//Mesélő #4, Lisast Naida és Merel Fen//
*Nagyjából csendben halad végig a folyosón, miközben hagyja, hogy az emlékek körülöleljék. Ezúttal nem ütnek rajtuk az út felénél felfegyverzett katonák. Persze múltkor ez volt a terv (legalábbis ami Keramékat illeti), most valóban katasztrófa szélén áll a város. Az őrposzthoz érve Las viszonylag szúrós pillantást ereszt meg az őr felé, aki késlelteti őket, hiszen ezúttal igazán sürgős volna a dolog. Persze ha hetek alatt nem omlott össze a város, most nem ezalatt a perc alatt fog, ugyanakkor Las rendkívül kíváncsi, vajon mi történhetett, mióta utoljára itt járt. Annyi világos, hogy a háború nem sokkal azután robbant ki, hogy ők elmentek. Visszaemlékszik arra, amikor először találkozott Yaggal. A szokásos nemes fényében pompázott, megosztott vele néhány pletykát, de ami még érdekesebb, kijutási lehetőséget kínált, amit az elf nem fogadott el. Persze ostobaság volna azt állítani, hogy azért, mert már akkor is gyanús volt neki, mindössze már akkor sem szívlelte a nemeseket. Amikor beérnek, és meglátja a szinte üres főteret, így egy sóhajtással jegyzi meg:*
- Yagnak vége... *és tudja, hogy ha alkalma lenne rá, most azonnal átvágná a nemes torkát. Mindennél többre becsüli az életet, és csak a legszükségesebb pillanatban fosztana meg valakit tőle. Ez pedig egy ilyen pillanat. Talán ártatlanok halnak meg minden percben, talán... de muszáj megnyugodnia, az erőszakot sosem tartotta jó megoldásnak. Korántsem biztos, hogy Yag halála feloszlatná a gyülekezetet, ami a háta mögött sorakozott fel... csak nagyon valószínű. Beérve a templomba kivárja, amíg a pap tud rájuk figyelni, majd köszön, és megjegyzi:*
- Igen, eljöttünk mi is. És hogy ő? *pillant Merelre* Nos, nem akartunk időt veszíteni azzal, hogy visszavisszük a városba. Viszont nem kell aggódni, nem egy elveszett gyerek, nem igaz, Merel? *pillant barátságosan a kislányra megerősítést várva. Persze, megint buta ötletnek tűnik, hogy idehozták, de talán ennyit tehettek jelen helyzetükben. Az egyetlen értelmes ok, ami még igaz is, az az, hogy nem hagyhatták a karavánpihenőben, viszont az út vissza Artheniorba túl hosszú lett volna. Las csak remélni tudja, hogy idelent nem esik bántódása. Majd újra a pap felé fordul, és megkérdezi:*
- Szóval mit tudnánk tenni?