// Mesterfegyver nyomában //
*A macskák nem várják meg, amíg Limmen odébbküldi valamelyiket a csizmájával, hanem támadásba lendülnek, méghozzá egyszerre többen is! A szerzetes a kollégájának veti a hátát, hogy mindkettőjüknek segítsen talpon maradni. A felé ugró dög elől behúzza a nyakát, a szabad kezével pedig megpróbálná átdobni maga fölött, hadd repüljön - de mikor torkon ragadja, a fenevad szertefoszlik. Egy másik a teherhordó rudat fogó karjába akaszkodik bele, kabátot-inget föltépve. Nawanthiri reflexből felrántja a térdét, amitől a macska elemelkedik a talajtól, aztán a csizmája orrával lágyékon rúgja. Kámforrá válik ez a cica is, de mandulaszem a különös jelenség helyett egyelőre azzal foglalkozik, hogy a hozzá legközelebb eső jószágot még idejekorán fejbe rúgja, le sem teszi a lábát. Limmen aligha fog tudni segíteni mindebben, mert valószínűleg ugyanígy szorongatják.
Az egész küzdelem alig tart néhány percig. A támadóikból nem marad, csak a vernyogásuk elhaló visszhangjai. Még lábnyomot sem hagynak maguk után! Karomnyomokat viszont igen...*
- Te jól vagy? *nem valószínű, hogy bármi áthatolt a mélységi fiú vértjén, de jobb azért rákérdezni. Ezek a varázscicák bármire képesek lehetnek! Nawanthiri a saját sebét nem érzi komolynak: fáj-fáj, de kihordja lábon. Majd bekötözi, ha lesz rá idejük, az azonban odébb van még: valaki ugyanis halk, ám igen sarkos véleményt fogalmaz meg hőseink értelmi szintjéről. A szerzetes a hang irányába kapja a fejét, és közelebb óvakodik. A válla fölött hátra-hátrapillant, hogy ne tévessze szem elől a folyót a ködben. Ha mégis megtörténne, akkor a csizmanyomai alapján jól az agyába vési, merre volt a part. Ki tudja, mire lesz még jó ez a tudás.
A sötételfet a történtek nagyon fölzaklatják, amit Nawanthiri meg is ért. Amikor a löszfal tetején meglátják a hang titokzatos gazdáját - egy újabb cirmost - úgy kiált oda neki, mintha egyenrangú felek volnának, miközben ez biztosan nincs így.*
- Te Limmen, vegyél vissza. *és a szabad kezével finoman hátrább is próbálja húzni a fiút a vállánál fogva* Így nem beszélhetsz egy mágussal... *leveszi a kalapját és föltekint a cirmosra* Bocsáss meg neki, Macskák Ura, még a harci láz szólt belőle. A Wegtoren Aranya Kereskedőháznak dolgozunk, és egy ork kovácshoz tartunk, aki a pusztaság közepén lakik. Nem akartunk háborgatni, és... *majdnem azt mondja, mennének is tovább, de eszébe jut, hogy ha épp a mágus birtokán vannak, ennyi aligha lesz elegendő* ...hálásak lennénk, ha útbaigazítanál hozzá! *Nagyon tisztelettudó hangot üt meg, még Thargföld kancellárja is elégedett volna vele. Ha mást nem, annyit talán elér, hogy a fenséges és nagytudású cirmos megenyhül az irányukban. Ha pedig még segíteni is hajlandó...*