Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 62 (1221. - 1240. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1240. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-04 15:23:54
Üzenet elküldve: 2020-05-04 15:23:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Három ork az útszélen//
- Itt egy jöttment van. Az Te vagy. *állapítja meg Grimor továbbra is az egykedvűség megmintázott szobraként.*
- Csapat. Tudod, mi az? *bámul hideg, sárgás szemeivel a köpcös képébe a nagydarab ork. ~Szép terv, jó terv~ csak éppen Grimor nem tudja, elég gógyijuk van-e hozzá.*
- Nem szeretem, ha fenyegetnek. *teszi hozzá összehúzva a szemeit, egyelőre még higgadtan.*
_ Ha azt akarod, hogy veletek tartsak, együtt kell működjünk. Képes vagy rá? *kérdezi meg, valóban kíváncsian, a hőzöngőtől.
Ha képes belőle valami érdemi választ kicsiholni, és kicsit alább adja a barlangi vezérségnél, akkor, igen akkor velük fog tartani.*
- Régi szabály: nem ölünk, csak vámot szedünk. *mondja ki a régi verdiktet, kutatón nézve egyikről a másikra: elfogadja-e a másik kettő.
Jól tudja, ha ehhez tartják magukat, akkor békén hagyják a tábort a városiak, és jó ideig el lehet itt boldogulni. De ha hulla is van, főleg ha több hulla, akkor jönnek a felesleges zaklatások, amit Grimor a maga részéről szeret elkerülni.*
- Különben egyhamar itt teremnek a városiak. *fűzi hozzá azért a magyarázatot, ha nem esne le nekik maguktól a tollpihe.
És ha sikerül dűlőre jutniuk egymással, csak akkor keres ő is magának valami helyet átellenben, nem messze a folyón átívelő hídtól, a bokrok takarásában, ahonnan szemmel tarthatják a Lihanechbe vezető, északi karavánutat és a Torony felé elhaladókat is. Bár a Torony látogatóit Grimor szerint jobb nem abajgatni. Csúnyán el tudnak bánni az őket zaklatókkal.*
- Mi a neved? *kérdezi meg még előtte a heges arcút.*
- Na és Neked? *bámul az elf külsejűre. ~Legalább van íja.~*
- És őt? Hogy hívják? *nézi meg a kutyát.*
- Itt egy jöttment van. Az Te vagy. *állapítja meg Grimor továbbra is az egykedvűség megmintázott szobraként.*
- Csapat. Tudod, mi az? *bámul hideg, sárgás szemeivel a köpcös képébe a nagydarab ork. ~Szép terv, jó terv~ csak éppen Grimor nem tudja, elég gógyijuk van-e hozzá.*
- Nem szeretem, ha fenyegetnek. *teszi hozzá összehúzva a szemeit, egyelőre még higgadtan.*
_ Ha azt akarod, hogy veletek tartsak, együtt kell működjünk. Képes vagy rá? *kérdezi meg, valóban kíváncsian, a hőzöngőtől.
Ha képes belőle valami érdemi választ kicsiholni, és kicsit alább adja a barlangi vezérségnél, akkor, igen akkor velük fog tartani.*
- Régi szabály: nem ölünk, csak vámot szedünk. *mondja ki a régi verdiktet, kutatón nézve egyikről a másikra: elfogadja-e a másik kettő.
Jól tudja, ha ehhez tartják magukat, akkor békén hagyják a tábort a városiak, és jó ideig el lehet itt boldogulni. De ha hulla is van, főleg ha több hulla, akkor jönnek a felesleges zaklatások, amit Grimor a maga részéről szeret elkerülni.*
- Különben egyhamar itt teremnek a városiak. *fűzi hozzá azért a magyarázatot, ha nem esne le nekik maguktól a tollpihe.
És ha sikerül dűlőre jutniuk egymással, csak akkor keres ő is magának valami helyet átellenben, nem messze a folyón átívelő hídtól, a bokrok takarásában, ahonnan szemmel tarthatják a Lihanechbe vezető, északi karavánutat és a Torony felé elhaladókat is. Bár a Torony látogatóit Grimor szerint jobb nem abajgatni. Csúnyán el tudnak bánni az őket zaklatókkal.*
- Mi a neved? *kérdezi meg még előtte a heges arcút.*
- Na és Neked? *bámul az elf külsejűre. ~Legalább van íja.~*
- És őt? Hogy hívják? *nézi meg a kutyát.*
1239. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 22:04:49
Üzenet elküldve: 2020-05-03 22:04:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Lépked az ösvényen nagyon is sietősen. A fény ha minden igaz mögüle bukkan fel, így kénytelen hátranézni, azután az öreg mondandójára még hátrébb. Amit lát a fényen túl, az rémisztő. Nyög egyet, bármi is az a valami, ennyi szemmel meg szájjal, nem akarja kideríteni. Siet tehát tovább.
Mikor megérkeznek, tétovázás nélkül belép, azután néz csak körbe. Kicsiny kunyhó, kellemes, otthonos, meleg. A levegőben étel illata úszik. Halkan megkordul a gyomra válaszképp. Reggel óta nem evett, bár ki tudja mikor volt az, lehet csak néhány órája. Frandrhoz hasonlóan ő is érzi a gyengeséget. A fáradságot, ami most, hogy megszűntek a körülmények mázsaként zuhan rá. Nem vágyik másra, csak, hogy leülhessen, pihenjen egy fél órácskát, azután betuszkoljon a száján valamennyi ételt. De ezt, most nem engedheti meg. *
- Jó estét - * köszön a másik öregnek, aki odabenn pipázik. Rámosolyog illendően, enyhén persze meg is lepődik, de ez az érzelem meglapul benne. Ez most nem fontos, helyette rögtön robog az ágyhoz ahol Alyo fekszik.
Krestvir is ott van. Szomorúan tekint rá, úgy tűnik a varázslónőt mélyen érinti a vadász látványa. A tündért is, de addig nem gyászol, amíg nincs vége. *
- Valami gyógyító ital biztos segítene rajta, valamelyik zöld italom... meg kellene egy vizes rongy, legalább nyakig le kell törölni a sárt - * a rongynál az öregekhez tekint kérőn, hátha sikerül valamit adniuk, közben a mocsárból magával hozott takarót ráteríti a nőre. A semminél jobb. *
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Lépked az ösvényen nagyon is sietősen. A fény ha minden igaz mögüle bukkan fel, így kénytelen hátranézni, azután az öreg mondandójára még hátrébb. Amit lát a fényen túl, az rémisztő. Nyög egyet, bármi is az a valami, ennyi szemmel meg szájjal, nem akarja kideríteni. Siet tehát tovább.
Mikor megérkeznek, tétovázás nélkül belép, azután néz csak körbe. Kicsiny kunyhó, kellemes, otthonos, meleg. A levegőben étel illata úszik. Halkan megkordul a gyomra válaszképp. Reggel óta nem evett, bár ki tudja mikor volt az, lehet csak néhány órája. Frandrhoz hasonlóan ő is érzi a gyengeséget. A fáradságot, ami most, hogy megszűntek a körülmények mázsaként zuhan rá. Nem vágyik másra, csak, hogy leülhessen, pihenjen egy fél órácskát, azután betuszkoljon a száján valamennyi ételt. De ezt, most nem engedheti meg. *
- Jó estét - * köszön a másik öregnek, aki odabenn pipázik. Rámosolyog illendően, enyhén persze meg is lepődik, de ez az érzelem meglapul benne. Ez most nem fontos, helyette rögtön robog az ágyhoz ahol Alyo fekszik.
Krestvir is ott van. Szomorúan tekint rá, úgy tűnik a varázslónőt mélyen érinti a vadász látványa. A tündért is, de addig nem gyászol, amíg nincs vége. *
- Valami gyógyító ital biztos segítene rajta, valamelyik zöld italom... meg kellene egy vizes rongy, legalább nyakig le kell törölni a sárt - * a rongynál az öregekhez tekint kérőn, hátha sikerül valamit adniuk, közben a mocsárból magával hozott takarót ráteríti a nőre. A semminél jobb. *
1238. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 21:29:52
Üzenet elküldve: 2020-05-03 21:29:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Toronyiránt //
* A fűtenger hullámzik, mintha egy hatalmas egybefüggő víztömeg lenne. Sok emléket hoznak felszínre az öregben ezek a hullámok. Van benne ilyen is olyan is. Legfőképpen az, hogy érdesem vigyázni ezen a környéken, mivel a legapróbbtól a legnagyobbig találhatóak erre veszedelmes lények, amelyek néhány pillanat alatt végeznek az áldozatukkal. na meg ott van még maga a vidék gyilkos természete is. A hőség meg a délibábok is rengeteg életet követeltek már. Ezt a veszélyes vidéket egy másik szintén veszélyes váltja. Az ingoványba gyakran nem jut be még a napfény sem. Nem kell tartani a délibábok vagy a hőség miatt. Cserébe elég egy rossz lépés és örökre eltűnsz nyomtalanul. Itt is akadnak veszélyes lények szép számmal. A méretük lényegtelen itt is. Talán ez a hely komorabb, mint a puszta. A pusztulás szaga belengi az egésze, folyton emlékeztetve rá a vándort, hogy talán ő a következő. Isqhea szavaira bólogatni kezd. A kereskedők és vándorok sok történetet mesélnek az itt lakó rémségekről. Talán, ha a fele igaz a mendemondáknak. Viszont annyi pont elég is, hogy féljék a helyet.*
- Igazad lehet. Sok történetet hallani az itt keresztül haladóktól. Még az is aggasztó, ha a fele igaz annak, amit mondanak.* Adja tudtára a másiknak a saját gondolatait erről a helyről. A további információk meglepik az apókát.*
- Igazán? Soha nem tudtam, hogy mekkora ennek a helynek a kiterjedése teljesen. Egyedül nem bóklásztam még errefelé. Utazásaim során általában kereskedő karavánokhoz csatlakozom. Nem tudom, hogy mitől változik ez a hely, de biztosan van rá valamilyen válasz.* Nem akar ostobaságot mondani, ezért nem is mond semmi ilyesmit. A pihenés gondolata, mint az édes méz. Viszont nem élne a lehetőséggel.*
- Akármennyire is csábító a gondolat, de inkább tovább mennék. Majd Arborg mester tornyánál pihennék meg inkább. Ott sokkal biztonságosabb. Ha itt elülők, már nem biztos, hogy egykönnyen talpra állok. Inkább nem kockáztassunk!* Azért a kulacsát ő is előkapja, hogy csillapítsa szomját a város vizével. Tőle aztán nyugodtan folytathatják tovább útjukat.*
* A fűtenger hullámzik, mintha egy hatalmas egybefüggő víztömeg lenne. Sok emléket hoznak felszínre az öregben ezek a hullámok. Van benne ilyen is olyan is. Legfőképpen az, hogy érdesem vigyázni ezen a környéken, mivel a legapróbbtól a legnagyobbig találhatóak erre veszedelmes lények, amelyek néhány pillanat alatt végeznek az áldozatukkal. na meg ott van még maga a vidék gyilkos természete is. A hőség meg a délibábok is rengeteg életet követeltek már. Ezt a veszélyes vidéket egy másik szintén veszélyes váltja. Az ingoványba gyakran nem jut be még a napfény sem. Nem kell tartani a délibábok vagy a hőség miatt. Cserébe elég egy rossz lépés és örökre eltűnsz nyomtalanul. Itt is akadnak veszélyes lények szép számmal. A méretük lényegtelen itt is. Talán ez a hely komorabb, mint a puszta. A pusztulás szaga belengi az egésze, folyton emlékeztetve rá a vándort, hogy talán ő a következő. Isqhea szavaira bólogatni kezd. A kereskedők és vándorok sok történetet mesélnek az itt lakó rémségekről. Talán, ha a fele igaz a mendemondáknak. Viszont annyi pont elég is, hogy féljék a helyet.*
- Igazad lehet. Sok történetet hallani az itt keresztül haladóktól. Még az is aggasztó, ha a fele igaz annak, amit mondanak.* Adja tudtára a másiknak a saját gondolatait erről a helyről. A további információk meglepik az apókát.*
- Igazán? Soha nem tudtam, hogy mekkora ennek a helynek a kiterjedése teljesen. Egyedül nem bóklásztam még errefelé. Utazásaim során általában kereskedő karavánokhoz csatlakozom. Nem tudom, hogy mitől változik ez a hely, de biztosan van rá valamilyen válasz.* Nem akar ostobaságot mondani, ezért nem is mond semmi ilyesmit. A pihenés gondolata, mint az édes méz. Viszont nem élne a lehetőséggel.*
- Akármennyire is csábító a gondolat, de inkább tovább mennék. Majd Arborg mester tornyánál pihennék meg inkább. Ott sokkal biztonságosabb. Ha itt elülők, már nem biztos, hogy egykönnyen talpra állok. Inkább nem kockáztassunk!* Azért a kulacsát ő is előkapja, hogy csillapítsa szomját a város vizével. Tőle aztán nyugodtan folytathatják tovább útjukat.*
1237. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 17:21:23
Üzenet elküldve: 2020-05-03 17:21:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
// Toronyiránt //
*Ilyenkor, a Nap és a Hold havában a Füves puszta fűtengere más magasra ér. De a két vándor lassan maga mögött hagyja a végtelenek tűnő hullámzást, ami megint eszébe juttatja Isqehának a tenger iránti vágyát, és Leon meséit, aki délről jött, és kalóz volt, és volt benne valami titokzatos, talán (Isq ezt valószínűleg soha nem vallaná be, még magának sem, nemhogy másnak) épp emiatt berzenkedett annyira, irigykedőn, ellene kezdetben Vadvédben, ki tudja. Mindenesetre valami olyasmit hozott magával, aminek tengerszaga volt, és amit nem tudott levetkezni még az erdőmélyi erődben sem.
De amíg a pusztai fű hullámzása nagyon is jóleső módon idézhette fel az elméjükben a tengert, addig az egyre ingoványosabbá, zsombékosabbá és főleg bűzösebbé váló vidék körülöttük és az egyre süppedősebbé váló út a lábuk alatt sokkal visszataszítóbb, és jóval kevesebb álmodozásra okot adó módon juttathatja eszükbe a víz hatalmát.
Oda kell figyelni arra, merre lépkednek, és tartani az irányt, amerre az ingoványban vezető kitaposott, északra vezető út tart, és semmiképp nem letérni róla. Így a kedvük is, és a beszélgetés fonala is megcsappan kicsit, cserébe viszont haladnak, állhatatosan a kitűzött úti céljuk felé.*
- Sok gonosz dolog van itt az Ingoványban! *mondja ki Isq a gondolatait, ahogy már egy ideje csendben haladnak, és a táj észrevehetően változik körülöttük.*
- A feldúlt karavánpihenő elhagyatott romjai, csontok garmadája, furcsa, rejtőző lények...
- Maga az is természetellenes, hogy a tó környékéről ennyire lehúzódott a láp és a posvány délre. Régen csak a tó környéke volt ilyen, de még ott sem volt ilyen állandó, mindent átható bűz és rothadásszag. *mondja az apónak.*
- Csak már túljutnánk rajta, és elérnénk a tó partjára. Onnan már könnyebb lesz. Abogr mester jelenléte mintha megszelídítené azt a részét a tóvidéknek. *mondja Xungra pillantva, kutatóan.*
- Megálljunk egy kicsi időre pihenni? *kérdezi, és előveszi a kulacsát, hogy igyon. Hosszú, hosszú órák óta gyalogolnak.*
- Vagy érjünk oda előbb a tóhoz? *kérdezi, és ha az apó pihenőt kér, ő nem kifogásolja semmiképpen. Igazán rájuk fér. No meg még akkor is odaérnek napnyugta előtt, ha most pihennek a lápban egy fertályórácskát.*
*Ilyenkor, a Nap és a Hold havában a Füves puszta fűtengere más magasra ér. De a két vándor lassan maga mögött hagyja a végtelenek tűnő hullámzást, ami megint eszébe juttatja Isqehának a tenger iránti vágyát, és Leon meséit, aki délről jött, és kalóz volt, és volt benne valami titokzatos, talán (Isq ezt valószínűleg soha nem vallaná be, még magának sem, nemhogy másnak) épp emiatt berzenkedett annyira, irigykedőn, ellene kezdetben Vadvédben, ki tudja. Mindenesetre valami olyasmit hozott magával, aminek tengerszaga volt, és amit nem tudott levetkezni még az erdőmélyi erődben sem.
De amíg a pusztai fű hullámzása nagyon is jóleső módon idézhette fel az elméjükben a tengert, addig az egyre ingoványosabbá, zsombékosabbá és főleg bűzösebbé váló vidék körülöttük és az egyre süppedősebbé váló út a lábuk alatt sokkal visszataszítóbb, és jóval kevesebb álmodozásra okot adó módon juttathatja eszükbe a víz hatalmát.
Oda kell figyelni arra, merre lépkednek, és tartani az irányt, amerre az ingoványban vezető kitaposott, északra vezető út tart, és semmiképp nem letérni róla. Így a kedvük is, és a beszélgetés fonala is megcsappan kicsit, cserébe viszont haladnak, állhatatosan a kitűzött úti céljuk felé.*
- Sok gonosz dolog van itt az Ingoványban! *mondja ki Isq a gondolatait, ahogy már egy ideje csendben haladnak, és a táj észrevehetően változik körülöttük.*
- A feldúlt karavánpihenő elhagyatott romjai, csontok garmadája, furcsa, rejtőző lények...
- Maga az is természetellenes, hogy a tó környékéről ennyire lehúzódott a láp és a posvány délre. Régen csak a tó környéke volt ilyen, de még ott sem volt ilyen állandó, mindent átható bűz és rothadásszag. *mondja az apónak.*
- Csak már túljutnánk rajta, és elérnénk a tó partjára. Onnan már könnyebb lesz. Abogr mester jelenléte mintha megszelídítené azt a részét a tóvidéknek. *mondja Xungra pillantva, kutatóan.*
- Megálljunk egy kicsi időre pihenni? *kérdezi, és előveszi a kulacsát, hogy igyon. Hosszú, hosszú órák óta gyalogolnak.*
- Vagy érjünk oda előbb a tóhoz? *kérdezi, és ha az apó pihenőt kér, ő nem kifogásolja semmiképpen. Igazán rájuk fér. No meg még akkor is odaérnek napnyugta előtt, ha most pihennek a lápban egy fertályórácskát.*
1236. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 16:54:05
Üzenet elküldve: 2020-05-03 16:54:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Három ork az úton//
-Irány az út. *Tápászkodik fel a földről, véletlenül sem engedve el az oldalán lógó szablya markolatát.*
-Majd ott a közelben elejtünk valamit. Nem sok minden van ebben a rothadó mocsárban, jó esetben néhány pocok.
*Megtörli verejtékező homlokát, majd Grimor felé fordul.*
-Látom, van beszélőkéd. Ide hallgass. Velünk tarthatsz, de a legelső gyanús mozdulatra felhasítalak. Nem bízom a jöttmentekbe, míg nem bizonyítottak. He?
*Elindul Ordonok után, göcsörtös ujjait még mindig fegyverén pihentetve. Soha sem tudhatja az ork, főleg, ha fajtársról van szó. Odahaza a legkisebb dolog miatt is képesek voltak egymás vérét ontani, s nem kétli, hogy máshol is hasonlóképp rendezik apró-csetlő ügyeiket.*
-Aki Északra tart, vagy épp a Mágustoronyba... Annak bizony meg kell fizetnie az árát.
*Sziszegi vicsorba illő vigyorral. Nem telik el néhány perc, s már szemük elé is tárul a szóban forgó út.*
-Csak ne legyünk nagyon szem előtt. Nem szeretném, ha visszafordulnának, amint meglátnak. Van itt elég cserjés, ott még a nap sem tűz úgy. *Biccent fejével az út mentén húzódó bokrok felé, majd példát mutatva le is heveredik az egyik tövébe.*
-Látsz valami ehetőt? *A kérdés már Ordonokhoz szegeződik. Ugyan korog a gyomra, de a hosszú hetek alatt már megszokta az éhezést. Egy éjjel hús nélkül nem kottyan meg neki.*
-Irány az út. *Tápászkodik fel a földről, véletlenül sem engedve el az oldalán lógó szablya markolatát.*
-Majd ott a közelben elejtünk valamit. Nem sok minden van ebben a rothadó mocsárban, jó esetben néhány pocok.
*Megtörli verejtékező homlokát, majd Grimor felé fordul.*
-Látom, van beszélőkéd. Ide hallgass. Velünk tarthatsz, de a legelső gyanús mozdulatra felhasítalak. Nem bízom a jöttmentekbe, míg nem bizonyítottak. He?
*Elindul Ordonok után, göcsörtös ujjait még mindig fegyverén pihentetve. Soha sem tudhatja az ork, főleg, ha fajtársról van szó. Odahaza a legkisebb dolog miatt is képesek voltak egymás vérét ontani, s nem kétli, hogy máshol is hasonlóképp rendezik apró-csetlő ügyeiket.*
-Aki Északra tart, vagy épp a Mágustoronyba... Annak bizony meg kell fizetnie az árát.
*Sziszegi vicsorba illő vigyorral. Nem telik el néhány perc, s már szemük elé is tárul a szóban forgó út.*
-Csak ne legyünk nagyon szem előtt. Nem szeretném, ha visszafordulnának, amint meglátnak. Van itt elég cserjés, ott még a nap sem tűz úgy. *Biccent fejével az út mentén húzódó bokrok felé, majd példát mutatva le is heveredik az egyik tövébe.*
-Látsz valami ehetőt? *A kérdés már Ordonokhoz szegeződik. Ugyan korog a gyomra, de a hosszú hetek alatt már megszokta az éhezést. Egy éjjel hús nélkül nem kottyan meg neki.*
1235. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 12:31:17
Üzenet elküldve: 2020-05-03 12:31:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*A varázslat sikerül, de a fény csak annyira jó, hogy megvilágítsa azt a temérdek rémséget, ami az ingoványból előbukkan. Illetve, hogy Krestvir fejét kitisztítsa... Képzelgései elhalványulnak és ugyan a valóság is borzalmas, legalább láthatja, hogy mivel állnak szemben és nem nyomja össze a sötétség magánya, mert észleli, hogy körülötte vannak a társai.
Persze, így sem sokkal jobb a helyzet, mert ez a felfoghatatlan, nyüzsgő tömeg olyan förtelmes, hogy alighanem megkövülne a rettenettől, ha Frandr nem iramodna neki mögötte.
A harcos jelenléte észre téríti és hajtja tovább. Bár alig hiszi, hogy ezek elől elmenekülhetnének, a vezetőjükké előlépett kis öreg céltudatos haladása reményt kínál. Nem tudhatják, bízhatnak-e benne, de aligha van jobb lehetőségük. Itt igazán semmiben sem lehetnek biztosak, még az is lehet, hogy még mindig a mocsárban állnak és amit most látnak, csak hallucináció... De erre most nem akar gondolni, mert így sem fényes az elmeállapota, pedig most volna csak igazán szükség rá, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni.
Csak fut és fut, ahogy a lába bírja, időnként pillant csak hátra a szeme sarkából, hogy Frandr megvan-e még, de közben az üldözőikre igyekszik nem ráfókuszálni tekintetével.
Mikor az öreg fölhívja a figyelmüket a menedékre, nem áll meg, a többiek után berohan és félreáll az ajtóból, majd csak akkor nyugszik meg, mikor látja, hogy a harcos is beért mögötte, aztán a kis öreg is és az ajtóra retesz került.
A megnyugszik az mondjuk erős kifejezés, a szíve zaklatottan verdes és nem pusztán a megerőltető iramtól.*
- Megerősítsem az ajtót? - *Kérdi az öregtől kapkodva, s tenyere már a nyílászáró felé fordul, de igét csak akkor mormol, ha a férfi válaszolt és ennek szükségét látja.
Amennyiben megnyugtatják, hogy az ajtó így is kívül tartja a rémségeket és biztonságban vannak, leengedi a karját és azon van, hogy maga is kimerülten összeroskadjon, mikor az öreg utasításai emlékeztetik Alyo-ra. Úgyhogy még talpon marad és Laort követve megy, hogy ránézzen a nőre, hogy van...
Ám az egyik sarokból felhangzó újabb hangra megtorpan. Eddig valahogy elkerülte figyelmét a szakállas férfi.
Ahogy hallgatja, felrémlik neki, hogy a kis öreg is Abogrt emlegette korábban, bár akkor nem volt olyan állapotban, hogy igazán felfogja, mit beszélnek körülötte.
Tehát ez a két férfi Abogr ismerőse volna és valami módon tudtak is róla, hogy érkezni fognak?
Frandr megelőzi a kérdéssel, mert ő is kíváncsi volna, hogy kik érkeztek ide előttük. Worenthel és Taitossal talán sosem jutottak el ilyen mélyre, bár őszintén fogalma sincs már, hogy hol vannak...
Miközben ácsorog és hallgat, észre sem veszi, hogy még mindig reszket és zihál, vagy sír. Még a kendőt is elfelejtette lehúzni az arca elől, pedig akkor talán könnyebben kapna levegőt.
Tele van kérdésekkel, beszélni szeretne a két férfival, de előbb kicsit össze kell szedje magát. Még köszönetet mondani sem tud. Zavara teljes. Egy hang még mindig azt mondja a fejében, hogy nem kellene csak úgy megbízniuk az két idegenben, de még abban sem, amit látnak, viszont a kétségbeesés meg arra buzdítja, hogy higgye el, hogy biztonságban vannak, mert akkor végre megpihenhet.
Figyeli, milyen válasz érkezik Frandr kérdésére, közben pedig kapkodva meghajol, szavak helyett egyelőre ennyivel felelve az idegeneknek, majd korábbi célja szerint odamegy most már az eszméletlen íjásznőhöz.*
- Lé-lélegzik? - *Kérdi halkan, sírósan Laort, s ha nem volna egyértelmű, remegő kezét még oda is teszi a nő mellkasa alá és a szájához hajol fülével, hogy kifigyelje a légzését. Mindehhez persze leveszi a nő arcáról a kendőt, ha az még mindig ott volna és igyekszik megtisztogatni az arcát a köpenye ép belsejével.
Sajnos nem ért az orvosláshoz, de arra gyanakszik, hogy a nő vagy a fuldoklástól vesztette eszméletét, vagy az ijedtségtől. Sebekkel tudja mit kezdjen, ezzel azonban nem. A sarat nem tudja eltávolítani a nő tüdejéből. De ha lélegzik, akkor talán rendben lesz...
Ha meggyőződött a nő állapotáról, akkor az ágya közelében leül, nekitámaszkodik a falnak és Kilencediket is megpróbálja előcsalogatni, ha eddig még nem bújt volna elő magától.*
- Kilencedik... Jól vagy? - *Simítja meg a "dudort" a nyakán.
Mikor az öreg figyelmezteti, hogy a fény bántja a szemét, körülnéz, mintha keresné azt a fényt. Majd pedig a gyertyákra...*
- Csak... egy kis időt kérek még... kérem... - *Adja a gyerekes választ, mert nem akarózik még gyertyák halovány fényében maradnia a nappali világosság után. Ez nagyobb biztonságérzetet ad a számára azok után, amiket látott.
Mély levegőt vesz, hogy képes legyen beszélni hosszabban és összefüggően.*
- Köszönöm a segítségüket! - *Kezdi ezzel, egy-egy pillantást vetve a két idegenre. Majd társait veszi szemügyre, rendben vannak-e a kimerültségen túl és tényleg mind megvannak-e.*
- Hol vagyunk most? Lanawinon még?... Tudják, mi történik itt? Mik azok a tornyok a távolban? - *Adja elő az őt jelenleg leginkább foglalkoztató kérdéseket, mert egyébként számtalan volna még. A sírást közben abbahagyja és arra is rájön, hogy a kendőt leveheti, úgyhogy lehúzza azt az arca elől és köpenye ujjába törli az arcát szórakozottan, tovább mocskolva magát.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*A varázslat sikerül, de a fény csak annyira jó, hogy megvilágítsa azt a temérdek rémséget, ami az ingoványból előbukkan. Illetve, hogy Krestvir fejét kitisztítsa... Képzelgései elhalványulnak és ugyan a valóság is borzalmas, legalább láthatja, hogy mivel állnak szemben és nem nyomja össze a sötétség magánya, mert észleli, hogy körülötte vannak a társai.
Persze, így sem sokkal jobb a helyzet, mert ez a felfoghatatlan, nyüzsgő tömeg olyan förtelmes, hogy alighanem megkövülne a rettenettől, ha Frandr nem iramodna neki mögötte.
A harcos jelenléte észre téríti és hajtja tovább. Bár alig hiszi, hogy ezek elől elmenekülhetnének, a vezetőjükké előlépett kis öreg céltudatos haladása reményt kínál. Nem tudhatják, bízhatnak-e benne, de aligha van jobb lehetőségük. Itt igazán semmiben sem lehetnek biztosak, még az is lehet, hogy még mindig a mocsárban állnak és amit most látnak, csak hallucináció... De erre most nem akar gondolni, mert így sem fényes az elmeállapota, pedig most volna csak igazán szükség rá, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni.
Csak fut és fut, ahogy a lába bírja, időnként pillant csak hátra a szeme sarkából, hogy Frandr megvan-e még, de közben az üldözőikre igyekszik nem ráfókuszálni tekintetével.
Mikor az öreg fölhívja a figyelmüket a menedékre, nem áll meg, a többiek után berohan és félreáll az ajtóból, majd csak akkor nyugszik meg, mikor látja, hogy a harcos is beért mögötte, aztán a kis öreg is és az ajtóra retesz került.
A megnyugszik az mondjuk erős kifejezés, a szíve zaklatottan verdes és nem pusztán a megerőltető iramtól.*
- Megerősítsem az ajtót? - *Kérdi az öregtől kapkodva, s tenyere már a nyílászáró felé fordul, de igét csak akkor mormol, ha a férfi válaszolt és ennek szükségét látja.
Amennyiben megnyugtatják, hogy az ajtó így is kívül tartja a rémségeket és biztonságban vannak, leengedi a karját és azon van, hogy maga is kimerülten összeroskadjon, mikor az öreg utasításai emlékeztetik Alyo-ra. Úgyhogy még talpon marad és Laort követve megy, hogy ránézzen a nőre, hogy van...
Ám az egyik sarokból felhangzó újabb hangra megtorpan. Eddig valahogy elkerülte figyelmét a szakállas férfi.
Ahogy hallgatja, felrémlik neki, hogy a kis öreg is Abogrt emlegette korábban, bár akkor nem volt olyan állapotban, hogy igazán felfogja, mit beszélnek körülötte.
Tehát ez a két férfi Abogr ismerőse volna és valami módon tudtak is róla, hogy érkezni fognak?
Frandr megelőzi a kérdéssel, mert ő is kíváncsi volna, hogy kik érkeztek ide előttük. Worenthel és Taitossal talán sosem jutottak el ilyen mélyre, bár őszintén fogalma sincs már, hogy hol vannak...
Miközben ácsorog és hallgat, észre sem veszi, hogy még mindig reszket és zihál, vagy sír. Még a kendőt is elfelejtette lehúzni az arca elől, pedig akkor talán könnyebben kapna levegőt.
Tele van kérdésekkel, beszélni szeretne a két férfival, de előbb kicsit össze kell szedje magát. Még köszönetet mondani sem tud. Zavara teljes. Egy hang még mindig azt mondja a fejében, hogy nem kellene csak úgy megbízniuk az két idegenben, de még abban sem, amit látnak, viszont a kétségbeesés meg arra buzdítja, hogy higgye el, hogy biztonságban vannak, mert akkor végre megpihenhet.
Figyeli, milyen válasz érkezik Frandr kérdésére, közben pedig kapkodva meghajol, szavak helyett egyelőre ennyivel felelve az idegeneknek, majd korábbi célja szerint odamegy most már az eszméletlen íjásznőhöz.*
- Lé-lélegzik? - *Kérdi halkan, sírósan Laort, s ha nem volna egyértelmű, remegő kezét még oda is teszi a nő mellkasa alá és a szájához hajol fülével, hogy kifigyelje a légzését. Mindehhez persze leveszi a nő arcáról a kendőt, ha az még mindig ott volna és igyekszik megtisztogatni az arcát a köpenye ép belsejével.
Sajnos nem ért az orvosláshoz, de arra gyanakszik, hogy a nő vagy a fuldoklástól vesztette eszméletét, vagy az ijedtségtől. Sebekkel tudja mit kezdjen, ezzel azonban nem. A sarat nem tudja eltávolítani a nő tüdejéből. De ha lélegzik, akkor talán rendben lesz...
Ha meggyőződött a nő állapotáról, akkor az ágya közelében leül, nekitámaszkodik a falnak és Kilencediket is megpróbálja előcsalogatni, ha eddig még nem bújt volna elő magától.*
- Kilencedik... Jól vagy? - *Simítja meg a "dudort" a nyakán.
Mikor az öreg figyelmezteti, hogy a fény bántja a szemét, körülnéz, mintha keresné azt a fényt. Majd pedig a gyertyákra...*
- Csak... egy kis időt kérek még... kérem... - *Adja a gyerekes választ, mert nem akarózik még gyertyák halovány fényében maradnia a nappali világosság után. Ez nagyobb biztonságérzetet ad a számára azok után, amiket látott.
Mély levegőt vesz, hogy képes legyen beszélni hosszabban és összefüggően.*
- Köszönöm a segítségüket! - *Kezdi ezzel, egy-egy pillantást vetve a két idegenre. Majd társait veszi szemügyre, rendben vannak-e a kimerültségen túl és tényleg mind megvannak-e.*
- Hol vagyunk most? Lanawinon még?... Tudják, mi történik itt? Mik azok a tornyok a távolban? - *Adja elő az őt jelenleg leginkább foglalkoztató kérdéseket, mert egyébként számtalan volna még. A sírást közben abbahagyja és arra is rájön, hogy a kendőt leveheti, úgyhogy lehúzza azt az arca elől és köpenye ujjába törli az arcát szórakozottan, tovább mocskolva magát.*
1234. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 10:41:09
Üzenet elküldve: 2020-05-03 10:41:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Gőze nincsen arról, hogy hol van, vagy arról, hogy ki ez a fickó és igazából nem is érdekli. De abban biztos, hogy nagyon nem szimpatikus, Alyo konkrétan attól a plafonon van, ahogyan a pipát szívja, de azért körbepillant, mikor amaz azt mondja. Nehéz lenne leírnia a benne lejátszódó érzéseket, de talán a düh eléggé hangsúlyos, és a haragját csak elmélyíti az, hogy a másik egy mély, filozófia vitába akar bocsátkozni a halál megfelelő idejéről meg arról, hogy talán nem is hallucinál. Dühös és egyszerre rendkívül fásult is. Még Syoudnak is jobban örült volna.*
- Honnan tudjam, hogy nem a tulajdon vízióm akar meggyőzni arról, hogy nem is vízió?
*Alyo nem is Alyo lenne, ha nem lenne néhány pikírt megjegyzése.*
- A mocsárra.
*Meg a sáros ízre a szájában, ezt mintha most nem érezné.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Gőze nincsen arról, hogy hol van, vagy arról, hogy ki ez a fickó és igazából nem is érdekli. De abban biztos, hogy nagyon nem szimpatikus, Alyo konkrétan attól a plafonon van, ahogyan a pipát szívja, de azért körbepillant, mikor amaz azt mondja. Nehéz lenne leírnia a benne lejátszódó érzéseket, de talán a düh eléggé hangsúlyos, és a haragját csak elmélyíti az, hogy a másik egy mély, filozófia vitába akar bocsátkozni a halál megfelelő idejéről meg arról, hogy talán nem is hallucinál. Dühös és egyszerre rendkívül fásult is. Még Syoudnak is jobban örült volna.*
- Honnan tudjam, hogy nem a tulajdon vízióm akar meggyőzni arról, hogy nem is vízió?
*Alyo nem is Alyo lenne, ha nem lenne néhány pikírt megjegyzése.*
- A mocsárra.
*Meg a sáros ízre a szájában, ezt mintha most nem érezné.*
1233. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 10:29:47
Üzenet elküldve: 2020-05-03 10:29:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Vezetőjük meghozza a döntést, és Frandr teljes mértékben egyetért. És valamennyire azt is érti, mire föl volt a férfi kirohanása az öreggel szemben. Egyikük sincs jó állapotban, még Quantall tűnik a legösszeszedettebbnek.
Laor "fenyegetésére" a helyzettől függetlenül Frandr elmosolyodik.*
-Ha meghalok, te biztosítod, hogy ezek a dögök nem küldik utánam a többieket is.
*Válaszol, majd indul a sor végére. Közben hallgatja a többiek hangját, hallja a biztonság kecsegtető ígéretét az öregtől, és odafigyel a környezete hangjaira is, hogy tudjon reagálni minél gyorsabban. Ám mikor Krestvir futás közben fényt csinál nekik, Frandr elsápad, és hajszíne is töredékmásodpercek alatt lesz hófehér.*
~Ezt nem tudom legyőzni. Még tartóztatni se tudom. Hogy lettek ezek ennyien? Mik ezek?~
*Cikáznak a fejében a kérdések, miközben fut a többiekkel, nem marad le, most már biztosan nem, hogy tudja, mi történne, ha lemaradna, elesne.
Most már alig hall bármit, mert üvölt az összes. Ez más, mint bármi, amivel valaha is találkozott. De rohan, és mikor az öreg kinyitja az ajtót, be is pánikol.
Már nyitná is a száját, hogy valaki hívja be, miközben magában sokadszorra átkozza a csillaghullást, ám az öreg szájából érkeznek a szavak, amik Frandr számára ugyanolyan hatásosak, mint bármely varázsige, és izmai engedelmeskednek neki, be tud lépni az ajtón.
Rögtön meg is pördül, hogy fegyverével tessékeljen ki bármit, ami abból a hordából be akarna jutni a házukba, ám az öregember gyors, és már be is reteszelte az ajtót.
Miután megbizonyosodott róla, hogy biztonságban vannak, és nem fognak bejutni a lények, a szoba egyik falához sétál, és nekidől. Majd, érezvén, ahogy Riri varázsitalának hatása elhagyja szervezetét, nemes egyszerűséggel összeesik a fal tövében.
Egy fél percig csak szaggatottan lélegzik, a földhöz nyomja a fizikai fáradtság, a mentális kimerültség, az, ahogy az adneralin elhagyja az ereit, a hallucináció által újra előhozott emlékek... Úgy érzi, másfél évtizedet öregedett, és vendéglátóik joggal is gondolhatják annyinak, hiszen hajszíne is szürke, szakálla, mint egy aggastyáné, és épp annyira energetikus is.
Tompítottan hallja csak, amit a többiek mondanak. Erőlködve megemeli a fejét, körülnéz, látja a bográcsot, látja, ahogy Laor lefekteti Alyot, és egy sötétbe burkolózva pipázó férfi sziluettjét is kiveszi.
Rázkódik az ajtó is, ám mivel az itt lakók közül senki sem ugrik, hogy elbarrikádozza, Frandr bízik a biztonságérzetükben.
A másik vendéglátójuk mondanivalójára odafigyel.*
-Szóval mégis küldött segítséget az az öreg.
*Utal Abogr-ra.*
-Köszönöm.
*Bár hangja színtelen, tényleg hálás vendéglátóiknak, még ha túlságosan ki is merült ahhoz, hogy ezt ténylegesen érezze.
Meglepetésére fázik, bár a kandallóban ég a tűz, és a csillaghullás egyik jótékonyabb hatása révén belülről is fűti őt valamennyire a mellkasából előtörő fény, még ha ez kívülről nem is látszik páncélja miatt.
Ám mikor megmozdul, nem azért teszi, hogy közelebb menjen a kandallóhoz, a kulacsáért nyúl, megnedvesíti az ajkait, a száraz torkát, majd újra megszólal.*
-Előttünk jövők?
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán hárommal növeli az erőt a következő két körre.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Vezetőjük meghozza a döntést, és Frandr teljes mértékben egyetért. És valamennyire azt is érti, mire föl volt a férfi kirohanása az öreggel szemben. Egyikük sincs jó állapotban, még Quantall tűnik a legösszeszedettebbnek.
Laor "fenyegetésére" a helyzettől függetlenül Frandr elmosolyodik.*
-Ha meghalok, te biztosítod, hogy ezek a dögök nem küldik utánam a többieket is.
*Válaszol, majd indul a sor végére. Közben hallgatja a többiek hangját, hallja a biztonság kecsegtető ígéretét az öregtől, és odafigyel a környezete hangjaira is, hogy tudjon reagálni minél gyorsabban. Ám mikor Krestvir futás közben fényt csinál nekik, Frandr elsápad, és hajszíne is töredékmásodpercek alatt lesz hófehér.*
~Ezt nem tudom legyőzni. Még tartóztatni se tudom. Hogy lettek ezek ennyien? Mik ezek?~
*Cikáznak a fejében a kérdések, miközben fut a többiekkel, nem marad le, most már biztosan nem, hogy tudja, mi történne, ha lemaradna, elesne.
Most már alig hall bármit, mert üvölt az összes. Ez más, mint bármi, amivel valaha is találkozott. De rohan, és mikor az öreg kinyitja az ajtót, be is pánikol.
Már nyitná is a száját, hogy valaki hívja be, miközben magában sokadszorra átkozza a csillaghullást, ám az öreg szájából érkeznek a szavak, amik Frandr számára ugyanolyan hatásosak, mint bármely varázsige, és izmai engedelmeskednek neki, be tud lépni az ajtón.
Rögtön meg is pördül, hogy fegyverével tessékeljen ki bármit, ami abból a hordából be akarna jutni a házukba, ám az öregember gyors, és már be is reteszelte az ajtót.
Miután megbizonyosodott róla, hogy biztonságban vannak, és nem fognak bejutni a lények, a szoba egyik falához sétál, és nekidől. Majd, érezvén, ahogy Riri varázsitalának hatása elhagyja szervezetét, nemes egyszerűséggel összeesik a fal tövében.
Egy fél percig csak szaggatottan lélegzik, a földhöz nyomja a fizikai fáradtság, a mentális kimerültség, az, ahogy az adneralin elhagyja az ereit, a hallucináció által újra előhozott emlékek... Úgy érzi, másfél évtizedet öregedett, és vendéglátóik joggal is gondolhatják annyinak, hiszen hajszíne is szürke, szakálla, mint egy aggastyáné, és épp annyira energetikus is.
Tompítottan hallja csak, amit a többiek mondanak. Erőlködve megemeli a fejét, körülnéz, látja a bográcsot, látja, ahogy Laor lefekteti Alyot, és egy sötétbe burkolózva pipázó férfi sziluettjét is kiveszi.
Rázkódik az ajtó is, ám mivel az itt lakók közül senki sem ugrik, hogy elbarrikádozza, Frandr bízik a biztonságérzetükben.
A másik vendéglátójuk mondanivalójára odafigyel.*
-Szóval mégis küldött segítséget az az öreg.
*Utal Abogr-ra.*
-Köszönöm.
*Bár hangja színtelen, tényleg hálás vendéglátóiknak, még ha túlságosan ki is merült ahhoz, hogy ezt ténylegesen érezze.
Meglepetésére fázik, bár a kandallóban ég a tűz, és a csillaghullás egyik jótékonyabb hatása révén belülről is fűti őt valamennyire a mellkasából előtörő fény, még ha ez kívülről nem is látszik páncélja miatt.
Ám mikor megmozdul, nem azért teszi, hogy közelebb menjen a kandallóhoz, a kulacsáért nyúl, megnedvesíti az ajkait, a száraz torkát, majd újra megszólal.*
-Előttünk jövők?
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán hárommal növeli az erőt a következő két körre.
1232. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-03 09:21:19
Üzenet elküldve: 2020-05-03 09:21:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A mocsár felszínét végképp letakarja az éjszaka leple, s innentől, természetes fényforrás vajmi kevés akad. Persze fel-feltünedeznek egy-egy bokor tövében, halványzölden fluoreszkáló kis növénykék, esetleg apró mohos tüskék, de ez szinte csak magát a növényt világítja meg, s útjelzőként, vagy tájékozódási pontként összevisszaságuk semmi esetre sem szolgálhat egyik sem. Mindenki kijutott az ingoványból, s hallucinációk ellen immár védettek, azonban a hangokból ítélve sokkal nagyobb problémájuk is adódik, így, míg Alyo testével huzakodnak, Carsaadi teljesíti társai kérését. A repülő bájitalok mentsvárként szolgálhatnak, hiszen a csapat ereje végleg fogyóban van már, ellentétben a kis öreggel, aki zsombékról zsombékra pattan, s csak egy esetben néz vissza háta mögött, amikor azt veszi észre (talán megérzi), hogy Krestvir és Quantall varázslatra készül.*
- Harcos... attól tartok nem pontosan értettétek... *kapja a választ Laor, lihegve, az öregtől, s futás közben csak kezével mutat hátra, amikor Krestvir környékén, több, hosszú lépésre fény gyúlik, mely megvilágítja az addig sötétbe burkolózó, maguk mögött hagyott már eltűnt mágikus híd környékét.
A mocsár felülete eltűnt. Semmi varázslat nincs ebben, teljesen más oka van.*
- Nézzetek hátra, de ne álljatok meg! *Kiált az öreg, s lendülő keze körbemutat. Egyetlen talpalatnyi hely sincsen sehol, az ingovány felszíne jelenleg élő lényként hullámzik, ugyanis minden talpalatnyi területén lények mozognak, fogak villannak, nyál freccsen és szemek gúvadnak ki gödrükből a csapatra meredve, akár a tenger. Hordaként hangzanak fel, s a morgásuk, szimatolásuk, böfögésük és röffentésük immár elemi erővel hat mindenki fülére. Néma csendben érkeztek, s néma csendként borították el az ingoványt. Nem több tízen, nem százan, nem ezren, nem tízezren... millióan vannak, s a megszámlálhatatlan tömeg nyüzsgő sokasága egyként hördül fel a felvillanó fényre, egymás közt tülekedve próbálnak előrébb jutni, hogy elérjék annak forrását. Frandr áll legközelebb hozzájuk, s gyomra remeg a süvöltésbe, haja színe bizonyára azonnal változhat, a tharg harcosok, ilyen mérvű sokaságot tán csak évtizedek, vagy évszázadokkal ezelőtt láthatott. Többen azonnal elsüppednek a mocsárban, mely lassan magába szívja a tetemeket, de helyükre újabb tízek kerülnek. Quantall varázslata sikeres, s az ezüstszín és tömör vas csillogásával feszül testére az újonnan megálmodott páncél, mely bár praktikus, mindenféleképpen súllyal bír, ami újfent testére telepedik. Nem jelentős, de abszolút észlelhető. Védettséget ad, de csak addig, míg el nem esik, abban az esetben páncéllal együtt cincálják szét, apró, véres darabokra. Krestvir korán bízott, bár ez nem róható fel neki. A fény nem akadályozza semmiben az éjszaka lényeit, az ötlet azonban kiváló volt, de sajnos nem segít rajtuk.*
- Már nincs messze! Van egy hely... hol sem a gomba, sem az ingovány energiától átitatott meghasadt szövevénye sem hat ránk... biztonságos. *Válaszol az öreg Laornak, s közben végigfuttatja tekintetét a csapaton Krestvir varázslatának köszönhetően. Carsaadi a kis tündér halálra vált arcán, az Alyo testét tartó feszült Laoron, Krestviren a máguson, ki az imént győzte le félelmét a sötéttel szemben, s most bizonyítékot talált arra, hogy felesleges volt, mert félni kell a sötétet... a halványan megcsillanó páncélba bugyolált Quantallon, kinek léptei máris kétszer mélyebbre süppednek a zsombékokban, mint a többieké, s Frandr-on, ki kapcsán magában elmormolhat egy néma fohászt, hogy ne botoljon el, mert azonnal megrohanják és széttépik. A nyüzsgő sokaság, egymásba ragadva, lassan halad előre, de cseppet sem nő a távolság, talán percek, talán órák telnek el, nem lehet tudni. Annyi bizonyos... a holdak aznap éjjel nem kelnek fel az égboltra, pusztán a változatlan feketeség húzódik meg felettük, összemázolt festővászonként, s az ötven lépéses kör kivételével, körülöttük is, mígnem egyszer csak az öreg felkiált.*
- Ide be!! *Ordít, s felránt egy, sövényektől nehezen észrevehető ajtót, majd befelé mutat.* Gyorsan, gyorsan!! *Ismétli, s kezével legyint, míg az utolsó csapattag be nem lép, majd maga is beugrik, s az ajtót bezárja. Szinte azonnal hallatszik a csattogás, ahogyan a horda az ajtónak csapódik hatalmas lendülettel. Gerenda kerül keresztben a zárra, s végül az öreg lassan hátrálva, kifújja magát.*
- Oda tedd le... *mutat egy mohából készült ágyra Laornak a sarokba, egyértelműen Alyora utalva. A helyiség egészen barátságos. Az ajtón belépve a jobb falnál, belé vájt apró kandalló féleség, mely felett keresztrúdon, bográcsban rotyog az étel, finom illatokat árasztva. A tűz bevilágítja a helyiséget. Az ágy, melyre Alyot fektethetik a jobb fal felső sarkában áll, a vele szemben lévőben szintén akad egy. Középütt egy kisebb asztal, két fabrikált székkel, látszik, hogy az alapanyagokat innen szerezhették a mocsárból. A padlón több állat préme, némelyik friss, némelyik pedig már meglehetősen régóta ott állhat, rálépve kisebb porfelhő csap ki belőle. Ablakok nincsenek és nem lehet eldönteni, hogy a falazat földből, vagy fából lehet, bár, mintha egy kissé lejtett volna az idevezető útszakasz. Az asztalon gyertya világítja meg, a szoba bal falának felső sarkának nyílásából előlépő szakállas, alacsony férfit.*
- Hát idehoztad őket... *mély érces hang, mely után közvetlen pipa csutora világlik fel arca előtt. Hatalmas döndüléssel rázkódik meg az elreteszelt ajtó a csapat mögött, majd morgás és hörgés is követi.*
- Ez lesz pirkadatig. *jegyzi meg pipás kezével az ajtóra mutatva* alaposan felbolygattátok a környéket. *Néz feddőn a szakállas, az öregre.* Üljetek le, sajnos itt csak ennyi helyünk van, két ágy és két szék... bár rendszeresen fogadunk vendégeket, minden ellenérzésem ellenére... *morran fel, s ismét az öregre néz, aki csak kezét tárja szét.*
- Gondolom akad néhány kérdésetek, mint általában... bár nem bánnám, ha Abogr maga intézné saját ügyeit, s, ha segítséget ígér, nem mi lennénk azok... igaz, legalább ti fordultatok valakihez, nem úgy, mint az előttetek érkezők. *Komótosan vállával támaszkodik a belső ajtó fájának.*
- Aki lepihenne, annak itt is akad még három ágy... inkább készítettem, kiindulva a korábbi időszakból. *Sóhajt fel, maga mögé biccentve.* A vacsora mindjárt kész, ragu, krumplival. *Innen már nem szól, az öreg is egy butykost húz meg, majd az asztalra is helyez némi zöldséget, kancsóban vörösen világló, hűvös bort, vizet, két vekni porhanyós cipót és agyagpoharakat is.*
- Pihenjetek, aztán beszélünk. *Szól az öreg.* A gyertyák fénye elegendő és páncélra sincs szükségetek. *Utal Krestvir és Quantall mágiájára.* A fény bántja a szememet...
//Alyo//
*Az öblös nevetés köhögésbe csap át, mikor emiatt leszívja a pipafüstöt, egy darabig így van, majd elhallgat egy rövid időre, s válaszol a lánynak.*
- Nézz szét! *Mondja, s, ha Alyo így tesz ágyakat láthat, melyeken sorban Laor, Carsaadi, Krestvir, Quantall és Farndr fekszik.*
- Biztos vagy benne, hogy neked vannak vízióid? *Kérdezi kacsintva, majd mélyen felkuncog.*
- De azért nem jó dolog, ha idő előtt következik be, nem igaz? Vagy tán a halálra vágysz már? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, s barlang falának támasztott háttal nyújtózkodik egyet.*
- Mire emlékszel a korábbiakból?
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A mocsár felszínét végképp letakarja az éjszaka leple, s innentől, természetes fényforrás vajmi kevés akad. Persze fel-feltünedeznek egy-egy bokor tövében, halványzölden fluoreszkáló kis növénykék, esetleg apró mohos tüskék, de ez szinte csak magát a növényt világítja meg, s útjelzőként, vagy tájékozódási pontként összevisszaságuk semmi esetre sem szolgálhat egyik sem. Mindenki kijutott az ingoványból, s hallucinációk ellen immár védettek, azonban a hangokból ítélve sokkal nagyobb problémájuk is adódik, így, míg Alyo testével huzakodnak, Carsaadi teljesíti társai kérését. A repülő bájitalok mentsvárként szolgálhatnak, hiszen a csapat ereje végleg fogyóban van már, ellentétben a kis öreggel, aki zsombékról zsombékra pattan, s csak egy esetben néz vissza háta mögött, amikor azt veszi észre (talán megérzi), hogy Krestvir és Quantall varázslatra készül.*
- Harcos... attól tartok nem pontosan értettétek... *kapja a választ Laor, lihegve, az öregtől, s futás közben csak kezével mutat hátra, amikor Krestvir környékén, több, hosszú lépésre fény gyúlik, mely megvilágítja az addig sötétbe burkolózó, maguk mögött hagyott már eltűnt mágikus híd környékét.
A mocsár felülete eltűnt. Semmi varázslat nincs ebben, teljesen más oka van.*
- Nézzetek hátra, de ne álljatok meg! *Kiált az öreg, s lendülő keze körbemutat. Egyetlen talpalatnyi hely sincsen sehol, az ingovány felszíne jelenleg élő lényként hullámzik, ugyanis minden talpalatnyi területén lények mozognak, fogak villannak, nyál freccsen és szemek gúvadnak ki gödrükből a csapatra meredve, akár a tenger. Hordaként hangzanak fel, s a morgásuk, szimatolásuk, böfögésük és röffentésük immár elemi erővel hat mindenki fülére. Néma csendben érkeztek, s néma csendként borították el az ingoványt. Nem több tízen, nem százan, nem ezren, nem tízezren... millióan vannak, s a megszámlálhatatlan tömeg nyüzsgő sokasága egyként hördül fel a felvillanó fényre, egymás közt tülekedve próbálnak előrébb jutni, hogy elérjék annak forrását. Frandr áll legközelebb hozzájuk, s gyomra remeg a süvöltésbe, haja színe bizonyára azonnal változhat, a tharg harcosok, ilyen mérvű sokaságot tán csak évtizedek, vagy évszázadokkal ezelőtt láthatott. Többen azonnal elsüppednek a mocsárban, mely lassan magába szívja a tetemeket, de helyükre újabb tízek kerülnek. Quantall varázslata sikeres, s az ezüstszín és tömör vas csillogásával feszül testére az újonnan megálmodott páncél, mely bár praktikus, mindenféleképpen súllyal bír, ami újfent testére telepedik. Nem jelentős, de abszolút észlelhető. Védettséget ad, de csak addig, míg el nem esik, abban az esetben páncéllal együtt cincálják szét, apró, véres darabokra. Krestvir korán bízott, bár ez nem róható fel neki. A fény nem akadályozza semmiben az éjszaka lényeit, az ötlet azonban kiváló volt, de sajnos nem segít rajtuk.*
- Már nincs messze! Van egy hely... hol sem a gomba, sem az ingovány energiától átitatott meghasadt szövevénye sem hat ránk... biztonságos. *Válaszol az öreg Laornak, s közben végigfuttatja tekintetét a csapaton Krestvir varázslatának köszönhetően. Carsaadi a kis tündér halálra vált arcán, az Alyo testét tartó feszült Laoron, Krestviren a máguson, ki az imént győzte le félelmét a sötéttel szemben, s most bizonyítékot talált arra, hogy felesleges volt, mert félni kell a sötétet... a halványan megcsillanó páncélba bugyolált Quantallon, kinek léptei máris kétszer mélyebbre süppednek a zsombékokban, mint a többieké, s Frandr-on, ki kapcsán magában elmormolhat egy néma fohászt, hogy ne botoljon el, mert azonnal megrohanják és széttépik. A nyüzsgő sokaság, egymásba ragadva, lassan halad előre, de cseppet sem nő a távolság, talán percek, talán órák telnek el, nem lehet tudni. Annyi bizonyos... a holdak aznap éjjel nem kelnek fel az égboltra, pusztán a változatlan feketeség húzódik meg felettük, összemázolt festővászonként, s az ötven lépéses kör kivételével, körülöttük is, mígnem egyszer csak az öreg felkiált.*
- Ide be!! *Ordít, s felránt egy, sövényektől nehezen észrevehető ajtót, majd befelé mutat.* Gyorsan, gyorsan!! *Ismétli, s kezével legyint, míg az utolsó csapattag be nem lép, majd maga is beugrik, s az ajtót bezárja. Szinte azonnal hallatszik a csattogás, ahogyan a horda az ajtónak csapódik hatalmas lendülettel. Gerenda kerül keresztben a zárra, s végül az öreg lassan hátrálva, kifújja magát.*
- Oda tedd le... *mutat egy mohából készült ágyra Laornak a sarokba, egyértelműen Alyora utalva. A helyiség egészen barátságos. Az ajtón belépve a jobb falnál, belé vájt apró kandalló féleség, mely felett keresztrúdon, bográcsban rotyog az étel, finom illatokat árasztva. A tűz bevilágítja a helyiséget. Az ágy, melyre Alyot fektethetik a jobb fal felső sarkában áll, a vele szemben lévőben szintén akad egy. Középütt egy kisebb asztal, két fabrikált székkel, látszik, hogy az alapanyagokat innen szerezhették a mocsárból. A padlón több állat préme, némelyik friss, némelyik pedig már meglehetősen régóta ott állhat, rálépve kisebb porfelhő csap ki belőle. Ablakok nincsenek és nem lehet eldönteni, hogy a falazat földből, vagy fából lehet, bár, mintha egy kissé lejtett volna az idevezető útszakasz. Az asztalon gyertya világítja meg, a szoba bal falának felső sarkának nyílásából előlépő szakállas, alacsony férfit.*
- Hát idehoztad őket... *mély érces hang, mely után közvetlen pipa csutora világlik fel arca előtt. Hatalmas döndüléssel rázkódik meg az elreteszelt ajtó a csapat mögött, majd morgás és hörgés is követi.*
- Ez lesz pirkadatig. *jegyzi meg pipás kezével az ajtóra mutatva* alaposan felbolygattátok a környéket. *Néz feddőn a szakállas, az öregre.* Üljetek le, sajnos itt csak ennyi helyünk van, két ágy és két szék... bár rendszeresen fogadunk vendégeket, minden ellenérzésem ellenére... *morran fel, s ismét az öregre néz, aki csak kezét tárja szét.*
- Gondolom akad néhány kérdésetek, mint általában... bár nem bánnám, ha Abogr maga intézné saját ügyeit, s, ha segítséget ígér, nem mi lennénk azok... igaz, legalább ti fordultatok valakihez, nem úgy, mint az előttetek érkezők. *Komótosan vállával támaszkodik a belső ajtó fájának.*
- Aki lepihenne, annak itt is akad még három ágy... inkább készítettem, kiindulva a korábbi időszakból. *Sóhajt fel, maga mögé biccentve.* A vacsora mindjárt kész, ragu, krumplival. *Innen már nem szól, az öreg is egy butykost húz meg, majd az asztalra is helyez némi zöldséget, kancsóban vörösen világló, hűvös bort, vizet, két vekni porhanyós cipót és agyagpoharakat is.*
- Pihenjetek, aztán beszélünk. *Szól az öreg.* A gyertyák fénye elegendő és páncélra sincs szükségetek. *Utal Krestvir és Quantall mágiájára.* A fény bántja a szememet...
//Alyo//
*Az öblös nevetés köhögésbe csap át, mikor emiatt leszívja a pipafüstöt, egy darabig így van, majd elhallgat egy rövid időre, s válaszol a lánynak.*
- Nézz szét! *Mondja, s, ha Alyo így tesz ágyakat láthat, melyeken sorban Laor, Carsaadi, Krestvir, Quantall és Farndr fekszik.*
- Biztos vagy benne, hogy neked vannak vízióid? *Kérdezi kacsintva, majd mélyen felkuncog.*
- De azért nem jó dolog, ha idő előtt következik be, nem igaz? Vagy tán a halálra vágysz már? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, s barlang falának támasztott háttal nyújtózkodik egyet.*
- Mire emlékszel a korábbiakból?
1231. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-02 21:12:43
Üzenet elküldve: 2020-05-02 21:12:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo nyilván nem tud magáról, ha csak egy kicsit is eszén lenne, akkor nagyon tiltakozna az ellen, hogy bárki úgy cipelje, ahogy Laor teszi. Méltatlan a dolog egy olyan harcoshoz, mint amilyen ő is. Harcosként pedig tudatába egy dolog égett bele igazán, mégpedig az, hogy minden körülmények között vigyázzon a fegyverére, még mindig görcsösen szorítja.
Tudat egészen máshol jár, valami barlangban, valami pipázó egyénnel. Megmerevedett tagokkal fekszik, próbál mozdulni, de a próbálkozásra is fájdalom hasít a testébe. A pipázós beszél hozzá. Alyo, ha tudna moccanni, akkor felemelné a kezét, hüvelykujjának begyét a többi begyéhez nyomna és hadonászna kézfejével fel-le. Mivel azonban nem tud moccanni, így csak az őt leginkább foglalkoztató kérdést teszi fel (mármint, ha képes beszélni).*
- Mi a pöcsöm van ebben a szájba tekert mocsárban, hogy folyton kibaszott vízióim vannak?
*A kijelentésre, megvonná a vállát, ha tudná.*
- Egyszer mindenki.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo nyilván nem tud magáról, ha csak egy kicsit is eszén lenne, akkor nagyon tiltakozna az ellen, hogy bárki úgy cipelje, ahogy Laor teszi. Méltatlan a dolog egy olyan harcoshoz, mint amilyen ő is. Harcosként pedig tudatába egy dolog égett bele igazán, mégpedig az, hogy minden körülmények között vigyázzon a fegyverére, még mindig görcsösen szorítja.
Tudat egészen máshol jár, valami barlangban, valami pipázó egyénnel. Megmerevedett tagokkal fekszik, próbál mozdulni, de a próbálkozásra is fájdalom hasít a testébe. A pipázós beszél hozzá. Alyo, ha tudna moccanni, akkor felemelné a kezét, hüvelykujjának begyét a többi begyéhez nyomna és hadonászna kézfejével fel-le. Mivel azonban nem tud moccanni, így csak az őt leginkább foglalkoztató kérdést teszi fel (mármint, ha képes beszélni).*
- Mi a pöcsöm van ebben a szájba tekert mocsárban, hogy folyton kibaszott vízióim vannak?
*A kijelentésre, megvonná a vállát, ha tudná.*
- Egyszer mindenki.
1230. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-02 19:33:26
Üzenet elküldve: 2020-05-02 19:33:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Laor kérésére azonnal odanyúl az övéhez és leszakít onnan 1 Vérvörös varázsitalt, hogy gyorsan Laor Vylnisfelé hajítsa.
. Nagyon igyekszik, a bájitalnak köszönhetően pedig valószínűleg tényleg hasznos is amit csinál. Egyedül a sötétségből áradó hangok nyugtalanítják. Fél, bár ez a kisebbik érzés. A nagyobbik gond az aggódás, a többiek iránt. Nem látja őket, a kötél a semmibe vezet. Csak bízni tud istenében, hogy erről jönnek az állatok és nem a társai felől.
Szerencsére nem derül ki, mert a többiek megérkeznek. Megnyugszik, hogy látszólag mindenki ép, bár ahogy kiveszi a sötétből az egyiküket kézben hozták ki. Talán Alyo az. Zavartan pillant oda, mielőtt felkészülne ő is a támadásra. Az üvegeihez nyúl, készen arra, hogy bárkit, akinek szükséges segíteni tudjon. Azuán jön a parancs. Menekülni kell. Ezt is elfogadja. Megfogja a takarót, amibe az öreg belebugyolálta még anno és elkezd rohanni arra, amerre a többiek mennek. Valahol középtájt helyezkedhet el, így nem lát semmmit se elől, se hátul. Mellett valami csattan. Állkapocs volt? Reméli nem. Ajkát összeszorítva fojtatja tovább az útját. Próbál résen lenni, hogy ha mégis támadásba bonyolódnak időben tudjon reagálni, de nehéz akárhová is koncentrálni. Mélyet sóhajt, lassan az erőital is elfogy. Onnantól újra gyenge tündér lesz, reméli, hogy sikerül elérniük a fedezéket addig. *
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Laor kérésére azonnal odanyúl az övéhez és leszakít onnan 1 Vérvörös varázsitalt, hogy gyorsan Laor Vylnisfelé hajítsa.
. Nagyon igyekszik, a bájitalnak köszönhetően pedig valószínűleg tényleg hasznos is amit csinál. Egyedül a sötétségből áradó hangok nyugtalanítják. Fél, bár ez a kisebbik érzés. A nagyobbik gond az aggódás, a többiek iránt. Nem látja őket, a kötél a semmibe vezet. Csak bízni tud istenében, hogy erről jönnek az állatok és nem a társai felől. Szerencsére nem derül ki, mert a többiek megérkeznek. Megnyugszik, hogy látszólag mindenki ép, bár ahogy kiveszi a sötétből az egyiküket kézben hozták ki. Talán Alyo az. Zavartan pillant oda, mielőtt felkészülne ő is a támadásra. Az üvegeihez nyúl, készen arra, hogy bárkit, akinek szükséges segíteni tudjon. Azuán jön a parancs. Menekülni kell. Ezt is elfogadja. Megfogja a takarót, amibe az öreg belebugyolálta még anno és elkezd rohanni arra, amerre a többiek mennek. Valahol középtájt helyezkedhet el, így nem lát semmmit se elől, se hátul. Mellett valami csattan. Állkapocs volt? Reméli nem. Ajkát összeszorítva fojtatja tovább az útját. Próbál résen lenni, hogy ha mégis támadásba bonyolódnak időben tudjon reagálni, de nehéz akárhová is koncentrálni. Mélyet sóhajt, lassan az erőital is elfogy. Onnantól újra gyenge tündér lesz, reméli, hogy sikerül elérniük a fedezéket addig. *
1229. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-02 16:23:48
Üzenet elküldve: 2020-05-02 16:23:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Az íjászkisasszonyt szó szerint a hajánál fogva kell kirángatni a sárból. Ilyenkor finomkodni nem lehet. A mélységi is segít míg kötelet nem köt a lányra. Akkor a többiekre bízza a dolgot és ő megy fedezni a kötélhúzókat kivont karddal. Nem fél. Eddig bizonytalan volt, de valahogy ez távozott belőle. Ismét úgy néz szembe a sötétség szolgáival, hogy a haláltól se fél. Tekintete az ellenfeleket keresi és reménykedik, hogy ha jönnek sikerül feltartóztatnia őket. Ehhez magában motyogva felnyúl az ég felé és megpróbál egy tökéletesen hozzá igazított teljes vértet magára teremteni aminek a lábszár részén és a combjánál olyan tíz centis tüskék vannak úgy, hogy a mozgásban nem akadályozzák, de ha megpróbálnák megharapni akkor kellemetlen azoknak a kutyalényeknek. Ha ez sikerül akkor elég látványos lehet a fényből álló teljes vértjében a közeledő sötétséggel szembenézve. Szerencsére harcra nem kerül sor. Az íjásznő meg lesz mentve és mehetnek. Csak el kéne dönteni, hogy hova. A csapat vezetője nagyon úgy néz ki, hogy kezd szétesni. A magiszternek már annyi ahogy az íjásznőre se nagyon számíthatnak. A nagy tharg harcosok nem sokáig bírták Satereth ellen. Mikor a saját társát is fenyegeti a vezetőjük akkor már megszólal a mélységi is.*
-Ezt nem érné rá később?
*Végül elhangzik az utasítás és az öreget tervezik követni szerencsére. Quantall próbál úgy helyezkedni, hogy a Frand nevű harcos előtt legyen védve a lányokat.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfele nyúl mindkét kezével, melynek hatására fényből tetszőleges vértet formáz testére, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A felszerelés nem átadható.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Az íjászkisasszonyt szó szerint a hajánál fogva kell kirángatni a sárból. Ilyenkor finomkodni nem lehet. A mélységi is segít míg kötelet nem köt a lányra. Akkor a többiekre bízza a dolgot és ő megy fedezni a kötélhúzókat kivont karddal. Nem fél. Eddig bizonytalan volt, de valahogy ez távozott belőle. Ismét úgy néz szembe a sötétség szolgáival, hogy a haláltól se fél. Tekintete az ellenfeleket keresi és reménykedik, hogy ha jönnek sikerül feltartóztatnia őket. Ehhez magában motyogva felnyúl az ég felé és megpróbál egy tökéletesen hozzá igazított teljes vértet magára teremteni aminek a lábszár részén és a combjánál olyan tíz centis tüskék vannak úgy, hogy a mozgásban nem akadályozzák, de ha megpróbálnák megharapni akkor kellemetlen azoknak a kutyalényeknek. Ha ez sikerül akkor elég látványos lehet a fényből álló teljes vértjében a közeledő sötétséggel szembenézve. Szerencsére harcra nem kerül sor. Az íjásznő meg lesz mentve és mehetnek. Csak el kéne dönteni, hogy hova. A csapat vezetője nagyon úgy néz ki, hogy kezd szétesni. A magiszternek már annyi ahogy az íjásznőre se nagyon számíthatnak. A nagy tharg harcosok nem sokáig bírták Satereth ellen. Mikor a saját társát is fenyegeti a vezetőjük akkor már megszólal a mélységi is.*
-Ezt nem érné rá később?
*Végül elhangzik az utasítás és az öreget tervezik követni szerencsére. Quantall próbál úgy helyezkedni, hogy a Frand nevű harcos előtt legyen védve a lányokat.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfele nyúl mindkét kezével, melynek hatására fényből tetszőleges vértet formáz testére, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A felszerelés nem átadható.
1228. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-30 19:06:04
Üzenet elküldve: 2020-04-30 19:06:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Mostanra eljutott oda, hogy elege van. Nagyon. Forrón reméli, hogy előbb vagy utóbb szembe kerül valakivel aki jó eséllyel okolható azzal, hogy köze van az egész vesszőfutás. Tervei szerint lassú és kínos halála lesz. De egyelőre ennek megtervezését későbbre kell halasztania, annak is örülhet, hogy végül nem fulladt bele a mocsárba. Újabb apró siker, hogy Alyo sem jut ilyen sorsra, ha nehezen is, de sikerül kicibálniuk az ingovány marasztaló öleléséből. A jó hírek felsorolása itt véget is érhet. A körülöttük felharsanó üvöltések nyilvánvalóvá teszik, hogy a nehezén még messze nem jutottak túl, és a sűrűsödő sötétségben hiába is meresztené a szemét, aligha pillanthatná meg a hangok forrásait. Ráadásnak itt van csapatuk legújabb, számára ismeretlen tagja, az öregember, akinek sürgető kiabálása végképp kihozza Laort a béketűréséből.*
- Elhallgass! Elsőre is értettük. *dörren rá nem igazán barátságosan, aztán felnyalábolja az alélt félelfet és kis erőlködéssel átdobja a vállán, nagyjából úgy mint egy zsák krumplit. Érteni véli Frandr elgondolását, ő könnyebben mozoghat nehéz vértek nélkül.*
- Rendben. *vicsorog a harcosra* De ha meghalsz, megöllek.
*Ugyanis bármennyire kedvet érez hozzá, hogy beverje a hisztérikus öreg képét, el kell fogadnia, hogy sötétben, a süppedős, kiszámíthatatlan mocsárban túl sok esélyük nem lenne. Más kérdés, hogy futás közben sem sokkal több és abban sem biztos, hogy a közelben találnak valami menedéket. De dönteni kell és azonnal. Ezt a döntést hozta.*
- Mindenki! *kiált egyet* Az öreg vezet, Frandr zárja a sort. Gyerünk!
*Ha a tétován mozgó Krestvir elé kerülne, könyökével taszít egyet rajta, mivel szabad kezében már a kardját tartja. Más esetben a tőr után nyúlt volna, hiszen egy kézzel huzamosabban fárasztó lehet kardot forgatni. De az artheniori fegyver pengéje rövidebb annál, mint amihez szokva van, úgy ítéli meg, hogy nem fog gondot okozni neki.*
- Mozgás! *mordul egyet, és ha a csapat mozgásba lendül, igyekszik felzárkózni alkalmi vezetőjük mögé. Egyrészt szeretné ha a sort mindkét végéről olyan zárná aki ért a fegyverhez, másrészt kérdése is lenne.*
- Hova viszel?
*Az is kérdés lehet, hogy ki a fene az ismeretlen, de ezt firtatni még ráér.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Mostanra eljutott oda, hogy elege van. Nagyon. Forrón reméli, hogy előbb vagy utóbb szembe kerül valakivel aki jó eséllyel okolható azzal, hogy köze van az egész vesszőfutás. Tervei szerint lassú és kínos halála lesz. De egyelőre ennek megtervezését későbbre kell halasztania, annak is örülhet, hogy végül nem fulladt bele a mocsárba. Újabb apró siker, hogy Alyo sem jut ilyen sorsra, ha nehezen is, de sikerül kicibálniuk az ingovány marasztaló öleléséből. A jó hírek felsorolása itt véget is érhet. A körülöttük felharsanó üvöltések nyilvánvalóvá teszik, hogy a nehezén még messze nem jutottak túl, és a sűrűsödő sötétségben hiába is meresztené a szemét, aligha pillanthatná meg a hangok forrásait. Ráadásnak itt van csapatuk legújabb, számára ismeretlen tagja, az öregember, akinek sürgető kiabálása végképp kihozza Laort a béketűréséből.*
- Elhallgass! Elsőre is értettük. *dörren rá nem igazán barátságosan, aztán felnyalábolja az alélt félelfet és kis erőlködéssel átdobja a vállán, nagyjából úgy mint egy zsák krumplit. Érteni véli Frandr elgondolását, ő könnyebben mozoghat nehéz vértek nélkül.*
- Rendben. *vicsorog a harcosra* De ha meghalsz, megöllek.
*Ugyanis bármennyire kedvet érez hozzá, hogy beverje a hisztérikus öreg képét, el kell fogadnia, hogy sötétben, a süppedős, kiszámíthatatlan mocsárban túl sok esélyük nem lenne. Más kérdés, hogy futás közben sem sokkal több és abban sem biztos, hogy a közelben találnak valami menedéket. De dönteni kell és azonnal. Ezt a döntést hozta.*
- Mindenki! *kiált egyet* Az öreg vezet, Frandr zárja a sort. Gyerünk!
*Ha a tétován mozgó Krestvir elé kerülne, könyökével taszít egyet rajta, mivel szabad kezében már a kardját tartja. Más esetben a tőr után nyúlt volna, hiszen egy kézzel huzamosabban fárasztó lehet kardot forgatni. De az artheniori fegyver pengéje rövidebb annál, mint amihez szokva van, úgy ítéli meg, hogy nem fog gondot okozni neki.*
- Mozgás! *mordul egyet, és ha a csapat mozgásba lendül, igyekszik felzárkózni alkalmi vezetőjük mögé. Egyrészt szeretné ha a sort mindkét végéről olyan zárná aki ért a fegyverhez, másrészt kérdése is lenne.*
- Hova viszel?
*Az is kérdés lehet, hogy ki a fene az ismeretlen, de ezt firtatni még ráér.*
1227. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:59:24
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:59:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//A HÁROM ork, avagy//
*A beszélgetést ráhagyja a másik kettőre, ő lassan két lábra áll. Csak akkor reagál amikor az újonc a teendőjükről érdeklődik.*
- Ha jól vettem ki társam szavait akkor megpróbáljuk megszedni magunkat az út mentén. Nem koldulással persze. *vigyorog Grimorra.* Ezt csináljuk addig ameddig ki nem jönnek értünk a házaikból. *adja meg válaszuk. Közben íjjat és tegezt vesz a hátára. A táskájára pillant, amelyből nem rég mászott ki Asema. ~ Jó lesz majd cipelni a zsákmányt. ~ Felköti prémköpenyét majd fürkészően az út irányába pillant.*
- Akkor kezdhetünk? *néz Roshnekre.* Vagy előbb vadásszunk valami reggelire?
*A beszélgetést ráhagyja a másik kettőre, ő lassan két lábra áll. Csak akkor reagál amikor az újonc a teendőjükről érdeklődik.*
- Ha jól vettem ki társam szavait akkor megpróbáljuk megszedni magunkat az út mentén. Nem koldulással persze. *vigyorog Grimorra.* Ezt csináljuk addig ameddig ki nem jönnek értünk a házaikból. *adja meg válaszuk. Közben íjjat és tegezt vesz a hátára. A táskájára pillant, amelyből nem rég mászott ki Asema. ~ Jó lesz majd cipelni a zsákmányt. ~ Felköti prémköpenyét majd fürkészően az út irányába pillant.*
- Akkor kezdhetünk? *néz Roshnekre.* Vagy előbb vadásszunk valami reggelire?
1226. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:37:42
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:37:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A HÁROM orkra apadt négy muskétás, avagy//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Úgy tűnik, éppen egy könnyes búcsút zavar meg, mert a hústoronynak már csak a hátát látja elmenőben, és a szívélyes búcsúztatását hallgathatja meg.
A maradó kettő közül az elfajzott elffajzat némán támasztja a falat, szemernyi érdeklődést nem mutatva Grimor felbukkanása iránt.
A másik morog, és kiköp. Láthatóan nincs túl jó kedvében. ~Bizonyára az érzékeny búcsú viselte meg.~*
- Grimor. *tájékoztatja a névről a kíváncsi érdeklődésre, amit még anyja adományozott neki nem messze innét, valahol a táborban, és egy pillanatra kiveszi a csontdarabot a szájából. A helyőrség emlegetésére árnyék suhan át az arcán egy pillanat törtrészéig, és kutatóan néz a kis köpcösre. Aztán amikor az snagát említ, csak felsóhajt magában. Mindig idegesítették a törzsükből hirtelen a városba vagy épp ide a táborba keveredő hőzöngő mogyoróagyúak. Azt hiszik, a dolgok errefelé is úgy mennek, mint otthon a barlangban. De ez itt nem látszik annyira hülyének.*
- Gondoltam megnézem, van-e még itt valaki egyáltalán. *nézi meg magának jobban a kis heges pofájú tar fejét. Van rajta mit csodálni.*
- Nosztalgiából. *mondja egykedvűen.*
- A legtöbben a tavalyi terített asztal után *utal a menekülő nemesi szekerekre meg úri hordákra, akikből alaposan megszedték magukat a romtáboriak, el sem hive a rájuk zúduló szerencsét* - bevették magukat Sárvárosba. *teszi még hozzá.*
- De én jobban kedvelem ezt a helyet itt fenn északon. *mondja egykedvűen.*
- Mit akartok kezdeni magatokkal? Egyáltalán hogy kerültetek ide? Nem túl rég jöhettetek... *állapítja meg körülnézve, nem foglalkozva azzal, hogy Roshnek úgy kapaszkodik a szablyamarkolatába, mint egy szopós ork fattyú az anyja csecsébe. Grimor elég gyors ahhoz, hogy a tőrével megállítson minden hirtelen és felesleges mozdulatot. Különben sem akar harcolni. Inkább kíváncsi.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Úgy tűnik, éppen egy könnyes búcsút zavar meg, mert a hústoronynak már csak a hátát látja elmenőben, és a szívélyes búcsúztatását hallgathatja meg.
A maradó kettő közül az elfajzott elffajzat némán támasztja a falat, szemernyi érdeklődést nem mutatva Grimor felbukkanása iránt.
A másik morog, és kiköp. Láthatóan nincs túl jó kedvében. ~Bizonyára az érzékeny búcsú viselte meg.~*
- Grimor. *tájékoztatja a névről a kíváncsi érdeklődésre, amit még anyja adományozott neki nem messze innét, valahol a táborban, és egy pillanatra kiveszi a csontdarabot a szájából. A helyőrség emlegetésére árnyék suhan át az arcán egy pillanat törtrészéig, és kutatóan néz a kis köpcösre. Aztán amikor az snagát említ, csak felsóhajt magában. Mindig idegesítették a törzsükből hirtelen a városba vagy épp ide a táborba keveredő hőzöngő mogyoróagyúak. Azt hiszik, a dolgok errefelé is úgy mennek, mint otthon a barlangban. De ez itt nem látszik annyira hülyének.*
- Gondoltam megnézem, van-e még itt valaki egyáltalán. *nézi meg magának jobban a kis heges pofájú tar fejét. Van rajta mit csodálni.*
- Nosztalgiából. *mondja egykedvűen.*
- A legtöbben a tavalyi terített asztal után *utal a menekülő nemesi szekerekre meg úri hordákra, akikből alaposan megszedték magukat a romtáboriak, el sem hive a rájuk zúduló szerencsét* - bevették magukat Sárvárosba. *teszi még hozzá.*
- De én jobban kedvelem ezt a helyet itt fenn északon. *mondja egykedvűen.*
- Mit akartok kezdeni magatokkal? Egyáltalán hogy kerültetek ide? Nem túl rég jöhettetek... *állapítja meg körülnézve, nem foglalkozva azzal, hogy Roshnek úgy kapaszkodik a szablyamarkolatába, mint egy szopós ork fattyú az anyja csecsébe. Grimor elég gyors ahhoz, hogy a tőrével megállítson minden hirtelen és felesleges mozdulatot. Különben sem akar harcolni. Inkább kíváncsi.*
1225. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-28 21:42:49
Üzenet elküldve: 2020-04-28 21:42:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A HÁROM ork, avagy//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Menj csak vissza az erdődbe, te nagy büdös gyökér! Gondold át a történteket, mielőtt értelmet verek a nagy, buta fejedbe!
*Ordítja, mikor a böhöm ork már tisztes távolban jár. Nem várt többet tőle. Mérete ellenére puhának tartotta, legalábbis mióta kiderült, miféle érzelmek fűzik az orkot az erdőhöz.*
-Ne is figyelj rá. *Dohogja Ordonoknak, majd nagyot köp maga mellé.* -Az effélék bokrokat szagolgatnak meg patkányokat simogatnak. Baromállatok.
*Ekkor jelenik meg jókora árnyékot vetve Grimor, alighanem magára vonva a kettős figyelmét.*
-Tévedt a rosseb. *Morogja, majd kiköp ismét, szemmel láthatóan nincs épp jókedvében. Bárhogy is, keze még ültében is a szablya markolatán matat, biztos ami biztos.*
-Te meg ki a jó franc vagy? Esküszöm, több ork lófrál itt szabadon, mint egész nyugatvégen. *Feldöcög halkan, miközben baljával ismét pofájához emeli az orkpálinkát.*
-Mi vagyunk a helyőrség. *Vigyorog sötéten a jövevényre, majd üdvözlően a magasba emeli a flaskát.* -És neked mi dolgod itt, snagä?
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Menj csak vissza az erdődbe, te nagy büdös gyökér! Gondold át a történteket, mielőtt értelmet verek a nagy, buta fejedbe!
*Ordítja, mikor a böhöm ork már tisztes távolban jár. Nem várt többet tőle. Mérete ellenére puhának tartotta, legalábbis mióta kiderült, miféle érzelmek fűzik az orkot az erdőhöz.*
-Ne is figyelj rá. *Dohogja Ordonoknak, majd nagyot köp maga mellé.* -Az effélék bokrokat szagolgatnak meg patkányokat simogatnak. Baromállatok.
*Ekkor jelenik meg jókora árnyékot vetve Grimor, alighanem magára vonva a kettős figyelmét.*
-Tévedt a rosseb. *Morogja, majd kiköp ismét, szemmel láthatóan nincs épp jókedvében. Bárhogy is, keze még ültében is a szablya markolatán matat, biztos ami biztos.*
-Te meg ki a jó franc vagy? Esküszöm, több ork lófrál itt szabadon, mint egész nyugatvégen. *Feldöcög halkan, miközben baljával ismét pofájához emeli az orkpálinkát.*
-Mi vagyunk a helyőrség. *Vigyorog sötéten a jövevényre, majd üdvözlően a magasba emeli a flaskát.* -És neked mi dolgod itt, snagä?
1224. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 17:45:38
Üzenet elküldve: 2020-04-27 17:45:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Túl sok inger éri mindenfelől. A zajok, a szagok, a létező és nem létező veszély, társai küzdelme, kiáltásaik, utasításaik... Izzad és szédül, hiába igyekszik lelassítani légzését, a kendő alatt szinte fuldoklik.*
- Ne, ne, ne... - *Nyöszörgi, mikor Alyo elsüllyed. Egyáltalán nincs felkészülve rá, hogy bárkit is elveszítsen a csapatból, ez most eléggé egyértelművé válik.
Annyira azért még eszénél van, hogy ne lépjen le a hídról és taposson bele a mocsárba, az eltűnő test után kapva, de nem sokon múlik, hogy megfeledkezzen magáról.
Csendesen, zihálva sír, mikor látja, hogy mégis sikerül kihúzniuk Alyot. A nő ugyan innen nézve nem mozog, de legalább nem kell itt hagyniuk, még bízhat benne, hogy életben van.
Újabb kiáltások, ő pedig alig fogja fel, miről vitatkoznak. A morgásokat hallja és a fenyegető suttogásokat és kacajokat, melyek csak saját fejében léteznek.
Próbál túl látni a sötétségen és a ködön, észlelni a veszély forrását, de hasztalan...
Frandr lép hozzá és veszi el kezéből a felszerelését. Fölpillant rá, de mintha nem is őt látná, arca torznak látszik...
Sejti, hogy ez is csak az ő képzeletének műve, ezért próbálja figyelmen kívül hagyni és inkább a híd derengését nézni.
Annyit felfog, hogy a csapat elindul a hídon, ő pedig Frandr mögött haladva követi őket támolyogva. Kilencedik a jelek szerint megint homokba dugta a fejét, pontosabban csuklyába, elrejtőzve a veszélyben, pedig most szükség volna rá, hogy jelenlétével őrizze hordozója ép eszét.
Igaz, Krestvir maga is igyekszik ezen és mindent megtesz, hogy az őt körülvevő káoszból kiszűrje a lényeget.
Mielőtt a hídról lelépne, még ellenőrzi is, hogy mindenki lesétált-e róla, majd pedig még ez a holdfényből szőtt derengése is elveszik, ahogy a híd semmivé lesz.
Már nem is látja a többieket és nem csak a sötétség és a köd miatt, hanem mert annyira zavart.
El akarja űzni ezt a sötétséget és a veszélyérzetet. Nem tud másra gondolni...
Szinte önkéntelen kezd mormolásba, nem gondolja át igazán, hogy mit csinál.
Talán nagyot hibázik éppen, mert felfedi a mágikus képességét támadóik előtt és a fénnyel látványos céltáblát is csinál magukból és elvakítja társait...
Talán hasznukra válik a menekülésben ez a világosság és a nap fénye elűzi a sötétség teremtményeit...
Talán semleges lesz a varázslat hatása...
Talán nem is sikerül, mert zaklatott elméje nem képes ideszólítani maguk közé a távoli, elrejtőzött nap fényét.
Ha mégis sikerül, úgy bizonyára botladozó futtában születik meg a varázslat, ahogy az öreg kiabálását és társai neszeit követve megy, bármerre is szólítsák őt. Ha sikerül, fényár veszi őket körbe, egy elég nagy területen, melynek középpontja ő maga, s vele együtt mozog a bevilágított terep.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Túl sok inger éri mindenfelől. A zajok, a szagok, a létező és nem létező veszély, társai küzdelme, kiáltásaik, utasításaik... Izzad és szédül, hiába igyekszik lelassítani légzését, a kendő alatt szinte fuldoklik.*
- Ne, ne, ne... - *Nyöszörgi, mikor Alyo elsüllyed. Egyáltalán nincs felkészülve rá, hogy bárkit is elveszítsen a csapatból, ez most eléggé egyértelművé válik.
Annyira azért még eszénél van, hogy ne lépjen le a hídról és taposson bele a mocsárba, az eltűnő test után kapva, de nem sokon múlik, hogy megfeledkezzen magáról.
Csendesen, zihálva sír, mikor látja, hogy mégis sikerül kihúzniuk Alyot. A nő ugyan innen nézve nem mozog, de legalább nem kell itt hagyniuk, még bízhat benne, hogy életben van.
Újabb kiáltások, ő pedig alig fogja fel, miről vitatkoznak. A morgásokat hallja és a fenyegető suttogásokat és kacajokat, melyek csak saját fejében léteznek.
Próbál túl látni a sötétségen és a ködön, észlelni a veszély forrását, de hasztalan...
Frandr lép hozzá és veszi el kezéből a felszerelését. Fölpillant rá, de mintha nem is őt látná, arca torznak látszik...
Sejti, hogy ez is csak az ő képzeletének műve, ezért próbálja figyelmen kívül hagyni és inkább a híd derengését nézni.
Annyit felfog, hogy a csapat elindul a hídon, ő pedig Frandr mögött haladva követi őket támolyogva. Kilencedik a jelek szerint megint homokba dugta a fejét, pontosabban csuklyába, elrejtőzve a veszélyben, pedig most szükség volna rá, hogy jelenlétével őrizze hordozója ép eszét.
Igaz, Krestvir maga is igyekszik ezen és mindent megtesz, hogy az őt körülvevő káoszból kiszűrje a lényeget.
Mielőtt a hídról lelépne, még ellenőrzi is, hogy mindenki lesétált-e róla, majd pedig még ez a holdfényből szőtt derengése is elveszik, ahogy a híd semmivé lesz.
Már nem is látja a többieket és nem csak a sötétség és a köd miatt, hanem mert annyira zavart.
El akarja űzni ezt a sötétséget és a veszélyérzetet. Nem tud másra gondolni...
Szinte önkéntelen kezd mormolásba, nem gondolja át igazán, hogy mit csinál.
Talán nagyot hibázik éppen, mert felfedi a mágikus képességét támadóik előtt és a fénnyel látványos céltáblát is csinál magukból és elvakítja társait...
Talán hasznukra válik a menekülésben ez a világosság és a nap fénye elűzi a sötétség teremtményeit...
Talán semleges lesz a varázslat hatása...
Talán nem is sikerül, mert zaklatott elméje nem képes ideszólítani maguk közé a távoli, elrejtőzött nap fényét.
Ha mégis sikerül, úgy bizonyára botladozó futtában születik meg a varázslat, ahogy az öreg kiabálását és társai neszeit követve megy, bármerre is szólítsák őt. Ha sikerül, fényár veszi őket körbe, egy elég nagy területen, melynek középpontja ő maga, s vele együtt mozog a bevilágított terep.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
1223. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:38:35
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:38:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Nol //
* Eyra megkönnyebbülten sóhajt fel, amiért Nol nem neheztel rá. Bár, lehetséges, hogy ez csak az imént lejátszódott jelenet miatt van. Ki tudja, milyen lesz a természete, amint lecsillapodnak a kedélyek.
Megfogja Nol hosszú íját, elképzelni sem tudja, mire készülhet most ez a sérült elf lány. Csak nézi, ahogy elkészíti az ideiglenes kötözést. *
~ Remélem, kibírja, míg találunk neki valami segítséget. ~
* Eyra úgy látja, Nol elég jól ismeri a környéket, vele ellentétben, ugyanis ő teljesen véletlenül keveredett erre a vidékre. Készségesen követi, hisz biztos benne, hogy ő teljesen eltévedne, így örömmel engedi előre Nolt, mivel nyilván azonnal el is süllyedne ezen az ingoványos területen. Nem is érti, hogyan kecmergett át rajta, mikor Erdőmélyén kötött ki.
Először kissé furcsának tartja Nol suttogását, aztán azonnal megérti, hogy miért beszél ilyen halkan. Hisz Erdőmélyén sem számítottak arra a bizonyos meglepetésre, most pedig végképp nem lenne jó összefutni olyan idegen lényekkel. *
- Rendben.
* Nem kell kétszer mondani neki, követi Nol utasításait, hisz most is ő jelenti számára az életet. Nol sérült lábbal nem biztos, hogy képes lenne őt kirángatni az ingoványból, így hát nem szeretne okot adni rá. *
- Sikerülni fog egyedül is?
* Nem akarja, hogy Nol azt higgye róla, mindent túl aggódik, de látja rajta, hogy nem egyszerű azzal a sérült lábbal mozogni. Ezen a vidéken pedig végzetes lehet egy rossz mozdulat is. De minden porcikájával azon van, hogy csakis Nol lábnyomaiban érintkezzenek a talajjal az ő talpai is. *
* Eyra megkönnyebbülten sóhajt fel, amiért Nol nem neheztel rá. Bár, lehetséges, hogy ez csak az imént lejátszódott jelenet miatt van. Ki tudja, milyen lesz a természete, amint lecsillapodnak a kedélyek.
Megfogja Nol hosszú íját, elképzelni sem tudja, mire készülhet most ez a sérült elf lány. Csak nézi, ahogy elkészíti az ideiglenes kötözést. *
~ Remélem, kibírja, míg találunk neki valami segítséget. ~
* Eyra úgy látja, Nol elég jól ismeri a környéket, vele ellentétben, ugyanis ő teljesen véletlenül keveredett erre a vidékre. Készségesen követi, hisz biztos benne, hogy ő teljesen eltévedne, így örömmel engedi előre Nolt, mivel nyilván azonnal el is süllyedne ezen az ingoványos területen. Nem is érti, hogyan kecmergett át rajta, mikor Erdőmélyén kötött ki.
Először kissé furcsának tartja Nol suttogását, aztán azonnal megérti, hogy miért beszél ilyen halkan. Hisz Erdőmélyén sem számítottak arra a bizonyos meglepetésre, most pedig végképp nem lenne jó összefutni olyan idegen lényekkel. *
- Rendben.
* Nem kell kétszer mondani neki, követi Nol utasításait, hisz most is ő jelenti számára az életet. Nol sérült lábbal nem biztos, hogy képes lenne őt kirángatni az ingoványból, így hát nem szeretne okot adni rá. *
- Sikerülni fog egyedül is?
* Nem akarja, hogy Nol azt higgye róla, mindent túl aggódik, de látja rajta, hogy nem egyszerű azzal a sérült lábbal mozogni. Ezen a vidéken pedig végzetes lehet egy rossz mozdulat is. De minden porcikájával azon van, hogy csakis Nol lábnyomaiban érintkezzenek a talajjal az ő talpai is. *
1222. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:10:16
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:10:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Frandr már szinte nem is érzi, milyen fáradtak az izmai, mennyire fáj mindene az erőlködéstől, ami rossz jel, ugyanis tapasztalata szerint innentől kezdve már nincs sok ideje, mielőtt már nem sokra megy az akaraterejével, és nem bír tovább erőlködni.
Laort még sikerül kisegítenie magától, ám nem tudja, meddig számíthat még izmai együttműködésére. A reflexei is mintha kezdenének lelassulni, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy miközben Alyo felé fut, elkapja Riri italát. Megáll egy pillanatra, kihúzza a dugót, és már iszik is.
Azonnal érzékeli is a hatását. Olyan ez, mint a szomjhalál szélén álló embernek egy kulacsnyi víz, minden cseppje értékes, ám pár mégis lecsorog a szakállán. És, bár még mindig érzi, hogy fáradt, az ital értékes időt nyert neki, amiért hálás Ririnek.
Ez nem tart tovább pár másodpercnél, ám ez is sokat számít, ez is túl sok idő.
Alyo megtette, amit Frandr mondott neki, viszont ennek a harcos nem tud örülni. A lányból már csak a fejtetője látszik ki. Nincs idő finomkodásra, lovagiasságra, a hajánál fogva húzza, legalábbis addig, amíg a félelf válla ki nem emelkedik a mocsárból, onnantól kezdve már a karját használják kapaszkodónak.
Így húzzák kifelé, miközben a háttérben valamik üvöltenek. Nem tudja megállapítani, hogy ezek az üvöltések ugyanazok-e, mint amiket a kutyaszerű dögöktől hallottak még a barlangban, nem is próbálja, fontosabb dolga van, nem segítene a figyelemelterelés.
Húzni kell Alyot, aztán már rohanna is védeni a csapatot, ám hallja az öreg kiáltását. Laorra néz, majd, ha az a következő két másodpercben nem jut döntésre, Frandr sajátot hoz, úgy dönt, bízik az öregben. Többnyire.*
-Vidd! Fedezem a hátunkat!
*Mondja Laornak, miközben felsegíti annak hátára az ájult íjászt. Vezetőjük valószínűleg nem annyira fáradt, mint ő, és alapból is jó erőben van, illetve nem is visel komolyabb páncélt. Frandr Riri italára is számít, így nem kétli, hogy a másik meg tud birkózni Alyo testsúlyával.
Ő maga pedig pontosan azt teszi, amit mondott. Ha a többiek is hallgatnak a remetére, ő velük halad, nem marad le, ám a csapat végén fut, készen arra, hogy bármit, ami üldözőbe venné őket félreüssön akár pajzsával, akár fokosa kalapácsfejével.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Frandr már szinte nem is érzi, milyen fáradtak az izmai, mennyire fáj mindene az erőlködéstől, ami rossz jel, ugyanis tapasztalata szerint innentől kezdve már nincs sok ideje, mielőtt már nem sokra megy az akaraterejével, és nem bír tovább erőlködni.
Laort még sikerül kisegítenie magától, ám nem tudja, meddig számíthat még izmai együttműködésére. A reflexei is mintha kezdenének lelassulni, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy miközben Alyo felé fut, elkapja Riri italát. Megáll egy pillanatra, kihúzza a dugót, és már iszik is.
Azonnal érzékeli is a hatását. Olyan ez, mint a szomjhalál szélén álló embernek egy kulacsnyi víz, minden cseppje értékes, ám pár mégis lecsorog a szakállán. És, bár még mindig érzi, hogy fáradt, az ital értékes időt nyert neki, amiért hálás Ririnek.
Ez nem tart tovább pár másodpercnél, ám ez is sokat számít, ez is túl sok idő.
Alyo megtette, amit Frandr mondott neki, viszont ennek a harcos nem tud örülni. A lányból már csak a fejtetője látszik ki. Nincs idő finomkodásra, lovagiasságra, a hajánál fogva húzza, legalábbis addig, amíg a félelf válla ki nem emelkedik a mocsárból, onnantól kezdve már a karját használják kapaszkodónak.
Így húzzák kifelé, miközben a háttérben valamik üvöltenek. Nem tudja megállapítani, hogy ezek az üvöltések ugyanazok-e, mint amiket a kutyaszerű dögöktől hallottak még a barlangban, nem is próbálja, fontosabb dolga van, nem segítene a figyelemelterelés.
Húzni kell Alyot, aztán már rohanna is védeni a csapatot, ám hallja az öreg kiáltását. Laorra néz, majd, ha az a következő két másodpercben nem jut döntésre, Frandr sajátot hoz, úgy dönt, bízik az öregben. Többnyire.*
-Vidd! Fedezem a hátunkat!
*Mondja Laornak, miközben felsegíti annak hátára az ájult íjászt. Vezetőjük valószínűleg nem annyira fáradt, mint ő, és alapból is jó erőben van, illetve nem is visel komolyabb páncélt. Frandr Riri italára is számít, így nem kétli, hogy a másik meg tud birkózni Alyo testsúlyával.
Ő maga pedig pontosan azt teszi, amit mondott. Ha a többiek is hallgatnak a remetére, ő velük halad, nem marad le, ám a csapat végén fut, készen arra, hogy bármit, ami üldözőbe venné őket félreüssön akár pajzsával, akár fokosa kalapácsfejével.*
1221. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 15:12:52
Üzenet elküldve: 2020-04-27 15:12:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Krestvir szédül. A zaj, a sötét, az értelmetlen és beazonosíthatatlan hangok, a tudat, hogy lehet csak ő marad egyedül, s a többieket elnyeli a mocsár, miközben kétségbeesetten az nevét szólongatják. Frandr, aki talán attól tart, hogy frissen felidézett emlékeinek utolsó pillanataival távozik az élők sorából. Quantall, kinek ötletei erőteljesen hozzájárultak ahhoz, hogy egyáltalán a csapatnak sikerüljön _bármit_ megtenni az ingovány gőzös és mérges belsejében. Laor, kit meglepetés, meglepetés hátán ér... a giliszta, az üreg, a régi jó paraszt, az öreg, s a kéz, melynél jelenleg nincs is fontosabb tán a világon... ó, csak tudja eléggé szorítani azt a kezet! Alyo, önuralmának végéhez ért. Elérte a határt. Szemei kidüllednek, s míg lába a mászkos talajban mozog, akárha lebegne, addig torka szakadtából üvölt, s hangjára újabb hangok válaszolnak, persze sokkal gúnyosabbnak tűnnek. Aztán fogy a levegő, csak egyre fogy, s utolsó szusszanása is kiáltással távozik az éjben. Még érzi, amint szájába ömlik a sár, eltelíti, nyelvét nyomja, s kitölti, akár egy útba eső üreget. Carssaadi húz, veszettül húz, kezét szinte véresre vágja a kötél, de az ital erőt ad számára, s nem veszi észre. Gondolataiban egységesség és hit, erő, a kút immár csak távoli, kaotikus emlékszál, mely agyának kis szegletében gabalyodott össze, talán eltűnt örökre, vagy tán a kedvező pillanatra vár, hogy a csomót megoldják.*
- Húzd! Húzd! *Kiáltja ütemesen az öreg, s nyakán az erek dagadnak, szaggatott és olykor köhögős lélegzetvétele fehér pamacsokban szakítja félbe az éjt maga előtt, majd lassan beleolvad és eggyé válik vele. A meleget elszívja a sötét, apró harapásokkal fogyasztja el könnyedén az este hidege. "Wrauuuuuuuuuuuuur!" Sejlik fel közeledve... "wraaaauuuuuuuuurrrr!!" Sikolt a távoli éj, s a csillagok nem sejlenek fel, az égbolt fekete marad. Tompa loccsanással bújik elő a test a mélyből, Laort kínkeserves nyögések közepette rángatják ki, s míg Frandr kiált, addigra a csapat egységként kezd működni. Immár csak Alyo maradt. Csak a lány, akinek már csak haja terül az ingovány tetején, s lassan, de biztosan, akárha, egy tómélyi víznyelőbe, csusszan le biztosan, szinte hajszálanként. Csendes már. Nem kiált. Szemei csukva, legalábbis ez sejthető, mert látni, már nem látni. A bűz... ó, a bűz ne lenne oly kegyetlen, a nehéz, vaskos iszapszag, mi körbelengi ezt az elátkozott helyet! Frandr felé ital repül, melyet magabiztosan kap el, s hajthat le, hogy erőre kaphasson. Laor is kéri, s Ririnek erre is lesz lehetősége. A csapat lihegésébe már más lihegés is vegyül, körmök koppanása a sziklákon, lábak csusszanása a rönkökön, nehéz testek moccannak tova. Krestvir felveheti Frandr sisakját és pajzsát, s rögtön megérzi a kezére nehezedő súlyt, nem neki találták ki, de azért elbírja.
Nem tudni ki indul Alyoért, ki nyúl érte, ki ragadja meg először, valahogy... valahogyan lelassul minden, csak a morgás és az üvöltés marad. Alyonak már ez sem. Ürességet érez, iszapot a szájában, a mellkasában, a tüdejében, Alyo számára eltűnt az élet, belül meghalt. Azonban valójában ez nincs így, hajánál fogva ragadhatják meg, s ránthatják ki onnan, de ezt nem veszi észre. Kötelet hurkolhatnak rá, kirángathatják. Aki ebben nem vesz részt, alakzatba áll, s készül, itallal, vagy anélkül. Az öreg azonban felülírhatja a számításaikat:*
- Ne! Nincs esély! Éjszaka nincs! Gyertek! Hozzátok a lányt! *Máris elhajítja a kötelet a kezéből, s szinte fulladozva indul meg befelé, mélyen a falon túl, a másik oldalra.*
- Erre! Erre, kövessétek a hangom! *Egy állkapocs csattan valahol, közvetlenül Riri mellett a sásban, majd kezdetét veszi a zörgés. Alyo öntudatlan, sok sarat nyelt, elkábult, légzése ki-kimarad olykor, számára a világ csak egy fejezet könyvéből, ami most szépen becsukódik. Szemei zárva, az öreg pedig veszettül integet, s hívja a többieket.*
- Ne harcoljatok! Még ne! *Kiáltja kétségbeesetten, s térdére támaszkodva pihen meg.* Mélységi! Mondd nekik! *A csapat választás előtt áll. Megbíznak az öregben, ki eddig is segítőnek tűnt, avagy felveszik a harcot az ismeretlennel, mely kapcsán csupán sejtéseik lehetnek, kérdés persze, hogy mi az, amiben jelenleg teljesen biztosak? Talán a szag. Talán, hogy fájóak az emlékek. Talán, hogy pengeélen táncolnak, vagy, hogy bármelyik pillanatban lehetnek akár csak eggyel is kevesebben... vagy csak abban, hogy a sötét rossz, fáj a világtalanság... vagy a tudatban, hogy hinniük kell, egymásban, saját erejükben, gondolataik erejében, egyetlen izzadságcseppben, mi legördül halántékokról hűvösen.*
//Alyo//
*Hátán fekszik, s nem mozdul, vagy legalábbis, ha próbál fájdalom önti el testét.*
- Mit csinálsz, kicsi lány? *Hangzik fel egy öblös, reszelős, mély férfi hang az egyik sötét sarokból, majd parázs villan fel, s halk cuppanásokkal világlik fel egy pipa csutora, halványan megvilágítva egy alak arcát, de nem felismerhetően. Ha Alyo végül körbe néz, egy barlangot láthat, melynek közepén apró tűz lobog. A többiek sehol, csak ez a hang, majd halk köhintés az első pöfékeléstől, aztán erőteljes, vad dohányfüst illata lengi be a helyet. Halk sóhaj.*
- Mindjárt meghalsz, tudsz róla? *Szomorú kuncogás, akár csak egy vicc hangzott volna el.*
- Ó, basszki... pedig milyen fiatal vagy még! Dacos, felelőtlen, nagy pofájú... és még folytathatnám, de kinek van az megírva, hogy becsmérlések közepette töltse el az utolsó perceit, nem igaz? *Ismét kuncogás, kicsit talán vidámabb, majd egy pöccintéssel repül az eddig kézben tartott parázsló fadarab a kis tábortűz belsejébe.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Krestvir szédül. A zaj, a sötét, az értelmetlen és beazonosíthatatlan hangok, a tudat, hogy lehet csak ő marad egyedül, s a többieket elnyeli a mocsár, miközben kétségbeesetten az nevét szólongatják. Frandr, aki talán attól tart, hogy frissen felidézett emlékeinek utolsó pillanataival távozik az élők sorából. Quantall, kinek ötletei erőteljesen hozzájárultak ahhoz, hogy egyáltalán a csapatnak sikerüljön _bármit_ megtenni az ingovány gőzös és mérges belsejében. Laor, kit meglepetés, meglepetés hátán ér... a giliszta, az üreg, a régi jó paraszt, az öreg, s a kéz, melynél jelenleg nincs is fontosabb tán a világon... ó, csak tudja eléggé szorítani azt a kezet! Alyo, önuralmának végéhez ért. Elérte a határt. Szemei kidüllednek, s míg lába a mászkos talajban mozog, akárha lebegne, addig torka szakadtából üvölt, s hangjára újabb hangok válaszolnak, persze sokkal gúnyosabbnak tűnnek. Aztán fogy a levegő, csak egyre fogy, s utolsó szusszanása is kiáltással távozik az éjben. Még érzi, amint szájába ömlik a sár, eltelíti, nyelvét nyomja, s kitölti, akár egy útba eső üreget. Carssaadi húz, veszettül húz, kezét szinte véresre vágja a kötél, de az ital erőt ad számára, s nem veszi észre. Gondolataiban egységesség és hit, erő, a kút immár csak távoli, kaotikus emlékszál, mely agyának kis szegletében gabalyodott össze, talán eltűnt örökre, vagy tán a kedvező pillanatra vár, hogy a csomót megoldják.*
- Húzd! Húzd! *Kiáltja ütemesen az öreg, s nyakán az erek dagadnak, szaggatott és olykor köhögős lélegzetvétele fehér pamacsokban szakítja félbe az éjt maga előtt, majd lassan beleolvad és eggyé válik vele. A meleget elszívja a sötét, apró harapásokkal fogyasztja el könnyedén az este hidege. "Wrauuuuuuuuuuuuur!" Sejlik fel közeledve... "wraaaauuuuuuuuurrrr!!" Sikolt a távoli éj, s a csillagok nem sejlenek fel, az égbolt fekete marad. Tompa loccsanással bújik elő a test a mélyből, Laort kínkeserves nyögések közepette rángatják ki, s míg Frandr kiált, addigra a csapat egységként kezd működni. Immár csak Alyo maradt. Csak a lány, akinek már csak haja terül az ingovány tetején, s lassan, de biztosan, akárha, egy tómélyi víznyelőbe, csusszan le biztosan, szinte hajszálanként. Csendes már. Nem kiált. Szemei csukva, legalábbis ez sejthető, mert látni, már nem látni. A bűz... ó, a bűz ne lenne oly kegyetlen, a nehéz, vaskos iszapszag, mi körbelengi ezt az elátkozott helyet! Frandr felé ital repül, melyet magabiztosan kap el, s hajthat le, hogy erőre kaphasson. Laor is kéri, s Ririnek erre is lesz lehetősége. A csapat lihegésébe már más lihegés is vegyül, körmök koppanása a sziklákon, lábak csusszanása a rönkökön, nehéz testek moccannak tova. Krestvir felveheti Frandr sisakját és pajzsát, s rögtön megérzi a kezére nehezedő súlyt, nem neki találták ki, de azért elbírja.
Nem tudni ki indul Alyoért, ki nyúl érte, ki ragadja meg először, valahogy... valahogyan lelassul minden, csak a morgás és az üvöltés marad. Alyonak már ez sem. Ürességet érez, iszapot a szájában, a mellkasában, a tüdejében, Alyo számára eltűnt az élet, belül meghalt. Azonban valójában ez nincs így, hajánál fogva ragadhatják meg, s ránthatják ki onnan, de ezt nem veszi észre. Kötelet hurkolhatnak rá, kirángathatják. Aki ebben nem vesz részt, alakzatba áll, s készül, itallal, vagy anélkül. Az öreg azonban felülírhatja a számításaikat:*
- Ne! Nincs esély! Éjszaka nincs! Gyertek! Hozzátok a lányt! *Máris elhajítja a kötelet a kezéből, s szinte fulladozva indul meg befelé, mélyen a falon túl, a másik oldalra.*
- Erre! Erre, kövessétek a hangom! *Egy állkapocs csattan valahol, közvetlenül Riri mellett a sásban, majd kezdetét veszi a zörgés. Alyo öntudatlan, sok sarat nyelt, elkábult, légzése ki-kimarad olykor, számára a világ csak egy fejezet könyvéből, ami most szépen becsukódik. Szemei zárva, az öreg pedig veszettül integet, s hívja a többieket.*
- Ne harcoljatok! Még ne! *Kiáltja kétségbeesetten, s térdére támaszkodva pihen meg.* Mélységi! Mondd nekik! *A csapat választás előtt áll. Megbíznak az öregben, ki eddig is segítőnek tűnt, avagy felveszik a harcot az ismeretlennel, mely kapcsán csupán sejtéseik lehetnek, kérdés persze, hogy mi az, amiben jelenleg teljesen biztosak? Talán a szag. Talán, hogy fájóak az emlékek. Talán, hogy pengeélen táncolnak, vagy, hogy bármelyik pillanatban lehetnek akár csak eggyel is kevesebben... vagy csak abban, hogy a sötét rossz, fáj a világtalanság... vagy a tudatban, hogy hinniük kell, egymásban, saját erejükben, gondolataik erejében, egyetlen izzadságcseppben, mi legördül halántékokról hűvösen.*
//Alyo//
*Hátán fekszik, s nem mozdul, vagy legalábbis, ha próbál fájdalom önti el testét.*
- Mit csinálsz, kicsi lány? *Hangzik fel egy öblös, reszelős, mély férfi hang az egyik sötét sarokból, majd parázs villan fel, s halk cuppanásokkal világlik fel egy pipa csutora, halványan megvilágítva egy alak arcát, de nem felismerhetően. Ha Alyo végül körbe néz, egy barlangot láthat, melynek közepén apró tűz lobog. A többiek sehol, csak ez a hang, majd halk köhintés az első pöfékeléstől, aztán erőteljes, vad dohányfüst illata lengi be a helyet. Halk sóhaj.*
- Mindjárt meghalsz, tudsz róla? *Szomorú kuncogás, akár csak egy vicc hangzott volna el.*
- Ó, basszki... pedig milyen fiatal vagy még! Dacos, felelőtlen, nagy pofájú... és még folytathatnám, de kinek van az megírva, hogy becsmérlések közepette töltse el az utolsó perceit, nem igaz? *Ismét kuncogás, kicsit talán vidámabb, majd egy pöccintéssel repül az eddig kézben tartott parázsló fadarab a kis tábortűz belsejébe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937