Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 148 (2941. - 2960. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968
2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:57:46
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:57:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Szétnézett. Milyen jó ötlet. Így legalább abban biztosak lehetnek, hogy a közelben nincs semmi fenyegetés, legalábbis egyelőre. Ő a táskájában kutat, de semmi hasznos, csak az az ezüst kézitükör akad a kezébe, amire nem is olyan régen vert el egy csomó aranyat a piactéren. Mások azért vásárolnak ilyet, hogy saját magukat lássák benne. Nos, ő is ezért vette, hogy magát lássa, csak másképp. Felemeli a tükröt, és most is belenéz. Ugyanaz az arc mosolyog vissza rá, de lehet, hogy ő mégis mást lát benne.*
- Nem lesz baj. *Nem az a válasz hangzik el, amit Ril várhatott tőle, sőt, Nori kissé furcsán néz most a háta mögé, mintha a tükörben látott volna valamit, amit meg kell néznie, de nincs ott semmi. Csak a folyó, és a sötétedő ég alatt lassan eltűnő néhány fa. Visszarakja a tükröt a táskába, becsukja a hátizsákot, majd a kardját is lecsatolja a hátáról. Itt fognak maradni éjszakára, ideje, hogy kissé kényelembe helyezze magát.*
- Hogy mit szeretnék? Hümm… *Most ér el a tudatáig a kérdés, és a lobogó lángokba mélyülő tekintettel gondolkodik el rajta, majd felemeli a fejét, de nem az aranyakba néz, hanem el mellettük.*
- El tudod képzelni, milyen lehet az, amikor belenyúlsz egy vödörnyi, sűrű, színtiszta sötétségbe? Jó mélyen, könyékig eltűnsz benne. Érzed, hogy fáj, hogy éget, mintha le akarná tépni az egész karodat. Erőlködsz, szenvedsz, hogy szabadulj a fogságból, míg végül, nagy erőfeszítések árán sikerül. Sikerül, de nagy árat fizetsz érte, mert az árnyak örökre a bőröd alá égtek. El tudod képzelni? *kérdezi újra.* Ezt szeretném. *Adja elő a különös, elsőre talán megfoghatatlan ötletét, de ha Ril bele tudja képzelni magát a rögtönzött történetbe, akkor máris több értelmet nyerhet a furcsa gondolat.
Nori közben visszafordul a tűzhöz, letérdel mellé, és ráül a sarkaira.*
- Még mindig fázom. Nem elég erős a tűz. *Mindkét tenyerét a tűz felé tartja, egy pillanatra lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd. Ha most sem hibázik, lassan éreznie kell, ahogy a lángok megerősödnek és sokkal több meleget árasztanak, mint előtte. Bárhogy is történik, a kezeit egyelőre ugyanott tartja, hogy legalább azok átmelegedjenek, és úgy néz fel újra a másikra.*
- Gyere közelebb! Akkor átmelegszel. *Egész kedvesen invitálja magához a lányt, ő már megszokta a jelenlétét, sőt, valahol örül is neki, hogy itt van vele. Úgy van itt vele, hogy mellette nem érzi azt a megfelelési kényszert, amit a városban érzett az utóbbi időkben. Jó így. Megbékél tőle a kis lelke.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.21 19:05:26
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
*Szétnézett. Milyen jó ötlet. Így legalább abban biztosak lehetnek, hogy a közelben nincs semmi fenyegetés, legalábbis egyelőre. Ő a táskájában kutat, de semmi hasznos, csak az az ezüst kézitükör akad a kezébe, amire nem is olyan régen vert el egy csomó aranyat a piactéren. Mások azért vásárolnak ilyet, hogy saját magukat lássák benne. Nos, ő is ezért vette, hogy magát lássa, csak másképp. Felemeli a tükröt, és most is belenéz. Ugyanaz az arc mosolyog vissza rá, de lehet, hogy ő mégis mást lát benne.*
- Nem lesz baj. *Nem az a válasz hangzik el, amit Ril várhatott tőle, sőt, Nori kissé furcsán néz most a háta mögé, mintha a tükörben látott volna valamit, amit meg kell néznie, de nincs ott semmi. Csak a folyó, és a sötétedő ég alatt lassan eltűnő néhány fa. Visszarakja a tükröt a táskába, becsukja a hátizsákot, majd a kardját is lecsatolja a hátáról. Itt fognak maradni éjszakára, ideje, hogy kissé kényelembe helyezze magát.*
- Hogy mit szeretnék? Hümm… *Most ér el a tudatáig a kérdés, és a lobogó lángokba mélyülő tekintettel gondolkodik el rajta, majd felemeli a fejét, de nem az aranyakba néz, hanem el mellettük.*
- El tudod képzelni, milyen lehet az, amikor belenyúlsz egy vödörnyi, sűrű, színtiszta sötétségbe? Jó mélyen, könyékig eltűnsz benne. Érzed, hogy fáj, hogy éget, mintha le akarná tépni az egész karodat. Erőlködsz, szenvedsz, hogy szabadulj a fogságból, míg végül, nagy erőfeszítések árán sikerül. Sikerül, de nagy árat fizetsz érte, mert az árnyak örökre a bőröd alá égtek. El tudod képzelni? *kérdezi újra.* Ezt szeretném. *Adja elő a különös, elsőre talán megfoghatatlan ötletét, de ha Ril bele tudja képzelni magát a rögtönzött történetbe, akkor máris több értelmet nyerhet a furcsa gondolat.
Nori közben visszafordul a tűzhöz, letérdel mellé, és ráül a sarkaira.*
- Még mindig fázom. Nem elég erős a tűz. *Mindkét tenyerét a tűz felé tartja, egy pillanatra lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd. Ha most sem hibázik, lassan éreznie kell, ahogy a lángok megerősödnek és sokkal több meleget árasztanak, mint előtte. Bárhogy is történik, a kezeit egyelőre ugyanott tartja, hogy legalább azok átmelegedjenek, és úgy néz fel újra a másikra.*
- Gyere közelebb! Akkor átmelegszel. *Egész kedvesen invitálja magához a lányt, ő már megszokta a jelenlétét, sőt, valahol örül is neki, hogy itt van vele. Úgy van itt vele, hogy mellette nem érzi azt a megfelelési kényszert, amit a városban érzett az utóbbi időkben. Jó így. Megbékél tőle a kis lelke.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.21 19:05:26
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 17:46:13
Üzenet elküldve: 2024-10-21 17:46:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Jó, ha van mit csinálnia. Persze a növénykeresés is elfoglaltság, de már nem fog sokkal tovább vesződni vele, amennyire lehetett felmérte a környezetét és nincs mire bukkannia. A vízben talán, ahol kisebb a sodrás, még akad abból, amit szeretne, de az ott van mellettük, ráér. Fontosabb kialakítani a megfelelő helyet éjszakára. A tűzgyújtás előkészületei foglalják le, s az, hogy amint megvan vele, szerezzen magának valami élelmet. Lehetőleg addig tartson az a folyamat is, hogy ne kelljen látnia, ahogy Norileina meggyújtja a tüzet.
Sok értékes dologra bukkant, de bármi fogyaszthatóra nem. Nem mintha nem bírná ki, de ha tovább keresgélt volna, akkor megúszta volna, hogy visszatértekor lássa annak kézfejét, ami lángba borul. Lehunyja a szemét, és vesz egy nagyobb levegőt, hogy elűzze azt, amire most semmi szükség nincsen. Mintha ezer hangya kúszna a bőre alá. Visszasétál a kis építményéhez, megáll előtte és csak nézi azt a tüzet, ami olyan igazinak hat. Merthogy az, mégsem természetes benne semmi. Nem emeli a lányra a tekintetét, elmerül benne, és igyekszik megszokni a gondolatot, hogy hogyan is jött létre. Valaki kezeiből lángcsóvák szöknek ki, valakiből pedig egy ilyen kéz elvesz egy darabot, amit soha többé nem kaphat vissza. Elmereng, de nem okoz benne nagy felfordulást, azt nem engedi.*
- Szétnéztem.
*Mondja csak, mikor már hihetné az ében lány, hogy nem fog válaszolni. Ekkor fordítja csak felé az aranyakat. Kérdezne, de mégsem teszi, nincs értelme. Nem érzi magát rosszul, de jól sem. Nem frusztráló Norileina jelenléte, de nem is ad békét. A hatásokat is ismernie kell, amit más okoz neki. Eddig nem számított. Most már kell, hogy dolga legyen vele.*
- Tényleg.
*Megy hozzá egy lépéssel közelebb és leül a földre. *
- Mit szeretnél?
*Jó, ha van mit csinálnia. Persze a növénykeresés is elfoglaltság, de már nem fog sokkal tovább vesződni vele, amennyire lehetett felmérte a környezetét és nincs mire bukkannia. A vízben talán, ahol kisebb a sodrás, még akad abból, amit szeretne, de az ott van mellettük, ráér. Fontosabb kialakítani a megfelelő helyet éjszakára. A tűzgyújtás előkészületei foglalják le, s az, hogy amint megvan vele, szerezzen magának valami élelmet. Lehetőleg addig tartson az a folyamat is, hogy ne kelljen látnia, ahogy Norileina meggyújtja a tüzet.
Sok értékes dologra bukkant, de bármi fogyaszthatóra nem. Nem mintha nem bírná ki, de ha tovább keresgélt volna, akkor megúszta volna, hogy visszatértekor lássa annak kézfejét, ami lángba borul. Lehunyja a szemét, és vesz egy nagyobb levegőt, hogy elűzze azt, amire most semmi szükség nincsen. Mintha ezer hangya kúszna a bőre alá. Visszasétál a kis építményéhez, megáll előtte és csak nézi azt a tüzet, ami olyan igazinak hat. Merthogy az, mégsem természetes benne semmi. Nem emeli a lányra a tekintetét, elmerül benne, és igyekszik megszokni a gondolatot, hogy hogyan is jött létre. Valaki kezeiből lángcsóvák szöknek ki, valakiből pedig egy ilyen kéz elvesz egy darabot, amit soha többé nem kaphat vissza. Elmereng, de nem okoz benne nagy felfordulást, azt nem engedi.*
- Szétnéztem.
*Mondja csak, mikor már hihetné az ében lány, hogy nem fog válaszolni. Ekkor fordítja csak felé az aranyakat. Kérdezne, de mégsem teszi, nincs értelme. Nem érzi magát rosszul, de jól sem. Nem frusztráló Norileina jelenléte, de nem is ad békét. A hatásokat is ismernie kell, amit más okoz neki. Eddig nem számított. Most már kell, hogy dolga legyen vele.*
- Tényleg.
*Megy hozzá egy lépéssel közelebb és leül a földre. *
- Mit szeretnél?
2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 13:34:32
Üzenet elküldve: 2024-10-21 13:34:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Azt nem gondolná, hogy a „majd jobban figyelünk” a megfelelő megoldás a vadállatok és egyéb veszélyforrások kezelésére, és talán látja, hogy a másik is bizonytalan a kimondott szavak helyességében, de ő csak vállat ránt. Nem ez lesz az első éjszaka, hogy terv nélkül vág bele valamibe. Volt már rá példa arra, hogy ennél veszélyesebb szituációkban rohant fejjel a falnak, és még mindig itt van. Most sem lehet vészesebb.
Ő is nekiáll ágakat keresni, és közben különösen figyel, hátha megpillant még néhányat azokból a galád sárgákból vagy valami más, értékes növényből, de nem. Mondjuk a szürkület sem segít neki abban, hogy jól lásson, így nem is megelpő, hogy pár fadarabon kívül mást már nem talál. Visszaviszi őket a rögtönzött táborukhoz, ahol már egy szinte teljesen felépített tűzrakóhely fogadja. Ril aztán nem lustálkodott. Körbenéz, hogy ő hol van, de egyelőre nem látja az alakját sehol. Majd visszajön, gondolja.
Ő inkább leül, és nekilát a tűz életre keltésének. Itt a víz közelében nyirkosabb a levegő, így a fa is. Biztos benne, hogy az a pár csettintéssel előidézett szikra ezúttal nem lesz elegendő ahhoz, hogy meggyulladjanak az ágak. Maga elé emeli jobb kezét, és egy ideig a tenyerében futó vonalakat bámulja, mintha csak ki akarna belőlük olvasni valamit, de igazából semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ok nélkül néz ki a fejéből. Aztán hirtelen ökölbe szorítja a kezét, és ha minden úgy történik, ahogy arra számít, akkor a kézfeje körül hamar lángcsóvák kezdenek táncolni, melyek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy meggyújtsa velük a tüzet. Ha nem sikerül, akkor újra kell majd próbálkoznia, de közben újra megpillantja Ril-t. Int neki, hogy jöjjön, és ha az elf valóban odajön hozzá, akkor felnéz rá, és megszólal.*
- Már mindjárt kész. Nem kell már sokáig fáznunk. Hol voltál? *Kérdezi, de csak kíváncsiságból. Ha nem kap választ, igazából az sem számít, mondjuk tény, hogy az ő kíváncsiságát néha nehéz kielégíteni.*
- Tényleg csinálnál nekem még rajzot? *Újabb kérdés, miközben már a hátizsákjában kotorászik, bár, azt még ő sem tudja, hogy mit keres benne. Bármit, ami hasznos lehet az éjszaka folyamán.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
//Keresés: sikertelen//
*Azt nem gondolná, hogy a „majd jobban figyelünk” a megfelelő megoldás a vadállatok és egyéb veszélyforrások kezelésére, és talán látja, hogy a másik is bizonytalan a kimondott szavak helyességében, de ő csak vállat ránt. Nem ez lesz az első éjszaka, hogy terv nélkül vág bele valamibe. Volt már rá példa arra, hogy ennél veszélyesebb szituációkban rohant fejjel a falnak, és még mindig itt van. Most sem lehet vészesebb.
Ő is nekiáll ágakat keresni, és közben különösen figyel, hátha megpillant még néhányat azokból a galád sárgákból vagy valami más, értékes növényből, de nem. Mondjuk a szürkület sem segít neki abban, hogy jól lásson, így nem is megelpő, hogy pár fadarabon kívül mást már nem talál. Visszaviszi őket a rögtönzött táborukhoz, ahol már egy szinte teljesen felépített tűzrakóhely fogadja. Ril aztán nem lustálkodott. Körbenéz, hogy ő hol van, de egyelőre nem látja az alakját sehol. Majd visszajön, gondolja.
Ő inkább leül, és nekilát a tűz életre keltésének. Itt a víz közelében nyirkosabb a levegő, így a fa is. Biztos benne, hogy az a pár csettintéssel előidézett szikra ezúttal nem lesz elegendő ahhoz, hogy meggyulladjanak az ágak. Maga elé emeli jobb kezét, és egy ideig a tenyerében futó vonalakat bámulja, mintha csak ki akarna belőlük olvasni valamit, de igazából semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ok nélkül néz ki a fejéből. Aztán hirtelen ökölbe szorítja a kezét, és ha minden úgy történik, ahogy arra számít, akkor a kézfeje körül hamar lángcsóvák kezdenek táncolni, melyek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy meggyújtsa velük a tüzet. Ha nem sikerül, akkor újra kell majd próbálkoznia, de közben újra megpillantja Ril-t. Int neki, hogy jöjjön, és ha az elf valóban odajön hozzá, akkor felnéz rá, és megszólal.*
- Már mindjárt kész. Nem kell már sokáig fáznunk. Hol voltál? *Kérdezi, de csak kíváncsiságból. Ha nem kap választ, igazából az sem számít, mondjuk tény, hogy az ő kíváncsiságát néha nehéz kielégíteni.*
- Tényleg csinálnál nekem még rajzot? *Újabb kérdés, miközben már a hátizsákjában kotorászik, bár, azt még ő sem tudja, hogy mit keres benne. Bármit, ami hasznos lehet az éjszaka folyamán.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:33:06
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:33:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Ritkán kérdez, arra sem kap válasz. Meglehetősen ismerős a helyzet, épphogy emelkedik csak meg a szemöldöke, ahogy végigfut elméjén a gondolat, de többet ezzel sem vesződik. Hosszú ideig csak a békés szótlanság uralkodik, egészen belefeledkezik a tájba, az időbe. A nap pedig megállíthatatlanul megindult lefelé, még ha van is idejük valamiféle rögtönzött tábort verni. Mert bármit mond a lány, ő nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy a szántókon kéredzkedjen be valakihez. Tőle aztán elmehet Norileina egyedül is, bár az éjjel valóban nem olyan biztonságos itt, főleg nem akkor, ha egymagában marad. Bár akkor nem volna szükség arra sem, hogy aludjon, kibírná. Bár teste lepte már meg egy egészen ismeretlen típusú fáradtsággal, kétli, hogy újra megtörténhet.*
- Majd jobban figyelünk.
*Mond csak ennyit, még egy pillanatra ajkait is biggyeszti, ahogy elgondolkodik a szavakon. Talán az első látható mozzanat ez az arcán, amit láthat a lány. Nem a legjobb ötlete talán, s akár bajba is sodorhatja ezzel magát, na meg a másikat is, de nem érdekli. Jött, s ment a gondolkodás lenyomata, majd elindul köveket keresni. A víz mentén nincs nehéz dolga, van elég, s hamar összegyűlik annyi, amennyi éppen elég lehet. Többször fordul, nem figyelve a fekete hajúra, csak dolgozik csendben. Nem is sieti el, túl sok idejük van még, de valahogyan csak elütik. Keresnie kell valami élelmet is, régen volt, hogy a macskával osztozkodott a reggelijén, a nyúlból pedig nem kért.
Nem merészkedik túl messzire az ében lánytól, de alakja el-el tud tűnni, ahogy keresi a szárazabb gallyakat, gyújtósnak valót. Eleget kell gyűjteni abból is, addig is lefoglalja magát.
Már igen szép kupac gyűlt össze, ekkor dönt amellett, hogy elkezdi elhelyezni a köveket, s felépíti az első kis fasátrat, amit meggyújthat a másik. Nem akarja látni, ezért, amikor szép lassan elkészül vele, újra útnak indul, hogy kissé felfedezze a környéket. Bár negyedannyira sem ért az állatok nyomainak észrevételében, mint amit mástól látott, igyekszik szemrevételezni, hogy mi van a talpa alatt. A vízhez közel már nem az a sivár táj van, akadnak fák, bokrok is, bár igen szellősen. Nem lesz egyszerű dolga, de talán egy szerencsétlen vadalmafát találni fog. Lemondó a sóhaj, amikor ráeszmél, hogy ez nem az a nap. Majd az erdőben holnap...
Visszasétál hát, s ha ételre nem is, de újra kincsre lel, a keresztes ulsga is az a fajta növény, amiből soha nem elég, főleg, ha megbetegedne az újabb ráváró éjjeli hidegtől. Talán a tűz azért segít abban, hogy ezt elkerülje, csak ne mágia szítaná...*
//Keresés: sikeres//
*Ritkán kérdez, arra sem kap válasz. Meglehetősen ismerős a helyzet, épphogy emelkedik csak meg a szemöldöke, ahogy végigfut elméjén a gondolat, de többet ezzel sem vesződik. Hosszú ideig csak a békés szótlanság uralkodik, egészen belefeledkezik a tájba, az időbe. A nap pedig megállíthatatlanul megindult lefelé, még ha van is idejük valamiféle rögtönzött tábort verni. Mert bármit mond a lány, ő nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy a szántókon kéredzkedjen be valakihez. Tőle aztán elmehet Norileina egyedül is, bár az éjjel valóban nem olyan biztonságos itt, főleg nem akkor, ha egymagában marad. Bár akkor nem volna szükség arra sem, hogy aludjon, kibírná. Bár teste lepte már meg egy egészen ismeretlen típusú fáradtsággal, kétli, hogy újra megtörténhet.*
- Majd jobban figyelünk.
*Mond csak ennyit, még egy pillanatra ajkait is biggyeszti, ahogy elgondolkodik a szavakon. Talán az első látható mozzanat ez az arcán, amit láthat a lány. Nem a legjobb ötlete talán, s akár bajba is sodorhatja ezzel magát, na meg a másikat is, de nem érdekli. Jött, s ment a gondolkodás lenyomata, majd elindul köveket keresni. A víz mentén nincs nehéz dolga, van elég, s hamar összegyűlik annyi, amennyi éppen elég lehet. Többször fordul, nem figyelve a fekete hajúra, csak dolgozik csendben. Nem is sieti el, túl sok idejük van még, de valahogyan csak elütik. Keresnie kell valami élelmet is, régen volt, hogy a macskával osztozkodott a reggelijén, a nyúlból pedig nem kért.
Nem merészkedik túl messzire az ében lánytól, de alakja el-el tud tűnni, ahogy keresi a szárazabb gallyakat, gyújtósnak valót. Eleget kell gyűjteni abból is, addig is lefoglalja magát.
Már igen szép kupac gyűlt össze, ekkor dönt amellett, hogy elkezdi elhelyezni a köveket, s felépíti az első kis fasátrat, amit meggyújthat a másik. Nem akarja látni, ezért, amikor szép lassan elkészül vele, újra útnak indul, hogy kissé felfedezze a környéket. Bár negyedannyira sem ért az állatok nyomainak észrevételében, mint amit mástól látott, igyekszik szemrevételezni, hogy mi van a talpa alatt. A vízhez közel már nem az a sivár táj van, akadnak fák, bokrok is, bár igen szellősen. Nem lesz egyszerű dolga, de talán egy szerencsétlen vadalmafát találni fog. Lemondó a sóhaj, amikor ráeszmél, hogy ez nem az a nap. Majd az erdőben holnap...
Visszasétál hát, s ha ételre nem is, de újra kincsre lel, a keresztes ulsga is az a fajta növény, amiből soha nem elég, főleg, ha megbetegedne az újabb ráváró éjjeli hidegtől. Talán a tűz azért segít abban, hogy ezt elkerülje, csak ne mágia szítaná...*
2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:30:36
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:30:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*A másik neve valóban újabb, érdekes emlékeket idéz fel a saját múltjából, melyekben el is veszik lovaglás közben, s emiatt talán nem is hallja meg a mögötte ülő kérdését, így egyelőre nem derül ki, mi is olyan érdekes egy egyszerű névben. A csend mindkettőjükön eluralkodik. Nori nem figyel másra, csak az útra, és néha a mellettük lévő folyóra, hogy ne térjenek le az útról. Azzal nem is igazán törődik, hogy mit csinál mögötte a másik. Míg érzi magán a kapaszkodó kezeket, addig nem veszett el, a többi nem érdekes.
Akkor szólal meg újra, mikor látja, hogy a folyómeder nagyobb ívben kezd kanyarodni. Ekkor ismerteti a tervét, és Árnyéknak is megálljt parancsol. Leszáll a lóról, leszakítja azt a gonosz kis sárga virágot, majd társára nézve igyekszik először elméletben megoldani az éjszakai szállásuk kérdését, de úgy tűnik, hogy amazt nem igazán nyűgözi le az ötlet, hogy a falvakban könyörögjenek, hogy valaki befogadja őket ma estére.*
- Igen, tudok. Miért? *Először valamiért nem az jut eszébe, hogy egy újabb tábortűz készítésére gondol az elf. Amíg ő leszedi az újabb növényt, van ideje azon gondolkozni, hogy vajon fenyegetni akarja-e a falusiakat a tűzzel, vagy tényleg fel fognak-e gyújtani egy istállót. A válasz persze ennél jóval prózaibb.*
- Ó! Értem… *Pislog nagyokat, hát mindenre gondolt, de erre nem. Amíg ő csodálkozik az élet nagy kérdéseinek pofonegyszerű megoldásain, és a Réti Ármányt szorongatja, mielőtt eltenné a hátizsákjába, újabb utasítás hangzik el. Eddig ő irányított, de most kissé olyan érzése támad, mintha a másik átvenné tőle ezt a szerepet. Nem haragszik érte, egyáltalán nem bánja. Bár azért az ötletért meg ő nem rajong, hogy a szabad ég alatt töltsék az éjszakát, de csinált már ilyet, szóval ellenkezni sem fog.*
- Mi lesz a vadállatokkal? Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek a környéken. Gondolod, hogy a tűz elég lesz, hogy elijessze őket? *Nézi egy ideig az arany szempárt, majd újra mozdul.* Akkor keressünk köveket és fát! *A válasz ráér. Az is egy megoldás, ha felváltva alszanak, de ha csak itt állnak, akkor nem lesz tűz. Neki is lát a gallyak és kövek keresésének. Ezt ma egyszer már végigjátszotta, csak most más célból lesz szüksége a tűzre. Nappal enni akart, most melegedni.*
//Keresés: sikertelen//
*A másik neve valóban újabb, érdekes emlékeket idéz fel a saját múltjából, melyekben el is veszik lovaglás közben, s emiatt talán nem is hallja meg a mögötte ülő kérdését, így egyelőre nem derül ki, mi is olyan érdekes egy egyszerű névben. A csend mindkettőjükön eluralkodik. Nori nem figyel másra, csak az útra, és néha a mellettük lévő folyóra, hogy ne térjenek le az útról. Azzal nem is igazán törődik, hogy mit csinál mögötte a másik. Míg érzi magán a kapaszkodó kezeket, addig nem veszett el, a többi nem érdekes.
Akkor szólal meg újra, mikor látja, hogy a folyómeder nagyobb ívben kezd kanyarodni. Ekkor ismerteti a tervét, és Árnyéknak is megálljt parancsol. Leszáll a lóról, leszakítja azt a gonosz kis sárga virágot, majd társára nézve igyekszik először elméletben megoldani az éjszakai szállásuk kérdését, de úgy tűnik, hogy amazt nem igazán nyűgözi le az ötlet, hogy a falvakban könyörögjenek, hogy valaki befogadja őket ma estére.*
- Igen, tudok. Miért? *Először valamiért nem az jut eszébe, hogy egy újabb tábortűz készítésére gondol az elf. Amíg ő leszedi az újabb növényt, van ideje azon gondolkozni, hogy vajon fenyegetni akarja-e a falusiakat a tűzzel, vagy tényleg fel fognak-e gyújtani egy istállót. A válasz persze ennél jóval prózaibb.*
- Ó! Értem… *Pislog nagyokat, hát mindenre gondolt, de erre nem. Amíg ő csodálkozik az élet nagy kérdéseinek pofonegyszerű megoldásain, és a Réti Ármányt szorongatja, mielőtt eltenné a hátizsákjába, újabb utasítás hangzik el. Eddig ő irányított, de most kissé olyan érzése támad, mintha a másik átvenné tőle ezt a szerepet. Nem haragszik érte, egyáltalán nem bánja. Bár azért az ötletért meg ő nem rajong, hogy a szabad ég alatt töltsék az éjszakát, de csinált már ilyet, szóval ellenkezni sem fog.*
- Mi lesz a vadállatokkal? Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek a környéken. Gondolod, hogy a tűz elég lesz, hogy elijessze őket? *Nézi egy ideig az arany szempárt, majd újra mozdul.* Akkor keressünk köveket és fát! *A válasz ráér. Az is egy megoldás, ha felváltva alszanak, de ha csak itt állnak, akkor nem lesz tűz. Neki is lát a gallyak és kövek keresésének. Ezt ma egyszer már végigjátszotta, csak most más célból lesz szüksége a tűzre. Nappal enni akart, most melegedni.*
2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:23:22
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:23:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Tompulnak a gondolatok, ébersége viszont mindig vele van, most sincs másként, de nem érzi, hogy jobban készenlétben kell lennie annál, mint ami alapból vele jár. Persze, ha valaki nem tud a lóval bánni, az esésre fel kell készülni, de az út további része nem jelent gondot, így ez is csendesedik.
Kimondta a nevét, vagyis annak egy részét, csak két gyors pislogás a lány háta mögött, ami jelzi, hogy nem érti mi ezen olyan érdekes. Egy név.*
- Érdekes?
*Kérdez vissza, bár a válasz csak épphogy érdekli. Neki más az érdekes, azt sem kérdi meg feleslegesen. Jót is tesz végre a csend, amibe beleereszkedhet, megpihen az úton, nem ő irányít, s bár kapaszkodnia kell, mégis jótékony a hatása, hogy a langyos idő és a menetszél simogatja az arcát. Jó így, jó szavak nélkül, abba már beletörődött, hogy nincs egyedül. Majd talán a következő nap, majd ha visszatér a Kikötőbe egyszer, a még unalmasabb szürkeségbe.
Ami kirántja a csendjéből az a másik kérdése. Egy pillanatra sem sejlik fel az egyetlen hely, amit itt ismer, de az igen, hogy nemrég egy félholt gyermeket adtak oda más kezébe és bár reggel már átvágott a szántók egy részén, nem szívesen futna bele azokba. Tudja, hogy nagy a terület, közelében sincsenek tán annak a helynek, valamiért mégsem érzi jónak a segítségkérést, hiszen ő sem segített. Ha csak nem elég az, hogy nem hagyták meghalni a kislányt. Nem szeret kérni. Szállást sem, még akkor sem, ha az egy istálló.*
- Tudsz tüzet gyújtani.
*Állapítja meg, s száll le ő is addig, amíg Norileina tagjaiba visszaköltözik az élet. Pásztázza a környéket, majd újabb adag nagy levelű fyruis-ra bukkan, ami nagy segítség volna... szárazon. De később még jól jöhet, így eltesz belőle, amennyit tud.*
- Amellett alhatunk néhány órát.
*Az éjjel hűvös, s a mágiától előre rosszul van, de így tűnik a helyesnek. Nem akar senkit, nem akar még egyetlen lelket, akivel szóba kell állni, hát még kérni valamire. Aludni sem akar igazából, a kereséshez lehet fáradt. De ezt nem várhatja el mástól. Nyűgösödne a tekintet, hogy miért is hívta magával, de nem engedi eluralkodni. Inkább a sárga kis virágra tekint, majd a lányra.*
- Itt van víz is. Hajnalban tovább megyünk.
*Néz fel az égre, úgysem maradt sok idejük a sötétedésig. Nem kívánja az előző éjjeli hideget, de nincs is olyan állapotban. A tűz mellett pedig akár megfestheti annak bőrét is.*
//Keresés: sikeres//
*Tompulnak a gondolatok, ébersége viszont mindig vele van, most sincs másként, de nem érzi, hogy jobban készenlétben kell lennie annál, mint ami alapból vele jár. Persze, ha valaki nem tud a lóval bánni, az esésre fel kell készülni, de az út további része nem jelent gondot, így ez is csendesedik.
Kimondta a nevét, vagyis annak egy részét, csak két gyors pislogás a lány háta mögött, ami jelzi, hogy nem érti mi ezen olyan érdekes. Egy név.*
- Érdekes?
*Kérdez vissza, bár a válasz csak épphogy érdekli. Neki más az érdekes, azt sem kérdi meg feleslegesen. Jót is tesz végre a csend, amibe beleereszkedhet, megpihen az úton, nem ő irányít, s bár kapaszkodnia kell, mégis jótékony a hatása, hogy a langyos idő és a menetszél simogatja az arcát. Jó így, jó szavak nélkül, abba már beletörődött, hogy nincs egyedül. Majd talán a következő nap, majd ha visszatér a Kikötőbe egyszer, a még unalmasabb szürkeségbe.
Ami kirántja a csendjéből az a másik kérdése. Egy pillanatra sem sejlik fel az egyetlen hely, amit itt ismer, de az igen, hogy nemrég egy félholt gyermeket adtak oda más kezébe és bár reggel már átvágott a szántók egy részén, nem szívesen futna bele azokba. Tudja, hogy nagy a terület, közelében sincsenek tán annak a helynek, valamiért mégsem érzi jónak a segítségkérést, hiszen ő sem segített. Ha csak nem elég az, hogy nem hagyták meghalni a kislányt. Nem szeret kérni. Szállást sem, még akkor sem, ha az egy istálló.*
- Tudsz tüzet gyújtani.
*Állapítja meg, s száll le ő is addig, amíg Norileina tagjaiba visszaköltözik az élet. Pásztázza a környéket, majd újabb adag nagy levelű fyruis-ra bukkan, ami nagy segítség volna... szárazon. De később még jól jöhet, így eltesz belőle, amennyit tud.*
- Amellett alhatunk néhány órát.
*Az éjjel hűvös, s a mágiától előre rosszul van, de így tűnik a helyesnek. Nem akar senkit, nem akar még egyetlen lelket, akivel szóba kell állni, hát még kérni valamire. Aludni sem akar igazából, a kereséshez lehet fáradt. De ezt nem várhatja el mástól. Nyűgösödne a tekintet, hogy miért is hívta magával, de nem engedi eluralkodni. Inkább a sárga kis virágra tekint, majd a lányra.*
- Itt van víz is. Hajnalban tovább megyünk.
*Néz fel az égre, úgysem maradt sok idejük a sötétedésig. Nem kívánja az előző éjjeli hideget, de nincs is olyan állapotban. A tűz mellett pedig akár megfestheti annak bőrét is.*
2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:50:45
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:50:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Türelmesen várja meg a ló hátán, míg útitársa megkaparintja a kissé távolabb figyelő Vérfüvet is, majd visszaérve a lóhoz újra felpattan a háta mögé. Ekkor tovább indul, de ezúttal sokkal óvatosabban irányítja az állatot. Nem engedheti meg maguknak, hogy az odafigyelés hiánya, a lépéseinek meggondolatlansága miatt feleslegesen sodorja veszélybe akár a saját, akár mások épségét.
Az út alatt egészen közel húzódnak a pusztát keresztülszelő folyó medréhez is. Nori azt használja támpontnak, mert a puszta egyhangú látképe miatt másképp könnyedén eltévedhetnének. A táj így sem túl változatos, sőt, unalmas, s talán pont az új ingerek hiánya miatt jut eszébe az is, hogy ő még nem tudja a másik nevét.*
- Ril. Érdekes. *Magában elmosolyodik, mert eszébe jut a nap, amikor egy titokzatos meghívó alapján egy titokzatos helyen egy még titokzatosabb társaságba keveredett. Ő ott mutatkozott be először a lány nevéhez hasonló, hárombetűs becenéven, melyet azóta úgymond ki is sajátított magának olyan esetekre, mikor nem akarja elárulni a valódi nevét. Ott ismerte meg a fekete tündért is, és most egy újabb feketeség társaságában sejlenek fel ismét ezek a már majdnem elfeledett emlékek.
Ezt követően hosszú ideig nem szól egy szót sem, csak a ló patáinak dobogását hallani, ahogy keresztülvágnak a vidéken, és érnek lassan oda, ahol a folyó egy nagyobb kanyarulattal fordul az erdőség irányába.*
- Nem követjük tovább a vizet, úgy elkerüljük a várost. *Szólal meg, majd megállítja a lovat, ezúttal jóval finomabb módon, mint korábban, majd le is száll róla. Pihenni akar egy kicsit, mert a nyereg bizony kényelmetlen ilyen hosszútávon, és biztos benne, hogy Árnyék sem kifejezetten örül a dupla tehernek.*
- Már nincsenek messze a falvak. Mit gondolsz, keressünk ott szállást? Kéredzkedjünk be valakihez, hátha az egyik istállóban megtűrnek minket egy éjszakára. *Ötletel most már hangosan, mert ideje, ha nem akarják a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Közben, ahogy kinyújtóztatja a végtagjait, és jár egyet, egy újabb Réti Ármányt pillant meg az út szélén.*
- Még itt is van ezekből. *Letépi, már csak azért is, hogy más ne járhasson úgy, mint ő, de ezt már nem adja oda Ril-nek, hisz korábban sem fogadta el, így visszasétálva Árnyékhoz a saját hátizsákjába dobja a sárga növényt. Ott nem árthat senkinek.*
//Keresés: sikeres//
*Türelmesen várja meg a ló hátán, míg útitársa megkaparintja a kissé távolabb figyelő Vérfüvet is, majd visszaérve a lóhoz újra felpattan a háta mögé. Ekkor tovább indul, de ezúttal sokkal óvatosabban irányítja az állatot. Nem engedheti meg maguknak, hogy az odafigyelés hiánya, a lépéseinek meggondolatlansága miatt feleslegesen sodorja veszélybe akár a saját, akár mások épségét.
Az út alatt egészen közel húzódnak a pusztát keresztülszelő folyó medréhez is. Nori azt használja támpontnak, mert a puszta egyhangú látképe miatt másképp könnyedén eltévedhetnének. A táj így sem túl változatos, sőt, unalmas, s talán pont az új ingerek hiánya miatt jut eszébe az is, hogy ő még nem tudja a másik nevét.*
- Ril. Érdekes. *Magában elmosolyodik, mert eszébe jut a nap, amikor egy titokzatos meghívó alapján egy titokzatos helyen egy még titokzatosabb társaságba keveredett. Ő ott mutatkozott be először a lány nevéhez hasonló, hárombetűs becenéven, melyet azóta úgymond ki is sajátított magának olyan esetekre, mikor nem akarja elárulni a valódi nevét. Ott ismerte meg a fekete tündért is, és most egy újabb feketeség társaságában sejlenek fel ismét ezek a már majdnem elfeledett emlékek.
Ezt követően hosszú ideig nem szól egy szót sem, csak a ló patáinak dobogását hallani, ahogy keresztülvágnak a vidéken, és érnek lassan oda, ahol a folyó egy nagyobb kanyarulattal fordul az erdőség irányába.*
- Nem követjük tovább a vizet, úgy elkerüljük a várost. *Szólal meg, majd megállítja a lovat, ezúttal jóval finomabb módon, mint korábban, majd le is száll róla. Pihenni akar egy kicsit, mert a nyereg bizony kényelmetlen ilyen hosszútávon, és biztos benne, hogy Árnyék sem kifejezetten örül a dupla tehernek.*
- Már nincsenek messze a falvak. Mit gondolsz, keressünk ott szállást? Kéredzkedjünk be valakihez, hátha az egyik istállóban megtűrnek minket egy éjszakára. *Ötletel most már hangosan, mert ideje, ha nem akarják a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Közben, ahogy kinyújtóztatja a végtagjait, és jár egyet, egy újabb Réti Ármányt pillant meg az út szélén.*
- Még itt is van ezekből. *Letépi, már csak azért is, hogy más ne járhasson úgy, mint ő, de ezt már nem adja oda Ril-nek, hisz korábban sem fogadta el, így visszasétálva Árnyékhoz a saját hátizsákjába dobja a sárga növényt. Ott nem árthat senkinek.*
2953. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-18 19:14:27
Üzenet elküldve: 2024-10-18 19:14:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Fogalma sincs arról, hogy mi mozgolódik a másik fejében és valójában nem is érdekli. Ha látna bármit, ami miatt jobban kellene figyelnie a megszokottnál, akkor valószínűleg itt sem lenne. Nem mögötte, nem egy lovon osztozkodva és nem érezve a testének melegét, amire igyekszik szemernyit sem odafigyelni, mert elöntené a rossz érzés. Nem az ében lány miatt, hanem mert egyszerűen sosem szerette. El is kerülhette volna, de akkor lassabb lenne az út, ami visszavezeti őket lassan arra a vidékre, ahonnan indult, csak egy egészen más pontja felé tartva.
Kapaszkodik, amennyire szükséges, figyeli a növényzetet, leköti a figyelmét a haladási irány, vagy épp a nap útja. Kért, hozzá mérten kifejezetten kedvesen, de annak teljesítése hagy némi kivetnivalót maga után. Reflex, ahogy belekapaszkodik az előtte ülő nőbe, s reflex, ahogy a ló megemelkedésekor mozdul a karja, hogy Norileiná-t védje, magával együtt, ha földet kellene érniük. Esni tud. Túl sokszor zuhant már mélybe, túl sokszor kellett magát védenie, de mást igen ritkán kellett óvnia. Hogy megtenné, már nem újszerű, de még nem békélt meg a tudattal, hogy nem csak és kizárólag magára figyel oda. Sötét árny húzódik az aranyakra, megfeszül az állkapcsa, ahogy tudatosul, hogy nem lett bajuk. Nem mérges, ha rossz érzése is van, az nem annak szól, hogy ügyetlenül bánik a másik a lóval, sokkal inkább annak, hogy nem akar másokért semmilyen formában felelősséget érezni, főleg nem egy idegen felé, akit egyszer már amúgy is megmentett a mai nap folyamán. Talán ilyen, ha nem mindent egyedül csinál. Jó, hogy kap egy kis időt, míg elsétálhat levágni dobókésével a leveleket és nem is sok kedve maradt újra utazni. De nem változtat, ott még nem tart. Ahogy visszaér az állathoz, már nincs nyoma arcán a gondolatok lenyomatának, amaz úgysem láthatta, hiszen háttal volt neki. Ekkor szúrja ki az egyik kedvenc növényét, ami akár most is jól jöhetett volna, ha a hátas melletti, a fű takarásában alig észrevehető kövekre estek volna. Hallja a szavakat, de nem kíván rájuk válaszolni, csak nézi a sötét szemeket és egy újabb biccentéssel nyugtázza.*
- Azt még leszedem.
*Mutat a vérfű irányába, oda is igyekszik, hogy a még mindig kezében helyet kapó pengéjével lenyesse a virágzatát. Eztán ül csak fel újra mögé.
Újra a név kérdése. Egyetlen kezén meg tudná számolni, hogy hány lélekkel osztotta meg, nehéz levetkőzni az ingert, ami hazudna valamit, de ő akarta megpróbálni milyen nem árnyak között, ismeretlenként, vagy valaki teljesen másként létezni.*
- Ril.
*Mutatkozik be végül, majd ha készen áll a másik, indulhatnak tovább. Hogy az este hol éri őket, nem érdekli, nem fáradt, pedig volna miért. Az a néhány óra alvás mit sem kellene, hogy érjen, de amíg lehetősége van gyűjteni, s szerencsével is jár, addig nincs mibe beleálmosodnia.*
//Keresés: sikeres//
*Fogalma sincs arról, hogy mi mozgolódik a másik fejében és valójában nem is érdekli. Ha látna bármit, ami miatt jobban kellene figyelnie a megszokottnál, akkor valószínűleg itt sem lenne. Nem mögötte, nem egy lovon osztozkodva és nem érezve a testének melegét, amire igyekszik szemernyit sem odafigyelni, mert elöntené a rossz érzés. Nem az ében lány miatt, hanem mert egyszerűen sosem szerette. El is kerülhette volna, de akkor lassabb lenne az út, ami visszavezeti őket lassan arra a vidékre, ahonnan indult, csak egy egészen más pontja felé tartva.
Kapaszkodik, amennyire szükséges, figyeli a növényzetet, leköti a figyelmét a haladási irány, vagy épp a nap útja. Kért, hozzá mérten kifejezetten kedvesen, de annak teljesítése hagy némi kivetnivalót maga után. Reflex, ahogy belekapaszkodik az előtte ülő nőbe, s reflex, ahogy a ló megemelkedésekor mozdul a karja, hogy Norileiná-t védje, magával együtt, ha földet kellene érniük. Esni tud. Túl sokszor zuhant már mélybe, túl sokszor kellett magát védenie, de mást igen ritkán kellett óvnia. Hogy megtenné, már nem újszerű, de még nem békélt meg a tudattal, hogy nem csak és kizárólag magára figyel oda. Sötét árny húzódik az aranyakra, megfeszül az állkapcsa, ahogy tudatosul, hogy nem lett bajuk. Nem mérges, ha rossz érzése is van, az nem annak szól, hogy ügyetlenül bánik a másik a lóval, sokkal inkább annak, hogy nem akar másokért semmilyen formában felelősséget érezni, főleg nem egy idegen felé, akit egyszer már amúgy is megmentett a mai nap folyamán. Talán ilyen, ha nem mindent egyedül csinál. Jó, hogy kap egy kis időt, míg elsétálhat levágni dobókésével a leveleket és nem is sok kedve maradt újra utazni. De nem változtat, ott még nem tart. Ahogy visszaér az állathoz, már nincs nyoma arcán a gondolatok lenyomatának, amaz úgysem láthatta, hiszen háttal volt neki. Ekkor szúrja ki az egyik kedvenc növényét, ami akár most is jól jöhetett volna, ha a hátas melletti, a fű takarásában alig észrevehető kövekre estek volna. Hallja a szavakat, de nem kíván rájuk válaszolni, csak nézi a sötét szemeket és egy újabb biccentéssel nyugtázza.*
- Azt még leszedem.
*Mutat a vérfű irányába, oda is igyekszik, hogy a még mindig kezében helyet kapó pengéjével lenyesse a virágzatát. Eztán ül csak fel újra mögé.
Újra a név kérdése. Egyetlen kezén meg tudná számolni, hogy hány lélekkel osztotta meg, nehéz levetkőzni az ingert, ami hazudna valamit, de ő akarta megpróbálni milyen nem árnyak között, ismeretlenként, vagy valaki teljesen másként létezni.*
- Ril.
*Mutatkozik be végül, majd ha készen áll a másik, indulhatnak tovább. Hogy az este hol éri őket, nem érdekli, nem fáradt, pedig volna miért. Az a néhány óra alvás mit sem kellene, hogy érjen, de amíg lehetősége van gyűjteni, s szerencsével is jár, addig nincs mibe beleálmosodnia.*
2952. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-18 18:33:55
Üzenet elküldve: 2024-10-18 18:33:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Még soha nem ült mögötte senki a lovon. Ő már ült néhányszor mások mögött, de az más. Ez most furcsa érzés, főleg az, ahogy megérzi a másik érintését a derekán. Kissé félelmetes. Mivel nem látja a háta mögött ülőt, olyan, mintha a semmiből nyúlna felé egy kéz, ami el akarja őt ragadni.*
~Nem, Nori, nem!~
*Hangzik ismét a megálljt parancsoló, határozott hang a fejében, mikor újra olyan vizekre próbál evezni a gondolataiban, ami sokat ronthat az elméje épségén és vele együtt a túlélési esélyein is.
Szerencsére nem kell az utasának a szájába rágnia, hogy kapaszkodjon, megteszi magától, így bátran gyorsabb tempóra ösztönözheti a lovát, az pedig meg is indul, hogy a párost a tőle telhető leggyorsabban keresztüljuttassa a füves pusztaság unalmas tájain. Legalábbis Nori szerint unalmasak, így nem is nagyon nézelődik semerre, csak az előttük álló utat figyeli, és ha rajta múlna már meg sem állnának az Arthenior közelében fekvő szántóföldekig. A városba nem akar bemenni, így a legjobb az lenne, ha ott keresnének szálást az éjszakára. Ezt egyelőre nem fejti ki, ráér majd, ha már ott lesznek. Egyelőre az a lényeg, hogy haladjanak.
Haladnak is, míg nem érkezik egy kérés a háta mögül. Nem parancs, hanem kérés, ráadásul szép köntösbe csomagolva, Nori mégis akkorát ránt a ló kantárján, mintha azért állították volna meg, mert különben egy hegyes tüskékkel kirakott gödörben végezték volna. A ló egy pillanatra még két lábra is emelkedik. Nem magasra, csak egy egészen kicsit, de így is csoda, hogy a páros egyik tagja sem végzi a földön.*
- Umm, jó, megálltunk. *Nem csak a ló ijedt meg a hirtelen mozdulattól, hanem ő is az állat reakciójától, így amíg a másik lány leszáll, és itt is gyűjtöget egy keveset, ő csak bámul a messzeségbe bambán, hogy összekaparja magát. Ezt sem csinálhatja többet. Nem sodorhatja saját magukat feleslegesen veszélybe. Lil eddig csak fogta a kezét, és amolyan védőbástyaként támogatta a testet irányító egységet, de még pár ilyen ballépés, és kénytelen lesz átvenni a vezetést.*
- Bocs, többet nem fog előfordulni *mondja is, mikor az elf visszaér hozzá. Ő nem akar leszállni, nincs miért, még pisilnie sem kell, úgyhogy részéről indulhatnak tovább. Ha a lány felül mögé, akkor újra útnak is indítja a lovat.*
- Neked mi a neved? *szegezi neki a kérdést út közben, mert egy kicsit nagyobb késéssel ugyan, de elért a tudatáig, hogy ő nem kapott nevet a sajátjáért cserébe.*
//Keresés: sikertelen//
*Még soha nem ült mögötte senki a lovon. Ő már ült néhányszor mások mögött, de az más. Ez most furcsa érzés, főleg az, ahogy megérzi a másik érintését a derekán. Kissé félelmetes. Mivel nem látja a háta mögött ülőt, olyan, mintha a semmiből nyúlna felé egy kéz, ami el akarja őt ragadni.*
~Nem, Nori, nem!~
*Hangzik ismét a megálljt parancsoló, határozott hang a fejében, mikor újra olyan vizekre próbál evezni a gondolataiban, ami sokat ronthat az elméje épségén és vele együtt a túlélési esélyein is.
Szerencsére nem kell az utasának a szájába rágnia, hogy kapaszkodjon, megteszi magától, így bátran gyorsabb tempóra ösztönözheti a lovát, az pedig meg is indul, hogy a párost a tőle telhető leggyorsabban keresztüljuttassa a füves pusztaság unalmas tájain. Legalábbis Nori szerint unalmasak, így nem is nagyon nézelődik semerre, csak az előttük álló utat figyeli, és ha rajta múlna már meg sem állnának az Arthenior közelében fekvő szántóföldekig. A városba nem akar bemenni, így a legjobb az lenne, ha ott keresnének szálást az éjszakára. Ezt egyelőre nem fejti ki, ráér majd, ha már ott lesznek. Egyelőre az a lényeg, hogy haladjanak.
Haladnak is, míg nem érkezik egy kérés a háta mögül. Nem parancs, hanem kérés, ráadásul szép köntösbe csomagolva, Nori mégis akkorát ránt a ló kantárján, mintha azért állították volna meg, mert különben egy hegyes tüskékkel kirakott gödörben végezték volna. A ló egy pillanatra még két lábra is emelkedik. Nem magasra, csak egy egészen kicsit, de így is csoda, hogy a páros egyik tagja sem végzi a földön.*
- Umm, jó, megálltunk. *Nem csak a ló ijedt meg a hirtelen mozdulattól, hanem ő is az állat reakciójától, így amíg a másik lány leszáll, és itt is gyűjtöget egy keveset, ő csak bámul a messzeségbe bambán, hogy összekaparja magát. Ezt sem csinálhatja többet. Nem sodorhatja saját magukat feleslegesen veszélybe. Lil eddig csak fogta a kezét, és amolyan védőbástyaként támogatta a testet irányító egységet, de még pár ilyen ballépés, és kénytelen lesz átvenni a vezetést.*
- Bocs, többet nem fog előfordulni *mondja is, mikor az elf visszaér hozzá. Ő nem akar leszállni, nincs miért, még pisilnie sem kell, úgyhogy részéről indulhatnak tovább. Ha a lány felül mögé, akkor újra útnak is indítja a lovat.*
- Neked mi a neved? *szegezi neki a kérdést út közben, mert egy kicsit nagyobb késéssel ugyan, de elért a tudatáig, hogy ő nem kapott nevet a sajátjáért cserébe.*
2951. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-17 19:30:30
Üzenet elküldve: 2024-10-17 19:30:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Ha olyan kedve lenne még el is mosolyodna a válaszon. Nem szórakozni jött ide és nem is olyannal van, akivel szeretne, de főleg nem egyedül van. Viszont be kell látnia, ha valaki úgy viselkedik, ahogy Norileina, akkor abból éppen ki is veheti azt, amit tud, márpedig helyismeretére nagy szüksége van. Tudja jól, hogy egy "rohadt nagy pusztán" van, de a kérdése nem ez volt. Nem tud. Csak sejt, olyat, amit ő is sejtett. Egyszerűbb utakat viszont ismerhet. Nem bízik benne, de nem is keres szándékot. Végtére is ő közelítette meg és mentette meg az örök álomtól. Ennyit engedhet érte.*
- Ha nincs barlang, az erdő növényei is jók. A hasznosak.
*Biccent csak ismét, most is sokat beszél, de legalább irányokat is mond. Még ha egy hegyet ő is felismer és a Kikötőig is visszatalálna, hogy a sziklák mentén indulhasson el. Már nem visszakozik, ő kérte, ha sok lenne a másikból, majd elmegy. Igen könnyen el tud tűnni sokak szeme elől, akár örökre is.
Figyeli a környezetet, mint mindig, de már semmi új nincs rajta. Amaz eloltja a tüzet, majd lóra pattan. Miért is csodálkozik, azért van a hátas. Észrevehetetlen hezitálás után igyekszik felhúzni magát a másik mögé. Nem tudná megmondani, mikor ült utoljára lovon, de azt tudja, hogy nem osztozott még senkivel egyen sem. Túl nagy a közelség, de ő akarta. Bár nem így, mégis tényleg gyorsabb.
Amint elindulnak sem lankad a figyelme, s nagy segítség is, hogy ne azzal kelljen törődnie, hogy valaki bőrét érzi magán. Jó időbe beletelik viszont, míg értékelhetőt is talál a szeme a támpontokon kívül. Nehéz észrevenni menet közben a különlegességeket, de mivel ezen a fókusz, így sikerül neki és meg is szólal.*
- Állj meg kérlek.
*Megvárja, míg eleget tesz a kérésének, ami a szájából még neki is idegen, aztán lepattan a lóról, hogy a nyomvonalon visszasétáljon és lehajoljon az égő fyruis-ért. Hidegben jól jöhet, na meg a tűzhöz is, amivel mindig bajlódik. De felsorolhatna még egyéb jó tulajdonságokat is magában, ha kellene. Elsüllyeszti a táskájába, ha a lány nem szeretne maga is leugrani egy kicsit, akkor mehetnek is tovább.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 19:33:17
//Keresés: sikeres//
*Ha olyan kedve lenne még el is mosolyodna a válaszon. Nem szórakozni jött ide és nem is olyannal van, akivel szeretne, de főleg nem egyedül van. Viszont be kell látnia, ha valaki úgy viselkedik, ahogy Norileina, akkor abból éppen ki is veheti azt, amit tud, márpedig helyismeretére nagy szüksége van. Tudja jól, hogy egy "rohadt nagy pusztán" van, de a kérdése nem ez volt. Nem tud. Csak sejt, olyat, amit ő is sejtett. Egyszerűbb utakat viszont ismerhet. Nem bízik benne, de nem is keres szándékot. Végtére is ő közelítette meg és mentette meg az örök álomtól. Ennyit engedhet érte.*
- Ha nincs barlang, az erdő növényei is jók. A hasznosak.
*Biccent csak ismét, most is sokat beszél, de legalább irányokat is mond. Még ha egy hegyet ő is felismer és a Kikötőig is visszatalálna, hogy a sziklák mentén indulhasson el. Már nem visszakozik, ő kérte, ha sok lenne a másikból, majd elmegy. Igen könnyen el tud tűnni sokak szeme elől, akár örökre is.
Figyeli a környezetet, mint mindig, de már semmi új nincs rajta. Amaz eloltja a tüzet, majd lóra pattan. Miért is csodálkozik, azért van a hátas. Észrevehetetlen hezitálás után igyekszik felhúzni magát a másik mögé. Nem tudná megmondani, mikor ült utoljára lovon, de azt tudja, hogy nem osztozott még senkivel egyen sem. Túl nagy a közelség, de ő akarta. Bár nem így, mégis tényleg gyorsabb.
Amint elindulnak sem lankad a figyelme, s nagy segítség is, hogy ne azzal kelljen törődnie, hogy valaki bőrét érzi magán. Jó időbe beletelik viszont, míg értékelhetőt is talál a szeme a támpontokon kívül. Nehéz észrevenni menet közben a különlegességeket, de mivel ezen a fókusz, így sikerül neki és meg is szólal.*
- Állj meg kérlek.
*Megvárja, míg eleget tesz a kérésének, ami a szájából még neki is idegen, aztán lepattan a lóról, hogy a nyomvonalon visszasétáljon és lehajoljon az égő fyruis-ért. Hidegben jól jöhet, na meg a tűzhöz is, amivel mindig bajlódik. De felsorolhatna még egyéb jó tulajdonságokat is magában, ha kellene. Elsüllyeszti a táskájába, ha a lány nem szeretne maga is leugrani egy kicsit, akkor mehetnek is tovább.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 19:33:17
2950. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-17 16:08:13
Üzenet elküldve: 2024-10-17 16:08:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Egészen jól elvan a rövid, lényegre törő válaszokkal, amiket kap. A kérdésekre is szívesen felel, igazából miért ne tenné? Annyira furcsán semmilyen ez a helyzet, amibe a másik feketeség társaságában csöppent, hogy már-már tényleg jó érzés.*
- Itt nincsenek. Ez egy rohadt nagy puszta. Ha barlangokat akarsz, azt a tenger felé, a városon és az erdőn túl, a hegyek lábánál kell keresned.
*A nyulat valóban nem sikerült szakszerűen megsütnie. Egy része égett, a másik fele meg sem sült rendesen, de éhes, szóval egyszer elmegy. Ha meg a lány nem kér belőle, annál jobb, több marad neki. Evés közben kíváncsian figyeli, ahogy a másik megközelíti a lovát, és egy újabb sárga virágot talál mellette. Rengeteg van belőle. Ha nem figyelmeztetik a veszélyre, lehet, hogy már tényleg kiütve feküdne a földön. Elővigyázatosságból ő is körbenéz még egyszer, de nem lát belőlük többet, így egy kicsit megnyugszik. Talán elfogytak végre.
Az elf visszafordul felé, és egy meglepő ajánlattal szólítja meg újra. Nem szoktak tőle segítséget kérni, de ő nem az a fajta, hogy ha mégis, akkor elutasítsa azt.*
- Miben segítsek? Keressek veled barlangot? Ma már biztosan nem érnénk a hegyekhez, még lóval sem. *Mondja, majd a nyúl ehetetlen részét a fűbe dobja, aztán leguggol, hogy a kezeivel földet ásson, és eloltsa vele a tüzet. Miután végzett, felegyenesedik, és a lovához sétál, hogy eloldozza őt és felkészítse az indulásra.*
- Jó, segítek neked *árulja el a döntését.* Csak a folyót kell követnünk, és akkor Arthenior-ban kötünk ki. Ha onnan délre indulunk, és keresztül megyünk a szántóföldeken, akkor az erdőnél leszünk. Ha ott nyugatra fordulva átvágunk rajta, akkor, ha minden igaz, elérhetjük a hegy lábát.
*Hogy mennyi idő múlva, azt nem teszi hozzá, mert ő sem tudja pontosan, csak azt, hogy ma már bárhogy is sietnek, nem érhetnek oda. A táskáját ráköti a lóra, majd ő is felül rá, és már a patással együtt lépked újra a nő mellé.*
- Ülj fel mögém! Gyalog soha nem érnénk oda. *Néz le rá teljesen komolyan gondolva, hogy utazzanak egy lovon ketten. Nem biztos, hogy Árnyék örülni fog a dupla tehernek, de jelenleg nincs más választásuk.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 16:11:40
//Keresés: sikertelen//
*Egészen jól elvan a rövid, lényegre törő válaszokkal, amiket kap. A kérdésekre is szívesen felel, igazából miért ne tenné? Annyira furcsán semmilyen ez a helyzet, amibe a másik feketeség társaságában csöppent, hogy már-már tényleg jó érzés.*
- Itt nincsenek. Ez egy rohadt nagy puszta. Ha barlangokat akarsz, azt a tenger felé, a városon és az erdőn túl, a hegyek lábánál kell keresned.
*A nyulat valóban nem sikerült szakszerűen megsütnie. Egy része égett, a másik fele meg sem sült rendesen, de éhes, szóval egyszer elmegy. Ha meg a lány nem kér belőle, annál jobb, több marad neki. Evés közben kíváncsian figyeli, ahogy a másik megközelíti a lovát, és egy újabb sárga virágot talál mellette. Rengeteg van belőle. Ha nem figyelmeztetik a veszélyre, lehet, hogy már tényleg kiütve feküdne a földön. Elővigyázatosságból ő is körbenéz még egyszer, de nem lát belőlük többet, így egy kicsit megnyugszik. Talán elfogytak végre.
Az elf visszafordul felé, és egy meglepő ajánlattal szólítja meg újra. Nem szoktak tőle segítséget kérni, de ő nem az a fajta, hogy ha mégis, akkor elutasítsa azt.*
- Miben segítsek? Keressek veled barlangot? Ma már biztosan nem érnénk a hegyekhez, még lóval sem. *Mondja, majd a nyúl ehetetlen részét a fűbe dobja, aztán leguggol, hogy a kezeivel földet ásson, és eloltsa vele a tüzet. Miután végzett, felegyenesedik, és a lovához sétál, hogy eloldozza őt és felkészítse az indulásra.*
- Jó, segítek neked *árulja el a döntését.* Csak a folyót kell követnünk, és akkor Arthenior-ban kötünk ki. Ha onnan délre indulunk, és keresztül megyünk a szántóföldeken, akkor az erdőnél leszünk. Ha ott nyugatra fordulva átvágunk rajta, akkor, ha minden igaz, elérhetjük a hegy lábát.
*Hogy mennyi idő múlva, azt nem teszi hozzá, mert ő sem tudja pontosan, csak azt, hogy ma már bárhogy is sietnek, nem érhetnek oda. A táskáját ráköti a lóra, majd ő is felül rá, és már a patással együtt lépked újra a nő mellé.*
- Ülj fel mögém! Gyalog soha nem érnénk oda. *Néz le rá teljesen komolyan gondolva, hogy utazzanak egy lovon ketten. Nem biztos, hogy Árnyék örülni fog a dupla tehernek, de jelenleg nincs más választásuk.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 16:11:40
2949. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-16 18:35:39
Üzenet elküldve: 2024-10-16 18:35:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*A mágia tényét nehezen tünteti el, talán nem is akarja igazán, szereti tudni, hogy mivel van dolga. Nem fél, legtöbbször mellőzi az érzelmeket, sokáig rá sem talált közülük egy sem. De egymás mellé rakja a szerzett tudást arról, aki a közelében van és összekötözgeti egyiket a másikkal, hogy megfelelően tudjon reagálni, ha kell.
Túl sok információ, egyre sincs szüksége, de mégis más füllel hallgatja. Nem borsódzik a háta attól, hogy megint csak ömlenek a szavak, mert amiről beszél, az hozzáköthető valamihez, ami érdekli.
~Emlékek?~ Nem emlékekből él. Emlékeztetők vannak, mintha feljegyzéseket készítene a bőrére arról, hogy mi az ami tetszik a szemének, mi az, amit kerüljön el, de leginkább mi, vagy ki az, aki már többé nem jöhet vele szembe. Máshogy cseng le, nem tudná emléknek hívni. A szó hatására mégis összébb húzza szemeit, mert amikor a karjára nézett és eldöntötte, hogy mi hiányzik róla, akkor az előbb azonosítható emlékként, mint emlékeztetőként. Nehéz ráébrednie, hogy amióta kiszállt abból az átkozott hajóból, mintha a lábain keresztül, amivel a kikötő földjére lépett, felkúszott volna belé valami ismeretlen, mint a réti ármányba, ami máshogy viselkedik itt, mint ahonnan jött. Hamar engedi el a gondolatokat.*
- Azok. *Ezt könnyebb mondani. *
- És barlangok vannak valahol?
*Kérdi inkább azt, ami érdekli is. Ott találhat gombákat, bár biztosan messze jár már bármelyiktől is, viszont ideje az van.
A nyúlra néz, ami úgy tűnik elkészült. Igen gyorsra sikeredett a művelet, bár nem is olyan módon tette ehetővé, ahogyan ő készítette volna el. Nem az ő dolga. Megingatja a fejét.*
- Nem.
*Túl soknak érzi az időt, amíg egy helyben áll. Nem álmos, de érzi, hogy valami nem jó. Lép néhányat, mintha a tagjait akarná mozgatni, majd meglátja, hogy még mindig nem fogyott el teljesen az a rohadt sárga virág. A ló csoda, hogy nem rogyott még meg, annak a közelében szúrja ki, s indul meg, hogy letéphesse. Ezt legalább nem más adja neki. Így még elfér.
Nem tetszik, ami már ott dübörög a periférián. Egyedül akar lenni, de azt ő is tudja, hogy ameddig a szem ellát, itt nincs semmi. Ha beljebb merészkedik, semmi garancia nincs rá, hogy egyhamar kijut. Az összes idő az övé, de elvesztegetni nem akar belőle még így sem. Már indulna, de visszafordul Norileina felé. *
- Ha segítesz keresni, készítek neked még emléket.
//Keresés: sikeres//
*A mágia tényét nehezen tünteti el, talán nem is akarja igazán, szereti tudni, hogy mivel van dolga. Nem fél, legtöbbször mellőzi az érzelmeket, sokáig rá sem talált közülük egy sem. De egymás mellé rakja a szerzett tudást arról, aki a közelében van és összekötözgeti egyiket a másikkal, hogy megfelelően tudjon reagálni, ha kell.
Túl sok információ, egyre sincs szüksége, de mégis más füllel hallgatja. Nem borsódzik a háta attól, hogy megint csak ömlenek a szavak, mert amiről beszél, az hozzáköthető valamihez, ami érdekli.
~Emlékek?~ Nem emlékekből él. Emlékeztetők vannak, mintha feljegyzéseket készítene a bőrére arról, hogy mi az ami tetszik a szemének, mi az, amit kerüljön el, de leginkább mi, vagy ki az, aki már többé nem jöhet vele szembe. Máshogy cseng le, nem tudná emléknek hívni. A szó hatására mégis összébb húzza szemeit, mert amikor a karjára nézett és eldöntötte, hogy mi hiányzik róla, akkor az előbb azonosítható emlékként, mint emlékeztetőként. Nehéz ráébrednie, hogy amióta kiszállt abból az átkozott hajóból, mintha a lábain keresztül, amivel a kikötő földjére lépett, felkúszott volna belé valami ismeretlen, mint a réti ármányba, ami máshogy viselkedik itt, mint ahonnan jött. Hamar engedi el a gondolatokat.*
- Azok. *Ezt könnyebb mondani. *
- És barlangok vannak valahol?
*Kérdi inkább azt, ami érdekli is. Ott találhat gombákat, bár biztosan messze jár már bármelyiktől is, viszont ideje az van.
A nyúlra néz, ami úgy tűnik elkészült. Igen gyorsra sikeredett a művelet, bár nem is olyan módon tette ehetővé, ahogyan ő készítette volna el. Nem az ő dolga. Megingatja a fejét.*
- Nem.
*Túl soknak érzi az időt, amíg egy helyben áll. Nem álmos, de érzi, hogy valami nem jó. Lép néhányat, mintha a tagjait akarná mozgatni, majd meglátja, hogy még mindig nem fogyott el teljesen az a rohadt sárga virág. A ló csoda, hogy nem rogyott még meg, annak a közelében szúrja ki, s indul meg, hogy letéphesse. Ezt legalább nem más adja neki. Így még elfér.
Nem tetszik, ami már ott dübörög a periférián. Egyedül akar lenni, de azt ő is tudja, hogy ameddig a szem ellát, itt nincs semmi. Ha beljebb merészkedik, semmi garancia nincs rá, hogy egyhamar kijut. Az összes idő az övé, de elvesztegetni nem akar belőle még így sem. Már indulna, de visszafordul Norileina felé. *
- Ha segítesz keresni, készítek neked még emléket.
2948. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-16 12:58:56
Üzenet elküldve: 2024-10-16 12:58:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Mikor az újabb Réti Ármányt nem veszi el tőle az elf, csak vállat ránt, szóval végül a nyúl a tűzön, a kis sárga növény az ő hátizsákjában köt ki.
Talán örülne, ha megtudná, hogy a másik veszélyesnek gondolja őt, de mivel háttal áll neki, amíg a tüzet csiholja, nem láthatja a mágia látványára adott reakcióját, de ha látná, akkor sem tudna az ég egy adta világon semmit sem leolvasni az arcáról.
Végül feláll, és a ruháját félrehúzva megmutatja a vállára rajzolt ábrát, melyet azért visel magán, hogy valami mindig emlékeztesse őt a fogadott bátyjára akkor is, ha ő nincs vele. Ahogy ő maga is belegondol ebbe, arcára egy rövid időre kiül a szomorúság. Nemrég még a világ tetejét akarták megmászni együtt, de a férfi már nincs sehol. Már nem akarja őt. Egy pillanatra mégis élesen hasít valami a fejébe, de mindez most csak jelzésértékű a domináns szilánk részéről, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy szétessenek fejben.*
- Értem. Nekem egy tündér csinálta. Én kértem. Azért, hogy emlékeztessen valaki másra.
*Azt már el is felejti, hogy a névért cserébe ő nem kap egy másikat, mert nem is számít igazán. Beszélgetni lehet nevek nélkül is.*
- Neked is vannak. Számodra is emlékek? *Emlékek. Hamar megérti a kapcsolatot a bőr alá itatott tinta és az emlékek között. Hisz a hollója nem csak egyre, hanem rögtön két személyre is emlékezteti őt. A holló gazdájára, és a rajz alkotójára. Mindketten meghatározó szerepet töltöttek be az úton, melyen haladva a feketeség most itt kötött ki.*
- Ismerem *bólint a kérdésre.* Észak-nyugatra az ingoványon túl van egy hatalmas tó, ami felett Lihanech városa található. Délre Arthenior, nyugatra pedig erdő van, amerre csak a szem ellát.
*Mond el mindent, amit ő tud a környékről. Párszor már kalandozott erre, többször megjárta a Mágustornyot is, volt ideje megtanulni, hogy mi merre. Aztán visszafordul nyuszikához, aki közben már ropogósra, itt-ott talán szenesre is sült. Leveszi a tűzről, és a csontból készült tőrét húzza elő, hogy feldarabolja szegénykét.*
- Kérsz? *kérdezi társaságát, miközben ő már el is kezdi rágcsálni az egyik combot. Egyébként a nyúlról is Clion jut eszébe, nem csak a tetoválásról. Nemrég az erdőben vele is megsütöttek egy nyulat. Őt próbálta most leutánozni. Egész jól sikerült.*
*Mikor az újabb Réti Ármányt nem veszi el tőle az elf, csak vállat ránt, szóval végül a nyúl a tűzön, a kis sárga növény az ő hátizsákjában köt ki.
Talán örülne, ha megtudná, hogy a másik veszélyesnek gondolja őt, de mivel háttal áll neki, amíg a tüzet csiholja, nem láthatja a mágia látványára adott reakcióját, de ha látná, akkor sem tudna az ég egy adta világon semmit sem leolvasni az arcáról.
Végül feláll, és a ruháját félrehúzva megmutatja a vállára rajzolt ábrát, melyet azért visel magán, hogy valami mindig emlékeztesse őt a fogadott bátyjára akkor is, ha ő nincs vele. Ahogy ő maga is belegondol ebbe, arcára egy rövid időre kiül a szomorúság. Nemrég még a világ tetejét akarták megmászni együtt, de a férfi már nincs sehol. Már nem akarja őt. Egy pillanatra mégis élesen hasít valami a fejébe, de mindez most csak jelzésértékű a domináns szilánk részéről, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy szétessenek fejben.*
- Értem. Nekem egy tündér csinálta. Én kértem. Azért, hogy emlékeztessen valaki másra.
*Azt már el is felejti, hogy a névért cserébe ő nem kap egy másikat, mert nem is számít igazán. Beszélgetni lehet nevek nélkül is.*
- Neked is vannak. Számodra is emlékek? *Emlékek. Hamar megérti a kapcsolatot a bőr alá itatott tinta és az emlékek között. Hisz a hollója nem csak egyre, hanem rögtön két személyre is emlékezteti őt. A holló gazdájára, és a rajz alkotójára. Mindketten meghatározó szerepet töltöttek be az úton, melyen haladva a feketeség most itt kötött ki.*
- Ismerem *bólint a kérdésre.* Észak-nyugatra az ingoványon túl van egy hatalmas tó, ami felett Lihanech városa található. Délre Arthenior, nyugatra pedig erdő van, amerre csak a szem ellát.
*Mond el mindent, amit ő tud a környékről. Párszor már kalandozott erre, többször megjárta a Mágustornyot is, volt ideje megtanulni, hogy mi merre. Aztán visszafordul nyuszikához, aki közben már ropogósra, itt-ott talán szenesre is sült. Leveszi a tűzről, és a csontból készült tőrét húzza elő, hogy feldarabolja szegénykét.*
- Kérsz? *kérdezi társaságát, miközben ő már el is kezdi rágcsálni az egyik combot. Egyébként a nyúlról is Clion jut eszébe, nem csak a tetoválásról. Nemrég az erdőben vele is megsütöttek egy nyulat. Őt próbálta most leutánozni. Egész jól sikerült.*
2947. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-15 21:09:30
Üzenet elküldve: 2024-10-15 21:09:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Talán tényleg elmúlt a hatás. Mintha nem hallaná a sületlenségeket a lány szájából, de még így is több szó hagyja el azokat az ajkakat, mint kellene. Jól tudja, hogy ez így szokás, van, hogy neki is meg tud eredni a nyelve, de szorítkozik rá, hogy az ne legyen felesleges. Arra, hogy nem zavar, a szemöldöke azért megemelkedik kissé. Nem hagyja betörni a gondolatokat a reflexszerű mozdulat mögött. Nem mond rá semmit ugyan, a növényt viszont elveszi. Kissé megforgatja a kezei között, majd elsüllyeszti a többi közé.
Indulna, még ha nem is olyan sietősen, de van, ami meg tudja állítani. Van, ami őt is érdekli, olyan, ami nem zöldellik a bokája mellett. Egy kissé hátra is hagyja a gondolatát annak, hogy dolga van, már hosszú ideje úton van, az, hogy szemrevételezze a művet, éppen elég indok arra, hogy ne szedje a lábait. Bólint egyet, majd követi a lányt, aki ismét lehajol és egy újabb szálat kap tőle. Nem akarja elvenni.*
- Tedd el.
*Nem utasít, egyszerűen csak nem kell neki ennyi belőle, bár azt nem hagyná, hogy eldobja, ha nem élne a talált virág lehetőségével.
Figyeli, ahogy néhány mozdulattal lángokat teremt a semmiből. Nem engedi meg, hogy arcára üljön, de a mágiának már csak a tudata is kiszorítja a levegőt a mellkasából. Ez csak tűz. Nem emlékekkel játszik. A lány veszélyes. Érzi a hátán végighúzódó kardját, ahogy arra fókuszál. Olyan egy vele, hogy el tudná felejteni, hogy rajta van. Megnyugtatja, hogy két csettintés között levághatná vele a kezét.
Az ében lány a tűzre veti a nyulát, lehetne ezt jobban is kivitelezni, de nem az ő dolga.
Az, hogy bemutatkozott, nem jelenti azt, hogy neki is be kell. Majd kérdezi, ha akar, ő a motívummal törődik, amit végre megmutat neki. Érdeklődve figyeli, nem hasonlítja a saját munkáihoz, egyszerűen csak megállapítja magában a tényt. ~ Láttam már szarabbat.~ Neki ez művészet számba megy. A másiknak mit jelent, nem tudja, de nem egy otromba minta, nem egy jelölés, nem azt mutatja, hogy egy csoportosulás, esetleg törzs tagja. Először csak egy halk hümmentés hallatszik tőle, majd hátra lép egyet.*
- Én is szoktam csinálni.
*Fonja mellkasa előtt keresztbe a karját, de nem azért, hogy megbizonyosodhasson róla a másik, hogy neki is van, azt már eddig is láthatta. Pusztán gondolkodóba esik. Elfoglaltságot akar, és ez olyan volna, amit tényleg szívesen űzne. A bronztű mindig nála, de ezt azért nem mondja ki.*
- Mennyire ismered a helyet?
*Méri végig csak az aranyakkal a lányt. Ha ő a segítségére lesz, talán felajánlja neki azt, ami egyébként neki is jó. Alkothat. *
*Talán tényleg elmúlt a hatás. Mintha nem hallaná a sületlenségeket a lány szájából, de még így is több szó hagyja el azokat az ajkakat, mint kellene. Jól tudja, hogy ez így szokás, van, hogy neki is meg tud eredni a nyelve, de szorítkozik rá, hogy az ne legyen felesleges. Arra, hogy nem zavar, a szemöldöke azért megemelkedik kissé. Nem hagyja betörni a gondolatokat a reflexszerű mozdulat mögött. Nem mond rá semmit ugyan, a növényt viszont elveszi. Kissé megforgatja a kezei között, majd elsüllyeszti a többi közé.
Indulna, még ha nem is olyan sietősen, de van, ami meg tudja állítani. Van, ami őt is érdekli, olyan, ami nem zöldellik a bokája mellett. Egy kissé hátra is hagyja a gondolatát annak, hogy dolga van, már hosszú ideje úton van, az, hogy szemrevételezze a művet, éppen elég indok arra, hogy ne szedje a lábait. Bólint egyet, majd követi a lányt, aki ismét lehajol és egy újabb szálat kap tőle. Nem akarja elvenni.*
- Tedd el.
*Nem utasít, egyszerűen csak nem kell neki ennyi belőle, bár azt nem hagyná, hogy eldobja, ha nem élne a talált virág lehetőségével.
Figyeli, ahogy néhány mozdulattal lángokat teremt a semmiből. Nem engedi meg, hogy arcára üljön, de a mágiának már csak a tudata is kiszorítja a levegőt a mellkasából. Ez csak tűz. Nem emlékekkel játszik. A lány veszélyes. Érzi a hátán végighúzódó kardját, ahogy arra fókuszál. Olyan egy vele, hogy el tudná felejteni, hogy rajta van. Megnyugtatja, hogy két csettintés között levághatná vele a kezét.
Az ében lány a tűzre veti a nyulát, lehetne ezt jobban is kivitelezni, de nem az ő dolga.
Az, hogy bemutatkozott, nem jelenti azt, hogy neki is be kell. Majd kérdezi, ha akar, ő a motívummal törődik, amit végre megmutat neki. Érdeklődve figyeli, nem hasonlítja a saját munkáihoz, egyszerűen csak megállapítja magában a tényt. ~ Láttam már szarabbat.~ Neki ez művészet számba megy. A másiknak mit jelent, nem tudja, de nem egy otromba minta, nem egy jelölés, nem azt mutatja, hogy egy csoportosulás, esetleg törzs tagja. Először csak egy halk hümmentés hallatszik tőle, majd hátra lép egyet.*
- Én is szoktam csinálni.
*Fonja mellkasa előtt keresztbe a karját, de nem azért, hogy megbizonyosodhasson róla a másik, hogy neki is van, azt már eddig is láthatta. Pusztán gondolkodóba esik. Elfoglaltságot akar, és ez olyan volna, amit tényleg szívesen űzne. A bronztű mindig nála, de ezt azért nem mondja ki.*
- Mennyire ismered a helyet?
*Méri végig csak az aranyakkal a lányt. Ha ő a segítségére lesz, talán felajánlja neki azt, ami egyébként neki is jó. Alkothat. *
2946. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-15 19:50:20
Üzenet elküldve: 2024-10-15 19:50:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Szóval tart a nőtől, de nem fél tőle. Ennek nem csupán az az oka, hogy bízik eléggé a saját képességeiben, hogy ha arra kerülne a sor, akkor meg tudná védeni magát és a többieket is, hanem érez valami olyat is az idegen felől, ami ritkán szokott megtörténi. Valójában pont arról van szó, hogy nem érez felőle semmit, ez pedig különös módon kellemes nyugodtsággal tölti el. Amikor vannak a közelében, főleg, ha sokan, egy idő után elkerülhetetlenül fájni szokott a feje, a zajok felerősödnek, a képek elhomályosodnak, de most nem. Kristálytiszta minden kép és minden gondolat. Nagyon furcsa, de nagyon jó érzés. Mintha valaki megszelídítette volna a benne élő szörnyeteget.*
- Aha, értem. Jó, akkor nem zavarsz.
*Nem gyanakszik, nem gondol semmi mást a kapott válasz mögé, nem hiszi a pokolból küldött ellenségének sem az elfet. Csak egy elf, aki növényeket gyűjtöget. Megvárja, míg feláll, és csak utána nyújtja felé azokat a lila leveleket mintegy jelzésként, hogy elfogadta a választ, és az meg is felel neki. A növény pedig az övé lehet. A nő ezután láthatóan indulna, s talán ennyi is volt a közös kalandjuk, de mégsem. Egy kérdést kap, amit hirtelen valóban nem tud értelmezni.*
- Mit? *kérdez vissza, a másik pedig rögtön egyértelműsíti is a dolgot.* Ó, hogy ezt. Persze, mindjárt, gyere! *Mielőtt megmutatná neki a tépett szárnyú, húsába maró hollót ábrázoló motívumot, visszasétál a talált botokkal a rögtönzött tűzrakóhelyére, s út közben lehajol, hogy egy újabb darabot szakítson le azokból az alattomos sárgákból. Találó név nekik az ármány.*
- Nem csoda, hogy így hatottak rám, ha ennyi van belőlük a környéken. *Az újabb zsákmányt is a hosszúfülű felé nyújtja, de közben elgondolkozik azon is, hogy talán néhányat magának is megtarthatna, ha talál még. Lerakja a botokat a kövekből készített körbe, elrendezgeti őket, majd csettint néhányat, hátha sikerül egy kis trükkel könnyedén tüzet gyújtania. Ha igen, akkor már a tűzre is rakja a nyulat sülni, ha pedig nem megy az első pár próbálkozásra, akkor egyelőre félbehagyja a próbálkozást, de mindenképp feláll, hogy eleget tegyen a másik korábbi kérésének.*
- Amúgy Norileina. A nevem. Könnyebb lesz megkülönböztetni magunkat egymástól, ha nem mindketten csak feketének tudjuk hívni a másikat. *Mondja, majd egy apró mozdulattal lecsúsztatja a válláról a bő, fekete blúz anyagát, hogy megmutassa a hollót a nőnek.*
- Kaptam. Hátulról több látszik belőle. Miért akarod megnézni? *fordít neki közben félig hátat, hogy a madár alakjának nagyobb része is látható legyen a lapockáján.*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
//Keresés: sikeres//
*Szóval tart a nőtől, de nem fél tőle. Ennek nem csupán az az oka, hogy bízik eléggé a saját képességeiben, hogy ha arra kerülne a sor, akkor meg tudná védeni magát és a többieket is, hanem érez valami olyat is az idegen felől, ami ritkán szokott megtörténi. Valójában pont arról van szó, hogy nem érez felőle semmit, ez pedig különös módon kellemes nyugodtsággal tölti el. Amikor vannak a közelében, főleg, ha sokan, egy idő után elkerülhetetlenül fájni szokott a feje, a zajok felerősödnek, a képek elhomályosodnak, de most nem. Kristálytiszta minden kép és minden gondolat. Nagyon furcsa, de nagyon jó érzés. Mintha valaki megszelídítette volna a benne élő szörnyeteget.*
- Aha, értem. Jó, akkor nem zavarsz.
*Nem gyanakszik, nem gondol semmi mást a kapott válasz mögé, nem hiszi a pokolból küldött ellenségének sem az elfet. Csak egy elf, aki növényeket gyűjtöget. Megvárja, míg feláll, és csak utána nyújtja felé azokat a lila leveleket mintegy jelzésként, hogy elfogadta a választ, és az meg is felel neki. A növény pedig az övé lehet. A nő ezután láthatóan indulna, s talán ennyi is volt a közös kalandjuk, de mégsem. Egy kérdést kap, amit hirtelen valóban nem tud értelmezni.*
- Mit? *kérdez vissza, a másik pedig rögtön egyértelműsíti is a dolgot.* Ó, hogy ezt. Persze, mindjárt, gyere! *Mielőtt megmutatná neki a tépett szárnyú, húsába maró hollót ábrázoló motívumot, visszasétál a talált botokkal a rögtönzött tűzrakóhelyére, s út közben lehajol, hogy egy újabb darabot szakítson le azokból az alattomos sárgákból. Találó név nekik az ármány.*
- Nem csoda, hogy így hatottak rám, ha ennyi van belőlük a környéken. *Az újabb zsákmányt is a hosszúfülű felé nyújtja, de közben elgondolkozik azon is, hogy talán néhányat magának is megtarthatna, ha talál még. Lerakja a botokat a kövekből készített körbe, elrendezgeti őket, majd csettint néhányat, hátha sikerül egy kis trükkel könnyedén tüzet gyújtania. Ha igen, akkor már a tűzre is rakja a nyulat sülni, ha pedig nem megy az első pár próbálkozásra, akkor egyelőre félbehagyja a próbálkozást, de mindenképp feláll, hogy eleget tegyen a másik korábbi kérésének.*
- Amúgy Norileina. A nevem. Könnyebb lesz megkülönböztetni magunkat egymástól, ha nem mindketten csak feketének tudjuk hívni a másikat. *Mondja, majd egy apró mozdulattal lecsúsztatja a válláról a bő, fekete blúz anyagát, hogy megmutassa a hollót a nőnek.*
- Kaptam. Hátulról több látszik belőle. Miért akarod megnézni? *fordít neki közben félig hátat, hogy a madár alakjának nagyobb része is látható legyen a lapockáján.*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
2945. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-15 18:55:25
Üzenet elküldve: 2024-10-15 18:55:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Elmúlt. Nyugtázza magában a kimondott szót, bár még kell egy egészen kevés idő, hogy megbizonyosodjon róla. Ez az, ami miatt nem veszi sietősre a lépteket és inkább elkezd pakolászni.
Sosem csalódott még a növényekben, de azt be kell látnia, hogy megvan egy töredék esély arra, hogy más tájakon mást szív magába a kis élet. Badarságnak tartaná, de most kénytelen lesz elhitetnie magával, ha valami magyarázatot akar találni arra, ami megtörtént vele is és a környezetében többekkel. Ettől még nem tetsző árnyat von köré, de elhessegeti, bár a kedvencein gondolkodni mindig sokkal jobb, mint bármi máson.
Nem szólal meg, csak tisztes távolságból hallgatja a másik nő beszédét. Szemeivel még egyszer végigpásztázza az előtte lévő távot, úgy guggolva, de itt már nem tűnik ki semmi, ami neki érdekes lehet.
Nem hiányzik körüle a zaj, az sem, hogy az ében lány puszta tényeket nem tud megállapítani, mindig kell mellé valami nem odaillő, valami, ami most több, mint amit be akar fogadni. Természete nyugodt, így nem azon fog elcsattanni, ha valaki beszédesebb a kelleténél, ott tudja hagyni, elmehet bármikor. De belegondolva annak lehet egyetlen olyan tudása, ami neki biztosan nincs meg: helyismerete. Bár lóval érkezett, s éppen nyulat készül sütni, meglehet, hogy csak átutazóban van, viszont annyi csomagot nem lát nála, ami azt a képet mutatja, hogy túl messziről jön, vagy túl messzire tarthat. Nem mintha egyeseknél ez jelentene bármit. Lehet neki hasznos az, amit ő tudhat?
A mögé lépő testet a bőrén érzi. Az a közelség is van, amit nem akar. Ilyen szinte az összes. Nem látni az arcát, így a vonások kissé keményedésnek indulnak, a válla felett elhaladó kéztől pedig a többi tagja is hasonlóan reagál. Nem ér hozzá, de szinte súrolja annak közelsége. A levegőt lassabban engedi a tüdeje legmélyére, ahogy nyúlna a növényért, amit neki akarnak ajándékozni. Újra. Nincs hozzászokva, nincs is ingyen. Talán ezért a hálás. Nehezen viselné el, ha csak a semmiért történne. Lassan fordul hátra, de nem egyenesedik fel, még nem pakolt össze. *
- Igen, csak azokért.
*Néz fel a sötét szemekig az ő aranyaival, de abban már megint nem látható olyasmi, amiből tudhatná, hogy igaz-e, amit mond. Ha nem adja neki oda a lila növényt mégsem, nem fog elkedvtelenedni. Visszafordul és egy mozdulattal tünteti el az eddigi gyűjteményt a már rendszerezett holmijai közé. Lassan áll fel, mint aki sehová nem siet, s valójában így is van. Még nem tudja, hogy kérdezzen-e erről a helyről. Hamar a nem mellett dönt, s lép is egyet, hogy a másik mellett elhaladva induljon meg tovább,saját magára hagyatkozva, ekkor látja meg annak felsője alól kivillanó motívum egy részét.*
- Megmutatod?
*Bök a fejével a minta felé, de rájön, hogy ebből talán nem egyértelmű, amit akar.* - A rajzot.
//Keresés: sikertelen//
*Elmúlt. Nyugtázza magában a kimondott szót, bár még kell egy egészen kevés idő, hogy megbizonyosodjon róla. Ez az, ami miatt nem veszi sietősre a lépteket és inkább elkezd pakolászni.
Sosem csalódott még a növényekben, de azt be kell látnia, hogy megvan egy töredék esély arra, hogy más tájakon mást szív magába a kis élet. Badarságnak tartaná, de most kénytelen lesz elhitetnie magával, ha valami magyarázatot akar találni arra, ami megtörtént vele is és a környezetében többekkel. Ettől még nem tetsző árnyat von köré, de elhessegeti, bár a kedvencein gondolkodni mindig sokkal jobb, mint bármi máson.
Nem szólal meg, csak tisztes távolságból hallgatja a másik nő beszédét. Szemeivel még egyszer végigpásztázza az előtte lévő távot, úgy guggolva, de itt már nem tűnik ki semmi, ami neki érdekes lehet.
Nem hiányzik körüle a zaj, az sem, hogy az ében lány puszta tényeket nem tud megállapítani, mindig kell mellé valami nem odaillő, valami, ami most több, mint amit be akar fogadni. Természete nyugodt, így nem azon fog elcsattanni, ha valaki beszédesebb a kelleténél, ott tudja hagyni, elmehet bármikor. De belegondolva annak lehet egyetlen olyan tudása, ami neki biztosan nincs meg: helyismerete. Bár lóval érkezett, s éppen nyulat készül sütni, meglehet, hogy csak átutazóban van, viszont annyi csomagot nem lát nála, ami azt a képet mutatja, hogy túl messziről jön, vagy túl messzire tarthat. Nem mintha egyeseknél ez jelentene bármit. Lehet neki hasznos az, amit ő tudhat?
A mögé lépő testet a bőrén érzi. Az a közelség is van, amit nem akar. Ilyen szinte az összes. Nem látni az arcát, így a vonások kissé keményedésnek indulnak, a válla felett elhaladó kéztől pedig a többi tagja is hasonlóan reagál. Nem ér hozzá, de szinte súrolja annak közelsége. A levegőt lassabban engedi a tüdeje legmélyére, ahogy nyúlna a növényért, amit neki akarnak ajándékozni. Újra. Nincs hozzászokva, nincs is ingyen. Talán ezért a hálás. Nehezen viselné el, ha csak a semmiért történne. Lassan fordul hátra, de nem egyenesedik fel, még nem pakolt össze. *
- Igen, csak azokért.
*Néz fel a sötét szemekig az ő aranyaival, de abban már megint nem látható olyasmi, amiből tudhatná, hogy igaz-e, amit mond. Ha nem adja neki oda a lila növényt mégsem, nem fog elkedvtelenedni. Visszafordul és egy mozdulattal tünteti el az eddigi gyűjteményt a már rendszerezett holmijai közé. Lassan áll fel, mint aki sehová nem siet, s valójában így is van. Még nem tudja, hogy kérdezzen-e erről a helyről. Hamar a nem mellett dönt, s lép is egyet, hogy a másik mellett elhaladva induljon meg tovább,saját magára hagyatkozva, ekkor látja meg annak felsője alól kivillanó motívum egy részét.*
- Megmutatod?
*Bök a fejével a minta felé, de rájön, hogy ebből talán nem egyértelmű, amit akar.* - A rajzot.
2944. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-15 15:29:03
Üzenet elküldve: 2024-10-15 15:29:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Egy pár percig még kénytelen ültében maradni, mert érzi, ha most felállna, akkor akár olyannyira meg is szédülhetne, hogy még itt nyomban össze is esne. Addig is igyekszik a barátságosabb énjét előrángatva megtudni, hogy mire számíthat a még mindig körülötte ólálkodó hosszúfülűtől. A maga sajátságos gondolatmenetével kérdez rá arra, hogy társaságában barátot vagy ellenséget vélhet-e felfedezni. Nem fél, mert tudja jól, hogy az istene vele van, és megvédi, ha baj lenne, de azért tart a nőtől. Idekint mindenki veszélyes lehet, főleg, ha képes a közel s távol lévő egyetlen másik személy körül szaglászni.*
- Már elmúlt. *A választ úgy értelmezi, hogy az alattomos, sárga kis virágok hatására célzott a másik. Óvatosan fel is áll, és valóban, már nem ásítozik, nem érzi magát gyengének sem. A nyúl nem a legügyesebben, de meg van már nyúzva. A tűzgyújtás maga nem lesz probléma, csak néhány ágat kell még keresnie, amit gyújtósként használhat. Nem könnyű feladat, mivel fából úgy alapból kevés van a környéken. A földet kezdi pásztázni, de ágak helyett szép nagy levelekre lesz figyelmes, ám neki főleg a halványlila színük miatt tetszik meg a legjobban, és pont emiatt is ismeri fel azonnal a Keresztes Ulsgát.*
- Ó, ragadozó a növények között. *Először az elf irányába pillant, tétovázik egy rövid ideig, de utána leguggol, hogy leszakítsa az érdekes, kereszt alakú növényeket, majd felegyenesedik, és a tőle már kissé eltávolodó nő után indul, aki épp a táskájában pakolászik, mikor sikerül megközelítenie. Nem él tévhitekben, biztos benne, hogy amaz észrevette, hogy mögötte van, de ő maga csak az elf hátát látja.*
- Ez nem kell? A nedv, amit kinyerhetsz belőle, segít rajtad, ha túl forrónak érzed a tested, de óvatosnak kell vele lenni, ha túl sokat fogyasztasz belőle, hosszú ideig képes kiütni.
*A válla fölött nyújtja át a lila leveleket a nőnek, de ha az érte nyúl, akkor az utolsó pillanatban elhúzza őket előle. Úgy dönt, mégsem adja őket ingyen. Legalább egy választ megérdemel cserébe.*
- Mit csinálsz itt? Zavar, hogy még az istenek háta mögött sem lehetek egyedül. Csak a növények miatt ólálkodsz erre? *A földön heverő gyűjtemény arról árulkodik, hogy igen, azok kellenek neki, de valóban csak azok? Nem kerülte el a figyelmét a dobókések létezésének ténye sem. Nori ilyenkor túlélő módban működik, észre szokta venni a jeleket, melyek veszélyesek lehetnek rá.*
//Keresés: sikeres//
*Egy pár percig még kénytelen ültében maradni, mert érzi, ha most felállna, akkor akár olyannyira meg is szédülhetne, hogy még itt nyomban össze is esne. Addig is igyekszik a barátságosabb énjét előrángatva megtudni, hogy mire számíthat a még mindig körülötte ólálkodó hosszúfülűtől. A maga sajátságos gondolatmenetével kérdez rá arra, hogy társaságában barátot vagy ellenséget vélhet-e felfedezni. Nem fél, mert tudja jól, hogy az istene vele van, és megvédi, ha baj lenne, de azért tart a nőtől. Idekint mindenki veszélyes lehet, főleg, ha képes a közel s távol lévő egyetlen másik személy körül szaglászni.*
- Már elmúlt. *A választ úgy értelmezi, hogy az alattomos, sárga kis virágok hatására célzott a másik. Óvatosan fel is áll, és valóban, már nem ásítozik, nem érzi magát gyengének sem. A nyúl nem a legügyesebben, de meg van már nyúzva. A tűzgyújtás maga nem lesz probléma, csak néhány ágat kell még keresnie, amit gyújtósként használhat. Nem könnyű feladat, mivel fából úgy alapból kevés van a környéken. A földet kezdi pásztázni, de ágak helyett szép nagy levelekre lesz figyelmes, ám neki főleg a halványlila színük miatt tetszik meg a legjobban, és pont emiatt is ismeri fel azonnal a Keresztes Ulsgát.*
- Ó, ragadozó a növények között. *Először az elf irányába pillant, tétovázik egy rövid ideig, de utána leguggol, hogy leszakítsa az érdekes, kereszt alakú növényeket, majd felegyenesedik, és a tőle már kissé eltávolodó nő után indul, aki épp a táskájában pakolászik, mikor sikerül megközelítenie. Nem él tévhitekben, biztos benne, hogy amaz észrevette, hogy mögötte van, de ő maga csak az elf hátát látja.*
- Ez nem kell? A nedv, amit kinyerhetsz belőle, segít rajtad, ha túl forrónak érzed a tested, de óvatosnak kell vele lenni, ha túl sokat fogyasztasz belőle, hosszú ideig képes kiütni.
*A válla fölött nyújtja át a lila leveleket a nőnek, de ha az érte nyúl, akkor az utolsó pillanatban elhúzza őket előle. Úgy dönt, mégsem adja őket ingyen. Legalább egy választ megérdemel cserébe.*
- Mit csinálsz itt? Zavar, hogy még az istenek háta mögött sem lehetek egyedül. Csak a növények miatt ólálkodsz erre? *A földön heverő gyűjtemény arról árulkodik, hogy igen, azok kellenek neki, de valóban csak azok? Nem kerülte el a figyelmét a dobókések létezésének ténye sem. Nori ilyenkor túlélő módban működik, észre szokta venni a jeleket, melyek veszélyesek lehetnek rá.*
2943. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-14 19:16:44
Üzenet elküldve: 2024-10-14 19:16:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Meleg van. Nem zavarja, de a hangok mások. Van az a száj, amiből nem feltétlenül akar hallani semmit. Ilyen szinte az összes. Majd egy egész napot töltött a városban, olyan zajban, aminek az utóhatásaként még most is mintha remegne belülről valami a fejében. A kis sárgás virágot begyűjtötte, nincs tovább teendője ezen a ponton, de valami új rossz szokása révén még visszanéz a lányra, hogy tényleg rendben lesz-e. Nem erőlteti meg magát, hogy vonásai gondolkodóvá válhassanak, megmarad olyannak amilyen általában; érzelemmentesnek és kiolvashatatlannak.
Ismeri a növényeket. Hasznos lehet, bár sokkalta jobban csalogatná annak tudása, ha nem kapna körítést a tény mellé. Visszalép, elveszi a kezéből, biccentve egyet köszönetképpen, majd tovább indul. Nem veszítheti el az irányt, pedig itt igen könnyű. Ha nem jegyez meg minden egyes apróságot, nehezen fog visszatalálni. Még támpont a kikötött ló, még támpont a fekete hajú is, de hamar lehet gondja. Nem merészkedhet túl messzire, csak amíg biztosnak érzi, hogy emlékszik mindenre. Újabb segítség, hatalmas skarlátszín levelek. Valami játszik vele. Egyetlen pislogással űzi el, hogy eszébe juthasson róla bármi is, csak megteszi azt a néhány lépést, ami még mindig nem elegendő ahhoz, hogy elhalkuljon az ében lány. Hagyhatta volna aludni, letéphette volna akkor a virágot, amikor visszaér. Csak arcával fordul az irányába, még mielőtt odaérhetne a vérfűhöz.* ~Mi a fasz?~
- Majd elmúlik.
*Rázza meg a fejét és sétál tovább a megkezdett irányba. Talán ennek a réti ármánynak más a hatása, mint annak, ami az otthonában terem. A füzetében az lesz az első, hogy feljegyzést készít mellé: hallucinációt okoz. Az a véres gyermek is látott valamit, ő is, most meg ez a lány vizionál és beszél ostobaságokat. Nehéz azt hinni, hogy másként lenne. Nem tetszik neki, mintha ide nem lenne elég pontos a tudása.
Dobókését húzza elő övéből, majd metszi le a sötétebb színű éket a levelek fogságából, aztán leguggol. Maga elé dobja eddigi szerzeményeit, majd feljebb hajtja felsőjének ujját, s úgy néz végig az alkarját díszítő mintákon, mintha hiányozna róla valami. A másik nem láthatja az átsuhanó alig ívelő mosolyt. A táskájában kezd el pakolni, hogy minél több hely legyen benne. Azalatt talán az is kiderül, hogy itt mennyi ideig tart a növény számára újszerű hatása. *
//Keresés: sikeres//
*Meleg van. Nem zavarja, de a hangok mások. Van az a száj, amiből nem feltétlenül akar hallani semmit. Ilyen szinte az összes. Majd egy egész napot töltött a városban, olyan zajban, aminek az utóhatásaként még most is mintha remegne belülről valami a fejében. A kis sárgás virágot begyűjtötte, nincs tovább teendője ezen a ponton, de valami új rossz szokása révén még visszanéz a lányra, hogy tényleg rendben lesz-e. Nem erőlteti meg magát, hogy vonásai gondolkodóvá válhassanak, megmarad olyannak amilyen általában; érzelemmentesnek és kiolvashatatlannak.
Ismeri a növényeket. Hasznos lehet, bár sokkalta jobban csalogatná annak tudása, ha nem kapna körítést a tény mellé. Visszalép, elveszi a kezéből, biccentve egyet köszönetképpen, majd tovább indul. Nem veszítheti el az irányt, pedig itt igen könnyű. Ha nem jegyez meg minden egyes apróságot, nehezen fog visszatalálni. Még támpont a kikötött ló, még támpont a fekete hajú is, de hamar lehet gondja. Nem merészkedhet túl messzire, csak amíg biztosnak érzi, hogy emlékszik mindenre. Újabb segítség, hatalmas skarlátszín levelek. Valami játszik vele. Egyetlen pislogással űzi el, hogy eszébe juthasson róla bármi is, csak megteszi azt a néhány lépést, ami még mindig nem elegendő ahhoz, hogy elhalkuljon az ében lány. Hagyhatta volna aludni, letéphette volna akkor a virágot, amikor visszaér. Csak arcával fordul az irányába, még mielőtt odaérhetne a vérfűhöz.* ~Mi a fasz?~
- Majd elmúlik.
*Rázza meg a fejét és sétál tovább a megkezdett irányba. Talán ennek a réti ármánynak más a hatása, mint annak, ami az otthonában terem. A füzetében az lesz az első, hogy feljegyzést készít mellé: hallucinációt okoz. Az a véres gyermek is látott valamit, ő is, most meg ez a lány vizionál és beszél ostobaságokat. Nehéz azt hinni, hogy másként lenne. Nem tetszik neki, mintha ide nem lenne elég pontos a tudása.
Dobókését húzza elő övéből, majd metszi le a sötétebb színű éket a levelek fogságából, aztán leguggol. Maga elé dobja eddigi szerzeményeit, majd feljebb hajtja felsőjének ujját, s úgy néz végig az alkarját díszítő mintákon, mintha hiányozna róla valami. A másik nem láthatja az átsuhanó alig ívelő mosolyt. A táskájában kezd el pakolni, hogy minél több hely legyen benne. Azalatt talán az is kiderül, hogy itt mennyi ideig tart a növény számára újszerű hatása. *
2942. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-14 18:20:38
Üzenet elküldve: 2024-10-14 18:20:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Nem sokkal később, miután felettébb csendessé váló barátjával, nyuszikával kényelembe helyezi magát egy számára megfelelő helyen, egészen furcsán kezdi érezni magát, mintha el akarna aludni, pedig még nem lehetne ennyire fáradt. Abba is kell hagynia a nyúl megnyúzását, hogy arra koncentráljon, mit művel már megint a teste. Bizonyára ismét csak az elméje játszik vele, ahogy mindig. Csak várnia kell egy kicsit, és majd elmúlik. Reméli, de nem múlik el. Lehet, hogy a korábban próbált varázslat nem sikerült, és a szomjúság teszi. Amint ez eszébe jut, újra megpróbálja, hátha most jobban sül el. Arra is gondol, hogy a túl magasan tűző nap szúr ki vele ennyire, de azzal jelen pillanatban nem tud mit kezdeni. Nincs jól, és talán éppen ez az oka, amiért nem reagál kellőképpen gyorsan az őt megközelítő idegenre. Ha ártó szándéka volna, akkor lehet, hogy ezek lennének a feketeség utolsó percei, de csodák-csodájára ártalom helyett a megoldást hozza a különös női alak, aki fizimiskájában még hasonlíthatna is rá, ha nem lennének azok a tűhegyes fülecskéi.
Amikor lepillant, és meglátja a sárga virágot, melyet a hosszúfülű letép mellőle, hirtelen megvilágosodik, még a szemei is tágra nyílnak egy pillanatra.*
- Ó, a Réti Ármány! Álomba ringat, akár a sűrű éj homálya. Hogy nem vettem én ezt észre?! *Meglepettségében még meg sem kérdezi, hogy kicsoda-micsoda a jövevény, honnan jött, és mit akar tőle, helyette ő is a környezetét kezdi átfésülni, és rögtön le is hajol, és a lábai mellől, ő is egy ugyanolyan sárga virágot szakít le, és az idegen felé nyújtja, de ő maga csak félig fordul felé.*
- Itt van még egy. Nesze! Ezt is vidd magaddal! *Így, hogy már ismeri rosszulléte forrását, és azok meg is ritkulnak körülötte, valóban tisztulni kezd az elméje, és elmúlik az álmossága is, szóval úgy dönt, hogy újra nekilát a munkának, mert ha nem, még a végén kénytelen lesz szőrös nyulat ebédelni, de aztán eszébe jut valamit.*
- Két ilyen feketeség virágokat gyűjt a fűben. Muris, nem? Mondd, ki vagy? Démon, akitől félnem kell, vagy egy nagyon furcsa angyal, akit a megmentésemre küldtek? *Mondjuk valóban hasonlóan képzelné el Sa'Tereth „angyalait”, csak épp szárnyakkal, amik ennek a lánynak nincsenek. Valószínűleg nem démon ő, csak eltévedt, vagy ugyanannyira távol akar lenni mindenféle élettől, mint ő. Talán hamarosan kiderül, melyik az igazság.*
A varázsló egy nagyot nyel, melynek hatására a következő egy órában nem érez szomjúságot.
//Keresés: sikeres//
*Nem sokkal később, miután felettébb csendessé váló barátjával, nyuszikával kényelembe helyezi magát egy számára megfelelő helyen, egészen furcsán kezdi érezni magát, mintha el akarna aludni, pedig még nem lehetne ennyire fáradt. Abba is kell hagynia a nyúl megnyúzását, hogy arra koncentráljon, mit művel már megint a teste. Bizonyára ismét csak az elméje játszik vele, ahogy mindig. Csak várnia kell egy kicsit, és majd elmúlik. Reméli, de nem múlik el. Lehet, hogy a korábban próbált varázslat nem sikerült, és a szomjúság teszi. Amint ez eszébe jut, újra megpróbálja, hátha most jobban sül el. Arra is gondol, hogy a túl magasan tűző nap szúr ki vele ennyire, de azzal jelen pillanatban nem tud mit kezdeni. Nincs jól, és talán éppen ez az oka, amiért nem reagál kellőképpen gyorsan az őt megközelítő idegenre. Ha ártó szándéka volna, akkor lehet, hogy ezek lennének a feketeség utolsó percei, de csodák-csodájára ártalom helyett a megoldást hozza a különös női alak, aki fizimiskájában még hasonlíthatna is rá, ha nem lennének azok a tűhegyes fülecskéi.
Amikor lepillant, és meglátja a sárga virágot, melyet a hosszúfülű letép mellőle, hirtelen megvilágosodik, még a szemei is tágra nyílnak egy pillanatra.*
- Ó, a Réti Ármány! Álomba ringat, akár a sűrű éj homálya. Hogy nem vettem én ezt észre?! *Meglepettségében még meg sem kérdezi, hogy kicsoda-micsoda a jövevény, honnan jött, és mit akar tőle, helyette ő is a környezetét kezdi átfésülni, és rögtön le is hajol, és a lábai mellől, ő is egy ugyanolyan sárga virágot szakít le, és az idegen felé nyújtja, de ő maga csak félig fordul felé.*
- Itt van még egy. Nesze! Ezt is vidd magaddal! *Így, hogy már ismeri rosszulléte forrását, és azok meg is ritkulnak körülötte, valóban tisztulni kezd az elméje, és elmúlik az álmossága is, szóval úgy dönt, hogy újra nekilát a munkának, mert ha nem, még a végén kénytelen lesz szőrös nyulat ebédelni, de aztán eszébe jut valamit.*
- Két ilyen feketeség virágokat gyűjt a fűben. Muris, nem? Mondd, ki vagy? Démon, akitől félnem kell, vagy egy nagyon furcsa angyal, akit a megmentésemre küldtek? *Mondjuk valóban hasonlóan képzelné el Sa'Tereth „angyalait”, csak épp szárnyakkal, amik ennek a lánynak nincsenek. Valószínűleg nem démon ő, csak eltévedt, vagy ugyanannyira távol akar lenni mindenféle élettől, mint ő. Talán hamarosan kiderül, melyik az igazság.*
A varázsló egy nagyot nyel, melynek hatására a következő egy órában nem érez szomjúságot.
2941. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-14 16:28:01
Üzenet elküldve: 2024-10-14 16:28:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Minden egyes lépéssel, amellyel távolodik Vadászlaktól, valami ürül belőle. Megszokott szavakkal talán nem köszönt el, de megköszönt és ennyinek elégnek kell lennie. Túltöltötte a hajnali nyugalom, minden szó ami elhangozhatna csak emlékeztetné olyanra, amit nem akar tudatosítani, csak csinálja. Megy. El a félvér közeléből, el a fekete macskától és el attól, ami olyan természetellenes melegséggel tölti meg a mellkasát. Ha tudna vele mit kezdeni, akkor tovább ereszkedett volna bele, de csak halad, elhagyva az egészet, visszatérve a megszokotthoz. Ahol a gondolatok nem ártóak, de nem is idilliek, nincsen szélsőség, nem tépi szét, de nem is simogatja. Jó így. Nem nehezül karja a mozsártól, arra figyel, amire kell, amiben jó. Hosszú utat jár be, nem mondhatná el magáról, hogy egészen pontosan tudja, hogy hol is van, de ha vissza kellene fordulnia, akkor tudná azt az utat. A Szántókon át viszi a lába, nem takarva magát figyelő szemek elől, nincs mit takargatnia, magabiztosan, látszólagosan célvezérelt léptekkel hagyja maga mögött végül, s tér rá egy új tájra, aminek látványra nincs vége sohasem. Nem fárasztja, nem ingerli, úgy hullámzik a fű, mintha tenger lenne. Egészen el lehet benne veszni, hosszasan gyalogol beljebb. A magas gyomok, füvek közt megbújhat bármi, ami őt érdekli, de a dolga nem egyszerű. Ha csak előre néz a végtelenséget látja, ha a lába elé, akkor mintha maga is eltűnne a növényzet sűrűjében, ami néhol a derekáig is felér.
A nap szinte égeti, pedig már nem kéne olyan erősnek lennie, viszont nem zavarja. Az egyetlen, ami igen, az a felsejlő hang. Nem akar embereket, elfeket, félvéreket, senkit nem akar. Lehetetlennek tűnik itt valakibe botlani, mégis tisztán hallja a szavakat, amit egy nyúlhoz intéz valaki, lépnie kell még párat, ahhoz is, hogy elkerülje, ahhoz is, hogy meglássa ki az. Adottságait kihasználva igyekszik eggyé válni a tájjal, segítségére van a magas fű, s a nesztelen mozgása, a szél, ami szinte dallamot játszik, hogy közeledtét eltüntethesse. Mehetne másik irányba, de mindig nagyobb a kíváncsiság, hogy tudja mi elől bújik meg, megfigyel, aztán dönt. A fekete ruhába burkolt lány érdekes jelenség. Figyeli egy darabon, ahogy az ölében cipeli, akihez feltehetően nemrégen beszélt, a lovát, amit kikötött, hogy tábort akar verni, de ami már soha többé ebben az életben nem tudja elkerülni a figyelmét, azok a sárga kis virágok, amik mellette pompáznak, pont ott, ahol az leül végre.
Sóhaja hangtalan, hogy a nyúl által előcsalt emléknek köszönhető, vagy a még annál is frissebb figyelmetlenségének a réti ármánnyal kapcsolatban, maga sem tudja, nem is vesződik a megfejtéssel. Nem fél kiegyenesedni és előlépni a rejtekéből egy kis kivárás után. Már lehet magában biztos, a lány talán azelőtt belealudna a támadásba, hogy eldönthetné, hogy Ril-re ront. Odalép a közelébe, s letépi mellőle fáradtsága okozóját, amaz biztos érzi, hogy tisztul még a levegője is.*
- Erre figyelj oda, veszélyes.
*Mutatja felé a rögtönzött virágcsokrot, nem vesződve udvariaskodással, majd fordul is meg, hogy továbbinduljon.*
//Keresés: sikeres//
*Minden egyes lépéssel, amellyel távolodik Vadászlaktól, valami ürül belőle. Megszokott szavakkal talán nem köszönt el, de megköszönt és ennyinek elégnek kell lennie. Túltöltötte a hajnali nyugalom, minden szó ami elhangozhatna csak emlékeztetné olyanra, amit nem akar tudatosítani, csak csinálja. Megy. El a félvér közeléből, el a fekete macskától és el attól, ami olyan természetellenes melegséggel tölti meg a mellkasát. Ha tudna vele mit kezdeni, akkor tovább ereszkedett volna bele, de csak halad, elhagyva az egészet, visszatérve a megszokotthoz. Ahol a gondolatok nem ártóak, de nem is idilliek, nincsen szélsőség, nem tépi szét, de nem is simogatja. Jó így. Nem nehezül karja a mozsártól, arra figyel, amire kell, amiben jó. Hosszú utat jár be, nem mondhatná el magáról, hogy egészen pontosan tudja, hogy hol is van, de ha vissza kellene fordulnia, akkor tudná azt az utat. A Szántókon át viszi a lába, nem takarva magát figyelő szemek elől, nincs mit takargatnia, magabiztosan, látszólagosan célvezérelt léptekkel hagyja maga mögött végül, s tér rá egy új tájra, aminek látványra nincs vége sohasem. Nem fárasztja, nem ingerli, úgy hullámzik a fű, mintha tenger lenne. Egészen el lehet benne veszni, hosszasan gyalogol beljebb. A magas gyomok, füvek közt megbújhat bármi, ami őt érdekli, de a dolga nem egyszerű. Ha csak előre néz a végtelenséget látja, ha a lába elé, akkor mintha maga is eltűnne a növényzet sűrűjében, ami néhol a derekáig is felér.
A nap szinte égeti, pedig már nem kéne olyan erősnek lennie, viszont nem zavarja. Az egyetlen, ami igen, az a felsejlő hang. Nem akar embereket, elfeket, félvéreket, senkit nem akar. Lehetetlennek tűnik itt valakibe botlani, mégis tisztán hallja a szavakat, amit egy nyúlhoz intéz valaki, lépnie kell még párat, ahhoz is, hogy elkerülje, ahhoz is, hogy meglássa ki az. Adottságait kihasználva igyekszik eggyé válni a tájjal, segítségére van a magas fű, s a nesztelen mozgása, a szél, ami szinte dallamot játszik, hogy közeledtét eltüntethesse. Mehetne másik irányba, de mindig nagyobb a kíváncsiság, hogy tudja mi elől bújik meg, megfigyel, aztán dönt. A fekete ruhába burkolt lány érdekes jelenség. Figyeli egy darabon, ahogy az ölében cipeli, akihez feltehetően nemrégen beszélt, a lovát, amit kikötött, hogy tábort akar verni, de ami már soha többé ebben az életben nem tudja elkerülni a figyelmét, azok a sárga kis virágok, amik mellette pompáznak, pont ott, ahol az leül végre.
Sóhaja hangtalan, hogy a nyúl által előcsalt emléknek köszönhető, vagy a még annál is frissebb figyelmetlenségének a réti ármánnyal kapcsolatban, maga sem tudja, nem is vesződik a megfejtéssel. Nem fél kiegyenesedni és előlépni a rejtekéből egy kis kivárás után. Már lehet magában biztos, a lány talán azelőtt belealudna a támadásba, hogy eldönthetné, hogy Ril-re ront. Odalép a közelébe, s letépi mellőle fáradtsága okozóját, amaz biztos érzi, hogy tisztul még a levegője is.*
- Erre figyelj oda, veszélyes.
*Mutatja felé a rögtönzött virágcsokrot, nem vesződve udvariaskodással, majd fordul is meg, hogy továbbinduljon.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968