*A szántóföldek, művelt területek után, Sett számára furcsa módon felüdülésnek hat a füves puszta, és a lágy szellőben himbálózó fűtenger látványa. Úgy dönt meg is áll egy pillanatra, így botjával óvatosan hajtja félre a magas fűszálakat, hogy óvatosan alájuk nézzen, mielőtt valamilyen kígyó, vagy egyéb ragadozófészekbe ül. Egyelőre nem tapasztal semmi veszélyeset, miután ezzel végez még úgy álltában körbekémlel, de amerre szeme ellát nem lát semmi és senki fontosat. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem rejtőzik egy tolvaj valamely fűcsomó mögött, mindenesetre legalább hamis biztonságérzetet ad. A gondolatra elmosolyodik, majd kényelmesen törökülésben elhelyezkedik egy általa kiszemelt, megfelelőnek kinéző fűcsomóra. Botját maga mellé támasztja, hogy kéznél legyen, sarlóját kissé hátrébb hajtja, nehogy csuháját felsértse ültében.*
- Furcsa módon az évszaknak ezen szakában, a korábbi időjárási tendenciák szerint jóval alacsonyabbnak kellene lennie a napi átlag hőmérsékletnek, s bár dél van, meleg érzetem jóval magasabb, mint ami erre az évszakra akár csak picit is jellemző lehet.*Örömmel állapítja meg tudálékosan, hogy pontosan emlékszik még egy korábbi pergamenen olvasott adatra, memóriája a régi még. Nem is érzi magát öregnek, bizony egyébként annyira nem is az. Ifjúkorán már túl van, de közel sem nevezhető öregnek. Szórakozottan letép egy szárazabb fűszálat, szokásához híven előbb alaposan megízleli, majd megszemléli:*
~A száron a levélnyél nélküli szálas levelek két sorban állnak, levélhüvellyel kapcsolódva a szárhoz.~* Apró elszíneződést vesz észre a szár tövében. Még csak most tépte le, egyébként is száraz volt már, mégis az elhalás színei látszódnak rajta.*
- Elmúlás. Vajon nekem mennyi adatott még, Teysus barátom?* Felkacag, csak remélni tudja, hogy istene nem bünteti meg ezért a közvetlen modorért, jóllehet hosszú ideje, hogy így beszélget már vele. Úgy vallja nincs szükség templomra, vagy egyéb épületre ahhoz, hogy a gnóm kitárulkozzon, vagy kinyilatkozzon, sőt, olykor sokkal megfelelőbb a puszta természet. A szár alját maga felé fordítva belenéz:*
~Üreges szalmaszár, szárcsomókkal tagolva. Sem virág, sem termés. Szomorú.~* A fűszálat még egyszer megkóstolja, majd elegendőnek ítéli a pihenést. Hosszú ideig egyébként sem maradhat egy helyben, félő, hogy tényleg megmarja egy kígyó. Így lassan, botjára támaszkodva feláll és kiegyenesedik. Tartása állandó mozgásának és munkásságának köszönhető, ifjúkorúak is megirigyelhetnék. A megtekintett fűszálat is elrejti csuhája egyik belső zsebében és tovább indul. A fűtengert botjával igazgatja maga előtt, hogy megfelelő sebességgel tudjon haladni. Az átlag szemlélődő azt gondolná, hogy egyet lép előre és kettőt hátra. De nem siet sehová, életének él, nem kergetik és nincs célja, de mégis, a legkevésbé sem nevezhetnénk céltalannak. Úti célját végül is kijelölte, tovább megy előre. Ezen a gondolaton felnevet, hisz csak előre és vissza vezethetne az útja, sok választása nincs.*
- Mindig csak apró célokat jelölve haladj előre, drága Sett!* Nevében szándékosan hallgatja el az f hangot, így viccesebbnek találja. Megkopott, magányos humorát valószínűleg csak saját maga értékeli.*
- Irány a mocsár! Drága kenyér, most segíts!
A hozzászólás írója (Sfetts F'iux) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.12 16:05:16