Senki, még a saját bölcseik sem tudják, mikor és miért vonultak le a később “sötét”-nek elnevezett elfek a föld alá. Az Óidők során bekövetkezett esemény (ahogy ők nevezik: a “Gon’thar”, azaz a “Levonulás), menekülés lehetett valami elől, olyan fejvesztett menekülés, amelynek során mindent hátrahagytak, még korábbi tudásukat és a történelmüket is. Elméletek természetesen rendkívül nagy számban születtek erről, de egyelőre egyik sem bizonyítható, bár nem is cáfolható. Egyesek szerint például természetei katasztrófa űzte le őket, mások szerint egy háború miatt kényszerültek menekülésre.
Annak ellenére hogy az ok ismeretlen, a folyamat nagy vonalakban kikövetkeztethető. Ezek szerint a menekülő elfek először csak a már ismert barlangokat foglalták el. Innen haladtak fokozatosan egyre mélyebbre, mígnem, egy sok évszázados folyamat eredményeképpen, végképp elfoglalták mostani területeiket, távol a felszíntől. Annyira távol hogy túlnyomó többségük soha nem járt a felszínen, sőt, az oda vezető útvonalak is csak a bölcsek számára ismertek.
A felszínnel nem tartják a kapcsolatot. Szinte tökéletes elszigeteltségben élnek, szemben azokkal a fajokkal (például a törpékkel), amelyek szintén elsősorban a föld alatt élnek, de folyamatosan utaznak és kereskednek a felszínlakókkal. Kémeik természetesen vannak odafent, de ezek szerepe elsősorban az hogy a sötételfeket esetleg fenyegető eseményekre figyeljenek. Területeiket vadul védik, hívatlanul belépni a sötételfek földjére egészen biztosan harcot és kínhalált jelent mindenki számára. Ennek az erőszakosságnak két magyarázata van: az első az ősi eseményekre utal. A Levonulás előtt olyasmi történhetett velük, ami miatt a sötételfekbe mélyen beleivódott az idegenek iránti gyűlölet. A másik magyarázat jóval prózaibb: a sötételfek “látogatói” szinte kivétel nélkül kincsvadászok, akiket, mint a világon mindenhol, itt is üldöznek. A kínzások pedig az elrettentést szolgálják, bár túlélő ritkán marad, aki beszámolhatna az eseményekről. Néha azért szabadon engednek egy-egy túlélőt hogy terjessze a sötételfek gonoszságáról terjedő hírt, ez szintén a védekezés része. Azt természetesen mindenki elfelejti megkérdezni a túlélőktől hogy mit is kerestek olyan helyeken, ahol semmi dolguk, és ahol semmi jóra nem számíthatnak.
A sötételfek (saját nyelvükön drow-k) legendás gonoszsága és kegyetlensége egyéb okokból is elterjedt legenda. Kinézetük egy felszínlakó számára rendkívül riasztó lehet, már-már a mítoszok démonaira emlékeztetnek. Bőrük ébenfekete, vagy indigókék, szemük viszont rőt fényben ég (ami, egyébként, a sötétben való látás képessége miatt fejlődött ilyenre). Hajuk világosszürke vagy fehér. Hangjuk, a felszíni elfektől eltérőn, nem dallamos és csengő, inkább mély, és gyakran a suttogásig halk. Ezt is a túlélés indokolja: a mélységekben élő borzalmakat senki nem élné túl, aki csengő és vidám hangon társalog. Emiatt született meg egy másik, kívülállók számára idegen és riasztó tudományuk: a jelbeszéd, amellyel ugyanúgy tudnak kommunikálni mint fennhangon. Fegyverzetük pedig általában eltér azoktól, amelyeket a felszínen megismertek és megszoktak. Ezek mellet van egy másik oka is a rendkívül rossz hírüknek: a felszínre ilyen-olyan okokból visszatérő sötételfek ritkán élnek becsületes életet (valószínűleg emiatt is űzték el őket otthonukból). Kihasználva tökéletes sötétlátásukat, közülük kerülnek ki az éjszaka legkegyetlenebb bérgyilkosai és legügyesebb tolvajai.
A valóság, természetesen, egészen más mint a közhiedelem. Habár, mint fentebb írtuk, valóban vadul védelmezik területeiket, túlnyomó többségük nem erőszakos. Azokból a legendákból, melyek szerint időnként kicsapnak a felszínen élőkre, főleg elf rokonaikra, és halomra gyilkolják őket, semmi nem igaz, legalábbis “központilag” nem szerveznek ilyen akciókat. Természetesen vannak köztük is gonosztevők, akik ilyesmire is vetemedhetnek, de mint minden társadalomban, ezek egy elenyésző kisebbséget alkotnak. Más kérdés az hogy a felszíniek mindig a harcoló, gyilkoló, rabló sötételfekkel találkoznak, az otthon élő, átlagos drow-kat senki nem látja. Talán nem mellékes megjegyezni hogy az átlagos sötételf éppen olyan kegyetlennek és mohónak tartja a felszínen élőket, mint fordítva. És ez nem meglepő: ők is csak azokkal az idegenekkel találkoznak, amelyek fosztogatni és gyilkolni jönnek le a mélységbe. És egy drow számára egy felszínlakó ugyanúgy ijesztően és idegenül fest, mint fordítva.
A sötételfek testalkatilag átmenetet képeznek az emberek és az elfek között; talán a félelfekhez hasonlítanak a leginkább. Elfek lévén karcsúbbak az emberekenél, de a föld alatt töltött idő megtette hatását: a terjeszkedés miatt folyamatosan zajlik az újabb és újabb részek kihasítása a földből, és ez a fizikailag rendkívül nehéz feladat az elfeknél zömökebb testalkatot alakított ki az évezredek során.
A drow társadalom első ránézésre elég egyszerűnek tűnik: minden sötételf egy család tagja, és minden család egy klán része. A klánok közötti rangsor dönti el, melyiknek mekkora szava van a Tanácsban, és a legrangosabb klán vezeti a klánszövetséget. A pozíciókért folyamatos harc zajlik, de ez elsősorban poilitikai és gazdasági, és nem fizikai; nagyont ritka eset az, amikor két, vagy több klán fegyverrel próbálja megoldani a vitáit. A mélység kegyetlen törvényei miatt a sötételfek nem engedhetik meg maguknak azt hogy belharcokkal gyengüljenek. Anélkül is számos veszély gondoskodik arról hogy soha ne puhulhassanak el.
Vallásuk elég rendszertelen. Már a legrégebbi időkben szakítottak a felszínen tisztelt istenekkel, és saját vallásrendszert alakítottak ki, amelyben elsősorban a természeti erőket tisztelik. Nagyon sok dolgot egészen másképp látnak mint a felszínlakók: ilyen például az hogy a sötételfek a jót a föld alatt látják, míg a gonoszt a felszínen.
Sötételf hadviselésről nemigen beszélhetünk, legalábbis szervezett hadseregekről nem. A mélységekben nemigen van olyan ellenségük, amely ellen teljes összefogásban kellene harcolniuk. Emiatt a drow-k nem szervezetten, hanem meglehetős laza fegyelemben, egyénileg harcolnak. A sötételfek rendkívül jól képzett harcosok, elsősorban rövid fegyverekkel harcolnak. Hosszabb fegyvereket nem használnak, a föld alatti viszonyok miatt például egy hosszú lándzsa használhatatlan lenne. Emiatt íjat sem használnak, ehelyett rövidebb hatótávú kézi nyílpuskákkel, fúvócsövekkel és hajítófegyverekkel folytatnak távolsági harcot.
A drowk mágiája, éppúgy mint fegyverzete és egész kultúrája, messzire szakadt a felszínen ismerttől. Egyrészt, mivel rég elszakadtak attól, amit odafent ismernek és használnak, másrészt mert a mélységekben egészen más tudás kell a túléléshez. Nyelvük eltér mindentől, amit a felszínen használnak, bár gyökereiben, és egy-egy szóban hasonlít a felszíni elfek nyelvére. Írott műveltségük gyakorlatilag nincs, mivel szemük rendkívül rosszul bírja a fényt, hőlátásuk viszont nem alkalmas a hagyományos betűk és rúnák olvasására. Emiatt emlékeiket és tudásukat élőszóban őrzik és adják tovább, bár énekeik egy felszínlakó számára hátborzongatónak és monotonnak tűnhetnek. De ez nem is meglepő: a mélység sötétjében ritka vendég a vidámság és a jókedv.