Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 133 (2641. - 2660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968
2660. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-16 14:18:11
Üzenet elküldve: 2020-02-16 14:18:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
*Tulajdonképpen "haza" is mehet. Mestere tapasztalatszerzésre küldte, és hogy kiérdemelje helyét a világban. Ha leteszi tetteinek bizonyítékát és elmeséli a történteket, talán ezzel le is tudhatja ezt az egész bohóckodást. Elhúzza a száját. Máris hallani véli a vén kecske vékony hangját, amint megfeddi, hogy bevégezetlenül hagyta a munkát, és tulajdonképpen nem ért el semmit, csak értelmetlen pusztulást és konfliktust. Nem érdemel jutalmat se ezért. Még meg is kergetné talán botjával. Kinek kell az? Miért is nem ment inkább Lihanechbe? Talán beállhatna testőrnek vagy szolgának valahova a földekre. Munkából úgyis lenne elég a kolostorban, akkor meg olyan mindegy, nem?*
2659. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-13 23:53:02
Üzenet elküldve: 2020-02-13 23:53:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A hajszának vége. Úgy látszik, hogy Arjával megmenekültek. Graril egy pillanatra elgondolkodik, hogy a fekete kendőt visszakösse az arca elé, de végül úgy dönt, hogy nem teszi. Vállalja a szégyenbélyeget, amit kapott. Ő maga is kiköti a lovát, majd finoman megérinti a nő vállát.*
- Minden rendben? Jól vagy?*-kérdezi a férfi. Közben ő is végigtekint a rendezett kis kerten, és a földből feltörő füstoszlopot.*
- Nem vagyok egy tudós alkat, de szerintem ez a füst egy földalatti műhelyből jön. Menjünk le, és nézzük meg!*-szól mosolyogva a harcos.*
*A hajszának vége. Úgy látszik, hogy Arjával megmenekültek. Graril egy pillanatra elgondolkodik, hogy a fekete kendőt visszakösse az arca elé, de végül úgy dönt, hogy nem teszi. Vállalja a szégyenbélyeget, amit kapott. Ő maga is kiköti a lovát, majd finoman megérinti a nő vállát.*
- Minden rendben? Jól vagy?*-kérdezi a férfi. Közben ő is végigtekint a rendezett kis kerten, és a földből feltörő füstoszlopot.*
- Nem vagyok egy tudós alkat, de szerintem ez a füst egy földalatti műhelyből jön. Menjünk le, és nézzük meg!*-szól mosolyogva a harcos.*
2658. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-12 09:15:19
Üzenet elküldve: 2020-02-12 09:15:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A vágta nem csitul, Keirát a rettegés egyre kiszámíthatatlanabb és kiszámíthatatlanabb viselkedésre ösztönzi, Arja már azért fohászkodik, hogy ha a ló váratlanul újra kirúg oldalra, vagy megint megugrik, egyáltalán a nyeregben tudjon maradni.
Aztán karmos mancsok szelét érzi, amelyek a lába mellett suhannak el, de Keira tomporát végigszánthatják, mert érzi, ahogy szinte előrelódítják a kis kancát, és neki nagyon kell egyensúlyoznia, pedig a combjai már remegnek az erőfeszítéstől!
És akkor mintha elvágták volna. Arja egy pillanatra egészen meg is zavarodik.
A lovát szerencsére nem kell visszafognia, Keira, az a Keira, aki az előbb lélekszakadva vágtatott az életéért hátán a lánnyal, hirtelen lecövekel földbe fúrva a lábait a tisztás szélén, ami most elterül előttük, remegve, és csak áll, fújtatva, táguló orrlikakkal, még mindig idegesen.
Mindent látni, a köd sehol, egy különös, furcsa tisztás van előttük, látni a a gyógynövény ágyásokat, a csodálatosan szép, szabályosan növő füvet, és az az enyhe füstszag... Arja bámul, Grarilt keresi a szemével, és keresi a füst forrását is. ~Mágia~ gondolja, mit nem adna érte, ha egyszer ő is tudna bírni varázserővel, mit nem adna érte! ~hiszen ez az egész nem lehet más!~ A köd is tovatűnt, az őket üldözőkkel együtt maguk mögött hagyták!
Arja óvatosan leereszkedik a még mindig remegő lóról, gyengéden végigsimítja a csúnya karmolásnyomok mellett a ló tomporát, hálát adva Eeyrnek magában, hogy nem Keira hasát tépték fel a karmos mancsok. A tarisznyájából kibányászik egy fiolát, kinyitja, aztán szorosan összezárja a bal tenyerét, kis mélyedést képezve, és beleöntve a fiola tartalmát, megpróbálja megitatni a kimerült lovat 1 Világoszöld varázsitallal (Mesélő (Májmétely).
Aztán, ha sikerrel jár, lassan előre indul az ágyások között, óvatosan maga mögött vezetve Keirát, a füst, vagyis hát afelé a lyuk felé, ami eregeti ki a füstöt, és ami mellett, nem messze, egy lépcsőt vájt valaki a földbe, egy lépcsőt, ami lefelé ereszkedik.
De előtte még Grarilra néz.*
- Hihetetlen, hogy megmenekültünk! *suttogja, halvány mosollyal.
Aztán lazán kikötve Keirát, elindul, égő kíváncsisággal, lefelé a lépcsőn...*
*A vágta nem csitul, Keirát a rettegés egyre kiszámíthatatlanabb és kiszámíthatatlanabb viselkedésre ösztönzi, Arja már azért fohászkodik, hogy ha a ló váratlanul újra kirúg oldalra, vagy megint megugrik, egyáltalán a nyeregben tudjon maradni.
Aztán karmos mancsok szelét érzi, amelyek a lába mellett suhannak el, de Keira tomporát végigszánthatják, mert érzi, ahogy szinte előrelódítják a kis kancát, és neki nagyon kell egyensúlyoznia, pedig a combjai már remegnek az erőfeszítéstől!
És akkor mintha elvágták volna. Arja egy pillanatra egészen meg is zavarodik.
A lovát szerencsére nem kell visszafognia, Keira, az a Keira, aki az előbb lélekszakadva vágtatott az életéért hátán a lánnyal, hirtelen lecövekel földbe fúrva a lábait a tisztás szélén, ami most elterül előttük, remegve, és csak áll, fújtatva, táguló orrlikakkal, még mindig idegesen.
Mindent látni, a köd sehol, egy különös, furcsa tisztás van előttük, látni a a gyógynövény ágyásokat, a csodálatosan szép, szabályosan növő füvet, és az az enyhe füstszag... Arja bámul, Grarilt keresi a szemével, és keresi a füst forrását is. ~Mágia~ gondolja, mit nem adna érte, ha egyszer ő is tudna bírni varázserővel, mit nem adna érte! ~hiszen ez az egész nem lehet más!~ A köd is tovatűnt, az őket üldözőkkel együtt maguk mögött hagyták!
Arja óvatosan leereszkedik a még mindig remegő lóról, gyengéden végigsimítja a csúnya karmolásnyomok mellett a ló tomporát, hálát adva Eeyrnek magában, hogy nem Keira hasát tépték fel a karmos mancsok. A tarisznyájából kibányászik egy fiolát, kinyitja, aztán szorosan összezárja a bal tenyerét, kis mélyedést képezve, és beleöntve a fiola tartalmát, megpróbálja megitatni a kimerült lovat 1 Világoszöld varázsitallal (Mesélő (Májmétely).
Aztán, ha sikerrel jár, lassan előre indul az ágyások között, óvatosan maga mögött vezetve Keirát, a füst, vagyis hát afelé a lyuk felé, ami eregeti ki a füstöt, és ami mellett, nem messze, egy lépcsőt vájt valaki a földbe, egy lépcsőt, ami lefelé ereszkedik.
De előtte még Grarilra néz.*
- Hihetetlen, hogy megmenekültünk! *suttogja, halvány mosollyal.
Aztán lazán kikötve Keirát, elindul, égő kíváncsisággal, lefelé a lépcsőn...*
2657. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-11 22:20:32
Üzenet elküldve: 2020-02-11 22:20:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A füves pusztán távolról szemlélni a hadakozást, tán rémisztőbb, mint közelről. Mintha az állatok sem akarnának hangos zajt csapni, s hasonlóan a csapat tagjaihoz, fojtott némaságban töltenék el az estét. Csupán az egyre terebélyesedő éjszakai porfelhő az, mi mutatja, hogy valami történik, az olykor megrezzenő, megreccsenő ágak, elképesztő erővel és hanggal hasítanak bele az éjszaka csendjébe, de egyelőre csupán a közelben kuruttyoló békák hangja hallgat el hirtelen. Éjszakai ragadozók lesnek prédára fentről is, de a csapatot elkerülik, bár éles szemük bizonyára már észrevették a félreérthetetlen látványt, miben szinte nap, mint nap nekik is részük van. Ez a puszta. Száraz, vagy hirtelen és rövid időre nedves, surrogó és élesre fent fűszálak, valamint kiégett és elhagyatott tómedrek, volt oázisok harcmezeje. Most a vándoroké is, kik életükért küzdenek.
Vlendor a sikeres találatát követően, nem hördül fel, vagy ad hálát az isteneinek, néma fohász is csupán talán gondolataiban fogalmazódik meg. De inkább az sem, Vlendor más. Vlendor most él igazán. Vlendor most érkezett haza. A hatalmas találatot kapott macskaszerű lény, csupán néhány pillanatig fekszik el vérezve, azonban ösztöne által hajtva, mancsa lendül, s az éjszaka sötétjében, az éles karmokon holdak fénye siklik át, miközben Vlendor lábát veszi célba. Valójában vélhetően nem is céloz, csupán revansot és húst, vért akar. Elvéti. Vlendor kitérése tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a mancs a teste előtt húzzon el, csupán annak szelét érezheti. Van lehetősége visszatámadni, az állat szinte védtelen a sebtől, s a támadás lendülete miatt. A bárd fordulatból lendül a sötétben, szinte fénycsíkot húzva élével, aztán az állat hasa előtt néhány arasszal, a földbe fúródik. Nem tudni, hogy a macska húzta-e arrébb magát kínjában, vagy csupán támadásának lendülete vitte odébb, esetleg Vlendor nem célzott elég alaposan a sötétben, de nem talál. Morgás hallik de látszólag támadástól nem kell tartania, az állat jelenleg nem mozdul, bár heves, hörgő lélegzetvétele még hallik, még él.
Strat, talán mindhármuk közül legvéresebb és legádázabb csatáját vívja. Fokozatosan gyengül, érzi, ahogyan egyre erőtlenebb és erőtlenebbé válik. Talán a sors, vagy talán a látszólag reménytelen helyzetben lévő tündérek utolsó logikája, s esze az, ami másképp cselekszik, mint korábban. Ahelyett, hogy a sikertelen próbálkozás után ismét késéért nyúlna, inkább füttyent, s milyen jól teszi! Bathrak ugyan igyekszik a csapathoz, s hamarosan ide is ér, de gyorsasága eltörpül az érkező hátas sebessége mellett. A kutya acsarkodva érkezik, s már messziről látszik, nem fog megállni, tán csupán a tündér mellett. Nem részesült harci kiképzésben, talán soha nem is vett részt hasonló küzdelemben, de egy kutya viselkedése, gazdája hozzáállását mutatja, s ez az eb, mindennel azon van, hogy a tündérnek segítsen. A morgásra a Djh'Ibou először nem reagál, aztán mikor a hátas figyelemelterelésként, s vélhetően gazdája iránt érzett szeretetében elkeseredett dühében a tomporába mar, azonnal leugrik Stratról, s az elviharzó hátas nyomába ered. Pillanatokon belül elnyeli őket a sötétség, csupán morgás és heves trappolás zaja hallatszik, aztán hirtelen a marakodó küzdelemé.
Strat ott marad a földön fekve, egyedül. Jelenleg nem éri semmi más, újabb nagymacska nem érkezik, de bárhogyan is próbálkozik, bármily elkeseredett küzdelmet is folytatna, felállni nem tud, a méreg szépen terjed ereiben. Lábában szinte már csak zsibogó idegeket érez, de a szeméből is csak nagy nehézségek árán tudná az izzadságcseppeket kitörölni, melyek így gondtalanul csorognak a nyakán ejtett vékony sebbe, s csípni kezdik azt.
Alaposat gurul a lovag és az állat egyaránt, hatalmas porfelhőt gerjesztve ezáltal. Nixomiának egy pillanatnyi kétsége sem lehet, hogy az állat nem teketóriázik, így ő sem teszi azt. A por hamar elül, s fektében máris a szinte ráugró állat pofájába, s a szájából kilógó két hatalmas szemfogra bámulhat. Nem gondolkodik, cselekszik, s üt buzogányával. Előbb csuklóból, majd vállból is lendít a fegyveren, pontosan, ahogyan azt elképzelte, balról jobbra, öles suhintással, s nem sokkal később, már egy hatalmas nyikkanást, s némi reccsenést is hallhat, mert a buzogány telibe trafálja a Djh'Ibou fejét, egyik szemfogát is letörve ezzel. Az állat oldalra vágódik, Nixomiának pedig van ideje hátára hengeredni, sőt, míg az állat összeszedi magát fel is állhat. Hirtelen Bathrak tűnik fel, aki ahelyett, hogy az állatot támadná, Nixomia karját ragadja meg, s felsegíti a földről, miközben folytonosan körbe-körbe néz, további állatokat keresve.*
- Bathrak néz... Nixomia frothrom! *Biccent a feltápászkodó állatra, a bosszú nyelvén megszólalva. Nixomia biztonságban küzdhet tovább, s akár támadhat is, az előny nála van, Bathrak pedig hátát biztosítja, feltéve, ha Nixomia nem ad más utasítást számára.*
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A füves pusztán távolról szemlélni a hadakozást, tán rémisztőbb, mint közelről. Mintha az állatok sem akarnának hangos zajt csapni, s hasonlóan a csapat tagjaihoz, fojtott némaságban töltenék el az estét. Csupán az egyre terebélyesedő éjszakai porfelhő az, mi mutatja, hogy valami történik, az olykor megrezzenő, megreccsenő ágak, elképesztő erővel és hanggal hasítanak bele az éjszaka csendjébe, de egyelőre csupán a közelben kuruttyoló békák hangja hallgat el hirtelen. Éjszakai ragadozók lesnek prédára fentről is, de a csapatot elkerülik, bár éles szemük bizonyára már észrevették a félreérthetetlen látványt, miben szinte nap, mint nap nekik is részük van. Ez a puszta. Száraz, vagy hirtelen és rövid időre nedves, surrogó és élesre fent fűszálak, valamint kiégett és elhagyatott tómedrek, volt oázisok harcmezeje. Most a vándoroké is, kik életükért küzdenek.
Vlendor a sikeres találatát követően, nem hördül fel, vagy ad hálát az isteneinek, néma fohász is csupán talán gondolataiban fogalmazódik meg. De inkább az sem, Vlendor más. Vlendor most él igazán. Vlendor most érkezett haza. A hatalmas találatot kapott macskaszerű lény, csupán néhány pillanatig fekszik el vérezve, azonban ösztöne által hajtva, mancsa lendül, s az éjszaka sötétjében, az éles karmokon holdak fénye siklik át, miközben Vlendor lábát veszi célba. Valójában vélhetően nem is céloz, csupán revansot és húst, vért akar. Elvéti. Vlendor kitérése tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a mancs a teste előtt húzzon el, csupán annak szelét érezheti. Van lehetősége visszatámadni, az állat szinte védtelen a sebtől, s a támadás lendülete miatt. A bárd fordulatból lendül a sötétben, szinte fénycsíkot húzva élével, aztán az állat hasa előtt néhány arasszal, a földbe fúródik. Nem tudni, hogy a macska húzta-e arrébb magát kínjában, vagy csupán támadásának lendülete vitte odébb, esetleg Vlendor nem célzott elég alaposan a sötétben, de nem talál. Morgás hallik de látszólag támadástól nem kell tartania, az állat jelenleg nem mozdul, bár heves, hörgő lélegzetvétele még hallik, még él.
Strat, talán mindhármuk közül legvéresebb és legádázabb csatáját vívja. Fokozatosan gyengül, érzi, ahogyan egyre erőtlenebb és erőtlenebbé válik. Talán a sors, vagy talán a látszólag reménytelen helyzetben lévő tündérek utolsó logikája, s esze az, ami másképp cselekszik, mint korábban. Ahelyett, hogy a sikertelen próbálkozás után ismét késéért nyúlna, inkább füttyent, s milyen jól teszi! Bathrak ugyan igyekszik a csapathoz, s hamarosan ide is ér, de gyorsasága eltörpül az érkező hátas sebessége mellett. A kutya acsarkodva érkezik, s már messziről látszik, nem fog megállni, tán csupán a tündér mellett. Nem részesült harci kiképzésben, talán soha nem is vett részt hasonló küzdelemben, de egy kutya viselkedése, gazdája hozzáállását mutatja, s ez az eb, mindennel azon van, hogy a tündérnek segítsen. A morgásra a Djh'Ibou először nem reagál, aztán mikor a hátas figyelemelterelésként, s vélhetően gazdája iránt érzett szeretetében elkeseredett dühében a tomporába mar, azonnal leugrik Stratról, s az elviharzó hátas nyomába ered. Pillanatokon belül elnyeli őket a sötétség, csupán morgás és heves trappolás zaja hallatszik, aztán hirtelen a marakodó küzdelemé.
Strat ott marad a földön fekve, egyedül. Jelenleg nem éri semmi más, újabb nagymacska nem érkezik, de bárhogyan is próbálkozik, bármily elkeseredett küzdelmet is folytatna, felállni nem tud, a méreg szépen terjed ereiben. Lábában szinte már csak zsibogó idegeket érez, de a szeméből is csak nagy nehézségek árán tudná az izzadságcseppeket kitörölni, melyek így gondtalanul csorognak a nyakán ejtett vékony sebbe, s csípni kezdik azt.
Alaposat gurul a lovag és az állat egyaránt, hatalmas porfelhőt gerjesztve ezáltal. Nixomiának egy pillanatnyi kétsége sem lehet, hogy az állat nem teketóriázik, így ő sem teszi azt. A por hamar elül, s fektében máris a szinte ráugró állat pofájába, s a szájából kilógó két hatalmas szemfogra bámulhat. Nem gondolkodik, cselekszik, s üt buzogányával. Előbb csuklóból, majd vállból is lendít a fegyveren, pontosan, ahogyan azt elképzelte, balról jobbra, öles suhintással, s nem sokkal később, már egy hatalmas nyikkanást, s némi reccsenést is hallhat, mert a buzogány telibe trafálja a Djh'Ibou fejét, egyik szemfogát is letörve ezzel. Az állat oldalra vágódik, Nixomiának pedig van ideje hátára hengeredni, sőt, míg az állat összeszedi magát fel is állhat. Hirtelen Bathrak tűnik fel, aki ahelyett, hogy az állatot támadná, Nixomia karját ragadja meg, s felsegíti a földről, miközben folytonosan körbe-körbe néz, további állatokat keresve.*
- Bathrak néz... Nixomia frothrom! *Biccent a feltápászkodó állatra, a bosszú nyelvén megszólalva. Nixomia biztonságban küzdhet tovább, s akár támadhat is, az előny nála van, Bathrak pedig hátát biztosítja, feltéve, ha Nixomia nem ad más utasítást számára.*
2656. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-11 08:35:58
Üzenet elküldve: 2020-02-11 08:35:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 197
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 197
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A helyzet nem túl rózsás, ráadásul meglehetősen ijesztő is lehet. A tejfehér, áthatolhatatlannak tetsző, fojtogató köd egy dolog, de ott vannak a különös, macskaszerű lények is.
Az üldözés aztán megkezdődik. Elől pánikszerűen a lovasok, a pánik a hátasokon egyértelműen érezhető. Tapasztalatlan lovasok nem is tudnának nyeregben maradni. Az üldözők vérszomjasak, ádázak, szüntelen próbálják a karmos mancsok kiütni a lovak alól a lábukat. A vándoroknak úgy tűnik, hogy szerencséjük van, mert Arja lova csak megsérül egy a farát ért csapástól, de az állatnak ez ad egy plusz adrenalinlöketet, így egészen megtáltosodik.
Aztán mintha elvágták volna. A ködöt és a köddel együtt az üldözést is. A vándorok pedig úgy érezhetik, hogy a képzeletük csúnya játékot játszik velük. Jókora kör alakú "tisztáson" találják magukat, amely nem sokban különbözik a füves puszta egyéb részeitől, hogy itt nincsen köd. Arjáék nagyon könnyedén átjöttek a ködfalon, de az őket üldöző lényeknek ez valamiért nem sikerül.
Ha körülnéznek a tisztáson, akkor különösnek találhatják az egészet. Első pillantásra tényleg nem sokban különbözik a fű tenger más részeitől, de jobban megnézve a fű itt nem szabálytalanul nő, hanem szépen sorokba rendezve, a sorokat pedig gyógynövény ágyások törik meg. Amott egy lyukból füst száll fel. A lyuktól nem messze szabálytalan, durva szerszámmal készített lépcső indul a mélybe...*
*A helyzet nem túl rózsás, ráadásul meglehetősen ijesztő is lehet. A tejfehér, áthatolhatatlannak tetsző, fojtogató köd egy dolog, de ott vannak a különös, macskaszerű lények is.
Az üldözés aztán megkezdődik. Elől pánikszerűen a lovasok, a pánik a hátasokon egyértelműen érezhető. Tapasztalatlan lovasok nem is tudnának nyeregben maradni. Az üldözők vérszomjasak, ádázak, szüntelen próbálják a karmos mancsok kiütni a lovak alól a lábukat. A vándoroknak úgy tűnik, hogy szerencséjük van, mert Arja lova csak megsérül egy a farát ért csapástól, de az állatnak ez ad egy plusz adrenalinlöketet, így egészen megtáltosodik.
Aztán mintha elvágták volna. A ködöt és a köddel együtt az üldözést is. A vándorok pedig úgy érezhetik, hogy a képzeletük csúnya játékot játszik velük. Jókora kör alakú "tisztáson" találják magukat, amely nem sokban különbözik a füves puszta egyéb részeitől, hogy itt nincsen köd. Arjáék nagyon könnyedén átjöttek a ködfalon, de az őket üldöző lényeknek ez valamiért nem sikerül.
Ha körülnéznek a tisztáson, akkor különösnek találhatják az egészet. Első pillantásra tényleg nem sokban különbözik a fű tenger más részeitől, de jobban megnézve a fű itt nem szabálytalanul nő, hanem szépen sorokba rendezve, a sorokat pedig gyógynövény ágyások törik meg. Amott egy lyukból füst száll fel. A lyuktól nem messze szabálytalan, durva szerszámmal készített lépcső indul a mélybe...*
2655. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-10 20:12:01
Üzenet elküldve: 2020-02-10 20:12:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 357
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 357
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
* Nixomia igyekezet volna segíteni a tündérnek, de végül ez nem jön össze. Pedig már oly közel járt, hogy lecsapjon. Igencsak meg is lepődik, amikor valami ráveti magát és ezzel fel is borítja.
. A két gyorsan mozgó test találkozása nem túl kellemes dolog. Mondjuk talán annyi jó van az egészben, hogy nem karmolta össze a lány testét a ragadozó éles karmaival. Annyira meglepődik Nixomia, hogy még káromkodni is elfelejt. Még jó, hogy buzogányát jó szorosan markolja, mert így van esélye a védekezésre. Ugyanis a Dhj'Ibou nem teketóriázik, hanem egyből ráveti magát. A lovag nő igyekezne balról jobbra lendítve a buzogányával lecsapni a dögöt. Ezzel együtt a hátára is fordulna. Ha nem sikerül a csapása, akkor kénytelen lesz birkózni vele a földön, amíg megérkezik a segítség. Mert Bathrak elvileg már úton van. Mondjuk közel sem biztos, hogy segítene neki. Lehet, hogy a tündér kedvesebb számára.*
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
* Nixomia igyekezet volna segíteni a tündérnek, de végül ez nem jön össze. Pedig már oly közel járt, hogy lecsapjon. Igencsak meg is lepődik, amikor valami ráveti magát és ezzel fel is borítja.
. A két gyorsan mozgó test találkozása nem túl kellemes dolog. Mondjuk talán annyi jó van az egészben, hogy nem karmolta össze a lány testét a ragadozó éles karmaival. Annyira meglepődik Nixomia, hogy még káromkodni is elfelejt. Még jó, hogy buzogányát jó szorosan markolja, mert így van esélye a védekezésre. Ugyanis a Dhj'Ibou nem teketóriázik, hanem egyből ráveti magát. A lovag nő igyekezne balról jobbra lendítve a buzogányával lecsapni a dögöt. Ezzel együtt a hátára is fordulna. Ha nem sikerül a csapása, akkor kénytelen lesz birkózni vele a földön, amíg megérkezik a segítség. Mert Bathrak elvileg már úton van. Mondjuk közel sem biztos, hogy segítene neki. Lehet, hogy a tündér kedvesebb számára.*
2654. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:47:39
Üzenet elküldve: 2020-02-10 19:47:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 78
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 78
Játékstílus: Vakmerő
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Eszeveszett küzdelemben van azon a talpalattnyi területen, ahol elterül, mint egy zsák krumpli, ahogy az állat a mellkasán pihenteti egész súlyát, s úgy látszik, hogy senki sem siet a segítségére. Nem tudja onnan alulról, a sötétben, hogy vajon azért, mert nem akarnak neki, és konkrétan nem érdekel senkit, hogy mi lesz szegény kis Strattal, vagy valami más ok áll a dolog hátterében, netán több ilyen állat is lenne? A többieket is megtámadták? Netán felkeltek a Maihhinek és az fontosabb, mint a kis tündér élete? Nem tudni, legalábbis ő onnan nem tudja. Az egyetlen, amit tud, hogy nagyon nem akarja, hogy az agyarak átszakítsák a hatalmas eret a nyakán. Próbál küzdeni, s kezével nagynehezen meg tudja fogni a fegyverét, viszont a hadakozásban elejti azt. ~Picsába!~ Nem akar meghalni, nagyon nem, ám az állat fogai belefúródnak Strat kezeibe, s érzi, ahogy gyengülni kezd. Nem tudja, hogy fel tudná-e venni ismét a fegyverét, talán egyetlen reménye társai, vagy talán a pusztaiak segítsége lehet. Utolsó erejével füttyent egyet, már ha tud, egy jó hangosat. Úgy véli, hogy ez az állatokat aligha keltené fel, viszont ha talán az ebe a közelben lenne.. Talán ha csak egy kíváncsi ugatással elvonná egy másodpercre a rajta fekvő, épp szétmarcangolni akaró állat figyelmét, az is sokat segíthetne rajta.*
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Eszeveszett küzdelemben van azon a talpalattnyi területen, ahol elterül, mint egy zsák krumpli, ahogy az állat a mellkasán pihenteti egész súlyát, s úgy látszik, hogy senki sem siet a segítségére. Nem tudja onnan alulról, a sötétben, hogy vajon azért, mert nem akarnak neki, és konkrétan nem érdekel senkit, hogy mi lesz szegény kis Strattal, vagy valami más ok áll a dolog hátterében, netán több ilyen állat is lenne? A többieket is megtámadták? Netán felkeltek a Maihhinek és az fontosabb, mint a kis tündér élete? Nem tudni, legalábbis ő onnan nem tudja. Az egyetlen, amit tud, hogy nagyon nem akarja, hogy az agyarak átszakítsák a hatalmas eret a nyakán. Próbál küzdeni, s kezével nagynehezen meg tudja fogni a fegyverét, viszont a hadakozásban elejti azt. ~Picsába!~ Nem akar meghalni, nagyon nem, ám az állat fogai belefúródnak Strat kezeibe, s érzi, ahogy gyengülni kezd. Nem tudja, hogy fel tudná-e venni ismét a fegyverét, talán egyetlen reménye társai, vagy talán a pusztaiak segítsége lehet. Utolsó erejével füttyent egyet, már ha tud, egy jó hangosat. Úgy véli, hogy ez az állatokat aligha keltené fel, viszont ha talán az ebe a közelben lenne.. Talán ha csak egy kíváncsi ugatással elvonná egy másodpercre a rajta fekvő, épp szétmarcangolni akaró állat figyelmét, az is sokat segíthetne rajta.*
2653. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-10 09:06:06
Üzenet elküldve: 2020-02-10 09:06:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Figyelemmel kíséri Fenyő további utazási szokását az elf karján pihenve. Elmosolyodik, egyre szimpatikusabb neki a holló, meg persze a gazdája is. Azt valahogy sejtette, hogy Gwaandril is messze került az otthonától, hiszen egy maga aludt egy kidőlt fa korhadó törzse alá behúzódva.*
- Ne haragudj, de nem nyugtat meg. *mondja, ajkára huncut mosoly húzódik, és hát nem tudja erre mit kéne még mondania.*
- Azért mert én elkeveredtem, mert velem így alakult ez, azért nem jó, ha más is így jár. Szerintem kell tartozni valahová, ahol az ember, a te esetedben elf megtalálja a helyét. Otthonra lel, olyanok közé kerül, akik megértik, támogatják és segítik, ha bajba keveredik. *hosszan fejezi ki magát, de hát ezt nem tudná röviden elmondani. Ez ilyen hosszas megfogalmazás.*
- Persze nem biztos, hogy csak a fajtársaid körében találod meg az otthont. Lehet teljesen más fajú is. Szerintem ez attól függ, hogy mennyire hasonlít az a két személy, a fajuk onnantól teljesen mindegy. *mondja tovább fűzve a gondolatait. Az ígéretére Gwaandril mond egy olyat, amire csak a szemét forgatja. Szerencsére ezt az elf nem látja.*
- Nincs mit. *felel rá csak röviden. Aztán sosem gondolta volna, hogy az elfek lehetnek olyanok, talán a következő kérdésnek tényleg van értelme. De teljesen őszintén felel rá, szinte csípőből.*
- Egyáltalán ne kérj bocsánatot, nincs miért. Ugyanis hosszú évek óta te vagy az első, akivel ilyen sokat beszélgetek. És akivel útra is keltem. De képzeld még sosem jártam városban sem ám. *mondja ismét hosszan, talán az sok csend és magány, most bepótolja magát. Aztán izgatottá válva szólal meg.*
- Kíváncsi is vagyok milyen lesz a kikötő. Elhatároztam, hogy tengeri városba akarok először menni, és nem olyanba, mint Artheinor. *magyarázza, ha ez kérdés lett volna Gwaandrilnak.*
- Az erdőben nem terem olajzöld varázsital. Inkább, ha tudod, mi van benne azt mondjad az alapján lehet meg tudom mondani használtam-e már. *magyarázza a tényt. Talán ki is derül az elfnek, hogy Lisé mintha önmagát száműzte volna remetelétre. A sejtését meg a sebhelyéről nem is meri mondani. Teljesen kezd meggyőződni róla, hogy az nem is szokványos sebhely.*
A hozzászólás írója (Lisé Henna Hawless) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.10 09:08:26
*Figyelemmel kíséri Fenyő további utazási szokását az elf karján pihenve. Elmosolyodik, egyre szimpatikusabb neki a holló, meg persze a gazdája is. Azt valahogy sejtette, hogy Gwaandril is messze került az otthonától, hiszen egy maga aludt egy kidőlt fa korhadó törzse alá behúzódva.*
- Ne haragudj, de nem nyugtat meg. *mondja, ajkára huncut mosoly húzódik, és hát nem tudja erre mit kéne még mondania.*
- Azért mert én elkeveredtem, mert velem így alakult ez, azért nem jó, ha más is így jár. Szerintem kell tartozni valahová, ahol az ember, a te esetedben elf megtalálja a helyét. Otthonra lel, olyanok közé kerül, akik megértik, támogatják és segítik, ha bajba keveredik. *hosszan fejezi ki magát, de hát ezt nem tudná röviden elmondani. Ez ilyen hosszas megfogalmazás.*
- Persze nem biztos, hogy csak a fajtársaid körében találod meg az otthont. Lehet teljesen más fajú is. Szerintem ez attól függ, hogy mennyire hasonlít az a két személy, a fajuk onnantól teljesen mindegy. *mondja tovább fűzve a gondolatait. Az ígéretére Gwaandril mond egy olyat, amire csak a szemét forgatja. Szerencsére ezt az elf nem látja.*
- Nincs mit. *felel rá csak röviden. Aztán sosem gondolta volna, hogy az elfek lehetnek olyanok, talán a következő kérdésnek tényleg van értelme. De teljesen őszintén felel rá, szinte csípőből.*
- Egyáltalán ne kérj bocsánatot, nincs miért. Ugyanis hosszú évek óta te vagy az első, akivel ilyen sokat beszélgetek. És akivel útra is keltem. De képzeld még sosem jártam városban sem ám. *mondja ismét hosszan, talán az sok csend és magány, most bepótolja magát. Aztán izgatottá válva szólal meg.*
- Kíváncsi is vagyok milyen lesz a kikötő. Elhatároztam, hogy tengeri városba akarok először menni, és nem olyanba, mint Artheinor. *magyarázza, ha ez kérdés lett volna Gwaandrilnak.*
- Az erdőben nem terem olajzöld varázsital. Inkább, ha tudod, mi van benne azt mondjad az alapján lehet meg tudom mondani használtam-e már. *magyarázza a tényt. Talán ki is derül az elfnek, hogy Lisé mintha önmagát száműzte volna remetelétre. A sejtését meg a sebhelyéről nem is meri mondani. Teljesen kezd meggyőződni róla, hogy az nem is szokványos sebhely.*
A hozzászólás írója (Lisé Henna Hawless) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.10 09:08:26
2652. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-09 16:12:51
Üzenet elküldve: 2020-02-09 16:12:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A helyzetük kilátástalannak látszódik, de Graril nem az a fajta ember, aki csak úgy pánikba esik. A kendőt leszedi az arcáról. Így Arja is jobban hallja amit mondd neki. Bár arcán ott virít a szégyenbélyeg, most legkevésbé ez zavarja őt.*
- Bármi is történjék velem, te csak menj a hang irányába! Ne hátrálj, csak űzd a lovad, Ha szerencsénk van mind a ketten biztonságba jutunk.*-szól a férfi, és a nyeregbe pattanva elkezdi űzni a lovát. A tejfehér ködben, csak a ragadozók egy-egy tovatűnő árnyát látja. Nem tudja, hogy bölcs döntés lenne-e kihúzni a kardját, de végül úgy dönt, hogy nem teszi meg. Így könnyebben tudja fogni a gyeplőt. Teljesen ráhajol a lovára, hogy csökkentse a légellenállást, és úgy vágtázik a hang irányába.*
~Ha elkapnak, nem fogom magam hagyni! Széttéphetnek, de párat akkor is a túlvilágra küldök, már ha egyáltalán van lelkük.~*-gondolja magában a férfi, és hátasát vágtázásra bírja.*
*A helyzetük kilátástalannak látszódik, de Graril nem az a fajta ember, aki csak úgy pánikba esik. A kendőt leszedi az arcáról. Így Arja is jobban hallja amit mondd neki. Bár arcán ott virít a szégyenbélyeg, most legkevésbé ez zavarja őt.*
- Bármi is történjék velem, te csak menj a hang irányába! Ne hátrálj, csak űzd a lovad, Ha szerencsénk van mind a ketten biztonságba jutunk.*-szól a férfi, és a nyeregbe pattanva elkezdi űzni a lovát. A tejfehér ködben, csak a ragadozók egy-egy tovatűnő árnyát látja. Nem tudja, hogy bölcs döntés lenne-e kihúzni a kardját, de végül úgy dönt, hogy nem teszi meg. Így könnyebben tudja fogni a gyeplőt. Teljesen ráhajol a lovára, hogy csökkentse a légellenállást, és úgy vágtázik a hang irányába.*
~Ha elkapnak, nem fogom magam hagyni! Széttéphetnek, de párat akkor is a túlvilágra küldök, már ha egyáltalán van lelkük.~*-gondolja magában a férfi, és hátasát vágtázásra bírja.*
2651. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-09 12:06:09
Üzenet elküldve: 2020-02-09 12:06:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Őszintén sajnálja azt valamilyen módon, valahol az önsajnálatából felszabadulva, hogy ennyire eltávolodott a népétől, azonban ezzel magára is talál valahol. Sajnos kissé pletykafészekké is vált, mióta Mil'Ochassban töltötte életének egy, talán meghatározhatónak is nevezhető részét, emiatt pedig őszinte mosoly mutatkozik meg arcán a lány felé, mikőzben belülről empátiát él meg felé. Bólint a szavaira, kissé össze is kell magát szednie, mire beszélni fog, de természetesen egyáltalán nem mindent készül elárulni, inkább csak apró morzsákat kíván alkotni, hogy ne tűnjék teljesen zártnak.*
-Hát, ha ez megnyugtat, én is eléggé eltávolodtam az eredeti népemtől, meg tudlak érteni. *Fenyő megunja a szálldogálást, s a különleges madár úgy dönt, inkább letelepszik gazdája karjára, aki ezt hagyja is neki. A jókívánságok nagyon jól esnek az elfnek, hiszen ezeket külső megerősítésnek veszi, melyek szerint helyesek tervei, talán megvalósíthatóak és jók is.*
-Köszönöm! Persze, hozhatod, szívesen látlak. Remélem, még fogunk egyszer találkozni. *Lassan ki fognak érni, hiszen a fűfélék kezdenek alacsonyabbak lenni. Ami pedig megüti a fülét, heves tiltakozást vált ki belőle.*
-Ezt tagadom. Az elfek ugyanolyan fösvény, kétszínű, manipulatív és veszélyes nép is tudnak lenni, mint akármelyik másik a világon, ha nem jobban. Az ilyenek pedig nem, egyáltalán nem értenek jobban a természethez mint mások. *Sokat változott Lanawin egy ideje, a Viltherielben pedig felmerül egy kérdés, amit képtelen feltenni.*
-Lisé, bocsáss meg a kérdésért, de találkoztál mostanában másokkal? Olyan nézeteket vallasz, amik enyhén szólva... mintha régebbiek lennének. *Bár at nem derül ki szavaiból, hogy mennyire, ehhez pedig nem dukál jól az sem, hogy hosszúéletű, így az időérzéke eléggé relatív.*
-Próbáltad már az olajzöld varázsitalt? Felgyorsítja a regenerációt. *Elülteti a gondolatot, de már bánja, hiszen nála most nincs olyan.*
*Őszintén sajnálja azt valamilyen módon, valahol az önsajnálatából felszabadulva, hogy ennyire eltávolodott a népétől, azonban ezzel magára is talál valahol. Sajnos kissé pletykafészekké is vált, mióta Mil'Ochassban töltötte életének egy, talán meghatározhatónak is nevezhető részét, emiatt pedig őszinte mosoly mutatkozik meg arcán a lány felé, mikőzben belülről empátiát él meg felé. Bólint a szavaira, kissé össze is kell magát szednie, mire beszélni fog, de természetesen egyáltalán nem mindent készül elárulni, inkább csak apró morzsákat kíván alkotni, hogy ne tűnjék teljesen zártnak.*
-Hát, ha ez megnyugtat, én is eléggé eltávolodtam az eredeti népemtől, meg tudlak érteni. *Fenyő megunja a szálldogálást, s a különleges madár úgy dönt, inkább letelepszik gazdája karjára, aki ezt hagyja is neki. A jókívánságok nagyon jól esnek az elfnek, hiszen ezeket külső megerősítésnek veszi, melyek szerint helyesek tervei, talán megvalósíthatóak és jók is.*
-Köszönöm! Persze, hozhatod, szívesen látlak. Remélem, még fogunk egyszer találkozni. *Lassan ki fognak érni, hiszen a fűfélék kezdenek alacsonyabbak lenni. Ami pedig megüti a fülét, heves tiltakozást vált ki belőle.*
-Ezt tagadom. Az elfek ugyanolyan fösvény, kétszínű, manipulatív és veszélyes nép is tudnak lenni, mint akármelyik másik a világon, ha nem jobban. Az ilyenek pedig nem, egyáltalán nem értenek jobban a természethez mint mások. *Sokat változott Lanawin egy ideje, a Viltherielben pedig felmerül egy kérdés, amit képtelen feltenni.*
-Lisé, bocsáss meg a kérdésért, de találkoztál mostanában másokkal? Olyan nézeteket vallasz, amik enyhén szólva... mintha régebbiek lennének. *Bár at nem derül ki szavaiból, hogy mennyire, ehhez pedig nem dukál jól az sem, hogy hosszúéletű, így az időérzéke eléggé relatív.*
-Próbáltad már az olajzöld varázsitalt? Felgyorsítja a regenerációt. *Elülteti a gondolatot, de már bánja, hiszen nála most nincs olyan.*
2650. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-09 07:31:02
Üzenet elküldve: 2020-02-09 07:31:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Észleli a táj arculat változását. Megtapossa jól, egyszer kétszer a földet, és az bizony keményebb már. Látja, sokszor hátrapillant az elf, ilyenkor mosolyogva biccent, hogy még a háta mögött van. Nem szól, de azért tartja a lépést.*
- Gwaandril, inkább csak voltam. Évek óta nem láttam őket, nem kerestek, én sem kerestem őket. De abban igazad van, hogy a pusztákat jól ismerem, ha ezen még soha nem is jártam. *Fejezi ki hosszabban a feleletét erre. Lisének tetszik Gwaandril állatkás gyógyítós terve, hiszen szereti az állatokat volt egy lova is régebben, csak az állat, a törzsével elment. Talán nem volt olyan szoros a kapcsolatuk, mint hitte. Viszont lehet, venne egy lovat, ha legközelebb úgy alakul.*
- Én kívánom, megtaláld azt a tökéletes helyet, ahol elkezdheted ezt a nemes munkát. S ha lesz lovam, vagy bármilyen más állatom csak hozzád fogom vinni, rendben? *Biztat, kíván és kérdez is egy mondatban. Az utolsó kijelentésére azonban egy jóízű nevetésre számított, nem szavakra.*
- Nyilván más fajúak is képesek, de az elfeknek nem különlegesebb a kapcsolata a természettel? *Kérdez egyet, aztán újabb dolog jut eszébe e témában.*
- Nekem is különleges a kapcsolatom, bár inkább az erdővel, azt jobban szeretem, meg a hegyeket. Ez a puszta valahogy érzem az otthonomnak. *Néz, körbe a helyen ahol járnak, és nem lát benne semmit, ami ide vonzaná. A hege viszketése már egy ideje nem kínozta így most újabb szúrással adja a vörös hajú lány tudtára a jelenlétét. Felsóhajt.*
- A régi hegek miért viszketnek, mert ebbe beleőrülök, ha nem nyugszik meg. Esetleg nem tudod? *Kérdezi, hátha a hegek hasonlóak az állatoknál, mint az embereknél.*
- Már bekentem krémmel, ami ilyesmire jó, de nem használ. Nagyon idegesítő. *Mondja és hangján hallani, hogy közben a sebhelyét vakarja meg.*
*Észleli a táj arculat változását. Megtapossa jól, egyszer kétszer a földet, és az bizony keményebb már. Látja, sokszor hátrapillant az elf, ilyenkor mosolyogva biccent, hogy még a háta mögött van. Nem szól, de azért tartja a lépést.*
- Gwaandril, inkább csak voltam. Évek óta nem láttam őket, nem kerestek, én sem kerestem őket. De abban igazad van, hogy a pusztákat jól ismerem, ha ezen még soha nem is jártam. *Fejezi ki hosszabban a feleletét erre. Lisének tetszik Gwaandril állatkás gyógyítós terve, hiszen szereti az állatokat volt egy lova is régebben, csak az állat, a törzsével elment. Talán nem volt olyan szoros a kapcsolatuk, mint hitte. Viszont lehet, venne egy lovat, ha legközelebb úgy alakul.*
- Én kívánom, megtaláld azt a tökéletes helyet, ahol elkezdheted ezt a nemes munkát. S ha lesz lovam, vagy bármilyen más állatom csak hozzád fogom vinni, rendben? *Biztat, kíván és kérdez is egy mondatban. Az utolsó kijelentésére azonban egy jóízű nevetésre számított, nem szavakra.*
- Nyilván más fajúak is képesek, de az elfeknek nem különlegesebb a kapcsolata a természettel? *Kérdez egyet, aztán újabb dolog jut eszébe e témában.*
- Nekem is különleges a kapcsolatom, bár inkább az erdővel, azt jobban szeretem, meg a hegyeket. Ez a puszta valahogy érzem az otthonomnak. *Néz, körbe a helyen ahol járnak, és nem lát benne semmit, ami ide vonzaná. A hege viszketése már egy ideje nem kínozta így most újabb szúrással adja a vörös hajú lány tudtára a jelenlétét. Felsóhajt.*
- A régi hegek miért viszketnek, mert ebbe beleőrülök, ha nem nyugszik meg. Esetleg nem tudod? *Kérdezi, hátha a hegek hasonlóak az állatoknál, mint az embereknél.*
- Már bekentem krémmel, ami ilyesmire jó, de nem használ. Nagyon idegesítő. *Mondja és hangján hallani, hogy közben a sebhelyét vakarja meg.*
2649. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-08 18:12:34
Üzenet elküldve: 2020-02-08 18:12:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Vlendor-nak gyorsan kell reagálnia. Egy pillanat alatt érzékeli a dolgokat, tájékoztatja a többieket és megkockáztatja, hogy a lány majd kisegíti a tündért. Sejtése a falkataktikáról bejött. Hallja a surranást és bár nem látja az állatot, de rutinosan mozdul és sújt le oda ahova az ellenfelét sejti. Fegyvere talál is és csúnya sebet ejt. A nomád tekintete végre találkozik támadójáéval. A férfi vonásai merevek. Tekintete egy sokat tapasztalt harcosé, aki nem fél, sőt már a következő lépésén gondolkodik. Fegyverét megmarkolja és az érkező támadás elől megpróbál kitérni, az állat védtelenebb oldalára kerülni és halálra sújtani azt. Igyekszik biztos mozdulattal tenni ezt, ugyanis mielőbb a tündér segítségére akar lenni.*
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Vlendor-nak gyorsan kell reagálnia. Egy pillanat alatt érzékeli a dolgokat, tájékoztatja a többieket és megkockáztatja, hogy a lány majd kisegíti a tündért. Sejtése a falkataktikáról bejött. Hallja a surranást és bár nem látja az állatot, de rutinosan mozdul és sújt le oda ahova az ellenfelét sejti. Fegyvere talál is és csúnya sebet ejt. A nomád tekintete végre találkozik támadójáéval. A férfi vonásai merevek. Tekintete egy sokat tapasztalt harcosé, aki nem fél, sőt már a következő lépésén gondolkodik. Fegyverét megmarkolja és az érkező támadás elől megpróbál kitérni, az állat védtelenebb oldalára kerülni és halálra sújtani azt. Igyekszik biztos mozdulattal tenni ezt, ugyanis mielőbb a tündér segítségére akar lenni.*
2648. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-08 14:38:13
Üzenet elküldve: 2020-02-08 14:38:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Az eddig csendes széltől zörgölődő bokrok hirtelen mozdulnak meg, s a sápadt holdak több árnyékot is vetnek a csapat és a bozótos köré. Szanaszéjjel hullott faágak, gallyak, rendezetlen képet nyújtanak az eddig szelíd és kissé kiszáradt tómeder pusztaságában. Halk, majd egyre erőteljesebb moraj hallatszik, gyomorból jövő, sötét morgás, ami rögtön igazolja Vlendor gyanúját. Falka... tehát a támadók többen is vannak, s fordultában szinte már üthet is az egyik felé ugró felé, súlyos bárdjával. A sötétben sokkal rosszabbul lát, mint az állat, azonban hallása, nomád voltáért cserébe kifinomult és éles. Harcban szerzett jártassága továbbá sejteti, hogy pontosan hová is kell csapnia, így nem csoda, hogy a Vlendor által meglendített csatabárd azonnal talál, mélyen beleszaladva a húsba, átszakítva a bundát, a bőrt, s vérpatakot indítva útjára, mely megfesti a szürke, fehéres földet. Nyikkanás és nyüszítés hallik, az állat a földre rogy, de még mozdulna, s jobb mellső mancsával indít ellentámadást.
Strat viaskodása, s emellett torkából felszakadó kiáltás rémisztően hat, irtózatos fájdalmat áll ki, mikor a macskaszerű lény, földes és még ki tudja milyen karmaival felhasítja kissé nyakát. Azonnal hallatszik a kacagás, mintha csak jelezné, hogy sikeres támadást vitt véghez. Szemfogaival közvetlenül Strat arca előtt csattog, egyre közelebb és közelebb, hisz csupán fél kézzel tartja a szinte teljes súlyával ránehezedő állatot. Az oldalán tapogatózó keze hamarosan rátalál a tőrre, majd mikor már éppen kihúzná azt hüvelyéből, a macska küzdelme okán kicsúszik az kezéből. Ismét próbálnia kell. Karja, mellyel az állatot tartja, egyre merevedik, s olykor görcsbe rándul, fogytán az erő. Az erő, melynek egyébként is bőséggel híján van, tekintete előtt közben élete pereghet, ahogyan az állat bűzös leheletét, annak forróságát, s csattogó állkapcsának lendületét egyre közelebb és közelebb érzi. Egy utolsót bír lökni az állaton, de nem elég, s a szemfogak, az állatot tartó karjába mélyednek, mélyen. Talán a fájdalom, mely hirtelen elborítja, talán a lüktető kar, vagy ahogyan érzi a vénájába hatoló, pumpáló méregpatakokat, vagy talán ezek összessége ad neki energiát, s ismét eltolja magától az állat pofáját, de legközelebb talán nem lesz ilyen szerencséje. A méreg hatása lassú, van még ideje az ájulás előtt, bár kétségkívül, egyébként is merev karjába ömlik a gyengeség nedve. Ki kell tartania!
Nixomia eközben összeszűkült tekintettel, s hatalmas lendülettel, akár egy kóbor lovag, veti bele magát a csatába, vagy legalábbis igyekszik közelebb jutni. Szinte már eléri Vlendort, s eléri az állattal elkeseredett viaskodó tündért, amikor oldalról hirtelen mozgást észlel. A harmadik Dhj'Ibou egész eddig várt, talán a kedvező pillanatra, talán arra, hogy jobb lehetőséget kapjon, míg társai figyelmüket elterelik, s csak akkor ront ki a bozótosból, egyenesen Nixomiára, aki felnyög a hirtelen oldalról kapott súly alatt. Feje nyaklik, ahogyan hirtelen balra toló erő találja el, szerencséjére a macska lendületből, testével támad, így karmok egyelőre nem érik el, azonban teste rongybabaként csuklik, s csúszik néhány métert az ellenkező irányba, majd földre esik, azonban kardját kiválóan szorítja. A macska nem vár, Nixomia szeme sarkából észreveheti, ahogy azonnal támadásba lendül és ugrik, hogy torkát átharaphassa, a bal oldalán fekvő nőnek.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.08 14:38:39
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Az eddig csendes széltől zörgölődő bokrok hirtelen mozdulnak meg, s a sápadt holdak több árnyékot is vetnek a csapat és a bozótos köré. Szanaszéjjel hullott faágak, gallyak, rendezetlen képet nyújtanak az eddig szelíd és kissé kiszáradt tómeder pusztaságában. Halk, majd egyre erőteljesebb moraj hallatszik, gyomorból jövő, sötét morgás, ami rögtön igazolja Vlendor gyanúját. Falka... tehát a támadók többen is vannak, s fordultában szinte már üthet is az egyik felé ugró felé, súlyos bárdjával. A sötétben sokkal rosszabbul lát, mint az állat, azonban hallása, nomád voltáért cserébe kifinomult és éles. Harcban szerzett jártassága továbbá sejteti, hogy pontosan hová is kell csapnia, így nem csoda, hogy a Vlendor által meglendített csatabárd azonnal talál, mélyen beleszaladva a húsba, átszakítva a bundát, a bőrt, s vérpatakot indítva útjára, mely megfesti a szürke, fehéres földet. Nyikkanás és nyüszítés hallik, az állat a földre rogy, de még mozdulna, s jobb mellső mancsával indít ellentámadást.
Strat viaskodása, s emellett torkából felszakadó kiáltás rémisztően hat, irtózatos fájdalmat áll ki, mikor a macskaszerű lény, földes és még ki tudja milyen karmaival felhasítja kissé nyakát. Azonnal hallatszik a kacagás, mintha csak jelezné, hogy sikeres támadást vitt véghez. Szemfogaival közvetlenül Strat arca előtt csattog, egyre közelebb és közelebb, hisz csupán fél kézzel tartja a szinte teljes súlyával ránehezedő állatot. Az oldalán tapogatózó keze hamarosan rátalál a tőrre, majd mikor már éppen kihúzná azt hüvelyéből, a macska küzdelme okán kicsúszik az kezéből. Ismét próbálnia kell. Karja, mellyel az állatot tartja, egyre merevedik, s olykor görcsbe rándul, fogytán az erő. Az erő, melynek egyébként is bőséggel híján van, tekintete előtt közben élete pereghet, ahogyan az állat bűzös leheletét, annak forróságát, s csattogó állkapcsának lendületét egyre közelebb és közelebb érzi. Egy utolsót bír lökni az állaton, de nem elég, s a szemfogak, az állatot tartó karjába mélyednek, mélyen. Talán a fájdalom, mely hirtelen elborítja, talán a lüktető kar, vagy ahogyan érzi a vénájába hatoló, pumpáló méregpatakokat, vagy talán ezek összessége ad neki energiát, s ismét eltolja magától az állat pofáját, de legközelebb talán nem lesz ilyen szerencséje. A méreg hatása lassú, van még ideje az ájulás előtt, bár kétségkívül, egyébként is merev karjába ömlik a gyengeség nedve. Ki kell tartania!
Nixomia eközben összeszűkült tekintettel, s hatalmas lendülettel, akár egy kóbor lovag, veti bele magát a csatába, vagy legalábbis igyekszik közelebb jutni. Szinte már eléri Vlendort, s eléri az állattal elkeseredett viaskodó tündért, amikor oldalról hirtelen mozgást észlel. A harmadik Dhj'Ibou egész eddig várt, talán a kedvező pillanatra, talán arra, hogy jobb lehetőséget kapjon, míg társai figyelmüket elterelik, s csak akkor ront ki a bozótosból, egyenesen Nixomiára, aki felnyög a hirtelen oldalról kapott súly alatt. Feje nyaklik, ahogyan hirtelen balra toló erő találja el, szerencséjére a macska lendületből, testével támad, így karmok egyelőre nem érik el, azonban teste rongybabaként csuklik, s csúszik néhány métert az ellenkező irányba, majd földre esik, azonban kardját kiválóan szorítja. A macska nem vár, Nixomia szeme sarkából észreveheti, ahogy azonnal támadásba lendül és ugrik, hogy torkát átharaphassa, a bal oldalán fekvő nőnek.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.08 14:38:39
2647. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-08 12:43:24
Üzenet elküldve: 2020-02-08 12:43:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A tűz úgy tűnik távol tartja az őket kerülgetőket, ezeket a kurrogó-nyávogó valamiket, de meddig? Arja kezd komolyan félni! Körben meresztgeti a szemét, de egyszerűen semmit sem látni a rájuk telepedett ködben! ~Előbb-utóbb valamelyik kitör, és ránk ront! Biztosan érzik a szagunkat. És nálunk sokkal jobban is látnak!~ gondolja a tűz mellé szorulva, ami, már a szagot illetően, az éjszakai táborozást, és a második napi kimerítő lovaglást tekintve, hát eléggé árulkodó lehet, még úgy is, hogy rendesen el is áztak mind a ketten a véget nem érni akaró esőben.
~Nem várhatjuk meg itt, amíg végül ránk rontanak!~ győzködi magát, bármilyen félelmetesnek tűnik belelovagolni az őket körülvevő, gomolygó ködbe, amiben a rejtélyes prédát keresők keringenek rájuk várva lesve.
Lám Graril véleménye is az, hogy bízzák rá magukat a hívogató énekre, és az énekesre.*
- Menjünk *hebegi a lány, fázva-vacogva, félve, Grarilra pillantva, megindulva Keira felé, épp akkor, amikor az eddig láthatatlan acsargók egyike egyszer csak már ott van, ott, szinte előttük, megláthatják a vicsorító, éles szemfogakkal teli pofát, a csíkos bundás testet, ahogy az izmok megfeszülnek rajta, és csak azért nem támad rájuk, feléjük vicsorítva, mert a tűz még szemmel láthatóan visszatartja.
Arja megpróbál kikapni egy égő fadarabot a parázs közül, és egyenesen az állat pofájába hajítani, hogy elriassza, és ő mielőbb elérhesse Keirát.
Graril ölelése jól esik neki, megnyugtatja, hogy bízhat a férfiban, ahogy az is, hogy a hang irányába kiált, de nincs most erre idő: tovább! Szempillantás alatt kioldozza, ha teheti, Keirát, hogy nyeregbe üljön, és menjenek, induljanak minél előbb: talán úgy maguk mögött tudják hagyni ezeket az agyaras, csíkos lényeket!*
- Menjünk! *nyögi ki újból rekedt hangon, de Grarilnak nem is kell a biztatás, magától is indul.
Vágtára nógatná a kis kancát, de a lónak egyáltalán nem kell semmiféle nógatás, úgy indul meg, mint egy számszeríj lövedéke hosszú megfeszítés után.
De az őket prédának akaró lények úgy látszik, nem érik be ennyivel, még hogyha sikerül is neki maga mögött hagyni a táborhelyet! Nem maradnak le mögötte, sőt, vele együtt futnak a ködben, kaffogva, rájuk vadászva, legalábbis Arjának ez a szent meggyőződése, és minden pillanatban várja, hogy mikor ugrik rá vagy a lovára egy súlyos test a ködből. Ezért néha oldalra rántja a kantárszárat, ahogy előre hajolva vágtat, hirtelen irányváltásra ösztökélve ezzel Keirát, de mégis igyekszik mindenáron, a fülére hagyatkozva a hang, az egyedüli menedéket ígérő és reményt keltő éneklő hang irányába haladni.
De annak ellenére, hogy a veszély, a vágta, a köd, és az, hogy a szemét annyira mereszti, hogy lásson egyáltalán valamit, és az állandó döntés kényszer, hogy merre irányítsa Keirát, bár ezek mind teljesen lefoglalják minden idegszálát, azért eljut a tudatáig, hogy az ének egyszer csak már arról szól: miként vonszolják őket az odújukba ezek a lények! Ha... már csak ez a ha függ ott a levegőben... ~nem akarom hogy ezek a valamik széjjeltépjenek anélkül, hogy harcolnék! Nem! Nem!~ gondolja összeszorított szájjal, és már látja magát, ahogy a tőrével döf és szúr, vág és metsz, addig, amíg van benne élet, de nem fogja könnyen adni magát! ~legalább egyet magammal viszek, ha belehalok is!~ emelkedik benne a védekező ösztön az égig.*
*A tűz úgy tűnik távol tartja az őket kerülgetőket, ezeket a kurrogó-nyávogó valamiket, de meddig? Arja kezd komolyan félni! Körben meresztgeti a szemét, de egyszerűen semmit sem látni a rájuk telepedett ködben! ~Előbb-utóbb valamelyik kitör, és ránk ront! Biztosan érzik a szagunkat. És nálunk sokkal jobban is látnak!~ gondolja a tűz mellé szorulva, ami, már a szagot illetően, az éjszakai táborozást, és a második napi kimerítő lovaglást tekintve, hát eléggé árulkodó lehet, még úgy is, hogy rendesen el is áztak mind a ketten a véget nem érni akaró esőben.
~Nem várhatjuk meg itt, amíg végül ránk rontanak!~ győzködi magát, bármilyen félelmetesnek tűnik belelovagolni az őket körülvevő, gomolygó ködbe, amiben a rejtélyes prédát keresők keringenek rájuk várva lesve.
Lám Graril véleménye is az, hogy bízzák rá magukat a hívogató énekre, és az énekesre.*
- Menjünk *hebegi a lány, fázva-vacogva, félve, Grarilra pillantva, megindulva Keira felé, épp akkor, amikor az eddig láthatatlan acsargók egyike egyszer csak már ott van, ott, szinte előttük, megláthatják a vicsorító, éles szemfogakkal teli pofát, a csíkos bundás testet, ahogy az izmok megfeszülnek rajta, és csak azért nem támad rájuk, feléjük vicsorítva, mert a tűz még szemmel láthatóan visszatartja.
Arja megpróbál kikapni egy égő fadarabot a parázs közül, és egyenesen az állat pofájába hajítani, hogy elriassza, és ő mielőbb elérhesse Keirát.
Graril ölelése jól esik neki, megnyugtatja, hogy bízhat a férfiban, ahogy az is, hogy a hang irányába kiált, de nincs most erre idő: tovább! Szempillantás alatt kioldozza, ha teheti, Keirát, hogy nyeregbe üljön, és menjenek, induljanak minél előbb: talán úgy maguk mögött tudják hagyni ezeket az agyaras, csíkos lényeket!*
- Menjünk! *nyögi ki újból rekedt hangon, de Grarilnak nem is kell a biztatás, magától is indul.
Vágtára nógatná a kis kancát, de a lónak egyáltalán nem kell semmiféle nógatás, úgy indul meg, mint egy számszeríj lövedéke hosszú megfeszítés után.
De az őket prédának akaró lények úgy látszik, nem érik be ennyivel, még hogyha sikerül is neki maga mögött hagyni a táborhelyet! Nem maradnak le mögötte, sőt, vele együtt futnak a ködben, kaffogva, rájuk vadászva, legalábbis Arjának ez a szent meggyőződése, és minden pillanatban várja, hogy mikor ugrik rá vagy a lovára egy súlyos test a ködből. Ezért néha oldalra rántja a kantárszárat, ahogy előre hajolva vágtat, hirtelen irányváltásra ösztökélve ezzel Keirát, de mégis igyekszik mindenáron, a fülére hagyatkozva a hang, az egyedüli menedéket ígérő és reményt keltő éneklő hang irányába haladni.
De annak ellenére, hogy a veszély, a vágta, a köd, és az, hogy a szemét annyira mereszti, hogy lásson egyáltalán valamit, és az állandó döntés kényszer, hogy merre irányítsa Keirát, bár ezek mind teljesen lefoglalják minden idegszálát, azért eljut a tudatáig, hogy az ének egyszer csak már arról szól: miként vonszolják őket az odújukba ezek a lények! Ha... már csak ez a ha függ ott a levegőben... ~nem akarom hogy ezek a valamik széjjeltépjenek anélkül, hogy harcolnék! Nem! Nem!~ gondolja összeszorított szájjal, és már látja magát, ahogy a tőrével döf és szúr, vág és metsz, addig, amíg van benne élet, de nem fogja könnyen adni magát! ~legalább egyet magammal viszek, ha belehalok is!~ emelkedik benne a védekező ösztön az égig.*
2646. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-06 12:03:15
Üzenet elküldve: 2020-02-06 12:03:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Talpuk alatt az ingovány lassan megkeményedik, az alacsony növésű dudva pedig erős szárú, magas fűfélékre szorítkozik. Ezen a tájon érdemes vigyázni, hiszen tele van olyan különleges, ugyanakkor veszélyes állatokkal, melyek akár még a Viltheriel hosszúéletű számára is ismeretlenek, s ezáltal kezelhetetlenek lehetnek. Gwaandril sokszor hátrapillant, Lisét keresi tekintetével, félti, nehogy útitársa elvesszen az úton. Rövidkardját közben előveszi, azzal töri az utat maga előtt, ha pedig az ember mögötte van, halkan szól oda neki.*
-Itt már vigyázzunk. Amennyiben tharg vagy, gondolom jobban ismered nálam a pusztát, de attól még érdemes vigyáznunk. *Hangsúlyozza, hogy nem csak társáról van szó itt, hanem mindkettejükről. Ők jelenleg egy csapatot alkotnak, a hibáik és jó gondolataik egybe olvasandóak. Az elf pedig emellett gyakran ellenőrzi tekintetével Fenyőt, hogy merre jár, természetesen felette köröz, szóval nincs mitől félnie - legalábbis ezt gondolja. Azért beszélgetni még lehet ettől, ahogyan érzelmeket kimutatni is, így elmosolyodik, miközben válaszra nyitja az ajkait.*
-Talán mert azok a tehetősek sem tudnának nekem fizetni, akikkel majd üzletelnék. Állatokat gyógyítanék, értek is valamennyire hozzá, persze képezném is magam, csupán előbb rendes helyet kéne találnom, ahol letelepedhetek és rendelőt építhetek. *A viccet érti, viszont múltját ismerve csak sóhajt egyet, miközben válaszol.*
-Nem, nem erről van szó. Másfajúak is képesek legalább annyira ismerni a természetet, mint az elfek.
*Talpuk alatt az ingovány lassan megkeményedik, az alacsony növésű dudva pedig erős szárú, magas fűfélékre szorítkozik. Ezen a tájon érdemes vigyázni, hiszen tele van olyan különleges, ugyanakkor veszélyes állatokkal, melyek akár még a Viltheriel hosszúéletű számára is ismeretlenek, s ezáltal kezelhetetlenek lehetnek. Gwaandril sokszor hátrapillant, Lisét keresi tekintetével, félti, nehogy útitársa elvesszen az úton. Rövidkardját közben előveszi, azzal töri az utat maga előtt, ha pedig az ember mögötte van, halkan szól oda neki.*
-Itt már vigyázzunk. Amennyiben tharg vagy, gondolom jobban ismered nálam a pusztát, de attól még érdemes vigyáznunk. *Hangsúlyozza, hogy nem csak társáról van szó itt, hanem mindkettejükről. Ők jelenleg egy csapatot alkotnak, a hibáik és jó gondolataik egybe olvasandóak. Az elf pedig emellett gyakran ellenőrzi tekintetével Fenyőt, hogy merre jár, természetesen felette köröz, szóval nincs mitől félnie - legalábbis ezt gondolja. Azért beszélgetni még lehet ettől, ahogyan érzelmeket kimutatni is, így elmosolyodik, miközben válaszra nyitja az ajkait.*
-Talán mert azok a tehetősek sem tudnának nekem fizetni, akikkel majd üzletelnék. Állatokat gyógyítanék, értek is valamennyire hozzá, persze képezném is magam, csupán előbb rendes helyet kéne találnom, ahol letelepedhetek és rendelőt építhetek. *A viccet érti, viszont múltját ismerve csak sóhajt egyet, miközben válaszol.*
-Nem, nem erről van szó. Másfajúak is képesek legalább annyira ismerni a természetet, mint az elfek.
2645. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-06 08:28:05
Üzenet elküldve: 2020-02-06 08:28:05
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 197
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 197
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A furcsa léptek és hangok egyre közelednek, körkörösen jutnak egyre közelebb és közelebb az utazókhoz. Ha a köd nem telepedne úgy a tüdejükre akkor az állatok szagát is éreznék. Látnák a szájuk sarkán csorgó nyálat és a villogó tekinteteket.
A látótávolság alig pár méter, ezért még fenyegetőbb az érzés, ahogy feltűnik egy nyúlánk, csíkos bundás test. Az állat marmagassága nagyjából egy méter lehet, teste inas, a csíkos bunda alatt hosszú üldözéshez szokott izmok feszülnek. Macskára hasonlít, csak jó nagyra nőtt, az irbiszeknél is nagyobbra, erőteljesebbre. Vicsorít, pofájából nagy és éles szemfogak villannak elő. A többi állat is ugyanilyen lehet, azokat egyelőre nem látják csak hallják. A tejszerű ködben lehetetlen megmondani, hogy hányan is vannak, de többen lehetnek. A tüzet félik, így aztán nem merészkednek egy pontnál közelebb, viszont a körözéssel nem hagynak fel, mintha csak tudnák, hogy a tűz egyszer kialszik és akkor már szabad a préda.
Ha Arjáék úgy döntenek, hogy a hang irányába indulnak, akkor sietniük kell, mert ebben a párában lehetetlenség sokáig életben tartani a tüzet. Ha az indulás mellett döntenek, akkor a macskaszerű csíkos lények üldözni fogják őket. A lovak ugyanakkor gyorsak, kitartóak, de az üldözők is elszántak, hajszállal maradnak csak le. Éles hangokkal jeleznek egymásnak, futás közben is mintha taktikáznának, mintha próbálnák bekeríteni a prédájukat. A puszta csöndjét csak lovak ideges nyerítése, a ragadozók éles jelzései és továbbra is zengő bariton törik meg. A hang már arról énekel, hogy ezek a lények miként vonszolják majd az odújukba áldozatukat, ha azok nem érnek időben biztonságos helyre. Hogy mi a biztonságos hely? Egyelőre úgy tűnik, hogy a hang tulajdonosa tán biztonságos. Vagy csapda? Ez csak akkor derül ki, ha odaérnek.*
*A furcsa léptek és hangok egyre közelednek, körkörösen jutnak egyre közelebb és közelebb az utazókhoz. Ha a köd nem telepedne úgy a tüdejükre akkor az állatok szagát is éreznék. Látnák a szájuk sarkán csorgó nyálat és a villogó tekinteteket.
A látótávolság alig pár méter, ezért még fenyegetőbb az érzés, ahogy feltűnik egy nyúlánk, csíkos bundás test. Az állat marmagassága nagyjából egy méter lehet, teste inas, a csíkos bunda alatt hosszú üldözéshez szokott izmok feszülnek. Macskára hasonlít, csak jó nagyra nőtt, az irbiszeknél is nagyobbra, erőteljesebbre. Vicsorít, pofájából nagy és éles szemfogak villannak elő. A többi állat is ugyanilyen lehet, azokat egyelőre nem látják csak hallják. A tejszerű ködben lehetetlen megmondani, hogy hányan is vannak, de többen lehetnek. A tüzet félik, így aztán nem merészkednek egy pontnál közelebb, viszont a körözéssel nem hagynak fel, mintha csak tudnák, hogy a tűz egyszer kialszik és akkor már szabad a préda.
Ha Arjáék úgy döntenek, hogy a hang irányába indulnak, akkor sietniük kell, mert ebben a párában lehetetlenség sokáig életben tartani a tüzet. Ha az indulás mellett döntenek, akkor a macskaszerű csíkos lények üldözni fogják őket. A lovak ugyanakkor gyorsak, kitartóak, de az üldözők is elszántak, hajszállal maradnak csak le. Éles hangokkal jeleznek egymásnak, futás közben is mintha taktikáznának, mintha próbálnák bekeríteni a prédájukat. A puszta csöndjét csak lovak ideges nyerítése, a ragadozók éles jelzései és továbbra is zengő bariton törik meg. A hang már arról énekel, hogy ezek a lények miként vonszolják majd az odújukba áldozatukat, ha azok nem érnek időben biztonságos helyre. Hogy mi a biztonságos hely? Egyelőre úgy tűnik, hogy a hang tulajdonosa tán biztonságos. Vagy csapda? Ez csak akkor derül ki, ha odaérnek.*
2644. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-05 11:18:57
Üzenet elküldve: 2020-02-05 11:18:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 357
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 357
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
* Az események felgyorsulnak. A tündér menti a barbárt, de saját magát téve ki így célpontnak. A megriasztott vad pedig cselekszik. Rávetődik a tündérre és belemar a nyakába. Nixomiának nem sok ideje van szemügyre venni a támadó ragadozót. Csak annyit vesz ki az egészből, hogy valami macska szerű akármi lehet. Vlendor végre észhez tér és máris utasításokat oszt. ~ Mintha az lenne a célom, hogy megharapjon. ~ Egyelőre a lovagnő nem lát több macskát, ha van is az akkor Vlendor gondja lesz. Mielőtt elérné a célpontját mérlegel, hogy hova támadjon. A fej lenne a logikus, de ha az ütése lecsúszik vagy esetleg a Djh'Ibou bemozdul, akkor szegény tündért fogja szétlapítani. Így hát inkább a törzsére fog célozni. Ha szerencséje van, akkor lendületből tud lecsapni.*
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
* Az események felgyorsulnak. A tündér menti a barbárt, de saját magát téve ki így célpontnak. A megriasztott vad pedig cselekszik. Rávetődik a tündérre és belemar a nyakába. Nixomiának nem sok ideje van szemügyre venni a támadó ragadozót. Csak annyit vesz ki az egészből, hogy valami macska szerű akármi lehet. Vlendor végre észhez tér és máris utasításokat oszt. ~ Mintha az lenne a célom, hogy megharapjon. ~ Egyelőre a lovagnő nem lát több macskát, ha van is az akkor Vlendor gondja lesz. Mielőtt elérné a célpontját mérlegel, hogy hova támadjon. A fej lenne a logikus, de ha az ütése lecsúszik vagy esetleg a Djh'Ibou bemozdul, akkor szegény tündért fogja szétlapítani. Így hát inkább a törzsére fog célozni. Ha szerencséje van, akkor lendületből tud lecsapni.*
2643. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-03 21:12:02
Üzenet elküldve: 2020-02-03 21:12:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 78
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 78
Játékstílus: Vakmerő
//A csorda szelleme//
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Bárhogy is, de legalább Vlendort kihúzza a slamasztikából, legalábbis egy darabig, bár annyit ért vele, hogy most ő került bele. ~Na gratulálok, Strat. Ezt jól megcsináltad.~ Gondolja magában, miközben már éppen a földön fekszik, a nyakába maró karom keltette fájdalom végett felüvölt. Nincs hozzászokva az ilyesfajta fájdalomhoz, sőt igazából semmilyenhez. Legalábbis nem ekkora mértékben. Nagyon fél, hogy a csordát megzavarja, de szerencsére ez nem történik meg, bár most talán jobban aggódik a saját élete miatt. Hallja a nomád jó tanácsát.*
-Kössz. Erre nem is gondoltam!!
*Sziszegi a fogai között a legszarkasztikusabb hangon, ahogy csak tudja. Ha nála lenne a hátizsákja... De nincs. Bár azzal sem érne valószínűleg sokat, így inkább, ha teheti, és szabad az egyik keze az oldalát tapogatja, s próbálja megtalálni a hosszú tőrét, amit a combjára erősítve hord. Közben igyekszik nem az állat szemébe nézni, és nem nagyon mocorogni, nehogy épp ez ingerelje még jobban a támadásra. Ha sikerülne előhalásznia a tőrét, megpróbálja beleszúrni az állat oldalába, s talán addigra Nixomia is odaérne, hogy kisegítse a szorult helyzetből.*
//E.Sz.6887. Perzselő homok, Borquos éjjel//
*Bárhogy is, de legalább Vlendort kihúzza a slamasztikából, legalábbis egy darabig, bár annyit ért vele, hogy most ő került bele. ~Na gratulálok, Strat. Ezt jól megcsináltad.~ Gondolja magában, miközben már éppen a földön fekszik, a nyakába maró karom keltette fájdalom végett felüvölt. Nincs hozzászokva az ilyesfajta fájdalomhoz, sőt igazából semmilyenhez. Legalábbis nem ekkora mértékben. Nagyon fél, hogy a csordát megzavarja, de szerencsére ez nem történik meg, bár most talán jobban aggódik a saját élete miatt. Hallja a nomád jó tanácsát.*
-Kössz. Erre nem is gondoltam!!
*Sziszegi a fogai között a legszarkasztikusabb hangon, ahogy csak tudja. Ha nála lenne a hátizsákja... De nincs. Bár azzal sem érne valószínűleg sokat, így inkább, ha teheti, és szabad az egyik keze az oldalát tapogatja, s próbálja megtalálni a hosszú tőrét, amit a combjára erősítve hord. Közben igyekszik nem az állat szemébe nézni, és nem nagyon mocorogni, nehogy épp ez ingerelje még jobban a támadásra. Ha sikerülne előhalásznia a tőrét, megpróbálja beleszúrni az állat oldalába, s talán addigra Nixomia is odaérne, hogy kisegítse a szorult helyzetből.*
2642. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-02-03 16:28:58
Üzenet elküldve: 2020-02-03 16:28:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*A férfi is érzi, hogy valami matat a fűben. Szívében ott tombol az adrenalin, amit a természetes félelem, de ugyanakkor a tanult bátorság szétfeszítő kettőssége gerjeszt benne. Bizonyos esetben a harci vérszomjnak engedne, de mivel nem látja az ellenfelét nem tudja eldönteni, hogy egy, vagy több ellenséggel áll szemben, esetleg jóval gyorsabb, mint ő maga. Végül a hideg fej dönt.*
- Nem harcolunk. Eddig is minden úgy történt, ahogy az énekben történt. Bízzuk rá magunkat!*-mondja kurtán a férfi, majd a hang felé kiált!*
- Vándorok vagyunk! Menedéket kérünk!*-szól a férfi, és hátasával elindul a hang irányába, de előtte a nőhöz lép és megöleli őt.*
- Ne félj, nem lesz semmi baj.*-nyugtatja a lányt, majd az említett hang irányába indul.*
*A férfi is érzi, hogy valami matat a fűben. Szívében ott tombol az adrenalin, amit a természetes félelem, de ugyanakkor a tanult bátorság szétfeszítő kettőssége gerjeszt benne. Bizonyos esetben a harci vérszomjnak engedne, de mivel nem látja az ellenfelét nem tudja eldönteni, hogy egy, vagy több ellenséggel áll szemben, esetleg jóval gyorsabb, mint ő maga. Végül a hideg fej dönt.*
- Nem harcolunk. Eddig is minden úgy történt, ahogy az énekben történt. Bízzuk rá magunkat!*-mondja kurtán a férfi, majd a hang felé kiált!*
- Vándorok vagyunk! Menedéket kérünk!*-szól a férfi, és hátasával elindul a hang irányába, de előtte a nőhöz lép és megöleli őt.*
- Ne félj, nem lesz semmi baj.*-nyugtatja a lányt, majd az említett hang irányába indul.*
2641. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2020-01-30 08:46:59
Üzenet elküldve: 2020-01-30 08:46:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
// Arja (meg Gralil) és a démonölő íj //
*Arja izgatottan, kissé kipirulva a fennhangon való, koncentrált énekléstől, mert hát a dal strófáit is közben találta ki, megpróbálva visszaemlékezni arra, amit a kislány mesélt az ork hercegről nekik a tanyán, szóval fülelve leereszti a kezét, és konstatálja, hogy már nem hallja az éneket.
Ám hall helyett valami mást, és ha az előbbi, ködből felszálló férfihang énekében volt valami baljós és hátborzongató, az semmi ahhoz képest, amit annak hallatán érez, amit most hall, hirtelen minden idegszálával feszülten figyelve.*
- Valamik... vadásznak ránk. *nyögi ki rekedten az első pillanat döbbenetében, aztán persze összeszedi magát, ahogy Grarilra pillant, hogy ő is hallja-e a kurrogó, nyávogásszerű, sőt fogcsikorgatással is kísért hangokat, amitől, ha eddig a ködtől, az esőtől meg az egész nyirkos-vizes naptól eddig még nem, de most szabályosan kirázza a hideg.
Keira is egyfolytában feszülten billegteti a füleit, Arja már attól fél, hogy egyik pillanatról a másikra megindul, mint akit kilőttek, és nem bírja visszatartani. ~Nyugalom! Lehet, hogy ezek is csak valami varázslat hangjai.~ nyugtatja magát, higgadtságot erőltetve az elméjére, de egyáltalán nem biztos a dologban, a körülöttük ólálkodó neszek annyira kísértetiesen idézik a vadászó nagymacskák jellegzetes hangjait. Megpaskolja és megsimítja Keira nyakát, igyekezve megnyugtatni őt, és lecsusszan róla. ~Még jó, hogy erősen kipányváztam.~ gondolja.*
- Szítsuk fel még jobban a tüzet! *mondja, és minden tőle telhetőt meg is tesz ezért, mert ennél jobb nem jut eszébe. Ha tényleg kerülgeti valami a táborhelyet, a tűz talán távol tartja őket!
Aztán a messze hallatszó, titokzatos bariton újra kezdi.*
- Rólunk énekel! *suttogja-mondja Grarilnak, ahogy rádöbben, miről is szól az ének, körbe pillantgatva, feszülten figyelve, és közben lázasan járnak a gondolatai. ~Talán segíteni akar, lehetséges, valóban? Vagy egy ostoba, gonosz mágus játszadozik velünk?~*
- Mit tegyünk? Maradjunk itt, ahol vagyunk, a tűznél? Vagy menjünk bele ködbe a hang után, hátha menedékre lelünk? Vajon azért énekel? *Arja szerint ez kész öngyilkosság lenne. Mindkettejüket levadásznák ezek a kurrogó valamik!* - Szerinted? *kérdezi meg sürgetőn, Grariltól, mintha minden az ő válaszától függne.*
*Arja izgatottan, kissé kipirulva a fennhangon való, koncentrált énekléstől, mert hát a dal strófáit is közben találta ki, megpróbálva visszaemlékezni arra, amit a kislány mesélt az ork hercegről nekik a tanyán, szóval fülelve leereszti a kezét, és konstatálja, hogy már nem hallja az éneket.
Ám hall helyett valami mást, és ha az előbbi, ködből felszálló férfihang énekében volt valami baljós és hátborzongató, az semmi ahhoz képest, amit annak hallatán érez, amit most hall, hirtelen minden idegszálával feszülten figyelve.*
- Valamik... vadásznak ránk. *nyögi ki rekedten az első pillanat döbbenetében, aztán persze összeszedi magát, ahogy Grarilra pillant, hogy ő is hallja-e a kurrogó, nyávogásszerű, sőt fogcsikorgatással is kísért hangokat, amitől, ha eddig a ködtől, az esőtől meg az egész nyirkos-vizes naptól eddig még nem, de most szabályosan kirázza a hideg.
Keira is egyfolytában feszülten billegteti a füleit, Arja már attól fél, hogy egyik pillanatról a másikra megindul, mint akit kilőttek, és nem bírja visszatartani. ~Nyugalom! Lehet, hogy ezek is csak valami varázslat hangjai.~ nyugtatja magát, higgadtságot erőltetve az elméjére, de egyáltalán nem biztos a dologban, a körülöttük ólálkodó neszek annyira kísértetiesen idézik a vadászó nagymacskák jellegzetes hangjait. Megpaskolja és megsimítja Keira nyakát, igyekezve megnyugtatni őt, és lecsusszan róla. ~Még jó, hogy erősen kipányváztam.~ gondolja.*
- Szítsuk fel még jobban a tüzet! *mondja, és minden tőle telhetőt meg is tesz ezért, mert ennél jobb nem jut eszébe. Ha tényleg kerülgeti valami a táborhelyet, a tűz talán távol tartja őket!
Aztán a messze hallatszó, titokzatos bariton újra kezdi.*
- Rólunk énekel! *suttogja-mondja Grarilnak, ahogy rádöbben, miről is szól az ének, körbe pillantgatva, feszülten figyelve, és közben lázasan járnak a gondolatai. ~Talán segíteni akar, lehetséges, valóban? Vagy egy ostoba, gonosz mágus játszadozik velünk?~*
- Mit tegyünk? Maradjunk itt, ahol vagyunk, a tűznél? Vagy menjünk bele ködbe a hang után, hátha menedékre lelünk? Vajon azért énekel? *Arja szerint ez kész öngyilkosság lenne. Mindkettejüket levadásznák ezek a kurrogó valamik!* - Szerinted? *kérdezi meg sürgetőn, Grariltól, mintha minden az ő válaszától függne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968