//Mesélő #4 részére//
*Las szótlanul követi Rilát, tudja, hogy a sötételfek kitűnően tájékozódnak sötétben, és habár Rila csak részben az, úgy tűnik, ez megy neki. Las kissé elveszettnek érzi magát a sötétségben, de legalább a csillagok világítottak. Végül rálelnek egy kis facsoportra némi növénnyel tarkítva. Valójában az "erdőszerű valami" a legjobb kifejezés rá. "Hmm, túl könnyűnek tűnik. Nem baj, ha a sors úgy akarja, hogy megleljük..." Majd egészen meglepődik, Rila kérdése hallatán.*
- Miért épp a sötételfek? Nem tudom... Igazából kiskoromban rengeteg legendát hallottam róluk, aztán gyorsan rádöbbentem, hogy ezek a lények nem olyanok, amilyennek lefestjük őket. Akkor milyenek? Sokan vannak úgy vele, hogy az ő legendájukat nem vehetik el tőlük, ők ezen legendák alapján értik meg őseink cselekedeteit, ám én roppant szkeptikusan járok el ez ügyben, mi több, azt is megkérdőjelezem, valóban ők-e a gonoszok, és nem az én népem. Persze a jó és a rossz fogalma is relatív, nem nagyon van olyan a világon, amiről el lehetne dönteni, jó vagy rossz, mert mindenkinek kicsit maga felé hajlik a keze. Az objektivitás már rég halott, vele a jó és rossz közti határ is elmosódott. Egy olyan világban élünk, amit nem mi irányítunk, nekünk csak az illúzió marad. Lehet holnap meghalok, és semmi jót nem tettem, sőt, lehet egy nap még tucatnyi élőlény halálát okozom, mint egyszer már megtörtént... És bár mindent megteszek, hogy ez ne történjen meg újra, ha meg kell, meg fog történni. *Nagy levegőt vesz* Tehát valójában a kíváncsiság hajt a sötételfek után, vagy talán, de csak talán, úgy érzem, hogy ha megismerem őket, végre meghúzhatom a határt jó és rossz között, és talán a világon mindenkinél többet fogok tudni, ezzel a kis apró információval. Persze, aki hisz az alkímiában, az megmondhatja, hogy mindig van olyan, aki annyit tud mint mi, csak ellentétes oldalon áll, ha úgy tetszik, a jó és rossz mérlege sosem billenhet ki, függetlenül attól, ki melyik oldalon áll. *Elmosolyodik* Elkalandoztam. Ez már filozófia.