Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 13 (241. - 260. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
260. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-09 20:17:34
Üzenet elküldve: 2014-04-09 20:17:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Nem is tudja, hogy mennyire belegázol ezzel nővére önbizalmába, de önző fajta ő is, ki elsősorban magára gondol, s most valahogy különösen vonzó nem törődni mással, csak a kentaurral. Ezért élvezettel rabolja el az első helyet Dawn elől. Eszébe se jut, hogy mennyire vágyhat az elsőbbségre, csak magával törődve.
Dawn kérdésére megkapják a választ. Álomvilág? Gilmarne talán akkor érezne bármi kétséget, ha oly álmokban lett volna része, mint nővérének, s nem érintené oly kedvesen a kentaur. Ám nagyon is hozzáér, amitől kedve támad előrébb csúszni ültében, sajna ez nem lehetséges, hiszen így is már hozzásimul a férfitest hátához.
Végül egy olyan helyen kötnek ki, minek látványától Gilly szája elkerekedik, szemei talán kápráznak, meg is rázza a fejét, majd újra körbepislog, de csak nem változik semmi. Végtelenül békés tavacska, ami szinte hívja magába, fürdésre csábítva, ám körben mások is vannak a tisztáson. Színek kavalkádjába vesző nimfák, kékek és zöldek is, meg még több kentaur, de sehol egy ruha. Gilly arcát nem is más miatt kezdi a pír elönteni. Lassan úgy érzi, hogy nem pusztán álomvilág ez, annál jóval több. A fiatalabbik lány is visszaint, amíg meg nem látja, hogy a fehér-szőke patás feléjük tart. Nem tudja levenni róla a szemét. Bár mindig is jobban érdekelték a rossz fiúk, akik sötét ügyletekbe keverednek, veszélyesek és megbízhatatlanok, belső énje mégis titkon vágyja még a szőke herceget. Talán a szőke lovas ilyen képen megjelenő alakja is annyira vonzó számára? Bizonyosan, hiszen elfogadja a felé nyújtott kezet és hamarosan a másik kentaur hátán foglalja el helyét, az ő testét ölelve kapaszkodik immáron.*
- Azt... megköszönném.
*Igazán csodálatos hely, amit szeretne megismerni. A hívogató tó, a csodaszép színekben pompázó virágok, a fák, a zsenge fű és minden itt lévő lény... Akik közül páran csatlakoznak is hozzájuk. Eleinte széles mosollyal nézi őket, szemében kíváncsiság csillog. Ahogy hozzáérnek, eleinte kellemes, olyan, amit csak élvezni lehet, ám kezd egyre több lenni, egyre érdekesebb helyeken. Arcán a pír csak nem fog múlni, de nem ellenkezik. Még akkor sem, mikor pár kezet felváltanak ajkak. Nem képes, nem akar nemet mondani. Annyira élvezettel tölti el, hogy ha nem ülne a világos szőrű kentaur hátán, talán nem is bírná tartani magát.*
// Dawn, Gilly //
*Nem is tudja, hogy mennyire belegázol ezzel nővére önbizalmába, de önző fajta ő is, ki elsősorban magára gondol, s most valahogy különösen vonzó nem törődni mással, csak a kentaurral. Ezért élvezettel rabolja el az első helyet Dawn elől. Eszébe se jut, hogy mennyire vágyhat az elsőbbségre, csak magával törődve.
Dawn kérdésére megkapják a választ. Álomvilág? Gilmarne talán akkor érezne bármi kétséget, ha oly álmokban lett volna része, mint nővérének, s nem érintené oly kedvesen a kentaur. Ám nagyon is hozzáér, amitől kedve támad előrébb csúszni ültében, sajna ez nem lehetséges, hiszen így is már hozzásimul a férfitest hátához.
Végül egy olyan helyen kötnek ki, minek látványától Gilly szája elkerekedik, szemei talán kápráznak, meg is rázza a fejét, majd újra körbepislog, de csak nem változik semmi. Végtelenül békés tavacska, ami szinte hívja magába, fürdésre csábítva, ám körben mások is vannak a tisztáson. Színek kavalkádjába vesző nimfák, kékek és zöldek is, meg még több kentaur, de sehol egy ruha. Gilly arcát nem is más miatt kezdi a pír elönteni. Lassan úgy érzi, hogy nem pusztán álomvilág ez, annál jóval több. A fiatalabbik lány is visszaint, amíg meg nem látja, hogy a fehér-szőke patás feléjük tart. Nem tudja levenni róla a szemét. Bár mindig is jobban érdekelték a rossz fiúk, akik sötét ügyletekbe keverednek, veszélyesek és megbízhatatlanok, belső énje mégis titkon vágyja még a szőke herceget. Talán a szőke lovas ilyen képen megjelenő alakja is annyira vonzó számára? Bizonyosan, hiszen elfogadja a felé nyújtott kezet és hamarosan a másik kentaur hátán foglalja el helyét, az ő testét ölelve kapaszkodik immáron.*
- Azt... megköszönném.
*Igazán csodálatos hely, amit szeretne megismerni. A hívogató tó, a csodaszép színekben pompázó virágok, a fák, a zsenge fű és minden itt lévő lény... Akik közül páran csatlakoznak is hozzájuk. Eleinte széles mosollyal nézi őket, szemében kíváncsiság csillog. Ahogy hozzáérnek, eleinte kellemes, olyan, amit csak élvezni lehet, ám kezd egyre több lenni, egyre érdekesebb helyeken. Arcán a pír csak nem fog múlni, de nem ellenkezik. Még akkor sem, mikor pár kezet felváltanak ajkak. Nem képes, nem akar nemet mondani. Annyira élvezettel tölti el, hogy ha nem ülne a világos szőrű kentaur hátán, talán nem is bírná tartani magát.*
259. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-09 18:18:33
Üzenet elküldve: 2014-04-09 18:18:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Sejtette, hogy húga szeretne az első lenni, így engedi, az áhítatos mosoly anyáskodóra vált, ahogy az ifjabbik szőke nagy hévvel előzi meg őt. Nem kel versenyre, meghúzódik a háttérben, hogy ne vonja el a kentaur figyelmét testvéréről, csorbítva így az önbizalmát. Tanult a főtéri összecsapásukból, így az ilyen apró gesztusokat még fontosabbnak tartja.
A kérdésére kapott válasz kellemetlen húrt pendít meg benne, akaratlanul is felkapja a fejét aszóhasználatra. Álomvilág? Vajon mennyire tudat, hogy épp ezt a kifejezést használta? Valódi álomvilágra utalna vagy nem több puszta hasonlatnál, elterjed frázisnál? Ha az első, akkor bizony bajban vannak... Kétsége rövid életű, a kentaur testmelege, szőrének puhasága és járásának simasága könnyedén ver ki minden ilyen irányú gondolatot a fejből, de a lélekben éledt gyanú szikrája megmarad.
A hely, ahova mennek, tényleg olyan, mint egy álom, egy mese. kentaurok és nimfák valóságos tömege, akik nagyjából egy pillanatig foglalkoznak velük, amíg kedvesen köszönnek, majd minden visszatér a megszokottnak tűnő mederbe. Dawn bátortalan mosollyal int vissza a kisebb csoportosulásnak, szinte alig tudja elhinni, hogy nem álmodik. Márpedig Gilly korábbi csípését még mindig érzi a karján, így ha hisz az elterjedt mondásban, miszerint álmunkban nem érzünk fizikai fájdalmat... Kicsit elhajtja a fejét, hogy előreomló tincsei takarják az arcát, ne láthassa senki a kesernyés mosolyt. Na persze, jobban is tudhatná már ennél, hogy igenis képes fájni nemcsak a lélek, de a test is álmunkban. Akkor lehet, hogy ez a mostani sem több, mint képzeletének a szüleménye? De ha így van...
A gondolatmenet megszakad, ahogy valaki megszólítja őket, mire felpillant, már nem is emlékszik, hogy min töprengett annyira, csak valami feszítő érzés marad gyomortájékon. Tekintete az idegen kentaurra kúszik... Idegen? Hiszen még arról sem tudnak semmit, aki a hátán hozta őket idáig, ezek után nem állja meg a helyét, hogy idegenként azonosítsa a szőkét. Ismeretlen, inkább. Még visszaköszönni sincs ideje, amikor amaz már Gilly felé nyújtja a kezét. Lám lám, hugicája máris szert tett egy saját rajongóra, aki nem rest máris magával ragadni húgát. Máskor biztosan nem engedné csak így el egy ismeretlennel, de a korábbiak hatására úgy érzi, Gilly félreértené védelmező szándékát, így szótlanul nézi, miként távozik a szőkés lóháton. Ügyes lány, tud magára vigyázni. Különben is... Itt mitől kellene tartania? Annyira békés, annyira idilli minden.
Most, hogy már nem tartja vissza senki, előrébb csusszan, kezei a vállakon siklanak végig, hogy így karolja át a kentaurt, amíg az tovább indul vele.*
-Elképesztő. Sosem hittem, hogy ilyen hely létezhet. Talán tényleg csak álomvilág, ahogy mondtad.
*Ha álom is, nem szeretne még felébredni, de azt sem szeretné, hogy minden egy csapásra rémes lidércnyomássá változzon. szerencsére nem tud ezen sokáig töprengeni, úgy tűnik, megérkeztek, méghozzá egy... Egy ágyhoz? Ha lehetséges, még jobban elpirul, miközben leszáll, készülne tiltakozni, hogy azért őt nem így nevelték, hogy csak úgy átadja magát egy férfinak, legyen bármennyire elbűvölő is, amikor érkezik a kérdés, aminek hatására mintha villám cikázna végig a gerince mentén. A fegyverei! Vállán nem érzi az ismerős súlyt, ahogy övéhez kap, ujjai nem tapintják a vadászkés markolatát.*
-Hol vannak a fegyvereim? Az íjat a nagybátyám csinálta, nagyon sokat jelent nekem.
*Észre sem vette, amikor eltűntek... Aggodalmasan néz körbe, a fegyverek köddé válásával járó kényelmetlen érzés hozzáadódik az eddigi apróságokhoz. Valami nincs rendben, még ha nem is tudja megmondani, hogy mi.*
-Vadász vagyok, ahogy a húgom is mondta, hárpiákra jöttünk vadászni.
*Az utolsó három szó már nagyon reszketegen és nagyon darabosan szakad csak fel belőle, a kentaur fokozott közelsége és érintése miatt alig képes tisztán gondolkodni. Hát még ami ez után jön!
Meglepetten belenyög a csókba, lábai újfent megremegnek, ezúttal azonban már nem egy faágban keres kapaszkodót, lábujjhegyre magasodva karolja át a férfi nyakát. El se hiszi, hogy csak így engedi valakinek, akit pár perce ismer csak, hogy megcsókolja. Mit engedi... Még viszonozza is! Mintha az élete függne ettől a csóktól. Nem helyes, de annyira ellenállhatatlan.
A fejébe villanó háromszemű farkas képétől megrázkódik, úgy ereszti el a kentaurt, mintha minimum leprás lenne, ahogy hátrál pár lépést, pontosan beleütközne a közelítőbe.*
-Kell... Kellenek a fegyvereim.
*Hebegi sápadt arccal. Ha tényleg álmodik, akkor sajnos túlzottan jól tudja, mi szokott a csók után következni, és ha egy mód van rá, hát most el akarja kerülni. Arra nem is gondol, hogy teljesen zakkantnak nézhetik, elég, hogy ő hisz a saját igazában.*
// Dawn, Gilly //
*Sejtette, hogy húga szeretne az első lenni, így engedi, az áhítatos mosoly anyáskodóra vált, ahogy az ifjabbik szőke nagy hévvel előzi meg őt. Nem kel versenyre, meghúzódik a háttérben, hogy ne vonja el a kentaur figyelmét testvéréről, csorbítva így az önbizalmát. Tanult a főtéri összecsapásukból, így az ilyen apró gesztusokat még fontosabbnak tartja.
A kérdésére kapott válasz kellemetlen húrt pendít meg benne, akaratlanul is felkapja a fejét aszóhasználatra. Álomvilág? Vajon mennyire tudat, hogy épp ezt a kifejezést használta? Valódi álomvilágra utalna vagy nem több puszta hasonlatnál, elterjed frázisnál? Ha az első, akkor bizony bajban vannak... Kétsége rövid életű, a kentaur testmelege, szőrének puhasága és járásának simasága könnyedén ver ki minden ilyen irányú gondolatot a fejből, de a lélekben éledt gyanú szikrája megmarad.
A hely, ahova mennek, tényleg olyan, mint egy álom, egy mese. kentaurok és nimfák valóságos tömege, akik nagyjából egy pillanatig foglalkoznak velük, amíg kedvesen köszönnek, majd minden visszatér a megszokottnak tűnő mederbe. Dawn bátortalan mosollyal int vissza a kisebb csoportosulásnak, szinte alig tudja elhinni, hogy nem álmodik. Márpedig Gilly korábbi csípését még mindig érzi a karján, így ha hisz az elterjedt mondásban, miszerint álmunkban nem érzünk fizikai fájdalmat... Kicsit elhajtja a fejét, hogy előreomló tincsei takarják az arcát, ne láthassa senki a kesernyés mosolyt. Na persze, jobban is tudhatná már ennél, hogy igenis képes fájni nemcsak a lélek, de a test is álmunkban. Akkor lehet, hogy ez a mostani sem több, mint képzeletének a szüleménye? De ha így van...
A gondolatmenet megszakad, ahogy valaki megszólítja őket, mire felpillant, már nem is emlékszik, hogy min töprengett annyira, csak valami feszítő érzés marad gyomortájékon. Tekintete az idegen kentaurra kúszik... Idegen? Hiszen még arról sem tudnak semmit, aki a hátán hozta őket idáig, ezek után nem állja meg a helyét, hogy idegenként azonosítsa a szőkét. Ismeretlen, inkább. Még visszaköszönni sincs ideje, amikor amaz már Gilly felé nyújtja a kezét. Lám lám, hugicája máris szert tett egy saját rajongóra, aki nem rest máris magával ragadni húgát. Máskor biztosan nem engedné csak így el egy ismeretlennel, de a korábbiak hatására úgy érzi, Gilly félreértené védelmező szándékát, így szótlanul nézi, miként távozik a szőkés lóháton. Ügyes lány, tud magára vigyázni. Különben is... Itt mitől kellene tartania? Annyira békés, annyira idilli minden.
Most, hogy már nem tartja vissza senki, előrébb csusszan, kezei a vállakon siklanak végig, hogy így karolja át a kentaurt, amíg az tovább indul vele.*
-Elképesztő. Sosem hittem, hogy ilyen hely létezhet. Talán tényleg csak álomvilág, ahogy mondtad.
*Ha álom is, nem szeretne még felébredni, de azt sem szeretné, hogy minden egy csapásra rémes lidércnyomássá változzon. szerencsére nem tud ezen sokáig töprengeni, úgy tűnik, megérkeztek, méghozzá egy... Egy ágyhoz? Ha lehetséges, még jobban elpirul, miközben leszáll, készülne tiltakozni, hogy azért őt nem így nevelték, hogy csak úgy átadja magát egy férfinak, legyen bármennyire elbűvölő is, amikor érkezik a kérdés, aminek hatására mintha villám cikázna végig a gerince mentén. A fegyverei! Vállán nem érzi az ismerős súlyt, ahogy övéhez kap, ujjai nem tapintják a vadászkés markolatát.*
-Hol vannak a fegyvereim? Az íjat a nagybátyám csinálta, nagyon sokat jelent nekem.
*Észre sem vette, amikor eltűntek... Aggodalmasan néz körbe, a fegyverek köddé válásával járó kényelmetlen érzés hozzáadódik az eddigi apróságokhoz. Valami nincs rendben, még ha nem is tudja megmondani, hogy mi.*
-Vadász vagyok, ahogy a húgom is mondta, hárpiákra jöttünk vadászni.
*Az utolsó három szó már nagyon reszketegen és nagyon darabosan szakad csak fel belőle, a kentaur fokozott közelsége és érintése miatt alig képes tisztán gondolkodni. Hát még ami ez után jön!
Meglepetten belenyög a csókba, lábai újfent megremegnek, ezúttal azonban már nem egy faágban keres kapaszkodót, lábujjhegyre magasodva karolja át a férfi nyakát. El se hiszi, hogy csak így engedi valakinek, akit pár perce ismer csak, hogy megcsókolja. Mit engedi... Még viszonozza is! Mintha az élete függne ettől a csóktól. Nem helyes, de annyira ellenállhatatlan.
A fejébe villanó háromszemű farkas képétől megrázkódik, úgy ereszti el a kentaurt, mintha minimum leprás lenne, ahogy hátrál pár lépést, pontosan beleütközne a közelítőbe.*
-Kell... Kellenek a fegyvereim.
*Hebegi sápadt arccal. Ha tényleg álmodik, akkor sajnos túlzottan jól tudja, mi szokott a csók után következni, és ha egy mód van rá, hát most el akarja kerülni. Arra nem is gondol, hogy teljesen zakkantnak nézhetik, elég, hogy ő hisz a saját igazában.*
258. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-09 12:02:46
Üzenet elküldve: 2014-04-09 12:02:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
- Hogy hova megyünk? Egy csodálatos álomvilágba...
*Súgja maga mögé a kentaur, miközben lágyan végigsimítja az őt érintő kezeket, majd szép lassan elindul. Patái enyhe porzást kavarnak fel alant, persze mozgása sokkal finomabb, mint egy lóé. Rajta nincs az a kellemetlen érzés, hogy egyensúlyukat vesztve bármelyik pillanatban lezuhanhatnak, sokkal inkább a lábaik közt elterülő fűtenger lány hullámzásának érzetét keltheti.
Nem is mennek túl sokat: az ember nem gondolná, hogy ilyen világ bújik meg a kastély körül! Váratlanul egy gyönyörű tisztásra érnek, ahol tényleg álomvilágba illő kép fogadja őket! A kristálytiszta víz csodálatosan csillog, mely mintha azt sugallná a hölgyek felé, hogy mártózzanak meg benne bátran. A helyet körbeölelő fák gyönyörű rózsaszín, piros, kék virágokban pompáznak, s alant azok az ízletes gyümölcsök is felbukkannak, immáron tömegesen. Ám nincsenek egyedül... A fákról szokatlan módon kékes bőrű, mezítelen hölgyek lógnak lefelé, kik a többi kentaurral beszélgetnek - akik testét ismét csak nem fedi semmi. A kapcsolatuk sokkal inkább tűnik testvérinek, mint bármi másnak. Rajtuk kívül még pár zöldes bőrű mezítelen hölgy is felbukkanhat a tó körül, kik úgy néznek ki, mintha a földből bukkantak volna elő, hiszen lábuk olyan, mintha gyökér lenne. Mindegyik hölgy hajkoronája hosszú, zöldes-kékes, mely tele van apró virágokkal.
Mikor megérkeznek, minden figyelem rájuk terelődik, s a szokatlan kentaur-nimfa társaság kedvesen integet feléjük, majd folytatják tovább a dolgukat. Egy kivételével... Egy fehérebb bőrű, szőke hajú kentaur lép oda hozzájuk, ki hasonló stílussal üdvözli Dawnt és Gillyt.*
- Mily csodás is, ha újak érkeznek, főleg akik ily gyönyörűek...
*Pillant rájuk, bár az ő figyelmét inkább Gilly köti le, aki felé rögtön kezét is nyújtja hívogatóan, hogy szálljon át rá. Az ő szőre szőkés, selymes, s farkán neki is be van fonva pár tincs. Igazán nyugodt a környezet, így a hölgyeknek semmi okuk a pánikra.*
- Hölgyem, esetleg körbevezethetném kis otthonunkban!
*Társít szavakat a szőkeség Gilly felé, s ha elfogadja az ajánlatot, akkor elsétál vele a férfi. Dawn és a másik kentaur pedig kettesben marad.*
- Ez lenne az... Hát nem gyönyörű?
*Azzal besétál az egyik ösvényen, ott újra befordul, s egy igazán szépen kialakított fekhelyre érkeznek. Fűből, virágokból, nagyobb levelekből tökéletesen elkészített "ágy" díszeleg, melyet fák és ágaik ölelnek körbe, ezáltal eltakarva a helyet a szemek elől. A kentaur ekkor segít leszállni Dawn-nak, majd mindkét kezével finoman megfogja a vállát.*
- Azzal a fegyverrel mi célod volt?
*Először talán vallatásnak tűnhet, ám kevésbé sem az, inkább csak amolyan figyelemfelkeltés sejtelmes mosollyal, hogy bizony a hölgyeménynek egy darab fegyvere nem maradt! Természetesen aggodalomra nincs ok, s ezt az is bizonyítja, hogy hirtelen a férfi szenvedélyesen megcsókolja őt. Kezei olykor lágyan simítják Dawn karját, olykor enyhén megszorítják, miközben édes, forró ajkai szenvedélyesen tapadnak az elfére. Ám perceken belül újabb patadobogás tűnik fel mögülük, mikor is megjelenik egy ébenfekete hajú, kissé barnásabb bőrű férfi, ki bármi szó nélkül Dawn mögé lépked, s átölelve őt finoman nyakát kezdi csókolni. Igazán érdekes helyzet van kialakulóban, az már biztos!
Eközben a szőkeség Gillyvel a hátán odalép még két kentaurhoz, akik mellett egy földbegyökerezett zöld, s két ágról lelógó kék nimfa pihen. Ahogy közelebb érnek hozzájuk, a lények szeme azonnal felcsillan, s nagy, élvezettel teli sóhaj kíséretében Gilly felé kezdenek gyúlni. Simogatják a haját, az arcát, a hátát, s hasát, s hát igen, a többi testrészt sem hagyják simogatás nélkül! Úgy viselkednek vele, mintha csak egy gyönyörű kincs volna, kit isteníteni kell. Bár az ezt követő apró csókok a simogatások mellett már nem éppen pont ezt sejtetik...*
// Dawn, Gilly //
- Hogy hova megyünk? Egy csodálatos álomvilágba...
*Súgja maga mögé a kentaur, miközben lágyan végigsimítja az őt érintő kezeket, majd szép lassan elindul. Patái enyhe porzást kavarnak fel alant, persze mozgása sokkal finomabb, mint egy lóé. Rajta nincs az a kellemetlen érzés, hogy egyensúlyukat vesztve bármelyik pillanatban lezuhanhatnak, sokkal inkább a lábaik közt elterülő fűtenger lány hullámzásának érzetét keltheti.
Nem is mennek túl sokat: az ember nem gondolná, hogy ilyen világ bújik meg a kastély körül! Váratlanul egy gyönyörű tisztásra érnek, ahol tényleg álomvilágba illő kép fogadja őket! A kristálytiszta víz csodálatosan csillog, mely mintha azt sugallná a hölgyek felé, hogy mártózzanak meg benne bátran. A helyet körbeölelő fák gyönyörű rózsaszín, piros, kék virágokban pompáznak, s alant azok az ízletes gyümölcsök is felbukkannak, immáron tömegesen. Ám nincsenek egyedül... A fákról szokatlan módon kékes bőrű, mezítelen hölgyek lógnak lefelé, kik a többi kentaurral beszélgetnek - akik testét ismét csak nem fedi semmi. A kapcsolatuk sokkal inkább tűnik testvérinek, mint bármi másnak. Rajtuk kívül még pár zöldes bőrű mezítelen hölgy is felbukkanhat a tó körül, kik úgy néznek ki, mintha a földből bukkantak volna elő, hiszen lábuk olyan, mintha gyökér lenne. Mindegyik hölgy hajkoronája hosszú, zöldes-kékes, mely tele van apró virágokkal.
Mikor megérkeznek, minden figyelem rájuk terelődik, s a szokatlan kentaur-nimfa társaság kedvesen integet feléjük, majd folytatják tovább a dolgukat. Egy kivételével... Egy fehérebb bőrű, szőke hajú kentaur lép oda hozzájuk, ki hasonló stílussal üdvözli Dawnt és Gillyt.*
- Mily csodás is, ha újak érkeznek, főleg akik ily gyönyörűek...
*Pillant rájuk, bár az ő figyelmét inkább Gilly köti le, aki felé rögtön kezét is nyújtja hívogatóan, hogy szálljon át rá. Az ő szőre szőkés, selymes, s farkán neki is be van fonva pár tincs. Igazán nyugodt a környezet, így a hölgyeknek semmi okuk a pánikra.*
- Hölgyem, esetleg körbevezethetném kis otthonunkban!
*Társít szavakat a szőkeség Gilly felé, s ha elfogadja az ajánlatot, akkor elsétál vele a férfi. Dawn és a másik kentaur pedig kettesben marad.*
- Ez lenne az... Hát nem gyönyörű?
*Azzal besétál az egyik ösvényen, ott újra befordul, s egy igazán szépen kialakított fekhelyre érkeznek. Fűből, virágokból, nagyobb levelekből tökéletesen elkészített "ágy" díszeleg, melyet fák és ágaik ölelnek körbe, ezáltal eltakarva a helyet a szemek elől. A kentaur ekkor segít leszállni Dawn-nak, majd mindkét kezével finoman megfogja a vállát.*
- Azzal a fegyverrel mi célod volt?
*Először talán vallatásnak tűnhet, ám kevésbé sem az, inkább csak amolyan figyelemfelkeltés sejtelmes mosollyal, hogy bizony a hölgyeménynek egy darab fegyvere nem maradt! Természetesen aggodalomra nincs ok, s ezt az is bizonyítja, hogy hirtelen a férfi szenvedélyesen megcsókolja őt. Kezei olykor lágyan simítják Dawn karját, olykor enyhén megszorítják, miközben édes, forró ajkai szenvedélyesen tapadnak az elfére. Ám perceken belül újabb patadobogás tűnik fel mögülük, mikor is megjelenik egy ébenfekete hajú, kissé barnásabb bőrű férfi, ki bármi szó nélkül Dawn mögé lépked, s átölelve őt finoman nyakát kezdi csókolni. Igazán érdekes helyzet van kialakulóban, az már biztos!
Eközben a szőkeség Gillyvel a hátán odalép még két kentaurhoz, akik mellett egy földbegyökerezett zöld, s két ágról lelógó kék nimfa pihen. Ahogy közelebb érnek hozzájuk, a lények szeme azonnal felcsillan, s nagy, élvezettel teli sóhaj kíséretében Gilly felé kezdenek gyúlni. Simogatják a haját, az arcát, a hátát, s hasát, s hát igen, a többi testrészt sem hagyják simogatás nélkül! Úgy viselkednek vele, mintha csak egy gyönyörű kincs volna, kit isteníteni kell. Bár az ezt követő apró csókok a simogatások mellett már nem éppen pont ezt sejtetik...*
257. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-09 10:15:38
Üzenet elküldve: 2014-04-09 10:15:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Dyn//
//Dokkok//
-Jó ötlet. *mondja mosolyogva a porral szembe rúgásra, a síp pedig már zsebében pihen. Látja szemében az értetlenséget, aztán a megvilágosodást is, mikor valószínűleg rájön, hogy tolvajkulcsokat kapott a bárdtól. Aztán jót nevet a kutyás megjegyzésén, ami tényleg elég ócska, de mindenképpen nagyon találó.*
-Majd később megmutatom, mennyit fejlődött a kis dög. *mondja Bress, és gondolatai máris azon járnak, amikor már kifejlett, kiváló vadászkutya lesz a kis Virgonc.*
-Hát erős kétségeim vannak a hármas kombinációddal kapcsolatban. *vakarja meg fejét Bress, majd fújtat egy nagyot.* -Futni mindenki tud, főleg ha elvettek tőle valamit, valami fontosat, és üldözni kell az illetőt. Vagy ha erre képtelen, elég ha elkiáltja magát, és a városőrök máris nyakon csípnek. *mondja, közben a tengert bámulja.* -A kardforgatáshoz szinte mindenki ért, az, hogy nő vagy pedig senkit sem érdekel, ugyan úgy neked is levágják a kezedet. Igazán kár lenne érte. *vigyorog egyet Bress, és végignéz újra Dyn-en, mint aki most látja először.* -Áh nem vagyok nagy szám nehogy azt hidd. *legyint egyet Bress, de az előző beszédéből is nyilvánvalóvá válik, hogy nagyobb "szakmai" tudásról van itt szó, mint amit állít.*
-A Grombar kastély. Felőlem mehetünk. *mondja, majd a fel nyújtott kezet nem fogadja el, ezen magában mosolyog is egyet, így térdét megtámasztva tápászkodik fel.* -Biztos a rémmesék miatt, de nyugi, nincs ott semmi, csak a magány.* újabb legyintés, majd elindul Dyn előtt egyenesen a kastély felé.*
//Grombar kastély//
-Hát ez lenne az. *tárja szét karjait a kastély maradványaira mutatva, majd szusszan egy nagyot a kis séta után.* -Nem valami nagy látvány ugye ? *kérdezi Dyn-től, majd hozzáteszi.* -De ha el akarsz vonulni a világ elől, jobb helyre nem is jöhetnél. *mondja, majd megindul a romok között addig, míg meg nem lel egy nagyobb kődarabot, ami kellően sík felületű, így kényelmesen le lehet rajta ülni.* -Én is hallottam már meséket erről a helyről, de hagy ne mondjam el, mi a véleményem erről. *emeli fel kezét, majd hüvelykujját lefelé mutatja, és lebiggyeszti száját, magában pedig hosszasat káromkodik az ostoba emberekre.* -Nem kell itt félni semmitől, maximum tőlem. *mosolyog egyet, és elhelyezkedik a sík felületű kődarabon, lantját pedig maga mellé fekteti.*
//Dokkok//
-Jó ötlet. *mondja mosolyogva a porral szembe rúgásra, a síp pedig már zsebében pihen. Látja szemében az értetlenséget, aztán a megvilágosodást is, mikor valószínűleg rájön, hogy tolvajkulcsokat kapott a bárdtól. Aztán jót nevet a kutyás megjegyzésén, ami tényleg elég ócska, de mindenképpen nagyon találó.*
-Majd később megmutatom, mennyit fejlődött a kis dög. *mondja Bress, és gondolatai máris azon járnak, amikor már kifejlett, kiváló vadászkutya lesz a kis Virgonc.*
-Hát erős kétségeim vannak a hármas kombinációddal kapcsolatban. *vakarja meg fejét Bress, majd fújtat egy nagyot.* -Futni mindenki tud, főleg ha elvettek tőle valamit, valami fontosat, és üldözni kell az illetőt. Vagy ha erre képtelen, elég ha elkiáltja magát, és a városőrök máris nyakon csípnek. *mondja, közben a tengert bámulja.* -A kardforgatáshoz szinte mindenki ért, az, hogy nő vagy pedig senkit sem érdekel, ugyan úgy neked is levágják a kezedet. Igazán kár lenne érte. *vigyorog egyet Bress, és végignéz újra Dyn-en, mint aki most látja először.* -Áh nem vagyok nagy szám nehogy azt hidd. *legyint egyet Bress, de az előző beszédéből is nyilvánvalóvá válik, hogy nagyobb "szakmai" tudásról van itt szó, mint amit állít.*
-A Grombar kastély. Felőlem mehetünk. *mondja, majd a fel nyújtott kezet nem fogadja el, ezen magában mosolyog is egyet, így térdét megtámasztva tápászkodik fel.* -Biztos a rémmesék miatt, de nyugi, nincs ott semmi, csak a magány.* újabb legyintés, majd elindul Dyn előtt egyenesen a kastély felé.*
//Grombar kastély//
-Hát ez lenne az. *tárja szét karjait a kastély maradványaira mutatva, majd szusszan egy nagyot a kis séta után.* -Nem valami nagy látvány ugye ? *kérdezi Dyn-től, majd hozzáteszi.* -De ha el akarsz vonulni a világ elől, jobb helyre nem is jöhetnél. *mondja, majd megindul a romok között addig, míg meg nem lel egy nagyobb kődarabot, ami kellően sík felületű, így kényelmesen le lehet rajta ülni.* -Én is hallottam már meséket erről a helyről, de hagy ne mondjam el, mi a véleményem erről. *emeli fel kezét, majd hüvelykujját lefelé mutatja, és lebiggyeszti száját, magában pedig hosszasat káromkodik az ostoba emberekre.* -Nem kell itt félni semmitől, maximum tőlem. *mosolyog egyet, és elhelyezkedik a sík felületű kődarabon, lantját pedig maga mellé fekteti.*
256. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-08 16:30:06
Üzenet elküldve: 2014-04-08 16:30:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Az íz tompít minden mást, csak éppen nyelvén táncoló szikrákat nem csitítja, azok hevesen játszadoznak, kényeztetve ízlelőbimbóit. Bele tudna olvadni tőle a csizmáiba, de az újabb zaj, az ismeretlen megjelenése megzavarja őket. Most még képes kirántani őket a veszély érzete a kényeztetésből, de ki tudja, hogy mennyi híja lett volna, ha még egy falatot esznek? Ám utóbb kiderül, hogy nincs okuk az aggodalomra, hiszen a kentaur békésnek tűnik. Nem tudhatják, hogy valóban az-e, de elhiszik, hisz annak tűnik. Természetesen, ez a lehető legrosszabb amit tehetnek, hogy megbíznak egy idegen faj idegen egyedében. Mondhatja bárki, hogy kentaurokat ismerni kell, hiszen a gyermekmesékben oly sűrűn kerülnek elő, ám más hallani az esti gyertyaoltás előtt, s más előtte állni és tűrni férfias pillantását.
Ahogy Dawnhoz lép, Gilmarne arcán egyértelműen a féltékenység grimasza lesz az úr, s még ha eltorzultnak nem is nevezhetjük, míg nem ér hozzá a félig ló, félig ember teremtmény, addig bizony elég csúnyán néz nővérkéjére. Nem is meglepő, hogy most is ő az első, háttérbe szorítva húgát. Pedig ő sokkal jobban kezdte, alig akadt meg szavában, éppen csak mikor tekintete kezdett elkalandozni. De végül őt is eléri a kegy, s hozzálép a kentaur. Az érintéstől szája enyhén tátva marad, a levegő is tüdejében reked, s mikor már szinte imákat mormol mélyen magában az összes szellemhez, hogy csak egy leheletnyivel hajoljon közelebb, megszólal a másik, szemébe vájva saját pillantását.
Pír kezd terjedni orcáján, akárha csak Dawn helyében lenne, mikor egy bármilyen férfi bókol neki, s térdei meg-meg rezdülnek, amikor érzi, hogy hozzáér a kentaur. Nagy szerencséje, hogy a gyümölcsökre terelődik a szó, nem sokáig bírta volna ő se kapaszkodás nélkül. Válasz mondatokat meg aztán végképp nem tud kifacsarni magából.
Szinte már félénken nyúl előre, hogy elvegye az egyik gyümölcsöt, míg Dawn a fejét rázza, ő pedig máris beleharap, balszerencséjére, hiszen a következő kérdésre majdnem nyelvével együtt nyeli le a falatot, amit meg se rágott szinte. A mostanában egyre több hormonnal küzdő, kamaszodó elf lányka igencsak máshogy értette a dolgot, Dawn válasza, mit majdhogynem azonnal vág is vissza rá, még inkább beüt a fiatalabbik Wagata lánynál. Ám szinte villámként suhan át a gondolat, hogy ő is szívesen kipróbálná ezt... Mármint a lovaglást... A hátán!
Nem rest szinte azonnal előre lépni, hogy bizony ő legyen az első, hogy végre, nővére elé kerüljön ebben a furcsa helyzetben, amit át se gondol igazán. Ahogy hozzáér, nagy szerencse, hogy fogja, különben talán a földön feküdne el zavarában, próbálva elsüllyedni, de hamarosan ott ül a kentaur hátán, közvetlenül a férfitest mögött. Olyan nyugodt, kényelmes és... Boldog. Egy röpke pillanatra talán meg is feledkezik a mögötte ülő nővéréről, ahogy egyre és másra azt tervezi, hogyan érintse a felsőtestet, hogy ne legyen túl feltűnő, miként próbál kapaszkodásnál többet is tenni, de nővére előbb szól hozzá, kizavarva a sejtelmes gondolatokat buksijából.
A kérésnek készséggel tesz eleget és óvatosan megcsípi Dawn alkarját, majd fordul vissza és óvatosan csúsztatja előre kezeit, végig érintve a férfi testét, míg nem képes magát hozzá simítani, ölelve-kapaszkodva. Majd már csak az indulást várja. Meg Dawn kérdésére a választ! Mert tényleg jó lenne tudni. Vagy nem?*
// Dawn, Gilly //
*Az íz tompít minden mást, csak éppen nyelvén táncoló szikrákat nem csitítja, azok hevesen játszadoznak, kényeztetve ízlelőbimbóit. Bele tudna olvadni tőle a csizmáiba, de az újabb zaj, az ismeretlen megjelenése megzavarja őket. Most még képes kirántani őket a veszély érzete a kényeztetésből, de ki tudja, hogy mennyi híja lett volna, ha még egy falatot esznek? Ám utóbb kiderül, hogy nincs okuk az aggodalomra, hiszen a kentaur békésnek tűnik. Nem tudhatják, hogy valóban az-e, de elhiszik, hisz annak tűnik. Természetesen, ez a lehető legrosszabb amit tehetnek, hogy megbíznak egy idegen faj idegen egyedében. Mondhatja bárki, hogy kentaurokat ismerni kell, hiszen a gyermekmesékben oly sűrűn kerülnek elő, ám más hallani az esti gyertyaoltás előtt, s más előtte állni és tűrni férfias pillantását.
Ahogy Dawnhoz lép, Gilmarne arcán egyértelműen a féltékenység grimasza lesz az úr, s még ha eltorzultnak nem is nevezhetjük, míg nem ér hozzá a félig ló, félig ember teremtmény, addig bizony elég csúnyán néz nővérkéjére. Nem is meglepő, hogy most is ő az első, háttérbe szorítva húgát. Pedig ő sokkal jobban kezdte, alig akadt meg szavában, éppen csak mikor tekintete kezdett elkalandozni. De végül őt is eléri a kegy, s hozzálép a kentaur. Az érintéstől szája enyhén tátva marad, a levegő is tüdejében reked, s mikor már szinte imákat mormol mélyen magában az összes szellemhez, hogy csak egy leheletnyivel hajoljon közelebb, megszólal a másik, szemébe vájva saját pillantását.
Pír kezd terjedni orcáján, akárha csak Dawn helyében lenne, mikor egy bármilyen férfi bókol neki, s térdei meg-meg rezdülnek, amikor érzi, hogy hozzáér a kentaur. Nagy szerencséje, hogy a gyümölcsökre terelődik a szó, nem sokáig bírta volna ő se kapaszkodás nélkül. Válasz mondatokat meg aztán végképp nem tud kifacsarni magából.
Szinte már félénken nyúl előre, hogy elvegye az egyik gyümölcsöt, míg Dawn a fejét rázza, ő pedig máris beleharap, balszerencséjére, hiszen a következő kérdésre majdnem nyelvével együtt nyeli le a falatot, amit meg se rágott szinte. A mostanában egyre több hormonnal küzdő, kamaszodó elf lányka igencsak máshogy értette a dolgot, Dawn válasza, mit majdhogynem azonnal vág is vissza rá, még inkább beüt a fiatalabbik Wagata lánynál. Ám szinte villámként suhan át a gondolat, hogy ő is szívesen kipróbálná ezt... Mármint a lovaglást... A hátán!
Nem rest szinte azonnal előre lépni, hogy bizony ő legyen az első, hogy végre, nővére elé kerüljön ebben a furcsa helyzetben, amit át se gondol igazán. Ahogy hozzáér, nagy szerencse, hogy fogja, különben talán a földön feküdne el zavarában, próbálva elsüllyedni, de hamarosan ott ül a kentaur hátán, közvetlenül a férfitest mögött. Olyan nyugodt, kényelmes és... Boldog. Egy röpke pillanatra talán meg is feledkezik a mögötte ülő nővéréről, ahogy egyre és másra azt tervezi, hogyan érintse a felsőtestet, hogy ne legyen túl feltűnő, miként próbál kapaszkodásnál többet is tenni, de nővére előbb szól hozzá, kizavarva a sejtelmes gondolatokat buksijából.
A kérésnek készséggel tesz eleget és óvatosan megcsípi Dawn alkarját, majd fordul vissza és óvatosan csúsztatja előre kezeit, végig érintve a férfi testét, míg nem képes magát hozzá simítani, ölelve-kapaszkodva. Majd már csak az indulást várja. Meg Dawn kérdésére a választ! Mert tényleg jó lenne tudni. Vagy nem?*
255. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-07 15:57:57
Üzenet elküldve: 2014-04-07 15:57:57
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
* Az erdő, hamar kiveszik a lábuk alól bár inkább mellőlük és helyét átveszi egy hatalmas szinte végeláthatatlan szántóföld. Megvizsgálja a talaját remek feketés-barnás a legjobban termő földféle. A parasztok biztos zsírosak itt, hetente van hús az asztalukon bor a pincéikben sör a hasukban és cipő a talpukon. Nem úgy mint ahonnan ő származik. Ott sárgás-barnás a talaj az embernek egy nagyobb családot szinte lehetetlen ellátnia és az éhezés mindennapos. Míg itt bőgnek a marhák kukorékolnak a szárnyasok, a gabona sárga, az alma piros, az asszony pedig kövér. Ahogy mindenhol mennie kéne a dolgoknak.
Az erdő végezte egy kaptatóval kezdődik nem nagy domb csupán hosszú a tetejéről viszont már kezd kivehetővé válni az úti céljuk, a Grombar kastély. De előtte még egy éjszakát el kell tölteniük a szántóföldeken. Meglehetősen meleg az időjárás, és a fehér hajú köpenye nem véletlenül van nála. Páncélját igaz leveszi, de és sisakját, pajzsát, fegyvereit maga mellé rakja és beburkolja a saját köpenyébe. Ő remekül kel ha bármi történik fegyverét tudja használni nem bízik még mindig " bajtársaiban " jöttmentek, akiket bevettek egy rendbe vagyis be fognak. Előtte való élet nélkül elég furcsa. A reggel frissen éri őket. Kulacsából iszik vizet hogy felfrissítse magát. Szeméből kiszedi a csipát miközben talál egy gyomnövényt az út szélén, és megpróbálja jód túladagolásba fojtani. A visszajövetelnél majd megnézi remélem a búzaszerű folyadék megteszi hatását. Ezután kifújja orrába száradt váladékot az útra, és úgy várja a többiek felkelését. Nem kell sokáig várni és elvesznek az egyik völgyben. Eléggé iszapos itt a talaj nem szívesen harcolna itt Pelava nehéz páncélzata miatt. Tény szinte átüthetetlen de ha elesik egyedül nehezen áll fel és addigra megtalálják páncéljának réseit.Főleg ha bárddal harcol az ellenség le is szaggathatja pár testrészét vagy megkongatja a fém dobozt amit sisaknak hív. *
* Ahogy rálépnek a kietlen épület felé vezető útra úgy érződik benne valami furcsa. A fák feketék, a madarak elhallgattak, a föld büdös, a víz poshadt és ők mégis szaporán lépkednek a kastély felé. Hatalmas kietlen épületnek tűnik kő részeit már befedték a különböző indák és növények. Ahogy odalép egy rózsabokorhoz, letöri az egyik szálat és páncéljába akasztja mert megtetszik neki a fehér is piros sziromátmenet ami azon van. Hasonlít önmagára. *
* Az erdő, hamar kiveszik a lábuk alól bár inkább mellőlük és helyét átveszi egy hatalmas szinte végeláthatatlan szántóföld. Megvizsgálja a talaját remek feketés-barnás a legjobban termő földféle. A parasztok biztos zsírosak itt, hetente van hús az asztalukon bor a pincéikben sör a hasukban és cipő a talpukon. Nem úgy mint ahonnan ő származik. Ott sárgás-barnás a talaj az embernek egy nagyobb családot szinte lehetetlen ellátnia és az éhezés mindennapos. Míg itt bőgnek a marhák kukorékolnak a szárnyasok, a gabona sárga, az alma piros, az asszony pedig kövér. Ahogy mindenhol mennie kéne a dolgoknak.
Az erdő végezte egy kaptatóval kezdődik nem nagy domb csupán hosszú a tetejéről viszont már kezd kivehetővé válni az úti céljuk, a Grombar kastély. De előtte még egy éjszakát el kell tölteniük a szántóföldeken. Meglehetősen meleg az időjárás, és a fehér hajú köpenye nem véletlenül van nála. Páncélját igaz leveszi, de és sisakját, pajzsát, fegyvereit maga mellé rakja és beburkolja a saját köpenyébe. Ő remekül kel ha bármi történik fegyverét tudja használni nem bízik még mindig " bajtársaiban " jöttmentek, akiket bevettek egy rendbe vagyis be fognak. Előtte való élet nélkül elég furcsa. A reggel frissen éri őket. Kulacsából iszik vizet hogy felfrissítse magát. Szeméből kiszedi a csipát miközben talál egy gyomnövényt az út szélén, és megpróbálja jód túladagolásba fojtani. A visszajövetelnél majd megnézi remélem a búzaszerű folyadék megteszi hatását. Ezután kifújja orrába száradt váladékot az útra, és úgy várja a többiek felkelését. Nem kell sokáig várni és elvesznek az egyik völgyben. Eléggé iszapos itt a talaj nem szívesen harcolna itt Pelava nehéz páncélzata miatt. Tény szinte átüthetetlen de ha elesik egyedül nehezen áll fel és addigra megtalálják páncéljának réseit.Főleg ha bárddal harcol az ellenség le is szaggathatja pár testrészét vagy megkongatja a fém dobozt amit sisaknak hív. *
* Ahogy rálépnek a kietlen épület felé vezető útra úgy érződik benne valami furcsa. A fák feketék, a madarak elhallgattak, a föld büdös, a víz poshadt és ők mégis szaporán lépkednek a kastély felé. Hatalmas kietlen épületnek tűnik kő részeit már befedték a különböző indák és növények. Ahogy odalép egy rózsabokorhoz, letöri az egyik szálat és páncéljába akasztja mert megtetszik neki a fehér is piros sziromátmenet ami azon van. Hasonlít önmagára. *
254. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 23:59:05
Üzenet elküldve: 2014-04-06 23:59:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Ő elsősorban állatokra szakosodott vadász, ahol nem kap helyt megtévesztés. Ha motoszkálás van, hát a préda is arra lesz. A vérébe ivódott reflex ez, ami embervadászatban kifejezetten hátrány, de hát őt nem is orgyilkosnak képezték ki, így teljességgel érthető, hogy miért fordul máris arra, védtelenül hagyva ezzel baljukat. Az külön enyhítő körülményként írható fel, hogy a kastély előtti tér viszonylag nyitott, ha valaki vagy valami közeledett volna, mér felfigyelt volna rá korábban.
Zaj nincs tovább, ahogy elsuhanó árnyék sem, csak az édes illat, ami annyira csábító, hívogató, hogy nem tudnak neki ellenállni. Miért is kellene? A bódító aroma minden alapvető óvatosságot száműz belőlük, át sem gondolják rendesen, hogy ismeretlen gyümölcsből tilos enni, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Dawnban ugyan egy pillanatra megszólal valami figyelmeztető kis csilingelés, de elnyomja, kezébe véve a ragacsos termést nem képes tovább ellenállni, jóízűen beleharap. Ha lehetséges, az íz túlszárnyalja előzetes várakozásait, amit az illat adott, minden aroma megtalálható benne, ami az elf érzékeinek kellemes és kívánatos. Varázslattal sem lehetne tökéletesebbet teremteni, de sajnos nem élvezhetnek ki minden falatot, ösztönük éles és a közeledőre máris fegyvert rántanak. Addig a pillanatig, amíg nem tudatosul bennük, hogy micsoda lénnyel állnak szemben, amikor is aztán mindenki a saját vérmérsékletének megfelelőn reagálhatja le a jelenséget. Dawn, ahogy az tőle megszokott, most is ügyetlenkedik, értelmetlenül hebeg. Az sem tűnik fel neki, hogy most még Gilly sem képes szokott, nyugodt modorát elővenni, túlzottan rabul ejti a kentaur látványa.
Hát még amikor az elé lép és megérinti...! Egész testén furcsa bizsergés szalad végig, lábai megroggyannak, mintha össze akarna esni, de valami csoda folytán mégis sikerül talpon maradnia. Az elf lánya nem is hinné, hogy lehet ennél jobb, illetve rosszabb is, de ahogy megérzi a forró leheletet és a puha bőrt a fülén, kénytelen megkapaszkodni, mert remegő lábai nem bírják tovább testének súlyát. És mi kínálkozik legjobb kapaszkodónak? Természetesen a legközelebbi fa, annak is az az ága, amibe az előző percekben ütötte be a fejét. Ujjai olyan erővel fonódnak a kéregre, mintha puszta kézzel szándékozna ketté roppantani, Szerencsére ennyi erő nem szorult törékeny alkatába, így ez épp arra elég, hogy saját magát megtartsa.
Levegőt lényegében csak az után sikerül vennie, hogy a lény húgához pártol, némileg féltékenyen figyeli ugyan, hogy miféle kedveskedést kap a fiatalabbik lány is, de el kell ismernie, erre a kis szünetre szüksége van, hogy hevesen dobogó szívét megpróbálja lassabb ütemre inteni. Mindig zavarba jön férfiak közelében, de ennyire intenzív hatással egyik sem volt rá még soha. Még Beril sem, pedig együtt elrabolódni és sárkány elé lökődni nem épp olyan program, ami hidegen hagyhat bárkit is.
Úgy érzi, fordul vele egyet a világ, ahogy újra előkerülnek a gyümölcsök. Mintha most még bódítóbb, még csábítóbb lenne, mint korábban, valahogy fejében akaratlanul is megfordul a kép, hogy milyen lenne, ha a sejtelmes mosolyra húzódó ajkak közül kaphatna kóstolót... Muszáj megráznia a fejét, ez annyira képtelen és tőle szokatlan gondolat, nem is érti, mi hozhatta elő belőle. Talán a lény vonzereje? Vagy a gyümölcsben volt valami? Remegő kézzel veszi át a termést, közben pedig próbál mindenhova nézni, csak a kentaurra nem, arca már így is lángol zavarában, amit csak tovább fokoz a következő kérdés.*
-De!
*Önkéntelenül bukik ki a válasz, mintha nem is tőle jönne, még saját maga számára is idegenül cseng a hangja. Nem ennyire könnyű őt megkapni, de lényegében ezzel még nem lépnek át semmilyen határt, semmi erkölcstelen nem fog történni. szinte eleped érte, hogy megérinthesse, ez a vágy győzedelmeskedik a józan ész fölött, ahogy közelebb lép, rogyadozó lábakkal. Az érintés, a közelség, ahogy egy pillanatra teljesen a férfihez simul, mámorító, egy szemvillanásnyi időre ő is elfeledkezik magáról, ahogy ujjai végigfutnak az izmos karon, még mielőtt a hátra kerülne. Észre sem veszi, hogy a gyümölcs kiesik a kezéből, jobban leköti, hogy mit érzékel. Mintha nem is lovon ülne, sokkal selymesebb a szőre. Ha ő kerül fel elsőként, akkor nem lesz rest kicsit előrébb csúszni, hogy a kentaur felsőtestéhez simulhasson, állát annak vállára téve. Ha Gilly megelőzte, ami nem kizárható, akkor húgát karolja át hátulról és halkan súg a fülébe.*
-Csípj meg, hogy nem álmodom.
*Amennyiben elől van, úgy ez a mondat nem hangzik el, de bármelyik eset következzen is be, egy kérdése mindenképpen lesz.*
-Hova megyünk?
// Dawn, Gilly //
*Ő elsősorban állatokra szakosodott vadász, ahol nem kap helyt megtévesztés. Ha motoszkálás van, hát a préda is arra lesz. A vérébe ivódott reflex ez, ami embervadászatban kifejezetten hátrány, de hát őt nem is orgyilkosnak képezték ki, így teljességgel érthető, hogy miért fordul máris arra, védtelenül hagyva ezzel baljukat. Az külön enyhítő körülményként írható fel, hogy a kastély előtti tér viszonylag nyitott, ha valaki vagy valami közeledett volna, mér felfigyelt volna rá korábban.
Zaj nincs tovább, ahogy elsuhanó árnyék sem, csak az édes illat, ami annyira csábító, hívogató, hogy nem tudnak neki ellenállni. Miért is kellene? A bódító aroma minden alapvető óvatosságot száműz belőlük, át sem gondolják rendesen, hogy ismeretlen gyümölcsből tilos enni, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Dawnban ugyan egy pillanatra megszólal valami figyelmeztető kis csilingelés, de elnyomja, kezébe véve a ragacsos termést nem képes tovább ellenállni, jóízűen beleharap. Ha lehetséges, az íz túlszárnyalja előzetes várakozásait, amit az illat adott, minden aroma megtalálható benne, ami az elf érzékeinek kellemes és kívánatos. Varázslattal sem lehetne tökéletesebbet teremteni, de sajnos nem élvezhetnek ki minden falatot, ösztönük éles és a közeledőre máris fegyvert rántanak. Addig a pillanatig, amíg nem tudatosul bennük, hogy micsoda lénnyel állnak szemben, amikor is aztán mindenki a saját vérmérsékletének megfelelőn reagálhatja le a jelenséget. Dawn, ahogy az tőle megszokott, most is ügyetlenkedik, értelmetlenül hebeg. Az sem tűnik fel neki, hogy most még Gilly sem képes szokott, nyugodt modorát elővenni, túlzottan rabul ejti a kentaur látványa.
Hát még amikor az elé lép és megérinti...! Egész testén furcsa bizsergés szalad végig, lábai megroggyannak, mintha össze akarna esni, de valami csoda folytán mégis sikerül talpon maradnia. Az elf lánya nem is hinné, hogy lehet ennél jobb, illetve rosszabb is, de ahogy megérzi a forró leheletet és a puha bőrt a fülén, kénytelen megkapaszkodni, mert remegő lábai nem bírják tovább testének súlyát. És mi kínálkozik legjobb kapaszkodónak? Természetesen a legközelebbi fa, annak is az az ága, amibe az előző percekben ütötte be a fejét. Ujjai olyan erővel fonódnak a kéregre, mintha puszta kézzel szándékozna ketté roppantani, Szerencsére ennyi erő nem szorult törékeny alkatába, így ez épp arra elég, hogy saját magát megtartsa.
Levegőt lényegében csak az után sikerül vennie, hogy a lény húgához pártol, némileg féltékenyen figyeli ugyan, hogy miféle kedveskedést kap a fiatalabbik lány is, de el kell ismernie, erre a kis szünetre szüksége van, hogy hevesen dobogó szívét megpróbálja lassabb ütemre inteni. Mindig zavarba jön férfiak közelében, de ennyire intenzív hatással egyik sem volt rá még soha. Még Beril sem, pedig együtt elrabolódni és sárkány elé lökődni nem épp olyan program, ami hidegen hagyhat bárkit is.
Úgy érzi, fordul vele egyet a világ, ahogy újra előkerülnek a gyümölcsök. Mintha most még bódítóbb, még csábítóbb lenne, mint korábban, valahogy fejében akaratlanul is megfordul a kép, hogy milyen lenne, ha a sejtelmes mosolyra húzódó ajkak közül kaphatna kóstolót... Muszáj megráznia a fejét, ez annyira képtelen és tőle szokatlan gondolat, nem is érti, mi hozhatta elő belőle. Talán a lény vonzereje? Vagy a gyümölcsben volt valami? Remegő kézzel veszi át a termést, közben pedig próbál mindenhova nézni, csak a kentaurra nem, arca már így is lángol zavarában, amit csak tovább fokoz a következő kérdés.*
-De!
*Önkéntelenül bukik ki a válasz, mintha nem is tőle jönne, még saját maga számára is idegenül cseng a hangja. Nem ennyire könnyű őt megkapni, de lényegében ezzel még nem lépnek át semmilyen határt, semmi erkölcstelen nem fog történni. szinte eleped érte, hogy megérinthesse, ez a vágy győzedelmeskedik a józan ész fölött, ahogy közelebb lép, rogyadozó lábakkal. Az érintés, a közelség, ahogy egy pillanatra teljesen a férfihez simul, mámorító, egy szemvillanásnyi időre ő is elfeledkezik magáról, ahogy ujjai végigfutnak az izmos karon, még mielőtt a hátra kerülne. Észre sem veszi, hogy a gyümölcs kiesik a kezéből, jobban leköti, hogy mit érzékel. Mintha nem is lovon ülne, sokkal selymesebb a szőre. Ha ő kerül fel elsőként, akkor nem lesz rest kicsit előrébb csúszni, hogy a kentaur felsőtestéhez simulhasson, állát annak vállára téve. Ha Gilly megelőzte, ami nem kizárható, akkor húgát karolja át hátulról és halkan súg a fülébe.*
-Csípj meg, hogy nem álmodom.
*Amennyiben elől van, úgy ez a mondat nem hangzik el, de bármelyik eset következzen is be, egy kérdése mindenképpen lesz.*
-Hova megyünk?
253. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 23:21:27
Üzenet elküldve: 2014-04-06 23:21:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpai vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Mikor megízlelik a gyümölcsöt, annak íze szinte teljesen szétárad egész testükben, s olyan érzés kerítheti őket hatalmába, mintha éppen egy szenvedély rabjaivá akarnának válni. Az a kellemes, léleknyugtató érzés, mely elmulaszt minden bút és bajt, s ezek helyébe csak a gyönyört hozza.
A kentaur tekintete hol Dawn szemeiben vájkál, hogy Gillyében, miközben ajkainak szegletében az a sejtelmes mosoly egy pillanatra sem akar eltűnni. Ahogy a két hölgyet figyeli, csupasz mellkasa hevesen emelkedik fel s alá, miközben patái nyugodtan tapodják a földet, s olykor egy apró porzás utalhat arra, hogy ismét meg tett feléjük egy apró lépést. Dús, barna szőrén egy apró sár vagy koszfolt sincsen, olyan, mintha tökéletesen lenne ápolva mindennap. Hosszú, fekete farkában itt-ott apróbb fonások is felfedezhetőek, persze ezeket csak akkor veheti észre a két szépség, ha a lény mögé kerülnek.*
- Csss... *helyezi rá váratlanul mutatóujját Dawn szájára, s közelebb hajol hegyes füléhez* Itt csak én vagyok, s remélem, hogy felérek a hárpiákkal. Bár talán nem vagyok olyan szép *forró lehelete szinte meglobogtatja az elf pár hajtincsét*, s talán nem tudok repülni *ekkor orrát érinti finoman Dawn füléhez, s húzza végig rajta, majd elhajol arca felé*, de talán tudok olyat mutatni, amit azok nem...
*Suttogása szinte teljesen körbelengi a hölgyeményt, mintha csak valami túlságosan is kellemes varázslat lenne a levegőben! Mikor Gilly megszólal, a kentaur ujjaival lágyan megérinti a hölgy arcát, s közel hajolva ajkaihoz, mélyen a szemébe nézve szólal meg.*
- Ilyen hölgyeknek nem a vadászattal kellene foglalkozniuk *arcát végighúzza az elf arca mellett, miközben ajkai alig-alig egy-egy ponton hozzáérnek*, sokkal inkább valami élvezetesebbel...
*Ekkor nem tudni honnan, de előhúz a férfi újabb két gyümölcsöt, melyeket tenyereibe helyez, s a páros felé nyújtja. A két gyümölcs még mindig duzzad az élettől, s a ragacsos anyag édeskés illata már oly erős és kellemes, hogy szinte a világot is színesebben látja a két hölgy!*
- Nincs kedvetek egyet... lovagolni rajtam?
*Húzza fel egyik szemöldökét, mosolya sejtelmesen szélesebbre húzódik, majd kezével a...
... hátára kezd mutatni. Ha elfogadják az ajánlatot, akkor mindkét hölgy dereka köré fonja erős kezeit, s egy könnyed mozdulattal a hátára helyezi őket. Szőre selymes, meleg, mintha egy varázslatos fűtengerben ücsörögnének, s ébenhaja oly csodálatos, mintha egy sötét vízesés omolna ebbe a fűtengerbe...*
// Dawn, Gilly //
*Mikor megízlelik a gyümölcsöt, annak íze szinte teljesen szétárad egész testükben, s olyan érzés kerítheti őket hatalmába, mintha éppen egy szenvedély rabjaivá akarnának válni. Az a kellemes, léleknyugtató érzés, mely elmulaszt minden bút és bajt, s ezek helyébe csak a gyönyört hozza.
A kentaur tekintete hol Dawn szemeiben vájkál, hogy Gillyében, miközben ajkainak szegletében az a sejtelmes mosoly egy pillanatra sem akar eltűnni. Ahogy a két hölgyet figyeli, csupasz mellkasa hevesen emelkedik fel s alá, miközben patái nyugodtan tapodják a földet, s olykor egy apró porzás utalhat arra, hogy ismét meg tett feléjük egy apró lépést. Dús, barna szőrén egy apró sár vagy koszfolt sincsen, olyan, mintha tökéletesen lenne ápolva mindennap. Hosszú, fekete farkában itt-ott apróbb fonások is felfedezhetőek, persze ezeket csak akkor veheti észre a két szépség, ha a lény mögé kerülnek.*
- Csss... *helyezi rá váratlanul mutatóujját Dawn szájára, s közelebb hajol hegyes füléhez* Itt csak én vagyok, s remélem, hogy felérek a hárpiákkal. Bár talán nem vagyok olyan szép *forró lehelete szinte meglobogtatja az elf pár hajtincsét*, s talán nem tudok repülni *ekkor orrát érinti finoman Dawn füléhez, s húzza végig rajta, majd elhajol arca felé*, de talán tudok olyat mutatni, amit azok nem...
*Suttogása szinte teljesen körbelengi a hölgyeményt, mintha csak valami túlságosan is kellemes varázslat lenne a levegőben! Mikor Gilly megszólal, a kentaur ujjaival lágyan megérinti a hölgy arcát, s közel hajolva ajkaihoz, mélyen a szemébe nézve szólal meg.*
- Ilyen hölgyeknek nem a vadászattal kellene foglalkozniuk *arcát végighúzza az elf arca mellett, miközben ajkai alig-alig egy-egy ponton hozzáérnek*, sokkal inkább valami élvezetesebbel...
*Ekkor nem tudni honnan, de előhúz a férfi újabb két gyümölcsöt, melyeket tenyereibe helyez, s a páros felé nyújtja. A két gyümölcs még mindig duzzad az élettől, s a ragacsos anyag édeskés illata már oly erős és kellemes, hogy szinte a világot is színesebben látja a két hölgy!*
- Nincs kedvetek egyet... lovagolni rajtam?
*Húzza fel egyik szemöldökét, mosolya sejtelmesen szélesebbre húzódik, majd kezével a...
... hátára kezd mutatni. Ha elfogadják az ajánlatot, akkor mindkét hölgy dereka köré fonja erős kezeit, s egy könnyed mozdulattal a hátára helyezi őket. Szőre selymes, meleg, mintha egy varázslatos fűtengerben ücsörögnének, s ébenhaja oly csodálatos, mintha egy sötét vízesés omolna ebbe a fűtengerbe...*
252. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 22:45:53
Üzenet elküldve: 2014-04-06 22:45:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Alig teszik lovaikat újból lépésbe, máris megzavarja őket valami. Gilly oldalán valami zaj és zörgés hallatszik, mire Dawn is arra fordul, szabadon hagyva baljukat, ha elterelés lenne csak, s csapda, akkor könnyedén essenek bele. Remélhetőleg, nem onnan fog érkezni valamiféle támadás, míg mind a ketten a jobbra figyelnek.
Mire Dawn leszáll, Gilly már maga előtt tartva kését, áll a ló mellett, és indulásra kész, hogy megnézzék, mi volt ez. De alig indulnának neki, az ő orrát is megcsapja a furcsa és vonzó illat. Ahogy haladnak, kiakasztják a lovak kantárját egy-egy fához, hogy amikor már az illat nagyon közelről érződik, a lehető legcsendesebben tudjanak haladni. Gilly nem tudja, hogy most a hangot vagy az illatot követik, de mivel előbbit nem nagyon fedezi fel, utóbbi pedig egyre inkább kiszorít mindent a tudatából, úgy véli, hogy azt.
Amikor meglátják a gyümölcsöt, Dawn csodálkozva nézi és vizsgálja, Gilly pedig előbb körbenéz, de nem képes sokáig ellenállni, hogy ne térdeljen le mellé. Még ő se látott hasonlót. Kimondottan csábító az illata, s külsőre is igencsak vonzó, főleg hogy Dawnhoz hasonlóan, Gilly sem evett már egy ideje. A másikat leszakítja és ő is megkóstolja. Először csak egy apró falatot harap ki belőle, de megérezve a frenetikus ízt, hirtelen még nagyobbat ragad ki fogaival, halkan szürcsentve fel a levét. Ha mérgező is, nagyon finom és nehéz lenne ellenállni neki.
De alig harap bele, ki se esik szájból, mikor fegyverét újból maga elé emeli és Dawn mellé sorol, hogy dobásra kész tőrét vesse az ellenfélre, mikor meglátja, micsoda teremtmény is az. A gyümölcs kiesik szájából és a földön gurul el. Egy kentaur! Végignéz rajta többször is, nem káprázik-e csupán a szeme. De akárhogy koncentrál, csak ezt a különleges lényt látja, kit gyerekmesékből ismert eddig csak.
És Dawn hozza a formáját, ha hímekről van szó. Hebeg-habog és nem képes kinyögni, mit is akar. Újból neki kell kezébe venni a beszélgetést, még ha most neki is nehezére esik, újra elnézve a kentaurt. Arcán enyhe pír kezd uralmat nyerni, ahogy torokköszörülés után előrébb lép.*
- A nővérem azt szeretné mondani, hogy... a hárpiákat jöttünk levadászni, akik mostanában itt... itt tombolnak. Mármint nem itt, a földeken. Oda tartottunk, de hallottunk valamit és... jöttünk megnézni.
*A végén neki is kis akadozással ugyan, de sikerül kinyögni, utolsó szava után beharapva alsó ajkát. Összehozta! Ráadásul jobban is, mint Dawnnak. Mint máskor is, de talán nővérének feltűnik a kentaur mellett is, hogy most húga is kissé mintha zavarban lenne.*
// Dawn, Gilly //
*Alig teszik lovaikat újból lépésbe, máris megzavarja őket valami. Gilly oldalán valami zaj és zörgés hallatszik, mire Dawn is arra fordul, szabadon hagyva baljukat, ha elterelés lenne csak, s csapda, akkor könnyedén essenek bele. Remélhetőleg, nem onnan fog érkezni valamiféle támadás, míg mind a ketten a jobbra figyelnek.
Mire Dawn leszáll, Gilly már maga előtt tartva kését, áll a ló mellett, és indulásra kész, hogy megnézzék, mi volt ez. De alig indulnának neki, az ő orrát is megcsapja a furcsa és vonzó illat. Ahogy haladnak, kiakasztják a lovak kantárját egy-egy fához, hogy amikor már az illat nagyon közelről érződik, a lehető legcsendesebben tudjanak haladni. Gilly nem tudja, hogy most a hangot vagy az illatot követik, de mivel előbbit nem nagyon fedezi fel, utóbbi pedig egyre inkább kiszorít mindent a tudatából, úgy véli, hogy azt.
Amikor meglátják a gyümölcsöt, Dawn csodálkozva nézi és vizsgálja, Gilly pedig előbb körbenéz, de nem képes sokáig ellenállni, hogy ne térdeljen le mellé. Még ő se látott hasonlót. Kimondottan csábító az illata, s külsőre is igencsak vonzó, főleg hogy Dawnhoz hasonlóan, Gilly sem evett már egy ideje. A másikat leszakítja és ő is megkóstolja. Először csak egy apró falatot harap ki belőle, de megérezve a frenetikus ízt, hirtelen még nagyobbat ragad ki fogaival, halkan szürcsentve fel a levét. Ha mérgező is, nagyon finom és nehéz lenne ellenállni neki.
De alig harap bele, ki se esik szájból, mikor fegyverét újból maga elé emeli és Dawn mellé sorol, hogy dobásra kész tőrét vesse az ellenfélre, mikor meglátja, micsoda teremtmény is az. A gyümölcs kiesik szájából és a földön gurul el. Egy kentaur! Végignéz rajta többször is, nem káprázik-e csupán a szeme. De akárhogy koncentrál, csak ezt a különleges lényt látja, kit gyerekmesékből ismert eddig csak.
És Dawn hozza a formáját, ha hímekről van szó. Hebeg-habog és nem képes kinyögni, mit is akar. Újból neki kell kezébe venni a beszélgetést, még ha most neki is nehezére esik, újra elnézve a kentaurt. Arcán enyhe pír kezd uralmat nyerni, ahogy torokköszörülés után előrébb lép.*
- A nővérem azt szeretné mondani, hogy... a hárpiákat jöttünk levadászni, akik mostanában itt... itt tombolnak. Mármint nem itt, a földeken. Oda tartottunk, de hallottunk valamit és... jöttünk megnézni.
*A végén neki is kis akadozással ugyan, de sikerül kinyögni, utolsó szava után beharapva alsó ajkát. Összehozta! Ráadásul jobban is, mint Dawnnak. Mint máskor is, de talán nővérének feltűnik a kentaur mellett is, hogy most húga is kissé mintha zavarban lenne.*
251. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 21:28:29
Üzenet elküldve: 2014-04-06 21:28:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Apuka mindig tökéletesen tudja, hogy mire is van szükségük. Hiába tűnik úgy, hogy nem foglalkozik gyermekeivel, valójában úgy ismeri mindkettőt, mint a tenyerét. Ezért tudott annak idején Dawnnak is tökéletes hátast választani, és ezért nem hibázott most sem, amikor Gilly-n volt a sor. Tharo jószága még várat magára, apuka azt súgta meg Dawnnak, hogy neki szeretne valami különlegesebbet, egy gwuffot, ha lehetséges.
Elindulnak a kastély felé, mindketten gondosan ügyelve. Dawnnak elég csak a bal oldalra figyelnie, hiszen jobbján húga halad. Tekintete egyszer sem kalandozik el arra, meg kell mutatnia, hogy bizalma teljes, nem feltételezi, hogy a lány hibát vétene.
Ahogy megérkeznek, máris zajt hall, amitől kezében megfeszül az íj húrja, pontosan a hang irányába szegezve egy nyílvesszőt.*
-Arra, van ott valami.
*Hangja annyira halk, hogy még Gilly is épp csak hallhatja. Fegyverét egyik kezébe fogja, másikkal önmagát segíti le a nyeregből. Nesztelenül ér földet, lova kantárját alkarjára tekeri, majd az íjat készenlétben tartva, a lehető leghalkabban indul el a vélt mozgás irányába. Ahogy közelebb érnek, orrát megcsapja a csábító illat, ami bármennyire kellemes is, nem adhatja át magát neki teljesen, továbbra is figyelnie kell. Lupo kantárát egy faágra csavarja, testvérének int, hogy ő is tegyen így, majd mutatja az irányt, hogy merre tovább. Talán nem is tudatosul benne, de pontosan az illatot követi, ami van elég erőteljes, hogy könnyedén meg lehessen találni a forrását.*
-Mi ez a növény? Sosem láttam még ehhez foghatót.
*Azért még alaposan körbenéz, mielőtt leguggolna, hogy közelebbről is szemügyre vegye különösen a termést. Annyira étvágygerjesztő, gyomra pedig nagyot kordul, jelezve, hogy reggeli óta semmit nem evett.*
-Szerintem kóstoljuk meg. Olyan jól néz ki, nem hiszem, hogy mérgező.
*Azért egy levelet letépve a zsebébe süllyeszti, majd a gyümölcsért nyúl, hogy az egyiket leszakítva megkóstolja. Felsóhajt az ízére, ennyire finomat talán még soha életében nem evett. Már mohón harapna is egy újabb falatot, de a motoszkálás és patadobogás észhez téríti, így meredező nyílvesszővel várja az eléjük toppanót.
Nem sokon múlik, hogy ne ejtse el a fegyverét, de szája így is tátva marad, ahogy meglátja, kicsoda, pontosabban micsoda lép elő. Egy kentaur? Ki ne hallott volna gyerekmeséket ezekről a lényekről, de Dawn mindig azt hitte, a létezésük nem több puszta legendánál.*
-Ez... Ez hihetetlen.
*Elkerekedett szemekkel nézi a jelenséget, természetesen most már leeresztett nyíllal. Sok mindenre számított, de erre biztosan nem. Kábaságából az rántja ki némileg, amikor felegyenesedve feje teteje egy alacsonyan lévő ágba koppan, a szőke hajkoronába vonzva pár levélkezdeményt. Ez is jól indul... Az íjat vállára akasztja, míg egyik kezével a fájós részt dörzsölgeti, arcán pedig lassan zavart pír kezd kibontakozni.*
-Mi... Szóval csak... A fogadós, vagyis hogy nem, hanem valaki más... Hogy hárpiák, és mi...
*Nem meglepő, hogy nem tud összeszedetten beszélni, láthatóan még mindig a kentaur megjelenésének hatása alatt van. Gyerekként annyiszor kívánta, hogy bár találkozna természetfeletti lényekkel, sellőkkel, kentaurokkal, de sosem hitte, hogy egyszer alkalma is lesz rá. Ráadásul az a pillantás... Le kell sütnie a szemét, mert úgy érzi, lábai is beleremegnek, ahogy a lény ránéz.*
A hozzászólás írója (Dawn Wagata) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.06 21:49:46
// Dawn, Gilly //
*Apuka mindig tökéletesen tudja, hogy mire is van szükségük. Hiába tűnik úgy, hogy nem foglalkozik gyermekeivel, valójában úgy ismeri mindkettőt, mint a tenyerét. Ezért tudott annak idején Dawnnak is tökéletes hátast választani, és ezért nem hibázott most sem, amikor Gilly-n volt a sor. Tharo jószága még várat magára, apuka azt súgta meg Dawnnak, hogy neki szeretne valami különlegesebbet, egy gwuffot, ha lehetséges.
Elindulnak a kastély felé, mindketten gondosan ügyelve. Dawnnak elég csak a bal oldalra figyelnie, hiszen jobbján húga halad. Tekintete egyszer sem kalandozik el arra, meg kell mutatnia, hogy bizalma teljes, nem feltételezi, hogy a lány hibát vétene.
Ahogy megérkeznek, máris zajt hall, amitől kezében megfeszül az íj húrja, pontosan a hang irányába szegezve egy nyílvesszőt.*
-Arra, van ott valami.
*Hangja annyira halk, hogy még Gilly is épp csak hallhatja. Fegyverét egyik kezébe fogja, másikkal önmagát segíti le a nyeregből. Nesztelenül ér földet, lova kantárját alkarjára tekeri, majd az íjat készenlétben tartva, a lehető leghalkabban indul el a vélt mozgás irányába. Ahogy közelebb érnek, orrát megcsapja a csábító illat, ami bármennyire kellemes is, nem adhatja át magát neki teljesen, továbbra is figyelnie kell. Lupo kantárát egy faágra csavarja, testvérének int, hogy ő is tegyen így, majd mutatja az irányt, hogy merre tovább. Talán nem is tudatosul benne, de pontosan az illatot követi, ami van elég erőteljes, hogy könnyedén meg lehessen találni a forrását.*
-Mi ez a növény? Sosem láttam még ehhez foghatót.
*Azért még alaposan körbenéz, mielőtt leguggolna, hogy közelebbről is szemügyre vegye különösen a termést. Annyira étvágygerjesztő, gyomra pedig nagyot kordul, jelezve, hogy reggeli óta semmit nem evett.*
-Szerintem kóstoljuk meg. Olyan jól néz ki, nem hiszem, hogy mérgező.
*Azért egy levelet letépve a zsebébe süllyeszti, majd a gyümölcsért nyúl, hogy az egyiket leszakítva megkóstolja. Felsóhajt az ízére, ennyire finomat talán még soha életében nem evett. Már mohón harapna is egy újabb falatot, de a motoszkálás és patadobogás észhez téríti, így meredező nyílvesszővel várja az eléjük toppanót.
Nem sokon múlik, hogy ne ejtse el a fegyverét, de szája így is tátva marad, ahogy meglátja, kicsoda, pontosabban micsoda lép elő. Egy kentaur? Ki ne hallott volna gyerekmeséket ezekről a lényekről, de Dawn mindig azt hitte, a létezésük nem több puszta legendánál.*
-Ez... Ez hihetetlen.
*Elkerekedett szemekkel nézi a jelenséget, természetesen most már leeresztett nyíllal. Sok mindenre számított, de erre biztosan nem. Kábaságából az rántja ki némileg, amikor felegyenesedve feje teteje egy alacsonyan lévő ágba koppan, a szőke hajkoronába vonzva pár levélkezdeményt. Ez is jól indul... Az íjat vállára akasztja, míg egyik kezével a fájós részt dörzsölgeti, arcán pedig lassan zavart pír kezd kibontakozni.*
-Mi... Szóval csak... A fogadós, vagyis hogy nem, hanem valaki más... Hogy hárpiák, és mi...
*Nem meglepő, hogy nem tud összeszedetten beszélni, láthatóan még mindig a kentaur megjelenésének hatása alatt van. Gyerekként annyiszor kívánta, hogy bár találkozna természetfeletti lényekkel, sellőkkel, kentaurokkal, de sosem hitte, hogy egyszer alkalma is lesz rá. Ráadásul az a pillantás... Le kell sütnie a szemét, mert úgy érzi, lábai is beleremegnek, ahogy a lény ránéz.*
A hozzászólás írója (Dawn Wagata) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.06 21:49:46
250. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 20:52:57
Üzenet elküldve: 2014-04-06 20:52:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
// Dawn, Gilly //
*Igen szép estnek nézünk elébe: egy remek, kellemes meleg és tavaszias idő után egy remek, enyhén hűvös este tökéletes lehet. A tavasznak köszönhetően igen sok növény és virág éled újjá: csodásak, illatosak, színesek. Ám nem minden a külső...
Ha a két hölgyemény odaér a kastélyhoz az esti órákban, akkor az épületet körbeölelő sziklás, bokros, enyhén fás részen oldalt hallhatnak valami motoszkálást, ahol mintha egy alak is felbukkant volna! Talán egy elkószált hárpia? Hiszen ezek mindig csapatban vonulnak, könnyen lehet, hogy egy fiatal kiesett a fészekből... Ha elkezdik követni, akkor viszont váratlanul valami szokatlan illatot érezhetnek. Olyan ez az illat, mint a leggyönyörűbb tavaszi szellő, a legcsodásabb tengervíz, a legfinomabb gyümölcs... Egyszóval, igazán csábító illat áradhat feléjük az egyik fa mögül, mely mögött egy apró, enyhén fénylő kékes növény kandikál ki a levelek közül. Szárán két dundi gyümölcsnek látszó valami lóg, melyek enyhén ragacsosak, viszont nagyon étvágygerjesztőek! Az ízük sem különb, mintha beleharapnának a tavaszba!
Ha megteszik, akkor talán rájöhetnek, hogy tényleg nem minden a külső... Kentaurok csak a kusza mesékben létezhetnek. Vagy mégsem? Ezek szerint nem, hiszen egy halk patadobogás után az egyik fa mögül szép lassan sétál ki egy igen megtermett, barna szőrű, izmos testű kentaur, kinek hosszú ébenhaját lágyan kapkodja a szél. Szemei méregzöldek, melyek szinte világítanak a sötétben, s melyeket egy pillanatra sem tud levenni a két hölgyről. Mozgásában semmi veszélyes nincs, patái lassan tapodják a földet, s mikor odaér a hölgyekhez, lassan meghajol.*
- Hölgyeim... Mily rég is találkoztam ily csodás teremtésekkel... Mi járatban erre?
*Mondja sóhajtva mély és dallamos hangján, s egy lépést ismét tesz feléjük. Ekkor már jól látható lesz, hogy a félig ember, félig állat szerű teremtény testét egy darab szövet sem borítja.*
// Dawn, Gilly //
*Igen szép estnek nézünk elébe: egy remek, kellemes meleg és tavaszias idő után egy remek, enyhén hűvös este tökéletes lehet. A tavasznak köszönhetően igen sok növény és virág éled újjá: csodásak, illatosak, színesek. Ám nem minden a külső...
Ha a két hölgyemény odaér a kastélyhoz az esti órákban, akkor az épületet körbeölelő sziklás, bokros, enyhén fás részen oldalt hallhatnak valami motoszkálást, ahol mintha egy alak is felbukkant volna! Talán egy elkószált hárpia? Hiszen ezek mindig csapatban vonulnak, könnyen lehet, hogy egy fiatal kiesett a fészekből... Ha elkezdik követni, akkor viszont váratlanul valami szokatlan illatot érezhetnek. Olyan ez az illat, mint a leggyönyörűbb tavaszi szellő, a legcsodásabb tengervíz, a legfinomabb gyümölcs... Egyszóval, igazán csábító illat áradhat feléjük az egyik fa mögül, mely mögött egy apró, enyhén fénylő kékes növény kandikál ki a levelek közül. Szárán két dundi gyümölcsnek látszó valami lóg, melyek enyhén ragacsosak, viszont nagyon étvágygerjesztőek! Az ízük sem különb, mintha beleharapnának a tavaszba!
Ha megteszik, akkor talán rájöhetnek, hogy tényleg nem minden a külső... Kentaurok csak a kusza mesékben létezhetnek. Vagy mégsem? Ezek szerint nem, hiszen egy halk patadobogás után az egyik fa mögül szép lassan sétál ki egy igen megtermett, barna szőrű, izmos testű kentaur, kinek hosszú ébenhaját lágyan kapkodja a szél. Szemei méregzöldek, melyek szinte világítanak a sötétben, s melyeket egy pillanatra sem tud levenni a két hölgyről. Mozgásában semmi veszélyes nincs, patái lassan tapodják a földet, s mikor odaér a hölgyekhez, lassan meghajol.*
- Hölgyeim... Mily rég is találkoztam ily csodás teremtésekkel... Mi járatban erre?
*Mondja sóhajtva mély és dallamos hangján, s egy lépést ismét tesz feléjük. Ekkor már jól látható lesz, hogy a félig ember, félig állat szerű teremtény testét egy darab szövet sem borítja.*
249. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 20:32:04
Üzenet elküldve: 2014-04-06 20:32:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok - Hárpia vadászat //
*Megbíznak egymásban és a képességeikben, így nem csoda, ha tényleg jó csapatként fognak együtt működni, ahogy tőlük illő is. Hiszen ismerik egymást ennyire, még ha ez lesz az első, igazi közös kalandjuk, mikor nem csak gyakorolnak. Bár, ez utóbbi tevékenységet is régen űzték kettesben. Mostanában mind a két lány egyre-másra magával foglalkozott. De majd most újra felélesztik kapcsolatuk régi tüzét, mikor még minden nap egymás nyakában lógtak, elválaszthatatlanul, egymás vérét szívva. Persze, ez most is elmaradhatatlan lesz, ezt előre tudja Gilly.
Vágtája talán kérészlétű, de legalább tudja már, hogy rövidtávon mennyire tehetséges paripát kapott. Apuka jól tudja, mire van szüksége az ő kis lányának. Hiszen szokása bajba keveredni, honnan egy villámléptű hátas bármikor ki tudja menekíteni. De sajnos egy ilyen távon futó versenyen ez nem sokat ér. Viszont arra mindenképpen jó, hogy Gilly is érezze újra, ahogy a szél arcát simogatja, haját zilálja és egyre csak pezsdíti vérét, csak akkor szorít rá feszülten a kantárra, mikor lassulni kezd és Dawn elhúz mellette. Legszívesebben még tovább hajtaná az állatot mérgében, egyre csak feszítve minden izmát, de tudja, hogy azzal csak rosszat tenne és amúgy se tudná beérni nővérét. Inkább engedi, hogy lassítson és egy kényelmes tempóban érje be már a közelben váró testvérét.
Ők nem egy összeszokott csapat a lóval, amúgy is nagy a valószínűsége, hogy ha egyszer sajátja lesz, fiatalabban kerül hozzá, hogy tényleg Gillyhez szokjon és neki kelljen betanítania.*
- Mindig.
*Csak ennyit tesz hozzá és ki tudja honnan, egyik dobótőre kerül kezébe. Másik kezébe is könnyedén tud varázsolni, látszólag a semmiből, még ha ilyen egyszerűen már csak egyet-egyet tud, azon kívül, mi készen várja jelenleg kantárral foglalt kezét. A maradék dobótőre a zsákjában van, tokjaikba zárva, hogy ne sértsék fel annak anyagát, ám egyszerű zárukat egy erősebb mozdulat kipattintja és máris halálos fegyverekké lesznek. Dobásra készen feszül jobbja, mivel tudja, hogy balját most Dawn fedezi. Készen áll bármire, így nem érheti meglepetés. Bár, ez egy elég elhamarkodott kijelentés lenne Gilmarne részéről, ezért nem is teszi szóvá, nehogy Dawn úgy vélje, meg kell mondania, téved. Mert valóban, soha, senki nem lehet bármire kész.*
*Megbíznak egymásban és a képességeikben, így nem csoda, ha tényleg jó csapatként fognak együtt működni, ahogy tőlük illő is. Hiszen ismerik egymást ennyire, még ha ez lesz az első, igazi közös kalandjuk, mikor nem csak gyakorolnak. Bár, ez utóbbi tevékenységet is régen űzték kettesben. Mostanában mind a két lány egyre-másra magával foglalkozott. De majd most újra felélesztik kapcsolatuk régi tüzét, mikor még minden nap egymás nyakában lógtak, elválaszthatatlanul, egymás vérét szívva. Persze, ez most is elmaradhatatlan lesz, ezt előre tudja Gilly.
Vágtája talán kérészlétű, de legalább tudja már, hogy rövidtávon mennyire tehetséges paripát kapott. Apuka jól tudja, mire van szüksége az ő kis lányának. Hiszen szokása bajba keveredni, honnan egy villámléptű hátas bármikor ki tudja menekíteni. De sajnos egy ilyen távon futó versenyen ez nem sokat ér. Viszont arra mindenképpen jó, hogy Gilly is érezze újra, ahogy a szél arcát simogatja, haját zilálja és egyre csak pezsdíti vérét, csak akkor szorít rá feszülten a kantárra, mikor lassulni kezd és Dawn elhúz mellette. Legszívesebben még tovább hajtaná az állatot mérgében, egyre csak feszítve minden izmát, de tudja, hogy azzal csak rosszat tenne és amúgy se tudná beérni nővérét. Inkább engedi, hogy lassítson és egy kényelmes tempóban érje be már a közelben váró testvérét.
Ők nem egy összeszokott csapat a lóval, amúgy is nagy a valószínűsége, hogy ha egyszer sajátja lesz, fiatalabban kerül hozzá, hogy tényleg Gillyhez szokjon és neki kelljen betanítania.*
- Mindig.
*Csak ennyit tesz hozzá és ki tudja honnan, egyik dobótőre kerül kezébe. Másik kezébe is könnyedén tud varázsolni, látszólag a semmiből, még ha ilyen egyszerűen már csak egyet-egyet tud, azon kívül, mi készen várja jelenleg kantárral foglalt kezét. A maradék dobótőre a zsákjában van, tokjaikba zárva, hogy ne sértsék fel annak anyagát, ám egyszerű zárukat egy erősebb mozdulat kipattintja és máris halálos fegyverekké lesznek. Dobásra készen feszül jobbja, mivel tudja, hogy balját most Dawn fedezi. Készen áll bármire, így nem érheti meglepetés. Bár, ez egy elég elhamarkodott kijelentés lenne Gilmarne részéről, ezért nem is teszi szóvá, nehogy Dawn úgy vélje, meg kell mondania, téved. Mert valóban, soha, senki nem lehet bármire kész.*
248. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 19:38:34
Üzenet elküldve: 2014-04-06 19:38:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok - Hárpia vadászat//
-Pontosan.
*Nem csak húgában, de saját képességeiben is tökéletesen megbízik, ezért tudja ennyire egyértelműen kijelenteni. Nem fog bajuk esni, vigyáznak egymásra, ahogy azt a vadászok teszik.*
-Ugyan, te is tudod, hogy elüldözök minden férfit a környezetemből.
*Nevet fel nem túl hangosan, kivételesen nem érződik hangjában bármi keserűség vagy szomorúság. Jól tudja, hogy esetlensége és kétbalkezessége mennyire taszító a legtöbb hímnemű szemében, az utóbbi időben csak Daranel volt, aki képes volt mindezt elnézni neki... megrázza a fejét, nem akar ebbe belegondolni, mert csak elfogja a félelem, hogy az embernek valami baja esett, ezért nem találkoztak azóta sem, hogy gondját viselte az erdőben.
A verseny megkezdődik, jóleső szél csap az arcába, ahogyan teljesen Lupo nyakára hajol. A kanca nem fürgeségéről híres, hiszen csataló, de a kitartása annál nagyobb. Ahogy Gilly lehagyja, elmosolyodik, halk szavakkal biztatja hátasát és tartja a tempót. nem ez a leggyorsabb iram, amit diktálni tud, de nem is sprintre készülnek, hanem hosszabb távú lovaglásra.*
-Az nevet, aki utoljára nevet. Van még mit tanulnia, igaz, szépségem?
*A robusztus izmok egyenletes tempóval lendítik előre a hatalmas testet és pihekönnyű utasát, olyan természetességgel, mintha valójában egy test lennének. Dawn pontosan tudja, mikor hogyan mozduljon, hova helyezze a súlypontját, mennyire engedje a kantárt, hogy a legkisebb felesleges terhet jelentse, Lupo pedig ezt vágtájának simaságával hálálja meg. Nem hiába töltöttek együtt éveket, technikájuk valóban tökéletesre fejlődött.
Csak akkor állítja meg a kancát, amikor eléri a kastélyhoz felvezető ösvény elejét. Egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy az ő elsőbbségét hozza a rögtönzött kis verseny, de ha tévedne, az sem szegi kedvét. Akár így, akár úgy, az ösvény elejénél mindenképpen meg kell várniuk a másikat.*
-Innentől óvatosabban és lassabban haladunk. A fegyvered legyen mindig kéznél, de soha ne akadályozzon. Figyelj mindenre, de közben ne téveszd szem elől az utat, ne zavarja meg az irányérzéked semmi. Készen állsz?
*Húgára pillant, majd ha bármi megerősítést kap a részéről, lépésben megindítja Lupot. Tekintete az ösvény azon oldalára villan gyakorta, amelyiken ő halad, eközben fülel és lova reakcióit is figyeli. tegezér már a hátára akasztotta, íját pedig ölében pihenteti, ha bármi veszély fenyegetné őket, nyeregből is könnyedén tud szinte minden irányba lőni.*
A hozzászólás írója (Dawn Wagata) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.06 19:49:13
-Pontosan.
*Nem csak húgában, de saját képességeiben is tökéletesen megbízik, ezért tudja ennyire egyértelműen kijelenteni. Nem fog bajuk esni, vigyáznak egymásra, ahogy azt a vadászok teszik.*
-Ugyan, te is tudod, hogy elüldözök minden férfit a környezetemből.
*Nevet fel nem túl hangosan, kivételesen nem érződik hangjában bármi keserűség vagy szomorúság. Jól tudja, hogy esetlensége és kétbalkezessége mennyire taszító a legtöbb hímnemű szemében, az utóbbi időben csak Daranel volt, aki képes volt mindezt elnézni neki... megrázza a fejét, nem akar ebbe belegondolni, mert csak elfogja a félelem, hogy az embernek valami baja esett, ezért nem találkoztak azóta sem, hogy gondját viselte az erdőben.
A verseny megkezdődik, jóleső szél csap az arcába, ahogyan teljesen Lupo nyakára hajol. A kanca nem fürgeségéről híres, hiszen csataló, de a kitartása annál nagyobb. Ahogy Gilly lehagyja, elmosolyodik, halk szavakkal biztatja hátasát és tartja a tempót. nem ez a leggyorsabb iram, amit diktálni tud, de nem is sprintre készülnek, hanem hosszabb távú lovaglásra.*
-Az nevet, aki utoljára nevet. Van még mit tanulnia, igaz, szépségem?
*A robusztus izmok egyenletes tempóval lendítik előre a hatalmas testet és pihekönnyű utasát, olyan természetességgel, mintha valójában egy test lennének. Dawn pontosan tudja, mikor hogyan mozduljon, hova helyezze a súlypontját, mennyire engedje a kantárt, hogy a legkisebb felesleges terhet jelentse, Lupo pedig ezt vágtájának simaságával hálálja meg. Nem hiába töltöttek együtt éveket, technikájuk valóban tökéletesre fejlődött.
Csak akkor állítja meg a kancát, amikor eléri a kastélyhoz felvezető ösvény elejét. Egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy az ő elsőbbségét hozza a rögtönzött kis verseny, de ha tévedne, az sem szegi kedvét. Akár így, akár úgy, az ösvény elejénél mindenképpen meg kell várniuk a másikat.*
-Innentől óvatosabban és lassabban haladunk. A fegyvered legyen mindig kéznél, de soha ne akadályozzon. Figyelj mindenre, de közben ne téveszd szem elől az utat, ne zavarja meg az irányérzéked semmi. Készen állsz?
*Húgára pillant, majd ha bármi megerősítést kap a részéről, lépésben megindítja Lupot. Tekintete az ösvény azon oldalára villan gyakorta, amelyiken ő halad, eközben fülel és lova reakcióit is figyeli. tegezér már a hátára akasztotta, íját pedig ölében pihenteti, ha bármi veszély fenyegetné őket, nyeregből is könnyedén tud szinte minden irányba lőni.*
A hozzászólás írója (Dawn Wagata) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.06 19:49:13
247. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-06 08:53:37
Üzenet elküldve: 2014-04-06 08:53:37
ÚJ
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Wram Vrauk//
*Kicsit összeszűkíti szemeit, kicsit hitetlenkedve nézi az orkot, végül eldönti magába, hogy nem vitatkozik ezen, de azért csak nem bírja ki, hogy ne mondja ki a véleményét.*
-Ezzel nem értek egyet. *rázza meg a levegőbe a mutató ujját a mágus.* -Persze a hiedelmek szerint amiket te felsoroltál is boszorkányság, azonban ha ezek mögé nézel, inkább a szakirány felé hajlanak, mint a vajákosok. *mondja nagy meggyőződéssel, aztán gyorsan legyint is egyet.* -De mindegy, ebbe ne menjünk bele. *mosolyodik el Worenth, kár erről vitázni, mert csak értelmetlen időpocsékolás lenne, és képtelenek lennének meggyőzni egymást.
A mágus hallgatja az ork szavait, közben behunyja szemeit, érzékeit a másodperc törtrésze alatt kiélesíti, majd ki is tisztítja elméjét.*
-Kísérteties. *teszi hozzá, szinte csak maga elé mormolva Wram szavaihoz.* -Mégis kristály tiszta. *mondja még a hórihorgas mágus, ám szavai rejtélyesek lehetnek az ork számára, aki nyilván nem tudhatja, hogy a vele szemben álló mágusnak csak pár pillanatába, és egy kis koncentrálásába kerül, hogy belepillantson a kastély múltjába. Ezért kristály tiszta, mert ezt nem akadályozza sem sötétség, sem köd, sem bármilyen zavaró tényező, ami a kíváncsi szemeknek gátat szabna. Kissé jobban elkalandozik ezen gondolataiba, amit Wram érzékelhet is rajta, mert kicsit később kapcsol a következő mondatára.*
-A templomba én is el szeretnék menni. Engem a levegő, és vízmágia formálása érdekelne, mivel én már szerencsére túl vagyok az alapokon. *mondja, de hangjában semmiféle pökhendiség, vagányság, vagy felvágás nem érezhető, pusztán a tényeket mondja, ami különben látszik is rajta, és egész lényéből kiérezhető.* -Hát igen bizony nem olcsó dolog, és nem is olyan egyszerű, csakúgy, mint a mélységi fogság. *mondja kicsit mosolyogva, visszautalva Wram szavaira, noha igaz fogalma sincs mi is az valójában, de egyáltalán nem hangzik valami bizalom gerjesztőnek. Aztán hirtelen eszébe jut a mágustorony, és az öreg varázsló. Ott a toronyban rengeteg könyv, és tekercs várakozik arra, hogy a tartalmát a varázsolni kívánók magukba szippantsák, és talán az lehet a legmegfelelőbb hely az ork számára, hogy erősítse magát.*
-Ismered a mágustornyot ? Az öreg varázsló bölcsessége, és a mágikus könyvek nagyon hasznosak lehetnek mind a kezdők, mind a haladók számára. Bár elég messze van innen, de megéri a túrát. *bólogat szavai közben hevesen a mágus.* -Ha gondolod, azonnal indulhatunk. *mondja céltudatosan, és gyorsan felpattan a helyéről, majd előre nyújtja botját, megmutatva ezzel az irányt. Furcsa is lehet az ork számára ez a kedves gesztus, mivel nemrég még a torkához nyomta a pengét, de érződik a máguson, hogy nem akar ő okoskodni, de képes arra, hogy segítsen, és megmutassa az utat Wram-nak.*
*Kicsit összeszűkíti szemeit, kicsit hitetlenkedve nézi az orkot, végül eldönti magába, hogy nem vitatkozik ezen, de azért csak nem bírja ki, hogy ne mondja ki a véleményét.*
-Ezzel nem értek egyet. *rázza meg a levegőbe a mutató ujját a mágus.* -Persze a hiedelmek szerint amiket te felsoroltál is boszorkányság, azonban ha ezek mögé nézel, inkább a szakirány felé hajlanak, mint a vajákosok. *mondja nagy meggyőződéssel, aztán gyorsan legyint is egyet.* -De mindegy, ebbe ne menjünk bele. *mosolyodik el Worenth, kár erről vitázni, mert csak értelmetlen időpocsékolás lenne, és képtelenek lennének meggyőzni egymást.
A mágus hallgatja az ork szavait, közben behunyja szemeit, érzékeit a másodperc törtrésze alatt kiélesíti, majd ki is tisztítja elméjét.*
-Kísérteties. *teszi hozzá, szinte csak maga elé mormolva Wram szavaihoz.* -Mégis kristály tiszta. *mondja még a hórihorgas mágus, ám szavai rejtélyesek lehetnek az ork számára, aki nyilván nem tudhatja, hogy a vele szemben álló mágusnak csak pár pillanatába, és egy kis koncentrálásába kerül, hogy belepillantson a kastély múltjába. Ezért kristály tiszta, mert ezt nem akadályozza sem sötétség, sem köd, sem bármilyen zavaró tényező, ami a kíváncsi szemeknek gátat szabna. Kissé jobban elkalandozik ezen gondolataiba, amit Wram érzékelhet is rajta, mert kicsit később kapcsol a következő mondatára.*
-A templomba én is el szeretnék menni. Engem a levegő, és vízmágia formálása érdekelne, mivel én már szerencsére túl vagyok az alapokon. *mondja, de hangjában semmiféle pökhendiség, vagányság, vagy felvágás nem érezhető, pusztán a tényeket mondja, ami különben látszik is rajta, és egész lényéből kiérezhető.* -Hát igen bizony nem olcsó dolog, és nem is olyan egyszerű, csakúgy, mint a mélységi fogság. *mondja kicsit mosolyogva, visszautalva Wram szavaira, noha igaz fogalma sincs mi is az valójában, de egyáltalán nem hangzik valami bizalom gerjesztőnek. Aztán hirtelen eszébe jut a mágustorony, és az öreg varázsló. Ott a toronyban rengeteg könyv, és tekercs várakozik arra, hogy a tartalmát a varázsolni kívánók magukba szippantsák, és talán az lehet a legmegfelelőbb hely az ork számára, hogy erősítse magát.*
-Ismered a mágustornyot ? Az öreg varázsló bölcsessége, és a mágikus könyvek nagyon hasznosak lehetnek mind a kezdők, mind a haladók számára. Bár elég messze van innen, de megéri a túrát. *bólogat szavai közben hevesen a mágus.* -Ha gondolod, azonnal indulhatunk. *mondja céltudatosan, és gyorsan felpattan a helyéről, majd előre nyújtja botját, megmutatva ezzel az irányt. Furcsa is lehet az ork számára ez a kedves gesztus, mivel nemrég még a torkához nyomta a pengét, de érződik a máguson, hogy nem akar ő okoskodni, de képes arra, hogy segítsen, és megmutassa az utat Wram-nak.*
246. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-05 13:51:53
Üzenet elküldve: 2014-04-05 13:51:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Wramból újabb kacagás tör elő, látva a nyilvánvaló meglepetést Worenth arcán, hogy képes értelmesen beszélni.*
- Nem minden ork vérengző barbár! De nem is mindig tűrik el maguk mellett azt, akinek több sütnivalója van, mint egy Wargnak.-
*Mondja, majd felhorkan a következő mondatokra.*
-Ugyanmár! Ha mindenki, aki ismeri a növények titkait, alvilági figura lenne, az összes bábát, meg füves embert tömlöcbe dobálnának a városőrök.-
*Legyint, majd hirtelen elkomorul az arca.*
-Nem lehet rögösebb egy mélységi fogságánál.-
*Morogja halkan és egy kurta pipát vesz elő, megtömi és rágyújt.*
-Mit sem számít a név, ha nincs mögötte tartalom.-
*Feleli, és a szájában levő pipa parazsa felizzik.*
-Még csak most tanultam meg magamba szívni a manát, de ami itt van, furcsa. Sűrű, nyomasztó.-
*Válaszolja az ork elgondolkodva.*
-Egyébként tudom. Jártam a templomban, és egy halom aranyat hagytam az oltáron azért a kevés tudásért, amivel magamba hívhatom a manát. De formázni még nem tudom.-
*Mélyeszti tekintetét a máguséba.*
*Wramból újabb kacagás tör elő, látva a nyilvánvaló meglepetést Worenth arcán, hogy képes értelmesen beszélni.*
- Nem minden ork vérengző barbár! De nem is mindig tűrik el maguk mellett azt, akinek több sütnivalója van, mint egy Wargnak.-
*Mondja, majd felhorkan a következő mondatokra.*
-Ugyanmár! Ha mindenki, aki ismeri a növények titkait, alvilági figura lenne, az összes bábát, meg füves embert tömlöcbe dobálnának a városőrök.-
*Legyint, majd hirtelen elkomorul az arca.*
-Nem lehet rögösebb egy mélységi fogságánál.-
*Morogja halkan és egy kurta pipát vesz elő, megtömi és rágyújt.*
-Mit sem számít a név, ha nincs mögötte tartalom.-
*Feleli, és a szájában levő pipa parazsa felizzik.*
-Még csak most tanultam meg magamba szívni a manát, de ami itt van, furcsa. Sűrű, nyomasztó.-
*Válaszolja az ork elgondolkodva.*
-Egyébként tudom. Jártam a templomban, és egy halom aranyat hagytam az oltáron azért a kevés tudásért, amivel magamba hívhatom a manát. De formázni még nem tudom.-
*Mélyeszti tekintetét a máguséba.*
245. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-04 21:36:46
Üzenet elküldve: 2014-04-04 21:36:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Wram Vrauk//
*Érdekesnek tűnik számára az ork beszéde, mind stílusilag, mind a szavai megformálása miatt. Korábban nemigen hallott orkoktól ilyen beszédet, ebből is látszik, hogy van még mit felfedezni a világban. Az már más kérdés, hogy az ork kultúrában soha nem igazán volt kedve belelátni, mindig is taszító érzések kerítették hatalmukba a kegyetlen fajjal kapcsolatosan, bár nincsenek előítéletei, és lám, a vele szemben álló képes meglepni.*
-Igen inkább így ismertek. *bólogat a hórihorgas mágus.* -Viszont a vajákosokról az is köztudott nálunk, hogy leginkább alvilágiaknak tekintik őket. *teszi még hozzá, szándékosan, nyomatékosan kihangsúlyozza, hogy nálunk, mert az orkoknál ez is lehet másként.* -Nemes cél vezérel barátom. *mondja nyugodt hangon, bólint egyet, amiért igazán megtisztelve érezheti magát az ork.* -Hosszú és rögös a mágia útja nekem elhiheted, de egy kis kitartással, és akaraterővel, képessé válhatsz a környezeted energiáit összegyűjteni. *mondja Worenth, közben a kezében lévő mágus bottal körbeint a kastély romjain. Ha eddig nem esett volna le az orknak, hogy egy mágussal van dolga, akkor e mozdulatok után már biztosan világosan tudni fogja.*
-Érdekes. Őszintén szólva nem találkoztam még olyan orkkal, akit ilyen célok vezérelnek, de ne vedd sértésnek. *teszi hozzá villámgyorsan, nehogy feleslegesen felpiszkálja az ork idegeit.* -Mindig vannak kivételek. *mondja kis mosolyt erőltetve arcára.*
-Wram. Igazán jó név egy orknak. *mosolyodik el, mert tényleg elég egyszerűnek, de kegyetlennek hangzik a neve, ami már inkább megszokottabb egy orktól.* -És Wram elárulnád nekem, hogy pontosan milyen erőket érzel itt ? *tárja szét karját, majd újra leül, botját kicsit maga elé, a homlokához emeli, és összébb ráncolja szemöldökeit. Az ő érzései pontosak és élesek, mint a legjobban kiedzett fegyverek, viszont kíváncsi, hogy egy ork milyen energiát is érezhet a Grombar kastély romjaiból. Megvárja a választ, majd kíváncsiskodik tovább.*
-És tudod hol tudsz tanulni itt Artheniorban, vagy nem ismered annyira a várost ? És a mágia milyen ága érdekelne ? *zárja le kérdései sorát, és érezni rajta, hogy felkeltette a furácska ork, aki sámán szeretne lenni. És ki tudja, még talán tudna is segíteni Wram-nak, persze ahhoz még kicsit jobban meg kell ismernie, mert azért finoman fogalmazva nincs még olyan nagy bizodalma a vele szemben állóval, de a jövőben akár ez még pozitív irányba is változhat.*
*Érdekesnek tűnik számára az ork beszéde, mind stílusilag, mind a szavai megformálása miatt. Korábban nemigen hallott orkoktól ilyen beszédet, ebből is látszik, hogy van még mit felfedezni a világban. Az már más kérdés, hogy az ork kultúrában soha nem igazán volt kedve belelátni, mindig is taszító érzések kerítették hatalmukba a kegyetlen fajjal kapcsolatosan, bár nincsenek előítéletei, és lám, a vele szemben álló képes meglepni.*
-Igen inkább így ismertek. *bólogat a hórihorgas mágus.* -Viszont a vajákosokról az is köztudott nálunk, hogy leginkább alvilágiaknak tekintik őket. *teszi még hozzá, szándékosan, nyomatékosan kihangsúlyozza, hogy nálunk, mert az orkoknál ez is lehet másként.* -Nemes cél vezérel barátom. *mondja nyugodt hangon, bólint egyet, amiért igazán megtisztelve érezheti magát az ork.* -Hosszú és rögös a mágia útja nekem elhiheted, de egy kis kitartással, és akaraterővel, képessé válhatsz a környezeted energiáit összegyűjteni. *mondja Worenth, közben a kezében lévő mágus bottal körbeint a kastély romjain. Ha eddig nem esett volna le az orknak, hogy egy mágussal van dolga, akkor e mozdulatok után már biztosan világosan tudni fogja.*
-Érdekes. Őszintén szólva nem találkoztam még olyan orkkal, akit ilyen célok vezérelnek, de ne vedd sértésnek. *teszi hozzá villámgyorsan, nehogy feleslegesen felpiszkálja az ork idegeit.* -Mindig vannak kivételek. *mondja kis mosolyt erőltetve arcára.*
-Wram. Igazán jó név egy orknak. *mosolyodik el, mert tényleg elég egyszerűnek, de kegyetlennek hangzik a neve, ami már inkább megszokottabb egy orktól.* -És Wram elárulnád nekem, hogy pontosan milyen erőket érzel itt ? *tárja szét karját, majd újra leül, botját kicsit maga elé, a homlokához emeli, és összébb ráncolja szemöldökeit. Az ő érzései pontosak és élesek, mint a legjobban kiedzett fegyverek, viszont kíváncsi, hogy egy ork milyen energiát is érezhet a Grombar kastély romjaiból. Megvárja a választ, majd kíváncsiskodik tovább.*
-És tudod hol tudsz tanulni itt Artheniorban, vagy nem ismered annyira a várost ? És a mágia milyen ága érdekelne ? *zárja le kérdései sorát, és érezni rajta, hogy felkeltette a furácska ork, aki sámán szeretne lenni. És ki tudja, még talán tudna is segíteni Wram-nak, persze ahhoz még kicsit jobban meg kell ismernie, mert azért finoman fogalmazva nincs még olyan nagy bizodalma a vele szemben állóval, de a jövőben akár ez még pozitív irányba is változhat.*
244. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-04 14:59:55
Üzenet elküldve: 2014-04-04 14:59:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Wram alaposan végig méri újfent a vele szemben állót. Mostmár inkább kiváncsian, mint fenyegetően. Valóban erős akarattal rendelkezik, hisz hamar visszanyeri a hangját. A hivatását illető kérdésre csupán megrázza fejét, és reszelős hangján magyarázatba kezd.*
-Nem. Nem vagyok sámán. Legalábbis nem bírom a szellemek jóindulatát még. A törzsekben a magamfajtát, aki nem bír a szellemek erejével, de rálépett az ösvényre, aki a penge és a főzetek erejét használja, boszorkánymesternek hívják. Nálatok talán vajákosként.-
*Kapirgálja meg erősen borostás arcát az ork.*
-El akarom nyerni az erőt, hogy sámáni erőm legyen. Akkor válhatok csak boszorkánymesterré.-
*Mondja, majd fejét felszegve beleszimatol a levegőbe.*
-Érzem a hely erejét, de magamtól képtelen vagyok összegyűjteni. Tanulni jöttem, vagy keresni valakit, aki képes tanítani.-
*Feleli, majd a férfi szemébe néz, és komoran bólint.*
-Wramnak neveznek.-
*Wram alaposan végig méri újfent a vele szemben állót. Mostmár inkább kiváncsian, mint fenyegetően. Valóban erős akarattal rendelkezik, hisz hamar visszanyeri a hangját. A hivatását illető kérdésre csupán megrázza fejét, és reszelős hangján magyarázatba kezd.*
-Nem. Nem vagyok sámán. Legalábbis nem bírom a szellemek jóindulatát még. A törzsekben a magamfajtát, aki nem bír a szellemek erejével, de rálépett az ösvényre, aki a penge és a főzetek erejét használja, boszorkánymesternek hívják. Nálatok talán vajákosként.-
*Kapirgálja meg erősen borostás arcát az ork.*
-El akarom nyerni az erőt, hogy sámáni erőm legyen. Akkor válhatok csak boszorkánymesterré.-
*Mondja, majd fejét felszegve beleszimatol a levegőbe.*
-Érzem a hely erejét, de magamtól képtelen vagyok összegyűjteni. Tanulni jöttem, vagy keresni valakit, aki képes tanítani.-
*Feleli, majd a férfi szemébe néz, és komoran bólint.*
-Wramnak neveznek.-
243. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-04 08:28:37
Üzenet elküldve: 2014-04-04 08:28:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Wram Vrauk//
*Az ork kísérteties kacagásakor ismét nyel egy nagyot, és érzi, hogy könnyedén elmetszheti a torkát a fegyveres. Ráadásul még csak egy lélek sem kószál erre, talán nem is véletlenül, így még csak szemtanúja sem lenne az esetnek, és mire a mágus holttestére találna itt valaki, már régen késő lenne. Aztán a penge lejjebb kerül a torkától, igaz még mindig neki szegeződik, de mindjárt kényelmesebb a helyzet, és még a pulzusa is kezd visszaállni a normál kerékvágásba. Az ork szavait hallva kicsit összeszűkülnek szemei, majd jobban elkerekednek a meglepettségen, amikor az bölcsen kezd beszélni. Egyáltalán nem ezt várta, hanem sokkalta ostobább és értelmetlenebb megnyilvánulást, és érthetetlen, összefüggéstelen beszédet, ahogy azt már számtalan orknál tapasztalta. Érzi a mágus, hogy van ebben az orkban valami, ami nem egy kegyetlen gyilkológépre emlékezteti, hanem egy valamivel bölcsebb és több érzéssel megáldott egyedre.* ~Csak nem sámán ?~ *fut végig agyán egy kósza gondolat. Hallott már ork mágusokról és sámánokról, akik a horda vezérei voltak, mivel intelligencia szintjük kiemelkedett az átlagtól, bölcsek voltak, és az ostobábbak fejet hajtottak előttük.*
-Valóban nem azért jöttem. Én is érzek dolgokat. Te amolyan sámánféle vagy ? *kérdez rá nyíltan a mágus, tudja, hogy az orkoknál már egy méregkeverő vagy boszorkány is annak számít, így legalább hamar választ kaphat megérzésére.*
-Igen ahogy mondod. Pont mint az árvaháznál, erről a helyről is legendák, és rémtörténetek keringenek. *mondja, és mire a szavak elhagyják száját, az ork végre elteszi kardját, így Worenth is végre fellélegezhet. Szív is egy jó nagyot a levegőből, majd feláll, és lenyúl a botjáért. Megadóan emeli maga elé kezeit, jelezve az orknak, hogy semmilyen támadásra nem készül, de úgy sejti, az ork tudja is ezt, így nyugodtan veszi kezébe a mágusbotját.*
-Érdemes kiélesíteni az érzékeket, és akkor bizony megüti a füledet egy-két hang, vagy szemeid elé tárul egy-két fénycsóva. *beszéli a mágus, közben körbejártatja fejét.* -Csodás volt régen ez a kastély, volt szerencsém egy pillanat erejéig meglátni az ősi formáját. *húzódik mosolyra a mágus szája először, mióta az orkkal találkozott.*
-És pontosan mire szeretnél itt bukkanni, vagy mit szeretnél kideríteni ? És mi a neved ? *kérdezgeti a mágus, közben enyhén rádől a botjára, és figyelmesen hallgatja az ork beszédét.*
*Az ork kísérteties kacagásakor ismét nyel egy nagyot, és érzi, hogy könnyedén elmetszheti a torkát a fegyveres. Ráadásul még csak egy lélek sem kószál erre, talán nem is véletlenül, így még csak szemtanúja sem lenne az esetnek, és mire a mágus holttestére találna itt valaki, már régen késő lenne. Aztán a penge lejjebb kerül a torkától, igaz még mindig neki szegeződik, de mindjárt kényelmesebb a helyzet, és még a pulzusa is kezd visszaállni a normál kerékvágásba. Az ork szavait hallva kicsit összeszűkülnek szemei, majd jobban elkerekednek a meglepettségen, amikor az bölcsen kezd beszélni. Egyáltalán nem ezt várta, hanem sokkalta ostobább és értelmetlenebb megnyilvánulást, és érthetetlen, összefüggéstelen beszédet, ahogy azt már számtalan orknál tapasztalta. Érzi a mágus, hogy van ebben az orkban valami, ami nem egy kegyetlen gyilkológépre emlékezteti, hanem egy valamivel bölcsebb és több érzéssel megáldott egyedre.* ~Csak nem sámán ?~ *fut végig agyán egy kósza gondolat. Hallott már ork mágusokról és sámánokról, akik a horda vezérei voltak, mivel intelligencia szintjük kiemelkedett az átlagtól, bölcsek voltak, és az ostobábbak fejet hajtottak előttük.*
-Valóban nem azért jöttem. Én is érzek dolgokat. Te amolyan sámánféle vagy ? *kérdez rá nyíltan a mágus, tudja, hogy az orkoknál már egy méregkeverő vagy boszorkány is annak számít, így legalább hamar választ kaphat megérzésére.*
-Igen ahogy mondod. Pont mint az árvaháznál, erről a helyről is legendák, és rémtörténetek keringenek. *mondja, és mire a szavak elhagyják száját, az ork végre elteszi kardját, így Worenth is végre fellélegezhet. Szív is egy jó nagyot a levegőből, majd feláll, és lenyúl a botjáért. Megadóan emeli maga elé kezeit, jelezve az orknak, hogy semmilyen támadásra nem készül, de úgy sejti, az ork tudja is ezt, így nyugodtan veszi kezébe a mágusbotját.*
-Érdemes kiélesíteni az érzékeket, és akkor bizony megüti a füledet egy-két hang, vagy szemeid elé tárul egy-két fénycsóva. *beszéli a mágus, közben körbejártatja fejét.* -Csodás volt régen ez a kastély, volt szerencsém egy pillanat erejéig meglátni az ősi formáját. *húzódik mosolyra a mágus szája először, mióta az orkkal találkozott.*
-És pontosan mire szeretnél itt bukkanni, vagy mit szeretnél kideríteni ? És mi a neved ? *kérdezgeti a mágus, közben enyhén rádől a botjára, és figyelmesen hallgatja az ork beszédét.*
242. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-03 22:30:18
Üzenet elküldve: 2014-04-03 22:30:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Wram magában elismeréssel adózik az elötte álló ember akaraterejének.*
~Vagy gyakorlott mágus, vagy nem, csak jó nevelést kapott.~
*Wram alapból azzal számolt, hogy egy varázslóba botlik, így a motozásnál óvakodott megfogni a magát Worenthnek nevező ember medálját. Sosem lehet tudni alapon a tőrhőz sem nyúlt, pedig sejtése szerint szép darab lehet. Ennek ellenére most szemben állnak, és az ork a dac szagát érzi ezen az emberen. És az erőét is. Mikor a másik megszólal, Wram könnyeden elkacagja magát, majd a pengét leengedve, de készenlétben tartva, megszólal.*
- Kötve hiszem, hogy verekedni jöttél erre a helyre mágus. Tisztán érzem a dacodat ember. De ahogy te sem, úgy én sem ezért jöttem ide.-
*Zajosan szimatol körbe, majd szeme ismét a máguson.*
-Ez a hely. Más. Valahogy él, vagy mintha élne. Én ezért jöttem.-
*Mondja, majd egy pillanattal később elteszi a kardját.*
*Wram magában elismeréssel adózik az elötte álló ember akaraterejének.*
~Vagy gyakorlott mágus, vagy nem, csak jó nevelést kapott.~
*Wram alapból azzal számolt, hogy egy varázslóba botlik, így a motozásnál óvakodott megfogni a magát Worenthnek nevező ember medálját. Sosem lehet tudni alapon a tőrhőz sem nyúlt, pedig sejtése szerint szép darab lehet. Ennek ellenére most szemben állnak, és az ork a dac szagát érzi ezen az emberen. És az erőét is. Mikor a másik megszólal, Wram könnyeden elkacagja magát, majd a pengét leengedve, de készenlétben tartva, megszólal.*
- Kötve hiszem, hogy verekedni jöttél erre a helyre mágus. Tisztán érzem a dacodat ember. De ahogy te sem, úgy én sem ezért jöttem ide.-
*Zajosan szimatol körbe, majd szeme ismét a máguson.*
-Ez a hely. Más. Valahogy él, vagy mintha élne. Én ezért jöttem.-
*Mondja, majd egy pillanattal később elteszi a kardját.*
241. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2014-04-03 20:33:55
Üzenet elküldve: 2014-04-03 20:33:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Wram Vrauk//
*Békésen eszegeti a maga kis kenyerét, ami nem egy kétfogásos ebéd, de a sétálgatás után most jobban esik neki, mint bármilyen nehéz étel. A víz amit kortyolgat kristály tiszta és zamatos, így az is különösen jól esik neki. A hangok azonban nem szűnnek, és megint hallja a lépteket, amik már sokkal közelebbről érkeznek. Egy pillanat erejéig mozdulatlanná válik, majd lenyeli az utolsó falatot, behunyja szemeit, hogy megpróbálja érzékelni a környezetében lévő mozgolódást. A rítus, amit a mágus végez hasonló ahhoz, mikor valaki elméjével próbál eggyé válni, vagy mikor egy tárgynak próbálja meglátni a régi formáját. De ez azonban annál jóval összetettebb, és nehezebb folyamat, így esélytelen megelőzni a közeledő orkot. Egy pillanat múlva a torkán érzi a hűvös pengét, amire szemei is kinyílnak, szíve hevesebben kezd el verni, és pulzusa is jelentősen felszökik. Az ork szavaira hevesen bólogat, jelezvén neki, hogy ebben a helyzetben a legkevésbé sem szeretne ugrálni. Aztán motozni kezdi az ork, szeme sarkából pedig mágus botjára pillant, amit így ülő helyzetből sajnos nem is ér el, mert ahhoz előre kellene hajolnia, viszont a nyakának feszülő pengék visszatartják ettől a lehetőségtől. Azt viszont biztosra tudja, hogy ha a talizmánjához akár csak egy ujjal is hozzá mer érni az ork, akkor imádkozhat, hogy a mágus ne vegye kezébe a botját, mert akkor biztosan elszabadul a pokol. Érzi a kezek tapintását, ahogy a talizmán felé siklanak az ujjak, és fel is készül a harcra, még ha látszólag vert helyzetben van akkor is. De vagy nem figyel eléggé, vagy nem is érdekli, de végül nem lel rá sem a talizmánra, sőt még lehet, hogy arra az egy szál tőrre sem. Aztán az ork elé kerül, végül szemtől szembe, hogy ő is láthassa kivel is van dolga. Egy gyors végigmérés, pár pillantás, viszont nagyon nem méricskél a mágus, nehogy dühbe guruljon, vagy megremegősödjön a keze az orknak.*
-A nevem Worenth. *feleli, majd nyel egy nagyot, szíve még mindig hevesen kalapál, de azért hangja nem csuklik el, és érthetően ejti ki a szavakat.*
-És te ki vagy, és mit akarsz tőlem ? *kérdezi bátran, és világoskék szemeit belemélyeszti az ork vörös félelmetes szempárjába, mint aki meg akarná igézni. Látszólag azért nem úgy reagál, mint aki fél, de persze nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy ne essem pánikba, és ne könyörögjön az életéért.*
-Ha harcolni akarsz küzdjünk meg, mint férfi a férfival. *mondja állva az ork tekintetét, bár abban biztos, hogy fegyveres harcban semmi esélye sem lenne az ork ellen. Várja az ork reakcióját, addig is nyugodtan marad, és állja a hűvös penge csiklandozását a nyakánál, de ez az állapot ha rövid időn belül nem változik, akkor biztosan tenni fog ellene valamit.*
*Békésen eszegeti a maga kis kenyerét, ami nem egy kétfogásos ebéd, de a sétálgatás után most jobban esik neki, mint bármilyen nehéz étel. A víz amit kortyolgat kristály tiszta és zamatos, így az is különösen jól esik neki. A hangok azonban nem szűnnek, és megint hallja a lépteket, amik már sokkal közelebbről érkeznek. Egy pillanat erejéig mozdulatlanná válik, majd lenyeli az utolsó falatot, behunyja szemeit, hogy megpróbálja érzékelni a környezetében lévő mozgolódást. A rítus, amit a mágus végez hasonló ahhoz, mikor valaki elméjével próbál eggyé válni, vagy mikor egy tárgynak próbálja meglátni a régi formáját. De ez azonban annál jóval összetettebb, és nehezebb folyamat, így esélytelen megelőzni a közeledő orkot. Egy pillanat múlva a torkán érzi a hűvös pengét, amire szemei is kinyílnak, szíve hevesebben kezd el verni, és pulzusa is jelentősen felszökik. Az ork szavaira hevesen bólogat, jelezvén neki, hogy ebben a helyzetben a legkevésbé sem szeretne ugrálni. Aztán motozni kezdi az ork, szeme sarkából pedig mágus botjára pillant, amit így ülő helyzetből sajnos nem is ér el, mert ahhoz előre kellene hajolnia, viszont a nyakának feszülő pengék visszatartják ettől a lehetőségtől. Azt viszont biztosra tudja, hogy ha a talizmánjához akár csak egy ujjal is hozzá mer érni az ork, akkor imádkozhat, hogy a mágus ne vegye kezébe a botját, mert akkor biztosan elszabadul a pokol. Érzi a kezek tapintását, ahogy a talizmán felé siklanak az ujjak, és fel is készül a harcra, még ha látszólag vert helyzetben van akkor is. De vagy nem figyel eléggé, vagy nem is érdekli, de végül nem lel rá sem a talizmánra, sőt még lehet, hogy arra az egy szál tőrre sem. Aztán az ork elé kerül, végül szemtől szembe, hogy ő is láthassa kivel is van dolga. Egy gyors végigmérés, pár pillantás, viszont nagyon nem méricskél a mágus, nehogy dühbe guruljon, vagy megremegősödjön a keze az orknak.*
-A nevem Worenth. *feleli, majd nyel egy nagyot, szíve még mindig hevesen kalapál, de azért hangja nem csuklik el, és érthetően ejti ki a szavakat.*
-És te ki vagy, és mit akarsz tőlem ? *kérdezi bátran, és világoskék szemeit belemélyeszti az ork vörös félelmetes szempárjába, mint aki meg akarná igézni. Látszólag azért nem úgy reagál, mint aki fél, de persze nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy ne essem pánikba, és ne könyörögjön az életéért.*
-Ha harcolni akarsz küzdjünk meg, mint férfi a férfival. *mondja állva az ork tekintetét, bár abban biztos, hogy fegyveres harcban semmi esélye sem lenne az ork ellen. Várja az ork reakcióját, addig is nyugodtan marad, és állja a hűvös penge csiklandozását a nyakánál, de ez az állapot ha rövid időn belül nem változik, akkor biztosan tenni fog ellene valamit.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258