//Furmányos megbízás//
//Nyomolvasó csapat//
*Bental jól teszi, hogy óvón vigyázza a megmaradt nyomok épségét, így Yra is könnyedebben szemrevételezheti őket, s bár nincs egyszerű dolga, azért a lényegre sikerül rátapintania. Migarr homlokán is mintha megjelennének az első halovány verejtékcseppek, noha amazokat könnyen lehet a melegedő időjárás számlájára írni, de hát ki tudja...
Egyelőre még a félvér sem szólalt fel, így egyszerűen csak figyeli, amint szakavatottnak tűnő ábrázattal vizsgálja a helyszínt, s végül a lovag hangja zökkenti ki a jelenet szakadatlan mustrálásából.*
- Magamtól több nem jut eszembe, lovag uram. Netán, ha kérdeznének, akkor könnyebb lenne felelnem, hisz az ember nem is tudhatja, mi minden apróság lehet fontos egy ilyen ügy felgöngyölítésében. *Magyarázza, s alig, hogy ezt kimondta, Yra is felfüggeszti a szemlélődést néhány kérdés erejéig, melyek bizony a csuhás agytekervényeit is megdolgoztatják. Ám néhány másodpercnél ez nem tart tovább, addig is olybá tűnik, hogy erőteljesen próbál visszaemlékezni, miként egyik kezével az állát simogatja.*
- Hárman, igen, hárman voltak, és ha teljesen tiszta az emlékezetem, nem szálltak le a lovaikról... *Feleli, továbbra is a távolba meredő, sötét tekintettel, még véletlenül sem pillant a leányra. Megeshet, kissé furcsa a viselkedése, ám vonásainak finom rezdüléseit, testének még apróbb beszédét megint csupán a hozzáértők tudják kiszúrni.*
- Miért, leányom, felfedeztél valami fontosat? *Érdeklődik, s ezúttal már lepillant a félvérre Malko hátáról, őszinte kíváncsiságát fejezve ki.
Amennyiben Yra tovább szemléli a nyomokat, láthatja, hogy a paták rajzolatai folytatódnak, és bár itt-ott sűrűsödnek – feltehetőleg más lovak végett -, eléggé egyenesen tartanak észak felé, a környéken pedig, ahol vannak, egyelőre nem is lehet többet látni. Rajtuk áll, követik-e a lenyomatokat.*
//Kíséret//
*Mindeközben Torra sem marad tétlen, s még nem is tudja, milyen bölcs döntés volt egy helybéli asszonykát megkeresni a kérdéseivel, persze az általa nyújtott információ nagyban függ attól, hogy az óriás mit kíván majd megosztani vele. Egyéb iránt helyesen teszi, ha nem bízik meg egyből a néniben – vagy akárkiben -, a környéken sosem lehet tudni, ki a csaló, ki a gyilkos, esetleg ki az ártatlan.*
- Csakugyan? No, és kit kerestek ennyire? *Érdeklődik kíváncsian, miközben egyre közelednek az otthona felé, s mielőtt visszatérhetnének a karavánpihenőhöz, lefordulnak az egyik csapáson, majd ott haladnak tovább a pusztaság fákkal kicsit sűrűbben tűzdelt részén.*
- Sok leányt látok én errefelé; dolgosakat, utazókat, képzeld, fiam, még harcosokat is! Az én időmben aztán nem volt szokás kardot ragadni, de hát változik a világ... *Sóhajtja, majd némi hatásszünetet követően folytatja a beszédet.* Tehát, miféle leányt is keresnek a fiatalok? Kinézetre csak akad bármi jellemzője, netán a neve. *Kérdezősködik tovább, közben pedig, ha felpillantanak, már látszik is nem messze egy rozoga viskó, körötte fákkal, és egy kisebb udvarral, ahol a tyúkokat neveli az anyóka.*
- Innét nem messzi van egy termékenyebb terület. Nem túl nagy, de a zöldség megfér ott és szépen is terem. *Feleli a nénike, s egyelőre a részéről nem is kérdez többet. Vélhetően Torra a magyarázatával úgy is kitölti a séta hátralevő részét, így mire megérkeznek, bizonyosan mindketten többet fognak tudni.*
- Jer, fiam, igyál egy jó teát, igazán megérdemled! Persze, ha elfogadod. Máskülönben vihetsz a zöldségből, cserébe jólelkűségedért. *Mosolyog rá szívélyesen az idős asszonyka, és már épp nyitná ki a megviselt faajtót, amikor az magától kitárul, és az anyóka férje lépeget ki érdeklődően, hogy mégis miféle népeket csődített ide az asszony.*
- Má' megint kit hoztál ide?
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.23 15:37:42