Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 60 (1181. - 1200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1200. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 13:31:40
Üzenet elküldve: 2020-04-18 13:31:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren este//
*Ririt kihúzták, és, miután a lány visszaáll a lábára, Frandr tanácsát is megfogadja. Egy ital Quantallnak, és egy saját magának.
Eközben az öreg is beszél, úgy tűnik, sokkal optimistább a csapatnál, minden apró sikernek örülve. Krestvir még mindig le van fagyva, az sem zökkenti ki, hogy kiderül: az öreg és Abogr ismerik egymást.
És az öreg szájából ez a sablonos mondat, hogy higgyenek, amiben csak tudnak, hihetőbbnek, értékesebbnek hangzik, mint amit Abogr mondott. Hiszen a remete számottevő segítséget nyújt, itt van mellettük, itt izzad, hogy kihúzza őket a mocsárból. Nem csak egy arctalan valaki egy mágustorony tetején, aki csak közhelyekkel küldözget embereket a mocsárba.
És, akármilyen furcsának is tűnik a dolog, Frandr elkezdi megfogadni valamennyire a tanácsot. Hisz abban, hogy ha mindent megtesz, amit tud, és még úgy is kudarcot vall, akkor nem marad szégyenben.
Hisz abban, hogy ez a lehetetlen helyzet sem más fajta lehetetlen, mint az, hogy évtizedekig, generációkon át életben maradt, segített életben tartani a falvát a pusztán. Hisz abban, hogy semmivel nem néz most szembe, amivel más alakban, máshol, máskor már ne küzdött volna meg.
Így amikor kihúzzák, akkor izmai tiltakozása ellenére feláll, és nekiáll segíteni a többieknek.
Körülnézve látja Laort, ahogy kapaszkodót keres, miközben már szinte teljesen elsüllyedt, és ösztönösen ugrik segíteni a férfinak. Megragadva annak karját jelentős erőfeszítés árán kihúzza őt annyira, hogy Quantall ráhurkolhassa a kötelet, majd, a többiek húzása mellett a hídra segíti vezetőjüket.*
-Gyorsan, segíts kihúzni Alyot!
*Mondja Laornak, ahogy izmai kollektív tiltakozása ellenére odamegy az félelfhez. Megragadja annak egyik kezét, és int Laornak, hogy fogja meg a másikat.*
-Húzd! QUANTALL, SEGÍTS A KÖTÉLLEL! Riri, nekem is szükségem lenne erőre!
*Üvölti hátra a válla fölött, miközben próbálja kihúzni az iszapba ragadt íjászt.*
-ELHALLGATNÁL VÉGRE?
*Próbálja csöndre inteni Alyot, messze túlkiabálva azt. Már amúgy is elég nehéz segíteni a nőn, nem kell ehhez még az is, hogy az folyamatosan torkaszakadtából üvöltsön.
Krestvir úgy tűnik, sikeresen leküzdötte a belső démonait, ami szerencsés, mert kezd egyértelművé válni, hogy hamarosan külső ellenségekkel is kell foglalkozniuk.
De nem foglalkozhat az üvöltésekkel, addig nem, amíg Alyot nem húzták ki. Ha viszont ez sikerül, akkor már siet is. Krestvirtől elveszi a sisakját és felveszi azt, ügyelve, hogy a kendő a helyén maradjon, majd a pajzsát is elveszi.
És már siet is oda, ahol a híd érinti a stabil talajt. Védekező állásban beáll Riri, és a vonyító valamik közé. Fokosa már a kezében, készen, hogy csapást indítson bármi felé, ami megjelenik.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.18 13:37:32
//A vulkánok hava, 6887. Oren este//
*Ririt kihúzták, és, miután a lány visszaáll a lábára, Frandr tanácsát is megfogadja. Egy ital Quantallnak, és egy saját magának.
Eközben az öreg is beszél, úgy tűnik, sokkal optimistább a csapatnál, minden apró sikernek örülve. Krestvir még mindig le van fagyva, az sem zökkenti ki, hogy kiderül: az öreg és Abogr ismerik egymást.
És az öreg szájából ez a sablonos mondat, hogy higgyenek, amiben csak tudnak, hihetőbbnek, értékesebbnek hangzik, mint amit Abogr mondott. Hiszen a remete számottevő segítséget nyújt, itt van mellettük, itt izzad, hogy kihúzza őket a mocsárból. Nem csak egy arctalan valaki egy mágustorony tetején, aki csak közhelyekkel küldözget embereket a mocsárba.
És, akármilyen furcsának is tűnik a dolog, Frandr elkezdi megfogadni valamennyire a tanácsot. Hisz abban, hogy ha mindent megtesz, amit tud, és még úgy is kudarcot vall, akkor nem marad szégyenben.
Hisz abban, hogy ez a lehetetlen helyzet sem más fajta lehetetlen, mint az, hogy évtizedekig, generációkon át életben maradt, segített életben tartani a falvát a pusztán. Hisz abban, hogy semmivel nem néz most szembe, amivel más alakban, máshol, máskor már ne küzdött volna meg.
Így amikor kihúzzák, akkor izmai tiltakozása ellenére feláll, és nekiáll segíteni a többieknek.
Körülnézve látja Laort, ahogy kapaszkodót keres, miközben már szinte teljesen elsüllyedt, és ösztönösen ugrik segíteni a férfinak. Megragadva annak karját jelentős erőfeszítés árán kihúzza őt annyira, hogy Quantall ráhurkolhassa a kötelet, majd, a többiek húzása mellett a hídra segíti vezetőjüket.*
-Gyorsan, segíts kihúzni Alyot!
*Mondja Laornak, ahogy izmai kollektív tiltakozása ellenére odamegy az félelfhez. Megragadja annak egyik kezét, és int Laornak, hogy fogja meg a másikat.*
-Húzd! QUANTALL, SEGÍTS A KÖTÉLLEL! Riri, nekem is szükségem lenne erőre!
*Üvölti hátra a válla fölött, miközben próbálja kihúzni az iszapba ragadt íjászt.*
-ELHALLGATNÁL VÉGRE?
*Próbálja csöndre inteni Alyot, messze túlkiabálva azt. Már amúgy is elég nehéz segíteni a nőn, nem kell ehhez még az is, hogy az folyamatosan torkaszakadtából üvöltsön.
Krestvir úgy tűnik, sikeresen leküzdötte a belső démonait, ami szerencsés, mert kezd egyértelművé válni, hogy hamarosan külső ellenségekkel is kell foglalkozniuk.
De nem foglalkozhat az üvöltésekkel, addig nem, amíg Alyot nem húzták ki. Ha viszont ez sikerül, akkor már siet is. Krestvirtől elveszi a sisakját és felveszi azt, ügyelve, hogy a kendő a helyén maradjon, majd a pajzsát is elveszi.
És már siet is oda, ahol a híd érinti a stabil talajt. Védekező állásban beáll Riri, és a vonyító valamik közé. Fokosa már a kezében, készen, hogy csapást indítson bármi felé, ami megjelenik.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.18 13:37:32
1199. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 12:28:35
Üzenet elküldve: 2020-04-18 12:28:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Üvöltések érkeznek mindenfelől. Némelyik csak a fejében létezik és a sötétség hozza elő őket, mások a mocsárból a többiek számára is hallhatóak, s mint ismeretlen fenyegetés közelednek. De ordítanak a csapat tagjai is, a süllyedő Alyo, az őt észre téríteni próbáló Frandr és Quantall, de még az öreg is.
Ő meg már zihál és tekintetét rémülten kapkodja a sötét, ködben úszó táj foltjaira. Ha nem volna kezében Frandr sisakja, talán még a fülét is betapasztaná és szemeit lehunyva próbálná meg kizárni a világot mint egy rémült kisgyerek.
Ettől félt, erre figyelmeztette Laort azon az éjszakán, még a Mágustoronynál: hogy nem lesznek biztos helyen, mikor besötétedik és ő cserben hagyja őket, mert nem sikerül uralkodnia magán.
Krestvir egyébként sem egy harcedzett valaki, talán ez a harmadik alkalom, hogy éles helyzetben kell helyt állnia és az első eset, hogy mindezt sötétben. Az elméje mindene, amije van és a mágia tudományának elsajátítása során szerzett önuralma és képessége, hogy koncentráljon, kizárva a külső, zavaró ingereket. Most mégis cserben hagyja ez a tudás, olyan sok az üvöltés, hogy a saját belső hangját sem hallja, nem tud megnyugodni.
Csak tompán fogja fel a kiáltások értelmét, nem tudja, hogyan másszon ki ebből és mit tegyen. Majd utoljára érkezik Carsaadi figyelmeztető kiáltása és ez valamit kibillent benne a jó irányba, ami aztán a többiek szavait is a helyükre teszi a fejében.
Megszületik benne a gondolat, hogy most az sem számít, hogy ő a nem létező fenyegetést érzékeli, pont azért, mert abban ott lehet a valóságos is. Most van oka félni de nem tehetetlen, mint máskor, mikor csak a képzelete játszik vele és láthatatlan ellenséggel küzd. Itt most van valami, amit a többiek is észlelnek, tehát jó eséllyel valóságos, ami ellen lehet harcolni, amit fel lehet tartóztatni.
Persze a lelkiállapotán ez a felismerés sem segít, még mindig pánikol és csak egy biztonságos, lámpás fénnyel bevilágított helyre vágyik, de tudatosul benne, hogy most nincs megkötve a keze, nem kell egyszerűen csak átszenvednie ezt az időszakot, hanem tehet ellene. Sőt, kell is, mert ez itt most a valóság és a többiek is veszélyben vannak.
Félelemtől gémberedve visszafordul, s látja, hogy épp Frandr-t húzzák ki sikeresen a mocsárból. Ez a haladás is visszaad valamennyit a lélekjelenlétébe.
Valamennyire összeszedi magát és mikor a férfi leteszi a pajzsát, ő fölveszi és a sisakkal együtt igyekszik egyik karjában megtartani ezeket, hogy a másik keze szabad legyen, ha varázsolni kellene.
Tovább haladnak a hídon Laor és Alyo felé, ezáltal közelebb kerülnek az úthoz is. Ő sem marad a híd végében, de azért egy-két lépés távolságra megáll a többiektől, nehogy a kiszabadító művelet során véletlenül lelökjék őt a hídról.*
- Alyo! Siessetek! - *Sürgeti a többieket és figyelmezteti őket, hogy a nő mindjárt teljesen elsüllyed. Kétségbeesetten pörgeti fejében a varázslatait, hogy mivel tudna innen segíteni, de nem akad egy épkézláb gondolata sem. Közben a vonyítások csak közelebb jöttek, ezért jobb tenyerét kitárva tartva kapkodja a fejét, próbálván felkészülni, ha gyorsan kellene közbelépnie. Az a baj, hogy kezd kimerülni, ezért fölösleges varázslatokat sem mer megkockáztatni. Még azt sem tudja megállapítani, pontosan honnan jön a fenyegetés, de ő mindenhonnan érzi. Érzi és nem látja. Mert a képzelgései még mindig gyötrik - noha hősiesen állja őket -, úgyhogy a szeme volna az, amire támaszkodnia kellene, de a rossz látási viszonyok ezt sem teszik egyszerűvé.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Üvöltések érkeznek mindenfelől. Némelyik csak a fejében létezik és a sötétség hozza elő őket, mások a mocsárból a többiek számára is hallhatóak, s mint ismeretlen fenyegetés közelednek. De ordítanak a csapat tagjai is, a süllyedő Alyo, az őt észre téríteni próbáló Frandr és Quantall, de még az öreg is.
Ő meg már zihál és tekintetét rémülten kapkodja a sötét, ködben úszó táj foltjaira. Ha nem volna kezében Frandr sisakja, talán még a fülét is betapasztaná és szemeit lehunyva próbálná meg kizárni a világot mint egy rémült kisgyerek.
Ettől félt, erre figyelmeztette Laort azon az éjszakán, még a Mágustoronynál: hogy nem lesznek biztos helyen, mikor besötétedik és ő cserben hagyja őket, mert nem sikerül uralkodnia magán.
Krestvir egyébként sem egy harcedzett valaki, talán ez a harmadik alkalom, hogy éles helyzetben kell helyt állnia és az első eset, hogy mindezt sötétben. Az elméje mindene, amije van és a mágia tudományának elsajátítása során szerzett önuralma és képessége, hogy koncentráljon, kizárva a külső, zavaró ingereket. Most mégis cserben hagyja ez a tudás, olyan sok az üvöltés, hogy a saját belső hangját sem hallja, nem tud megnyugodni.
Csak tompán fogja fel a kiáltások értelmét, nem tudja, hogyan másszon ki ebből és mit tegyen. Majd utoljára érkezik Carsaadi figyelmeztető kiáltása és ez valamit kibillent benne a jó irányba, ami aztán a többiek szavait is a helyükre teszi a fejében.
Megszületik benne a gondolat, hogy most az sem számít, hogy ő a nem létező fenyegetést érzékeli, pont azért, mert abban ott lehet a valóságos is. Most van oka félni de nem tehetetlen, mint máskor, mikor csak a képzelete játszik vele és láthatatlan ellenséggel küzd. Itt most van valami, amit a többiek is észlelnek, tehát jó eséllyel valóságos, ami ellen lehet harcolni, amit fel lehet tartóztatni.
Persze a lelkiállapotán ez a felismerés sem segít, még mindig pánikol és csak egy biztonságos, lámpás fénnyel bevilágított helyre vágyik, de tudatosul benne, hogy most nincs megkötve a keze, nem kell egyszerűen csak átszenvednie ezt az időszakot, hanem tehet ellene. Sőt, kell is, mert ez itt most a valóság és a többiek is veszélyben vannak.
Félelemtől gémberedve visszafordul, s látja, hogy épp Frandr-t húzzák ki sikeresen a mocsárból. Ez a haladás is visszaad valamennyit a lélekjelenlétébe.
Valamennyire összeszedi magát és mikor a férfi leteszi a pajzsát, ő fölveszi és a sisakkal együtt igyekszik egyik karjában megtartani ezeket, hogy a másik keze szabad legyen, ha varázsolni kellene.
Tovább haladnak a hídon Laor és Alyo felé, ezáltal közelebb kerülnek az úthoz is. Ő sem marad a híd végében, de azért egy-két lépés távolságra megáll a többiektől, nehogy a kiszabadító művelet során véletlenül lelökjék őt a hídról.*
- Alyo! Siessetek! - *Sürgeti a többieket és figyelmezteti őket, hogy a nő mindjárt teljesen elsüllyed. Kétségbeesetten pörgeti fejében a varázslatait, hogy mivel tudna innen segíteni, de nem akad egy épkézláb gondolata sem. Közben a vonyítások csak közelebb jöttek, ezért jobb tenyerét kitárva tartva kapkodja a fejét, próbálván felkészülni, ha gyorsan kellene közbelépnie. Az a baj, hogy kezd kimerülni, ezért fölösleges varázslatokat sem mer megkockáztatni. Még azt sem tudja megállapítani, pontosan honnan jön a fenyegetés, de ő mindenhonnan érzi. Érzi és nem látja. Mert a képzelgései még mindig gyötrik - noha hősiesen állja őket -, úgyhogy a szeme volna az, amire támaszkodnia kellene, de a rossz látási viszonyok ezt sem teszik egyszerűvé.*
1198. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 22:02:55
Üzenet elküldve: 2020-04-17 22:02:55
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*S, jő az este, amint jönnie is kell, mondhatnánk, hogy meg van írva bár csupán ismeretlen erők játéka ez, s jele annak, hogy fordul az idő, fordul a perc, s fordul a lélek, melynek csupán a társaság ad erőt. Felhangzik olykor persze egy-egy ordítás, szimatolás a sötétben, egy felszakadó sóhaj, mi már inkább nyögésként hat a hidegedő mocsár vizében süppedve, de a társak még megvannak, s küzdenek. Valójában ez a lényeg. A kitartás és a küzdelem.*
- Héj, kislány! *Mosolyog az apóka Riri köszöntésére, s hogy humorral üsse el a komolyabb pillanatokat, megjegyzi.* Ez aztán alapos fürdés volt, de remélem, legalább jól aludtál. *Szélesedik aprót a mosoly, aztán az az igazi öreges kuncogás váltja fel, örömteli, s szabad, mint, ki már mindent elért az életben, s az apró örömökben leli kedvét, mint egy kis tündér szemének huncut szeglete, vagy vékonyka hangja. Aztán megindul, át a hídon, meglepő fiatalos fürgeséggel, csak néha apró nyögdécselése szakítja meg ezt a lendületet, majd Frandr kiváló ötlete és kiáltása.*
- Ez igen, tündér, kiváló ötlet! *Örömmel nyugtázza, hogy a lány magához tér, s ámuldozó tekintettel nézi a meglepő pontossággal helyére juttatott üvegcséket.*
- Telitalálat! Pont a közepibe! *Kiált fel a levegőbe öklözve, s szaladva tovább közben, még akkor is, mikor a lány figyelmeztetésére, maga is körbetekint, s a mosoly lehervad ajkáról. A sötét pedig jő... jő megállíthatatlanul. Már a tarkójukba liheg, már a nyakig merült Laor fülébe zúg hangtalanul, s az ordító Alyo szájába néz, szemtelenül vigyorogva rajta, hogy aztán forró leheletként távozzon ismét.*
- Ne adjátok fel! *Biztatja az imént sikereket elért Quantallt, ráerősítve szavaira, hiszen Krestviren látszik, hogy ismeretlen démonaival küzd.*
- Bízz, varázslóleány! Bízz! Hát Aborg komám nem izente meg nektek?! Magatokban, ki másban?? A küldetésben, a társaitokban, bennem, s mindenben, mibe csak kapaszkodni tudtok! *Hördül fel az öreg, de tekintete immár a horizontot fürkészi, miközben hagyja, hogy a kötelet kezéből kivéve Frandr köré hurkolják.*
- Krestvir! *Kiált az öreg is, de nyakán már feszülnek az inak, akár a sötét leple a tájra. Hirtelen a motoszkálás megszűnik, csupán erőlködésük hangja csendül fel, majd vonyítás, nem egy... hanem sok. Aztán jön a köd. Párás, fagyos, nehéz, mintha az a sok lehelet, mi eddig az ég fel tört, most mindenáron vissza akarna furakodni jól megérdemelt helyére.*
- Húzd! Húzd! *Mondja szinte csak úgy magának is, de mindenki kap egy-egy bátorító pillantást, Carsaadi is, kinek az italtól acélozódnak meg izai, s tündérfeletti erőre tesz szert, végül Frandr cuppanva szabadul meg a mocsárból, még csizmája is megmarad.
Laor mindeközben lassan megadja magát, jóllehet nem tehet mást, csak süllyedni a végtelenbe. Egyszer a falusi öregek azt mesélték, ha a futóhomok elkapja az embert, az alját kell keresni, az stabil. A mocsár, legalábbis ez a mocsár nem ilyen. Lába alatt nem érez szilárd talajt, lengeni sem tud, csupán az iszap jótékony húzását érzi, s, hogy hamarosan elér a vég... az, mit harcos nem kíván, valóban. Keze kétségbeesetten keres kapaszkodó után, de nem lel egy jó ideig. Azonban mikor már elveszítené hitét, mi oly fontos, hirtelen mégis megragadhat valamit. Frandr. A harcos keze úgy csapódik Laor segítséget kereső másikéba, mint, ahogyan a nehezített végű, elhajított kötél kulcsolódik a fa ágára. A férfi elkapta őt, s máris felfelé tornássza. Frandr fáradt, s a rátapadt iszap, csak jobban nehezíti páncélját, lába olykor megcsúszik a hídon, s egyszer le is ül, mikor a talaj kiszalad alóla, de tartja magát. Társainak, s az öregnek van lehetősége Laor mellkasa köré hurkolni a kötelet, míg Frandr tartja őt. Lassan ki is húzzák, már csak Alyo maradt... azonban a lány, őrült pillanatai között jócskán lesüllyedt, szájába tolul a sár, csak arcának felfelé fordításával juthat levegőhöz, s azt is az üvöltésre fordítja. Játszi kedvességgel érkezik rá a válasz üvöltés messziről, mintha csak együtt énekelnék az éjszaka kánonját. Csupán néhány perce van már, félő, hogy ide a gyorsaság kevés lesz.
Carsaadi húz, ahogyan csak tud, kötelet markol, s korábban makulátlan ruházatát sár borítja. A vonyítást egyre közelebből és közelebbről hallja, mintha már háta mögött szaladnának, az érzés egyre erőteljesebb és ijesztőbb, így egyedül a ködös sötétben, a romok között.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.17 22:40:36
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*S, jő az este, amint jönnie is kell, mondhatnánk, hogy meg van írva bár csupán ismeretlen erők játéka ez, s jele annak, hogy fordul az idő, fordul a perc, s fordul a lélek, melynek csupán a társaság ad erőt. Felhangzik olykor persze egy-egy ordítás, szimatolás a sötétben, egy felszakadó sóhaj, mi már inkább nyögésként hat a hidegedő mocsár vizében süppedve, de a társak még megvannak, s küzdenek. Valójában ez a lényeg. A kitartás és a küzdelem.*
- Héj, kislány! *Mosolyog az apóka Riri köszöntésére, s hogy humorral üsse el a komolyabb pillanatokat, megjegyzi.* Ez aztán alapos fürdés volt, de remélem, legalább jól aludtál. *Szélesedik aprót a mosoly, aztán az az igazi öreges kuncogás váltja fel, örömteli, s szabad, mint, ki már mindent elért az életben, s az apró örömökben leli kedvét, mint egy kis tündér szemének huncut szeglete, vagy vékonyka hangja. Aztán megindul, át a hídon, meglepő fiatalos fürgeséggel, csak néha apró nyögdécselése szakítja meg ezt a lendületet, majd Frandr kiváló ötlete és kiáltása.*
- Ez igen, tündér, kiváló ötlet! *Örömmel nyugtázza, hogy a lány magához tér, s ámuldozó tekintettel nézi a meglepő pontossággal helyére juttatott üvegcséket.*
- Telitalálat! Pont a közepibe! *Kiált fel a levegőbe öklözve, s szaladva tovább közben, még akkor is, mikor a lány figyelmeztetésére, maga is körbetekint, s a mosoly lehervad ajkáról. A sötét pedig jő... jő megállíthatatlanul. Már a tarkójukba liheg, már a nyakig merült Laor fülébe zúg hangtalanul, s az ordító Alyo szájába néz, szemtelenül vigyorogva rajta, hogy aztán forró leheletként távozzon ismét.*
- Ne adjátok fel! *Biztatja az imént sikereket elért Quantallt, ráerősítve szavaira, hiszen Krestviren látszik, hogy ismeretlen démonaival küzd.*
- Bízz, varázslóleány! Bízz! Hát Aborg komám nem izente meg nektek?! Magatokban, ki másban?? A küldetésben, a társaitokban, bennem, s mindenben, mibe csak kapaszkodni tudtok! *Hördül fel az öreg, de tekintete immár a horizontot fürkészi, miközben hagyja, hogy a kötelet kezéből kivéve Frandr köré hurkolják.*
- Krestvir! *Kiált az öreg is, de nyakán már feszülnek az inak, akár a sötét leple a tájra. Hirtelen a motoszkálás megszűnik, csupán erőlködésük hangja csendül fel, majd vonyítás, nem egy... hanem sok. Aztán jön a köd. Párás, fagyos, nehéz, mintha az a sok lehelet, mi eddig az ég fel tört, most mindenáron vissza akarna furakodni jól megérdemelt helyére.*
- Húzd! Húzd! *Mondja szinte csak úgy magának is, de mindenki kap egy-egy bátorító pillantást, Carsaadi is, kinek az italtól acélozódnak meg izai, s tündérfeletti erőre tesz szert, végül Frandr cuppanva szabadul meg a mocsárból, még csizmája is megmarad.
Laor mindeközben lassan megadja magát, jóllehet nem tehet mást, csak süllyedni a végtelenbe. Egyszer a falusi öregek azt mesélték, ha a futóhomok elkapja az embert, az alját kell keresni, az stabil. A mocsár, legalábbis ez a mocsár nem ilyen. Lába alatt nem érez szilárd talajt, lengeni sem tud, csupán az iszap jótékony húzását érzi, s, hogy hamarosan elér a vég... az, mit harcos nem kíván, valóban. Keze kétségbeesetten keres kapaszkodó után, de nem lel egy jó ideig. Azonban mikor már elveszítené hitét, mi oly fontos, hirtelen mégis megragadhat valamit. Frandr. A harcos keze úgy csapódik Laor segítséget kereső másikéba, mint, ahogyan a nehezített végű, elhajított kötél kulcsolódik a fa ágára. A férfi elkapta őt, s máris felfelé tornássza. Frandr fáradt, s a rátapadt iszap, csak jobban nehezíti páncélját, lába olykor megcsúszik a hídon, s egyszer le is ül, mikor a talaj kiszalad alóla, de tartja magát. Társainak, s az öregnek van lehetősége Laor mellkasa köré hurkolni a kötelet, míg Frandr tartja őt. Lassan ki is húzzák, már csak Alyo maradt... azonban a lány, őrült pillanatai között jócskán lesüllyedt, szájába tolul a sár, csak arcának felfelé fordításával juthat levegőhöz, s azt is az üvöltésre fordítja. Játszi kedvességgel érkezik rá a válasz üvöltés messziről, mintha csak együtt énekelnék az éjszaka kánonját. Csupán néhány perce van már, félő, hogy ide a gyorsaság kevés lesz.
Carsaadi húz, ahogyan csak tud, kötelet markol, s korábban makulátlan ruházatát sár borítja. A vonyítást egyre közelebből és közelebbről hallja, mintha már háta mögött szaladnának, az érzés egyre erőteljesebb és ijesztőbb, így egyedül a ködös sötétben, a romok között.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.17 22:40:36
1197. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:35:09
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:35:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Kicsit olyan, mintha egy álomból ébredne fel. Abból a mély fajtából, ahogy az ember lánya még egy picit álom és valóság között mozog. Quantall hangjára felnéz, nem felel, de látszik, hogy mosolyog és nagyon hálás. Próbál segíteni a kiszabadításában, de valószínűleg nem tud más tenni, mint hagyni, hogy cibálják. Mindene sáros. Majdnem egészen elsüllyedt benne. Kicsit fáj ugyan, de nem szól összeszorított szájjal hagyja.
Aztán végre szabadul. Megmozgatja lábujját, bokáját, térdét. Olyan jó érzés. Végül nagy nehezen a hídra kerül, a kötél pedig a derekára. A hang az egyedüli ami arra készteti, hogy megdöbbenve feltekintsen. Ő ezt nem ismeri. Ez valaki új. Zavartan Quantallra néz, majd Krestvirre, aztán aztán csak elindul, ha más miatt nem is, azért mert az öreg jól megrántja, onnantól azért próbál menni a saját lábán is. A biztatás sokat segít, még ha ismeretlen is a forrás,egyre ügyesebben halad előre. Odaát egy öreg várja, akire zavartan rá is mosolyog. *
- Jó..jó napot - * köszön illendően mielőtt engedné, hogy betakarják. Lefeküdni ugyan nem szeretne, azt tisztelettel elutasítja, de azért leülni picit jól esik neki.
Ki is tuja fújni magát, kicsit el is mosolyodik az öreg lelkesedén. Aranyos bácsinak tűnik, aztán mikor épp feláll nyomják a kezébe a kötelet. *
- legyen óvatkos! - * kiált utána aggódóan. Közben hallja Frandr hangját is a felszólításról. Azonnal cselekszik letép oldaláról 1 Korallvörös varázsitalt és azonnal Quantall Ackumien Galanodel felé hajítja.
. Ezután kicsit tétovázik, de levesz övéről még egy piros italt és szépen lehúzza az egészet.
Ha kell húz, minden erejét beleadva, azonban néha hátra-hátrales, mert hall valamit, valami ijesztőt. *
- SIESSETEK, VALAMI JÖN! - * figyelmezteti a többeket. *
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az erőt a következő két körre.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Kicsit olyan, mintha egy álomból ébredne fel. Abból a mély fajtából, ahogy az ember lánya még egy picit álom és valóság között mozog. Quantall hangjára felnéz, nem felel, de látszik, hogy mosolyog és nagyon hálás. Próbál segíteni a kiszabadításában, de valószínűleg nem tud más tenni, mint hagyni, hogy cibálják. Mindene sáros. Majdnem egészen elsüllyedt benne. Kicsit fáj ugyan, de nem szól összeszorított szájjal hagyja.
Aztán végre szabadul. Megmozgatja lábujját, bokáját, térdét. Olyan jó érzés. Végül nagy nehezen a hídra kerül, a kötél pedig a derekára. A hang az egyedüli ami arra készteti, hogy megdöbbenve feltekintsen. Ő ezt nem ismeri. Ez valaki új. Zavartan Quantallra néz, majd Krestvirre, aztán aztán csak elindul, ha más miatt nem is, azért mert az öreg jól megrántja, onnantól azért próbál menni a saját lábán is. A biztatás sokat segít, még ha ismeretlen is a forrás,egyre ügyesebben halad előre. Odaát egy öreg várja, akire zavartan rá is mosolyog. *
- Jó..jó napot - * köszön illendően mielőtt engedné, hogy betakarják. Lefeküdni ugyan nem szeretne, azt tisztelettel elutasítja, de azért leülni picit jól esik neki.
Ki is tuja fújni magát, kicsit el is mosolyodik az öreg lelkesedén. Aranyos bácsinak tűnik, aztán mikor épp feláll nyomják a kezébe a kötelet. *
- legyen óvatkos! - * kiált utána aggódóan. Közben hallja Frandr hangját is a felszólításról. Azonnal cselekszik letép oldaláról 1 Korallvörös varázsitalt és azonnal Quantall Ackumien Galanodel felé hajítja.
. Ezután kicsit tétovázik, de levesz övéről még egy piros italt és szépen lehúzza az egészet. Ha kell húz, minden erejét beleadva, azonban néha hátra-hátrales, mert hall valamit, valami ijesztőt. *
- SIESSETEK, VALAMI JÖN! - * figyelmezteti a többeket. *
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az erőt a következő két körre.
1196. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 18:54:04
Üzenet elküldve: 2020-04-17 18:54:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia majdnem megkönnyebbül ahogy látni véli Glendron helyzetének megtorpanását. Persze ez még távol van a győzelemtől, hiszen a neheze az, hogy ki is húzzák belőle a szerpapot, és az ingovány nem úgy tűnik mintha szeretne megválni tőle. Karheia még egy pár pillanatig bármiféle hasznos ige után kutat elméje eldugott szegleteiben is, végül teljesen feladja szegényes tudása újra és újra végigpörgetését.
Gyakorlatiasabb megoldást próbál találni, amit csak környezetétől remélhet, hiszen semmi olyannal nem rendelkeznek, ami többet érne mint eddigi próbálkozásaik. Tekintete vagy szilárd objektumokat keres amikbe akár megkapaszkodhatva megpróbálhatna segíteni kihúzni a férfiakat, vagy ennél egyszerűbbet, és ha esetleg nagyobb farönköt vagy laposabb deszkaszerűséget találhatna az már nagy előrelépés lenne.*
- Learon, óvatosan!
*Szól hirtelen a pásztormágusra, és reméli, hogy ezzel megállítja annak próbálkozását.*
- Szerintem próbálj meg négykézláb ereszkedni, hogy a súlyod elterüljön.
*Karheia nem tartja magát túl okos asszonynak, csak igyekszik megtenni minden tőle telhetőt. Két dologból tud kiindulni, azok egyike sem fogható egy ilyen tapasztaláshoz, hiszen mindig gondosan elkerülte a mocsaras vidékeket. De a talaj fellazulása arra emlékezteti, amikor időnként befagyott az aprócska tó falujuk közelében. Amikor a botor gyermekek óvatlanok voltak és mentésükre siettek mindig négykézláb, vagy hason csúszva tették, hogy ne repedjen tovább a jég. Reméli, hogy a vékony és törékeny száraz réteg ilyen téren hasonlóan reagál majd.*
- Megpróbálok keresni valamit, amire felfektethetjük, mint a szekerek kerekeit.
*Tájékoztatja a mágust, és ha az nem is, de ő megkísérli súlyát inkább négy végtagján eloszlatni semmint kettőn. Kezeivel így legalább van alkalma az előtte elterülő területet megvizsgálgatni. Nem merészkedik messzire, mert nincs idejük rá, ezért ha nem lel semmit, és nem süllyed el, akkor feladja.
Végső esetben megpróbálhatnak láncot alkotni, hogy kihúzzák egymást, de nem szeretné ha erre sor kerülne, mert egymaga biztos nem bírná el kettejüket.*
~ Szellemek, most ne hagyjatok el minket! ~
*Karheia majdnem megkönnyebbül ahogy látni véli Glendron helyzetének megtorpanását. Persze ez még távol van a győzelemtől, hiszen a neheze az, hogy ki is húzzák belőle a szerpapot, és az ingovány nem úgy tűnik mintha szeretne megválni tőle. Karheia még egy pár pillanatig bármiféle hasznos ige után kutat elméje eldugott szegleteiben is, végül teljesen feladja szegényes tudása újra és újra végigpörgetését.
Gyakorlatiasabb megoldást próbál találni, amit csak környezetétől remélhet, hiszen semmi olyannal nem rendelkeznek, ami többet érne mint eddigi próbálkozásaik. Tekintete vagy szilárd objektumokat keres amikbe akár megkapaszkodhatva megpróbálhatna segíteni kihúzni a férfiakat, vagy ennél egyszerűbbet, és ha esetleg nagyobb farönköt vagy laposabb deszkaszerűséget találhatna az már nagy előrelépés lenne.*
- Learon, óvatosan!
*Szól hirtelen a pásztormágusra, és reméli, hogy ezzel megállítja annak próbálkozását.*
- Szerintem próbálj meg négykézláb ereszkedni, hogy a súlyod elterüljön.
*Karheia nem tartja magát túl okos asszonynak, csak igyekszik megtenni minden tőle telhetőt. Két dologból tud kiindulni, azok egyike sem fogható egy ilyen tapasztaláshoz, hiszen mindig gondosan elkerülte a mocsaras vidékeket. De a talaj fellazulása arra emlékezteti, amikor időnként befagyott az aprócska tó falujuk közelében. Amikor a botor gyermekek óvatlanok voltak és mentésükre siettek mindig négykézláb, vagy hason csúszva tették, hogy ne repedjen tovább a jég. Reméli, hogy a vékony és törékeny száraz réteg ilyen téren hasonlóan reagál majd.*
- Megpróbálok keresni valamit, amire felfektethetjük, mint a szekerek kerekeit.
*Tájékoztatja a mágust, és ha az nem is, de ő megkísérli súlyát inkább négy végtagján eloszlatni semmint kettőn. Kezeivel így legalább van alkalma az előtte elterülő területet megvizsgálgatni. Nem merészkedik messzire, mert nincs idejük rá, ezért ha nem lel semmit, és nem süllyed el, akkor feladja.
Végső esetben megpróbálhatnak láncot alkotni, hogy kihúzzák egymást, de nem szeretné ha erre sor kerülne, mert egymaga biztos nem bírná el kettejüket.*
~ Szellemek, most ne hagyjatok el minket! ~
1195. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 16:06:54
Üzenet elküldve: 2020-04-17 16:06:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem kap választ, ami persze mindegy is. Tudja azt ő. És ez az a pillanat amikor egyáltalán nem törődik vele, hogy ez csak káprázat avagy valóság. Ha előbbi, akkor reméli, hogy sokáig, még nagyon sokáig fog tartani. El is is indul a tanyaház felé. Illetve elindulna, de mintha a lábai nem engedelmeskednének. Mintha valami miazmás, ragacsos anyag foglyai lennének. Rémülten pillant az integető felé mintha attól tartana, hogy többé nem láthatja. Összeszorítja a szemeit, erőt vesz, hogy léphessen egyet. Nem sikerül és amikor újból kinyitja a szemeit, sötét van. Pont mikor a nyugati horizont mögött végképp kihunyt a fény. Ami viszont nincs, az a csend. Kiabálást hall és kicsit zavarodottan kapkodja ide-oda a fejét. Krestvirt látja és a sötételfet. Hall egy ismeretlen hangot utasításokat osztogatni. És valami kétségbeesett kiabálást. Frandr is lehetne az, hiszen eléggé szorult helyzetben látja, de ez Alyo. Sietne is a segítségére, de észre kell vegye, hogy ő is alaposan belesüppedt az ingoványba. Tehát visszatért a valóságba, és ezt ebben a pillanatban őszintén sajnálja. Próbál kikecmeregni, de lassan az állát nyaldossa a mocsár bűzös vize. Felszegi a fejét, hogy lehetőség szerint minél tovább kapjon levegőt és kezeit igyekszik a felszín fölött tartani, hogy valami szilárd kapaszkodóra találhasson, legyen az egy gyökér, egy nehéz, stabil szikla, bármi. Próbálja leküzdeni az ösztönt, hogy lábával is rásegítsen, mert valahol, valamikor azt hallotta, hogy ha kapálózik valaki, úgy még hamarabb elnyeli az ingovány. Most pedig két dologban bízhat: vagy talál valamit amiben megkapaszkodhat és maradt annyi ereje, hogy valamelyest ki tudja húzni magát a lápból, vagy a többiek sietnek a segítségére. Ellenkező esetben nem pont olyan véget fog érni, mint amilyet bármi harcos elképzel magának.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem kap választ, ami persze mindegy is. Tudja azt ő. És ez az a pillanat amikor egyáltalán nem törődik vele, hogy ez csak káprázat avagy valóság. Ha előbbi, akkor reméli, hogy sokáig, még nagyon sokáig fog tartani. El is is indul a tanyaház felé. Illetve elindulna, de mintha a lábai nem engedelmeskednének. Mintha valami miazmás, ragacsos anyag foglyai lennének. Rémülten pillant az integető felé mintha attól tartana, hogy többé nem láthatja. Összeszorítja a szemeit, erőt vesz, hogy léphessen egyet. Nem sikerül és amikor újból kinyitja a szemeit, sötét van. Pont mikor a nyugati horizont mögött végképp kihunyt a fény. Ami viszont nincs, az a csend. Kiabálást hall és kicsit zavarodottan kapkodja ide-oda a fejét. Krestvirt látja és a sötételfet. Hall egy ismeretlen hangot utasításokat osztogatni. És valami kétségbeesett kiabálást. Frandr is lehetne az, hiszen eléggé szorult helyzetben látja, de ez Alyo. Sietne is a segítségére, de észre kell vegye, hogy ő is alaposan belesüppedt az ingoványba. Tehát visszatért a valóságba, és ezt ebben a pillanatban őszintén sajnálja. Próbál kikecmeregni, de lassan az állát nyaldossa a mocsár bűzös vize. Felszegi a fejét, hogy lehetőség szerint minél tovább kapjon levegőt és kezeit igyekszik a felszín fölött tartani, hogy valami szilárd kapaszkodóra találhasson, legyen az egy gyökér, egy nehéz, stabil szikla, bármi. Próbálja leküzdeni az ösztönt, hogy lábával is rásegítsen, mert valahol, valamikor azt hallotta, hogy ha kapálózik valaki, úgy még hamarabb elnyeli az ingovány. Most pedig két dologban bízhat: vagy talál valamit amiben megkapaszkodhat és maradt annyi ereje, hogy valamelyest ki tudja húzni magát a lápból, vagy a többiek sietnek a segítségére. Ellenkező esetben nem pont olyan véget fog érni, mint amilyet bármi harcos elképzel magának.*
1194. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 11:25:47
Üzenet elküldve: 2020-04-17 11:25:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Alyora nem jellemző az, hogy pánikba esik. Vérbeli tharg, vérbeli barbár, vérbeli harcos, ennek okán mindig tudja, hogy mit kell tennie. Egyetlen egy alkalom volt az életében, mikor teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét, Kagan lázadásának éjjelén, mikor a Grobakpárti csikaszok csapatostól támadtak édesanyjára és rá. Régen nem jutott már ez eszébe, de most mégis elméjébe tolul minden emlék, valamennyi pofon és ökölcsapás, saját hangját hallja a fejében, ahogyan azért fohászkodott, hogy meghaljon, de legalább eszméletét veszítse és akkor talán nem ég az agyába az összes arca. Ugyanazt a szorítást érzi a mellkasában, csak most senki nem térdel addig a kulcscsontján, hogy az elreccsenjen- Ha Waldran nincs, akkor tényleg ott lelte volna a halálát, meggyalázva, összetörve, felismerhetetlenre vert arccal. És a kör be is zárult, hiszen Waldran volt az, aki ide küldte őket, őt pedig Waldran miatt hamarosan egy cuppanással elnyeli a mocsár. Ezek fényében pedig teljesen normális, hogy pánikban van, nem bőg ugyan, de artikulálatlanul üvölt és addig egészen biztosan üvölteni is fog, amíg tényleg ki nem húzzák, vagy el nem süllyed teljesen.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Alyora nem jellemző az, hogy pánikba esik. Vérbeli tharg, vérbeli barbár, vérbeli harcos, ennek okán mindig tudja, hogy mit kell tennie. Egyetlen egy alkalom volt az életében, mikor teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét, Kagan lázadásának éjjelén, mikor a Grobakpárti csikaszok csapatostól támadtak édesanyjára és rá. Régen nem jutott már ez eszébe, de most mégis elméjébe tolul minden emlék, valamennyi pofon és ökölcsapás, saját hangját hallja a fejében, ahogyan azért fohászkodott, hogy meghaljon, de legalább eszméletét veszítse és akkor talán nem ég az agyába az összes arca. Ugyanazt a szorítást érzi a mellkasában, csak most senki nem térdel addig a kulcscsontján, hogy az elreccsenjen- Ha Waldran nincs, akkor tényleg ott lelte volna a halálát, meggyalázva, összetörve, felismerhetetlenre vert arccal. És a kör be is zárult, hiszen Waldran volt az, aki ide küldte őket, őt pedig Waldran miatt hamarosan egy cuppanással elnyeli a mocsár. Ezek fényében pedig teljesen normális, hogy pánikban van, nem bőg ugyan, de artikulálatlanul üvölt és addig egészen biztosan üvölteni is fog, amíg tényleg ki nem húzzák, vagy el nem süllyed teljesen.*
1193. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-16 14:36:36
Üzenet elküldve: 2020-04-16 14:36:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
*A nedves talaj mostanra már teljesen átáztatta cipőit. ~ Hiába a bejáratott karavánút, az időjáráson nem lehet változtatni. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha nyakig süppedtem volna benne. ~ Az ingoványból egy buborék bukkan elő, de amilyen hamar jött, úgy el is tűnik, keserű, sötét felhőt hagyva maga után, amely lassanként elenyészik a levegőben. Ahogy Cerberum egyre közelebb ér a Mágustorony lépcsőihez, azon kapja magát, hogy égető, szúró fájdalmat érez szemeiben. Olyannyira lefoglalta őt az építményben való gyönyörködés, hogy még pislogni is elfelejtett. ~Ámulatba ejtő!~ Nem tehet róla, mikor erre gondol ajkai akaratlanul is szelíd, gyermeki mosolyra húzódnak. ~Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas lesz.~ Az oldalán függő barna bőrtokhoz nyúl, és előveszi belőle apja fekete kalandozókönyvét. Felnyitja azt, a szél könnyeden süvít végig a megkopott, öreg oldalakon, egész fejezeteket lapozva át. Cerberum ujjával megálljt parancsol a zabolátlan oldalaknak, és megfontolt, mégis óvatos mozdulatokkal keresi a Mágustorony rajzát szeretett könyvében. Mikor megtalálja, rábök ugyanazon ujjával, amelyiket eddig is előszeretettel használta, és percekig csak áll ott, tekintetét egyszer a toronyra, másszor a róla készült rajzra veti. ~Igen, ez mindenképp az.~ Kissé megcirógatja újszülötteket megszégyenítően puha állát a nagy merengés közepette. ~De valahogy más. Mintha a rajzon rövidebb lépcső szerepelne. És határozottan talajon van!~ Így tipródik, gondolataiba merülve. ~Nos, mindegy is! Azt hiszem, nem tudhatom igazán, míg be nem lépek a toronyba.~ Azzal könyvét óvatosan visszateszi bőrtokjába, botját könnyeden leakasztja hátáról, és megindul a Mágustorony lépcsőjének legalacsonyabb foka felé. Cipőinek idegőrlő cuppogása eszébe juttatja, hogy fázik, és ettől megborzong.*
1192. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:09:49
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:09:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall nekifeszül és bár fajtája kevés haszna között ott van, hogy erősebb az átlagnál, de még így is megszenved vele, hogy a kis tündért kihúzza a sárból. Izmai megfeszülnek és felnyög.*
-Az. Mindjárt kihúzlak!
*Ígéri. Tényleg komolyan is gondolja és magát is igyekszik erről meggyőznie. El is kezd lihegni, de sikerrel jár. A többiek meg nem segítenek túl sokat. Krestvir magiszter a legrosszabbat teszi amit ebben a helyzetben tehet, ahogy a tharg íjásznő is.*
-Mindjárt! Ha tud kapaszkodjon a hídba és ne rugdosson senki mert csak ront a helyzetén.
*Közli miközben a kötelet igyekszik a barbár harcos köré tekerni. Ez nem lesz könnyű. Kell majd az öreg segítsége aki valamilyen érkező ellenség miatt tart. A mélységinek semmi oka kétségbe vonni a remete szavait. Igyekszik sietni. A magiszternek odaszól.*
-Túléljük! Csak erre figyeljen és ne ijedjen meg a sötéttől. Foglalja a gondolatait mert úgy marad tiszta a feje.
*Tapasztalatból beszél. Természetesen ostobaságnak gondolták mikor Abogr mester üzente és ha Quantall mondta volna akkor se veszik komolyan, de Satereth ellen nem csak erővel kell küzdeni, mert a lélek is veszélybe kerülhet. Az elme is merülhet el bűzös fekete mocsarakban nem csak a test. Az öreg és a tündér varázsitalának segítségével feszül neki újra a kötélnek és próbálja kihúzni a harcost is. Az ő segítsége tényleg jól fog jönni a többiek kihúzásánál.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall nekifeszül és bár fajtája kevés haszna között ott van, hogy erősebb az átlagnál, de még így is megszenved vele, hogy a kis tündért kihúzza a sárból. Izmai megfeszülnek és felnyög.*
-Az. Mindjárt kihúzlak!
*Ígéri. Tényleg komolyan is gondolja és magát is igyekszik erről meggyőznie. El is kezd lihegni, de sikerrel jár. A többiek meg nem segítenek túl sokat. Krestvir magiszter a legrosszabbat teszi amit ebben a helyzetben tehet, ahogy a tharg íjásznő is.*
-Mindjárt! Ha tud kapaszkodjon a hídba és ne rugdosson senki mert csak ront a helyzetén.
*Közli miközben a kötelet igyekszik a barbár harcos köré tekerni. Ez nem lesz könnyű. Kell majd az öreg segítsége aki valamilyen érkező ellenség miatt tart. A mélységinek semmi oka kétségbe vonni a remete szavait. Igyekszik sietni. A magiszternek odaszól.*
-Túléljük! Csak erre figyeljen és ne ijedjen meg a sötéttől. Foglalja a gondolatait mert úgy marad tiszta a feje.
*Tapasztalatból beszél. Természetesen ostobaságnak gondolták mikor Abogr mester üzente és ha Quantall mondta volna akkor se veszik komolyan, de Satereth ellen nem csak erővel kell küzdeni, mert a lélek is veszélybe kerülhet. Az elme is merülhet el bűzös fekete mocsarakban nem csak a test. Az öreg és a tündér varázsitalának segítségével feszül neki újra a kötélnek és próbálja kihúzni a harcost is. Az ő segítsége tényleg jól fog jönni a többiek kihúzásánál.*
1191. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-15 16:59:08
Üzenet elküldve: 2020-04-15 16:59:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*A könnyed, fesztelen beszélgetésből gyorsan válik veszélyes helyzet. Glendron egy szerencsétlen vagy figyelmetlen lépés után derékig merül az iszapos talajba, amely a vékony talajréteg alatt bújt meg észrevétlen. Tapasztalatlan lápjáró könnyedén kerülhet ilyen bajba ismeretlen terepen, de a szerpapnak szerencséje van, mert két társa is akad.
Karheia azonnal nyugtatni próbálja az ijedt szerzetest, szavaira visszafogja egy kicsit a kapálózást, de nehéz nyugodtnak maradni, ha derékig már elmerült az ember fia.
Bűzös miazmát böffent fel a mocsár, az elmúlás keserédes szaga tölti be a levegőt ott, ahol felszakadt a láp bőrnek tetsző vékony sárgás-zöldes felszíne. A lány Learon segítségét is kéri és a férfi meg is indul, szavai talán a kelleténél durvábbak, mint az egy társtól elvárná az ember, de most az illemnél fontosabb a gyors és hatékony cselekvés.
Teljesen szilárd talajt talán nem is lelni a mocsárban, de olyat, amit annak gondol, igen. Lábát megvetve kezd a varázslatba, ami sikerül is. Lábbelije talpig süllyed a növényzettel és rothadó avarral fedett sárba, de nem tovább. A botjának végét nyújtja át a köztük fennálló távolságon és miután Glendor elkapja azt, a süllyedése lassul, majd megáll.
A szerzetes nekikezdi felhúzni magát a bot végén, de a mocsár ragaszkodón tartja, nem eresztené a prédáját. Learon körül pedig fél-egy méteres körzetben megrepedezni látszik a szilárdnak hitt terület. Olyan, mintha egy nagy növénykorongon állna, ahogy vékony repedések jelennek meg körülötte. A mágia bár biztosan tartja, de a mocsár vizenyős talaja megadni készül magát a Learon és Glendrol között fennálló erőknek.*
*A könnyed, fesztelen beszélgetésből gyorsan válik veszélyes helyzet. Glendron egy szerencsétlen vagy figyelmetlen lépés után derékig merül az iszapos talajba, amely a vékony talajréteg alatt bújt meg észrevétlen. Tapasztalatlan lápjáró könnyedén kerülhet ilyen bajba ismeretlen terepen, de a szerpapnak szerencséje van, mert két társa is akad.
Karheia azonnal nyugtatni próbálja az ijedt szerzetest, szavaira visszafogja egy kicsit a kapálózást, de nehéz nyugodtnak maradni, ha derékig már elmerült az ember fia.
Bűzös miazmát böffent fel a mocsár, az elmúlás keserédes szaga tölti be a levegőt ott, ahol felszakadt a láp bőrnek tetsző vékony sárgás-zöldes felszíne. A lány Learon segítségét is kéri és a férfi meg is indul, szavai talán a kelleténél durvábbak, mint az egy társtól elvárná az ember, de most az illemnél fontosabb a gyors és hatékony cselekvés.
Teljesen szilárd talajt talán nem is lelni a mocsárban, de olyat, amit annak gondol, igen. Lábát megvetve kezd a varázslatba, ami sikerül is. Lábbelije talpig süllyed a növényzettel és rothadó avarral fedett sárba, de nem tovább. A botjának végét nyújtja át a köztük fennálló távolságon és miután Glendor elkapja azt, a süllyedése lassul, majd megáll.
A szerzetes nekikezdi felhúzni magát a bot végén, de a mocsár ragaszkodón tartja, nem eresztené a prédáját. Learon körül pedig fél-egy méteres körzetben megrepedezni látszik a szilárdnak hitt terület. Olyan, mintha egy nagy növénykorongon állna, ahogy vékony repedések jelennek meg körülötte. A mágia bár biztosan tartja, de a mocsár vizenyős talaja megadni készül magát a Learon és Glendrol között fennálló erőknek.*
1190. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-14 23:44:26
Üzenet elküldve: 2020-04-14 23:44:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Irány a Kikötő//
*Így hogy Rhule-lal van nem fél semmiféle zsoldostól. Bár azért ha egyedül találkozna vele, és mondjuk, nem lenne ráírva, hogy: Zsoldos vagyok! Aztán mégis kiderülne, hogy az lehet, megijedne. És rémesen összefüggéstelenül beszélne Rhule-nak.
A levél küldési ötletére Rhule csak a nevét mondja ki. Már kezdi sejteni mi, jön. Le fogja szidni, de mégsem történik semmi ilyen. Egyszerűen csak megenyhül a fiú arca. Ennek örül. Most nincsen ereje egy veszekedéshez, vagy civódáshoz, vagy amit szoktak csinálni ilyenkor.
A vágtázás, ami neki némileg lassabb, mint Rhule-nak, jól esik. De sajnálja, hogy nem engedheti teljesen. Viszont a fejére tett megjegyzése inkább őszintén csúszott, ki mint vádló akart lenni vele.*
- Jaj, nem a te hibád. Én öntöttem ki a sört, és én is csúsztam meg rajta. *mondja. Nehogy emiatt most rosszul érezze magát Rhulci.*
- Nem, de a vágtázás nem esett jól azt hiszem. Majd elmúlik, mire odaérünk. * teszi hozzá, majd meghallgatja Rhule gyerekkorának egy részletét. Irigyli, hogy őt gyerekként elvitték a kikötőbe. Az apja a lányát sosem vitte el. Ezért kicsit soha nem fogja magát rosszul érezni, hogy elszökött. Mert minden jó, amit szeretett volna, azt nem engedték. Már csak azt nem tudta sosem kitalálni miért?*
- Ahogy mesélsz a gyerekkorodról, boldog lehettél. *állapítja meg. Reméli nem értette félre Rhulet, így ha igen akkor legközelebb inkább magának tartja meg az ilyen megjegyzéseit. Az ingoványon átkelve viszont figyeli a meszességet, amerre a fiú mutat. Látja az erdő körvonalait, és kíváncsi arra is. Látni akar mindent. *
- És az fontos, hogy kinek a kezében vannak azok a birtokok? *kérdezi ebben most tudatlan, hát mert mit felelhetne rá. Számára a mostani felállás is jó. Az egy hete esett változások se mondanak neki semmi újat, vagy régit.
Aztán a kérdésre elgondolkodik, na nem a legjobb barát személyén. Hanem hogy tényleg igaz-e, hogy mindent elmond az emberről. Vagy sokat.*
- Egy pár évvel idősebb volt nálam. És nagyon sok mindenben hasonlóan nézett ki hozzád. Egy fiú, az egyetlen, akit nem tudtam megverni. *mondja akkor nem tudott volna erről így beszélni, mert zavarta. Ahogy most is zavarja.*
- Így békejobbot ajánlottam neki, és ő meg elfogadta. *ezzel nagyjából rá is jön, mennyire fájó emlék ez is. Talán arcára is kiül ez egy pillanatra, de igyekszik inkább közömbösnek tűnni.*
- És neked? *kérdezi meg Rhule-t erről, még mielőtt belemélyedne ebbe az egész legjobb barát személyének a feszegetésébe.*
*Így hogy Rhule-lal van nem fél semmiféle zsoldostól. Bár azért ha egyedül találkozna vele, és mondjuk, nem lenne ráírva, hogy: Zsoldos vagyok! Aztán mégis kiderülne, hogy az lehet, megijedne. És rémesen összefüggéstelenül beszélne Rhule-nak.
A levél küldési ötletére Rhule csak a nevét mondja ki. Már kezdi sejteni mi, jön. Le fogja szidni, de mégsem történik semmi ilyen. Egyszerűen csak megenyhül a fiú arca. Ennek örül. Most nincsen ereje egy veszekedéshez, vagy civódáshoz, vagy amit szoktak csinálni ilyenkor.
A vágtázás, ami neki némileg lassabb, mint Rhule-nak, jól esik. De sajnálja, hogy nem engedheti teljesen. Viszont a fejére tett megjegyzése inkább őszintén csúszott, ki mint vádló akart lenni vele.*
- Jaj, nem a te hibád. Én öntöttem ki a sört, és én is csúsztam meg rajta. *mondja. Nehogy emiatt most rosszul érezze magát Rhulci.*
- Nem, de a vágtázás nem esett jól azt hiszem. Majd elmúlik, mire odaérünk. * teszi hozzá, majd meghallgatja Rhule gyerekkorának egy részletét. Irigyli, hogy őt gyerekként elvitték a kikötőbe. Az apja a lányát sosem vitte el. Ezért kicsit soha nem fogja magát rosszul érezni, hogy elszökött. Mert minden jó, amit szeretett volna, azt nem engedték. Már csak azt nem tudta sosem kitalálni miért?*
- Ahogy mesélsz a gyerekkorodról, boldog lehettél. *állapítja meg. Reméli nem értette félre Rhulet, így ha igen akkor legközelebb inkább magának tartja meg az ilyen megjegyzéseit. Az ingoványon átkelve viszont figyeli a meszességet, amerre a fiú mutat. Látja az erdő körvonalait, és kíváncsi arra is. Látni akar mindent. *
- És az fontos, hogy kinek a kezében vannak azok a birtokok? *kérdezi ebben most tudatlan, hát mert mit felelhetne rá. Számára a mostani felállás is jó. Az egy hete esett változások se mondanak neki semmi újat, vagy régit.
Aztán a kérdésre elgondolkodik, na nem a legjobb barát személyén. Hanem hogy tényleg igaz-e, hogy mindent elmond az emberről. Vagy sokat.*
- Egy pár évvel idősebb volt nálam. És nagyon sok mindenben hasonlóan nézett ki hozzád. Egy fiú, az egyetlen, akit nem tudtam megverni. *mondja akkor nem tudott volna erről így beszélni, mert zavarta. Ahogy most is zavarja.*
- Így békejobbot ajánlottam neki, és ő meg elfogadta. *ezzel nagyjából rá is jön, mennyire fájó emlék ez is. Talán arcára is kiül ez egy pillanatra, de igyekszik inkább közömbösnek tűnni.*
- És neked? *kérdezi meg Rhule-t erről, még mielőtt belemélyedne ebbe az egész legjobb barát személyének a feszegetésébe.*
1189. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-14 22:32:27
Üzenet elküldve: 2020-04-14 22:32:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Irány a Kikötő//
* Elgondolkodik a zsoldosok és a kikötői népség összehasonlításán.*
- Tudod, a kikötőbe is lehetnek zsoldosok.* mondja ezt olyan hanglejtésben, mintha a zsoldosok helyettesítőszó lenne a mumusra.* Csak viccelek.* rázza meg a fejét és komolyan folytatja.* Majd meglátod a saját szemeddel, ha odaértünk, hogy mire gondoltam, nehéz ezt elmagyarázni. Jobb erről is első kézből leszűrni az információt, mint oly sok minden más esetében.* vélekedik, majd átlendülnek a levél témájára.*
- Meira.*fordul felé feddőn, de a lány mosolyát látva visszaszív mindent, amit mondani akart. Úgy érzi a másik is csak kínjában mond ilyeneket, ő pedig már volt hasonló helyzetben, úgyhogy jelen pillanatban az együttérzést és a megértést gyakorolója.
A menetszél elsodorja egy időre minden aggodalmát, olyan felszabadult, amilyennek Meira eddig még nem láthatta. A mámorító érzés gyorsan tovaszáll, ahogy visszatér a valóságba.*
- Sajnálom.* kér elnézést ismét a Meira fejét ért sérülés miatt.*
~Mégis meg kellene nézetni?~
- Rosszabb?*ül ki aggodalom szürke szemébe.*
- Gyerekként csak egyszer. Apámnak voltak arra üzleti ügyei, de fivérem volt az első szülött, őt készítette fel a feladatra, hogy a család fejévé váljon egy napon és átvegye az üzleti ügyek irányítását is.* ritkán volt alkalmuk a testvéreknek együtt lenni.* Nekem más feladatot szánt.* mosolyodik el keserűen.* Egyszer mégis magával hozott, nem tudom miért.* biccenti oldalra most is értetlenkedve a fejét.* Kimentünk a dokkokhoz, ott tárgyalt egy kapitánnyal. Hatalmas ember volt, olyan ébenfekete bőrrel, amilyet azóta sem láttam. Olyan hét -nyolc éves lehettem, már nem emlékszem tisztán.* mosolyodik el maga elé képzelve a nyurga kisfiút, aki egykoron volt.* Legközelebb már kamasz voltam, amikor idejöttem. Szöktem igazából. * zárja is rövidre, arról, hogy mi járatban volt itt nem szívesen dicsekedne a lánynak.*
* Rhule is meg van elégedve a névválasztással, visszaveszi a kulacsot, majd elteszi és elindul könnyű ügetésben.*
- Átkelünk az ingoványon, nem olyan vészes, mint ahogy hangzik, mert nem hagyjuk el az utat. Aztán elmegyünk végig a szántóföldek mellett, utána át az erdőn. Látod.* mutat előre* Az a sötét derengés a horizonton a kikötői erdősség. Míg odáig elérünk számos kisebb-nagyobb birtok mellett fogunk elhaladni, amikről már magam se tudom jelenleg milyen kézben lehetnek.* Az ingovány nyomasztó vidékét igyekszik gyorsan maga mögött tudni, így itt ismét kicsit erősebb tempót diktál. Csak akkor vesz vissza, mikor feltűnnek az első zöldellő búzamezők. Az út forgalmas, sokszor jönnek szembe árut szállító szekerek, vagy hozzájuk hasonló utazók. Rhule nem siet beszélgetést kezdeményezni, de Meira kérdéseire - már ha akadnak - legjobb tudása szerint felel.*
- Ki volt a legjobb barátod odahaza? Azt mondják az ilyesmi sokat elmond az emberről.* tesz fel aztán egy kérdést ő maga a gázló felé közeledve.*
* Elgondolkodik a zsoldosok és a kikötői népség összehasonlításán.*
- Tudod, a kikötőbe is lehetnek zsoldosok.* mondja ezt olyan hanglejtésben, mintha a zsoldosok helyettesítőszó lenne a mumusra.* Csak viccelek.* rázza meg a fejét és komolyan folytatja.* Majd meglátod a saját szemeddel, ha odaértünk, hogy mire gondoltam, nehéz ezt elmagyarázni. Jobb erről is első kézből leszűrni az információt, mint oly sok minden más esetében.* vélekedik, majd átlendülnek a levél témájára.*
- Meira.*fordul felé feddőn, de a lány mosolyát látva visszaszív mindent, amit mondani akart. Úgy érzi a másik is csak kínjában mond ilyeneket, ő pedig már volt hasonló helyzetben, úgyhogy jelen pillanatban az együttérzést és a megértést gyakorolója.
A menetszél elsodorja egy időre minden aggodalmát, olyan felszabadult, amilyennek Meira eddig még nem láthatta. A mámorító érzés gyorsan tovaszáll, ahogy visszatér a valóságba.*
- Sajnálom.* kér elnézést ismét a Meira fejét ért sérülés miatt.*
~Mégis meg kellene nézetni?~
- Rosszabb?*ül ki aggodalom szürke szemébe.*
- Gyerekként csak egyszer. Apámnak voltak arra üzleti ügyei, de fivérem volt az első szülött, őt készítette fel a feladatra, hogy a család fejévé váljon egy napon és átvegye az üzleti ügyek irányítását is.* ritkán volt alkalmuk a testvéreknek együtt lenni.* Nekem más feladatot szánt.* mosolyodik el keserűen.* Egyszer mégis magával hozott, nem tudom miért.* biccenti oldalra most is értetlenkedve a fejét.* Kimentünk a dokkokhoz, ott tárgyalt egy kapitánnyal. Hatalmas ember volt, olyan ébenfekete bőrrel, amilyet azóta sem láttam. Olyan hét -nyolc éves lehettem, már nem emlékszem tisztán.* mosolyodik el maga elé képzelve a nyurga kisfiút, aki egykoron volt.* Legközelebb már kamasz voltam, amikor idejöttem. Szöktem igazából. * zárja is rövidre, arról, hogy mi járatban volt itt nem szívesen dicsekedne a lánynak.*
* Rhule is meg van elégedve a névválasztással, visszaveszi a kulacsot, majd elteszi és elindul könnyű ügetésben.*
- Átkelünk az ingoványon, nem olyan vészes, mint ahogy hangzik, mert nem hagyjuk el az utat. Aztán elmegyünk végig a szántóföldek mellett, utána át az erdőn. Látod.* mutat előre* Az a sötét derengés a horizonton a kikötői erdősség. Míg odáig elérünk számos kisebb-nagyobb birtok mellett fogunk elhaladni, amikről már magam se tudom jelenleg milyen kézben lehetnek.* Az ingovány nyomasztó vidékét igyekszik gyorsan maga mögött tudni, így itt ismét kicsit erősebb tempót diktál. Csak akkor vesz vissza, mikor feltűnnek az első zöldellő búzamezők. Az út forgalmas, sokszor jönnek szembe árut szállító szekerek, vagy hozzájuk hasonló utazók. Rhule nem siet beszélgetést kezdeményezni, de Meira kérdéseire - már ha akadnak - legjobb tudása szerint felel.*
- Ki volt a legjobb barátod odahaza? Azt mondják az ilyesmi sokat elmond az emberről.* tesz fel aztán egy kérdést ő maga a gázló felé közeledve.*
1188. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-14 06:30:01
Üzenet elküldve: 2020-04-14 06:30:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*A medvehagymával nagyon jól esik a reggeli, és Learonnak az a gondolata támad, hogyha kiérnek majd az ingoványból, szed egy kicsit ebből is, meg mindenféle más növényből is, és estére valami salátát eszik majd a farkas főztje mellé, hogy ne legyen mindig ugyanolyan hiszen, ha több napot lesznek az erdőben, akkor bizony meg fog esni vele, hogy a legfinomabb bográcsétel is veszít varázsából. Ezután Rheia szerelmi életének története kissé szomorúbb irányba vált, pedig Learon emlékszik, hogy mikor a csillaghulláson beszélgettek róla, még tökéletes volt velük minden. A pásztormágus érzékeli, hogy ez egy kényes téma, amiről a lány nem szeretne most beszélni, ezért csak támogató szavakat fűz hozzá.*
-Ha szeretnél beszélgetni ezzel kapcsolatban, én mindig itt leszek neked! *Simít végig a lány vállán, hogy szavai még hatásosabbak legyenek. Glendron is elmondja saját szerelmi életét, ami igazából jelenleg nincs is, és csak annyit mond el, hogy az olyanokat szereti, mint Karheia.*
-Hát persze! Hiszen Rheia az egyik leggyönyörűbb nő, akit ismerek! *Kacag a dolgon.*
-Persze, hogy az ilyeneket szereted! Hát ki nem? *Nevetgél a diakónus szavain, bár érzékeli, hogy ez azért kicsit több lehet annál, minthogy a Rheia-fajta lányok a zsánere.* ~Biztos, hogy több ez annál és tetszik neki Rheia! Vigyáznom kell szegény lányra, még a végén ez a kicsapongó pap összetöri a szívét!~ *Pedig tudja jól, hogy a lánynak annál több esze van, hogy bármit akarjon útitársuktól, még ilyenkor is, amikor szomorú Nozarin miatt. Aztán egyszer csak egy vészjósló hangot hall maga mögött, rögtön rá pedig a szerpapjuk kiáltozását, aki láthatóan nem egy gyakori mocsárba járó, hiszen még a legkisebbek is tudják a környéken, hogy a kapálózás a legnagyobb ostobaság, amit csak tehetnek ilyenkor. Rheia rögtön megpróbálja lenyugtatni, amihez Learon is csatlakozik egy mondat erejéig.*
-Ne kapálózzál már az istenit, mert még ma az istenednél leszel, ha nem nyugszol meg! *Szól oda nyugodt hangon, de kissé feddőn is, miközben szemével és lábával egy biztos pontot keres. Olyat, ami teljesen szilárd, és meg tudja vetni rajta a lábát. Ha talál ilyet, azonnal varázsol és ha sikeres, akkor botját nyújtja be a diakónusnak.*
-Kapaszkodj meg benne! Kihúzlak! *Ha a varázslat nem sikerül, akkor Rheia kezébe nyomja a botot és szól neki, hogy húzza ki Glendront, ő meg közben megtartja a lány lábát. Tudja, hogy Rheia is erős, de nem biztos benne, hogy két ember súlyát képes lenne megtartani és lehet, hogy mindannyian a lápba zuhannának.*
A varázsló lábát erősen a földbe nyomja, melynek hatására rendkívüli erővel tudja megvetni azt a talajon, szinte teljesen elmozdíthatatlanná téve őt állóhelyéről. Hatása addig tart, míg a mágus önszántából el nem mozdul.
*A medvehagymával nagyon jól esik a reggeli, és Learonnak az a gondolata támad, hogyha kiérnek majd az ingoványból, szed egy kicsit ebből is, meg mindenféle más növényből is, és estére valami salátát eszik majd a farkas főztje mellé, hogy ne legyen mindig ugyanolyan hiszen, ha több napot lesznek az erdőben, akkor bizony meg fog esni vele, hogy a legfinomabb bográcsétel is veszít varázsából. Ezután Rheia szerelmi életének története kissé szomorúbb irányba vált, pedig Learon emlékszik, hogy mikor a csillaghulláson beszélgettek róla, még tökéletes volt velük minden. A pásztormágus érzékeli, hogy ez egy kényes téma, amiről a lány nem szeretne most beszélni, ezért csak támogató szavakat fűz hozzá.*
-Ha szeretnél beszélgetni ezzel kapcsolatban, én mindig itt leszek neked! *Simít végig a lány vállán, hogy szavai még hatásosabbak legyenek. Glendron is elmondja saját szerelmi életét, ami igazából jelenleg nincs is, és csak annyit mond el, hogy az olyanokat szereti, mint Karheia.*
-Hát persze! Hiszen Rheia az egyik leggyönyörűbb nő, akit ismerek! *Kacag a dolgon.*
-Persze, hogy az ilyeneket szereted! Hát ki nem? *Nevetgél a diakónus szavain, bár érzékeli, hogy ez azért kicsit több lehet annál, minthogy a Rheia-fajta lányok a zsánere.* ~Biztos, hogy több ez annál és tetszik neki Rheia! Vigyáznom kell szegény lányra, még a végén ez a kicsapongó pap összetöri a szívét!~ *Pedig tudja jól, hogy a lánynak annál több esze van, hogy bármit akarjon útitársuktól, még ilyenkor is, amikor szomorú Nozarin miatt. Aztán egyszer csak egy vészjósló hangot hall maga mögött, rögtön rá pedig a szerpapjuk kiáltozását, aki láthatóan nem egy gyakori mocsárba járó, hiszen még a legkisebbek is tudják a környéken, hogy a kapálózás a legnagyobb ostobaság, amit csak tehetnek ilyenkor. Rheia rögtön megpróbálja lenyugtatni, amihez Learon is csatlakozik egy mondat erejéig.*
-Ne kapálózzál már az istenit, mert még ma az istenednél leszel, ha nem nyugszol meg! *Szól oda nyugodt hangon, de kissé feddőn is, miközben szemével és lábával egy biztos pontot keres. Olyat, ami teljesen szilárd, és meg tudja vetni rajta a lábát. Ha talál ilyet, azonnal varázsol és ha sikeres, akkor botját nyújtja be a diakónusnak.*
-Kapaszkodj meg benne! Kihúzlak! *Ha a varázslat nem sikerül, akkor Rheia kezébe nyomja a botot és szól neki, hogy húzza ki Glendront, ő meg közben megtartja a lány lábát. Tudja, hogy Rheia is erős, de nem biztos benne, hogy két ember súlyát képes lenne megtartani és lehet, hogy mindannyian a lápba zuhannának.*
A varázsló lábát erősen a földbe nyomja, melynek hatására rendkívüli erővel tudja megvetni azt a talajon, szinte teljesen elmozdíthatatlanná téve őt állóhelyéről. Hatása addig tart, míg a mágus önszántából el nem mozdul.
1187. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:15:17
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:15:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Visszatért a valódi világba, látja maga körül, hogy mi történik. Ugyan nem sokat tehet, hiszen az ingovány vendégmarasztaló hatása azzal kombinálva, hogy kezd kifáradni, nem ad neki sok mozgásteret.
Quantallnak szerencsére nincs igaza, hozzáköltött egy jó tíz kilót a valósághoz, ám a páncél így is problémát jelenthet. Krestvirnek eltart pár másodpercig rájönni, hogy a sáron keresztül nem fogja tudni eltávolítani a páncélt.
Közben a többiek is éledeznek. Oda se kell néznie, hogy hallja Alyo hangos káromkodását, és Ririt is látja, ahogy hat rajta a kendő. Fogalma sincs, hogy ki az az öregember, aki üvöltözik, de egyértelműen azon ügyködik, hogy nekik segítsen.
Bár látomása belátható időre garantáltan el fogja látni rémálmokkal és álmatlan éjszakákkal, nem engedi, hogy ez most haszontalanná tegye őt. Nem engedheti.
Ahogy látja, hogy Riri kiszabadul, picit megkönnyebbül. Aztán eszébe jut valami, és felkiált.*
-Riri! Azt az erősítő italt, Quantallnak, meg saját magadnak!
*Első kézből tapasztalta, milyen hasznos lehet az az ital, és látván, hogy Krestviréknek mekkora nehézséget okozott már Ririt is kihúzni, tudja, hogy szükségük lesz rá.
Mikor az öreg őt jelöli meg a következő célpontként, akit ki kell húzni, Frandr majdnem kinyitja a száját, hogy tiltakozzon, ám be kell látnia, hogy még úgy is, hogy a pajzsa segít, ijesztően gyorsan süllyed, és csak pazarolná az időt.
Egyet kell értenie az öregemberrel. Még így, tompult érzékekkel is tudja, hogy akkor sem lenne értelme itt időzniük, ha nem fenyegetné őket a mocsárba fulladás. Ráadásul kezd beesteledni, pedig esküdni mert volna, hogy nem telt el annyi idő, ami ezt indokolná.
Ha odajutnak hozzá, megkísérli megkönnyíteni a dolgukat, felemelve először az egyik, majd a másik karját, hogy mellkasa köré hurkolhassák a kötelet.
Közben már előre próbál erőt gyűjteni, mert ha az öregnek igaza van, akkor lehet, hogy harcra fog kerülni a sor. És még ha nem is, meg fog próbálni segíteni a többiek kihúzásában, ha ő kiszabadul.
Mikor Krestvir lefagy, Frandr türelme is elveszik. Őt személy szerint nem érdekli, hogy miben kéne hinniük, viszont az igen, hogy Krestvir ezzel ne most pazarolja az időt.*
-KRESTVIR! Ne most! Inkább figyelj, hogy jön-e valami, és tartsd távol, ha igen!
*Üvölt fel. Ha ráhurkolták a kötelet, és elkezdik húzni, megkísérel párhuzamosan mozogva a kötél húzásával felkapaszkodni a varázshídra. Amennyiben sikerül ez, visszanyúl a pajzsáért, stabil talajra helyezi azt, majd megpróbál segíteni Laor kihúzásában.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Visszatért a valódi világba, látja maga körül, hogy mi történik. Ugyan nem sokat tehet, hiszen az ingovány vendégmarasztaló hatása azzal kombinálva, hogy kezd kifáradni, nem ad neki sok mozgásteret.
Quantallnak szerencsére nincs igaza, hozzáköltött egy jó tíz kilót a valósághoz, ám a páncél így is problémát jelenthet. Krestvirnek eltart pár másodpercig rájönni, hogy a sáron keresztül nem fogja tudni eltávolítani a páncélt.
Közben a többiek is éledeznek. Oda se kell néznie, hogy hallja Alyo hangos káromkodását, és Ririt is látja, ahogy hat rajta a kendő. Fogalma sincs, hogy ki az az öregember, aki üvöltözik, de egyértelműen azon ügyködik, hogy nekik segítsen.
Bár látomása belátható időre garantáltan el fogja látni rémálmokkal és álmatlan éjszakákkal, nem engedi, hogy ez most haszontalanná tegye őt. Nem engedheti.
Ahogy látja, hogy Riri kiszabadul, picit megkönnyebbül. Aztán eszébe jut valami, és felkiált.*
-Riri! Azt az erősítő italt, Quantallnak, meg saját magadnak!
*Első kézből tapasztalta, milyen hasznos lehet az az ital, és látván, hogy Krestviréknek mekkora nehézséget okozott már Ririt is kihúzni, tudja, hogy szükségük lesz rá.
Mikor az öreg őt jelöli meg a következő célpontként, akit ki kell húzni, Frandr majdnem kinyitja a száját, hogy tiltakozzon, ám be kell látnia, hogy még úgy is, hogy a pajzsa segít, ijesztően gyorsan süllyed, és csak pazarolná az időt.
Egyet kell értenie az öregemberrel. Még így, tompult érzékekkel is tudja, hogy akkor sem lenne értelme itt időzniük, ha nem fenyegetné őket a mocsárba fulladás. Ráadásul kezd beesteledni, pedig esküdni mert volna, hogy nem telt el annyi idő, ami ezt indokolná.
Ha odajutnak hozzá, megkísérli megkönnyíteni a dolgukat, felemelve először az egyik, majd a másik karját, hogy mellkasa köré hurkolhassák a kötelet.
Közben már előre próbál erőt gyűjteni, mert ha az öregnek igaza van, akkor lehet, hogy harcra fog kerülni a sor. És még ha nem is, meg fog próbálni segíteni a többiek kihúzásában, ha ő kiszabadul.
Mikor Krestvir lefagy, Frandr türelme is elveszik. Őt személy szerint nem érdekli, hogy miben kéne hinniük, viszont az igen, hogy Krestvir ezzel ne most pazarolja az időt.*
-KRESTVIR! Ne most! Inkább figyelj, hogy jön-e valami, és tartsd távol, ha igen!
*Üvölt fel. Ha ráhurkolták a kötelet, és elkezdik húzni, megkísérel párhuzamosan mozogva a kötél húzásával felkapaszkodni a varázshídra. Amennyiben sikerül ez, visszanyúl a pajzsáért, stabil talajra helyezi azt, majd megpróbál segíteni Laor kihúzásában.*
1186. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-12 22:12:39
Üzenet elküldve: 2020-04-12 22:12:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem csak Quantall, hanem maga az érintett is válaszol... Meglepve kapja oda a tekintetét Frandr arcára és egy kicsit még el is mosolyodik a pillanatnyi megkönnyebbüléstől, bár fintorgós fizimiskáján ezt nehéz észrevenni.*
- Jó ötlet volt a kendő. - *Jegyzi meg Quantallnak, mert ha a férfinak ez nem jut eszébe, most mindannyian a mocsárban süllyednének, hogy majdan táplálhassák holttestükkel a gombákat, amik ilyen trükkösen ejtették őket foglyul...
Frandr sisakját tartja az egyik karjában, míg leguggol és szabad kezével benyúl a férfi mellett a mocsárba, de anélkül húzza vissza a kezét, hogy igazán próbálkozott volna. Belátja ugyanis, hogy ez csak időhúzás volna, vaktában nem fogja tudni megtalálni és kioldani a szíjakat, ha egyáltalán eléri őket anélkül, hogy túlságosan behajolna a mocsárba, amivel pedig megint azt kockáztatná, hogy a lába elhagyja a hidat. Ráadásul a páncélból kibújtatnia a férfit sem volna egy egyszerű mutatvány, ahhoz már túl mélyen van az ingoványban.*
- Nem fog menni. - *Állapítja meg részben Frandrnak címezve, részben Quantallnak, aki közben már a tündér kiszabadításán dolgozik.*
- Kitartás, kiszabadítjuk! - *Ígéri halkan a harcosnak, majd föláll és jobb híján csak figyel és őrzi a férfi sisakját.
Carsaadit közben sikeresen kiszabadítja a sötételf, de az öreg is kiveszi a részét a mentésből.
Voltaképpen mindenki teszi, amit csak tud, egyedül ő álldogál a híd végébe húzódva tétlenül.
Nehezére esik, hogy nem segíthet, főleg, hogy az erősnek épp nem mondható öreg úr és később talán még a tündér is nekifeszülnek a kötélnek... De túl veszélyes volna beszállnia, ezt a hidat mindenképpen meg kell őriznie, amíg mindenki biztonságban vissza nem tért rajta az útra.
Hallja, hogy közben Alyo és Laor is magukhoz térnek. A nő káromkodásától és feltételezhető kétségbeesésétől csak még rosszabbul érzi magát, amiért csak itt ácsorog.
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy akad gondja ezen kívül is. Ami nem más, mint a rájuk ereszkedő sötétség...
Nagyon összpontosít, hogy azt a képzeletbeli védőfalat fönntartsa maga körül és tisztán tartsa az elméjét. Ami persze ezen a helyen még nehezebb, hiszen ami máskor csak az ő fejében létező képzelgés, az itt lehet valóság is, a sötétségben tényleg figyelheti őket valami ártó szándékkal.
Légzése nehezebb lesz és izzad, de egyelőre ez minden. Figyelmét igyekszik az egy csapatként dolgozó társaságon tartani... Egészen addig, míg az öreg nem figyelmezteti őket, hogy valami közeleg.
Akkor elfordul, abba az irányba, amerre a férfi mutatott. Így pedig a mocsár és a sötétség nyomasztó képe kerül szemei elé, miközben a feketeség mintha tovább sűrűsödne körülöttük.
Lefagy, ahogy bámul a semmibe, ahonnan lassan, a távolból kaffogást hallani, de ő annyi minden mást is hall és érez, hogy nem tudná megmondani, mi ebből a valóság.
Nagyon rossz időt választ arra, hogy szétessen, ám majdnem megtörténik és talán meg is fog, de most még visszahúzzák az öreg kiáltásai. Nem fordul hátra, tovább bámulja a sötétséget, miközben fennhangon kiált vissza ő is.*
- Mit akar most ezzel a hittel? Mit jelent ez? Miben higgyünk? - *Tőle szokatlan ingerültség vagy talán inkább kétségbeesés hallatszódhat a hangjában. Lehet az öreg csak egy egyszerű szófordulatot használ és bátorítja a csapatot, de Krestvirben most ebben a felfokozott állapotban Natalayda üzenetét idézi föl, amit Abogrtól hozott, aki szintén arra buzdította őket, hogy "higgyenek".
Fogalma sincs már, hol vannak és mi történik velük, ezért próbál értelmet találni ezekben szavakban és kiáltása után idegesen várja az öreg válaszát, mintha abban volna a megoldás mindenre.
Pedig nyilvánvalónak tűnik, hogy van most ennél sürgetőbb dolguk is.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem csak Quantall, hanem maga az érintett is válaszol... Meglepve kapja oda a tekintetét Frandr arcára és egy kicsit még el is mosolyodik a pillanatnyi megkönnyebbüléstől, bár fintorgós fizimiskáján ezt nehéz észrevenni.*
- Jó ötlet volt a kendő. - *Jegyzi meg Quantallnak, mert ha a férfinak ez nem jut eszébe, most mindannyian a mocsárban süllyednének, hogy majdan táplálhassák holttestükkel a gombákat, amik ilyen trükkösen ejtették őket foglyul...
Frandr sisakját tartja az egyik karjában, míg leguggol és szabad kezével benyúl a férfi mellett a mocsárba, de anélkül húzza vissza a kezét, hogy igazán próbálkozott volna. Belátja ugyanis, hogy ez csak időhúzás volna, vaktában nem fogja tudni megtalálni és kioldani a szíjakat, ha egyáltalán eléri őket anélkül, hogy túlságosan behajolna a mocsárba, amivel pedig megint azt kockáztatná, hogy a lába elhagyja a hidat. Ráadásul a páncélból kibújtatnia a férfit sem volna egy egyszerű mutatvány, ahhoz már túl mélyen van az ingoványban.*
- Nem fog menni. - *Állapítja meg részben Frandrnak címezve, részben Quantallnak, aki közben már a tündér kiszabadításán dolgozik.*
- Kitartás, kiszabadítjuk! - *Ígéri halkan a harcosnak, majd föláll és jobb híján csak figyel és őrzi a férfi sisakját.
Carsaadit közben sikeresen kiszabadítja a sötételf, de az öreg is kiveszi a részét a mentésből.
Voltaképpen mindenki teszi, amit csak tud, egyedül ő álldogál a híd végébe húzódva tétlenül.
Nehezére esik, hogy nem segíthet, főleg, hogy az erősnek épp nem mondható öreg úr és később talán még a tündér is nekifeszülnek a kötélnek... De túl veszélyes volna beszállnia, ezt a hidat mindenképpen meg kell őriznie, amíg mindenki biztonságban vissza nem tért rajta az útra.
Hallja, hogy közben Alyo és Laor is magukhoz térnek. A nő káromkodásától és feltételezhető kétségbeesésétől csak még rosszabbul érzi magát, amiért csak itt ácsorog.
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy akad gondja ezen kívül is. Ami nem más, mint a rájuk ereszkedő sötétség...
Nagyon összpontosít, hogy azt a képzeletbeli védőfalat fönntartsa maga körül és tisztán tartsa az elméjét. Ami persze ezen a helyen még nehezebb, hiszen ami máskor csak az ő fejében létező képzelgés, az itt lehet valóság is, a sötétségben tényleg figyelheti őket valami ártó szándékkal.
Légzése nehezebb lesz és izzad, de egyelőre ez minden. Figyelmét igyekszik az egy csapatként dolgozó társaságon tartani... Egészen addig, míg az öreg nem figyelmezteti őket, hogy valami közeleg.
Akkor elfordul, abba az irányba, amerre a férfi mutatott. Így pedig a mocsár és a sötétség nyomasztó képe kerül szemei elé, miközben a feketeség mintha tovább sűrűsödne körülöttük.
Lefagy, ahogy bámul a semmibe, ahonnan lassan, a távolból kaffogást hallani, de ő annyi minden mást is hall és érez, hogy nem tudná megmondani, mi ebből a valóság.
Nagyon rossz időt választ arra, hogy szétessen, ám majdnem megtörténik és talán meg is fog, de most még visszahúzzák az öreg kiáltásai. Nem fordul hátra, tovább bámulja a sötétséget, miközben fennhangon kiált vissza ő is.*
- Mit akar most ezzel a hittel? Mit jelent ez? Miben higgyünk? - *Tőle szokatlan ingerültség vagy talán inkább kétségbeesés hallatszódhat a hangjában. Lehet az öreg csak egy egyszerű szófordulatot használ és bátorítja a csapatot, de Krestvirben most ebben a felfokozott állapotban Natalayda üzenetét idézi föl, amit Abogrtól hozott, aki szintén arra buzdította őket, hogy "higgyenek".
Fogalma sincs már, hol vannak és mi történik velük, ezért próbál értelmet találni ezekben szavakban és kiáltása után idegesen várja az öreg válaszát, mintha abban volna a megoldás mindenre.
Pedig nyilvánvalónak tűnik, hogy van most ennél sürgetőbb dolguk is.*
1185. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-12 20:41:15
Üzenet elküldve: 2020-04-12 20:41:15
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*A társaság nagy része nem veszi észre, hisz külön álmot lát, külön életet él, de a nap végképp leköszönt a láthatáron, s utolsó sárga pislantásával kacsint a világra, mielőtt egy hatalmas ásítást követően legurul egy domboldalon, melynek alja a végtelenbe visz át, tán még azon is túl. A csillagok még nem pettyezik apró tüzüket az est egén, egyelőre csupán a nap nélküli fakó homály az, ami inkább úrrá lesz a tájon, s a hűvös, mely szinte azonnal megérkezik, amint a felette őrködő, tüzes őrszem pihenőre lép. Állathang nem sok akad, s, ami van, azt is hallhatták már korábban, az ingovány békavartyogástól hangos, lagymatag életterébe egyelőre ragadozó hordák, vagy más veszélyforrás nem hatol, mintha érezné, hogy pont elegendő ez, ami van, nem kell több... majd talán később.
Carsaadi, kinek lidércnyomása tetőpontján kötik arca elé a kendőt, s a sírás kellős közepén, mikor már azt gondolná, hogy nincs tovább, hirtelen mást is érezhet. Krestvir sikeres varázslata és az öreg segítségének köszönhetően Quantall eléri őt, nyugtató szavait hallhatja, majd érezheti, miként karjai alatt megragadják. A társaság jól választott, Riri már-már csaknem eltűnt végérvényesen. Ugyan nem kevés erőkifejtésbe telik, hogy megszabadítsák az őt foglyul ejtő mocsár rabságából, de mikor már az erejük végéhez érnek, egy velős cuppanással, akárha velős csontból szippantanák ki az értékes nedűt, az ingovány enged, s a nyakig sáros leány, végre megszabadul, s közben Frandrt is megszabadítják sisakjától. Épp, csak magához tér, tán már adják is tovább, legalábbis az öreg kiabálása eztán majd erre utal. Biztonságos helyre ültetik, kendővel az arcán, már nincs veszély.
Kuvik rikkant fel, mintha díjazná a páros sikerét, közben az öreg hátul halk üdvrivalgást hallat, s bőszen nevetgélve integet a többieknek:*
- Ez az! Ez már aztán csapatmunka! Ritkán látni ilyet! Most kösd rá gyorsan a kötelet, aztán gyere a hídon kislány! *Mutatja fel kezében a másik végét, s szól elismerően Quantalléknak, még füttyent is hozzá halkan.* No, most aztán! *hisz ez már gyerekjáték a mélységinek* Gyere! Gyere! *Kiáltja talán saját magának, majd a vénség, vékonyka karján vélhetően dagadó erekkel és vöröslő fejjel, szuszogva kezdi el a kötél segítségével kivonszolni a tündérlányt, ha az nem bírna járni, az immár stabil pontnak nevezhető varázshídon.*
- Ne félj leány! Higgy! *Kiáltja szájából tölcsért formálva, mielőtt tenyerébe köp, s elkezdi a dolgát végezni, ahogyan ígérte, nem csalatkoznak benne, bár öreg, azért a klíma jó hatással volt rá, igaz rendesen kifullad közben. Krestvirnek is figyelnie kell, a híd, abban a pillanatban eltűnik, amint lelép róla.*
- Tovább! Tovább! *Kiált biztatóan elhaló hangon az öreg, kezdi megszívlelni ezt a kis csapatot, még a végén bennük lesz minden reménye és véget vetnek ennek az őskáosznak. Alyo lusta szemhéja mozgásnak ered, mikor kábán feleszmél az álomból. Csalódás? Vagy megkönnyebbülés? Az érzéseket neki kell eldöntenie. Amit mindannyian tapasztalnak, hogy jó néhány fertályóra eltelt már, mióta megkezdték menetüket a mocsárban, s hogy lassan látszik a lehelet is, vékony gőzpárák repkednek az esti égbolt felé.*
- Igyekezzetek! *Kiált oda az öreg, s, ha Krestvir és Quantall hátrapillant, észreveheti, hogy nem véletlen mondja, tekintete immár, az úton lefektetett és betakart Carsaadin kívül, immár a láthatárt fürkészi gyanakvón.* Mindjárt itt vannak! *Egyre feszültebb a hangja és még hol van a vége?!
De sorban ébrednek fel a többiek is. Alyo káromkodása immár rekedtesen és halkan hat, furcsán idegenül az egyre sötétedő estében. Laor kérdésére csupán a szántó-vető paraszt intése válaszol, s gondolatiban visszacsengve az egyetlen név, mit tán régen fontos lehetett, azonban mást már nem tapasztal. Hogy bánja-e, vagy sem, megemészti maga, annyi bizonyos, hogy miután a kendő az arca elé kerül, nem sokra rá, már kábán pisloghat az őt átölelő társaságra. Egyelőre azonban Frandr az, akin segíteni kell, bár pajzsos ötlete kiválónak bizonyult. A férfi lidércnyomásának engedve, beletörődve várja a sorsát. A sorsát, mely azonban most még nem jön el, még nem lehet így vége, egy ilyen harcos nem veszhet a mocsár fenekére, régmúlt idők szomorú emlékein merengve. Egy ilyen harcosnak harc közben kell elhullania, egyszerűen így van megírva, ennek így kell lennie, akár most, akár majd évek múltán egy későbbiben, de semmiképpen a természet lágy ölén. Kábán hallhatja Krestvir hangos tanakodását, s választ is adhat, miközben néhány centit ismét süllyed. Bárhogyan is döntenek, azt gyorsan kell, mert sokan vannak még hátra, idejükhöz képest nagyon sokan. Lassan elérkezik a szívtelen döntés ideje is, amikor talán választaniuk kell, azt pedig ki lesz, aki felvállalja?*
- Előbb a barbárt! Azt a pajzsosat! *Rivall előre az öreg, majd a lassan magához térő Ririre néz.* Ezt a kiművelt bagázst... ne agyaljatok már! Fogd, kislány és húzd, ha szólunk! *Nyomja a vélhetően meglepett Carsaadi kezébe a kötelet, miután leoldja róla, majd a hídra veti magát, közben arca elé rántja nyakában lévő kötött kendőjét, s sietősen halad előre, miközben a kötél végét viszi magával.*
- MOZOGJATOK! NEM A MOCSÁR AZ EGYETLEN ELLENFÉL, AZ ISTENEKRE! *S, valóban, mintha a sötét, most hatványozottan megnőne és két árnyalattal feketedne. A kuvik és a békák elhalkulnak, bár inkább megszűnésnek nevezhetnénk, csak a csapat zihálása és a magukhoz térő többi csapat zihálása hallatszik.*
- A barbárt, majd a harcost, aztán a lányt! Nincs idő! Higgyetek! Hinnetek kell! *Kiált fel végül, mígnem a hídra ér.*
- Hurkold rá és húzzuk ki őket, együttes erővel! *Dobja Quantall felé a kötél végét a sor legvégéről. Laor is süllyed egyet, fel kell tennie a kezét ösztönösen, szinte nyakát nyaldossa már, s ruházata alatt kétes elemek kezdenek mozgolódni. Annyi bizonyos, ha ezt megússzák, alapos vizsgálatnak kell magukat alávetni, ha nem akarnak vérszívóktól nyüzsgő vacsorává válni. Alyo sem sokat tehet, az élete, nem a saját kezében van, s Carsaadi, ki vélhetően nem a legerősebb a csapatban, egy szem magában, remélhetőleg kezében a kötéllel veheti fel a versenyt az éjszakával... s a hangokkal, mert mintha távoli morgások közelednének, olykor kurjantva és kaffogva.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.12 20:55:39
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*A társaság nagy része nem veszi észre, hisz külön álmot lát, külön életet él, de a nap végképp leköszönt a láthatáron, s utolsó sárga pislantásával kacsint a világra, mielőtt egy hatalmas ásítást követően legurul egy domboldalon, melynek alja a végtelenbe visz át, tán még azon is túl. A csillagok még nem pettyezik apró tüzüket az est egén, egyelőre csupán a nap nélküli fakó homály az, ami inkább úrrá lesz a tájon, s a hűvös, mely szinte azonnal megérkezik, amint a felette őrködő, tüzes őrszem pihenőre lép. Állathang nem sok akad, s, ami van, azt is hallhatták már korábban, az ingovány békavartyogástól hangos, lagymatag életterébe egyelőre ragadozó hordák, vagy más veszélyforrás nem hatol, mintha érezné, hogy pont elegendő ez, ami van, nem kell több... majd talán később.
Carsaadi, kinek lidércnyomása tetőpontján kötik arca elé a kendőt, s a sírás kellős közepén, mikor már azt gondolná, hogy nincs tovább, hirtelen mást is érezhet. Krestvir sikeres varázslata és az öreg segítségének köszönhetően Quantall eléri őt, nyugtató szavait hallhatja, majd érezheti, miként karjai alatt megragadják. A társaság jól választott, Riri már-már csaknem eltűnt végérvényesen. Ugyan nem kevés erőkifejtésbe telik, hogy megszabadítsák az őt foglyul ejtő mocsár rabságából, de mikor már az erejük végéhez érnek, egy velős cuppanással, akárha velős csontból szippantanák ki az értékes nedűt, az ingovány enged, s a nyakig sáros leány, végre megszabadul, s közben Frandrt is megszabadítják sisakjától. Épp, csak magához tér, tán már adják is tovább, legalábbis az öreg kiabálása eztán majd erre utal. Biztonságos helyre ültetik, kendővel az arcán, már nincs veszély.
Kuvik rikkant fel, mintha díjazná a páros sikerét, közben az öreg hátul halk üdvrivalgást hallat, s bőszen nevetgélve integet a többieknek:*
- Ez az! Ez már aztán csapatmunka! Ritkán látni ilyet! Most kösd rá gyorsan a kötelet, aztán gyere a hídon kislány! *Mutatja fel kezében a másik végét, s szól elismerően Quantalléknak, még füttyent is hozzá halkan.* No, most aztán! *hisz ez már gyerekjáték a mélységinek* Gyere! Gyere! *Kiáltja talán saját magának, majd a vénség, vékonyka karján vélhetően dagadó erekkel és vöröslő fejjel, szuszogva kezdi el a kötél segítségével kivonszolni a tündérlányt, ha az nem bírna járni, az immár stabil pontnak nevezhető varázshídon.*
- Ne félj leány! Higgy! *Kiáltja szájából tölcsért formálva, mielőtt tenyerébe köp, s elkezdi a dolgát végezni, ahogyan ígérte, nem csalatkoznak benne, bár öreg, azért a klíma jó hatással volt rá, igaz rendesen kifullad közben. Krestvirnek is figyelnie kell, a híd, abban a pillanatban eltűnik, amint lelép róla.*
- Tovább! Tovább! *Kiált biztatóan elhaló hangon az öreg, kezdi megszívlelni ezt a kis csapatot, még a végén bennük lesz minden reménye és véget vetnek ennek az őskáosznak. Alyo lusta szemhéja mozgásnak ered, mikor kábán feleszmél az álomból. Csalódás? Vagy megkönnyebbülés? Az érzéseket neki kell eldöntenie. Amit mindannyian tapasztalnak, hogy jó néhány fertályóra eltelt már, mióta megkezdték menetüket a mocsárban, s hogy lassan látszik a lehelet is, vékony gőzpárák repkednek az esti égbolt felé.*
- Igyekezzetek! *Kiált oda az öreg, s, ha Krestvir és Quantall hátrapillant, észreveheti, hogy nem véletlen mondja, tekintete immár, az úton lefektetett és betakart Carsaadin kívül, immár a láthatárt fürkészi gyanakvón.* Mindjárt itt vannak! *Egyre feszültebb a hangja és még hol van a vége?!
De sorban ébrednek fel a többiek is. Alyo káromkodása immár rekedtesen és halkan hat, furcsán idegenül az egyre sötétedő estében. Laor kérdésére csupán a szántó-vető paraszt intése válaszol, s gondolatiban visszacsengve az egyetlen név, mit tán régen fontos lehetett, azonban mást már nem tapasztal. Hogy bánja-e, vagy sem, megemészti maga, annyi bizonyos, hogy miután a kendő az arca elé kerül, nem sokra rá, már kábán pisloghat az őt átölelő társaságra. Egyelőre azonban Frandr az, akin segíteni kell, bár pajzsos ötlete kiválónak bizonyult. A férfi lidércnyomásának engedve, beletörődve várja a sorsát. A sorsát, mely azonban most még nem jön el, még nem lehet így vége, egy ilyen harcos nem veszhet a mocsár fenekére, régmúlt idők szomorú emlékein merengve. Egy ilyen harcosnak harc közben kell elhullania, egyszerűen így van megírva, ennek így kell lennie, akár most, akár majd évek múltán egy későbbiben, de semmiképpen a természet lágy ölén. Kábán hallhatja Krestvir hangos tanakodását, s választ is adhat, miközben néhány centit ismét süllyed. Bárhogyan is döntenek, azt gyorsan kell, mert sokan vannak még hátra, idejükhöz képest nagyon sokan. Lassan elérkezik a szívtelen döntés ideje is, amikor talán választaniuk kell, azt pedig ki lesz, aki felvállalja?*
- Előbb a barbárt! Azt a pajzsosat! *Rivall előre az öreg, majd a lassan magához térő Ririre néz.* Ezt a kiművelt bagázst... ne agyaljatok már! Fogd, kislány és húzd, ha szólunk! *Nyomja a vélhetően meglepett Carsaadi kezébe a kötelet, miután leoldja róla, majd a hídra veti magát, közben arca elé rántja nyakában lévő kötött kendőjét, s sietősen halad előre, miközben a kötél végét viszi magával.*
- MOZOGJATOK! NEM A MOCSÁR AZ EGYETLEN ELLENFÉL, AZ ISTENEKRE! *S, valóban, mintha a sötét, most hatványozottan megnőne és két árnyalattal feketedne. A kuvik és a békák elhalkulnak, bár inkább megszűnésnek nevezhetnénk, csak a csapat zihálása és a magukhoz térő többi csapat zihálása hallatszik.*
- A barbárt, majd a harcost, aztán a lányt! Nincs idő! Higgyetek! Hinnetek kell! *Kiált fel végül, mígnem a hídra ér.*
- Hurkold rá és húzzuk ki őket, együttes erővel! *Dobja Quantall felé a kötél végét a sor legvégéről. Laor is süllyed egyet, fel kell tennie a kezét ösztönösen, szinte nyakát nyaldossa már, s ruházata alatt kétes elemek kezdenek mozgolódni. Annyi bizonyos, ha ezt megússzák, alapos vizsgálatnak kell magukat alávetni, ha nem akarnak vérszívóktól nyüzsgő vacsorává válni. Alyo sem sokat tehet, az élete, nem a saját kezében van, s Carsaadi, ki vélhetően nem a legerősebb a csapatban, egy szem magában, remélhetőleg kezében a kötéllel veheti fel a versenyt az éjszakával... s a hangokkal, mert mintha távoli morgások közelednének, olykor kurjantva és kaffogva.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.12 20:55:39
1184. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-11 17:14:46
Üzenet elküldve: 2020-04-11 17:14:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia örül a kedélyes csevegésnek, főleg amint Learon kitér idilli álmára, ami kicsit megnyugtatja őt, de nem felejt el tovább is éber lenni, és csak ellenőrző pillantások erejéig emeli tekintetét a kettősre, többnyire pedig lábai elé mered.*
- Bízom benne, hogy igazad van Learon.
*A Szellemek említése mindig mosolyt csal arcára, és nyugalmat kölcsönöz szívébe. Karheia maga is békés álmát nekik tudja be, és jó előjelnek veszi.
Learon feszültsége elkerüli figyelmét, mivel jobban el van azzal foglalva, hogy igyekezzen száraz, biztonságos útvonalat találni magának. Azt persze tudja, hogy a pásztormágus számára is tetszetős, aminek számtalanszor hangot adott már. Karheia viszont továbbra sem veszi komolyan ezt, saját magát sem tartja különlegesnek, így még inkább megdöbbenti a mostanság megnőtt udvarlóinak száma.*
- Nem annyira. Úgy hiszem a Szellemek külön utat szántak nekünk, hiába szeretjük egymást.
*Feleli röviden, hiszen elszomorítja ez a téma, amit ő maga hozott fel. Szerencséjére Glendron van olyan kedves kicsit beavatni hitébe, és szokásaiba, amik nagyon izgalmasak a barbár nő számára.*
- Szerpap, de izgalmas.
*Ízlelgeti a kifejezést, mire Learon egy kissé zavarba ejtő tréfával örvendezteti meg őket. Karheia ugyan mosolyog rajta, de aggódva fürkészi is Glendront, hogy amaz nem veszi e sértésnek a pásztormágus megjegyzését. Szerencsére nem, cserébe megejt egy viccnek szánt bókot, amitől zavarba jön.*
- Ajaj, öreg vagyok én már ezekhez!
*Jegyzi meg jókedvűen, hogy enyhítse saját szégyenlősségét. Persze szavai túlzóak, ugyan egy érett nő már, aki már megélt harminc esztendőt, de öregnek még talán nem nevezhető.
A szórakozás viszont hamar alább hagy, ami sejthető volt. Már azt is szerencsének tudhatták be, hogy ide fele úton nem történt semmi baj. Az aggasztó hangot meghallva rögvest megfordul tengelye körül, és rémült tekintetével a baj forrását keresi. Nem kell sokáig kutatnia. Már mozdul is, és tesz egy lépést előre, hogy Glendron segítségére siessen, de még talán éppen időben figyelmezteti elméje, hogy balgaság lenne elhamarkodottan cselekednie. Próbál higgadt maradni, ami nehezére esik, hiszen társai életét is éppen annyira félti, mint sajátját.*
- Sshh-shh, nyugodj meg kérlek.
*Igyekszik csitítani a fiút, kezeivel is lefelé mutató mozdulatokat téve.*
- Ne hirtelenkedj, azzal csak rontasz saját magadon. Kérlek, nyugodj meg!
*Hangjában egészen anyai jellegű aggodalom cseng. Elméjében sebesen kutat bármi ötletet keresve, egy igét, ami hasznos lehet, de főleg offenzív tűz varázslatai kifejezetten ártóak lennének ebben a helyzetben, és az ingoványban. Közelebb nem mer menni, még csak az kellene, hogy ő is elsüllyedjen, és abban is inkább több lenne a kár, mint a haszon. Segítségkérően Learonra emeli tekintetét.*
- Mit javasolsz? Tudsz bármit, ami segíthetne rajta?
*Hadarja el gyorsan, hiszen idejük nem sok van, gyorsan kell cselekedniük.*
*Karheia örül a kedélyes csevegésnek, főleg amint Learon kitér idilli álmára, ami kicsit megnyugtatja őt, de nem felejt el tovább is éber lenni, és csak ellenőrző pillantások erejéig emeli tekintetét a kettősre, többnyire pedig lábai elé mered.*
- Bízom benne, hogy igazad van Learon.
*A Szellemek említése mindig mosolyt csal arcára, és nyugalmat kölcsönöz szívébe. Karheia maga is békés álmát nekik tudja be, és jó előjelnek veszi.
Learon feszültsége elkerüli figyelmét, mivel jobban el van azzal foglalva, hogy igyekezzen száraz, biztonságos útvonalat találni magának. Azt persze tudja, hogy a pásztormágus számára is tetszetős, aminek számtalanszor hangot adott már. Karheia viszont továbbra sem veszi komolyan ezt, saját magát sem tartja különlegesnek, így még inkább megdöbbenti a mostanság megnőtt udvarlóinak száma.*
- Nem annyira. Úgy hiszem a Szellemek külön utat szántak nekünk, hiába szeretjük egymást.
*Feleli röviden, hiszen elszomorítja ez a téma, amit ő maga hozott fel. Szerencséjére Glendron van olyan kedves kicsit beavatni hitébe, és szokásaiba, amik nagyon izgalmasak a barbár nő számára.*
- Szerpap, de izgalmas.
*Ízlelgeti a kifejezést, mire Learon egy kissé zavarba ejtő tréfával örvendezteti meg őket. Karheia ugyan mosolyog rajta, de aggódva fürkészi is Glendront, hogy amaz nem veszi e sértésnek a pásztormágus megjegyzését. Szerencsére nem, cserébe megejt egy viccnek szánt bókot, amitől zavarba jön.*
- Ajaj, öreg vagyok én már ezekhez!
*Jegyzi meg jókedvűen, hogy enyhítse saját szégyenlősségét. Persze szavai túlzóak, ugyan egy érett nő már, aki már megélt harminc esztendőt, de öregnek még talán nem nevezhető.
A szórakozás viszont hamar alább hagy, ami sejthető volt. Már azt is szerencsének tudhatták be, hogy ide fele úton nem történt semmi baj. Az aggasztó hangot meghallva rögvest megfordul tengelye körül, és rémült tekintetével a baj forrását keresi. Nem kell sokáig kutatnia. Már mozdul is, és tesz egy lépést előre, hogy Glendron segítségére siessen, de még talán éppen időben figyelmezteti elméje, hogy balgaság lenne elhamarkodottan cselekednie. Próbál higgadt maradni, ami nehezére esik, hiszen társai életét is éppen annyira félti, mint sajátját.*
- Sshh-shh, nyugodj meg kérlek.
*Igyekszik csitítani a fiút, kezeivel is lefelé mutató mozdulatokat téve.*
- Ne hirtelenkedj, azzal csak rontasz saját magadon. Kérlek, nyugodj meg!
*Hangjában egészen anyai jellegű aggodalom cseng. Elméjében sebesen kutat bármi ötletet keresve, egy igét, ami hasznos lehet, de főleg offenzív tűz varázslatai kifejezetten ártóak lennének ebben a helyzetben, és az ingoványban. Közelebb nem mer menni, még csak az kellene, hogy ő is elsüllyedjen, és abban is inkább több lenne a kár, mint a haszon. Segítségkérően Learonra emeli tekintetét.*
- Mit javasolsz? Tudsz bármit, ami segíthetne rajta?
*Hadarja el gyorsan, hiszen idejük nem sok van, gyorsan kell cselekedniük.*
1183. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-11 10:27:50
Üzenet elküldve: 2020-04-11 10:27:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Ezúttal Karheia áll a csapat élére, a sort, Glendron zárja most is, ahogy elhagyják a Mágustorony környékét és megindulnak a lápvidék felé. Learon természetesen kap a szalonnából, szívesen ad mellé kenyeret is és egy kis frissen szedett medvehagymát. A pásztormágus újratölti kulacsát, így friss vize is lesz a mai útra.
Az ingoványt gyorsan elérik, az út onnan válik nehezebbé, hisz a mocsár folyton változó, bűzös miazmát eregető világában fontos, hogy óvatos és megfontolt legyen az utazó. Még akkor is, ha némi tapasztalattal rendelkezik már a vidéken. Sok rutinos, de nem elég alapos vándort nyelt már el a láp, ha nem volt kellőképpen körültekintő.
Glendron nem tudja, ki is lehet, az a Nozarin, de nem is kérdez rá. A lány álmok után említette a nevet, így biztosan köze lehet hozzá. Az pedig elég személyes. Learon is hozzáteszi a magáét az álmok kérdésében, de gesztusát Glendron nem láthatja, hisz mögötte sétál és nem is sejti a Nozarin név mögött megbújó dolgokat.
A kérdésre viszont, ami neki szól, mosolyogva válaszol.*
- Én diakónus vagyok Eeyr templomában, szerpap, ha úgy tetszik. *Pontosítja pozícióját. A kérdés második felére enyhe pírral az arcán válaszol.*
- A Fény Úrnője nem tiltja meg, hogy papjai vagy szolgálói ne szerethessenek szabadon. Bár az igaz, hogy hitünk gyakorlása mellett kevés időnk marad románcokra. *Nevet fel, ahogy kikerül egy egészen vizenyős szakaszt. Learon tréfája, mert reméli, hogy annak szánta, tiltakozó nevetést vált ki belőle.*
- Nade, Learon uram, hogy gondolod? *Önti szavakba ellenkezését.*
- Én a csinos lányokat szeretem, mint Karheia. *Tréfálkozik maga is, hisz meg kell hagyni, a barbár lány szemrevaló teremtés. Ha már Learon felvetette, hogy neki is lehet, olyan, aki tetszik.
De mielőtt bárki válaszolhatna, egy tompa cuppanásszerű hang hallatszik Karheia és Learon mögött és ha megfordulnak a hangra, akkor Glendront láthatják, ahogy derékig merült egy vizenyős talajrészen. A szilárdnak tetsző rész alatt viszont teljesen felázott a rothadásnak indult növényzet alatt a talaj és amikor a szerpap rálépett, a súlya alatt beszakadt és derékig merült a sűrű, mocsárszerű miazmában.*
- Az úrnő fényére, segítsetek! *Kiált oda a szerzetes elkerekedett szemekkel, ahogy lassú süllyedésbe kezd. Vadul csapkodni kezd, amitől még nagyobb részen szakítja fel a talaj vékony növényrétegét, csak rontva saját helyzetén.*
*Ezúttal Karheia áll a csapat élére, a sort, Glendron zárja most is, ahogy elhagyják a Mágustorony környékét és megindulnak a lápvidék felé. Learon természetesen kap a szalonnából, szívesen ad mellé kenyeret is és egy kis frissen szedett medvehagymát. A pásztormágus újratölti kulacsát, így friss vize is lesz a mai útra.
Az ingoványt gyorsan elérik, az út onnan válik nehezebbé, hisz a mocsár folyton változó, bűzös miazmát eregető világában fontos, hogy óvatos és megfontolt legyen az utazó. Még akkor is, ha némi tapasztalattal rendelkezik már a vidéken. Sok rutinos, de nem elég alapos vándort nyelt már el a láp, ha nem volt kellőképpen körültekintő.
Glendron nem tudja, ki is lehet, az a Nozarin, de nem is kérdez rá. A lány álmok után említette a nevet, így biztosan köze lehet hozzá. Az pedig elég személyes. Learon is hozzáteszi a magáét az álmok kérdésében, de gesztusát Glendron nem láthatja, hisz mögötte sétál és nem is sejti a Nozarin név mögött megbújó dolgokat.
A kérdésre viszont, ami neki szól, mosolyogva válaszol.*
- Én diakónus vagyok Eeyr templomában, szerpap, ha úgy tetszik. *Pontosítja pozícióját. A kérdés második felére enyhe pírral az arcán válaszol.*
- A Fény Úrnője nem tiltja meg, hogy papjai vagy szolgálói ne szerethessenek szabadon. Bár az igaz, hogy hitünk gyakorlása mellett kevés időnk marad románcokra. *Nevet fel, ahogy kikerül egy egészen vizenyős szakaszt. Learon tréfája, mert reméli, hogy annak szánta, tiltakozó nevetést vált ki belőle.*
- Nade, Learon uram, hogy gondolod? *Önti szavakba ellenkezését.*
- Én a csinos lányokat szeretem, mint Karheia. *Tréfálkozik maga is, hisz meg kell hagyni, a barbár lány szemrevaló teremtés. Ha már Learon felvetette, hogy neki is lehet, olyan, aki tetszik.
De mielőtt bárki válaszolhatna, egy tompa cuppanásszerű hang hallatszik Karheia és Learon mögött és ha megfordulnak a hangra, akkor Glendront láthatják, ahogy derékig merült egy vizenyős talajrészen. A szilárdnak tetsző rész alatt viszont teljesen felázott a rothadásnak indult növényzet alatt a talaj és amikor a szerpap rálépett, a súlya alatt beszakadt és derékig merült a sűrű, mocsárszerű miazmában.*
- Az úrnő fényére, segítsetek! *Kiált oda a szerzetes elkerekedett szemekkel, ahogy lassú süllyedésbe kezd. Vadul csapkodni kezd, amitől még nagyobb részen szakítja fel a talaj vékony növényrétegét, csak rontva saját helyzetén.*
1182. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-10 16:43:49
Üzenet elküldve: 2020-04-10 16:43:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Mikor látja a jó szalonnát Glendron kezében és az még ráadásul kínálja is, Learon úgy dönt, hogy végül mégiscsak kér belőle, de csak egy-két falatot.*
-Na jó! Törj belőle légyszíves, de csak az íze kedvéért! *A pásztor nem öli meg az állatait, de az is tény, hogy imádja a szalonnát és gyerekkorában amikor a szomszédtól vettek, mindig rájárt reggelente mielőtt kivitte volna a jószágokat a mezőre, de sosem evett belőle többet, mint ami jóllakásához feltétlen elég volt. Most pedig még annyit se eszik, csak egy egészen keveset. A jövőbeni étkezések miatt nem aggódik, hiszen több varázslata is van arra, hogy jóllakhasson. Persze lehet, hogy némi kenyeret még érdemes lett volna bepakolni, de már mindegy. A Sajt-mester a szalonna után jó nagyokat kortyol kulacsából, majd kiönti a benne lévő maradékot, hogy új, tiszta vízzel tölthesse teli, aztán már indulnak is visszafelé. Mivel később nem szeretne azzal törődni, hogy esetlegesen fázni fog, megpróbál magára varázsolni egyet a kedvenc mágiái közül, majd pedig szépen besorol Karheia után, aki átveszi időközben a vezetésüket.*
-Neked is? Én is egészen jót álmodtam! Láttam nagyanyámat álmomban, és az az asszony mindig jót akart nekem, szóval úgy érzem, hogy a Szelleme vigyázni fog ránk a küldetésünk alatt. ~Vagy legalábbis megpróbálja a tőle telhetően!~ *Aztán Nozarin kerül szóba, Rheia bikája, amire Learonnak észrevehetetlenül megrándul egy izom a szája sarkában. Persze csak számára nem észrevehető, de ha valaki nagyon fürkészi az arcát, megláthatja ezt az aprócska rándulást, de aztán ugyanúgy ahogy előbb, mosolyba változik a pásztor képe, mintha mi sem történt volna.*
-Szóval akkor még jól megvagytok? Nem is zavarja, hogy csak úgy eljöttél velem egy ilyen veszélyes kalandra? *Érdeklődik a pásztormágus kedvesen. A következő téma pedig Glendron szerelmi élete, ami Learont is egészen foglalkoztatja, hiszen olyan ő, mint valami pletykás vénasszony. Mindig kéretlen tanácsokat osztogat a szerelmeseknek, ami a legtöbbször jól szokott elsülni.*
-Biztosan neki is van olyan asszony, aki tetszik! Vagy férfi? *Neveti el magát, hiszen ki tudja a mai időkben. Amon Rhuadon is hallatszanak pletykák egy bizonyos hivatali személyről, aki férfiakat szeret, lehet, hogy a templomszolgáknál sincs másképpen.*
*Mikor látja a jó szalonnát Glendron kezében és az még ráadásul kínálja is, Learon úgy dönt, hogy végül mégiscsak kér belőle, de csak egy-két falatot.*
-Na jó! Törj belőle légyszíves, de csak az íze kedvéért! *A pásztor nem öli meg az állatait, de az is tény, hogy imádja a szalonnát és gyerekkorában amikor a szomszédtól vettek, mindig rájárt reggelente mielőtt kivitte volna a jószágokat a mezőre, de sosem evett belőle többet, mint ami jóllakásához feltétlen elég volt. Most pedig még annyit se eszik, csak egy egészen keveset. A jövőbeni étkezések miatt nem aggódik, hiszen több varázslata is van arra, hogy jóllakhasson. Persze lehet, hogy némi kenyeret még érdemes lett volna bepakolni, de már mindegy. A Sajt-mester a szalonna után jó nagyokat kortyol kulacsából, majd kiönti a benne lévő maradékot, hogy új, tiszta vízzel tölthesse teli, aztán már indulnak is visszafelé. Mivel később nem szeretne azzal törődni, hogy esetlegesen fázni fog, megpróbál magára varázsolni egyet a kedvenc mágiái közül, majd pedig szépen besorol Karheia után, aki átveszi időközben a vezetésüket.*
-Neked is? Én is egészen jót álmodtam! Láttam nagyanyámat álmomban, és az az asszony mindig jót akart nekem, szóval úgy érzem, hogy a Szelleme vigyázni fog ránk a küldetésünk alatt. ~Vagy legalábbis megpróbálja a tőle telhetően!~ *Aztán Nozarin kerül szóba, Rheia bikája, amire Learonnak észrevehetetlenül megrándul egy izom a szája sarkában. Persze csak számára nem észrevehető, de ha valaki nagyon fürkészi az arcát, megláthatja ezt az aprócska rándulást, de aztán ugyanúgy ahogy előbb, mosolyba változik a pásztor képe, mintha mi sem történt volna.*
-Szóval akkor még jól megvagytok? Nem is zavarja, hogy csak úgy eljöttél velem egy ilyen veszélyes kalandra? *Érdeklődik a pásztormágus kedvesen. A következő téma pedig Glendron szerelmi élete, ami Learont is egészen foglalkoztatja, hiszen olyan ő, mint valami pletykás vénasszony. Mindig kéretlen tanácsokat osztogat a szerelmeseknek, ami a legtöbbször jól szokott elsülni.*
-Biztosan neki is van olyan asszony, aki tetszik! Vagy férfi? *Neveti el magát, hiszen ki tudja a mai időkben. Amon Rhuadon is hallatszanak pletykák egy bizonyos hivatali személyről, aki férfiakat szeret, lehet, hogy a templomszolgáknál sincs másképpen.*
1181. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-10 01:22:15
Üzenet elküldve: 2020-04-10 01:22:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia ezúttal bátorkodik a csapat élére menni, lévén, hogy már nagy vonalakban ismeri az útvonalat. Persze óvatosan, mind saját épségét illetően, mind a többiekét, akiket gyakran keres tekintetével.*
- Szép álmom volt az este, úgy hiszem ez jó előjel.
*Töri meg végül a csendet. Valóban sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint előző nap, bár továbbra is aggódó tekintettel figyel mindent, ennek ellenére a kedve szemmel láthatóan sokat javult.*
- Hüm, bárcsak itt lenne Nozarin is.
*Sóhajtja epekedve, és kissé meggondolatlanul, de már nem tudja megmásítani szavait, csupán abban bízik, hogy Learon nem veszi rossz néven.*
- Glendron, te egyébként Eeyr pap vagy, ugye? Az ilyen kiemelkedő hithű személyek szerethetnek szabadon, vagy minden időtöket, és figyelmeteket Eeyrnek szentelitek? Van bármi szabály, ami köt titeket?
*Érdeklődik ő is, ha már úgyis ilyen hosszú útnak vágtak neki, így talán gyorsabban eltelik az idő, és egyébként sem árt összeszokniuk, ha már egymás segítségére vannak szorulva.*
*Karheia ezúttal bátorkodik a csapat élére menni, lévén, hogy már nagy vonalakban ismeri az útvonalat. Persze óvatosan, mind saját épségét illetően, mind a többiekét, akiket gyakran keres tekintetével.*
- Szép álmom volt az este, úgy hiszem ez jó előjel.
*Töri meg végül a csendet. Valóban sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint előző nap, bár továbbra is aggódó tekintettel figyel mindent, ennek ellenére a kedve szemmel láthatóan sokat javult.*
- Hüm, bárcsak itt lenne Nozarin is.
*Sóhajtja epekedve, és kissé meggondolatlanul, de már nem tudja megmásítani szavait, csupán abban bízik, hogy Learon nem veszi rossz néven.*
- Glendron, te egyébként Eeyr pap vagy, ugye? Az ilyen kiemelkedő hithű személyek szerethetnek szabadon, vagy minden időtöket, és figyelmeteket Eeyrnek szentelitek? Van bármi szabály, ami köt titeket?
*Érdeklődik ő is, ha már úgyis ilyen hosszú útnak vágtak neki, így talán gyorsabban eltelik az idő, és egyébként sem árt összeszokniuk, ha már egymás segítségére vannak szorulva.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937