Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 86 (1701. - 1720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1720. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-15 23:29:43
Üzenet elküldve: 2021-12-15 23:29:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Meglepi, hogy Adoaver hallott már azokról a különleges gyertyákról, nagyobb ritkaságnak gondolta őket. De könnyen lehet, hogy vagyonos körökben az ilyesmik is elterjedtebbek.
A megállapításra, hogy tetszetős ágat sikerült választania, egyetértőn bólogat. Nem bánta meg a döntését: minél többet tudott meg a hold ágról, annál inkább látta, hogy mennyi hasznát is vehetnék ezeknek a varázslatoknak a városőrségben.
Már magában ez sokat javít az önbizalmán és a jövőképén. Ha tényleg képes volna ezeket elsajátítani, akkor szinte teljesen biztos, hogy volna helye a városőrség kötelékében, akkor is, ha nem lesz a legjobb és legerősebb harcosok között.
Adoaver kérdésére fölpillant, hogy vajon honnan jön a kérdés, de a saját testtartását elemezve van egy sejtése, mert most is épp bal kezét melengeti a jobb karja alatt...*
- Egy kicsit. - *Feleli.*
- De annyira azért nem, hogy magamra terítsem a takarót, csak átázott a cipőm és azért... mintha hidegebb volna. - *Magyarázza, de nem úgy tűnik, mintha sok ügyet vetne rá. Amíg mozognak, addig elviseli, otthon pedig majd átmelegszik.*
- Milyen lesz újra ágyban aludni! - *Mosolyodik el kicsit, ahogy elképzeli, mert erről a kényelmetlenségről a másik jut eszébe: nevezetesen, hogy a toronyban nem volt alkalmuk rendes fekhelyet igénybe venni. Garsin részéről ugyan volt már rosszabb is, de az utóbbi időszakban már ő is hozzászokott a kaszárnya fedeléhez és a meleg ágyhoz, hogy hiányolni tudja ezeket.*
*Meglepi, hogy Adoaver hallott már azokról a különleges gyertyákról, nagyobb ritkaságnak gondolta őket. De könnyen lehet, hogy vagyonos körökben az ilyesmik is elterjedtebbek.
A megállapításra, hogy tetszetős ágat sikerült választania, egyetértőn bólogat. Nem bánta meg a döntését: minél többet tudott meg a hold ágról, annál inkább látta, hogy mennyi hasznát is vehetnék ezeknek a varázslatoknak a városőrségben.
Már magában ez sokat javít az önbizalmán és a jövőképén. Ha tényleg képes volna ezeket elsajátítani, akkor szinte teljesen biztos, hogy volna helye a városőrség kötelékében, akkor is, ha nem lesz a legjobb és legerősebb harcosok között.
Adoaver kérdésére fölpillant, hogy vajon honnan jön a kérdés, de a saját testtartását elemezve van egy sejtése, mert most is épp bal kezét melengeti a jobb karja alatt...*
- Egy kicsit. - *Feleli.*
- De annyira azért nem, hogy magamra terítsem a takarót, csak átázott a cipőm és azért... mintha hidegebb volna. - *Magyarázza, de nem úgy tűnik, mintha sok ügyet vetne rá. Amíg mozognak, addig elviseli, otthon pedig majd átmelegszik.*
- Milyen lesz újra ágyban aludni! - *Mosolyodik el kicsit, ahogy elképzeli, mert erről a kényelmetlenségről a másik jut eszébe: nevezetesen, hogy a toronyban nem volt alkalmuk rendes fekhelyet igénybe venni. Garsin részéről ugyan volt már rosszabb is, de az utóbbi időszakban már ő is hozzászokott a kaszárnya fedeléhez és a meleg ágyhoz, hogy hiányolni tudja ezeket.*
1719. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-15 21:36:48
Üzenet elküldve: 2021-12-15 21:36:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Végül csak nyugton tartja "lángoló" ujját, bár továbbra is kissé zavarja Garsin szerinte túlzottan kíváncsi természete. Az affinitásból eredő tüzet ésszerű nem összekeverni a természetes módon keletkezett hőséggel, de egy külön létformaként kísérletezni vele az eredménytelen. Még. Ugyanis lapozgatásai közben Adoaver felfedezett pár igencsak drasztikus tűzmágiát, aminek még a közelébe menni is kockázatos, nemhogy az ujjainkat lebegtetni felette. De mire sor kerül elsajátításukra, addigra csak megszokja, hogy tűzzel veszi körül magát.*
- Hallottam róluk. Pokoli drágák, de legalább nem kell váltakozni a fáklyákkal. És kevesebb az esély, hogy kigyullad valami. *Felel Garsin kijelentésére. Most hogy elgondolkodik rajta, neki is kifejezetten hasznos lett volna egy olyan; oly sok elhúzódott éjszaka, ahol saját gyertyája folyton kialszik, megadja magát a viasz... Mondjuk az volt benne a jó, hogy az megéreztette vele, eljött az ideje az alvásra. A sötétben nem érzékeli az ember, egy perc telt e el vagy egy óra.
A katona katonáskodási magyarázata megválaszol neki egy-két kérdést. Kutatás és tanulás... Az idős mágusmester tornyában valóban rejtőzhet egy-két dolog, ami az artheniori haderő érdeklődését felkeltheti, bár nem hiszi, hogy a fontosabb tudást a vén Abogr csak úgy ott hagyná az egyik nyilvános könyvtárban, két enciklopédiai kötet közé szorulva. Jó pár ajtót vélt észre venni, amin át nem tudott (pedig próbált) lépni, végül is, tehát az egyik valóban könnyen lehet egy ilyen kincsestár. Hacsak nem egy trollt gyömöszölt be oda. Bár most inkább nem kéne trollokra gondolnia, elvégre egy mocsárban vannak...*
- Úgy hallom, tetszetős ág mellett döntöttél mégiscsak, Garsin. *Állapítja meg, elnézve a távolba, már amennyire csak tud a ködtől. A lány természete minden alkalommal kétfelé hatja Adoavert; gondolkodásra, mert nehéz eldöntenie, honnan ered a kedvessége, fog e ez esetleg változni magától az évek során. És aggódásra, hogy lesz e valami, vagy valaki, aki eltörölteti vele ezt a természetet. Nyitná ki a száját egy bölcselkedő beszédre, hogy a mágia természete főleg használója szándékától függ, hogy még ő is képes rizikós varázslatokkal életeket menteni, de valami elkapja a tekintetét, ahogy az egyik fejforgatás után huzamosabb másodpercekig nézi amaz ruházatát.*
- Fázol?
*Végül csak nyugton tartja "lángoló" ujját, bár továbbra is kissé zavarja Garsin szerinte túlzottan kíváncsi természete. Az affinitásból eredő tüzet ésszerű nem összekeverni a természetes módon keletkezett hőséggel, de egy külön létformaként kísérletezni vele az eredménytelen. Még. Ugyanis lapozgatásai közben Adoaver felfedezett pár igencsak drasztikus tűzmágiát, aminek még a közelébe menni is kockázatos, nemhogy az ujjainkat lebegtetni felette. De mire sor kerül elsajátításukra, addigra csak megszokja, hogy tűzzel veszi körül magát.*
- Hallottam róluk. Pokoli drágák, de legalább nem kell váltakozni a fáklyákkal. És kevesebb az esély, hogy kigyullad valami. *Felel Garsin kijelentésére. Most hogy elgondolkodik rajta, neki is kifejezetten hasznos lett volna egy olyan; oly sok elhúzódott éjszaka, ahol saját gyertyája folyton kialszik, megadja magát a viasz... Mondjuk az volt benne a jó, hogy az megéreztette vele, eljött az ideje az alvásra. A sötétben nem érzékeli az ember, egy perc telt e el vagy egy óra.
A katona katonáskodási magyarázata megválaszol neki egy-két kérdést. Kutatás és tanulás... Az idős mágusmester tornyában valóban rejtőzhet egy-két dolog, ami az artheniori haderő érdeklődését felkeltheti, bár nem hiszi, hogy a fontosabb tudást a vén Abogr csak úgy ott hagyná az egyik nyilvános könyvtárban, két enciklopédiai kötet közé szorulva. Jó pár ajtót vélt észre venni, amin át nem tudott (pedig próbált) lépni, végül is, tehát az egyik valóban könnyen lehet egy ilyen kincsestár. Hacsak nem egy trollt gyömöszölt be oda. Bár most inkább nem kéne trollokra gondolnia, elvégre egy mocsárban vannak...*
- Úgy hallom, tetszetős ág mellett döntöttél mégiscsak, Garsin. *Állapítja meg, elnézve a távolba, már amennyire csak tud a ködtől. A lány természete minden alkalommal kétfelé hatja Adoavert; gondolkodásra, mert nehéz eldöntenie, honnan ered a kedvessége, fog e ez esetleg változni magától az évek során. És aggódásra, hogy lesz e valami, vagy valaki, aki eltörölteti vele ezt a természetet. Nyitná ki a száját egy bölcselkedő beszédre, hogy a mágia természete főleg használója szándékától függ, hogy még ő is képes rizikós varázslatokkal életeket menteni, de valami elkapja a tekintetét, ahogy az egyik fejforgatás után huzamosabb másodpercekig nézi amaz ruházatát.*
- Fázol?
1718. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-15 12:47:31
Üzenet elküldve: 2021-12-15 12:47:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Az óva intésre biccent, de azért még csak folytatná a mozdulatot, ha a fiú ezután engedi. Mint egy gyertyalángnál, ésszel bánik vele. Nem égeti az ujját, csak közelíti, kísérletezget. Egy kis melegség még jól is esik, mert vékony ujjai egészen jegesek. Egyébként is elég hűvös már a levegő, de a ingovány ködös nedvessége és a cipőjébe szivárgó hideg mocsárlé még gyorsabban hűtik a testét. Ha nem mozognának, valószínűleg már szurkálná is lábujjait az átfagyás.*
- A Krenkataur börtönében láttam olyan gyertyákat, amik olthatatlanok. Később, a könyvtárban megtaláltam, hogy Örök Lámpásnak hívják ezeket. - *Mondja ezt el, mint egy apró érdekességet, majd vissza is húzza a kezét.
Ahogy pedig az ifjú a dicséretét fogadja, azt aranyosnak és kedvesnek találja, nem is vár egyebet.
Aztán mint kiderül, azért mégis sikerült valami olyat ajánlania a könyvtárból, ami Adoavert is érdekli. A kérdésekre finoman fölhúzza az egyik vállát és megdönti a fejét.*
- Elérhetőnek kell lennem, úgyhogy ha a várost elhagynám, főleg, ha hosszabb időre, akkor szólnom kell. Később szerintem fontos lesz engedélyt kérnem is. Most azért mertem eljönni csak egy levelet hagyva, mert máshol még úgysem látják hasznomat, így nem lehet rám szükség. A feladatom csak a tanulás volt és az a kutatás, amiért egyébként is a toronyba kellett jönnöm. Egyébként most még nem igazán van szolgálatom, magam osztom be az időmet. - *Magyarázza nagy vonalakban a helyzetét. Ha ismerné Adoaver gondolatait, talán még pontosabb képet tudna adni. Az ő csapatuk ugyanis nem szokott járőrözni, az a városőrök dolga, míg a Wargokat ennél bonyolultabb ügyeknél vetik be. Már azokat a Wargokat, akik ehhez elég képzettek, vele ellentétben...*
- De igen, ha hazaértem, szeretnék beszélni a parancsnokkal és jelentést tenni. - *Helyesel a terveit illetően.
Bár Adoaver viszonylag haszontalannak írja le a gyertyaláng varázslatát, Garsinnak tetszik, mert a mindennapokban nagy segítségnek tartja. Tüzet csiholni elég fáradtságos és hosszadalmas munka tud lenni, főleg a megfelelő eszközök nélkül, így viszont Adoavernek itt van ez a varázslat és már készen is van.
Azzal is tisztában van, amit az ifjú beszél, hogy a tűz ág varázslatai elég pusztítóak és veszélyesek. Garsin számára pedig így félelmetesek is, hiszen ez a "fegyver" rossz kézben sok fájdalmat és bajt okozhat.*
- Én is remélem, hogy azokat soha nem kell használnod... - *Mondja szórakozottan, majd eltöpreng egy kissé.*
- A hold ág azt hiszem, nem ilyen pusztító. Ha sikerülne még megtanulnom néhány varázslatot, akkor tudnék segíteni a városban élőkön. Ez a varázslat mondjuk, amit most tudok... a holdfényburok... Nem csak magamat tudom vele védeni a tűztől, de azt is, aki belém kapaszkodik. De van még olyan varázslat is, amivel meg tudok nyugtatni másokat, hogy hagyják abba a verekedést, harcot... Vagy egy másik varázslattal meg tudnék állítani valakit, aki menekülni akar az őrségtől. - *Sorol néhány példát, amik végül meggyőzték, hogy a hold ág iránti alapvető vonzalmán túl is hasznosnak ítélje ezt az ágat és elhatározza magát mellette. Sok békés és erőszakmentes megoldást kínál olyan helyzetek megoldására, amikkel egy városőrnek gyakran kell szembenéznie.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.15 12:51:17
*Az óva intésre biccent, de azért még csak folytatná a mozdulatot, ha a fiú ezután engedi. Mint egy gyertyalángnál, ésszel bánik vele. Nem égeti az ujját, csak közelíti, kísérletezget. Egy kis melegség még jól is esik, mert vékony ujjai egészen jegesek. Egyébként is elég hűvös már a levegő, de a ingovány ködös nedvessége és a cipőjébe szivárgó hideg mocsárlé még gyorsabban hűtik a testét. Ha nem mozognának, valószínűleg már szurkálná is lábujjait az átfagyás.*
- A Krenkataur börtönében láttam olyan gyertyákat, amik olthatatlanok. Később, a könyvtárban megtaláltam, hogy Örök Lámpásnak hívják ezeket. - *Mondja ezt el, mint egy apró érdekességet, majd vissza is húzza a kezét.
Ahogy pedig az ifjú a dicséretét fogadja, azt aranyosnak és kedvesnek találja, nem is vár egyebet.
Aztán mint kiderül, azért mégis sikerült valami olyat ajánlania a könyvtárból, ami Adoavert is érdekli. A kérdésekre finoman fölhúzza az egyik vállát és megdönti a fejét.*
- Elérhetőnek kell lennem, úgyhogy ha a várost elhagynám, főleg, ha hosszabb időre, akkor szólnom kell. Később szerintem fontos lesz engedélyt kérnem is. Most azért mertem eljönni csak egy levelet hagyva, mert máshol még úgysem látják hasznomat, így nem lehet rám szükség. A feladatom csak a tanulás volt és az a kutatás, amiért egyébként is a toronyba kellett jönnöm. Egyébként most még nem igazán van szolgálatom, magam osztom be az időmet. - *Magyarázza nagy vonalakban a helyzetét. Ha ismerné Adoaver gondolatait, talán még pontosabb képet tudna adni. Az ő csapatuk ugyanis nem szokott járőrözni, az a városőrök dolga, míg a Wargokat ennél bonyolultabb ügyeknél vetik be. Már azokat a Wargokat, akik ehhez elég képzettek, vele ellentétben...*
- De igen, ha hazaértem, szeretnék beszélni a parancsnokkal és jelentést tenni. - *Helyesel a terveit illetően.
Bár Adoaver viszonylag haszontalannak írja le a gyertyaláng varázslatát, Garsinnak tetszik, mert a mindennapokban nagy segítségnek tartja. Tüzet csiholni elég fáradtságos és hosszadalmas munka tud lenni, főleg a megfelelő eszközök nélkül, így viszont Adoavernek itt van ez a varázslat és már készen is van.
Azzal is tisztában van, amit az ifjú beszél, hogy a tűz ág varázslatai elég pusztítóak és veszélyesek. Garsin számára pedig így félelmetesek is, hiszen ez a "fegyver" rossz kézben sok fájdalmat és bajt okozhat.*
- Én is remélem, hogy azokat soha nem kell használnod... - *Mondja szórakozottan, majd eltöpreng egy kissé.*
- A hold ág azt hiszem, nem ilyen pusztító. Ha sikerülne még megtanulnom néhány varázslatot, akkor tudnék segíteni a városban élőkön. Ez a varázslat mondjuk, amit most tudok... a holdfényburok... Nem csak magamat tudom vele védeni a tűztől, de azt is, aki belém kapaszkodik. De van még olyan varázslat is, amivel meg tudok nyugtatni másokat, hogy hagyják abba a verekedést, harcot... Vagy egy másik varázslattal meg tudnék állítani valakit, aki menekülni akar az őrségtől. - *Sorol néhány példát, amik végül meggyőzték, hogy a hold ág iránti alapvető vonzalmán túl is hasznosnak ítélje ezt az ágat és elhatározza magát mellette. Sok békés és erőszakmentes megoldást kínál olyan helyzetek megoldására, amikkel egy városőrnek gyakran kell szembenéznie.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.15 12:51:17
1717. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-15 10:44:07
Üzenet elküldve: 2021-12-15 10:44:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Időérzéke valahol hátramarad koptatásuk alatt, így mikor legközelebb körülnéz, csak a már ismerősen nedves levegőből, körülöttük lévő nádasokból és latyaktavakból, és erősen megviselt fákból állapíthatja meg, hogy már egy jó ideje utaznak. Amin még inkább meglepődik, az az, hogy eddig nem érezte magán a fáradtság jeleit, amin az előző úton hamar előtermett. Bár már elérték a ködöt, és az is az előző alkalommal hasonlóan kis híján ellehetetleníti látószervük alkalmazását, most nem annyira ideges, bár az úttól továbbra sincs kedve eltérni, megnézni a sárral védett patakokat.
Megerősítést kap előzőleges, memóriából induló kijelentésére Garsin társai iránt, bár kissé csalódott attól, amit hall; egy tapasztalt, magabiztos varázslóra számított volna, ha már az az illető a városőrség tagja, de így amaz aligha állhat magasabban az ő szintjüknél. Alaposabb keresést szükséges akkor végeznie egy ő által reményt delikvensért? Valószínűleg, de legalább tudja, hogy nemcsak ő maga tanulhat tőle, hanem akár társa is, így kevésbé érzi magát önzőnek.
Azt gondolta, hogy a katona lassan megszokja tüzes trükkjeit, és a váratlanságot amivel előhozza őket, de attól még szemmel tartja őt, hogy nehogy valami ijesztőt csináljon. Ösztönösen elhúzza a kezét, mikor az övé mozdul, de attól még ujját fenntartja, különben elalszik a kis láng. Ahogy látja, hogy Garsin félbeszakítja mozdulatát, lassan visszahelyezi magát az eredeti pozícióba, ezekkel a szavakkal kísérve:*
- Ez valódi, de ugyanolyan veszélyesztelen, mint egy gyertya. Nem támogatom hogy belenyúlj viszont, mert fájni attól még fáj. *Égési sérülést ugyan nem fog szenvedni tőle, de a tűz tűz marad, és ő már sikeresen megégette az ujját emiatt (bár amibe ő belenyúlt az jóval nagyobb volt); ezt a kellemetlen tapasztalatot el szeretné kerültetni a lánnyal.
Nem tudja, hogyan dolgozza fel társa dicséretét, így csak bután mosolyog. Nem mintha nem értene egyet vele, de ritkán van tapasztalata ezt kívülről is hallani, és nem akarja bármi megjegyzéssel ezt visszavontatni. És bárki tudja, képes erre.*
- Ó. Azok a könyvek valóban jók lesznek. *Jelenti ki elégedetten.* - Száraz őket tanulmányozni, de legalább elszórakoztatnak egy darabig. Az affinitás minden varázslat tűzifája, így szükséges minél többet hordani. Jut eszembe, mennyi időt tölthetsz szolgálaton kívül? Mikor visszaérünk, rögtön jelentened kell, nemde? Utána egy darabig a kaszárnyánál maradsz, ugye? Furcsa lenne, ha szabadon mászkálhatnál a városban, és egy futárral kéne megüzentetni a következő szolgálatot. *Gondolkodik el egy katona lehetséges mindennapjain. Tényleg, hogy van ez? Megadott helyeken kell szobrozniuk, esetleg őrjáratozniuk egy megadott időszakban, vagy más helyekre utasítják őket egész időre, isten tudja milyen munkára?
Alighogy felveti Garsin a kérdést éterikus gyertyájával kapcsolatban, el is foszlik a láng ujjáról, ködös félhomályba borítva kezét. Jó volt, amíg tartott.* - Igen, de csak gyertyákat. Hidd el, ezek kevésbé hasznosak éles helyzetben, mint gondolod. Sarlatán bűbájokon túl olvastam keményebb varázslatokról is, mint egy tábortűzből többméteres lángtornádót létrehozni, vagy egy ártatlan személyt helyben hamuvá égetni egy perc alatt, pusztán a saját ruháiból. Mondjuk remélem, nem kéne valóban használnom őket, de jó ha kéznél, illetve észnél vannak.
*Időérzéke valahol hátramarad koptatásuk alatt, így mikor legközelebb körülnéz, csak a már ismerősen nedves levegőből, körülöttük lévő nádasokból és latyaktavakból, és erősen megviselt fákból állapíthatja meg, hogy már egy jó ideje utaznak. Amin még inkább meglepődik, az az, hogy eddig nem érezte magán a fáradtság jeleit, amin az előző úton hamar előtermett. Bár már elérték a ködöt, és az is az előző alkalommal hasonlóan kis híján ellehetetleníti látószervük alkalmazását, most nem annyira ideges, bár az úttól továbbra sincs kedve eltérni, megnézni a sárral védett patakokat.
Megerősítést kap előzőleges, memóriából induló kijelentésére Garsin társai iránt, bár kissé csalódott attól, amit hall; egy tapasztalt, magabiztos varázslóra számított volna, ha már az az illető a városőrség tagja, de így amaz aligha állhat magasabban az ő szintjüknél. Alaposabb keresést szükséges akkor végeznie egy ő által reményt delikvensért? Valószínűleg, de legalább tudja, hogy nemcsak ő maga tanulhat tőle, hanem akár társa is, így kevésbé érzi magát önzőnek.
Azt gondolta, hogy a katona lassan megszokja tüzes trükkjeit, és a váratlanságot amivel előhozza őket, de attól még szemmel tartja őt, hogy nehogy valami ijesztőt csináljon. Ösztönösen elhúzza a kezét, mikor az övé mozdul, de attól még ujját fenntartja, különben elalszik a kis láng. Ahogy látja, hogy Garsin félbeszakítja mozdulatát, lassan visszahelyezi magát az eredeti pozícióba, ezekkel a szavakkal kísérve:*
- Ez valódi, de ugyanolyan veszélyesztelen, mint egy gyertya. Nem támogatom hogy belenyúlj viszont, mert fájni attól még fáj. *Égési sérülést ugyan nem fog szenvedni tőle, de a tűz tűz marad, és ő már sikeresen megégette az ujját emiatt (bár amibe ő belenyúlt az jóval nagyobb volt); ezt a kellemetlen tapasztalatot el szeretné kerültetni a lánnyal.
Nem tudja, hogyan dolgozza fel társa dicséretét, így csak bután mosolyog. Nem mintha nem értene egyet vele, de ritkán van tapasztalata ezt kívülről is hallani, és nem akarja bármi megjegyzéssel ezt visszavontatni. És bárki tudja, képes erre.*
- Ó. Azok a könyvek valóban jók lesznek. *Jelenti ki elégedetten.* - Száraz őket tanulmányozni, de legalább elszórakoztatnak egy darabig. Az affinitás minden varázslat tűzifája, így szükséges minél többet hordani. Jut eszembe, mennyi időt tölthetsz szolgálaton kívül? Mikor visszaérünk, rögtön jelentened kell, nemde? Utána egy darabig a kaszárnyánál maradsz, ugye? Furcsa lenne, ha szabadon mászkálhatnál a városban, és egy futárral kéne megüzentetni a következő szolgálatot. *Gondolkodik el egy katona lehetséges mindennapjain. Tényleg, hogy van ez? Megadott helyeken kell szobrozniuk, esetleg őrjáratozniuk egy megadott időszakban, vagy más helyekre utasítják őket egész időre, isten tudja milyen munkára?
Alighogy felveti Garsin a kérdést éterikus gyertyájával kapcsolatban, el is foszlik a láng ujjáról, ködös félhomályba borítva kezét. Jó volt, amíg tartott.* - Igen, de csak gyertyákat. Hidd el, ezek kevésbé hasznosak éles helyzetben, mint gondolod. Sarlatán bűbájokon túl olvastam keményebb varázslatokról is, mint egy tábortűzből többméteres lángtornádót létrehozni, vagy egy ártatlan személyt helyben hamuvá égetni egy perc alatt, pusztán a saját ruháiból. Mondjuk remélem, nem kéne valóban használnom őket, de jó ha kéznél, illetve észnél vannak.
1716. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-12 21:05:36
Üzenet elküldve: 2021-12-12 21:05:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Elég sok témán haladnak át, míg az út is lassanként fogy a lábuk alatt. Bár a város még messzebb van, az ingovány nehezén rövidesen túljutnak. Mondjuk Garsin ezt épp nem tudná megmondani, mert kicsit elveszíti az időérzékét. A beszélgetés is leköti, meg az út odafelé más volt, hangulatban is, és képtelen volna fölmérni, hogy az vajon mennyi időbe telt, így pedig nincs viszonyítási alapja. Legfeljebb abból következtethet, hogy a lápi növényzet közé elkezd vegyülni már néhány cserje és bozótos, akkor pedig tán hamarosan már az erdőt és a pusztát is láthatják kibontakozni a ködből.*
- Igen, van. Bár nem tudom, ő azóta tanult-e már varázslatot. Korábban azt mondta, csak elméleti tudása van. Viszont talán akkor is tud segíteni, talán ő jobban érti... - *Helyesel, Gaerralosra gondolva. Bár igazából előbb mégis inkább csak maga próbálna elsajátítani a maradék varázslatot, amikről még sikerült összegyűjtenie és lejegyeznie a megfelelő tudásanyagot. Nem mintha ne merne segítséget kérni a férfitől, vagy ne bízna a tudásában, csak épp már annyi mindenben volt a segítségére a katona, hogy nem akarja tovább terhelni. Meg aztán egy kicsit úgy is működik kettejük között ez a mester-tanítvány kapcsolat, hogy a férfi elvárja tőle az önállóságot és hogy magától jöjjön rá dolgokra. Úgyhogy ez esetben sem tervez másként tenni.
Érdeklődéssel hallgatja aztán, amit Adoaver a szakrális mágiákról kezd mondani. Majd előbb csak szórakozottan pillant oda, mikor a fiú föltűri a köpenye ujját, mert nem tulajdonít neki jelentőséget. Csak akkor marad ott tekintete, ahogy azt látja, hogy Adoaver gyanúsan hosszan tartja fönt az ujját. És mint kiderül, ezzel nem pusztán szavait akarta nyomatékosítani, hanem egy újabb bemutatót tart friss tudástárából.
Garsin szeme tágra nyílik, majd kapásból nyúlna is a láng felé, hogy kísérletezzen vele, de az előző alkalomból tanulva most megáll a mozdulatban, s előbb kérdőn, vagy épp figyelmeztetőn néz Adoaverre. Ha pedig nem lát határozott tiltakozást, akkor óvatosan közelíti kezét a láng felé, hogy érzi-e hőt, meg nagyon gyorsan az ujját is megpróbálja áthúzni, hogy tényleg olyan-e, mint egy gyertya lángja, vagy csak úgy néz ki, s valójában sokkal forróbb...
Közben hallgatja tovább Adoaver mondandóját és figyel is, mert érdekes dolgok hangzanak el.*
- Nem olyannak tűnnek, mint akikkel párbajozni lehetne... - *Jegyzi meg szórakozottan, félbehagyva a lánggal való játszadozást.*
- Nagyon tehetséges vagy, hogy ilyen jól megy már ennyi varázslat. Elsőre sikerül! - *Mondja őszinte elismeréssel és csodálattal, gond nélkül szembe dicsérve az ifjút.*
- Egyébként nem is a szakrális varázslatokra gondoltam... Hanem mondom, azokra a könyvekre, amik a toronyban is voltak. Amik a saját affinitásod fejlesztéséhez kellenek. Azt hiszem, a hit mellett ezzel az affinitással is rendelkezniük kell a szakrális varázslóknak is, azért lehetnek a templomi könyvtárban is ilyen könyvek. De lehet ezeket te már mind olvastad és semmi újat nem tanulnál már belőlük... - *Feltételezi nagyvonalúan. Ő maga pedig örül, hogy míg a toronyba el nem juthat ismét, addig is lesz még mit tanulnia a varázslással kapcsolatban is, elérhetőbb közelségben és áron.*
- Ezzel világítani tudsz? - *Tér vissza a varázslatra, hátha van még valami egyéb trükkje is ennek a lángnak.*
*Elég sok témán haladnak át, míg az út is lassanként fogy a lábuk alatt. Bár a város még messzebb van, az ingovány nehezén rövidesen túljutnak. Mondjuk Garsin ezt épp nem tudná megmondani, mert kicsit elveszíti az időérzékét. A beszélgetés is leköti, meg az út odafelé más volt, hangulatban is, és képtelen volna fölmérni, hogy az vajon mennyi időbe telt, így pedig nincs viszonyítási alapja. Legfeljebb abból következtethet, hogy a lápi növényzet közé elkezd vegyülni már néhány cserje és bozótos, akkor pedig tán hamarosan már az erdőt és a pusztát is láthatják kibontakozni a ködből.*
- Igen, van. Bár nem tudom, ő azóta tanult-e már varázslatot. Korábban azt mondta, csak elméleti tudása van. Viszont talán akkor is tud segíteni, talán ő jobban érti... - *Helyesel, Gaerralosra gondolva. Bár igazából előbb mégis inkább csak maga próbálna elsajátítani a maradék varázslatot, amikről még sikerült összegyűjtenie és lejegyeznie a megfelelő tudásanyagot. Nem mintha ne merne segítséget kérni a férfitől, vagy ne bízna a tudásában, csak épp már annyi mindenben volt a segítségére a katona, hogy nem akarja tovább terhelni. Meg aztán egy kicsit úgy is működik kettejük között ez a mester-tanítvány kapcsolat, hogy a férfi elvárja tőle az önállóságot és hogy magától jöjjön rá dolgokra. Úgyhogy ez esetben sem tervez másként tenni.
Érdeklődéssel hallgatja aztán, amit Adoaver a szakrális mágiákról kezd mondani. Majd előbb csak szórakozottan pillant oda, mikor a fiú föltűri a köpenye ujját, mert nem tulajdonít neki jelentőséget. Csak akkor marad ott tekintete, ahogy azt látja, hogy Adoaver gyanúsan hosszan tartja fönt az ujját. És mint kiderül, ezzel nem pusztán szavait akarta nyomatékosítani, hanem egy újabb bemutatót tart friss tudástárából.
Garsin szeme tágra nyílik, majd kapásból nyúlna is a láng felé, hogy kísérletezzen vele, de az előző alkalomból tanulva most megáll a mozdulatban, s előbb kérdőn, vagy épp figyelmeztetőn néz Adoaverre. Ha pedig nem lát határozott tiltakozást, akkor óvatosan közelíti kezét a láng felé, hogy érzi-e hőt, meg nagyon gyorsan az ujját is megpróbálja áthúzni, hogy tényleg olyan-e, mint egy gyertya lángja, vagy csak úgy néz ki, s valójában sokkal forróbb...
Közben hallgatja tovább Adoaver mondandóját és figyel is, mert érdekes dolgok hangzanak el.*
- Nem olyannak tűnnek, mint akikkel párbajozni lehetne... - *Jegyzi meg szórakozottan, félbehagyva a lánggal való játszadozást.*
- Nagyon tehetséges vagy, hogy ilyen jól megy már ennyi varázslat. Elsőre sikerül! - *Mondja őszinte elismeréssel és csodálattal, gond nélkül szembe dicsérve az ifjút.*
- Egyébként nem is a szakrális varázslatokra gondoltam... Hanem mondom, azokra a könyvekre, amik a toronyban is voltak. Amik a saját affinitásod fejlesztéséhez kellenek. Azt hiszem, a hit mellett ezzel az affinitással is rendelkezniük kell a szakrális varázslóknak is, azért lehetnek a templomi könyvtárban is ilyen könyvek. De lehet ezeket te már mind olvastad és semmi újat nem tanulnál már belőlük... - *Feltételezi nagyvonalúan. Ő maga pedig örül, hogy míg a toronyba el nem juthat ismét, addig is lesz még mit tanulnia a varázslással kapcsolatban is, elérhetőbb közelségben és áron.*
- Ezzel világítani tudsz? - *Tér vissza a varázslatra, hátha van még valami egyéb trükkje is ennek a lángnak.*
1715. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-12 19:18:12
Üzenet elküldve: 2021-12-12 19:18:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A kis beszélgetés Garsin munkahelyéről kapcsolatban nem marad a fő témájuk örökké, és annak talán még örül is, azt gondolva, hogy akármilyen irányból menne neki a tárgykörnek, mindössze ki nem érdemelt szégyenérzetet aratna vele. A kényelmes élet dilemmája nem hagyja el egyhamar.
Őszintén bevallva nem kérdezte meg magától, vajon milyen reakciót vált ki társából saját magyarázata, ami szintúgy ösztönből jött, bármiféle feldíszítés nélkül. De utólag visszanézve elégedett magával, hogy sikerült a katonát megnevettetnie, és felélénkesíteni hangulatát. Némán, ravasz mosollyal figyeli viszont a szóvicc "eredményét" ami viszont nem véletlenül teremtődött. És ez szintúgy a lehető legjobban sikerül, amit kifejezetten nagy sikernek tudat be, tekintve, hogy amilyen ritka alkalma volt valakikkel ilyen szójátékot eljátszani, olyan kevés volt rá a pozitív reakció. Lehet hogy nem egy tanítóval kellett volna gyakorolnia.
Hogy erszénye lógatására elutasítást talál, azon nem lepődik meg.* - Hhm. *Jelez mindössze semmitmondóan. Nem erőlteti rá magát a katonára, de nem lett meggyőzve, hogy a visszautasítás magabiztosság által lett elhatározva és nem túlzott kedvesség miatt, így e aggodalom el lesz raktározva memóriájában. Talán még egyszer-kétszer fel kéne majd vetnie az ajánlatot, és majd harap rá. De egy rendes cipő nélkül nem engedheti el.
Érdeklődve hallgatja Garsint varázslataival való eredményeivel kapcsolatban, mivel még továbbra is el van ámulva attól, hogy amaz valóban vérbeli mágusra lehet hivatott. Érzi, hogy a katona sikerei növeléséhez főleg önbizalmának nagyítására lesz szükség, amire a válasz nem jut azonnal eszébe. Lehet hogy az a bizonyos parancsok tudd rá egy ígéretes megoldást, ha "véletlenül" megemlíti neki ezt. De ezen ráér később is tervezgetni.*
- Gyakorlás teszi a mestert. *Egyetért gondolkodásmódjával, főleg, hogy arany s idő nélkül más lehetősége (vagy, őszintén megmondva, lehetőségük) nincs. - És biztos van valaki a városőrség közül, aki besegíthet neked. *Akár neki is, most hogy eszébe jut az a kis részlet, hogy Garsinon kívül legalább egy másik varázstudó van elérhető közelségben.
Hasznos kis infóra is jut a könyvtárral kapcsolatban, bár nem éppen a legörömtelibbre.*
- A szakrális mágiák nem lesznek jók. *Rázza a fejét, előkészülve egy válasszal, és közben, hogy tegyen valami súlyt is szavaira, egy új trükkel: lefejti köpenyét társa melletti karja felől, és mutatóujját látványosan saját szemével egy magasságba emeli. itt nem lesz szüksége hatalmas koncentrációra, vagy időre; ha nem botlik el hirtelen egy, a szelektől az útra söpört faágban, az ujja hegyén egy észrevehető, sárgás gyertyalángot tükröző aranyos tűzgömb villan fel, tovább kísérve kettejüket a következő pártucat lépés során. - Az elementáris mágiákkal ellentétben a szakrális mágiákhoz az azokat "adó" istenek, avagy istenszerű lényekkel szembeni hitre van szükség. És hit alatt valódi, gyomorból-lélekből kiinduló belső vallást értek, egy megingathatatlan szellemet, aki minden kételkedés nélkül bízik az általuk választott istenségben. Ami, több szempontból nézve vagy sajnálatos vagy örömteli módon, jómagamnak nincsen meg, így maximum csak délutáni olvasmánynak lapozgathatom a szakrális varázslatokat leíró lapocskákat. Vagy ha párbajozni tervezek egy Eeyr pappal... *Jut eszébe hirtelen a gondolat, amivel igencsak el tudja szórakoztatni magát.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
*A kis beszélgetés Garsin munkahelyéről kapcsolatban nem marad a fő témájuk örökké, és annak talán még örül is, azt gondolva, hogy akármilyen irányból menne neki a tárgykörnek, mindössze ki nem érdemelt szégyenérzetet aratna vele. A kényelmes élet dilemmája nem hagyja el egyhamar.
Őszintén bevallva nem kérdezte meg magától, vajon milyen reakciót vált ki társából saját magyarázata, ami szintúgy ösztönből jött, bármiféle feldíszítés nélkül. De utólag visszanézve elégedett magával, hogy sikerült a katonát megnevettetnie, és felélénkesíteni hangulatát. Némán, ravasz mosollyal figyeli viszont a szóvicc "eredményét" ami viszont nem véletlenül teremtődött. És ez szintúgy a lehető legjobban sikerül, amit kifejezetten nagy sikernek tudat be, tekintve, hogy amilyen ritka alkalma volt valakikkel ilyen szójátékot eljátszani, olyan kevés volt rá a pozitív reakció. Lehet hogy nem egy tanítóval kellett volna gyakorolnia.
Hogy erszénye lógatására elutasítást talál, azon nem lepődik meg.* - Hhm. *Jelez mindössze semmitmondóan. Nem erőlteti rá magát a katonára, de nem lett meggyőzve, hogy a visszautasítás magabiztosság által lett elhatározva és nem túlzott kedvesség miatt, így e aggodalom el lesz raktározva memóriájában. Talán még egyszer-kétszer fel kéne majd vetnie az ajánlatot, és majd harap rá. De egy rendes cipő nélkül nem engedheti el.
Érdeklődve hallgatja Garsint varázslataival való eredményeivel kapcsolatban, mivel még továbbra is el van ámulva attól, hogy amaz valóban vérbeli mágusra lehet hivatott. Érzi, hogy a katona sikerei növeléséhez főleg önbizalmának nagyítására lesz szükség, amire a válasz nem jut azonnal eszébe. Lehet hogy az a bizonyos parancsok tudd rá egy ígéretes megoldást, ha "véletlenül" megemlíti neki ezt. De ezen ráér később is tervezgetni.*
- Gyakorlás teszi a mestert. *Egyetért gondolkodásmódjával, főleg, hogy arany s idő nélkül más lehetősége (vagy, őszintén megmondva, lehetőségük) nincs. - És biztos van valaki a városőrség közül, aki besegíthet neked. *Akár neki is, most hogy eszébe jut az a kis részlet, hogy Garsinon kívül legalább egy másik varázstudó van elérhető közelségben.
Hasznos kis infóra is jut a könyvtárral kapcsolatban, bár nem éppen a legörömtelibbre.*
- A szakrális mágiák nem lesznek jók. *Rázza a fejét, előkészülve egy válasszal, és közben, hogy tegyen valami súlyt is szavaira, egy új trükkel: lefejti köpenyét társa melletti karja felől, és mutatóujját látványosan saját szemével egy magasságba emeli. itt nem lesz szüksége hatalmas koncentrációra, vagy időre; ha nem botlik el hirtelen egy, a szelektől az útra söpört faágban, az ujja hegyén egy észrevehető, sárgás gyertyalángot tükröző aranyos tűzgömb villan fel, tovább kísérve kettejüket a következő pártucat lépés során. - Az elementáris mágiákkal ellentétben a szakrális mágiákhoz az azokat "adó" istenek, avagy istenszerű lényekkel szembeni hitre van szükség. És hit alatt valódi, gyomorból-lélekből kiinduló belső vallást értek, egy megingathatatlan szellemet, aki minden kételkedés nélkül bízik az általuk választott istenségben. Ami, több szempontból nézve vagy sajnálatos vagy örömteli módon, jómagamnak nincsen meg, így maximum csak délutáni olvasmánynak lapozgathatom a szakrális varázslatokat leíró lapocskákat. Vagy ha párbajozni tervezek egy Eeyr pappal... *Jut eszébe hirtelen a gondolat, amivel igencsak el tudja szórakoztatni magát.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
1714. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-11 23:40:57
Üzenet elküldve: 2021-12-11 23:40:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
- Mmm... Igen. Ilyenek vannak. Vannak felettesek, akiknek engedelmeskedni kell. - *Bólogat.* - Bár nekem még csak a kiképzőimre kellett figyelnem, meg a parancsnokra... Viszont ha már igazán dolgozni fogok, azt hiszem tényleg így lesz, ahogy mondod. De végtére minden munkában így van ez, nem? - *Töpreng és fejteget, közben egészen megfeledkezik róla, hogy Adoaver talán nem is tudhatja milyen ez, ha eddigi életében még sosem kellett dolgoznia, vagy legalábbis nem egy főnök, egy magasabb rangú valaki beosztásában. Bár, ha tanítói voltak az ifjúnak, az is lehetett hasonló.
Garsint meg igazából egyáltalán nem zavarja az engedelmesség gondolata, ami Adoavert úgy taszítja. Valójában számára az természetesebb. Jóllehet ironikus módon ő épp az őrség kötelékében tett szert nagyobb önállóságra.
Miután beavatta az ifjút belső világa egy kis részletébe, onnan lehet tudni, hogy megbízik benne, hogy pusztán egy pillanatra bizonytalanodik el így utólag, de aztán végül nem érez megbánást, hogy mindezt megosztotta. Finom, hálás kis mosollyal fogadja a fiú válaszát és előadásmódját, ami a titoktartást illeti. Meg persze, hogy egyáltalán meghallgatta őt.
Aztán következik a várva várt varázsbemutató második fejezete, ami nem kevésbe nyűgözi le Garsint, mint az első.
Érdeklődve hallgatja Adoaver magyarázatát, hogy mit is csinált és milyen helyzetekben lehet hasznos ez a "trükk". Majd mikor a fiú arról beszél, hogy ezt a varázslatot könnyebben sajátította el, mint a másikat, egy-két pillanatig eltart, míg leesik neki, hogy Adoaver miért bámul olyan... erőteljesen. Viszont akkor annál nagyobbat üt a felismerés: Garsin elneveti magát. És mintha valahányszor visszanéz az ifjúra, mindig csak jobban nevetne.*
- Mmm... igen, ez lehet a titka! - *Mondja továbbra is felettébb jókedvűen, bólogatva, mikor képes megszólalni. Még a mindig szomorúnak és fáradtnak tetsző tekintete is megélénkül a nevetésben.
Aztán csillapodik azért lassan, ám mikor Adoaver ismét előáll egy rejtett humoros utalással és kimondja a "villogás" szót, Garsin talán akkor is egyből ugrana rá, ha valójában nem lett volna szándékos a kifejezésmód. Úgyhogy ismét fölkacag és keresi is Adoaver ábrázatán, hogy jól értette-e, tényleg szándékosan mondta-e így a fiú, vagy csak jól jött ki?
Azért figyelni is próbál mindarra, amit az ifjú még mond ezek után, csak magában vigyorog tovább, meg a szemét dörzsöli meg. Talán mert tényleg annyira ritkán nevet, talán a fáradtság is, de kicsit sírnia is kell a jókedv mellett. Ám egyébként jól érzi magát.
Aztán a lopott szemdörgölésből ismét odapillant Adoaver arcára, aki épp anyagi segítséget kínál. Ettől egyből vissza is tér a komolysága. Vagyis hát inkább zavarba jön. De csak egy pillanatig töpreng.*
- Megleszek, köszönöm. - *Feleli őszintén hálásan. Bár a fiú a fején találta a szöget, eléggé meglepte őt a váratlan ajánlatával. Viszont nem tudná elfogadni a pénzét. Talán bízik benne, de az ilyesmi túl mély élményeket hagyott már benne a rosszabb fajtából. Az ő világában soha semmit nem adnak ingyen, de még kölcsönbe sem. Óvatos.
A pénz ugyan tényleg jól jönne. De abban bízik, hogy valahogy kihúzza a következő fizetésig, vagy legrosszabb esetben megpróbál előleget kérni. Viszont ez tényleg a végső megoldás... Most igyekszik inkább nem is nagyon gondolni rá, mert elfogja a szégyenérzet. Soha nem fordult még elő vele, hogy ekkora összeget kiadott volna a kezéből, vagy hogy tovább nyújtózkodott volna, mint ameddig a takarója ér. Bántja a saját felelőtlensége és nem szeretné túlságosan nyilvánvalóvá tenni.*
- Tényleg köszönöm. - *Ismétli meg még egyszer, és ezzel rövidre is zárja ezt a dolgot. És áttér a többi fölvetésre...*
- Nekem más varázslat még nem sikerült. - *Kezd bele.*
- Ez is csak tegnap este... De néhánynak még utánajártam, csináltam jegyzeteket és másolatokat, és valamennyire értem is, hogy mit és hogyan kellene... Talán ha gyakorlom, ezeket is megtanulom már otthon. - *Magyarázza, s ha valami enyhíti a kellemetlen érzéseit, akkor az ez, hogy azért mégsem teljesen fölösleges dolgokra költekezett ostoba asszony módjára. Csak mégis: jobban át kellett volna ezt gondolnia és mérlegelnie, hogy a többek között hiányos ruhatára így tél előtt talán nagyobb fontossággal bír, mint a varázslatokról szóló tudásanyaghoz való hozzáférés megvásárlása.*
- Én is. - *Feleli már később, ami azt a reményt illeti, hogy viszonylag gyakran összefuthatnak még a városban.
Majd hallgatja az ifjú könyvtárral kapcsolatos tapasztalatait.*
- Van néhány varázslással foglalkozó könyv is. Bár azok ott is pénzbe kerülnek. Ugyan csak szakrális varázslatokat lehet tanulni, de van néhány általánosabb könyv, ami a mágiáról magáról szól, hogy hogyan lehet irányítani, a meditálásról... Némelyik ugyanaz volt, mint a toronyban, felismertem őket. - *Magyarázza, mert sokat ugyan nem tanult korábban, de ezekből az olvasmányokból épp volt alkalma párba belepillantani, mert ezek annyira nem voltak drágák, s egynéhány tényleg szembejött vele a toronyban is. Ezek azok, melyek az affinitás fejlesztésével foglalkoznak mind elméleti mind gyakorlati szinten.*
- Mmm... Igen. Ilyenek vannak. Vannak felettesek, akiknek engedelmeskedni kell. - *Bólogat.* - Bár nekem még csak a kiképzőimre kellett figyelnem, meg a parancsnokra... Viszont ha már igazán dolgozni fogok, azt hiszem tényleg így lesz, ahogy mondod. De végtére minden munkában így van ez, nem? - *Töpreng és fejteget, közben egészen megfeledkezik róla, hogy Adoaver talán nem is tudhatja milyen ez, ha eddigi életében még sosem kellett dolgoznia, vagy legalábbis nem egy főnök, egy magasabb rangú valaki beosztásában. Bár, ha tanítói voltak az ifjúnak, az is lehetett hasonló.
Garsint meg igazából egyáltalán nem zavarja az engedelmesség gondolata, ami Adoavert úgy taszítja. Valójában számára az természetesebb. Jóllehet ironikus módon ő épp az őrség kötelékében tett szert nagyobb önállóságra.
Miután beavatta az ifjút belső világa egy kis részletébe, onnan lehet tudni, hogy megbízik benne, hogy pusztán egy pillanatra bizonytalanodik el így utólag, de aztán végül nem érez megbánást, hogy mindezt megosztotta. Finom, hálás kis mosollyal fogadja a fiú válaszát és előadásmódját, ami a titoktartást illeti. Meg persze, hogy egyáltalán meghallgatta őt.
Aztán következik a várva várt varázsbemutató második fejezete, ami nem kevésbe nyűgözi le Garsint, mint az első.
Érdeklődve hallgatja Adoaver magyarázatát, hogy mit is csinált és milyen helyzetekben lehet hasznos ez a "trükk". Majd mikor a fiú arról beszél, hogy ezt a varázslatot könnyebben sajátította el, mint a másikat, egy-két pillanatig eltart, míg leesik neki, hogy Adoaver miért bámul olyan... erőteljesen. Viszont akkor annál nagyobbat üt a felismerés: Garsin elneveti magát. És mintha valahányszor visszanéz az ifjúra, mindig csak jobban nevetne.*
- Mmm... igen, ez lehet a titka! - *Mondja továbbra is felettébb jókedvűen, bólogatva, mikor képes megszólalni. Még a mindig szomorúnak és fáradtnak tetsző tekintete is megélénkül a nevetésben.
Aztán csillapodik azért lassan, ám mikor Adoaver ismét előáll egy rejtett humoros utalással és kimondja a "villogás" szót, Garsin talán akkor is egyből ugrana rá, ha valójában nem lett volna szándékos a kifejezésmód. Úgyhogy ismét fölkacag és keresi is Adoaver ábrázatán, hogy jól értette-e, tényleg szándékosan mondta-e így a fiú, vagy csak jól jött ki?
Azért figyelni is próbál mindarra, amit az ifjú még mond ezek után, csak magában vigyorog tovább, meg a szemét dörzsöli meg. Talán mert tényleg annyira ritkán nevet, talán a fáradtság is, de kicsit sírnia is kell a jókedv mellett. Ám egyébként jól érzi magát.
Aztán a lopott szemdörgölésből ismét odapillant Adoaver arcára, aki épp anyagi segítséget kínál. Ettől egyből vissza is tér a komolysága. Vagyis hát inkább zavarba jön. De csak egy pillanatig töpreng.*
- Megleszek, köszönöm. - *Feleli őszintén hálásan. Bár a fiú a fején találta a szöget, eléggé meglepte őt a váratlan ajánlatával. Viszont nem tudná elfogadni a pénzét. Talán bízik benne, de az ilyesmi túl mély élményeket hagyott már benne a rosszabb fajtából. Az ő világában soha semmit nem adnak ingyen, de még kölcsönbe sem. Óvatos.
A pénz ugyan tényleg jól jönne. De abban bízik, hogy valahogy kihúzza a következő fizetésig, vagy legrosszabb esetben megpróbál előleget kérni. Viszont ez tényleg a végső megoldás... Most igyekszik inkább nem is nagyon gondolni rá, mert elfogja a szégyenérzet. Soha nem fordult még elő vele, hogy ekkora összeget kiadott volna a kezéből, vagy hogy tovább nyújtózkodott volna, mint ameddig a takarója ér. Bántja a saját felelőtlensége és nem szeretné túlságosan nyilvánvalóvá tenni.*
- Tényleg köszönöm. - *Ismétli meg még egyszer, és ezzel rövidre is zárja ezt a dolgot. És áttér a többi fölvetésre...*
- Nekem más varázslat még nem sikerült. - *Kezd bele.*
- Ez is csak tegnap este... De néhánynak még utánajártam, csináltam jegyzeteket és másolatokat, és valamennyire értem is, hogy mit és hogyan kellene... Talán ha gyakorlom, ezeket is megtanulom már otthon. - *Magyarázza, s ha valami enyhíti a kellemetlen érzéseit, akkor az ez, hogy azért mégsem teljesen fölösleges dolgokra költekezett ostoba asszony módjára. Csak mégis: jobban át kellett volna ezt gondolnia és mérlegelnie, hogy a többek között hiányos ruhatára így tél előtt talán nagyobb fontossággal bír, mint a varázslatokról szóló tudásanyaghoz való hozzáférés megvásárlása.*
- Én is. - *Feleli már később, ami azt a reményt illeti, hogy viszonylag gyakran összefuthatnak még a városban.
Majd hallgatja az ifjú könyvtárral kapcsolatos tapasztalatait.*
- Van néhány varázslással foglalkozó könyv is. Bár azok ott is pénzbe kerülnek. Ugyan csak szakrális varázslatokat lehet tanulni, de van néhány általánosabb könyv, ami a mágiáról magáról szól, hogy hogyan lehet irányítani, a meditálásról... Némelyik ugyanaz volt, mint a toronyban, felismertem őket. - *Magyarázza, mert sokat ugyan nem tanult korábban, de ezekből az olvasmányokból épp volt alkalma párba belepillantani, mert ezek annyira nem voltak drágák, s egynéhány tényleg szembejött vele a toronyban is. Ezek azok, melyek az affinitás fejlesztésével foglalkoznak mind elméleti mind gyakorlati szinten.*
1713. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-11 16:47:06
Üzenet elküldve: 2021-12-11 16:47:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Kezd elgondolkodni azon, hogy valóban nagy nehézségekbe kerül megértetnie magát. Lehet hogy komplex varázslatok helyett egy társalgásjavító kalauzt kellett volna fölvennie.*
- Társas események alatt többemberes missziókat értek, vagy napi feladatokat ahol egyszerre többen vannak egy helyen. Szóval nem egyedül, hanem valaki magasabb pozíciójú felettessel vagy összerakva, aki természetesen egyáltalán nem bízik benned. Semmi különös. *Feleli úgy, mintha egy könyvből olvasná fel ezt. Maga az elképzelés is már kihozza belőle ezt a lélekölő érzést. Ismételten sikeresen meggyőzi magát, hogy nem a barakkban van az ő helye.
Mikor Garsin beszélni kezd, amit ő úgy vél, városban töltött mindennapjairól, ő maga száját becsukva, türelmesen és kíváncsian figyel, nem igyekszik őt félbeszakítani; kiolvassa a levegőben, hogy kissé intimebb témára jutott lehetősége fülét nyitva tartani, és emiatt a fennkölt srác hálás is társának, de pont amiatt, mivel nem teljesen biztos, kiérdemelte e a bizalmát. Esetenként hümmögéssel reagál és bólogat, jelezve neki arra, hogy figyel. És amiket hall, ahhoz még viszonyulni is tud: bizonyítási szándék, de ráadásként ok nélküli szégyenérzet... az egyik legalább megvan. Érett annyira ő, hogy elmélkedései közben önértékeléssel is szembenézzen. El is szomorodik, hallva hogy társa valóban nagy megmérettetéssel áll szemben, hogy kis idő alatt letegyen valamit az asztalra, legalább saját maga vagy parancsnoka érdekében. Sokkalta érettebb is, mint maga.*
- Számon örök lakat. *Ígéri egy ünnepélyes bólintás közepette, hogy megnyugtassa a katonát. Sem oka, sem lehetősége sincs kinek elkezdeni hablatyolnia erről, úgyhogy garantálhatja a lánynak, hogy amaz titkai nála maradnak.
És bajba sem szeretne kerülni a városőrökkel.
Mégiscsak sikerült kiegyenesíteni következő lépéseiket, emiatt pedig önelégült mosollyal fordul Garsinhoz kérdései hallatán:*
- Párologtatás! *Nyilvánosítja ki tettét, magabiztosan intve közben neki, hogy nyugodtan lépjenek tovább az immáron száraz kis lyukak felé.* - Tökéletes egy kiöntött kancsó tartalmának feltakarítására vagy rögtönzött ruhaszárításra, bár tavakat nem lehet vele fölszívni. Meglepően könnyebben ment sikerült megtanulnom, mint az előzőt. Talán mert jól tudom ezt csinálni! *A varázslathoz használt, erélyes tekintettel néz Garsinra egy másodperc erejéig, majd nevet hozzá.* - Van egy olyan sejtésem, hogy neked is van egy pár trükk a tarsolyodban amit még nem mutattál, vagy ha nem, akkor egyhamar előállsz vele a következő látogatás után. Ki tudja, talán még út közben lesz lehetőséged "villogni" *Hatásszünet* - velük. És elég biztos vagyok benne, hogy később még sok pácból fogjuk tudni ezekkel kihúzni magunkat, mert nem hiszek a pénz-és időkidobásban. Mellesleg, épp lábon vagy vagyonilag? A könyvtár kíméletlen volt. Ki tudlak segíteni, ha nem... *Nem próbál nyilvánvaló tekintetet venni társa megviselt ruháin lévő kis részletekre, főleg a cipellőre, de ábrázata el-elcsúszik abba az irányba. Egymáshoz közelebb növésük csak emeli Adoaver lelkiismeretfurdalását világi vagyonkülönbségük miatt, nem röstellne ellepni társát egy pénzkupacban ha amaz igent mondana rá.
Egy kis idő eltelik útközben, mikor a következő szóváltásra kerül sor. Észleli, hogy az idefele tartó útjukhoz képest jóval beszédesebbek, ezt jó jelnek tartja. Mondjuk amit most hallott, attól kissé visszavesződik jókedve.*
- Igen, hát persze! *Ezt most nem sikerült olyan magabiztossággal kijelentenie, mint általában.* - Ezután nincs miért kint járkálgatnom egy darabig, úgyhogy Artheniorban maradok. Remélem. *De bármi előfordulhat, és nem csaphatja be magát ezzel. Egy rossz éjszaka, egy rossz döntés, egy téves kanyar, és megint egy isten háta mögötti idegen helyen bámulhat körbe mindent, egyedül. De inkább tereli elfelé gondolatait, válaszolva Garsin kérdésére.*
- Hazudnék, ha azt mondom, ismerem az első polcon kívül azt a helyet. Örültem, hogy a fogadóig tudtam az utat és nem hittem, hogy ott különösebb varázslatokról szóló köteteket találok, úgyhogy azt a porfogót még nem jártam be rendesen.
*Kezd elgondolkodni azon, hogy valóban nagy nehézségekbe kerül megértetnie magát. Lehet hogy komplex varázslatok helyett egy társalgásjavító kalauzt kellett volna fölvennie.*
- Társas események alatt többemberes missziókat értek, vagy napi feladatokat ahol egyszerre többen vannak egy helyen. Szóval nem egyedül, hanem valaki magasabb pozíciójú felettessel vagy összerakva, aki természetesen egyáltalán nem bízik benned. Semmi különös. *Feleli úgy, mintha egy könyvből olvasná fel ezt. Maga az elképzelés is már kihozza belőle ezt a lélekölő érzést. Ismételten sikeresen meggyőzi magát, hogy nem a barakkban van az ő helye.
Mikor Garsin beszélni kezd, amit ő úgy vél, városban töltött mindennapjairól, ő maga száját becsukva, türelmesen és kíváncsian figyel, nem igyekszik őt félbeszakítani; kiolvassa a levegőben, hogy kissé intimebb témára jutott lehetősége fülét nyitva tartani, és emiatt a fennkölt srác hálás is társának, de pont amiatt, mivel nem teljesen biztos, kiérdemelte e a bizalmát. Esetenként hümmögéssel reagál és bólogat, jelezve neki arra, hogy figyel. És amiket hall, ahhoz még viszonyulni is tud: bizonyítási szándék, de ráadásként ok nélküli szégyenérzet... az egyik legalább megvan. Érett annyira ő, hogy elmélkedései közben önértékeléssel is szembenézzen. El is szomorodik, hallva hogy társa valóban nagy megmérettetéssel áll szemben, hogy kis idő alatt letegyen valamit az asztalra, legalább saját maga vagy parancsnoka érdekében. Sokkalta érettebb is, mint maga.*
- Számon örök lakat. *Ígéri egy ünnepélyes bólintás közepette, hogy megnyugtassa a katonát. Sem oka, sem lehetősége sincs kinek elkezdeni hablatyolnia erről, úgyhogy garantálhatja a lánynak, hogy amaz titkai nála maradnak.
És bajba sem szeretne kerülni a városőrökkel.
Mégiscsak sikerült kiegyenesíteni következő lépéseiket, emiatt pedig önelégült mosollyal fordul Garsinhoz kérdései hallatán:*
- Párologtatás! *Nyilvánosítja ki tettét, magabiztosan intve közben neki, hogy nyugodtan lépjenek tovább az immáron száraz kis lyukak felé.* - Tökéletes egy kiöntött kancsó tartalmának feltakarítására vagy rögtönzött ruhaszárításra, bár tavakat nem lehet vele fölszívni. Meglepően könnyebben ment sikerült megtanulnom, mint az előzőt. Talán mert jól tudom ezt csinálni! *A varázslathoz használt, erélyes tekintettel néz Garsinra egy másodperc erejéig, majd nevet hozzá.* - Van egy olyan sejtésem, hogy neked is van egy pár trükk a tarsolyodban amit még nem mutattál, vagy ha nem, akkor egyhamar előállsz vele a következő látogatás után. Ki tudja, talán még út közben lesz lehetőséged "villogni" *Hatásszünet* - velük. És elég biztos vagyok benne, hogy később még sok pácból fogjuk tudni ezekkel kihúzni magunkat, mert nem hiszek a pénz-és időkidobásban. Mellesleg, épp lábon vagy vagyonilag? A könyvtár kíméletlen volt. Ki tudlak segíteni, ha nem... *Nem próbál nyilvánvaló tekintetet venni társa megviselt ruháin lévő kis részletekre, főleg a cipellőre, de ábrázata el-elcsúszik abba az irányba. Egymáshoz közelebb növésük csak emeli Adoaver lelkiismeretfurdalását világi vagyonkülönbségük miatt, nem röstellne ellepni társát egy pénzkupacban ha amaz igent mondana rá.
Egy kis idő eltelik útközben, mikor a következő szóváltásra kerül sor. Észleli, hogy az idefele tartó útjukhoz képest jóval beszédesebbek, ezt jó jelnek tartja. Mondjuk amit most hallott, attól kissé visszavesződik jókedve.*
- Igen, hát persze! *Ezt most nem sikerült olyan magabiztossággal kijelentenie, mint általában.* - Ezután nincs miért kint járkálgatnom egy darabig, úgyhogy Artheniorban maradok. Remélem. *De bármi előfordulhat, és nem csaphatja be magát ezzel. Egy rossz éjszaka, egy rossz döntés, egy téves kanyar, és megint egy isten háta mögötti idegen helyen bámulhat körbe mindent, egyedül. De inkább tereli elfelé gondolatait, válaszolva Garsin kérdésére.*
- Hazudnék, ha azt mondom, ismerem az első polcon kívül azt a helyet. Örültem, hogy a fogadóig tudtam az utat és nem hittem, hogy ott különösebb varázslatokról szóló köteteket találok, úgyhogy azt a porfogót még nem jártam be rendesen.
1712. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-10 21:36:27
Üzenet elküldve: 2021-12-10 21:36:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Ugyan nem veszi magára Adoaver furcsa hangulatát, azért kicsit nyugtalanítja, hogy mi baja lehet. Meg a válasszal sincs teljesen megelégedve, de végül elengedi a témát. S mivel úgy tűnik, ezzel valamennyire meg is nyugszik az ifjú, végül jó döntésnek találja ezt. Nem is töri meg a csöndet, hagyja hadd fújja ki magát békésen a másik, hátha utólag elmondja, mi volt a gond.
Ez aztán nem történik meg, de Adoaver látszólag már valamivel jobb hangulatban fordul felé egy kérdéssel, amit nem is rest megválaszolni.*
- Társas eseményekben? - *Kérdez vissza a megkötésekkel kapcsolatos magyarázat után, mert nem tudja, pontosan mire gondolhat a másik.*
- Nem tudom, milyen lesz, ha már elég... képzett leszek, hogy hasznomat is lássák. Egyelőre csak ezt a kutatást bízták rám, amiért a toronyba is jöttem. Egyébként a napjaim javát a könyvtárban és a gyakorlótéren töltöm. Utasítást nem igazán kaptam. Inkább csak... lehetőségeket. A parancsnok türelmes, azt mondta, bármit tanulhatok, amit szeretnék. Van hol aludnom, van hol ennem. Csak remélem, hogy egyszer tényleg meg tudom hálálni és jó városőr leszek. Ezért tanulok. - *Magyarázza egészen nyíltan, de Adoaver esetén már megkockáztatja. Tényleg ritkán adódik, hogy valakivel beszélhetne és megoszthatná ezeket.*
- Tudod, kicsit félek, hogy a parancsnokra szégyent hozok. Bár azt mondja, hogy bízik bennem és hogy sokra vagyok képes... de azt hiszem, leginkább csak azért lehetek az Alakulatban, mert törődik velem és nem akart szem elől téveszteni, gondoskodni akart rólam. Nem szeretném, hogy a többiek is ezt gondolják... bár talán már gondolják is, nem tudom. De nem akarom, hogy a parancsnokot emiatt gyengének gondolják. Érted?... Szóval minél gyorsabban szeretnék olyan lenni, aki képes is a városőri munkára. - *Könnyít a lelkén, még mindig merész őszinteséggel.*
- De ez maradjon kettőnk között, jó? - *Kéri a biztonság kedvéért a fiút. Bizalmat szavazott ugyan neki, ám nem szeretné, ha erről bárkinek is szót ejtene és a Wargok hírnevén vagy a parancsnok megítélésén csorba esne.
Mikor Adoaver megtorpan, maga is megáll egy lépés után és úgy néz vissza rá.*
- Mi a baj? - *Kérdi, de miután az ifjú ez után is csak meredten nézi a tócsákat, inkább követi a tekintetét. Majd fölszálló párát lát, míg a pocsolyák elillannak az ég felé.*
- Ezt te csináltad? - *Kapja vissza fejét, de most már viszonylag biztos benne, hogy mi történt.*
- Mit is csináltál pontosan? Mit tud ez a varázslat? - *Kíváncsiskodik, s minél többet találkozik a mágiával, annál inkább hámlik le róla a babonaság, s nyílik ki elméje a tudomány felé.
Lenyűgözi a fiú képessége, s hogy máris ennyi varázslatot tud. Érdekli, hogy ez mire is jó voltaképpen az ő ámulatba ejtésén kívül.
Később, mikor a távozásának körülményeit meséli el, s az ezzel kapcsolatos aggodalmát, Adoaver harcias, vagy épp védelmező megnyilvánulása egy kis mosolygásra készteti. Mókásnak találja a szándékot, de valójában inkább hálás érte. Persze, igénybe nem venné ezt a támogatást. Nem tudja, mi lesz, de a döntéséért mindenképpen vállalja a felelősséget, akár még a büntetést is. Bár őszintén nem számít ilyesmire, legfeljebb néhány elmarasztaló szóra, s abban bízik, hogy még ezt is enyhíteni tudja majd a jó hírekkel.
Hallgatja aztán Adoaver válaszát, s látja azt is, hogy a fiú rágódik a dolgon, de annyira nem aggódik érte. Megcsalja az a kevés, amit Adoaver megosztott magáról. Feltételezi, hogy az ifjú gondviselői továbbra is ellátják pénzzel és így Adoaver csak azon töpreng, hogy melyik fogadóban, milyen szálláshelyen rendezkedjen be.*
- Akkor még látjuk egymást. - *Jegyzi meg, amit ő ebből levett, s a leginkább elraktározott.*
- A könyvtárban voltál már? - *Érdeklődik, mert úgy hiszi, ez a másik számára is érdekes lehet, s úgy talán ott is folytathatnák a könyvek bújását, jó ok volna összefutni. Azt nem tudja, hogy ő maga a toronyba mikor jut el legközelebb. A helyzet az, hogy minden tartalékát fölélte. Van is némi bűntudata emiatt, mert az a pénz más fontos dolgokra kellett volna. Mondjuk egy új cipőre...
Ismét érzi, hogy tocsog a mocsárlében a lábbelin belül is.*
*Ugyan nem veszi magára Adoaver furcsa hangulatát, azért kicsit nyugtalanítja, hogy mi baja lehet. Meg a válasszal sincs teljesen megelégedve, de végül elengedi a témát. S mivel úgy tűnik, ezzel valamennyire meg is nyugszik az ifjú, végül jó döntésnek találja ezt. Nem is töri meg a csöndet, hagyja hadd fújja ki magát békésen a másik, hátha utólag elmondja, mi volt a gond.
Ez aztán nem történik meg, de Adoaver látszólag már valamivel jobb hangulatban fordul felé egy kérdéssel, amit nem is rest megválaszolni.*
- Társas eseményekben? - *Kérdez vissza a megkötésekkel kapcsolatos magyarázat után, mert nem tudja, pontosan mire gondolhat a másik.*
- Nem tudom, milyen lesz, ha már elég... képzett leszek, hogy hasznomat is lássák. Egyelőre csak ezt a kutatást bízták rám, amiért a toronyba is jöttem. Egyébként a napjaim javát a könyvtárban és a gyakorlótéren töltöm. Utasítást nem igazán kaptam. Inkább csak... lehetőségeket. A parancsnok türelmes, azt mondta, bármit tanulhatok, amit szeretnék. Van hol aludnom, van hol ennem. Csak remélem, hogy egyszer tényleg meg tudom hálálni és jó városőr leszek. Ezért tanulok. - *Magyarázza egészen nyíltan, de Adoaver esetén már megkockáztatja. Tényleg ritkán adódik, hogy valakivel beszélhetne és megoszthatná ezeket.*
- Tudod, kicsit félek, hogy a parancsnokra szégyent hozok. Bár azt mondja, hogy bízik bennem és hogy sokra vagyok képes... de azt hiszem, leginkább csak azért lehetek az Alakulatban, mert törődik velem és nem akart szem elől téveszteni, gondoskodni akart rólam. Nem szeretném, hogy a többiek is ezt gondolják... bár talán már gondolják is, nem tudom. De nem akarom, hogy a parancsnokot emiatt gyengének gondolják. Érted?... Szóval minél gyorsabban szeretnék olyan lenni, aki képes is a városőri munkára. - *Könnyít a lelkén, még mindig merész őszinteséggel.*
- De ez maradjon kettőnk között, jó? - *Kéri a biztonság kedvéért a fiút. Bizalmat szavazott ugyan neki, ám nem szeretné, ha erről bárkinek is szót ejtene és a Wargok hírnevén vagy a parancsnok megítélésén csorba esne.
Mikor Adoaver megtorpan, maga is megáll egy lépés után és úgy néz vissza rá.*
- Mi a baj? - *Kérdi, de miután az ifjú ez után is csak meredten nézi a tócsákat, inkább követi a tekintetét. Majd fölszálló párát lát, míg a pocsolyák elillannak az ég felé.*
- Ezt te csináltad? - *Kapja vissza fejét, de most már viszonylag biztos benne, hogy mi történt.*
- Mit is csináltál pontosan? Mit tud ez a varázslat? - *Kíváncsiskodik, s minél többet találkozik a mágiával, annál inkább hámlik le róla a babonaság, s nyílik ki elméje a tudomány felé.
Lenyűgözi a fiú képessége, s hogy máris ennyi varázslatot tud. Érdekli, hogy ez mire is jó voltaképpen az ő ámulatba ejtésén kívül.
Később, mikor a távozásának körülményeit meséli el, s az ezzel kapcsolatos aggodalmát, Adoaver harcias, vagy épp védelmező megnyilvánulása egy kis mosolygásra készteti. Mókásnak találja a szándékot, de valójában inkább hálás érte. Persze, igénybe nem venné ezt a támogatást. Nem tudja, mi lesz, de a döntéséért mindenképpen vállalja a felelősséget, akár még a büntetést is. Bár őszintén nem számít ilyesmire, legfeljebb néhány elmarasztaló szóra, s abban bízik, hogy még ezt is enyhíteni tudja majd a jó hírekkel.
Hallgatja aztán Adoaver válaszát, s látja azt is, hogy a fiú rágódik a dolgon, de annyira nem aggódik érte. Megcsalja az a kevés, amit Adoaver megosztott magáról. Feltételezi, hogy az ifjú gondviselői továbbra is ellátják pénzzel és így Adoaver csak azon töpreng, hogy melyik fogadóban, milyen szálláshelyen rendezkedjen be.*
- Akkor még látjuk egymást. - *Jegyzi meg, amit ő ebből levett, s a leginkább elraktározott.*
- A könyvtárban voltál már? - *Érdeklődik, mert úgy hiszi, ez a másik számára is érdekes lehet, s úgy talán ott is folytathatnák a könyvek bújását, jó ok volna összefutni. Azt nem tudja, hogy ő maga a toronyba mikor jut el legközelebb. A helyzet az, hogy minden tartalékát fölélte. Van is némi bűntudata emiatt, mert az a pénz más fontos dolgokra kellett volna. Mondjuk egy új cipőre...
Ismét érzi, hogy tocsog a mocsárlében a lábbelin belül is.*
1711. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-10 15:18:25
Üzenet elküldve: 2021-12-10 15:18:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
- Nem. És nem. *Csikorgatja fogait, miközben emlékezteti magát, hogy mikor legközelebb előveszi azt a papírost, az ezer darabbá legyen tépve, és minél előbb tesztelje le rajta tűzmágiáit. Rendkívül ártatlan és befolyásolható volt, mikor először tette lábát a városba, úgyhogy eszébe se jutott kételkedni a kijelentésben, sőt, olyan komolynak vette, hogy súlyosan hátráltatta az abból eredő elővigyázatosság kutakodásait. Hogy milyen ostobának érzi most magát, arra nincsen köznyelvi kifejezés.*
- Megkötve. *Ismétli kijelentését, és gyorsan kibővíti.* - Nem tartanak egy helyen, nem mondják meg, mit csináljak és mikor, és nem lihegnek a hátam mögött amikor társas eseményekben vagyok. *Szerinte valami ilyesmi hátrányai lehetnek az artheniori városőrségi állásnak.* - Vagy tévedek? Javíts ki, ha igen. *Közben kezdi egyre jobban zavarni, hogy a mennyiségben és hosszban növekvő víztesteket kerülgetnie kell. Egy különösen hosszas földszakasznál, ahol még a fák is el vannak hajolva az úttól, szabad teret adva az utóbbi napok esőinek, elfogy a kedve és türelme, és a szokásos szerpentines mozdulatok helyett megáll, és egy dühös, lyukat ütő tekintetet vet a kettejük előtt elterülő pocsolyarakásokra. Ugyan nem ad magyarázatot Garsinnak hogy mit csinál, de az eredménytől függően világos lesz, mire szánja el magát: varázsolni próbál. Ha sikerül is ez a varázslat, akkor a tócsák többsége egy szempillantás alatt felszárad. Ugyan a nagy latyaktengerek megmaradnak, de legalább egy-két tucat lépés erejéig nem kell folyton körbe járkálgatniuk. Siker esetén elégedettséggel konstatálja művét, társához fordul, az ő tervét végig hallgatva kommentálva:*
- Biztos örülni fognak még egy varázslónak a katonaságban. Büszke lehetsz magadra! És ha valóban elkezdik rágni a füled azért mert nem tudtál négyszemközt távozást kikérni, velem gyűlik meg a bajuk. *Morogja; el sem tudná hinni, ha ebből a szimpla okból is baj keletkezne odaát, csak nem lehetnek olyan formálisak. És hogy ő mit tervez?*
- Jó kérdés... annyi biztos, hogy itt még egy jó kis időt fogok tölteni, mert még vissza akarok menni a toronyba, és tudtommal ez a város van hozzá a legközelebb. Arthenior sem kis hely, hogy hova megyek, azt magam sem tudom... *Utóbbi mondata inkább rágódásként jön ki. Magának bevallva kissé el van veszve, hogy a lassan megszokott Pegazuson kívül hol hajtsa álomra fejét.*
A varázsló szabadon álló vízre szuggerál, melynek hatására maximum néhány liter víz pillanatok alatt elforr.
- Nem. És nem. *Csikorgatja fogait, miközben emlékezteti magát, hogy mikor legközelebb előveszi azt a papírost, az ezer darabbá legyen tépve, és minél előbb tesztelje le rajta tűzmágiáit. Rendkívül ártatlan és befolyásolható volt, mikor először tette lábát a városba, úgyhogy eszébe se jutott kételkedni a kijelentésben, sőt, olyan komolynak vette, hogy súlyosan hátráltatta az abból eredő elővigyázatosság kutakodásait. Hogy milyen ostobának érzi most magát, arra nincsen köznyelvi kifejezés.*
- Megkötve. *Ismétli kijelentését, és gyorsan kibővíti.* - Nem tartanak egy helyen, nem mondják meg, mit csináljak és mikor, és nem lihegnek a hátam mögött amikor társas eseményekben vagyok. *Szerinte valami ilyesmi hátrányai lehetnek az artheniori városőrségi állásnak.* - Vagy tévedek? Javíts ki, ha igen. *Közben kezdi egyre jobban zavarni, hogy a mennyiségben és hosszban növekvő víztesteket kerülgetnie kell. Egy különösen hosszas földszakasznál, ahol még a fák is el vannak hajolva az úttól, szabad teret adva az utóbbi napok esőinek, elfogy a kedve és türelme, és a szokásos szerpentines mozdulatok helyett megáll, és egy dühös, lyukat ütő tekintetet vet a kettejük előtt elterülő pocsolyarakásokra. Ugyan nem ad magyarázatot Garsinnak hogy mit csinál, de az eredménytől függően világos lesz, mire szánja el magát: varázsolni próbál. Ha sikerül is ez a varázslat, akkor a tócsák többsége egy szempillantás alatt felszárad. Ugyan a nagy latyaktengerek megmaradnak, de legalább egy-két tucat lépés erejéig nem kell folyton körbe járkálgatniuk. Siker esetén elégedettséggel konstatálja művét, társához fordul, az ő tervét végig hallgatva kommentálva:*
- Biztos örülni fognak még egy varázslónak a katonaságban. Büszke lehetsz magadra! És ha valóban elkezdik rágni a füled azért mert nem tudtál négyszemközt távozást kikérni, velem gyűlik meg a bajuk. *Morogja; el sem tudná hinni, ha ebből a szimpla okból is baj keletkezne odaát, csak nem lehetnek olyan formálisak. És hogy ő mit tervez?*
- Jó kérdés... annyi biztos, hogy itt még egy jó kis időt fogok tölteni, mert még vissza akarok menni a toronyba, és tudtommal ez a város van hozzá a legközelebb. Arthenior sem kis hely, hogy hova megyek, azt magam sem tudom... *Utóbbi mondata inkább rágódásként jön ki. Magának bevallva kissé el van veszve, hogy a lassan megszokott Pegazuson kívül hol hajtsa álomra fejét.*
A varázsló szabadon álló vízre szuggerál, melynek hatására maximum néhány liter víz pillanatok alatt elforr.
1710. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-08 23:46:50
Üzenet elküldve: 2021-12-08 23:46:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Bolyongók//
*Nem kétséges, hogy Rírion orra magasan van, legalábbis fizikailag. Ez kényelmetlen, ha fákkal benőtt helyen ágak csapják arcul a sudár elfet.*
- Azt meghiszem, hogy röhögne. Nem volnék ilyen bátor a jelenlétében. *Jegyzi meg a miheztartás végett.*
- Hogy jártas lennék a mágiában? Nem. Kicsit sem. *Rázza meg a fejét. Nem reklámozza, de olyannyira nem érti a mágia világát, hogy sokszor nem tudja eldönteni, milyen szóbeszédnek adhat hitelt és minek nem.*
- Hogy őket csodálod, nem csodálom. Hajjaj! Jó volna ekkora tudás, de még jobban örülnék a busás gázsinak, ami érte jár. Más talán jobban értékelné a mágiát önmaga szépségéért. Talán éppen Te. Vagy tévednék? *Kérdi vidám hangon. A tündérből kinézné a valódi elhívatottságot. Emellett létezik olyan mágia, ami Ríriont is elkötelezné a tanulás mellett, de azt nem a Mágustoronyban oktatják.*
- Ha italozásról van szó én nem kéretem magam. De különben sem hagynálak itt, Eeyrre mondom. *Belegondol, hogy neki is rémlik egy fogadó messzebb innen.*
- Ha ugyanarra gondolunk, odébb van még az a hely. Előbb kifogy a lábunk alól ez a bűzös ingovány. Aztán még sokat megyünk.
*Az ingoványban szinte minden egyforma. Rírion a távolba tekintve őrzi meg az irányérzékét. Mindig jegyzi, mi felé haladnak és minek vannak háttal. Egy ponton fordulhatnának a vadon felé is, de többen óva intették már attól, mióta Artheniorban él. Meg amúgy is, sörözés az új cél, nem gombázás. Ekkor még nem sejti az elf, hogy bizony bemerészkedik majd Erdőmélyére a nem túl távoli jövőben. Ha most mondaná neki valaki ezt, el se hinné.*
//Bolyongók//
*Nem kétséges, hogy Rírion orra magasan van, legalábbis fizikailag. Ez kényelmetlen, ha fákkal benőtt helyen ágak csapják arcul a sudár elfet.*
- Azt meghiszem, hogy röhögne. Nem volnék ilyen bátor a jelenlétében. *Jegyzi meg a miheztartás végett.*
- Hogy jártas lennék a mágiában? Nem. Kicsit sem. *Rázza meg a fejét. Nem reklámozza, de olyannyira nem érti a mágia világát, hogy sokszor nem tudja eldönteni, milyen szóbeszédnek adhat hitelt és minek nem.*
- Hogy őket csodálod, nem csodálom. Hajjaj! Jó volna ekkora tudás, de még jobban örülnék a busás gázsinak, ami érte jár. Más talán jobban értékelné a mágiát önmaga szépségéért. Talán éppen Te. Vagy tévednék? *Kérdi vidám hangon. A tündérből kinézné a valódi elhívatottságot. Emellett létezik olyan mágia, ami Ríriont is elkötelezné a tanulás mellett, de azt nem a Mágustoronyban oktatják.*
- Ha italozásról van szó én nem kéretem magam. De különben sem hagynálak itt, Eeyrre mondom. *Belegondol, hogy neki is rémlik egy fogadó messzebb innen.*
- Ha ugyanarra gondolunk, odébb van még az a hely. Előbb kifogy a lábunk alól ez a bűzös ingovány. Aztán még sokat megyünk.
*Az ingoványban szinte minden egyforma. Rírion a távolba tekintve őrzi meg az irányérzékét. Mindig jegyzi, mi felé haladnak és minek vannak háttal. Egy ponton fordulhatnának a vadon felé is, de többen óva intették már attól, mióta Artheniorban él. Meg amúgy is, sörözés az új cél, nem gombázás. Ekkor még nem sejti az elf, hogy bizony bemerészkedik majd Erdőmélyére a nem túl távoli jövőben. Ha most mondaná neki valaki ezt, el se hinné.*
1709. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-08 17:08:15
Üzenet elküldve: 2021-12-08 17:08:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
- De ezzel kapcsolatban? Akkor mégsem írnak ilyen tiltásról? - *Kíváncsiskodik tovább, mert ez tényleg fontos a számára. Nem érti, Adoaver miért ilyen titokzatos és miért rejtegeti annyira azt a pergament? Elég értetlenül és gyanakodva néz rá. Mindenesetre, ha erre választ kapott, akkor beletörődik, hogy nem tud meg többet. Majd a parancsnoknál még rákérdez a biztonság kedvéért, úgy véli, ő biztosan tud róla, ha van ilyen szabály a városon belül.
Így vagy úgy, de nyugtot hagy eztán Adoavernek, s míg az ifjú dúdolgat haladtukban, ő a gondolataiba merül, meg egyre feszültebben figyeli a környezetüket, egyaránt tartva a váratlan eseményektől és az eltévedéstől. De szerencsére az út egyelőre elég egyértelműen rajzolódik ki előttük.
Aztán Adoaver kérdez, ő meg töprengve fordul felé.*
- Megkötve? - *Kérdez vissza, mert továbbra sem tudja, a másiknak milyen elképzelései lehetnek. Viszont a megjegyzés őt is a körülmények átgondolására serkenti, részben e kötöttségekkel kapcsolatban is.*
- Levelet írtam a parancsnoknak a távozásomról, mert engedélyt kérni nem volt időm, nem volt a szálláshelyünkön. Nem tudom, ezzel hibát követtem-e el... De ha visszatérek, vele szeretnék beszélni. Elmondani, amit a kutatás során találtam, meg... hogy tudok varázsolni. - *Mondja ez utóbbit büszkén, de szégyenlősen. Nagyon szeretne már ott lenni és megmutatni Bredocnak, hogy igaza volt és nem kell teljesen csalódnia a belé vetett reményeiben. Persze, az egész még jobb volna, ha már úgy járulhatna a férfi elé, hogy az amulettet is használni tudja, de hiszi, hogy a parancsnok már így is büszke lesz rá. Szeretné, ha az volna... Szeretne értékesnek és hasznosnak látszani.*
- Aztán folytatom a tanulást, a kutatást és az edzést... amíg más feladatot nem kapok. - *Zárja tervei sorát, mert voltaképpen csak a korábbi rutinjához tervez visszatérni.*
- Te mit tervezel? Megírod a gondviselőidnek, hogy mennyit haladtál? Vagy meg is látogatod őket? Meddig maradsz Artheniorban? - *Viszonozza az érdeklődést. Úgy képzeli, az ifjú gondviselői is biztosan nagyon büszkék volnának a tanulmányaira. Arra pedig kimondottan kíváncsi, hogy Adoaver tervez-e visszamenni Lihanechbe, vagy most már Artheniorban telepedik le? Szó se róla, ez részben maga miatt is érdekli, bár ezt így nem feltétlenül fogalmazná meg egyelőre magának sem. Szeretné tudni, milyen gyakran találkozhat még Adoaverrel, hogy a korábbi nagy szavakból mennyi volt igaz, s mennyi csak a túlzó lelkesedés? Tényleg együtt tanulhatnak, s fejlődhetnek? Vagy örülhet, ha véletlenül valaha összefutnak még ezek után?*
- De ezzel kapcsolatban? Akkor mégsem írnak ilyen tiltásról? - *Kíváncsiskodik tovább, mert ez tényleg fontos a számára. Nem érti, Adoaver miért ilyen titokzatos és miért rejtegeti annyira azt a pergament? Elég értetlenül és gyanakodva néz rá. Mindenesetre, ha erre választ kapott, akkor beletörődik, hogy nem tud meg többet. Majd a parancsnoknál még rákérdez a biztonság kedvéért, úgy véli, ő biztosan tud róla, ha van ilyen szabály a városon belül.
Így vagy úgy, de nyugtot hagy eztán Adoavernek, s míg az ifjú dúdolgat haladtukban, ő a gondolataiba merül, meg egyre feszültebben figyeli a környezetüket, egyaránt tartva a váratlan eseményektől és az eltévedéstől. De szerencsére az út egyelőre elég egyértelműen rajzolódik ki előttük.
Aztán Adoaver kérdez, ő meg töprengve fordul felé.*
- Megkötve? - *Kérdez vissza, mert továbbra sem tudja, a másiknak milyen elképzelései lehetnek. Viszont a megjegyzés őt is a körülmények átgondolására serkenti, részben e kötöttségekkel kapcsolatban is.*
- Levelet írtam a parancsnoknak a távozásomról, mert engedélyt kérni nem volt időm, nem volt a szálláshelyünkön. Nem tudom, ezzel hibát követtem-e el... De ha visszatérek, vele szeretnék beszélni. Elmondani, amit a kutatás során találtam, meg... hogy tudok varázsolni. - *Mondja ez utóbbit büszkén, de szégyenlősen. Nagyon szeretne már ott lenni és megmutatni Bredocnak, hogy igaza volt és nem kell teljesen csalódnia a belé vetett reményeiben. Persze, az egész még jobb volna, ha már úgy járulhatna a férfi elé, hogy az amulettet is használni tudja, de hiszi, hogy a parancsnok már így is büszke lesz rá. Szeretné, ha az volna... Szeretne értékesnek és hasznosnak látszani.*
- Aztán folytatom a tanulást, a kutatást és az edzést... amíg más feladatot nem kapok. - *Zárja tervei sorát, mert voltaképpen csak a korábbi rutinjához tervez visszatérni.*
- Te mit tervezel? Megírod a gondviselőidnek, hogy mennyit haladtál? Vagy meg is látogatod őket? Meddig maradsz Artheniorban? - *Viszonozza az érdeklődést. Úgy képzeli, az ifjú gondviselői is biztosan nagyon büszkék volnának a tanulmányaira. Arra pedig kimondottan kíváncsi, hogy Adoaver tervez-e visszamenni Lihanechbe, vagy most már Artheniorban telepedik le? Szó se róla, ez részben maga miatt is érdekli, bár ezt így nem feltétlenül fogalmazná meg egyelőre magának sem. Szeretné tudni, milyen gyakran találkozhat még Adoaverrel, hogy a korábbi nagy szavakból mennyi volt igaz, s mennyi csak a túlzó lelkesedés? Tényleg együtt tanulhatnak, s fejlődhetnek? Vagy örülhet, ha véletlenül valaha összefutnak még ezek után?*
1708. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-08 15:08:56
Üzenet elküldve: 2021-12-08 15:08:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A közegváltozás nem várat magára: Az alattuk nyugvó földesúton csakhamar elkezdenek gyarapodni a pocsolyák, a levegő nehezebbé válik, a fák besűrűsödnek, nedvesek. Hát neki nem hiányzott az a terep.*
- Semmit, csak valamit félreolvastam. *Rázza meg a fejét, reménykedve, hogy ennyivel kielégíti a lány kíváncsiságát. Kezdene is újra dúdolgatni, amikor eszébe jut valami, olyasmi ami ezúttal nem félreértésben végződhet.*
- Akkor most mit fogsz csinálni? A városőrségtől jöttél, tehát sejtem hogy csak miattuk hagyhattad el a várost? Én is gondolkodom, hogyan tovább, de nekem legalább nincs megkötve a kezem... *Morfondírozik. Sejti, hogy Garsin szakmája számos felelősséggel jár, de azt nehezen tudja elképzelni, hogy ezután a túra után több hold erejéig csak járőrözne, vagy akármilyen elfoglaltságot adnak a katonáknak. Aztán hogy ő maga hová ered, az egy jó kérdés. Az erszénye sem végtelen, tehát előbb vagy utóbb el kéne helyezkednie valahova. Biztos van valamilyen munkahely vagy hivatásos csoport akik örülnének egy írnoknak, vagy egy tűzgyújtónak. Már ha ő nem halna bele az unalomba.*
*A közegváltozás nem várat magára: Az alattuk nyugvó földesúton csakhamar elkezdenek gyarapodni a pocsolyák, a levegő nehezebbé válik, a fák besűrűsödnek, nedvesek. Hát neki nem hiányzott az a terep.*
- Semmit, csak valamit félreolvastam. *Rázza meg a fejét, reménykedve, hogy ennyivel kielégíti a lány kíváncsiságát. Kezdene is újra dúdolgatni, amikor eszébe jut valami, olyasmi ami ezúttal nem félreértésben végződhet.*
- Akkor most mit fogsz csinálni? A városőrségtől jöttél, tehát sejtem hogy csak miattuk hagyhattad el a várost? Én is gondolkodom, hogyan tovább, de nekem legalább nincs megkötve a kezem... *Morfondírozik. Sejti, hogy Garsin szakmája számos felelősséggel jár, de azt nehezen tudja elképzelni, hogy ezután a túra után több hold erejéig csak járőrözne, vagy akármilyen elfoglaltságot adnak a katonáknak. Aztán hogy ő maga hová ered, az egy jó kérdés. Az erszénye sem végtelen, tehát előbb vagy utóbb el kéne helyezkednie valahova. Biztos van valamilyen munkahely vagy hivatásos csoport akik örülnének egy írnoknak, vagy egy tűzgyújtónak. Már ha ő nem halna bele az unalomba.*
1707. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-07 19:45:39
Üzenet elküldve: 2021-12-07 19:45:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 319
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Bolyongók//
*Úgy látszik, hogy emberére, vagyis hát inkább elfjére akadt, a lehető legjobb értelemben. Csak mosolyogva bólint, ahogy elteszi a saját térképét, majd kicsit megigazgatja a ruháit, s máris indulásra készen áll. Aztán pedig igazán jót kacag a másik tréfáján. Megszívleli, hogy jó ilyen kellemes társaság, már abból a rövidke pár pillanatból, amióta ismerik egymást. Mégis legtöbbször nyalga hosszúéletűeket lát, akik olyan magasan hordják az orrukat, hogy oda Merchen fel sem lát.*
-Szerintem aki ezt építette bizonyosan jót röhögne a magunkfajtán.
*Mosolyog, majd elindul a vidéken, lehetőleg a kitaposott ösvényeket követve, nem tervez eltévedni a mocsárban. Az hiányozna még csak.*
-Na és mondd csak te mi járatban vagy erre? Már persze azon túl, hogy tekeregsz mint jómagam. Netán jártas vagy a mágiában?
*Áll meg egy pillanatra, hogy szemöldökét felhúzva sandíthasson rá, majd tovább indul.*
-Igazán csodálom, akiknek megadatott hozzá az érzékük és tehetségük.
*Tudja ő azt nagyon jól, hogy talán elegendő kitartással, és még annál is több arannyal némileg tanulhatna pár apró trükköt, de igazi nagy, hatalmas varázsló sosem válhatna belőle. És meg sem próbálná, drágább az ő ideje annál.*
-Nem akarok hazudni, de mintha láttam volna valahol egy fogadót. Délibáb is lehetett.
*Vonja meg a vállát, de igazából már látja előre a szomorú sorsát, hogy hogy fog szomjazni egy jó hideg korsó sörre.*
-Ha esetleg elérnénk egyet a vendégem vagy, cserébe csak annyit kérek, hogy ne hagyj itt a mocsár közepén.
//Bolyongók//
*Úgy látszik, hogy emberére, vagyis hát inkább elfjére akadt, a lehető legjobb értelemben. Csak mosolyogva bólint, ahogy elteszi a saját térképét, majd kicsit megigazgatja a ruháit, s máris indulásra készen áll. Aztán pedig igazán jót kacag a másik tréfáján. Megszívleli, hogy jó ilyen kellemes társaság, már abból a rövidke pár pillanatból, amióta ismerik egymást. Mégis legtöbbször nyalga hosszúéletűeket lát, akik olyan magasan hordják az orrukat, hogy oda Merchen fel sem lát.*
-Szerintem aki ezt építette bizonyosan jót röhögne a magunkfajtán.
*Mosolyog, majd elindul a vidéken, lehetőleg a kitaposott ösvényeket követve, nem tervez eltévedni a mocsárban. Az hiányozna még csak.*
-Na és mondd csak te mi járatban vagy erre? Már persze azon túl, hogy tekeregsz mint jómagam. Netán jártas vagy a mágiában?
*Áll meg egy pillanatra, hogy szemöldökét felhúzva sandíthasson rá, majd tovább indul.*
-Igazán csodálom, akiknek megadatott hozzá az érzékük és tehetségük.
*Tudja ő azt nagyon jól, hogy talán elegendő kitartással, és még annál is több arannyal némileg tanulhatna pár apró trükköt, de igazi nagy, hatalmas varázsló sosem válhatna belőle. És meg sem próbálná, drágább az ő ideje annál.*
-Nem akarok hazudni, de mintha láttam volna valahol egy fogadót. Délibáb is lehetett.
*Vonja meg a vállát, de igazából már látja előre a szomorú sorsát, hogy hogy fog szomjazni egy jó hideg korsó sörre.*
-Ha esetleg elérnénk egyet a vendégem vagy, cserébe csak annyit kérek, hogy ne hagyj itt a mocsár közepén.
1706. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-07 15:23:28
Üzenet elküldve: 2021-12-07 15:23:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
- Erről nem tudtam. - *Ismeri be, s bár valahol értené ezt a döntést, most újonnan szerzett tudása birtokában lehangolja ez a hír, mert akkor be sem mutathatja társainak, hogy mire képes. Meg őszintén nem is érti, hogyan maradhatott le egy ennyire közismert szabályról, s hogy miért is nincs ez a törvények között?
Mikor Adoaver egy pergament vesz elő és kezdi olvasgatni, az előbbiek után magától értetődően összekapcsolja ezt a beszélgetésükkel.*
- Ez az a pergamen? - *Kérdi is, és igyekszik elkapni néhány részletet, az olvasmány felé lesve, de a fiú túl gyorsan elrakja. És mintha... feldúlt volna?*
- Mi a baj? Mit írtak? - *Kíváncsiskodik aggódva, nem értve a másik viselkedését. Hallotta ugyan a suttogást, de nem bír csak úgy túllendülni a dolgon. Érdekli, hogy mégis miről lehet szó, főleg, hogy most már őt is érintheti a téma.
Így indul hát az útjuk, s ahogy a toronytól és a parttól egyre távolabb kerülnek, úgy lesz a táj is egy kis derűsebb rész után egyre zordabb és kopárabb, a talaj meg iszamósabb... Várhatóan hamarosan ismét ködben járnak majd.*
- Erről nem tudtam. - *Ismeri be, s bár valahol értené ezt a döntést, most újonnan szerzett tudása birtokában lehangolja ez a hír, mert akkor be sem mutathatja társainak, hogy mire képes. Meg őszintén nem is érti, hogyan maradhatott le egy ennyire közismert szabályról, s hogy miért is nincs ez a törvények között?
Mikor Adoaver egy pergament vesz elő és kezdi olvasgatni, az előbbiek után magától értetődően összekapcsolja ezt a beszélgetésükkel.*
- Ez az a pergamen? - *Kérdi is, és igyekszik elkapni néhány részletet, az olvasmány felé lesve, de a fiú túl gyorsan elrakja. És mintha... feldúlt volna?*
- Mi a baj? Mit írtak? - *Kíváncsiskodik aggódva, nem értve a másik viselkedését. Hallotta ugyan a suttogást, de nem bír csak úgy túllendülni a dolgon. Érdekli, hogy mégis miről lehet szó, főleg, hogy most már őt is érintheti a téma.
Így indul hát az útjuk, s ahogy a toronytól és a parttól egyre távolabb kerülnek, úgy lesz a táj is egy kis derűsebb rész után egyre zordabb és kopárabb, a talaj meg iszamósabb... Várhatóan hamarosan ismét ködben járnak majd.*
1705. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-07 14:38:13
Üzenet elküldve: 2021-12-07 14:38:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
/Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
*Azelőtt - mi előtt is? - valószínűleg megütközve nézné a különös lényeket is és a holtestek is zavarnák, hiába gyilkolt sokszor. Nem néz végig önmagán, hiszen minden olyan, amilyennek azt megszokhatta, a meztelenség pedig éppúgy nem zavarja, mint ahogyan "azelőtt" sem.*
- Lyos'ara.
*Ismétli meg karcos hangján, amiben ismételten nem talál semmi furcsát, szokatlant.*
- És neked mi a neved, atyám?
*Megtudja az igazságot arról, hogy hogyan került erre a helyre, beavatást nyer származása történetébe is. Összevont szemöldökkel ízlelgeti, némán. Kutat ugyan az emlékei között, de nem talál semmit, csak teljes sötétséget és furcsa benyomásokat. Az igazság meg? Egyfelől megdöbbentő.*
- Feláldoztak.
*Hangjában csendül némi harag, de hát ki ne haragudna azokra, akik feláldozzák?*
- Miért akartak azok a fattyak megölni?
*Feláldozták és atyja életére törtek?! Vörös szeme dühösen villan meg. Nem esik nehezére az, hogy atyjaként gondoljon megmentőjére, teljesen helyénvalónak találja a megszólítást, tiszteletteljesen cseng a szájából.*
- Köszönöm, atyám!
*Közelebb lépne és atyja kezéért nyúlna, hálásan megszorítaná, hiszen mikor egykori társai magára hagyták, ő akkor is megmentette. Emlékszik ugyan valami fájdalomra, amit annak tud be, hogy feláldozták. A megmentésért hálás, azért pedig, hogy magára hagyták, bosszút esküszik.*
- Tudod a nevüket?
//Elveszve az időben...//
*Azelőtt - mi előtt is? - valószínűleg megütközve nézné a különös lényeket is és a holtestek is zavarnák, hiába gyilkolt sokszor. Nem néz végig önmagán, hiszen minden olyan, amilyennek azt megszokhatta, a meztelenség pedig éppúgy nem zavarja, mint ahogyan "azelőtt" sem.*
- Lyos'ara.
*Ismétli meg karcos hangján, amiben ismételten nem talál semmi furcsát, szokatlant.*
- És neked mi a neved, atyám?
*Megtudja az igazságot arról, hogy hogyan került erre a helyre, beavatást nyer származása történetébe is. Összevont szemöldökkel ízlelgeti, némán. Kutat ugyan az emlékei között, de nem talál semmit, csak teljes sötétséget és furcsa benyomásokat. Az igazság meg? Egyfelől megdöbbentő.*
- Feláldoztak.
*Hangjában csendül némi harag, de hát ki ne haragudna azokra, akik feláldozzák?*
- Miért akartak azok a fattyak megölni?
*Feláldozták és atyja életére törtek?! Vörös szeme dühösen villan meg. Nem esik nehezére az, hogy atyjaként gondoljon megmentőjére, teljesen helyénvalónak találja a megszólítást, tiszteletteljesen cseng a szájából.*
- Köszönöm, atyám!
*Közelebb lépne és atyja kezéért nyúlna, hálásan megszorítaná, hiszen mikor egykori társai magára hagyták, ő akkor is megmentette. Emlékszik ugyan valami fájdalomra, amit annak tud be, hogy feláldozták. A megmentésért hálás, azért pedig, hogy magára hagyták, bosszút esküszik.*
- Tudod a nevüket?
1704. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-07 12:29:36
Üzenet elküldve: 2021-12-07 12:29:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi, Frandr, Quantall//
*A hiány fájdalma telepedik a mocsárra, amely most nem a szagos miazmát eregető ingoványból szivárog, hanem mintha a csapatból törne fel. A hiány, hogy Alyo nélkül tértek vissza, a hiány, hogy a társuk már nincs többé. Az elme küzd a véges ellen, megoldást keres, hogy elkerülje a szembenézést a történtekkel. Mindenki úgy dolgozza fel ahogy tudja. Van aki sír, van aki kacag és van aki néma.
Krestvir is válaszok és megoldások után kutat, de az apó csak egy kurta bólintással felel. És abban minden benne van. Az átjárás már biztonságos, vissza már nem tudnak menni és nem is biztos, hogy értelme lenne. Ahroius tekintetében is szomorúság honol, megérti a visszatérők fájdalmát, ám ettől még harag célpontjává válik.
Laor haragja is az apó felé irányul, aki állja a pillantását, de nem válaszol. Bölcsebb annál, minthogy feszítse az amúgy is feszes húrt.*
- Igen. *Válaszol azonnal. Gondolkodnia sem kell.*
- Ebben a világban élő nem élhet meg odaát, ahogy ők sem élhetnek itt. Ezért kellett nekik a kapu, az ő világuk egy szeletkéje. *Egészíti ki a válaszát. Nem tud mindent, de elég sokat tud a démoni világról, hisz az ő dolguk volt az átjáró őrzése. Frandr szavaira is csak egy bólintással felel. A csapat számára most minden szó üres, bármit is mondhatna. Ők csak az Őrzők, hogy a csapat lezárta az átjárót, számukra pozitív, de nem ők kérték, de ezt nem veti a jelenlévők szemére. A lélek sebeinek gyógyulására nincs mágia, csak az idő tud gyógyír lenni rá. Quantall is néma marad azután, hogy Ahroius a helyére teszi a vállát, neki sincs kedve beszélni.*
- Ideje hazatérnetek. *Szólal meg az apó halk sóhajjal kísérve szavait. A csapat megtette a feladatát, ám ettől még az Őrzőknek van más feladatuk is. A világban máshol is nyílnak ilyen átjárók, amelyeket őrizni kell. Most egy bezárult, egy csatát megnyertek, de a háborúnak még koránt sincs vége.
Nincs olyan jutalom, kincs vagy gazdagság, ami most enyhítene a csapat lelkén esett seben, ám ahol egykor az átjáró nyílt, most fura szoborcsoport jelenik meg. Az obszidiánból faragott, tökéletesen élethű arányokkal megáldott szobrok állnak körben, hogy emléket állítsanak azoknak, akiknek köszönhetően most már biztonságos a vidék a démonoktól.
Egy zsoldos, aki mesterkardját tartva áll harcra készen két medvealak előtt, amelyek egy lányt és egy férfit tartanak mancsaikban. A lány és a férfi testéből pedig embertelen lények törnek elő, lehántva magukról azok bőrét, hogy alóla démoni lényekké váljanak.
Egy mélységi, aki csodás páncélban áll egy lépcső tetején, amelyet démonfarkasok vesznek körül. A sötételf díszes kardját, markolatán növénymotívumokkal, emeli a magasba, harciasan néz szembe a rá törő veszéllyel. Feje körül obszidiánból faragott fénykoszorú,
A farkasokkal átellenes oldalon egy horpadt lábszárvédős harcos áll, ugyancsak démonfarkasoktól körülvéve. Egyik kezében fokos, másikban kard. A férfi szája diadalmas kiáltásra nyílik, látszik, hogy elemében van, az arcot mintha sziklából faragták volna ki. Büszkén dülleszti ki mellkasát készen minden akadályt leküzdeni.
A körben áll egy apró tündéralak is, egy gyermeki tekintetű, apró, de dús ajkú lány. Törékenynek tűnik, ám az őt körülvevő borzalmak ellenére is hősiesen állja a sarat. Kezeiben bájitalos flaskák, amelyekből egyet épp hajításra emel, hogy társai felé dobja, segítse őket a démonokkal vívott harcban.
A szoborcsoport közepén egy alacsony, kissé ellenszenvesnek tűnő alak áll ugyancsak fekete obszidiánból megálmodva. Arcán összepontosítás, ahogy felfelé néz feltartott kezére, amelyben ragyogónak ható fényvirág nyílik épp, tökéletes másolása valamiféle mágiának. Az alak vállán apró manó áll, kezeiben egy-egy kis késsel néz ellenségeik felé.
A körben álló szobrok felett magasan pedig egy utolsó áll. Vékony obszidián szál tartja a magasban, szinte nem is látható. Egy levegőben úszó félvér lány alakja az. Mindkét kezében tőrökkel szeli át a teret, háta megfeszül, lábai mintha még a levegőben is járnának, mozgatva őt előre. Arcán a mindent feláldozók feszültsége, vörös szemében elszántság.
Ezekről a szobrokról a csapat tagjai nem tudnak, hisz ők most épp a helyszíntől távolabb állnak Ahroius társaságában, aki egy fáradtnak tűnő intéssel engedi útjukra őket. Az intésre újra köd veszi körbe őket és mire eszmélnének mind hirtelen a Vashegy erdőjében találják magukat, nem messze az erődtől.
Fülükben még cseng Ahroius egy mondata.*
- Jó utat, kalandorok, hosszú utat tettetek meg.
*Hisz odaát másképp telik az idő, míg ők talán egy hata lehettek ott, a való világban azóta sokkal több idő telt el, de hogy mennyi, annek kiderítése már a csapat tagjaira vár.*
//Alyo//
*A lány felkel az asztalról és végignéz magán. Mintha hosszú - ötéves? - álomból tért volna magához, kissé kába még, de gyorsan alkalmazkodik. A kámzsás alak visszatér a lombikokkal teli asztal mellé, kurta lábú, szájnélküli, óriás szemű szolgadémonok érkeznek és kihúzzák az élettelen testeket a helyiségből.*
- Kérdezz, leányom. *Válaszol háttal állva a kámzsás. A kérdésre viszont az égő szempár a sötétségbe vesző csuklya mélyén felé fordul.*
- Lyos'ara a neved. *Lép hozzá és pergamenszerű bőrrel vont, karmos kezével megsimítja a lány állát.*
- Gondolom, sok kérdésed van még. *Fordul vissza a lombikok felé, de megáll az asztalnál, hogy újra Lyos'arára nézzen.*
- A leányom vagy, de nem én nemzettelek. Én arra képtelen lennék. A felső világokból érkeztél egy csapatnyi percéletű paránnyal, akik azért jöttek, hogy megöljenek engem. Te is azért jöttél. *Mondja szomorúnak ható hangon.*
- De nem jártatok sikerrel, ám a társaid menekülés közben magadra hagytak, hogy itt halj meg, közöttünk, feláldoztak, hogy ők menekülhessenek. Ám én kegyes voltam, megláttam benned az erőt és megmentettelek, saját véremből adtam neked, hogy életben maradhass. Így lettél a leányom. *Mondja el idegen hangokkal terhes szavakkal. A pikkelyes bőrű lány nem talál igazságtalant az elmondottakban, bár talán nem is tudna és nem is keresne.*
- Most már ide tartozol.
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi, Frandr, Quantall//
*A hiány fájdalma telepedik a mocsárra, amely most nem a szagos miazmát eregető ingoványból szivárog, hanem mintha a csapatból törne fel. A hiány, hogy Alyo nélkül tértek vissza, a hiány, hogy a társuk már nincs többé. Az elme küzd a véges ellen, megoldást keres, hogy elkerülje a szembenézést a történtekkel. Mindenki úgy dolgozza fel ahogy tudja. Van aki sír, van aki kacag és van aki néma.
Krestvir is válaszok és megoldások után kutat, de az apó csak egy kurta bólintással felel. És abban minden benne van. Az átjárás már biztonságos, vissza már nem tudnak menni és nem is biztos, hogy értelme lenne. Ahroius tekintetében is szomorúság honol, megérti a visszatérők fájdalmát, ám ettől még harag célpontjává válik.
Laor haragja is az apó felé irányul, aki állja a pillantását, de nem válaszol. Bölcsebb annál, minthogy feszítse az amúgy is feszes húrt.*
- Igen. *Válaszol azonnal. Gondolkodnia sem kell.*
- Ebben a világban élő nem élhet meg odaát, ahogy ők sem élhetnek itt. Ezért kellett nekik a kapu, az ő világuk egy szeletkéje. *Egészíti ki a válaszát. Nem tud mindent, de elég sokat tud a démoni világról, hisz az ő dolguk volt az átjáró őrzése. Frandr szavaira is csak egy bólintással felel. A csapat számára most minden szó üres, bármit is mondhatna. Ők csak az Őrzők, hogy a csapat lezárta az átjárót, számukra pozitív, de nem ők kérték, de ezt nem veti a jelenlévők szemére. A lélek sebeinek gyógyulására nincs mágia, csak az idő tud gyógyír lenni rá. Quantall is néma marad azután, hogy Ahroius a helyére teszi a vállát, neki sincs kedve beszélni.*
- Ideje hazatérnetek. *Szólal meg az apó halk sóhajjal kísérve szavait. A csapat megtette a feladatát, ám ettől még az Őrzőknek van más feladatuk is. A világban máshol is nyílnak ilyen átjárók, amelyeket őrizni kell. Most egy bezárult, egy csatát megnyertek, de a háborúnak még koránt sincs vége.
Nincs olyan jutalom, kincs vagy gazdagság, ami most enyhítene a csapat lelkén esett seben, ám ahol egykor az átjáró nyílt, most fura szoborcsoport jelenik meg. Az obszidiánból faragott, tökéletesen élethű arányokkal megáldott szobrok állnak körben, hogy emléket állítsanak azoknak, akiknek köszönhetően most már biztonságos a vidék a démonoktól.
Egy zsoldos, aki mesterkardját tartva áll harcra készen két medvealak előtt, amelyek egy lányt és egy férfit tartanak mancsaikban. A lány és a férfi testéből pedig embertelen lények törnek elő, lehántva magukról azok bőrét, hogy alóla démoni lényekké váljanak.
Egy mélységi, aki csodás páncélban áll egy lépcső tetején, amelyet démonfarkasok vesznek körül. A sötételf díszes kardját, markolatán növénymotívumokkal, emeli a magasba, harciasan néz szembe a rá törő veszéllyel. Feje körül obszidiánból faragott fénykoszorú,
A farkasokkal átellenes oldalon egy horpadt lábszárvédős harcos áll, ugyancsak démonfarkasoktól körülvéve. Egyik kezében fokos, másikban kard. A férfi szája diadalmas kiáltásra nyílik, látszik, hogy elemében van, az arcot mintha sziklából faragták volna ki. Büszkén dülleszti ki mellkasát készen minden akadályt leküzdeni.
A körben áll egy apró tündéralak is, egy gyermeki tekintetű, apró, de dús ajkú lány. Törékenynek tűnik, ám az őt körülvevő borzalmak ellenére is hősiesen állja a sarat. Kezeiben bájitalos flaskák, amelyekből egyet épp hajításra emel, hogy társai felé dobja, segítse őket a démonokkal vívott harcban.
A szoborcsoport közepén egy alacsony, kissé ellenszenvesnek tűnő alak áll ugyancsak fekete obszidiánból megálmodva. Arcán összepontosítás, ahogy felfelé néz feltartott kezére, amelyben ragyogónak ható fényvirág nyílik épp, tökéletes másolása valamiféle mágiának. Az alak vállán apró manó áll, kezeiben egy-egy kis késsel néz ellenségeik felé.
A körben álló szobrok felett magasan pedig egy utolsó áll. Vékony obszidián szál tartja a magasban, szinte nem is látható. Egy levegőben úszó félvér lány alakja az. Mindkét kezében tőrökkel szeli át a teret, háta megfeszül, lábai mintha még a levegőben is járnának, mozgatva őt előre. Arcán a mindent feláldozók feszültsége, vörös szemében elszántság.
Ezekről a szobrokról a csapat tagjai nem tudnak, hisz ők most épp a helyszíntől távolabb állnak Ahroius társaságában, aki egy fáradtnak tűnő intéssel engedi útjukra őket. Az intésre újra köd veszi körbe őket és mire eszmélnének mind hirtelen a Vashegy erdőjében találják magukat, nem messze az erődtől.
Fülükben még cseng Ahroius egy mondata.*
- Jó utat, kalandorok, hosszú utat tettetek meg.
*Hisz odaát másképp telik az idő, míg ők talán egy hata lehettek ott, a való világban azóta sokkal több idő telt el, de hogy mennyi, annek kiderítése már a csapat tagjaira vár.*
//Alyo//
*A lány felkel az asztalról és végignéz magán. Mintha hosszú - ötéves? - álomból tért volna magához, kissé kába még, de gyorsan alkalmazkodik. A kámzsás alak visszatér a lombikokkal teli asztal mellé, kurta lábú, szájnélküli, óriás szemű szolgadémonok érkeznek és kihúzzák az élettelen testeket a helyiségből.*
- Kérdezz, leányom. *Válaszol háttal állva a kámzsás. A kérdésre viszont az égő szempár a sötétségbe vesző csuklya mélyén felé fordul.*
- Lyos'ara a neved. *Lép hozzá és pergamenszerű bőrrel vont, karmos kezével megsimítja a lány állát.*
- Gondolom, sok kérdésed van még. *Fordul vissza a lombikok felé, de megáll az asztalnál, hogy újra Lyos'arára nézzen.*
- A leányom vagy, de nem én nemzettelek. Én arra képtelen lennék. A felső világokból érkeztél egy csapatnyi percéletű paránnyal, akik azért jöttek, hogy megöljenek engem. Te is azért jöttél. *Mondja szomorúnak ható hangon.*
- De nem jártatok sikerrel, ám a társaid menekülés közben magadra hagytak, hogy itt halj meg, közöttünk, feláldoztak, hogy ők menekülhessenek. Ám én kegyes voltam, megláttam benned az erőt és megmentettelek, saját véremből adtam neked, hogy életben maradhass. Így lettél a leányom. *Mondja el idegen hangokkal terhes szavakkal. A pikkelyes bőrű lány nem talál igazságtalant az elmondottakban, bár talán nem is tudna és nem is keresne.*
- Most már ide tartozol.
1703. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-12-06 20:16:52
Üzenet elküldve: 2021-12-06 20:16:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
- Nem? Az érdekes. *Vonja össze szemöldökét.* - Pedig esküdni mertem volna arra, hogy az egész város lakosságának adtak egy-egy pergament, részletesen letisztázva az okokat... *Hirtelen egy baljós érzés önti el. Lépegetései közben megint csak elkezd matatni cókmókjában, hogy aztán egy gyűrt papírost húzzon ki belőle. Ki sem veszi teljesen, úgy kezdi el magában olvasni, fejét cuccaiba belehajolva, egy kézzel tartva azt. És mindaddig továbbra is minden rendben néz ki, amíg a tekercs legaljára nem lóg tekintete. Parányi betűkkel rátintázva egy olyan sort fedez fel Adoaver, amit eddig nem olvasott. És azon sor olvasása után tisztán lehet látni, ahogy arca rákvörössé válik, szemeiből pedig kihal az élet. Villámgyorsan és kíméletlenül visszagyömöszöli a most már papírgalacsint táskája legmélyébe, nem adva lehetőséget társának, hogy megnézhesse magának a "hír" tartalmát.* - Felejtsd el... *Suttogja újonnan felhúzott csuklyája alatt. A megsemmisülő érzéstől észre sem veszi, hogy amaz fénye már kialszik.
Mert eközben már beérnek a fák közé, a már ismert földesúton. Valóban gyorsabban telt el ez a pár nap, mint ahogy gondolta volna; még alig szokta meg a friss levegő hiányát, máris szívhatja be tisztes adaggal hamarosan, mikor elkerülhetetlen módon istenesen elfárad.
Ő maga még emlékszik az út foghúzós hosszára, így most nem erőltet beszélgetést hamar. Egy véletlenszerű, fejébe ötlő népi dalt dúdolgatva baktat Garsin oldalán, nyugodtan méregetve a körülötte lévő környezetet, köpenyébe burkolva, magát elfedve.*
- Nem? Az érdekes. *Vonja össze szemöldökét.* - Pedig esküdni mertem volna arra, hogy az egész város lakosságának adtak egy-egy pergament, részletesen letisztázva az okokat... *Hirtelen egy baljós érzés önti el. Lépegetései közben megint csak elkezd matatni cókmókjában, hogy aztán egy gyűrt papírost húzzon ki belőle. Ki sem veszi teljesen, úgy kezdi el magában olvasni, fejét cuccaiba belehajolva, egy kézzel tartva azt. És mindaddig továbbra is minden rendben néz ki, amíg a tekercs legaljára nem lóg tekintete. Parányi betűkkel rátintázva egy olyan sort fedez fel Adoaver, amit eddig nem olvasott. És azon sor olvasása után tisztán lehet látni, ahogy arca rákvörössé válik, szemeiből pedig kihal az élet. Villámgyorsan és kíméletlenül visszagyömöszöli a most már papírgalacsint táskája legmélyébe, nem adva lehetőséget társának, hogy megnézhesse magának a "hír" tartalmát.* - Felejtsd el... *Suttogja újonnan felhúzott csuklyája alatt. A megsemmisülő érzéstől észre sem veszi, hogy amaz fénye már kialszik.
Mert eközben már beérnek a fák közé, a már ismert földesúton. Valóban gyorsabban telt el ez a pár nap, mint ahogy gondolta volna; még alig szokta meg a friss levegő hiányát, máris szívhatja be tisztes adaggal hamarosan, mikor elkerülhetetlen módon istenesen elfárad.
Ő maga még emlékszik az út foghúzós hosszára, így most nem erőltet beszélgetést hamar. Egy véletlenszerű, fejébe ötlő népi dalt dúdolgatva baktat Garsin oldalán, nyugodtan méregetve a körülötte lévő környezetet, köpenyébe burkolva, magát elfedve.*
1702. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-28 11:49:29
Üzenet elküldve: 2021-11-28 11:49:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi, Frandr, Quantall//
*Ő is fáradt. Azon a bizonyos határon vagy nem ment még túl mint a harcos vagy másképp csapódott le benne. Viszont fáradt. A kérdésére amint választ kap le is ül oda a mocsokba. Nincs kedve jobb helyet találni. Nem érdekli, hogy hideg és nyirkos. Minden izma ellene van már, hogy mozogjon és a fejét se érzi a legtisztábbnak. A hirtelen felbukkanóra ő is csak némi késéssel néz oda.*
~Rosszkor jöttél.~
*És rosszul is válogatja meg a szavait. Még a fiúnak is egy többnapos vagy lehet hónapos pihenés kell majd míg ismét összeszedi magát és rendbe rakja a megrendült értékrendjét. A segítség felajánlására előbb a tharg harcosra néz és mikor az bólint akkor hagyja csak a kezelést. A másokba vetett bizalma ilyenkor hajlamos eltűnni, hogy a helyére gyanakvás és paranoia kerüljön. Hagyja, hogy mozgassák a karját bár nem esik jól neki. A kattanásra pedig fájdalmasan felnyög. Mikor otthagyják akkor is meggörnyedve mozgatja a vállát. Mozog, de a fájdalom emléke olyan élénk mintha még ott lenne. Az őt érdeklő lehet nem is olyan fontos kérdések elhangzanak úgyhogy hallgat. Mikor öt szólítják meg akkor a fáradt szemei a magiszterre vetülnek. Mivel a válasz nem akar kijönni és helyette csak összeszorul a torka így megrázza a fejét.*
-Ne most kérem!
*Ez még túl friss. Arra meg nincs szükségük, hogy a tharg harcoshoz hasonlóan kiboruljon ő is.*
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi, Frandr, Quantall//
*Ő is fáradt. Azon a bizonyos határon vagy nem ment még túl mint a harcos vagy másképp csapódott le benne. Viszont fáradt. A kérdésére amint választ kap le is ül oda a mocsokba. Nincs kedve jobb helyet találni. Nem érdekli, hogy hideg és nyirkos. Minden izma ellene van már, hogy mozogjon és a fejét se érzi a legtisztábbnak. A hirtelen felbukkanóra ő is csak némi késéssel néz oda.*
~Rosszkor jöttél.~
*És rosszul is válogatja meg a szavait. Még a fiúnak is egy többnapos vagy lehet hónapos pihenés kell majd míg ismét összeszedi magát és rendbe rakja a megrendült értékrendjét. A segítség felajánlására előbb a tharg harcosra néz és mikor az bólint akkor hagyja csak a kezelést. A másokba vetett bizalma ilyenkor hajlamos eltűnni, hogy a helyére gyanakvás és paranoia kerüljön. Hagyja, hogy mozgassák a karját bár nem esik jól neki. A kattanásra pedig fájdalmasan felnyög. Mikor otthagyják akkor is meggörnyedve mozgatja a vállát. Mozog, de a fájdalom emléke olyan élénk mintha még ott lenne. Az őt érdeklő lehet nem is olyan fontos kérdések elhangzanak úgyhogy hallgat. Mikor öt szólítják meg akkor a fáradt szemei a magiszterre vetülnek. Mivel a válasz nem akar kijönni és helyette csak összeszorul a torka így megrázza a fejét.*
-Ne most kérem!
*Ez még túl friss. Arra meg nincs szükségük, hogy a tharg harcoshoz hasonlóan kiboruljon ő is.*
1701. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-28 08:03:54
Üzenet elküldve: 2021-11-28 08:03:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi, Frandr, Quantall//
*Fáradt bizony, nagyon fáradt... És ez nem csak a sokat megélt veterán fáradtsága, vagy az izmok megterheltsége. Egy bizonyos ponton túl már sem az elméje, sem az érzékei nem tudnak megbirkózni a világgal, ahol hirtelen semmi sem úgy van, ahogy lennie kéne. A múlt visszatér a jelenbe, az idő elveszti az értelmét, a győzelemből vereség lesz, a vereségből fájdalmas győzelem...
Fáradt. De szükség van rá. Kell, hogy szükség legyen rá, kell, hogy legyen valami cél, ami felé mozog, valami funkció, amit betölt, valami jelentés, amit a cselekedeteihez kapcsolhat.
Riri pedig talán nem is teljesen a benne levő szeretettel, vagy a csitítgatással, hanem inkább a puszta jelenlétével segít az összeomlott veteránnak. Emlékezteti, hogy van, aki itt nála sebezhetőbb, és amíg ez így marad, addig össze kell szednie magát.
Laor melléjük lép, és ahogy Riri kibontakozik az ölelésből, Frandr előbb még lehajol a sisakjáért és elejtett kardjáért, majd -ezeket egy kézben tartva- elfogadja a segítő kart.
Quantall pihenőt kér, és Frandr is egyetért. Nem látja magában, vagy a csapatban az erőt, hogy jelen állapotukban biztonságosan visszatérjenek Amon Ruadhra... vagy akár kijussanak az Ingoványból. De nem szól semmit, csöndben marad, Laor rábólintott a kérésre, így az ő véleményét már nem kell hangoztatni... inkább azzal foglalja el magát, hogy visszatűzi sisakját az övére.
Kissé megkésve, de Laorral együtt fordul az érkező öreg felé. Nem fenyegeti kardhegyével Ahroiust, még csak nem is fogja túl szorosan kardja markolatát... csak néz, és figyel, némán, komoran.*
~A küldetés sikerrel járt.~
*Érzi az igényt, hogy erre gúnnyal, vagy egy megvető nevetéssel feleljen... Laoron látszik, hogy ezzel nincs is egyedül. Ám leküzdi az igényt, mivel nem tudja, hogy abba tudná-e hagyni a nevetést, ha újra elkezdené.
A düh viszont ismerős, biztonságos. Erősebben szorítja meg kardját, és hajtincsei közé is lassacskán kezd keveredni pár bíbor szál... ám továbbra sem szól semmit, hagyja, hogy a mellette álló férfi beszéljen helyette. Csak akkor nyitja ki végül a száját, mikor Laor feltette kérdését.*
-Tegnap megmentettél minket. Köszönjük. De nincs türelmünk az üres beszédhez.
*Hangja halvány, rekedtes, de érezhetni lehet a mögötte álló szándékot. A napnál is világosabb, hogy nem érdekli őt Ahroius részvéte, világlátott bölcshöz illő szomorúsága... az érdekli, hogy az öreg mit tud segíteni most.*
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi, Frandr, Quantall//
*Fáradt bizony, nagyon fáradt... És ez nem csak a sokat megélt veterán fáradtsága, vagy az izmok megterheltsége. Egy bizonyos ponton túl már sem az elméje, sem az érzékei nem tudnak megbirkózni a világgal, ahol hirtelen semmi sem úgy van, ahogy lennie kéne. A múlt visszatér a jelenbe, az idő elveszti az értelmét, a győzelemből vereség lesz, a vereségből fájdalmas győzelem...
Fáradt. De szükség van rá. Kell, hogy szükség legyen rá, kell, hogy legyen valami cél, ami felé mozog, valami funkció, amit betölt, valami jelentés, amit a cselekedeteihez kapcsolhat.
Riri pedig talán nem is teljesen a benne levő szeretettel, vagy a csitítgatással, hanem inkább a puszta jelenlétével segít az összeomlott veteránnak. Emlékezteti, hogy van, aki itt nála sebezhetőbb, és amíg ez így marad, addig össze kell szednie magát.
Laor melléjük lép, és ahogy Riri kibontakozik az ölelésből, Frandr előbb még lehajol a sisakjáért és elejtett kardjáért, majd -ezeket egy kézben tartva- elfogadja a segítő kart.
Quantall pihenőt kér, és Frandr is egyetért. Nem látja magában, vagy a csapatban az erőt, hogy jelen állapotukban biztonságosan visszatérjenek Amon Ruadhra... vagy akár kijussanak az Ingoványból. De nem szól semmit, csöndben marad, Laor rábólintott a kérésre, így az ő véleményét már nem kell hangoztatni... inkább azzal foglalja el magát, hogy visszatűzi sisakját az övére.
Kissé megkésve, de Laorral együtt fordul az érkező öreg felé. Nem fenyegeti kardhegyével Ahroiust, még csak nem is fogja túl szorosan kardja markolatát... csak néz, és figyel, némán, komoran.*
~A küldetés sikerrel járt.~
*Érzi az igényt, hogy erre gúnnyal, vagy egy megvető nevetéssel feleljen... Laoron látszik, hogy ezzel nincs is egyedül. Ám leküzdi az igényt, mivel nem tudja, hogy abba tudná-e hagyni a nevetést, ha újra elkezdené.
A düh viszont ismerős, biztonságos. Erősebben szorítja meg kardját, és hajtincsei közé is lassacskán kezd keveredni pár bíbor szál... ám továbbra sem szól semmit, hagyja, hogy a mellette álló férfi beszéljen helyette. Csak akkor nyitja ki végül a száját, mikor Laor feltette kérdését.*
-Tegnap megmentettél minket. Köszönjük. De nincs türelmünk az üres beszédhez.
*Hangja halvány, rekedtes, de érezhetni lehet a mögötte álló szándékot. A napnál is világosabb, hogy nem érdekli őt Ahroius részvéte, világlátott bölcshöz illő szomorúsága... az érdekli, hogy az öreg mit tud segíteni most.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937