//Elapadt hírek nyomában//
*Az átmozgató nyargalást, melyet hátasának az ingoványos vidéken való áthaladás során történő kényszerű visszafogása miatt engedélyezett, szívfájdalom nélkül akasztja meg valamelyest, lassításra bírva a jószágot, még mielőtt az túlzottan megfáradna s megállásra, hovatovább, tétlen várakozással terhes pihenőre vetemedne, mivel útját hátráltatná. Az ügetésre váltó állat nyergéből érdeklődéssel pillant a bágyadt őszi nappal szántott fűtengerre a karavánút közvetlen közeléből, egyeztetve a családja által birtokolt útleírások soraival a látottakat, részint mérlegelve a beszámolók szavahihetőségét s így azok használati értékét, valamint a céljához mind közelebb kerülés menetét, lévén az utat addig kívánja követni, míg túlontúl közel nem ér a városhoz, melyet meg kíván kerülni, lévén indokolatlannak s fölöslegesnek ítélné a településen való átkelés, főleg, mikor léteznie kell oly útvonalnak, mellyel megkímélheti magát az esetlegesen fellépő kellemetlenségektől. Meglehet, míg nem került kezébe a koszlott, megtépázott szegélyű iromány, addig céljának Artheniort tekintette, mint a keresett személy tartózkodási helyét, a jól ismert kézírásban foglaltak értelmében, nem a Gazdagnegyedben helyet kapott rezidencia felé kell terelnie hátasa lépteit.
Ily módon mégis elmereng valamelyest a pusztát szemlélve, mely végtelennek tetsző fűtengerével a meghódításra váró vidékek hangulatát kelti, azok minden veszélyével kecsegtetve, hisz a magas fűben akármi vagy akárki megbújhat, arra várva, hogy megfelelő préda kerüljön közelébe, s épp ez a gondolat tartja vissza, ez marasztalja a kereskedelmi útvonalon, míg a távolabb fekvő részekhez nem ér, mikor az embermagas növényzetet irtás váltja majd fel, mivel helyet teremtettek a Szántóföldeknek, melyekről még szülőhazájába is szállítanak terményeket. De a kisebb házakkal, csűrökkel és kétkezű munkába feledkezett közrendűekkel zsúfolt terület még a távolba veszik, így gondolatai visszaterelődnek közvetlen környezetére, s a felvetésre, mely szerint egy éjszakai haladást magának választó lovascsapat gondatlanul magukkal vont fáklyája, akár tomboló lángmezővé változtathatná a térséget a nyári nap tikkasztó idején, mikor egy csepp nem sok, annyi nedvesség sem hinti a földeket. Igen kellemetlen esetnek bizonyulna, s mérhetetlen felelőtlenségről tenne tanúbizonyságot, mégis, foglalkoztatja, vajon mily távokat futhatnának be a tűz tomboló viharai, ha a láthatár pereméig töretlenül kúszik az említett egyhangú növényzet.
Meglehet, mindössze az utazás keltette unalmat kívánja efféle feltevésekkel szétoszlatni, miként kényelmes ügetéssel lopja a távot, mely megbízatása első valóban lényeges pontja elérésétől elválasztja, s ezt a mozgalmas tétlenséget jól tudja, elméjébe kell vésnie, mint riasztó képet, melyhez folyamodhat, mikor a jövőbe vesző események sora lévén mérhetetlenül kevés oly idővel számolhat, melyet nem kell ténykedéssel töltenie. S ekként kerül elő az emlék a birtokról, még Wegtoren jól ismert tömegében, avagy gyomrában, ki miként tekint szülőhelyére, a magas mennyezetű terem végében álló, hivalkodóan sötétlő trónfélén parancsolóan helyet foglaló férfiúról, ki létezése kezdetétől gyakorolta felette az élet s halál urának szerepét. Az elhangzó szavak akkor eltértek a megszokott, vázlatosan s szögletesen kiadott utasítások keménységétől, bár még így is mentesek voltak az atyai kötődés érzületétől. Jóval mélyebb magyarázatot kapott feladata miértjére, több információhoz juttatták a szavak, mint előtte bármely más alkalommal, s ennek okán a felelősség is jobban terheli most vállait, hisz a siker, mivel a család számolt, többet nyomhat a latban, mint a sercegő lúdtollakkal szakadatlan körmölt szerződések, mikkel a birtokolt javak listáját hosszúra nyújtották az évek során.
Így tehát fokozott tempóban, az esztelen vágtát mégis kerülve halad hátasán a Szántóföldek irányába.*