Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Grombar kastély | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 9 (161. - 180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258
180. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-11-07 22:21:53
Üzenet elküldve: 2013-11-07 22:21:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: egy kastély//
*Láthatóan a lány eddigi válaszai nem elégítették ki a kalandorokat. Újabb és újabb kérdéseket tesznek fel a lénynek, akinek légzése kezd felgyorsulni. Ha bárki jártas a kicsit az orvosi szakmában, könnyen észreveheti a pánikbetegség egyre feltűnőbb jeleit a lányon. A fiatal egészen hátrahúzódik a plafon sarkába, tüdeje sípol kezeivel pedig vállait szorítja. Gyors és ütemtelen lélegzetvételei még törékenyebbé teszik a lány összképét, aki most a pókláb szerű árnyakat maga elé húzva keres menedéket. Roddar sortűz szerű kérdéseire nem tud válaszolni jelen helyzetében, hiszen a levegő vétellel is gondjai vannak.* Elég...* Suttogja alig hallhatóan. Próbál még hátrább húzódni, mikor a suttogás újra felcsap a falakból, egyre közeledve a jelenlévőkhöz. Mintha a falból áramló szavak szidnák őket, amiért ezt tették a lánnyal. Az árnyak újra táncba kezdenek, de most sokkal óvatosabban. Csak egy parancsszóra várnak, egyetlen mozdulatra ami jel lesz számukra, hogy támadhassanak. Ingon hirtelen felröppenő kérdése Galeil-ről nem érkezik éppen jó pillanatban. Ahogy a nő befejezi mondatát, az árnyak sikítva a kalandorok felé csapnak, élesen szorítva kezeiket és lábaikat. Mintha jéghideg kötéllel fognák őket, a mozgás szinte lehetetlen. Az árnycsápok erősebben és erősebben kezdik őket fojtani. A suttogás gúnyolódva, idegesen csapja meg a fülüket, nem tudnak mire gondolni. Agyukig csak egy sivító, dühös ordítás jut el. A lány levegőért kapkodó hangja.* ELÉG!* Üvölti megrándulva, kivetve magát a póklábak közül, amik riadtan nyílnak szét körülötte. Az árnyak egy pillanat alatt visszahúzódnak a falakba, a fáklya fénye pedig újra megvilágítja a szobát. A lány szuszogva lebeg tovább a plafon sötétjében, lassan visszatérve eddigi helyzetéhez. Keserű, szúrós érzés lángol a kalandorok bőrén, ahol az árnycsápok megérintették őket.* Elég...* Suttogja még utoljára a lány, majd kissé lejjebb ereszkedik. A póklábak engedelmesen követik a háta mögött, óvva minden mozdulatát.* Aleec. A nevem Aleec...* Válaszol Ophelia kérdésére még éppen az árnyék határáról.* Ha választ akartok a kérdéseitekre, keressétek őket itt, a lenti szobákban... Amint úgy érzitek, hogy eleget tudtok Galeilről, gyertek fel az emeletre. Ott fog várni titeket.* Fejezi be, mintha átadna egy üzenetet a résztvevőknek, majd egy meglepően gyors mozdulattal elrugaszkodik a plafon fölé, ahol egyszerűen eltűnik a gerendák között.*
//Második rész: egy kastély//
*Láthatóan a lány eddigi válaszai nem elégítették ki a kalandorokat. Újabb és újabb kérdéseket tesznek fel a lénynek, akinek légzése kezd felgyorsulni. Ha bárki jártas a kicsit az orvosi szakmában, könnyen észreveheti a pánikbetegség egyre feltűnőbb jeleit a lányon. A fiatal egészen hátrahúzódik a plafon sarkába, tüdeje sípol kezeivel pedig vállait szorítja. Gyors és ütemtelen lélegzetvételei még törékenyebbé teszik a lány összképét, aki most a pókláb szerű árnyakat maga elé húzva keres menedéket. Roddar sortűz szerű kérdéseire nem tud válaszolni jelen helyzetében, hiszen a levegő vétellel is gondjai vannak.* Elég...* Suttogja alig hallhatóan. Próbál még hátrább húzódni, mikor a suttogás újra felcsap a falakból, egyre közeledve a jelenlévőkhöz. Mintha a falból áramló szavak szidnák őket, amiért ezt tették a lánnyal. Az árnyak újra táncba kezdenek, de most sokkal óvatosabban. Csak egy parancsszóra várnak, egyetlen mozdulatra ami jel lesz számukra, hogy támadhassanak. Ingon hirtelen felröppenő kérdése Galeil-ről nem érkezik éppen jó pillanatban. Ahogy a nő befejezi mondatát, az árnyak sikítva a kalandorok felé csapnak, élesen szorítva kezeiket és lábaikat. Mintha jéghideg kötéllel fognák őket, a mozgás szinte lehetetlen. Az árnycsápok erősebben és erősebben kezdik őket fojtani. A suttogás gúnyolódva, idegesen csapja meg a fülüket, nem tudnak mire gondolni. Agyukig csak egy sivító, dühös ordítás jut el. A lány levegőért kapkodó hangja.* ELÉG!* Üvölti megrándulva, kivetve magát a póklábak közül, amik riadtan nyílnak szét körülötte. Az árnyak egy pillanat alatt visszahúzódnak a falakba, a fáklya fénye pedig újra megvilágítja a szobát. A lány szuszogva lebeg tovább a plafon sötétjében, lassan visszatérve eddigi helyzetéhez. Keserű, szúrós érzés lángol a kalandorok bőrén, ahol az árnycsápok megérintették őket.* Elég...* Suttogja még utoljára a lány, majd kissé lejjebb ereszkedik. A póklábak engedelmesen követik a háta mögött, óvva minden mozdulatát.* Aleec. A nevem Aleec...* Válaszol Ophelia kérdésére még éppen az árnyék határáról.* Ha választ akartok a kérdéseitekre, keressétek őket itt, a lenti szobákban... Amint úgy érzitek, hogy eleget tudtok Galeilről, gyertek fel az emeletre. Ott fog várni titeket.* Fejezi be, mintha átadna egy üzenetet a résztvevőknek, majd egy meglepően gyors mozdulattal elrugaszkodik a plafon fölé, ahol egyszerűen eltűnik a gerendák között.*
179. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-11-07 10:25:30
Üzenet elküldve: 2013-11-07 10:25:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: egy kastély//
*Egyenlőre csak hallgat, figyeli csapat társait, valamint a pók szerű lényt. Egyik ujjával végig simít ajkán, majd hirtelen bevillan a könyv, amit talált. Elő is veszi batyujából, s gyors lapozással keresni kezd.*
~Úgy rémlik, hogy ebben a könyvben le van írva minden, csak nem tudtam elolvasni...vagyis csak részben. Hmmm... fel is volt tüntetve egy név. Egy név... egy név...~
*Ahogy lapozgatja a könyvet, meg is találja az egyik, kopottas, sárgás papiroson. "Aleec". A többi jegyzetet, írást persze most sem tudja elolvasni.*
- Egy kérdés... Van neked neved?
*Kérdezi halkan a pók teremtménytől.*
//Második rész: egy kastély//
*Egyenlőre csak hallgat, figyeli csapat társait, valamint a pók szerű lényt. Egyik ujjával végig simít ajkán, majd hirtelen bevillan a könyv, amit talált. Elő is veszi batyujából, s gyors lapozással keresni kezd.*
~Úgy rémlik, hogy ebben a könyvben le van írva minden, csak nem tudtam elolvasni...vagyis csak részben. Hmmm... fel is volt tüntetve egy név. Egy név... egy név...~
*Ahogy lapozgatja a könyvet, meg is találja az egyik, kopottas, sárgás papiroson. "Aleec". A többi jegyzetet, írást persze most sem tudja elolvasni.*
- Egy kérdés... Van neked neved?
*Kérdezi halkan a pók teremtménytől.*
178. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-11-01 12:24:11
Üzenet elküldve: 2013-11-01 12:24:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: egy kastély//
"Na fantasztikus. Nem lehet bántani. De talán ezt a Galeilt meg kéne ölni. A lányt meg elengedni."
*Amikor az íján végigfut a hideg, akkor Ingonon is. Gyorsan feltesz egy kérdést.*
- Mik ezek az árnyék kezek? Mihez vagy kihez tartoznak?
*Jobb kérdés éppen nem jut az eszébe. Azzal foglalkozik ami most történik. Aztán amikor a félénk akármi rákérdez, hogy mit fognak tenni, megpróbál elindulni valamilyen irányba.*
- Mi történne ha ezt a Galeilt megölnénk?
"Bízom benne, hogy hagyni fogod. Sok pénzt adnak ezért. Na meg jó kis kalandnak ígérkezik. Szörnyet vadászni egy omladozó kastély falai között. Mindig is erre vágytam. De ha már itt vagyok..."
*Sok kérdést kell feltenniük, hogy valamit tudjanak csinálni.*
//Második rész: egy kastély//
"Na fantasztikus. Nem lehet bántani. De talán ezt a Galeilt meg kéne ölni. A lányt meg elengedni."
*Amikor az íján végigfut a hideg, akkor Ingonon is. Gyorsan feltesz egy kérdést.*
- Mik ezek az árnyék kezek? Mihez vagy kihez tartoznak?
*Jobb kérdés éppen nem jut az eszébe. Azzal foglalkozik ami most történik. Aztán amikor a félénk akármi rákérdez, hogy mit fognak tenni, megpróbál elindulni valamilyen irányba.*
- Mi történne ha ezt a Galeilt megölnénk?
"Bízom benne, hogy hagyni fogod. Sok pénzt adnak ezért. Na meg jó kis kalandnak ígérkezik. Szörnyet vadászni egy omladozó kastély falai között. Mindig is erre vágytam. De ha már itt vagyok..."
*Sok kérdést kell feltenniük, hogy valamit tudjanak csinálni.*
177. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-28 21:10:05
Üzenet elküldve: 2013-10-28 21:10:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: egy kastély//
* Szóval fel van adva a lecke. Nem képesek ártani a lánynak, nem mintha per pillant Rod ezt akarná, viszont azt sem tudják elérni akinek a megölésére ide lettek küldve. Egy ideig biztosan ellennének itt is de a helyzet túl sokáig mégsem tartható. Egy idő múlva biztosan a varázsló elunná a várakozást és egy következő csapatot küldene ide. Másik dolog, hogy a mágus is jobban felkészíttette volna őket. Úgy tűnik, hogy akkor a lányból lesznek kénytelenek kihúzni az információt.*
- De mégis akkor te mi vagy és mire vagy teremtve?* kérdezi barátságosan. Érzi a fáradtságot a lány elhaló hangján. Vajon ez miért van? *
- Ki ez a Galeil és hol van most? *teszi fel a következő kérdését érdeklődve. Talán csak tőle kellene megszabadítani a kastélyt, a többi lény pedig élhetne békében.*
- Mond miért teremtette őket a mágus? *néz a szörny teteme felé.
* Rod csodálkozva figyeli az árnyék játékát. Eddig még soha nem látott ilyen jelenséget, talán pont ezért kérdezi halkan, hogy épp csak halhatóak legyenek a szavai.*
- Itt az árnyékok élnek? Ő védelmez téged? *ezt sehogy sem képes felfogni főleg, hogy semmi mágikus tanulmány nincs mögötte.
Azt, hogy mit tesznek az több mindentől függ, például a lány is segíthetne nekik.*
- Te örülsz, hogy itt van ez a... *és nem tudja minek nevezze az árnyakban lapulót. *
- Egyáltalában ő is él? Képes vérezni vagy csak mágiával hívta ide valaki. Ki volt az? Te vagy a mágus? *tekintete várakozással teli.*
//Második rész: egy kastély//
* Szóval fel van adva a lecke. Nem képesek ártani a lánynak, nem mintha per pillant Rod ezt akarná, viszont azt sem tudják elérni akinek a megölésére ide lettek küldve. Egy ideig biztosan ellennének itt is de a helyzet túl sokáig mégsem tartható. Egy idő múlva biztosan a varázsló elunná a várakozást és egy következő csapatot küldene ide. Másik dolog, hogy a mágus is jobban felkészíttette volna őket. Úgy tűnik, hogy akkor a lányból lesznek kénytelenek kihúzni az információt.*
- De mégis akkor te mi vagy és mire vagy teremtve?* kérdezi barátságosan. Érzi a fáradtságot a lány elhaló hangján. Vajon ez miért van? *
- Ki ez a Galeil és hol van most? *teszi fel a következő kérdését érdeklődve. Talán csak tőle kellene megszabadítani a kastélyt, a többi lény pedig élhetne békében.*
- Mond miért teremtette őket a mágus? *néz a szörny teteme felé.
* Rod csodálkozva figyeli az árnyék játékát. Eddig még soha nem látott ilyen jelenséget, talán pont ezért kérdezi halkan, hogy épp csak halhatóak legyenek a szavai.*
- Itt az árnyékok élnek? Ő védelmez téged? *ezt sehogy sem képes felfogni főleg, hogy semmi mágikus tanulmány nincs mögötte.
Azt, hogy mit tesznek az több mindentől függ, például a lány is segíthetne nekik.*
- Te örülsz, hogy itt van ez a... *és nem tudja minek nevezze az árnyakban lapulót. *
- Egyáltalában ő is él? Képes vérezni vagy csak mágiával hívta ide valaki. Ki volt az? Te vagy a mágus? *tekintete várakozással teli.*
176. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-27 16:58:42
Üzenet elküldve: 2013-10-27 16:58:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: egy kastély//
*A lány tanácstalanul lebeg a plafon sötétjében. Még mindig túl sötét van, hogy az arcát részletesen meg lehessen vizsgálni, de suttogása élesen csendül a szoba csendjében.*
- Én nem keverék vagyok... Legalábbis nem olyan, mint ők.* Bök erőtlenül a szörnyeteg holtteste felé.* Őket erőszakkal keresztezték egymással. Folyamatosan vitáznak a fejükben, nem tudják eldönteni, hogy melyik lény vezesse a testet, amit kaptak... De én nem vagyok ilyen. Bennem csak én vagyok.* Jelenti ki remegő, de határozott hangon. A kislány észrevehetően fél, de láthatóan nincs más választása, mint tárgyalni a kalandorokkal, ha már csak a kíváncsiság miatt is. Roddar következő kérdése csak megrezzen, nem akar válaszolni. Megrázza fejét, de nem tudni, hogy ez annak a jele, hogy nem lehet-e rajta segíteni, vagy hogy egyszerűen csak nem akar erről beszélni. Ophelia felé fordítja sötét tekintetét.* Nem akarlak megtámadni titeket. Nem azért vagyok, hogy pusztítsak...* Jelenti ki suttogva.* De ne engedjek ki. Galeil nem kímél senkit. Senkit, titeket sem. Csak rám hallgat... Ő pusztítana.* Fejezi be meglepően hidegen, mire a suttogás újra felcsap a falakból. Ingon megmozduló íjára hirtelen két árnyék kéz kap rá, pontosan olyanok, mint amik Roddar csuklóját is megfogták. Ingon érzi, ahogy a hideg átfut a fegyveren. Csak egy pillanatig tart, a kislány halk mormolására véget ér minden, és nem marad semmi, csak a végtelen csend. A fáklya tüze lustán járja be újra a szobát. Az árnyékban pihenő alak köré bújik a suttogás, az árnyékok pedig lassan eltűnnek.* Tedd le a fegyvert. Nem tudtok bántani. Ameddig Galeil itt van, addig nem. Az öreg is miatta fél ennyire. Nem tudja irányítani. Csak én tudom... Sajnálom.* Szólal meg hirtelen.* Galeil nem szereti ha zavarnak minket. Nem szeret senkit. Főleg a varázslót nem.* Jelenti ki finoman, ahogy még inkább a sötétségbe húzódik.* Nem engedhettek el. Ameddig Galeil velem van, addig nem. Mit fogtok tenni? * Kérdezi remegve, majd a suttogás helyét átveszi a csend. A kalandorokon áll a folytatás.*
//Második rész: egy kastély//
*A lány tanácstalanul lebeg a plafon sötétjében. Még mindig túl sötét van, hogy az arcát részletesen meg lehessen vizsgálni, de suttogása élesen csendül a szoba csendjében.*
- Én nem keverék vagyok... Legalábbis nem olyan, mint ők.* Bök erőtlenül a szörnyeteg holtteste felé.* Őket erőszakkal keresztezték egymással. Folyamatosan vitáznak a fejükben, nem tudják eldönteni, hogy melyik lény vezesse a testet, amit kaptak... De én nem vagyok ilyen. Bennem csak én vagyok.* Jelenti ki remegő, de határozott hangon. A kislány észrevehetően fél, de láthatóan nincs más választása, mint tárgyalni a kalandorokkal, ha már csak a kíváncsiság miatt is. Roddar következő kérdése csak megrezzen, nem akar válaszolni. Megrázza fejét, de nem tudni, hogy ez annak a jele, hogy nem lehet-e rajta segíteni, vagy hogy egyszerűen csak nem akar erről beszélni. Ophelia felé fordítja sötét tekintetét.* Nem akarlak megtámadni titeket. Nem azért vagyok, hogy pusztítsak...* Jelenti ki suttogva.* De ne engedjek ki. Galeil nem kímél senkit. Senkit, titeket sem. Csak rám hallgat... Ő pusztítana.* Fejezi be meglepően hidegen, mire a suttogás újra felcsap a falakból. Ingon megmozduló íjára hirtelen két árnyék kéz kap rá, pontosan olyanok, mint amik Roddar csuklóját is megfogták. Ingon érzi, ahogy a hideg átfut a fegyveren. Csak egy pillanatig tart, a kislány halk mormolására véget ér minden, és nem marad semmi, csak a végtelen csend. A fáklya tüze lustán járja be újra a szobát. Az árnyékban pihenő alak köré bújik a suttogás, az árnyékok pedig lassan eltűnnek.* Tedd le a fegyvert. Nem tudtok bántani. Ameddig Galeil itt van, addig nem. Az öreg is miatta fél ennyire. Nem tudja irányítani. Csak én tudom... Sajnálom.* Szólal meg hirtelen.* Galeil nem szereti ha zavarnak minket. Nem szeret senkit. Főleg a varázslót nem.* Jelenti ki finoman, ahogy még inkább a sötétségbe húzódik.* Nem engedhettek el. Ameddig Galeil velem van, addig nem. Mit fogtok tenni? * Kérdezi remegve, majd a suttogás helyét átveszi a csend. A kalandorokon áll a folytatás.*
175. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-25 15:20:44
Üzenet elküldve: 2013-10-25 15:20:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: egy kastély//
"Nyomorult hülye. Nemhogy itt maradnál segíteni. Na nem baj. Amúgyse vettük túl nagy hasznodat."
*Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal van tele Ingon feje miközben ide-oda nézelődik, hogy hol lehet rossz szándékú lény. Végül az ő pillantása is a pókszerű lényen állapodik meg.*
"Akármi is ez, hál' istennek sokkal békésebb mint a többi. De azért nem árt az elővigyázatosság."
*Eme gondolatának bizonyítása képpen, felhúzza az íját, majd nagyjából ráemeli a....akármire. Azért csak nagyjából mert nem szeretné, hogyha a teremtmény támadásnak venné. Nem akarja bántani, de ha csak megpróbálkozik támadni akkor vége az életének. Mikor már mindenki feltette a maga kérdését, az íjász is kérdez egyet.*
- Nyugalom. Nem akarlak bántani. Egyelőre. Miért akar megöletni az öreg? És én is kíváncsi vagyok rá. Mit tennél ha elengednénk?
//Második rész: egy kastély//
"Nyomorult hülye. Nemhogy itt maradnál segíteni. Na nem baj. Amúgyse vettük túl nagy hasznodat."
*Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal van tele Ingon feje miközben ide-oda nézelődik, hogy hol lehet rossz szándékú lény. Végül az ő pillantása is a pókszerű lényen állapodik meg.*
"Akármi is ez, hál' istennek sokkal békésebb mint a többi. De azért nem árt az elővigyázatosság."
*Eme gondolatának bizonyítása képpen, felhúzza az íját, majd nagyjából ráemeli a....akármire. Azért csak nagyjából mert nem szeretné, hogyha a teremtmény támadásnak venné. Nem akarja bántani, de ha csak megpróbálkozik támadni akkor vége az életének. Mikor már mindenki feltette a maga kérdését, az íjász is kérdez egyet.*
- Nyugalom. Nem akarlak bántani. Egyelőre. Miért akar megöletni az öreg? És én is kíváncsi vagyok rá. Mit tennél ha elengednénk?
174. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-23 13:25:21
Üzenet elküldve: 2013-10-23 13:25:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
~Ezt az idiótát! Bár tény és való, hogy csak egy szörnyről volt szó, mégis... túl rejtélyes ez a hely, hogy lelépjünk innen.~
*Figyelmesen hallgatja Roddar-t, fejét persze ide-oda ingatja, hiszen nem tudhatja honnan érkezik a válasz. S ahogy az árnyékok el kezdenek játszani a falon odapillant. Végül egy pókszerű teremtmény bukkan elő, ki válaszol Roddarnak.*
~Érdekes, erről a lényről nem írt a könyv...vagy csak nem tudtam elolvasni. Hmm... de a mágus mintha nem őt említette volna...érdekes.~
-Elnézést..hogy így közbe szólok, de miért nem támadsz meg minket? Mit tennél, ha innen kiengednénk? Pusztítanál?
*Hangja halk, s szelíd, nincs benne támadó jelleg, pusztán kíváncsi, miért beszélget azokkal, akik az előbb öltek meg egy szörnyet.*
//Második rész: Egy kastély//
~Ezt az idiótát! Bár tény és való, hogy csak egy szörnyről volt szó, mégis... túl rejtélyes ez a hely, hogy lelépjünk innen.~
*Figyelmesen hallgatja Roddar-t, fejét persze ide-oda ingatja, hiszen nem tudhatja honnan érkezik a válasz. S ahogy az árnyékok el kezdenek játszani a falon odapillant. Végül egy pókszerű teremtmény bukkan elő, ki válaszol Roddarnak.*
~Érdekes, erről a lényről nem írt a könyv...vagy csak nem tudtam elolvasni. Hmm... de a mágus mintha nem őt említette volna...érdekes.~
-Elnézést..hogy így közbe szólok, de miért nem támadsz meg minket? Mit tennél, ha innen kiengednénk? Pusztítanál?
*Hangja halk, s szelíd, nincs benne támadó jelleg, pusztán kíváncsi, miért beszélget azokkal, akik az előbb öltek meg egy szörnyet.*
173. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-21 20:30:45
Üzenet elküldve: 2013-10-21 20:30:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
* Válaszra vár és amikor megérkezik elégedetten néz a lányalak felé. Megpróbál minél több részletet kivenni belőle de a sötétség na meg a távolság nem mutat meg sok részletet. A hangja nyugodt, biztonságot sugall, talán pont ezért lepődik meg annyira a mutatványos mikor kiderül, hogy az ő megölésére szerződtette őket a mágus.*
- De miért? *szaladnak ki száján az értetlenség alapszavai, majd pontosít és hangja meglepően bizonytalan *Miért retteg tőled? Miért akar megöletni? *mondja ki az igazat bár lehet, hogy ezzel lépéselőnyt vesztett.
Bekukkant a szobába és ha semmi nem állja útját végül visszafordul, hogy a lánnyal szembe nekidőljön a falnak. Olyan éteri a jelenség, gondolatán átfut, hogy talán egy dobótőrrel leszedhetné, de minek? Valahogy ez az ártatlannak tűnő lány nem látszik egy cseppet sem veszélyesnek, bár a pókfonál... Vajon mivel sikerült összeillesztenie a varázslónak.?*
- Te is ilyen ember és valami vagy? Talán ember és pók? *tűnődik el hangosan és beleborzong a gondolatba. Lehet Engurnak volt szerencséje, hogy elment amíg még kiengedték a kastély mágikus kapui.
A plafonon rejtőző lányalakról most a két hús és vér nőszemélyre vetődik a tekintete kérdőn. Valami tanácsot várna tőlük, vagy legalább javaslatot. Opheliát már régebbről ismeri, megbízik benne, tudja, hogy nem hagyná cserben és mint gyógyító és mágus is hasznukra lehet tudásával. Ingon harci tudásában is bízik, na meg abban, hogy nála hidegebb fejjel képes lenyilazni a beteges kinézetű lányt ha meg akarná támadni bármelyikőjüket.*
- Segíthetnék valahogy? *kérdi végül, bár ez aztán tényleg nem volt a megbízatásaik között. Ki tudja talán közös erővel vissza tudnák fordítani a mágus hibásnak tűnő varázslatát, bár félő, hogy ehhez ők hárman kevesek lesznek.*
//Második rész: Egy kastély//
* Válaszra vár és amikor megérkezik elégedetten néz a lányalak felé. Megpróbál minél több részletet kivenni belőle de a sötétség na meg a távolság nem mutat meg sok részletet. A hangja nyugodt, biztonságot sugall, talán pont ezért lepődik meg annyira a mutatványos mikor kiderül, hogy az ő megölésére szerződtette őket a mágus.*
- De miért? *szaladnak ki száján az értetlenség alapszavai, majd pontosít és hangja meglepően bizonytalan *Miért retteg tőled? Miért akar megöletni? *mondja ki az igazat bár lehet, hogy ezzel lépéselőnyt vesztett.
Bekukkant a szobába és ha semmi nem állja útját végül visszafordul, hogy a lánnyal szembe nekidőljön a falnak. Olyan éteri a jelenség, gondolatán átfut, hogy talán egy dobótőrrel leszedhetné, de minek? Valahogy ez az ártatlannak tűnő lány nem látszik egy cseppet sem veszélyesnek, bár a pókfonál... Vajon mivel sikerült összeillesztenie a varázslónak.?*
- Te is ilyen ember és valami vagy? Talán ember és pók? *tűnődik el hangosan és beleborzong a gondolatba. Lehet Engurnak volt szerencséje, hogy elment amíg még kiengedték a kastély mágikus kapui.
A plafonon rejtőző lányalakról most a két hús és vér nőszemélyre vetődik a tekintete kérdőn. Valami tanácsot várna tőlük, vagy legalább javaslatot. Opheliát már régebbről ismeri, megbízik benne, tudja, hogy nem hagyná cserben és mint gyógyító és mágus is hasznukra lehet tudásával. Ingon harci tudásában is bízik, na meg abban, hogy nála hidegebb fejjel képes lenyilazni a beteges kinézetű lányt ha meg akarná támadni bármelyikőjüket.*
- Segíthetnék valahogy? *kérdi végül, bár ez aztán tényleg nem volt a megbízatásaik között. Ki tudja talán közös erővel vissza tudnák fordítani a mágus hibásnak tűnő varázslatát, bár félő, hogy ehhez ők hárman kevesek lesznek.*
172. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-20 15:03:57
Üzenet elküldve: 2013-10-20 15:03:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*Miután Engur elhagyta a kastélyt, és a kapu is finoman bezárult pillanatnyi szabadsága után. A ház újra elhallgat. A szörnyeteg holdteste még mindig esetlenül fekszik a padlón, a kalandozók pedig körülötte állnak. Némán, csendesen, egészen amíg Roddar meg nem szólal. A kérdés mintha késként vágná a ház levegőjét. Először nem érkezik válasz, majd hirtelen az árnyak leple közül, ugyanúgy a plafon sötétjében mozgás rezdül. Egy apró, vékony alak körvonala rajzolódik ki a szemük előtt, melyet pókláb szerű árnyak, fonalak ölelnek körül. A kissé túlságosan is törékenynek tűnő, beteges lány alak ide-oda libben, mintha egy puha helyet keresne a levegőben, ahol ledőlhet. Túl sötét van ahhoz, hogy az arcát vagy bármilyen részletesebb vonás ki lehessen venni róla. A fény furcsamód nem lép a közelébe. Egyik karjával a vállát fogva, félve jelenik meg a kalandorok felett, halk suttogással övezve útját. Halkan méregeti a résztvevőket, majd alig suttogva megszólal.* Néhány... De a többi nem veszélyes. Csak ő félt ennyire.* Jegyzi meg ijedten. Hangja kislányéhoz hasonló, naivság és félelem csillan vissza hangneméből.* Ők nem fognak megtámadni titeket.* Fejezi be finoman, kicsit hátrébb húzódva a sötétségben. Roddar következő kérdése kissé meglepi. Karját lassan lejjebb ereszti, egészen a plafonig húzódik vissza. Alig lehet már látni. Az árnyak újra táncba kezdenek a fáklya fényében, néha kígyóként csapnak a kalandozók felé a falakból áradó suttogás pedig erősödni kezd. KIcsit megrezzenek az betolakodók, de a kislány alig kivehető szavaira a félelmetes árnyékok mozgása és a kísérteties suttogás is abbamarad.* Azt hiszem... Azt hiszem én vagyok az.* Jelenti ki félve, majd elhallgat.*
//Második rész: Egy kastély//
*Miután Engur elhagyta a kastélyt, és a kapu is finoman bezárult pillanatnyi szabadsága után. A ház újra elhallgat. A szörnyeteg holdteste még mindig esetlenül fekszik a padlón, a kalandozók pedig körülötte állnak. Némán, csendesen, egészen amíg Roddar meg nem szólal. A kérdés mintha késként vágná a ház levegőjét. Először nem érkezik válasz, majd hirtelen az árnyak leple közül, ugyanúgy a plafon sötétjében mozgás rezdül. Egy apró, vékony alak körvonala rajzolódik ki a szemük előtt, melyet pókláb szerű árnyak, fonalak ölelnek körül. A kissé túlságosan is törékenynek tűnő, beteges lány alak ide-oda libben, mintha egy puha helyet keresne a levegőben, ahol ledőlhet. Túl sötét van ahhoz, hogy az arcát vagy bármilyen részletesebb vonás ki lehessen venni róla. A fény furcsamód nem lép a közelébe. Egyik karjával a vállát fogva, félve jelenik meg a kalandorok felett, halk suttogással övezve útját. Halkan méregeti a résztvevőket, majd alig suttogva megszólal.* Néhány... De a többi nem veszélyes. Csak ő félt ennyire.* Jegyzi meg ijedten. Hangja kislányéhoz hasonló, naivság és félelem csillan vissza hangneméből.* Ők nem fognak megtámadni titeket.* Fejezi be finoman, kicsit hátrébb húzódva a sötétségben. Roddar következő kérdése kissé meglepi. Karját lassan lejjebb ereszti, egészen a plafonig húzódik vissza. Alig lehet már látni. Az árnyak újra táncba kezdenek a fáklya fényében, néha kígyóként csapnak a kalandozók felé a falakból áradó suttogás pedig erősödni kezd. KIcsit megrezzenek az betolakodók, de a kislány alig kivehető szavaira a félelmetes árnyékok mozgása és a kísérteties suttogás is abbamarad.* Azt hiszem... Azt hiszem én vagyok az.* Jelenti ki félve, majd elhallgat.*
171. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-18 14:55:19
Üzenet elküldve: 2013-10-18 14:55:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
* A maga részéről ő ugyan nem vitatkozik tovább, a meggyőzés sem a kenyere így ha sikerül Engurnak kijutnia a kastélyból, hát mehet vissza a fogadóba, ő inkább lassan óvatosan megindul a felé az ajtó felé ahonnan nem is olyan régen egy kéz nyúlt elő majd pedig ez a vadállat lépett ki.
Tekintete felfelé néz a pókféleség felé aki nem is olyan régen néhány szót szólt hozzájuk.
- Hány félszerzet él itt a házban? *kérdezi és ha félelmét félre téve a lény válaszol akkor még egy fontos kérdést feltesz neki.*
- Hol van az a teremtmény amelyiktől a varázsló menekül?
* Ha kap választ akkor utána, ha nem akkor hamarabb, óvatosan, kardját maga előtt tartva lép be a szobába hogy alaposan körbenézzen, van-e még élőlény odabent.*
//Második rész: Egy kastély//
* A maga részéről ő ugyan nem vitatkozik tovább, a meggyőzés sem a kenyere így ha sikerül Engurnak kijutnia a kastélyból, hát mehet vissza a fogadóba, ő inkább lassan óvatosan megindul a felé az ajtó felé ahonnan nem is olyan régen egy kéz nyúlt elő majd pedig ez a vadállat lépett ki.
Tekintete felfelé néz a pókféleség felé aki nem is olyan régen néhány szót szólt hozzájuk.
- Hány félszerzet él itt a házban? *kérdezi és ha félelmét félre téve a lény válaszol akkor még egy fontos kérdést feltesz neki.*
- Hol van az a teremtmény amelyiktől a varázsló menekül?
* Ha kap választ akkor utána, ha nem akkor hamarabb, óvatosan, kardját maga előtt tartva lép be a szobába hogy alaposan körbenézzen, van-e még élőlény odabent.*
170. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-12 15:48:49
Üzenet elküldve: 2013-10-12 15:48:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*"Három ilyen idiótát" gondolja Engur, s csak a fejét rázza. Ő volt az egyetlen aki figyelt az öreg szavaira, melyek csak egyetlen szörnyeteget említettek. Ő elvégezte a munkát, még akkor is, ha nem akarta. Nem fog túlórázni, így is elég időt fecsérelt el, hiszen neki a kastély kell, nem pedig holmi aranytallérok.*
- Azt csináltok amit akartok. Részemről a munka letudva. Visszamegyek a fogadóba és felkeresem az öreget. Majd beszámolok neki, hogy nektek igen lakályosnak tűnt a hely, és inkább maradtatok *azzal int egyet . vagy csak egy legyet heseget el az arca elől? - s már megy is az ajtó felé.
Ami azt illeti nemtudja, hogy mikor a nő felolvasta a varázslatot, akkor az átjáró nyitva is maradt-e, de bízik benne. Ha nem jut ki, úgy egyszerűen megkér majd a nőt, hogy engedje ki, ám ha erre nem lesz hajlandó... Engur kénytelen lesz rögtönözni.*
//Második rész: Egy kastély//
*"Három ilyen idiótát" gondolja Engur, s csak a fejét rázza. Ő volt az egyetlen aki figyelt az öreg szavaira, melyek csak egyetlen szörnyeteget említettek. Ő elvégezte a munkát, még akkor is, ha nem akarta. Nem fog túlórázni, így is elég időt fecsérelt el, hiszen neki a kastély kell, nem pedig holmi aranytallérok.*
- Azt csináltok amit akartok. Részemről a munka letudva. Visszamegyek a fogadóba és felkeresem az öreget. Majd beszámolok neki, hogy nektek igen lakályosnak tűnt a hely, és inkább maradtatok *azzal int egyet . vagy csak egy legyet heseget el az arca elől? - s már megy is az ajtó felé.
Ami azt illeti nemtudja, hogy mikor a nő felolvasta a varázslatot, akkor az átjáró nyitva is maradt-e, de bízik benne. Ha nem jut ki, úgy egyszerűen megkér majd a nőt, hogy engedje ki, ám ha erre nem lesz hajlandó... Engur kénytelen lesz rögtönözni.*
169. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-11 22:02:14
Üzenet elküldve: 2013-10-11 22:02:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Lélekbörtön- Vége//
*Kelteria zokogása visszhangzik a teremben, könnyie a földre hullnak, s az azon lévő repedések elnyelik mind, teljesen magába isszák a lány fájdalmát. Szinte olyan, mintha a barlang is vele sírna, úgy cseng vissza a zokogás hangja. Az Úr arcán semmilyen sajnálat vagy szomorúság nem látszik, ellenben Agroll arcán komolyság ül ki.*
~Nem hiszem el, hogy így eltűnt. Biztos ott van benne nem hazudhatott ekkorát. Viszont most már ez lényegtelen, én úgy is meghalok.~
*Elméje még mindig kűzd azzal a gondolattal, hogy meg lehetne valahogy menteni a helyzetet, de nincs rá kilátás, most mindennek vége. Agroll eléri a cellát, a vaskos kulcsot elfordítja a zárban, ami kattogva nyílik ki, majd nyikorogva kitárul az ajtót is. Kelteria rögtön ki is lép rajta lassú és határozott két lépést tesz meg. Még mindig önként menne a halálba, reménytelen a helyzet, bár egyre jobban fáj neki a tudat, hogy most lesz vége mindennek. Ekkor Logral- mert ez biztos nem a kemény és kegyetlen Agroll- óvatosan megfogja a kezét, Kelteria egy halvány mosolyt eröltet arcára, de inkább keserves késztetett valaminek látszik. A lány mikor keze a férfiéhez ér ujjait a férfi ujjai közé helyezi, s erősen megszorítja a másik kezet.*
~Azt igérted sose engedesz el. Akkor most szorítsd a kezem az utolsó utamon.~
*Tekintetét a húslényre emeli, s úgy halad Log mellett. Cipőik talpa kopog a rideg köveken, mint egy kisebb fajta gyászmenet, némán és szomorún. Egyáltalán nem érdekli, amit a többiek mondanak, sőt szinte nem is hallja a beszédüket. Csak az Úr hangos kacagására kapja oda tekintetét.*
~Most mi olyan vicces?~
*Kérdezi magában egy furcsa pillantással, ám ekkor az Úr Log-hoz szól és zavartan figyeli, majd bólint neki. Ekkor érnek oda kézen fogva a húslény mellé, aki rögtön ki is nyitja, hasán lévő száját. Így közelebbről még rondább, mint eddig, s ő mindjárt belerül oda. A barlangban teljes a csend minden néma, mint a sír. Még az Úr se szólal meg, csak mosolyogva várja, hogy Kelteria bekerüljön a lénybe. A lány most mintha teljesen megnyugodott volna, elfogadta, hogy vége. Log szembe fordul vele, mikor is a komor pillantása találkozik Kelteria keservesen szomorú és mélységesen szerelmes tekintetével. A férfi szemei könnybe lábadnak, s a fájdalma, mi eddig benne gyülemlett arcán széles patakokban ömlik ki. Ekkor Kelteria arcán is újra megjelennek a könnyek. Ebben pillanatban megérti, hogy mégsem hazudott neki mindenben a férfi. Szemében látja, hogy mit érez ezt lehetetlen elrejteni, hiszen ő maga sem bírja, ha Log-ra néz egyszerűen minden védelme álcája eltűnik és a teljes őszinte szomorúság jelenik meg rajta. Az ő érzései is teljesen őszinték voltak Log felé és most ő ölné meg a lányt, ő akit annyira megszeretett? Ebben a percben a férfi megragadja a bal kezét és a saját arcához simítja, a puha kézfejen végig futnak a keserű könnyek, amiket a repedések ugyanúgy elnyelnek, mint ahogy az előbb a hölgyével tette. Most már mindkettőjük szomorúságát és mélységes fájdalmát örökre elnyelte a barlang fala, s megtartja magának, hogy senki se zaklassa az emlékek árnyait. Kelteria ügyet sem vet a Logral mögött furcsán pislogó Úrra, csak a vele szemben szintén síró férfivel törődik. Aki lassan szóra nyitja ajkait, s kimondja azt az egy rövid kis szót, amit most mind a ketten egyformán érezlek. A lány könnyei még jobban megsokszorozódnak, egy nagyot nyel majd ő is megszólal.*
- Én is szeretlek..
*Hangja elcsuklik, a könnyek nem hagyják beszélni, a férfi ekkor elengedi a kezét, ő viszont hirtelen mozdul, s egy utolsó búcsú csókot lehel a férfi ajkaira. A csók után viszont az mozdul hirtelen gyorsasággal, s neki ugrik az Úrnak, majd beleveti magukat a húslény gyomrába, aki el is nyeli őket, majd egy óriásit az eddigieknél sokkal fájdalmasabbat sóhajt, Kelteria befogja a füleit, majd mikor a lény kiadja magából a véres gombócot eláll a lélegzete.*
~Ennyi.. Ennyi maradt belőle..~
*Fejében a hangja még mindig tisztán cseng. Éppen mozdulna, mikor hatalmas ködarabok kezdenek zuhanni a feje fölül. Ösztönösen körbe pillant menekülő út után. Meg is találja, az ajtó amin az Úr jött be tárva nyitva, gyors léptekel átmegy rajta, majd hirtelen egy nagy darab szikla elzárja a vissza vezető utat. Kezeit neki támasztja és megpróbálja nyomni, de hiába.*
- Nem zárulhatsz be, a többiek ott vannak!
*Mondja ideges hangon, de minden hiábavaló semmi sem segíthet. Nem tudja mit tegyen kétségbe van esve.*
~Fuss, fuss, fuss!!!~
*Hallja fejében, de ez nem az ő hangja. Ezek egy másik ember hangjával ordított szavak voltak. Kelteria megremeg, tudja kinek a hangja ez, a számára legfontosabb ember hangja, aki már nincs. Ennek hatására teste akaratlanul is mozdul, s rohanni kezd felfelé. Minden remeg körülötte, össze fog dőlni a kastély, átfut a folyosókon, termeken majd az udvaron is. A kapu nyitva áll, rohan el minél távolabb a kastélytól. Addig fut amíg a lába bírja, majd teljesen elfáradva esik össze a szántóföldek szélén, teljesen kiszolgáltatva minden gyilkos szándékkal rendelkező lénynek.*
*Kelteria zokogása visszhangzik a teremben, könnyie a földre hullnak, s az azon lévő repedések elnyelik mind, teljesen magába isszák a lány fájdalmát. Szinte olyan, mintha a barlang is vele sírna, úgy cseng vissza a zokogás hangja. Az Úr arcán semmilyen sajnálat vagy szomorúság nem látszik, ellenben Agroll arcán komolyság ül ki.*
~Nem hiszem el, hogy így eltűnt. Biztos ott van benne nem hazudhatott ekkorát. Viszont most már ez lényegtelen, én úgy is meghalok.~
*Elméje még mindig kűzd azzal a gondolattal, hogy meg lehetne valahogy menteni a helyzetet, de nincs rá kilátás, most mindennek vége. Agroll eléri a cellát, a vaskos kulcsot elfordítja a zárban, ami kattogva nyílik ki, majd nyikorogva kitárul az ajtót is. Kelteria rögtön ki is lép rajta lassú és határozott két lépést tesz meg. Még mindig önként menne a halálba, reménytelen a helyzet, bár egyre jobban fáj neki a tudat, hogy most lesz vége mindennek. Ekkor Logral- mert ez biztos nem a kemény és kegyetlen Agroll- óvatosan megfogja a kezét, Kelteria egy halvány mosolyt eröltet arcára, de inkább keserves késztetett valaminek látszik. A lány mikor keze a férfiéhez ér ujjait a férfi ujjai közé helyezi, s erősen megszorítja a másik kezet.*
~Azt igérted sose engedesz el. Akkor most szorítsd a kezem az utolsó utamon.~
*Tekintetét a húslényre emeli, s úgy halad Log mellett. Cipőik talpa kopog a rideg köveken, mint egy kisebb fajta gyászmenet, némán és szomorún. Egyáltalán nem érdekli, amit a többiek mondanak, sőt szinte nem is hallja a beszédüket. Csak az Úr hangos kacagására kapja oda tekintetét.*
~Most mi olyan vicces?~
*Kérdezi magában egy furcsa pillantással, ám ekkor az Úr Log-hoz szól és zavartan figyeli, majd bólint neki. Ekkor érnek oda kézen fogva a húslény mellé, aki rögtön ki is nyitja, hasán lévő száját. Így közelebbről még rondább, mint eddig, s ő mindjárt belerül oda. A barlangban teljes a csend minden néma, mint a sír. Még az Úr se szólal meg, csak mosolyogva várja, hogy Kelteria bekerüljön a lénybe. A lány most mintha teljesen megnyugodott volna, elfogadta, hogy vége. Log szembe fordul vele, mikor is a komor pillantása találkozik Kelteria keservesen szomorú és mélységesen szerelmes tekintetével. A férfi szemei könnybe lábadnak, s a fájdalma, mi eddig benne gyülemlett arcán széles patakokban ömlik ki. Ekkor Kelteria arcán is újra megjelennek a könnyek. Ebben pillanatban megérti, hogy mégsem hazudott neki mindenben a férfi. Szemében látja, hogy mit érez ezt lehetetlen elrejteni, hiszen ő maga sem bírja, ha Log-ra néz egyszerűen minden védelme álcája eltűnik és a teljes őszinte szomorúság jelenik meg rajta. Az ő érzései is teljesen őszinték voltak Log felé és most ő ölné meg a lányt, ő akit annyira megszeretett? Ebben a percben a férfi megragadja a bal kezét és a saját arcához simítja, a puha kézfejen végig futnak a keserű könnyek, amiket a repedések ugyanúgy elnyelnek, mint ahogy az előbb a hölgyével tette. Most már mindkettőjük szomorúságát és mélységes fájdalmát örökre elnyelte a barlang fala, s megtartja magának, hogy senki se zaklassa az emlékek árnyait. Kelteria ügyet sem vet a Logral mögött furcsán pislogó Úrra, csak a vele szemben szintén síró férfivel törődik. Aki lassan szóra nyitja ajkait, s kimondja azt az egy rövid kis szót, amit most mind a ketten egyformán érezlek. A lány könnyei még jobban megsokszorozódnak, egy nagyot nyel majd ő is megszólal.*
- Én is szeretlek..
*Hangja elcsuklik, a könnyek nem hagyják beszélni, a férfi ekkor elengedi a kezét, ő viszont hirtelen mozdul, s egy utolsó búcsú csókot lehel a férfi ajkaira. A csók után viszont az mozdul hirtelen gyorsasággal, s neki ugrik az Úrnak, majd beleveti magukat a húslény gyomrába, aki el is nyeli őket, majd egy óriásit az eddigieknél sokkal fájdalmasabbat sóhajt, Kelteria befogja a füleit, majd mikor a lény kiadja magából a véres gombócot eláll a lélegzete.*
~Ennyi.. Ennyi maradt belőle..~
*Fejében a hangja még mindig tisztán cseng. Éppen mozdulna, mikor hatalmas ködarabok kezdenek zuhanni a feje fölül. Ösztönösen körbe pillant menekülő út után. Meg is találja, az ajtó amin az Úr jött be tárva nyitva, gyors léptekel átmegy rajta, majd hirtelen egy nagy darab szikla elzárja a vissza vezető utat. Kezeit neki támasztja és megpróbálja nyomni, de hiába.*
- Nem zárulhatsz be, a többiek ott vannak!
*Mondja ideges hangon, de minden hiábavaló semmi sem segíthet. Nem tudja mit tegyen kétségbe van esve.*
~Fuss, fuss, fuss!!!~
*Hallja fejében, de ez nem az ő hangja. Ezek egy másik ember hangjával ordított szavak voltak. Kelteria megremeg, tudja kinek a hangja ez, a számára legfontosabb ember hangja, aki már nincs. Ennek hatására teste akaratlanul is mozdul, s rohanni kezd felfelé. Minden remeg körülötte, össze fog dőlni a kastély, átfut a folyosókon, termeken majd az udvaron is. A kapu nyitva áll, rohan el minél távolabb a kastélytól. Addig fut amíg a lába bírja, majd teljesen elfáradva esik össze a szántóföldek szélén, teljesen kiszolgáltatva minden gyilkos szándékkal rendelkező lénynek.*
168. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-11 15:09:46
Üzenet elküldve: 2013-10-11 15:09:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
// Lélekbörtön - Vége //
*Kelteria zokogását már képtelen befogadni, annyira eluralkodnak rajta az indulatok. Ugyanígy Rather megvető szavai is elmennek a füle mellett, ahogy vicsorogva próbálkozik szétfeszíteni a rácsokat. Azok nem adják magukat egykönnyen, sőt... Már szinte az utolsó előtti pillanatban sikerül a feszítettet eltörnie. Keserű lesz a szájíze az előtte kibontakozó jelenetektől: a heves gyűlöletének örvendő Logral langyos-szirupos-csöpögős szerelmi vallomásától, és persze attól is, hogy az Úr nem az ő kezei által nyeri el büntetését. Bár biztos benne, hogy a húscsomó éhségét megérezni sem lehetett épp pillangós, rózsaszín felhős leányálom... De jómaga valami sokkal 'finomabbal' jutalmazta volna, amiért ennyi főbenjáró bűnt követett el. Kezdve ott, hogy sokat tudott -mert természetesen ez az első pont a lajstromán-, folytatva a tőrbe csalással, és bezárva egy ilyen pompás és nagyszabású terv nem elég alapos és részletes kidolgozásával. Ez utóbbit már-már ugyanolyan fájón-gusztustalannak tartja, mint az Úr és az inasok mézes-mázos szavait korábban néhány alkalommal.*
~Megdöglött, nem? Hát nem ennyi a lényeg? Nincs többé útban.~
*Reagál ábrándozásaira a már jól ismert, mélyen, erőszakosan búgó hang, mire ő csak bólint. El kell ismerje az igazát, hiszen a végső cél is ez lett volna.
Elnézi a vérhalmot, amit a lény kiad magából, mielőtt ő is kimúlna, s képtelen újra maga elé suttogni ugyanazt, már sokadszor:*
- Pocséklás...
*A rengések közepette rögtön a lehetséges kijáratot kezdi kutatni - ismét, s közben igyekszik az alázúduló kövek útjából kitérni. Felmordul, ahogy a méretes szikla elzárja előle az ajtó felé vezető utat, s rövidkardjával még a meglévő rácsokra is csap dühében. Mivel felfelé tágasabbá vált a tér, már biztos benne, hogy szárnyra kaphat... De megtenné ezt a férfi előtt?*
~Ó, ugyan...~
*Válaszol magának gondolatban, szinte már kéjes hanglejtéssel, ahogy végigméri a mágust. Nem, eszében sincs felfedni előtte magát. Legszívesebben őt koncolná fel az Úr és Logral helyett, de erre már nincs idő, így -dacolva az újabb, biztos sebekkel-, egyelőre ép jobbjával marokra fogja kardját és a markolattal csapja le az igencsak önelégültnek tűnő Rarhert. Halántékon, tarkón, gyomorszájon... Ahol éri. Teljesen mindegy, a lényeg annyi, hogy eszméletét veszítse, vagy legalább 'csillagokat lásson' annyira, hogy ne figyeljen fel arra, mi is történik vele.
Mert szörnyű érzés beismernie magának, de... valahogy úgy érzi, hálával tartozik a segítségéért, így kimenekíti őt is - és Kelteriát is, persze csakis hasonló módon, ha nem sikerülne az ajtón át távoznia.
Ha Rather már eléggé kába legalább, ki is terjeszti szárnyait, felkarolja őt és felrepül a járatba. Persze, hogy egy kicsit kevésbé érezze rosszul magát, Rathert mindenképpen baljával karolja fel. Mivel még mindig fájlalja a kezét, így legalább jogos indoka is van arra, hogy azért alaposan megszorongassa a férfit - lévén csak úgy tudja megtartani a súlyát, ha erősen magához szorítja.
Az anyagi javak legkevésbé sem érdeklik, így lehetőség szerint egyszerűen átsuhan az eléggé nyílt termeken, járatokon, majd a szabadba jutva a magasba röppen és erős szárnycsapásokkal tart egyenest a Szántóföldek felé, ahol leteszi Rathert -illetve Kelteriát, ha neki kellett őt is kiszabadítania-. Már ha letételnek lehet nevezni azt, hogy nagyjából öt-hat lábnyi magasságig ereszkedik és egyszerűen csak elengedi a test(ek)et.
A hála ki is merül ennyiben. Kijuttatja a férfit, s nem tör ő maga az életére -jelen esetben túl könnyűnek ítéli ezt ahhoz, hogy élvezze-, s bár nem lehet biztos abban, hogy a néhány nappal ezelőtti, furcsa, szőrös lények portyázása mostanra már nem jelent veszélyt, magára hagyja a testet. Még így is úgy érzi, túlteljesítette a tőle elvárható maximumot.
Újra szárnyra kap, s ismét meg sem áll a város szélén húzódó erdőig.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.10.11 15:14:11
*Kelteria zokogását már képtelen befogadni, annyira eluralkodnak rajta az indulatok. Ugyanígy Rather megvető szavai is elmennek a füle mellett, ahogy vicsorogva próbálkozik szétfeszíteni a rácsokat. Azok nem adják magukat egykönnyen, sőt... Már szinte az utolsó előtti pillanatban sikerül a feszítettet eltörnie. Keserű lesz a szájíze az előtte kibontakozó jelenetektől: a heves gyűlöletének örvendő Logral langyos-szirupos-csöpögős szerelmi vallomásától, és persze attól is, hogy az Úr nem az ő kezei által nyeri el büntetését. Bár biztos benne, hogy a húscsomó éhségét megérezni sem lehetett épp pillangós, rózsaszín felhős leányálom... De jómaga valami sokkal 'finomabbal' jutalmazta volna, amiért ennyi főbenjáró bűnt követett el. Kezdve ott, hogy sokat tudott -mert természetesen ez az első pont a lajstromán-, folytatva a tőrbe csalással, és bezárva egy ilyen pompás és nagyszabású terv nem elég alapos és részletes kidolgozásával. Ez utóbbit már-már ugyanolyan fájón-gusztustalannak tartja, mint az Úr és az inasok mézes-mázos szavait korábban néhány alkalommal.*
~Megdöglött, nem? Hát nem ennyi a lényeg? Nincs többé útban.~
*Reagál ábrándozásaira a már jól ismert, mélyen, erőszakosan búgó hang, mire ő csak bólint. El kell ismerje az igazát, hiszen a végső cél is ez lett volna.
Elnézi a vérhalmot, amit a lény kiad magából, mielőtt ő is kimúlna, s képtelen újra maga elé suttogni ugyanazt, már sokadszor:*
- Pocséklás...
*A rengések közepette rögtön a lehetséges kijáratot kezdi kutatni - ismét, s közben igyekszik az alázúduló kövek útjából kitérni. Felmordul, ahogy a méretes szikla elzárja előle az ajtó felé vezető utat, s rövidkardjával még a meglévő rácsokra is csap dühében. Mivel felfelé tágasabbá vált a tér, már biztos benne, hogy szárnyra kaphat... De megtenné ezt a férfi előtt?*
~Ó, ugyan...~
*Válaszol magának gondolatban, szinte már kéjes hanglejtéssel, ahogy végigméri a mágust. Nem, eszében sincs felfedni előtte magát. Legszívesebben őt koncolná fel az Úr és Logral helyett, de erre már nincs idő, így -dacolva az újabb, biztos sebekkel-, egyelőre ép jobbjával marokra fogja kardját és a markolattal csapja le az igencsak önelégültnek tűnő Rarhert. Halántékon, tarkón, gyomorszájon... Ahol éri. Teljesen mindegy, a lényeg annyi, hogy eszméletét veszítse, vagy legalább 'csillagokat lásson' annyira, hogy ne figyeljen fel arra, mi is történik vele.
Mert szörnyű érzés beismernie magának, de... valahogy úgy érzi, hálával tartozik a segítségéért, így kimenekíti őt is - és Kelteriát is, persze csakis hasonló módon, ha nem sikerülne az ajtón át távoznia.
Ha Rather már eléggé kába legalább, ki is terjeszti szárnyait, felkarolja őt és felrepül a járatba. Persze, hogy egy kicsit kevésbé érezze rosszul magát, Rathert mindenképpen baljával karolja fel. Mivel még mindig fájlalja a kezét, így legalább jogos indoka is van arra, hogy azért alaposan megszorongassa a férfit - lévén csak úgy tudja megtartani a súlyát, ha erősen magához szorítja.
Az anyagi javak legkevésbé sem érdeklik, így lehetőség szerint egyszerűen átsuhan az eléggé nyílt termeken, járatokon, majd a szabadba jutva a magasba röppen és erős szárnycsapásokkal tart egyenest a Szántóföldek felé, ahol leteszi Rathert -illetve Kelteriát, ha neki kellett őt is kiszabadítania-. Már ha letételnek lehet nevezni azt, hogy nagyjából öt-hat lábnyi magasságig ereszkedik és egyszerűen csak elengedi a test(ek)et.
A hála ki is merül ennyiben. Kijuttatja a férfit, s nem tör ő maga az életére -jelen esetben túl könnyűnek ítéli ezt ahhoz, hogy élvezze-, s bár nem lehet biztos abban, hogy a néhány nappal ezelőtti, furcsa, szőrös lények portyázása mostanra már nem jelent veszélyt, magára hagyja a testet. Még így is úgy érzi, túlteljesítette a tőle elvárható maximumot.
Újra szárnyra kap, s ismét meg sem áll a város szélén húzódó erdőig.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.10.11 15:14:11
167. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-10 21:03:39
Üzenet elküldve: 2013-10-10 21:03:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Lélekbörtön - Vége //
*A nyomasztó légkör még inkább keservesebbé válik, ahogy Kelteria zokogása szinte beleissza magát a falakba, mintha csak az egész barlang sírna. Hangja visszhangzik, visszaverődik a falakról, hulló könnyeit pedig elnyelik a repedések. Bár az Úr arcán semmilyen sajnálat, vagy egyéb dolog nem látszik, inkább önfeledten várja, hogy Agroll elérje a ketrecet, s átnyújtsa a húslénynek a következő áldozatát. Rajta bár nem látszik semmi, viszont Agroll arcára annál inkább ül ki a komorság, ahogy lépked a hölgy felé.. Vagy nevezzük inkább Logralnak? E két személyiség teljesen különbözik, mégis egy testbe van bezárva, s nem tudni, hogy jelenleg melyik uralkodik. Nem skizofrén ő, csupán a múltja és a jelene olyannyira különbözik, mintha két teljesen különböző emberről beszélnénk - a betűk is ugyanazok, csupán más sorrendben.
A zárkához érve egy vaskos kulcsot fordít el az öreg zárban, majd halk nyikorgással tárul fel a kapu. Kelteria láthatóan nem ellenkezik, szinte önként sétálna a halálba, s tán e tény még inkább fájdalmasabbá teszi a helyzetet. Logral óvatosan meg is fogja a kezét, egy búskomor félpillantást ereszt meg Kelteria felé, majd szép lassan megindulnak a lény felé.. Cipőiknek talpa halkan és keservesen koppan vissza a hideg kőről, mintha csak egy apró gyászmenet haladna el a falak előtt..
Eközben a másik oldalon Rahil hevesen próbálkozik azzal, hogy szétfeszítse a rácsokat, azonban ez egyelőre nem sikerül neki, ezt pedig természetesen az Úr sem hagyhatja szó nélkül.*
- Ó, te bolond, még ha ki is jutnál, akkor is meghalnál! Szerinted ez a gyönyörűség hagyná, hogy a gazdáit bántsák? *ekkor gonoszul felkacag* Ő csak a Mi lelkünktől pusztulhat el, semmi más nem végezhet vele!
*Nevetésétől visszhangzik az egész hely, majd mikor Logral egy hűvös pillantást ereszt meg felé, hamar abbahagyja a vihorászást, majd zavartan a férfihez szól.*
- Veled meg mi a fene van? Nem hogy örülnél, hogy végre táplálkozhat ez a szépség! Na, de biztosan nagyon beverted a fejed, majd helyre jössz!
*Biccent Log felé, akik ebben a pillanatban érkeznek meg a húslény elé, aki rögtön ki is tárja hasán levő száját, melybe Kelteria fog belekerülni pillanatokon belül..
Síri csend honol a barlangban. Az Úr sem szól semmit, csupán széles mosollyal várja, hogy a férfi átadja a lénynek az áldozatát. Logral meg is fordul, szemben Kelteriával, mikor is a váratlan dolgok sorozata megkezdődik.. A komor szemek pillanatokon belül könnybe lábadnak, s mélységes fájdalma széles patakokban kezd folyni arcán, ahogy az ő Hölgye keserves és szerelmes szemeibe néz.. Az ő érzései őszinték s igazak voltak, minden egyes szó, amit Kelteriához intézett, őszinte volt. Először tudott életében szeretni, először érezte azt, hogy összekötné valakivel életének hátralevő részét, mégpedig számára a világon a legcsodásabb, leggyönyörűbb teremtéssel..
Váratlanul megragadja Kelteria bal kezét, s mikor arcához simítja finom bőrét, azon végigfolyik Logral könnye, s azt is elnyelik a repedések, így mindkettejük fájdalmát mélyen magában őrizheti örök időkig e hely. Az Úr hátul eközben kezd értetlenül pislogni feléjük, ám ez már senkit sem érdekel.. Log ajkai nyitódnak, majd elhangzik az az apró szócska, amit már abban a pillanatban érzett, mikor megpillantotta Őt.*
- Szeretlek..
*Suttogja zokogva.. Azzal elengedi a hölgy kezét, vet rá egy végső, búcsúpillantást, majd megfordul, s minden erejét beleadva hirtelen nekirugaszkodik az Úrnak, megragadja a kabátját, s azzal a lendülettel, amivel nekiiramodott, azzal esnek bele mindketten a lény szájába.. Az Úr kiáltása még hallatszik az utolsó pillanatokban, azonban Agroll, kit immáron helyesebb lenne Logralnak nevezni, örömmel száll a halálba, hiszen ezzel megmenthette az ő egyetlen, örök Szerelmét..
Szinte ebben a pillanatban sikerül Rahilnak is áttörnie a rácsot, azonban az "emberi" erején messze felül kellett ehhez kerekednie, s ez a tény Rathernek is szembetűnhet, hiszen ő még ha próbálná, akkor sem sikerülne még csak megmozdítani sem a rácsot.
Ahogy Logral és az Úr eltűnnek a saját maguk által teremtett szörnyben, az még az eddigieknél is sokkal hangosabbat sóhajt, ami inkább már kiáltásba megy át. Apró kis kezei hevesen kezdenek kapálózni, majd miután köp egy hatalmas vércsomót, kileheli ő is a lelkét. Ám kiáltása nem marad nyom nélkül.. Ebben a pillanatban megremeg az egész barlang, azonban sokkal erősebben, mint eddig: kövek kezdenek hullni a magasból, ami arra enged következtetni, hogy pillanatokon belül összeomlik az egész hely! Kelteria észreveheti, hogy közvetlenül mellette tárva nyitva van az az ajtó, ahol az Úr jött be. Ha siet, akkor könnyedén átmehet rajta, s feljuthat a felszínre, a kastély egy eldugottabb szobájába. Ám ahogy átlép az ajtón, egy hatalmas kő esik a helyére, ezzel elzárva az utat Rahil és Rather előtt! Eközben a mennyezetről is igen nagy darabok hullnak alá, s mivel az egyedüli kijárat el lett zárva, ezért csak egy út maradt.. Mégpedig felfelé. Rahil ki tudja bontani a szárnyait, hiszen az út tiszta, s nem akadnak el már az omlás miatt a járatban, ahol lecsúsztak. Na és Rather? Immáron fordult a kocka.. Most ő van az eredarra utalva, s számára is csak egy út vezet kifelé - ha Rahil magával viszi..
Bárhogy is legyen, sietniük kell a döntéssel, hiszen két percen belül a barlang teljesen beomlik, ezzel magába temetve a szörnyű és keserves emlékeket.. Fent, ha kijutottak, akkor senkit sem találnak, csupán a bálterem padlója van beomolva, így pár dolgot még magukkal is vihetnek, azonban ez esetben sincs sok idejük: a tornyok a rázkódástól összeomlanak, s a kastély belseje is nagyon megrongálódik, ha nem hagyják el a helyet, akkor őket is maguk alá temeti az épület!
A történet ezzel ér véget.. Egy sanyarú sorsú férfi tévútra került, mely sok áldozatot szült, ám egy reménysugár mégis felcsillant egy hölgy képében, kit annyira megszeretett, hogy életét adta érte.. Testének morzsáit, s fájdalmának könnyeit az örök időkig magában fogja hordozni e föld..*
*A nyomasztó légkör még inkább keservesebbé válik, ahogy Kelteria zokogása szinte beleissza magát a falakba, mintha csak az egész barlang sírna. Hangja visszhangzik, visszaverődik a falakról, hulló könnyeit pedig elnyelik a repedések. Bár az Úr arcán semmilyen sajnálat, vagy egyéb dolog nem látszik, inkább önfeledten várja, hogy Agroll elérje a ketrecet, s átnyújtsa a húslénynek a következő áldozatát. Rajta bár nem látszik semmi, viszont Agroll arcára annál inkább ül ki a komorság, ahogy lépked a hölgy felé.. Vagy nevezzük inkább Logralnak? E két személyiség teljesen különbözik, mégis egy testbe van bezárva, s nem tudni, hogy jelenleg melyik uralkodik. Nem skizofrén ő, csupán a múltja és a jelene olyannyira különbözik, mintha két teljesen különböző emberről beszélnénk - a betűk is ugyanazok, csupán más sorrendben.
A zárkához érve egy vaskos kulcsot fordít el az öreg zárban, majd halk nyikorgással tárul fel a kapu. Kelteria láthatóan nem ellenkezik, szinte önként sétálna a halálba, s tán e tény még inkább fájdalmasabbá teszi a helyzetet. Logral óvatosan meg is fogja a kezét, egy búskomor félpillantást ereszt meg Kelteria felé, majd szép lassan megindulnak a lény felé.. Cipőiknek talpa halkan és keservesen koppan vissza a hideg kőről, mintha csak egy apró gyászmenet haladna el a falak előtt..
Eközben a másik oldalon Rahil hevesen próbálkozik azzal, hogy szétfeszítse a rácsokat, azonban ez egyelőre nem sikerül neki, ezt pedig természetesen az Úr sem hagyhatja szó nélkül.*
- Ó, te bolond, még ha ki is jutnál, akkor is meghalnál! Szerinted ez a gyönyörűség hagyná, hogy a gazdáit bántsák? *ekkor gonoszul felkacag* Ő csak a Mi lelkünktől pusztulhat el, semmi más nem végezhet vele!
*Nevetésétől visszhangzik az egész hely, majd mikor Logral egy hűvös pillantást ereszt meg felé, hamar abbahagyja a vihorászást, majd zavartan a férfihez szól.*
- Veled meg mi a fene van? Nem hogy örülnél, hogy végre táplálkozhat ez a szépség! Na, de biztosan nagyon beverted a fejed, majd helyre jössz!
*Biccent Log felé, akik ebben a pillanatban érkeznek meg a húslény elé, aki rögtön ki is tárja hasán levő száját, melybe Kelteria fog belekerülni pillanatokon belül..
Síri csend honol a barlangban. Az Úr sem szól semmit, csupán széles mosollyal várja, hogy a férfi átadja a lénynek az áldozatát. Logral meg is fordul, szemben Kelteriával, mikor is a váratlan dolgok sorozata megkezdődik.. A komor szemek pillanatokon belül könnybe lábadnak, s mélységes fájdalma széles patakokban kezd folyni arcán, ahogy az ő Hölgye keserves és szerelmes szemeibe néz.. Az ő érzései őszinték s igazak voltak, minden egyes szó, amit Kelteriához intézett, őszinte volt. Először tudott életében szeretni, először érezte azt, hogy összekötné valakivel életének hátralevő részét, mégpedig számára a világon a legcsodásabb, leggyönyörűbb teremtéssel..
Váratlanul megragadja Kelteria bal kezét, s mikor arcához simítja finom bőrét, azon végigfolyik Logral könnye, s azt is elnyelik a repedések, így mindkettejük fájdalmát mélyen magában őrizheti örök időkig e hely. Az Úr hátul eközben kezd értetlenül pislogni feléjük, ám ez már senkit sem érdekel.. Log ajkai nyitódnak, majd elhangzik az az apró szócska, amit már abban a pillanatban érzett, mikor megpillantotta Őt.*
- Szeretlek..
*Suttogja zokogva.. Azzal elengedi a hölgy kezét, vet rá egy végső, búcsúpillantást, majd megfordul, s minden erejét beleadva hirtelen nekirugaszkodik az Úrnak, megragadja a kabátját, s azzal a lendülettel, amivel nekiiramodott, azzal esnek bele mindketten a lény szájába.. Az Úr kiáltása még hallatszik az utolsó pillanatokban, azonban Agroll, kit immáron helyesebb lenne Logralnak nevezni, örömmel száll a halálba, hiszen ezzel megmenthette az ő egyetlen, örök Szerelmét..
Szinte ebben a pillanatban sikerül Rahilnak is áttörnie a rácsot, azonban az "emberi" erején messze felül kellett ehhez kerekednie, s ez a tény Rathernek is szembetűnhet, hiszen ő még ha próbálná, akkor sem sikerülne még csak megmozdítani sem a rácsot.
Ahogy Logral és az Úr eltűnnek a saját maguk által teremtett szörnyben, az még az eddigieknél is sokkal hangosabbat sóhajt, ami inkább már kiáltásba megy át. Apró kis kezei hevesen kezdenek kapálózni, majd miután köp egy hatalmas vércsomót, kileheli ő is a lelkét. Ám kiáltása nem marad nyom nélkül.. Ebben a pillanatban megremeg az egész barlang, azonban sokkal erősebben, mint eddig: kövek kezdenek hullni a magasból, ami arra enged következtetni, hogy pillanatokon belül összeomlik az egész hely! Kelteria észreveheti, hogy közvetlenül mellette tárva nyitva van az az ajtó, ahol az Úr jött be. Ha siet, akkor könnyedén átmehet rajta, s feljuthat a felszínre, a kastély egy eldugottabb szobájába. Ám ahogy átlép az ajtón, egy hatalmas kő esik a helyére, ezzel elzárva az utat Rahil és Rather előtt! Eközben a mennyezetről is igen nagy darabok hullnak alá, s mivel az egyedüli kijárat el lett zárva, ezért csak egy út maradt.. Mégpedig felfelé. Rahil ki tudja bontani a szárnyait, hiszen az út tiszta, s nem akadnak el már az omlás miatt a járatban, ahol lecsúsztak. Na és Rather? Immáron fordult a kocka.. Most ő van az eredarra utalva, s számára is csak egy út vezet kifelé - ha Rahil magával viszi..
Bárhogy is legyen, sietniük kell a döntéssel, hiszen két percen belül a barlang teljesen beomlik, ezzel magába temetve a szörnyű és keserves emlékeket.. Fent, ha kijutottak, akkor senkit sem találnak, csupán a bálterem padlója van beomolva, így pár dolgot még magukkal is vihetnek, azonban ez esetben sincs sok idejük: a tornyok a rázkódástól összeomlanak, s a kastély belseje is nagyon megrongálódik, ha nem hagyják el a helyet, akkor őket is maguk alá temeti az épület!
A történet ezzel ér véget.. Egy sanyarú sorsú férfi tévútra került, mely sok áldozatot szült, ám egy reménysugár mégis felcsillant egy hölgy képében, kit annyira megszeretett, hogy életét adta érte.. Testének morzsáit, s fájdalmának könnyeit az örök időkig magában fogja hordozni e föld..*
166. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-09 20:18:24
Üzenet elküldve: 2013-10-09 20:18:24
ÚJ
![>Rather Kirsel [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9005_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Lélekbörtön//
*Kell neki egy kis idő, hogy megeméssze egyáltalán a tényt, hogy újra visszatértek az emlékei, ezután még egy kevés, amíg azokat a dolgokat, amiket Rathként csinált, beleilleszti a képbe, de ezenkívül semmi több. Pillanatokon belül már magánál van, és nézi a vérengzést, amit a nő rendez.*
- Barbár *jegyzi meg a végén, majd nekiáll megemészteni az elhangzó szavakat. Végignézi a kis jelenetet, majd elismerően hümmög, végül kiböki:*
- Hát valamit nagyon elrontottatok... ez a felesleges szócséplés csak annyira döbbentett rá, hogy mindenben messze elmaradtok mögöttem. Nem utolsó sorban még ostobák is vagytok... *teszi hozzá nem kis éllel. Persze, fenyegető a helyzet, de ha ez a kettő szónokolhat, akkor ő is* Jöttök itt az ócska játékokkal, illúziók, meg emlékezetvesztés *bár ez utóbbit magának köszönheti, de...* Tulajdonképpen köszönetet is mondhatnék, talán soha nem volt még ilyen tiszta a fejem. Persze ne értsetek félre... a húsgolyóval semmi bajom, egész aranyos kis jószág. Miután nektek végetek, lehet magammal viszem... mert hát igen, nektek végetek. Logral, te meg... bolond vagy, hogy hagyod maga manipulálni, ez a szemét csak játszik az elméddel. Észrevehetted volna, hogy azt látod, amit ő akar, hogy láss. *Ez nem feltétlen igaz, de talán időhúzásnak megteszi. Közben Rahil küszködésére pillant, a csatára a rácsok ellen. Ki tudja, barbár, de talán most jól jön. Legalább utat nyithat Rathernek, nagyobb dolgot még úgysem vitt véghez életében, meg persze valószínűleg nem is fog. Ha a vas végre megadja magát, jelentőségteljes léptekkel kisétál ő is, majd Rahil támadását felmérve elismerően biccent a páros felé:*
- Én sosem tudtam ennyire felbosszantani *majd a nő után kiált* Azért a húskupacot ne bántsd, az nem tehet erről a két ostobáról. *végül úgy dönt, nem avatkozik bele semmibe, hiszen majd a többiek elintézik, neki nem kell bemocskolni a kezeit. Viszont a húsgolyó tényleg felkeltette az érdeklődését, talán nem ilyen hatalmas formában, de ha apróbb lenne, tényleg magával vinné. A lelkekkel való etetés bonyolult, de hát annyi barbár van a világon... Na hogy azoknak van-e lelke, hát majd ő kiderítené. Majd gyorsan visszaugrik a valóságba, ez nem az álmodozás ideje. Még így sem tudja, hogy hogyan fogja megbocsájtani magának azokat, amiket Rathként csinált. Kirázza a hideg, ha csak rágondol...*
*Kell neki egy kis idő, hogy megeméssze egyáltalán a tényt, hogy újra visszatértek az emlékei, ezután még egy kevés, amíg azokat a dolgokat, amiket Rathként csinált, beleilleszti a képbe, de ezenkívül semmi több. Pillanatokon belül már magánál van, és nézi a vérengzést, amit a nő rendez.*
- Barbár *jegyzi meg a végén, majd nekiáll megemészteni az elhangzó szavakat. Végignézi a kis jelenetet, majd elismerően hümmög, végül kiböki:*
- Hát valamit nagyon elrontottatok... ez a felesleges szócséplés csak annyira döbbentett rá, hogy mindenben messze elmaradtok mögöttem. Nem utolsó sorban még ostobák is vagytok... *teszi hozzá nem kis éllel. Persze, fenyegető a helyzet, de ha ez a kettő szónokolhat, akkor ő is* Jöttök itt az ócska játékokkal, illúziók, meg emlékezetvesztés *bár ez utóbbit magának köszönheti, de...* Tulajdonképpen köszönetet is mondhatnék, talán soha nem volt még ilyen tiszta a fejem. Persze ne értsetek félre... a húsgolyóval semmi bajom, egész aranyos kis jószág. Miután nektek végetek, lehet magammal viszem... mert hát igen, nektek végetek. Logral, te meg... bolond vagy, hogy hagyod maga manipulálni, ez a szemét csak játszik az elméddel. Észrevehetted volna, hogy azt látod, amit ő akar, hogy láss. *Ez nem feltétlen igaz, de talán időhúzásnak megteszi. Közben Rahil küszködésére pillant, a csatára a rácsok ellen. Ki tudja, barbár, de talán most jól jön. Legalább utat nyithat Rathernek, nagyobb dolgot még úgysem vitt véghez életében, meg persze valószínűleg nem is fog. Ha a vas végre megadja magát, jelentőségteljes léptekkel kisétál ő is, majd Rahil támadását felmérve elismerően biccent a páros felé:*
- Én sosem tudtam ennyire felbosszantani *majd a nő után kiált* Azért a húskupacot ne bántsd, az nem tehet erről a két ostobáról. *végül úgy dönt, nem avatkozik bele semmibe, hiszen majd a többiek elintézik, neki nem kell bemocskolni a kezeit. Viszont a húsgolyó tényleg felkeltette az érdeklődését, talán nem ilyen hatalmas formában, de ha apróbb lenne, tényleg magával vinné. A lelkekkel való etetés bonyolult, de hát annyi barbár van a világon... Na hogy azoknak van-e lelke, hát majd ő kiderítené. Majd gyorsan visszaugrik a valóságba, ez nem az álmodozás ideje. Még így sem tudja, hogy hogyan fogja megbocsájtani magának azokat, amiket Rathként csinált. Kirázza a hideg, ha csak rágondol...*
165. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-09 18:52:49
Üzenet elküldve: 2013-10-09 18:52:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//A hozászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
*Bár Rather úgy mordul rá, ahogy eddig még nem tette -még tovább fokozva ezzel a dühét-, azért végül mégis segít. A kettejük erejét bevetve már egészen hamar megszabadul az őt szó szerint leszögező csonttól. Kiadós része van így is egy újabb adag fájdalomból, de azért is megmozgatja kicsit ujjait. Egyrészt, mert tudnia kell, mennyire használható a keze adott esetben, másrészt pedig... Mert hallgatva a kedélyesen, dallamosan eléjük tárt 'valóságot', már tulajdonképpen egyáltalán nem érzi fontosnak, hogy visszafogja vágyait. A fájdalom pedig egyértelműen segít, hogy még jobban felcsigázza magát. Már tényleg csak annyira van szükség, hogy valamennyire félre tudja tenni a "nem szabad felfedned magad" gondolatot, ami ezidáig kötötte és ami többször is visszarángatta a "helyesnek" vélt útra.*
~Mert egyébként... célravezető volt ez egyáltalán? Ugyan.~
*A ketrecbe zárt félig-holtakkal könnyedén végeznek, hála annak, hogy Rathernek eszébe jutott varázsolni, és így egy kevés előnyhöz juthatnak. Rahil az eddig az oldalán pihenő rövidkardot -még szerencse, hogy nem abba esett bele, mily szerencsétlen fordulat is lett volna ebbe belehalni- használja arra, hogy a még esetleg talpon lévőket megfossza fejüktől - s ugyanígy tesz azokkal is, akiket leterített lábáról a széllökés-féle varázslat.*
~Hosszú, hosszú éveket fogunk együtt tölteni! ... Nem vagytok se különlegesek, se kiemelkedők, átlagos senkiháziak vagytok, akik senkinek sem fognak hiányozni...~
*Mosolyodik el, ahogy felelevenednek elméjében a hallottak, s ahogy ezekre választ ad a vékonyabb, nyugodtabb belső hang - elméjének egy egészen eddig mélyen rejtve maradt része, akivel a napokban ismerkedhetett meg.*
~Talán nem hiányoznék senkinek. De nem vagyok senkiházi. Különb vagyok mindnél. Nálad is, te féreg... Hosszú időt pedig csakis úgy vagyok hajlandó eltölteni veletek, ha közben nézhetem, hogyan sorvadtok el szép lassan, combnyi, feszes láncokra verve...~
*Mosolyogva, fejét kissé oldalra biccentve nézi, ahogy a szörnyeteg megindul Kelteria felé, s bár tökéletesen hidegen hagyja, mi történik vele, vagy akár Ratherrel... Saját magát nem fogja hagyni itt sínylődni.
Először fölnéz maga fölé, de ismét csak arról bizonyosodhat meg, hogy arra visszafelé lehetetlen lenne csapot-papot itt hagyva távoznia, még származása felfedése mellett is, tehát nincs más járható út, mint az előre.*
~De miért is hátrálnál meg, ha itt áll előtted? Neked pedig még lelked sincs, amit elvehetne... Mit is veszítenél?~
*Megjáratja kissé fejét a nyakán, hadd roppanjanak kellemes helyzetbe a csontjai, majd erősen megsebzett baljába veszi a belőle az imént kihúzott csontot. Később még jól jöhet, s bár nem képes tökéletesen fogni fájó kézfejével és ujjaival, azért célszerűnek gondolja magánál tartani a holmit. Ezt követőeb nekiesik a rácsoknak először csak puszta kézzel húzza-cibálja őket, majd ha így nem engednek, közéjük dugja a rövidkardot és elfordítva, hogy az egész lapja végigfeküdjön a következő rácsdarabokon is, feszíteni kezdi. Ha ez sem bizonyul elegendőnek, bal alkarjával is rásegít, a kívülről maga felé feszített rácsot a neki vetett kard fölött kezdi ütni. Szent meggyőződése, hogy valamelyik rácsnak engednie kell, s ha így van, már talán elegendő lesz számára a hely is, hogy kipréselje magát a ketrecből.
Hogy mi lenne ezzel a célja? Nos, elsőként az, hogy Urat és Logralt -mert neki Logral marad, ha a fene fenét eszik is-, kardélre hányja. Vagy a csontéra. Az teljesen mindegy. A lényeg, hogy valamelyiket mélyen a testükbe vájhassa, akármilyen lágyrészen, ahol hirtelen eléri őkeg, s még alaposan meg is forgathassa bennük Végzetüket.
Mivel őket ítéli meg főbb veszélyforrásnak, a hústömeg létére pusztán azért ügyel, hogy ne kerüljön túl közel hozzá.
Tehát, amint kikerül a ketrecből, egyenest az Úr felé tart, futva-morogva, döfésre készen tartott fegyverrel, és szükség esetén kiterjesztésre váró szárnyakkal.*
//Lélekbörtön//
*Bár Rather úgy mordul rá, ahogy eddig még nem tette -még tovább fokozva ezzel a dühét-, azért végül mégis segít. A kettejük erejét bevetve már egészen hamar megszabadul az őt szó szerint leszögező csonttól. Kiadós része van így is egy újabb adag fájdalomból, de azért is megmozgatja kicsit ujjait. Egyrészt, mert tudnia kell, mennyire használható a keze adott esetben, másrészt pedig... Mert hallgatva a kedélyesen, dallamosan eléjük tárt 'valóságot', már tulajdonképpen egyáltalán nem érzi fontosnak, hogy visszafogja vágyait. A fájdalom pedig egyértelműen segít, hogy még jobban felcsigázza magát. Már tényleg csak annyira van szükség, hogy valamennyire félre tudja tenni a "nem szabad felfedned magad" gondolatot, ami ezidáig kötötte és ami többször is visszarángatta a "helyesnek" vélt útra.*
~Mert egyébként... célravezető volt ez egyáltalán? Ugyan.~
*A ketrecbe zárt félig-holtakkal könnyedén végeznek, hála annak, hogy Rathernek eszébe jutott varázsolni, és így egy kevés előnyhöz juthatnak. Rahil az eddig az oldalán pihenő rövidkardot -még szerencse, hogy nem abba esett bele, mily szerencsétlen fordulat is lett volna ebbe belehalni- használja arra, hogy a még esetleg talpon lévőket megfossza fejüktől - s ugyanígy tesz azokkal is, akiket leterített lábáról a széllökés-féle varázslat.*
~Hosszú, hosszú éveket fogunk együtt tölteni! ... Nem vagytok se különlegesek, se kiemelkedők, átlagos senkiháziak vagytok, akik senkinek sem fognak hiányozni...~
*Mosolyodik el, ahogy felelevenednek elméjében a hallottak, s ahogy ezekre választ ad a vékonyabb, nyugodtabb belső hang - elméjének egy egészen eddig mélyen rejtve maradt része, akivel a napokban ismerkedhetett meg.*
~Talán nem hiányoznék senkinek. De nem vagyok senkiházi. Különb vagyok mindnél. Nálad is, te féreg... Hosszú időt pedig csakis úgy vagyok hajlandó eltölteni veletek, ha közben nézhetem, hogyan sorvadtok el szép lassan, combnyi, feszes láncokra verve...~
*Mosolyogva, fejét kissé oldalra biccentve nézi, ahogy a szörnyeteg megindul Kelteria felé, s bár tökéletesen hidegen hagyja, mi történik vele, vagy akár Ratherrel... Saját magát nem fogja hagyni itt sínylődni.
Először fölnéz maga fölé, de ismét csak arról bizonyosodhat meg, hogy arra visszafelé lehetetlen lenne csapot-papot itt hagyva távoznia, még származása felfedése mellett is, tehát nincs más járható út, mint az előre.*
~De miért is hátrálnál meg, ha itt áll előtted? Neked pedig még lelked sincs, amit elvehetne... Mit is veszítenél?~
*Megjáratja kissé fejét a nyakán, hadd roppanjanak kellemes helyzetbe a csontjai, majd erősen megsebzett baljába veszi a belőle az imént kihúzott csontot. Később még jól jöhet, s bár nem képes tökéletesen fogni fájó kézfejével és ujjaival, azért célszerűnek gondolja magánál tartani a holmit. Ezt követőeb nekiesik a rácsoknak először csak puszta kézzel húzza-cibálja őket, majd ha így nem engednek, közéjük dugja a rövidkardot és elfordítva, hogy az egész lapja végigfeküdjön a következő rácsdarabokon is, feszíteni kezdi. Ha ez sem bizonyul elegendőnek, bal alkarjával is rásegít, a kívülről maga felé feszített rácsot a neki vetett kard fölött kezdi ütni. Szent meggyőződése, hogy valamelyik rácsnak engednie kell, s ha így van, már talán elegendő lesz számára a hely is, hogy kipréselje magát a ketrecből.
Hogy mi lenne ezzel a célja? Nos, elsőként az, hogy Urat és Logralt -mert neki Logral marad, ha a fene fenét eszik is-, kardélre hányja. Vagy a csontéra. Az teljesen mindegy. A lényeg, hogy valamelyiket mélyen a testükbe vájhassa, akármilyen lágyrészen, ahol hirtelen eléri őkeg, s még alaposan meg is forgathassa bennük Végzetüket.
Mivel őket ítéli meg főbb veszélyforrásnak, a hústömeg létére pusztán azért ügyel, hogy ne kerüljön túl közel hozzá.
Tehát, amint kikerül a ketrecből, egyenest az Úr felé tart, futva-morogva, döfésre készen tartott fegyverrel, és szükség esetén kiterjesztésre váró szárnyakkal.*
164. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-08 14:28:02
Üzenet elküldve: 2013-10-08 14:28:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A hozászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lélekbörtön//
*Kelteria az első eldobott kő után rájön, hogy nem lesz nehéz elbánni ezekkel a lelketlen szürke lényekkel. Az, akit fejbe vágott nem úgy fest, mint, hogyha egyhamar felkelne. Ezekkel a vázakkal nem olyan nehéz harcolni. Ennek köszönhetően a lány viszonylag gyorsan ártalmatlanítja a "támadóit". Most egy pillanatra hallja, ahogy Rather és Rahil küszködik, de segíteni nem tud. Hangját pedig nem bírja kiengedni. Nem figyel sokat rájuk, gyorsan megint a földre ül. Mindent kizár, ami körülötte van. S teljesen elgondolkodik, lassan telnek a percek, a nyomasztó csendben.*
~Vajon Log jól van? Csak ne legyen rosszabb helyzetben, mint én..~
*Szinte magát is meglepi azzal, hogy minden gondolata a férfi körül forog, hogy jobban félti, mint saját magát. Szörnyű fél óra telik el, egyre reménytelenebb a helyzet. A nagy húslény minden perccel nyugtalanabb, s hangos sóhajokat is hallatt, amitől újra rázkódni kezd minden. Kelteriát ez egyre kevésbé érdekli, de mindig a frász kerülgeti, mikor hirtelen megint rákezd a hús darab a sóhajtozásra. S mikor már teljesen kilátástalan lett a helyzet. A túl méretezett bőrrele fedett hús kupac melletti fal furcsa módon, hirtelen megmozdul, mintha csak egy rejtek ajtó lenne ott. Az ajtón a meghívójuk lép be. Kelteria rögtön feltápászkodik és közelebb megy a rácsokhoz. Tekintetében gyűlölet izzik. Az úr hátra tett kézzel, kimért léptekkel jön hozzájuk közelebb.*
~Örül a halál! Álnok féreg! Egy percet sem akarok veled tölteni, nem hogy hosszú éveket. Na várjunk.. Belőlünk is ilyen valamiket akarsz csinálni?~
*Godolja magában, miközben a férfi mondandóját hallja. Majd gyanúsan pillant, féloldalt a mögötte heverő szürke lényekre.*
~Igen okoska, ezt akartam kérdezni! Balszerencse? Senkiházi vagyok.. Jó tudni.. Na jó mégis jobb lenne sokkal nagyobb senkiházinak lenni. Akkor megúsztam volna ezt az egészet.~
*Morog magában szúró pillantásokat vetve a férfira.*
~Táplálék legyenek? Az a hústorony lelkekkel táplálkozik? Mindig is tudtam, hogy a mágiában nem lehet megbízni, de hogy ennyire? Mi az hogy az a húsgolyó szép?! A szépről más a véleményünk!~
*Egyre kétségbe esettebb lesz, amint hallgatja, ahogy az úr "dalol". Még a rossz a vicceit is elkezdte mondani magában, ami már tényleg kétségbe esést jelent nála.*
~Mi is étel leszünk? Istenem oda be, annak a valaminek a gyomrába, aztán ide be, úgy mint ezek a valamik?~
*Tekintetét ijedten kapkodja a szétnyílt hasú húslény és a szürke vázak között.*
~Csak azért kellett ezeket a szörnyűségeket átélni, hogy az az isten verte valami könyebben kapjon ételt? Hogy könyebben ki tudják belőlünk szedni a lelket? Nekem igen is kell a lelkem mégha be is vagyok ide zárva, te gyilkos! Most meg hová mész?!~
*Tudja, hogy csak magában beszél, de akár hogyan próbálkozik szája nem nyílik szóra. A férfi hátat fordít nekik és egy mélyedés szélére áll, aztán bele ordít. Mire egy másik férfi mászik ki onnan, aki a fejét fogja, arca pedig meggyötört. Kelteria szeme megcsillan, könnyek gyűlnek tekintetében.*
-Log!
*Hangja halk és erőtlen, éppen hogy csak lehet hallani, amit mond.*
~Megnémultam volna, hogy nem bírok megszólalni? Ennyire nem verhettem be a fejem.~
*Log neki támad a fogvatartójuknak, de összeesik, Kelteria megszeppen. S mikor a férfi azt mondja Log-nak, hogy ő az a bizonyos A. A. nem csak Log ugrik neki, hanem a lány is goromba pillantásokat vet rá. Még a feltételezést is ostobaságnak tartja. Mikor Logral újra rátámad, s eléri a férfit, az nagyot csap tenyerével a közeledőre, minek hatására, enyhe fényesség áramlik ki a mellkasásból, majd összerogy. Kelteria arcán végig fut néhány könnycsepp. A fogvatartójuk pedig megint belekezd a dalába.*
~Log, ugye nem lett semmi bajod? Log...~
*Idegeskedik magában, majd végig hallgatja az újabb monológot.*
~Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz!~
*Magában már szinte üvölt a hölgy, s arcán egyre több vizes ösvény jelenik meg. Tekintetét elfordítja a kint lévőkről, csak a földet nézi.*
~Tudod, hogy igazat mond. Végig tudtad, hogy ő is benne van. De nem hitted el, elvakultál.~
*Szólal meg legbelső énje, minek hatására felkapja tekintetét, majd mikor Log elismeri, hogy minden szó igaz elkezdi az ajkait rágni. S mikor az rá pillant, ő könnyektől csillogó szemmel, szomorú arccal néz vissza rá.*
~Tényleg te írtad volna a leveleket? Azért vesztetted el az emlékeid, hogy csapdába csalj? Miért? Lehetetlen nem verhettél át Logral! Te nem, az nem lehet, ki van zárva. Ez csak egy rossz álom..~
*Még mindig dacol az igazsággal, túlságosan elködösítik látását a férfivel átélt dolgok emlékei.*
~De igaz, hiszen elismerte minden igaz..~
*Szemei szomorúan vizslatják Agroll arcát, de nem lát rajta semmit, csak az komorságot. A mágus ember elismerően megfogja a férfi vállát, majd folytatja beszédét. Ezután meg is indul Kelteria felé. A lány két lépést hátrál a rácsoktól.*
~Ne, ne, ne! Hagyj békén!~
*Karjait védekezően maga elé tartja. Majd Agroll hirtelen megszólal. A kimondott mondat szíven üti a hölgyet. A könnyei elapadnak, szemébe fájdalmas komolyság szökik. Arca megmerevedik, először nem akarja elhinni, amit hall, de aztán belenyugszik.*
~Hát legyen, ezek után már nincs mit vesztenem! Ég veled, Logral vagy Agroll nekem mindegy lett volna, hogy ki vagy! Sosem voltam boldogabb, mint az elmúlt két napon, köszönöm, mindent köszönök.~
*Még mindig képtelen megszólalni. Lassan visszamegy a rácshoz és kihúzza magát, szemében még mindig csillognak a könnyek maradványai. Tekintete fájdalmas és szomorú, de a hosszú évek gyötrelmeinek hála könnyeit vissza tudja fogni. Ennek tekintetében szinte rezzenéstelen arccal bámulja a felé közeledő, lehorgasztott fejű férfit. Nagyokat nyel, fél, nagyon, de számára már összetört a világ. Bármit megtenne, hogy akár csak egy pillanatra, visszont lássa Agroll szemében az eddig megismert és megszerett Logralt, de erre nem lát sok esélyt, végleg elvesztette. S ahogy a mágus mondta, belőle most könyű lesz kiragadni a lelkét. Szinte már meg is tette, csak az kellene még, hogy Log a szemébe mondja azt, hogy minden, amit neki mondott, vele átélt hazugság volt. Akkor már teljesen apró szilánkokra összetörne a szíve, még jobban fájna minden hallott szó, mint eddig, s lehet magától is kiszállna belőle a lélek, nem is kellene erőltetni.*
//Lélekbörtön//
*Kelteria az első eldobott kő után rájön, hogy nem lesz nehéz elbánni ezekkel a lelketlen szürke lényekkel. Az, akit fejbe vágott nem úgy fest, mint, hogyha egyhamar felkelne. Ezekkel a vázakkal nem olyan nehéz harcolni. Ennek köszönhetően a lány viszonylag gyorsan ártalmatlanítja a "támadóit". Most egy pillanatra hallja, ahogy Rather és Rahil küszködik, de segíteni nem tud. Hangját pedig nem bírja kiengedni. Nem figyel sokat rájuk, gyorsan megint a földre ül. Mindent kizár, ami körülötte van. S teljesen elgondolkodik, lassan telnek a percek, a nyomasztó csendben.*
~Vajon Log jól van? Csak ne legyen rosszabb helyzetben, mint én..~
*Szinte magát is meglepi azzal, hogy minden gondolata a férfi körül forog, hogy jobban félti, mint saját magát. Szörnyű fél óra telik el, egyre reménytelenebb a helyzet. A nagy húslény minden perccel nyugtalanabb, s hangos sóhajokat is hallatt, amitől újra rázkódni kezd minden. Kelteriát ez egyre kevésbé érdekli, de mindig a frász kerülgeti, mikor hirtelen megint rákezd a hús darab a sóhajtozásra. S mikor már teljesen kilátástalan lett a helyzet. A túl méretezett bőrrele fedett hús kupac melletti fal furcsa módon, hirtelen megmozdul, mintha csak egy rejtek ajtó lenne ott. Az ajtón a meghívójuk lép be. Kelteria rögtön feltápászkodik és közelebb megy a rácsokhoz. Tekintetében gyűlölet izzik. Az úr hátra tett kézzel, kimért léptekkel jön hozzájuk közelebb.*
~Örül a halál! Álnok féreg! Egy percet sem akarok veled tölteni, nem hogy hosszú éveket. Na várjunk.. Belőlünk is ilyen valamiket akarsz csinálni?~
*Godolja magában, miközben a férfi mondandóját hallja. Majd gyanúsan pillant, féloldalt a mögötte heverő szürke lényekre.*
~Igen okoska, ezt akartam kérdezni! Balszerencse? Senkiházi vagyok.. Jó tudni.. Na jó mégis jobb lenne sokkal nagyobb senkiházinak lenni. Akkor megúsztam volna ezt az egészet.~
*Morog magában szúró pillantásokat vetve a férfira.*
~Táplálék legyenek? Az a hústorony lelkekkel táplálkozik? Mindig is tudtam, hogy a mágiában nem lehet megbízni, de hogy ennyire? Mi az hogy az a húsgolyó szép?! A szépről más a véleményünk!~
*Egyre kétségbe esettebb lesz, amint hallgatja, ahogy az úr "dalol". Még a rossz a vicceit is elkezdte mondani magában, ami már tényleg kétségbe esést jelent nála.*
~Mi is étel leszünk? Istenem oda be, annak a valaminek a gyomrába, aztán ide be, úgy mint ezek a valamik?~
*Tekintetét ijedten kapkodja a szétnyílt hasú húslény és a szürke vázak között.*
~Csak azért kellett ezeket a szörnyűségeket átélni, hogy az az isten verte valami könyebben kapjon ételt? Hogy könyebben ki tudják belőlünk szedni a lelket? Nekem igen is kell a lelkem mégha be is vagyok ide zárva, te gyilkos! Most meg hová mész?!~
*Tudja, hogy csak magában beszél, de akár hogyan próbálkozik szája nem nyílik szóra. A férfi hátat fordít nekik és egy mélyedés szélére áll, aztán bele ordít. Mire egy másik férfi mászik ki onnan, aki a fejét fogja, arca pedig meggyötört. Kelteria szeme megcsillan, könnyek gyűlnek tekintetében.*
-Log!
*Hangja halk és erőtlen, éppen hogy csak lehet hallani, amit mond.*
~Megnémultam volna, hogy nem bírok megszólalni? Ennyire nem verhettem be a fejem.~
*Log neki támad a fogvatartójuknak, de összeesik, Kelteria megszeppen. S mikor a férfi azt mondja Log-nak, hogy ő az a bizonyos A. A. nem csak Log ugrik neki, hanem a lány is goromba pillantásokat vet rá. Még a feltételezést is ostobaságnak tartja. Mikor Logral újra rátámad, s eléri a férfit, az nagyot csap tenyerével a közeledőre, minek hatására, enyhe fényesség áramlik ki a mellkasásból, majd összerogy. Kelteria arcán végig fut néhány könnycsepp. A fogvatartójuk pedig megint belekezd a dalába.*
~Log, ugye nem lett semmi bajod? Log...~
*Idegeskedik magában, majd végig hallgatja az újabb monológot.*
~Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz!~
*Magában már szinte üvölt a hölgy, s arcán egyre több vizes ösvény jelenik meg. Tekintetét elfordítja a kint lévőkről, csak a földet nézi.*
~Tudod, hogy igazat mond. Végig tudtad, hogy ő is benne van. De nem hitted el, elvakultál.~
*Szólal meg legbelső énje, minek hatására felkapja tekintetét, majd mikor Log elismeri, hogy minden szó igaz elkezdi az ajkait rágni. S mikor az rá pillant, ő könnyektől csillogó szemmel, szomorú arccal néz vissza rá.*
~Tényleg te írtad volna a leveleket? Azért vesztetted el az emlékeid, hogy csapdába csalj? Miért? Lehetetlen nem verhettél át Logral! Te nem, az nem lehet, ki van zárva. Ez csak egy rossz álom..~
*Még mindig dacol az igazsággal, túlságosan elködösítik látását a férfivel átélt dolgok emlékei.*
~De igaz, hiszen elismerte minden igaz..~
*Szemei szomorúan vizslatják Agroll arcát, de nem lát rajta semmit, csak az komorságot. A mágus ember elismerően megfogja a férfi vállát, majd folytatja beszédét. Ezután meg is indul Kelteria felé. A lány két lépést hátrál a rácsoktól.*
~Ne, ne, ne! Hagyj békén!~
*Karjait védekezően maga elé tartja. Majd Agroll hirtelen megszólal. A kimondott mondat szíven üti a hölgyet. A könnyei elapadnak, szemébe fájdalmas komolyság szökik. Arca megmerevedik, először nem akarja elhinni, amit hall, de aztán belenyugszik.*
~Hát legyen, ezek után már nincs mit vesztenem! Ég veled, Logral vagy Agroll nekem mindegy lett volna, hogy ki vagy! Sosem voltam boldogabb, mint az elmúlt két napon, köszönöm, mindent köszönök.~
*Még mindig képtelen megszólalni. Lassan visszamegy a rácshoz és kihúzza magát, szemében még mindig csillognak a könnyek maradványai. Tekintete fájdalmas és szomorú, de a hosszú évek gyötrelmeinek hála könnyeit vissza tudja fogni. Ennek tekintetében szinte rezzenéstelen arccal bámulja a felé közeledő, lehorgasztott fejű férfit. Nagyokat nyel, fél, nagyon, de számára már összetört a világ. Bármit megtenne, hogy akár csak egy pillanatra, visszont lássa Agroll szemében az eddig megismert és megszerett Logralt, de erre nem lát sok esélyt, végleg elvesztette. S ahogy a mágus mondta, belőle most könyű lesz kiragadni a lelkét. Szinte már meg is tette, csak az kellene még, hogy Log a szemébe mondja azt, hogy minden, amit neki mondott, vele átélt hazugság volt. Akkor már teljesen apró szilánkokra összetörne a szíve, még jobban fájna minden hallott szó, mint eddig, s lehet magától is kiszállna belőle a lélek, nem is kellene erőltetni.*
163. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-05 08:44:02
Üzenet elküldve: 2013-10-05 08:44:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
*Roddar valamivel gyorsabb Ingonnál, így nem az íjász kezéhez tapad a bestia halála. Odasétál a szörnyeteghez, leguggol és jobban szemügyre veszi. Végül arra a megállapításra jut amire a többiek már ezelőtt rég rájöttek. Nevezetesen, hogy ez a szörny aligha okozhatta a karmolásokat a falon. Még az is meglehet, hogy beletörtek volna a karmai. Ingon feláll, majd amikor Engur és Roddar a mondandójuk végére ér, ő maga is elkezd beszélni.*
- Nos, nekem sem rémlik, hogy az öreg megemlítette volna, hogy hány szörny tengeti unalmas minden napjait a kastély falai közt. Szerintem még kutassuk át az alsó szintet aztán majd elválik, hogy mi lesz.
*Ha a többiek egyetértenek vele akkor újabb vesszőt tesz az idegre és elindul átkutatni az a legalsó szintet. Ha nem, akkor várja, hogy mit tesznek.*
//Második rész: Egy kastély//
*Roddar valamivel gyorsabb Ingonnál, így nem az íjász kezéhez tapad a bestia halála. Odasétál a szörnyeteghez, leguggol és jobban szemügyre veszi. Végül arra a megállapításra jut amire a többiek már ezelőtt rég rájöttek. Nevezetesen, hogy ez a szörny aligha okozhatta a karmolásokat a falon. Még az is meglehet, hogy beletörtek volna a karmai. Ingon feláll, majd amikor Engur és Roddar a mondandójuk végére ér, ő maga is elkezd beszélni.*
- Nos, nekem sem rémlik, hogy az öreg megemlítette volna, hogy hány szörny tengeti unalmas minden napjait a kastély falai közt. Szerintem még kutassuk át az alsó szintet aztán majd elválik, hogy mi lesz.
*Ha a többiek egyetértenek vele akkor újabb vesszőt tesz az idegre és elindul átkutatni az a legalsó szintet. Ha nem, akkor várja, hogy mit tesznek.*
162. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-04 22:28:55
Üzenet elküldve: 2013-10-04 22:28:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Egy ember, Egy kastély és egy szörny//
//Második rész: Egy kastély//
* Roddar békével a lelkében engedi útjára a dobótőrt és igen is örül amikor a szerencsétlen lény kileheli lelkét. A gondolatra csak egy hasonló a felelet a részéről, ~Én is...~. Nincs kivel vitatkoznia mert az elméjükhöz férkőzött valaki igen csak röviden társalog velük.
Ophelia szavaira a fejét csóválja. Úgy tűnik ő az egyedüli itt aki nem szeretne az emeleten nézelődve egy szörnyet kapni a hátába, a földszintről.*
- Még mindig itt ez a két szoba. *mutat az ajtók felé melyek közül az egyiken ez a behemót tört elő, és amely mögött biztos, hogy van még valaki. Lehet vele már szót is lehetne érteni!
Engur szavai után fáradtan kifújja a levegőt, végül is a munka első felét jóformán egyedül végezte el.*
- Én nem emlékszem rá, hogy összeszámolta volna az itt található *és most egy pillanatra megáll, elgondolkodik miként is nevezhetné ezeket a lényeket, a bestiát akit homlokon dobott a tőrrel, a pókszerűséget a sarokból avagy a másikat aki a karját ragadta meg *kísérleteket. Szerintem nézzük meg van-e még valami ami ránk akar támadni.
* Tekintete ismét Opheliára vándorol és csak amúgy, poénkodva kérdezi.*
- Nincs valami nálad rettegés ellen? *majd el is vigyorodik, hogy a lány megértse, csak viccel, hogy oldja a felgyülemlett feszültséget.
Rodd kíváncsi volna arra is mi ez a sziszegés, ropogás és mégis mitől mozognak az árnyékok. Ez is a mágia egy furcsa megnyilvánulása? Eddig úgy tűnik segítőre, bajtársra leltek a házban élő árnyak között.*
//Második rész: Egy kastély//
* Roddar békével a lelkében engedi útjára a dobótőrt és igen is örül amikor a szerencsétlen lény kileheli lelkét. A gondolatra csak egy hasonló a felelet a részéről, ~Én is...~. Nincs kivel vitatkoznia mert az elméjükhöz férkőzött valaki igen csak röviden társalog velük.
Ophelia szavaira a fejét csóválja. Úgy tűnik ő az egyedüli itt aki nem szeretne az emeleten nézelődve egy szörnyet kapni a hátába, a földszintről.*
- Még mindig itt ez a két szoba. *mutat az ajtók felé melyek közül az egyiken ez a behemót tört elő, és amely mögött biztos, hogy van még valaki. Lehet vele már szót is lehetne érteni!
Engur szavai után fáradtan kifújja a levegőt, végül is a munka első felét jóformán egyedül végezte el.*
- Én nem emlékszem rá, hogy összeszámolta volna az itt található *és most egy pillanatra megáll, elgondolkodik miként is nevezhetné ezeket a lényeket, a bestiát akit homlokon dobott a tőrrel, a pókszerűséget a sarokból avagy a másikat aki a karját ragadta meg *kísérleteket. Szerintem nézzük meg van-e még valami ami ránk akar támadni.
* Tekintete ismét Opheliára vándorol és csak amúgy, poénkodva kérdezi.*
- Nincs valami nálad rettegés ellen? *majd el is vigyorodik, hogy a lány megértse, csak viccel, hogy oldja a felgyülemlett feszültséget.
Rodd kíváncsi volna arra is mi ez a sziszegés, ropogás és mégis mitől mozognak az árnyékok. Ez is a mágia egy furcsa megnyilvánulása? Eddig úgy tűnik segítőre, bajtársra leltek a házban élő árnyak között.*
161. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2013-10-03 08:55:06
Üzenet elküldve: 2013-10-03 08:55:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
// Lélekbörtön //
*Nem lehetett felmérni eddig a lélektelen alakok veszélyességi fokát, viszont az első ütéssel kiderül, hogy nem bírnak el sok külső ingert. Hiszen hogyan is bírnának? Talán évek óta be vannak ide zárva, s lelkük egy parányi fénye épp hogy csak annyit tesz, hogy ne haljanak meg. Ám a kommunikáció, vagy bármilyen közösségi cselekvés teljesen eltűnt. Nem beszéltek soha, alig mozogtak, s most e "támadás" is talán a legintenzívebb cselekedetük hosszú, hosszú idők óta. Ezért is történik az, hogy a Kelteria és Rather által eldobott kő nagyot koppan a fejükön, mire kicsit megrázkódnak, s a földre esnek. Nem lehet tudni, hogy meghaltak-e, viszont az teljesen biztos, hogy nem mostanság kelnek fel. A jól célzott döfések is hamar a földre terítik őket, Kelteria gyorsan cselekvésképtelenné teszi a szürke alakokat. A másik oldalon bár hatalmas erőt kell kifejtenie mindkét félnek, viszont erejük tetőpontján egy roppanó hangot ad ki a csont, amit pillanatokon belül ki is tudnak húzni - ez Rahilra nézve viszont eléggé fájdalmas lehet, hiszen további sérüléseket szül a kifelé "repülő" csont. Mivel az ő cellájukban maradt még három lény, aki feléjük közeledik, s mivel látták, hogy könnyen lehet velük végezni, ezért mondhatni "kihasználhatják" a helyzetet a düh levezetésére.*
*Ezután eltelik egy nagyon hosszúnak tűnő, gyötrelmes fél óra. A hatalmas húslény természetesen nem válaszol senkinek, csupán fura hangokat ad ki, néha még a fájdalmas nyögését is megereszti, mely újabb rengéseket eredményez. A barlang félhomálya s e kétes helyzet igen nyomasztó hangulatot szülhet, ám mikor már végképp kilátástalan lenne a helyzet, a lény melletti fal váratlanul megmozdul, s szokatlan módon kitárul, mintha csak valami rejtett ajtó lett volna. Ismerős alak toppan be rajta, s az A.A.-nak vélt személy igen lassú, monoton léptekkel indul meg a zárkák felé hátra tett kezekkel, s mikor elér eléjük, "dalra fakad".*
- Örülök, hogy újra látlak benneteket, higgyétek el, hogy még hosszú, hosszú éveket fogunk együtt tölteni! *ekkor kitárja kezét, utalva arra, hogy minden bizonnyal ők is csak egy fehéres, lélektelen testként fogják végezni* Felmerülhetett bennetek a kérdés, hogy miért pont ti.. A válasz erre az, hogy balszerencse. Nem vagytok se különlegesek, se kiemelkedők, átlagos senkiháziak vagytok, akik senkinek sem fognak hiányozni. *mosolyodik el* Az a négy pedig, akik veletek jöttek, még nálatok is szánalmasabbak voltak, s talán ez okozta a megmenekülésüket, hiszen azokat még inkább nem tartottam méltónak arra, hogy táplálék legyen a lelkük. *ekkor megsimítja a húslényt* Ő a Mi gyönyörűségünk, elménk csodás teremtménye, aki egyre szebb és nagyobb lesz! A mágia hatalmas, mindenek felett áll, s képes arra, hogy új életet alkosson más életek elvevésével! *azzal őrült kacajjal kitárja kezeit* A ti lelketek pedig tökéletes arra, hogy táplálja őt.. *ekkor kicsit erősebben megnyom a lényen egy pontot, mire annak szétnyílik a hasa, mint egy száj* Ide fogtok bekerülni, s a lelketek el lesz szívva a testetekből! Nézzétek meg jól azokat, akikkel egy cellába kerültetek, s barátkozzatok meg a gondolattal, hogy ti is ugyanígy fogjátok végezni.. *ekkor bezárul a lény "szája", majd a férfi ismét közelebb lép hozzájuk* S hogy miért voltak azok a furcsa jelenségek a kastélyban? *felkacag* Csupán illúzió! Erre csak azért volt szükség, hogy a a lelketek meggyengüljön a szörnyűségek láttán, s hogy könnyebben tudjuk kiszakítani belőletek.. Miután megfordultatok a lényben, már úgy sem lesz rá szükségetek ott a zárkákban. *ekkor hátat fordít nekik, majd egy kisebb mélyedés szélére áll* Természetesen ezeket nem tudtam volna egyedül véghez vinni.. Ébredj! *kiált lefelé a résbe, ahonnan ezek után egy nagyon is ismerős alak mászik ki, eléggé meggyötört arccal, a fejét fogva*
- Ezért meglakolsz! *azzal indulna is meg hevesen a férfi felé Log, viszont megszédül, s összecsuklik* Mégis miről beszélsz, te féreg, azt sem tudom, hogy ki vagy! *ordítja felé*
- Ugyan, ugyan, Logral Drean.. Vagy szólítsalak.. Agrollnak? Agroll Arden! A nagy A.A! *mondja gonosz mosollyal az alak*
- Nem vagyok én semmilyen Agroll! *azzal megindul ismét a férfi felé*
- Nem? Biztos?
*Ekkor a feléje lépő, magát Logralnak gondoló férfi mellkasára teli tenyérrel egy hatalmasat üt, mire enyhe fényesség áramlik ki a mellkasából, majd összerogyik.*
- Nos, biztos, hogy nem Agroll vagy? Ó, a betűk játéka! *erre viszont az összerogyó férfi már semmit sem szól, csak tenyerébe temeti arcát* Együtt találtuk ki ezt a lényt, a Mi elménk szüleménye! Amit Agroll, vagy más néven Logral mondott el magáról, az viszont minden igaz - a régi életére. Valóban egy kis kunyhóban kísérletezett, valóban magányos volt egész életében.. Ám egy nap találkoztunk egy szikla peremén - ő kétségbeesve akarta levetni magát onnan sivár és magányos élete miatt, én pedig csupán meguntam e világot. S így akadtunk egymásra, mindkettőnket magához akart hívni a sötétség, azonban ezt Mi a világra akartuk rávetíteni. Nem is kell mondanom, hogy innentől gyorsan követték egymást az események.. Én hatalmas mágus vagyok, ő pedig tökéletesen ért a növényekhez és az állatokhoz, s a tudásunkat vegyítve alkottuk meg Őt! Nem igaz, Agroll?
- De igaz. *szólal fel szokatlan hűvösséggel, majd feláll, olykor furcsán zavart pillantásokat ereszt meg Kelteria felé*
- Ő írta a levelet nektek.. S hogy miért utazott veletek az emlékezete nélkül? Tudtam, hogy elméjének egy pontja visszavágyódik ide, s így, hogy nem emlékezett ezekre a dolgokra, sokkal hitelesebben tudott titeket idecsalni. Irányító típus, összefogta a csapatot, s tessék, láss csodát, sikerült! *azzal barátjának vállára helyezi a kezét, aki még mindig komor ábrázattal pislog maga elé* Ne is húzzuk tovább az időt! Legyen az első az, akit remekül magadba bolondítottál, így ezek után az ő lelkét lesz a legkönnyebb kiszívni! *ekkor megindul a férfi Kelteria zárkája felé, ám Agroll megállítja*
- Hagyd, majd én.
*Szól felé ridegen, amit a férfi egy zavart pillantással nyugtáz, azonban nem ellenkezik, visszalép. Agroll pedig lassú léptekkel, a köveket nézve maga előtt indul meg a hölgyért, hogy majd végső útjára kísérhesse..*
// Lélekbörtön //
*Nem lehetett felmérni eddig a lélektelen alakok veszélyességi fokát, viszont az első ütéssel kiderül, hogy nem bírnak el sok külső ingert. Hiszen hogyan is bírnának? Talán évek óta be vannak ide zárva, s lelkük egy parányi fénye épp hogy csak annyit tesz, hogy ne haljanak meg. Ám a kommunikáció, vagy bármilyen közösségi cselekvés teljesen eltűnt. Nem beszéltek soha, alig mozogtak, s most e "támadás" is talán a legintenzívebb cselekedetük hosszú, hosszú idők óta. Ezért is történik az, hogy a Kelteria és Rather által eldobott kő nagyot koppan a fejükön, mire kicsit megrázkódnak, s a földre esnek. Nem lehet tudni, hogy meghaltak-e, viszont az teljesen biztos, hogy nem mostanság kelnek fel. A jól célzott döfések is hamar a földre terítik őket, Kelteria gyorsan cselekvésképtelenné teszi a szürke alakokat. A másik oldalon bár hatalmas erőt kell kifejtenie mindkét félnek, viszont erejük tetőpontján egy roppanó hangot ad ki a csont, amit pillanatokon belül ki is tudnak húzni - ez Rahilra nézve viszont eléggé fájdalmas lehet, hiszen további sérüléseket szül a kifelé "repülő" csont. Mivel az ő cellájukban maradt még három lény, aki feléjük közeledik, s mivel látták, hogy könnyen lehet velük végezni, ezért mondhatni "kihasználhatják" a helyzetet a düh levezetésére.*
*Ezután eltelik egy nagyon hosszúnak tűnő, gyötrelmes fél óra. A hatalmas húslény természetesen nem válaszol senkinek, csupán fura hangokat ad ki, néha még a fájdalmas nyögését is megereszti, mely újabb rengéseket eredményez. A barlang félhomálya s e kétes helyzet igen nyomasztó hangulatot szülhet, ám mikor már végképp kilátástalan lenne a helyzet, a lény melletti fal váratlanul megmozdul, s szokatlan módon kitárul, mintha csak valami rejtett ajtó lett volna. Ismerős alak toppan be rajta, s az A.A.-nak vélt személy igen lassú, monoton léptekkel indul meg a zárkák felé hátra tett kezekkel, s mikor elér eléjük, "dalra fakad".*
- Örülök, hogy újra látlak benneteket, higgyétek el, hogy még hosszú, hosszú éveket fogunk együtt tölteni! *ekkor kitárja kezét, utalva arra, hogy minden bizonnyal ők is csak egy fehéres, lélektelen testként fogják végezni* Felmerülhetett bennetek a kérdés, hogy miért pont ti.. A válasz erre az, hogy balszerencse. Nem vagytok se különlegesek, se kiemelkedők, átlagos senkiháziak vagytok, akik senkinek sem fognak hiányozni. *mosolyodik el* Az a négy pedig, akik veletek jöttek, még nálatok is szánalmasabbak voltak, s talán ez okozta a megmenekülésüket, hiszen azokat még inkább nem tartottam méltónak arra, hogy táplálék legyen a lelkük. *ekkor megsimítja a húslényt* Ő a Mi gyönyörűségünk, elménk csodás teremtménye, aki egyre szebb és nagyobb lesz! A mágia hatalmas, mindenek felett áll, s képes arra, hogy új életet alkosson más életek elvevésével! *azzal őrült kacajjal kitárja kezeit* A ti lelketek pedig tökéletes arra, hogy táplálja őt.. *ekkor kicsit erősebben megnyom a lényen egy pontot, mire annak szétnyílik a hasa, mint egy száj* Ide fogtok bekerülni, s a lelketek el lesz szívva a testetekből! Nézzétek meg jól azokat, akikkel egy cellába kerültetek, s barátkozzatok meg a gondolattal, hogy ti is ugyanígy fogjátok végezni.. *ekkor bezárul a lény "szája", majd a férfi ismét közelebb lép hozzájuk* S hogy miért voltak azok a furcsa jelenségek a kastélyban? *felkacag* Csupán illúzió! Erre csak azért volt szükség, hogy a a lelketek meggyengüljön a szörnyűségek láttán, s hogy könnyebben tudjuk kiszakítani belőletek.. Miután megfordultatok a lényben, már úgy sem lesz rá szükségetek ott a zárkákban. *ekkor hátat fordít nekik, majd egy kisebb mélyedés szélére áll* Természetesen ezeket nem tudtam volna egyedül véghez vinni.. Ébredj! *kiált lefelé a résbe, ahonnan ezek után egy nagyon is ismerős alak mászik ki, eléggé meggyötört arccal, a fejét fogva*
- Ezért meglakolsz! *azzal indulna is meg hevesen a férfi felé Log, viszont megszédül, s összecsuklik* Mégis miről beszélsz, te féreg, azt sem tudom, hogy ki vagy! *ordítja felé*
- Ugyan, ugyan, Logral Drean.. Vagy szólítsalak.. Agrollnak? Agroll Arden! A nagy A.A! *mondja gonosz mosollyal az alak*
- Nem vagyok én semmilyen Agroll! *azzal megindul ismét a férfi felé*
- Nem? Biztos?
*Ekkor a feléje lépő, magát Logralnak gondoló férfi mellkasára teli tenyérrel egy hatalmasat üt, mire enyhe fényesség áramlik ki a mellkasából, majd összerogyik.*
- Nos, biztos, hogy nem Agroll vagy? Ó, a betűk játéka! *erre viszont az összerogyó férfi már semmit sem szól, csak tenyerébe temeti arcát* Együtt találtuk ki ezt a lényt, a Mi elménk szüleménye! Amit Agroll, vagy más néven Logral mondott el magáról, az viszont minden igaz - a régi életére. Valóban egy kis kunyhóban kísérletezett, valóban magányos volt egész életében.. Ám egy nap találkoztunk egy szikla peremén - ő kétségbeesve akarta levetni magát onnan sivár és magányos élete miatt, én pedig csupán meguntam e világot. S így akadtunk egymásra, mindkettőnket magához akart hívni a sötétség, azonban ezt Mi a világra akartuk rávetíteni. Nem is kell mondanom, hogy innentől gyorsan követték egymást az események.. Én hatalmas mágus vagyok, ő pedig tökéletesen ért a növényekhez és az állatokhoz, s a tudásunkat vegyítve alkottuk meg Őt! Nem igaz, Agroll?
- De igaz. *szólal fel szokatlan hűvösséggel, majd feláll, olykor furcsán zavart pillantásokat ereszt meg Kelteria felé*
- Ő írta a levelet nektek.. S hogy miért utazott veletek az emlékezete nélkül? Tudtam, hogy elméjének egy pontja visszavágyódik ide, s így, hogy nem emlékezett ezekre a dolgokra, sokkal hitelesebben tudott titeket idecsalni. Irányító típus, összefogta a csapatot, s tessék, láss csodát, sikerült! *azzal barátjának vállára helyezi a kezét, aki még mindig komor ábrázattal pislog maga elé* Ne is húzzuk tovább az időt! Legyen az első az, akit remekül magadba bolondítottál, így ezek után az ő lelkét lesz a legkönnyebb kiszívni! *ekkor megindul a férfi Kelteria zárkája felé, ám Agroll megállítja*
- Hagyd, majd én.
*Szól felé ridegen, amit a férfi egy zavart pillantással nyugtáz, azonban nem ellenkezik, visszalép. Agroll pedig lassú léptekkel, a köveket nézve maga előtt indul meg a hölgyért, hogy majd végső útjára kísérhesse..*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258