//Elapadt hírek nyomában//
*A fűtenger szürkületbe vesző, erőtlen szelek borzolta tömegének peremén futó kereskedelmi úton halad, vágtára fogott hátasát nem illetve sem ütlegekkel, sem ostorral, mindössze lehetőséget adva a máskor szigorúan visszafogott tempóba kényszerített jószágnak arra, hogy célirányosan élhesse ki berzenkedését, saját hasznára fordítva a sebességet, mégsem hajszolva a mént addig, míg sietségtől habos testtel összeroskadna az út szélén.
A szántóföldek rendezett halmait, pislákoló ablaknyílású épületeit maga mögött hagyta már, ezzel némileg csökkentve a családja birtokáról magával hozott térkép pontatlansága szülte felháborodás mértékét, önmaga számára is hihetőnek billogozott elfogadással állva a helyzet elé, mely szerint rossz erdei ösvényre vezetett útja, hol a remélt cél helyett épp, hogy tisztásnak nevezhető térség fogadta. Ám haragja távol maradt akkor is, mikor a felismerés elérte, s most is, lévén nem ok nélkül kelt át erdőn, pusztán, s ingoványon, ezen megbízatás pedig egyelőre nem kötődik időponthoz. Mindössze önnön elvárásai támasztanak határidőt cselekedetei sorának, mint ki feladatot kapva bizonyítani kívánja, keresve sem lelhetnek jobbat erre a munkára.
Ám csikófogait elhullajtotta már, s felhőtlen önhittség sosem jellemezte igazán, hiába megannyi siker, oly számos, megelégedéssel végződő feladat, ez merőben más természetűnek ígérkezik. Némiképp hiányolja a korábban megszokott, komor tények, s utasítások korlátait, melyek mentén fölöslegesnek ítélte a lavírozást, elfogadható, egyszerű, s célszerű keretet láthatott bennük. Wegtoren utcáinak, sikátorainak, s szokásjogok formálta árnyfoltjainak rengetegében segítségére voltak, eligazították, mikor kétesnek ígérkezett a döntések helyessége, s biztos támaszként magasodtak elvárt céljai mellett. Most ezektől megfosztatott, mikor ujjára került a gyűrű, melyet korábban sosem viselt a család birtokán kívül, ezzel is kerülve minden oly lehetőséget, mely betöltött szerepének felfedésével járhatott volna. Ám most, mikor súlya kell, hogy legyen jelenlétének, szavainak, s személyének, nem engedhető meg a tisztsége jegyéül szolgáló ékszer hiánya. Mégsem mondható mérhetetlenül nyugodtnak ezen ténytől, részint a vállaira nehezedő megbízatás terhe, részint az eljövendő homályába vesző, feltérképezhetetlen események okán.
Vajon miként reagál majd a másik? Fenyegetést lát majd, mellyel számolnia, s végeznie kell? Túl sok idő telt el, mióta elhagyta a birtokot, túl rég jutottak bizonyosnak vehető hírek a családfő kezébe, s ezek együttes fennállása végett szerencséltetett az áldatlan állapottal, mely a szürkületi úton való vágtába kényszerítette. Mert kényszer ez, miként is mondhatna ellent annak, kit azóta urának ismer, mióta értelme első csírája feléledt benne? Túl sok kérdés, mely a kőtömbökkel kirakott, dohos pincék távolodásával mind többször vetődtek fel, mintha a szemei elé tartott, átlátszatlan vásznak foszladozni kezdtek volna, avagy gyengülne lojalitása, mit erős kétségekkel fogadna. A család, s vele a családfő szava mindig szentebb helyet foglalt el életében, mint bármi egyéb, akár tulajdon élete. A szolgálat sosem volt teher, mit levetni vágyott, kitüntetés volt minden feladat, a legapróbb, semminek tetsző utasítástól, a hosszas tervezést, s ennek okán szenvedéssel járó parancsokig.
Efféle gondolatok csapongó hada járja be elméje útvesztőjét, míg kipróbált hátasa sebes, elnyújtott vágtával repíti célja felé, újfent a posványos ingovánnyal terhes vidék felé kényszerülve venni útját.*
A hozzászólás írója (Yghn'Aetus Thalaar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.16 11:13:00