Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 39 (761. - 780. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968
780. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-04 22:30:46
Üzenet elküldve: 2015-05-04 22:30:46
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
~Ettől az állattól függ a jövőnk.~ *Ettől aztán végképp jó kedvre derül.* -Hát ha csak ennyin műlik. *És már indul is beváltani az ígéretét. Azonban mikor már készen áll a nagy állat kivégzésére a dolgot félbeszakítja apjának érkezése. Persze örül, hogy jól van az öreg ha valami baja esett volna azt nem bocsátotta volna meg magának. Ők hárman az életüket kockáztatták odakint a bivalyok között, elvégezték tíz ember munkáját ő meg itt állt és pakolgatta a holmikat a teljes biztonságban. Viszont az új lányra még gyanakvóan néz.* ~Hát ez gyors volt.~ *Rögtön az első nap hoztak egy bivalyt, egy lovat és egy leányt is. Gazdag zsákmány egy szimpla vadászathoz képest, most már hiába próbálnák visszatartani a következő alkalomtól. Apja lerántja a lányt a lóról majd elveszi a fegyvereit. Egy bólintással üdvözli aztán végül lecsapja a tehenet. A balta elég nehéz, keményen csap le és áttöri az állat nyakát. A bivaly még fuldoklik egy darabon, vonaglik, forgolódik így képes újabb és újabb csapásokat bevinni, kerülgetve a hatalmas paták támadásait még végül a sokadik csapással le nem fejezi az állatot.* -Ennek vége. *Megtörli a homlokát. A kivégzés, ha nehezen is, de sikerült. Viszont az érdemi munka csak most kezdődik. Nem akarja ízekre szedni a teremtményt.* -Dabnis, hozd a lovakat nem hagyhatjuk itt a földön. *A hús érték, ez a több száz kilónyi élet nem azért van itt, hogy a farkasok zabálják fel. Persze még megvárja amíg húga kivágja belőle mai vacsorájukat aztán két lóval arrébb vontatják az állatot, végül a kötelet átdobja a puszta egyik magányos fájának ágán és szintén a lovak segítségével felhúzza rá. Ezután következik a belezés, a nyúzás végül pedig alágyújt, hadd füstöljön. Füstös gyenge tüzet rak, nehogy végül a fa is lángra kapjon. Utolsó simításként pedig lándzsavégre kerül a tehénfej.
A munka egészen sötétedésig tart. Nem szégyenli ha be kell piszkolnia a kezét, és mégis, egész kis kora óta első ízben volt csak segítője a vadászoknak, így már a falat se esik annyira jól. A lándzsavas olyan fűszer amit semmilyen fűszer nem tud helyettesíteni. Elmereng a vidáman játszadozó lángok között. Közben elgondolkodva hallgatja az új lány történetét. Amit mond elég zavaros, de ez természetes is olyasvalakinél aki elkeveredett a pusztaságon. Attól még lehet egy másik törzs kémje, vagy felderítője. Ők pedig kevesen vannak és ha élelmük nincs is sok, rájuk szállt az egykori törzs minden felszerelése és aranya. Ők pedig kiszolgáltatottak. Innentől világos, hogy Opheia nem hagyhatja el a tábort, legalábbis addig amíg Crunan vissza nem adja neki a fegyvereket.*
-Apám, szólhatok? *A választ nem várja meg, az üres fatányért lerakva belekezd saját mondandójába.* -Élelmünk már van, de kevés a ló, kevés az ember. Ha itt maradunk a többi törzs ránk talál és le vadász minket. Már csak korábbi nagy nevünkért is szembeszállnak velünk ha megtudják milyen gyengék vagyunk. Nem is beszélve korábbi ellenségeinkről, akik szívesen revánsot vennének korábbi sérelmeikért. *Valóban aggódik emiatt. Valószínűleg a többiek is így jártak mint ők és Opeia törzse, ám ha valamelyikük megúszta, akkor nyilván szívesen karóra tűznék a Renhoerek fejét.* -Most beköszöntött a tavasz, ismét sokan járnak a nagy nyugati úton. Vannak lovak amiket megülhetünk, áru amivel kereskedhetünk és városiak akiket rabszolgasorba taszíthatunk, de a déli falvak is gazdagabbak nálunk, marhacsordák, és Gwuffok. Ha a többi törzs is ennyire rosszul járt, ők is ellenük fognak fordulni. Most az a legfontosabb, hogy még előttük cselekedjünk. *Biztos benne, apja már maga is megtervezte jövőjüket. Csupán annyira meg akarja sürgetni a dolgokat amennyire az lehetséges.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.05.06 12:08:43, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (had vs. hadd).
~Ettől az állattól függ a jövőnk.~ *Ettől aztán végképp jó kedvre derül.* -Hát ha csak ennyin műlik. *És már indul is beváltani az ígéretét. Azonban mikor már készen áll a nagy állat kivégzésére a dolgot félbeszakítja apjának érkezése. Persze örül, hogy jól van az öreg ha valami baja esett volna azt nem bocsátotta volna meg magának. Ők hárman az életüket kockáztatták odakint a bivalyok között, elvégezték tíz ember munkáját ő meg itt állt és pakolgatta a holmikat a teljes biztonságban. Viszont az új lányra még gyanakvóan néz.* ~Hát ez gyors volt.~ *Rögtön az első nap hoztak egy bivalyt, egy lovat és egy leányt is. Gazdag zsákmány egy szimpla vadászathoz képest, most már hiába próbálnák visszatartani a következő alkalomtól. Apja lerántja a lányt a lóról majd elveszi a fegyvereit. Egy bólintással üdvözli aztán végül lecsapja a tehenet. A balta elég nehéz, keményen csap le és áttöri az állat nyakát. A bivaly még fuldoklik egy darabon, vonaglik, forgolódik így képes újabb és újabb csapásokat bevinni, kerülgetve a hatalmas paták támadásait még végül a sokadik csapással le nem fejezi az állatot.* -Ennek vége. *Megtörli a homlokát. A kivégzés, ha nehezen is, de sikerült. Viszont az érdemi munka csak most kezdődik. Nem akarja ízekre szedni a teremtményt.* -Dabnis, hozd a lovakat nem hagyhatjuk itt a földön. *A hús érték, ez a több száz kilónyi élet nem azért van itt, hogy a farkasok zabálják fel. Persze még megvárja amíg húga kivágja belőle mai vacsorájukat aztán két lóval arrébb vontatják az állatot, végül a kötelet átdobja a puszta egyik magányos fájának ágán és szintén a lovak segítségével felhúzza rá. Ezután következik a belezés, a nyúzás végül pedig alágyújt, hadd füstöljön. Füstös gyenge tüzet rak, nehogy végül a fa is lángra kapjon. Utolsó simításként pedig lándzsavégre kerül a tehénfej.
A munka egészen sötétedésig tart. Nem szégyenli ha be kell piszkolnia a kezét, és mégis, egész kis kora óta első ízben volt csak segítője a vadászoknak, így már a falat se esik annyira jól. A lándzsavas olyan fűszer amit semmilyen fűszer nem tud helyettesíteni. Elmereng a vidáman játszadozó lángok között. Közben elgondolkodva hallgatja az új lány történetét. Amit mond elég zavaros, de ez természetes is olyasvalakinél aki elkeveredett a pusztaságon. Attól még lehet egy másik törzs kémje, vagy felderítője. Ők pedig kevesen vannak és ha élelmük nincs is sok, rájuk szállt az egykori törzs minden felszerelése és aranya. Ők pedig kiszolgáltatottak. Innentől világos, hogy Opheia nem hagyhatja el a tábort, legalábbis addig amíg Crunan vissza nem adja neki a fegyvereket.*
-Apám, szólhatok? *A választ nem várja meg, az üres fatányért lerakva belekezd saját mondandójába.* -Élelmünk már van, de kevés a ló, kevés az ember. Ha itt maradunk a többi törzs ránk talál és le vadász minket. Már csak korábbi nagy nevünkért is szembeszállnak velünk ha megtudják milyen gyengék vagyunk. Nem is beszélve korábbi ellenségeinkről, akik szívesen revánsot vennének korábbi sérelmeikért. *Valóban aggódik emiatt. Valószínűleg a többiek is így jártak mint ők és Opeia törzse, ám ha valamelyikük megúszta, akkor nyilván szívesen karóra tűznék a Renhoerek fejét.* -Most beköszöntött a tavasz, ismét sokan járnak a nagy nyugati úton. Vannak lovak amiket megülhetünk, áru amivel kereskedhetünk és városiak akiket rabszolgasorba taszíthatunk, de a déli falvak is gazdagabbak nálunk, marhacsordák, és Gwuffok. Ha a többi törzs is ennyire rosszul járt, ők is ellenük fognak fordulni. Most az a legfontosabb, hogy még előttük cselekedjünk. *Biztos benne, apja már maga is megtervezte jövőjüket. Csupán annyira meg akarja sürgetni a dolgokat amennyire az lehetséges.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.05.06 12:08:43, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (had vs. hadd).
779. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-04 19:56:52
Üzenet elküldve: 2015-05-04 19:56:52
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vadászkalandból hazafelé//
*Csak egy pillanatra kapja át tekintetét a Dabnis nevezetűre, miközben bemutatkozik. Cserébe ő is megtudja kikkel akadt össze, s azt is, hogy ez itt már az ő területük. Figyelmesen hallgatja végig a másik pusztai szavait, majd aprót biccent.*
-Veletek megyek. Jobb, mint egyedül.
*Majdnem mondhatná azt is, bármi jobb, mint egyedül lenni, de ez azért nem egészen van így. Mert azért vannak olyan helyzetek, aminél sokkal jobb az egyedüllét. De ilyen fajta logikai levezetésekbe most nem megy bele, felesleges szócséplés csupán. Hogy akar-e új törzset magának? Megtehette volna, hogy régi törzsének nyomába ered, hátha rájuk akad, de nem tette. Mindennek megvan a maga oka. Ha a szellemek úgy akarják, hogy másfelé keresse útját, akkor eképpen kell cselekednie.
Sok beszédre ezek után már nem kerül sor. A törzs feje megfordítja lovát, és megindul visszafelé. Vagyis Opeiának előre. Ügetésbe nógatja a lovát, majd futásra, hogy lépést tartson a másik két lovassal. Nem marad le. Ezúttal vihar sem korlátozza. Túl sokat nem is kell száguldozniuk ahhoz, hogy elérjék a tábort. Opeia nem sejtette, hogy ennyire közel jár.*
//A táborban//
*Maga a tábor nem tűnik nagynak, és túlságosan gazdagnak sem. Régen, még kislány korában járt néhány olyan félig nomád, félig letelepedett törzseknél, amelyek már-már királyi pompával bírtak. De az ő törzse is épp annyira szegény, mint ez a kis kompánia itt. Látszik, hogy egyik napról a másikra élnek, éppen csak átvészelték a telet. Ők sem jártak másként. Sőt, ha lehet, még rosszabbul is, hiszen úton voltak, és a vihar szétszórta őket. Ki tudja, hányan élték túl.
Talán eme merengése, és a hely figyelése okozza azt, hogy nem észleli ideje korán Crunan szándékát. Lényeg, hogy alig száll le lováról, a férfi megragadja. Védekezhetne, harcolhatna, de sok értelme nem lenne. Hiszen egyedül van. Így csak egy apró elégedetlen szusszanással tűri, hogy a másik elszedje tőle a fegyvereit.*
-Kérhetted is volna.
*Jegyzi meg morogva, koránt sem kedvesen. Szinte már mezítelennek érzi magát az íja nélkül. Mezítelennek, és kiszolgáltatottnak.*
-Ha ártó szándékkal jöttem volna, messziről is lelőhettelek volna.
*Teszi még hozzá, már-már közönyös hangon. Mert hát ez az igazság. Lett volna ideje és lehetősége messziről levadászni mind Crunant, mind a fivérét. De hát ugye, nem ezzel a szándékkal tévedt a puszta ezen részére. Mindegy. Túlságosan nem aggódik, kivágta már magát nagyobb bajból is. Remélhetően most sem akarják őt is megsütni vacsorára.
S ha már így alakult, és fegyvertelenül kénytelen ellenni pár óra hosszán át, hát legalább nem álldogál tétlenül. Jiawale mellé szegődik szótlanul, s ha kell, hát segít gurigatni a megfelelő köveket, bele a tűzbe. Végül szótlanul ereszkedik sarkaira a tűz közelében, elnézve a többiek ténykedését. Csak akkor mozdul meg újra, amikor Crunan magához inti. Ekkor a férfi mellé telepszik, karnyújtásnyi távolságra. A kérdésre oldalra biccenti kissé a fejét, így nézi meg magának a vezér arcát, majd a tűz lángjai felé fordítja tekintetét.*
-Az északi puszták lánya vagyok. A törzsem kicsi, és vándorló. Ők a Barakkurok, ami a saját nyelvükön annyit tesz: Vándorlók. Úgy húsz nyárral ezelőtt születtem. Anyám Enara, apám Hobb. Pár éve elvitte őket egy hideg tél. Akkor sokan meghaltak valami megfázásban. Rosszul választottuk meg a téli menedéket. Szeles volt, és nedves. Gyerek alig élte túl. Az idei télnek rossz körülmények között vágtunk neki. Alig találtunk élelmet. A bölények nyomában indultunk délnek, de a puszta közepén ért bennünket a havazás. Napokon át meneteltünk, hogy valami rendes szálláshelyet találjunk. Egy éjszaka aztán hóvihar tört a táborunkra. A kis sátrakat felkapta a szél. Olyan sűrűn verte a havat, hogy az így esett. *Mutatja a kezével a vízszintest.* Nem láttam semmit. *Folytatja.* Még szerencse, hogy a lovam mellett aludtam, így az ő kantárjába kapaszkodtam. De a ló megvadult, és magával rántott. Öhm...
*Nem tudja, hogy az életvitelükről mennyit meséljen. Végül egy kis sóhaj után folytatja.*
-Szokás nálunk, hogy vészes idő esetén, fegyverrel a kézben alszunk, éberen, mint egy nyúl. A lovam is felnyergelve fújtatott egész éjszaka. Így tulajdonképpen szerencsém volt, mert a megélhetésemhez szükséges holmijaim nálam voltak. A viharban elkavarodtam a többiektől. Mire nyugalmas helyet találtam, egy kisebb ligetben, ahol néhány szikla védett a széltől, addigra órák teltek el. Holtfáradtan, kimerülten vacogtam át a hajnalt, és a következő napot is. Mire összeszedtem magam annyira, hogy a keresésükre induljak, mindent belepett a hó. Nem tudom, mennyire keveredtem el tőlük. Végül úgy döntöttem, hogy a szellemek akarták azt, hogy elszakadjak. Minden bizonnyal új terveik vannak velem. Ezért útnak indultam, ezúttal délnek. Így vándoroltam idáig. Közben rám tavaszodott. Hát ennyi.
*Fejezi be végül. Nem tudja, hogy a káoszból, melyet átélt, mennyit sikerült visszaadnia. No meg, azért annyira nem is bő a szókincse, hogy mindent szépen elő tudjon adni.
Kérdő tekintete most a vezér felé fordul.*
-Maradni szeretnék, ha maradhatok.
*Csak egy pillanatra kapja át tekintetét a Dabnis nevezetűre, miközben bemutatkozik. Cserébe ő is megtudja kikkel akadt össze, s azt is, hogy ez itt már az ő területük. Figyelmesen hallgatja végig a másik pusztai szavait, majd aprót biccent.*
-Veletek megyek. Jobb, mint egyedül.
*Majdnem mondhatná azt is, bármi jobb, mint egyedül lenni, de ez azért nem egészen van így. Mert azért vannak olyan helyzetek, aminél sokkal jobb az egyedüllét. De ilyen fajta logikai levezetésekbe most nem megy bele, felesleges szócséplés csupán. Hogy akar-e új törzset magának? Megtehette volna, hogy régi törzsének nyomába ered, hátha rájuk akad, de nem tette. Mindennek megvan a maga oka. Ha a szellemek úgy akarják, hogy másfelé keresse útját, akkor eképpen kell cselekednie.
Sok beszédre ezek után már nem kerül sor. A törzs feje megfordítja lovát, és megindul visszafelé. Vagyis Opeiának előre. Ügetésbe nógatja a lovát, majd futásra, hogy lépést tartson a másik két lovassal. Nem marad le. Ezúttal vihar sem korlátozza. Túl sokat nem is kell száguldozniuk ahhoz, hogy elérjék a tábort. Opeia nem sejtette, hogy ennyire közel jár.*
//A táborban//
*Maga a tábor nem tűnik nagynak, és túlságosan gazdagnak sem. Régen, még kislány korában járt néhány olyan félig nomád, félig letelepedett törzseknél, amelyek már-már királyi pompával bírtak. De az ő törzse is épp annyira szegény, mint ez a kis kompánia itt. Látszik, hogy egyik napról a másikra élnek, éppen csak átvészelték a telet. Ők sem jártak másként. Sőt, ha lehet, még rosszabbul is, hiszen úton voltak, és a vihar szétszórta őket. Ki tudja, hányan élték túl.
Talán eme merengése, és a hely figyelése okozza azt, hogy nem észleli ideje korán Crunan szándékát. Lényeg, hogy alig száll le lováról, a férfi megragadja. Védekezhetne, harcolhatna, de sok értelme nem lenne. Hiszen egyedül van. Így csak egy apró elégedetlen szusszanással tűri, hogy a másik elszedje tőle a fegyvereit.*
-Kérhetted is volna.
*Jegyzi meg morogva, koránt sem kedvesen. Szinte már mezítelennek érzi magát az íja nélkül. Mezítelennek, és kiszolgáltatottnak.*
-Ha ártó szándékkal jöttem volna, messziről is lelőhettelek volna.
*Teszi még hozzá, már-már közönyös hangon. Mert hát ez az igazság. Lett volna ideje és lehetősége messziről levadászni mind Crunant, mind a fivérét. De hát ugye, nem ezzel a szándékkal tévedt a puszta ezen részére. Mindegy. Túlságosan nem aggódik, kivágta már magát nagyobb bajból is. Remélhetően most sem akarják őt is megsütni vacsorára.
S ha már így alakult, és fegyvertelenül kénytelen ellenni pár óra hosszán át, hát legalább nem álldogál tétlenül. Jiawale mellé szegődik szótlanul, s ha kell, hát segít gurigatni a megfelelő köveket, bele a tűzbe. Végül szótlanul ereszkedik sarkaira a tűz közelében, elnézve a többiek ténykedését. Csak akkor mozdul meg újra, amikor Crunan magához inti. Ekkor a férfi mellé telepszik, karnyújtásnyi távolságra. A kérdésre oldalra biccenti kissé a fejét, így nézi meg magának a vezér arcát, majd a tűz lángjai felé fordítja tekintetét.*
-Az északi puszták lánya vagyok. A törzsem kicsi, és vándorló. Ők a Barakkurok, ami a saját nyelvükön annyit tesz: Vándorlók. Úgy húsz nyárral ezelőtt születtem. Anyám Enara, apám Hobb. Pár éve elvitte őket egy hideg tél. Akkor sokan meghaltak valami megfázásban. Rosszul választottuk meg a téli menedéket. Szeles volt, és nedves. Gyerek alig élte túl. Az idei télnek rossz körülmények között vágtunk neki. Alig találtunk élelmet. A bölények nyomában indultunk délnek, de a puszta közepén ért bennünket a havazás. Napokon át meneteltünk, hogy valami rendes szálláshelyet találjunk. Egy éjszaka aztán hóvihar tört a táborunkra. A kis sátrakat felkapta a szél. Olyan sűrűn verte a havat, hogy az így esett. *Mutatja a kezével a vízszintest.* Nem láttam semmit. *Folytatja.* Még szerencse, hogy a lovam mellett aludtam, így az ő kantárjába kapaszkodtam. De a ló megvadult, és magával rántott. Öhm...
*Nem tudja, hogy az életvitelükről mennyit meséljen. Végül egy kis sóhaj után folytatja.*
-Szokás nálunk, hogy vészes idő esetén, fegyverrel a kézben alszunk, éberen, mint egy nyúl. A lovam is felnyergelve fújtatott egész éjszaka. Így tulajdonképpen szerencsém volt, mert a megélhetésemhez szükséges holmijaim nálam voltak. A viharban elkavarodtam a többiektől. Mire nyugalmas helyet találtam, egy kisebb ligetben, ahol néhány szikla védett a széltől, addigra órák teltek el. Holtfáradtan, kimerülten vacogtam át a hajnalt, és a következő napot is. Mire összeszedtem magam annyira, hogy a keresésükre induljak, mindent belepett a hó. Nem tudom, mennyire keveredtem el tőlük. Végül úgy döntöttem, hogy a szellemek akarták azt, hogy elszakadjak. Minden bizonnyal új terveik vannak velem. Ezért útnak indultam, ezúttal délnek. Így vándoroltam idáig. Közben rám tavaszodott. Hát ennyi.
*Fejezi be végül. Nem tudja, hogy a káoszból, melyet átélt, mennyit sikerült visszaadnia. No meg, azért annyira nem is bő a szókincse, hogy mindent szépen elő tudjon adni.
Kérdő tekintete most a vezér felé fordul.*
-Maradni szeretnék, ha maradhatok.
778. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-04 19:19:21
Üzenet elküldve: 2015-05-04 19:19:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Táborban//
*Ahogy megpillantja az elsőként közeledő Ra-t, mosoly költözik ajkaira, s aggodalma is enyhül kissé. Habár még atyját, és Dabnist nem látja, vakon bízik abban, hogy hamarosan hazatérnek. Abbahagyja a romokban való kotorászást, feláll a földről, ahol eddig térdelt, s elhajítja a kezében tartott ócska rongyot. Letörli valamelyest a port nadrágjáról, majd Eoryval közelebbről is megszemléli mindenek előtt a nőt.*
- Minden rendben? *Érdeklődik feszengve, s a kérdés ugyanúgy vonatkozik a többi vadász épségére is, mint a nőére. Ha kellően megnyugtató választ kap, tekintetét a hatalmas állatra szegezi, alaposan szemügyre véve. A lábai mellett engedelmesen várakozó kutya látszólag nyugodtan tűri a tehén közelségét, csak a szemei villognak idegesen a szőr alatt. Jia ujjait a termetes élőlény durva szőrére simítja, de amikor a bölény fúj egyet, gyorsan elkapja kezét, és elhátrál. Még álldogál ott, és testvérét figyeli. Le is telepszik mellé, amíg a fegyverét élezi.*
- Te el tudod képzelni, hogy a jövőnk kimenetele ezen a tehénen függ? *Kérdezi, meglehetősen melankolikus hangon. Valószínű, hogy Xeenyl-t kevéssé foglalkoztatják ilyesfajta gondolatok, de sosem viselkedett elutasítóan, ha a lány felhozott effajta témákat, így mer ismét előhozakodni ezzel.
Rövidesen megérkezik a többi vadász is, egy idegennel. A lány összevont szemöldökkel vizsgálgatja a nőt, s már nyelve hegyén a kérdés, hogy ez meg ki, de apja megadja a választ ettől függetlenül is, mintha olvasna Jia gondolatai közt.*
- Opeia. *Mormolja el a nevet a könnyebb megjegyezhetőség érdekében. Kimérten biccent egyet a nő felé üdvözlésképp, majd sarkon fordulva eltűnik a sátorban, hogy a törzsfőtől kapott utasítást teljesítse. Elővesz némi sót a tartósításhoz, s valakitől elkölcsönöz egy tőrt is, hogy felszeletelje az ételt. Ezek után elindul, hogy keressen kellően nagy köveket. Ezzel elidőzik egy darabig, míg megtalálja a megfelelőket, majd azokat egyesével nehézkesen odavonszolja az addigra remélhetőleg már lobogó tűzhöz. Elhelyezi a köveket sorjában a tűz közelében, hogy átforrósodva afféle kezdetleges sütőlapként funkcionáljanak majd. A sátorból előhozza a sót, a tőrt, és néhány fatálat. Sejti, hogy nem lesz rá nagy szükség, de makacsul ragaszkodik a tél előtti világ utolsó morzsáihoz. Minden jelenlévőnek kioszt egyet-egyet, aztán megnézi, halott-e már az állat. Amennyiben igen, a tőr segítségével levág a húsából közepes méretű szeleteket. Nem szeretne tékozolni az étellel, mégsem érzi helyénvalónak, hogy a törzs tagjai fél fogukra való étket kapjanak, különösen a nehéz tél után. Odapakolja őket a kövekre, amelyek sisteregve jelzik érintkezésüket a hússal. Ezek után letelepszik nagybátyja mellett, s vidáman rávigyorog.*
- Örülök, hogy semmi bajod. Milyen volt a vadászat? Cloon engedelmeskedett? *Ennél a kérdésnél a foltos lóra sandít, aki ártatlanul pislog vissza.*
*Ahogy megpillantja az elsőként közeledő Ra-t, mosoly költözik ajkaira, s aggodalma is enyhül kissé. Habár még atyját, és Dabnist nem látja, vakon bízik abban, hogy hamarosan hazatérnek. Abbahagyja a romokban való kotorászást, feláll a földről, ahol eddig térdelt, s elhajítja a kezében tartott ócska rongyot. Letörli valamelyest a port nadrágjáról, majd Eoryval közelebbről is megszemléli mindenek előtt a nőt.*
- Minden rendben? *Érdeklődik feszengve, s a kérdés ugyanúgy vonatkozik a többi vadász épségére is, mint a nőére. Ha kellően megnyugtató választ kap, tekintetét a hatalmas állatra szegezi, alaposan szemügyre véve. A lábai mellett engedelmesen várakozó kutya látszólag nyugodtan tűri a tehén közelségét, csak a szemei villognak idegesen a szőr alatt. Jia ujjait a termetes élőlény durva szőrére simítja, de amikor a bölény fúj egyet, gyorsan elkapja kezét, és elhátrál. Még álldogál ott, és testvérét figyeli. Le is telepszik mellé, amíg a fegyverét élezi.*
- Te el tudod képzelni, hogy a jövőnk kimenetele ezen a tehénen függ? *Kérdezi, meglehetősen melankolikus hangon. Valószínű, hogy Xeenyl-t kevéssé foglalkoztatják ilyesfajta gondolatok, de sosem viselkedett elutasítóan, ha a lány felhozott effajta témákat, így mer ismét előhozakodni ezzel.
Rövidesen megérkezik a többi vadász is, egy idegennel. A lány összevont szemöldökkel vizsgálgatja a nőt, s már nyelve hegyén a kérdés, hogy ez meg ki, de apja megadja a választ ettől függetlenül is, mintha olvasna Jia gondolatai közt.*
- Opeia. *Mormolja el a nevet a könnyebb megjegyezhetőség érdekében. Kimérten biccent egyet a nő felé üdvözlésképp, majd sarkon fordulva eltűnik a sátorban, hogy a törzsfőtől kapott utasítást teljesítse. Elővesz némi sót a tartósításhoz, s valakitől elkölcsönöz egy tőrt is, hogy felszeletelje az ételt. Ezek után elindul, hogy keressen kellően nagy köveket. Ezzel elidőzik egy darabig, míg megtalálja a megfelelőket, majd azokat egyesével nehézkesen odavonszolja az addigra remélhetőleg már lobogó tűzhöz. Elhelyezi a köveket sorjában a tűz közelében, hogy átforrósodva afféle kezdetleges sütőlapként funkcionáljanak majd. A sátorból előhozza a sót, a tőrt, és néhány fatálat. Sejti, hogy nem lesz rá nagy szükség, de makacsul ragaszkodik a tél előtti világ utolsó morzsáihoz. Minden jelenlévőnek kioszt egyet-egyet, aztán megnézi, halott-e már az állat. Amennyiben igen, a tőr segítségével levág a húsából közepes méretű szeleteket. Nem szeretne tékozolni az étellel, mégsem érzi helyénvalónak, hogy a törzs tagjai fél fogukra való étket kapjanak, különösen a nehéz tél után. Odapakolja őket a kövekre, amelyek sisteregve jelzik érintkezésüket a hússal. Ezek után letelepszik nagybátyja mellett, s vidáman rávigyorog.*
- Örülök, hogy semmi bajod. Milyen volt a vadászat? Cloon engedelmeskedett? *Ennél a kérdésnél a foltos lóra sandít, aki ártatlanul pislog vissza.*
777. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-03 19:39:29
Üzenet elküldve: 2015-05-03 19:39:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászkalanból hazafelé-Opeia//
-Féltem, hogyha hamar elugrok, a bika tovább üldöz.
*Ennyit szán magyarázásnak, Dabnis felé. Közben az ismeretlen megosztja velük nevét és, hogy miként került ide. Crunan egyelőre nem teszi el fegyverét csak leereszti. Most elvihetné, és láncra verhetné, amiért beszökött a földjére. Az őrszemeket pedig kiheréltetné, és megkorbácsoltatná, amiért nem figyeltek kellőképpen. De a törzse elveszett, az emberei és őrszemek oda. Minden területét elvesztette, és neki egyedül kell tartani a lelket abban a maroknyi emberben, akik megmaradtak. Minden befolyását elvesztette e földeken, és most egyenlő, ezzel a szerencsétlennel, aki leszakadt a törzsétől. Vagy elzavarták valami miatt. Nem számít. Van valami különös a nőben... Nőben. Körülbelül egyidős lehet Jia-val. Óvatosan odaüget a lányhoz, nehogy az ijedtében eleresszen egy-két nyílvesszőt. Magasabban ül, lefelé néz a nőre. Bátyja talán ellenkezni fog azért, amit most mond. *
-Crunan Renhoer vagyok, ő pedig a bátyám, Dabnis. Azt mondod elszakadtál a törzsedtől. A mi törzsünk pedig elszakadt tőlünk. Már mind az égi ménesben vágtat. Alig maradtunk, és egy új harcosra mindig szükség van. Szeretnél új törzset? Nem vagyunk túl sokan, de elegen, hogy megvédjük magunkat, s ha kell kiálljunk magunkért. Nem vagyok király, sem főúr, nem kérem hogy esküdj nekem. Csak azt kérem, hogy légy apró törzsem tagja, és harcosa! Tarts velünk, vagy fordulj vissza. Mert erre nem jöhetsz tovább!
*Ha arra folytatná útját, amerről jött, akkor egyenesen az ő törzsükbe futna be. Ott pedig nem biztos, hogy ilyen kegyelmes lenne. De mégis úgy érzi, hogy van valami a lányban, ami miatt velük kell jönnie. Ha nem jön az sem baj. Viszont Crunan tudja, hogy jönni fog. Nem utasítja vissza az ajánlatot. Ha a lány belegyezik (már pedig beleegyezik) akkor megfordítja lovát, és bátyjára nem is pillantva elvágtat egyenesen hazafelé. A másik kettő követheti, de megelőzni úgysem tudják. *
//A táborban-Jiawale, Xeenyl, Dabnis majd Opeia//
*Hamarosan megjelenik szemeik előtt a kis tábor, és az embereket is kilehet venni lassacskán. Amint odaérnek megállítja lovát, leszáll róla, majd elengedi legelészni. *
-Emberek! Ő Opeia Ashgust!
*Mutat az idegenre. Amint az leszáll lováról, elkapja. A nőt ez valószínűleg meglepetésként éri, így védekezi nem tud. Elszedi tőle minden fegyverét, mármint amit megtalál. *
-Sajnálom, de ki tudja honnan jössz és mit akarsz. Holnap talán visszakapod a fegyvereidet, de ma este elmeséled nekünk, hogy kis is vagy valójában. Nyugodj meg, semmi baja nem lesz a fegyvereidnek, nálam biztonságban lesznek. Lányom! Készíts mindent elő a vacsorához! Xeenyl! Úgy látom, hogy kivégzéshez készültök! Helyes! Dabnis, gyere rakjunk tüzet. Csak egy percet kérek.
*Belép a sátorba, ahol aludtak, és kulcsával feltárja ládáját. Belerakja a fegyvereket, majd elfordítja a kulcsot a zárban. Itt biztonságban lesznek. Kint felhasogatja a fát, és egy kis száraz gyújtóst keres. Szépen elrendezgeti, majd meghagyja testvérének, hogy gyújtsa be. Szerez rönköket, a tűz köré rakja, hogy mindenkinek legyen ülőhelye. Mostanra az állat biztosan halott a tűz pedig vidáman ég. Magához inti az új lányt, hogy üljön le mellé. *
-Kérlek meséld el nekem, hogy hogyan is keveredtél ide, és hogy szeretnél-e csatlakozni hozzánk!
*Mondja a lánynak miközben merengően tekint a tűzbe. *
-Féltem, hogyha hamar elugrok, a bika tovább üldöz.
*Ennyit szán magyarázásnak, Dabnis felé. Közben az ismeretlen megosztja velük nevét és, hogy miként került ide. Crunan egyelőre nem teszi el fegyverét csak leereszti. Most elvihetné, és láncra verhetné, amiért beszökött a földjére. Az őrszemeket pedig kiheréltetné, és megkorbácsoltatná, amiért nem figyeltek kellőképpen. De a törzse elveszett, az emberei és őrszemek oda. Minden területét elvesztette, és neki egyedül kell tartani a lelket abban a maroknyi emberben, akik megmaradtak. Minden befolyását elvesztette e földeken, és most egyenlő, ezzel a szerencsétlennel, aki leszakadt a törzsétől. Vagy elzavarták valami miatt. Nem számít. Van valami különös a nőben... Nőben. Körülbelül egyidős lehet Jia-val. Óvatosan odaüget a lányhoz, nehogy az ijedtében eleresszen egy-két nyílvesszőt. Magasabban ül, lefelé néz a nőre. Bátyja talán ellenkezni fog azért, amit most mond. *
-Crunan Renhoer vagyok, ő pedig a bátyám, Dabnis. Azt mondod elszakadtál a törzsedtől. A mi törzsünk pedig elszakadt tőlünk. Már mind az égi ménesben vágtat. Alig maradtunk, és egy új harcosra mindig szükség van. Szeretnél új törzset? Nem vagyunk túl sokan, de elegen, hogy megvédjük magunkat, s ha kell kiálljunk magunkért. Nem vagyok király, sem főúr, nem kérem hogy esküdj nekem. Csak azt kérem, hogy légy apró törzsem tagja, és harcosa! Tarts velünk, vagy fordulj vissza. Mert erre nem jöhetsz tovább!
*Ha arra folytatná útját, amerről jött, akkor egyenesen az ő törzsükbe futna be. Ott pedig nem biztos, hogy ilyen kegyelmes lenne. De mégis úgy érzi, hogy van valami a lányban, ami miatt velük kell jönnie. Ha nem jön az sem baj. Viszont Crunan tudja, hogy jönni fog. Nem utasítja vissza az ajánlatot. Ha a lány belegyezik (már pedig beleegyezik) akkor megfordítja lovát, és bátyjára nem is pillantva elvágtat egyenesen hazafelé. A másik kettő követheti, de megelőzni úgysem tudják. *
//A táborban-Jiawale, Xeenyl, Dabnis majd Opeia//
*Hamarosan megjelenik szemeik előtt a kis tábor, és az embereket is kilehet venni lassacskán. Amint odaérnek megállítja lovát, leszáll róla, majd elengedi legelészni. *
-Emberek! Ő Opeia Ashgust!
*Mutat az idegenre. Amint az leszáll lováról, elkapja. A nőt ez valószínűleg meglepetésként éri, így védekezi nem tud. Elszedi tőle minden fegyverét, mármint amit megtalál. *
-Sajnálom, de ki tudja honnan jössz és mit akarsz. Holnap talán visszakapod a fegyvereidet, de ma este elmeséled nekünk, hogy kis is vagy valójában. Nyugodj meg, semmi baja nem lesz a fegyvereidnek, nálam biztonságban lesznek. Lányom! Készíts mindent elő a vacsorához! Xeenyl! Úgy látom, hogy kivégzéshez készültök! Helyes! Dabnis, gyere rakjunk tüzet. Csak egy percet kérek.
*Belép a sátorba, ahol aludtak, és kulcsával feltárja ládáját. Belerakja a fegyvereket, majd elfordítja a kulcsot a zárban. Itt biztonságban lesznek. Kint felhasogatja a fát, és egy kis száraz gyújtóst keres. Szépen elrendezgeti, majd meghagyja testvérének, hogy gyújtsa be. Szerez rönköket, a tűz köré rakja, hogy mindenkinek legyen ülőhelye. Mostanra az állat biztosan halott a tűz pedig vidáman ég. Magához inti az új lányt, hogy üljön le mellé. *
-Kérlek meséld el nekem, hogy hogyan is keveredtél ide, és hogy szeretnél-e csatlakozni hozzánk!
*Mondja a lánynak miközben merengően tekint a tűzbe. *
776. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-02 18:27:10
Üzenet elküldve: 2015-05-02 18:27:10
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Táborban//
-Taruk. *Szól a paphoz mikor meglátja a közeledő tehenet.* -Ma hálát kell adnunk a nagy csődörnek a vadászat sikeréért. *Vallási szempontból ez a gyors siker akár égi jelnek is tekinthető. A nagy csődör megbocsátott és sorsukat ismét gazdag zöld legelők felé vezeti. A maga részéről inkább a harcosnőt és annak rátermettségét tartja sikerül okának.
Aztán Jiawale felé fordul és biztatóan biccent egyet, mintha azt mondaná, "látod most már, tényleg vége a télnek". Az edzés úgy látszik elhalasztásra kerül, ugyanis időközben megérkezik Ra bő egy havi élelemet terelgetve maga mellett. Int Deerno-nak, jelezve hogy most az egyszer megmenekült. Nem számított ilyen gyors eredményre, ahogy arra sem, hogy a hús csont és bőr élő egészként érkezik meg. Normális esetben most következne az a rész amikor körbelovagolják az állatot tízen, belelőnek ötven nyilat belevágnak húsz lándzsát és megvárják amíg a szerencsétlen teremtmény belepusztul sérüléseibe. Most viszont se ember se fegyver nincs elég amivel le lehetne teríteni. Illetve fegyver az van, egy egész halom, de a nyirkos idő elvette élüket és csillogásuk vörös rozsda alá rejtette. Egyetlen lándzsa talán végezhet a falusiak kis teheneivel, de egy bivallyal nem, mindegy mennyire erős vagy ügyes harcos sebzi meg. Ezért van szükség a törzsre a túléléshez.*
-Apám hol van? *Nem is tehetne fel más kérdést. Valószínűleg nem halott, nem sebesült, mert akkor Ra nem ebben a hangulatban érkezett volna mégis nyugtalanító, hogy nincs itt. Miközben ezt kérdezi odalép a fegyverhalomhoz és kihúz belőle két nagyobb bárdot. Ahhoz hasonlókat mint amit Dabnis is használ. Az egyiket átdobja Ra-nak a másikkal pedig leül és fenni kezdi. Jelen helyzetben ezekkel is szétszedhetik a nagy tehenet.
Miután végighallgatta a történetet és élesre fente a maga bárdját csak annyit mond.* -Egy ütés a torkára egy a tarkójára, annak elégnek kell lennie. *Azzal felkel és odaáll az állat jobbjára felemelve a fegyvert és két szarv mögött megcélozza a tehén tarkóját, megbizonyosodik arról, vajon Ra is megemelte e a maga fegyverét, ha biztosat akarnak akkor egyszerre kell odacsapniuk, aztán teljes erejét és testsúlyát beleadva hosszú íves lendítéssel odavág a bivalynak.*
-Taruk. *Szól a paphoz mikor meglátja a közeledő tehenet.* -Ma hálát kell adnunk a nagy csődörnek a vadászat sikeréért. *Vallási szempontból ez a gyors siker akár égi jelnek is tekinthető. A nagy csődör megbocsátott és sorsukat ismét gazdag zöld legelők felé vezeti. A maga részéről inkább a harcosnőt és annak rátermettségét tartja sikerül okának.
Aztán Jiawale felé fordul és biztatóan biccent egyet, mintha azt mondaná, "látod most már, tényleg vége a télnek". Az edzés úgy látszik elhalasztásra kerül, ugyanis időközben megérkezik Ra bő egy havi élelemet terelgetve maga mellett. Int Deerno-nak, jelezve hogy most az egyszer megmenekült. Nem számított ilyen gyors eredményre, ahogy arra sem, hogy a hús csont és bőr élő egészként érkezik meg. Normális esetben most következne az a rész amikor körbelovagolják az állatot tízen, belelőnek ötven nyilat belevágnak húsz lándzsát és megvárják amíg a szerencsétlen teremtmény belepusztul sérüléseibe. Most viszont se ember se fegyver nincs elég amivel le lehetne teríteni. Illetve fegyver az van, egy egész halom, de a nyirkos idő elvette élüket és csillogásuk vörös rozsda alá rejtette. Egyetlen lándzsa talán végezhet a falusiak kis teheneivel, de egy bivallyal nem, mindegy mennyire erős vagy ügyes harcos sebzi meg. Ezért van szükség a törzsre a túléléshez.*
-Apám hol van? *Nem is tehetne fel más kérdést. Valószínűleg nem halott, nem sebesült, mert akkor Ra nem ebben a hangulatban érkezett volna mégis nyugtalanító, hogy nincs itt. Miközben ezt kérdezi odalép a fegyverhalomhoz és kihúz belőle két nagyobb bárdot. Ahhoz hasonlókat mint amit Dabnis is használ. Az egyiket átdobja Ra-nak a másikkal pedig leül és fenni kezdi. Jelen helyzetben ezekkel is szétszedhetik a nagy tehenet.
Miután végighallgatta a történetet és élesre fente a maga bárdját csak annyit mond.* -Egy ütés a torkára egy a tarkójára, annak elégnek kell lennie. *Azzal felkel és odaáll az állat jobbjára felemelve a fegyvert és két szarv mögött megcélozza a tehén tarkóját, megbizonyosodik arról, vajon Ra is megemelte e a maga fegyverét, ha biztosat akarnak akkor egyszerre kell odacsapniuk, aztán teljes erejét és testsúlyát beleadva hosszú íves lendítéssel odavág a bivalynak.*
775. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-01 21:37:19
Üzenet elküldve: 2015-05-01 21:37:19
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászkaland, majd tábor//
*Míg a vezér nem ad jelt indulásra, addig a lesnél vesztegelnek. Rövid tanácskozás után mindenki felfogja és elfogadja a tervet. Ranak mindegy ki terel és ki választ le, mindenképpen elfogja látni a feladatát.
A vezér kérdésére bólintva felel, a ló nyergén van kötél, mindég része a felszerelésnek főleg vadászat alatt. Ennyi látszólag elég a vezérnek, az Dabnidhoz fordul, és végre útnak eredhetnek. Először az idősebb férfi, majd ha az ellátta dolgát megy a fivér, nyomában a vérvonalon kívül eső íjász.
Megsarkantyúzza lovát, hogy sebes vágtára ösztönözze, közben hangos „gyá!” Hangokat hallat, majd mikor az állatok közé érnek némán kergeti ki a vezér által kiválasztott legkövérebb tehenet. A parancsra nem vesztegeti az időt bólintásra, vagy szóra, tetteivel mutatja meg a vezérnek képességét. Átlendül a lova nyergében fél oldalra, hogy szabaddá tegye egyik lábát, s nagyon óvatosan egyensúlyozva egy hatalmas rúgást küld a tehén térde felé. Második próbálkozásra az bölény kibicsaklik, először lassít. Ra is lelassítja a lovát, majd mikor eléggé lagymatag a mozgása a nagy állatnak átlendül annak hátára és nyakára hurkolja a kötelet.
Szerencsére nem sántította meg a tehenet, az hamarosan megint erőre kap a hirtelen hátára nehezedő súlytól és megint neki iramodik. A nő megrántja a kötelet, s lovát maguk mellé tereli, hogy vissza ugorhasson a hátára. Feláll a tehén hátára és mikor a ló melléjük és átlendül a nyeregbe, kezében tartva a kötelet, majd a tábor felé fordítja a régen kiérdemelt vacsorát.*
-Ott találkozunk, vezér! *Kiáltja át Crunan szavaira a válaszát, majd tova vágtat az állattal, mely a félelemtől megpaprikázva rohan nyomában.*
//Táborban//
*Hosszú utat tesz meg a vadászhelytől a táborig, egy kicsit sem lassítva a tempón. A tehén már-már megállna, ha hagyná. Viszont Rat kicsit sem érdekli a hogyléte, úgyis a tűzön fogja végezni ma éjszakára. Kezd felderengeni a sátor a szemei előtt, a méteres kalászok már nem fedhetik el tekintete elől. Ahogy közelebb ér, s már biztos benne, hogy hallótávolságon belül van ordítani, kezd.*
-Jiawale! Xeenyl! Vacsora!
*Mosolyodik el, kivillantva hegyes fogait, s mikor már a tábor közvetlen közelébe ért, ám nem teljesen a sátor mellé, lelassít és megáll. Gyors mozdulattal ugrik le a nyeregből, hogy a tehenet közelebb húzza. Ha valaki feltűnik, a táboriak közül feléjük szól.*
-Vágjuk le a dögöt, mielőtt nyersen mélyesztem bele a fogam!
*Míg a vezér nem ad jelt indulásra, addig a lesnél vesztegelnek. Rövid tanácskozás után mindenki felfogja és elfogadja a tervet. Ranak mindegy ki terel és ki választ le, mindenképpen elfogja látni a feladatát.
A vezér kérdésére bólintva felel, a ló nyergén van kötél, mindég része a felszerelésnek főleg vadászat alatt. Ennyi látszólag elég a vezérnek, az Dabnidhoz fordul, és végre útnak eredhetnek. Először az idősebb férfi, majd ha az ellátta dolgát megy a fivér, nyomában a vérvonalon kívül eső íjász.
Megsarkantyúzza lovát, hogy sebes vágtára ösztönözze, közben hangos „gyá!” Hangokat hallat, majd mikor az állatok közé érnek némán kergeti ki a vezér által kiválasztott legkövérebb tehenet. A parancsra nem vesztegeti az időt bólintásra, vagy szóra, tetteivel mutatja meg a vezérnek képességét. Átlendül a lova nyergében fél oldalra, hogy szabaddá tegye egyik lábát, s nagyon óvatosan egyensúlyozva egy hatalmas rúgást küld a tehén térde felé. Második próbálkozásra az bölény kibicsaklik, először lassít. Ra is lelassítja a lovát, majd mikor eléggé lagymatag a mozgása a nagy állatnak átlendül annak hátára és nyakára hurkolja a kötelet.
Szerencsére nem sántította meg a tehenet, az hamarosan megint erőre kap a hirtelen hátára nehezedő súlytól és megint neki iramodik. A nő megrántja a kötelet, s lovát maguk mellé tereli, hogy vissza ugorhasson a hátára. Feláll a tehén hátára és mikor a ló melléjük és átlendül a nyeregbe, kezében tartva a kötelet, majd a tábor felé fordítja a régen kiérdemelt vacsorát.*
-Ott találkozunk, vezér! *Kiáltja át Crunan szavaira a válaszát, majd tova vágtat az állattal, mely a félelemtől megpaprikázva rohan nyomában.*
//Táborban//
*Hosszú utat tesz meg a vadászhelytől a táborig, egy kicsit sem lassítva a tempón. A tehén már-már megállna, ha hagyná. Viszont Rat kicsit sem érdekli a hogyléte, úgyis a tűzön fogja végezni ma éjszakára. Kezd felderengeni a sátor a szemei előtt, a méteres kalászok már nem fedhetik el tekintete elől. Ahogy közelebb ér, s már biztos benne, hogy hallótávolságon belül van ordítani, kezd.*
-Jiawale! Xeenyl! Vacsora!
*Mosolyodik el, kivillantva hegyes fogait, s mikor már a tábor közvetlen közelébe ért, ám nem teljesen a sátor mellé, lelassít és megáll. Gyors mozdulattal ugrik le a nyeregből, hogy a tehenet közelebb húzza. Ha valaki feltűnik, a táboriak közül feléjük szól.*
-Vágjuk le a dögöt, mielőtt nyersen mélyesztem bele a fogam!
774. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-30 11:44:17
Üzenet elküldve: 2015-04-30 11:44:17
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászkaland//
* Így alakult, nem Crunan lesz az elterelő, bármennyire is akarná. Amint öccse beleegyezik abba, hogy Dabnis legyen az elterelés el is indul a messzi pusztán. Már meg is teszi az első pár lépést, mikor maga mögött hallja a "készen vagy?" kérdést. Csak bólint egyet és megy tovább. Eleinte nem megy gyorsan, csak ügetőtempóval, de aztán hamarosan megveregeti a ló oldalát, melyre az el is indul sebesen. A magas fű minden lépésnél lehajlik alattuk, hogy aztán majd később visszaálljon. Mikor már elég közel ér a csordához kiáltozva, fütyölve kezdi el ingerelni a bikát. Persze ez a teheneknek sem tetszik annyira, de végül az indul csak meg felé. Egész szép kis hangzavart csinált a férfi, már csak egy zenekar kéne a nyomába. Most viszont nagyobb szükség van arra, hogy lábát megfeszítse és elkanyarítsa hátasát jobbra, hogy a bika tovább szaladjon, így most ő kerüljön előrébb. *
- Gyere csak! * Kiált az állatnak és enyhe mosoly ül ki szájára.
~ Minél messzebb kell vinni, de valahogy mindig be kell várni, nehogy azt higgye, hogy elfutamodtam. ~ Mondjuk elég kitartó állat a bölény, így ettől kell a legkevésbé félnie. Bízik benne, hogy míg ő cikkcakkozva fut a hatalmas példány előtt, addig Ra és Crunan sikeresen "elkötnek" egy tehenet.
Érzi, hogy lova kezd fáradni, viszont a bikán nem látszik a fáradtság legkisebb szikrája sem. Ekkor meghallja a hangos kiáltást: "ide!". Egyből tudja, hogy ki az, így végre felsóhajthat egy gyors mozdulattal kikanyarodik a bika pályájából, így időt is nyer elindulni vissza. Azért egy jó nagy ívet tesz balra, nehogy összeütközzenek Crunannal, mikor az elindul majd az egyik irányba. De ez elmarad.
~ Mit csinálsz, te idióta?! ~ Mindig is tudta, hogy öccse túlságosan is vakmerő, de most végképp nem érti.
~ Menj már onnan, ha nem akarsz prés lenni... ~ Aggódva figyeli, ahogyan a bika egyre közelebb és közelebb ér.
~ Mit tervez? ~ Talán már egyszerűen félrelépni is késő lenne, mert a vad hiába kitartóbb, mint amilyen gyors, de bizonyára öccse lova is kifáradt már valamelyest a tehén-üldözés során. *
- Crunan! * Ordítja el magát még az utolsó pillanatban. De ekkor az megcsinálja a lehetetlent. Azaz úgy tűnik mégsem lehetetlen, amit csinál csak éppen életveszélyes.
~ Felelőtlen. ~ Rázza meg fejét. Ha most a másikat felnyársalta volna az állat, akkor talán az egész terv kárba ment volna, na meg mínusz egy ember... Méghozzá mínusz egy törzsfőnök.
Nagyot sóhajt, majd vágtázva indul el arra, amerre a másik vezeti. A bika pedig igaz szabadul, de ekkor már nem követi tovább őket vagy, ha követi, akkor sem érheti már utól a két férfit. *
- Máskor ilyet ne csinálj! * Most már nem kiabál, egyszerű hangnemben, halkan - de azért ahhoz elég hangosan, hogy meghallja a másik - mondja, amit mond. Se nem kioktatás, se nem felelősségrevonás nem hallatszik hangjában, csak egy afféle "jó tanács".
Nemsokára meglátja ő is a nem Ra-t, így lovát lelassítja, rövidkardját előhúzza és félig-meddig oldalazva közelíti meg a nőstényt. Ám egy nagyjából öt méteres távolságnál megáll, mintha egy láthatatlan fal állná útját és megszólal. *
- Hogy hívnak emberfia és mit keresel itt a pusztán? * Nem fél egy csöppet sem az íjtól, akármilyen gyilkos szerszámként is tartják nyílván és akármilyen ismeretlen nő kezében van az.
Ha választ kap a kérdésre, úgy lassan lejjebb engedi a kardot és végigméri a nőt. Ruházatából, kinézeetéből ítélve a pusztán növekedhetett fel, de könnyen meglehet, hogy téved, hiszen nem tudhatja azt Dabnis, hogy a városokban (amikről csak annyit tud, hogy valahol messze vannak) milyen az öltözködési stílus. Lehet, hogy ez a nő is pont onnan jött, de valahogy nem így képzelné el azokat a "városiakat". *
* Így alakult, nem Crunan lesz az elterelő, bármennyire is akarná. Amint öccse beleegyezik abba, hogy Dabnis legyen az elterelés el is indul a messzi pusztán. Már meg is teszi az első pár lépést, mikor maga mögött hallja a "készen vagy?" kérdést. Csak bólint egyet és megy tovább. Eleinte nem megy gyorsan, csak ügetőtempóval, de aztán hamarosan megveregeti a ló oldalát, melyre az el is indul sebesen. A magas fű minden lépésnél lehajlik alattuk, hogy aztán majd később visszaálljon. Mikor már elég közel ér a csordához kiáltozva, fütyölve kezdi el ingerelni a bikát. Persze ez a teheneknek sem tetszik annyira, de végül az indul csak meg felé. Egész szép kis hangzavart csinált a férfi, már csak egy zenekar kéne a nyomába. Most viszont nagyobb szükség van arra, hogy lábát megfeszítse és elkanyarítsa hátasát jobbra, hogy a bika tovább szaladjon, így most ő kerüljön előrébb. *
- Gyere csak! * Kiált az állatnak és enyhe mosoly ül ki szájára.
~ Minél messzebb kell vinni, de valahogy mindig be kell várni, nehogy azt higgye, hogy elfutamodtam. ~ Mondjuk elég kitartó állat a bölény, így ettől kell a legkevésbé félnie. Bízik benne, hogy míg ő cikkcakkozva fut a hatalmas példány előtt, addig Ra és Crunan sikeresen "elkötnek" egy tehenet.
Érzi, hogy lova kezd fáradni, viszont a bikán nem látszik a fáradtság legkisebb szikrája sem. Ekkor meghallja a hangos kiáltást: "ide!". Egyből tudja, hogy ki az, így végre felsóhajthat egy gyors mozdulattal kikanyarodik a bika pályájából, így időt is nyer elindulni vissza. Azért egy jó nagy ívet tesz balra, nehogy összeütközzenek Crunannal, mikor az elindul majd az egyik irányba. De ez elmarad.
~ Mit csinálsz, te idióta?! ~ Mindig is tudta, hogy öccse túlságosan is vakmerő, de most végképp nem érti.
~ Menj már onnan, ha nem akarsz prés lenni... ~ Aggódva figyeli, ahogyan a bika egyre közelebb és közelebb ér.
~ Mit tervez? ~ Talán már egyszerűen félrelépni is késő lenne, mert a vad hiába kitartóbb, mint amilyen gyors, de bizonyára öccse lova is kifáradt már valamelyest a tehén-üldözés során. *
- Crunan! * Ordítja el magát még az utolsó pillanatban. De ekkor az megcsinálja a lehetetlent. Azaz úgy tűnik mégsem lehetetlen, amit csinál csak éppen életveszélyes.
~ Felelőtlen. ~ Rázza meg fejét. Ha most a másikat felnyársalta volna az állat, akkor talán az egész terv kárba ment volna, na meg mínusz egy ember... Méghozzá mínusz egy törzsfőnök.
Nagyot sóhajt, majd vágtázva indul el arra, amerre a másik vezeti. A bika pedig igaz szabadul, de ekkor már nem követi tovább őket vagy, ha követi, akkor sem érheti már utól a két férfit. *
- Máskor ilyet ne csinálj! * Most már nem kiabál, egyszerű hangnemben, halkan - de azért ahhoz elég hangosan, hogy meghallja a másik - mondja, amit mond. Se nem kioktatás, se nem felelősségrevonás nem hallatszik hangjában, csak egy afféle "jó tanács".
Nemsokára meglátja ő is a nem Ra-t, így lovát lelassítja, rövidkardját előhúzza és félig-meddig oldalazva közelíti meg a nőstényt. Ám egy nagyjából öt méteres távolságnál megáll, mintha egy láthatatlan fal állná útját és megszólal. *
- Hogy hívnak emberfia és mit keresel itt a pusztán? * Nem fél egy csöppet sem az íjtól, akármilyen gyilkos szerszámként is tartják nyílván és akármilyen ismeretlen nő kezében van az.
Ha választ kap a kérdésre, úgy lassan lejjebb engedi a kardot és végigméri a nőt. Ruházatából, kinézeetéből ítélve a pusztán növekedhetett fel, de könnyen meglehet, hogy téved, hiszen nem tudhatja azt Dabnis, hogy a városokban (amikről csak annyit tud, hogy valahol messze vannak) milyen az öltözködési stílus. Lehet, hogy ez a nő is pont onnan jött, de valahogy nem így képzelné el azokat a "városiakat". *
773. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-30 11:35:16
Üzenet elküldve: 2015-04-30 11:35:16
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Elnyúlik az idő, s vele együtt az árnyék megrövidül, ahogy a nap felkúszik az ég zenitjére. Már nem tarkóját süti, hanem a fejtetőt, melyet a pusztai esetében prémes kucsmaszerű fed. Most le is kívánkozik róla, a nyeregtáskában folytatja útját, míg a szél, mely végig söpör újra és újra a fűszálak felett, belekap a szőke tincsekbe. Fonott varkocsát nem bántja, de mindig van pár szál, mely elszabadul. Szerencsére ez semmiben nem zavarja, így léptetve egészen gyorsan haladhat követve a nyomokat.
Megállapíthatja, hogy elsőre tévedett. Nem három-négy állatról van szó, hanem inkább hat-hétről. Csak egymás nyomaiba lépkedtek, és ezért számolt elsőre hibásan. De aztán sikerült megkülönböztetni a patanyomokat.
A távolból hangokat sodor felé a szél. Vad vágta, patadobogás. Menekülés.*
~Vadászat? Vagy csak valami ragadozó zavarja szét őket?~
*Gondolatai előre vetítik a jövőt, így ő is óvatosabb lesz. Buckák közé ér, melyek elfedik tőle a kilátást, s csak akkor kapja vissza lovát, amikor egy bölénytehén rohan el mellette, egy nagyobbacska borjúval a nyomában. Visszarántja a gyeplőt, fordulna utánuk, de rájön, előbb meg kell arról bizonyosodnia, hogy az üldözőtől ő maga nem kerül veszélybe. Ezért nem száll le lováról, hanem óvatosan léptet elő az egyik bucka mögül.*
//Vadászkaland//
*Talán, ha száz méter választja el a két lovastól, amikor előbukkan a buckák takarásából. A menekülő csordának már nyoma sincs. ~Vadászok.~ Villan bele a felismerés, és azonnal meg is állítja hátasát. Még csak az kell, hogy egy ismeretlen törzs területére tévedve valami baja essen. Talán, ha nem mutat ártó szándékot, békében hagyják.
Közben a két lovas közelebb ér. Épp úgy pusztaiak, mint Opeia. Talán ha tíz méterre lehetnek tőle, mikor az egyik férfi megszólítja. Opeia óvatosan fekteti ölébe az íjat, melynek idegén pihen egy vessző. Csak egyetlen gyors mozdulatra van szüksége, hogy útjára engedhesse a halált. De talán odáig nem jutnak el.*
-Opeia Ashgust vagyok. *Kiáltja oda.* Leszakadtam a törzsemtől. Vándor vagyok, és pusztai, mint Te.
*Nem mutat félelmet, inkább csak óvatos. Figyel, ahogy mindig is. Szeretné hinni, hogy nem érheti meglepetés.*
Megállapíthatja, hogy elsőre tévedett. Nem három-négy állatról van szó, hanem inkább hat-hétről. Csak egymás nyomaiba lépkedtek, és ezért számolt elsőre hibásan. De aztán sikerült megkülönböztetni a patanyomokat.
A távolból hangokat sodor felé a szél. Vad vágta, patadobogás. Menekülés.*
~Vadászat? Vagy csak valami ragadozó zavarja szét őket?~
*Gondolatai előre vetítik a jövőt, így ő is óvatosabb lesz. Buckák közé ér, melyek elfedik tőle a kilátást, s csak akkor kapja vissza lovát, amikor egy bölénytehén rohan el mellette, egy nagyobbacska borjúval a nyomában. Visszarántja a gyeplőt, fordulna utánuk, de rájön, előbb meg kell arról bizonyosodnia, hogy az üldözőtől ő maga nem kerül veszélybe. Ezért nem száll le lováról, hanem óvatosan léptet elő az egyik bucka mögül.*
//Vadászkaland//
*Talán, ha száz méter választja el a két lovastól, amikor előbukkan a buckák takarásából. A menekülő csordának már nyoma sincs. ~Vadászok.~ Villan bele a felismerés, és azonnal meg is állítja hátasát. Még csak az kell, hogy egy ismeretlen törzs területére tévedve valami baja essen. Talán, ha nem mutat ártó szándékot, békében hagyják.
Közben a két lovas közelebb ér. Épp úgy pusztaiak, mint Opeia. Talán ha tíz méterre lehetnek tőle, mikor az egyik férfi megszólítja. Opeia óvatosan fekteti ölébe az íjat, melynek idegén pihen egy vessző. Csak egyetlen gyors mozdulatra van szüksége, hogy útjára engedhesse a halált. De talán odáig nem jutnak el.*
-Opeia Ashgust vagyok. *Kiáltja oda.* Leszakadtam a törzsemtől. Vándor vagyok, és pusztai, mint Te.
*Nem mutat félelmet, inkább csak óvatos. Figyel, ahogy mindig is. Szeretné hinni, hogy nem érheti meglepetés.*
772. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-30 10:47:45
Üzenet elküldve: 2015-04-30 10:47:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászkaland//
*Hamarosan megérkeznek a Ra által kijelölt helyre. Éles szemével bizony ő is észreveszi a bölényeket. Számba venni, bátyjához hasonlóan, ő is nehezen tudja. Régen tanították neki a számolást, akkor sem sokat, és nem is igazán érdekelte a dolog. Neki nyolc jön ki, Ra hat állatával szemben. A nő biztos jobban tudja, a lényeg az, hogy bikából csak egy van, ezt még ő is tudja. Ez pedig nem jó, nehéz küldetést vállaltak ezzel. De nem adják fel. Nem véletlenül ők maradtak meg a kemény tél után.
Ő is osztja a tervet. Bátyja viszont lefoglalta a terelés szerepét. Crunan reménykedett benne, hogy ő lesz a "terelő", de bátyja gyorsabb volt. Ra és ő elválasztanak egy tehenet, és biztonságos távolságba kergetik. Ott majd Crunan visszafordul, hogy segítsen testvérén. *
-Ra! Van kötelünk? Talán biztonságosabb lenne kötélen vezetni a tehenet, miután elég messze kergettük, nem gondolod?
*Ez persze nem kérés, hanem parancs, már ha a nőnek van kötele. Egy vadásznál pedig miért ne lenne? *
-Készen állsz, Dabnis?
*Ha a férfi készen áll, akkor nekiiramodhat. Figyeli vágtázó bátyját, aztán pedig a bölényeket. Szépen szétrohannak, a bika pedig Dabnis-t üldözi.
Crunan társára pillant. Bólint, majd ő is vágtázni kezd. A bölények gyorsabban közelednek mint gondolta volna. Cikázik a tehenek közt, egy kövéret keresve. Kövéret nem fog találni, legfeljebb a legkövérebbet. Meg is találja. Int Ra-nak, hogy jöjjön ide, közben szeme sarkából testvérét figyeli. A káosz teljes. Az egyik tehén majdnem fellöki a vezért, de sikerül lovon maradnia. Igyekszik kiszorítani a tehenet a "tömegből", közben Ra is segíthet, hogy ne próbáljon meg túl messzire elmenekülni. A dolgok jól alakulnak, ez eddig könnyen ment. Azt nem tudja, hogy Dabnis egyben van-e még, de a bika még nem vette észre, hogy mi történt. Biztos távolságba terelték a tehenet. Lelassít, és próbálja megállítani a tehenet. Az még mindig nem törődött bele sorsába, nem fékez. *
-Ra, próbáld meg felbuktatni!
*Adja ki az utasítást. A nőt ismerve az állat a hamar a földön lesz, de ha mégsem úgy alakul, ahogy ők azt eltervezték, akkor segít, de a kötelet végre az állat nyakán szeretné tudni, hogy vezethessék. Amint az állat biztos kézben van így szól: *
-Visszamegyek Dabnis-ért. Ha nem érnénk utol téged, akkor add át az állatot Jia-nak. Legkésőbb a táborban találkozunk!
*Felkap egy másik köteg kötelet és elvágtázik. A bátyja remélhetőleg még életben van. *
-IDE!
*Hívja fel magára a bika, és egyúttal a bátyja szerepét is. A bika gondolkodás nélkül nekiiramodik. Vészesen közeledik felé, Crunan azonban egy gyilkos hidegvérével áll, tartja a lovát, hogy ne szaladjon el. Ő sem tudja mit tervez, de mikor valami megszületik a fejében ő is tudja, hogy ez őrültség. Húsz méter, és gyorsan csökken a távolság. Tíz méter, öt méter, két elrugaszkodás, és Crunan mintha lelassítaná az időt. Érzékei kiélesednek. Látja a felettük köröző sast, a bátyja arcát és a bika dühös fújtatását. Hirtelen elrugaszkodik a lovával, de a kötelet, aminek a végére egy hurkot kötött rádobja egy földből kiálló, égnek meredező, felkar vastagságú ágra, ami lehetőleg elég erős. Lovával szélsebesen megkerüli a bikát kétszer, és az állat elbukik a kötélben. Crunan nem tököl sokat, int bátyjának, hogy menekülés. Ő is tudja, hogy amit az imént tett, az életveszély volt a négyzeten, de legalább megmenekültek. Mire a bika kiszabadul, ők már messze járnak. *
-Ra arrafelé indult el haza. Ott is van! Várj! Hol az állat?
*Közelebb érve észreveszi, hogy az nem is Ra. De akkor ki? Előhúzza kardját. Az idegen kezében egy íjat vesz észre. Jobb lesz óvatosnak lenni. Int testvérének, hogy ő is ragadjon fegyvert. Az idegen talán a bölényeket üldözte, talán nem, de mostanra ő is észrevette őket. Amint alig tíz méter van köztünk Crunan odakiált neki: *
-Ki vagy? És mit keresel e földeken?
*Hamarosan megérkeznek a Ra által kijelölt helyre. Éles szemével bizony ő is észreveszi a bölényeket. Számba venni, bátyjához hasonlóan, ő is nehezen tudja. Régen tanították neki a számolást, akkor sem sokat, és nem is igazán érdekelte a dolog. Neki nyolc jön ki, Ra hat állatával szemben. A nő biztos jobban tudja, a lényeg az, hogy bikából csak egy van, ezt még ő is tudja. Ez pedig nem jó, nehéz küldetést vállaltak ezzel. De nem adják fel. Nem véletlenül ők maradtak meg a kemény tél után.
Ő is osztja a tervet. Bátyja viszont lefoglalta a terelés szerepét. Crunan reménykedett benne, hogy ő lesz a "terelő", de bátyja gyorsabb volt. Ra és ő elválasztanak egy tehenet, és biztonságos távolságba kergetik. Ott majd Crunan visszafordul, hogy segítsen testvérén. *
-Ra! Van kötelünk? Talán biztonságosabb lenne kötélen vezetni a tehenet, miután elég messze kergettük, nem gondolod?
*Ez persze nem kérés, hanem parancs, már ha a nőnek van kötele. Egy vadásznál pedig miért ne lenne? *
-Készen állsz, Dabnis?
*Ha a férfi készen áll, akkor nekiiramodhat. Figyeli vágtázó bátyját, aztán pedig a bölényeket. Szépen szétrohannak, a bika pedig Dabnis-t üldözi.
Crunan társára pillant. Bólint, majd ő is vágtázni kezd. A bölények gyorsabban közelednek mint gondolta volna. Cikázik a tehenek közt, egy kövéret keresve. Kövéret nem fog találni, legfeljebb a legkövérebbet. Meg is találja. Int Ra-nak, hogy jöjjön ide, közben szeme sarkából testvérét figyeli. A káosz teljes. Az egyik tehén majdnem fellöki a vezért, de sikerül lovon maradnia. Igyekszik kiszorítani a tehenet a "tömegből", közben Ra is segíthet, hogy ne próbáljon meg túl messzire elmenekülni. A dolgok jól alakulnak, ez eddig könnyen ment. Azt nem tudja, hogy Dabnis egyben van-e még, de a bika még nem vette észre, hogy mi történt. Biztos távolságba terelték a tehenet. Lelassít, és próbálja megállítani a tehenet. Az még mindig nem törődött bele sorsába, nem fékez. *
-Ra, próbáld meg felbuktatni!
*Adja ki az utasítást. A nőt ismerve az állat a hamar a földön lesz, de ha mégsem úgy alakul, ahogy ők azt eltervezték, akkor segít, de a kötelet végre az állat nyakán szeretné tudni, hogy vezethessék. Amint az állat biztos kézben van így szól: *
-Visszamegyek Dabnis-ért. Ha nem érnénk utol téged, akkor add át az állatot Jia-nak. Legkésőbb a táborban találkozunk!
*Felkap egy másik köteg kötelet és elvágtázik. A bátyja remélhetőleg még életben van. *
-IDE!
*Hívja fel magára a bika, és egyúttal a bátyja szerepét is. A bika gondolkodás nélkül nekiiramodik. Vészesen közeledik felé, Crunan azonban egy gyilkos hidegvérével áll, tartja a lovát, hogy ne szaladjon el. Ő sem tudja mit tervez, de mikor valami megszületik a fejében ő is tudja, hogy ez őrültség. Húsz méter, és gyorsan csökken a távolság. Tíz méter, öt méter, két elrugaszkodás, és Crunan mintha lelassítaná az időt. Érzékei kiélesednek. Látja a felettük köröző sast, a bátyja arcát és a bika dühös fújtatását. Hirtelen elrugaszkodik a lovával, de a kötelet, aminek a végére egy hurkot kötött rádobja egy földből kiálló, égnek meredező, felkar vastagságú ágra, ami lehetőleg elég erős. Lovával szélsebesen megkerüli a bikát kétszer, és az állat elbukik a kötélben. Crunan nem tököl sokat, int bátyjának, hogy menekülés. Ő is tudja, hogy amit az imént tett, az életveszély volt a négyzeten, de legalább megmenekültek. Mire a bika kiszabadul, ők már messze járnak. *
-Ra arrafelé indult el haza. Ott is van! Várj! Hol az állat?
*Közelebb érve észreveszi, hogy az nem is Ra. De akkor ki? Előhúzza kardját. Az idegen kezében egy íjat vesz észre. Jobb lesz óvatosnak lenni. Int testvérének, hogy ő is ragadjon fegyvert. Az idegen talán a bölényeket üldözte, talán nem, de mostanra ő is észrevette őket. Amint alig tíz méter van köztünk Crunan odakiált neki: *
-Ki vagy? És mit keresel e földeken?
771. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-15 08:26:34
Üzenet elküldve: 2015-04-15 08:26:34
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A pusztai lassan üget kancájával. A hátas amúgy nem törődöm módon kocog csupán, mintha beleunt volna a táj egyhangúságába. S talán így is van. Számára végtelenül telik az idő, mintha már ezer éve járnák a síkot. Dél felé tartanak, és így a nap jó ideig a bal oldala felől süt le rájuk, de lassú emelkedésnek indul, elszakítva testét a horizonttól, a földtől.
Opeia tekintete a földet pásztázza maguk előtt, nem lenne jó egy újabb kígyófészekbe ügetni. Sajnálná lovát. Nem kevésbé önmagát is. Jó ideje haladnak már, mikor furcsa kis csapás tűnik elő a zsenge fűszálak közül. Visszafogja a hátast, lendületük ügetésből léptetésbe vált, majd még ezt is csökkenti, hogy aztán a következő pillanatban megálljanak. Kíváncsian szegezve tekintetét az előttük haladó nyomsávra, lép le a nyeregből, íját menet közben emelve át vállán. Berögzült a mozdulat, amivel vesszőt húz elő, és illeszti rá az idegre. Bármi előfordulhat, nem árt az óvatosság. A ló elé lép, majd két-három lépés megtétele után féltérdre ereszkedik, s míg egyik kezével az íjat tartja, addig másikkal belesimít a nyomba.*
~Három. Talán négy állat.~
*Teszi hozzá, miközben felemelkedik, és ekkor tekintete a távolba fordul. Messzire ellát. A levegő tiszta, az ég felhőtlen, köd sem üli meg a tájat, mint ősszel. Nagyon-nagyon messze dombok körvonalai derengenek fel.*
~Arra mentek. Talán lesz belőlük vacsora.~
*Hogy miféle állatok? Bivaly félére tippelne a patanyom alapján. Egy bika, két-három tehénnel. Talán sikerül messziről leszedni az egyiket. Igaz, valamennyire pazarlás egymagának lelőni egy ekkora állatot, de amit bír, majd tartósít és lovára köti. A bőrt sem lenne rossz megmenteni, és kikészíteni. Aztán meg íjhúrra is szert tehetne, abból sem árt a tartalék. A csontok közül is hasznát venné néhánynak. Egyszóval, ha sikerülne, kereshetne a közelben valami ligetet, forrást, és néhány napra letáborozhatna, amíg elvégzi a dolgait. A maradékot pedig a puszta vadászai majd felélik. Mert vannak pusztai farkasok is erre, meg más vadak, akik nem finnyások ahhoz, hogy a hátramaradt dögöt felegyék. Ez az élet rendje.
Visszaül hát a kanca nyergébe, és lassú lépésekkel tovább indul. A nyomok nem régiek, pár órával ezelőtt járhattak itt az állatok. Azok legelészve haladnak előre, így gyorsan utolérheti őket. Talán két-három fertályóra elég lesz hozzá.*
Opeia tekintete a földet pásztázza maguk előtt, nem lenne jó egy újabb kígyófészekbe ügetni. Sajnálná lovát. Nem kevésbé önmagát is. Jó ideje haladnak már, mikor furcsa kis csapás tűnik elő a zsenge fűszálak közül. Visszafogja a hátast, lendületük ügetésből léptetésbe vált, majd még ezt is csökkenti, hogy aztán a következő pillanatban megálljanak. Kíváncsian szegezve tekintetét az előttük haladó nyomsávra, lép le a nyeregből, íját menet közben emelve át vállán. Berögzült a mozdulat, amivel vesszőt húz elő, és illeszti rá az idegre. Bármi előfordulhat, nem árt az óvatosság. A ló elé lép, majd két-három lépés megtétele után féltérdre ereszkedik, s míg egyik kezével az íjat tartja, addig másikkal belesimít a nyomba.*
~Három. Talán négy állat.~
*Teszi hozzá, miközben felemelkedik, és ekkor tekintete a távolba fordul. Messzire ellát. A levegő tiszta, az ég felhőtlen, köd sem üli meg a tájat, mint ősszel. Nagyon-nagyon messze dombok körvonalai derengenek fel.*
~Arra mentek. Talán lesz belőlük vacsora.~
*Hogy miféle állatok? Bivaly félére tippelne a patanyom alapján. Egy bika, két-három tehénnel. Talán sikerül messziről leszedni az egyiket. Igaz, valamennyire pazarlás egymagának lelőni egy ekkora állatot, de amit bír, majd tartósít és lovára köti. A bőrt sem lenne rossz megmenteni, és kikészíteni. Aztán meg íjhúrra is szert tehetne, abból sem árt a tartalék. A csontok közül is hasznát venné néhánynak. Egyszóval, ha sikerülne, kereshetne a közelben valami ligetet, forrást, és néhány napra letáborozhatna, amíg elvégzi a dolgait. A maradékot pedig a puszta vadászai majd felélik. Mert vannak pusztai farkasok is erre, meg más vadak, akik nem finnyások ahhoz, hogy a hátramaradt dögöt felegyék. Ez az élet rendje.
Visszaül hát a kanca nyergébe, és lassú lépésekkel tovább indul. A nyomok nem régiek, pár órával ezelőtt járhattak itt az állatok. Azok legelészve haladnak előre, így gyorsan utolérheti őket. Talán két-három fertályóra elég lesz hozzá.*
770. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-14 20:11:05
Üzenet elküldve: 2015-04-14 20:11:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A téli álom vége//
//Még aznap este//
*Örömmel veszi, hogy a fiúnak nincsen semmiféle baja, egy mosolyt is küld felé, majd végigsimít az arcán. Ám a kérdésre, melyet feltesz, egyáltalán nem számít. Úgy kapja el kezét, mintha tűz égette volna, s a mosoly is lefagy ajkairól. Leszegi fejét, s alsó ajkába harapva kezd el némán piszmogni. Néhány csendben eltelt perc után nagy nehezen rászánja magát a válaszra, bár még mindig nem tudja, mit akar mondani.*
- Nem. *Nyögi ki végül.* Nem halottak. A lelkük már odafent vágtáz az égi csordával. *Reméli, hogy ez már elegendő információ egy időre. Később, ha megnő, bizonyára újra firtatja majd ezt a témát, de addig van elegendő ideje egy újabb felelet kiötlésére. Még mindig hihetetlennek tartja, hogy a ránézésre tíz éves gyermeket ilyen kérdések foglalkoztatják. Persze, ezen már meg sem kellene lepődnie, amióta a halál leple ráterült mindennapjaikra, végigkíséri lépteiket, a kisfiú így könnyedén rálelhetett. Fejét megrázva próbálja elhessegetni magától a keserű gondolatokat, melyek máris ott teremnek elméjében a halál említésére. A nap folyamán sem sikerül felednie teljes egészében, hisz a holtak látványa nem kedvez borús kedélyének. S ennek tetejébe Deerno újfent felteszi a reggel már elhangzott kérdést.*
- Ne beszéljünk most erről. *Ismét egy fejrázás a reakciója. Nyomasztja a másnapi vadászat, s az egész jövőjük, melynek küszöbén állnak, a legkevésbé a halálról van kedve társalogni.*
//Másnap//
*Az éjjel nagy részét, rémálmoktól gyötörve, forgolódással töltötte, így reggel nem éppen frissen ébred. A tetemek hurcolását inkább a férfiakra bízza, ő maga a sátorban tevékenykedik. Legyűr torkán néhány falatot, és Deerno-t is étellel kínálja. Majd Eoryval a nyomában, a sámánhoz lép, ha addigra felébredt.*
- Hogy érzed magad? Nem kérsz enni? *Ha elfogadja, némi húst ad át a férfinek. Mellette marad még, egészen megnyugtató számára a jelenléte. Engedi, hogy a békés csend körülvegye őket, majd hirtelen Taruk felé fordul, hogy ezt megtörje.*
- Nem tudnád megkérni a Vágtázó Csődört, hogy óvja társainkat a vadászat során, hogy hazatérjenek épségben? *Aggodalmát igyekszik egy mosoly mögé bujtatni, ám érzelmei még így is áramlanak acélszín szempárjából. Egy idő után már a mosolygást is feladja, mikor lehetetlennek érzi, hogy tovább fenntartsa eme hamis álarcot. Miután a vadászok távoznak, bátyja keresésére indul, remélve, hogy válthatnak néhány szót. Valójában hálát ad magában atyjának, amiért pont Xeenyl-t hagyta a táborban, s lekötelezettje testvérének is, amiért átvette az irányítást. Jia a maga részéről most nem lenne képes ilyesmikre, túlságosan lekötik önnön gondolatai. Miközben a romokat kutatja át ebével a hasznos tárgyak után, hogy aztán a kijelölt pontra cipelje őket, bátyja kérdéssel fordul hozzá. Tulajdonképpen várta már, mikor érdeklődik a gyermek iránt, hisz apjuk rá bízta a fiú kiképzését.*
- Éleslátó, s eszes. Tegnap a halálról érdeklődött. *Közli bátyjával, habár nem tudja, miért olyan fontos ez.* Kötelességtudó, úgyhogy nem kell aggódnod, nem lesz gondod vele. *Egy bátorító mosolyt fűz szavaihoz, melyből testvére tudhatja, rá bármikor számíthat, akár a nevelés során, akár más ügyekben. Mielőtt újabb tárgyak keresésére indulna, még Xeenyl után szól.*
- Sajnálom, hogy nem mehettél vadászni, de… Én azért örülök, hogy maradtál. *Halovány mosolyt küld még felé, annak ellenére, hogy bátyjának ez bizonyára kevés vigaszt jelent.*
//Még aznap este//
*Örömmel veszi, hogy a fiúnak nincsen semmiféle baja, egy mosolyt is küld felé, majd végigsimít az arcán. Ám a kérdésre, melyet feltesz, egyáltalán nem számít. Úgy kapja el kezét, mintha tűz égette volna, s a mosoly is lefagy ajkairól. Leszegi fejét, s alsó ajkába harapva kezd el némán piszmogni. Néhány csendben eltelt perc után nagy nehezen rászánja magát a válaszra, bár még mindig nem tudja, mit akar mondani.*
- Nem. *Nyögi ki végül.* Nem halottak. A lelkük már odafent vágtáz az égi csordával. *Reméli, hogy ez már elegendő információ egy időre. Később, ha megnő, bizonyára újra firtatja majd ezt a témát, de addig van elegendő ideje egy újabb felelet kiötlésére. Még mindig hihetetlennek tartja, hogy a ránézésre tíz éves gyermeket ilyen kérdések foglalkoztatják. Persze, ezen már meg sem kellene lepődnie, amióta a halál leple ráterült mindennapjaikra, végigkíséri lépteiket, a kisfiú így könnyedén rálelhetett. Fejét megrázva próbálja elhessegetni magától a keserű gondolatokat, melyek máris ott teremnek elméjében a halál említésére. A nap folyamán sem sikerül felednie teljes egészében, hisz a holtak látványa nem kedvez borús kedélyének. S ennek tetejébe Deerno újfent felteszi a reggel már elhangzott kérdést.*
- Ne beszéljünk most erről. *Ismét egy fejrázás a reakciója. Nyomasztja a másnapi vadászat, s az egész jövőjük, melynek küszöbén állnak, a legkevésbé a halálról van kedve társalogni.*
//Másnap//
*Az éjjel nagy részét, rémálmoktól gyötörve, forgolódással töltötte, így reggel nem éppen frissen ébred. A tetemek hurcolását inkább a férfiakra bízza, ő maga a sátorban tevékenykedik. Legyűr torkán néhány falatot, és Deerno-t is étellel kínálja. Majd Eoryval a nyomában, a sámánhoz lép, ha addigra felébredt.*
- Hogy érzed magad? Nem kérsz enni? *Ha elfogadja, némi húst ad át a férfinek. Mellette marad még, egészen megnyugtató számára a jelenléte. Engedi, hogy a békés csend körülvegye őket, majd hirtelen Taruk felé fordul, hogy ezt megtörje.*
- Nem tudnád megkérni a Vágtázó Csődört, hogy óvja társainkat a vadászat során, hogy hazatérjenek épségben? *Aggodalmát igyekszik egy mosoly mögé bujtatni, ám érzelmei még így is áramlanak acélszín szempárjából. Egy idő után már a mosolygást is feladja, mikor lehetetlennek érzi, hogy tovább fenntartsa eme hamis álarcot. Miután a vadászok távoznak, bátyja keresésére indul, remélve, hogy válthatnak néhány szót. Valójában hálát ad magában atyjának, amiért pont Xeenyl-t hagyta a táborban, s lekötelezettje testvérének is, amiért átvette az irányítást. Jia a maga részéről most nem lenne képes ilyesmikre, túlságosan lekötik önnön gondolatai. Miközben a romokat kutatja át ebével a hasznos tárgyak után, hogy aztán a kijelölt pontra cipelje őket, bátyja kérdéssel fordul hozzá. Tulajdonképpen várta már, mikor érdeklődik a gyermek iránt, hisz apjuk rá bízta a fiú kiképzését.*
- Éleslátó, s eszes. Tegnap a halálról érdeklődött. *Közli bátyjával, habár nem tudja, miért olyan fontos ez.* Kötelességtudó, úgyhogy nem kell aggódnod, nem lesz gondod vele. *Egy bátorító mosolyt fűz szavaihoz, melyből testvére tudhatja, rá bármikor számíthat, akár a nevelés során, akár más ügyekben. Mielőtt újabb tárgyak keresésére indulna, még Xeenyl után szól.*
- Sajnálom, hogy nem mehettél vadászni, de… Én azért örülök, hogy maradtál. *Halovány mosolyt küld még felé, annak ellenére, hogy bátyjának ez bizonyára kevés vigaszt jelent.*
769. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-12 23:36:34
Üzenet elküldve: 2015-04-12 23:36:34
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
//Még az nap este//
*Már későre jár mikor apja kihívja a sátorból. Tudja mi következik, és azt is, hogy nem lesz szükség sem a válaszára sem a beleegyezésére. Nem fog veszekedni, egyszerűen mert ilyen ínséges időkben nem engedheti meg magának. Ha a holnapi vadászat bő zsákmányt hoz és az élet lángja már nem csak parázslik a törzs meggyötört tagjaiban akkor lesz kellő ereje és ideje az effajta szócséplésekre. Addig tűr, ha ez nem fenyegeti valamely családtagjának életét. Azon felül ha nem tiszteli a vezért akkor a későbbiekben ő sem várhat el másoktól tiszteletet.
Apjának egy dologban biztosan igaza van. Még nem érti azt amit mond. Bár a türelmet most a tőle telhető módon gyakorolja, de nem látja ennek az eredményeit. Ezt a türelmet nem maga választotta hanem a fagyos tél volt az ami rákényszerítette. Az itthon maradásba már beletörődött, valakinek meg kell védenie a húgát amíg a többi harcos vadászatra megy és a sámánt is életben kell tartani. A maga részéről bármikor elcserélné pár görbe szarvú kecskére ha nem félne a Csődör patájától, ami már így is eleget taposta őket. Viszont a kölök dolgát nem tudja felfogni. Igen ő is ember, a törzs tagja és most már maradjon csak életben, így is elég embert pakoltak a máglyákra. Gondozza az állatokat, javítsa a felszerelést, segítsen ahol tud, de kardot ne adjanak a kezébe mert azzal csak magát öli meg.* ~Hát jó.~ *Mondja magában a vezér elfordított tarkójának válaszolva. Szereti a lehetetlen vállalkozásokat, bár nem tartja az időt alkalmasnak az ilyesmire. Most már csak azért is kiképzi a Renhoer harci békát, ha mindketten beledöglenek akkor is.*
//Másnap//
*A reggel ismét hullapakolással kezdődik. Ő még időben felébred az indulók mozgolódására így tud benne segíteni. Ezek most mások mint a tegnapiak. A vízben a felismerhetetlenségig szétáztak, felpuffadtak, a tűz is nehezebben váltja meg őket a földi léttől.
Mikor a máglya begyullad Ra is visszaérkezik. Kemény, tapasztalt pusztai harcosok, nem igazán félti őket. Mikor viszont Ra beszámol a bölényekről hirtelen gombóc nő a torkában. Ha vadászatról van szó a fácán, csak gyerekes szórakozás, az őz a borzoi és minx holmi játék. A vadász ellenük nem veszíthet. A bölény más, az lovat és lovast egyszerre nyársal fel, zúz össze, és neki ismét nem lesz beleszólása a dolgokba.* -Dabnis. *Szól utána nagybátyjának. Ha harcról volt szó eddig ők ketten álltak a rangsor második helyén. A vezér bátyja és fia. Most neki itt kell maradnia, így minden szerepe Dabnisra hárul. Sok mindent szeretne mondani.* ~Vigyázz az öcsédre, vigyázz a vadásztársadra és hozd vissza a lovakat épségben.~ *Végül csak nyugodt hangon annyit mond.* -Ha Cloon-nak baja esik a húgom meg fog ölni. *Ha jól látta, apja a saját lován távozik, Ra kapta a barnát, Dabnis pedig Jiawale hátasát. Aztán egy biztató félmosoly kíséretében búcsút int a távozónak és elindul és egy lándzsa ledöfésével ki is jelöli az új tábor középpontját ahogy arra apja tegnap megkérte. Egy közeli, viszonylag száraz pontot szemelt ki erre a célra, a sátortól nem messze.*
-Gyűjtsünk ide mindent ami még használható. Szőrméket, bőröket, fegyvereket, ékszereket, nyergeket, és mindent ami vas, arany, vagy ezüst. Minden más mehet a máglya mellé. *Ezt leginkább Jiawalenek mondja, a pap már túl öreg, Deerno pedig túl fiatal, nem vár tőlük sokat, a puszta segítőkészség is bőven megteszi.* -Milyen a gyerek? *Kérdezi húgát ha a pakolás során kettesben maradnak. A társaságból ő ismeri legjobban a fiút, hisz eddig az ő gondjaira volt bízva és szeretné tudni mivel van dolga.*
-Deerno! *Hívja magához a fiút. Nem kiáltozik, nem kiabál, nem akar még jobban ráijeszteni.* -Apám azt mondta faragjak belőled férfit és amíg ezt nem teszem meg egyikőnknek se lesz nyugta. *Keresztbe tett kézzel várja meg a fiú reakcióját. A feladat adott, már csak az a kérdés mennyire lesz nehéz végrehajtani.*
//Még az nap este//
*Már későre jár mikor apja kihívja a sátorból. Tudja mi következik, és azt is, hogy nem lesz szükség sem a válaszára sem a beleegyezésére. Nem fog veszekedni, egyszerűen mert ilyen ínséges időkben nem engedheti meg magának. Ha a holnapi vadászat bő zsákmányt hoz és az élet lángja már nem csak parázslik a törzs meggyötört tagjaiban akkor lesz kellő ereje és ideje az effajta szócséplésekre. Addig tűr, ha ez nem fenyegeti valamely családtagjának életét. Azon felül ha nem tiszteli a vezért akkor a későbbiekben ő sem várhat el másoktól tiszteletet.
Apjának egy dologban biztosan igaza van. Még nem érti azt amit mond. Bár a türelmet most a tőle telhető módon gyakorolja, de nem látja ennek az eredményeit. Ezt a türelmet nem maga választotta hanem a fagyos tél volt az ami rákényszerítette. Az itthon maradásba már beletörődött, valakinek meg kell védenie a húgát amíg a többi harcos vadászatra megy és a sámánt is életben kell tartani. A maga részéről bármikor elcserélné pár görbe szarvú kecskére ha nem félne a Csődör patájától, ami már így is eleget taposta őket. Viszont a kölök dolgát nem tudja felfogni. Igen ő is ember, a törzs tagja és most már maradjon csak életben, így is elég embert pakoltak a máglyákra. Gondozza az állatokat, javítsa a felszerelést, segítsen ahol tud, de kardot ne adjanak a kezébe mert azzal csak magát öli meg.* ~Hát jó.~ *Mondja magában a vezér elfordított tarkójának válaszolva. Szereti a lehetetlen vállalkozásokat, bár nem tartja az időt alkalmasnak az ilyesmire. Most már csak azért is kiképzi a Renhoer harci békát, ha mindketten beledöglenek akkor is.*
//Másnap//
*A reggel ismét hullapakolással kezdődik. Ő még időben felébred az indulók mozgolódására így tud benne segíteni. Ezek most mások mint a tegnapiak. A vízben a felismerhetetlenségig szétáztak, felpuffadtak, a tűz is nehezebben váltja meg őket a földi léttől.
Mikor a máglya begyullad Ra is visszaérkezik. Kemény, tapasztalt pusztai harcosok, nem igazán félti őket. Mikor viszont Ra beszámol a bölényekről hirtelen gombóc nő a torkában. Ha vadászatról van szó a fácán, csak gyerekes szórakozás, az őz a borzoi és minx holmi játék. A vadász ellenük nem veszíthet. A bölény más, az lovat és lovast egyszerre nyársal fel, zúz össze, és neki ismét nem lesz beleszólása a dolgokba.* -Dabnis. *Szól utána nagybátyjának. Ha harcról volt szó eddig ők ketten álltak a rangsor második helyén. A vezér bátyja és fia. Most neki itt kell maradnia, így minden szerepe Dabnisra hárul. Sok mindent szeretne mondani.* ~Vigyázz az öcsédre, vigyázz a vadásztársadra és hozd vissza a lovakat épségben.~ *Végül csak nyugodt hangon annyit mond.* -Ha Cloon-nak baja esik a húgom meg fog ölni. *Ha jól látta, apja a saját lován távozik, Ra kapta a barnát, Dabnis pedig Jiawale hátasát. Aztán egy biztató félmosoly kíséretében búcsút int a távozónak és elindul és egy lándzsa ledöfésével ki is jelöli az új tábor középpontját ahogy arra apja tegnap megkérte. Egy közeli, viszonylag száraz pontot szemelt ki erre a célra, a sátortól nem messze.*
-Gyűjtsünk ide mindent ami még használható. Szőrméket, bőröket, fegyvereket, ékszereket, nyergeket, és mindent ami vas, arany, vagy ezüst. Minden más mehet a máglya mellé. *Ezt leginkább Jiawalenek mondja, a pap már túl öreg, Deerno pedig túl fiatal, nem vár tőlük sokat, a puszta segítőkészség is bőven megteszi.* -Milyen a gyerek? *Kérdezi húgát ha a pakolás során kettesben maradnak. A társaságból ő ismeri legjobban a fiút, hisz eddig az ő gondjaira volt bízva és szeretné tudni mivel van dolga.*
-Deerno! *Hívja magához a fiút. Nem kiáltozik, nem kiabál, nem akar még jobban ráijeszteni.* -Apám azt mondta faragjak belőled férfit és amíg ezt nem teszem meg egyikőnknek se lesz nyugta. *Keresztbe tett kézzel várja meg a fiú reakcióját. A feladat adott, már csak az a kérdés mennyire lesz nehéz végrehajtani.*
768. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-12 09:58:53
Üzenet elküldve: 2015-04-12 09:58:53
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Szél. Mindig csak a szél. Belefütyül a fülbe, nótát énekel. Olykor elnyomja a halkabb neszeket is. Talán ezért lehet, hogy a pusztai füle élesebb, mint másoknak, a városlakók. Na persze, egy pusztai egyéb érzékszerve is élesebb, mint a városiaké. A szél pedig csak fütyül, húzza muzsikáját. Különös talpalávaló.
A magányos lovas tekintete végig fut az előtte elterülő puszta felett, egészen a távolba nyúlóan, amíg csak ellát. Előtte füves róna, csak néhol emelkedik meg kisebb buckában, majd hajlik el a látóhatár, hogy aztán a horizont pereménél összeszaladjon az ég aljával. A nap heve felerősödik, még sem készteti arra a vándort, hogy prémes gallérú köpönyegét levegye magáról. A szél még kora reggeli, hűvös. A fegyvert tartó szíjak, melyeket átvetve visel ruházata felett, fogják testéhez a köpeny anyagát, rögzítve ad lehetőséget arra, hogy melegen tartsa.
Váratlanul a ló megugrik, pár lépésnyire előttük kígyó szisszen a rezgő fűszálak között. Sárga fejét felemelve a földről, feléjük nyújtogatja fekete villás nyelvét.*
-Átkozott jáspis.
*Morran maga elé, miközben oldalra húzza a lovat, hogy elkerüljék a kígyó közelségét. A sárgafejű jáspis, egy homoki sikló, mely elég gyakori a füves pusztán. Mérge közepesen erős, ha nem is ölné meg a hátast, vagy akár egy embert, de jó pár órára részleges bénaságot okozhat. Opeia nem kedveli a kígyókat, bár volt már arra példa, hogy ez lett vacsorája. A szükség, olykor felbontja a törvény írott, íratlan szabályait.
Tovább halad. A távolban kékesen dereng fel egy erőteljesebben kiemelkedő domb. Talán sziklák, és erdők is vannak arra. S mindenek előtt víz. Épp ideje lenne, hogy feltöltse kulacsait, és friss vízzel itathassa meg lovát. Talán még egy fürdés is beleférne.*
A magányos lovas tekintete végig fut az előtte elterülő puszta felett, egészen a távolba nyúlóan, amíg csak ellát. Előtte füves róna, csak néhol emelkedik meg kisebb buckában, majd hajlik el a látóhatár, hogy aztán a horizont pereménél összeszaladjon az ég aljával. A nap heve felerősödik, még sem készteti arra a vándort, hogy prémes gallérú köpönyegét levegye magáról. A szél még kora reggeli, hűvös. A fegyvert tartó szíjak, melyeket átvetve visel ruházata felett, fogják testéhez a köpeny anyagát, rögzítve ad lehetőséget arra, hogy melegen tartsa.
Váratlanul a ló megugrik, pár lépésnyire előttük kígyó szisszen a rezgő fűszálak között. Sárga fejét felemelve a földről, feléjük nyújtogatja fekete villás nyelvét.*
-Átkozott jáspis.
*Morran maga elé, miközben oldalra húzza a lovat, hogy elkerüljék a kígyó közelségét. A sárgafejű jáspis, egy homoki sikló, mely elég gyakori a füves pusztán. Mérge közepesen erős, ha nem is ölné meg a hátast, vagy akár egy embert, de jó pár órára részleges bénaságot okozhat. Opeia nem kedveli a kígyókat, bár volt már arra példa, hogy ez lett vacsorája. A szükség, olykor felbontja a törvény írott, íratlan szabályait.
Tovább halad. A távolban kékesen dereng fel egy erőteljesebben kiemelkedő domb. Talán sziklák, és erdők is vannak arra. S mindenek előtt víz. Épp ideje lenne, hogy feltöltse kulacsait, és friss vízzel itathassa meg lovát. Talán még egy fürdés is beleférne.*
767. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-10 19:14:05
Üzenet elküldve: 2015-04-10 19:14:05
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászkaland//
//Crunon, Dabnis, Ra//
* A tél elhordta magát, s az első nap szinte szempillantás alatt pörög le. Nem mondhatni, hogy elkészültek a táborban a teendőkkel, de biztosan haladtak, legalább annyit, hogy a hullák nagyrészét elégették, valamint, ha kegyesek vagyunk azt is lehet mondani, hogy viszonylag rendet csináltak, mégha egy városi kúriában nagyobb is a rend, de itt náluk sosem volt akkora rend és nem is lesz bizonyára.
Este korán elalszik, hajnalban korán fel is kel, mégis ekkor a másik két vadász már ébren van. Végighallgatja a törzsfőt, majd nézi, ahogyan Ra ellovagol.
Néhány perc múlva megfordul, s ló után néz. Az a kevés, amelyik túlélte nem az övé, de a vadászatra bizonyára lehet kivételt csinálni, hogy mégis valakinek elvigye a lovát, hiszen gyalog nem fog sokra menni, az biztos.
Az egyik lovat próbálja éppen meggyőzni, hogy igenis ő a főnök (legalábbis kettejük között), mikor Ra visszatér. Megpaskolja a ló oldalát, majd egy kicsit erősebb mozdulattal meghúzza a kantárt és a visszaérkező felé vezeti az állatot. *
- Induljunk. * Szól, mellyel csak azt akarja elmondani, hogy felőle indulhatnak. A kérdés csak az, hogy a többieknek van-e még valamiféle elintéznivalójuk. De bizonyára nincs, így hamarosan megindulnak arra, amerre Ra vezeti őket. Rajtuk múlik most az életben maradás. Ra már megtalálta a vadakat, de els kell ejteni őket.
Mikor megérkeznek a "leshez" viszonylag sokáig figyeli a bivalyokat, s számolgat - mely elég nehézkesen megy neki, de azért húszig tudja a számokat, csak kicsit nehézkesen. Ezekhez meg nem kell annyit számolnia, így valami mást is kell, hogy figyeljen rajtuk. Többek között a mozgásukat, ahogyan mennek és mennek, egyre távolabb.
~ Ha az egyikünk megijeszteni a bikát, akkor talán elkezdené kergetni, és akkor a másik kettő levadászhatná a teheneket... Legalábbis az egyiket. ~ Tovább nézi, hátha meglát egy sérültet is, hiszen azt sokkal könnyebb lenne elkapni, de a tél végzett a gyengékkel - ezek már az erőteljes mag, nem lesz kis feladat az elejtésük. Végül megszólal, s megismétli iménti gondolatát, csak most hangosan kimondva. *
- Hasonló tervre gondoltam én is. Ha a bika elkezdené kergetni valamelyikünket, addig levadászhatnánk az egyik tehenet. Crunon? * Néz kérdőn öccsére. Alighanem övé a végszó, lehet mást eszel ki, de lehet benne van a dologban. *
- És vállalom az elterelés szerepét is. * Veszélyes egy munka, de jobban félti társait, mint saját magát. Félreértés ne essék, nem tartja nagyobbra magát, mint a többieket, sőt! Talán a másik kettőre nagyobb szükség is lehet a törzsi életben. *
//Crunon, Dabnis, Ra//
* A tél elhordta magát, s az első nap szinte szempillantás alatt pörög le. Nem mondhatni, hogy elkészültek a táborban a teendőkkel, de biztosan haladtak, legalább annyit, hogy a hullák nagyrészét elégették, valamint, ha kegyesek vagyunk azt is lehet mondani, hogy viszonylag rendet csináltak, mégha egy városi kúriában nagyobb is a rend, de itt náluk sosem volt akkora rend és nem is lesz bizonyára.
Este korán elalszik, hajnalban korán fel is kel, mégis ekkor a másik két vadász már ébren van. Végighallgatja a törzsfőt, majd nézi, ahogyan Ra ellovagol.
Néhány perc múlva megfordul, s ló után néz. Az a kevés, amelyik túlélte nem az övé, de a vadászatra bizonyára lehet kivételt csinálni, hogy mégis valakinek elvigye a lovát, hiszen gyalog nem fog sokra menni, az biztos.
Az egyik lovat próbálja éppen meggyőzni, hogy igenis ő a főnök (legalábbis kettejük között), mikor Ra visszatér. Megpaskolja a ló oldalát, majd egy kicsit erősebb mozdulattal meghúzza a kantárt és a visszaérkező felé vezeti az állatot. *
- Induljunk. * Szól, mellyel csak azt akarja elmondani, hogy felőle indulhatnak. A kérdés csak az, hogy a többieknek van-e még valamiféle elintéznivalójuk. De bizonyára nincs, így hamarosan megindulnak arra, amerre Ra vezeti őket. Rajtuk múlik most az életben maradás. Ra már megtalálta a vadakat, de els kell ejteni őket.
Mikor megérkeznek a "leshez" viszonylag sokáig figyeli a bivalyokat, s számolgat - mely elég nehézkesen megy neki, de azért húszig tudja a számokat, csak kicsit nehézkesen. Ezekhez meg nem kell annyit számolnia, így valami mást is kell, hogy figyeljen rajtuk. Többek között a mozgásukat, ahogyan mennek és mennek, egyre távolabb.
~ Ha az egyikünk megijeszteni a bikát, akkor talán elkezdené kergetni, és akkor a másik kettő levadászhatná a teheneket... Legalábbis az egyiket. ~ Tovább nézi, hátha meglát egy sérültet is, hiszen azt sokkal könnyebb lenne elkapni, de a tél végzett a gyengékkel - ezek már az erőteljes mag, nem lesz kis feladat az elejtésük. Végül megszólal, s megismétli iménti gondolatát, csak most hangosan kimondva. *
- Hasonló tervre gondoltam én is. Ha a bika elkezdené kergetni valamelyikünket, addig levadászhatnánk az egyik tehenet. Crunon? * Néz kérdőn öccsére. Alighanem övé a végszó, lehet mást eszel ki, de lehet benne van a dologban. *
- És vállalom az elterelés szerepét is. * Veszélyes egy munka, de jobban félti társait, mint saját magát. Félreértés ne essék, nem tartja nagyobbra magát, mint a többieket, sőt! Talán a másik kettőre nagyobb szükség is lehet a törzsi életben. *
766. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-10 16:59:26
Üzenet elküldve: 2015-04-10 16:59:26
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A hajnal narancs színei már átkúsztak fénylő aranyba, az ég kékjén néhány fehér fodor lovagol. A szél könnyű szellővé szelídülve száguld át a puszta felett, megcsavarodva néhány magányos fa törzse körül, majd tovább áll. A fák ágain lassan levélbe pattannak a megduzzadt rügyek, jelezve, ím a tavasz már itt toporog a bokrok alján. Egy liget csenevész fái között magányos, kikötött ló fújtat, s kapál lábával párat türelmetlenül. A neszre ébred a liget. Apró énekes madár szárnya rezdül fészkében, felkapja fejét, majd huss! Tovaszáll. A hátas előtt barnás kupac, szépen összerendezett holmi. Zsák, takaró, nyereg, s rajta keresztben szablya is.
Nem messze onnan magányos bokor tövében sötétbarna köpenyes alak térdel, csuklyáját fejére húzva, íját célra tartva. A nyúl váratlanul bukkant fel, ahogy megugrik rejtekéről, s a vadász máris fordul utána, hogy nyílvesszejét megeressze. Halk pendülés csupán a jel, némi surranás, majd a menekülő oldalra pördül, bucskázik egyet, s végül mozdulatlanná merevedik.
A lány ruganyos lendülettel iramodik meg, s kapja fel a vadat, majd határozott mozdulattal rántja ki oldalából a vesszőt. Aztán már fordul is, és indul meg a liget felé. Az ebédre való megvan. A ló mellé érve, megszokott mozdulattal nyúzza meg a zsákmányt, s fordítja ki beleit, hogy azzal ne legyen gond, ezt követően egy kisebb zsákot vesz elő, melyben só van, s a húst némi vízzel történő leöblítés után besózza, s egy másik bőrszákba teszi. Ezt a nyeregre köti, ahogy egyéb más felszerelését is, persze csak az után, hogy lovát felnyergelte, s felkészítette az útra. Végül maga is felszáll a nyeregbe, majd lovának orrát a puszta belseje felé fordítja.
Nem tudja merre megy, de nem is igazán érdekli. Célja nincs, egyelőre nem több, mint egy újabb hely, ahol majd az éjjelét eltöltheti. hetek óta így telik már egyik nap a másik után. Céltalan bolyongás a pusztában.*
Nem messze onnan magányos bokor tövében sötétbarna köpenyes alak térdel, csuklyáját fejére húzva, íját célra tartva. A nyúl váratlanul bukkant fel, ahogy megugrik rejtekéről, s a vadász máris fordul utána, hogy nyílvesszejét megeressze. Halk pendülés csupán a jel, némi surranás, majd a menekülő oldalra pördül, bucskázik egyet, s végül mozdulatlanná merevedik.
A lány ruganyos lendülettel iramodik meg, s kapja fel a vadat, majd határozott mozdulattal rántja ki oldalából a vesszőt. Aztán már fordul is, és indul meg a liget felé. Az ebédre való megvan. A ló mellé érve, megszokott mozdulattal nyúzza meg a zsákmányt, s fordítja ki beleit, hogy azzal ne legyen gond, ezt követően egy kisebb zsákot vesz elő, melyben só van, s a húst némi vízzel történő leöblítés után besózza, s egy másik bőrszákba teszi. Ezt a nyeregre köti, ahogy egyéb más felszerelését is, persze csak az után, hogy lovát felnyergelte, s felkészítette az útra. Végül maga is felszáll a nyeregbe, majd lovának orrát a puszta belseje felé fordítja.
Nem tudja merre megy, de nem is igazán érdekli. Célja nincs, egyelőre nem több, mint egy újabb hely, ahol majd az éjjelét eltöltheti. hetek óta így telik már egyik nap a másik után. Céltalan bolyongás a pusztában.*
765. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-10 09:54:31
Üzenet elküldve: 2015-04-10 09:54:31
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
//Napváltás - Hajnalban - Dabnis, Crunan//
*Az éjjelt sikeresen végig tudta aludni, a tegnapi nap megterhelő volt testnek és léleknek, de csodával határos módon a rémálmai visszahúzódtak aznapra. Crunan hangjára ébred, a vezér öblös hangja kiűz belőle minden álmot. Elvégzi reggeli rutinját, nedves ronggyal törli át arcát, lesimítja haját, megigazítja fegyvereit és vértjét, majd fekete lovának bőrét magára húzza köpeny gyanánt. Maradék szárított húst talál, két csíkot vesz magához, ma nem sajnálja magától, ha kegyes lesz hozzájuk az ég, akkor bőséggel hozhat ételt a megmaradt embereknek.
A lovakat a vezér már kivezette a sátorból, most Ra is kimegy és a barna hátashoz veszi az irányt, hogy megnézhesse azt. Nem lát rajta semmi sérülést, a nyereg is megfelelő. Íját és nyilait magához véve ül fel a hátára. Beakasztja lábát, majd másikkal átlendül a herélt felett, s kényelmes pozíciót vesz fel. A vezér szavaira bólint, látja ő is a holtakat, de már nincsenek annyian mint tegnap, ezzel ketten elboldogulnak. Ha segíteni, maradni akarna sosem akad vadak nyomára.
Abba az irányba fordítja a lovat, ahol a tél előtt a legkedvezőbb volt a vadak száma. A távolban kiemelkednek a buckák, melyek nyulakat rejthetnek, pár kerékkel lejjebb pedig bölények vad csordái tanyáztak az előző ősszel. Ra nagyon reméli, hogy nem döglöttek ki mind. Különösen ellenálló faj, de vajon ellenállóbb, mint az ember. Visszatekint a sátorra egy pillanat erejéig.
~Vajon ügyesebbek, mint mi voltunk?~
Ha közülük is csak heten maradtak meg, az is elég, tavasszal szaporodnak és nyár végére megint kétszáz fölé mehet a számuk, addig pedig elélhetnek valami máson. Vadlovak is vannak a pusztán, fácánok, őzek. Nem mehet és lövöldözhet világba csak úgy, még a végén kihal az egész puszta és akkor mehetnek a levesbe ők is.
Nem vesztegeti tovább az idejét, indulásra sarkallja a lovat, s gyorsan elvágtáz a távolba. Néhány perc menet után, mely a lóval nagyon hosszú távot jelent, felcaplatnak egy buckára, ahol beláthatja a láthatárt. A szél fúj, kegyetlenül. Az a néhány fa nem tudja lefékezni elviselhetőre, hajnaltájt pedig borzasztó erős. Szerencsére a nő felé fúj és nem tőle, bár a patások nem elsősorban szaglás után menekülnek, neki segítséget nyújthat a tájékozódásban. Száraz szénát érez, hideget, és pézsmát. Pockokból negyvenet is lőni kéne, hogy elegendő legyen, valami másra lenne szükség. Vár egy pár pillanatot, s megérzi azt amire legvadabb álmaiban sem vágyott. Közelebbről orrfacsaró a bivaly trágya szaga, de most Ranak ez a legszebb illat a világon, mert ez húst jelent és nekik az életet. Egy párfős csorda cammog délnek a még gyér fű között. Hamarosan vállig ér majd a növényzet és mindenhol ezek a fekete óriások fognak vándorolni, de most még kevesen vannak. Ahogy elnézi egy bika van, a többi tehén, az egyiket elvihetik, de a hosszú szarvúra vigyázni kell. Megölni nem ölhetik meg, mert akkor oda a fajfenntartás, ha meg megtámadja őket, akkor nekik van végük. Szét kell zavarni őket és leválasztani az egyik tehenet, míg kettő a bikát és a többi tehenet zavarja távol, egy a vacsorának valót lövi agyon. Ügyesnek kell lenni.
Kalapáló szívvel vágtáz vissza a főhöz és a bátyához. Dabnis tüzet csihol, Crunan pedig mellette, legszívesebben elmosolyodna, de még nem teszi meg, majd ha előttük lesz a fekete dög, akkor talán mosolyt látnak majd az örökké haragos arcán.*
-Bivalyok! Keletnek! Dél felé vándorolnak. *Kezd bele a mondandójába érces hangján, kicsit lihegve, de hamar összeszedi magát.*
-Hatan vannak, az egyik bika. Egy tehenet kell vadásznunk, a hímnek meg kell maradnia, de ezt ti is tudjátok. *Nem magyarázza túl a dolgot, azok ketten nem két napja vannak a pusztán, bár ami igaz eleddig sosem kellett ilyen óvatosnak lenni. Patások százai rótták a füvest, borjak tucatjaival a nyomukban melyben nem egy bika volt. Most csak egy van és ha többet is akarnak, akkor élnie kell.*
-Kövessetek. *Fordítja meg a barna lovat, majd délkeletnek vezeti őket, oda ahol ő is megállapodott, egy szikla kiszögellésre, amely elég nagy, hogy három ló kényelmesen elférjen egymás mellett. Innen még messze vannak a fekete patások, ők láthatják cammogó lépteiket, de a tülkösök nem vehetik észre, pláne, hogy kicsit a hátuk mögött vannak.*
-Ott vannak. Arra gondoltam felzavarhatnánk őket, ijedtükben leválaszthatnánk egyet és a tábor felé kergetve kilőhetnénk, elég közel a sátorhoz, de nem benne persze. Mire a bika feleszmél, elhúzzuk a csíkot.
*Szemei az állatokat követik akik lassan távolodnak. Mindenképpen úgy kell zavarni a sátor felé az állatot, hogy ne vaduljon el túlságosan, a tehén is tud támadni kegyetlenül, de a cipelés nagyon nehéz lenne és lassú, félő, hogy ha helyben megölik akkor a bika támadni fog.*
-Ha van jobb tervetek ne féljetek közölni.
*Fejezi be a mondatát, majd az íját igazítja meg míg várja a válaszokat.*
//Napváltás - Hajnalban - Dabnis, Crunan//
*Az éjjelt sikeresen végig tudta aludni, a tegnapi nap megterhelő volt testnek és léleknek, de csodával határos módon a rémálmai visszahúzódtak aznapra. Crunan hangjára ébred, a vezér öblös hangja kiűz belőle minden álmot. Elvégzi reggeli rutinját, nedves ronggyal törli át arcát, lesimítja haját, megigazítja fegyvereit és vértjét, majd fekete lovának bőrét magára húzza köpeny gyanánt. Maradék szárított húst talál, két csíkot vesz magához, ma nem sajnálja magától, ha kegyes lesz hozzájuk az ég, akkor bőséggel hozhat ételt a megmaradt embereknek.
A lovakat a vezér már kivezette a sátorból, most Ra is kimegy és a barna hátashoz veszi az irányt, hogy megnézhesse azt. Nem lát rajta semmi sérülést, a nyereg is megfelelő. Íját és nyilait magához véve ül fel a hátára. Beakasztja lábát, majd másikkal átlendül a herélt felett, s kényelmes pozíciót vesz fel. A vezér szavaira bólint, látja ő is a holtakat, de már nincsenek annyian mint tegnap, ezzel ketten elboldogulnak. Ha segíteni, maradni akarna sosem akad vadak nyomára.
Abba az irányba fordítja a lovat, ahol a tél előtt a legkedvezőbb volt a vadak száma. A távolban kiemelkednek a buckák, melyek nyulakat rejthetnek, pár kerékkel lejjebb pedig bölények vad csordái tanyáztak az előző ősszel. Ra nagyon reméli, hogy nem döglöttek ki mind. Különösen ellenálló faj, de vajon ellenállóbb, mint az ember. Visszatekint a sátorra egy pillanat erejéig.
~Vajon ügyesebbek, mint mi voltunk?~
Ha közülük is csak heten maradtak meg, az is elég, tavasszal szaporodnak és nyár végére megint kétszáz fölé mehet a számuk, addig pedig elélhetnek valami máson. Vadlovak is vannak a pusztán, fácánok, őzek. Nem mehet és lövöldözhet világba csak úgy, még a végén kihal az egész puszta és akkor mehetnek a levesbe ők is.
Nem vesztegeti tovább az idejét, indulásra sarkallja a lovat, s gyorsan elvágtáz a távolba. Néhány perc menet után, mely a lóval nagyon hosszú távot jelent, felcaplatnak egy buckára, ahol beláthatja a láthatárt. A szél fúj, kegyetlenül. Az a néhány fa nem tudja lefékezni elviselhetőre, hajnaltájt pedig borzasztó erős. Szerencsére a nő felé fúj és nem tőle, bár a patások nem elsősorban szaglás után menekülnek, neki segítséget nyújthat a tájékozódásban. Száraz szénát érez, hideget, és pézsmát. Pockokból negyvenet is lőni kéne, hogy elegendő legyen, valami másra lenne szükség. Vár egy pár pillanatot, s megérzi azt amire legvadabb álmaiban sem vágyott. Közelebbről orrfacsaró a bivaly trágya szaga, de most Ranak ez a legszebb illat a világon, mert ez húst jelent és nekik az életet. Egy párfős csorda cammog délnek a még gyér fű között. Hamarosan vállig ér majd a növényzet és mindenhol ezek a fekete óriások fognak vándorolni, de most még kevesen vannak. Ahogy elnézi egy bika van, a többi tehén, az egyiket elvihetik, de a hosszú szarvúra vigyázni kell. Megölni nem ölhetik meg, mert akkor oda a fajfenntartás, ha meg megtámadja őket, akkor nekik van végük. Szét kell zavarni őket és leválasztani az egyik tehenet, míg kettő a bikát és a többi tehenet zavarja távol, egy a vacsorának valót lövi agyon. Ügyesnek kell lenni.
Kalapáló szívvel vágtáz vissza a főhöz és a bátyához. Dabnis tüzet csihol, Crunan pedig mellette, legszívesebben elmosolyodna, de még nem teszi meg, majd ha előttük lesz a fekete dög, akkor talán mosolyt látnak majd az örökké haragos arcán.*
-Bivalyok! Keletnek! Dél felé vándorolnak. *Kezd bele a mondandójába érces hangján, kicsit lihegve, de hamar összeszedi magát.*
-Hatan vannak, az egyik bika. Egy tehenet kell vadásznunk, a hímnek meg kell maradnia, de ezt ti is tudjátok. *Nem magyarázza túl a dolgot, azok ketten nem két napja vannak a pusztán, bár ami igaz eleddig sosem kellett ilyen óvatosnak lenni. Patások százai rótták a füvest, borjak tucatjaival a nyomukban melyben nem egy bika volt. Most csak egy van és ha többet is akarnak, akkor élnie kell.*
-Kövessetek. *Fordítja meg a barna lovat, majd délkeletnek vezeti őket, oda ahol ő is megállapodott, egy szikla kiszögellésre, amely elég nagy, hogy három ló kényelmesen elférjen egymás mellett. Innen még messze vannak a fekete patások, ők láthatják cammogó lépteiket, de a tülkösök nem vehetik észre, pláne, hogy kicsit a hátuk mögött vannak.*
-Ott vannak. Arra gondoltam felzavarhatnánk őket, ijedtükben leválaszthatnánk egyet és a tábor felé kergetve kilőhetnénk, elég közel a sátorhoz, de nem benne persze. Mire a bika feleszmél, elhúzzuk a csíkot.
*Szemei az állatokat követik akik lassan távolodnak. Mindenképpen úgy kell zavarni a sátor felé az állatot, hogy ne vaduljon el túlságosan, a tehén is tud támadni kegyetlenül, de a cipelés nagyon nehéz lenne és lassú, félő, hogy ha helyben megölik akkor a bika támadni fog.*
-Ha van jobb tervetek ne féljetek közölni.
*Fejezi be a mondatát, majd az íját igazítja meg míg várja a válaszokat.*
764. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-09 18:51:45
Üzenet elküldve: 2015-04-09 18:51:45
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Téli Álom vége//
*Ő is rengeteg telet látott már; több, mint hatvanat. Voltak köztük szelídek, enyhék, melyeket még élvezni is lehetett, s látott már szeszélyeseket, kegyetlen gyilkosokat is. De ez a tél, melyben jelenpillanatban is élnek, a legádázabb mind közül. Hatalmas, dicsőséges törzsüket a Puszta összes népe félte, és lám. Eme mennyei civilizáció lélekszáma megfogyatkozott hétre. Legtöbben Renhoer-vérek, de vannak köztük egyszerű harcosok is. Na meg persze ő maga. Ő maga sem érti, miképp vészelhette túl ezt a hideget, de mélyen hisz abban, hogy az Égi Csődör patája van a dologban. A leghidegebb éjjeleken szívét melegség töltötte el, s mint az erjesztett lótej, úgy áramlott szét testében a hő. Ilyenkor könnyek szöktek a szemébe, és félrevonult a sátor üres sarkába, hogy egy rövidke imát mormoljon a Csődörnek. Azonban ez sem volt túl hosszú; ilyen hidegben még a kiejtett szavak is kárba vesztek, ahogy a hideg levegő betüremkedett tüdejükbe.
A mai reggel azonban kifejezetten kellemesnek tűnik. Sőt, egyre nagyobb a mozgolódás a sátorban. Eleinte nem érti, mi történik, csupán sárgás szemein keresztül bámulja lóbőr takarója alól a nagy jövés-menést, majd mikor a sátor szárnyai kitárulnak, ahogy a vezér kilép rajta, s a napsugarak átragyogják testét, egyből kikel fekhelyéről. Vastag prémekbe bugyolálva nem is tűnik olyan vékonynak, mint a Puszta csenevész fűszálai, viszont ezt csak a látszat; továbbra is ugyanolyan gyenge és törékeny, mint eddig. Letérdel szokott imahelyére, kezeit a válla felett átemelve lapockáihoz szorítja, majd körkörös ívben mormolva hálaadó imát mond istenének.
Crunan nélkül is tudja, mi a dolga. Ő és a törzsfő régóta ismerik egymást, nem kellenek szavak, hogy megtudja, mi a dolga. Talán Crunan se szeretné megzavarni ima közben, ezért nem adott neki parancsot. Tudja, hogy a következő lépés az lesz, hogy a halotti máglya körül táncolva bebocsájtást kér eltávozottaik lelkének az Égi Vágtára, és ő szíves örömest állalja eme nehéz feladatot.
Legalább egy óráig imádkozik egymagában, majd kilép a friss levegőre. Mintha egy teljesen másik helyre repültek volna; a tegnapi télnek nyoma sincs. Egyelőre viszont ezzel foglalkozni nem érdekes. Xeenly és a többiek jól tették dolgukat. A tüzek már javában égnek, mire a sámán nekikezd lószőr ostorának csattogtatására, miközben orrhangon mormol a Sámánok Nyelvén.
~Igen... Most már a Csődörrel vágtáztok az égbolton, őseink oldalán, testvéreim.~
Egészen az éjszaka közepéig égnek a halotti tüzek. Ameddig az utolsó parázs el nem tűnik ebből a rakásból, ő nem lesz hajlandó elmenni onnan. Teste egyáltalán nem merült ki, és bár az éjjelek még mindig kegyetlenül fagyosak, a tűz környékén meleget lel. Talán nem tudnak aludni társai a folytonos csattogtatásban, talán megnyugtató számukra. Kinek mi a véleménye erről, az most nem fontos, bizonyára egy félig álmatlan éj elég csekély ár régi bajtársuk jólétéért.
Mire az utolsó zsarátnokfolt is kialszik, az éjjel már javában dúl. Fázik, attól függetlenül, hogy a kellemes meleg elönti testét. Gyorsan besiet a sátorba, és büszkén néz égig a megmaradt lovak egyikén, "saját magán." Minden sámán lova lelke másik fele, két test, s egy lélek. A patás énje, s talán eme lélekrészének ereje miatt maradt életben. Önerőből biztos meghalt volna, de a csődör testének ereje táplálta őt. Végigsimít sörényén, majd távozik tőle. Egy tömlőből jót húz a kumiszból, avagy az erjesztett lótejből. Csípős, kissé savanykás az íze, de melengető a testnek...
És ekkor elhagyja minden ereje, összerogy, és álomba merül.*
*Ő is rengeteg telet látott már; több, mint hatvanat. Voltak köztük szelídek, enyhék, melyeket még élvezni is lehetett, s látott már szeszélyeseket, kegyetlen gyilkosokat is. De ez a tél, melyben jelenpillanatban is élnek, a legádázabb mind közül. Hatalmas, dicsőséges törzsüket a Puszta összes népe félte, és lám. Eme mennyei civilizáció lélekszáma megfogyatkozott hétre. Legtöbben Renhoer-vérek, de vannak köztük egyszerű harcosok is. Na meg persze ő maga. Ő maga sem érti, miképp vészelhette túl ezt a hideget, de mélyen hisz abban, hogy az Égi Csődör patája van a dologban. A leghidegebb éjjeleken szívét melegség töltötte el, s mint az erjesztett lótej, úgy áramlott szét testében a hő. Ilyenkor könnyek szöktek a szemébe, és félrevonult a sátor üres sarkába, hogy egy rövidke imát mormoljon a Csődörnek. Azonban ez sem volt túl hosszú; ilyen hidegben még a kiejtett szavak is kárba vesztek, ahogy a hideg levegő betüremkedett tüdejükbe.
A mai reggel azonban kifejezetten kellemesnek tűnik. Sőt, egyre nagyobb a mozgolódás a sátorban. Eleinte nem érti, mi történik, csupán sárgás szemein keresztül bámulja lóbőr takarója alól a nagy jövés-menést, majd mikor a sátor szárnyai kitárulnak, ahogy a vezér kilép rajta, s a napsugarak átragyogják testét, egyből kikel fekhelyéről. Vastag prémekbe bugyolálva nem is tűnik olyan vékonynak, mint a Puszta csenevész fűszálai, viszont ezt csak a látszat; továbbra is ugyanolyan gyenge és törékeny, mint eddig. Letérdel szokott imahelyére, kezeit a válla felett átemelve lapockáihoz szorítja, majd körkörös ívben mormolva hálaadó imát mond istenének.
Crunan nélkül is tudja, mi a dolga. Ő és a törzsfő régóta ismerik egymást, nem kellenek szavak, hogy megtudja, mi a dolga. Talán Crunan se szeretné megzavarni ima közben, ezért nem adott neki parancsot. Tudja, hogy a következő lépés az lesz, hogy a halotti máglya körül táncolva bebocsájtást kér eltávozottaik lelkének az Égi Vágtára, és ő szíves örömest állalja eme nehéz feladatot.
Legalább egy óráig imádkozik egymagában, majd kilép a friss levegőre. Mintha egy teljesen másik helyre repültek volna; a tegnapi télnek nyoma sincs. Egyelőre viszont ezzel foglalkozni nem érdekes. Xeenly és a többiek jól tették dolgukat. A tüzek már javában égnek, mire a sámán nekikezd lószőr ostorának csattogtatására, miközben orrhangon mormol a Sámánok Nyelvén.
~Igen... Most már a Csődörrel vágtáztok az égbolton, őseink oldalán, testvéreim.~
Egészen az éjszaka közepéig égnek a halotti tüzek. Ameddig az utolsó parázs el nem tűnik ebből a rakásból, ő nem lesz hajlandó elmenni onnan. Teste egyáltalán nem merült ki, és bár az éjjelek még mindig kegyetlenül fagyosak, a tűz környékén meleget lel. Talán nem tudnak aludni társai a folytonos csattogtatásban, talán megnyugtató számukra. Kinek mi a véleménye erről, az most nem fontos, bizonyára egy félig álmatlan éj elég csekély ár régi bajtársuk jólétéért.
Mire az utolsó zsarátnokfolt is kialszik, az éjjel már javában dúl. Fázik, attól függetlenül, hogy a kellemes meleg elönti testét. Gyorsan besiet a sátorba, és büszkén néz égig a megmaradt lovak egyikén, "saját magán." Minden sámán lova lelke másik fele, két test, s egy lélek. A patás énje, s talán eme lélekrészének ereje miatt maradt életben. Önerőből biztos meghalt volna, de a csődör testének ereje táplálta őt. Végigsimít sörényén, majd távozik tőle. Egy tömlőből jót húz a kumiszból, avagy az erjesztett lótejből. Csípős, kissé savanykás az íze, de melengető a testnek...
És ekkor elhagyja minden ereje, összerogy, és álomba merül.*
763. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-06 20:14:26
Üzenet elküldve: 2015-04-06 20:14:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
//Még aznap éjjel//
-Xeenly! Egy szóra!
*Inti magához fiát. Félrehajtja a sátor ajtaját és kilép az éjszakába. Kint sötétség honol, csak a máglya ad fényt. A hideg szél keményen belekap hosszú hajába. Amikor fia kiér utána mélyen a szemébe néz. Az anyja szemeit örökölte. *
-Figyeltelek ma. Láttam, hogy többet vártál tőlem, mind a fiú, mind a vadászat kapcsán. Először is kérlek érts meg. Sokat bizonyítottál már mellettem a harcmezőn, és remek harcos vagy. És több lányt kaptál el egy héten, mint én egész életemben. Ezért biztosan azt kérded, hogy miért bízok rád ilyen dolgokat. Tudod, remekül harcolsz, de türelmetlen és makacs vagy. Egy harcosnak türelmesnek kell lennie. Tudja, hogy mikor kell lépni, és tekintettel van másokra. Most még fogalmad sincs, hogy miről beszélek. De ha harcost faragsz ebből a fiúból majd megérted. És hogy miért nem jöhetsz vadászni? Nem hagyhatom őket egyedül. Ha én nem tudtam rájuk vigyázni, akkor majd te fogsz. Hiszen a következő törzsnek te leszel a vezetője! Most eredj! Ha nem is alszol, legalább pihenj egy kicsit!
*Elfordul tőle, jelezvén, hogy ezen nem akar semmit megtárgyalni. Behúzza a sátor ajtaját és leül földre. Elnézegeti a máglyát. *
~Miért? Miért teszitek ezt velem? A gyermekeim! A bátyám! A barátaim! És könyörgöm, egy gyermek! Nem éltétek még ki magatokat rajtam! Miért kell ezt tenni egy kisfiúval? Kérlek, adjátok, hogy holnap sikeres legyen a vadászat. Legalább tudjak nekik rendes ételt adni! Kérlek benneteket! ~
*Még kint üldögél egy kicsit, majd visszatér a sátorba. Megnézi a lovakat. Az ő lova túlélte, a legnagyobb és legerősebb. A lányáé is életben maradt, fogalma sincs, hogy a harmadik kié. A barna lesz Ra lova, hisz az a leggyorsabb. A harmadik Dabnisé, neki pedig marad a sajátja. Hamarosan ő is aludni tér. Sokat forgolódik, és nem is alszik sokat. *
//Napváltás-Hajnalban-Dabnis, Ra//
*Ismét ő kél fel elsőnek, bár az korántsem biztos, hogy ő ébredt fel leghamarabb. Tegnap is többen ébren voltak. Ha vadásztársai még alszanak, felkelti őket. Meghagyja, hogy egyenek, ő maga viszont nem eszik semmit. Kivezeti a lovakat, előkészíti őket az indulásra. A tűz teljesen leégett, a halottak eltűntek. A törmelék még ott van, viszont a víz lejjebb szivárgott... és előkerült még több hulla. Szegények odabent eleget terrorizálódtak, nem szabad ezt látniuk. *
-Öhhh... Dabins! Van egy kis dolgunk indulás előtt. Ra, te addig deríts fel, aztán térj vissza, ha nyomra bukkantál! Gyere Dabnis, lássunk munkához!
*Pakolják a hullákat, a közben felkelők segíthetnek nekik. Remélhetőleg Ra visszatér mire Dabnis meggyújtja a második máglyát. Nem indultak olyan korán mint szerette volna, de a vad talán még nincs oda. *
-Indulhatunk, Ra? Vezess! Rajtad múlik a vezetés, és mindhármunkon a mai vacsora! Na hajrá!
*A három lovas nekiindul. Crunan valami olyasmit érez, amit régen nem érzett már. Talán a száguldás, talán a szembe szél talán valami más... Lehet, hogy társai is ezt érzik. Kezd visszatérni belé az élet. Talán még az is meglehet, hogy a sötét lelkű gyilkosból valamikor normális ember lesz. *
-Merre induljunk, Ra?
//Még aznap éjjel//
-Xeenly! Egy szóra!
*Inti magához fiát. Félrehajtja a sátor ajtaját és kilép az éjszakába. Kint sötétség honol, csak a máglya ad fényt. A hideg szél keményen belekap hosszú hajába. Amikor fia kiér utána mélyen a szemébe néz. Az anyja szemeit örökölte. *
-Figyeltelek ma. Láttam, hogy többet vártál tőlem, mind a fiú, mind a vadászat kapcsán. Először is kérlek érts meg. Sokat bizonyítottál már mellettem a harcmezőn, és remek harcos vagy. És több lányt kaptál el egy héten, mint én egész életemben. Ezért biztosan azt kérded, hogy miért bízok rád ilyen dolgokat. Tudod, remekül harcolsz, de türelmetlen és makacs vagy. Egy harcosnak türelmesnek kell lennie. Tudja, hogy mikor kell lépni, és tekintettel van másokra. Most még fogalmad sincs, hogy miről beszélek. De ha harcost faragsz ebből a fiúból majd megérted. És hogy miért nem jöhetsz vadászni? Nem hagyhatom őket egyedül. Ha én nem tudtam rájuk vigyázni, akkor majd te fogsz. Hiszen a következő törzsnek te leszel a vezetője! Most eredj! Ha nem is alszol, legalább pihenj egy kicsit!
*Elfordul tőle, jelezvén, hogy ezen nem akar semmit megtárgyalni. Behúzza a sátor ajtaját és leül földre. Elnézegeti a máglyát. *
~Miért? Miért teszitek ezt velem? A gyermekeim! A bátyám! A barátaim! És könyörgöm, egy gyermek! Nem éltétek még ki magatokat rajtam! Miért kell ezt tenni egy kisfiúval? Kérlek, adjátok, hogy holnap sikeres legyen a vadászat. Legalább tudjak nekik rendes ételt adni! Kérlek benneteket! ~
*Még kint üldögél egy kicsit, majd visszatér a sátorba. Megnézi a lovakat. Az ő lova túlélte, a legnagyobb és legerősebb. A lányáé is életben maradt, fogalma sincs, hogy a harmadik kié. A barna lesz Ra lova, hisz az a leggyorsabb. A harmadik Dabnisé, neki pedig marad a sajátja. Hamarosan ő is aludni tér. Sokat forgolódik, és nem is alszik sokat. *
//Napváltás-Hajnalban-Dabnis, Ra//
*Ismét ő kél fel elsőnek, bár az korántsem biztos, hogy ő ébredt fel leghamarabb. Tegnap is többen ébren voltak. Ha vadásztársai még alszanak, felkelti őket. Meghagyja, hogy egyenek, ő maga viszont nem eszik semmit. Kivezeti a lovakat, előkészíti őket az indulásra. A tűz teljesen leégett, a halottak eltűntek. A törmelék még ott van, viszont a víz lejjebb szivárgott... és előkerült még több hulla. Szegények odabent eleget terrorizálódtak, nem szabad ezt látniuk. *
-Öhhh... Dabins! Van egy kis dolgunk indulás előtt. Ra, te addig deríts fel, aztán térj vissza, ha nyomra bukkantál! Gyere Dabnis, lássunk munkához!
*Pakolják a hullákat, a közben felkelők segíthetnek nekik. Remélhetőleg Ra visszatér mire Dabnis meggyújtja a második máglyát. Nem indultak olyan korán mint szerette volna, de a vad talán még nincs oda. *
-Indulhatunk, Ra? Vezess! Rajtad múlik a vezetés, és mindhármunkon a mai vacsora! Na hajrá!
*A három lovas nekiindul. Crunan valami olyasmit érez, amit régen nem érzett már. Talán a száguldás, talán a szembe szél talán valami más... Lehet, hogy társai is ezt érzik. Kezd visszatérni belé az élet. Talán még az is meglehet, hogy a sötét lelkű gyilkosból valamikor normális ember lesz. *
-Merre induljunk, Ra?
762. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-04 20:49:26
Üzenet elküldve: 2015-04-04 20:49:26
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
* Az egész környék hónapok óta alszik. A fiú sincs ezzel másképp, de álma valamitől mégis nyugtalan. Ő maga sem érti a dolgot, de valami van benne, amitől nem tud rendesen aludni, csak fekszik, mint egy zsák vagy, mint mondjuk egy... hulla.
De persze valójában él, akárcsak a sólyom. Az valahol a kinti légáramlatokat élvezi, már, ha lehet élvezni - mert igaz itt a tavasz, de még nem lehet azt mondani, hogy meleg van. És Deerno arról sem tud, hogy mi van kint, egyedül akkor jön rá, hogy végre valami változás van, mikor valaki egy hangosat kiált, majd ő maga is kiles a sátor ajtaján.
Nem egy szép látvány, amit kint lát, de valami ilyesmire számított. Aztán a vezér szólítja meg. Pontosabban felőle kérdez, hogy kiféle, miféle teremtmény ő, hogy életben maradt? Talán a vakszerencse, talán pont az, hogy gyermeki létére nem érti a halált, ezért őt is elkerüli, de ki tudja? Talán csak azért, mert neki nincs és nem is volt soha lova, így nem tud a csillagok között lovagolni. *
- Deerno Anghis vagyok. * Szólal meg halkan. *
- Nem tanítottak, az volt a feladatom általában, hogy ne legyek láb alatt. * Lehet, hogy nem értette meg ezt a feladatot, mivel szinte mindenbe beleüti az orrát, mindenre kíváncsi, de azért azt ő is tudja, hogy a törzsfővel - ha még törzsnek lehet nevezni ezt a hét főt - tisztelettudóan kell bánni és az igazat kell mondani. Persze ez mindenki másra is vonatkozik, de mégis tudja, hogy ki van a piramis tetején... Aztán a "nagyok" elmennek máglyát rakni, ő meg az egyik nővel marad, aki egyből a hogylétéről kezd el faggatózni. Néha meg volt fázva, de amúgy egész télen alig esett bántódása. *
- Ne... ~m.~ * Először nem akarja elfogadni az ételt, de szinte a szájába nyomja, így "nem tehet mást". Lehet mégis jobb enni, mint úgy csinálni, hogy nem vagy éhes. *
- Nincs semmi... ~ Hogy is mondta? Panasz? ~
- Panaszom. * Kicsit elgondolkozik, aztán úgy dönt hozzáteszi. *
- Akik kint vannak, nem a sátorban, azok... Meghaltak? * Kérdi, majd eszik még egy falatot, majd a maradékot leteszi. Úgy néz a nőre, mintha teljesen mindennapi dolgot kérdezne. Valójában szinte biztos a válaszban, csak azért teszi fel, hátha van valami jobb válasz is. Jó lenne, ha mondjuk... Elutaztak volna csak és... mondjuk szétszórtak néhány ellenséges koponyát... Elég valószínűtlen, de talán van valami más magyarázat is az oly' ismeretlen és félelmetes halálon kívül.
A nap további része viszonylag egyhangúan telik, pakolásznak, meg ilyesmi, de nincsen semmi izgalmas. Néha leszáll a sólyom is, de csak pár percre, aztán mindig elszáll néha csak pár méter magasra a levegőbe, néha akár mérföldekre is. Amikor lángra lobbannak a tetemek nem érti miért öleli át őt a nő, de hagyja, hadd csinálja. *
- Akkor ők mind halottak? * Néz fel ámulva a nőre, amennyiben elengedi a szorításból. *
* Az egész környék hónapok óta alszik. A fiú sincs ezzel másképp, de álma valamitől mégis nyugtalan. Ő maga sem érti a dolgot, de valami van benne, amitől nem tud rendesen aludni, csak fekszik, mint egy zsák vagy, mint mondjuk egy... hulla.
De persze valójában él, akárcsak a sólyom. Az valahol a kinti légáramlatokat élvezi, már, ha lehet élvezni - mert igaz itt a tavasz, de még nem lehet azt mondani, hogy meleg van. És Deerno arról sem tud, hogy mi van kint, egyedül akkor jön rá, hogy végre valami változás van, mikor valaki egy hangosat kiált, majd ő maga is kiles a sátor ajtaján.
Nem egy szép látvány, amit kint lát, de valami ilyesmire számított. Aztán a vezér szólítja meg. Pontosabban felőle kérdez, hogy kiféle, miféle teremtmény ő, hogy életben maradt? Talán a vakszerencse, talán pont az, hogy gyermeki létére nem érti a halált, ezért őt is elkerüli, de ki tudja? Talán csak azért, mert neki nincs és nem is volt soha lova, így nem tud a csillagok között lovagolni. *
- Deerno Anghis vagyok. * Szólal meg halkan. *
- Nem tanítottak, az volt a feladatom általában, hogy ne legyek láb alatt. * Lehet, hogy nem értette meg ezt a feladatot, mivel szinte mindenbe beleüti az orrát, mindenre kíváncsi, de azért azt ő is tudja, hogy a törzsfővel - ha még törzsnek lehet nevezni ezt a hét főt - tisztelettudóan kell bánni és az igazat kell mondani. Persze ez mindenki másra is vonatkozik, de mégis tudja, hogy ki van a piramis tetején... Aztán a "nagyok" elmennek máglyát rakni, ő meg az egyik nővel marad, aki egyből a hogylétéről kezd el faggatózni. Néha meg volt fázva, de amúgy egész télen alig esett bántódása. *
- Ne... ~m.~ * Először nem akarja elfogadni az ételt, de szinte a szájába nyomja, így "nem tehet mást". Lehet mégis jobb enni, mint úgy csinálni, hogy nem vagy éhes. *
- Nincs semmi... ~ Hogy is mondta? Panasz? ~
- Panaszom. * Kicsit elgondolkozik, aztán úgy dönt hozzáteszi. *
- Akik kint vannak, nem a sátorban, azok... Meghaltak? * Kérdi, majd eszik még egy falatot, majd a maradékot leteszi. Úgy néz a nőre, mintha teljesen mindennapi dolgot kérdezne. Valójában szinte biztos a válaszban, csak azért teszi fel, hátha van valami jobb válasz is. Jó lenne, ha mondjuk... Elutaztak volna csak és... mondjuk szétszórtak néhány ellenséges koponyát... Elég valószínűtlen, de talán van valami más magyarázat is az oly' ismeretlen és félelmetes halálon kívül.
A nap további része viszonylag egyhangúan telik, pakolásznak, meg ilyesmi, de nincsen semmi izgalmas. Néha leszáll a sólyom is, de csak pár percre, aztán mindig elszáll néha csak pár méter magasra a levegőbe, néha akár mérföldekre is. Amikor lángra lobbannak a tetemek nem érti miért öleli át őt a nő, de hagyja, hadd csinálja. *
- Akkor ők mind halottak? * Néz fel ámulva a nőre, amennyiben elengedi a szorításból. *
761. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-04-03 21:11:40
Üzenet elküldve: 2015-04-03 21:11:40
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A téli álom vége//
*A sátor oldalán nyílt résen hideg szellő tódul be és fut végig a fiú karján. Aztán apja hangját hallja mint egy az ég peremén lecsapott villám moraját. Ki tudja mióta fekszik itt mit sem sejtve a körülötte lévő világról. Szemei kitárulnak és egy darabig nézi a sátor tetején játszadozó napfényt. Meg csak akkor mozdul mikor nagybátyja Dabnis átlép fölötte.* ~Emberek?~ *Néz végig a megmaradt társaságon, majd kicsit megmozgatja a karját, az izmai elgyengültek a hosszú tél alatt, az inai feszesek. Valahogy nem érzi magát annyira emberinek mint a tél előtt, a ruhája is mintha kétszer annyit nyomna.
Apja szavait hallgatja is nem is. Gondolatai helyén most egy nagy fekete örvény kavarog. Komolyan csak a vadászat kapcsán figyel fel, aztán arra sem szól semmit. Most nincs itt a helye a kötekedésnek. Legalább ez a kis pillanatnyi sérelem visszahozta a szikrát a szemébe és már nem csak úgy áll ott mint valami ősi bálvány.
Apja kérdésére, ő is a gyerek felé fordul. A meglepetése nem kicsi. Odakint halomra pusztultak el a tél alatt a törzs legjobb harcosai, a jó lovasok, a kiváló kardforgatók. Nehéz elhinni, hogy pont ő maradt életben.* ~Hogy is hívták?~ *A nevét persze nem jegyezte meg, fiatalabb barátai érthető okokból mind csak a "sólymos"-nak mondták maguk között. Ő mondjuk egyszer sem kergette vagy verte a kisebbeket jobban szerette az ellenséget meg persze a szép lányokat kergetni, még sem rokonszenves neki a gondolat, hogy valamit vele is kezdeni kell. Aztán mikor apja az ő gondjaiba akarja bízni már azt se tudja mit mondjon, biztos benne, hogy létezik olyan szó ami jól körülírja mit gondol, de egyszerűen nem akad a nyelvére és nagyjából úgy néz a vezérre mintha az egy kecskebékát nyújtana neki és arra kérné neveljen belőle vadászkutyát.
A máglyák megrakása hamar leköti a figyelmét és elvonja azt eddigi sérelmeiről. Annál is inkább mert ezek nem csak egyszerű holttestek. Azokból látott már, ha nem is oly sokat. Itt van a bőrműves akitől a vértjét kapta, a társai akikkel együtt tanult meg lovagolni, vívni, lőni, és az a szőke leány aki miatt betörte az egyikük képét. Minden test egy egy emlékfoszlány egy boldog pillanat, amik most férgektől rágva bomlanak szétszórva a tábor egész területén.* ~Hát te is itt vagy?~ *Néz le a hajdan még gyönyörű lányra. Olyan ridegnek tűnik, olyan elfáradtnak. A hús a felismerhetetlenségig megromlott rajta, bal lába pedig egyszerűen hiányzik. Korán elhullhatott, valaki nyilván levágta róla az értékes húst, vagy épp valami farkas lakmározott itt a közelmúltban.* ~Mi lett veled?~ *Finoman felemeli a testet és viszi a máglya irányába.* ~Hogy fogsz te így az égi ménessel száguldani?~ *A szellemi dolgokhoz sosem volt érzéke. Azt még el tudta fogadni, hogy akit lóháton vágtatva elkap egy nyílvessző annak a lelke tovább száguld a magasban, de az éhezést, a telet ezt a lassú elmúlást már nem képes az égi ménessel összeegyeztetni.
Háta mögül hallja húgának kérdését ami már őt is annyiszor foglalkoztatta és ami anyja halála óta az ő lelkének is rettentően fáj.* ~A gyenge meghal az erős életben marad és az erős így fizeti meg, az erejének árát.~ *Nagyjából ez jár most a fejében, de ezt nem mondhatja nővérének. Odalép hozzá és igyekszik megnyugtató arckifejezést ölteni. Egy darabig keresi a szavakat amit mondhatna, de egyszerűen nem jut el semmi a nyelvéig. Foghatná a sorsra, a felsőbb erők akaratára, de már maga sem hisz bennük. Túl átlátszó hazugság lenne.* -Mert Renhoerek vagyunk. *Válaszolja végül.* -És a mi törzsünk sosem halhat ki. *Ez is csak hazugság, de talán jobban hihető mint a többi.* -Gondolj bele. Apánk törzse ugyanígy pusztult el, ő mégis életben maradt. És vezérré vált. *Nagyot nyel. Amíg hallgatott nem tört föl benne a sok fájdalom emléke most viszont már lassan őt is fojtogatni kezdi.* -A nagyapánk törzsét emberek győzték le. Az apánké ellen maga a természet szállt hadba. A következő törzs legyőzhetetlen lesz.
*Visszatérnek a sátorba. Nem sok élelem maradt. Az egyik ládából még elő tud venni valami szárított húst, de részéről ez az összes amit tehet.* -Nem emberből van. *Mondja Ra-nak mikor látja mennyire nehezére esik az evés. Ha már ő maga nem lehet ott a vadászaton elvárja a nőtől, hogy erős legyen és ehhez ennie kell. Egyébként nem merne megesküdni rá miből is van az étel. Talán farkas lehet, vagy varjú, mert más vad nem járt errefelé.*
*A sátor oldalán nyílt résen hideg szellő tódul be és fut végig a fiú karján. Aztán apja hangját hallja mint egy az ég peremén lecsapott villám moraját. Ki tudja mióta fekszik itt mit sem sejtve a körülötte lévő világról. Szemei kitárulnak és egy darabig nézi a sátor tetején játszadozó napfényt. Meg csak akkor mozdul mikor nagybátyja Dabnis átlép fölötte.* ~Emberek?~ *Néz végig a megmaradt társaságon, majd kicsit megmozgatja a karját, az izmai elgyengültek a hosszú tél alatt, az inai feszesek. Valahogy nem érzi magát annyira emberinek mint a tél előtt, a ruhája is mintha kétszer annyit nyomna.
Apja szavait hallgatja is nem is. Gondolatai helyén most egy nagy fekete örvény kavarog. Komolyan csak a vadászat kapcsán figyel fel, aztán arra sem szól semmit. Most nincs itt a helye a kötekedésnek. Legalább ez a kis pillanatnyi sérelem visszahozta a szikrát a szemébe és már nem csak úgy áll ott mint valami ősi bálvány.
Apja kérdésére, ő is a gyerek felé fordul. A meglepetése nem kicsi. Odakint halomra pusztultak el a tél alatt a törzs legjobb harcosai, a jó lovasok, a kiváló kardforgatók. Nehéz elhinni, hogy pont ő maradt életben.* ~Hogy is hívták?~ *A nevét persze nem jegyezte meg, fiatalabb barátai érthető okokból mind csak a "sólymos"-nak mondták maguk között. Ő mondjuk egyszer sem kergette vagy verte a kisebbeket jobban szerette az ellenséget meg persze a szép lányokat kergetni, még sem rokonszenves neki a gondolat, hogy valamit vele is kezdeni kell. Aztán mikor apja az ő gondjaiba akarja bízni már azt se tudja mit mondjon, biztos benne, hogy létezik olyan szó ami jól körülírja mit gondol, de egyszerűen nem akad a nyelvére és nagyjából úgy néz a vezérre mintha az egy kecskebékát nyújtana neki és arra kérné neveljen belőle vadászkutyát.
A máglyák megrakása hamar leköti a figyelmét és elvonja azt eddigi sérelmeiről. Annál is inkább mert ezek nem csak egyszerű holttestek. Azokból látott már, ha nem is oly sokat. Itt van a bőrműves akitől a vértjét kapta, a társai akikkel együtt tanult meg lovagolni, vívni, lőni, és az a szőke leány aki miatt betörte az egyikük képét. Minden test egy egy emlékfoszlány egy boldog pillanat, amik most férgektől rágva bomlanak szétszórva a tábor egész területén.* ~Hát te is itt vagy?~ *Néz le a hajdan még gyönyörű lányra. Olyan ridegnek tűnik, olyan elfáradtnak. A hús a felismerhetetlenségig megromlott rajta, bal lába pedig egyszerűen hiányzik. Korán elhullhatott, valaki nyilván levágta róla az értékes húst, vagy épp valami farkas lakmározott itt a közelmúltban.* ~Mi lett veled?~ *Finoman felemeli a testet és viszi a máglya irányába.* ~Hogy fogsz te így az égi ménessel száguldani?~ *A szellemi dolgokhoz sosem volt érzéke. Azt még el tudta fogadni, hogy akit lóháton vágtatva elkap egy nyílvessző annak a lelke tovább száguld a magasban, de az éhezést, a telet ezt a lassú elmúlást már nem képes az égi ménessel összeegyeztetni.
Háta mögül hallja húgának kérdését ami már őt is annyiszor foglalkoztatta és ami anyja halála óta az ő lelkének is rettentően fáj.* ~A gyenge meghal az erős életben marad és az erős így fizeti meg, az erejének árát.~ *Nagyjából ez jár most a fejében, de ezt nem mondhatja nővérének. Odalép hozzá és igyekszik megnyugtató arckifejezést ölteni. Egy darabig keresi a szavakat amit mondhatna, de egyszerűen nem jut el semmi a nyelvéig. Foghatná a sorsra, a felsőbb erők akaratára, de már maga sem hisz bennük. Túl átlátszó hazugság lenne.* -Mert Renhoerek vagyunk. *Válaszolja végül.* -És a mi törzsünk sosem halhat ki. *Ez is csak hazugság, de talán jobban hihető mint a többi.* -Gondolj bele. Apánk törzse ugyanígy pusztult el, ő mégis életben maradt. És vezérré vált. *Nagyot nyel. Amíg hallgatott nem tört föl benne a sok fájdalom emléke most viszont már lassan őt is fojtogatni kezdi.* -A nagyapánk törzsét emberek győzték le. Az apánké ellen maga a természet szállt hadba. A következő törzs legyőzhetetlen lesz.
*Visszatérnek a sátorba. Nem sok élelem maradt. Az egyik ládából még elő tud venni valami szárított húst, de részéről ez az összes amit tehet.* -Nem emberből van. *Mondja Ra-nak mikor látja mennyire nehezére esik az evés. Ha már ő maga nem lehet ott a vadászaton elvárja a nőtől, hogy erős legyen és ehhez ennie kell. Egyébként nem merne megesküdni rá miből is van az étel. Talán farkas lehet, vagy varjú, mert más vad nem járt errefelé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968