Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 68 (1341. - 1360. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1360. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-02 20:42:20
Üzenet elküldve: 2020-07-02 20:42:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*A kerubi valóban nem támad, ha támadott is, a lényeg az ellenfél ártalmatlanná tétele volt. Bár ebből messzemenő következtetéseket levonni ki tudja, mennyire jó.
Rövid kivárás után az ork a kezéből kiütött szablyát kezdi keresni az út szélén nőtt aljnövényzetben. A keresés nem tart sokáig, mivel látta, merre repült el a fegyver és rá is lel, de a mozdulatban Isqeha hangja akaszthatja meg, amikor felszólítja, hogy hagyjon fel a kereséssel. Roshneken múlik, hogy felveszi-e a fegyverét és megkísérel-e elsétálni/szapora léptekkel elmenni a még mindig jelenlévő szellemalak mellett.
Tehát Roshnek látja a kardját, fel is tudja venni, eldöntheti, mennyire hallgat Isqeha fenyegetésére, aki varázslatba is kezd közben.
Ordonok elismerően morran a felette álló Isqehára. Asema valóban védekezően áll az ork közelében, amikor a félvér rövid szóváltás követően felszólítja a fegyverei és vértje lepakolására. Ordonokon múlik, eleget tesz-e a felszólításnak, bár zsibbadt karját nehezebben mozgatja, meg tudná tenni.
Xangjao közben szótlan szemlélőjévé avanzsál a történéseknek, de persze nem cselekvőképtelen vagy nem vonja ki magát, bármikor képes mozdulni, támadni vagy védekezni. Ám az, hogy összeszedje a fegyvereket sok mindenen múlik. Vajon Ordonok leteszi-e őket, vajon Roshnek felhagy-e a felszólításra a szablya felvételével, amit a sikeres varázslat hatására jégburok borít. Mert, bár Roshneknek keresnie kellett, amikor az ork megleli, akkor Isqeha is megpillanthatja az aljnövényzetben heverő szablyát.
Míg mindenre fény nem derül, addig a történések sokféleképp alakulhatnak.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*A kerubi valóban nem támad, ha támadott is, a lényeg az ellenfél ártalmatlanná tétele volt. Bár ebből messzemenő következtetéseket levonni ki tudja, mennyire jó.
Rövid kivárás után az ork a kezéből kiütött szablyát kezdi keresni az út szélén nőtt aljnövényzetben. A keresés nem tart sokáig, mivel látta, merre repült el a fegyver és rá is lel, de a mozdulatban Isqeha hangja akaszthatja meg, amikor felszólítja, hogy hagyjon fel a kereséssel. Roshneken múlik, hogy felveszi-e a fegyverét és megkísérel-e elsétálni/szapora léptekkel elmenni a még mindig jelenlévő szellemalak mellett.
Tehát Roshnek látja a kardját, fel is tudja venni, eldöntheti, mennyire hallgat Isqeha fenyegetésére, aki varázslatba is kezd közben.
Ordonok elismerően morran a felette álló Isqehára. Asema valóban védekezően áll az ork közelében, amikor a félvér rövid szóváltás követően felszólítja a fegyverei és vértje lepakolására. Ordonokon múlik, eleget tesz-e a felszólításnak, bár zsibbadt karját nehezebben mozgatja, meg tudná tenni.
Xangjao közben szótlan szemlélőjévé avanzsál a történéseknek, de persze nem cselekvőképtelen vagy nem vonja ki magát, bármikor képes mozdulni, támadni vagy védekezni. Ám az, hogy összeszedje a fegyvereket sok mindenen múlik. Vajon Ordonok leteszi-e őket, vajon Roshnek felhagy-e a felszólításra a szablya felvételével, amit a sikeres varázslat hatására jégburok borít. Mert, bár Roshneknek keresnie kellett, amikor az ork megleli, akkor Isqeha is megpillanthatja az aljnövényzetben heverő szablyát.
Míg mindenre fény nem derül, addig a történések sokféleképp alakulhatnak.*
1359. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-30 19:53:43
Üzenet elküldve: 2020-06-30 19:53:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem is számít rá, meg aztán minek ugráljon? Így aztán Alyo galád terve sikerül, bele is haraphat a szájába, amire Laor egy félig-meddig rosszalló fejrázással reagál. Hiába, nagy szerelmeken nehéz túllépni. Leán pláne. Nem sokkal ezután pedig lidércnyomásos kerek nyavalya ereszkedik alá. Épp csak felvázolta a tervét és az utolsó mondatot tulajdonképpen csak a forma kedvéért tette hozzá, de a többiek komolyan vették. Kicsit hitetlenkedve kapkodja pillantását egyikről a másikra, eleinte arra gondol, hogy csak valami ügyetlen ugratás áldozata lett. De nem.*
- Értem. *bólint, és elszámol tízig. Négyig jut.*
- Esetleg nem szeretne valaki elzarándokolni Ghustaffe Eyfe'el, a neves elf építész tornyához is? Időnkből kitelik, más dolgunk úgysincs és annyira nincs messze.
*Vesz egy nagy levegőt.*
- Fogalmam sincs, hogy honnan veszi Krestvir, hogy a tűz tornyával kell kezdenünk, Riri azt, hogy a vízzel és Alyo a levegőt. De nem is érdekel. Lehet, hogy úgy helyes ha szétválunk és ki ki megy oda ahová szeretne. De ugyanennyire lehetséges, hogy valaki vagy valami szépen le akar szalámizni minket. Együtt rágós falat vagyunk, de egyesével könnyebben levadászhat. De rendben van csináljuk így. Krestvir megy a tűz tornyához, Frandr vele tart. Alyo a levegőéhez, Quantall elkíséri. Ririvel pedig én megyek a víz tornyához. Megfelel így?
*Kicsit gúnyosan teszi fel ezt a kérdést, mert az igazat megvallva kezdi elveszíteni a türelmét.*
- Mert - hacsak valamelyik mágus nem ismer erre egy varázsigét - egyszerre nem tudunk minden helyszínen jelen lenni, nem igaz?
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem is számít rá, meg aztán minek ugráljon? Így aztán Alyo galád terve sikerül, bele is haraphat a szájába, amire Laor egy félig-meddig rosszalló fejrázással reagál. Hiába, nagy szerelmeken nehéz túllépni. Leán pláne. Nem sokkal ezután pedig lidércnyomásos kerek nyavalya ereszkedik alá. Épp csak felvázolta a tervét és az utolsó mondatot tulajdonképpen csak a forma kedvéért tette hozzá, de a többiek komolyan vették. Kicsit hitetlenkedve kapkodja pillantását egyikről a másikra, eleinte arra gondol, hogy csak valami ügyetlen ugratás áldozata lett. De nem.*
- Értem. *bólint, és elszámol tízig. Négyig jut.*
- Esetleg nem szeretne valaki elzarándokolni Ghustaffe Eyfe'el, a neves elf építész tornyához is? Időnkből kitelik, más dolgunk úgysincs és annyira nincs messze.
*Vesz egy nagy levegőt.*
- Fogalmam sincs, hogy honnan veszi Krestvir, hogy a tűz tornyával kell kezdenünk, Riri azt, hogy a vízzel és Alyo a levegőt. De nem is érdekel. Lehet, hogy úgy helyes ha szétválunk és ki ki megy oda ahová szeretne. De ugyanennyire lehetséges, hogy valaki vagy valami szépen le akar szalámizni minket. Együtt rágós falat vagyunk, de egyesével könnyebben levadászhat. De rendben van csináljuk így. Krestvir megy a tűz tornyához, Frandr vele tart. Alyo a levegőéhez, Quantall elkíséri. Ririvel pedig én megyek a víz tornyához. Megfelel így?
*Kicsit gúnyosan teszi fel ezt a kérdést, mert az igazat megvallva kezdi elveszíteni a türelmét.*
- Mert - hacsak valamelyik mágus nem ismer erre egy varázsigét - egyszerre nem tudunk minden helyszínen jelen lenni, nem igaz?
1358. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-29 10:12:00
Üzenet elküldve: 2020-06-29 10:12:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo ugyan fürge, viszont cseppet sem szívbajos, szóval nem ugrik, így Laor tenyere a torkára fonódhat, tőre hegye pedig a hasának nyomódhat.*
- Igen szépfiú, pont ilyen hevesen szeretem.
*Gonosz vigyor kúszik az ajkaira, amik, ha enyhül nyakán a szorítás, akkor Laor szájára tapadnak, de a csók pont olyan gonosz, mint a vigyor, mert a célja az, hogy fogai közé kaparintsa a férfi alsó ajkát.
A kérdésre bólint, valóban álmot látott, de nem akarja különösebben kifejteni, hiszen nem szabad erről beszélnie, már persze ha hinni lehet az álmoknak. A másik kérdésre megrázza a fejét, semmit nem tud az említettről, így azt sem, hogy van-e fattya, vagy nincs.
Laor lelkesítő beszédét szemét forgatva hallgatja végig, karjait összefonja mellkasa előtt, epeömlése van az ilyesmitől. Ha a férfi felé néz, akkor bemutat neki egy néma műöklendezést. Az egészet csak az teszi érdekessé, hogy a tündér másik toronyhoz menne. Alyo szemöldöke a homloka közepére kúszik, főleg, hogy a varázslónő meg egy harmadik tornyot említ. A fene sem érti ezt, de hát ő nem is azért van itt, hogy értse, hanem azért, hogy megvédje azt, aki magát nem tudja. Például a tündért. De ez igen bajos lesz, ha nem ugyanott vannak, Riri meg ő.*
- Laor, ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Nekem a levegő tornyába kell mennem. Sehova máshova. Neki meg a víz tornyába. De kezdjük a tűzével? Mégis mi a pöcsöm van?
*Testtartása nem változik, karjait továbbra is összefonja a mellkasa előtt, csak akkor zökken ki, mikor megkapja a csomagját.*
- Te?!
*Kérdezi szúrós tekintettel. Egyre biztosabb benne, hogy nem akar itt lenni. Eleve nem akart, de egyre inkább elmegy tőle az a maradék kis kedve is. Nem értetlenkedik a dohányon, pedig lenne mit, hiszen nem szokása a füstölés. Majd értetlenkedik ezen később, ha maguk lesznek.*
- Húzzunk már a vérbe.
*Nem akar cseverészni, ellenben nagyon sürgetné az indulást.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo ugyan fürge, viszont cseppet sem szívbajos, szóval nem ugrik, így Laor tenyere a torkára fonódhat, tőre hegye pedig a hasának nyomódhat.*
- Igen szépfiú, pont ilyen hevesen szeretem.
*Gonosz vigyor kúszik az ajkaira, amik, ha enyhül nyakán a szorítás, akkor Laor szájára tapadnak, de a csók pont olyan gonosz, mint a vigyor, mert a célja az, hogy fogai közé kaparintsa a férfi alsó ajkát.
A kérdésre bólint, valóban álmot látott, de nem akarja különösebben kifejteni, hiszen nem szabad erről beszélnie, már persze ha hinni lehet az álmoknak. A másik kérdésre megrázza a fejét, semmit nem tud az említettről, így azt sem, hogy van-e fattya, vagy nincs.
Laor lelkesítő beszédét szemét forgatva hallgatja végig, karjait összefonja mellkasa előtt, epeömlése van az ilyesmitől. Ha a férfi felé néz, akkor bemutat neki egy néma műöklendezést. Az egészet csak az teszi érdekessé, hogy a tündér másik toronyhoz menne. Alyo szemöldöke a homloka közepére kúszik, főleg, hogy a varázslónő meg egy harmadik tornyot említ. A fene sem érti ezt, de hát ő nem is azért van itt, hogy értse, hanem azért, hogy megvédje azt, aki magát nem tudja. Például a tündért. De ez igen bajos lesz, ha nem ugyanott vannak, Riri meg ő.*
- Laor, ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Nekem a levegő tornyába kell mennem. Sehova máshova. Neki meg a víz tornyába. De kezdjük a tűzével? Mégis mi a pöcsöm van?
*Testtartása nem változik, karjait továbbra is összefonja a mellkasa előtt, csak akkor zökken ki, mikor megkapja a csomagját.*
- Te?!
*Kérdezi szúrós tekintettel. Egyre biztosabb benne, hogy nem akar itt lenni. Eleve nem akart, de egyre inkább elmegy tőle az a maradék kis kedve is. Nem értetlenkedik a dohányon, pedig lenne mit, hiszen nem szokása a füstölés. Majd értetlenkedik ezen később, ha maguk lesznek.*
- Húzzunk már a vérbe.
*Nem akar cseverészni, ellenben nagyon sürgetné az indulást.*
1357. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-28 00:43:42
Üzenet elküldve: 2020-06-28 00:43:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Odakint egész békés a táj. Akár egy hétköznapi mocsárban. És persze a nap fénye is sokat javít Krestvir lélekjelenlétén... Mintha a tegnap este csak egy rémálom lett volna, vagy egy a hallucinációiból, amik a sötétségben gyötrik. A rossz éjszakái után is pontosan ilyen furcsák szoktak lenni a reggelek. Ilyenkor hihetetlennek tűnik, hogy az este mitől is félt... Persze, most a látképet megtörő tornyok itt vannak, hogy emlékeztessék rá, ezúttal nem csak az elméje csapta be az éjjel.
Megnyugtató volt látni, hogy Alyo valóban fölébredt a reggel és mozgása alapján sértetlen volt. A többiről, mi a nő és Laor között történik, lemarad, mert Kilencedik ügyében szól Ahroiusnál. A csomagot egy kis meghajlással veszi át, így mondva köszönetet, egyébként a válaszra figyel.
Ez egyrészt nyugtalanná teszi, másrészt megvigasztalja. Nem tudja, pontosan hogyan kell értenie azt a "hazatérést", de a fogalmazásmód alapján, s ahogy tegnap említették a manót, világok utazójaként, arra következtet, hogy a mágia, ami Kilencediket ide hozta, el is tudja őt vinni, ha a lény küldetése itt, mellette véget ér.
Szólna valamit válaszul Ahroiusnak, de a manó közbekotyog, s ő rajtakapottan fordul felé.*
- Nem akartam, hogy veszélyben legyél és megint úgy félj, mint tegnap. - *Magyarázza szégyenkezés és megbánás nélkül.
Az öreg megállapítására, hogy szerinte Kilencedik már döntött, fejet hajt, belenyugvó egyetértése jeléül, majd ezt tovább viszi egy meghajlásba, kifejezve háláját a válaszért és a segítségért.
Aztán leguggol és karját nyújtja Kilencediknek, némán jelezve, hogy elfogadja a döntését. A manó helye mellette van ebben a világban, egészen pontosan a vállán. Indulniuk kell, ideje ezt a helyet elfoglalnia. Azt pedig csak reméli, hogy az apró lény nem fog sokat szenvedni, amiért a csillag mágiája éppen mellé rendelte...*
- Köszönök mindent. - *Mondja még az öregnek, rá emelve pillantását.*
- Ha visszatérünk... Kérdezhetek még? - *Kérdi, mert annyi mindent vetettek fel nem csak a küldetéssel kapcsolatban, vagy a világuk egészét érintő témákban, hanem olyasmikről is szóltak, amik az ő személyével vagy ismeretlen múltjával kapcsolatosak. Nehezen hiszi, hogy lesz még alkalma kideríteni a származását. Jelen körülmények között ez nem is tűnik lényegesnek, de ha hisz benne, hogy sikerrel járhatnak, akkor ez is érdekelni fogja. Csak meg kell élniük, hogy kérdezni tudjon...
Ha választ kapott, felzárkózik Laor mellé. A férfi beszéde egészen lelkesítő, igyekszik is erőt meríteni a bátorságából és megkeményíteni magát, hogy a lehető leghasznosabb tagja legyen a csapatnak, amilyen csak lehet.
Mikor azonban a férfi a terv első lépését vázolja, Frandr-al együtt összezavarodik, majd ki is egészíti a harcos szavait.*
- A tűz tornyához... - *Ad emlékeztetőt, megtéve az ellenvetést, ahogy azt Laor kéri is. Úgy hiszi, egyszerű megtévedés ez a férfi részéről. Szemét lesütve teszi hozzá magyarázón, alátámasztva Frandr észrevételét...*
- Oda kell mennünk először.
*Ám kisvártatva a tündér is közbeszól, ezért értetlenül fordul felé, de Quantall és Frandr már kérdeznek is, így maga csak hallgat.*
- Innen nézve az első torony a tűz tornya, amihez mennünk kell, ugye? - *Mutat az előttük a távolban magasodó tornyok közül az elsőre, odafordulva vendéglátóik felé a kérdéssel. Bár nem hinné, hogy másképp gondolták, de a nézőpont egy lényeges dolog a tájolásnál, szeretné kizárni a félreértést.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.28 00:50:21
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Odakint egész békés a táj. Akár egy hétköznapi mocsárban. És persze a nap fénye is sokat javít Krestvir lélekjelenlétén... Mintha a tegnap este csak egy rémálom lett volna, vagy egy a hallucinációiból, amik a sötétségben gyötrik. A rossz éjszakái után is pontosan ilyen furcsák szoktak lenni a reggelek. Ilyenkor hihetetlennek tűnik, hogy az este mitől is félt... Persze, most a látképet megtörő tornyok itt vannak, hogy emlékeztessék rá, ezúttal nem csak az elméje csapta be az éjjel.
Megnyugtató volt látni, hogy Alyo valóban fölébredt a reggel és mozgása alapján sértetlen volt. A többiről, mi a nő és Laor között történik, lemarad, mert Kilencedik ügyében szól Ahroiusnál. A csomagot egy kis meghajlással veszi át, így mondva köszönetet, egyébként a válaszra figyel.
Ez egyrészt nyugtalanná teszi, másrészt megvigasztalja. Nem tudja, pontosan hogyan kell értenie azt a "hazatérést", de a fogalmazásmód alapján, s ahogy tegnap említették a manót, világok utazójaként, arra következtet, hogy a mágia, ami Kilencediket ide hozta, el is tudja őt vinni, ha a lény küldetése itt, mellette véget ér.
Szólna valamit válaszul Ahroiusnak, de a manó közbekotyog, s ő rajtakapottan fordul felé.*
- Nem akartam, hogy veszélyben legyél és megint úgy félj, mint tegnap. - *Magyarázza szégyenkezés és megbánás nélkül.
Az öreg megállapítására, hogy szerinte Kilencedik már döntött, fejet hajt, belenyugvó egyetértése jeléül, majd ezt tovább viszi egy meghajlásba, kifejezve háláját a válaszért és a segítségért.
Aztán leguggol és karját nyújtja Kilencediknek, némán jelezve, hogy elfogadja a döntését. A manó helye mellette van ebben a világban, egészen pontosan a vállán. Indulniuk kell, ideje ezt a helyet elfoglalnia. Azt pedig csak reméli, hogy az apró lény nem fog sokat szenvedni, amiért a csillag mágiája éppen mellé rendelte...*
- Köszönök mindent. - *Mondja még az öregnek, rá emelve pillantását.*
- Ha visszatérünk... Kérdezhetek még? - *Kérdi, mert annyi mindent vetettek fel nem csak a küldetéssel kapcsolatban, vagy a világuk egészét érintő témákban, hanem olyasmikről is szóltak, amik az ő személyével vagy ismeretlen múltjával kapcsolatosak. Nehezen hiszi, hogy lesz még alkalma kideríteni a származását. Jelen körülmények között ez nem is tűnik lényegesnek, de ha hisz benne, hogy sikerrel járhatnak, akkor ez is érdekelni fogja. Csak meg kell élniük, hogy kérdezni tudjon...
Ha választ kapott, felzárkózik Laor mellé. A férfi beszéde egészen lelkesítő, igyekszik is erőt meríteni a bátorságából és megkeményíteni magát, hogy a lehető leghasznosabb tagja legyen a csapatnak, amilyen csak lehet.
Mikor azonban a férfi a terv első lépését vázolja, Frandr-al együtt összezavarodik, majd ki is egészíti a harcos szavait.*
- A tűz tornyához... - *Ad emlékeztetőt, megtéve az ellenvetést, ahogy azt Laor kéri is. Úgy hiszi, egyszerű megtévedés ez a férfi részéről. Szemét lesütve teszi hozzá magyarázón, alátámasztva Frandr észrevételét...*
- Oda kell mennünk először.
*Ám kisvártatva a tündér is közbeszól, ezért értetlenül fordul felé, de Quantall és Frandr már kérdeznek is, így maga csak hallgat.*
- Innen nézve az első torony a tűz tornya, amihez mennünk kell, ugye? - *Mutat az előttük a távolban magasodó tornyok közül az elsőre, odafordulva vendéglátóik felé a kérdéssel. Bár nem hinné, hogy másképp gondolták, de a nézőpont egy lényeges dolog a tájolásnál, szeretné kizárni a félreértést.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.28 00:50:21
1356. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-27 23:42:54
Üzenet elküldve: 2020-06-27 23:42:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Frandr még alig kelt fel, de már kisebb dulakodás zaja ér el a füléhez. Miközben felpattan, a csatazaj forrásaként Laort és Alyot azonosítja be, és látván, hogy az előbbi kezében egy tőr van, amivel az utóbbit fenyegeti, már ugrana is, de ekkor Laor úgy tűnik, felébred, és szükségtelenné válik a harcos beavatkozása.
Sötét pillantást lő vezetőjük felé, ha fel tudja venni a szemkontaktust, majd, a fülével a másik beszélgetésére odafigyelve nekikezd a reggeli készülődésnek. Nem tudja, milyen álmokról beszél Laor, és azt sem érti, hogy Alyo miért ilyen biztos abban, hogy a levegő tornyához kell menniük, ám úgy van vele, hogy ráér kérdezősködni induláskor.
Krestvirt úgy tűnik, a manójának sorsa foglalkoztatja, míg Quantall valamiféle sánta kutyáról kérdezősködik. Nagyon úgy tűnik a harcosnak, hogy mindenkinek felfedett valamit az éjszaka rajta kívül, ám ezt senki sem erősíti meg, mintha senkit sem foglalkoztatna a dolog.
Nem tudja, hogy csak képzelődik-e, és ha a többieken múlik, ez nem valószínű, hogy változni fog. Így úgy dönt, majd induláskor hangot ad a dolognak.
Egyetért a szavakkal, amiket vezetőjük az öregekhez intéz. Neki is jól esne, ha egy egyébként is nehéz szituáció közepén rébuszos, kanyargós mondatsorok helyett egyenes beszéd segítene eldönteni, hogy hogyan tudnának élve, vagy legalábbis sikeresen kikerülni ebből a helyzetből.
Ennek ellenére Frandr hálás vendéglátóiknak, hiszen rengeteget segítettek a csapatuknak, és ezt az érzést csak erősíti, amikor Ahroius ellátmányt ad neki.*
-Köszönöm.
~Bárcsak az éhség és a szomjúság lenne a két legnagyobb bajunk.~
*Ahogy az ajtó kitárul, ő rögtön démonfattyak után kezd el kutatni a szemével, ám vegyes érzéseire nem lát semmit. Ez azt is jelentheti, hogy felszívódott a horda, és azt is, hogy egyszerűen csak nem látja az ellenséget, és amíg nem tudja biztosan, hogy melyik válasz áll helyt, addig nem tud örülni a látványnak.
Vezetőjük lelkesítő beszédjét közömbös pillantással fogadja, majd az úti cél kijelentésére már nyitná a száját, ám Riri megelőzi. Bár el van fordulva a csapattól, látni lehet, ahogy megdermed a teste egy pillanatra, majd lassan, óvatosan visszafordul.
Arckifejezésén és hajszínén is látni lehet, hogy, bár még csak a nap elejénél tartanak, gyorsan fogy a türelme. Vár egy keveset, mielőtt szólna, ezt az időt arra használva fel, hogy nyugalmat erőltessen magára, majd kimérten, minden szót tisztán artikulálva megszólal.*
-Miről maradtam le az éjszaka? Nem emlékszem már a sorrendre, amit a vendéglátóink mondtak, de egy dologban szinte biztos vagyok. A levegő az utolsó. "Egy utolsó lehelet."
*Biccent az öregek felé.*
-De még ez is túl egyszerű lenne, mert most pedig kiderül, hogy Ririnek a Víz tornyába kell mennie. Valamiért. Szóval?
*Adja meg a szót a többieknek. Most rajta a sor, hogy követelje az egyenes beszédet, és egyelőre példás, bár erőltetett nyugalommal teszi.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Frandr még alig kelt fel, de már kisebb dulakodás zaja ér el a füléhez. Miközben felpattan, a csatazaj forrásaként Laort és Alyot azonosítja be, és látván, hogy az előbbi kezében egy tőr van, amivel az utóbbit fenyegeti, már ugrana is, de ekkor Laor úgy tűnik, felébred, és szükségtelenné válik a harcos beavatkozása.
Sötét pillantást lő vezetőjük felé, ha fel tudja venni a szemkontaktust, majd, a fülével a másik beszélgetésére odafigyelve nekikezd a reggeli készülődésnek. Nem tudja, milyen álmokról beszél Laor, és azt sem érti, hogy Alyo miért ilyen biztos abban, hogy a levegő tornyához kell menniük, ám úgy van vele, hogy ráér kérdezősködni induláskor.
Krestvirt úgy tűnik, a manójának sorsa foglalkoztatja, míg Quantall valamiféle sánta kutyáról kérdezősködik. Nagyon úgy tűnik a harcosnak, hogy mindenkinek felfedett valamit az éjszaka rajta kívül, ám ezt senki sem erősíti meg, mintha senkit sem foglalkoztatna a dolog.
Nem tudja, hogy csak képzelődik-e, és ha a többieken múlik, ez nem valószínű, hogy változni fog. Így úgy dönt, majd induláskor hangot ad a dolognak.
Egyetért a szavakkal, amiket vezetőjük az öregekhez intéz. Neki is jól esne, ha egy egyébként is nehéz szituáció közepén rébuszos, kanyargós mondatsorok helyett egyenes beszéd segítene eldönteni, hogy hogyan tudnának élve, vagy legalábbis sikeresen kikerülni ebből a helyzetből.
Ennek ellenére Frandr hálás vendéglátóiknak, hiszen rengeteget segítettek a csapatuknak, és ezt az érzést csak erősíti, amikor Ahroius ellátmányt ad neki.*
-Köszönöm.
~Bárcsak az éhség és a szomjúság lenne a két legnagyobb bajunk.~
*Ahogy az ajtó kitárul, ő rögtön démonfattyak után kezd el kutatni a szemével, ám vegyes érzéseire nem lát semmit. Ez azt is jelentheti, hogy felszívódott a horda, és azt is, hogy egyszerűen csak nem látja az ellenséget, és amíg nem tudja biztosan, hogy melyik válasz áll helyt, addig nem tud örülni a látványnak.
Vezetőjük lelkesítő beszédjét közömbös pillantással fogadja, majd az úti cél kijelentésére már nyitná a száját, ám Riri megelőzi. Bár el van fordulva a csapattól, látni lehet, ahogy megdermed a teste egy pillanatra, majd lassan, óvatosan visszafordul.
Arckifejezésén és hajszínén is látni lehet, hogy, bár még csak a nap elejénél tartanak, gyorsan fogy a türelme. Vár egy keveset, mielőtt szólna, ezt az időt arra használva fel, hogy nyugalmat erőltessen magára, majd kimérten, minden szót tisztán artikulálva megszólal.*
-Miről maradtam le az éjszaka? Nem emlékszem már a sorrendre, amit a vendéglátóink mondtak, de egy dologban szinte biztos vagyok. A levegő az utolsó. "Egy utolsó lehelet."
*Biccent az öregek felé.*
-De még ez is túl egyszerű lenne, mert most pedig kiderül, hogy Ririnek a Víz tornyába kell mennie. Valamiért. Szóval?
*Adja meg a szót a többieknek. Most rajta a sor, hogy követelje az egyenes beszédet, és egyelőre példás, bár erőltetett nyugalommal teszi.*
1355. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-27 22:39:41
Üzenet elküldve: 2020-06-27 22:39:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Az ajtó feltárul, s a levegő, mi beáramlik rajta, a szoba áporodottságához képest mondhatni, hogy üdítő, friss és hűvös. Persze nem tudná letagadni a benne meghúzódó poshadt mocsárbűzt, mégis, valamilyen módon kellemes. Nincs mozgás, s mikor Frandr kilép rajta, enyhe emelkedőt követően a felszínen, felkelő nap simít végig arcán, majd enyhe szellő csapja meg. Hordának nyoma sincs, talán az öregek igazat beszéltek, s az éjszaka tartogatja kellemetlen meglepetéseit, bár lehet, hogy ez csak itt jellemző. A belső területek még ismeretlenek. A kuckótól kissé feljebb, göröngyös és letaposott, néhol kövezett út vezet befelé, a láthatár most állandó, romos állapotát mutatja, sehol villódzás, vagy az élettér homálya, mi előző nap volt. A távolban tornyokat lát, sorban, mértani pontossággal egymástól egyenlő távolságokra, talán még sorrendjükre is emlékszik, hisz előző este beszélték. A két öreg némán pillant egymásra, s enyhén bólintanak. Az ajtó mellett állnak, mintha tényleg két őrszem lennének, vagy csupán búcsúzkodni érkeztek, apró kis csomagokkal kezükben. Ahroius, Frandr után indul, s az egyik csomagot felé nyújtja:*
- Tedd el, fiam, étel, s némi itóka. Jó szolgálatot tesz majd. *Mondja, majd rövidesen visszafordul, s mindenkinek az ételt kezdi kiosztani. Így tesz társa is, hamarosan mindenki, aki elfogadja, ételt és italt kap az útra. Krestvirnek Ahroius adja át:*
- Hazatér, leány, Kilencedik akkor hazatér. *Mosolyodik el szomorkásan, s a pitymalló ég felé tekint.* Feladata itt véget ér, nélküled, a világunkban nincs maradása, sorsa hozzád fűzi, ha itt maradna egyedül, meghalna. *Összegzi a manónak szánt sorsot, Krestvir nélkül.* Amíg élsz, maradhat, látni fogjuk ha... ha ez megváltozik. *Szegezi le tekintetét a padlóra.*
- Mi?! Ho-oogy... áááááhhh... *ásítva és nyammogva mászik elő kuckójából. Természetesen nem Kilencedik lenne, lapát méretű fülekkel, ha nem hallaná meg, hogy épp róla beszélnek, vagy nem alkalmatlankodna a leglehetetlenebb pillanatokban.*
- Itt akarsz hagyni? *méltatlankodik azonnal, s szeméből elszökik az álom* De miért? Nem szeretsz már engem?? *Duzzogva húzza fel egyébként sem kis méretű orrát, majd karba vágja kis kezeit.*
- Nélkülem neked annyi! *Vágja oda, s félrefordul, de egy tapodtat nem mozdul jelenlegi helyéről* Azt lesheted, hogy egyedül mész oda... *pillant ki az ajtón, s tekintete egyértelművé teszi, hogy itt bizony sok választás nincsen.*
- Azt hiszem döntött, Krestvir. *Mosolyodik el Ahroius. Mindeközben Alyo és Laor között megtörténik a beszélgetés, legalábbis a kezdete, mi talán még nagyobb talányokat is szülhet, mint korábban a harcos azt elképzelte. Laor, hamar Ezias mellé férkőzhet, ételcsomagját ugyanis a szakállas mágustól veszi át. Ezias szűkszavúan válaszol, de arca őszinteséget tükröz.*
- Így lesz, harcos. Így lesz, ígérem, neked. *Bólint, s szemeiben továbbra is megértés és némi gyötrődés érződik, akárcsak éjjel. A lelkesítő beszéd, ahogyan talán Laor szánja, némi cinizmussal és humorral megfűszerezett, jól elhelyezett felhívás, s motiváció, ami tökéletesen illik a harcoshoz. Bár a pillanat nem épp mondható vidámnak, a két öreg ajkán mégis halvány mosoly jelenik meg. Pont annyi amennyi, egy tagmondattal sem több, hisz mit is lehetne mondani arról, amire nincsenek szavak, s értelme is körülbelül annyi, mint, amennyi az információ. Az öregek ismét egymásra pillantanak, tekintetükben tán elégedettség, s ez akkor sem változik, mikor a kis Carsaadi hozakodik elő ellenvetésével. Ahroius lepi meg a kis csomaggal, mondandója legvégén, szinte befejezésül kéréséhez, s halkan odasúgja:*
- Fogadd el... a kedvenced... az úton pedig... *halk sóhaj* találd meg önmagad és minden rendben lesz! *Mosolyog halványan a lányra, majd hátrébb lép, hogy a csapat immár megvitathassa elképzeléseit, s közben, ha adódik rá lehetősége, Quantall is megkapja az útravalót.*
- Sánta? *Pillant fel látszólag meglepetten, s közben elgondolkodik.* Életem folyamán sok kis kedvencem volt, megvallom, nem vagyok benne biztos. *Ejti kezébe állát fürkészőn a mélységire tekintve.*
- Miért kérdezed? *Mosolyodik el halványan, s közben kíváncsian a többiek felé fordul.* Szívesen. *Biccent, látszólag csak úgy, de érezhető, hogy Quantallnak szánja mondandóját, talán a köszönetre, mit a mélységi kifejezett.*
- Harcos lány... itt a tiéd... *szól közbe még Ezias, mély tekintettel Alyot fürkészve.* Tedd el, jófajta dohányt is tettem bele, ha megkívánnád. *Dünnyögi, majd mindketten hátrébb vonulnak, mintha a döntés joga nem őket illetné, vagy csupán nem akarnak beleavatkozni.*
- Hát így kezdődött. Egy apró vitával, némi egyet nem értéssel. Harcosok, mágusok, thargok, synmiraiak, mind együtt, s mind egy apró földbe vájt viskó előtt, két habókos öreggel, kik csupán talányban beszéltek, nagy bosszankodásukra. Előttük magasodott mind a négy úti céljuk, töretlen meredve feketeségükben az ég felé. Hát így kezdődött, mondom... s, ha én mondom, higgyétek el, az úgy is volt, elvégre ott voltam és soha nem másítottam meg az igazságot. Soha. Talán olykor egy picit elferdítettem... de csak azért, hogy izgalmasabb legyen...
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Az ajtó feltárul, s a levegő, mi beáramlik rajta, a szoba áporodottságához képest mondhatni, hogy üdítő, friss és hűvös. Persze nem tudná letagadni a benne meghúzódó poshadt mocsárbűzt, mégis, valamilyen módon kellemes. Nincs mozgás, s mikor Frandr kilép rajta, enyhe emelkedőt követően a felszínen, felkelő nap simít végig arcán, majd enyhe szellő csapja meg. Hordának nyoma sincs, talán az öregek igazat beszéltek, s az éjszaka tartogatja kellemetlen meglepetéseit, bár lehet, hogy ez csak itt jellemző. A belső területek még ismeretlenek. A kuckótól kissé feljebb, göröngyös és letaposott, néhol kövezett út vezet befelé, a láthatár most állandó, romos állapotát mutatja, sehol villódzás, vagy az élettér homálya, mi előző nap volt. A távolban tornyokat lát, sorban, mértani pontossággal egymástól egyenlő távolságokra, talán még sorrendjükre is emlékszik, hisz előző este beszélték. A két öreg némán pillant egymásra, s enyhén bólintanak. Az ajtó mellett állnak, mintha tényleg két őrszem lennének, vagy csupán búcsúzkodni érkeztek, apró kis csomagokkal kezükben. Ahroius, Frandr után indul, s az egyik csomagot felé nyújtja:*
- Tedd el, fiam, étel, s némi itóka. Jó szolgálatot tesz majd. *Mondja, majd rövidesen visszafordul, s mindenkinek az ételt kezdi kiosztani. Így tesz társa is, hamarosan mindenki, aki elfogadja, ételt és italt kap az útra. Krestvirnek Ahroius adja át:*
- Hazatér, leány, Kilencedik akkor hazatér. *Mosolyodik el szomorkásan, s a pitymalló ég felé tekint.* Feladata itt véget ér, nélküled, a világunkban nincs maradása, sorsa hozzád fűzi, ha itt maradna egyedül, meghalna. *Összegzi a manónak szánt sorsot, Krestvir nélkül.* Amíg élsz, maradhat, látni fogjuk ha... ha ez megváltozik. *Szegezi le tekintetét a padlóra.*
- Mi?! Ho-oogy... áááááhhh... *ásítva és nyammogva mászik elő kuckójából. Természetesen nem Kilencedik lenne, lapát méretű fülekkel, ha nem hallaná meg, hogy épp róla beszélnek, vagy nem alkalmatlankodna a leglehetetlenebb pillanatokban.*
- Itt akarsz hagyni? *méltatlankodik azonnal, s szeméből elszökik az álom* De miért? Nem szeretsz már engem?? *Duzzogva húzza fel egyébként sem kis méretű orrát, majd karba vágja kis kezeit.*
- Nélkülem neked annyi! *Vágja oda, s félrefordul, de egy tapodtat nem mozdul jelenlegi helyéről* Azt lesheted, hogy egyedül mész oda... *pillant ki az ajtón, s tekintete egyértelművé teszi, hogy itt bizony sok választás nincsen.*
- Azt hiszem döntött, Krestvir. *Mosolyodik el Ahroius. Mindeközben Alyo és Laor között megtörténik a beszélgetés, legalábbis a kezdete, mi talán még nagyobb talányokat is szülhet, mint korábban a harcos azt elképzelte. Laor, hamar Ezias mellé férkőzhet, ételcsomagját ugyanis a szakállas mágustól veszi át. Ezias szűkszavúan válaszol, de arca őszinteséget tükröz.*
- Így lesz, harcos. Így lesz, ígérem, neked. *Bólint, s szemeiben továbbra is megértés és némi gyötrődés érződik, akárcsak éjjel. A lelkesítő beszéd, ahogyan talán Laor szánja, némi cinizmussal és humorral megfűszerezett, jól elhelyezett felhívás, s motiváció, ami tökéletesen illik a harcoshoz. Bár a pillanat nem épp mondható vidámnak, a két öreg ajkán mégis halvány mosoly jelenik meg. Pont annyi amennyi, egy tagmondattal sem több, hisz mit is lehetne mondani arról, amire nincsenek szavak, s értelme is körülbelül annyi, mint, amennyi az információ. Az öregek ismét egymásra pillantanak, tekintetükben tán elégedettség, s ez akkor sem változik, mikor a kis Carsaadi hozakodik elő ellenvetésével. Ahroius lepi meg a kis csomaggal, mondandója legvégén, szinte befejezésül kéréséhez, s halkan odasúgja:*
- Fogadd el... a kedvenced... az úton pedig... *halk sóhaj* találd meg önmagad és minden rendben lesz! *Mosolyog halványan a lányra, majd hátrébb lép, hogy a csapat immár megvitathassa elképzeléseit, s közben, ha adódik rá lehetősége, Quantall is megkapja az útravalót.*
- Sánta? *Pillant fel látszólag meglepetten, s közben elgondolkodik.* Életem folyamán sok kis kedvencem volt, megvallom, nem vagyok benne biztos. *Ejti kezébe állát fürkészőn a mélységire tekintve.*
- Miért kérdezed? *Mosolyodik el halványan, s közben kíváncsian a többiek felé fordul.* Szívesen. *Biccent, látszólag csak úgy, de érezhető, hogy Quantallnak szánja mondandóját, talán a köszönetre, mit a mélységi kifejezett.*
- Harcos lány... itt a tiéd... *szól közbe még Ezias, mély tekintettel Alyot fürkészve.* Tedd el, jófajta dohányt is tettem bele, ha megkívánnád. *Dünnyögi, majd mindketten hátrébb vonulnak, mintha a döntés joga nem őket illetné, vagy csupán nem akarnak beleavatkozni.*
- Hát így kezdődött. Egy apró vitával, némi egyet nem értéssel. Harcosok, mágusok, thargok, synmiraiak, mind együtt, s mind egy apró földbe vájt viskó előtt, két habókos öreggel, kik csupán talányban beszéltek, nagy bosszankodásukra. Előttük magasodott mind a négy úti céljuk, töretlen meredve feketeségükben az ég felé. Hát így kezdődött, mondom... s, ha én mondom, higgyétek el, az úgy is volt, elvégre ott voltam és soha nem másítottam meg az igazságot. Soha. Talán olykor egy picit elferdítettem... de csak azért, hogy izgalmasabb legyen...
1354. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-26 16:42:14
Üzenet elküldve: 2020-06-26 16:42:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
* Az események végre kedvezően alakulnak rájuk nézve, bár túlzottan eddig sem volt mire panaszkodniuk, hiszen súlyosabb sebet egyikőjük sem szenvedett még el. A kerubi hősiesen védelmezi őket, így aztán ketten valahogy sikerül nehéz helyzetbe hozniuk Ordonokot. Végül aztán Isqhea mérgezett pengéje az ami a pontot felteszi ennek a harcnak a végére. A méreg dolgozni kezd, amit a haramia is érezni kezd és inkább úgy dönt, hogy feladja a harcot. Isq úrfi az orkot felszólítja, hogy válljék meg felszerelésétől. Xung apó a fegyvereket rögvest össze is szedné, amint azok a földre kerülnek. Saját csípős megjegyzéseit meg inkább későbbre tartogatja, mivel a másik még talpon. Mondjuk a védelmező sikeresen kiüti kezéből a fegyvert. Társa varázsol rögtön egy bűbájt is. Addig amíg ő ezt teszi az öreg szúrós szemmel figyeli a másikat, aki állítólag megadta magát. Ha minden igaz, akkor kis köpcös bandita is igen nehéz helyzetbe kerül. Már csak az a kérdés, hogy hallgat-e a józan eszére és inkább megadja magát. Most már igazán jócskán túlerőben vannak ellene. Mondjuk az orkok természete eléggé szeszélyes, ezért hát a vén szerzetes továbbra is készen áll mindenre.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
* Az események végre kedvezően alakulnak rájuk nézve, bár túlzottan eddig sem volt mire panaszkodniuk, hiszen súlyosabb sebet egyikőjük sem szenvedett még el. A kerubi hősiesen védelmezi őket, így aztán ketten valahogy sikerül nehéz helyzetbe hozniuk Ordonokot. Végül aztán Isqhea mérgezett pengéje az ami a pontot felteszi ennek a harcnak a végére. A méreg dolgozni kezd, amit a haramia is érezni kezd és inkább úgy dönt, hogy feladja a harcot. Isq úrfi az orkot felszólítja, hogy válljék meg felszerelésétől. Xung apó a fegyvereket rögvest össze is szedné, amint azok a földre kerülnek. Saját csípős megjegyzéseit meg inkább későbbre tartogatja, mivel a másik még talpon. Mondjuk a védelmező sikeresen kiüti kezéből a fegyvert. Társa varázsol rögtön egy bűbájt is. Addig amíg ő ezt teszi az öreg szúrós szemmel figyeli a másikat, aki állítólag megadta magát. Ha minden igaz, akkor kis köpcös bandita is igen nehéz helyzetbe kerül. Már csak az a kérdés, hogy hallgat-e a józan eszére és inkább megadja magát. Most már igazán jócskán túlerőben vannak ellene. Mondjuk az orkok természete eléggé szeszélyes, ezért hát a vén szerzetes továbbra is készen áll mindenre.*
1353. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-25 17:46:56
Üzenet elküldve: 2020-06-25 17:46:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*Isqeha csak félig érzékeli, Ordonokra támadva az apó védelmében, mi is történik a védőszellem és az őket az úton feltartóztató, undok kis ork között.
De azt azért látja, miközben fáradtan leereszti kardját (még nem is tudatosítva magában, hogy csele talán sikerült, és a méreg előbb-utóbb bevégzi munkáját) hogy egy szablya egyszer csak messzire repül a másik két harcos felől, és fémes ívét bevégezve az út mellett a növények között landol.
Isq Ordonokra bámul, ahogy az megadóan leereszti a kardját. ~Talán vége van.~ gondolja fáradtan, maga is meglepődve, hogy egyelőre elszáll minden gyilkolásra kész düh belőle, pedig igazán csak kis híján múlott, hogy újabb csapásra emelje a kardját, hogy, ha kell, elválassza az előtte féltérden lévő bőrsisakos fejét a törzsétől.*
- Előbb kellett volna meggondolnod a dolgot. *válaszolja mogorván. Miért kellett ennek a két ostobának rájuk támadnia?*
- Pakolj le szépen sorban minden fegyvert a földre!! Az íjadat is, a kardod mellé. A vértet, sisakot is!
- *mondja szenvtelen dühvel, megmarkolva a fénykardot.*
- Vagy a kutyád látja kárát!
- Nem tudom, hogy te túléled-e. De ő biztosan nem! *teszi még hozzá, és a másik láthatja: nagyon komolyan gondolja.
Ha a másik nem ellenkezik, és beletörődve az elkerülhetetlenbe nekifog a vetkőzésnek, akkor mormolni kezd.
És ha sikerül a jégvarázslat, akkor az elrepült szablya is ott marad egy ideig, ahová repült.*
- Hagyd azt a szablyát, ahol van, és maradj ott magad is! Különben a társad nem éri meg a mai estét!! *szól oda fenyegetően a fegyvere után kutató orknak.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy kisebb (max. egy köbméteres) jégburkot hoz létre a kívánt tárgy köré, mely fizikailag nem eltörhető. Hatása három körig tart.
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*Isqeha csak félig érzékeli, Ordonokra támadva az apó védelmében, mi is történik a védőszellem és az őket az úton feltartóztató, undok kis ork között.
De azt azért látja, miközben fáradtan leereszti kardját (még nem is tudatosítva magában, hogy csele talán sikerült, és a méreg előbb-utóbb bevégzi munkáját) hogy egy szablya egyszer csak messzire repül a másik két harcos felől, és fémes ívét bevégezve az út mellett a növények között landol.
Isq Ordonokra bámul, ahogy az megadóan leereszti a kardját. ~Talán vége van.~ gondolja fáradtan, maga is meglepődve, hogy egyelőre elszáll minden gyilkolásra kész düh belőle, pedig igazán csak kis híján múlott, hogy újabb csapásra emelje a kardját, hogy, ha kell, elválassza az előtte féltérden lévő bőrsisakos fejét a törzsétől.*
- Előbb kellett volna meggondolnod a dolgot. *válaszolja mogorván. Miért kellett ennek a két ostobának rájuk támadnia?*
- Pakolj le szépen sorban minden fegyvert a földre!! Az íjadat is, a kardod mellé. A vértet, sisakot is!
- *mondja szenvtelen dühvel, megmarkolva a fénykardot.*
- Vagy a kutyád látja kárát!
- Nem tudom, hogy te túléled-e. De ő biztosan nem! *teszi még hozzá, és a másik láthatja: nagyon komolyan gondolja.
Ha a másik nem ellenkezik, és beletörődve az elkerülhetetlenbe nekifog a vetkőzésnek, akkor mormolni kezd.
És ha sikerül a jégvarázslat, akkor az elrepült szablya is ott marad egy ideig, ahová repült.*
- Hagyd azt a szablyát, ahol van, és maradj ott magad is! Különben a társad nem éri meg a mai estét!! *szól oda fenyegetően a fegyvere után kutató orknak.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy kisebb (max. egy köbméteres) jégburkot hoz létre a kívánt tárgy köré, mely fizikailag nem eltörhető. Hatása három körig tart.
1352. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-24 22:54:37
Üzenet elküldve: 2020-06-24 22:54:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Próféták//
*Mindenek előtt tekintsünk kicsit vissza az időben. Artheniorba visszatérve Ally ellátogatott Theához, s egy pihentető éjszaka után korán kelt, hogy a lehető leghamarabb útnak indulhasson megkeresni az ősi fűzfát. Harmadízben vágott át a gyönyörű tájon.
Ally nem túl boldog, hogy ezen a vidéken kell átkelnie, de más választása nincsen. Wolly is kifejezi nemtetszését egy mélyről jövő nyerítéssel.*
- Tudom, Wolly.* Simítja meg hátasa selymes sörényét a félvér.*
- Ne félj, nem lesz semmi baj.
*Az utat lépésben is folytatja, s szüntelenül figyeli az előttük elterülő ösvényt, nehogy egyszer is félrelépjen Wolly. A vidéken uralkodó bűzt nagyon nehezen tudja megszokni. Kerülgeti is a hányinger tőle. A mindent ellepő köd, a düledező romok, és úgy összességében minden szöges ellentétben áll a bizalomgerjesztővel. Előrelátó módon még az út elején magányos gyümölcsfákról jelentős mennyiségű gyümölcsöt szedett, s kendőjét levéve az anyagba csomagolta őket egytől egyig. Az így keletkezett kis batyut pedig a nyereg kápájára kötötte. Az egyik kis pihenő alkalmával elővesz egy szép piros almát magának. Wolly sóvárogva nézi, ahogy eszik a lány.*
- Ne haragudj rám emiatt.* Mondja a ló orrát megsimítva. Aztán diszkréten elfordul, hogy legalább hátasának ne kelljen néznie. Almát nem szívesen adna Wollynak, mert hajlamos rákapni, és csak nehezen tudja leállítani, ha egy ilyen gyümölcsbe belefog. Mikor végez az alma eltüntetésével, nagy mozdulattal messzire dobja a csutkát, s aztán folytatja az utat a puszta felé. Elég nehézkes a haladás, mert ugye figyelni kell, és a mindent beborító undok köd ezt igencsak megnehezíti.*
*Mindenek előtt tekintsünk kicsit vissza az időben. Artheniorba visszatérve Ally ellátogatott Theához, s egy pihentető éjszaka után korán kelt, hogy a lehető leghamarabb útnak indulhasson megkeresni az ősi fűzfát. Harmadízben vágott át a gyönyörű tájon.
Ally nem túl boldog, hogy ezen a vidéken kell átkelnie, de más választása nincsen. Wolly is kifejezi nemtetszését egy mélyről jövő nyerítéssel.*
- Tudom, Wolly.* Simítja meg hátasa selymes sörényét a félvér.*
- Ne félj, nem lesz semmi baj.
*Az utat lépésben is folytatja, s szüntelenül figyeli az előttük elterülő ösvényt, nehogy egyszer is félrelépjen Wolly. A vidéken uralkodó bűzt nagyon nehezen tudja megszokni. Kerülgeti is a hányinger tőle. A mindent ellepő köd, a düledező romok, és úgy összességében minden szöges ellentétben áll a bizalomgerjesztővel. Előrelátó módon még az út elején magányos gyümölcsfákról jelentős mennyiségű gyümölcsöt szedett, s kendőjét levéve az anyagba csomagolta őket egytől egyig. Az így keletkezett kis batyut pedig a nyereg kápájára kötötte. Az egyik kis pihenő alkalmával elővesz egy szép piros almát magának. Wolly sóvárogva nézi, ahogy eszik a lány.*
- Ne haragudj rám emiatt.* Mondja a ló orrát megsimítva. Aztán diszkréten elfordul, hogy legalább hátasának ne kelljen néznie. Almát nem szívesen adna Wollynak, mert hajlamos rákapni, és csak nehezen tudja leállítani, ha egy ilyen gyümölcsbe belefog. Mikor végez az alma eltüntetésével, nagy mozdulattal messzire dobja a csutkát, s aztán folytatja az utat a puszta felé. Elég nehézkes a haladás, mert ugye figyelni kell, és a mindent beborító undok köd ezt igencsak megnehezíti.*
1351. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-23 10:19:11
Üzenet elküldve: 2020-06-23 10:19:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Otthon Zarándokoknak//
*Már képzeletében épp elkezdi lángokba önteni a különféle bútorokat a holttesttel együtt, mikor hallja a kattanást. Rögtön társára mered tekintete, aki láthatóan roppant elégedett magával. Az ork elhúzza a száját, de attól még elismerően bólint. Már többet is tesz ezzel, mint szerette volna. Ahogy látja, miként alakul a felnyithatatlan láda egy föld alá vezető lejárattá, összerakja magában, hogy miért is nem sikerült boldogulnia a "ládával". Valóban valami rejtelmes erő tudja csak megmozgatni a szerkezetet, és ahogy elemezgeti a rozoga létra felépülését, nem is hiszi, hogy a lány nélkül ő maga kideríthette volna ezt. Ki tudja, talán jobb is lett volna.
A lejáratból érkező hang hallatán ösztönösen fegyvere után kap, nem csak a meglepetés, hanem a hívogatás hatására is. Egy ilyen helyen ez tölti el a legkevésbé nyugalommal.
Rosszalló pillantást vet Nawanthirire, amaz azonnali vádaskodása miatt. Noha ő is hasonlóképp érez, nem bölcs dolog rögtön szavakkal támadni. Lassan visszailleszti pallosát hüvelyébe, és előkap egy gyertyát, hogy vasgyúró társához hasonlóan a mélységet kémlelje ki vele, ugyanis még eszében sincs lejjebb ereszkedni. Végül inkább szigorú hangon, mint fenyegetően megszólal, a lejárat felé hajolva.*
- Ki vagy te? Mit keresel idelent? Miért van egy holttest a lakásban? - *Elsődleges gondolatait sorolja ezzel föl, és még lenne több is, amire remélhetőleg kielégítő válaszokat kap.*
*Már képzeletében épp elkezdi lángokba önteni a különféle bútorokat a holttesttel együtt, mikor hallja a kattanást. Rögtön társára mered tekintete, aki láthatóan roppant elégedett magával. Az ork elhúzza a száját, de attól még elismerően bólint. Már többet is tesz ezzel, mint szerette volna. Ahogy látja, miként alakul a felnyithatatlan láda egy föld alá vezető lejárattá, összerakja magában, hogy miért is nem sikerült boldogulnia a "ládával". Valóban valami rejtelmes erő tudja csak megmozgatni a szerkezetet, és ahogy elemezgeti a rozoga létra felépülését, nem is hiszi, hogy a lány nélkül ő maga kideríthette volna ezt. Ki tudja, talán jobb is lett volna.
A lejáratból érkező hang hallatán ösztönösen fegyvere után kap, nem csak a meglepetés, hanem a hívogatás hatására is. Egy ilyen helyen ez tölti el a legkevésbé nyugalommal.
Rosszalló pillantást vet Nawanthirire, amaz azonnali vádaskodása miatt. Noha ő is hasonlóképp érez, nem bölcs dolog rögtön szavakkal támadni. Lassan visszailleszti pallosát hüvelyébe, és előkap egy gyertyát, hogy vasgyúró társához hasonlóan a mélységet kémlelje ki vele, ugyanis még eszében sincs lejjebb ereszkedni. Végül inkább szigorú hangon, mint fenyegetően megszólal, a lejárat felé hajolva.*
- Ki vagy te? Mit keresel idelent? Miért van egy holttest a lakásban? - *Elsődleges gondolatait sorolja ezzel föl, és még lenne több is, amire remélhetőleg kielégítő válaszokat kap.*
1350. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-23 08:51:08
Üzenet elküldve: 2020-06-23 08:51:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Izgatottan az orkra pillant, amikor a láda kattan egyet. A szemei nem egyszerűen felcsillannak, hanem valósággal kiabálják, hogy "Látod? Látod?!". Az események azonban hamar továbbgördülnek. A láda - a lány félig-meddig öntudatlan várakozásával ellentétben - nem kincset, hanem valamiféle titkos járatot rejt, amiből még kísérteties fuvallat is jön.*
~Ez pont olyan, mint "Türelmes Halott" meséiben...~ *mosolyodik el, és macskaléptekkel közelebb óvakodik a ládához, hogy belenézzen. Azaz csak óvakodna, mert alig emeli meg a lábát, felnyöszörög egy elhaló hang az aknából. A lány megtorpan, puhán visszaengedi a lábát a földre. Szemei ravaszdin összeszűkülnek.*
~Te végig itt lapítottál alattunk? Kis hamis...~
- Na persze, aztán majd kiszívod a vérünket, mint ennek a szegény asszonynak! *kiáltja a földalatti hangnak, de közben úgy vigyorog Ukromra a kalapja alól, mint egy rossz gyerek. Szemmel tartja a ládát is, hátha a mélység titokzatos lakója felül a heccnek, és feljön hozzájuk magától.*
*Izgatottan az orkra pillant, amikor a láda kattan egyet. A szemei nem egyszerűen felcsillannak, hanem valósággal kiabálják, hogy "Látod? Látod?!". Az események azonban hamar továbbgördülnek. A láda - a lány félig-meddig öntudatlan várakozásával ellentétben - nem kincset, hanem valamiféle titkos járatot rejt, amiből még kísérteties fuvallat is jön.*
~Ez pont olyan, mint "Türelmes Halott" meséiben...~ *mosolyodik el, és macskaléptekkel közelebb óvakodik a ládához, hogy belenézzen. Azaz csak óvakodna, mert alig emeli meg a lábát, felnyöszörög egy elhaló hang az aknából. A lány megtorpan, puhán visszaengedi a lábát a földre. Szemei ravaszdin összeszűkülnek.*
~Te végig itt lapítottál alattunk? Kis hamis...~
- Na persze, aztán majd kiszívod a vérünket, mint ennek a szegény asszonynak! *kiáltja a földalatti hangnak, de közben úgy vigyorog Ukromra a kalapja alól, mint egy rossz gyerek. Szemmel tartja a ládát is, hátha a mélység titokzatos lakója felül a heccnek, és feljön hozzájuk magától.*
1349. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-22 21:09:36
Üzenet elküldve: 2020-06-22 21:09:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*A bódé titkai szépen lassan tárják fel magukat a kíváncsi szempárok előtt. A tűzszerszámok végül Ukromnál landolnak, valószínűleg háziasszonyuk sem bánja már. A láda pedig csak konokul ül ott a sarokban, míg az üvegcse és a halál újabb és újabb teóriáit dolgozza ki a páros. A kimondott szavak nem sokat segítenek ezen, azonban az oroszlán szemének visszaadása egy apró kattanást idéz elő, aztán gyenge nyekergés következik. A szél pedig egy pillanatra feltámad, meglibbenti a gyertyák fényét. Ami azt illeti nem is a szék kattant, nem is a szék nyikordult, a láda fedele kezd lassan feltárulni azután, hogy a lány az amulettet az oroszlán üres szeméhez illeszti. A zsinór csak lelóg, a szem azonban a helyén marad, ha Nawanthiri elengedi. Ha ez az egész nem lenne elég hátborzongató, a láda fedelét mozgató láthatatlan erő függőlegesben állítja meg a fedlapot, a láda szemközti falán pedig valamiféle keresztfa nyúlik át, alatta még egy, és még egy. Ez egy létra, ezt bárki láthatja, aki elég közel merészkedik. És miért ne is merészkedne? Nos... azt talán csak a lentről jövő hangok magyarázzák meg.*
-Gyherteeeek leee hohozzhááám!
*Hörgi egy aránylag magas, elhaló hang az odalent tátongó sötétségből.*
*A bódé titkai szépen lassan tárják fel magukat a kíváncsi szempárok előtt. A tűzszerszámok végül Ukromnál landolnak, valószínűleg háziasszonyuk sem bánja már. A láda pedig csak konokul ül ott a sarokban, míg az üvegcse és a halál újabb és újabb teóriáit dolgozza ki a páros. A kimondott szavak nem sokat segítenek ezen, azonban az oroszlán szemének visszaadása egy apró kattanást idéz elő, aztán gyenge nyekergés következik. A szél pedig egy pillanatra feltámad, meglibbenti a gyertyák fényét. Ami azt illeti nem is a szék kattant, nem is a szék nyikordult, a láda fedele kezd lassan feltárulni azután, hogy a lány az amulettet az oroszlán üres szeméhez illeszti. A zsinór csak lelóg, a szem azonban a helyén marad, ha Nawanthiri elengedi. Ha ez az egész nem lenne elég hátborzongató, a láda fedelét mozgató láthatatlan erő függőlegesben állítja meg a fedlapot, a láda szemközti falán pedig valamiféle keresztfa nyúlik át, alatta még egy, és még egy. Ez egy létra, ezt bárki láthatja, aki elég közel merészkedik. És miért ne is merészkedne? Nos... azt talán csak a lentről jövő hangok magyarázzák meg.*
-Gyherteeeek leee hohozzhááám!
*Hörgi egy aránylag magas, elhaló hang az odalent tátongó sötétségből.*
1348. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-21 02:28:14
Üzenet elküldve: 2020-06-21 02:28:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
- Egy kurva fémmágustól nem vártam volna ilyen cselt! *bólint elismerőleg.
Ebben a helyzetben már nincs sok esélye, karja zsibbad a méregtől, a legjobb ilyenkor csak feladni. Bár biztos benne, ha nem most, akkor majd később fogja fejét veszteni, amikor a Városőrök a nyomukba erednek. Visszagondolva, az a hülye Roshnek még a nevét is elpofázta.*
- Tudtam, hogy ezt a bandita életet nem nekem szabták. *ereszti le kardját a földre. Asema ezt látva védekezően mellé ugrik, majd marját Ordonok zsibbadt válla alá teszi, kis támaszt nyújtva annak. Közben folyamatosan morog és vicsorít, ha valaki a gazdája felé nyúl, rátámad.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
- Egy kurva fémmágustól nem vártam volna ilyen cselt! *bólint elismerőleg.
Ebben a helyzetben már nincs sok esélye, karja zsibbad a méregtől, a legjobb ilyenkor csak feladni. Bár biztos benne, ha nem most, akkor majd később fogja fejét veszteni, amikor a Városőrök a nyomukba erednek. Visszagondolva, az a hülye Roshnek még a nevét is elpofázta.*
- Tudtam, hogy ezt a bandita életet nem nekem szabták. *ereszti le kardját a földre. Asema ezt látva védekezően mellé ugrik, majd marját Ordonok zsibbadt válla alá teszi, kis támaszt nyújtva annak. Közben folyamatosan morog és vicsorít, ha valaki a gazdája felé nyúl, rátámad.*
1347. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-21 01:50:03
Üzenet elküldve: 2020-06-21 01:50:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Krestvir magiszter válaszán természetesen nem sértődik meg. Célja nem is a térítés volt hanem, hogy hátha sikerül egy kis nyugalmat hoznia a meggyötört lány lelkének. Nem szokott amúgy az ilyesmihez, hogy nőket még ő nyugtasson. Nem is nagyon megy neki. Naty-t se tudja, hogy meg tudta-e nyugtatni. Érdemes-e a lány hálájára a szavai miatt. Most mindenesetre bólint.*
-Megértem. Nem is azért kérdeztem hanem mert engem meg szokott nyugtatni, de természetesen nem kötelező.
*Ezzel maga elmormolja az imáját. Közben emlékeiből igyekszik felidézni ahogy Wylnurana teljes valójában megjelent előttük. Azt, a fényességet és a meleg érzést ami őt körülvette. A hangját ahogy még utoljára megszólította mikor ott feküdt azokon a csontokon sajgó lábával. Végül sikerül összeszednie magát és az álom hamar elnyomja.*
*A menet ismerős ahogy a helyzet is. A feldíszített tisztás, a sírok, a fájdalom, a hideg föld és a káosz. Az őt körülvevő kegyetlen halál. Az értelmetlen vérszomj ami el akar mindent pusztítani. Ismét hallja a hangot és mag se tudja miért, talán azért mert egy álom és nagyon értelmet se akar adni a tetteinek, de teszi amit tesz, hogy aztán felébredjen. Teljesen kipihentnek nem érzi magát és nem is tűnik. Tekintetében még ott az álom és egyfajta értetlenség. Mintha nem tudná, hogy ez még az álom vagy már a valóság. Végül zavaros gondolatai egy kérdés feltevésére ösztönzik.*
-Ahorius úr, volt egy sánta kutyája?
*Valószínűleg ha kevésbé lenne korán maga is belátná, hogy ez túl egyszerű megoldása lenne az álmának. Vagy, hogy talán csak túlgondolja a dolgokat ahogy szokta. Mindenesetre nekiáll felkelni és ébredezni. Egy reggeli biztos jól esne neki. Viszont úgy tűnik ma, azt nem kapnak. Igyekszik felébredni. Dörzsölgeti a szemét, fegyvereit magára csatolja és ha a csapat indulni kész akkor felszerelését is magához veszi. Távozáskor még az öregekhez szól.*
-Köszönünk mindent.
*A vezetőjük buzdítónak szánt szavait egy halvány mosollyal hallgatja. Megnyugtatja, hogy úgy néz ki ma reggel jobb hangulatban van és mentálisan is kevésbé viseletesnek látszik mint előző nap. Biztos szükség lesz rá. Viszont úgy néz ki a ma reggeli indulás nem lesz ilyen problémamentes ugyanis a tündérlány parancsmegtagadással kezdi az útjukat. Quantall értetlenül néz rá.*
-De miért szeretne oda menni?
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Krestvir magiszter válaszán természetesen nem sértődik meg. Célja nem is a térítés volt hanem, hogy hátha sikerül egy kis nyugalmat hoznia a meggyötört lány lelkének. Nem szokott amúgy az ilyesmihez, hogy nőket még ő nyugtasson. Nem is nagyon megy neki. Naty-t se tudja, hogy meg tudta-e nyugtatni. Érdemes-e a lány hálájára a szavai miatt. Most mindenesetre bólint.*
-Megértem. Nem is azért kérdeztem hanem mert engem meg szokott nyugtatni, de természetesen nem kötelező.
*Ezzel maga elmormolja az imáját. Közben emlékeiből igyekszik felidézni ahogy Wylnurana teljes valójában megjelent előttük. Azt, a fényességet és a meleg érzést ami őt körülvette. A hangját ahogy még utoljára megszólította mikor ott feküdt azokon a csontokon sajgó lábával. Végül sikerül összeszednie magát és az álom hamar elnyomja.*
*A menet ismerős ahogy a helyzet is. A feldíszített tisztás, a sírok, a fájdalom, a hideg föld és a káosz. Az őt körülvevő kegyetlen halál. Az értelmetlen vérszomj ami el akar mindent pusztítani. Ismét hallja a hangot és mag se tudja miért, talán azért mert egy álom és nagyon értelmet se akar adni a tetteinek, de teszi amit tesz, hogy aztán felébredjen. Teljesen kipihentnek nem érzi magát és nem is tűnik. Tekintetében még ott az álom és egyfajta értetlenség. Mintha nem tudná, hogy ez még az álom vagy már a valóság. Végül zavaros gondolatai egy kérdés feltevésére ösztönzik.*
-Ahorius úr, volt egy sánta kutyája?
*Valószínűleg ha kevésbé lenne korán maga is belátná, hogy ez túl egyszerű megoldása lenne az álmának. Vagy, hogy talán csak túlgondolja a dolgokat ahogy szokta. Mindenesetre nekiáll felkelni és ébredezni. Egy reggeli biztos jól esne neki. Viszont úgy tűnik ma, azt nem kapnak. Igyekszik felébredni. Dörzsölgeti a szemét, fegyvereit magára csatolja és ha a csapat indulni kész akkor felszerelését is magához veszi. Távozáskor még az öregekhez szól.*
-Köszönünk mindent.
*A vezetőjük buzdítónak szánt szavait egy halvány mosollyal hallgatja. Megnyugtatja, hogy úgy néz ki ma reggel jobb hangulatban van és mentálisan is kevésbé viseletesnek látszik mint előző nap. Biztos szükség lesz rá. Viszont úgy néz ki a ma reggeli indulás nem lesz ilyen problémamentes ugyanis a tündérlány parancsmegtagadással kezdi az útjukat. Quantall értetlenül néz rá.*
-De miért szeretne oda menni?
1346. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-20 23:33:02
Üzenet elküldve: 2020-06-20 23:33:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
* Az álom után csendes sötétség töltötte el éjjelét, s reggel kipihenten ül fel ágyában. Nagyot ásít, közben csak ráeszmél, hogy arra nem emlékszik, hogyan is került ide. Ásítás közben megáll. Pislog néhányat, feldolgozza a kapott adatokat, aztán zavartan konstatálja, hogy valószínűleg bealudt. Rögtön el is vörösödik fültőig, aztán magában megrója magát, hogy igazán lehetett volna annyi önuralma, hogy nem dől bele az ételbe hortyogni. Aztán végre körbetekint. A többiek már mozgolódnak, tesznek vesznek rendezkednek. Kicsit furcsa érzés keríti hatalmába. *
~ Ez volna akkor tényleg az utolsó napom? ~ *gondolkodik el. Legszívesebben elmenne egy sétára. Még egyszer, utoljára. Megnézne mindent magának, emlékébe vésné a zöld fákat, lombokat, virágokat, állatokat. Valahogy csak most érzi a súlyát, hogy milyen szép is lehet mindez, mikor már kezd kicsúszni a kezei közül. Bár mindig is tisztelte a természetet és kedvelte az állatokat, sétákra nem a szépség miatt járt feltétlen, hanem inkább, hogy magába forduljon gondolkodni. *
~ Anyuka sem lesz belőlem akkor. Nem leszek szerelmes már soha. Nem lesz párom vagy babóm ~ * jön fel benne a következő mélázás. Ez már inkább elszomorítja, de aztán hamar megrázza fejét.*
~ Neki sem volt. Én sem érdemlem meg. Pláne, hogy ő biztos sokkal előbb ment volna férjhez mint én. Odahaza is mindig megbámulta a vándorokat. Esett ki a szeme úgy. ~ * mosolyodik el az emlékre, aztán a szülei is eszébe ötlenek. *
~ Anyuka, apuka, testemmel már soha többet nem találkozhattok. Sajnálom, hogy búcsú nélkül mentem el, igazán rossz gyermek voltam, akit szülő soha nem érdemel. De ti lesztek az elsők akiket majd lelkem meglátogat s remélem ha úgy csókollak meg titeket érzitek ~ * sóhajt egyet halkan. Fél. Picit ő is fél a haláltól, de eltökélt. Ez az ár a többiek épségéért csekély és megfizethető. S ha már ez az utolsó napja, akkor azt boldogan kell eltöltenie. Halkan dúdol s énekelget, egy altatót amit még az anyukája énekelt. Így hozza rendbe magát, intézi el a dolgait, ágyaz be, s ha kell bármiben segít. Ha senkit nem zavar, s fojtja belé, akkor csak akkor hagyja abba, mikor Laor kezd beszélni. Az információra viszont zavartan nyög fel. *
- Én nem mehetek - * rázza a fejét * - Nekem a víz tornyába kell mennem. Csak oda - * suttogja az utolsó mondatot. Nem egészen mer a tegnap álmában felbukkanó öregre nézni, de csak egy pillanatra odasandít aztán vissza Laorra. *
* Az álom után csendes sötétség töltötte el éjjelét, s reggel kipihenten ül fel ágyában. Nagyot ásít, közben csak ráeszmél, hogy arra nem emlékszik, hogyan is került ide. Ásítás közben megáll. Pislog néhányat, feldolgozza a kapott adatokat, aztán zavartan konstatálja, hogy valószínűleg bealudt. Rögtön el is vörösödik fültőig, aztán magában megrója magát, hogy igazán lehetett volna annyi önuralma, hogy nem dől bele az ételbe hortyogni. Aztán végre körbetekint. A többiek már mozgolódnak, tesznek vesznek rendezkednek. Kicsit furcsa érzés keríti hatalmába. *
~ Ez volna akkor tényleg az utolsó napom? ~ *gondolkodik el. Legszívesebben elmenne egy sétára. Még egyszer, utoljára. Megnézne mindent magának, emlékébe vésné a zöld fákat, lombokat, virágokat, állatokat. Valahogy csak most érzi a súlyát, hogy milyen szép is lehet mindez, mikor már kezd kicsúszni a kezei közül. Bár mindig is tisztelte a természetet és kedvelte az állatokat, sétákra nem a szépség miatt járt feltétlen, hanem inkább, hogy magába forduljon gondolkodni. *
~ Anyuka sem lesz belőlem akkor. Nem leszek szerelmes már soha. Nem lesz párom vagy babóm ~ * jön fel benne a következő mélázás. Ez már inkább elszomorítja, de aztán hamar megrázza fejét.*
~ Neki sem volt. Én sem érdemlem meg. Pláne, hogy ő biztos sokkal előbb ment volna férjhez mint én. Odahaza is mindig megbámulta a vándorokat. Esett ki a szeme úgy. ~ * mosolyodik el az emlékre, aztán a szülei is eszébe ötlenek. *
~ Anyuka, apuka, testemmel már soha többet nem találkozhattok. Sajnálom, hogy búcsú nélkül mentem el, igazán rossz gyermek voltam, akit szülő soha nem érdemel. De ti lesztek az elsők akiket majd lelkem meglátogat s remélem ha úgy csókollak meg titeket érzitek ~ * sóhajt egyet halkan. Fél. Picit ő is fél a haláltól, de eltökélt. Ez az ár a többiek épségéért csekély és megfizethető. S ha már ez az utolsó napja, akkor azt boldogan kell eltöltenie. Halkan dúdol s énekelget, egy altatót amit még az anyukája énekelt. Így hozza rendbe magát, intézi el a dolgait, ágyaz be, s ha kell bármiben segít. Ha senkit nem zavar, s fojtja belé, akkor csak akkor hagyja abba, mikor Laor kezd beszélni. Az információra viszont zavartan nyög fel. *
- Én nem mehetek - * rázza a fejét * - Nekem a víz tornyába kell mennem. Csak oda - * suttogja az utolsó mondatot. Nem egészen mer a tegnap álmában felbukkanó öregre nézni, de csak egy pillanatra odasandít aztán vissza Laorra. *
1345. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-20 16:45:51
Üzenet elküldve: 2020-06-20 16:45:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Egy ideig csak pajzsát szorongatva méregeti a szellemalakot, aki szemmel láthatóan nem óhajt támadni. Talán csak védelemre szolgál és semmi másra. Óvatosan hátrál néhány lépést, majd megfordul, hogy megkeresse a kezéből kicsavart szablyát. Megfordul, majd sűrűn hátrapislogva válla felett keresni kezdi a szablyát. Amennyiben megtalálja, úgy övéhez rögzíti, és megkísérel csak szimplán elsétálni a szellemalak mellett. Talán ha nem lép fel fenyegetőleg, amaz nem fogja útját állni. Hamarost kiderül. Annyit azonban lát, hogy Ordonok szorult helyzetbe kerül, így szapora léptekkel teszi meg mindezt, hogy lehetőleg oda érjen majd időben.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Egy ideig csak pajzsát szorongatva méregeti a szellemalakot, aki szemmel láthatóan nem óhajt támadni. Talán csak védelemre szolgál és semmi másra. Óvatosan hátrál néhány lépést, majd megfordul, hogy megkeresse a kezéből kicsavart szablyát. Megfordul, majd sűrűn hátrapislogva válla felett keresni kezdi a szablyát. Amennyiben megtalálja, úgy övéhez rögzíti, és megkísérel csak szimplán elsétálni a szellemalak mellett. Talán ha nem lép fel fenyegetőleg, amaz nem fogja útját állni. Hamarost kiderül. Annyit azonban lát, hogy Ordonok szorult helyzetbe kerül, így szapora léptekkel teszi meg mindezt, hogy lehetőleg oda érjen majd időben.*
1344. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-16 19:29:08
Üzenet elküldve: 2020-06-16 19:29:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
- Elég legyen már a rébuszokból! *horkan fel félig dühösen, félig elkínzottan, de mindenképp remény nélkül. Megszokta már ugyanis, hogy a mágusnépség egyszerűen képtelen egyenesen beszélni. Példának okáért az egyik legnagyobb hiba amit az ember elkövethet az, ha egy varázsló hogyléte felől érdeklődik. Ilyenkor a mágus tekintete elréved és egy hosszú litánia következik, alkalmasint mágiaelméleti kérdésekkel teleszőtt feladvány, melyből a kitartó kérdező annyit hámozhat ki, hogy ha választ akar kapni a kérdésére, úgy el kell zarándokolnia Lanawin összes sarkába, évezredes rejtvényekről kell lerántania a leplet és néhány mocsári trollal is összeütközésbe kerülhet. Ami Laort illeti, ő egy ízben olyan varázstudóval is találkozott aki egy ilyen alkalommal sejtelmes szavaiba egy díjnyertes töltött dagadó receptet is kevert, kissé értelemzavaró módon. Érthető tehát a harcos csüggedése. Ezt csak erősítik Ezias szavai holmi féligazságokról, de leginkább a furcsán szomorú együttérző vagy megértő pillantástól hökken meg. Ahhoz viszont végképp nem érez erőt, hogy ennek okát - valószínűleg feleslegesen - firtatni kezdje. Inkább viszonylagos kényelembe helyezi magát az ajtó mellett és hallgatja a sötételf duruzsoló imáját. Arra gondol, hogy talán neki is fohásszal kéne fordulnia az egyetlen istenhez akiben valaha is hinni mert, akiről úgy hiszi, hogy maga valójában látta is. Aztán...
Aztán megint ott van a hajó orrában. Néz felfelé a folyón a város felé, hallja háta mögött a többiek beszélgetését. Már megint. De valami nem stimmel. Ha nem is emlékszik már minden részletre, de ilyen szavak biztos nem hangzottak el. Hátrafordul és most már ráébred, hogy ez nem a valóság. Dühösen veszi tudomásul, hogy újfent valami igézet hatása alá került. Arra nem is gondol álmában, hogy álmodik. El is indulna a beszélő felé, mert módfelett zavarja amit mond, már csak Lea halála miatt is. Mielőtt mozdulna megszólítják, oldalt pillant.*
- Te? *ugrik össze két szemöldöke* Nem megmondtam, hogy ne próbáld... várj!
*Mert bár ezt az álmot is a varázsló számlájára írja, de ha már így alakult, az imént hallottakról csak kifaggatná. Ebben a pillanatban változik az álom, és most már semmivel sem törődik csak azzal, hogy minél előbb Artheniorba érhessen. Muszáj. Nem késhet el.*
- Ébredj, Laor... itt az idő.
*Ha a lovát nem is fogja vissza, körülnéz, vajon honnan jöhetett a hang. És bármennyire is furcsa, valaki vagy valami meg is rázza a vágtató ló nyergében. Bár nem a legjobb lovas, de egy álomban minden megtörténhet. Az is, hogy elengedi a kantárt, jobb kezével hátranyúl a tőréért, bal kezét előrelendíti, hogy megragadhassa azt a valamit vagy valakit.
A következő pillanatban pedig ott van az ajtó mellett. Ha Alyo nem volt elég fürge vagy elővigyázatos, akkor bal kezének ujjai a torka köré fonódnak, a jobb kezében tartott tőr hegye pedig a hasának feszül.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
- Mi van? *mordul alvástól vörös szemekkel, aztán elengedi a félvér torkát és visszacsúsztatja a tőrt hüvelyébe. Körülnéz a reggeli fényben és úgy gondolja, hogy ráér magának szemrehányást tenni azért, mert elnyomta az álom. Főleg úgy, hogy ebben is vendéglátóit sejti.*
- Csak nem álmodtál te is? *vigyorodik el végül nehézkesen, mert ugyan miből gondolhatná a félelf, hogy az a torony lesz a titok nyitja? De mivel jobb ötlete neki sincs, nem látja okát, hogy ne bólintson rá.*
- Készülődj! Hamarosan indulunk. Még valami! *nyúl Alyo keze után, ha az íjász máris indulna* Mennyit tudsz Amos Theniorról? Van valami fattya?
*Frandr már az ajtóban áll, Ezias is, Laor pedig hamar összeszedi magát. Ha lenne még aki nem ébredt fel, azokat többé-kevésbé kíméletesen felrázza. Amíg mindenki összekészülődik, ő is kisétál az ajtó elé, hogy megbizonyosodhasson felőle, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket.*
- Minden rendben? *sandít a másik harcosra és ha ezt a kérdést megbeszélték, Ezias elé áll.*
- Remélem, hogy elvégezzük a dolgunk és remélem, hogy minél nagyobb számban térünk vissza. Ha pedig én is köztük leszek, úgy néhány kérdésemre válaszokat fogok várni. Válaszokat. Nem talányokat.
*Miután pedig mindenki útra készen áll, a többiek felé fordul.*
- Szép reggelünk van, nem igaz? Bár a tegnap történtek és kedves vendéglátóink néhány megjegyzése azt is sugallhatná, hogy ez az utolsó pirkadat amit látunk, Sa'Tereth tökeire mondom, hogy nem így lesz. Azt mondják *biccent fejével Ezias felé* hogy előttünk többen próbálkoztak és kudarcot vallottak, odavesztek. Csakhogy ők nem thargok voltak, Synmira mágusaival az oldalukon.
*Laor olvasatában Quantall is synmirai. Ha nincs is így, ilyen apróságokkal nem foglalkozik.*
- Nos, ennyit a lelkesítésről. *mosolyodik el* Indulás! A levegő tornyához megyünk. Kérdés, panasz, ellenvetés?
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 19:30:28
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
- Elég legyen már a rébuszokból! *horkan fel félig dühösen, félig elkínzottan, de mindenképp remény nélkül. Megszokta már ugyanis, hogy a mágusnépség egyszerűen képtelen egyenesen beszélni. Példának okáért az egyik legnagyobb hiba amit az ember elkövethet az, ha egy varázsló hogyléte felől érdeklődik. Ilyenkor a mágus tekintete elréved és egy hosszú litánia következik, alkalmasint mágiaelméleti kérdésekkel teleszőtt feladvány, melyből a kitartó kérdező annyit hámozhat ki, hogy ha választ akar kapni a kérdésére, úgy el kell zarándokolnia Lanawin összes sarkába, évezredes rejtvényekről kell lerántania a leplet és néhány mocsári trollal is összeütközésbe kerülhet. Ami Laort illeti, ő egy ízben olyan varázstudóval is találkozott aki egy ilyen alkalommal sejtelmes szavaiba egy díjnyertes töltött dagadó receptet is kevert, kissé értelemzavaró módon. Érthető tehát a harcos csüggedése. Ezt csak erősítik Ezias szavai holmi féligazságokról, de leginkább a furcsán szomorú együttérző vagy megértő pillantástól hökken meg. Ahhoz viszont végképp nem érez erőt, hogy ennek okát - valószínűleg feleslegesen - firtatni kezdje. Inkább viszonylagos kényelembe helyezi magát az ajtó mellett és hallgatja a sötételf duruzsoló imáját. Arra gondol, hogy talán neki is fohásszal kéne fordulnia az egyetlen istenhez akiben valaha is hinni mert, akiről úgy hiszi, hogy maga valójában látta is. Aztán...
Aztán megint ott van a hajó orrában. Néz felfelé a folyón a város felé, hallja háta mögött a többiek beszélgetését. Már megint. De valami nem stimmel. Ha nem is emlékszik már minden részletre, de ilyen szavak biztos nem hangzottak el. Hátrafordul és most már ráébred, hogy ez nem a valóság. Dühösen veszi tudomásul, hogy újfent valami igézet hatása alá került. Arra nem is gondol álmában, hogy álmodik. El is indulna a beszélő felé, mert módfelett zavarja amit mond, már csak Lea halála miatt is. Mielőtt mozdulna megszólítják, oldalt pillant.*
- Te? *ugrik össze két szemöldöke* Nem megmondtam, hogy ne próbáld... várj!
*Mert bár ezt az álmot is a varázsló számlájára írja, de ha már így alakult, az imént hallottakról csak kifaggatná. Ebben a pillanatban változik az álom, és most már semmivel sem törődik csak azzal, hogy minél előbb Artheniorba érhessen. Muszáj. Nem késhet el.*
- Ébredj, Laor... itt az idő.
*Ha a lovát nem is fogja vissza, körülnéz, vajon honnan jöhetett a hang. És bármennyire is furcsa, valaki vagy valami meg is rázza a vágtató ló nyergében. Bár nem a legjobb lovas, de egy álomban minden megtörténhet. Az is, hogy elengedi a kantárt, jobb kezével hátranyúl a tőréért, bal kezét előrelendíti, hogy megragadhassa azt a valamit vagy valakit.
A következő pillanatban pedig ott van az ajtó mellett. Ha Alyo nem volt elég fürge vagy elővigyázatos, akkor bal kezének ujjai a torka köré fonódnak, a jobb kezében tartott tőr hegye pedig a hasának feszül.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
- Mi van? *mordul alvástól vörös szemekkel, aztán elengedi a félvér torkát és visszacsúsztatja a tőrt hüvelyébe. Körülnéz a reggeli fényben és úgy gondolja, hogy ráér magának szemrehányást tenni azért, mert elnyomta az álom. Főleg úgy, hogy ebben is vendéglátóit sejti.*
- Csak nem álmodtál te is? *vigyorodik el végül nehézkesen, mert ugyan miből gondolhatná a félelf, hogy az a torony lesz a titok nyitja? De mivel jobb ötlete neki sincs, nem látja okát, hogy ne bólintson rá.*
- Készülődj! Hamarosan indulunk. Még valami! *nyúl Alyo keze után, ha az íjász máris indulna* Mennyit tudsz Amos Theniorról? Van valami fattya?
*Frandr már az ajtóban áll, Ezias is, Laor pedig hamar összeszedi magát. Ha lenne még aki nem ébredt fel, azokat többé-kevésbé kíméletesen felrázza. Amíg mindenki összekészülődik, ő is kisétál az ajtó elé, hogy megbizonyosodhasson felőle, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket.*
- Minden rendben? *sandít a másik harcosra és ha ezt a kérdést megbeszélték, Ezias elé áll.*
- Remélem, hogy elvégezzük a dolgunk és remélem, hogy minél nagyobb számban térünk vissza. Ha pedig én is köztük leszek, úgy néhány kérdésemre válaszokat fogok várni. Válaszokat. Nem talányokat.
*Miután pedig mindenki útra készen áll, a többiek felé fordul.*
- Szép reggelünk van, nem igaz? Bár a tegnap történtek és kedves vendéglátóink néhány megjegyzése azt is sugallhatná, hogy ez az utolsó pirkadat amit látunk, Sa'Tereth tökeire mondom, hogy nem így lesz. Azt mondják *biccent fejével Ezias felé* hogy előttünk többen próbálkoztak és kudarcot vallottak, odavesztek. Csakhogy ők nem thargok voltak, Synmira mágusaival az oldalukon.
*Laor olvasatában Quantall is synmirai. Ha nincs is így, ilyen apróságokkal nem foglalkozik.*
- Nos, ennyit a lelkesítésről. *mosolyodik el* Indulás! A levegő tornyához megyünk. Kérdés, panasz, ellenvetés?
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 19:30:28
1343. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-16 18:36:31
Üzenet elküldve: 2020-06-16 18:36:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Indulás a toronyba! //
* A lány még háromszor-négyszer kér útbaigazítást, míg eljut az ingoványig. Az út itt elnéptelenedik. Úgy tűnik magára lesz utalva. Igyekszik uralni a pánikot, egészen jól megbirkózik a feladattal, míg rá nem esteledik. Keres egy biztonságosnak tűnő földdarabot, közel az úthoz, hogy éjszakára tábort verjen. Az akadályon, amit előző este sikerrel vett, most elbukik. Képtelen tűzet gyújtani. Talán mert a gyújtós nem elég száraz, vagy a technikájával van baj. Hosszas küzdelem után lesújtottan huppan le tomporára. A csillagok már magasan járnak az égen, ha eddig nem járt sikerrel ezután sem fog. Egyébként is elfáradt. Két tenyerén a bőr vörös és máris megjelentek rajta az első vízhólyagok a sok csiszatolástól. Halkan szipog fájdalmas sebeit vizsgálgatva. Enni sincsen kedve, de erőt vesz magán és kivesz táskájából egy darab húst, amit aztán az örökkévalóságig rágcsál. Pokrócát leteríti a földre, zsákját a feje alá gyűri és maga köré tekeri köpenyét. Fázik és fél, de az álom idővel magával ragadja a fáradt gyermeket.*
A hozzászólás írója (Ruena Selwyeer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 18:38:19
* A lány még háromszor-négyszer kér útbaigazítást, míg eljut az ingoványig. Az út itt elnéptelenedik. Úgy tűnik magára lesz utalva. Igyekszik uralni a pánikot, egészen jól megbirkózik a feladattal, míg rá nem esteledik. Keres egy biztonságosnak tűnő földdarabot, közel az úthoz, hogy éjszakára tábort verjen. Az akadályon, amit előző este sikerrel vett, most elbukik. Képtelen tűzet gyújtani. Talán mert a gyújtós nem elég száraz, vagy a technikájával van baj. Hosszas küzdelem után lesújtottan huppan le tomporára. A csillagok már magasan járnak az égen, ha eddig nem járt sikerrel ezután sem fog. Egyébként is elfáradt. Két tenyerén a bőr vörös és máris megjelentek rajta az első vízhólyagok a sok csiszatolástól. Halkan szipog fájdalmas sebeit vizsgálgatva. Enni sincsen kedve, de erőt vesz magán és kivesz táskájából egy darab húst, amit aztán az örökkévalóságig rágcsál. Pokrócát leteríti a földre, zsákját a feje alá gyűri és maga köré tekeri köpenyét. Fázik és fél, de az álom idővel magával ragadja a fáradt gyermeket.*
A hozzászólás írója (Ruena Selwyeer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 18:38:19
1342. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:54:54
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:54:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Otthon Zarándokoknak//
*Nem hiszi el, hogy nem bírja felnyitni azt az átkozott faládát. Két kezével és egész, förtelmes testtömegével feszíti alulról az alig látható kis fekete rést, ami a tetőt és a falat választja el, és mégis semmi. Kezén és karján már jól kiláthatóak az erek, és szürke arca már a piros egy sötétebb árnyalatába fordul át az erőlködéstől, miközben guggoló állásban morog, majd végül feladva kiadja a levegőt, lihegve. Arra meg bele sem akar gondolni, hogy ezidáig maga a láda egy szálkányit sem moccant. Hátra sem mer nézni, félvén lánynemű útitársa reakciójától. Már azon gondolkozik, hogy önnön öklével, esetleg a legközelebbi hegyes felülettel megpróbálja betörni a tetejét, de aztán elveti a dolgot; ha úgy tervezték, hogy ezt a hitvány faládát ne bírjon egy hozzá hasonló erővel rendelkező lény felnyitni puszta kézzel, akkor a további verziókra is gondolhattak. Legyőzve fordul el onnan, nem is vetve többé tekintetét abba az irányba.
Viszont Nawanthiri válasza ledöbbenti őt. Gyorsan megint csak a holtesten lévő, ocsmány testrész irányába fordítja fejét, és összerakja a kettőt.*
- Valami nem sikerülhetett olyan jól, mi? *dörmögi a nőnek is, magának is egyben. Meg kell hagyni, a fiola nem hazudhatott: a karra volt hatása, akármilyen irányba is szándékozott menni vele. Legalább már tudják, hogy mi okozta "azt". De további részletek nélkül még mindig a sötétben vándorolnak.
Megnyugodva bólint, mikor látja társát a pakolás segítésére érkezni, ő maga pedig saját gondolataiban kalandozik, mikor hallja amaz kijelentését. Dühös magára, amiért nem jött rá a jelképre azonnal, pedig ő már eleget is használta. Lehet, hogy az éjszaka sötétje és az álmosság játszik emlékezetével. Akkor még nyugodtan játszatnak, ugyanis továbbra sem szándékozik a nyomozás végeztével egy percet is tölteni ezen az istenverte tanyán, egy rothadó holttest és a körülötte lévő, nem is tőle származó vérnyomok kellemetlen társaságában.
Kissé csalódottan pillant tettük jutalmaként a kis tűzgyújtó kövecskére és annak párjára, de nem rest lenyúlni e jutalmakat, mikor deltás társa erre ösztönzi. Sok problémától menthette volna meg az elmúlt pár percben, és még sok mástól is fogja a hasonló kivitelezésű kalandokban, reméli. Már ha ezután lesz e kedve továbbiakra.
Műveletlenül hallgat, mikor Nawanthiri a különféle fensőbb lényekről kezd beszélni. Még nem járatos e föld hiteiben, és ő nem is az a pacák, akit ezt valaha is mélyebben érdekelte volna. De ha a jövőben több szektás-nem szektás porhüvely hullára fognak rátörni, amaz elhagyatott viskójában a földrajzi pokol kellős közepén, akkor elkezdi látogatni a különféle templomokat, amiket Arthenior több sarkában vélt látni. Társa hirtelen jött mozdulatait nem tudja mire vélni, lehet, hogy rájött valamire, amire ő nem. Addig is jobb lesz hasznossá tenni magát, mint például tenni valamit az átkozott rovarhad ellen. Esetleg felgyújtani ezt az egész lakást.*
*Nem hiszi el, hogy nem bírja felnyitni azt az átkozott faládát. Két kezével és egész, förtelmes testtömegével feszíti alulról az alig látható kis fekete rést, ami a tetőt és a falat választja el, és mégis semmi. Kezén és karján már jól kiláthatóak az erek, és szürke arca már a piros egy sötétebb árnyalatába fordul át az erőlködéstől, miközben guggoló állásban morog, majd végül feladva kiadja a levegőt, lihegve. Arra meg bele sem akar gondolni, hogy ezidáig maga a láda egy szálkányit sem moccant. Hátra sem mer nézni, félvén lánynemű útitársa reakciójától. Már azon gondolkozik, hogy önnön öklével, esetleg a legközelebbi hegyes felülettel megpróbálja betörni a tetejét, de aztán elveti a dolgot; ha úgy tervezték, hogy ezt a hitvány faládát ne bírjon egy hozzá hasonló erővel rendelkező lény felnyitni puszta kézzel, akkor a további verziókra is gondolhattak. Legyőzve fordul el onnan, nem is vetve többé tekintetét abba az irányba.
Viszont Nawanthiri válasza ledöbbenti őt. Gyorsan megint csak a holtesten lévő, ocsmány testrész irányába fordítja fejét, és összerakja a kettőt.*
- Valami nem sikerülhetett olyan jól, mi? *dörmögi a nőnek is, magának is egyben. Meg kell hagyni, a fiola nem hazudhatott: a karra volt hatása, akármilyen irányba is szándékozott menni vele. Legalább már tudják, hogy mi okozta "azt". De további részletek nélkül még mindig a sötétben vándorolnak.
Megnyugodva bólint, mikor látja társát a pakolás segítésére érkezni, ő maga pedig saját gondolataiban kalandozik, mikor hallja amaz kijelentését. Dühös magára, amiért nem jött rá a jelképre azonnal, pedig ő már eleget is használta. Lehet, hogy az éjszaka sötétje és az álmosság játszik emlékezetével. Akkor még nyugodtan játszatnak, ugyanis továbbra sem szándékozik a nyomozás végeztével egy percet is tölteni ezen az istenverte tanyán, egy rothadó holttest és a körülötte lévő, nem is tőle származó vérnyomok kellemetlen társaságában.
Kissé csalódottan pillant tettük jutalmaként a kis tűzgyújtó kövecskére és annak párjára, de nem rest lenyúlni e jutalmakat, mikor deltás társa erre ösztönzi. Sok problémától menthette volna meg az elmúlt pár percben, és még sok mástól is fogja a hasonló kivitelezésű kalandokban, reméli. Már ha ezután lesz e kedve továbbiakra.
Műveletlenül hallgat, mikor Nawanthiri a különféle fensőbb lényekről kezd beszélni. Még nem járatos e föld hiteiben, és ő nem is az a pacák, akit ezt valaha is mélyebben érdekelte volna. De ha a jövőben több szektás-nem szektás porhüvely hullára fognak rátörni, amaz elhagyatott viskójában a földrajzi pokol kellős közepén, akkor elkezdi látogatni a különféle templomokat, amiket Arthenior több sarkában vélt látni. Társa hirtelen jött mozdulatait nem tudja mire vélni, lehet, hogy rájött valamire, amire ő nem. Addig is jobb lesz hasznossá tenni magát, mint például tenni valamit az átkozott rovarhad ellen. Esetleg felgyújtani ezt az egész lakást.*
1341. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:09:27
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:09:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Nem gyötörték rossz álmok, vagy legalábbis a szokásosnál rosszabbak nem. Kipihenten ébred, de félálomban hirtelen nem is tudja, hogy hol van, ezért hitelen ül fel és kell neki pár másodperc, hogy összeszedje magát. Legutoljára még a mocsár készült arra, hogy szolid böffentéssel elnyelje, ehhez képest mégis ágyban fekszik. Gyorsan felméri, hogy megvan-e mindene és csodálatos módon nemhogy nem csonkolódott a kis teste, de még csak ki sem rabolták, mert érzetre ugyanolyan súlyú az erszénye, mint annak előtte.
Mindentől függetlenül azért zsong a feje, körbenézve gyors fejszámolást végez és úgy ítéli meg, hogy mindenki megvan, akinek itt kell lennie. Ha Eziast fel is ismeri, ennek jelét nem adja, már ha a döbbenetesen világos szempár szúrós pillantása nem számít annak.
Minden tagja kissé zsibbadt, érzi is, mikor lábra áll, mert meg kell támaszkodjon, mintha ezer tűvel szurkálnák. Pillanatnyi megingás és nagyon rossz néven venné, ha bárki bármi megjegyzést tenne. Bár igazából nem törődik semmivel, mert tekintete Laort keresi, ha pedig megtalálja, akkor rögtön rá is veti magát, ha még nincs ébren akkor kíméletlenül felrázza.*
- Beszélnünk kell. Azonnal.
*Nem beszél túl hangosan, szavait leginkább csak Laornak szánja, hiszen ő a csapatuk parancsnoka. Ha övé a férfi teljes figyelme, akkor rögtön el is mondja.*
- Az hiszem, hogy a levegő tornyához kell mennünk.
*Nem mintha különösebben értené a lényeget, talán Laor sem fogja, de talán pont emiatt lehet meggyőző, hiszen honnét is tudhatna ilyet, ha nem valami vízióból? Alyo maga sincsen különösebben meggyőződve a dologról. A válla fölött hátrapillantva Eziasra pillant, mintha valami megerősítésre vágyna, kivéve persze ha az egész nem volt több valami hülye álomnál, amiről a mocsárban beszívott kóros miazmák tehetnek. Alyo egyébként hajlik erre, de mivel eleve sötétben tapogatóznak minden tekintetben, ezért az ő javaslata sem sokkal nagyobb baromság mint eleve az, hogy ide jöttek.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Nem gyötörték rossz álmok, vagy legalábbis a szokásosnál rosszabbak nem. Kipihenten ébred, de félálomban hirtelen nem is tudja, hogy hol van, ezért hitelen ül fel és kell neki pár másodperc, hogy összeszedje magát. Legutoljára még a mocsár készült arra, hogy szolid böffentéssel elnyelje, ehhez képest mégis ágyban fekszik. Gyorsan felméri, hogy megvan-e mindene és csodálatos módon nemhogy nem csonkolódott a kis teste, de még csak ki sem rabolták, mert érzetre ugyanolyan súlyú az erszénye, mint annak előtte.
Mindentől függetlenül azért zsong a feje, körbenézve gyors fejszámolást végez és úgy ítéli meg, hogy mindenki megvan, akinek itt kell lennie. Ha Eziast fel is ismeri, ennek jelét nem adja, már ha a döbbenetesen világos szempár szúrós pillantása nem számít annak.
Minden tagja kissé zsibbadt, érzi is, mikor lábra áll, mert meg kell támaszkodjon, mintha ezer tűvel szurkálnák. Pillanatnyi megingás és nagyon rossz néven venné, ha bárki bármi megjegyzést tenne. Bár igazából nem törődik semmivel, mert tekintete Laort keresi, ha pedig megtalálja, akkor rögtön rá is veti magát, ha még nincs ébren akkor kíméletlenül felrázza.*
- Beszélnünk kell. Azonnal.
*Nem beszél túl hangosan, szavait leginkább csak Laornak szánja, hiszen ő a csapatuk parancsnoka. Ha övé a férfi teljes figyelme, akkor rögtön el is mondja.*
- Az hiszem, hogy a levegő tornyához kell mennünk.
*Nem mintha különösebben értené a lényeget, talán Laor sem fogja, de talán pont emiatt lehet meggyőző, hiszen honnét is tudhatna ilyet, ha nem valami vízióból? Alyo maga sincsen különösebben meggyőződve a dologról. A válla fölött hátrapillantva Eziasra pillant, mintha valami megerősítésre vágyna, kivéve persze ha az egész nem volt több valami hülye álomnál, amiről a mocsárban beszívott kóros miazmák tehetnek. Alyo egyébként hajlik erre, de mivel eleve sötétben tapogatóznak minden tekintetben, ezért az ő javaslata sem sokkal nagyobb baromság mint eleve az, hogy ide jöttek.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937