Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-02 20:52:57
Üzenet elküldve: 2013-10-02 20:52:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A hozászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
*Kelteria még mindig zuhan, ha nem félne már éppen unni kezdené. De túlságosan ideges, körbe pillant, egyedül csúszik lefelé. Kétségbe esik, s összeszorítja szemeit.*
~Már csak ez kellett, nem félek az egyedül léttől, de ilyen helyzetben, igenis kellene valaki, hogy ne legyek egyedül.~
*Éppen, hogy ezt végig gondolja nagyot puffan a kövön. Elájul, s jó ideig nem tér magához. S mikor felkel tompa fájdalmat érez a tarkóján, kezével elkezdi nyomkodni.*
~Jól bevertem! Te jó ég, mitől lett ilyen tiszta a hangom?~
*Lepődik meg hirtelen, a fejében csengő tiszta hangtól. Megijed, s hátát a falnak veti. Mellette belsőségek és hús cafatok vannak szétszórva a földön. Egy cellában van, a rácsok ősöregnek látszanak, mintha a hosszú évek nyirkos hideg levegője teljesen bele ette volna magát a vasrácsokba. A rácsokra fehér alakok kapaszkodnak. Ha túl néz a rácsokon még több cellát lát, mindben más fajhoz tartozó lényeket lát mind hófehérek. Az egyikben megpillantja a mágus és a nemes nő kék fényben alig látszó körvonalait. Nem mer kiáltani, de fél nagyon fél, s kíváncsi, hogy minden rendben van-e a többiekkel, de a félsz bele szorítja a szót. Körbe néz a félkör alakú termen az egyik sarokban egy nagy bőrrel fedett húsdarab van, s mikor megpillantja elszönyed.*
~Láttam már undorító dolgokat, de ilyen undorító helyzetben még nem voltam. Minden tekintetben undorító.~
*Lassan megpróbál feltápászkodni a fal segítségével. Majd hirtelen eszébe ötlik, hogy Log-ot nem látta. Ennek hatására megint a földre huppan.*
~Vajon rendben van? Remélem nincs baja.. De egyáltalán hol van és hol is vagyunk mi pontosan? Lehet, hogy ott a pince alatt? Áh biztosan nem, ez mintha mélyebben lenne, de mi van ha mégis? Meg fogok őrülni! Na még egyszer próbáljunk meg felálni, csak nem lesz baj, ha kicsit közelebb megyek.~
*Majd megint neki támaszkodik a csupasz falnak, de most sikerül felállnia. Fájnak a lábai meg a karjai is, de még éppen elviselhető ez a fájdalom. Pont lépne egyet, mikor megremeg a föld és megint az a nagy sóhaj hallatszik, mint tegnap este. Ijedtében neki vágódik a falnak. A nagy húsdarabnak feje is van testéhez képest igen apró feje. De nem sok ideje van ezen morfondírozni. A fehér "elfek" felé indulnak, szemük szürke és élettelen, mintha csak egy héj, egy váz lenne belőlük semmi más éppen, hogy csak mozogni tudnak. Kelteria szemében félelem jelenik meg.*
~Hogy a jó teremtőtök áldana meg titeket! Mit akartok most tőlem ti nyavajások és most mit csináljak?!~
*Ordítja magában, még mindig nem bír megszólalni. Megint az ösztönei vezetik, mindent megragad amivel védekezhet, követ, csontot, s öklét is beveti a védekezésbe. Az első felkapott követ a legközelebbi lény felé hajítja, majd az egyik csontot próbálja tőrnek használni, de ezzel inkább csak szúrni lehet, mint vágni. Viszont minden megpróbál, hogy minél távolabb tartsa magától ezekez a lényeket. Amelyik közelebb akkar hozzá jutni azt mindig várja valamilyen ütés vagy szúrás. Bár maga se tudja meddig bírja megvédeni a saját irháját.*
//Lélekbörtön//
*Kelteria még mindig zuhan, ha nem félne már éppen unni kezdené. De túlságosan ideges, körbe pillant, egyedül csúszik lefelé. Kétségbe esik, s összeszorítja szemeit.*
~Már csak ez kellett, nem félek az egyedül léttől, de ilyen helyzetben, igenis kellene valaki, hogy ne legyek egyedül.~
*Éppen, hogy ezt végig gondolja nagyot puffan a kövön. Elájul, s jó ideig nem tér magához. S mikor felkel tompa fájdalmat érez a tarkóján, kezével elkezdi nyomkodni.*
~Jól bevertem! Te jó ég, mitől lett ilyen tiszta a hangom?~
*Lepődik meg hirtelen, a fejében csengő tiszta hangtól. Megijed, s hátát a falnak veti. Mellette belsőségek és hús cafatok vannak szétszórva a földön. Egy cellában van, a rácsok ősöregnek látszanak, mintha a hosszú évek nyirkos hideg levegője teljesen bele ette volna magát a vasrácsokba. A rácsokra fehér alakok kapaszkodnak. Ha túl néz a rácsokon még több cellát lát, mindben más fajhoz tartozó lényeket lát mind hófehérek. Az egyikben megpillantja a mágus és a nemes nő kék fényben alig látszó körvonalait. Nem mer kiáltani, de fél nagyon fél, s kíváncsi, hogy minden rendben van-e a többiekkel, de a félsz bele szorítja a szót. Körbe néz a félkör alakú termen az egyik sarokban egy nagy bőrrel fedett húsdarab van, s mikor megpillantja elszönyed.*
~Láttam már undorító dolgokat, de ilyen undorító helyzetben még nem voltam. Minden tekintetben undorító.~
*Lassan megpróbál feltápászkodni a fal segítségével. Majd hirtelen eszébe ötlik, hogy Log-ot nem látta. Ennek hatására megint a földre huppan.*
~Vajon rendben van? Remélem nincs baja.. De egyáltalán hol van és hol is vagyunk mi pontosan? Lehet, hogy ott a pince alatt? Áh biztosan nem, ez mintha mélyebben lenne, de mi van ha mégis? Meg fogok őrülni! Na még egyszer próbáljunk meg felálni, csak nem lesz baj, ha kicsit közelebb megyek.~
*Majd megint neki támaszkodik a csupasz falnak, de most sikerül felállnia. Fájnak a lábai meg a karjai is, de még éppen elviselhető ez a fájdalom. Pont lépne egyet, mikor megremeg a föld és megint az a nagy sóhaj hallatszik, mint tegnap este. Ijedtében neki vágódik a falnak. A nagy húsdarabnak feje is van testéhez képest igen apró feje. De nem sok ideje van ezen morfondírozni. A fehér "elfek" felé indulnak, szemük szürke és élettelen, mintha csak egy héj, egy váz lenne belőlük semmi más éppen, hogy csak mozogni tudnak. Kelteria szemében félelem jelenik meg.*
~Hogy a jó teremtőtök áldana meg titeket! Mit akartok most tőlem ti nyavajások és most mit csináljak?!~
*Ordítja magában, még mindig nem bír megszólalni. Megint az ösztönei vezetik, mindent megragad amivel védekezhet, követ, csontot, s öklét is beveti a védekezésbe. Az első felkapott követ a legközelebbi lény felé hajítja, majd az egyik csontot próbálja tőrnek használni, de ezzel inkább csak szúrni lehet, mint vágni. Viszont minden megpróbál, hogy minél távolabb tartsa magától ezekez a lényeket. Amelyik közelebb akkar hozzá jutni azt mindig várja valamilyen ütés vagy szúrás. Bár maga se tudja meddig bírja megvédeni a saját irháját.*
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-02 19:22:40
Üzenet elküldve: 2013-10-02 19:22:40
ÚJ
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*A zuhanás ideje csaknem végtelennek tűnik, és ő már nem is számolja a másodperceket, vagy sokkal inkább a pillanatokat. A sikolya elhalt a torka kiszáradt, keserves üvöltés híján pedig nincs mit csináljon. Végül aztán elérkezik a becsapódás pillanata, melyért szinte már hálás. Ekkor elsötétül a kép, és egyszerűen megadja magát az álmoknak. Feketeség... szinte örök, és szűnni nem akaró feketeség. Azonban ez nem rossz, de nem ám, egészen kellemes, ahogy jótékony sötétség öleli körül... csápok, melyek körülfonják a testét, egyre jobban és jobban... És ekkor kinyitja a szemét. Még nem a valóságban, csak álmában, a csápok szorításában kinyílik a szeme. Majd néhány kézmozdulattal elküldi a sötétséget, majd minden erejével igyekszik felébredni. Végre úgy érzi, magához tér... kőpadlón fekszik, és sajog mindene. Feltornássza magát ülőhelyzetbe, és mivel a látása még homályos, egyszerűen csak nekidől a rácsnak, majd olyan hangot hallat, amit nagyon ritkán. Elkezd nevetni. De ez nem vidám nevetés, sokkal inkább, mintha kínjában már tudna mit csinálni, olyan ostoba helyzetben érezné magát. Ekkor meghallja Rahil segélykérő szavait, mire csak mordul egyet:*
- Elhallgass! *és homlokát kezdi simogatni, hiszen még mindig eléggé hasogat a feje. Azonban örömmel tölti el, hogy a pökhendi nemes folyamatos zavargása nem csak őt idegesíti, hanem valaki mást is, aki viszonylag élesen csendre inti. Már csak emiatt is hátra kell néznie, és akkor pillantja meg a természetellenesen nagy szörnyűséget. Erre már óhatatlanul is feláll, és megjegyzi:*
- Te aztán szép nagy jószág vagy, tudod-e? *habár a feje emberi, a teste inkább nagy hájas golyóra hasonlít, de akkor is... a feje emberi, így Rather joggal hiheti, hogy tud kommunikálni* Te etted meg a többieket is, igaz-e? Azokat az idegesítő alakokat... két férfi, meg két nő. Az egyik férfi különösen bosszantó volt, az íze sem lehetett valami jó *mélázik el magában, majd folytatná a 'beszélgetést a fura szerzettel, de ekkor újabb kiáltás üti meg a fülét, ami már sokkal hangosabb, mint az előző. Kelletlenül újra Rahilra emeli a tekintetét, és felvonja egyik szemöldökét, mintha azt kérdezné: 'na mi van már? Miért üvöltözöl?'. Ekkor pillantja csak meg a fehér alakokat, akik a nő felé közelednek. Tekintete végigsuhan rajtuk, majd vissza Rahilra, végül a leszögelt kezére.*
- Vágd le *mondja, miközben megvonja a vállát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Majd megadóan kifújja a levegőt, felkap egy követ, miközben újból a hájas rettenethez intézi a szavait:*
- Ez a baj a nemesekkel, minél inkább csendre inted, annál jobban ordít, de... remélem nem veszed bántásnak, ha segítek neki *azzal a követ az egyik (méghozzá a legközelebbi) teremtmény felé dobja, majd egy éles csontot felkapva beáll a teremtmények és Rahil közé. Ha valamelyik fehér, lélektelen ember már nagyon közel lenne, akkor felé döf a csonttal, de egyébként gyorsan elmormol pár varázsigét. Semmi nem múlik a varázslat kimenetelén, mindössze ő maga érzi úgy, hogy sokkal fenségesebben néz ki, ha egy varázslat megidézésével lép közbe. Meg ki tudja? Ha sikeres, talán még hátráltatja is ezeket a rettenetes lényeket. Mindenesetre akár sikerül, akár nem, megpördül, leteszi a csontot, majd egy másik csont után nyúl, nevezetesen az után, ami a nő kezét a földhöz szögezte. Miután megragadta, teljes erejéből húzni kezdi. Persze a segítségnek nincs különösebb oka, csak érdekesebb úgy végignézni, ahogy felfalják, ha közben tud menekülni. Habár dühét egészen elhomályosítja az öröm, hogy a becsapódástól visszanyerte emlékeit, azért ő nem felejt. Hát... most már nem.*
A varázsló egy Légbuborék nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló környezetében buborékok keletkeznek, sűrű levegővel, melyek ha kipukkadnak, egy gyenge széllökést eredményeznek.
*A zuhanás ideje csaknem végtelennek tűnik, és ő már nem is számolja a másodperceket, vagy sokkal inkább a pillanatokat. A sikolya elhalt a torka kiszáradt, keserves üvöltés híján pedig nincs mit csináljon. Végül aztán elérkezik a becsapódás pillanata, melyért szinte már hálás. Ekkor elsötétül a kép, és egyszerűen megadja magát az álmoknak. Feketeség... szinte örök, és szűnni nem akaró feketeség. Azonban ez nem rossz, de nem ám, egészen kellemes, ahogy jótékony sötétség öleli körül... csápok, melyek körülfonják a testét, egyre jobban és jobban... És ekkor kinyitja a szemét. Még nem a valóságban, csak álmában, a csápok szorításában kinyílik a szeme. Majd néhány kézmozdulattal elküldi a sötétséget, majd minden erejével igyekszik felébredni. Végre úgy érzi, magához tér... kőpadlón fekszik, és sajog mindene. Feltornássza magát ülőhelyzetbe, és mivel a látása még homályos, egyszerűen csak nekidől a rácsnak, majd olyan hangot hallat, amit nagyon ritkán. Elkezd nevetni. De ez nem vidám nevetés, sokkal inkább, mintha kínjában már tudna mit csinálni, olyan ostoba helyzetben érezné magát. Ekkor meghallja Rahil segélykérő szavait, mire csak mordul egyet:*
- Elhallgass! *és homlokát kezdi simogatni, hiszen még mindig eléggé hasogat a feje. Azonban örömmel tölti el, hogy a pökhendi nemes folyamatos zavargása nem csak őt idegesíti, hanem valaki mást is, aki viszonylag élesen csendre inti. Már csak emiatt is hátra kell néznie, és akkor pillantja meg a természetellenesen nagy szörnyűséget. Erre már óhatatlanul is feláll, és megjegyzi:*
- Te aztán szép nagy jószág vagy, tudod-e? *habár a feje emberi, a teste inkább nagy hájas golyóra hasonlít, de akkor is... a feje emberi, így Rather joggal hiheti, hogy tud kommunikálni* Te etted meg a többieket is, igaz-e? Azokat az idegesítő alakokat... két férfi, meg két nő. Az egyik férfi különösen bosszantó volt, az íze sem lehetett valami jó *mélázik el magában, majd folytatná a 'beszélgetést a fura szerzettel, de ekkor újabb kiáltás üti meg a fülét, ami már sokkal hangosabb, mint az előző. Kelletlenül újra Rahilra emeli a tekintetét, és felvonja egyik szemöldökét, mintha azt kérdezné: 'na mi van már? Miért üvöltözöl?'. Ekkor pillantja csak meg a fehér alakokat, akik a nő felé közelednek. Tekintete végigsuhan rajtuk, majd vissza Rahilra, végül a leszögelt kezére.*
- Vágd le *mondja, miközben megvonja a vállát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Majd megadóan kifújja a levegőt, felkap egy követ, miközben újból a hájas rettenethez intézi a szavait:*
- Ez a baj a nemesekkel, minél inkább csendre inted, annál jobban ordít, de... remélem nem veszed bántásnak, ha segítek neki *azzal a követ az egyik (méghozzá a legközelebbi) teremtmény felé dobja, majd egy éles csontot felkapva beáll a teremtmények és Rahil közé. Ha valamelyik fehér, lélektelen ember már nagyon közel lenne, akkor felé döf a csonttal, de egyébként gyorsan elmormol pár varázsigét. Semmi nem múlik a varázslat kimenetelén, mindössze ő maga érzi úgy, hogy sokkal fenségesebben néz ki, ha egy varázslat megidézésével lép közbe. Meg ki tudja? Ha sikeres, talán még hátráltatja is ezeket a rettenetes lényeket. Mindenesetre akár sikerül, akár nem, megpördül, leteszi a csontot, majd egy másik csont után nyúl, nevezetesen az után, ami a nő kezét a földhöz szögezte. Miután megragadta, teljes erejéből húzni kezdi. Persze a segítségnek nincs különösebb oka, csak érdekesebb úgy végignézni, ahogy felfalják, ha közben tud menekülni. Habár dühét egészen elhomályosítja az öröm, hogy a becsapódástól visszanyerte emlékeit, azért ő nem felejt. Hát... most már nem.*
A varázsló egy Légbuborék nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló környezetében buborékok keletkeznek, sűrű levegővel, melyek ha kipukkadnak, egy gyenge széllökést eredményeznek.
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-02 18:22:58
Üzenet elküldve: 2013-10-02 18:22:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
// Lélekbörtön //
*Csak zuhan és zuhan a végeláthatatlannak tűnő szakadékban. Tudja jóelőre, hogy ha valaha is földet ér, az fájni fog -nem is kicsit-, de szárnyai kibontására már nincs elegendő hely, még ha idő akadna is. Ezzel alaposan elkésett.
A mélyben lát valami derengő fényt, de ekkor már nincs sok ideje azon gondolkodni, honnan eredhet és hogyan, pillanatokon belül a földbe csapódik. Belé hasít a fájdalom, aztán szinte azon nyomban el is hal, ahogy őt magát újra elnyeli a sötétség.
Erős fájdalmakkal ébred. Elsőként koponyája hátsó falának sajgására figyel fel, majd a kezében érzett fájdalomra, végül pedig arra, szemeinek milyen kellemetlen érzés az eszméletlenség teljes sötétjéből átszokni a kékes félhomályba. Hunyorogva, még fekve néz körül, ahogy kitisztul valamennyire a látása. Egy barlang-félét lát maga körül, ketrecrácsokat, kettőt a fajtájából, hófehér bőrű... valakiket, és testrészeket, belsőségeket mindenütt, melyeknek fémes-sós illata orrába kúszik és megtelíti tüdejét.*
~Ez... Igazán nem vicces már...~
*Dühe mintha hamvaiból éledne újjá, s egyre csak fokozódik. Mellkasa egyre hevesebben emelkedik és süllyed, egyre magasabbra és mélyebbre, ám haragja ezzel csak még tovább nehezíti a dolgát. Egyre többet szív be a csalogató és egyben dühítő szagokból, melyek körüllengik, s melyekre igen érzékeny az orra.*
~Te utolsó, redves, aljas fattyú! Ha ezt most meg is úszod, vérbosszút esküszöm ellened és ha addig élek is, kézre kerítelek és keskeny csíkokra hasítva, egyenként nyúzom le rólad a bőrt és a húst! Aztán végignézheted, ahogy egyenként pakolom a szerveid egy díszes ezüsttálcára!~
*Ordítani tudna fortyogó mérgétől, de ismét csak valami morgás-félére futja, mikozben megpróbál felpattanni. Újabb, jelentős fájdalom árán tudatosul benne, hogy ez lehetetlen. Nem csak kézfejében erősödik az éles, szúró, égő fájdalom, emellé még karján is sikerül rántania egy hatalmasat, ahogy végül mindössze guggolásba sikerül felküzdenie magát.*
- Hogy dögölne meg az is, aki téged erre a rothadó világra szült!
*Morogja ingerülten fogai közt. Jobbjával rámarkol bal csuklójára, így ránt még kettőt a kezén, hátha kiszabadíthatja azt, de próbálkozását nem koronázza siker. Úgy tűnik, saját puszta ereje nem elegendő ahhoz, hogy kiszabaduljon. Pedig ki kell, muszáj, mert nem hajlandó itt elpatkolni, egy ilyen átlátszó csapdában, amibe önként és dalolva sétált bele, annak ellenére, hogy tudta... nagyon jól tudta, mi ez. Nem, ezt nem engedheti meg magának!*
- Hé! Hé, Rather! Segíts!
*Kiáltja a férfinak, míg a következő rengés és morajlás belé nem fojtja a szavakat. Ekkor pillantja meg a termetes hústömeget, s reflex-szerűen ránt ismét egyet a karján, ahogy a fehér alakok megindulnak felé. Nem a félelem teszi ezt, olyat ő nem ismer. Sokkal inkább a harag vezérli e tettet. Ha a kezén át a földbe szúródott csont nem szegezné le, egyenest nekirontana a többinek, hogy végre valóban szabadjára engedhesse erejét és indulatait.*
- Siess már!
*Ordítja immár torka szakadtából, s egy, a földről felkapott kővel próbál ismét szabadulni a csontdarabtól úgy, hogy oldalirányból hozzácsapkodja azt, hátha így a csont szélesebb lyukat váj magának és mozdíthatóbbá válik, vagy eltörik.*
- Ezek így biztosan megölnek, egyedül pedig talán neked sincs semmi esélyed ellenük!
*Ha a férfi hallgat a kevésbé esdeklő, mint parancsoló szavakra és megmarkolja a csontot, ő maga nekihajítja a kezében lévő méretes követ a közeledő, holt-szerű emberek egyikének, a fejre célozva, majd maga is húzni kezdi a csontot, reménykedve abban, hogy a kettejük ereje elegendő lesz a szabadulásához. Ha esetleg nem így lenne, arra a bizonyos legvégső esetre is akad persze a tarsolyában valami, ami bal kezére nézvést igen veszélyes, ámde mégis túlélhetőbb, mint a jelenlegi, szinte totálisan kiszolgáltatott állapota.*
// Lélekbörtön //
*Csak zuhan és zuhan a végeláthatatlannak tűnő szakadékban. Tudja jóelőre, hogy ha valaha is földet ér, az fájni fog -nem is kicsit-, de szárnyai kibontására már nincs elegendő hely, még ha idő akadna is. Ezzel alaposan elkésett.
A mélyben lát valami derengő fényt, de ekkor már nincs sok ideje azon gondolkodni, honnan eredhet és hogyan, pillanatokon belül a földbe csapódik. Belé hasít a fájdalom, aztán szinte azon nyomban el is hal, ahogy őt magát újra elnyeli a sötétség.
Erős fájdalmakkal ébred. Elsőként koponyája hátsó falának sajgására figyel fel, majd a kezében érzett fájdalomra, végül pedig arra, szemeinek milyen kellemetlen érzés az eszméletlenség teljes sötétjéből átszokni a kékes félhomályba. Hunyorogva, még fekve néz körül, ahogy kitisztul valamennyire a látása. Egy barlang-félét lát maga körül, ketrecrácsokat, kettőt a fajtájából, hófehér bőrű... valakiket, és testrészeket, belsőségeket mindenütt, melyeknek fémes-sós illata orrába kúszik és megtelíti tüdejét.*
~Ez... Igazán nem vicces már...~
*Dühe mintha hamvaiból éledne újjá, s egyre csak fokozódik. Mellkasa egyre hevesebben emelkedik és süllyed, egyre magasabbra és mélyebbre, ám haragja ezzel csak még tovább nehezíti a dolgát. Egyre többet szív be a csalogató és egyben dühítő szagokból, melyek körüllengik, s melyekre igen érzékeny az orra.*
~Te utolsó, redves, aljas fattyú! Ha ezt most meg is úszod, vérbosszút esküszöm ellened és ha addig élek is, kézre kerítelek és keskeny csíkokra hasítva, egyenként nyúzom le rólad a bőrt és a húst! Aztán végignézheted, ahogy egyenként pakolom a szerveid egy díszes ezüsttálcára!~
*Ordítani tudna fortyogó mérgétől, de ismét csak valami morgás-félére futja, mikozben megpróbál felpattanni. Újabb, jelentős fájdalom árán tudatosul benne, hogy ez lehetetlen. Nem csak kézfejében erősödik az éles, szúró, égő fájdalom, emellé még karján is sikerül rántania egy hatalmasat, ahogy végül mindössze guggolásba sikerül felküzdenie magát.*
- Hogy dögölne meg az is, aki téged erre a rothadó világra szült!
*Morogja ingerülten fogai közt. Jobbjával rámarkol bal csuklójára, így ránt még kettőt a kezén, hátha kiszabadíthatja azt, de próbálkozását nem koronázza siker. Úgy tűnik, saját puszta ereje nem elegendő ahhoz, hogy kiszabaduljon. Pedig ki kell, muszáj, mert nem hajlandó itt elpatkolni, egy ilyen átlátszó csapdában, amibe önként és dalolva sétált bele, annak ellenére, hogy tudta... nagyon jól tudta, mi ez. Nem, ezt nem engedheti meg magának!*
- Hé! Hé, Rather! Segíts!
*Kiáltja a férfinak, míg a következő rengés és morajlás belé nem fojtja a szavakat. Ekkor pillantja meg a termetes hústömeget, s reflex-szerűen ránt ismét egyet a karján, ahogy a fehér alakok megindulnak felé. Nem a félelem teszi ezt, olyat ő nem ismer. Sokkal inkább a harag vezérli e tettet. Ha a kezén át a földbe szúródott csont nem szegezné le, egyenest nekirontana a többinek, hogy végre valóban szabadjára engedhesse erejét és indulatait.*
- Siess már!
*Ordítja immár torka szakadtából, s egy, a földről felkapott kővel próbál ismét szabadulni a csontdarabtól úgy, hogy oldalirányból hozzácsapkodja azt, hátha így a csont szélesebb lyukat váj magának és mozdíthatóbbá válik, vagy eltörik.*
- Ezek így biztosan megölnek, egyedül pedig talán neked sincs semmi esélyed ellenük!
*Ha a férfi hallgat a kevésbé esdeklő, mint parancsoló szavakra és megmarkolja a csontot, ő maga nekihajítja a kezében lévő méretes követ a közeledő, holt-szerű emberek egyikének, a fejre célozva, majd maga is húzni kezdi a csontot, reménykedve abban, hogy a kettejük ereje elegendő lesz a szabadulásához. Ha esetleg nem így lenne, arra a bizonyos legvégső esetre is akad persze a tarsolyában valami, ami bal kezére nézvést igen veszélyes, ámde mégis túlélhetőbb, mint a jelenlegi, szinte totálisan kiszolgáltatott állapota.*
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-01 12:51:05
Üzenet elküldve: 2013-10-01 12:51:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*Ahogy a lény kileheli lelkét, úgy távozik Engurból is a magabiztosság. Habár okos ember, de most egy fiaskó áll előtte. Hogyan érje el, hogy a család rátehesse kezét a kastélyra. Nem is, a a valódi kérdés az, hogy hogyan tudja megoldani, hogy a mágus kezei közül kikerüljön.
"Legegyszerűbb lenne levágni azt a kezet" gondolja, s valóban, milyen egyszerű terv. Ám valószínűleg a kivitelezés már nem lenne sétagalopp. Sokkal jobb lett volna nagy hűhót csapni, de úgy tűnik az az út már nem járható.
A vékony hang ismét megszólal, s Engur fejében a kislány neve kezd körvonalazódni, de nem jut eszébe. Ám kezd párhuzamot vonni a lány, és a hang között.*
- Minek mennénk tovább? Az alku egy szörny megöléséről szólt. Felőlem egy tucat másik bestia is lehet idebent, semmi dolgom velük. Ha ti másképp gondoljátok, hát elválnak útjaink.
*Akárki is beszél hozzájuk, amennyire Engur kitudta venni az bizony nem ember. De az öreg valóban csak egy szörnyeteget említett, erre pontosan emlékszik.*
//Második rész: Egy kastély//
*Ahogy a lény kileheli lelkét, úgy távozik Engurból is a magabiztosság. Habár okos ember, de most egy fiaskó áll előtte. Hogyan érje el, hogy a család rátehesse kezét a kastélyra. Nem is, a a valódi kérdés az, hogy hogyan tudja megoldani, hogy a mágus kezei közül kikerüljön.
"Legegyszerűbb lenne levágni azt a kezet" gondolja, s valóban, milyen egyszerű terv. Ám valószínűleg a kivitelezés már nem lenne sétagalopp. Sokkal jobb lett volna nagy hűhót csapni, de úgy tűnik az az út már nem járható.
A vékony hang ismét megszólal, s Engur fejében a kislány neve kezd körvonalazódni, de nem jut eszébe. Ám kezd párhuzamot vonni a lány, és a hang között.*
- Minek mennénk tovább? Az alku egy szörny megöléséről szólt. Felőlem egy tucat másik bestia is lehet idebent, semmi dolgom velük. Ha ti másképp gondoljátok, hát elválnak útjaink.
*Akárki is beszél hozzájuk, amennyire Engur kitudta venni az bizony nem ember. De az öreg valóban csak egy szörnyeteget említett, erre pontosan emlékszik.*
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-01 12:28:09
Üzenet elküldve: 2013-10-01 12:28:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*Vége. A bestia úgy hull a földre, mint egy marionett báb. Felkel a sarokból s közelebb lépdel Roddar-hoz, kikerülve a szörnyet.*
-Jól vagy? Megsebesültél?
*Kezében még mindig ott a fiola, hátha szükség lesz rá. Csak egy pillanatra néz rá a halott fenevadra.*
~Jóságos ég! Mit műveltek veled? Hiszen ez így nem is volt élet! Bezárva, így megnyomorítva! Ennél még a halál is jobb!~
*A hangot hallva felnéz Engur-ra, majd Ingon-ra, végül Roddar-ra.*
-Jobb, ha tovább indulunk felfelé. Itt nem maradhatunk, egy helyben topogva.
~Szóval lehet meg sem kellett volna ölni? *Hiszen ránk támadott! Bár... ha azt látta volna, hogy nem akarjuk bántani, talán ő is hasonlóképpen cselekedett volna! Mit tettünk?~
*Lehajtja a fejét s magában elmormol egy bocsánatkérő imát. Kezét persze maga mellett hagyja, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ha végzett, körbenéz a csapaton, várva a további terveket.*
//Második rész: Egy kastély//
*Vége. A bestia úgy hull a földre, mint egy marionett báb. Felkel a sarokból s közelebb lépdel Roddar-hoz, kikerülve a szörnyet.*
-Jól vagy? Megsebesültél?
*Kezében még mindig ott a fiola, hátha szükség lesz rá. Csak egy pillanatra néz rá a halott fenevadra.*
~Jóságos ég! Mit műveltek veled? Hiszen ez így nem is volt élet! Bezárva, így megnyomorítva! Ennél még a halál is jobb!~
*A hangot hallva felnéz Engur-ra, majd Ingon-ra, végül Roddar-ra.*
-Jobb, ha tovább indulunk felfelé. Itt nem maradhatunk, egy helyben topogva.
~Szóval lehet meg sem kellett volna ölni? *Hiszen ránk támadott! Bár... ha azt látta volna, hogy nem akarjuk bántani, talán ő is hasonlóképpen cselekedett volna! Mit tettünk?~
*Lehajtja a fejét s magában elmormol egy bocsánatkérő imát. Kezét persze maga mellett hagyja, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ha végzett, körbenéz a csapaton, várva a további terveket.*
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-01 11:14:57
Üzenet elküldve: 2013-10-01 11:14:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
// Lélekbörtön //
*A négyes ugyan azt gondolhatná, hogy mindenki egy nagy lyukban csúszik lefelé, azonban a sötét járatban ha oldalra teszik kezüket, akkor bizony érezhetik, hogy egyedül siklanak lefelé az ismeretlen mélybe. Mintha csak elméjük zárta volna be őket, mintha csak egy szörnyű rémálom végtelenbe nyúló csapdájába estek volna.. Sajnos minden a tökéletes valóság.
Legalább húsz másodpercig csúsznak lefelé, mikor is alulról valami fényt megpillanthatnak az alagút végén - ám ez nem reménysugár, hanem a rémálom végső szakasza. Pillanatokon belül érik el a járat végét, ahol egy erős puffanással érnek földet. Viszonylag nagyot zuhannak, ám csontok nem törnek, csupán a végtagjaik fájhatnak eléggé, viszont amint leérnek, szinte azonnal el is ájulnak, hiszen a fejük is kapott egy szép ütést.
Nem tudni, meddig fekszenek eszméletlenül, odalent úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Nincs nappal, nincs éjjel, csupán az a szürke félhomály, amely őket fogadja, ha felébrednek. Először nem biztos, hogy teljesen fel tudják fogni azt, amit látnak: szűk ketrecekben vannak, aminek rácsai oly öregek, mintha a hosszú évek nyirkos légköre teljesen beette volna magát a fémbe - vagy kőbe. A félkör alakban húzódó barlangszerű helyen számos ilyen ketrec van, az egyikben éppen Kelteria landolt, egy másikban pedig Rahil és Rather - Logralt egyelőre nem látni.
Ha jobban magukhoz térnek már, akkor mindhárman észrevehetnek számos szokatlan dolgot: velük, és a többi ketrecben is vannak mások. Ám ők mezítelenek, s bőrük oly fehér, fakó, akár a hó.. Szemük szürke és élettelen, búskomor arcuk pedig a világ legboldogabb emberét is megszomorítaná. Néhányuk testén ugyan akad pár véres folt, hiszen a testrészek követték az áldozatokat a járatokban, így azok velük hulltak alá. Ezért a szokatlan alakok mellett a belsőségek és a testrészek is ott hevernek a földön. Ha jobban szemügyre veszik őket, akkor még valami feltűnhet: egy ketrecbe vannak zárva a törpök, egy másikba gnómok, egy harmadikba orkok, a következőbe elfek - ugyanitt Kelteria -, egy sokadikban az emberek, itt pedig Rather, és szokatlan módon Rahil ért földet. Ha még jobban megfigyelik a többi zárkát, s elméjük még nem ködösült el teljesen, akkor rájöhetnek, hogy az ismert fajokon kívül van még egy börtön, ahol két hölgy van - Rahilnak már ekkor minden bizonnyal feltűnhet, hogy ők biz' eredarok! Talán valami hiba szökött a rendszerbe, hogy ő az emberek közé került.. Az újabb dolog, amit észrevehetnek, az az, hogy a félkör egy végén egy mélyedében hatalmas, óriási húsdarab van! Bőr fedi a külsejét, s egyelőre ebből mást nem is nagyon láthatnak, hiszen a kékesen izzó fáklyák halovány fényt nyújtanak csak.
Kelteria és Rather ugyan "épségben" megérkezett, ám Rahil már kevésbé: a csontok fura módon olyan hevesen estek a mélybe utánuk, hogy az egyik erősen belefúródott egy mélyedésbe. Épp abba, ami felett Rahil keze is volt, így a csont egy vastagabb szöghöz hasonlóan szúrta át az eredar kezét, melyet csak akkor tud kiszabadítani, ha nagynehezen a csontot is kitépi a résből, hiszen az felfelé egyre vastagodik, így kihúzni egyáltalán nem érdemes. Azonban ezen sem gondolkodhat sokáig, hiszen váratlanul felszólal az a hangos nyögés, amit a tegnapi éjjelen is hallhattak: a falak megremegnek, s a hang kísértetiesen visszhangzik a barlangban. Ekkor mozdul meg az a hatalmas húsdarab is, amit ha most jobban megnéznek, észrevehetik, hogy bizony van neki feje.. Egy kisebb, hájas fej, szemekkel, szájjal, minden fontossal, ám túlságosan is rendellenes, hatalmas teste ott reng alatta. Ő adta ki ezt a hangot..
Ennek azonban súlyos következményei is lesznek: az eddig mozdulatlanul a rácsba kapaszkodó fehér valamik megrázkódnak, lassan hátrafordulnak, s megindulnak a nemrég érkezettek felé. Az első pillanatban nem tűnnek egyáltalán veszélyesnek, azonban mégis jobb vigyázni velük, hiszen ha elérik őket, akkor megharapják őket. Kelteria ketrecében három elf van még, akik közelítenek felé: a hölgy fegyvertelen, így muszáj lesz a puszta kezével segítenie magán. Rahil és Rather zárkájában öten vannak, azonban szokatlan módon mindegyik az eredar felé lépked, Rathert észre sem veszik. Ám a hölgy keze le van "szögelve", így bármennyire is kapálózik, valamelyik a hat közül biztosan meg fogja harapni, s szép lassan felfalják.. Azonban ez elkerülhető, egyetlen dologgal: Rather segítségével, aki ez esetben dönthet: vagy megmenti valahogy a hölgyet, vagy hagyja, hadd falják fel a lények. Utóbbi esetben nem tudhatja biztosra, hogy ő nem kerülne-e sorra.
Közelebbről megnézve ezek a szerzetek nagyon is emberiek, ám mintha a lelkük egy hatalmas része kiszállt volna a testükből, s épp csak annyi maradt volna, hogy mozogjanak.. A zárkákban ezen kívül vannak a még a csontok, kisebb nagyobb kövek is, amik segítségükre lehetnek.*
// Lélekbörtön //
*A négyes ugyan azt gondolhatná, hogy mindenki egy nagy lyukban csúszik lefelé, azonban a sötét járatban ha oldalra teszik kezüket, akkor bizony érezhetik, hogy egyedül siklanak lefelé az ismeretlen mélybe. Mintha csak elméjük zárta volna be őket, mintha csak egy szörnyű rémálom végtelenbe nyúló csapdájába estek volna.. Sajnos minden a tökéletes valóság.
Legalább húsz másodpercig csúsznak lefelé, mikor is alulról valami fényt megpillanthatnak az alagút végén - ám ez nem reménysugár, hanem a rémálom végső szakasza. Pillanatokon belül érik el a járat végét, ahol egy erős puffanással érnek földet. Viszonylag nagyot zuhannak, ám csontok nem törnek, csupán a végtagjaik fájhatnak eléggé, viszont amint leérnek, szinte azonnal el is ájulnak, hiszen a fejük is kapott egy szép ütést.
Nem tudni, meddig fekszenek eszméletlenül, odalent úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Nincs nappal, nincs éjjel, csupán az a szürke félhomály, amely őket fogadja, ha felébrednek. Először nem biztos, hogy teljesen fel tudják fogni azt, amit látnak: szűk ketrecekben vannak, aminek rácsai oly öregek, mintha a hosszú évek nyirkos légköre teljesen beette volna magát a fémbe - vagy kőbe. A félkör alakban húzódó barlangszerű helyen számos ilyen ketrec van, az egyikben éppen Kelteria landolt, egy másikban pedig Rahil és Rather - Logralt egyelőre nem látni.
Ha jobban magukhoz térnek már, akkor mindhárman észrevehetnek számos szokatlan dolgot: velük, és a többi ketrecben is vannak mások. Ám ők mezítelenek, s bőrük oly fehér, fakó, akár a hó.. Szemük szürke és élettelen, búskomor arcuk pedig a világ legboldogabb emberét is megszomorítaná. Néhányuk testén ugyan akad pár véres folt, hiszen a testrészek követték az áldozatokat a járatokban, így azok velük hulltak alá. Ezért a szokatlan alakok mellett a belsőségek és a testrészek is ott hevernek a földön. Ha jobban szemügyre veszik őket, akkor még valami feltűnhet: egy ketrecbe vannak zárva a törpök, egy másikba gnómok, egy harmadikba orkok, a következőbe elfek - ugyanitt Kelteria -, egy sokadikban az emberek, itt pedig Rather, és szokatlan módon Rahil ért földet. Ha még jobban megfigyelik a többi zárkát, s elméjük még nem ködösült el teljesen, akkor rájöhetnek, hogy az ismert fajokon kívül van még egy börtön, ahol két hölgy van - Rahilnak már ekkor minden bizonnyal feltűnhet, hogy ők biz' eredarok! Talán valami hiba szökött a rendszerbe, hogy ő az emberek közé került.. Az újabb dolog, amit észrevehetnek, az az, hogy a félkör egy végén egy mélyedében hatalmas, óriási húsdarab van! Bőr fedi a külsejét, s egyelőre ebből mást nem is nagyon láthatnak, hiszen a kékesen izzó fáklyák halovány fényt nyújtanak csak.
Kelteria és Rather ugyan "épségben" megérkezett, ám Rahil már kevésbé: a csontok fura módon olyan hevesen estek a mélybe utánuk, hogy az egyik erősen belefúródott egy mélyedésbe. Épp abba, ami felett Rahil keze is volt, így a csont egy vastagabb szöghöz hasonlóan szúrta át az eredar kezét, melyet csak akkor tud kiszabadítani, ha nagynehezen a csontot is kitépi a résből, hiszen az felfelé egyre vastagodik, így kihúzni egyáltalán nem érdemes. Azonban ezen sem gondolkodhat sokáig, hiszen váratlanul felszólal az a hangos nyögés, amit a tegnapi éjjelen is hallhattak: a falak megremegnek, s a hang kísértetiesen visszhangzik a barlangban. Ekkor mozdul meg az a hatalmas húsdarab is, amit ha most jobban megnéznek, észrevehetik, hogy bizony van neki feje.. Egy kisebb, hájas fej, szemekkel, szájjal, minden fontossal, ám túlságosan is rendellenes, hatalmas teste ott reng alatta. Ő adta ki ezt a hangot..
Ennek azonban súlyos következményei is lesznek: az eddig mozdulatlanul a rácsba kapaszkodó fehér valamik megrázkódnak, lassan hátrafordulnak, s megindulnak a nemrég érkezettek felé. Az első pillanatban nem tűnnek egyáltalán veszélyesnek, azonban mégis jobb vigyázni velük, hiszen ha elérik őket, akkor megharapják őket. Kelteria ketrecében három elf van még, akik közelítenek felé: a hölgy fegyvertelen, így muszáj lesz a puszta kezével segítenie magán. Rahil és Rather zárkájában öten vannak, azonban szokatlan módon mindegyik az eredar felé lépked, Rathert észre sem veszik. Ám a hölgy keze le van "szögelve", így bármennyire is kapálózik, valamelyik a hat közül biztosan meg fogja harapni, s szép lassan felfalják.. Azonban ez elkerülhető, egyetlen dologgal: Rather segítségével, aki ez esetben dönthet: vagy megmenti valahogy a hölgyet, vagy hagyja, hadd falják fel a lények. Utóbbi esetben nem tudhatja biztosra, hogy ő nem kerülne-e sorra.
Közelebbről megnézve ezek a szerzetek nagyon is emberiek, ám mintha a lelkük egy hatalmas része kiszállt volna a testükből, s épp csak annyi maradt volna, hogy mozogjanak.. A zárkákban ezen kívül vannak a még a csontok, kisebb nagyobb kövek is, amik segítségükre lehetnek.*
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-30 17:57:40
Üzenet elküldve: 2013-09-30 17:57:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*A tánc rendkívül békésen telik, lehetséges, hogy mégis annak a férfinek volt igaza, és jobb ötlet egyszerűen elvegyülni a táncoló tömegben. Bár a vörös hajú nő azt mondta, ne bízzon meg senkiben, és tulajdonképpen nincs is hozzá kedve, azonban egy kis táncból csak nem lehet baja. Ez persze még nem eredményez bizalmat, de legalább a fekete hajú férfi miatt sem kell aggódnia, hogy megint belekötne, amíg a sarok magányát élvezi. És azért tény, mi tény, hogy ez a nő valóban gyönyörű, habár ez némi gyanakvást ébreszt benne. Az életének emlékei elvesztek ugyan, de az ösztönei megmaradtak, meg talán valamennyi a megszokott szemléletmódjából is. Ösztönlénnyé vált, legalábbis ő maga így érzi, hiszen fogalma sincs gyakran, milyen meggondolásból teszi, amit tesz. Például amikor megkapta az aranyat, azt is olyan óvatosan rejtette el fekete köntösének zsebében, mintha legalább tulajdon dobogó szíve volna. Rather mindig rendkívül féltette az aranyat a barbároktól, és habár Rath megítélése szerint nem mindenki barbár, ettől függetlenül az arany iránti imádata megmaradt. De ilyen ösztönből húzódott be a sötét sarokba is, és akart távol maradni az emberektől, hiába magyarázta meg magának egyszerűen azzal, hogy a vörös hajú nő tanácsait követi, az egyetlen személyét, akiben megbízhat. Nem, mindössze ugyanúgy nem szeret emberek közelében lenni, mint Rather. Valószínűleg akkor is egy ilyen ösztön mozdul meg benne, amikor a nő meg akarja csókolni, így abban a pillanatban tesz is egy fél lépést hátra. Persze ezt sem tudná megmagyarázni magának, hogy vajon miért kerüli el egy ilyen bájos nő csókját, de ettől még képtelen lenne átengedni magát az érzéseinek. Ösztönök...*
~ Az ösztöneid már régen megsúgtak volna, hogy mi következik most... ~
*Erre a belső hangra megint megrémül, el is engedi a nőt, és hátralép egyet. Ugyanaz a hang, ami a könyvtárszobában is ott duruzsolt a fejében. Még mindig fogalma sincs arról, hogy kihez tartozik, de inkább köti most le a figyelmét, hogy mi az ördögre kéne számítania? Ekkor azonban történik valami, ami határozottan felhívja a figyelmét arra, amit elvileg előre kellett volna lásson. A padló lassan elkezd szétnyílni, a nemesek pedig hirtelen úgy néznek ki, mint akiket kicseréltek. Körbepillant a tömegen, hogy keresse az egyetlen személyt, akit jelenleg ismer, de már csak azt láthatja, ahogy lezuhan az egyre növekvő sötétségbe. Hirtelen fogalma sincs, hogy mit tegyen, ezért újra körbepillant, ekkor megakad a szeme a fekete hajú férfin, aki olyan gorombán merészelt beszélni vele. Ő, és a partnere is nagyjából most zuhannak bele a nyílásba, jobban mondva a nemesek beletaszítják őket. A padló pedig egyre fogy, így hát utolsó próbálkozásként előkapja az étkezőkést, és remegő kezekkel maga előtt tartva kiáltja el magát:*
- Kérem, ne bántsanak, én nem vagyok veszélyes. Én csak... *ekkor a a vörös nő megindul feléje, arcán gonosz vigyorral, és feltehetően azzal a szándékkal, hogy őt is beletaszítsa a hasadékba, ami időközben rendkívül nagyra nőtt. A padló meg persze ezzel párhuzamosan igen kicsire zsugorodott. Amikor a nő már csak egy karnyújtásnyira van tőle, ösztönösen előredöf a késsel. De ez nem Rather ösztöne, ez a halálfélelem... Sarokba szorított állat módjára vágja bele a kést a nő gyomrába, úgy, hogy nincs is tudatában annak, mit tesz. A nő megdermed, így van egy másodperce felfogni, mit is követett el éppen. Szeme saját véres kezére siklik, meg a benne lévő késre, ami az előtte álló hasából áll ki. Ebben a pillanatban kattan be az agyába, hogy mit is tett, és ezzel a felismeréssel párhuzamosan egy hatalmas, sikolyszerű üvöltés szakad fel a torkából, hátraugrik, miközben kezeit maga elé emeli, mintha bocsánatot akarna kérni, ekkor azonban rájön, hogy a nyílás széle még annál is közelebb volt, mint azt hitte... Egyik lába lecsúszik, és azt követi a többi testrésze is, míg végül teljes egészében szánkázik lefelé a nyálkás járaton. Az üvöltése pedig csak akkor marad abba, amikor tüdejéből kifogy a szusz, és muszáj levegőt vegyen.*
*A tánc rendkívül békésen telik, lehetséges, hogy mégis annak a férfinek volt igaza, és jobb ötlet egyszerűen elvegyülni a táncoló tömegben. Bár a vörös hajú nő azt mondta, ne bízzon meg senkiben, és tulajdonképpen nincs is hozzá kedve, azonban egy kis táncból csak nem lehet baja. Ez persze még nem eredményez bizalmat, de legalább a fekete hajú férfi miatt sem kell aggódnia, hogy megint belekötne, amíg a sarok magányát élvezi. És azért tény, mi tény, hogy ez a nő valóban gyönyörű, habár ez némi gyanakvást ébreszt benne. Az életének emlékei elvesztek ugyan, de az ösztönei megmaradtak, meg talán valamennyi a megszokott szemléletmódjából is. Ösztönlénnyé vált, legalábbis ő maga így érzi, hiszen fogalma sincs gyakran, milyen meggondolásból teszi, amit tesz. Például amikor megkapta az aranyat, azt is olyan óvatosan rejtette el fekete köntösének zsebében, mintha legalább tulajdon dobogó szíve volna. Rather mindig rendkívül féltette az aranyat a barbároktól, és habár Rath megítélése szerint nem mindenki barbár, ettől függetlenül az arany iránti imádata megmaradt. De ilyen ösztönből húzódott be a sötét sarokba is, és akart távol maradni az emberektől, hiába magyarázta meg magának egyszerűen azzal, hogy a vörös hajú nő tanácsait követi, az egyetlen személyét, akiben megbízhat. Nem, mindössze ugyanúgy nem szeret emberek közelében lenni, mint Rather. Valószínűleg akkor is egy ilyen ösztön mozdul meg benne, amikor a nő meg akarja csókolni, így abban a pillanatban tesz is egy fél lépést hátra. Persze ezt sem tudná megmagyarázni magának, hogy vajon miért kerüli el egy ilyen bájos nő csókját, de ettől még képtelen lenne átengedni magát az érzéseinek. Ösztönök...*
~ Az ösztöneid már régen megsúgtak volna, hogy mi következik most... ~
*Erre a belső hangra megint megrémül, el is engedi a nőt, és hátralép egyet. Ugyanaz a hang, ami a könyvtárszobában is ott duruzsolt a fejében. Még mindig fogalma sincs arról, hogy kihez tartozik, de inkább köti most le a figyelmét, hogy mi az ördögre kéne számítania? Ekkor azonban történik valami, ami határozottan felhívja a figyelmét arra, amit elvileg előre kellett volna lásson. A padló lassan elkezd szétnyílni, a nemesek pedig hirtelen úgy néznek ki, mint akiket kicseréltek. Körbepillant a tömegen, hogy keresse az egyetlen személyt, akit jelenleg ismer, de már csak azt láthatja, ahogy lezuhan az egyre növekvő sötétségbe. Hirtelen fogalma sincs, hogy mit tegyen, ezért újra körbepillant, ekkor megakad a szeme a fekete hajú férfin, aki olyan gorombán merészelt beszélni vele. Ő, és a partnere is nagyjából most zuhannak bele a nyílásba, jobban mondva a nemesek beletaszítják őket. A padló pedig egyre fogy, így hát utolsó próbálkozásként előkapja az étkezőkést, és remegő kezekkel maga előtt tartva kiáltja el magát:*
- Kérem, ne bántsanak, én nem vagyok veszélyes. Én csak... *ekkor a a vörös nő megindul feléje, arcán gonosz vigyorral, és feltehetően azzal a szándékkal, hogy őt is beletaszítsa a hasadékba, ami időközben rendkívül nagyra nőtt. A padló meg persze ezzel párhuzamosan igen kicsire zsugorodott. Amikor a nő már csak egy karnyújtásnyira van tőle, ösztönösen előredöf a késsel. De ez nem Rather ösztöne, ez a halálfélelem... Sarokba szorított állat módjára vágja bele a kést a nő gyomrába, úgy, hogy nincs is tudatában annak, mit tesz. A nő megdermed, így van egy másodperce felfogni, mit is követett el éppen. Szeme saját véres kezére siklik, meg a benne lévő késre, ami az előtte álló hasából áll ki. Ebben a pillanatban kattan be az agyába, hogy mit is tett, és ezzel a felismeréssel párhuzamosan egy hatalmas, sikolyszerű üvöltés szakad fel a torkából, hátraugrik, miközben kezeit maga elé emeli, mintha bocsánatot akarna kérni, ekkor azonban rájön, hogy a nyílás széle még annál is közelebb volt, mint azt hitte... Egyik lába lecsúszik, és azt követi a többi testrésze is, míg végül teljes egészében szánkázik lefelé a nyálkás járaton. Az üvöltése pedig csak akkor marad abba, amikor tüdejéből kifogy a szusz, és muszáj levegőt vegyen.*
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-29 21:43:10
Üzenet elküldve: 2013-09-29 21:43:10
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*A kalandorok véleménye egyhangú. A lénynek meg kell halnia, nem hagyhatják, hogy életben maradjon. Ingon megfeszíti íját, viszont úgy tűnik Roddar (talán még az adrenalin miatt) gyorsabb. A dobókés sisteregve száll a monstrum felé, végig szelve a poros levegőt. Egy halk reccsenés, majd egy tompa puffanás. A penge egyenesen a szörnyeteg koponyájába fúródik, apró patakot indítva arcán. A lény még mordul egy utolsót, majd nehéz, sebzett testével a földre zuhan. A por gyengén száll fel a teteme alól. Egy pillanatra csak a hirtelen elhalt morgás visszhangja ismétlődik, majd lassan minden elhallgat. A csönd megszállja a kastélyt. Olyan érzés, mint mikor hirtelen egy nyüzsgő kocsmából kilépő ember találkozik a téli sötétséggel, ami a kapu mások oldalán várja. Kísérteties. A kis csapat szíve egyre lassabban ver, ahogy a veszély elmúlik. A szörny alakja a fényben sokkal jobban látszik: a bundája hiányos, mintha savval kínozták volna. Pofája hólyagos, talán épp olyan kezelést kapott, mint a szőrméje. Végtagjait itt-ott apró varrások tartják a helyén, szörnyű látványt nyújtva a bámészkodóknak. Egy dolog azonban mindenkinek szembetűnik. A mancsok... A mancsok habár erősek, viszont a karmok tompák, töröttek, kicsik. Nem olyanok, mint amiknek a nyomait az ajtón találták. Bármi is akart kijutni a házból, nem ez a monstrum volt az. Nincs is idejük reagálni, megfogalmazni gondolataikat, mikor újra felhangzik a halk suttogás a falakból. Újra recsegés, sziszegés járja be a helyiséget, az árnyékok megnyúlnak, mintha a kalandorok felé nyúlnának. Az egyszer már hallott hang újra felcsendül, mint egy apró, szomorú csengő tör utat a sötétségben.* Csak félt...* Jegyzi meg a kislányos hang, majd egy csapásra minden tovatűnik. Az árnyékok visszaugranak helyükre, a suttogás elhal és a sziszegést elfojtják. Nem marad más, csak a kalandorok és a csend.*
*Mi lesz a következő lépés? Vajon a bundás lény volt a szörnyeteg, amiről a mágus beszélt? De akkor kié, vagy mié voltak azok a karmok, amik szét akarták szabdalni a kaput? Úgy tűnik, a ház rejteget még kérdéseket és (remélhetőleg) válaszokat is.*
//Második rész: Egy kastély//
*A kalandorok véleménye egyhangú. A lénynek meg kell halnia, nem hagyhatják, hogy életben maradjon. Ingon megfeszíti íját, viszont úgy tűnik Roddar (talán még az adrenalin miatt) gyorsabb. A dobókés sisteregve száll a monstrum felé, végig szelve a poros levegőt. Egy halk reccsenés, majd egy tompa puffanás. A penge egyenesen a szörnyeteg koponyájába fúródik, apró patakot indítva arcán. A lény még mordul egy utolsót, majd nehéz, sebzett testével a földre zuhan. A por gyengén száll fel a teteme alól. Egy pillanatra csak a hirtelen elhalt morgás visszhangja ismétlődik, majd lassan minden elhallgat. A csönd megszállja a kastélyt. Olyan érzés, mint mikor hirtelen egy nyüzsgő kocsmából kilépő ember találkozik a téli sötétséggel, ami a kapu mások oldalán várja. Kísérteties. A kis csapat szíve egyre lassabban ver, ahogy a veszély elmúlik. A szörny alakja a fényben sokkal jobban látszik: a bundája hiányos, mintha savval kínozták volna. Pofája hólyagos, talán épp olyan kezelést kapott, mint a szőrméje. Végtagjait itt-ott apró varrások tartják a helyén, szörnyű látványt nyújtva a bámészkodóknak. Egy dolog azonban mindenkinek szembetűnik. A mancsok... A mancsok habár erősek, viszont a karmok tompák, töröttek, kicsik. Nem olyanok, mint amiknek a nyomait az ajtón találták. Bármi is akart kijutni a házból, nem ez a monstrum volt az. Nincs is idejük reagálni, megfogalmazni gondolataikat, mikor újra felhangzik a halk suttogás a falakból. Újra recsegés, sziszegés járja be a helyiséget, az árnyékok megnyúlnak, mintha a kalandorok felé nyúlnának. Az egyszer már hallott hang újra felcsendül, mint egy apró, szomorú csengő tör utat a sötétségben.* Csak félt...* Jegyzi meg a kislányos hang, majd egy csapásra minden tovatűnik. Az árnyékok visszaugranak helyükre, a suttogás elhal és a sziszegést elfojtják. Nem marad más, csak a kalandorok és a csend.*
*Mi lesz a következő lépés? Vajon a bundás lény volt a szörnyeteg, amiről a mágus beszélt? De akkor kié, vagy mié voltak azok a karmok, amik szét akarták szabdalni a kaput? Úgy tűnik, a ház rejteget még kérdéseket és (remélhetőleg) válaszokat is.*
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-29 17:54:51
Üzenet elküldve: 2013-09-29 17:54:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jelenetek tartalmaz//
//Lélekbörtön//
*A tömegben lassú, romantikus táncba kezd. Szorosan egymáshoz simulnak. A lány egész testében érzi azt a különös bizsergést, amit a tavon érzett, mikor a férfi megcsókolta. Szemei csillignak, sőt szinte szikráznak, mikor a férfire néz. Szívverése egyre nagyobb iramot vesz, szinte izzik körülöttül a levegő, s ezt a lány is érzi. Egy valóra vált álomba csöppent, egy ilyen férfivel. Minden porcikájában, vágyott arra, hogy ez a pillanat eljöjjön, s most itt van teljesen a közepében. Minden elveszik körülötte, megszünt a külvilág létezni is, csak a zene és Log létezik most számára. Arcán a mosoly szüntelen, szemében pedig visszatükröződik a férfi iránt érzett vonzalom. A testében a bizsergés egyre erősebb és erősebb, de most nem zavarja, csak elengedi magát és hagyja felszínre törni mind azt, ami benne szunnyad. Teljes egészében tüzel, ezért is esik neki jól, akár hányszor érinti a férfi ajkával az ő arcát, vagy ajkait. S mikor az utóbbi történik a lány is szenvedélyesen visszaadja a csókot. Mikor pedig Logral megszólal, Kelteria arca még jobban felragyog, mint eddig. Miután befejezte a mondatot mindkét kezét a lány derekára teszi, pont oda ahol a sebe van. Érintése puha,meleg és kellemes, mintha egyszerűen egy érintéssel el tudná mulaszta a hölgy minden fájdalmát. Az érzelmei teljesen felfűtik belülről, ennek az lett a következménye, hogy mindkét kezével megfogja a férfi arcát és tüzesen megcsókolja. Már nem tud érzelmeinek parancsolni, csak hagyja őket folyni, amiben Log viselkedése jól besegít neki. Minden egyes pillanatot kiélvez annyira, amennyire csak lehet. Három szám erejéig, minden az eddigi medrében halad, amíg Log ott nem hagyja egy pillanatra a hölgyet. Kelteria csak áll és várja, hogy a férfi visszatérjen. Ebben a pillanatban, megremege a kastély, de most inkább olyan, mintha a kövek szét akarnának esni, Kelteria is megremeg, karjait kitárja, hogy egyensúlyba hozza magát. Hirtelen nagy csörömpöléssel törik szét a földön, valami üveg. A lány rögtön oda fordul, de csak az üvegszilánkokat látja a földön. Próbálna Log után menni, viszont a vendégek elállják az útját. Sűrű elnézések közepedte próbál közelebb jutni a férfihez, mind hiába. A nemesek körbevették minden oldalról.*
~Kezd nagyon rossz érzésem lenni, hoznom kellett volna valami fegyvert. Ostoba vagyok.~
*Mérgelődik magában, arcára a bosszúság húz ráncokat, szeme szikrázik a dühtől, ami kifejezett rossz az esetében. Kezeit ökölbe szorítja, s egy ideig úgy áll, mint egy pukkanc kislány. Egészen addig, míg a padló ketté nem válik, s nem kezd el szélesedni a a repedés.*
- Na ez már sok!
*Akaratlanul hangosan mondta ezt ki, s mikor a nemesek Log-ot is körbe veszik elszakad a cérna. Kelteriából elő jönnek a túlélési ösztönök. Nem az a nyápic lány, bár a szoknya miatt a lábával nem tud rendesen verekedni, maradnak a kezei. Bár elég szép ütéseket mér néhány nemesre, mégis olyan, mintha leperegne róluk.*
~Mik ezek? Verekedtem már, de ilyen ellenfeleim még nem voltak!~
*Elméjében összezavarodtak a dolgok. Nem tud mit kezdeni ezekkel a nemesekkel. Kapálózik és ott üti őket, ahol éri, egészen addig a pillanatig, mikor azok bele nem lökik a férfit a hasadékba. A lány hirtelen hátat fordít a nemesknek.*
- Log!
*Kiáltja el magád, de hirtelen megragadják a karját, még egy pár pillanatig tudja tartani magát, de utána ő is belezuhan a hatalmas szakadékba. Ordítna, de egy hang sem hagyja el a száját, csak zuhan lefelé.*
~Most már mindegy úgy is meghalok!~
*S behunyja a szemét, mintha az javítana bármin is. Viszont nem sokáig bírja, mikor kinyitja szemeit látja, hogy a nemesek felfújódnak és egy pukkanással felrobbannak. A falak mocskosak lesznek a vértől. A belső szervek, meg az egyek végtagok pedig zuhanni kezdenek, ugyanoda, ahova ők zuhannak.*
~Már csak ez kellett! Még valami szörnyűség, mielőtt palacsintává lapulok ott lenn, hmm, valaki?~
*Rossz pillanatot választ a hisztizésre, de hát ezt is el kell kezdeni, miért ne most kezdje el. Bodogsága hirtelen, düh lett, most meg félelem és csalódottság. Végre talált valakit, aki szereti őt és akit szerethet erre mi lesz, egy eszelős nemes kastélyában zuhan a semmibe. Az emberi foszlányok és a másik három díjazott társaságában. De nincs mit tenni, vissza nem tud menni.*
~Csak azt tudnám hova a fe.. Ne, ne, ne! Csak oda ne, mond hogy nem oda!~
*Kezeit összekulcsolja, szemeit összeszorítja. Eszébe jutott, az amit Loggal találtak a boros pince alatt, s nagyon reménykedik, hogy az a valami ne legyen lenn, mikor földet érnek. Szívesebben halna meg a zuhanásban, mint annak a valaminek a vacsorája képpen. Viszont állítási csak a "földet" éréskor bizonyosodhatnak be vagy cáfolódhatnak meg. S ki gondolná, hogy mindez körülbelül fél perc alatt fordul meg Kelteria fejében. Még mindig zuhan és várja az élete végét.*
//Lélekbörtön//
*A tömegben lassú, romantikus táncba kezd. Szorosan egymáshoz simulnak. A lány egész testében érzi azt a különös bizsergést, amit a tavon érzett, mikor a férfi megcsókolta. Szemei csillignak, sőt szinte szikráznak, mikor a férfire néz. Szívverése egyre nagyobb iramot vesz, szinte izzik körülöttül a levegő, s ezt a lány is érzi. Egy valóra vált álomba csöppent, egy ilyen férfivel. Minden porcikájában, vágyott arra, hogy ez a pillanat eljöjjön, s most itt van teljesen a közepében. Minden elveszik körülötte, megszünt a külvilág létezni is, csak a zene és Log létezik most számára. Arcán a mosoly szüntelen, szemében pedig visszatükröződik a férfi iránt érzett vonzalom. A testében a bizsergés egyre erősebb és erősebb, de most nem zavarja, csak elengedi magát és hagyja felszínre törni mind azt, ami benne szunnyad. Teljes egészében tüzel, ezért is esik neki jól, akár hányszor érinti a férfi ajkával az ő arcát, vagy ajkait. S mikor az utóbbi történik a lány is szenvedélyesen visszaadja a csókot. Mikor pedig Logral megszólal, Kelteria arca még jobban felragyog, mint eddig. Miután befejezte a mondatot mindkét kezét a lány derekára teszi, pont oda ahol a sebe van. Érintése puha,meleg és kellemes, mintha egyszerűen egy érintéssel el tudná mulaszta a hölgy minden fájdalmát. Az érzelmei teljesen felfűtik belülről, ennek az lett a következménye, hogy mindkét kezével megfogja a férfi arcát és tüzesen megcsókolja. Már nem tud érzelmeinek parancsolni, csak hagyja őket folyni, amiben Log viselkedése jól besegít neki. Minden egyes pillanatot kiélvez annyira, amennyire csak lehet. Három szám erejéig, minden az eddigi medrében halad, amíg Log ott nem hagyja egy pillanatra a hölgyet. Kelteria csak áll és várja, hogy a férfi visszatérjen. Ebben a pillanatban, megremege a kastély, de most inkább olyan, mintha a kövek szét akarnának esni, Kelteria is megremeg, karjait kitárja, hogy egyensúlyba hozza magát. Hirtelen nagy csörömpöléssel törik szét a földön, valami üveg. A lány rögtön oda fordul, de csak az üvegszilánkokat látja a földön. Próbálna Log után menni, viszont a vendégek elállják az útját. Sűrű elnézések közepedte próbál közelebb jutni a férfihez, mind hiába. A nemesek körbevették minden oldalról.*
~Kezd nagyon rossz érzésem lenni, hoznom kellett volna valami fegyvert. Ostoba vagyok.~
*Mérgelődik magában, arcára a bosszúság húz ráncokat, szeme szikrázik a dühtől, ami kifejezett rossz az esetében. Kezeit ökölbe szorítja, s egy ideig úgy áll, mint egy pukkanc kislány. Egészen addig, míg a padló ketté nem válik, s nem kezd el szélesedni a a repedés.*
- Na ez már sok!
*Akaratlanul hangosan mondta ezt ki, s mikor a nemesek Log-ot is körbe veszik elszakad a cérna. Kelteriából elő jönnek a túlélési ösztönök. Nem az a nyápic lány, bár a szoknya miatt a lábával nem tud rendesen verekedni, maradnak a kezei. Bár elég szép ütéseket mér néhány nemesre, mégis olyan, mintha leperegne róluk.*
~Mik ezek? Verekedtem már, de ilyen ellenfeleim még nem voltak!~
*Elméjében összezavarodtak a dolgok. Nem tud mit kezdeni ezekkel a nemesekkel. Kapálózik és ott üti őket, ahol éri, egészen addig a pillanatig, mikor azok bele nem lökik a férfit a hasadékba. A lány hirtelen hátat fordít a nemesknek.*
- Log!
*Kiáltja el magád, de hirtelen megragadják a karját, még egy pár pillanatig tudja tartani magát, de utána ő is belezuhan a hatalmas szakadékba. Ordítna, de egy hang sem hagyja el a száját, csak zuhan lefelé.*
~Most már mindegy úgy is meghalok!~
*S behunyja a szemét, mintha az javítana bármin is. Viszont nem sokáig bírja, mikor kinyitja szemeit látja, hogy a nemesek felfújódnak és egy pukkanással felrobbannak. A falak mocskosak lesznek a vértől. A belső szervek, meg az egyek végtagok pedig zuhanni kezdenek, ugyanoda, ahova ők zuhannak.*
~Már csak ez kellett! Még valami szörnyűség, mielőtt palacsintává lapulok ott lenn, hmm, valaki?~
*Rossz pillanatot választ a hisztizésre, de hát ezt is el kell kezdeni, miért ne most kezdje el. Bodogsága hirtelen, düh lett, most meg félelem és csalódottság. Végre talált valakit, aki szereti őt és akit szerethet erre mi lesz, egy eszelős nemes kastélyában zuhan a semmibe. Az emberi foszlányok és a másik három díjazott társaságában. De nincs mit tenni, vissza nem tud menni.*
~Csak azt tudnám hova a fe.. Ne, ne, ne! Csak oda ne, mond hogy nem oda!~
*Kezeit összekulcsolja, szemeit összeszorítja. Eszébe jutott, az amit Loggal találtak a boros pince alatt, s nagyon reménykedik, hogy az a valami ne legyen lenn, mikor földet érnek. Szívesebben halna meg a zuhanásban, mint annak a valaminek a vacsorája képpen. Viszont állítási csak a "földet" éréskor bizonyosodhatnak be vagy cáfolódhatnak meg. S ki gondolná, hogy mindez körülbelül fél perc alatt fordul meg Kelteria fejében. Még mindig zuhan és várja az élete végét.*
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-29 14:17:03
Üzenet elküldve: 2013-09-29 14:17:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// A hozzászólás 16+ jelenetek tartalmaz //
// Lélekbörtön //
~Ismerős? Ó, dehogynem! Te is csak ugyanolyan vagy belülről, mint a többi a fajtádból. Meleg, véres... feszes kis szervekkel, amiknek elég egy döfés, hogy kifakadjanak és összeessenek. Amiknek elég egy apró rántás, hogy cafatokká foszoljanak... Hogy vérük parakban ömöljön végig rajtam, mélyen beleivódva a ruhámba, s végül pocsolyákba gyűljenek a földön, sokkal barátságosabbra átszínezve a padló kövezetét. Te is csak ugyanolyan vagy, mint az a számtalan, akit már megöltem...~
*Nehezen tudja tartani a közömbös arckifejezést így, a dühtől forró fejjel, de hatalmas erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.*
~Megőrizni a hidegvért... Ezeknek leghalványabb sejtelmük sincsen róla, milyen nehéz munka is ez. Főleg akkor, ha már órák óta csak forr és arra vágyik, hogy a másokéval olvadjon egybe....
Csitulj, szív, csitulj. Ez még nem az a pillanat!~
*Akárhogy is próbál erőt venni magán, az elébük fáradó inasra nézve nem lát egyebet, mint megnyúzott hústömeget, kifordított belsőségekkel. Egy óriási sóhaj hagyja el az ajkát, mikor az még hosszú pillanatok múlva is kitartóan áll előtte a tálcával, s erszényét nemes egyszerűséggel a tálra ejti, hogy az kis híján le is fordul róla.
Hirtelen érik ez után az Úr érintései, legszívesebben máris a derekára fonódó kezek után kapna, hogy néhány szorítással apróra törje bennük az összes létező csontot... De hagyja magát. Még mindig képes hinni az előző kedves hangnak, ami elméjében felszólalt: nem lenne jó ötlet ekkora tömeg előtt nekiesni és ellátni a baját.
Hagyja hát, hogy a lágy dallam és a férfi magával sodorja, irányítsa őt. Hamar elvész a zenében, s úgy táncol, mintha ő maga is benne élne a dallamokban. Még szívének ritmusa is rááll a hangok árjára, hullámaira. Még talán azt is mondhatná, hogy önfeledten mulat, ha tánc közben nem csak kizsigerelt, több sebből vért okádó alakokat látna, bárhová is néz tánc közben.
Ahogy a harmadik dal is elhalkul, az Úr elválik tőle, s hint egy apró csókot a kezére. Ettől a finomkodástól még mindig émelyeg. Sőt, talán egyre jobban. Ahogy az Úr elfordul, engedi is vicsorát arcára ülni, majd elindul, hogy szerezzen végre némi bort, leöblíteni szájából a vér fémes ízét, amit noha már jó ideje nem kóstolhatott, mégis elevenen él a nyelvén. Logral mellett köt ki, neki is szán néhány sanda, rosszalló pillantást, csak úgy a szeme sarkából, majd egy olyan kupáért nyúl, amibe már jóelőre kitöltötték a tetemes mennyiségű bort. Épp az ajkához emeli a kupát, hogy ihasson végre, hogy a csekélyke mámor, amit a nedű okozhat, feledtesse vele valamelyest az egyre kínzóbb gondolatokat, mikor fülébe kúszik a nyikorgás. Ezzel a lendülettel csapja vissza az asztalra a vörösboros ivóalkalmatosságot, mit sem törődve azzal, hogy a közben kifröccsenő lé végigáztatja az asztal minden bizonnyal drága terítőjét és kezét is.
Dühe ismét olyan mértéket ölt, hogy kiélesíti érzékeit -ha lehet így fogalmazni. Pupillái kitágulnak, akár a vadászatra készülő nagymacskáké, izmai ugyancsak így, támadásra készen feszülnek meg, s úgy pillant körbe, mint előző nap a torony feljáratánál, ahol szintén veszélyt sejtett. Egy másodperc töredékébe kerül megtalálnia A.A-t, s bár eddig is biztos volt benne, hogy ő a ludas, most már tudja, hogy kár volt eddig halogatni az Úr apróra cincálását.*
~Légy átkozott, többé soha nem hallgatok rád!~
*Zengi fejében hisztérikus üvöltéssel a mélyebb, markánsabb hang.
Zihálni kezd, s minden bizonnyal torka szakadtából üvöltene is, ha nem járná meg ehhez túl gyorsan tüdejét a levegő - így csak valami morgás-félére futja, semmi egyébre.
meg is indul A.A felé, lépése olyan hosszú, amilyen csak lehet, ám karja köré bilincsként fonódik egyszerre több kéz is. Azonnal rángatni kezdi karját, rúg, üt és mar, ahol csak ér, talán erőszakos fogvatartói közül kettőnek-háromnak még halálos sebet is okoz, de nem szabadulhat. Túl sokan vannak, szinte megrohamozzák és egyre csak tolják a szélesedő szakadék felé.*
~Bonts szárnyat! Bonts szárnyat, bonts már szárnyat!~
*Zúgja elméjében ugyanaz a tébolyult, rikoltozó hang, ám a következő pillanatban meg is érzi, ahogy lábai alatt elfogy a talaj. Vörös hajzuhataga arcába, szemébe csapódik, ahogy egyre lejjebb zuhan a nyirkos mélységbe. Éktelen dühre gerjeszti a tudat, hogy talán végleg elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy kegyet nem ismerően végezzen valakivel, aki veszélyt jelenthet rá...
Esés közben próbál megkapaszkodni a falakban, de azok túl csúszósak ahhoz, hogy véres kezeinek karmait beléjük vájhassa. Kénytelen hagyni magát ismét, állni az alázúduló vérpermetet, és földet érni ott, ahová a szakadék végül vezet. *
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.29 14:19:24
// Lélekbörtön //
~Ismerős? Ó, dehogynem! Te is csak ugyanolyan vagy belülről, mint a többi a fajtádból. Meleg, véres... feszes kis szervekkel, amiknek elég egy döfés, hogy kifakadjanak és összeessenek. Amiknek elég egy apró rántás, hogy cafatokká foszoljanak... Hogy vérük parakban ömöljön végig rajtam, mélyen beleivódva a ruhámba, s végül pocsolyákba gyűljenek a földön, sokkal barátságosabbra átszínezve a padló kövezetét. Te is csak ugyanolyan vagy, mint az a számtalan, akit már megöltem...~
*Nehezen tudja tartani a közömbös arckifejezést így, a dühtől forró fejjel, de hatalmas erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.*
~Megőrizni a hidegvért... Ezeknek leghalványabb sejtelmük sincsen róla, milyen nehéz munka is ez. Főleg akkor, ha már órák óta csak forr és arra vágyik, hogy a másokéval olvadjon egybe....
Csitulj, szív, csitulj. Ez még nem az a pillanat!~
*Akárhogy is próbál erőt venni magán, az elébük fáradó inasra nézve nem lát egyebet, mint megnyúzott hústömeget, kifordított belsőségekkel. Egy óriási sóhaj hagyja el az ajkát, mikor az még hosszú pillanatok múlva is kitartóan áll előtte a tálcával, s erszényét nemes egyszerűséggel a tálra ejti, hogy az kis híján le is fordul róla.
Hirtelen érik ez után az Úr érintései, legszívesebben máris a derekára fonódó kezek után kapna, hogy néhány szorítással apróra törje bennük az összes létező csontot... De hagyja magát. Még mindig képes hinni az előző kedves hangnak, ami elméjében felszólalt: nem lenne jó ötlet ekkora tömeg előtt nekiesni és ellátni a baját.
Hagyja hát, hogy a lágy dallam és a férfi magával sodorja, irányítsa őt. Hamar elvész a zenében, s úgy táncol, mintha ő maga is benne élne a dallamokban. Még szívének ritmusa is rááll a hangok árjára, hullámaira. Még talán azt is mondhatná, hogy önfeledten mulat, ha tánc közben nem csak kizsigerelt, több sebből vért okádó alakokat látna, bárhová is néz tánc közben.
Ahogy a harmadik dal is elhalkul, az Úr elválik tőle, s hint egy apró csókot a kezére. Ettől a finomkodástól még mindig émelyeg. Sőt, talán egyre jobban. Ahogy az Úr elfordul, engedi is vicsorát arcára ülni, majd elindul, hogy szerezzen végre némi bort, leöblíteni szájából a vér fémes ízét, amit noha már jó ideje nem kóstolhatott, mégis elevenen él a nyelvén. Logral mellett köt ki, neki is szán néhány sanda, rosszalló pillantást, csak úgy a szeme sarkából, majd egy olyan kupáért nyúl, amibe már jóelőre kitöltötték a tetemes mennyiségű bort. Épp az ajkához emeli a kupát, hogy ihasson végre, hogy a csekélyke mámor, amit a nedű okozhat, feledtesse vele valamelyest az egyre kínzóbb gondolatokat, mikor fülébe kúszik a nyikorgás. Ezzel a lendülettel csapja vissza az asztalra a vörösboros ivóalkalmatosságot, mit sem törődve azzal, hogy a közben kifröccsenő lé végigáztatja az asztal minden bizonnyal drága terítőjét és kezét is.
Dühe ismét olyan mértéket ölt, hogy kiélesíti érzékeit -ha lehet így fogalmazni. Pupillái kitágulnak, akár a vadászatra készülő nagymacskáké, izmai ugyancsak így, támadásra készen feszülnek meg, s úgy pillant körbe, mint előző nap a torony feljáratánál, ahol szintén veszélyt sejtett. Egy másodperc töredékébe kerül megtalálnia A.A-t, s bár eddig is biztos volt benne, hogy ő a ludas, most már tudja, hogy kár volt eddig halogatni az Úr apróra cincálását.*
~Légy átkozott, többé soha nem hallgatok rád!~
*Zengi fejében hisztérikus üvöltéssel a mélyebb, markánsabb hang.
Zihálni kezd, s minden bizonnyal torka szakadtából üvöltene is, ha nem járná meg ehhez túl gyorsan tüdejét a levegő - így csak valami morgás-félére futja, semmi egyébre.
meg is indul A.A felé, lépése olyan hosszú, amilyen csak lehet, ám karja köré bilincsként fonódik egyszerre több kéz is. Azonnal rángatni kezdi karját, rúg, üt és mar, ahol csak ér, talán erőszakos fogvatartói közül kettőnek-háromnak még halálos sebet is okoz, de nem szabadulhat. Túl sokan vannak, szinte megrohamozzák és egyre csak tolják a szélesedő szakadék felé.*
~Bonts szárnyat! Bonts szárnyat, bonts már szárnyat!~
*Zúgja elméjében ugyanaz a tébolyult, rikoltozó hang, ám a következő pillanatban meg is érzi, ahogy lábai alatt elfogy a talaj. Vörös hajzuhataga arcába, szemébe csapódik, ahogy egyre lejjebb zuhan a nyirkos mélységbe. Éktelen dühre gerjeszti a tudat, hogy talán végleg elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy kegyet nem ismerően végezzen valakivel, aki veszélyt jelenthet rá...
Esés közben próbál megkapaszkodni a falakban, de azok túl csúszósak ahhoz, hogy véres kezeinek karmait beléjük vájhassa. Kénytelen hagyni magát ismét, állni az alázúduló vérpermetet, és földet érni ott, ahová a szakadék végül vezet. *
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.29 14:19:24
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-29 12:49:46
Üzenet elküldve: 2013-09-29 12:49:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A hozzászólás 16+ jelenetek tartalmaz //
// Lélekbörtön //
- Ó, kedvesem, hát nem hallott rólam sehol? Kicsit sem vagyok ismerős?
*Pillant Rahilra sejtelmesen az Úr, miközben ajkainak szegletében egy halovány mosoly is megjelenik, mikor felpillant a meghajló állapotból. Nem éppen egy konkrét embernek tűnik, láthatóan szeret talányokban beszélni, s a titkolózás még nagyobb homályba burkolja Őt. A hölgy kérésére csak bólint egyet, azonban ahelyett, hogy elindulna vele, váratlanul megjelenik előttük az öreg inas a tálcával.*
- Illetlen lenne tőlem, ha a vendégeket magukra hagynám e tánc közepette. *suttogja szokatlan lassúsággal, mikor az inas is megszólal* Hölgyem, helyezze ide bátran az erszényt, félrerakjuk a teremben, s megnyugodhat, ezeknek az embereknek a reggelijükből egy falat lenne csupán ez az erszény, így félelemre nincs oka.
*Szól felé a férfi teljesen közömbös hangon, erőteljesen utalva arra, hogy az ő "kis" pénze nagyjából semmit sem ér ezeknek a nemeseknek, s amíg Rahil rá nem helyezi az erszényt a tálcára, addig az öreg határozottan fog ott állni előtte, s vár. Ám ha az eredar úgy dönt, hogy inkább szobájába helyezné biztonságba, akkor ez esetben senki sem kíséri fel.
Végül ha a pénz a tálcára került, avagy Rahil visszajött a szobájából, akkor A. A. azonnal odalép hozzá, megragadja derekát s kezét, majd lassú táncba kezdenek. Ellenben mély, hűvös hangjával, s rideg, lassú stílusával, az Úr mozgása egyáltalán nem merev, sőt, nagyon könnyedén "hajol" együtt Rahillal.
Eközben a tömeg másik felén Kelteria és Log kezd bele egy lágy, és romantikus táncába, miközben testük teljesen összesimul. A férfi szemei csillognak, amint a hölgyre pillant, s szívdobbanásai is minden pillanatban egyre szaporábbak. Mintha csak egy valóra vált álomba csöppentek volna, úgy izzik körülöttük a levegő, melyet még a mellettük táncolók is szinte éreznek. A külvilágot teljesen kizárja a férfi, mintha ott sem lenne körülöttük a többi ember, csak és egyedül Kelteria az, akit "érzékel" a lágy muzsika közepette. A felfűtött érzésektől, s a hölgyemény gyönyörű látványának bódító hatásától vezérelve szája többször Kelteria arcára s finom ajkaira vándorol, s szenvedélyesen csókolja meg őt.*
- Eddig is azt tettem, csak te teszel boldoggá!
*Mosolyodik el, majd mindkét kezét finoman a másik derekára helyezi, épp oda, ahol a seb éktelenkedik. Érintése kevésbé sem rossz, sőt mi több, nagyon meleg, s ha Kelteria is annyira fellángolt Log iránt, mint ő, akkor a hölgyemény is érezheti a férfi érintésének kellemes hatását.
A terem egy másik szegletében eközben a vörös hajú hölgy is szorosan simul hozzá Ratherhez, miközben a számára ismert nótába olykor dallamosan csengő hangján belebúg. Néha egy erőteljesebb hangulatingadozásnak köszönhetően a hölgybe hasít a boldogság, ekkor pedig erősebben is magához húzza a mágust, miközben fejét a mellkasára hajtja.*
- Nagyon köszönöm, ez igazán kedves Öntől!
*Pillant fel rá fátyolos szemeivel, mely mögött némi alkohol is megbújhat már, talán emiatt is történik az, hogy lágyan meg akarja csókolni a férfit, ha az nem húzza el a fejét.*
*Ez megy vagy három szám erejéig, mikor az Úr elengedi Rahilt, egy csókot hint kézfejére, ha hagyja, majd a fal felé kezd sétálni. Eközben Log is ott hagyja egy pillanatra Kelteriát, s az egyik asztalhoz lép, hogy töltsön maguknak egy pohár bort. Azonban váratlan dolog történik.. A kastély megremeg, azonban nem úgy, mint azt a tegnapi napon érezhették, hanem amolyan "nyikorgás" szerűen, mintha csak kövek csúsznának el egymáson. Log kiejti kezéből a poharat és az üveget, melyek hangos csörömpöléssel törnek darabokra a földön, Kelteriát pedig a körülötte levők teljesen körbeveszik, mintha csak direkt el akarnák zárni az utat közte és Logral közt. Ez természetesen feltűnik a férfinek is, mire azonnal megindul a hölgy felé, nem éppen sok sikerrel.. Rathert hirtelent a vörös hajú hölgy is eltaszítja magától egy gonosz vigyorral, mikor váratlanul megmozdul a föld! A padló lassan kettéválik, majd egyre gyorsabban távolodnak el egymástól a felek. Rahil van legközelebb az Úrhoz, így észre is veheti, hogy természetesen az Ő keze van a dologban, hiszen amolyan "olcsó" trükköt alkalmazva húz lefelé egy gyertyatartónak álcázott kart, azonban alatta nem mozdul meg semmi, hiszen egy kisebb kitüremkedésen áll. Nem tudni, hogy Rahil mit akar tenni ekkor, ám ha megpróbálja megállítani A.A.-t, akkor mikor az eredar közelebb ér hozzá, a férfi egy erős rúgással a mélybe küldi őt. Ám ha úgy dönt, hogy hagyja a francba az Urat, s inkább menekülő utat próbál keresni, akkor ez esetben a többi vendég taszigálja őt a mélybe - ebben az esetben sérüléseket is okozhat nekik, azonban szokatlan módon bármit tesz, azok rendíthetetlenül tolják az így is fogyó padlózat szélére, míg nem belökik.
Eközben Kelteriát és Logralt is elragadják a nemesek: a férfi üti őket, ahol éri, ám azok szinte meg sem mozdulnak, míg nem Kelteria szeme láttára belökik őt is mélybe, s pillanatokon belül a hölgy is már zuhan lefelé! Rather sem maradhat ki, ekkor már olyannyira elfogyott a padló kétoldalt, hogy biztosan a szélére került a mágus. A vörös hajú hölgy pedig ott áll előtte vérfagyasztó mosolyával, mikor hirtelen elkezd szaladni felé, s erőteljesen nekiesik - nem is kell mondani, Rather is a mélybe zuhan!
Nem csupán a sötétségbe esnek, hanem vékonyabb, nyálkásabb, lefelé vezető járatokba, melyeken szélsebesen csúsznak lefelé, mintha csak valami nyomasztó rémálomba kerülnének! Mielőtt azonban a bálterem utolsó fénysugarait is elnyelnék az alagutak, a négyes ha még képes arra, hogy felpillantson, akkor észrevehetik, hogy a nemesek egyáltalán nem esnek utánuk, sőt! Ott lebegnek felettük, gonosz kacajok közepette, mikor is az Úr egy igemormolásának következtében a testük elkezd puffadni, majd nagy pukkanás kíséretében szétdurrannak.. A cafatok ide-oda röpködnek, beszennyezik a falakat, ám a legtöbb testrész és belsőség pontosan alá hull, s vészesen "követik" a négyest. Ki tudja, hova.. *
// Lélekbörtön //
- Ó, kedvesem, hát nem hallott rólam sehol? Kicsit sem vagyok ismerős?
*Pillant Rahilra sejtelmesen az Úr, miközben ajkainak szegletében egy halovány mosoly is megjelenik, mikor felpillant a meghajló állapotból. Nem éppen egy konkrét embernek tűnik, láthatóan szeret talányokban beszélni, s a titkolózás még nagyobb homályba burkolja Őt. A hölgy kérésére csak bólint egyet, azonban ahelyett, hogy elindulna vele, váratlanul megjelenik előttük az öreg inas a tálcával.*
- Illetlen lenne tőlem, ha a vendégeket magukra hagynám e tánc közepette. *suttogja szokatlan lassúsággal, mikor az inas is megszólal* Hölgyem, helyezze ide bátran az erszényt, félrerakjuk a teremben, s megnyugodhat, ezeknek az embereknek a reggelijükből egy falat lenne csupán ez az erszény, így félelemre nincs oka.
*Szól felé a férfi teljesen közömbös hangon, erőteljesen utalva arra, hogy az ő "kis" pénze nagyjából semmit sem ér ezeknek a nemeseknek, s amíg Rahil rá nem helyezi az erszényt a tálcára, addig az öreg határozottan fog ott állni előtte, s vár. Ám ha az eredar úgy dönt, hogy inkább szobájába helyezné biztonságba, akkor ez esetben senki sem kíséri fel.
Végül ha a pénz a tálcára került, avagy Rahil visszajött a szobájából, akkor A. A. azonnal odalép hozzá, megragadja derekát s kezét, majd lassú táncba kezdenek. Ellenben mély, hűvös hangjával, s rideg, lassú stílusával, az Úr mozgása egyáltalán nem merev, sőt, nagyon könnyedén "hajol" együtt Rahillal.
Eközben a tömeg másik felén Kelteria és Log kezd bele egy lágy, és romantikus táncába, miközben testük teljesen összesimul. A férfi szemei csillognak, amint a hölgyre pillant, s szívdobbanásai is minden pillanatban egyre szaporábbak. Mintha csak egy valóra vált álomba csöppentek volna, úgy izzik körülöttük a levegő, melyet még a mellettük táncolók is szinte éreznek. A külvilágot teljesen kizárja a férfi, mintha ott sem lenne körülöttük a többi ember, csak és egyedül Kelteria az, akit "érzékel" a lágy muzsika közepette. A felfűtött érzésektől, s a hölgyemény gyönyörű látványának bódító hatásától vezérelve szája többször Kelteria arcára s finom ajkaira vándorol, s szenvedélyesen csókolja meg őt.*
- Eddig is azt tettem, csak te teszel boldoggá!
*Mosolyodik el, majd mindkét kezét finoman a másik derekára helyezi, épp oda, ahol a seb éktelenkedik. Érintése kevésbé sem rossz, sőt mi több, nagyon meleg, s ha Kelteria is annyira fellángolt Log iránt, mint ő, akkor a hölgyemény is érezheti a férfi érintésének kellemes hatását.
A terem egy másik szegletében eközben a vörös hajú hölgy is szorosan simul hozzá Ratherhez, miközben a számára ismert nótába olykor dallamosan csengő hangján belebúg. Néha egy erőteljesebb hangulatingadozásnak köszönhetően a hölgybe hasít a boldogság, ekkor pedig erősebben is magához húzza a mágust, miközben fejét a mellkasára hajtja.*
- Nagyon köszönöm, ez igazán kedves Öntől!
*Pillant fel rá fátyolos szemeivel, mely mögött némi alkohol is megbújhat már, talán emiatt is történik az, hogy lágyan meg akarja csókolni a férfit, ha az nem húzza el a fejét.*
*Ez megy vagy három szám erejéig, mikor az Úr elengedi Rahilt, egy csókot hint kézfejére, ha hagyja, majd a fal felé kezd sétálni. Eközben Log is ott hagyja egy pillanatra Kelteriát, s az egyik asztalhoz lép, hogy töltsön maguknak egy pohár bort. Azonban váratlan dolog történik.. A kastély megremeg, azonban nem úgy, mint azt a tegnapi napon érezhették, hanem amolyan "nyikorgás" szerűen, mintha csak kövek csúsznának el egymáson. Log kiejti kezéből a poharat és az üveget, melyek hangos csörömpöléssel törnek darabokra a földön, Kelteriát pedig a körülötte levők teljesen körbeveszik, mintha csak direkt el akarnák zárni az utat közte és Logral közt. Ez természetesen feltűnik a férfinek is, mire azonnal megindul a hölgy felé, nem éppen sok sikerrel.. Rathert hirtelent a vörös hajú hölgy is eltaszítja magától egy gonosz vigyorral, mikor váratlanul megmozdul a föld! A padló lassan kettéválik, majd egyre gyorsabban távolodnak el egymástól a felek. Rahil van legközelebb az Úrhoz, így észre is veheti, hogy természetesen az Ő keze van a dologban, hiszen amolyan "olcsó" trükköt alkalmazva húz lefelé egy gyertyatartónak álcázott kart, azonban alatta nem mozdul meg semmi, hiszen egy kisebb kitüremkedésen áll. Nem tudni, hogy Rahil mit akar tenni ekkor, ám ha megpróbálja megállítani A.A.-t, akkor mikor az eredar közelebb ér hozzá, a férfi egy erős rúgással a mélybe küldi őt. Ám ha úgy dönt, hogy hagyja a francba az Urat, s inkább menekülő utat próbál keresni, akkor ez esetben a többi vendég taszigálja őt a mélybe - ebben az esetben sérüléseket is okozhat nekik, azonban szokatlan módon bármit tesz, azok rendíthetetlenül tolják az így is fogyó padlózat szélére, míg nem belökik.
Eközben Kelteriát és Logralt is elragadják a nemesek: a férfi üti őket, ahol éri, ám azok szinte meg sem mozdulnak, míg nem Kelteria szeme láttára belökik őt is mélybe, s pillanatokon belül a hölgy is már zuhan lefelé! Rather sem maradhat ki, ekkor már olyannyira elfogyott a padló kétoldalt, hogy biztosan a szélére került a mágus. A vörös hajú hölgy pedig ott áll előtte vérfagyasztó mosolyával, mikor hirtelen elkezd szaladni felé, s erőteljesen nekiesik - nem is kell mondani, Rather is a mélybe zuhan!
Nem csupán a sötétségbe esnek, hanem vékonyabb, nyálkásabb, lefelé vezető járatokba, melyeken szélsebesen csúsznak lefelé, mintha csak valami nyomasztó rémálomba kerülnének! Mielőtt azonban a bálterem utolsó fénysugarait is elnyelnék az alagutak, a négyes ha még képes arra, hogy felpillantson, akkor észrevehetik, hogy a nemesek egyáltalán nem esnek utánuk, sőt! Ott lebegnek felettük, gonosz kacajok közepette, mikor is az Úr egy igemormolásának következtében a testük elkezd puffadni, majd nagy pukkanás kíséretében szétdurrannak.. A cafatok ide-oda röpködnek, beszennyezik a falakat, ám a legtöbb testrész és belsőség pontosan alá hull, s vészesen "követik" a négyest. Ki tudja, hova.. *
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-28 15:12:25
Üzenet elküldve: 2013-09-28 15:12:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Rath szúrós pillantást vet Logra. Ha valaki távolról figyeli őket, aki régen ismerte Rathert, most azt mondhatná, nem is történt vele semmi, mert egyértelműen önmaga, és most készül valami gorombát mondani annak, aki ellenkezett vele. Azonban semmi ilyesmire nem kerül sor, mindössze szeme se rebben a férfi szavai hallatán, és szilárdan tartja magát az álláspontjához. Nem szándékozik átöltözni, avagy belevetnie magát ebbe a furcsa szórakozásba, ráadásul itt számára mindenki idegen. Még az is, akit ismernie kéne. A legtöbb, amit tehet, hogy nem kelt feltűnést, és ez egészen addig működik is, amíg rá nem jön, hogy ő is díjazott. Úgy véli, nyilván a mágiatudását díjazzák, legalábbis a vörös hajú nő csak ezt említette, meg hogy jól forgatja a kést. De kit díjaznának ezért? Miközben felfelé baktat baktat az emelvényre, a nemesek kicsit zúgolódnak, ám ez legkevésbé sem érdekli, még legyinteni se legyint, elvégre őt mégis csak díjazzák, nem pedig azokat, akik lentről panaszkodnak. Persze ezután az az újonnan érkezett úr, aki a főnöknek látszik, csendre inti a zúgolódó tömeget. Amikor ő is beáll a sorba negyediknek, leemeli a fejéről a csuklyát, ujjait pedig összefonja maga előtt. Amikor megérkezik a kis szütyő, boldogan ragadja meg, majd belepillantva tátva marad a szája, hiszen életében nem látott még ennyi pénzt (nem csak amióta amnéziás, valóban egész életében néhány száz arany volt a legnagyobb vagyona). Gyorsan elsüllyeszti az egyik zsebében, majd meghajol, majd az úr szavaira egy apró bólintással reagál, hogy bizony hasznos dologra fogja költeni. Csak még azt nem tudja, hogy mire. Emlékei birtokában biztosan ezernyi ötlete lenne, így csak arra gondol, majd mágiatanulásra fordítja. Miután megszólal a zene, ő maga elindul lefelé, és a sarok felé vezető út elején belebotlik egy vörös hajú nőbe. Hirtelen nem is tudja, hogy mit mondjon.*
- Nos én igazából... *kezd bele a magyarázkodásba, de a hölgy unszolására végül úgy dönt, csak nem lesz belőle baj. Tulajdonképpen fogalma sincs róla, hogy tud-e táncolni, de végül is nagyjából csak követnie kell a nőt. A tánc közben egészen elmerül a hölgy szemeiben, majd kis idő múltán úgy érzi, most már ideje lenne mondania valamit, így néhány másodpercnyi hezitálás után megszólal:*
- Hölgyem, ön igazán gyönyörű *jól esik ezt kimondani, bár tulajdonképpen fogalma sincs, gyakran tett-e ilyen megjegyzéseket mielőtt elvesztette az emlékeit.*
*Rath szúrós pillantást vet Logra. Ha valaki távolról figyeli őket, aki régen ismerte Rathert, most azt mondhatná, nem is történt vele semmi, mert egyértelműen önmaga, és most készül valami gorombát mondani annak, aki ellenkezett vele. Azonban semmi ilyesmire nem kerül sor, mindössze szeme se rebben a férfi szavai hallatán, és szilárdan tartja magát az álláspontjához. Nem szándékozik átöltözni, avagy belevetnie magát ebbe a furcsa szórakozásba, ráadásul itt számára mindenki idegen. Még az is, akit ismernie kéne. A legtöbb, amit tehet, hogy nem kelt feltűnést, és ez egészen addig működik is, amíg rá nem jön, hogy ő is díjazott. Úgy véli, nyilván a mágiatudását díjazzák, legalábbis a vörös hajú nő csak ezt említette, meg hogy jól forgatja a kést. De kit díjaznának ezért? Miközben felfelé baktat baktat az emelvényre, a nemesek kicsit zúgolódnak, ám ez legkevésbé sem érdekli, még legyinteni se legyint, elvégre őt mégis csak díjazzák, nem pedig azokat, akik lentről panaszkodnak. Persze ezután az az újonnan érkezett úr, aki a főnöknek látszik, csendre inti a zúgolódó tömeget. Amikor ő is beáll a sorba negyediknek, leemeli a fejéről a csuklyát, ujjait pedig összefonja maga előtt. Amikor megérkezik a kis szütyő, boldogan ragadja meg, majd belepillantva tátva marad a szája, hiszen életében nem látott még ennyi pénzt (nem csak amióta amnéziás, valóban egész életében néhány száz arany volt a legnagyobb vagyona). Gyorsan elsüllyeszti az egyik zsebében, majd meghajol, majd az úr szavaira egy apró bólintással reagál, hogy bizony hasznos dologra fogja költeni. Csak még azt nem tudja, hogy mire. Emlékei birtokában biztosan ezernyi ötlete lenne, így csak arra gondol, majd mágiatanulásra fordítja. Miután megszólal a zene, ő maga elindul lefelé, és a sarok felé vezető út elején belebotlik egy vörös hajú nőbe. Hirtelen nem is tudja, hogy mit mondjon.*
- Nos én igazából... *kezd bele a magyarázkodásba, de a hölgy unszolására végül úgy dönt, csak nem lesz belőle baj. Tulajdonképpen fogalma sincs róla, hogy tud-e táncolni, de végül is nagyjából csak követnie kell a nőt. A tánc közben egészen elmerül a hölgy szemeiben, majd kis idő múltán úgy érzi, most már ideje lenne mondania valamit, így néhány másodpercnyi hezitálás után megszólal:*
- Hölgyem, ön igazán gyönyörű *jól esik ezt kimondani, bár tulajdonképpen fogalma sincs, gyakran tett-e ilyen megjegyzéseket mielőtt elvesztette az emlékeit.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-27 21:36:35
Üzenet elküldve: 2013-09-27 21:36:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*Engur kezd kiábrándulni a lényből, hiszen képességeit - vagy inkább hiányosságait - látván, igen valószínűtlen, hogy ez mészárlást fog rendezni a városban, vagy a környező tanyákon. Felmerül benne a gondolat, hogy üres kézzel tér haza, a kastély nélkül, s ez a gondolat egyáltalán nem tölti el jó érzéssel. Persze senki sem mondta, hogy könnyű dolga lesz, sőt azt sem, hogy sikerülni fog, de azért mégis csak jó lenne nyugtával dicsérni a napot.
A férfi kicsit megsínyli a harcot, ami nem is csoda, hiszen a többiek - köztük Engurt is - többnyire csak bámulják a kialakult helyzetet. Engurnak esze ágában sincs közbe avatkozni, de az ő helyzete érthető is.
Mikor az íjjal hadonászó felteszi azt a hihetetlenül bárgyú kérdést, egyszerűen csak felhorkan, nem is annyira válaszadásképp, hanem inkább a kérdést becsmérelvén. Szó ami szó, őt nem igazán érdekli a lény sorsa. Lesz még módja, hogy megszerezze ezt a romot, tehát jobb lenne inkább minél előbb bevégezni ezt a feladatot.*
//Második rész: Egy kastély//
*Engur kezd kiábrándulni a lényből, hiszen képességeit - vagy inkább hiányosságait - látván, igen valószínűtlen, hogy ez mészárlást fog rendezni a városban, vagy a környező tanyákon. Felmerül benne a gondolat, hogy üres kézzel tér haza, a kastély nélkül, s ez a gondolat egyáltalán nem tölti el jó érzéssel. Persze senki sem mondta, hogy könnyű dolga lesz, sőt azt sem, hogy sikerülni fog, de azért mégis csak jó lenne nyugtával dicsérni a napot.
A férfi kicsit megsínyli a harcot, ami nem is csoda, hiszen a többiek - köztük Engurt is - többnyire csak bámulják a kialakult helyzetet. Engurnak esze ágában sincs közbe avatkozni, de az ő helyzete érthető is.
Mikor az íjjal hadonászó felteszi azt a hihetetlenül bárgyú kérdést, egyszerűen csak felhorkan, nem is annyira válaszadásképp, hanem inkább a kérdést becsmérelvén. Szó ami szó, őt nem igazán érdekli a lény sorsa. Lesz még módja, hogy megszerezze ezt a romot, tehát jobb lenne inkább minél előbb bevégezni ezt a feladatot.*
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-26 22:17:10
Üzenet elküldve: 2013-09-26 22:17:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Kelteria folytonosan Log sarkában van, minden lépését követi, így végig hallagathatja, ahogy az a mágussal beszélget. Furcsállja a varázsló stílusát, elejinte teljesen más, mint tegnap, viszont a végén már visszatért önmagához. Ennek ellenére, amikor Log ellép tőle a lány egy sajnálkozó mosolyt vet a csuhásra, de gyorsan tovább is lép a partneréhez. Nem foglalkoztatja tovább a mágus dolga. Látja Logon, s mozdulatain, hogy nagyon zavarja az, amit Rather mondott neki. Bár nem csodálja, hogy felidegesítette a beszélgetés, kezdi érteni Log gondolkodását és telkesen megérti. Ezért egy kedves pillantással lágyan megfogja a férfi karját, s óvatosan végig simítja. Tekintetét folyamatosan a másik arcán tartja, minden rezdülést figyel rajta.*
- Nyugalom, nem kell idegesnek lenned. Felejtsd el azt a mágust. Mosolyogj! Csak azzal foglalkozz, ami boldoggá tesz.
*Hangja halkan cseng a zajban, de egy kis idegesség is fellelhető benne. Zavarja a sok csacsogó ember és ez a nagy felhajtás. Egyáltalán nincs ínyére ez a dolog, de próbál pozitvan állni a mindenhez körülötte. Majd ő is megkóstol egy rákot, s közben figyeli a történéseket. Mikor A. A.-nak nevezett úr rájuk néz és a lány lassan megindul az emelvény felé, Log megfogja a kezét. Ettől teljesen megnyugszik, még úgy is, ha mindenki őket bámulja, amint végig lépkednek a tömegen. Kíváncsi lenne rá, mit gondolhatnak róluk a nemes emberek, de nem foglalkozik vele sokat, neki most csak önmaga és Log boldogsága számít. Akik egy-egy megvető pillantást vetnek rájuk, csak úgy gondolja, hogy féltékenyek arra, ami nekik megadatott. De csak Log érdekli, nem pedig a nagy szájú nemesek pletykái. Viszont mikor az emelvényen elengedi a kezét a férfi, a lányon úrrá lesz az izgalom és a zavartság, meg a félelem hatalma. Arcán furcsa mosollyal figyeli először a tömeget, majd a névtelen meghívójukat hallgatja, amint beszél hozzájuk. Kelteria szeme tágra nyílik, mikor a szütyő a kezébe kerül és érzi, a benne lévő sok arany súlyát. A díszes szütyő ott virít a tenyerében.*
~Hogy a szellemek óvjanak! Még életemben nem volt ennyi aranyam. Mi a fenét fogok ezzel kezdeni? Most vagy én vagyok őrült, vagy ez az akárki tényleg ilyen adakozó szellemű?~
*Éppen kitátaná a száját az ámulattól és a csodálattól, mikor a tömeg ünnepelni kezdi őket és hangos tapsviharban tör ki. Először a meglepettség lesz úrrá az arcán, majd egy halvány ideges, s nagyon zaklatott mosoly. A meghívójuk néhány perc múlva csendre inti a vendégeket. Majd egy két dicsérő mondat után engedélyt ad a bál kezdetéhez. Mikor a muzsika felcsendül Kelteria zavartan pillant körbe a tömegen, ahol már mindenki párokba rendeződött. Ekkor Log hirtelen megragadja a kezét és levezeti a tömegbe. Teste bizseregni kezd, mikor megfogja a férfi a kezét. Minden porcikája megremeg. A férfi kezét a lány derekára helyezi és magához húzza, Kelteria pedig kezeit a férfi nyaka köré fonja, így teljesen egymáshoz simulnak, majd lassan elkezdenek táncolni. A lány nagyon élvezi ezt a helyzetet. Log mellett még mindig teljes biztonságban érzi magát, s minden baja elszáll. Ahogy így egymáshoz simulnak arcát a férfi fejéhez érinti. Minden csodás körülötte, amíg Kelteria oldalába bele nem hasít a fájdalom. Még mindig nem szokta meg, ezért halkan felszisszen. Általában gyorsan megtudja szokni a sebek okozta égető érzést, de ez most fájdalmasabb és még mindig nem bírja rendesen elviselni. Arca egy pillanatra eltorzul, oda nyúlna a derekához, de keze el sem indul, megmered, túlságosan örül annak, hogy táncolhat a féfival, mintsem, hogy csak úgy hagyja veszni a pillanatokat, amiket ilyen közel tölthet Log-hoz. S örülne neki, ha mindennek sose lenne vége, s mindig ott maradjon a férfi mellett.*
- Úgy néz ki, még mindig nagyon érzékeny a sebem. Pedig már majdnem megfeletkeztem róla. Eddig nem is fájt, biztos csak rosszul mozdultam, azért fájdult meg.
*Súgja Log-nak fájdalmas mosollyal az arcán. Persze hangja tiszta, s csak egy apró remegés észlelhető benne. Aki kívülről nézi őket, valószínűleg semmit se vesz észre, még így is viszonylag jól leplezi az érzelmeit. Így viszont a lány egy fél perc múlva már újra mosolyogva folytatja a táncot, hacsak Log nem akarja máshogy alakítani a dolgokat.*
*Kelteria folytonosan Log sarkában van, minden lépését követi, így végig hallagathatja, ahogy az a mágussal beszélget. Furcsállja a varázsló stílusát, elejinte teljesen más, mint tegnap, viszont a végén már visszatért önmagához. Ennek ellenére, amikor Log ellép tőle a lány egy sajnálkozó mosolyt vet a csuhásra, de gyorsan tovább is lép a partneréhez. Nem foglalkoztatja tovább a mágus dolga. Látja Logon, s mozdulatain, hogy nagyon zavarja az, amit Rather mondott neki. Bár nem csodálja, hogy felidegesítette a beszélgetés, kezdi érteni Log gondolkodását és telkesen megérti. Ezért egy kedves pillantással lágyan megfogja a férfi karját, s óvatosan végig simítja. Tekintetét folyamatosan a másik arcán tartja, minden rezdülést figyel rajta.*
- Nyugalom, nem kell idegesnek lenned. Felejtsd el azt a mágust. Mosolyogj! Csak azzal foglalkozz, ami boldoggá tesz.
*Hangja halkan cseng a zajban, de egy kis idegesség is fellelhető benne. Zavarja a sok csacsogó ember és ez a nagy felhajtás. Egyáltalán nincs ínyére ez a dolog, de próbál pozitvan állni a mindenhez körülötte. Majd ő is megkóstol egy rákot, s közben figyeli a történéseket. Mikor A. A.-nak nevezett úr rájuk néz és a lány lassan megindul az emelvény felé, Log megfogja a kezét. Ettől teljesen megnyugszik, még úgy is, ha mindenki őket bámulja, amint végig lépkednek a tömegen. Kíváncsi lenne rá, mit gondolhatnak róluk a nemes emberek, de nem foglalkozik vele sokat, neki most csak önmaga és Log boldogsága számít. Akik egy-egy megvető pillantást vetnek rájuk, csak úgy gondolja, hogy féltékenyek arra, ami nekik megadatott. De csak Log érdekli, nem pedig a nagy szájú nemesek pletykái. Viszont mikor az emelvényen elengedi a kezét a férfi, a lányon úrrá lesz az izgalom és a zavartság, meg a félelem hatalma. Arcán furcsa mosollyal figyeli először a tömeget, majd a névtelen meghívójukat hallgatja, amint beszél hozzájuk. Kelteria szeme tágra nyílik, mikor a szütyő a kezébe kerül és érzi, a benne lévő sok arany súlyát. A díszes szütyő ott virít a tenyerében.*
~Hogy a szellemek óvjanak! Még életemben nem volt ennyi aranyam. Mi a fenét fogok ezzel kezdeni? Most vagy én vagyok őrült, vagy ez az akárki tényleg ilyen adakozó szellemű?~
*Éppen kitátaná a száját az ámulattól és a csodálattól, mikor a tömeg ünnepelni kezdi őket és hangos tapsviharban tör ki. Először a meglepettség lesz úrrá az arcán, majd egy halvány ideges, s nagyon zaklatott mosoly. A meghívójuk néhány perc múlva csendre inti a vendégeket. Majd egy két dicsérő mondat után engedélyt ad a bál kezdetéhez. Mikor a muzsika felcsendül Kelteria zavartan pillant körbe a tömegen, ahol már mindenki párokba rendeződött. Ekkor Log hirtelen megragadja a kezét és levezeti a tömegbe. Teste bizseregni kezd, mikor megfogja a férfi a kezét. Minden porcikája megremeg. A férfi kezét a lány derekára helyezi és magához húzza, Kelteria pedig kezeit a férfi nyaka köré fonja, így teljesen egymáshoz simulnak, majd lassan elkezdenek táncolni. A lány nagyon élvezi ezt a helyzetet. Log mellett még mindig teljes biztonságban érzi magát, s minden baja elszáll. Ahogy így egymáshoz simulnak arcát a férfi fejéhez érinti. Minden csodás körülötte, amíg Kelteria oldalába bele nem hasít a fájdalom. Még mindig nem szokta meg, ezért halkan felszisszen. Általában gyorsan megtudja szokni a sebek okozta égető érzést, de ez most fájdalmasabb és még mindig nem bírja rendesen elviselni. Arca egy pillanatra eltorzul, oda nyúlna a derekához, de keze el sem indul, megmered, túlságosan örül annak, hogy táncolhat a féfival, mintsem, hogy csak úgy hagyja veszni a pillanatokat, amiket ilyen közel tölthet Log-hoz. S örülne neki, ha mindennek sose lenne vége, s mindig ott maradjon a férfi mellett.*
- Úgy néz ki, még mindig nagyon érzékeny a sebem. Pedig már majdnem megfeletkeztem róla. Eddig nem is fájt, biztos csak rosszul mozdultam, azért fájdult meg.
*Súgja Log-nak fájdalmas mosollyal az arcán. Persze hangja tiszta, s csak egy apró remegés észlelhető benne. Aki kívülről nézi őket, valószínűleg semmit se vesz észre, még így is viszonylag jól leplezi az érzelmeit. Így viszont a lány egy fél perc múlva már újra mosolyogva folytatja a táncot, hacsak Log nem akarja máshogy alakítani a dolgokat.*
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-26 20:40:30
Üzenet elküldve: 2013-09-26 20:40:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// Lélekbörtön //
~Jó ember ám Ő, csak vannak kétes ügyei! De hát, kinek nincsenek, nem igaz?~
*Fontolgatja a másik vörös által kimondottakat. A kétes ügyek gondolatára nevetni lenne kedve. Valahogy erről az A.A-ról jót nem is képes feltételezni. De még ha jó ember is lenne, akkor is vesznie kell. Túl sokat tud ahhoz, hogy élhessen.*
~...de hát, kinek nincsenek, nem igaz? ... Hát nekem. Nekem nincsenek.~
*Végigmosolyogja az Úr dicsérő szavait, bár a gyomra már nagyjából diónyi a benne kavargó érzésektől, a gyilkolás utáni vágytól, és a gusztustalan, behízelgő szavaktól. Ugyancsak bájosan mosolyog a fiatal fiúra, akinek zavartsága nem kerüli el a figyelmét, mikor megkapja tőle az erszényt. Vörösbarna íriszei még pár pillanattal az után is fürkészik őt, hogy lelép az emelvényről, hála a mélyen belé ivódott szokásoknak.
Ám a valódi célpont, a legfinomabb falat nem ő, hanem az, aki itt áll, csupán pár rövidke lépésnyire tőle. Ezt nem felejti el akkor sem, mikor már reflex-szerűen bocsátkozik rövidke 'flörtbe' a fiatal inassal.*
~Egyetlen mozdulat. Ennyibe kerülne, s máris ömlene a vére...~
*Súgja elméjében a mély, búgó hang. Aztán a kedvesebb, lágyabb ismét válaszol.*
~Túl sokan vannak. Erős vagy, de ennyivel még te sem bírsz el...~
*Dühösen bár, de hallgat az utóbbi tanácsra, hiszen igaza van. Ha meg kellene saccolnia, hányan gyűltek itt most össze, azt mondaná, megvannak talán százan is... És még ha el is tudna menekülni, ha szorul a hurok a nyaka körül... Óriási badarság lenne az is. Elvégre azért van itt, hogy elhallgattasson egyet, nem adhatja ugyanazt a féltve őrzött, veszélyes titkot másik száz tudtára. Holnapra az egész város tudná, mit tett - még ha azt nem is, hogy miféle valójában. Arthenior pedig annál kényelmesebb, mintsem hogy menekülőre fogja. Akármennyire is gyűlöli a többi gyenge, törhető fajt, egyben szereti is a társaságukat. A maga módján persze. Mulattató népség tudnak lenni, ha félnek, ha haragosak. Némelyikük pedig még egészen jó szeretőnek is bizonyult ideig-óráig.
Újabb ábrándjaiból A.A szavai rángatják ki, épp akkor, mikor teljesen öntudatlanul, lábai által vezérelten megteszi első lépéseit maga is az emelvényről lefelé.
Az előtte meghajoló Úrra függeszti tekintetét, pillantása pedig eközben elidőzik a nyakán kissé. Nehezen állja meg, hogy az óvó sugallat tanácsával ellentétben mégis nekiessen és módszeresen cafatokká cincálja.
Mire az Úr felegyenesedik, sikerül úrrá lennie úgy magán, hogy még egy viszonylag kedves mosolyt is magára erőltessen.*
- Természetesen, megtisztel, kedves... Mondja csak, hogyan is szólíthatom pontosan? Egy ilyen előkelő és bőkezű urat csak nem szólíthatok meg két betűvel...
*Ha máshogy nem, hát szavakkal kezd bele kis 'hadjáratába'. Hangja kedves, amennyire még telik tőle, arcán pedig továbbra is ott ül mosolya.
A pénzes erszényt átveszi bal kezébe, hogy jobbját kecsesen odanyújthassa a férfinak, ahogy ez szokás - ahogy ezt az emberektől tanulta.*
- Azonban... *itt az igencsak súlyos erszényre pillant baljában* - Ezzel kicsit kényelmetlen lenne táncolnunk. Lenne olyan kedves, hogy elkísér a szobámba, hogy biztonságba helyezzem? Tudja... Olyan sok ez a pénz, hogy félek, ha csak úgy letenném valahová, lába kélne, mire újra magamhoz vehetem.
*Utolsó szavait már szinte suttogja, s közben lopva oldalra is pillant a táncoló tömegre, mintha valóban tartana tőle, hogy elhalásszák az orra elől a megérdemelt jutalmat. Azonban ez nincs így, cseppet sem érdekli a pénz. Annyit szerez az áldozataitól, amennyit akar. Eddig is így tett. Az ilyen összelopkodott pénzekből vásárolt magának házat is a gazdagnegyedben.
Kíváncsian, hatalmasra nyitott, kérlelő szemekkel pislog A.A-ra, hogy vajon megkapja-e a választ a nevével kapcsolatos kérdésre, és hogy a férfi hajlik-e arra, hogy távozzon vele együtt a szobába pár perc erejéig... Vagy még tovább.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.26 20:46:32
~Jó ember ám Ő, csak vannak kétes ügyei! De hát, kinek nincsenek, nem igaz?~
*Fontolgatja a másik vörös által kimondottakat. A kétes ügyek gondolatára nevetni lenne kedve. Valahogy erről az A.A-ról jót nem is képes feltételezni. De még ha jó ember is lenne, akkor is vesznie kell. Túl sokat tud ahhoz, hogy élhessen.*
~...de hát, kinek nincsenek, nem igaz? ... Hát nekem. Nekem nincsenek.~
*Végigmosolyogja az Úr dicsérő szavait, bár a gyomra már nagyjából diónyi a benne kavargó érzésektől, a gyilkolás utáni vágytól, és a gusztustalan, behízelgő szavaktól. Ugyancsak bájosan mosolyog a fiatal fiúra, akinek zavartsága nem kerüli el a figyelmét, mikor megkapja tőle az erszényt. Vörösbarna íriszei még pár pillanattal az után is fürkészik őt, hogy lelép az emelvényről, hála a mélyen belé ivódott szokásoknak.
Ám a valódi célpont, a legfinomabb falat nem ő, hanem az, aki itt áll, csupán pár rövidke lépésnyire tőle. Ezt nem felejti el akkor sem, mikor már reflex-szerűen bocsátkozik rövidke 'flörtbe' a fiatal inassal.*
~Egyetlen mozdulat. Ennyibe kerülne, s máris ömlene a vére...~
*Súgja elméjében a mély, búgó hang. Aztán a kedvesebb, lágyabb ismét válaszol.*
~Túl sokan vannak. Erős vagy, de ennyivel még te sem bírsz el...~
*Dühösen bár, de hallgat az utóbbi tanácsra, hiszen igaza van. Ha meg kellene saccolnia, hányan gyűltek itt most össze, azt mondaná, megvannak talán százan is... És még ha el is tudna menekülni, ha szorul a hurok a nyaka körül... Óriási badarság lenne az is. Elvégre azért van itt, hogy elhallgattasson egyet, nem adhatja ugyanazt a féltve őrzött, veszélyes titkot másik száz tudtára. Holnapra az egész város tudná, mit tett - még ha azt nem is, hogy miféle valójában. Arthenior pedig annál kényelmesebb, mintsem hogy menekülőre fogja. Akármennyire is gyűlöli a többi gyenge, törhető fajt, egyben szereti is a társaságukat. A maga módján persze. Mulattató népség tudnak lenni, ha félnek, ha haragosak. Némelyikük pedig még egészen jó szeretőnek is bizonyult ideig-óráig.
Újabb ábrándjaiból A.A szavai rángatják ki, épp akkor, mikor teljesen öntudatlanul, lábai által vezérelten megteszi első lépéseit maga is az emelvényről lefelé.
Az előtte meghajoló Úrra függeszti tekintetét, pillantása pedig eközben elidőzik a nyakán kissé. Nehezen állja meg, hogy az óvó sugallat tanácsával ellentétben mégis nekiessen és módszeresen cafatokká cincálja.
Mire az Úr felegyenesedik, sikerül úrrá lennie úgy magán, hogy még egy viszonylag kedves mosolyt is magára erőltessen.*
- Természetesen, megtisztel, kedves... Mondja csak, hogyan is szólíthatom pontosan? Egy ilyen előkelő és bőkezű urat csak nem szólíthatok meg két betűvel...
*Ha máshogy nem, hát szavakkal kezd bele kis 'hadjáratába'. Hangja kedves, amennyire még telik tőle, arcán pedig továbbra is ott ül mosolya.
A pénzes erszényt átveszi bal kezébe, hogy jobbját kecsesen odanyújthassa a férfinak, ahogy ez szokás - ahogy ezt az emberektől tanulta.*
- Azonban... *itt az igencsak súlyos erszényre pillant baljában* - Ezzel kicsit kényelmetlen lenne táncolnunk. Lenne olyan kedves, hogy elkísér a szobámba, hogy biztonságba helyezzem? Tudja... Olyan sok ez a pénz, hogy félek, ha csak úgy letenném valahová, lába kélne, mire újra magamhoz vehetem.
*Utolsó szavait már szinte suttogja, s közben lopva oldalra is pillant a táncoló tömegre, mintha valóban tartana tőle, hogy elhalásszák az orra elől a megérdemelt jutalmat. Azonban ez nincs így, cseppet sem érdekli a pénz. Annyit szerez az áldozataitól, amennyit akar. Eddig is így tett. Az ilyen összelopkodott pénzekből vásárolt magának házat is a gazdagnegyedben.
Kíváncsian, hatalmasra nyitott, kérlelő szemekkel pislog A.A-ra, hogy vajon megkapja-e a választ a nevével kapcsolatos kérdésre, és hogy a férfi hajlik-e arra, hogy távozzon vele együtt a szobába pár perc erejéig... Vagy még tovább.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.26 20:46:32
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-26 19:52:05
Üzenet elküldve: 2013-09-26 19:52:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*Ingon mozdulatlanul nézi Roddar és az ocsmány fenevad harcát. Amikor az megsebesül és lerogy a földre az íjász kissé megnyugszik. Nem halt meg senki. Egyelőre. Ez az állapot persze még változhat, hiszen ki tudja, hogy mi rejtőzik még az ódon kastély falai között. Itt van még az a szárnyas lény is. Na de most a jelennel kell foglalkozniuk. Ingon visszaszúrja a kardját a hüvelyébe, majd amikor látja, hogy máshogy nem lehet megölni a szörnyeteget csakis messziről, leveszi az íját a hátáról, vesszőt tesz az idegre, felhúzza az íjat, majd megkérdezi a többiektől.*
- Mi legyen? Éljen vagy haljon. Ami engem illet, az utóbbira szavazok.
*Ha mindhárman beleegyeznek akkor elereszti az ideget és a vérszomjas fenevad elpusztul.*
//Második rész: Egy kastély//
*Ingon mozdulatlanul nézi Roddar és az ocsmány fenevad harcát. Amikor az megsebesül és lerogy a földre az íjász kissé megnyugszik. Nem halt meg senki. Egyelőre. Ez az állapot persze még változhat, hiszen ki tudja, hogy mi rejtőzik még az ódon kastély falai között. Itt van még az a szárnyas lény is. Na de most a jelennel kell foglalkozniuk. Ingon visszaszúrja a kardját a hüvelyébe, majd amikor látja, hogy máshogy nem lehet megölni a szörnyeteget csakis messziről, leveszi az íját a hátáról, vesszőt tesz az idegre, felhúzza az íjat, majd megkérdezi a többiektől.*
- Mi legyen? Éljen vagy haljon. Ami engem illet, az utóbbira szavazok.
*Ha mindhárman beleegyeznek akkor elereszti az ideget és a vérszomjas fenevad elpusztul.*
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-26 11:27:16
Üzenet elküldve: 2013-09-26 11:27:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön //
- Maga pénzéhes balga! *förmed rá Log Ratherre* Örülnie kéne, hogy a tiszteletére rendeztek egy ekkora bált, ahova minden nemest meghívtak, magát meg csak egyedül a pénz érdekli?! Hát szégyellje el magát!
*Azzal egy szó nélkül hagyja ott a férfit, s mikor a hölgyeménnyel odaérnek az ételekhez, onnantól kezdve már ügyet sem vet rá, s inkább egy aprócska rák bekebelezésével tompítja idegességét.*
- Jaj, Kedvesem, tudom én! Minket direkt hívtak csak a bálra, s ha vége, akkor már távozunk is! Az Úr azt szerette volna, ha a nagyobb emberek szemtanúi lennének ennek a kis ünnepségnek! Jó ember ám Ő, csak vannak kétes ügyei! De hát, kinek nincsenek, nem igaz?
*Ekkor teljesen elhallgat a nő, s hevesen bólogat Rahil felé, mikor az megindul az emelvény felé. Mindenki hatalmas szemekkel figyeli a hölgyet, pár férfi és nő össze is súg a háta mögött, azonban a tekintetük hamarosan Kelteria és Log felé vándorol, akik kéz a kézben lépkednek a tömegben, és sétálnak fel az Úr mellé. Végezetül a felfelé topogó Ratheren akad meg mindenki tekintete, aki a nemesek szemében nagyon is igénytelenül van öltözve. Ezért is hőbörög mindenki, azonban az Úr csendre inti a tömeget. Mikor pedig mind a négyen felérnek, a férfi bele is kezd mondandójába.*
- Íme az a remek négy személy, akik kivételes munkájukkal, tudományukkal, életvitelükkel kiemelkedtek a tömegből! Ezt pedig értékelni kell, s kell az ösztönzés is, hogy ugyanígy folytassanak mindent!
*Azzal az első inas megindul Rahil Asri Yalaedil felé az 1500 aranyat rejtő szütyővel.
Átadja neki gondosan a fiatal férfi, hatalmas pírral az arcán, majd ezt követően le is megy a színpadról. Ezután az öreg inas lép oda Rather Kirselhez, akinek az 1500 aranypénzzel teli szütyőt átadja. Arca még mindig nem barátságos, s inkább megvető pillantásokat intéz a mágus felé. Végezetül a harmadik Kelteria Milerthez sétál az 1500 érmével, s a negyedik pedig Logralt jutalmazza meg a díjjal. Ahogy Log is átveszi a jutalmat, a közönség hatalmas tapsviharban tör ki, s nagy ujjongások közepette kezdik ünnepelni a négyest. Pár percet még vár az Úr, majd leinti a tömeget, s ismételten megszólal.*
- Remélem, hogy hasznos célokra tudják fordítani az aranyat! *pillant feléjük, majd a többi vendégre* Most pedig megkezdődhet a bál, érezze magát mindenki nagyon jól! Zenét!
*Int hátra az A. A.-nak vélt személy a muzsikusoknak, akik rá is zendítenek egy kellemes, lágy nótára, mire a tömeg már párokba is rendeződik. Log kézen ragadja Kelteriát, majd ők is lesétálnak az emelvényről, majd megállnak a tömeg közepén, átöleli a hölgy derekát, szorosan magához húzza, hogy összesimuljanak, s ők is elkezdenek táncolni. Ezzel párhuzamosan az eddig Rahillal csevegő vörös hajú hölgy is megjelenik a színpadnál, aki a lefelé sétáló Rathert veszi célba.*
- Uram, láttam, hogy milyen nagyra tartják Önt, esetleg nincs kedve velem táncolni? *ha esetleg nemet mond a férfi, akkor folytatja* Na, ne kéresse magát, nem illik egy hölgynek ellent mondani!
*Azzal megragadja a férfi kezét, behúzza a tömegbe, a kezét a saját derekára tapasztja, s már ring is kecsesen a csípője! Ezzel egy időben ha Rahil távozni akarna, hirtelen az Úr megragadja hűvös kezével a hölgyét, s váratlan kéréssel fordul hozzá.*
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? *hajol meg lassan, sejtelmesen*
- Maga pénzéhes balga! *förmed rá Log Ratherre* Örülnie kéne, hogy a tiszteletére rendeztek egy ekkora bált, ahova minden nemest meghívtak, magát meg csak egyedül a pénz érdekli?! Hát szégyellje el magát!
*Azzal egy szó nélkül hagyja ott a férfit, s mikor a hölgyeménnyel odaérnek az ételekhez, onnantól kezdve már ügyet sem vet rá, s inkább egy aprócska rák bekebelezésével tompítja idegességét.*
- Jaj, Kedvesem, tudom én! Minket direkt hívtak csak a bálra, s ha vége, akkor már távozunk is! Az Úr azt szerette volna, ha a nagyobb emberek szemtanúi lennének ennek a kis ünnepségnek! Jó ember ám Ő, csak vannak kétes ügyei! De hát, kinek nincsenek, nem igaz?
*Ekkor teljesen elhallgat a nő, s hevesen bólogat Rahil felé, mikor az megindul az emelvény felé. Mindenki hatalmas szemekkel figyeli a hölgyet, pár férfi és nő össze is súg a háta mögött, azonban a tekintetük hamarosan Kelteria és Log felé vándorol, akik kéz a kézben lépkednek a tömegben, és sétálnak fel az Úr mellé. Végezetül a felfelé topogó Ratheren akad meg mindenki tekintete, aki a nemesek szemében nagyon is igénytelenül van öltözve. Ezért is hőbörög mindenki, azonban az Úr csendre inti a tömeget. Mikor pedig mind a négyen felérnek, a férfi bele is kezd mondandójába.*
- Íme az a remek négy személy, akik kivételes munkájukkal, tudományukkal, életvitelükkel kiemelkedtek a tömegből! Ezt pedig értékelni kell, s kell az ösztönzés is, hogy ugyanígy folytassanak mindent!
*Azzal az első inas megindul Rahil Asri Yalaedil felé az 1500 aranyat rejtő szütyővel.
Átadja neki gondosan a fiatal férfi, hatalmas pírral az arcán, majd ezt követően le is megy a színpadról. Ezután az öreg inas lép oda Rather Kirselhez, akinek az 1500 aranypénzzel teli szütyőt átadja. Arca még mindig nem barátságos, s inkább megvető pillantásokat intéz a mágus felé. Végezetül a harmadik Kelteria Milerthez sétál az 1500 érmével, s a negyedik pedig Logralt jutalmazza meg a díjjal. Ahogy Log is átveszi a jutalmat, a közönség hatalmas tapsviharban tör ki, s nagy ujjongások közepette kezdik ünnepelni a négyest. Pár percet még vár az Úr, majd leinti a tömeget, s ismételten megszólal.*- Remélem, hogy hasznos célokra tudják fordítani az aranyat! *pillant feléjük, majd a többi vendégre* Most pedig megkezdődhet a bál, érezze magát mindenki nagyon jól! Zenét!
*Int hátra az A. A.-nak vélt személy a muzsikusoknak, akik rá is zendítenek egy kellemes, lágy nótára, mire a tömeg már párokba is rendeződik. Log kézen ragadja Kelteriát, majd ők is lesétálnak az emelvényről, majd megállnak a tömeg közepén, átöleli a hölgy derekát, szorosan magához húzza, hogy összesimuljanak, s ők is elkezdenek táncolni. Ezzel párhuzamosan az eddig Rahillal csevegő vörös hajú hölgy is megjelenik a színpadnál, aki a lefelé sétáló Rathert veszi célba.*
- Uram, láttam, hogy milyen nagyra tartják Önt, esetleg nincs kedve velem táncolni? *ha esetleg nemet mond a férfi, akkor folytatja* Na, ne kéresse magát, nem illik egy hölgynek ellent mondani!
*Azzal megragadja a férfi kezét, behúzza a tömegbe, a kezét a saját derekára tapasztja, s már ring is kecsesen a csípője! Ezzel egy időben ha Rahil távozni akarna, hirtelen az Úr megragadja hűvös kezével a hölgyét, s váratlan kéréssel fordul hozzá.*
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? *hajol meg lassan, sejtelmesen*
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-25 18:11:44
Üzenet elküldve: 2013-09-25 18:11:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Rath számára nem alakul túl érdekesen az este, de ez nem is zavarja, gyakorlatilag még örül is, hogy nem kelti fel senki figyelmét. Ebben a ruhában nyilván úgy hiszik, inkább a szolgálókhoz tartozik. Hát... legalább senki nem szól hozzá, mert azzal csak kínos helyzetbe kerülne, hiszen ha nem tudná eldönteni, hogy az illetőt ismernie kéne, de nem ismeri, vagy úgy nem ismeri, hogy nem is kéne, akkor eléggé nagy galibát okozhat. Azonban ez a boldog állapot nem tart sokáig, annak ellenére, hogy a csuhába burkolózva már gyakorlatilag csak egy fekete árnynak tűnik, valaki mégis megszólítja. A szavaiból legalább annyi kiderül, hogy ismeri (ismernie kéne) a férfit, legalábbis tegnap találkoztak. Rathnak viszont esze ágában sincs átöltözni, vagy jókedvet erőltetni, mikor pedig az idegen rákérdez, mi a baja, először nem is tudja, mit mondjon:*
- Hát tudja, csak a tegnap este az olyan... sok minden történt tegnap este, aztán *már éppen belekezdene, hogy elveszítette minden emlékét, amikor eszébe jutnak a nő szavai. Nem szabad megbíznia senkiben. Éppen ezért gyorsan kiöli magából kis időre az idegességet, és már-már magabiztos tekintetével és hangjával a régi Ratherre emlékeztet:*
- Nem áll szándékomban lecserélni a ruhát, elvégre most nem a tánc miatt vagyok itt *persze lehet hogy ezzel butaságot mondott, hiszen mi más miatt lenne itt? Ennek ellenére ahhoz, hogy ruhát váltson, be kéne menjen a szobájába, az pedig ki van zárva. Álma nagyjából már tisztán látszik előtte, az a rész biztosan, amikor a gonosz idegen bemegy az ő szobájába. Rath pedig épp onnan menekült, amikor az ajtónak ütközve elvesztette az emlékeit. Nyilván soha többet nem megy vissza abba szobába, legalábbis abban a pillanatban azt érzi. Amikor azonban kinyílik az ajtó, és megjelenik valaki, aminek hatására mindenki csendben marad, elpárolog kicsit az aggodalma, és inkább csodálkozás váltja fel. Ki az ördög lehet ez? Mindenesetre végighallgatja a beszédet, és amikor végre odaér, hogy díjazottak, kíváncsian kémlel körbe, hogy vajon kik lehetnek azok. Majd egy pillanatra összenéz a tehetős úrral, aki úgy bámul rá, mintha ismerné. Ez igazán zavarba ejtő tud lenni, főleg azért, mert ő elfelejtette az urat (bár egy ilyen tekintet után feltételezi, hogy ismerik egymást). Ezután látja, hogy a vörös hajú nő is elindul, ezen kívül az úr is, aki előzőleg szóba elegyedett vele, és annak partnere is. Rövid hezitálás után megindul ő is, habár nem biztos a dolgában, és tulajdonképpen nem is érti, miért lenne díjazott, viszont a férfi úgy nézett rá, hogy abból egy dolgot leszűrt: ez rá is vonatkozik. Éppen ezért felsétál negyediknek, majd elámul a gyönyörű szütyők láttán. Mivel nem zavarták le a színpadról, így már biztosra veszi, hogy ő is díjazott, ez pedig jutalmat jelent, aminek pedig örül. Ezáltal kétségbeesése és félelme a múlté lesz, és helyét a kíváncsiság és a boldogság veszi át.*
*Rath számára nem alakul túl érdekesen az este, de ez nem is zavarja, gyakorlatilag még örül is, hogy nem kelti fel senki figyelmét. Ebben a ruhában nyilván úgy hiszik, inkább a szolgálókhoz tartozik. Hát... legalább senki nem szól hozzá, mert azzal csak kínos helyzetbe kerülne, hiszen ha nem tudná eldönteni, hogy az illetőt ismernie kéne, de nem ismeri, vagy úgy nem ismeri, hogy nem is kéne, akkor eléggé nagy galibát okozhat. Azonban ez a boldog állapot nem tart sokáig, annak ellenére, hogy a csuhába burkolózva már gyakorlatilag csak egy fekete árnynak tűnik, valaki mégis megszólítja. A szavaiból legalább annyi kiderül, hogy ismeri (ismernie kéne) a férfit, legalábbis tegnap találkoztak. Rathnak viszont esze ágában sincs átöltözni, vagy jókedvet erőltetni, mikor pedig az idegen rákérdez, mi a baja, először nem is tudja, mit mondjon:*
- Hát tudja, csak a tegnap este az olyan... sok minden történt tegnap este, aztán *már éppen belekezdene, hogy elveszítette minden emlékét, amikor eszébe jutnak a nő szavai. Nem szabad megbíznia senkiben. Éppen ezért gyorsan kiöli magából kis időre az idegességet, és már-már magabiztos tekintetével és hangjával a régi Ratherre emlékeztet:*
- Nem áll szándékomban lecserélni a ruhát, elvégre most nem a tánc miatt vagyok itt *persze lehet hogy ezzel butaságot mondott, hiszen mi más miatt lenne itt? Ennek ellenére ahhoz, hogy ruhát váltson, be kéne menjen a szobájába, az pedig ki van zárva. Álma nagyjából már tisztán látszik előtte, az a rész biztosan, amikor a gonosz idegen bemegy az ő szobájába. Rath pedig épp onnan menekült, amikor az ajtónak ütközve elvesztette az emlékeit. Nyilván soha többet nem megy vissza abba szobába, legalábbis abban a pillanatban azt érzi. Amikor azonban kinyílik az ajtó, és megjelenik valaki, aminek hatására mindenki csendben marad, elpárolog kicsit az aggodalma, és inkább csodálkozás váltja fel. Ki az ördög lehet ez? Mindenesetre végighallgatja a beszédet, és amikor végre odaér, hogy díjazottak, kíváncsian kémlel körbe, hogy vajon kik lehetnek azok. Majd egy pillanatra összenéz a tehetős úrral, aki úgy bámul rá, mintha ismerné. Ez igazán zavarba ejtő tud lenni, főleg azért, mert ő elfelejtette az urat (bár egy ilyen tekintet után feltételezi, hogy ismerik egymást). Ezután látja, hogy a vörös hajú nő is elindul, ezen kívül az úr is, aki előzőleg szóba elegyedett vele, és annak partnere is. Rövid hezitálás után megindul ő is, habár nem biztos a dolgában, és tulajdonképpen nem is érti, miért lenne díjazott, viszont a férfi úgy nézett rá, hogy abból egy dolgot leszűrt: ez rá is vonatkozik. Éppen ezért felsétál negyediknek, majd elámul a gyönyörű szütyők láttán. Mivel nem zavarták le a színpadról, így már biztosra veszi, hogy ő is díjazott, ez pedig jutalmat jelent, aminek pedig örül. Ezáltal kétségbeesése és félelme a múlté lesz, és helyét a kíváncsiság és a boldogság veszi át.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-24 21:59:16
Üzenet elküldve: 2013-09-24 21:59:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön//
*Úgy látszik nem csak Kelteriát érte sokk ként a másik kinézete. Log is ugyan olyan meglepett elsápadt arccal néz, mint az előbb a hölgy. Beszéd közben a férfi először a mellkasához kap, majd közlebb lép a nőhöz, s megragadja a kezét. Kelteria Log ámuldozásán először csak elpirul, majd a tekintetét is lesüti viszont, mikor a férfi megfogja a kezét a lány felkapja a fejét és egyenesen a másik szemeibe néz. Arcán kellemes mosoly ül, tekintete pedig ábrándozva figyeli a férfiét. A mondandója hallatán neki is megered egy kicsit a nyelve.*
- Vigyázz az igérettel Log, mert könnyen változnak a dolgok. Bár én se láttam még hozzád foghatót, nem értem, hogy nem találtam rád. Annyi helyen voltam, s még sem láttalak sehol. Bárlehet, hogy ennek így kellett lennie, úgyhogy ne bánj semmit. A fő, hogy ezentúl szorosan fogsz és nem engedsz el, ahogy én sem téged.
*Majd a férfi megöleli Kelteriát, aki ugyancsak szorosan a férfihez simul. Ezt követően pedig boldogan, teljesen felvidulva, s lelkesen indulnak lefelé a bálterembe. Kelteria arcára mosolyt eröltet, ami nem éppen sikerül, mert túlságosan ideges. Mikor meglátja a nagy tömeget, kicsit megijed, ritkán jár ilyen sok ember között, s bár élvezi a helyzetet, nagyon zavarja is ez a rengeteg idegen. Kicsit közelebb húzódik Logral-hoz, s egy kicsit meg is nyugszik. Majd körbe pillant a termen, ő is észreveszi a sarkoban kuprogó Rathert. Kedvesen mosolyog rá, majd Log mellett ő is oda lép a férfihez. Csak csendben hallgatja, ahogy a férfi faggatja a mágust. Most furcsán érzi magát a lány, mint ha a fekete csuhás férfi idegesebb lenne, mint ő, ezen a gondolaton újfent elmosolyodik, hiszen a mágus eddig mindig magabiztos volt. Bár most, kicsit sem érdekli a varázsló sokkal inkább Logral és a bál foglalkoztatja. Egy tapadtat sem tágít a férfi mellől, ebben a tömegben kicsinek és elveszettnek érzi magát, s ezen az érzésen csak a mellette álló úr közelsége enyhít. Amikor csak teheti lágyan megfogja a férfi kezét, de egy szót se szól, hacsak valaki meg nem szólítja. Lassan eltelik egy negyed óra, még eközben, mikor az inasok behozzák az ételeket és az italokat Kelteria kicsit zavartan mosolyogva figyeli, mi kerül az asztalra. Majd Log-gal odalépnek az egyikhez, ahol is a férfi Kelteria derekát átölelve szed magának ételt. Amivel ezek után a hölgyet is megkínálja.*
- Hát, igen tényleg finomnak néz ki. Köszönöm.
*Kedvesen mosolyog a férfira,majd elveszi a tányért, ekkor figyelmes lesz valami nyikorgásra. Ekkor az ajtóban megjelenik az a bizonyos A. A., akiről még mindig nem tudni, hogy ki. Kelteriát kirázza a hideg de csak egy pillanatra, minek hatására még közelebb lép Log-hoz, de ezután már meg sem mozdul, csak úgy mint a többiek csendben és feszülten figyeli az urat, ahogy lassan az emelvényre sétál. Kelteria ereiben megfagy a vér, most legszívesebben futna, vagy jó szorosan Log-hoz húzódna, de nem bír megmozdulni. Csak áll és figyeli a férfit. Még gondolkodni se tud, csak hallgatja mit mond a meghívója. Mikor pedig befejezte a mondandóját, az végig néz rajta, Rahil-on, Rather-en és Log-on, úgy mint a régi ismerősőkön. Kelteria merevségét, mintha elvágták volna, mintha a benne lévő merevség láncát feltépték volna. Ajkait összeszorítja, s hezitál egy darabig.*
~Kelteria, mit csinálsz? Voltál már rosszabb helyzetben is! Állj a sarkadra! Mi vagy te? Ember vagy nyúl? Persze, hogy ember! Lódulj!~
*Miután jól kioktatta magát, meg is indulnak a lábai. Felsétál az emelvényre, persze még mindig Log mellett. Zavart mosollyal tekint végig az őket bámuló tömegen.*
~El fogok ájulni! Gyűlölöm ha ennyien bámulnak.~
*Panaszkodik magában, majd mikor az inasok behozzák az ezüst tálcán a szütyőket, jól megfigyeli őket.*
~Ez tényleg nagyon tehetős egy ember, csak tudnám ki. A nevét bezzeg nem mondja meg. Attól, hogy ilyen nagy ember még nem kell azt hinni, hogy mindenki ismeri.~
*Kicsit bosszúsnak érzi magát ebben a percben, mivel semmit se tud arról, kinél van, mi van körülötte és hogy miért kell ez az egész. De persze leplez minden érzelmet, nem akarja kimutatni mit gondol. Talán majd csak Log-nak. Benne megbízik ennyire. Tekintetét újfent a titokzatos A. A.-ra emeli, igazán érdekli mit akar még mondani.*
*Úgy látszik nem csak Kelteriát érte sokk ként a másik kinézete. Log is ugyan olyan meglepett elsápadt arccal néz, mint az előbb a hölgy. Beszéd közben a férfi először a mellkasához kap, majd közlebb lép a nőhöz, s megragadja a kezét. Kelteria Log ámuldozásán először csak elpirul, majd a tekintetét is lesüti viszont, mikor a férfi megfogja a kezét a lány felkapja a fejét és egyenesen a másik szemeibe néz. Arcán kellemes mosoly ül, tekintete pedig ábrándozva figyeli a férfiét. A mondandója hallatán neki is megered egy kicsit a nyelve.*
- Vigyázz az igérettel Log, mert könnyen változnak a dolgok. Bár én se láttam még hozzád foghatót, nem értem, hogy nem találtam rád. Annyi helyen voltam, s még sem láttalak sehol. Bárlehet, hogy ennek így kellett lennie, úgyhogy ne bánj semmit. A fő, hogy ezentúl szorosan fogsz és nem engedsz el, ahogy én sem téged.
*Majd a férfi megöleli Kelteriát, aki ugyancsak szorosan a férfihez simul. Ezt követően pedig boldogan, teljesen felvidulva, s lelkesen indulnak lefelé a bálterembe. Kelteria arcára mosolyt eröltet, ami nem éppen sikerül, mert túlságosan ideges. Mikor meglátja a nagy tömeget, kicsit megijed, ritkán jár ilyen sok ember között, s bár élvezi a helyzetet, nagyon zavarja is ez a rengeteg idegen. Kicsit közelebb húzódik Logral-hoz, s egy kicsit meg is nyugszik. Majd körbe pillant a termen, ő is észreveszi a sarkoban kuprogó Rathert. Kedvesen mosolyog rá, majd Log mellett ő is oda lép a férfihez. Csak csendben hallgatja, ahogy a férfi faggatja a mágust. Most furcsán érzi magát a lány, mint ha a fekete csuhás férfi idegesebb lenne, mint ő, ezen a gondolaton újfent elmosolyodik, hiszen a mágus eddig mindig magabiztos volt. Bár most, kicsit sem érdekli a varázsló sokkal inkább Logral és a bál foglalkoztatja. Egy tapadtat sem tágít a férfi mellől, ebben a tömegben kicsinek és elveszettnek érzi magát, s ezen az érzésen csak a mellette álló úr közelsége enyhít. Amikor csak teheti lágyan megfogja a férfi kezét, de egy szót se szól, hacsak valaki meg nem szólítja. Lassan eltelik egy negyed óra, még eközben, mikor az inasok behozzák az ételeket és az italokat Kelteria kicsit zavartan mosolyogva figyeli, mi kerül az asztalra. Majd Log-gal odalépnek az egyikhez, ahol is a férfi Kelteria derekát átölelve szed magának ételt. Amivel ezek után a hölgyet is megkínálja.*
- Hát, igen tényleg finomnak néz ki. Köszönöm.
*Kedvesen mosolyog a férfira,majd elveszi a tányért, ekkor figyelmes lesz valami nyikorgásra. Ekkor az ajtóban megjelenik az a bizonyos A. A., akiről még mindig nem tudni, hogy ki. Kelteriát kirázza a hideg de csak egy pillanatra, minek hatására még közelebb lép Log-hoz, de ezután már meg sem mozdul, csak úgy mint a többiek csendben és feszülten figyeli az urat, ahogy lassan az emelvényre sétál. Kelteria ereiben megfagy a vér, most legszívesebben futna, vagy jó szorosan Log-hoz húzódna, de nem bír megmozdulni. Csak áll és figyeli a férfit. Még gondolkodni se tud, csak hallgatja mit mond a meghívója. Mikor pedig befejezte a mondandóját, az végig néz rajta, Rahil-on, Rather-en és Log-on, úgy mint a régi ismerősőkön. Kelteria merevségét, mintha elvágták volna, mintha a benne lévő merevség láncát feltépték volna. Ajkait összeszorítja, s hezitál egy darabig.*
~Kelteria, mit csinálsz? Voltál már rosszabb helyzetben is! Állj a sarkadra! Mi vagy te? Ember vagy nyúl? Persze, hogy ember! Lódulj!~
*Miután jól kioktatta magát, meg is indulnak a lábai. Felsétál az emelvényre, persze még mindig Log mellett. Zavart mosollyal tekint végig az őket bámuló tömegen.*
~El fogok ájulni! Gyűlölöm ha ennyien bámulnak.~
*Panaszkodik magában, majd mikor az inasok behozzák az ezüst tálcán a szütyőket, jól megfigyeli őket.*
~Ez tényleg nagyon tehetős egy ember, csak tudnám ki. A nevét bezzeg nem mondja meg. Attól, hogy ilyen nagy ember még nem kell azt hinni, hogy mindenki ismeri.~
*Kicsit bosszúsnak érzi magát ebben a percben, mivel semmit se tud arról, kinél van, mi van körülötte és hogy miért kell ez az egész. De persze leplez minden érzelmet, nem akarja kimutatni mit gondol. Talán majd csak Log-nak. Benne megbízik ennyire. Tekintetét újfent a titokzatos A. A.-ra emeli, igazán érdekli mit akar még mondani.*
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-09-24 18:59:51
Üzenet elküldve: 2013-09-24 18:59:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// Lélekbörtön //
*Már feladná a bámészkodással járó keresést a férfi után, mikor meglátja őt belépni az ajtón, majd félrehúzódni. Nem tartja a dolgot olyan jelentősnek, hogy elhagyja újdonsült társaságát miatta. A lényeg, hogy látta és tudja, hogy itt van. Talán szükség esetén számíthat rá, ha már egyszer úgy hiszi a másik, hogy megmentette. Ha más nem, jó lesz majd olyannak, akit odalök maga helyett martaléknak. Elvégre senki sem olyan értékes, mint ő maga. Bárki hullik el a környezetéből, annak a halála csupán járulékos veszteség egy kétségkívül győztes kimenetelű csatában.
Ha valamelyik szolgáló esetleg itallal kínálja őket, egy pohár bort kér. Ha nem, hát az sem baj. Még ezért sem hagyja ott az igen érdekes megjelenésű hármast, akikhez csatlakozott. A társaság hölgytagjára egyébként képes lenne még azt is mondani, hogy vonzó, sőt mi több, gyönyörű... De talán csak azért, mert annyira hasonlónak véli önmagához.
Elhatározásához hűen minden egyes szóra figyel, amit hozzá, vagy egymáshoz intéznek körülötte. Ennek köszönhetően a szokásos kis felszínes társasági csevejbe burkoltan észre is vesz valamit. Valamit, amit nem igazán ért, nem nagyon tud mire vélni.*
~Hogyan is láthattak volna a hintók körül, ha korábban érkeztünk, mint ők? Vagy... ha nem így lenne, hol voltak eddig, miért nem találkoztunk velük? Erre a jelenségre biztosan emlékeznék, ha láttam volna...~
*Bár úgy látja, hogy egyre jobban sántít ez az egész történet, úgy kapcsolódik be a beszélgetésbe, mint ha mit sem sejtene. Közben, bár a válla felé pillant, ahol a nő végigsimít, igyekszik erről elterelni a figyelmét. Igazán, szívből jövően gyűlöli azt, ha valaki olyan ér hozzá, akitől ezt ő nem akarja. Kedve lenne itt, helyben nekiesni a nőnek, hogy karmait először a torkába, majd a gyomrába mélyesztve varázsolja még szebbé őt, saját magát és a szoba padlóját... Nehéz, nehéz ezeken az érzéseken túllépni, s minden egyes másodperccel csak egyre nehezebb.*
- Csak innét jöttem, a városból, még tegnap este érkeztünk. De, igen, ha minden igaz, én vagyok az egyik. Igazán köszönöm, megtisztelő ilyen nívós társaságban még csak lenni is.
*Válaszolgat mosolyogva, mintha tényleg csak valami művészpalánta lenne, akit a díj érdekel. Közben néha oda-odapislant a készülődő zenészek felé és megcsodálja a hangszereket. Némelyiket igazán szívesen megszólaltatná. A hegedűt például. Annak andalító hangját képes lenne akár egész nap hallgatni.*
~Talán majd egyszer megtanulok én is játszani valamin. Majd, ha lesz türelmem. Az időmbe bőven beleférne.~
*A kibontakozott kis bájcsevej nem tart soká, menten halk zsivalyba csap át, ahogy kinyílik a terem ajtaja. Rahil csak néhány másodpercnyi késedelemmel, szintén suttogva reagál a másik vörös szavaira egy továbbra is felszínes, már-már az energiapocséklásig jelentéktelen mondattal.*
- Ők mindent megtehetnek...
~Mellette még mi is eltörpülünk? Ennyire tehetős lenne? Vagy csak ekkora a hatalma, mert valahogy mindenkiről tudja a legféltettebb titkát, akitől tarthatna?~
*Saját esetéből kiindulva inkább az utóbbit választaná, ha továbbra is ráérne foglalkozni a felvetődött kérdéssel. De ami azt illeti, nem ér rá. Újonnan feltámadó érzései nem hagyják. Sem szívdobogása, sem a füleiben éledő hang: mint a dobok zaja a vadászat előtti rítusokon, amit korábban, vándorlásai során hallott. Tüdejéből lassan, egyenletesen szorul ki a levegő, miközben végignézi, ahogy az "úr" az emelvényre sétál. Minden izma feszül, mert mostanra már tényleg csak egy cél lebeg a szeme előtt.*
~Meghalsz. Még ma.~
*Fejét kissé oldalra biccentve nézi a férfit, azzal a pillantással, amivel Rathert is végigmérte szobájában. Mint vadállat a prédát, akinek esélye sincs megmenekülni. Mert tudja, hogy nincs. Hogy is futhatna el, ha már ilyen haragot gerjesztett benne? Hogy is futhatna el, ha már a szemei elé került? Most pedig úgy áll ott, mintha csak azt várná, hogy valaki az igen előkelő és drága ruhájára ráfesse az íjászok által használt gyakorlóbálák céltábláját, a középső kis vörös folttal pont a szíve, és a darabonként, szilánkokká törni való bordák fölé.
Nem kerüli el a figyelmét az, ahogy az A.A-nak vélt személy a mézes-mázas szavak után végignéz rajta, majd Kelterián és Ratheren is, mintha csak személyesen ismernék egymást.
A hívás után illedelmesen elnézést kér eddigi beszélgetőpartnereitől, s vendéglátójuk mellé lép. Egyetlen pillantást szán csupán az asztalon helyt kapott díszes holmiknak, majd egy újabbat műmosollyal az összegyűlteknek, aztán ismét a férfira függeszti tekintetét, mintha csak kíváncsi lenne elkövetkező szavaira. Azonban ez csak részben igaz. Sokkal jobban izgatja pattanásig feszült idegeit és fantáziáját, mikor jön el az ő pillanata. A legmegfelelőbb, a legpompásabb, mikor végre nekieshet és megadhatja neki, ami jár, amit érdemel. Hosszú, kínokkal teli halált. Mert már csak ez választja el attól, hogy felkoncolja ezt a valakit. A megfelelő pillanat érkezése. Már minden egyéb adott.*
*Már feladná a bámészkodással járó keresést a férfi után, mikor meglátja őt belépni az ajtón, majd félrehúzódni. Nem tartja a dolgot olyan jelentősnek, hogy elhagyja újdonsült társaságát miatta. A lényeg, hogy látta és tudja, hogy itt van. Talán szükség esetén számíthat rá, ha már egyszer úgy hiszi a másik, hogy megmentette. Ha más nem, jó lesz majd olyannak, akit odalök maga helyett martaléknak. Elvégre senki sem olyan értékes, mint ő maga. Bárki hullik el a környezetéből, annak a halála csupán járulékos veszteség egy kétségkívül győztes kimenetelű csatában.
Ha valamelyik szolgáló esetleg itallal kínálja őket, egy pohár bort kér. Ha nem, hát az sem baj. Még ezért sem hagyja ott az igen érdekes megjelenésű hármast, akikhez csatlakozott. A társaság hölgytagjára egyébként képes lenne még azt is mondani, hogy vonzó, sőt mi több, gyönyörű... De talán csak azért, mert annyira hasonlónak véli önmagához.
Elhatározásához hűen minden egyes szóra figyel, amit hozzá, vagy egymáshoz intéznek körülötte. Ennek köszönhetően a szokásos kis felszínes társasági csevejbe burkoltan észre is vesz valamit. Valamit, amit nem igazán ért, nem nagyon tud mire vélni.*
~Hogyan is láthattak volna a hintók körül, ha korábban érkeztünk, mint ők? Vagy... ha nem így lenne, hol voltak eddig, miért nem találkoztunk velük? Erre a jelenségre biztosan emlékeznék, ha láttam volna...~
*Bár úgy látja, hogy egyre jobban sántít ez az egész történet, úgy kapcsolódik be a beszélgetésbe, mint ha mit sem sejtene. Közben, bár a válla felé pillant, ahol a nő végigsimít, igyekszik erről elterelni a figyelmét. Igazán, szívből jövően gyűlöli azt, ha valaki olyan ér hozzá, akitől ezt ő nem akarja. Kedve lenne itt, helyben nekiesni a nőnek, hogy karmait először a torkába, majd a gyomrába mélyesztve varázsolja még szebbé őt, saját magát és a szoba padlóját... Nehéz, nehéz ezeken az érzéseken túllépni, s minden egyes másodperccel csak egyre nehezebb.*
- Csak innét jöttem, a városból, még tegnap este érkeztünk. De, igen, ha minden igaz, én vagyok az egyik. Igazán köszönöm, megtisztelő ilyen nívós társaságban még csak lenni is.
*Válaszolgat mosolyogva, mintha tényleg csak valami művészpalánta lenne, akit a díj érdekel. Közben néha oda-odapislant a készülődő zenészek felé és megcsodálja a hangszereket. Némelyiket igazán szívesen megszólaltatná. A hegedűt például. Annak andalító hangját képes lenne akár egész nap hallgatni.*
~Talán majd egyszer megtanulok én is játszani valamin. Majd, ha lesz türelmem. Az időmbe bőven beleférne.~
*A kibontakozott kis bájcsevej nem tart soká, menten halk zsivalyba csap át, ahogy kinyílik a terem ajtaja. Rahil csak néhány másodpercnyi késedelemmel, szintén suttogva reagál a másik vörös szavaira egy továbbra is felszínes, már-már az energiapocséklásig jelentéktelen mondattal.*
- Ők mindent megtehetnek...
~Mellette még mi is eltörpülünk? Ennyire tehetős lenne? Vagy csak ekkora a hatalma, mert valahogy mindenkiről tudja a legféltettebb titkát, akitől tarthatna?~
*Saját esetéből kiindulva inkább az utóbbit választaná, ha továbbra is ráérne foglalkozni a felvetődött kérdéssel. De ami azt illeti, nem ér rá. Újonnan feltámadó érzései nem hagyják. Sem szívdobogása, sem a füleiben éledő hang: mint a dobok zaja a vadászat előtti rítusokon, amit korábban, vándorlásai során hallott. Tüdejéből lassan, egyenletesen szorul ki a levegő, miközben végignézi, ahogy az "úr" az emelvényre sétál. Minden izma feszül, mert mostanra már tényleg csak egy cél lebeg a szeme előtt.*
~Meghalsz. Még ma.~
*Fejét kissé oldalra biccentve nézi a férfit, azzal a pillantással, amivel Rathert is végigmérte szobájában. Mint vadállat a prédát, akinek esélye sincs megmenekülni. Mert tudja, hogy nincs. Hogy is futhatna el, ha már ilyen haragot gerjesztett benne? Hogy is futhatna el, ha már a szemei elé került? Most pedig úgy áll ott, mintha csak azt várná, hogy valaki az igen előkelő és drága ruhájára ráfesse az íjászok által használt gyakorlóbálák céltábláját, a középső kis vörös folttal pont a szíve, és a darabonként, szilánkokká törni való bordák fölé.
Nem kerüli el a figyelmét az, ahogy az A.A-nak vélt személy a mézes-mázas szavak után végignéz rajta, majd Kelterián és Ratheren is, mintha csak személyesen ismernék egymást.
A hívás után illedelmesen elnézést kér eddigi beszélgetőpartnereitől, s vendéglátójuk mellé lép. Egyetlen pillantást szán csupán az asztalon helyt kapott díszes holmiknak, majd egy újabbat műmosollyal az összegyűlteknek, aztán ismét a férfira függeszti tekintetét, mintha csak kíváncsi lenne elkövetkező szavaira. Azonban ez csak részben igaz. Sokkal jobban izgatja pattanásig feszült idegeit és fantáziáját, mikor jön el az ő pillanata. A legmegfelelőbb, a legpompásabb, mikor végre nekieshet és megadhatja neki, ami jár, amit érdemel. Hosszú, kínokkal teli halált. Mert már csak ez választja el attól, hogy felkoncolja ezt a valakit. A megfelelő pillanat érkezése. Már minden egyéb adott.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258