//Sa’argathot Ébredése//
//A kikötői felderítők érkezése//
*Sajnos nem sokáig élvezheti az előadást, pedig elég élénkítő hatása van az ilyen szópárbajoknak, de azt legalább biztosan sugallja, hogy energikusak a hegyes fülűek, amit viszont lehetne értékelni.
A lovak irányába pillant, amerre az előbb mutattak, onnantól pedig már csak fél füllel hallja az elhangzottakat, és amint lement az eligazítás, már indul is egy számára szimpatikusnak tűnő hátasért. Nem akar szöszmötölni, feleslegesen egy helyben álldogálni, már csak az hiányozna, hogy neki ne maradjon. Annyi biztos, hogy nem fog gyalogolni.
Fegyvere van, csak hátráltatná, ha feleslegesen még egy kardot aggatna magára. Végszükség esetén pedig még mindig ott vannak a tőrei, az egyéb dolgokról meg már nem is beszélve. A legutóbbit viszont valószínűleg még akkor se nagyon használná, ha lehet az élete múlna rajta. Legfeljebb nagyon diszkréten, kíváncsi szemektől takartan. Inkább küzd egy csapat élőhalott ellen, mint a túlfűtött igazságérzetes városi csürhével.
Élelemre és italra semmi szüksége, mégis a többiekkel együtt vesz magához ő is valamennyi adagot, csak a látszat kedvéért. Ha valóban több napig ellesznek, egy idő után szembetűnő lenne, ha se nem enne, se nem inna. Pedig van egy olyan érzése, hogy finomságokból jut majd neki bőven, addig pedig előételnek ott lesz a néhányukban lappangó félelem és feszültség. De tettetni sajnos ilyenkor mindig kell.
Ahogy már közelednek, feneketlen íriszei azonnal a távolban lévő kisebb holt csapatra merednek. Értetlen grimasszal szemléli a mozgásukat, nem érti miért kezdtek el körbe-körbe sétálni. Fejében sebes munkába kezdenek a fogaskerekek, próbálja felidézni a lehető legtöbb emléket, és tapasztalatot a másik síkon átélt harcokból, hátha régen, nagyon régen már látott hasonlót, vagy hátha olvasott ilyesmiről valamit. A nekromanciáról mindenképp, és ott kell lapulnia valahol a válasznak is.*
- Szerintem várnak. *Szólal meg, ám szemeit még mindig nem emeli le a távolban körözőkről. Egyelőre a legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnik, hogy várnak. Az ilyen élőhalottaknak a legritkább esetekben vannak önálló gondolataik vagy cselekedeteik, így az tűnik a leglogikusabbnak, hogy pontosan oda lettek küldve, és most addig köröznek ott, míg újabb utasítást nem kapnak, vagy túl közel nem mennek hozzájuk.
Hogy kik a keletre lévő csapat, nem különösebben érdekli. Amúgy is tudja, hogy mindjárt meg fogják tudni. Ha nem válaszolja meg valaki, mindjárt összetalálkoznak velük. Találgatások, minden érkezik a kérdésre. A vörös hajú elf lány megjegyzésén csak jót mosolyog. Szimpatikus neki a hegyes fülű. Éles a nyelve, és ez felettébb szórakoztatja.
Konkrétumot az ében bőrű nőstény ad, mire oda is kapja a fejét. Hallotta már ezt a nevet. Állítólag egy barbár törzs, akik elég rendesen megerősödtek a közelmúltban. Kicsit sem fűlik hozzájuk a foga. A barbároknál már csak egy fokkal rosszabbak az orkok, de inkább az utóbbiból futna össze egy csapatra valóval. Azoknak legalább van mentségük az ostobaságukra. Régen az ilyen primitív törzseket a városok közelébe sem engedték. Hiába, változnak az idők, puhul a rendszer, az emberek pedig tovább korcsosulnak.
Ahogy közelebb érnek, meg sem lepődik, hogy még nagyobb köztük az összevisszaság a fajok terén, mint náluk. És mily meglepő, orkok is vannak köztük. Megtalálja a zsák a foltját. Tökéletes párosítás, szellemileg majdnem úgyis egy szinten vannak.*