//Második szál//
//Önkéntes száműzetésben//
*Megérkezett hát. Eltökélte, hogy a pusztán fog eltölteni nem kevesebb, mint négy hatot. Régi trükk ez, és őszintén ostobaságnak is tartja, de alapvetően hirtelenjében nem jutott eszébe más módszer. Jó néhány módon próbálkozott már a félistennő felkutatásával, de eddig teljesen eredménytelenül.*
- A Zavar jól ismer. Legalábbis ezt hiszi *morogja, ahogy a puszta széléről végigtekint az egész borzalmon, amely egészen... nos, igazából ki tudja, hogy meddig tart? Ebbe a borzalmas, és végtelen fűtengerbe fog belegázolni, és ott leélni egy kisebb örökkévalóságot (legalábbis annak fog tűnni). Néhány kulaccsal felszerelkezett, és igyekszik majd a folyó közelében maradni. Enni meg... majd eszi a köveket, kit érdekel? A lényeg, hogy olyan helyre menjen, ahol végre megtisztulhat a Zavartól. Annak minden gusztustalan, visszataszító fortélyától, és olyan tettétől, amellyel gátolni akarja Lorewet a boldogságban. Azt hiszi, hogy ismeri.*
- Azt hiszed? *morran fel a szerzetes* Azt hiszed, hogy ismersz, te félkegyelmű entitás? Azt hiszed, én vagyok az ellenséged, te bolond? Nézz körül a világban, nézz körül! Itt már mindenki lemondott rólad. Senki nem hisz benned. Értéktelenné váltál, olyanná, amilyennek mindig is kellett volna maradnod. Egy pillanatra elhitted magadról, hogy több vagy, mint a puszta lég, melyből lettél? Túl sokra tartottad magad, és szép lassan pont az esetlen cselekedeteid miatt felejtettek el az emberek. Kaptál egy esélyt, és elrontottad. És amikor mindenki elfordult tőled, én még próbálkoztam megérteni a mibenlétedet, de most már rájöttem... Méltatlan vagy rá, hogy foglalkozzak veled. Hogy gondoljak rád. Hogy egyetlen villanásra is betöltsd elmémet. Méltatlanná váltál mindenre, amit tőlem kaphatsz. Ezzel együtt pedig elvesztettél mindent, amid még maradt. Szánalmas bolond...
*Annak gátolja a haladását, céljai elérését, aki még hitt benne, hogy létezése használhat bárkinek? Az utolsó személyt akadályozná meg célja elérésében, aki még hajlandó lett volna segíteni neki? Hogy megismerje a világ, és újból elfogadják, hogy lehet jövője. Nem. Ez a világ láthatóan kinőtt ezen entitás fogságából, túlnőtt rajta. A kislányos dac, mely ennek az ostoba entitásnak minden gondolatát vezéreli, a mai fejlett gondolkodású embereket már nem hatja meg. Egyszerűen túlléptek rajta, megunták, és elfelejtették. Lorew sem remélt semmit tőle, viszont hajlandó lett volna megbékélni a létezésével, és hogy egyelőre nem ismer jobb alternatívát a világ és tudomány azon részeinek felderítésére, amelyeket a Zavar mozgat. Egyszerű beletörődés lett volna a részéről, aminek hatására talán többen észrevehették volna, hogy létezik még ez az entitás. Azonban a szerzetes a továbbiakban már erre sem méltatja. Ideje, hogy ő maga is túllépjen ezen, és rájöjjön, hogy a Zavar csak egy olyan gyenge, és esetlen kapocs közte, és céljai között, melynek funkcióját több, mint elegendő eszközzel át lehet hidalni. Az első lépés pedig, hogy elveszik a szemei elől. Az entitás eddig sem követte nyomon a lépéseit, ostobaságában elfelejtett figyelni az egyetlen reményére, most viszont... Lorew ténylegesen megszabadul tőle. Tőle, és minden negatív hatástól, amit az életében okoz. A világ finom anyagában lévő réseket és repedéseket, melyek korábban oly bőségesen át voltak itatva, fel voltak töltve Zavarral, azokat mostantól más kell megtöltse. Valamilyen új entitás, aki a Zavar helyébe lép. Aki nem próbál durcásan mindenkit megakadályozni a boldogságban, csak azért, mert neki nem sikerült elérnie. Egy bölcsebb entitásra van szükség.*