//Mágustorony felé//
*Frandr hozzászokott már ahhoz, hogy ha utazik, nincs sok változatosság a tájon. És bár testszőrzetének színe már annyira nem is érdekli, azt kell tapasztalnia, hogy másokat viszont igen.*
-Nem változik. Bár nem tudom, miért érdekel.
*Tényleg kíváncsi, hogy Alyo mit fog kezdeni ezzel az információval.
Az énekléssel kapcsolatos kérdésre nem reagál. De cserébe helyette Alyo igen, ő pedig némi érdeklődéssel figyeli, hogyan csesztetik egymást Laorral. Riri valamilyen okból elvörösödik.*
~Biztos eszébe jutott egy durvább dal.~
*Frandr még mindig nem nagyon érti azokat az embereket, akik ennyire szemérmesek, meg nem hajlandóak kétkezi munkát végezni.*
-Na ebből most egy szót s- mi az, hogy lebeg?
*Lepődik meg azon, amit Laor mond a toronyról. Se a karavánpihenőről nem tud semmit, se a Lihanechi-tóról, de valahogy az felkelti az érdeklődését, hogy Laor szerint a Mágustorony egy tó fölött lebeg a levegőben.
Mindenesetre megkönnyebbül egy kicsit, hogy nem kell visszatérnie a pusztákra. Se az emlékek nem hiányoznak neki, se a rablóbandák.*
~Amik között most már a falvam is ott van.~
*Ez a gondolat tovább rontja a hangulatát, így a haja most már szinte teljesen fekete. Egy dal is eszébe jut, amit jól a népe jól ismer, ő pedig ha lehet, a többieknél is jobban.
Halkan, csak magának el is kezd énekelni.*
-Ha harcol, ha földet kapál
Ha deszkát, szöget kalapál
Este megöleli fiát
Aztán megissza italát
Ha egy nap a csata után
Fellángol a gabonatár
Holtan lelvén nejét, fiát
Kiüríti a kulacsát
Úton van, üres láthatár
Tél közepén majd' megfagy már
Családjára gondolva hát
Megissza mind az italát
Odaérve, ablakon át
Viharon túl nem sok mást lát
Magában emeli italát
Meggyászolva nejét, fiát.
*Nem a többieknek énekli, és nem is különösebben tiszta a hangja, bár nem is hamis. Miután végzett, nem is szólal meg, a gondolataiba mélyed.*