//A táborban//
*Elkínzottan felnyög, ahogy a varázsló és az érkező Gardur talpra állítják, felrepedt ajkába harapva szab gátat a fájdalom hiénáinak és fojtja el a további nyögéseket. Amikor sikerül felállnia, első gondolata a kardja, aminek hollétét Worenthen kéri számon, s mivel nem kap kielégítő választ, komor, vészjósló képpel néz körbe. Sérült, Chiari mágiája nem volt képes a komolyabb sebeit begyógyítani, de még így is veszélyes, annak ellenére is, hogy fegyverei valószínűleg szanaszét hevernek Grombar mezején.
A többiekkel nem törődve leszenvedi jobbjáról a páncélkesztyűt, majd két ujját szájába véve két éles, metsző füttyszót hallat, mely a síkon messze száll a kékesszürke ég alatt. A megerőltetés fájdalmasan összerántja fájó oldalát, véreset köp oldalra, majd elégedetten tekint fel, amikor az ismerős patadobogás megüti a fülét. Remélte, hogy Balthazard túlélte a csatát, amikor a lovasrohamnál talaj fogtak, a lovak szétfutottak a Szellem felbukkanásakor. A fájdalom vicsorgó szörnypofává változtatja mosolyát, amikor egy villanás homályosítja el tekintetét.
~ Itt pusztíts, ha tudsz! ~
Újra a túlvilágon, Argath birodalmában van, árnyak menetelnek körülötte, homályból font csápok nyúlnak felé és ő tehetetlenül, mozdulni képtelenül, néma sikolyra nyílt szájjal üvölt hangtalan a vörösfekete ég alatta felperzselt földön.
Az illúzió ahogy jött, úgy múlik el, sikerül talpon maradnia, de Gardurba kell kapaszkodjon, nehogy újra elessen. Ha segíteni akarnak neki, indulatosan utasítja el, pedig láthatóan szüksége volna rá, ám amikor Balthy odaér hozzá, inkább a termetes csatamén választja támaszul.*
- Menjünk.
*Vakkantja oda szárazon, köszönet nélkül hagyva a segítséget, mind Gardurnak, Worenthnek és Chiarinak is. Harmadik próbára sikerül felszállnia a lóra, de amikor a nyeregbe lendült, azonnal a lova véknyába vágja a sarkát és megindul az összegyűjtött felszereléseket szállító szekér felé.
Amikor odaért, szó nélkül túr a páncélok és fegyverek közé, pillantást sem vetve a fantomok vagy Argath vértjére vagy kardjaira. Először az ork-koponyás láncos buzogányt leli meg, amit azonnal az oldalára is akaszt, a pajzsát nem leli, ahogy dobótőrét sem, s már kezdi hatalmába keríteni a harag, amikor az egyik bestia pajzsa alatt megtalálja a mesterpallost. A markolatnál fogva húzza ki a fegyerek közül, a hideg fém nyugtatóan simul a tenyerébe. A penge a nyereg melletti hüvelybe kerül, majd a kolosszus nem törődve senkivel az északra tartó csapat után rúgat, de nem csapódik senkihez, egyedüllétre volna szüksége, nem társaságra.*