// Mesterfegyver nyomában //
*A macskák tisztes távolságban maradnak, de attól még makacsul követik hőseinket. Nawanthiri a vadak szokásait sajnos nem ismeri túl jól, így az egészet betudja annak, hogy a jószágok éhesek, de nem annyira, hogy támadni merjenek.*
~A következő pihenőnél megetetem őket!~
*Mégse menetelhetnek napszálltáig megállás nélkül! Valamikor vizet is kell venni, és a maradék három pogácsája se fogja elpusztítani magát.*
~Ezt a ködöt tudnám, mi okozza...~
*Beleszagol ismét, hátha kiderül, mire emlékeztet az illata. Közben jobboldalt lassan emelkedni kezd a talaj, és hamarosan már egy omlatag löszfal mellett haladnak. Talán régen az volt a folyómeder. A lányt nem zavarja ez sem, mert a fal nagyjából párhuzamosan halad az Artheniorral, a köd meg eltakarja a többit.
Aztán egyszer csak elfogy a hely, és Limmen - felmérve a terepet - megálljt parancsol maguknak. Ha nem tenné, Nawanthirishardipandra bizonyára a hullámok hátán lejtene tovább a messzi észak felé, de hát egy ilyen határozott férfihangnak nem lehessen ellenszegülni.
Szembefordulva az üldözőikkel a szerzetes is számba veszi őket, és a dalolást is abbahagyja. Így sarokba szorítva azért már gyanús, hogy ezeket a bestiákat nem a félelem tartotta vissza a támadástól. Sötételf kollégája ezután fejébe húzza a sisakot, és nagy zenebonával megindul a vízhez legközelebbi jószág felé. Mivel megfordulnak, a lány ismét kénytelen a folyó felőli vállára tenni a teherhordó rudat, aztán szépen besorol Limmen mögé, hogy a fogaktól-karmoktól fedezve legyen.*
- Maradjál mellettem! *kiáltja olyan erővel, hogy a pajzscsapkodás közepette is eljusson a mélységi tudatáig.* Menjünk vissza, ahol emelkedni kezdett!
*Nawanthirinek innentől az a lényeg, hogy a macskák egyiküket se tudják felborítani, és hogy a víz mellett maradva el tudjanak jutni odáig, ahol már könnyen felléphetnek a löszfalra. A támadókat, ahogy eddig is, vagy a folyóba próbálja belevágni, vagy rúgásokkal távol tartani. Ha Limmenre valamelyik cica ráakaszkodna, igyekszik letépni róla, és ha rajta múlik, az a cirmos is a vízbe kerül. Ha pedig a kolléga földre kerül, szándéka szerint félrerúgdossa a pákosztos dögjeit, és talpra rángatja. Mindeközben pedig megpróbálja elkerülni, hogy macskaeledel legyen. A kabátja meg a csizmája jó vastag, de a fejét csak egy nagy kalap védi, és a nadrágja sincsen vasból, mint egyes sötételfeknek. Ha védenie kell magát, elsősorban kitérni próbál, de ha úgy érzi, kevés lesz, beveti az alkarvédőit. Az acélt egy cica sem harapja át.*