// Mesterfegyver nyomában //
~Ennek meg mi baja?~
*Amennyire körbeudvarolta ezt a kovácsot, mindenre számított, csak arra nem, hogy elzavarja őket. Nem érzi, hogy bármi vérlázítót mondott volna, és a Cirmi által adott szabályokhoz is tartották magukat. Persze arra nem készíthette fel őket a helyi főegerész, hogy mester uram csak testben férfi, lélekben egy tizenötéves, elkapatott mamakedvence.
Eleve fura volt a kiinduló ajánlat: száz arany híján annyit fizessenek egy darab fáért, mint egy komplett mesterkardért, főzzön az iparosra négy napon át, Limmen meg kotródjon a műhelynek még a környékéről is? Így visszagondolva nem nehéz belátni, mire ment ki a játék. Főleg, hogy amikor a lány a pénzből alkudni próbált, az árhoz meg Limmen eltakarodásához ragaszkodott a mester, ám a masszírozást kegyesen hozzácsapta a többihez. A hülyének is megéri! Nawanthiri azonban nem a legfényesebb gyertya a kandeláberben. Ha észnél van, már az elején helyre rakja ezt a hólyagot.*
~Aztyan vajon mit csinálna ilyenkor?~
*Valahogy nem tartja valószínűnek, hogy itt marad krumplit hámozni egyedül a semmi közepén. Talán elmagyarázná az agyarasnak, hogy a Kereskedőháznál a világon nincs jobb üzleti partner? Mandulaszem szakmai véleménye szerint a herceg magaslesről tojna rá. Ajánlana neki olcsó vasat meg szenet, tharg csúcsminőségűt? Mester uram az előbbit a hónaljából izzadja ki, a másikat a hajából rázza elő, mert hogy nem alkuszik senkivel, az biztos - anélkül meg, amekkora tahó, rég felkopott volna már az álla.*
~Cirmi tárgyal helyette...~
*Csak így lehet, nem másképp! Valamit azonban kezdeni kell a mostani helyzettel, mert ha üres kézzel mennek haza, a főnökük kivágja mind a kettejüket.
Az igazat megvallva a lány szíves-örömest keresne másik kovácsot, de a műhelyt áthatolhatatlan varázsköd veszi körül, arról pedig nem szólt a fáma, hogy Cirmit azért hívta ide az ork, hogy visszavezesse hőseinket a civilizációba, vagy hogy segítsen, ha erőszakoskodnának.*
~Tényleg, mi lenne, ha megvernénk?~
*Nyilván nem tudhatják, kikkel állnak szemben, de ez fordítva is igaz. Cirmi pedig bizonyítottan két trükköt mutatott be eddig: beszél, és képes utazni a ködben. Maga a köd, a benne hallott ének és a nagymacskák valójában nem tudni, kinek köszönhetőek.
A szerzetes kis híján meg is indul, hogy feltörölje a herceggel a padlót, mikor eszébe villan, hogy Aztyan épp a minap utasította visszafogottságra őket. Sosenem kezdeményeznek, csak reagálnak, és a reakciónak arányosnak kell lennie. Nawanthirishardipandra tehát kérdőn a kollégájára néz, konstatálja, hogy Limment a guta kerülgeti, ezt követően pedig kényelmesen leül arra a zsákjára, amelyikben a medvebunda kerekedik.*
- Hercegem, mi addig sehova nem megyünk, amíg a lándzsanyelet meg nem kapjuk. *mondja a korábbiaknál sokkal hűvösebben* Ha annyira ragaszkodsz a hétszáz aranyadhoz, megkaphatod. Még akár főzök is rád. *a macskára pillant, és egy árnyalattal vidámabban hozzáteszi:* Meg rád is, Cirmi! De Limmen *megkoccintja a maga mellett a mélységi fiú páncélját* marad. És ha gyorsan kiszolgálsz, előbb szabadulsz tőlünk.
*Természetesen föl van rá készülve, hogy megpróbálják kiebrudalni őket, akár erővel, akár varázslattal. Az utóbbi ellen nem sokat tehet, de ha harcolnia kell, nem fogja olcsón adni magát. Érdemben se az agyarast, se a macskáját nem akarja bántani, és ha Limmen netalán idő előtt kardot rántana, megkéri szépen, hogy tegye el. Vesztenivalójuk viszont érzése szerint már nincs - lándzsanyelük eddig se volt, legfeljebb ezután se lesz. Két dolog tartja itt: egyedül nem jutnának át a ködön, és hogy fölösleges addig új kovács után nézni, míg akár egy hajszálnyi esély is van megszerezni innen az alapanyagot. Kiderül, mire mennek konoksággal.*