//Illúziók és árnyak//
*Már alig bírja a járást, hiszen majdnem két napja folyamatosan megy, barangol a Nagy Világba. Jól esően ásít egyet, majd megkeresi azt a helyet, ahol lepihenhet egy kicsit. Keres egy kissé félreeső bozótost, majd leveszi hátától a batyut s kiveszi belőle a hálózsákot, valamint a szőlőt, amit adott az öreg. Körbe néz, hallgatózik, ám csak a szellő suttogását hallja, valamint állatok kaparászását.*
~Talán jobb lesz éberen pihenni.~
*Kiteríti a zsákot belebújik, a batyut és mellé teszi, hogy biztonságban tudhassa felszerelését s csipegetni kezd a szőlőből. Zamatos, finom és nem elsősorban édes, mint a méz. Hanyatt fekszik, hogy bámulhassa a csillagos eget. Gyönyörű az égbolt. Itt látható igazán mennyire sok és fényes csillag van felette, amit a városi fény eltakar. S igen, rá kell jönni, mily' parányiak vagyunk ebben a Világban. Miután megette a szőlőt, elteszi a maradékot s álomra hajtja fejét.*
*A szülői ház, mit maga előtt lát, porig égve. S ott áll magatehetetlenül szakadt ruhákban, nézi, ahogy az élete lassan romokba dől. S csak tizenéves kis suhanc. A földre rogy, oly nehéz talpra állni, de muszáj.*
~Nem tudsz mit tenni! Állj fel!~
*De nem megy. Könnyezne, sírna, üvöltene, de egy hang sem hagyja el ajkát. Kik tették ezt s miért? Ezekre a kérdésekre a válasz örök talány marad.*
*Felriad álmából. Már megint ezek a rémálmok.*
~Miért kínoztok még? Hiszen nem én tettem! Nem én tettem! Hagyjatok békén!~
*Egy könnycsepp gördül arcán, mi a mélybe hull. Kikászálódik a hálózsákból, érzi a kellemetlen hideget a testén.Összehajtja a zsákot s beteszi a batyujába. Körbe néz, majd nyújtózkodik egyet. Ha mindent elcsomagolt, felveszi a botot s útnak indul. Tudja, hogy közel a cél, de messze még az út oda. Letörli nedves arcát s felveszi azt a bizonyos szelíd mosolyt.*