//Küldetésben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora kényelmesebb helyen is aludt már, de belefáradt annyira a kis küldetésükbe Estivel, hogy egy kis kemény, hideg föld ne okozzon gondot. A pokróca pedig kifejezetten jó szolgálatot tesz, kalapjával a fején így a lánynak semmije sem kandikál ki az éjszaka, ami lefagyna.
Álma is kellemesen megmelengeti – mint ő benne Dario, a vándordalnok ágyát, akivel annak idején világba szöktek. Ott fekszenek kettecskén, meztelenül egymásnak simulva utolsó közös éjszakájukon, miközben a nap szép lassan bekandikál a betört ablak helyét takaró viaszosvászon feltekeredett sarkán, és fény vetül pórias, pocsék viskójuk vacak bútoraira. Málló faldarabok, egy sánta szék, a sarokban pedig a ruhájuk halma, a tetején a híres kalappal. A lány elhatározza, hogy mielőtt végképp búcsút vennének egymástól, el kéne csenni. Kimászik a takaró alól, lábujjhegyen elindul a sarokba, amikor Dario hangját hallja maga mögött, és ijedten megdermed.
Furcsa hangja van.*
- A Vashegyre? *Értetlenkedik félálomban. Az elfnek soha nem jutott volna eszébe a Vashegyre menni. Ott mindenféle barbárok élnek.* Ne menj el, én itt akarok…
*Ezután kipattannak a szemei. Kalapja, a csodás kalap, melyet tényleg ellopott, mellette hever bánatosan a fűben. A nap lassacskán kelőben, ez a Denjaar meg körülötte lépeget.*
- Valaki nem reggeli típus. *Gúnyolja Denjaart, de mikor végre sikerül rendesen kinyitnia a szemét, látja, hogy kísérője már a lovat is rendbe rakta, bárhogy is kell azt, és mindennel készen áll. Ő pedig továbbra is a földön fetreng halálosan fáradtan.* Én bezzeg… *Komoly munkával feltápászkodik, vacog, ásít, nyöszörög, és a haját próbálja rendbe szedni, mielőtt a fejébe nyomja a kalapját – mintha lenne bármi jelentősége, milyen alatta. Az egyetlen vigasza a szomorú reggelen, hogy hamarosan hazaérnek majd. Azért persze az evéshez használt holmikat egy kis öblögetés után elrakja a zsákba, és felerősíti a nyeregre a pokróccal együtt. Elég megéreznie a lószagot, hogy elmenjen a kedve az úttól.*
- Na jó. Gyerünk. *Sóhajtja lemondóan, és akkor – és csak akkor –, ha Denjaar felszállt a lóra, ő is felkecmereg mögé. Talán félúton majd sikerül kinyitnia a szemét.*