OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> A sötétség hercege (befejezés) |
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2012-09-25 23:20:45
Üzenet elküldve: 2012-09-25 23:20:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Bár még nem olvastam el végig, de tetszetős szép munka
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2011-01-23 22:16:40
Üzenet elküldve: 2011-01-23 22:16:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
kösz, de ne vedd kötelezettségnek :)
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2011-01-23 20:37:45
Üzenet elküldve: 2011-01-23 20:37:45
ÚJ
Rang: Adminisztrátor
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 5971
Rá kéne vennem magam, hogy elolvassam. :D
De a napokban meglesz, és majd írok pár sort. :)
De a napokban meglesz, és majd írok pár sort. :)
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2011-01-22 19:06:00
Üzenet elküldve: 2011-01-22 19:06:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
Kicsit lelkesebb fogadtatásra számítottam :D
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-12-20 20:13:59
Üzenet elküldve: 2010-12-20 20:13:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
Nos elkészült, remélem tetszeni fog majd ^^
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2010-12-20 20:13:32
Üzenet elküldve: 2010-12-20 20:13:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
IC üzenetek: 763
OOC üzenetek: 678
A Sötétség Hercegének bosszúja
Avagy
Arthenior elrendelt sorsa
*Újra a csatatéren. Mour torz testét elszállították, a temetését már előkészítették, ám egy dolog nem hagyja nyugodni Arthenior lakóit. A Herceg szablyája... A fegyver, mely oly sok ember vérét ontotta, a fegyver, mely megtörte a valaha élt legnagyobb király lelkét, a fegyver, mely maga a megtestesült gonosz... Pengéje mélyen a földbe fúródott, markolata pedig egyenesen az égre meredt.*
- El kell pusztítanunk.* Mondja halkan Garrak kapitány, és a kardért nyúl, ám Eruf ő és a szablya közé áll.*
- Garrak, ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy megigézett ez az átkozott ereklye. Nem érinthetjük meg...* Mondja marcona arccal Arthenior új királya, majd magához int pár, a csatában csak könnyebb sebeket szerző, mágust, kik a levegő mágiájuk erejével a magasba emelik a fegyvert.* Vigyétek a palota tróntermébe, és zárjátok el minden létező erő elől!
- Ahogy parancsolja, királyom...* Válaszol halkan a legöregebb mágus majd csapatával elindul Arthenior szíve felé.*
*Mintha minden megváltozott volna a városban. Az ünneplésből gyász lett, pár nap múltán pedig halálos csönd. Sötétség borult a városra, mégpedig nem is akármilyen. Néma, üres sötétség. Vihar előtti csend, ahogy mondani szokták. Arthenior palotájának szívében folyamatos őrizet alatt tartották a szablya ketrecét, melyet négy mágus egész napos energia áramoltatással hozott létre. Eruf minden egyes nap szemügyre vette a fegyvert, de nem sikerült egyetlen gyenge pontot sem találni rajta. Varázslat nem fogott rajta, összetörni pedig lehetetlen volt, ám minden egyes próbálkozásnál változott rajta valami. Minden egyes szikrás koppanása, mely több tucat kovács kalapácsa ejtett rajta elpusztítása közben, mintha a felületére írott sötét rúnák egyre tisztábbá és kivehetőbbé váltak volna. Mintha minden egyes hatástalan mágiával csak a király szeme közé nevetett volna.*
- Az istenekre, ezt lehetetlen elpusztítani!* Mondja az utolsó kovács, aki még megpróbálkozott a fegyver kicsorbításával.*
- Ha el nem pusztíthatjuk, akkor életünk végéig őrizni fogjuk...* Adja ki a parancsot Eruf. A szablya elleni harc megviselte a királyt. Haja őszülni kezdett, bőre pedig fakulni, ám sose adta fel a reményt. Mikor az ereklyére nézett, már nem egy fémdarabot látott, hanem egykori barátját, aki képes volt Arthenior-ért feláldozni saját életét.*
*Hosszú hetek teltek el a nagy csata óta. A békét lassan megszokó polgárokra hideg zuhanyként érkezett a reggeli vészkürt vészjósló szava. Eruf riadtan szaladt végig a palotán. Szinte érezte, hogy a Herceg szablyájával történt valami. „Nem lehet más!” Mondogatta vészmadárként magában, mikor berontott a trónterembe. Szörnyű látvány volt. Minden őr holtan feküdt, a szerencsésebb mágusok pedig saját mágiájuktól megsebzetten küzdöttek az életben maradásért. Eruf és Firinte egyszerre érkeztek meg a terembe. Az elf hölgy rögtön a túlélőkhöz ugrott, és gyógyító mágiákat ismételgetett, míg a király a fegyver egykori helyéhez futott.*
- Nem... Ez nem lehet...* Ismételgette a férfi, majd az egyik túlélőhöz sietett, akit éppen Firinte ápolt. A fejéhez térdelt, majd egészen közel hajolt hozzá .* Ki tette? Ki volt az?* Kérdezi lángoló dühvel és félelemmel a szemében.*
- Eruf, hagyd őt! Örülhetünk annak, ha életben marad...* Csitítja az elf a férfit, de az csak nem akar megnyugodni. Ruhája gallérjánál megfogja a mágust, és kissé magasabbra emeli.*
- Ki volt az? Nyögd ki!* Szinte ordítja már, mikor az idős varázsló halk köhögésbe kezd, majd Eruf vállára dől.*
- A...A...* Mondatát köhögések szakítják meg.* A Herceg...* Amint kimondja a nevet, még egy utolsót köhög, és végleg elhagyja egykori világát. Eruf lassan leengedi a halott mágus testét. Szeme már csak rémületet tükröz. Firinte a királyhoz lépdel, majd kezét a vállára helyezi.*
- De hisz... a saját szememmel...* Próbálja összerakni a mondatot a férfi, majd a kapura szegezi a tekintetét.* Akárki is volt... Most is itt van Arthenior-ban.* Lassú, kemény léptekkel indul meg a nagy díszes kapu irányába, mely a város utcáira vezet. Egyetlen mozdulattal kitárja a hatalmas ajtót, melynek hatására a termet fény tölti meg. Firinte a szájához kap, és tágra nyílt szemmel esik térdre a hideg kövezeten. Eruf megfordult, és egy pillanatra megáll a lélegzete. A vértócsákból egyértelműen kivehető szöveget lehet olvasni, melyet kétségtelenül egy szablyával festettek a padlóra.*
- Halál a hitetlenekre...* Olvassa lassan a szavakat a király, melyek visszhangozva járják be az egész palotát.*
* A király a tanácsteremben összehívatja Arthenior vezető rétegét. A termen csend ül. Mindenki tudja, mi történt este, és mindenki retteg.*
- Consigilo, mindenki jelen van?* Kérdezi főtanácsosától Eruf.*
- Nem uram... Trefor hadnagyot az éjjel meggyilkolták...* Válaszol kis szünet után Consiglio. Eruf elnémul. „Az első áldozat.” Fut át az agyán.*
- Milyen körülmények között? Volt valami szokatlan a gyilkosság helyszínén?* Teszi fel kérdéseit komolyan a király. A teremben ülők összenéznek, majd a főtanácsos újra megszólal.*
- Igen uram... A hadnagyot minden kétséget kizáróan a Herceg...
- Ezt meg ne halljam még egyszer!* Vág a szavába a király.* A Herceg meghalt. Ez biztosan csak valamilyen Hercegimádó szekta műve...* Folytatja gondolatmenetét a király.*
- Uram, először mi is ezt gondoltuk, de nem lehetet más... Ugyan az a felirat a padlón, szablyanyomok... és persze a szemtanú...* Csúsznak ki lassan a száján a szavak.*
- Szemtanú? Ki az? Azonnal hozzák ide!* Parancsolja Eruf székéből szinte felugorva.*
- Királyom, jelenleg is a palotában ápolják... Folyamatos őrizetre szorul, hiszen nem tudhatjuk, hogy a Herc...* Megköszörüli a torkát.* Az elkövetőnek mikor áll majd szándékában megölni őt... Pillanatnyilag is nagyon szenved...
- Ne mentegetőzzön, Consigilo, azt mondtam, hozzák ide!* Kiáltja a király, mire az ajtóban álló őrök is kicsit megrezzenek, és máris elindulnak a szemtanúért. Pár perc után az őrök újra megjelennek az ajtóban, egy középkorú, borostás koldust közrefogva. A koldus lassan betántorog a terembe, majd letérdel királya elé.*
- Lamrien, szolgálatára...* Mondja rekedt, beteges hangon.*
- Állj fel, és mondd el, mit láttál...* Felel kissé lenyugodva Eruf.*
- Uram... Nagyon szörnyű emlékeznem rája... Sötét volt, mint a holló, és megfagyott körülötte a föld... Trefor-nak esélye sem volt.
- Egyedül volt?
- Eleinte...* Válaszol elhaló hangon Lamrien* Amint megölte a hadnagyot, azon nyomban két démon fattyú csatlakozott hozzá...* Eruf szemében düh lángolt. „Nem csak hogy megölte a hadnagyot, de még démonokat is képes volt támasztani a hamvaiból... Az az istentelen ördög.” Mormogja magában, majd újra megszólal.*
- És téged meglátott?
- Meg...uram...* Válaszol a férfi, majd felemeli a fejét.* Üzenni kívánt velem... önnek.* Folytatja elkeserítő monológját a koldus.*
- És te persze elvállaltad, igaz?
- Nem volt más választásom, uram...
- Mi az üzenet?* A koldus nagyot nyel, majd végig néz a termen.* Uram... csak annyit mondott... Hogy adjam át magának...* Hangja egyre jobban halkul, míg végül már csak alig érzékelhető suttogássá alakul. A király kihúzza magát, és szemét végig vezeti a terem falain, majd újra visszatér a koldushoz. Láthatóan szenved. Eruf letérdel a férfi mellé, és kezét a vállára helyezi.*
- Lamrien, biztosan nagyon sok fájdalommal és...* Hirtelen megáll. Szeme kitágul, mikor kezét felemeli a koldus válláról. Igaz, eddig a ruhája eltakarta, de most már tisztán látja a jelet a koldus vállán... A Herceg jelét...* Nem... Az nem lehet...* A teremben ülők kissé megemelkednek székeikben, hogy ők is láthassák, miről beszél a király, ám ők csak értetlenül pislognak egymásra. Hirtelen egy halk, ám egyre erősödő hang töri meg a csendet. Sötétség borul az egész teremre. Eruf felkapja a fejét, de már nincs körülötte semmi, csak halk, monoton suttogó sötétség. „Mi az, tán zavar valami?” Cseng a fejében a hang.
- Takarodj a városomból, vagy én pusztítalak el!* Ordítja Eruf a sötét semmiségbe. „Nahát! Hát így kell fogadni a város igazi uralkodóját?”
- Semminek sem vagy az uralkodója, fattyú!* Vág vissza gyorsan a király, de a hang és a sötétség csak nem akar oszolni. „Kapsz egy nagyon kedvező ajánlatot, Eruf... Hogyha négy héten belül mindahányan eltakarodtok Arthenior-ból, akkor talán meghagyom az életeteket. Persze, a nők és a gyerekek maradnak... Valakinek szolgálni is kell engem, nem igaz? Amennyiben nem teljesíted a feltételt, szörnyű kínok között fog meghalni minden egyes városlakó... És te leszel az utolsó, hogy végig élvezhesd a műsort.” Neveti el magát a hang.*
- Egyszer mondom el, és soha többé nem fogom megismételni... Soha nem fogod uralni Arthenior-t, e földi létem során... * Nem jön válasz a Hercegtől, ám lassan világosodni kezd a szoba. „Én megtettem az ajánlatom...” A szoba lassan visszanyeri fényét. Eruf-nak kell pár másodperc, hogy visszanyerje lélek jelenlétét, ám feltűnik neki valami. A suttogás nem tűnt el. Sőt, egyre hangosodik. Lamrien suttogása, mely egyre hangosabb és reszelősebb lesz.*
- In... Infin... Infin Inthe!* Egyetlen pillanat alatt történik csupán, de tisztán látszik, amint a férfi egy démon alakját ölti magára, és a királyra támad. Eruf-nak nincs ideje védekezni, ám szerencséjére az őrök még idejében mellé ugranak, és lerántják róla az immár démonná alakult férfit. A király előrántja Mour egykori megszentelt kardját, és gyorsan a szörnyeteg mellkasába szúrja azt.* Infin Int...* Hörgi még a démon, majd sötét lángok közt ég el. Eruf vissza teszi pallosát, majd megigazítja páncélját.*
- Hát visszatért...* Suttogja halkan.*
*Arthenior retteg. Egyre több ember hullik el, és egyre több vérrel írt üzenetet hordoznak magukon a város falai. A király nem tud mit tenni. Az őrséget már háromszorosára emelték, ám mégsem találnak rá az elkövetőre... A Hercegre.*
- Ebből elég...* Mondja Eruf újra tanácsosainak, melyek száma meglehetősen megcsappant.* Ma este megtaláljuk a Herceget... Bármi áron. Hirdesd ki minden Artheniori lakosnak... Aki elég bátor, az közénk áll.* Mondja élettelen hangon.* Sokat nem veszthetünk... Arthenior már így is halott.* Folytatja ablakán kipillantva az üres, sötét utcákra.*
*Néhány lakos kíváncsian néz ki az ablakon, mikor Arthenior csendjét fegyverek és páncélok monoton, menetelő zaja töri meg. A város összes megmaradt katonája, Eruf-al az élen, némán menetel végig a városon. Halk suttogás kíséri őket minden sikátorból, de érzelem nélküli arcukat semmi sem képes megváltoztatni. A város minden szegletén végig menetelnek, ám a főtéri szökőkút mellett megállnak, és a kövezetbe döfik Arthenior zászlóját.*
- Herceg! Ha el akarod foglalni Arthenior-t, akkor tedd azt... De nem fogjuk tétlenül hagyni! Állj ki ellenünk!* Kiabálja az üres homályba Eruf, de nem érkezik válasz. Néma csend ül újra a városra, csak a király kiáltásai visszhangoznak.* Mi az, ennyit ér a Herceg ereje?* Kérdezi újra pár perc után.*
- Mi az, talán nem látsz?* Kérdezi egy hang. Egy hideg, könyörtelen hang.*
- Hol vagy, sötétség fattya?* Kérdezi újra fejét kapkodva. A hang mindenfelől jön, így nem tudja kiszúrni ellenfelét.*
- Akárhol lehetek, drága Eruf...* Szólal meg újra a gunyoros hang, majd egy kísérteties nevetést hallat.* Érdekes, hogy eddig még nem láttál meg...
- Gyáva!* Ordítja Eruf, kardját kivonva. * Gyere elénk, ha mersz!
- De hát már itt vagyok, királyom...* Szól a hang a király háta mögül. Megperdül, és szeme elé tárul, amit legkevésbé akart látni. Garrak állt ott, fegyvertelenül, ám aurája hirtelen kiteljesedik. Sötétkék lángok lepik el a testét, a királynak még hátrébb is kell lépnie, mert olyan hirtelen csapja meg a jeges szél.* Mi az, talán meglepődtél? Ha nem ismernél, még azt hinnéd, hogy megigézett a szablya, igaz?* Hirtelen, mintha vérezne, kezéből ezüstszínű folyadék kezd el csordogálni, míg szét nem terjed a Herceg körül egy apró tavacskává, mely lassan felkúszik Garrak testére, és újra megtestesül, a Herceg... Kaján vigyorral az arcán egy lépést tesz Eruf felé. A katonák gyorsan reagálnak, és gyorsan körülveszik a Herceget, pengéiket és lándzsáikat torkának szegezve. A Herceg végig futatja szemét a katonákon, majd újra megszólal.* Ennyi telik a hatalmas Arthenior-tól? Szinte már kár elfoglalni...* Folytatja, és kezét ökölbe szorítja.* Érezzétek a Sötétség igazi hatalmát, hitetlenek!* A szavak mintha villámként csapnának le a katonákra. Szemük izzani kezd, és bőrük hamuszürkévé válik. Világító, fehér színű fénylabdák bújnak elő a katonák szájából, melyek a Herceg öklében egyesülnek. Ijedt suttogás lepi el az utcákat. Az emberek félnek. A Sötétség Hercege ujjai közt forgatja az immár egyesült fénylabdát, majd komótos léptekkel újra a király felé indul.* Gondoltad volna, hogy ilyen az emberi lélek? Ilyen apró... fényes...* Kezét összeszorítja, mire a lelkek halk, sikoltó hangokkal szilánkokra törnek, és elfüstölögnek.* És törékeny?
- Mit tettél Garrak-kal, te szörnyeteg?* Kérdezi dühösen Eruf.*
- Én?* Kérdez vissza gúnyosan.* Semmit sem... A kérdés sokkal inkább, hogy mit tett magával?* A herceg arca teljesen eltorzul, szinte már nem is emberi vonásokat mutat.* Felajánlottam neki az erőmet... ő pedig elfogadta...Persze, nem ő volt az egyetlen.* Neveti el magát újra a Herceg. Hideg, vérfagyasztó nevetése bejárta az egész várost.*
- Ezt hogy ért... Mit tettél te szörnyeteg?!* Ront neki Eruf a Hercegnek. De az füstté válik, mikor lecsaphatna. „A düh rossz tanácsadó, Eruf király.” Cseng újra fejében a hang. A por, mely a Herceg eltűnéssekkor keletkezett, újra össze áll, ám most nem Garrak formájában. Most Trefor áll Eruf előtt, kezében a szablyájával.*
- Trefor remek katona...* Szólal meg.* Persze, a tiszta lelkét az erőm őt is megbódította... És tudod még kit, ó, nagyhatalmú Eruf király?
- Hogy mered?!* Dühöng újra az uralkodó, és hatalmasat csap. Persze, a Herceg újra eltűnt. „Ejnye ejnye, micsoda forró fejű valaki!” Neveti ki újra a királyt ellenfele. A por újra összeállni készül.*
- Tudod ki imádta még az erőmet? Biztosan ismered...
- Nem... Nem lehet... Miféle istentelen pokolfajzat vagy te?!
- De bizony, lehet... Ő maga, kit oly sokszor illetnek az Infin Inthe megnevezzésel, az emberek legnagyobb ’bukott’ uralkodója, az egyetlen Mour!* Harangozza be saját magát a vérfagyasztó démoni hang, és a por felveszi az egykori király alakját. A Herceg csak egy lépésre van a királytól, ám mégsem súlyt le.* Mi az, talán nem vagy képes megölni azt, aki lemészárolta a fél városodat, csak mert a barátod arcképét mutatja feléd? Milyen szánalmas!* Neveti el magát újra, és a magasba emeli szablyáját, és lesújt. Eruf véresen terül el a földön.* Lehet hogy nálad van az az áldott kard, de mit ér, ha nem mered használni?... Tudott te mit jelentenek egyáltalán azok a rúnák?* kérdezi gúnyosan.* Nézd csak meg, mi van a közepére írva! Olyan nagy, fekete betűkkel... El sem lehet téveszteni.* Folytatja monológját, és leguggol a király mellé.* Azt mondtam, hogy nézd meg!* Ordítja, dühös arccal, és a király arca elé tolja legjobb barátja kardját.*
- Infin... Infin Inthe...* Olvassa lassan Eruf. Nehezen lélegzik már, és sok sebe van.*
- Úgy ám!* Felel rögtön szavába vágva a Herceg.* És tudod mit jelent? A tizenkettedik szent nyelvén van írva... Amit ti valamilyen furcsa oknál fogva démon nyelvnek hívtok... Hát nem érdekes?!* Kérdezi tébolyult hangon, majd elhajítja a pallost.* Azt jelenti: A Hazug Király...
* Néma, riadt csend ült ki mindenhova.* Bizony, még az istenek is becsapta! És miért? Ezért a tetves kis romhalmazért? Az a sok áldás mind pocsékba ment volna? Arthenior-i fattyú!* Kiáltja el magát démoni hangon magát a herceg, és hatalmasat rúg a földön fekvő királyba, majd széttárja kezeit, és házak felé ordít.* Arthenior népe! A királyotok, Eruf *A név kimondásánál nagyot köp.* Elbukott a város megvédésében! Mostantól fogva, az uralkodótok, a Sötétség Hercege!* Kacagja ördögien az ég felé, ám hirtelen elakad a szava.* Mi ez?!* Kap elhalóan a torkához.* Levegőt!* Kapkodja fejét az ég felé, amikor meglátja. Minden Arthenior-i mágus, legyen az ifjú, vagy veterán, a város fölött repül, és halk varázslatot énekel.*
- Puszutlj!* Kiáltják egyöntetűen, az igét mire az levegő fullasztó nyomásként súlyosbodik a Hercegre.
- Ti férgek!* Kiáltja, és pallosát az ég felé tartja, de az kiröppen kezéből. Háta mögé pillant, ahol egy csapatnyi mágus a szél segítségével a magasba röpítette fegyverét.* Hogy meritek?!* Kezét ökölbe szorítja, és már készülne a lelkek összeroppantására, mikor hirtelen elakad a hangja. „Mi a fene?!” Kap a tokához, de már késő. Fegyvertelenül, levegőért küszködve térdel a földön. Próbál porrá alakulni, de testét mintha láncok fognák. Pillanatok alatt változtatja kinézetét, de semmi sem segít. „Mocskos emberek!” Mérgelődik, de már nem sokat ér vele, homályosan lát, bőre ég a fájdalomtól, de egy valami még mindig lebeg a szeme előtt. Eruf, kezében a megszentelt pallossal.*
- Lehet, hogy nem tudok varázsolni... Lehet, hogy nem tudok az áldásaimmal bánni... De a népem velem van.* Mondja, és felemeli pallosát.* Ezt Mour-ért kapod!*Kiáltja, és lesújt. A Herceg összeszorítja szemét, ám nem történik semmi. Lassan újra lát... De csak egy valamit... A szent pallost, elé szúrva a földben* Az utolsó dolog, amit látni fogsz, Arthenior legnagyobb királyának kardja lesz.* Mondja Eruf, és a megmaradt Arthenior-iakhoz fordul.* Arthenior népe! A királyotok visszatért!* Ordítja, majd a mágusokhoz szól.* Uraim, önökké lehet a megtiszteltetés...* Mondja meghajolva, mire a mágusok újra mormolni kezdenek. A szablya pörögni kezd a levegőben, majd, mint a kilőtt nyíl, a szelek szárnyán a Herceg felé suhan.*
*Meghalt a herceg... Saját fegyvere által pusztult el a legnagyobb gonosz. Szablyája, mint teste és páncélja minden része porrá változott, de ez a por már nem fog soha többé új formát ölteni. Arthenior egy perc alatt kivilágosodik, ujjongás és emberek töltik be újra az utcákat. Sok emberöltő telt el azóta, de Arthenior népe még mindig emlékszik a két legnagyobb hősére: Mour-ra, ki nem csak hogy egyszer, de kétszer is meghalt a népéért, és Eruf-ra, ki feltámasztotta Arthenior szellemét.*
Avagy
Arthenior elrendelt sorsa
*Újra a csatatéren. Mour torz testét elszállították, a temetését már előkészítették, ám egy dolog nem hagyja nyugodni Arthenior lakóit. A Herceg szablyája... A fegyver, mely oly sok ember vérét ontotta, a fegyver, mely megtörte a valaha élt legnagyobb király lelkét, a fegyver, mely maga a megtestesült gonosz... Pengéje mélyen a földbe fúródott, markolata pedig egyenesen az égre meredt.*
- El kell pusztítanunk.* Mondja halkan Garrak kapitány, és a kardért nyúl, ám Eruf ő és a szablya közé áll.*
- Garrak, ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy megigézett ez az átkozott ereklye. Nem érinthetjük meg...* Mondja marcona arccal Arthenior új királya, majd magához int pár, a csatában csak könnyebb sebeket szerző, mágust, kik a levegő mágiájuk erejével a magasba emelik a fegyvert.* Vigyétek a palota tróntermébe, és zárjátok el minden létező erő elől!
- Ahogy parancsolja, királyom...* Válaszol halkan a legöregebb mágus majd csapatával elindul Arthenior szíve felé.*
*Mintha minden megváltozott volna a városban. Az ünneplésből gyász lett, pár nap múltán pedig halálos csönd. Sötétség borult a városra, mégpedig nem is akármilyen. Néma, üres sötétség. Vihar előtti csend, ahogy mondani szokták. Arthenior palotájának szívében folyamatos őrizet alatt tartották a szablya ketrecét, melyet négy mágus egész napos energia áramoltatással hozott létre. Eruf minden egyes nap szemügyre vette a fegyvert, de nem sikerült egyetlen gyenge pontot sem találni rajta. Varázslat nem fogott rajta, összetörni pedig lehetetlen volt, ám minden egyes próbálkozásnál változott rajta valami. Minden egyes szikrás koppanása, mely több tucat kovács kalapácsa ejtett rajta elpusztítása közben, mintha a felületére írott sötét rúnák egyre tisztábbá és kivehetőbbé váltak volna. Mintha minden egyes hatástalan mágiával csak a király szeme közé nevetett volna.*
- Az istenekre, ezt lehetetlen elpusztítani!* Mondja az utolsó kovács, aki még megpróbálkozott a fegyver kicsorbításával.*
- Ha el nem pusztíthatjuk, akkor életünk végéig őrizni fogjuk...* Adja ki a parancsot Eruf. A szablya elleni harc megviselte a királyt. Haja őszülni kezdett, bőre pedig fakulni, ám sose adta fel a reményt. Mikor az ereklyére nézett, már nem egy fémdarabot látott, hanem egykori barátját, aki képes volt Arthenior-ért feláldozni saját életét.*
*Hosszú hetek teltek el a nagy csata óta. A békét lassan megszokó polgárokra hideg zuhanyként érkezett a reggeli vészkürt vészjósló szava. Eruf riadtan szaladt végig a palotán. Szinte érezte, hogy a Herceg szablyájával történt valami. „Nem lehet más!” Mondogatta vészmadárként magában, mikor berontott a trónterembe. Szörnyű látvány volt. Minden őr holtan feküdt, a szerencsésebb mágusok pedig saját mágiájuktól megsebzetten küzdöttek az életben maradásért. Eruf és Firinte egyszerre érkeztek meg a terembe. Az elf hölgy rögtön a túlélőkhöz ugrott, és gyógyító mágiákat ismételgetett, míg a király a fegyver egykori helyéhez futott.*
- Nem... Ez nem lehet...* Ismételgette a férfi, majd az egyik túlélőhöz sietett, akit éppen Firinte ápolt. A fejéhez térdelt, majd egészen közel hajolt hozzá .* Ki tette? Ki volt az?* Kérdezi lángoló dühvel és félelemmel a szemében.*
- Eruf, hagyd őt! Örülhetünk annak, ha életben marad...* Csitítja az elf a férfit, de az csak nem akar megnyugodni. Ruhája gallérjánál megfogja a mágust, és kissé magasabbra emeli.*
- Ki volt az? Nyögd ki!* Szinte ordítja már, mikor az idős varázsló halk köhögésbe kezd, majd Eruf vállára dől.*
- A...A...* Mondatát köhögések szakítják meg.* A Herceg...* Amint kimondja a nevet, még egy utolsót köhög, és végleg elhagyja egykori világát. Eruf lassan leengedi a halott mágus testét. Szeme már csak rémületet tükröz. Firinte a királyhoz lépdel, majd kezét a vállára helyezi.*
- De hisz... a saját szememmel...* Próbálja összerakni a mondatot a férfi, majd a kapura szegezi a tekintetét.* Akárki is volt... Most is itt van Arthenior-ban.* Lassú, kemény léptekkel indul meg a nagy díszes kapu irányába, mely a város utcáira vezet. Egyetlen mozdulattal kitárja a hatalmas ajtót, melynek hatására a termet fény tölti meg. Firinte a szájához kap, és tágra nyílt szemmel esik térdre a hideg kövezeten. Eruf megfordult, és egy pillanatra megáll a lélegzete. A vértócsákból egyértelműen kivehető szöveget lehet olvasni, melyet kétségtelenül egy szablyával festettek a padlóra.*
- Halál a hitetlenekre...* Olvassa lassan a szavakat a király, melyek visszhangozva járják be az egész palotát.*
* A király a tanácsteremben összehívatja Arthenior vezető rétegét. A termen csend ül. Mindenki tudja, mi történt este, és mindenki retteg.*
- Consigilo, mindenki jelen van?* Kérdezi főtanácsosától Eruf.*
- Nem uram... Trefor hadnagyot az éjjel meggyilkolták...* Válaszol kis szünet után Consiglio. Eruf elnémul. „Az első áldozat.” Fut át az agyán.*
- Milyen körülmények között? Volt valami szokatlan a gyilkosság helyszínén?* Teszi fel kérdéseit komolyan a király. A teremben ülők összenéznek, majd a főtanácsos újra megszólal.*
- Igen uram... A hadnagyot minden kétséget kizáróan a Herceg...
- Ezt meg ne halljam még egyszer!* Vág a szavába a király.* A Herceg meghalt. Ez biztosan csak valamilyen Hercegimádó szekta műve...* Folytatja gondolatmenetét a király.*
- Uram, először mi is ezt gondoltuk, de nem lehetet más... Ugyan az a felirat a padlón, szablyanyomok... és persze a szemtanú...* Csúsznak ki lassan a száján a szavak.*
- Szemtanú? Ki az? Azonnal hozzák ide!* Parancsolja Eruf székéből szinte felugorva.*
- Királyom, jelenleg is a palotában ápolják... Folyamatos őrizetre szorul, hiszen nem tudhatjuk, hogy a Herc...* Megköszörüli a torkát.* Az elkövetőnek mikor áll majd szándékában megölni őt... Pillanatnyilag is nagyon szenved...
- Ne mentegetőzzön, Consigilo, azt mondtam, hozzák ide!* Kiáltja a király, mire az ajtóban álló őrök is kicsit megrezzenek, és máris elindulnak a szemtanúért. Pár perc után az őrök újra megjelennek az ajtóban, egy középkorú, borostás koldust közrefogva. A koldus lassan betántorog a terembe, majd letérdel királya elé.*
- Lamrien, szolgálatára...* Mondja rekedt, beteges hangon.*
- Állj fel, és mondd el, mit láttál...* Felel kissé lenyugodva Eruf.*
- Uram... Nagyon szörnyű emlékeznem rája... Sötét volt, mint a holló, és megfagyott körülötte a föld... Trefor-nak esélye sem volt.
- Egyedül volt?
- Eleinte...* Válaszol elhaló hangon Lamrien* Amint megölte a hadnagyot, azon nyomban két démon fattyú csatlakozott hozzá...* Eruf szemében düh lángolt. „Nem csak hogy megölte a hadnagyot, de még démonokat is képes volt támasztani a hamvaiból... Az az istentelen ördög.” Mormogja magában, majd újra megszólal.*
- És téged meglátott?
- Meg...uram...* Válaszol a férfi, majd felemeli a fejét.* Üzenni kívánt velem... önnek.* Folytatja elkeserítő monológját a koldus.*
- És te persze elvállaltad, igaz?
- Nem volt más választásom, uram...
- Mi az üzenet?* A koldus nagyot nyel, majd végig néz a termen.* Uram... csak annyit mondott... Hogy adjam át magának...* Hangja egyre jobban halkul, míg végül már csak alig érzékelhető suttogássá alakul. A király kihúzza magát, és szemét végig vezeti a terem falain, majd újra visszatér a koldushoz. Láthatóan szenved. Eruf letérdel a férfi mellé, és kezét a vállára helyezi.*
- Lamrien, biztosan nagyon sok fájdalommal és...* Hirtelen megáll. Szeme kitágul, mikor kezét felemeli a koldus válláról. Igaz, eddig a ruhája eltakarta, de most már tisztán látja a jelet a koldus vállán... A Herceg jelét...* Nem... Az nem lehet...* A teremben ülők kissé megemelkednek székeikben, hogy ők is láthassák, miről beszél a király, ám ők csak értetlenül pislognak egymásra. Hirtelen egy halk, ám egyre erősödő hang töri meg a csendet. Sötétség borul az egész teremre. Eruf felkapja a fejét, de már nincs körülötte semmi, csak halk, monoton suttogó sötétség. „Mi az, tán zavar valami?” Cseng a fejében a hang.
- Takarodj a városomból, vagy én pusztítalak el!* Ordítja Eruf a sötét semmiségbe. „Nahát! Hát így kell fogadni a város igazi uralkodóját?”
- Semminek sem vagy az uralkodója, fattyú!* Vág vissza gyorsan a király, de a hang és a sötétség csak nem akar oszolni. „Kapsz egy nagyon kedvező ajánlatot, Eruf... Hogyha négy héten belül mindahányan eltakarodtok Arthenior-ból, akkor talán meghagyom az életeteket. Persze, a nők és a gyerekek maradnak... Valakinek szolgálni is kell engem, nem igaz? Amennyiben nem teljesíted a feltételt, szörnyű kínok között fog meghalni minden egyes városlakó... És te leszel az utolsó, hogy végig élvezhesd a műsort.” Neveti el magát a hang.*
- Egyszer mondom el, és soha többé nem fogom megismételni... Soha nem fogod uralni Arthenior-t, e földi létem során... * Nem jön válasz a Hercegtől, ám lassan világosodni kezd a szoba. „Én megtettem az ajánlatom...” A szoba lassan visszanyeri fényét. Eruf-nak kell pár másodperc, hogy visszanyerje lélek jelenlétét, ám feltűnik neki valami. A suttogás nem tűnt el. Sőt, egyre hangosodik. Lamrien suttogása, mely egyre hangosabb és reszelősebb lesz.*
- In... Infin... Infin Inthe!* Egyetlen pillanat alatt történik csupán, de tisztán látszik, amint a férfi egy démon alakját ölti magára, és a királyra támad. Eruf-nak nincs ideje védekezni, ám szerencséjére az őrök még idejében mellé ugranak, és lerántják róla az immár démonná alakult férfit. A király előrántja Mour egykori megszentelt kardját, és gyorsan a szörnyeteg mellkasába szúrja azt.* Infin Int...* Hörgi még a démon, majd sötét lángok közt ég el. Eruf vissza teszi pallosát, majd megigazítja páncélját.*
- Hát visszatért...* Suttogja halkan.*
*Arthenior retteg. Egyre több ember hullik el, és egyre több vérrel írt üzenetet hordoznak magukon a város falai. A király nem tud mit tenni. Az őrséget már háromszorosára emelték, ám mégsem találnak rá az elkövetőre... A Hercegre.*
- Ebből elég...* Mondja Eruf újra tanácsosainak, melyek száma meglehetősen megcsappant.* Ma este megtaláljuk a Herceget... Bármi áron. Hirdesd ki minden Artheniori lakosnak... Aki elég bátor, az közénk áll.* Mondja élettelen hangon.* Sokat nem veszthetünk... Arthenior már így is halott.* Folytatja ablakán kipillantva az üres, sötét utcákra.*
*Néhány lakos kíváncsian néz ki az ablakon, mikor Arthenior csendjét fegyverek és páncélok monoton, menetelő zaja töri meg. A város összes megmaradt katonája, Eruf-al az élen, némán menetel végig a városon. Halk suttogás kíséri őket minden sikátorból, de érzelem nélküli arcukat semmi sem képes megváltoztatni. A város minden szegletén végig menetelnek, ám a főtéri szökőkút mellett megállnak, és a kövezetbe döfik Arthenior zászlóját.*
- Herceg! Ha el akarod foglalni Arthenior-t, akkor tedd azt... De nem fogjuk tétlenül hagyni! Állj ki ellenünk!* Kiabálja az üres homályba Eruf, de nem érkezik válasz. Néma csend ül újra a városra, csak a király kiáltásai visszhangoznak.* Mi az, ennyit ér a Herceg ereje?* Kérdezi újra pár perc után.*
- Mi az, talán nem látsz?* Kérdezi egy hang. Egy hideg, könyörtelen hang.*
- Hol vagy, sötétség fattya?* Kérdezi újra fejét kapkodva. A hang mindenfelől jön, így nem tudja kiszúrni ellenfelét.*
- Akárhol lehetek, drága Eruf...* Szólal meg újra a gunyoros hang, majd egy kísérteties nevetést hallat.* Érdekes, hogy eddig még nem láttál meg...
- Gyáva!* Ordítja Eruf, kardját kivonva. * Gyere elénk, ha mersz!
- De hát már itt vagyok, királyom...* Szól a hang a király háta mögül. Megperdül, és szeme elé tárul, amit legkevésbé akart látni. Garrak állt ott, fegyvertelenül, ám aurája hirtelen kiteljesedik. Sötétkék lángok lepik el a testét, a királynak még hátrébb is kell lépnie, mert olyan hirtelen csapja meg a jeges szél.* Mi az, talán meglepődtél? Ha nem ismernél, még azt hinnéd, hogy megigézett a szablya, igaz?* Hirtelen, mintha vérezne, kezéből ezüstszínű folyadék kezd el csordogálni, míg szét nem terjed a Herceg körül egy apró tavacskává, mely lassan felkúszik Garrak testére, és újra megtestesül, a Herceg... Kaján vigyorral az arcán egy lépést tesz Eruf felé. A katonák gyorsan reagálnak, és gyorsan körülveszik a Herceget, pengéiket és lándzsáikat torkának szegezve. A Herceg végig futatja szemét a katonákon, majd újra megszólal.* Ennyi telik a hatalmas Arthenior-tól? Szinte már kár elfoglalni...* Folytatja, és kezét ökölbe szorítja.* Érezzétek a Sötétség igazi hatalmát, hitetlenek!* A szavak mintha villámként csapnának le a katonákra. Szemük izzani kezd, és bőrük hamuszürkévé válik. Világító, fehér színű fénylabdák bújnak elő a katonák szájából, melyek a Herceg öklében egyesülnek. Ijedt suttogás lepi el az utcákat. Az emberek félnek. A Sötétség Hercege ujjai közt forgatja az immár egyesült fénylabdát, majd komótos léptekkel újra a király felé indul.* Gondoltad volna, hogy ilyen az emberi lélek? Ilyen apró... fényes...* Kezét összeszorítja, mire a lelkek halk, sikoltó hangokkal szilánkokra törnek, és elfüstölögnek.* És törékeny?
- Mit tettél Garrak-kal, te szörnyeteg?* Kérdezi dühösen Eruf.*
- Én?* Kérdez vissza gúnyosan.* Semmit sem... A kérdés sokkal inkább, hogy mit tett magával?* A herceg arca teljesen eltorzul, szinte már nem is emberi vonásokat mutat.* Felajánlottam neki az erőmet... ő pedig elfogadta...Persze, nem ő volt az egyetlen.* Neveti el magát újra a Herceg. Hideg, vérfagyasztó nevetése bejárta az egész várost.*
- Ezt hogy ért... Mit tettél te szörnyeteg?!* Ront neki Eruf a Hercegnek. De az füstté válik, mikor lecsaphatna. „A düh rossz tanácsadó, Eruf király.” Cseng újra fejében a hang. A por, mely a Herceg eltűnéssekkor keletkezett, újra össze áll, ám most nem Garrak formájában. Most Trefor áll Eruf előtt, kezében a szablyájával.*
- Trefor remek katona...* Szólal meg.* Persze, a tiszta lelkét az erőm őt is megbódította... És tudod még kit, ó, nagyhatalmú Eruf király?
- Hogy mered?!* Dühöng újra az uralkodó, és hatalmasat csap. Persze, a Herceg újra eltűnt. „Ejnye ejnye, micsoda forró fejű valaki!” Neveti ki újra a királyt ellenfele. A por újra összeállni készül.*
- Tudod ki imádta még az erőmet? Biztosan ismered...
- Nem... Nem lehet... Miféle istentelen pokolfajzat vagy te?!
- De bizony, lehet... Ő maga, kit oly sokszor illetnek az Infin Inthe megnevezzésel, az emberek legnagyobb ’bukott’ uralkodója, az egyetlen Mour!* Harangozza be saját magát a vérfagyasztó démoni hang, és a por felveszi az egykori király alakját. A Herceg csak egy lépésre van a királytól, ám mégsem súlyt le.* Mi az, talán nem vagy képes megölni azt, aki lemészárolta a fél városodat, csak mert a barátod arcképét mutatja feléd? Milyen szánalmas!* Neveti el magát újra, és a magasba emeli szablyáját, és lesújt. Eruf véresen terül el a földön.* Lehet hogy nálad van az az áldott kard, de mit ér, ha nem mered használni?... Tudott te mit jelentenek egyáltalán azok a rúnák?* kérdezi gúnyosan.* Nézd csak meg, mi van a közepére írva! Olyan nagy, fekete betűkkel... El sem lehet téveszteni.* Folytatja monológját, és leguggol a király mellé.* Azt mondtam, hogy nézd meg!* Ordítja, dühös arccal, és a király arca elé tolja legjobb barátja kardját.*
- Infin... Infin Inthe...* Olvassa lassan Eruf. Nehezen lélegzik már, és sok sebe van.*
- Úgy ám!* Felel rögtön szavába vágva a Herceg.* És tudod mit jelent? A tizenkettedik szent nyelvén van írva... Amit ti valamilyen furcsa oknál fogva démon nyelvnek hívtok... Hát nem érdekes?!* Kérdezi tébolyult hangon, majd elhajítja a pallost.* Azt jelenti: A Hazug Király...
* Néma, riadt csend ült ki mindenhova.* Bizony, még az istenek is becsapta! És miért? Ezért a tetves kis romhalmazért? Az a sok áldás mind pocsékba ment volna? Arthenior-i fattyú!* Kiáltja el magát démoni hangon magát a herceg, és hatalmasat rúg a földön fekvő királyba, majd széttárja kezeit, és házak felé ordít.* Arthenior népe! A királyotok, Eruf *A név kimondásánál nagyot köp.* Elbukott a város megvédésében! Mostantól fogva, az uralkodótok, a Sötétség Hercege!* Kacagja ördögien az ég felé, ám hirtelen elakad a szava.* Mi ez?!* Kap elhalóan a torkához.* Levegőt!* Kapkodja fejét az ég felé, amikor meglátja. Minden Arthenior-i mágus, legyen az ifjú, vagy veterán, a város fölött repül, és halk varázslatot énekel.*
- Puszutlj!* Kiáltják egyöntetűen, az igét mire az levegő fullasztó nyomásként súlyosbodik a Hercegre.
- Ti férgek!* Kiáltja, és pallosát az ég felé tartja, de az kiröppen kezéből. Háta mögé pillant, ahol egy csapatnyi mágus a szél segítségével a magasba röpítette fegyverét.* Hogy meritek?!* Kezét ökölbe szorítja, és már készülne a lelkek összeroppantására, mikor hirtelen elakad a hangja. „Mi a fene?!” Kap a tokához, de már késő. Fegyvertelenül, levegőért küszködve térdel a földön. Próbál porrá alakulni, de testét mintha láncok fognák. Pillanatok alatt változtatja kinézetét, de semmi sem segít. „Mocskos emberek!” Mérgelődik, de már nem sokat ér vele, homályosan lát, bőre ég a fájdalomtól, de egy valami még mindig lebeg a szeme előtt. Eruf, kezében a megszentelt pallossal.*
- Lehet, hogy nem tudok varázsolni... Lehet, hogy nem tudok az áldásaimmal bánni... De a népem velem van.* Mondja, és felemeli pallosát.* Ezt Mour-ért kapod!*Kiáltja, és lesújt. A Herceg összeszorítja szemét, ám nem történik semmi. Lassan újra lát... De csak egy valamit... A szent pallost, elé szúrva a földben* Az utolsó dolog, amit látni fogsz, Arthenior legnagyobb királyának kardja lesz.* Mondja Eruf, és a megmaradt Arthenior-iakhoz fordul.* Arthenior népe! A királyotok visszatért!* Ordítja, majd a mágusokhoz szól.* Uraim, önökké lehet a megtiszteltetés...* Mondja meghajolva, mire a mágusok újra mormolni kezdenek. A szablya pörögni kezd a levegőben, majd, mint a kilőtt nyíl, a szelek szárnyán a Herceg felé suhan.*
*Meghalt a herceg... Saját fegyvere által pusztult el a legnagyobb gonosz. Szablyája, mint teste és páncélja minden része porrá változott, de ez a por már nem fog soha többé új formát ölteni. Arthenior egy perc alatt kivilágosodik, ujjongás és emberek töltik be újra az utcákat. Sok emberöltő telt el azóta, de Arthenior népe még mindig emlékszik a két legnagyobb hősére: Mour-ra, ki nem csak hogy egyszer, de kétszer is meghalt a népéért, és Eruf-ra, ki feltámasztotta Arthenior szellemét.*
1-6