*Miután az óriás kiütötte, már nem is volt ideje figyelni többet Raeyanra. Addig ő szépen odébb lebegett, ki a további harcok köréből. Az arcán a mokkát begyógyítja, ám nagyon óvatosan, és visszafogottan kell csinálnia, nehogy a varázslattal túltöltöttsége végül lepörkölje az egész arcát. Ez majdnem teljesen sikerül, annyi hogy az arcát egy darabig nem fogja érezni még. Márpedig lötyögő arccal nem lehet csatába menni, így hát biztos távolból nézi a dombocskáért való küzdelmet, és a varázslattal próbálkozó személyeket.
~Amatőrök... Na majd én megmutatom hogy kell ezt csinálni!~ Feláll, és a dombocskán állóra mutat. Majd megáll. ~Ezzel a múltkor letaroltam az egész vidéket. Most óvatosabban kéne csinálni...~ Visszaengedi a kezét. Majd megint felemeli, ökölbeszorított kézzel. Kisujját lassan kinyitja, mire egy léghullám jó mélyen felszántja a domb mellett egy vonalban az arany-és acélréteget. Kinyitja a kezét, (az összes fa 2 kilométeres körzetben hosszában elvágva esik ketté) és csettint egyet, (derült égből villám csap le a domb mellé, s háromba repeszti az egész acél-arany tömböt) és nézi a hatást. ~Ez nem lesz így jó. Hacsak...~ szája elé emeli a tenyerét, mintha tartana valamit. Majd óvatosan elfúj fölötte, egyenesen a dombocska tetején álló felé. A nyitott tenyere fölött elhaladva a levegő többszörösére gyorsul, immár képes lenne letarolni a dombocskáról egy elefántot is. Ekkor az óriást, aki eddig a dombon ált, leváltja az újonnan jött nőszemély. Ám ez nem minden, hiszen Raeyan megfeledkezett a dologról, amire az óriás már rájött, hogy a dombocska körül minden varázslat felerősödik. Így a levegő az új célja közelébe érve immár fénysebesség fölé gyorsul, s elérve a lányt, azt magából a létezésből is kilöki, még csak por sem marad utána. Még csak nem is vihette el a múltba, mint ahogy a fénynél nagyobb sebességről tévesen hiszik.*
- Hoppá... Bocsi! *Mondja teljesen hiábavalóan. Majd vállat rántva felmegy a domb tetejére, a fémtömböt pedig egy legyintő mozdulattal cseppfolyóssá változtatja, elvezeti a dombocska alól, a sok fölös anyagot pedig egy nagy interaktív fallá emeli fel a dombocska köré – akárki közelíti meg Raeyanon kívül, arra a lehető legkedvezőtlenebbül támad rá. Szépen süt a nap, dús zöld fű zöldell most a dombon, így hát elterül békésen a fűben, és így mondja magának: *
- Enyém a dombocska!