// Hideg Szelek //
- Nehogy. A végén még nekünk is sikerülne. *somolyog az elf.* - A vasvilla meg nem rossz, ez tény. Ha szénát meg szalmát hánynak vele. De nem kellemes, ha neked mennek azzal, elhiheted. Voltam én már "hegyes fülű ördegfattya".
*Megpaskolja Boróka fekete sörényes nyakszirtjét.*
- A nassiky az biztosan nem. De a nassiky nem tányérból eszi a vadpörköltet. Te meg jó esetben igen, ha van rá lehetőség. Bár ízlések és pofonok. *húzódik félmosolyra ajka.* - Én nem ítélek el senkit amiatt, ha nyersen, tollastul falja be a csirkét az ólból. Artheniorban pedig vannak olyanok is. Orkok, teszem azt. Még őket is elfogadják a népek, ha még félve is kerülgetik a koszlott fajtájukat... én nem szívlelem őket. De nem avatkozom a dolgukba. Békén hagyom őket, amíg ők is engem. Abban a városban helyet találhatsz még Te is. Higgy nekem. Bár büdösek a nyomor mosta utcái, mint minden városnak... de vannak helyek, ahol édes az illat, és ízes az étel. Meg az ágy is elég forró lehet, ha a vándor úgy akarja.
*Megindul előre kancája hátán, s ügetve kaptatnak a madárraj felé. Érzékeli egy idő elteltével, hogy a lány lassabban megy utána, de úgy gondolja, amíg látó távolságon belül van, addig nincs gond. Így nem veszi sietősebbre, de be sem várja. Hiszen, ha nem is tudja Shiriqa mire gondol, de igaza van abban, hogy Sylwerannak számítanak a percek. Már csak azért is, mert a hulla oszlik, a nyomok eltűnnek, mind a természet, mind a dögevők által. És ha valami rémség tett valamit, a nyomok is kevésbé hűlnek ki, ha igyekszik.
Ha minden igaz, már egy ideje ott gubbaszt a fűben, a dögszagban, mire beérő őt az óriás. Ráncolt homlokkal szemlél néhány prérifarkas tetemet, miközben pár méterre tőlük a fűben szemrehányóan kárognak a halálmadarak.*
- Furcsa... *mondja, nem tudván, hogy magában beszél, az érkező Shiriqanak, vagy pedig a tőle nem messze legelésző lónak. Elvégre ez utóbbit szokta meg a leginkább mostanában.*
- Mintha kard nyoma volna, de puszta kéz is... láttam hasonlót a karavánpihenő környékén. Nem vadállat, de nem is tűnik emberi kéznek. A nyomok pedig elmosódtak. Hallottam mendemondákat, hogy valami idegen dolog folyik ezen a környéken az utóbbi időben, de nem gondoltam, hogy bármi is igaz volna belőle. *áll fel az egyik tetem mellől.*
- Mindig mondanak mindenfélét ezek a pletykás parasztok, de a legtöbb csak babona, és a fele se igaz.
*Szétnéz, jobb tenyerével árnyékolva azúrkék íriszű szemeit, aztán a lányra pillant.*
- Találkoztál mostanában valami furcsasággal? *kérdezi, s ciccegő hangot hallat aztán, mire fel Boróka felkapja a fejét a száraz, halott fűből, és kénye-kelletlen elindul az elf felé, hogy az megfoghassa kantárját.*