*Az ork nőstény egyedül van, mint általában. Mióta elvesztette Na'rokh-ot, hűséges farkasát, társát a bajban, jóban-rosszban, nem is igazán vágyott más társra. Az is hamvába döglött ötletnek bizonyult, hogy egyáltalán lejött Északról, nem, hogy még csatlakozzon is ahhoz a nevetséges álomhoz, amit Zuggorn és társai dédelgettek. Nem is érti, így utólag, hogy egyáltalán hogyan juthatott eszébe, hogy hihetett a hangzatos szónoklatoknak, akár egy veszett pillanatig is.
~Jobb egyedül.~ győzködi magát, bár igaz, ami igaz, Na'rokh társasága hiányzik neki. Csekély vigasszal szolgál csupán a véres bosszú, amit kegyetlenül behajtott a férgen, ki a farkas koponyáját széthasította egy csatabárddal. Shel nem siette el a dolgot, először csak pár nyílvesszőt kapott a mocsok, közvetlenül térd alá, na meg vállba. Ami utána következett, nos, az meglehetősen piszkos hentesmunka volt, s közrejátszott benne a nőstény oldalán fityegő fejsze is.
Persze mindemellett Shel az évek során hozzászokott már valamelyest, hogy mindenki meghal, előbb, vagy utóbb, ez a dolgok rendje. Na'rokh már az Égi Vadászmezőt járja, s egy napon bizonyára Shel is csatlakozik majd hozzá. Szívesen gondolna arra, hogy odafent várják az ősei is, de keveset tud róluk, nem tartozik egyetlen komolyabban vehető vérvonalhoz sem, valamint neves felmenőkről sem tud, kik hőstetteket hajtotta volna véghez egy-egy csatában. Egyedül van. Egyedül született, egyedül is fog meghalni, s talán jól is van ez így.
Most is egyedül ül a halkan pattogó tábortűz mellett, egyedül fogja elfogyasztani a vacsoráját, mely egy nemrégiben elejtett nyúlból áll, mely most éppen jókedvűen serceg a tűz fölött. A lángokba bámul, gondolatai messze járnak. Ismert olyan sámánokat, kik a lángok táncából kiolvasták a jövőt, jeleket láttak a tűzben, de Shel nem tartozik közéjük, az Ősök vagy nem áldották meg efféle képességgel, vagy (s ez a valószínűbb) nem fogyasztott elegendő hallucinogén gombát hozzá.
Összébb húzza magán a köpenyét, ahogy a pusztán végigsüvít az esti szél, port és idegen szagokat hozva magával. Persze számára itt, Délen minden idegen. Tudja ő jól, nem tartozik ide. No de éppen ez a baj, nem tartozik sehová sem.
~Túl hosszú évek, lassuló léptek. Menedék nélkül a Végzet meddig hajt?~ pillant fel az égre, mintha onnan várna választ, de persze igen csekély esély mutatkozik arra, hogy ilyesmi érkezzen onnan.
Egyedül van.*