// A végzet útjai - Felthys Belaldur //
*Akármilyen választ is kapjon a törzs növény készleteivel kapcsolatban, egy b terv mindenképpen kell, hiszen ha bele is nézhet, és használhatja a nomádok hozzávalóit, nem biztos, hogy lesz olyan, ami neki kell. Elvégre, a legtöbb gyógyító csak annyira ért a mérgekhez, hogy felismeri őket, és tud ellenmérget keverni, nem pedig el is készíti őket. Jelen helyzetben csak valami harmat gyenge gonosz kis keveréket tudna elkészíteni, ami bár nem lenne haszontalan, szerinte kevés egy varázsló ellen. Esetleg majd körülnézhet a tábor környékén. Messzire nem akar menni, nehogy belebotoljon valami kellemetlen felderítőbe.
Milyen ironikus, hogy megint arra készül, hogy életet ontson ki. Nem mintha az elmúlt órákban nem ezt tette volna, de ahogy már megmondta, minden tett kivált egy hatást. Néha jót, néha rosszat, végül is, ez is csak nézőpont kérdése. Nem rajong sem a halálért, sem a vér látványáért, ám ahogy első alkalommal sem, most sem borul ki, vagy roskad magába, legalábbis nem úgy, ahogy azt annak idején elképzelte, hogy megtörténne. Pedig most még csak nem is személyes okok vezérelték, még senkihez sem kötik erős szálak, akik miatt ennyire merész lenne. Ki hitte volna, hogy ennyire magához tudja édesgetni mások bosszúvágya. Talán mégis több érző rész maradt benne, mint hitte. Vagy csak segíteni akar, hogy mások is megérezzék a bosszú édes ízét.
Nagyjából ekkor eszmél fel, hogy az a valaki, aki mellé tévedt a rögtönzött karavánban éppen hozzá beszél.*
- Üdv, én Rhena vagyok, Rhenamys Natarran. Igen, gyógyító is volnék, többek között. *Bólint a kérdésre, majd egy kicsit értetlenül néz.* Ákombákom? Ez mit is takar? Gyógynövényeket, és az abból készített főzeteket, kenőcsöket és egyebeket használom.
*Próbálja megnyugtatásnak szánni, de hallott már kuruzslókról és az ő csodaszereikről, úgyhogy a bizalmatlanság nem lepi meg, mégha belül, nagyon belül kicsit zsémbel is miatta.
Szó mi szó, lóháton ülve mg nem végzett orvoslást, de mindig van egy első alkalom. Kihúzza magát, kicsit fel is emelkedik a nyeregből, hogy rendesen rálásson a férfi vállára. Nem alacsony teremtés, de csak éppen hogy megüti az átlagos mércét, és ennek néha vannak hátulütői. Gyógyuló félben van már, és vörösnek vagy duzzadtnak sem tűnik, habár a tollmaradványok esetleges benn létére kicsit komorabbá válik az arca.*
- Jó hír, hogy a törpének azért sikerült meggátolnia a seb elfertőződését. Nem hoztam magammal az egész orvosság arzenálom, de sebgyógyításra mindig van valami, a táborban el tudom látni vele a sérülést. És ott meg tudom nézni a hátadat is. Lehet, hogy csak felületi, de abból is lehetnek csúnya dolgok, ha nem figyelnek rá.
*Egy pillanatra elfintorodik, ahogy önkéntelenül is eszébe villan egy pillanatra egy régi emlékkép. Bizony, egy kisebb vágás is pokollá teheti az életet, ha nem hagyják kezelni.
Nem mondhatni, hogy erszénnyel tett jelzés nem lelkesíti fel, elvégre neki is élnie kell valamiből. Főleg, hogy a mostani kis kitérője után szinte teljesen kifogy az Észak reménye őrleményből. Talán mégis el kellene látogatnia karavánpihenői ismerőséhez, és venni tőle egy keveset, ha még van. Vagy majd ha hazatér, menjen be Artheniorba és ott nézzen szét a piacon? Még van ideje eldönteni.*