*A jó hír, hogy lassan teljesen maga mögött hagyja a mocsarat, a rossz, hogy Nolie sincs már mellette. Alig váltak el, de a fehér tündér már most hiányzik neki, és aggódik is érte, pedig tudja, hogy nem kéne. Tud varázsolni és ott a tőr is, amit neki ajándékozott, hogy a legvégső esetekben azzal védje meg magát.
Az igazat megvallva nem nagyon szeretné, ha Nolie egy éles pengével hadonászna, mert a végén még olyan helyzetbe kerülne, mint amilyenbe most ő is csöppent. Kapucniját a fejére húzva a lehető legtermészetesebben próbál sétálni, hogy még véletlenül se ismerje fel senki, akinek csak egy pici köze is van a városőrséghez.
Ha ez nem lenne elég, a kikötő is borzalmasan messze van innen. Főleg gyalog, de sajnos nincs mit tenni. A városba még nem mehet vissza, idekint nem éjszakázhat, szóval vissza kell jutnia a kikötőbe, és reménykedni benne, hogy megtalálja Cliont, mert egyedül még mindig nem szívesen menne be a barlangba.
A nemrég látott esőfelhők is egyre csak szürkülnek, percek kérdése, hogy Norit elérje egy kellemes nyári zivatar.*
~Remek.~ *Bosszankodik magában, majd felnéz Éjfélre, aki még mindig a feje fölött köröz, szerencsére teljesen természetesen. Ez jó. Akkor semmiféle veszély nem leselkedik rá, már ha a holló tényleg előre jelezni tudja a problémákat, ahogy Clion mesélte.
Az eső hirtelen ered el. Norinak esélye sincs bármit is tenni ellene, hisz a végtelen pusztaság közepén még csak behúzódni sem tud valami alá.
Egy egyszerű gondolattól vezérelve futni kezd, mintha az bármit is megoldana, de sajnos így is percek alatt csuromvizes lesz.
Az időjárás errefelé mindig szeszélyes, és most sem hazudtolja meg önmagát. Az eső nem tart sokáig, csak épp annyi ideig, hogy Nori magában káromkodhasson, amiért bőrig ázott, aztán már újra a tűző nap sugarait kelljen elviselnie.
Bőrvértje és ruhája sokkal nehezebbé válik a rengeteg víztől, így sétálni sem olyan kellemes benne, de legalább nincs melege.*
~Minden ugyanolyan. Mintha semerre sem haladnék.~
*Mormog tovább, mert nagyon unja már az egész gyaloglást, esőt, pusztát, dombokat és a világmindenséget. Annyival egyszerűbb volt ez lóval. Milyen jól jönne neki is egy saját paripa.
Mindenesetre egy éjszaka legalább eltelik, mire a lány átvergődi magát a pusztán, mígnem egy kisebb domb tetejéről már látja a távolban a szántóföldeket és falvakat, ahol talán megpihenhet, mielőtt tovább indulna.*