Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 72 (1421. - 1440. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1440. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-17 18:55:30
Üzenet elküldve: 2020-09-17 18:55:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Irány Arthenior!//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Még jó, hogy csak félig-meddig érzékeli a külvilágot maga körül, különben meggondolná, hogy megmozgatja az orkot is. Az alkata megvan ehhez a fajta játékhoz, és még az sem zárható ki teljesen, hogy jobb kedve lesz tőle. Nawanthiri legalábbis nem emlékszik, hogy valamelyik testvére mogorva lett volna, bár olyan előfordult, hogy kidöntöttek pár fát, vagy péppé vertek ezt-azt. A haragjuk azonban gyorsan elszállt, a tetemeket mindig szépen elhamvasztották, és utána sokat meditáltak a történteken. "Kancsal Fények" a nevét is így kapta!
Amíg Ukrom a levelet silabizálja, a lány elfoglalja magát a készülődéssel. Összerakja a zsákjait, alkarvédők, kalap, kabát. Mire a szürkebőrű olvasni kezd, már a sálövét tekeri magára. A magyarázatot elgondolkodva hallgatja.*
- Te megölnél valakit az álmaiért? *pillant fel a kalapja alól. A mosolyában semmi vidámság nincsen. Övébe tűzi a Vérmanó tőrt.* Vagy hogy az álmaid mindig újra láthasd? *Nehéz volna megmondani, vár-e választ, és ha igen, mifélét. Elveszi a felé nyújtott levelet és bezsákolja azt is.* Köszönöm, hogy elolvastad.
*Iszik egyet, zsebre rak pár darab szárított húst, beköti a még nyitvalevő zsákot. Valami baljós indulat lappang a mozdulataiban. Düh és félelem. Sanda óvatosság, amivel a halált kitervelik. Vállára veszi a teherhordó rudat.*
- Mehetünk.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Még jó, hogy csak félig-meddig érzékeli a külvilágot maga körül, különben meggondolná, hogy megmozgatja az orkot is. Az alkata megvan ehhez a fajta játékhoz, és még az sem zárható ki teljesen, hogy jobb kedve lesz tőle. Nawanthiri legalábbis nem emlékszik, hogy valamelyik testvére mogorva lett volna, bár olyan előfordult, hogy kidöntöttek pár fát, vagy péppé vertek ezt-azt. A haragjuk azonban gyorsan elszállt, a tetemeket mindig szépen elhamvasztották, és utána sokat meditáltak a történteken. "Kancsal Fények" a nevét is így kapta!
Amíg Ukrom a levelet silabizálja, a lány elfoglalja magát a készülődéssel. Összerakja a zsákjait, alkarvédők, kalap, kabát. Mire a szürkebőrű olvasni kezd, már a sálövét tekeri magára. A magyarázatot elgondolkodva hallgatja.*
- Te megölnél valakit az álmaiért? *pillant fel a kalapja alól. A mosolyában semmi vidámság nincsen. Övébe tűzi a Vérmanó tőrt.* Vagy hogy az álmaid mindig újra láthasd? *Nehéz volna megmondani, vár-e választ, és ha igen, mifélét. Elveszi a felé nyújtott levelet és bezsákolja azt is.* Köszönöm, hogy elolvastad.
*Iszik egyet, zsebre rak pár darab szárított húst, beköti a még nyitvalevő zsákot. Valami baljós indulat lappang a mozdulataiban. Düh és félelem. Sanda óvatosság, amivel a halált kitervelik. Vállára veszi a teherhordó rudat.*
- Mehetünk.
1439. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-17 12:17:53
Üzenet elküldve: 2020-09-17 12:17:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Irány Arthenior!//
*Különösebb megszólalás nélkül, szinte már szokásos mozdulatokkal és bólintással fogadja el Nawanthiritől a reggeli étket, amit egy pár nagy harapással el is pusztít. Nem szabad elfelednie, hogy a városban ezt meghálálja neki egy kiadós vacsorával. Legalább lelkiismerete nyugodtabb lesz. Már épp bele is lépne a ködbe, és szellemként hagyná el a környéket, mikor látja, hogy társa nem halad mögötte. Morcosan jön vissza, hogy lássa, ahogy amaz... izmait erősíti? Eleinte csak egy pár pillanatnyi bemelegítésre számít, így türelmesen áll pár lépésnyire tőle, karjait békésen egymásba fonva, apatikus arckifejezéssel. De ahogy telnek a percek és a bonyolultabb, számára igencsak megerőltetőbbnek tűnő mozdulatok, úgy kezdi bakancsával a földet koptatni, és fogait halkan csikorgatni. Miért szán rá ilyen sok időt?! Még ma megpróbálja megmászni a legközelebbi hegyomlást? Biztos túlélné, ha megszakítaná, és indulásra ösztönözné. Ő maga sosem fáradozott reggeli nyújtózásokkal, nem is nagyon érezte szükségét. Ez mondjuk megmagyarázná, hogy miért kezdenek el hátborzongató hangerővel ropogni csontjai, ha vállát még véletlenül is hátrafelé mozgatja. Kezéről és nyakáról még csak nem is beszélve, több zajt keltene vele, mint az előbbi tüsszentéssel. Az utolsó sor mozdulat még el s kápráztatja az orkot, bele sem mer gondolni, hogy neki ezt meg kéne csinálnia. Főleg nem ilyen hosszú ideig. A végtelenségnek érződő terpesz után ingerülten fújja ki orrán keresztül a levegőt, és vajmi utánzásként ő is körkörösen kiroppantja a nyakát. A hang, ami kísérte, beleillett volna egy rémmesébe.
Felfrissült társa kérdésére felvonja egyik szemöldökét, és közelebb lép, hogy értelmezze a szituációt. Tehát az előző napon látott esemény mégis valódi volt. Fenomenális.*
- Hadd nézzem. *Mondja, és átvételre nyújtja nagy kezét. Ha megkapja, szemeit összehúzva, lassan kezdi el magában felmondani a levélben lévő szöveget. Attól, hogy még képes olvasni, az nem azt jelenti, hogy jó benne. Kínosnak tudható be az az idő, ami eltelik, miközben Ukrom agya egy használható választ köp ki társa számára. Persze annak előtte nem felejti el társának is elmondani szóról szóra az olvasott üzenetet.*
- Bármit is kaptál, képes egy levélfalat alkotni körülötted, és azon belül lehetőséged van megtekinteni saját, és mások itt létrejött álmait? "A fagyöngyöt leszakítva a fa utoljára minden a lombkoronája alatt tartózkodó személy elé tárja az álmot, amely ezután többé nem megtekinthető." Jól ítéld meg, hová ülteted, mert egy ilyen növényért ölni képesek. *Ítéli a különös ajándékot. Úgy néz ki, a lány kifejezetten nagy szerencsének örvend. Visszaadja a levelet, és halkan köhint egyet.* - Bármi egyéb? -
*Különösebb megszólalás nélkül, szinte már szokásos mozdulatokkal és bólintással fogadja el Nawanthiritől a reggeli étket, amit egy pár nagy harapással el is pusztít. Nem szabad elfelednie, hogy a városban ezt meghálálja neki egy kiadós vacsorával. Legalább lelkiismerete nyugodtabb lesz. Már épp bele is lépne a ködbe, és szellemként hagyná el a környéket, mikor látja, hogy társa nem halad mögötte. Morcosan jön vissza, hogy lássa, ahogy amaz... izmait erősíti? Eleinte csak egy pár pillanatnyi bemelegítésre számít, így türelmesen áll pár lépésnyire tőle, karjait békésen egymásba fonva, apatikus arckifejezéssel. De ahogy telnek a percek és a bonyolultabb, számára igencsak megerőltetőbbnek tűnő mozdulatok, úgy kezdi bakancsával a földet koptatni, és fogait halkan csikorgatni. Miért szán rá ilyen sok időt?! Még ma megpróbálja megmászni a legközelebbi hegyomlást? Biztos túlélné, ha megszakítaná, és indulásra ösztönözné. Ő maga sosem fáradozott reggeli nyújtózásokkal, nem is nagyon érezte szükségét. Ez mondjuk megmagyarázná, hogy miért kezdenek el hátborzongató hangerővel ropogni csontjai, ha vállát még véletlenül is hátrafelé mozgatja. Kezéről és nyakáról még csak nem is beszélve, több zajt keltene vele, mint az előbbi tüsszentéssel. Az utolsó sor mozdulat még el s kápráztatja az orkot, bele sem mer gondolni, hogy neki ezt meg kéne csinálnia. Főleg nem ilyen hosszú ideig. A végtelenségnek érződő terpesz után ingerülten fújja ki orrán keresztül a levegőt, és vajmi utánzásként ő is körkörösen kiroppantja a nyakát. A hang, ami kísérte, beleillett volna egy rémmesébe.
Felfrissült társa kérdésére felvonja egyik szemöldökét, és közelebb lép, hogy értelmezze a szituációt. Tehát az előző napon látott esemény mégis valódi volt. Fenomenális.*
- Hadd nézzem. *Mondja, és átvételre nyújtja nagy kezét. Ha megkapja, szemeit összehúzva, lassan kezdi el magában felmondani a levélben lévő szöveget. Attól, hogy még képes olvasni, az nem azt jelenti, hogy jó benne. Kínosnak tudható be az az idő, ami eltelik, miközben Ukrom agya egy használható választ köp ki társa számára. Persze annak előtte nem felejti el társának is elmondani szóról szóra az olvasott üzenetet.*
- Bármit is kaptál, képes egy levélfalat alkotni körülötted, és azon belül lehetőséged van megtekinteni saját, és mások itt létrejött álmait? "A fagyöngyöt leszakítva a fa utoljára minden a lombkoronája alatt tartózkodó személy elé tárja az álmot, amely ezután többé nem megtekinthető." Jól ítéld meg, hová ülteted, mert egy ilyen növényért ölni képesek. *Ítéli a különös ajándékot. Úgy néz ki, a lány kifejezetten nagy szerencsének örvend. Visszaadja a levelet, és halkan köhint egyet.* - Bármi egyéb? -
1438. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-17 09:23:01
Üzenet elküldve: 2020-09-17 09:23:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Irány Arthenior!//
~Ezek meg hogy kerültek ide?~
*Merül fel benne a kérdés, amikor - még fektében - meglátja maga mellett Ukrom cuccait. Határozottan emlékszik rá, hogy a bakancsokat is, a fegyvereket is az ork mellett hagyta előző este. Mondjuk egy olyan világban, ahol üres üstökből számolatlanul ömlenek a férgek, és szárnyas disznaják csomagokat szállítanak, igazán elfér egy pár önjáró lábbeli is.*
~Biztos bennük volt még a mehetnék.~
*Nawanthirishardipandra ebben megnyugodva lát hozzá, hogy kihámozza magát a medvebundából. A tempójáról sokat elárul, hogy mire a zsoldos felébred, megrémül, felugrik, felméri a helyzetet, vérben forgó szemekkel megindul felé, majd valamelyest lehiggadva odaér hozzá, a bunda még mindig rajta van térdtől lefelé. Egy hosszú pillanatig csak bámul Ukromra, mint borjú az új kapura, aztán előáll egy erősen álomittas, mégis tökéletes válasszal:*
- Nem én voltam. *Bővebb magyarázatot nem fűz hozzá, mert az ő fejében még nem akadtak össze a fogaskerekek. Az ork mindenesetre gond nélkül magához veszi a holmiját, majd elenged egy akkora tüsszentést, amivel a környék teljes madárvilágát felzavarja.*
- Egészségedre. *hangzik az újabb adekvát felelet. Sziporkázik ez a lány ma reggel.* Márminthogy a cuccaidat én szedtem le rólad, csak melletted hagytam őket. *A tüsszentés úgy látszik, Nawanthiri agyát is mozgásba lendítette.
Az elindulás azonban nem megy olyan gyorsan. Miután kikászálódott a bunda marasztaló öleléséből, a lány előkeríti az elemózsiás batyut, hogy Ukrom tudjon enni, maga meg nekilát kimozgatni a tagjait. Ez eleinte egyszerű körzésekből áll, de aztán bonyolultabb, egymásba folyó mozdulatsorok jönnek mindenféle fura feszítésekkel, gurulásokkal meg földre lapulásokkal. A gyakorlat végén Nawanthiri egyenes háttal két vállnyi széles terpeszbe helyezkedik, a combjai majdnem párhuzamosak a földdel. A karjait maga előtt tartja, mintha hatalmas nagy sörhasa lenne, és azon nyugtatná őket. Talán negyed órát marad így, kifejezéstelenül maga elé meredve. Aztán olyasmi mozdulatot tesz, mintha egy nagy tálcát akarna maga elé emelni, és hangosan belélegez. A nyitott tenyereit ezután kitolja maga elé, közben pedig úgy fújja ki a levegőt, mintha tüzet okádna. Ahogy ezt néhányszor elismétli, az élet látványosan visszatér a szemeibe. A végén még kiroppantja a nyakát, majd az ébredés után mutatottnál sokkalta energikusabban szedelődzködni kezd.*
- Te Ukrom, megkérhetlek valamire? *szólal meg, amikor a szárnyas malactól kapott tegnapi levél a kezébe akad* El tudnád mondani, mit írnak ebben?
~Ezek meg hogy kerültek ide?~
*Merül fel benne a kérdés, amikor - még fektében - meglátja maga mellett Ukrom cuccait. Határozottan emlékszik rá, hogy a bakancsokat is, a fegyvereket is az ork mellett hagyta előző este. Mondjuk egy olyan világban, ahol üres üstökből számolatlanul ömlenek a férgek, és szárnyas disznaják csomagokat szállítanak, igazán elfér egy pár önjáró lábbeli is.*
~Biztos bennük volt még a mehetnék.~
*Nawanthirishardipandra ebben megnyugodva lát hozzá, hogy kihámozza magát a medvebundából. A tempójáról sokat elárul, hogy mire a zsoldos felébred, megrémül, felugrik, felméri a helyzetet, vérben forgó szemekkel megindul felé, majd valamelyest lehiggadva odaér hozzá, a bunda még mindig rajta van térdtől lefelé. Egy hosszú pillanatig csak bámul Ukromra, mint borjú az új kapura, aztán előáll egy erősen álomittas, mégis tökéletes válasszal:*
- Nem én voltam. *Bővebb magyarázatot nem fűz hozzá, mert az ő fejében még nem akadtak össze a fogaskerekek. Az ork mindenesetre gond nélkül magához veszi a holmiját, majd elenged egy akkora tüsszentést, amivel a környék teljes madárvilágát felzavarja.*
- Egészségedre. *hangzik az újabb adekvát felelet. Sziporkázik ez a lány ma reggel.* Márminthogy a cuccaidat én szedtem le rólad, csak melletted hagytam őket. *A tüsszentés úgy látszik, Nawanthiri agyát is mozgásba lendítette.
Az elindulás azonban nem megy olyan gyorsan. Miután kikászálódott a bunda marasztaló öleléséből, a lány előkeríti az elemózsiás batyut, hogy Ukrom tudjon enni, maga meg nekilát kimozgatni a tagjait. Ez eleinte egyszerű körzésekből áll, de aztán bonyolultabb, egymásba folyó mozdulatsorok jönnek mindenféle fura feszítésekkel, gurulásokkal meg földre lapulásokkal. A gyakorlat végén Nawanthiri egyenes háttal két vállnyi széles terpeszbe helyezkedik, a combjai majdnem párhuzamosak a földdel. A karjait maga előtt tartja, mintha hatalmas nagy sörhasa lenne, és azon nyugtatná őket. Talán negyed órát marad így, kifejezéstelenül maga elé meredve. Aztán olyasmi mozdulatot tesz, mintha egy nagy tálcát akarna maga elé emelni, és hangosan belélegez. A nyitott tenyereit ezután kitolja maga elé, közben pedig úgy fújja ki a levegőt, mintha tüzet okádna. Ahogy ezt néhányszor elismétli, az élet látványosan visszatér a szemeibe. A végén még kiroppantja a nyakát, majd az ébredés után mutatottnál sokkalta energikusabban szedelődzködni kezd.*
- Te Ukrom, megkérhetlek valamire? *szólal meg, amikor a szárnyas malactól kapott tegnapi levél a kezébe akad* El tudnád mondani, mit írnak ebben?
1437. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-16 22:27:12
Üzenet elküldve: 2020-09-16 22:27:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Irány Arthenior!//
*Sötét, fekete üresség. Nyugodt, álomtalan álmok birodalma. Önnön kavargó gondolatai, kérdései, teóriái, aggodalmai, és megérzései. Ennél jobb pihenést még csak nem is kérhetett volna. Egy kaotikus világ után, ahol a megmagyarázhatatlan veszélyek és felkészülhetetlen események, katasztrófák áramlata mindennapi eseményeknek tudható be, jó érzés az, hogy egy pillanatnyi érzésig nem kell a következő lépésen agyalnia. Majdhogynem békésnek mondható ez az állapot. Milyen különös.
Általában nem sok kell neki, hogy szunyálásából dühödt, kölykeit féltő anyamedveként verjék föl, de a sok esemény, és több mint egy egész napon túli megerőltetés miatt mintha odaragasztották volna a nedves talajhoz. Méretéhez képest elég csendesen szendereg, de nem kevésbé békésebb arckifejezéssel, mintha ébren lenne. Nawanthirinek sikerül fegyverzeteitől békés szándékkal megfosztania, a páncéllal viszont még jó hogy nem járna sikerrel. A még védelmi ruházat alatt rejtőző tekintélyes súlyt is csak kifejezetten torzszülött méretű faji társak, esetleg óriások tudnának csak próbababaként öltözgetni nagyobb rántás vagy zaj keltése nélkül. Bakancsát viszont sikerül letépnie róla, bár az abból áradó szag nem jutalmazza szorgos munkáját. A kisebb kutat megtöltő iszapos vízről még csak nem is beszélve. A kabátot nemcsak, hogy szó nélkül hagyja, de még jobb karja meg is rándul, és ujjaival lassan magához szorítja az anyagot, öntudaton kívül. Milyen meglepő. Különösebb reakció nélkül vészeli át az éjszaka meglehetősen rövid maradékát.
Nem tudja, mennyi idő telik el, vagy hogy egyáltalán elaludt e, és nem képzelete játszott e vele, de mire ismét felnyitja mostan megviselt szemeit, a világosba bámul. Vagy amennyire világosabbnak mondható a tejfehér köd a puszta semmiséghez képest. Tehát szép nagy világosságba.
Pislog még egy párat, és ad egy kis időt testének a munka felkészülésére. De hirtelen érez testén valamit. Nem csak valamit, de valaminek a hiányát is. Lassan fölemeli fejét, és maga elé tekint. Felugrik ijedtében, és fegyvereihez is nyúlna, csakhogy a levegőt markolja. Egyik fajta sincs nála. Ez tovább ront a helyzeten, és már színtiszta pánikot sugározva kapkod fejével a szélrózsa összes irányába, ugyanis attól a pokoli ködtől meglehetősen nehezen lát az orra hegyétől távolabbra.
Mégiscsak sikerül kivennie egy sziluettet, és közelebb lépve fölismeri társát is, ahogy éppen ő is fölkel. De miért vannak nála a fegyverei? És a bakancsa! A bakancsa?! Most néz csak igazán lefelé fejével, és észreveszi, hogy mezítláb járkál. Agyában lassan forognak a kerekek, ahogy egyre jobban izzadó tekintettel a lány felé ballag. Mire pár lépésnyi távolságra ér, végül megnyugszik annyira, hogy meggondolja magát. Minden más esetben és személynél már két kezével szorítaná a kliens nyakát míg az a szivárvány összes árnyalatát nem demonstrálja számára, de az előző estén tapasztaltak után van valamelyest sejtése arról, miért tette ezt a lány. Óvatosság, kisegítés, hála. Összetartás? Látta őt a manóval kommunikálni, így összerakhatja a kirakóst és kigondolhatja, hogy vaskos vállú társa bizony roppant szeretetteljes természetű. Más körülmények esetén hálás is lenne. Kár, hogy ezt így kell tapasztalnia; egy kisebb szívroham árán.
Türelmet gyűjt és megvárja, míg amaz végez a fölkeléssel, majd egy hangosat csettint nyelvével, és letargikusan sóhajt. Bizony, ő sem aludta ki magát teljesen.*
- Legközelebb. Szólj. *Szűri ki fogain keresztül, de visszamegy a "takaróért" átadásra. Ha megtörténik a csere (a csizmája irányt különösebben furcsálló tekintetet vet a lányra), 'jó reggeltként bólint egyet, és ételt-italt elfeledve egy iszonyatosan hatalmasat tüsszent, tüdeje mélyéről szórva szét a vibrációt minden valószínűség szerint mérföldekre, felhívva az összes őslakos és utazó teremtmény figyelmét jelenlétükre. Hogyan is kezdhetné jobban a reggelt?*
- Nincs fogyóban az út innét, ha nem is veszélyesebb. Induljunk. *Fejével biccent a város irányába, majd, ha pallosát és lándzsáját visszakapja, azokat helyükre szorítva, több mint remélhetőleg visszakapott csizmáját lábára visszahúzva (Most látja, hogy Nawanthiri nem hord lábbelit. Csodálkozik, hogy eddig elkerülte figyelmét), és maradék önérzetétől gyalázatosan megfosztva követni kezdi az ösvényt. Be a ködbe, de nem az ismeretlenbe.*
*Sötét, fekete üresség. Nyugodt, álomtalan álmok birodalma. Önnön kavargó gondolatai, kérdései, teóriái, aggodalmai, és megérzései. Ennél jobb pihenést még csak nem is kérhetett volna. Egy kaotikus világ után, ahol a megmagyarázhatatlan veszélyek és felkészülhetetlen események, katasztrófák áramlata mindennapi eseményeknek tudható be, jó érzés az, hogy egy pillanatnyi érzésig nem kell a következő lépésen agyalnia. Majdhogynem békésnek mondható ez az állapot. Milyen különös.
Általában nem sok kell neki, hogy szunyálásából dühödt, kölykeit féltő anyamedveként verjék föl, de a sok esemény, és több mint egy egész napon túli megerőltetés miatt mintha odaragasztották volna a nedves talajhoz. Méretéhez képest elég csendesen szendereg, de nem kevésbé békésebb arckifejezéssel, mintha ébren lenne. Nawanthirinek sikerül fegyverzeteitől békés szándékkal megfosztania, a páncéllal viszont még jó hogy nem járna sikerrel. A még védelmi ruházat alatt rejtőző tekintélyes súlyt is csak kifejezetten torzszülött méretű faji társak, esetleg óriások tudnának csak próbababaként öltözgetni nagyobb rántás vagy zaj keltése nélkül. Bakancsát viszont sikerül letépnie róla, bár az abból áradó szag nem jutalmazza szorgos munkáját. A kisebb kutat megtöltő iszapos vízről még csak nem is beszélve. A kabátot nemcsak, hogy szó nélkül hagyja, de még jobb karja meg is rándul, és ujjaival lassan magához szorítja az anyagot, öntudaton kívül. Milyen meglepő. Különösebb reakció nélkül vészeli át az éjszaka meglehetősen rövid maradékát.
Nem tudja, mennyi idő telik el, vagy hogy egyáltalán elaludt e, és nem képzelete játszott e vele, de mire ismét felnyitja mostan megviselt szemeit, a világosba bámul. Vagy amennyire világosabbnak mondható a tejfehér köd a puszta semmiséghez képest. Tehát szép nagy világosságba.
Pislog még egy párat, és ad egy kis időt testének a munka felkészülésére. De hirtelen érez testén valamit. Nem csak valamit, de valaminek a hiányát is. Lassan fölemeli fejét, és maga elé tekint. Felugrik ijedtében, és fegyvereihez is nyúlna, csakhogy a levegőt markolja. Egyik fajta sincs nála. Ez tovább ront a helyzeten, és már színtiszta pánikot sugározva kapkod fejével a szélrózsa összes irányába, ugyanis attól a pokoli ködtől meglehetősen nehezen lát az orra hegyétől távolabbra.
Mégiscsak sikerül kivennie egy sziluettet, és közelebb lépve fölismeri társát is, ahogy éppen ő is fölkel. De miért vannak nála a fegyverei? És a bakancsa! A bakancsa?! Most néz csak igazán lefelé fejével, és észreveszi, hogy mezítláb járkál. Agyában lassan forognak a kerekek, ahogy egyre jobban izzadó tekintettel a lány felé ballag. Mire pár lépésnyi távolságra ér, végül megnyugszik annyira, hogy meggondolja magát. Minden más esetben és személynél már két kezével szorítaná a kliens nyakát míg az a szivárvány összes árnyalatát nem demonstrálja számára, de az előző estén tapasztaltak után van valamelyest sejtése arról, miért tette ezt a lány. Óvatosság, kisegítés, hála. Összetartás? Látta őt a manóval kommunikálni, így összerakhatja a kirakóst és kigondolhatja, hogy vaskos vállú társa bizony roppant szeretetteljes természetű. Más körülmények esetén hálás is lenne. Kár, hogy ezt így kell tapasztalnia; egy kisebb szívroham árán.
Türelmet gyűjt és megvárja, míg amaz végez a fölkeléssel, majd egy hangosat csettint nyelvével, és letargikusan sóhajt. Bizony, ő sem aludta ki magát teljesen.*
- Legközelebb. Szólj. *Szűri ki fogain keresztül, de visszamegy a "takaróért" átadásra. Ha megtörténik a csere (a csizmája irányt különösebben furcsálló tekintetet vet a lányra), 'jó reggeltként bólint egyet, és ételt-italt elfeledve egy iszonyatosan hatalmasat tüsszent, tüdeje mélyéről szórva szét a vibrációt minden valószínűség szerint mérföldekre, felhívva az összes őslakos és utazó teremtmény figyelmét jelenlétükre. Hogyan is kezdhetné jobban a reggelt?*
- Nincs fogyóban az út innét, ha nem is veszélyesebb. Induljunk. *Fejével biccent a város irányába, majd, ha pallosát és lándzsáját visszakapja, azokat helyükre szorítva, több mint remélhetőleg visszakapott csizmáját lábára visszahúzva (Most látja, hogy Nawanthiri nem hord lábbelit. Csodálkozik, hogy eddig elkerülte figyelmét), és maradék önérzetétől gyalázatosan megfosztva követni kezdi az ösvényt. Be a ködbe, de nem az ismeretlenbe.*
1436. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-16 18:50:14
Üzenet elküldve: 2020-09-16 18:50:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Irány Arthenior!//
*Úgy látszik, nem csak a lánynak tűnik fel, hogy Armarkhtur többet tud, mint amennyit megosztottak vele. Ukromnak szinte azonnal leesik, és nem is valami boldog tőle - az meg, hogy a manó varázslata kisüti a szemeit, nem javít a helyzeten. Nawanthiri ugyan nem szól rá semmit, de azért valahol meg tudja érteni a zsoldost. Akinek egyébként iszonyatos szerencséje van. Tudniillik...*
~...ha ez volna a családneve, most azonnal megölelném!~
*Hiszen abból már kristálytiszta logikával következik, hogy egy egész dinasztiára való Savanyú gyanakszik, morog és fanyalog valahol Lanawinon, ami a lány jelen holtfáradt állapotában a világ összes szárnyas malacánál aranyosabbnak tetszik. Szerencsére azonban nem ez a helyzet, így Nawanthiri megőrzi belső szerzetesi békéjét, és csupán mindent értően hümment egyet. Még így is megvan a kockázat, hogy az éles fülű szürkebőrű kihallja belőle az indokolatlan vidámságot.*
- Azért *somolyodik el válaszul a "szép munka volt"-ra* fedél csak nem került a fejünk fölé. *Nem bánkódik a dolog miatt, a hangjából inkább valami elnéző lemondásféle érezhető ki. Az ork közben suttyomban leheveredik, és mire a lány észbe kapna, már húzza is a lóbőrt.*
~Hát most aztán mit csináljak veled?~
*Neki sincs valami nagy kedve továbbindulni, csak van egy olyan érzése, hogy páncélban annyira nem jó aludni, az eső és a harmat meg nem barátja az acélnak: reggelre Ukrom is meg a fegyverzete is be fog rozsdásodni.*
~A bundát mégse teríthetem rá, mert megfő alatta. Talán a kabát is ér valamit...~
*Iszik egy kis vizet, elpakolja az elemózsiát, aztán fogja a teherhordó rudat, és a zsákjait elviszi olyan 8-10 lépésre az úttól meg a szürkebőrűtől, ügyelve rá, hogy azért szilárd talajon maradjon. Kibontja a nagyobbik zsákot, és egy hatalmas medvebundát húz ki belőle. Leteríti a földre, hogy a prémes fele legyen felül, aztán ráérősen letekeri a sálövét, lecsatolja az alkarvédőit, és a tőrökkel meg a kalapjával együtt elrakja őket a kisebbik zsákba. Magához veszi a kiürült bundás zsákot, és remélve, hogy Ukrom már mélyen alszik, odalopakodik hozzá. Finoman megoldja a bakancsa fűzőit, majd megpróbálja lehúzni őket. Ha sikerül, még latolgat egy sort, mivel folytassa, de arra jut, hogy a páncélt nem fogja tudni anélkül leszedni róla, hogy fölkeltené. A fegyvereivel viszont tenne egy próbát, mert azok még mindig ott vannak a hátán. A terve szerint ezeket tokostul-mindenestül leapplikálja, és úgy helyezi a zsoldos mellé, hogy a végeik egy-egy bakancson nyugodjanak. A lándzsa hegyét igyekszik zajtalanul belebújtatni a zsákba, markolattal előre mellécsúsztatva a pallost. Ha felfedeztetés veszélye fenyeget, nem erőlteti a fentieket, csak lehámozza magáról a kabátját, és ráteríti az orkra. Bárhogy is lesz, ezután visszaóvakodik saját alvóhelyéhez, leveti a saruit, és elsüllyeszti őket a nála maradt zsákba. Bebugyolálja magát a medveprémbe, a zsákot a feje alá teszi, és nem sokkal később őt is elnyomja a buzgóság.
A borongós idő reggelre is marad. Az eső teljesen elállt, cserébe az egész lápot megüli a köd. A folyó zúgása ide hallatszik, a nádasban szótlanul motoz a szél. Nawanthiri a hátára fordulva nagy lustán hátrasimítja a sörényét, aztán csak úgy fektében körülnéz. Ha minden rendben, némi álmos nyöszörgés közepette kinyújtózkodik, és elkezdi kibontani magát a bundából. Nem sieti el a dolgot: inni is, ásítani is megáll közben.*
*Úgy látszik, nem csak a lánynak tűnik fel, hogy Armarkhtur többet tud, mint amennyit megosztottak vele. Ukromnak szinte azonnal leesik, és nem is valami boldog tőle - az meg, hogy a manó varázslata kisüti a szemeit, nem javít a helyzeten. Nawanthiri ugyan nem szól rá semmit, de azért valahol meg tudja érteni a zsoldost. Akinek egyébként iszonyatos szerencséje van. Tudniillik...*
~...ha ez volna a családneve, most azonnal megölelném!~
*Hiszen abból már kristálytiszta logikával következik, hogy egy egész dinasztiára való Savanyú gyanakszik, morog és fanyalog valahol Lanawinon, ami a lány jelen holtfáradt állapotában a világ összes szárnyas malacánál aranyosabbnak tetszik. Szerencsére azonban nem ez a helyzet, így Nawanthiri megőrzi belső szerzetesi békéjét, és csupán mindent értően hümment egyet. Még így is megvan a kockázat, hogy az éles fülű szürkebőrű kihallja belőle az indokolatlan vidámságot.*
- Azért *somolyodik el válaszul a "szép munka volt"-ra* fedél csak nem került a fejünk fölé. *Nem bánkódik a dolog miatt, a hangjából inkább valami elnéző lemondásféle érezhető ki. Az ork közben suttyomban leheveredik, és mire a lány észbe kapna, már húzza is a lóbőrt.*
~Hát most aztán mit csináljak veled?~
*Neki sincs valami nagy kedve továbbindulni, csak van egy olyan érzése, hogy páncélban annyira nem jó aludni, az eső és a harmat meg nem barátja az acélnak: reggelre Ukrom is meg a fegyverzete is be fog rozsdásodni.*
~A bundát mégse teríthetem rá, mert megfő alatta. Talán a kabát is ér valamit...~
*Iszik egy kis vizet, elpakolja az elemózsiát, aztán fogja a teherhordó rudat, és a zsákjait elviszi olyan 8-10 lépésre az úttól meg a szürkebőrűtől, ügyelve rá, hogy azért szilárd talajon maradjon. Kibontja a nagyobbik zsákot, és egy hatalmas medvebundát húz ki belőle. Leteríti a földre, hogy a prémes fele legyen felül, aztán ráérősen letekeri a sálövét, lecsatolja az alkarvédőit, és a tőrökkel meg a kalapjával együtt elrakja őket a kisebbik zsákba. Magához veszi a kiürült bundás zsákot, és remélve, hogy Ukrom már mélyen alszik, odalopakodik hozzá. Finoman megoldja a bakancsa fűzőit, majd megpróbálja lehúzni őket. Ha sikerül, még latolgat egy sort, mivel folytassa, de arra jut, hogy a páncélt nem fogja tudni anélkül leszedni róla, hogy fölkeltené. A fegyvereivel viszont tenne egy próbát, mert azok még mindig ott vannak a hátán. A terve szerint ezeket tokostul-mindenestül leapplikálja, és úgy helyezi a zsoldos mellé, hogy a végeik egy-egy bakancson nyugodjanak. A lándzsa hegyét igyekszik zajtalanul belebújtatni a zsákba, markolattal előre mellécsúsztatva a pallost. Ha felfedeztetés veszélye fenyeget, nem erőlteti a fentieket, csak lehámozza magáról a kabátját, és ráteríti az orkra. Bárhogy is lesz, ezután visszaóvakodik saját alvóhelyéhez, leveti a saruit, és elsüllyeszti őket a nála maradt zsákba. Bebugyolálja magát a medveprémbe, a zsákot a feje alá teszi, és nem sokkal később őt is elnyomja a buzgóság.
A borongós idő reggelre is marad. Az eső teljesen elállt, cserébe az egész lápot megüli a köd. A folyó zúgása ide hallatszik, a nádasban szótlanul motoz a szél. Nawanthiri a hátára fordulva nagy lustán hátrasimítja a sörényét, aztán csak úgy fektében körülnéz. Ha minden rendben, némi álmos nyöszörgés közepette kinyújtózkodik, és elkezdi kibontani magát a bundából. Nem sieti el a dolgot: inni is, ásítani is megáll közben.*
1435. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-16 13:48:42
Üzenet elküldve: 2020-09-16 13:48:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*A helyzet pontos értékeléséhez átmenetileg meg kell vakulnia. Érdekes kettősség ez, de nincs mit tenni. Pont ezért, hogy mi történik körülötte arról fogalma sincs. Az ősi szavakat elmormolva létrejön a varázs. Pontosan leírni, hogy ezt miként is lehet leírni nem tudná. Egyszerűen csak érzékeli maga körül az életet. Hogy kié vagy hol, azt nem tudja, de teljes bizonyossággal érzi, hogy vannak körülötte. Megszámolva pontosan tud is válaszolni a tharg vezetőjüknek, aki felé kiáltott és valahonnan tudta mit csinál. Ami azért kicsit gyanús. Mindenesetre ezen fennakadni most nincs idő.*
-Tőlem harminc lépésen belül három biztos van. A helyüket nem tudom. Fedezem a magisztert és a tündért ha egyetért.
*Ha nincs más maradna a védtelen lányok körül és a szemét most már kinyitva és szétnézve ő is érzékeli az új lényt, ami eddig még nem volt ott. A külsején nem akad fenn. Látott már pár szörnyűséget. Viszont az zavarja, hogy a könyvben nem volt szó róla. Ha nem tudná, hogy valahol van még egy lény akkor egyből segítene, de csak egy támadó varázslatot ismer és már használt fel varázserőt. Egy kis pihenés nem árt. Ezen kívül úgy is érzi jobb most ha nyitva tartja a szemét. Az egyik lény okos volt csak mintha hagyta volna magát leleplezni. A másik lény nem néz ki értelmesnek, de ki tudja. Ha van még egy aki szintén intelligens akkor az kihasználja a helyzetet és azokra támad akik most sebezhetőek. Szóval a mélységi most csak figyel a környezetére egyik kardjával a kezében.*
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*A helyzet pontos értékeléséhez átmenetileg meg kell vakulnia. Érdekes kettősség ez, de nincs mit tenni. Pont ezért, hogy mi történik körülötte arról fogalma sincs. Az ősi szavakat elmormolva létrejön a varázs. Pontosan leírni, hogy ezt miként is lehet leírni nem tudná. Egyszerűen csak érzékeli maga körül az életet. Hogy kié vagy hol, azt nem tudja, de teljes bizonyossággal érzi, hogy vannak körülötte. Megszámolva pontosan tud is válaszolni a tharg vezetőjüknek, aki felé kiáltott és valahonnan tudta mit csinál. Ami azért kicsit gyanús. Mindenesetre ezen fennakadni most nincs idő.*
-Tőlem harminc lépésen belül három biztos van. A helyüket nem tudom. Fedezem a magisztert és a tündért ha egyetért.
*Ha nincs más maradna a védtelen lányok körül és a szemét most már kinyitva és szétnézve ő is érzékeli az új lényt, ami eddig még nem volt ott. A külsején nem akad fenn. Látott már pár szörnyűséget. Viszont az zavarja, hogy a könyvben nem volt szó róla. Ha nem tudná, hogy valahol van még egy lény akkor egyből segítene, de csak egy támadó varázslatot ismer és már használt fel varázserőt. Egy kis pihenés nem árt. Ezen kívül úgy is érzi jobb most ha nyitva tartja a szemét. Az egyik lény okos volt csak mintha hagyta volna magát leleplezni. A másik lény nem néz ki értelmesnek, de ki tudja. Ha van még egy aki szintén intelligens akkor az kihasználja a helyzetet és azokra támad akik most sebezhetőek. Szóval a mélységi most csak figyel a környezetére egyik kardjával a kezében.*
1434. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-16 11:20:21
Üzenet elküldve: 2020-09-16 11:20:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Otthon Zarándokoknak - zárás//
*Nem tetszenek neki a manó szavai; az egy dolog, hogy hálája jeléül kezét adja nekik egy általuk választott alkalommal, teliholdkor, de hogy gyertyákkal, rituálé módjára hajtsák végre az "megidézést", az ezen események után nem tölti el hatalmas bizalommal. Az még hagyján, de ahogy rakja össze agyában a baljóslatú intéseket, hallja, ahogy "teljes" nevén szólítja amaz. Hátra is lép egyet meglepetésében, és egy semmi jót nem ígérő, üvegszemű tekintetet vet rá.*
- Honnan a jóságos... *Kezdi, de még csak most jön a legjava: ahogy Armakhtur végez és csettint egyet, a semmiből keletkező, az éjszakai sötétség miatt szemét roppantul bántó fény miatt káromkodik egyet, és kezével takarja el látószerveit, miközben el fordult a forrástól. Mire megint sikerül használnia őket, a manónak semmi nyoma, és a lápos környezeten megint csak a fekete szín uralkodik. Azt hiszi, hogy a fáradságtól hallucinál.*
- Átkozott varázslények! *Köpi ki "savanyún", szemét dörzsölve. Akármennyire elkerülhetetlen lett volna egy effajta elválás a varázstudó részéről, a váratlan trükk nem őrizte meg a manót az ork szívében. Legszívesebben azonnal meg is idézné, hogy egy gyors mozdulattal bele is hajítsa a mocsárba.
Nawanthiri kérdésére pedig morcosan hozzáfordul. Na nem a kérdés miatt, mindössze még mindig zabos az esemény miatt.*
- Az nem név az, csak valami ragadványnév. Csúfnév. Mindenkinek volt, ahol én jöttem. *Többet nem mond. Ami valóban aggodalommal töltötte el, az az, hogy vajon honnan tudta az említett ragadványnevét? Sosem bízott a varázslókban, és ezek után még kevésbé fog.
A malacos kommunikációt pedig csak fáradtságának tudja be. Ezek után ha ezt is el kéne hinnie, elméje rögvest meghasadna, és a lánynak kegyelemből kéne ledöfnie újonnan kapott tőrjével.
Szó nélkül, de sokat mondóan bólint, mikor társa evésre invitálja. Még mindig bosszúsan morog egy sort, mikor amaz étellel kívánja meg, de egy pár harapás után rögtön eltűnik rosszkedve.* ~ Hogyan hord magánál ennyi ételt? Meg akarom vajon tudni? ~ *Ülő pozícióban nézi a végtelennek tűnő sötétséget, majd ő is megszólal.* -Szép munka volt. *Nem sokat próbált eddig dicséretekkel dobálózni, és valószínűleg nem is fog egy darabig, de ezt le kellett vakarnia mellkasáról. A páncélja miatti, további súly miatt már igazán lüktető alteste intésére fekvőpozícióra vált, és válla már a földet érinti. Egy kis idő eltelik, míg agyáig eljut Nawanthiri kérdése, és még egy kis idő, míg válaszol rá.*
- Nem tudom. *Motyogja ezt az oly sokszor hallatott választ. Egy két másodperce becsukja szemét, hogy pihentesse azt. Majd még két másodpercre. És mire kezdi fölfogni, mit csinál, eddig oly feszes teste teljesen elernyed, feje halkan eléri a koszos földet, és lassan horkolni kezd. Ki van ütve.*
*Nem tetszenek neki a manó szavai; az egy dolog, hogy hálája jeléül kezét adja nekik egy általuk választott alkalommal, teliholdkor, de hogy gyertyákkal, rituálé módjára hajtsák végre az "megidézést", az ezen események után nem tölti el hatalmas bizalommal. Az még hagyján, de ahogy rakja össze agyában a baljóslatú intéseket, hallja, ahogy "teljes" nevén szólítja amaz. Hátra is lép egyet meglepetésében, és egy semmi jót nem ígérő, üvegszemű tekintetet vet rá.*
- Honnan a jóságos... *Kezdi, de még csak most jön a legjava: ahogy Armakhtur végez és csettint egyet, a semmiből keletkező, az éjszakai sötétség miatt szemét roppantul bántó fény miatt káromkodik egyet, és kezével takarja el látószerveit, miközben el fordult a forrástól. Mire megint sikerül használnia őket, a manónak semmi nyoma, és a lápos környezeten megint csak a fekete szín uralkodik. Azt hiszi, hogy a fáradságtól hallucinál.*
- Átkozott varázslények! *Köpi ki "savanyún", szemét dörzsölve. Akármennyire elkerülhetetlen lett volna egy effajta elválás a varázstudó részéről, a váratlan trükk nem őrizte meg a manót az ork szívében. Legszívesebben azonnal meg is idézné, hogy egy gyors mozdulattal bele is hajítsa a mocsárba.
Nawanthiri kérdésére pedig morcosan hozzáfordul. Na nem a kérdés miatt, mindössze még mindig zabos az esemény miatt.*
- Az nem név az, csak valami ragadványnév. Csúfnév. Mindenkinek volt, ahol én jöttem. *Többet nem mond. Ami valóban aggodalommal töltötte el, az az, hogy vajon honnan tudta az említett ragadványnevét? Sosem bízott a varázslókban, és ezek után még kevésbé fog.
A malacos kommunikációt pedig csak fáradtságának tudja be. Ezek után ha ezt is el kéne hinnie, elméje rögvest meghasadna, és a lánynak kegyelemből kéne ledöfnie újonnan kapott tőrjével.
Szó nélkül, de sokat mondóan bólint, mikor társa evésre invitálja. Még mindig bosszúsan morog egy sort, mikor amaz étellel kívánja meg, de egy pár harapás után rögtön eltűnik rosszkedve.* ~ Hogyan hord magánál ennyi ételt? Meg akarom vajon tudni? ~ *Ülő pozícióban nézi a végtelennek tűnő sötétséget, majd ő is megszólal.* -Szép munka volt. *Nem sokat próbált eddig dicséretekkel dobálózni, és valószínűleg nem is fog egy darabig, de ezt le kellett vakarnia mellkasáról. A páncélja miatti, további súly miatt már igazán lüktető alteste intésére fekvőpozícióra vált, és válla már a földet érinti. Egy kis idő eltelik, míg agyáig eljut Nawanthiri kérdése, és még egy kis idő, míg válaszol rá.*
- Nem tudom. *Motyogja ezt az oly sokszor hallatott választ. Egy két másodperce becsukja szemét, hogy pihentesse azt. Majd még két másodpercre. És mire kezdi fölfogni, mit csinál, eddig oly feszes teste teljesen elernyed, feje halkan eléri a koszos földet, és lassan horkolni kezd. Ki van ütve.*
1433. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-15 22:28:53
Üzenet elküldve: 2020-09-15 22:28:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak - zárás//
*Szegény szürkebőrűn látszik, hogy elkészült az erejével, és csak a virtus tartja benn a lelket. Nawanthiri persze hagyja, menjen csak előre, de erősen bízik abban, hogy a manó közel lakik, és rövidesen mindannyian eltehetik magukat holnapra. Neki magának sincs olyan sok hátra.
Amikor odaérnek a zsákokhoz, a szárnyas malac odakocog a lányhoz, kicsit megszaglássza, hogy tényleg az-e, akinek gondolja, aztán jelentőségteljes röfögéssel a facsemete felé próbálja a lány figyelmét irányítani. A fa gyökereit földlabdás zsák takarja, a zsákban pedig - a szájába beletűzve - egy pecsétes levél található. A lány igen akkurátusan felbontja a levelet, és rövid tanulmányozást követően megsimogatja a malac fejét, hogy "jól van, minden úgy lesz, ahogy ide le van írva", mire a malac szárnyra kap, és elrepül a fekete éjszakába.
A különös események azonban nem állnak meg itt. Armakhtur közli velük, hogy nem tud nekik szállást adni, de ígér nekik egy szolgálatot, ha hívják, és az erejét visszanyerte.*
~Teliholdkor gyertyát gyújtasz, háromszor kimondod a nevét, majd elfújod a gyertyát!~
*Ismétli magában az utasításokat. Nem tudja, mikor fogja a manó visszanyerni az erejét, de abban biztos, hogy mind furfangban, mind keresésben már most tudná használni a segítségét. Hogy Armarkhtur közönséges manó volt-e, vagy hatalmasabb annál, sajnos nem tudja megítélni - háttértudás híján neki az egyik manó olyan, mint a másik, még akkor is, ha Armarkhtur történetesen egy kísérteties villanással eltűnik a szemük elől. Nem is a jutalomért segített neki, hanem mert hát szegény bajba került, és ugyanolyan érző lény, mint az emberek vagy az orkok. Nem hagyhatták ott csak úgy a kukacok között. Valami ugyanakkor szöget üt a fejébe:*
~Honnan tudta Nawanthirishardipandra nevét? Nem mutatkoztam be neki. És ha már itt tartunk...~
- Neked tényleg az a neved, hogy Savanyú Ukrom? *merthogy az ork eddig csak a nevét osztotta meg vele, az eposzi jelzőjét elhallgatta.
Akármit is válaszol a szürkebőrű, a lány azért körbepillant, van-e valaki még rajtuk kívül a környéken. Ha nincs, felveszi a kabátját, körbeköti a sálövvel, és hátul a saját a tőrét tűzi bele tokostul, elöl pedig a vérmanó tőrt. A kisebbik zsákból előhalász egy pár bőrlapocskákkból összefűzött sarut, és felveszi őket. Ebben a sötétben már nem látni, mibe lép az ember lánya, sebes lábbal meg igencsak hosszú lenne az út Artheniorba. Ugyanebből a zsákból elővesz egy nagy kendőbatyut, amiben két másik batyu van. Kibontja azokat is, és közelebb inti az orkot.*
- Gyere, egyél! *az egyik batyuban szárított vadhús van, a másikban árpagombócok, vagyis: tejben főtt árpa, mézzel és fenyőmaggal összekeverve. Mellé teszi a vizes tömlőt is, amit még a folyóban töltött meg átkeléskor. Fogalma sincs, mennyi idő, amíg megfelelő szálláshelyet találnak maguknak, szóval kelleni fog az erő. Nem ül le, csak guggol a csomagok mellett. Amíg esznek, elteszi a kisebbik zsákba a banyától szerzett kék medált és az áttetsző zselével teli üveget, meg valahogy a facsemetét is belepasszítja, iratostul.*
- Azért fura egy este ez... *pillant Ukromra, miközben egy darab húst majszol. A szája szélén valami bizonytalan mosolyféle bujkál, de a hangjából inkább érzik bizonytalannak, mint vidámnak. Itt maradtak ketten az éjszakában a láp közepén, és csak abban bízhatnak, hogy az eső nem kezdi rá jobban, meg hogy az országút nem tűnik el a lábuk alól. Az éjben járó ragadozókról - legyenek azok rablók vagy oktalan állatok - nem is beszélve. Nem valami kecsegtető, még így két békés nyammogás között sem.* Meddig akarsz ma még menni? *Ma, vagyis amíg le nem táboroznak. Vagyis remélhetőleg nem olyan sokára.*
*Szegény szürkebőrűn látszik, hogy elkészült az erejével, és csak a virtus tartja benn a lelket. Nawanthiri persze hagyja, menjen csak előre, de erősen bízik abban, hogy a manó közel lakik, és rövidesen mindannyian eltehetik magukat holnapra. Neki magának sincs olyan sok hátra.
Amikor odaérnek a zsákokhoz, a szárnyas malac odakocog a lányhoz, kicsit megszaglássza, hogy tényleg az-e, akinek gondolja, aztán jelentőségteljes röfögéssel a facsemete felé próbálja a lány figyelmét irányítani. A fa gyökereit földlabdás zsák takarja, a zsákban pedig - a szájába beletűzve - egy pecsétes levél található. A lány igen akkurátusan felbontja a levelet, és rövid tanulmányozást követően megsimogatja a malac fejét, hogy "jól van, minden úgy lesz, ahogy ide le van írva", mire a malac szárnyra kap, és elrepül a fekete éjszakába.
A különös események azonban nem állnak meg itt. Armakhtur közli velük, hogy nem tud nekik szállást adni, de ígér nekik egy szolgálatot, ha hívják, és az erejét visszanyerte.*
~Teliholdkor gyertyát gyújtasz, háromszor kimondod a nevét, majd elfújod a gyertyát!~
*Ismétli magában az utasításokat. Nem tudja, mikor fogja a manó visszanyerni az erejét, de abban biztos, hogy mind furfangban, mind keresésben már most tudná használni a segítségét. Hogy Armarkhtur közönséges manó volt-e, vagy hatalmasabb annál, sajnos nem tudja megítélni - háttértudás híján neki az egyik manó olyan, mint a másik, még akkor is, ha Armarkhtur történetesen egy kísérteties villanással eltűnik a szemük elől. Nem is a jutalomért segített neki, hanem mert hát szegény bajba került, és ugyanolyan érző lény, mint az emberek vagy az orkok. Nem hagyhatták ott csak úgy a kukacok között. Valami ugyanakkor szöget üt a fejébe:*
~Honnan tudta Nawanthirishardipandra nevét? Nem mutatkoztam be neki. És ha már itt tartunk...~
- Neked tényleg az a neved, hogy Savanyú Ukrom? *merthogy az ork eddig csak a nevét osztotta meg vele, az eposzi jelzőjét elhallgatta.
Akármit is válaszol a szürkebőrű, a lány azért körbepillant, van-e valaki még rajtuk kívül a környéken. Ha nincs, felveszi a kabátját, körbeköti a sálövvel, és hátul a saját a tőrét tűzi bele tokostul, elöl pedig a vérmanó tőrt. A kisebbik zsákból előhalász egy pár bőrlapocskákkból összefűzött sarut, és felveszi őket. Ebben a sötétben már nem látni, mibe lép az ember lánya, sebes lábbal meg igencsak hosszú lenne az út Artheniorba. Ugyanebből a zsákból elővesz egy nagy kendőbatyut, amiben két másik batyu van. Kibontja azokat is, és közelebb inti az orkot.*
- Gyere, egyél! *az egyik batyuban szárított vadhús van, a másikban árpagombócok, vagyis: tejben főtt árpa, mézzel és fenyőmaggal összekeverve. Mellé teszi a vizes tömlőt is, amit még a folyóban töltött meg átkeléskor. Fogalma sincs, mennyi idő, amíg megfelelő szálláshelyet találnak maguknak, szóval kelleni fog az erő. Nem ül le, csak guggol a csomagok mellett. Amíg esznek, elteszi a kisebbik zsákba a banyától szerzett kék medált és az áttetsző zselével teli üveget, meg valahogy a facsemetét is belepasszítja, iratostul.*
- Azért fura egy este ez... *pillant Ukromra, miközben egy darab húst majszol. A szája szélén valami bizonytalan mosolyféle bujkál, de a hangjából inkább érzik bizonytalannak, mint vidámnak. Itt maradtak ketten az éjszakában a láp közepén, és csak abban bízhatnak, hogy az eső nem kezdi rá jobban, meg hogy az országút nem tűnik el a lábuk alól. Az éjben járó ragadozókról - legyenek azok rablók vagy oktalan állatok - nem is beszélve. Nem valami kecsegtető, még így két békés nyammogás között sem.* Meddig akarsz ma még menni? *Ma, vagyis amíg le nem táboroznak. Vagyis remélhetőleg nem olyan sokára.*
1432. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-15 14:56:07
Üzenet elküldve: 2020-09-15 14:56:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hazafelé//
*A jó szagú büdös mocsárnál gázolnak át és keresztül kasul amíg már nem is látják a tornyot. Ebbe a bűzbe most az öregnek sincs kedve nagyon cseverészni. Ahhoz levegőt kellene sokat venni de most nem fog mert így is megfullad a bűztől. Azon morfondál nehogy a mocsári trollok megtámadják őket míg ki nem érnek a területükről. Mert ugye köztudott, hogy most van a párzási időszakuk és ilyenkor rajzanak itt a mocsárban mint a méhek. Gnóm fija habosra hajtja a jószágot de nem baj mert jó ha minél előbb kiérnek ebből a fertelmes undormányból. Kinek volt ötlete ilyen bűz közepébe települni? Csakis egy vén kecskének lehet az ötlete.*
*A jó szagú büdös mocsárnál gázolnak át és keresztül kasul amíg már nem is látják a tornyot. Ebbe a bűzbe most az öregnek sincs kedve nagyon cseverészni. Ahhoz levegőt kellene sokat venni de most nem fog mert így is megfullad a bűztől. Azon morfondál nehogy a mocsári trollok megtámadják őket míg ki nem érnek a területükről. Mert ugye köztudott, hogy most van a párzási időszakuk és ilyenkor rajzanak itt a mocsárban mint a méhek. Gnóm fija habosra hajtja a jószágot de nem baj mert jó ha minél előbb kiérnek ebből a fertelmes undormányból. Kinek volt ötlete ilyen bűz közepébe települni? Csakis egy vén kecskének lehet az ötlete.*
1431. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-15 14:34:03
Üzenet elküldve: 2020-09-15 14:34:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak - zárás//
*A manót valóban hajtja még az erő, amely feléledt benne, amikor felcsillant a remény, hogy kiszabadulhat. Szeretné magát minél távolabb tudni kínjai helyszínétől.
Armarkhtur még igénybe veszi a lány segítségét az átkeléshez, de amikor átérnek, jelzi, hogy le szeretne szállni Nawanthiri nyakából és átérve le is száll. A kérdésre, hogy megszállhatnak-e nála, zavartan illegeti méretes füleit.*
- Azt hiszem, erre sajnos nincs lehetőség. *Szomorúan mondja, hisz a szabadságát és az életét köszönheti a két kalandornak, de úgy tűnik, nem tudja vendégül látni őket.
A zsákoknál a manó is lát sürgölődést, ezért ő megáll, kezeit tördelve figyeli az eseményeket. Míg Nawanthiri a zsákok körül ténfergő malacfélékkel foglalkozik, Ukron beszédbe elegyedik a manóval.*
- Én most már elég távol vagyok a banya házától. *Fordul tekintete arra, amerről jöttek, szemében különös erők villannak. A lápvidék sűrűn nőtt növényei közt szinte már nem is látni a házat, amely eddig kínjai temploma volt.*
- Nagyon köszönöm nektek, hogy kiszabadítottatok és ha visszanyertem az erőm, ígérem, hogy egyszer, egy alkalommal a segítségetekre leszek. Gyújtsatok gyertyát, amikor a legkövérebb a hold és mondjátok ki háromszor a nevem. Végül pedig fújjátok el a gyertyát. Ha még élek, a segítségemet kérhetitek. De nem a harcban, nem, furfangban és keresésben segítek nektek. Mindkettőtöknek, akár külön külön is. *Mosolyog fáradtan, elkínzottan Armarkhtur.*
- Köszönöm nektek és legyen hosszú és eredményes életetek! Viszlát Nawanthirishardipandra és viszlát Savanyú Ukrom!
*Azzal a manó csettint egyet, a félhomályba éles fény lobban, majd Armarkhtur eltűnik a mocsárból. Úgy tűnik, a manónak sokkal több titka volt, mint azt megosztotta a kalandorokkal. De hiszen, ha egy banya varázserejű dolgot tudott "lepárolni" belőle, akkor bizonyosan nem közönséges manó volt.
Az ork és a lány így kettesben maradnak az ingoványban, ketten folytathatják tovább útjukat és kalandjaikat. Kaptak egy ígéretet, ami vagy igaz, vagy nem. Ennek nekik kell utána járniuk.*
*A manót valóban hajtja még az erő, amely feléledt benne, amikor felcsillant a remény, hogy kiszabadulhat. Szeretné magát minél távolabb tudni kínjai helyszínétől.
Armarkhtur még igénybe veszi a lány segítségét az átkeléshez, de amikor átérnek, jelzi, hogy le szeretne szállni Nawanthiri nyakából és átérve le is száll. A kérdésre, hogy megszállhatnak-e nála, zavartan illegeti méretes füleit.*
- Azt hiszem, erre sajnos nincs lehetőség. *Szomorúan mondja, hisz a szabadságát és az életét köszönheti a két kalandornak, de úgy tűnik, nem tudja vendégül látni őket.
A zsákoknál a manó is lát sürgölődést, ezért ő megáll, kezeit tördelve figyeli az eseményeket. Míg Nawanthiri a zsákok körül ténfergő malacfélékkel foglalkozik, Ukron beszédbe elegyedik a manóval.*
- Én most már elég távol vagyok a banya házától. *Fordul tekintete arra, amerről jöttek, szemében különös erők villannak. A lápvidék sűrűn nőtt növényei közt szinte már nem is látni a házat, amely eddig kínjai temploma volt.*
- Nagyon köszönöm nektek, hogy kiszabadítottatok és ha visszanyertem az erőm, ígérem, hogy egyszer, egy alkalommal a segítségetekre leszek. Gyújtsatok gyertyát, amikor a legkövérebb a hold és mondjátok ki háromszor a nevem. Végül pedig fújjátok el a gyertyát. Ha még élek, a segítségemet kérhetitek. De nem a harcban, nem, furfangban és keresésben segítek nektek. Mindkettőtöknek, akár külön külön is. *Mosolyog fáradtan, elkínzottan Armarkhtur.*
- Köszönöm nektek és legyen hosszú és eredményes életetek! Viszlát Nawanthirishardipandra és viszlát Savanyú Ukrom!
*Azzal a manó csettint egyet, a félhomályba éles fény lobban, majd Armarkhtur eltűnik a mocsárból. Úgy tűnik, a manónak sokkal több titka volt, mint azt megosztotta a kalandorokkal. De hiszen, ha egy banya varázserejű dolgot tudott "lepárolni" belőle, akkor bizonyosan nem közönséges manó volt.
Az ork és a lány így kettesben maradnak az ingoványban, ketten folytathatják tovább útjukat és kalandjaikat. Kaptak egy ígéretet, ami vagy igaz, vagy nem. Ennek nekik kell utána járniuk.*
1430. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-15 13:53:23
Üzenet elküldve: 2020-09-15 13:53:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Hazafelé//
*A torony felől érkezik, Éjtépő a fekete telivér hátán, egy idős tündér utassal. Hazafelé tartanak a tavernába és igyekeznek visszafelé is a kijárt ösvényeket keresni, melyet megjárt már néhányszor, így ismerős a terep annyira, amennyire a gyors haladáshoz szükséges. Éjtépő okos ló, s ha egyszer már járt valahol, akkor visszatalál oda és megtalálja a biztonságos útvonalat. A visszafelé vezető úton Ganer most is rábízza lovára a megfelelő utat, hogy veszélyérzékelése segítségével biztonságosan keljenek át a papussal az ingoványon. Fáradtság telepszik rá, ami nem is csoda, hiszen sokat tanult a toronyban, még ha Arrapus ezt nem is látta annyira. Néha a tudás elsajátítása nem olyan látványos. Egy könyv felett görnyedni nem tűnik megterhelőnek, ám a szellemet teljes mértékben képes lefárasztani. Tervei szerint vagy a tavernában pihen le egy szabad szobában, vagy visszalovagolnak Arra papa lombházába, hogy ott a saját szobájában, a saját ágyán aludhasson egy kiadósat. A visszaúton csendben van, most nem beszél az idős tündérhez, de ha a másik kérdezi, akkor igyekszik neki válaszolni.*
*A torony felől érkezik, Éjtépő a fekete telivér hátán, egy idős tündér utassal. Hazafelé tartanak a tavernába és igyekeznek visszafelé is a kijárt ösvényeket keresni, melyet megjárt már néhányszor, így ismerős a terep annyira, amennyire a gyors haladáshoz szükséges. Éjtépő okos ló, s ha egyszer már járt valahol, akkor visszatalál oda és megtalálja a biztonságos útvonalat. A visszafelé vezető úton Ganer most is rábízza lovára a megfelelő utat, hogy veszélyérzékelése segítségével biztonságosan keljenek át a papussal az ingoványon. Fáradtság telepszik rá, ami nem is csoda, hiszen sokat tanult a toronyban, még ha Arrapus ezt nem is látta annyira. Néha a tudás elsajátítása nem olyan látványos. Egy könyv felett görnyedni nem tűnik megterhelőnek, ám a szellemet teljes mértékben képes lefárasztani. Tervei szerint vagy a tavernában pihen le egy szabad szobában, vagy visszalovagolnak Arra papa lombházába, hogy ott a saját szobájában, a saját ágyán aludhasson egy kiadósat. A visszaúton csendben van, most nem beszél az idős tündérhez, de ha a másik kérdezi, akkor igyekszik neki válaszolni.*
1429. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-12 23:36:46
Üzenet elküldve: 2020-09-12 23:36:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
* A harc elkezdődik, s mindenki elhelyezkedik a saját pozíciójában. Úgy tűnik a viták ezt nem bontották fel, ilyen helyzetekben mindneki tudja hol a helye. Riri sincsen másképp, hátul áll Quantall mögött. Bár kicsit oldalra lép, hogy mindenkire jó rálátása legyen. A teremtmény magában irtózatos, az, hogy még többedmagával is jött pedig csak hab a tortán. Azonban a félelmet mégis háttérbe szorítja, hogy a koncentráció uralkodjon felette. Bízik társaiban, s azok erejében. Merev testtartással, s árgus tekintettel követi a történéseket. Ujjai köpönyegét már régen hátrataszítva az üvegecskék felett nyugszanak. Készen áll dobni, ha bárkinek bármi kell. Laor a nevét kiáltja. A kérést biccentve fogadja, s nem teketóriázik rögvest letép 1 Mandulabarna varázsitalt övéről s Laor Vylnis felé hajítja.
. Csak bízik benne, hogy elég erőset dobott a férfinak, enyhén izgulva harapja be ajkát, míg várja a hatást. Valahol a távolban ekkor fényt pillant meg az egyik torony felől. Odakapja fejét, majd a kiabáló lényre is. Ráncolja a homlokát, ez gyanús, nagyon nagyon gyanús. *
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
* A harc elkezdődik, s mindenki elhelyezkedik a saját pozíciójában. Úgy tűnik a viták ezt nem bontották fel, ilyen helyzetekben mindneki tudja hol a helye. Riri sincsen másképp, hátul áll Quantall mögött. Bár kicsit oldalra lép, hogy mindenkire jó rálátása legyen. A teremtmény magában irtózatos, az, hogy még többedmagával is jött pedig csak hab a tortán. Azonban a félelmet mégis háttérbe szorítja, hogy a koncentráció uralkodjon felette. Bízik társaiban, s azok erejében. Merev testtartással, s árgus tekintettel követi a történéseket. Ujjai köpönyegét már régen hátrataszítva az üvegecskék felett nyugszanak. Készen áll dobni, ha bárkinek bármi kell. Laor a nevét kiáltja. A kérést biccentve fogadja, s nem teketóriázik rögvest letép 1 Mandulabarna varázsitalt övéről s Laor Vylnis felé hajítja.
. Csak bízik benne, hogy elég erőset dobott a férfinak, enyhén izgulva harapja be ajkát, míg várja a hatást. Valahol a távolban ekkor fényt pillant meg az egyik torony felől. Odakapja fejét, majd a kiabáló lényre is. Ráncolja a homlokát, ez gyanús, nagyon nagyon gyanús. *
1428. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-11 07:59:01
Üzenet elküldve: 2020-09-11 07:59:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Otthon Zarándokoknak//
*Egyetértően morog egyet, mikor látja Nawanthirit a manót támogatni. Aztán figyelme és tekintete rögvest előre is fordul, mikor még csak lábfejig lépve is már érzi az éjszakai hideg miatt még jobban lehűlt víz érintését. Nincs kedve sokáig ebben megmaradni, úgyhogy széles léptekkel keresi a sekélyebb területeket. Hiába, a mélyebb területeknél a magas ork még így is derékig leér, és tekintete elsötétül arra a gondolatra, hogy a szerencsétlen Armakhturnak egyedül kellene átkelnie ezen. Bizony, nem sokat ért volna friss szabadulása. Időközönként hátranéz, hogy megbizonyosodjon társai pozíciójáról, és belül megnyugodva folytatja az utat. Lehet, hogy csak emlékezete rossz fáradsága miatt, de úgy érzi, sokkal több időt vesz igénybe ez a kis átkelés, mint annak előtte. Végül csak átkelnek, mindenféle baleset nélkül. Undorodottan kénytelen elviselni páncélja alatti ruházata nedvességét, és úgy érzi, bakancsa is tele lehet vízzel. Ismételten. Tesz is ellene, gyorsan leül az út szélére, hogy levegye, kiürítse, majd visszavegye, visszakösse azokat. Legalább talál még egy okot, hogy pihenhessen. Gyorsan föláll, majd a manó felé fordul.* - Egy kis ideig Arthenior felé haladunk, vagy ameddig ki nem érünk erről a láposból. Mindenesetre hamarosan le kell hajtanunk a fejünket, akár az útszélén is. Ha valóban a város közelében élsz, akkor okosabb lenne, ha együtt mennénk. *Nehéz kivenni az aggodalmat hangjából, ugyanis ahelyett inkább tömör kimerültség van. Kifejezetten ingerült lenne, ha mindezek után az egyedül kószáló, látszólag félholt teremtményt egy másik őrült varázsgyakorló venné fel kísérleti tárgynak, vagy vacsorának. A sok hangtól zavarodottan elnéz örökké energikus társa irányába, hogy rájöjjön a zaj forrására. Miután képtelen megbizonyosodni a vizuális illúzióról, a manónak intve beéri a lányt, hogy ő is kielemezze a helyzetet. Amaz láthatja, ahogy táskás szeme szétnyílik a csodálkozástól, és magyarázatot követelve szemkontaktust vesz föl vele. Mindezt megkoronázva, lehet hallani gyomra korgását is.*
*Egyetértően morog egyet, mikor látja Nawanthirit a manót támogatni. Aztán figyelme és tekintete rögvest előre is fordul, mikor még csak lábfejig lépve is már érzi az éjszakai hideg miatt még jobban lehűlt víz érintését. Nincs kedve sokáig ebben megmaradni, úgyhogy széles léptekkel keresi a sekélyebb területeket. Hiába, a mélyebb területeknél a magas ork még így is derékig leér, és tekintete elsötétül arra a gondolatra, hogy a szerencsétlen Armakhturnak egyedül kellene átkelnie ezen. Bizony, nem sokat ért volna friss szabadulása. Időközönként hátranéz, hogy megbizonyosodjon társai pozíciójáról, és belül megnyugodva folytatja az utat. Lehet, hogy csak emlékezete rossz fáradsága miatt, de úgy érzi, sokkal több időt vesz igénybe ez a kis átkelés, mint annak előtte. Végül csak átkelnek, mindenféle baleset nélkül. Undorodottan kénytelen elviselni páncélja alatti ruházata nedvességét, és úgy érzi, bakancsa is tele lehet vízzel. Ismételten. Tesz is ellene, gyorsan leül az út szélére, hogy levegye, kiürítse, majd visszavegye, visszakösse azokat. Legalább talál még egy okot, hogy pihenhessen. Gyorsan föláll, majd a manó felé fordul.* - Egy kis ideig Arthenior felé haladunk, vagy ameddig ki nem érünk erről a láposból. Mindenesetre hamarosan le kell hajtanunk a fejünket, akár az útszélén is. Ha valóban a város közelében élsz, akkor okosabb lenne, ha együtt mennénk. *Nehéz kivenni az aggodalmat hangjából, ugyanis ahelyett inkább tömör kimerültség van. Kifejezetten ingerült lenne, ha mindezek után az egyedül kószáló, látszólag félholt teremtményt egy másik őrült varázsgyakorló venné fel kísérleti tárgynak, vagy vacsorának. A sok hangtól zavarodottan elnéz örökké energikus társa irányába, hogy rájöjjön a zaj forrására. Miután képtelen megbizonyosodni a vizuális illúzióról, a manónak intve beéri a lányt, hogy ő is kielemezze a helyzetet. Amaz láthatja, ahogy táskás szeme szétnyílik a csodálkozástól, és magyarázatot követelve szemkontaktust vesz föl vele. Mindezt megkoronázva, lehet hallani gyomra korgását is.*
1427. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-10 12:09:20
Üzenet elküldve: 2020-09-10 12:09:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Alighanem mind a hármójuknak jó lesz már lepihenni. A manót még hajtja a szabadulhatnék, de Ukrom talán el is bóbiskolna a falnál, ha valaki - kihasználva azt az egyetlen óvatlan pillanatot, amikor lehunyja a szemét - orvul betakargatná.
Ha Armarkhtur nem akar a nyakában utazni, nem erőlteti a dolgot. Itt lesz mellette, ha meggondolná magát.*
- A karavánpihenőben azt mondták, Arthenior innen még egy napi járás, talán kettő. Sok lenne az mára. Ha te közelebb laksz, megszállhatunk nálad? *kérdi a manót. Közben elveszi a felé nyújtott tőrt, és a markolatánál hozzáfogja a sajátjához. Rábólint az instrukciókra is: vízbe dob, elad, magánál tart. Vagy nem? Ilyen késő este nehéz már ennyi mindent fejben tartani...
Elmosolyodik, amikor a manó mégis fölkéredzkedik a nyakába, és minden további nélkül felveszi. A víz mintha már melegebb lenne egy kicsit, de az iszap az alján még mindig olyan, mint a takony. Amikor átlábalnak, leteszi Armarkhturt, aztán hármasban kimennek a sáson át az országútra. Felhők takarják az eget, néha egy-egy csepp eső is hullik. A sötétben egyik kupac olyan, mint a másik, a zsákjait inkább emlékezetből találja meg, mint a szemével. Van azonban a zsákok mellett egy harmadik, sőt, egy negyedik valami is. Ez a harmadik már messziről röfögni meg horkantgatni kezd, és láthatóan nem kíván odébbállni. Nawanthirishardipandra összevonja szemöldökét.*
~Jöttél az árpagombócra, mi?~
*No persze annyira azért nem sürgős a dolog, hogy mindjárt meg is rohamozza a pakkja körül ólálkodó disznaját. Ha amaz nem megy magától, annyi fegyver van náluk, hogy pillanatok alatt fasírtot csinálnak belőle.*
~Kezdek úgy gondolkodni, mint Ukrom...~
*A zsákokhoz érve azonban kiderül, hogy nem vaddisznóval van dolguk. Ez a jószág sokkal kisebb annál, nincs bundája, csak valami kis sörte, vannak viszont szárnyai.*
- Hát te meg mi a csuda vagy? *nevet föl, mert a szárnyas malac amúgy borzasztó aranyos* Hoztál nekem egy fácskát?
*A titokzatos negyedik valami ugyanis egy facsemete, ránézésre fűzfa. A halott banya meg végtelen kukacok után olyan abszurdnak tűnik az egész, hogy a lány abban sem biztos, hogy ébren van vagy álmodik.*
*Alighanem mind a hármójuknak jó lesz már lepihenni. A manót még hajtja a szabadulhatnék, de Ukrom talán el is bóbiskolna a falnál, ha valaki - kihasználva azt az egyetlen óvatlan pillanatot, amikor lehunyja a szemét - orvul betakargatná.
Ha Armarkhtur nem akar a nyakában utazni, nem erőlteti a dolgot. Itt lesz mellette, ha meggondolná magát.*
- A karavánpihenőben azt mondták, Arthenior innen még egy napi járás, talán kettő. Sok lenne az mára. Ha te közelebb laksz, megszállhatunk nálad? *kérdi a manót. Közben elveszi a felé nyújtott tőrt, és a markolatánál hozzáfogja a sajátjához. Rábólint az instrukciókra is: vízbe dob, elad, magánál tart. Vagy nem? Ilyen késő este nehéz már ennyi mindent fejben tartani...
Elmosolyodik, amikor a manó mégis fölkéredzkedik a nyakába, és minden további nélkül felveszi. A víz mintha már melegebb lenne egy kicsit, de az iszap az alján még mindig olyan, mint a takony. Amikor átlábalnak, leteszi Armarkhturt, aztán hármasban kimennek a sáson át az országútra. Felhők takarják az eget, néha egy-egy csepp eső is hullik. A sötétben egyik kupac olyan, mint a másik, a zsákjait inkább emlékezetből találja meg, mint a szemével. Van azonban a zsákok mellett egy harmadik, sőt, egy negyedik valami is. Ez a harmadik már messziről röfögni meg horkantgatni kezd, és láthatóan nem kíván odébbállni. Nawanthirishardipandra összevonja szemöldökét.*
~Jöttél az árpagombócra, mi?~
*No persze annyira azért nem sürgős a dolog, hogy mindjárt meg is rohamozza a pakkja körül ólálkodó disznaját. Ha amaz nem megy magától, annyi fegyver van náluk, hogy pillanatok alatt fasírtot csinálnak belőle.*
~Kezdek úgy gondolkodni, mint Ukrom...~
*A zsákokhoz érve azonban kiderül, hogy nem vaddisznóval van dolguk. Ez a jószág sokkal kisebb annál, nincs bundája, csak valami kis sörte, vannak viszont szárnyai.*
- Hát te meg mi a csuda vagy? *nevet föl, mert a szárnyas malac amúgy borzasztó aranyos* Hoztál nekem egy fácskát?
*A titokzatos negyedik valami ugyanis egy facsemete, ránézésre fűzfa. A halott banya meg végtelen kukacok után olyan abszurdnak tűnik az egész, hogy a lány abban sem biztos, hogy ébren van vagy álmodik.*
1426. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-10 09:54:45
Üzenet elküldve: 2020-09-10 09:54:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Tündérünk a bűzös lápon köt ki a nagy hazaúton. Még mindig orrfacsaró a büdös szájszagú lehelet ami itt köröz a mocsárban. Undorító egy hely de nincs mit tenni ha papusnak Aborghoz kell mennie. A vén kecske könyvtárába akar egy kicsit kotorászni, hogy hátha van neki leírása vagy trükkje a földművelésre is. A mondérját az orra elé tartja és a bottal tapogatja meg a földet maga előtt. Amúgy szépen sütne a nap már ha a mocsár pöce bugyraiból nem áradna a kénes levegő. No most már mindegy mert ugye repülni nem tud, hogy kikerülje a mocsarat. Aborg jól megnehezíti a házához koslató népeket. Bezzeg neki biztos van valami olcsó mutatványa a hipphopp utazáshoz.*
1425. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-09 18:04:04
Üzenet elküldve: 2020-09-09 18:04:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*A manó egyáltalán nem akar bent maradni a kunyhóban, a kijárat felé pillog és lépéseket is tesz. Akit ilyen sokáig kínoztak egy helyen, biztosan nem akar a szabadulása után is sokáig ott maradni.
A vérmanós kérdésre csak sovány vállait vonja meg, látszólag tényleg nem tudja, mi lehet az a vérmanó.*
- Kérlek, ne. Tudok menni. *Hárítja el Armarkhtur azt, hogy Nawanthiri a nyakába emelje.*
- Elég ideig voltam kiszolgáltatott. Most már nem szeretnék az lenni. *Mosolyodik el szomorúan és ki is lép az ajtón. Lehet, hogy az ingovány nem az ő terepe, de tartja magát és haladni is lehetne vele.
A víz és az ennivaló említésére kurtán biccent.*
- Én nem itt éltem korábban, hanem az erdőben, a város közelében. *Válaszolja Armarkhtur.*
- Köszönöm, hogy segítetek nekem és hogy gondomat viselitek. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. *Néz fel az orkra.
Ha Nawanthiri elfogadja a tőrt, akkor hozzá kerül, azt kezdhet vele, amit akar. Ukron az ajtónál beérheti a manót, aki beleegyezőn bólint. Jobb lesz, ha nem ő megy elől.
A banya házát körülvevő fekete víznél Nawanthirira néz, szomorú szemekkel, nyújtja a kezét felé.*
- Azt hiszem, itt mégis segítened kell. *Mondja és a lány segítségével át is kelne a túlpartra. Ahol már száraz lábbal követné a kettőst, aszerint, merre tartanak.*
*A manó egyáltalán nem akar bent maradni a kunyhóban, a kijárat felé pillog és lépéseket is tesz. Akit ilyen sokáig kínoztak egy helyen, biztosan nem akar a szabadulása után is sokáig ott maradni.
A vérmanós kérdésre csak sovány vállait vonja meg, látszólag tényleg nem tudja, mi lehet az a vérmanó.*
- Kérlek, ne. Tudok menni. *Hárítja el Armarkhtur azt, hogy Nawanthiri a nyakába emelje.*
- Elég ideig voltam kiszolgáltatott. Most már nem szeretnék az lenni. *Mosolyodik el szomorúan és ki is lép az ajtón. Lehet, hogy az ingovány nem az ő terepe, de tartja magát és haladni is lehetne vele.
A víz és az ennivaló említésére kurtán biccent.*
- Én nem itt éltem korábban, hanem az erdőben, a város közelében. *Válaszolja Armarkhtur.*
- Köszönöm, hogy segítetek nekem és hogy gondomat viselitek. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. *Néz fel az orkra.
Ha Nawanthiri elfogadja a tőrt, akkor hozzá kerül, azt kezdhet vele, amit akar. Ukron az ajtónál beérheti a manót, aki beleegyezőn bólint. Jobb lesz, ha nem ő megy elől.
A banya házát körülvevő fekete víznél Nawanthirira néz, szomorú szemekkel, nyújtja a kezét felé.*
- Azt hiszem, itt mégis segítened kell. *Mondja és a lány segítségével át is kelne a túlpartra. Ahol már száraz lábbal követné a kettőst, aszerint, merre tartanak.*
1424. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-09 17:45:28
Üzenet elküldve: 2020-09-09 17:45:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
*A szántóföldeken átvágtatva eljut a füves pusztaságba. A torony felé tekergő, valamennyire kijárt ösvényeket keresi, melyet megjárt már néhányszor, így ismerős a terep annyira, amennyire a gyors haladáshoz szükséges. Éjtépő okos ló, így megválogatja lépteit. A lovak szerencsére ösztönösen megérzik a közeledő veszélyt, ezért Ganer teljesen rábízza magát lovára az ösvények megválasztásában. Nagyjából csak az útirányra figyel, minden mást hű társára bízza. Szinte ég a vágytól, hogy a toronyban tanulhasson, most, amikor a gyakorlatoknak hála talán már elég tapasztalt hozzá. Jó ideig készült erre a napra, s épp ezért van benne végtelen tudásvágy. Minél hamarabb a toronyban szeretne érni.*
1423. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-09 10:36:11
Üzenet elküldve: 2020-09-09 10:36:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*Alyo döbbenetesen világos szeme a lényre szegeződik, aki úgy tűnik, hogy jóval okosabb, mint azt elsőre feltételezték. Ezt az apró bökkenőt Laor is észleli, Alyo csak bólint és új célpont után néz. Nem kell sokáig keresgélnie, csak kicsit kell helyezkednie, mert mégsem akarja Frandrt kilyukasztani. Illetve akarja, de nem itt és nem most, előbb éljék túl ezt a szarságot, aztán majd lelövi mindet. A kormossal fogja kezdeni, Laort hagyja a végére. De a Laort kicsináló válogatott kínzásokon csak addig mereng, míg pozíciót vált, majd rövid célzás után, mikor biztosan nem Frandrt spékeli meg, akkor beleereszti nyilat Bhaarba.*
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*Alyo döbbenetesen világos szeme a lényre szegeződik, aki úgy tűnik, hogy jóval okosabb, mint azt elsőre feltételezték. Ezt az apró bökkenőt Laor is észleli, Alyo csak bólint és új célpont után néz. Nem kell sokáig keresgélnie, csak kicsit kell helyezkednie, mert mégsem akarja Frandrt kilyukasztani. Illetve akarja, de nem itt és nem most, előbb éljék túl ezt a szarságot, aztán majd lelövi mindet. A kormossal fogja kezdeni, Laort hagyja a végére. De a Laort kicsináló válogatott kínzásokon csak addig mereng, míg pozíciót vált, majd rövid célzás után, mikor biztosan nem Frandrt spékeli meg, akkor beleereszti nyilat Bhaarba.*
1422. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-07 19:13:15
Üzenet elküldve: 2020-09-07 19:13:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*Néha nehéz elvonatkoztatni attól amit lát az ember. Még úgy is, hogy mostanra fényesen bebizonyosodott, hogy ez a kis dög nem egy fiú. Vagy ha az, akkor a legkomiszabb mind közül. Tehát Laort még így is meglepi kicsit, hogy a Frandr által megcsonkított démonfajzat pontosan azt teszi, amit ilyen helyzetben tennie kell: fedezni próbálja a hátát*
- Hagyd! *kiált oda Alyonak* Okos a dög, majd később foglalkozunk vele.
*Egyelőre nem kell tartaniuk felőle, legalábbis Krestvir mágiája egy ideig fel tudja tartóztatni. De ez egy újabb kérdést vethet fel.*
- Mennyi ideig?... *kezd bele egy kérdésbe, Krestvirnek címezve, de a felénél megrázza a fejét* Szólj, mielőtt megszűnik a varázslat!
*Úgyis más dolguk akad, ugyanis Frandr társaságot kapott, a mélységi pedig valami transzfélébe mélyed. Minden bizonnyal azt próbálja kideríteni, hogy ellenfeleik hányan lehetnek és talán azt is, hogy mifélék.*
- Beszélj, Quantall! Hányan vannak és merre?
*Vakkant a sötételf felé, bár az irány a hangokból aránylag jól lekövetjető. Közben Frandr irányába mozdul. Nem ugrik oda mellé, nem akarja zavarni. Frandr elég magabiztosan huzakodik neki az üvöltöző démonnak. Csak annyira van közel hozzá, hogy ha szükség lenne rá, aránylag gyorsan tudjanak váltani és persze azzal is számolnia kell, hogy további ellenfelek felbukkanása is várható. Ha őedig így van, akkor elkelhet majd egy kis segítség.*
- Riri! *kiált hátra* Valamit, ami fürgévé tesz!
*Úgy számol, hogy ha a dögök túlerőben lennének, akkor nem annyira a fizikai erőnek, mint a gyorsaságnak veheti hasznát. Meg Alyo íjának, aki biztosan jól fog célozni ha Quantallnak köszönhetően megtudja, hogy merre rejtőznek a fiú és a nagyszájú szörnyeteg cimborái. Közben a synmirai mágus újabb kántálásba kezd, aminek hatására - ha Laor szeme nem csal, ahogy egy pillanatra visszapillant a fiú felé - Gormogon mintha megrogyna. Ha pedig így van, akkor Laornak lassan ideje átgondolnia a mágusokkal kapcsolatos sztereotípiáit.*
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.07 19:15:19
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*Néha nehéz elvonatkoztatni attól amit lát az ember. Még úgy is, hogy mostanra fényesen bebizonyosodott, hogy ez a kis dög nem egy fiú. Vagy ha az, akkor a legkomiszabb mind közül. Tehát Laort még így is meglepi kicsit, hogy a Frandr által megcsonkított démonfajzat pontosan azt teszi, amit ilyen helyzetben tennie kell: fedezni próbálja a hátát*
- Hagyd! *kiált oda Alyonak* Okos a dög, majd később foglalkozunk vele.
*Egyelőre nem kell tartaniuk felőle, legalábbis Krestvir mágiája egy ideig fel tudja tartóztatni. De ez egy újabb kérdést vethet fel.*
- Mennyi ideig?... *kezd bele egy kérdésbe, Krestvirnek címezve, de a felénél megrázza a fejét* Szólj, mielőtt megszűnik a varázslat!
*Úgyis más dolguk akad, ugyanis Frandr társaságot kapott, a mélységi pedig valami transzfélébe mélyed. Minden bizonnyal azt próbálja kideríteni, hogy ellenfeleik hányan lehetnek és talán azt is, hogy mifélék.*
- Beszélj, Quantall! Hányan vannak és merre?
*Vakkant a sötételf felé, bár az irány a hangokból aránylag jól lekövetjető. Közben Frandr irányába mozdul. Nem ugrik oda mellé, nem akarja zavarni. Frandr elég magabiztosan huzakodik neki az üvöltöző démonnak. Csak annyira van közel hozzá, hogy ha szükség lenne rá, aránylag gyorsan tudjanak váltani és persze azzal is számolnia kell, hogy további ellenfelek felbukkanása is várható. Ha őedig így van, akkor elkelhet majd egy kis segítség.*
- Riri! *kiált hátra* Valamit, ami fürgévé tesz!
*Úgy számol, hogy ha a dögök túlerőben lennének, akkor nem annyira a fizikai erőnek, mint a gyorsaságnak veheti hasznát. Meg Alyo íjának, aki biztosan jól fog célozni ha Quantallnak köszönhetően megtudja, hogy merre rejtőznek a fiú és a nagyszájú szörnyeteg cimborái. Közben a synmirai mágus újabb kántálásba kezd, aminek hatására - ha Laor szeme nem csal, ahogy egy pillanatra visszapillant a fiú felé - Gormogon mintha megrogyna. Ha pedig így van, akkor Laornak lassan ideje átgondolnia a mágusokkal kapcsolatos sztereotípiáit.*
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.07 19:15:19
1421. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-09-06 13:39:18
Üzenet elküldve: 2020-09-06 13:39:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*Talán Frandr várna még választ, Krestvir azonban nem felel már, tekintetét is a környezetük felé fordítja. Egyrészt, mert erre már nem látja szükségét a válasznak, pusztán tudomásul veszi a harcos mondandóját, másrészt mert a férfi az elevenébe talált a besötétedés említésével és még nyomottabbá teszi a hangulatát, mélyíti félelmeit. Nincs kedve beszélgetni, nem akar erre összpontosítani, mert bár egy csomó lehetőség ott pereg előtte, hogy mi minden sülhet el balul, arra is szüksége van, hogy hinni tudjon a sikerükben és ne a rettegés uralja.
Mikor az események felgyorsulnak a válaszúthoz érve, akkor ez már egyre nehezebben megy. A rettenetes lények látványa kikezdi a bátorságát és csak a meditációkban edzett szelleme és a többiek összeszedettsége őrzik meg a teljes kétségbeeséstől.
A varázslata sikerül és a fal sikeresen tartóztatja fel a szörnyet. Majd hallja Laor kérdését, látja, hogy miként, milyen értelmesen reagál erre az a lény, s Frandr figyelmeztetését is felfogja, jóllehet, a fényt már előbb is érzékelte.
Ismét elárasztják az ingerek, amik között megfelelő rendet, sorrendet kell teremtenie.*
- Ebbe az irányba nem tud mozogni. - *Feleli Laornak, míg tekintete a közeledő csörtetést figyeli. Szeretné meggyőzni a férfit, hogy hagyják azt a lényt és inkább ezekkel az ismeretlenekkel foglalkozzanak, de ezt voltaképpen már az előbb is megtette és a harcos úgy látta jónak, hogy figyelmen kívül hagyja. Úgyhogy nem pazarolja az időt és a figyelmét a vitára, inkább igyekszik támogatást nyújtani, mert Laor az íjásznővel egyetemben már el is mozdult, hogy a Gormogont célozhassák támadásukkal.
A bozótból előtörő újabb rettenet elől oldalazik, s bár nagyon nehéz nem vele foglalkoznia, bízik benne, hogy Frandr fel tudja tartóztatni.
Csak attól tart, hogy ez a valami nincs egyedül és akkor a harcos lesz az egyetlen védőjük, míg Laorék a Gormogonnal foglalkoznak, mert ahogy egy fél pillantást vet Quantall felé, a férfi mintha szintén el volna merülve egy varázslatban.
Ő pedig követi a példáját, jóllehet az ő igéje igencsak rövid lesz. A korábbi sikeréből önbizalmat merítve szegezi tekintetét a Gormogonra, majd kezd kántálni, de épp csak belekezd az erősítő varázslatba, s már abba is hagyja, így megfordítva annak hatását. A lázadáskor azon az óriáson bevált, úgy véli, most is sikerülnie kell, s akkor Laor könnyűszerrel kivégezheti azt a lényt.
Figyeli az eseményeket, de az összpontosításból egyelőre ennyire jut. Azzal a fénnyel még nem foglalkozik különösebben, mert Frandrnak talán csalódás volna, de ő sem tudja, mit kezdhetne vele. Látott már hasonlót, még az istennek nevezett entitások érkezése előtt, de nem hinné, hogy ez kapcsolódna az akkori eseményekhez, inkább csak a felszabaduló mágikus energia megnyilvánulásának tartja. Ami talán jelez valamit, de túl kevés egyelőre az ismerete és megfigyelése, hogy következtetéseket vonhasson le.*
A varázsló folyamatosan igét kántál, melynek hatására a célpont ereje, gyorsasága és kitartása átmenetileg megduplázódik. A hatás addig tart, míg a varázsló abba nem hagyja a kántálást, ezután a célpont teljesen kimerül és legyengül, olyannyira, hogy könnyen el is ájulhat.
//Elveszve az időben...//
//Gormogon Fal: 1. kör//
*Talán Frandr várna még választ, Krestvir azonban nem felel már, tekintetét is a környezetük felé fordítja. Egyrészt, mert erre már nem látja szükségét a válasznak, pusztán tudomásul veszi a harcos mondandóját, másrészt mert a férfi az elevenébe talált a besötétedés említésével és még nyomottabbá teszi a hangulatát, mélyíti félelmeit. Nincs kedve beszélgetni, nem akar erre összpontosítani, mert bár egy csomó lehetőség ott pereg előtte, hogy mi minden sülhet el balul, arra is szüksége van, hogy hinni tudjon a sikerükben és ne a rettegés uralja.
Mikor az események felgyorsulnak a válaszúthoz érve, akkor ez már egyre nehezebben megy. A rettenetes lények látványa kikezdi a bátorságát és csak a meditációkban edzett szelleme és a többiek összeszedettsége őrzik meg a teljes kétségbeeséstől.
A varázslata sikerül és a fal sikeresen tartóztatja fel a szörnyet. Majd hallja Laor kérdését, látja, hogy miként, milyen értelmesen reagál erre az a lény, s Frandr figyelmeztetését is felfogja, jóllehet, a fényt már előbb is érzékelte.
Ismét elárasztják az ingerek, amik között megfelelő rendet, sorrendet kell teremtenie.*
- Ebbe az irányba nem tud mozogni. - *Feleli Laornak, míg tekintete a közeledő csörtetést figyeli. Szeretné meggyőzni a férfit, hogy hagyják azt a lényt és inkább ezekkel az ismeretlenekkel foglalkozzanak, de ezt voltaképpen már az előbb is megtette és a harcos úgy látta jónak, hogy figyelmen kívül hagyja. Úgyhogy nem pazarolja az időt és a figyelmét a vitára, inkább igyekszik támogatást nyújtani, mert Laor az íjásznővel egyetemben már el is mozdult, hogy a Gormogont célozhassák támadásukkal.
A bozótból előtörő újabb rettenet elől oldalazik, s bár nagyon nehéz nem vele foglalkoznia, bízik benne, hogy Frandr fel tudja tartóztatni.
Csak attól tart, hogy ez a valami nincs egyedül és akkor a harcos lesz az egyetlen védőjük, míg Laorék a Gormogonnal foglalkoznak, mert ahogy egy fél pillantást vet Quantall felé, a férfi mintha szintén el volna merülve egy varázslatban.
Ő pedig követi a példáját, jóllehet az ő igéje igencsak rövid lesz. A korábbi sikeréből önbizalmat merítve szegezi tekintetét a Gormogonra, majd kezd kántálni, de épp csak belekezd az erősítő varázslatba, s már abba is hagyja, így megfordítva annak hatását. A lázadáskor azon az óriáson bevált, úgy véli, most is sikerülnie kell, s akkor Laor könnyűszerrel kivégezheti azt a lényt.
Figyeli az eseményeket, de az összpontosításból egyelőre ennyire jut. Azzal a fénnyel még nem foglalkozik különösebben, mert Frandrnak talán csalódás volna, de ő sem tudja, mit kezdhetne vele. Látott már hasonlót, még az istennek nevezett entitások érkezése előtt, de nem hinné, hogy ez kapcsolódna az akkori eseményekhez, inkább csak a felszabaduló mágikus energia megnyilvánulásának tartja. Ami talán jelez valamit, de túl kevés egyelőre az ismerete és megfigyelése, hogy következtetéseket vonhasson le.*
A varázsló folyamatosan igét kántál, melynek hatására a célpont ereje, gyorsasága és kitartása átmenetileg megduplázódik. A hatás addig tart, míg a varázsló abba nem hagyja a kántálást, ezután a célpont teljesen kimerül és legyengül, olyannyira, hogy könnyen el is ájulhat.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937