkább megkönnyebbülést hagy maga után. A szél lefújja a fejéről a fekete leplet, a mocsári illat átjárja egész bensőjét.* Igen, azt hiszem. De nem Ő, hanem Te. *Mondja, és behunyja szemeit.*
*"Nem". Mondja a férfi, Annorona pedig remegni kezd.* ~Sejtettem.~ *Gondolja, és a különös bizsergés egyszeriben megszűnik létezni. Némán bámul a férfi szemeibe, amint lassan egyre csak közeledik hozzá, arca hozzáér a lány homlokához. Azt mondja, nem akar látni. Annorona torkában furcsa fájdalom kezd gyülemleni, fejében ott visszhangzik az a pár szó. Ujjakat érez a nyakán, emlékezetéből előtörnek hasonló jelenetek. De azok teljesen mások voltak. Nem ilyen gyengédek, nem ennyire tiszták. Felejthetetlenek, de nem így, hanem valami teljesen más módon. Ha felidézi őket, elszorul a szíve, és mérhetetlenül dühös lesz.
Szája szóra nyílik, de csak néma tátogást formáznak. A férfi keze lassan csúszik felfelé, ujjai nyomán kellemes bizsergést hagyva. A maszk alól kilátszó sebekkel nem törődik, gyengéden simít rajtuk végig. Azt mondja, nem akarja látni. Nem úgy, ahogyan egy korcsnak kellett. Tehát nem úgy, ahogyan Annoronának kellett. A lány behunyja a szemét, a megnevezhetetlen fájdalom a torkából elindul felfelé. A férfi kezébe fogja a lány véres ujjait, vigyázva a friss sebre. A másik ujjaira tapad a vére, de úgy tűnik, nem érdekli. Gyengéden elemeli a maszkról azokat, és érzi, amint az lassan eltávolodik arcától, az ősrégi sebek újra friss levegőhöz jutnak. Szemét még mindig nem nyitotta ki, nem akarja látni a férfi elítélő ábrázatát. A férfi ujjai viszont lassan végigsimítanak a ronda hegeken. A lány azon szeme már rég nem az igazi, bizonyára ronda látványt kelthet, a kiszúrt, kifolyt, teljesen fekete valami. A lány összeszorítja a szemét, de a férfi megkéri, hogy nyissa ki, hadd lássák egyformán. Annorona összerezzen, a fájdalom a torkában teljesen felért. Kinyitja a szemét, és egy könnycsepp gördül ki rajta. Riadtan pillant a férfire, aki a fűbe ejti a fehér maszkot.*
- Nem ismertem, de hiányzott... *Ismétli Annorona, a könnycsepp pedig arca széléről lezuhan, és mezítelen lábába robban.* Ez a szeretet lenne? *Kérdezi elhaló hangon. Átérzi az érzést, amit most érez, és megpróbálja összehasonlítani azzal, amit régen érzett a családja iránt. De ez sokban túlszárnyalja azt. Valahogy hasonlít arra, amit apja iránt érzett, de ez mégis, sokkal elevenebb, sokkal igazibb. Véres kezét elveszi a férfiéből, és közelebb lép hozzá, két tenyerét annak mellkasára fekteti, arcát is odanyomja. Mélyen magába lélegzi az illatot, és hagyja, amint egy újabb sós csepp lepereg sápadt bőrén. De ez valahogy nem fáj. Nem olyan, mint az. Inkább megkönnyebbülést hagy maga után. A szél lefújja a fejéről a fekete leplet, a mocsári illat átjárja egész bensőjét.* Igen, azt hiszem. De nem Ő, hanem Te. *Mondja, és behunyja szemeit.*
691. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-01 22:56:40
Üzenet elküldve: 2015-09-01 22:56:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*Egészen közel jön hozzá. Érzi a más illatát, meg valami furcsa rezgést, amit szokott. Mintha a közelségétől volna.*
-El.
*Ebben a pillanatban tényleg csöndet érez. A lágy szél susogása töri csak meg és Fekete Ezüst hangja. A béke hangjai.
Mikor megkérdi, fáj-e, felszisszen és elrántja a kezét.Látja rajta, hogy fájdalmat okozott magának, mikor látta, hogy szenved. Nem válaszol...
Odalép egészen elé, mikor oda akarna menni és megfogni a kezét, hogy segítsen, de a maszkja felé emeli. Félig megindult kezeit valahol kettejük közt hagyja.
Már majdnem hozzáért. Meleg rezgést érez. Nem tudja, mi ez, de olyan, mintha hiányzott volna neki.*
~Mondd... a dolgok, amik nem voltak, tudnak hiányozni?~
*Kérdezi a hangot, de csak Fekete Ezüstöt hallja*
"Mondd, megakarod tudni, milyen egy ronda korcs vagyok?"
*A lecsurranó vércseppet nézi hosszan, ahogy a vékony, halovány csuklón végigfut.*
~De nem vagy korcs.~
*Hallotta már ezt a szót. Mikor fiatalon megverték a mocsárban, mondták rá. Nem tudta akkor se, mi az, de érezte a gyűlöletet, ahogy mondták. Nem tudott ilyet érezni most. Valahogy csak állt benne a szó és érezte, ahogy az a rezgés tompítja a fájdalmat és a zavart, ami mindig meggátolta eddig, hogy beszéljen.
Gyöngéden kinyúl a lány keze felé, és a tenyerébe fogja, ahogy a maszkot markolja, közben fekete szemét nézve. Ahogy hozzáér, érzi, hogy a bőre alól jön a rezgés. A dolog, ami sose volt, de hiányzott. Hüvelykujját lassan becsúsztatta a maszk és a sebes tenyér közé, nehogy még jobban megsértse, és óvatosan elvonta a kezét, továbbra is megtartva. Szemei egy ideig követik a két kezet, majd visszanéznek az arcra. Figyelik, ahogy a hegek valami simába és törékenybe futnak át, ahogy valami ami nem szabadott volna legyen átfutott valamibe, amit szeretett volna. Végül az arcáról elértek újra a szeméhez.*
-Nem...
*Lassan közelebb hajol hozzá, enyhén remegő állát kis híján hozzáérintve, és egészen halkan folytatja.*
-Nem akarok látni...
*Behunyja szemét, óvatosan arcával a homlokához ér, közben másik kezét lágyan a sérült arcfele alatt nyakához érinti. A rezgés szinte mindenhol ott van. Minden mást megnémít, s a némaság olyan hangossá válik tőle...
Egyre följebb futtatja kezét, lassan simítva a nyakán, nem állva meg a sérülések kezdődő nyomainál.*
-Hogy úgy láthassam, ahogy egy korcsnak kellett látnia...
*Elérve a maszkot másik keze ujjai finoman végigfutnak a bőrén a lány ujjai közt, s közben óvatosan elkezdi levenni a maszkot.*
-Szeretném, ha te is kinyitnád a szemed, hogy úgy láthasd, ahogy én látom.
*Leejti a maszkot a fűbe, majd megérinti a hegeket és apránként végigsimít minden barázdán, közben mélyet szippantva a rezgésből és arcát közel tartva az övééhez lassan a füle felé mozog szájával, hogy belesúgjon.*
-Törékenynek... egyszerinek... valaminek, amit... nem ismertem, de hiányzott.
*Valami olyan kezd mozogni benne, ami ismeretlen, de minden új húzásával egyre nyugodtabbá és csendesebbé teszi az idegen világot. Egyre elsimítja a sok-sok lenyelt fájdalmat és valami mást hoz helyettük. Egy ismeretlent, ami végre nem félelmetes. Olyat, mint Fekete Ezüst.*
*Egészen közel jön hozzá. Érzi a más illatát, meg valami furcsa rezgést, amit szokott. Mintha a közelségétől volna.*
-El.
*Ebben a pillanatban tényleg csöndet érez. A lágy szél susogása töri csak meg és Fekete Ezüst hangja. A béke hangjai.
Mikor megkérdi, fáj-e, felszisszen és elrántja a kezét.Látja rajta, hogy fájdalmat okozott magának, mikor látta, hogy szenved. Nem válaszol...
Odalép egészen elé, mikor oda akarna menni és megfogni a kezét, hogy segítsen, de a maszkja felé emeli. Félig megindult kezeit valahol kettejük közt hagyja.
Már majdnem hozzáért. Meleg rezgést érez. Nem tudja, mi ez, de olyan, mintha hiányzott volna neki.*
~Mondd... a dolgok, amik nem voltak, tudnak hiányozni?~
*Kérdezi a hangot, de csak Fekete Ezüstöt hallja*
"Mondd, megakarod tudni, milyen egy ronda korcs vagyok?"
*A lecsurranó vércseppet nézi hosszan, ahogy a vékony, halovány csuklón végigfut.*
~De nem vagy korcs.~
*Hallotta már ezt a szót. Mikor fiatalon megverték a mocsárban, mondták rá. Nem tudta akkor se, mi az, de érezte a gyűlöletet, ahogy mondták. Nem tudott ilyet érezni most. Valahogy csak állt benne a szó és érezte, ahogy az a rezgés tompítja a fájdalmat és a zavart, ami mindig meggátolta eddig, hogy beszéljen.
Gyöngéden kinyúl a lány keze felé, és a tenyerébe fogja, ahogy a maszkot markolja, közben fekete szemét nézve. Ahogy hozzáér, érzi, hogy a bőre alól jön a rezgés. A dolog, ami sose volt, de hiányzott. Hüvelykujját lassan becsúsztatta a maszk és a sebes tenyér közé, nehogy még jobban megsértse, és óvatosan elvonta a kezét, továbbra is megtartva. Szemei egy ideig követik a két kezet, majd visszanéznek az arcra. Figyelik, ahogy a hegek valami simába és törékenybe futnak át, ahogy valami ami nem szabadott volna legyen átfutott valamibe, amit szeretett volna. Végül az arcáról elértek újra a szeméhez.*
-Nem...
*Lassan közelebb hajol hozzá, enyhén remegő állát kis híján hozzáérintve, és egészen halkan folytatja.*
-Nem akarok látni...
*Behunyja szemét, óvatosan arcával a homlokához ér, közben másik kezét lágyan a sérült arcfele alatt nyakához érinti. A rezgés szinte mindenhol ott van. Minden mást megnémít, s a némaság olyan hangossá válik tőle...
Egyre följebb futtatja kezét, lassan simítva a nyakán, nem állva meg a sérülések kezdődő nyomainál.*
-Hogy úgy láthassam, ahogy egy korcsnak kellett látnia...
*Elérve a maszkot másik keze ujjai finoman végigfutnak a bőrén a lány ujjai közt, s közben óvatosan elkezdi levenni a maszkot.*
-Szeretném, ha te is kinyitnád a szemed, hogy úgy láthasd, ahogy én látom.
*Leejti a maszkot a fűbe, majd megérinti a hegeket és apránként végigsimít minden barázdán, közben mélyet szippantva a rezgésből és arcát közel tartva az övééhez lassan a füle felé mozog szájával, hogy belesúgjon.*
-Törékenynek... egyszerinek... valaminek, amit... nem ismertem, de hiányzott.
*Valami olyan kezd mozogni benne, ami ismeretlen, de minden új húzásával egyre nyugodtabbá és csendesebbé teszi az idegen világot. Egyre elsimítja a sok-sok lenyelt fájdalmat és valami mást hoz helyettük. Egy ismeretlent, ami végre nem félelmetes. Olyat, mint Fekete Ezüst.*
690. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-01 22:02:42
Üzenet elküldve: 2015-09-01 22:02:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*A lány kábulatban van még a történtek óta. Keze erősen csíp, ott, ahol megvágta azt. Hallja, amit a férfi mond, ahogy annak remegő hangját is. Az előbb sírt. Annoronának eszébe jutnak azok a szavak, amiket még a férfi mondott neki a sírásról. Hogy a most eltűnik, és a múlt sötétségébe kerülsz. Hogy rettenetesen fáj. A lány megfordul, nézi a másik kivörösödött szemeit. "Várj", idézi fel annak szavát. Kikerekedett szemmel néz a férfire, és ahogy arcát kémleli, valahogy látja, hogy a barátja békén hagyta.* ~Tehát sikerült? Elüldöztem őt? Miattam van most már jól? Vagy jól van egyáltalán?~ *Felé lép párat, kitölti azt a kevés helyet, ami kettőjük között van.*
- Elment? *Kérdezi, és felpillant. Alig hallhatóan beszél, de annyira közel vannak egymáshoz, hogy tökéletesen lehet hallani.* Most már nem fáj? *Kérdezi, tenyerébe belenyilall a fájdalom. Halkan felszisszen, kezét háta mögé rejti.* ~Így a jó.~ *Gondolja.* ~Elvettem tőle a fájdalmat.~ *A férfi tekintete mintha kétségbeesett lenne, nagy szemei kivörösödve ragyognak.* Ha nem tennél többé ilyet, nem lennél az, aki. *Mondja, és újra felidézi magában a sok hasonló jelenetet. Azt a sok apró mozdulatot, amikor a barátjával veszekedett.* ~Nem akarom, hogy ne csinálj többé ilyet.~ *Gondolja, de ezt nem mondja ki. Még mindig képtelen felfogni azt, ami vele történik, az a furcsa bizsergés benne, olyan idegen neki. Még közelebb lép a férfihez, a mocsarat még mindig érzi rajta, és ez valahogy megnyugtatja. Szóra nyitja a száját, de aztán mégis becsukja, vérző kezével a maszkhoz nyúl.* Mondd, megakarod tudni, milyen egy ronda korcs vagyok? *Kérdezi, és egy forró vércsepp végiggördül a csuklóján. Nem szokott ilyet csinálni, csak az áldozataival, akiknek ezt követően kiszúrja a szemét, hogy soha ne is kelljen látniuk semmi hasonlót. Ahogyan azt azzal a kölyökkel is tette. Amikor felidézi annak megvető pillantását, egy pillanatra elszáll a határozottsága, és nem is érti, minek tette fel ezt a kérdést. Ezt a férfit nem akarja bántani. Ezután még sokáig élni fog. Biztosan akar neki adni egy ilyen látványt? Mindegy, már nincsen visszaút, ha a férfi igent mond, leveszi. Ha nemet, akkor egyszerűen pedig nem. Az utóbbit persze reálisabbnak tartja, ezért nem is fél a választól.* ~De vajon tényleg nemet mond?~ *Fut át az agyán, csuklóján egy újabb forró csepp gördül le. Olyan közel áll a másikhoz, hogy az érezheti a vér vasas illatát, ahogyan azt Annorona is érzi.*
*A lány kábulatban van még a történtek óta. Keze erősen csíp, ott, ahol megvágta azt. Hallja, amit a férfi mond, ahogy annak remegő hangját is. Az előbb sírt. Annoronának eszébe jutnak azok a szavak, amiket még a férfi mondott neki a sírásról. Hogy a most eltűnik, és a múlt sötétségébe kerülsz. Hogy rettenetesen fáj. A lány megfordul, nézi a másik kivörösödött szemeit. "Várj", idézi fel annak szavát. Kikerekedett szemmel néz a férfire, és ahogy arcát kémleli, valahogy látja, hogy a barátja békén hagyta.* ~Tehát sikerült? Elüldöztem őt? Miattam van most már jól? Vagy jól van egyáltalán?~ *Felé lép párat, kitölti azt a kevés helyet, ami kettőjük között van.*
- Elment? *Kérdezi, és felpillant. Alig hallhatóan beszél, de annyira közel vannak egymáshoz, hogy tökéletesen lehet hallani.* Most már nem fáj? *Kérdezi, tenyerébe belenyilall a fájdalom. Halkan felszisszen, kezét háta mögé rejti.* ~Így a jó.~ *Gondolja.* ~Elvettem tőle a fájdalmat.~ *A férfi tekintete mintha kétségbeesett lenne, nagy szemei kivörösödve ragyognak.* Ha nem tennél többé ilyet, nem lennél az, aki. *Mondja, és újra felidézi magában a sok hasonló jelenetet. Azt a sok apró mozdulatot, amikor a barátjával veszekedett.* ~Nem akarom, hogy ne csinálj többé ilyet.~ *Gondolja, de ezt nem mondja ki. Még mindig képtelen felfogni azt, ami vele történik, az a furcsa bizsergés benne, olyan idegen neki. Még közelebb lép a férfihez, a mocsarat még mindig érzi rajta, és ez valahogy megnyugtatja. Szóra nyitja a száját, de aztán mégis becsukja, vérző kezével a maszkhoz nyúl.* Mondd, megakarod tudni, milyen egy ronda korcs vagyok? *Kérdezi, és egy forró vércsepp végiggördül a csuklóján. Nem szokott ilyet csinálni, csak az áldozataival, akiknek ezt követően kiszúrja a szemét, hogy soha ne is kelljen látniuk semmi hasonlót. Ahogyan azt azzal a kölyökkel is tette. Amikor felidézi annak megvető pillantását, egy pillanatra elszáll a határozottsága, és nem is érti, minek tette fel ezt a kérdést. Ezt a férfit nem akarja bántani. Ezután még sokáig élni fog. Biztosan akar neki adni egy ilyen látványt? Mindegy, már nincsen visszaút, ha a férfi igent mond, leveszi. Ha nemet, akkor egyszerűen pedig nem. Az utóbbit persze reálisabbnak tartja, ezért nem is fél a választól.* ~De vajon tényleg nemet mond?~ *Fut át az agyán, csuklóján egy újabb forró csepp gördül le. Olyan közel áll a másikhoz, hogy az érezheti a vér vasas illatát, ahogyan azt Annorona is érzi.*
689. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-01 21:37:30
Üzenet elküldve: 2015-09-01 21:37:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
//16+os jelenetet tartalmaz//
~Ne akard, hogy emlékeztesselek, honnan segítettelek föl!~
*Elfordulva rázza a fejét, miközben hallja, hogy a lány mögé lépdel.*
~Ennek most vége. Visszamegyünk és elfelejted az egészet. Holnap tegnap lesz, kisétálunk megint a tuskóhoz és beszélgetünk.~
*Gulch beleharap az ajkába és elöl összefont kezekkel kuporodik össze, mint valami szenvedő gyerek. Segítségért akar kiáltani, de nem nyílnak az ajkai; saját maga ellen úgysem kér segítséget senki. Attól, ami bent van, nem védhet meg senki.
Maga előtt látja, ahogy a lány vékony bőrét lassan fejtegeti vissza, térdével a vállán térdepelve, hogy ne tudjon mozogni. Érzi, ahogy az sikoltva rángatózik, míg lassan fejti vissza a húst.*
-Nee!
~Holnap nem lesz semmi. Lehúzzuk egy szarvas szőrén a vért a késről és minden megy tovább.~ *A Hang fagyos és torz, nem emberé. Régen, mikor Gulch kezdődött, szólalt meg utoljára ilyen hangon, mikor mikor a sár alatt voltak, mikor együtt aludtak, még a hús előtt, ahogy szokta mondani. Olyan volt, mintha egy hatalmas tölgyet csavarna föl hangos recsegéssel törzse körül a szél; Bömbölve recsegett, hatalmas volt és rémisztő.*
*Kinyílnak szemei és lassan könnyek kezdenek potyogni, szája pedig hangtalan nyögésre nyílik. Ahogy látja kezeit, megnyugszik és el is bizonytalanodik, vajon megtörtént-e, amit az imént látott.
Nehéz zihálása közben meghallja a lány kedves hangját áttörni a forróságon és a zűrzavaron, ami a fejében tombol.*
"Bocsáss meg, túl sokat járt a szám."
*Lassan felemeli fejét a hang felé, megkönnyebbülve, amint feltűnik előtte Fekete Ezüst törékeny alakja. Remegő szája lassan elmosolyodik, s a könnycseppek még lassan mocorognak szemei sarkából a föld felé.*
~Dehogy. Szeretem, mikor jár a szád. Semmi baj vele, ha jár. Nem akarom, hogy elhallgasson.~
*De nem mondott semmit. Fekete Ezüst nem nézett rá, zavartan nézte előtte a földet, mire odafordult ő is felé, észre se véve az előző jelenetet. Látja, ahogy keze lassan távolodik a maszkjától, s elkeseredetten arra gondol, talán elszalasztotta a lehetőséget, amint épp miatta levette a maszkot. Aztán a lány felemelkedik, lassan elővesz a ruhái közül valamit és elfordul. Pár néma perccel később csak azt látja, ahogy remegve kitartott kezéből lassan csöpög a vér, míg távolodik tőle. Összeszorul a szíve abba, ahogy nézi.*
~Nem akar ártani.~ *Hallatszik váratlanul újból a Hang* ~Aggódik érted.~ *Komoran és halkan mondja, de Gulch már az első félmondatnál megmoccan helyéről, s megindul felé.*
-Várj!
*Letörli arcáról a könnyeket és utánamegy a lánynak*
-Nem haragszom! Ne menj el...
*Közelebb érve, ha látja, hogy megfordul, lelassít, de megy tovább felé.*
-Szeretem, mikor beszélsz. Kedves hangod van. Nem olyan, mint az övé. Szeretnélek még hallani. Kérlek ne menj el... ígérem, nem csinálok többet ilyet.
*Egész közel merészkedik, két-három lépésnyire, majd megáll, nagy szemekkel nézve felé, mint aki fél, hogy elveszített valami fontosan.*
//16+os jelenetet tartalmaz//
~Ne akard, hogy emlékeztesselek, honnan segítettelek föl!~
*Elfordulva rázza a fejét, miközben hallja, hogy a lány mögé lépdel.*
~Ennek most vége. Visszamegyünk és elfelejted az egészet. Holnap tegnap lesz, kisétálunk megint a tuskóhoz és beszélgetünk.~
*Gulch beleharap az ajkába és elöl összefont kezekkel kuporodik össze, mint valami szenvedő gyerek. Segítségért akar kiáltani, de nem nyílnak az ajkai; saját maga ellen úgysem kér segítséget senki. Attól, ami bent van, nem védhet meg senki.
Maga előtt látja, ahogy a lány vékony bőrét lassan fejtegeti vissza, térdével a vállán térdepelve, hogy ne tudjon mozogni. Érzi, ahogy az sikoltva rángatózik, míg lassan fejti vissza a húst.*
-Nee!
~Holnap nem lesz semmi. Lehúzzuk egy szarvas szőrén a vért a késről és minden megy tovább.~ *A Hang fagyos és torz, nem emberé. Régen, mikor Gulch kezdődött, szólalt meg utoljára ilyen hangon, mikor mikor a sár alatt voltak, mikor együtt aludtak, még a hús előtt, ahogy szokta mondani. Olyan volt, mintha egy hatalmas tölgyet csavarna föl hangos recsegéssel törzse körül a szél; Bömbölve recsegett, hatalmas volt és rémisztő.*
*Kinyílnak szemei és lassan könnyek kezdenek potyogni, szája pedig hangtalan nyögésre nyílik. Ahogy látja kezeit, megnyugszik és el is bizonytalanodik, vajon megtörtént-e, amit az imént látott.
Nehéz zihálása közben meghallja a lány kedves hangját áttörni a forróságon és a zűrzavaron, ami a fejében tombol.*
"Bocsáss meg, túl sokat járt a szám."
*Lassan felemeli fejét a hang felé, megkönnyebbülve, amint feltűnik előtte Fekete Ezüst törékeny alakja. Remegő szája lassan elmosolyodik, s a könnycseppek még lassan mocorognak szemei sarkából a föld felé.*
~Dehogy. Szeretem, mikor jár a szád. Semmi baj vele, ha jár. Nem akarom, hogy elhallgasson.~
*De nem mondott semmit. Fekete Ezüst nem nézett rá, zavartan nézte előtte a földet, mire odafordult ő is felé, észre se véve az előző jelenetet. Látja, ahogy keze lassan távolodik a maszkjától, s elkeseredetten arra gondol, talán elszalasztotta a lehetőséget, amint épp miatta levette a maszkot. Aztán a lány felemelkedik, lassan elővesz a ruhái közül valamit és elfordul. Pár néma perccel később csak azt látja, ahogy remegve kitartott kezéből lassan csöpög a vér, míg távolodik tőle. Összeszorul a szíve abba, ahogy nézi.*
~Nem akar ártani.~ *Hallatszik váratlanul újból a Hang* ~Aggódik érted.~ *Komoran és halkan mondja, de Gulch már az első félmondatnál megmoccan helyéről, s megindul felé.*
-Várj!
*Letörli arcáról a könnyeket és utánamegy a lánynak*
-Nem haragszom! Ne menj el...
*Közelebb érve, ha látja, hogy megfordul, lelassít, de megy tovább felé.*
-Szeretem, mikor beszélsz. Kedves hangod van. Nem olyan, mint az övé. Szeretnélek még hallani. Kérlek ne menj el... ígérem, nem csinálok többet ilyet.
*Egész közel merészkedik, két-három lépésnyire, majd megáll, nagy szemekkel nézve felé, mint aki fél, hogy elveszített valami fontosan.*
688. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-01 20:49:22
Üzenet elküldve: 2015-09-01 20:49:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*Annorona megkönnyebbül, hogy a férfi azt mondja, nem ő akarta, hanem a barátja. De aztán ez a nyugodtság egy szemvillanás alatt szertefoszlik, amikor a férfi furcsán kezd viselkedni. Már kiértek a kapun, és elindultak a hosszú úton. A másik lassan messze megy tőle, és elfordul. Annorona furcsán nézi a jelenetet, és valami fájdalmas érzés keringi őt be, ahogy látja a férfi fájdalmát.* ~Mi a fene ez? Mi történik velem? És vele?~ *Annorona a szívéhez kap, úgy érzi, mindjárt kiugrik a helyéről.* ~Ez félelem? Nem, az nem ilyen. Mi ez az érzés?~ *Lassan tesz pár lépést a férfi felé, aki hirtelen elindul az úton, és azt hajtogatja, hogy nem fogja bántani Annoronát. A lány ledermed, amikor rájön, éppen Vele veszekszik. Az a valami ott benne megakarja támadni őt, de a férfi harcol ellene. Érte.
Hirtelen fogalma sincs, mit kéne tennie, fél, ha megszólal, akkor megtámadja őt, és vége mindennek. A férfi csak megy, egyre messzebb kerül tőle, és azt hajtogatja, "nem bántom". A lány futni kezd, de aztán mégis megáll. Az éjszaka már nagyban dönget körülöttük, a főtérről még a hangfoszlányok elérik őket, pedig már igen messze vannak tőle. Annorona nagyot nyel, és odafut a férfihez.*
- Ne hallgass rá! *Mondja, és kinyújtja a kezét, hogy megérintse a férfit, de aztán visszarántja.* Hallasz engem? Itt vagyok! *Megkerüli a férfit, és elé áll. Kellemetlenül érzi magát, fogalma sincsen, mégis mit kéne tennie.* Nem viszlek tévútra, ígérem! *Mondja, mert eszébe jut, hogy a férfi barátja attól fél, hogy valami csapdába csalja őt.* Hallod amit mondok? *Kérdezi, de ezt nem is a férfinek mondja, hanem inkább annak a valaminek a fejében.* Engedd el őt! Ne bántsd már! *Mondja, kezei ökölbe szorulnak. Nem érti az egészet, hogy mi váltott ki magából ilyen reakciót. Eddig senkinek nem mondott ilyet.* ~Mégis mióta érdekel, mi van valakivel?~ *Kérdezi magától, de valahogy ellene van ennek a gondolatának.* ~Nem... Ő itt más, nem olyan, mint azok a tuskók. Napok óta vele vagyok, és még szinte hozzám sem ért. Biztosan nem... Nem akarja azt!~ *A szél hirtelen feltámad, mintha a lányt futásra invitálná. A férfi szemeibe néz, és hagyja, amint az a szél leemeli a fejéről a csuklyát. Nincs körülöttük senki, csak a férfi és ő. Elég közel vannak egymáshoz, hogy tisztán lássák egymás arcát. A lány a maszkhoz nyúl, hirtelen leakarná venni, de aztán remegő kézzel elengedi, és lesüti a szemét. A csuklyához nyúl, és a fejére húzza azt.*
- Én... *Mondja, de aztán elhallgat. Nem is tudja, mit akart volna mondani. Úgy gondolja, a férfit, vagy a barátját az zavarta meg, hogy ennyit járt a szája. Hiszen mindenkit ez zavarja.* Bocsáss meg, túl sokat járt a szám... *Suttogja, egyszerre mindkettejüknek. Reméli, ettől a hang megnyugszik, és a férfi is. Bocsánatot kért. Hirtelen eltöpreng, mióta nem tett ilyesmit, és ráeszmél, hogy akkor mondta ezt utoljára, amikor az anyjával beszélt. Nem tud mit mondani, de nem is akar. Reméli, hogy ettől majd végre minden az eredeti lesz. Fejét lehajtva hagyja, még mindig nem néz fel a férfire, és lassan hátat fordít neki.* ~nem csodálnám, ha ezek után inkább mástól kér segítséget.~ *Magában felnevet, de nem hallatszik ki belőle. Ez a nevetés most rosszindulatú, nem olyan, mint amikor az odún nevetett. És ez a nevetés saját magának szól. A láncaihoz nyúl, előveszi a tőrét, és bemetszi a tenyerét. Nem akar most gondolkodni, csak lassú léptekkel elindul, összeszorított szájjal, és viseli a kisebb fájdalmat. A vére a földre csöpög, de nem érdekli. Nem néz vissza a férfire, de valahol legbelül reméli, hogy az mégis, valamilyen különös csoda folytán utána megy.
Naiv gondolatain elfintorog, mégsem fordul meg. Belekapaszkodik a csuklyába, úgy tartja azt a fején. A vérének szaga megcsapja orrát, de nem zavarja.*
*Annorona megkönnyebbül, hogy a férfi azt mondja, nem ő akarta, hanem a barátja. De aztán ez a nyugodtság egy szemvillanás alatt szertefoszlik, amikor a férfi furcsán kezd viselkedni. Már kiértek a kapun, és elindultak a hosszú úton. A másik lassan messze megy tőle, és elfordul. Annorona furcsán nézi a jelenetet, és valami fájdalmas érzés keringi őt be, ahogy látja a férfi fájdalmát.* ~Mi a fene ez? Mi történik velem? És vele?~ *Annorona a szívéhez kap, úgy érzi, mindjárt kiugrik a helyéről.* ~Ez félelem? Nem, az nem ilyen. Mi ez az érzés?~ *Lassan tesz pár lépést a férfi felé, aki hirtelen elindul az úton, és azt hajtogatja, hogy nem fogja bántani Annoronát. A lány ledermed, amikor rájön, éppen Vele veszekszik. Az a valami ott benne megakarja támadni őt, de a férfi harcol ellene. Érte.
Hirtelen fogalma sincs, mit kéne tennie, fél, ha megszólal, akkor megtámadja őt, és vége mindennek. A férfi csak megy, egyre messzebb kerül tőle, és azt hajtogatja, "nem bántom". A lány futni kezd, de aztán mégis megáll. Az éjszaka már nagyban dönget körülöttük, a főtérről még a hangfoszlányok elérik őket, pedig már igen messze vannak tőle. Annorona nagyot nyel, és odafut a férfihez.*
- Ne hallgass rá! *Mondja, és kinyújtja a kezét, hogy megérintse a férfit, de aztán visszarántja.* Hallasz engem? Itt vagyok! *Megkerüli a férfit, és elé áll. Kellemetlenül érzi magát, fogalma sincsen, mégis mit kéne tennie.* Nem viszlek tévútra, ígérem! *Mondja, mert eszébe jut, hogy a férfi barátja attól fél, hogy valami csapdába csalja őt.* Hallod amit mondok? *Kérdezi, de ezt nem is a férfinek mondja, hanem inkább annak a valaminek a fejében.* Engedd el őt! Ne bántsd már! *Mondja, kezei ökölbe szorulnak. Nem érti az egészet, hogy mi váltott ki magából ilyen reakciót. Eddig senkinek nem mondott ilyet.* ~Mégis mióta érdekel, mi van valakivel?~ *Kérdezi magától, de valahogy ellene van ennek a gondolatának.* ~Nem... Ő itt más, nem olyan, mint azok a tuskók. Napok óta vele vagyok, és még szinte hozzám sem ért. Biztosan nem... Nem akarja azt!~ *A szél hirtelen feltámad, mintha a lányt futásra invitálná. A férfi szemeibe néz, és hagyja, amint az a szél leemeli a fejéről a csuklyát. Nincs körülöttük senki, csak a férfi és ő. Elég közel vannak egymáshoz, hogy tisztán lássák egymás arcát. A lány a maszkhoz nyúl, hirtelen leakarná venni, de aztán remegő kézzel elengedi, és lesüti a szemét. A csuklyához nyúl, és a fejére húzza azt.*
- Én... *Mondja, de aztán elhallgat. Nem is tudja, mit akart volna mondani. Úgy gondolja, a férfit, vagy a barátját az zavarta meg, hogy ennyit járt a szája. Hiszen mindenkit ez zavarja.* Bocsáss meg, túl sokat járt a szám... *Suttogja, egyszerre mindkettejüknek. Reméli, ettől a hang megnyugszik, és a férfi is. Bocsánatot kért. Hirtelen eltöpreng, mióta nem tett ilyesmit, és ráeszmél, hogy akkor mondta ezt utoljára, amikor az anyjával beszélt. Nem tud mit mondani, de nem is akar. Reméli, hogy ettől majd végre minden az eredeti lesz. Fejét lehajtva hagyja, még mindig nem néz fel a férfire, és lassan hátat fordít neki.* ~nem csodálnám, ha ezek után inkább mástól kér segítséget.~ *Magában felnevet, de nem hallatszik ki belőle. Ez a nevetés most rosszindulatú, nem olyan, mint amikor az odún nevetett. És ez a nevetés saját magának szól. A láncaihoz nyúl, előveszi a tőrét, és bemetszi a tenyerét. Nem akar most gondolkodni, csak lassú léptekkel elindul, összeszorított szájjal, és viseli a kisebb fájdalmat. A vére a földre csöpög, de nem érdekli. Nem néz vissza a férfire, de valahol legbelül reméli, hogy az mégis, valamilyen különös csoda folytán utána megy.
Naiv gondolatain elfintorog, mégsem fordul meg. Belekapaszkodik a csuklyába, úgy tartja azt a fején. A vérének szaga megcsapja orrát, de nem zavarja.*
687. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-09-01 20:19:48
Üzenet elküldve: 2015-09-01 20:19:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*Ez most hirtelen sok beszéd volt Gulchnak az eddigi igen kevéshez képest. Eleinte csak követi, bólogat, mikor a Pegazusról van szó, igazán nem bánja, hogy nagyon messze van, bár nem tudja igazán miért. Valahogy most olyan nyugodtnak érezte magát, végig, ahogy így távolabb jöttek a szárazarcúaktól. Nem kellett figyelni a mérges növényekre, a ragadozókra, meg semmire, és többször volt virágos illat is.
Aztán ahogy felnéz rá, kicsit kellemetlenül érzi magát amiatt, mert talán butaságot mondott, de megnyugszik, amint nevetni hallja Fekete Ezüstöt.
Csak mosolyog egy ideig, főleg mert rögtön folytatja a lehetőségek felsorolásával, s már készülne válaszolni, mikor valami egészen másról kérdezi.*
-Nem én! *vágja rá gondolkodás nélkül* Én nem bántanálak, Fekete Ezüst. Ő volt. Nagyon nyugtalan, mióta elindultunk, azt hiszi, ártani akarsz nekünk, hogy félrevezetsz. Hiába győzködöm, hogy nem...
*Hirtelen kedve támad beszélni. Elmondani sok dolgot, hogy miket mondott neki egész eddig, meg hogy ő nem is szeret másokat bántani, és hogy a Hang milyen rémisztő néha, de beérnek a térre, és az emberek zajától összehúzza magát. Csak követi a lányt és azt kívánja, bár vége lenne ennek.
Aztán szörnyen fájni kezd a feje és érzi, hogy a Hang viszi a lábait. Nem tudja, mit mondd, csak látja, ahogy viszi és érzi, ahogy megfeszülnek az ujjai és összehúzza szemeit.*
~Menj vissza még kérlek! Sokat szeretnék mondani neki!~ *Szólítja meg fejben a Hangot, mire az hangosan visszamorog rá. Az éjszaka az övé. Gulch azt hitte legyőzheti és most retteg, hogy mit fog tenni.*
*Ahogy kiérnek a térről és távolodnak az út felé, eltávolodik Fekete Ezüsttől. Gulch megpróbálja lehúzni a földre a Hangot, és felülkerekedni rajta. Valahol a harc közepén fájdalmas, zavart arccal felnéz, majd elfordul, lehunyja a szemét és csak hosszabb csönd után kel föl. Nem szól, lassan elkezd sétálni az út mellett, mint akit nagyon helyben hagytak, az orra előtt pedig halkan motyogni kezd.*
-Nembántomnemnántomnembántom...
*Nem mer megfordulni Fekete Ezüst felé, de szeretne. Beszélni akart vele és fél, hogy nem fog tudni, fél, hogy elüldözi. Ahogy pedig ezen rágja magát, minden csak szűkül össze körülötte.*
*Ez most hirtelen sok beszéd volt Gulchnak az eddigi igen kevéshez képest. Eleinte csak követi, bólogat, mikor a Pegazusról van szó, igazán nem bánja, hogy nagyon messze van, bár nem tudja igazán miért. Valahogy most olyan nyugodtnak érezte magát, végig, ahogy így távolabb jöttek a szárazarcúaktól. Nem kellett figyelni a mérges növényekre, a ragadozókra, meg semmire, és többször volt virágos illat is.
Aztán ahogy felnéz rá, kicsit kellemetlenül érzi magát amiatt, mert talán butaságot mondott, de megnyugszik, amint nevetni hallja Fekete Ezüstöt.
Csak mosolyog egy ideig, főleg mert rögtön folytatja a lehetőségek felsorolásával, s már készülne válaszolni, mikor valami egészen másról kérdezi.*
-Nem én! *vágja rá gondolkodás nélkül* Én nem bántanálak, Fekete Ezüst. Ő volt. Nagyon nyugtalan, mióta elindultunk, azt hiszi, ártani akarsz nekünk, hogy félrevezetsz. Hiába győzködöm, hogy nem...
*Hirtelen kedve támad beszélni. Elmondani sok dolgot, hogy miket mondott neki egész eddig, meg hogy ő nem is szeret másokat bántani, és hogy a Hang milyen rémisztő néha, de beérnek a térre, és az emberek zajától összehúzza magát. Csak követi a lányt és azt kívánja, bár vége lenne ennek.
Aztán szörnyen fájni kezd a feje és érzi, hogy a Hang viszi a lábait. Nem tudja, mit mondd, csak látja, ahogy viszi és érzi, ahogy megfeszülnek az ujjai és összehúzza szemeit.*
~Menj vissza még kérlek! Sokat szeretnék mondani neki!~ *Szólítja meg fejben a Hangot, mire az hangosan visszamorog rá. Az éjszaka az övé. Gulch azt hitte legyőzheti és most retteg, hogy mit fog tenni.*
*Ahogy kiérnek a térről és távolodnak az út felé, eltávolodik Fekete Ezüsttől. Gulch megpróbálja lehúzni a földre a Hangot, és felülkerekedni rajta. Valahol a harc közepén fájdalmas, zavart arccal felnéz, majd elfordul, lehunyja a szemét és csak hosszabb csönd után kel föl. Nem szól, lassan elkezd sétálni az út mellett, mint akit nagyon helyben hagytak, az orra előtt pedig halkan motyogni kezd.*
-Nembántomnemnántomnembántom...
*Nem mer megfordulni Fekete Ezüst felé, de szeretne. Beszélni akart vele és fél, hogy nem fog tudni, fél, hogy elüldözi. Ahogy pedig ezen rágja magát, minden csak szűkül össze körülötte.*
686. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-08-31 00:08:34
Üzenet elküldve: 2015-08-31 00:08:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*A lányt a főtérre érve kirázza a hideg, attól a rengeteg embertől. Már bizonyára későre jár, nem tudja, meddig aludt és után meddig is beszélgetett azzal a tuskóval. Ártatlanul megérdeklődi az időt valakitől, próbálva a lehető legtisztábbnak, legbecsületesebbnek tűnni. A nő remegő hangon válaszolja, hogy még nincs éjfél sem. Annorona megköszönés nélkül elhajt, örömmel fogadja ezt a hírt. Nem akart ő a torony mögött aludni, mindössze egy kis csendre és egyedüllétre vágyott. Valójában a sátrakhoz akart menni, miután feldolgozta az egész napos edzést. Erre mit ad a sors? Egy tuskót, aki még meg is próbálta levizelni. Persze sikertelenül, talán tudtán, vagy tudta nélkül. Bizonyára részeg lehetett. Annorona bepipul a közeli emlékre, és talpát erősen a macskakövekhez vágja. Páran felé kapják a tekintetüket, de amint meglátják baljós külsejét visszafordulnak, és végzik tovább a munkájukat. A lány mély levegőt vesz és elindul a sátrakhoz, hogy végre lepihenhessen.*
685. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-08-28 14:34:20
Üzenet elküldve: 2015-08-28 14:34:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
*A kapunál hosszasan időznek. Az őrök szigorúan megszámolják a karavánnal érkezőket, név szerint egyeztetve a karavánkísérő által megadott listát. Amikor megmondja a nevét, és azt, hogy honnan és mi célból érkezik a karavánpihenőbe, kurtán bólintanak. Azonban még meg kell várják, amíg a karavánnal szállított áru mennyiségét is ellenőrzik. Azon a szekéren, amelyiken Drann is utazott, liszt van zsákszámra. Más szekereken vasáru: szögek, szekercék, hordóabroncsok, ajtó és kapupántok, zárszerkezetek, fegyverek. Az utolsó szekéren sűrű szövésű, erős vászon, bálaszám. Végre mindent leellenőriznek. Mehetnek.
A Karavánpihenő Főterén mindenütt tüzek égnek, körülöttük kisebb-nagyobb, hangosabb és csendesebben beszélgető kompániák ücsörögnek vagy épp álldogállnak. Nagy a jövés-menés.
Az elf is körbenéz. Nem is gondolta, hogy ekkora forgalmat bonyolít le a pihenő. Vannak itt Lichanechből érkezett kereskedők is. De nemcsak kereskedők. Körbenézve kezdi érteni, miért olyan szigorú az ellenőrzés a kapunál. Elég sok kétes külsejű alakot látni, akikre még a kalandor szó is túlzás. Messziről lerí róluk, hogy piti tolvajok, vagy még annál is rosszabb fajta.
Drann úgy dönt, hogy nem éjszakázik itt, hanem elmegy, és megkeresi a Fogadót. Elköszön a karaván vezetőjétől, aztán elindul.*
A Karavánpihenő Főterén mindenütt tüzek égnek, körülöttük kisebb-nagyobb, hangosabb és csendesebben beszélgető kompániák ücsörögnek vagy épp álldogállnak. Nagy a jövés-menés.
Az elf is körbenéz. Nem is gondolta, hogy ekkora forgalmat bonyolít le a pihenő. Vannak itt Lichanechből érkezett kereskedők is. De nemcsak kereskedők. Körbenézve kezdi érteni, miért olyan szigorú az ellenőrzés a kapunál. Elég sok kétes külsejű alakot látni, akikre még a kalandor szó is túlzás. Messziről lerí róluk, hogy piti tolvajok, vagy még annál is rosszabb fajta.
Drann úgy dönt, hogy nem éjszakázik itt, hanem elmegy, és megkeresi a Fogadót. Elköszön a karaván vezetőjétől, aztán elindul.*
684. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-08-27 22:36:55
Üzenet elküldve: 2015-08-27 22:36:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*Annorona órákig szenvedik az őröknél, akik külseje miatt elővigyázatosan viselkednek vele. Mindenét átnézik és kérdezgetnek, a láncokról, a tőrökről, a köpenyről. Annorona mázlijára az illegális löttyöt nem találják, amit a rejtett zsebben tart. Nem is érti, miért nem dobta még el; hiszen semmi szüksége rá, mindössze lekéste a vevőt - pontosabban letojta őt, és inkább megkínzott egy gyereket az árvaházban -, és emiatt nála maradt. Miután végre beér a főtérre, elfintorodik a rengeteg embertől. Nem hiszi el, hogy itt is ennyien kell, hogy legyenek. Eszébe jut, hogy leülhetne egy tűz mellé pihenni, de aztán rájön, hogy semmi értelme, hiszen nincs nála étel, amit megsüthetne, pénzt meg nem akar erre kidobni, hiszen két napja evett rántottát, az aranya pedig kell az edzésre. Mellesleg, az öreg is adott neki ételt a szekéren a saját kenyeréből. A lány pedig nem túl fáradt ahhoz, hogy most lepihenjen, hiszen a kétnapos szekérúton végig a szénák tetején pihent. Sietve továbbáll hát, a messziben már látja a tornyot, amiért 3 napig utazott.*
683. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-08-25 16:31:32
Üzenet elküldve: 2015-08-25 16:31:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Kényszer Kompánia//
//Nyílt//
*Haloványan elpirul a könnyű bókra, mely olyan váratlanul érkezik a lovag ajkairól. Nem számított rá, s most tekintete kicsivel tovább időzik el a szakálltól keretezett arcon. Apró mosoly villan, miközben lassan elindulnak a kovácsmester műhelye felé, s ott aztán elkezdődik az alkudozás. Giselli szótlanul hallgatja végig. Mikor a mester arról szól, hogy már csak holnap reggel indul ki, megjavítani a hintót, tiltakozni szeretne, de Goer megelőzi ebben. Most már nagyon aggódik öreg szolgájáért, aki talán törött lábbal fekszik a félig oldalára borult hintó mellett.*
-Menjünk. Már nagyon aggódom Uram.
*Sóhajtja halkan, kissé lemondóan is. Úgy hitte, találni fognak itt olyat, aki nem törődve éjszakával és nehézségekkel, azonnal segítségükre siet.*
-A wegtoreni úton megtalál minket a mester reggel. ott leszünk a hintó mellett.
*Ő mindenképpen. Most már nem érdekli semmi más, csak, hogy újra ott lehessen. S talán Szélvész is megérzi eme vágyát, mert váratlanul toporogni kezd. Giselli engedi, hogy a ló megforduljon.*
-Legyen úgy Sir Goer.
*Egyezik bele a férfi ajánlatába, csak indulhassanak már végre. Már az sem számít, ha most mindjárt nem akadnak egy gyógyítóval össze. Ételt és vizet vett, ezzel kihúzzák reggelig a hintónál, amíg a kovács ki nem jön a segédeivel, hogy megjavítsa azt.
Mivel a hátas most már amúgy is kifelé fordult, hát nagyon noszogatni sem kell, hogy elinduljon. Elég csak kicsit mozdítani a kantáron, s akarata jeléül aprót megbökni az oldalát cipője sarkával. Szélvész meg is indul, szerencsére nem olyan ütemben, mint idefelé. Ügető tempóba szökken, s útját a kapu irányába veszi, hogy aztán a megfelelő bevezetőre térhessenek.*
//Nyílt//
*Haloványan elpirul a könnyű bókra, mely olyan váratlanul érkezik a lovag ajkairól. Nem számított rá, s most tekintete kicsivel tovább időzik el a szakálltól keretezett arcon. Apró mosoly villan, miközben lassan elindulnak a kovácsmester műhelye felé, s ott aztán elkezdődik az alkudozás. Giselli szótlanul hallgatja végig. Mikor a mester arról szól, hogy már csak holnap reggel indul ki, megjavítani a hintót, tiltakozni szeretne, de Goer megelőzi ebben. Most már nagyon aggódik öreg szolgájáért, aki talán törött lábbal fekszik a félig oldalára borult hintó mellett.*
-Menjünk. Már nagyon aggódom Uram.
*Sóhajtja halkan, kissé lemondóan is. Úgy hitte, találni fognak itt olyat, aki nem törődve éjszakával és nehézségekkel, azonnal segítségükre siet.*
-A wegtoreni úton megtalál minket a mester reggel. ott leszünk a hintó mellett.
*Ő mindenképpen. Most már nem érdekli semmi más, csak, hogy újra ott lehessen. S talán Szélvész is megérzi eme vágyát, mert váratlanul toporogni kezd. Giselli engedi, hogy a ló megforduljon.*
-Legyen úgy Sir Goer.
*Egyezik bele a férfi ajánlatába, csak indulhassanak már végre. Már az sem számít, ha most mindjárt nem akadnak egy gyógyítóval össze. Ételt és vizet vett, ezzel kihúzzák reggelig a hintónál, amíg a kovács ki nem jön a segédeivel, hogy megjavítsa azt.
Mivel a hátas most már amúgy is kifelé fordult, hát nagyon noszogatni sem kell, hogy elinduljon. Elég csak kicsit mozdítani a kantáron, s akarata jeléül aprót megbökni az oldalát cipője sarkával. Szélvész meg is indul, szerencsére nem olyan ütemben, mint idefelé. Ügető tempóba szökken, s útját a kapu irányába veszi, hogy aztán a megfelelő bevezetőre térhessenek.*
682. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-08-24 18:46:11
Üzenet elküldve: 2015-08-24 18:46:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//M&M's//
*A kis rüfkének szerencséje, hogy Kriyon már nem találja a környéken, mert bizony visszavett tőrével szabná át a lány arcát, miután (és mielőtt) alaposan kedvét töltené vele.*
- Anyádat. *közli vehemens véleményét az estét jónak bélyegző Taitossal, és valóban elmegy lovat keríteni. Hogy hogyan szerzett, azt nem bízza a többiekre - mindazonáltal meglehetősen sietve akar most már távozni innen.*
- Na tiplizzünk. *noszogatja meg a kurta lábú kis heréltet, és iparkodik a Mágus és a Mucsai után. Nem egészséges most az ittlét - mert bár amikor őt rabolták meg, sehol nem volt egy őr, attól még nem törvényszerű, hogy így is marad.*
*A kis rüfkének szerencséje, hogy Kriyon már nem találja a környéken, mert bizony visszavett tőrével szabná át a lány arcát, miután (és mielőtt) alaposan kedvét töltené vele.*
- Anyádat. *közli vehemens véleményét az estét jónak bélyegző Taitossal, és valóban elmegy lovat keríteni. Hogy hogyan szerzett, azt nem bízza a többiekre - mindazonáltal meglehetősen sietve akar most már távozni innen.*
- Na tiplizzünk. *noszogatja meg a kurta lábú kis heréltet, és iparkodik a Mágus és a Mucsai után. Nem egészséges most az ittlét - mert bár amikor őt rabolták meg, sehol nem volt egy őr, attól még nem törvényszerű, hogy így is marad.*
681. hozzászólás ezen a helyszínen: Főtér
Üzenet elküldve: 2015-08-24 15:02:11
Üzenet elküldve: 2015-08-24 15:02:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1295
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1295
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Vakmerő
//M&M's//
-A bátyámnak? *Néz vissza kérdőn Taitosra. Nem gondolja, hogy Kagan ne tudná megoldani magának, egyébként meg nem valami perverz vérmágus akinek ajándékba csak úgy keríthetnének pár embert.*
-Rendben, rakj ki pár fecnit.
*Egyezik bele különösebb érdeklődés nélkül. Nem hiszi hogy ne tudná őket megtalálni az aki őket keresni, de nem lát kivetnivalót ebben a reklámban.*
-Csak haladjunk.
*Nem túl vidám az éjszakai kirándulástól, de ez van. Haza akar érni, minél hamarabb.*
-Felváltva pihenünk majd, te szerezz egy lovat *dirigál Kriyonnak is* -Legközelebb csak következő este állunk meg, addig maximum pisi-kaki szünet.
-A bátyámnak? *Néz vissza kérdőn Taitosra. Nem gondolja, hogy Kagan ne tudná megoldani magának, egyébként meg nem valami perverz vérmágus akinek ajándékba csak úgy keríthetnének pár embert.*
-Rendben, rakj ki pár fecnit.
*Egyezik bele különösebb érdeklődés nélkül. Nem hiszi hogy ne tudná őket megtalálni az aki őket keresni, de nem lát kivetnivalót ebben a reklámban.*
-Csak haladjunk.
*Nem túl vidám az éjszakai kirándulástól, de ez van. Haza akar érni, minél hamarabb.*
-Felváltva pihenünk majd, te szerezz egy lovat *dirigál Kriyonnak is* -Legközelebb csak következő este állunk meg, addig maximum pisi-kaki szünet.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 816-835