OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> Drénia- Az Északi Földek 1.rész |
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2013-06-29 15:52:15
Üzenet elküldve: 2013-06-29 15:52:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 3
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 3
Tegnap kezdtem ezt a történetet. Szólok nem egy részes. Mindig kisebb-nagyobb részeket írok a történetből. Szóval kezdjük is el!
Előszó:
A nevem Raydof di Khwell. Vérbeli drén vagyok akárcsak többi családtagom. Nem mondhatnám, hogy harcosnak készültem, akárcsak rokonaim többsége. Családom a grófi címet viseli több mint kétszáz éve, mikor is Vend di Khwell egy harc alkalmával kierőszakolta a királytól ezt a rangot. Hatásos annyi szent, s bár nem lett kedvenc katona minden esetre felnéztek rá az emberek, illetve drének. Most már teljes nyugodtsággal elmondhatom, hogy sikerült akkora elismerést elérnem mint kétszáz éve élt rokonomnak. De történetünkben, mikor még az Acélgárda egy ifjú katonája voltam, még csak nem is mertem ilyenről álmodni. Valóban meseszerűnek tűnik, hogy milyen kis dolgok elérésével sikerült elérnem, hogy nevemet Drénia szerte ismerjék. És talán azon is túl. Történetünk azután játszódik, hogy sikeresen az Acélgárda tagja lettem. Bevallom akkoriban a seregbe bekerülni, azt néztem nehéz feladatnak. Hiába mondtam a nagybátyámnak, hogy "nem akarok katona lenni" nem hallgatott rám. Bár dultam-fultam mérgemben, belül talán örültem neki, hogy az lehetek, ami családunk oly hosszú éven át volt. Bevallom talán szégyen lett volna ha valami egyszál bélű könyvtúrkász válik belőlem. Így aztán nem kevés mozgás és szenvedés után az egyik legbüszkébb sereg tagja lettem. Történetem óta több mint 30 év telt el. El kell, hogy mondjam nem ez az egy mesélni valóm van, amit megosztok veletek. Szóval, ha készen álltok, talán el is kezdhetnénk. Mint korábban mondtam, ez harminc éve volt tavasszal. Akkoriban nagybátyámnál Shroel di Khwellnél laktam, mivel atyám életét vesztette, anyám pedig egy gazdag ficsúr nője lett. Szerény személyem aznap már kora reggel a nevelőm madárházában voltam, mint oly sokszor. A történet onnan kezd érdekesebbé válni, hogy visszatértem a lakba.
Váratlan meglepetés:
Az ajtót halkan nyitva léptem be. Jól tudtam, hogy Shroel ilyenkor mélyen alszik. Akárcsak én, ő is az Acélgárda tagja volt. Sokszor megesett vele, hogy éjjeli őrséget vállalt csak azért, hogy nejével Hrien Novessel ne találkozzon. Talán rokonomnak kellett volna mondanom ezt a némbert, de még csak normális embernek se néztem. Felfuvalkodott és gőgös egy "hölgy" volt. Shroel sokat veszekedett vele és csak azért, hogy ne kelljen vele találkozni, sokkal többet sertepertélt a kaszárnyában és a vár környékén. Otthonában talán csak engem látott szívesen. Nem tagadom csalta Hrient, de én nem szóltam a feleségének róla. Bár nem veszítenék vele sokat. Hrien is megcsalta már. Így én csupán csendesen mosolyogva figyeltem őket amint legszívesebben egymás torkának esve tépnék, marcangolnák egymást.
Halkan végigosontam a folyosón és az előszobába mentem. Ruhát nem nagyon viseltem, hisz tavasz volt, így még Dréniához mérten is kellemes idő volt. Reggel mindig, félmeztelenül kimentem a madarakhoz és kitakarítottam a kalitkájuk, illetve megetettem őket. Mint legtöbbször most is csupán egy vászonnadrágba voltam, többi ruhámat az előszobában tároltam, legtöbbször a kandalló fölött található polcra. Egy alkalommal egy zöld ünnepi kaftánt vettem és a súlya alatt ez a kis tartó leesett. Mondanom sem kell mit történt. A kaftán az égő kandalló közelébe került és szétégett. Most annyiból volt jó, hogy a meleg miatt nem kellett meggyújtani a melegítőtestet. Amint becsuktam magam mögött a két és félméteres vasajtót oda lépkedtem a polchoz majd lekaptam róla a bőrmellényem és a fehér ingem. Az ablak alá oda volt támasztva a Salamancam és két csizmám. Gyorsan felkaptam őket majd minél halkabban kimentem. Nem állt szándékomban felkelteni Shroel nagybátyámat.
De egyszer hibázni kell.
Amint becsuktam az ajtót és kattant a zár, a szobájából hangos ásítás hallatszott majd rekedtes köhögés. Nyeltem egyet majd mielőtt halomnyi kéréssel ellátna, három hosszú lépéssel az ajtónál teremtem, majd akár egy bomba, kirobbantam az ajtón. Örültem a sikeremnek hisz, az esetek kilencven százalékában későn jutok el az ajtóhoz. Olyankor aztán rám szól, hogy terítsek meg reggelire, hozzak friss vizet és gyümölcsöt. A nagybátyám háza mellett hatalmas istálló volt található. Hat lovunk volt. Kettő Shroelé volt, egy az enyém, három pedig a primadonnáé.
Gyorsan felnyergeltem a lovam majd felugrottam rá és kilovagoltam. Akárcsak több éve, Deviaron városa nyüzsgött az élettől. Talán ez volt az egyik oka, hogy nem vágtattam, mint máskor. Bár ezt megtehettem volna, az út egyharmadával hisz, Shroel háza a város szélén húzódott meg. Mégis mikor megláttam a várfalat ahol nagybátyám sokszor gürcölt, leszálltam a lóról és kantáron vezetve tértem be. Nem kellet magyarázkodnom, ne adj isten fizetnem, hisz szokott arc voltam.
Nagy volt a nyüzsgés, mivel különleges nap volt. Egyenlőre nem tudtam mi az, így szemöldök ráncolva követtem az utcán kóborló Kristálykígyós őrjáratot. Nem tagadom sok emberen kellett magam átverekednem mire megláttam a látni valót.
Felhördültem.
Hosszú szekerek sokasága húzódott végig a népes utcán. Jól láthatóak voltak a vékony, mégis kitartó igás lovuk és a szerecsen bőrű vezetőik. Nem kellett tippelnem ahhoz, hogy rájöjjek kik jöttek.
Kemwelli kereskedők.
Egyikőjük (talán a vezérük) kilépett egy nagyobb szekérből aminek az oldalán díszes és színes sávok húzódtak. A férfi bőre olyan fekete volt mint a szén, akárcsak szeme. Ha nincsen a vakítóan villogó fehér fogai, talán el is hittem volna, hogy csupán egy sötétbarna zsákot a fején hordó férfi sétálgat Deviaron utcáin. Testét vastag szőrme kabát fedte, ennek ellenére szinte hallani véltem a vacogását. Ujjain gyűrűk csillogtak, kopasz fejét eltakaró kucsma alól fülei kajla lapátként tűntek elő. Nevetséges látványt nyújtott ez a vékony férfi, aki ide-oda bámult. A kabát alatt megbúvó ruhái külföldön talán divatosnak, netalántán úrias, de itt Dréniába...
Az emberek egyre nagyobb hangzavart okoztak így végül egy nagydarabb katona jött elő a tömegből. A páncélból rögtön felismertem, hogy a Kristálykígyósok közé tartozik. Az arca ismerős volt, bár a nevét meg nem tudtam volna mondani, akkor sem, ha egy tucat ork közé zárnak. Mindenesetre a férfi előre tolakodott és megállt a kemwelli előtt. A szerecsen rövid ideig nézte majd kezeit kissé széttárva meghajolt. A Kristálykígyós nem viszonozta köszöntést. Rezzenéstelenül nézte a hajlongó kemwellit.
- Mit akarsz, külhoni?- kérdezte dörgő hangon.
A szerecsen férfi felnézett majd újra kiegyenesedett. Egy teljes percig hallgatott majd ő is megszólalt kissé akadozva.
- Üdvözlégy, becses drén barát!
Gúnyos nevetés harsant fel, de hamar újra csend lett. A kemwelli folytatta.
- A nevem Majren NoVektum. Kereskedő vagyok a távoli Kemwellből ami...
- Tudom, hol van.- bólintott türelmetlenül a Kristálykígyós.- Mondd miért vagy itt?
Majren NoVektum szeme ellenségesen csillant meg, de aztán újra nyájasan folytatta.
- Ajándékot hoztunk uralkodódnak. Béke ajándékot.
A férfi felhúzta a szemöldökét majd szorosan összehúzta a száját. Aztán hirtelen arcára félmosoly ült és játszott kedvességgel szólalt meg.
- Mondd csak NoVektum úr! Mit hoztál, te és embereid?
Majren, a kemwelli bedőlt a csapdába. Nyájas mosoly csúszott a szájára majd lehúzta a szekeréről a ponyvát. Kincsesládák és csomagok sokasága volt bent. A Kristálykígyós különösebb meglepődés nélkül nézte majd a szerecsen férfire pillantott.
- Nocsak...nem is tudtam, hogy Mioku király ilyen gazdag.
Ha lehetséges ilyet mondani, Majren NoVektum elsápadt és jól tudta, hogy csapdába csalták. Most derült ki, hogy nem kereskedő. Szemei ide-oda mozogtak és lehetséges menekülő helyet keresett. De a Kristálykígyósok körülvették a szekereket. A vezető pedig zavartalanul folytatta.
- Úgy hallottam, hogy az egész ország elszegényedett és a Zamwalli sereg egyre közeledik és közeledik...
Ahogy ezeket mondta a katonák egyre szorosabb kört alkottak a "kereskedők körül". A férfi kétségbeesetten lépkedett hátra, ahol immár a vastag ruhába öltözött társai vetették egymásnak a hátukat. Egyiküknél még egy hosszúkás penge is elővillant. Ez a katonák vezérének fel is tűnt, így gúnyos vigyor csúszott a képére.
- Nahát! Ilyen barátságosan fogadtad volna drénia urát? És mégis mivel lepted volna meg? Egy tőrrel a torkába?
Majd fejével a ládák felé bökött.
- Netalántán kígyókkal teli dobozokkal, mi?
Azzal előrántotta az oldalán lógó, díszes markolatú kardot majd Majren NoVektum torkának szegezte. A férfi szeme elkerekedett és remegni kezdett.
És én?
Én az ajkamat harapva figyeltem ahogy a következő percben az egyikük rikoltva szúr előre egy késsel. A penge egy centire hibázta el a díszes szekérhez legközelebb álló őr torkát. A katona felhördült majd lándzsájával előre döfött.
És ekkor elszabadult a pokol.
A hozzászólás írója (Slord Amfis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.06.29 16:16:03
Előszó:
A nevem Raydof di Khwell. Vérbeli drén vagyok akárcsak többi családtagom. Nem mondhatnám, hogy harcosnak készültem, akárcsak rokonaim többsége. Családom a grófi címet viseli több mint kétszáz éve, mikor is Vend di Khwell egy harc alkalmával kierőszakolta a királytól ezt a rangot. Hatásos annyi szent, s bár nem lett kedvenc katona minden esetre felnéztek rá az emberek, illetve drének. Most már teljes nyugodtsággal elmondhatom, hogy sikerült akkora elismerést elérnem mint kétszáz éve élt rokonomnak. De történetünkben, mikor még az Acélgárda egy ifjú katonája voltam, még csak nem is mertem ilyenről álmodni. Valóban meseszerűnek tűnik, hogy milyen kis dolgok elérésével sikerült elérnem, hogy nevemet Drénia szerte ismerjék. És talán azon is túl. Történetünk azután játszódik, hogy sikeresen az Acélgárda tagja lettem. Bevallom akkoriban a seregbe bekerülni, azt néztem nehéz feladatnak. Hiába mondtam a nagybátyámnak, hogy "nem akarok katona lenni" nem hallgatott rám. Bár dultam-fultam mérgemben, belül talán örültem neki, hogy az lehetek, ami családunk oly hosszú éven át volt. Bevallom talán szégyen lett volna ha valami egyszál bélű könyvtúrkász válik belőlem. Így aztán nem kevés mozgás és szenvedés után az egyik legbüszkébb sereg tagja lettem. Történetem óta több mint 30 év telt el. El kell, hogy mondjam nem ez az egy mesélni valóm van, amit megosztok veletek. Szóval, ha készen álltok, talán el is kezdhetnénk. Mint korábban mondtam, ez harminc éve volt tavasszal. Akkoriban nagybátyámnál Shroel di Khwellnél laktam, mivel atyám életét vesztette, anyám pedig egy gazdag ficsúr nője lett. Szerény személyem aznap már kora reggel a nevelőm madárházában voltam, mint oly sokszor. A történet onnan kezd érdekesebbé válni, hogy visszatértem a lakba.
Váratlan meglepetés:
Az ajtót halkan nyitva léptem be. Jól tudtam, hogy Shroel ilyenkor mélyen alszik. Akárcsak én, ő is az Acélgárda tagja volt. Sokszor megesett vele, hogy éjjeli őrséget vállalt csak azért, hogy nejével Hrien Novessel ne találkozzon. Talán rokonomnak kellett volna mondanom ezt a némbert, de még csak normális embernek se néztem. Felfuvalkodott és gőgös egy "hölgy" volt. Shroel sokat veszekedett vele és csak azért, hogy ne kelljen vele találkozni, sokkal többet sertepertélt a kaszárnyában és a vár környékén. Otthonában talán csak engem látott szívesen. Nem tagadom csalta Hrient, de én nem szóltam a feleségének róla. Bár nem veszítenék vele sokat. Hrien is megcsalta már. Így én csupán csendesen mosolyogva figyeltem őket amint legszívesebben egymás torkának esve tépnék, marcangolnák egymást.
Halkan végigosontam a folyosón és az előszobába mentem. Ruhát nem nagyon viseltem, hisz tavasz volt, így még Dréniához mérten is kellemes idő volt. Reggel mindig, félmeztelenül kimentem a madarakhoz és kitakarítottam a kalitkájuk, illetve megetettem őket. Mint legtöbbször most is csupán egy vászonnadrágba voltam, többi ruhámat az előszobában tároltam, legtöbbször a kandalló fölött található polcra. Egy alkalommal egy zöld ünnepi kaftánt vettem és a súlya alatt ez a kis tartó leesett. Mondanom sem kell mit történt. A kaftán az égő kandalló közelébe került és szétégett. Most annyiból volt jó, hogy a meleg miatt nem kellett meggyújtani a melegítőtestet. Amint becsuktam magam mögött a két és félméteres vasajtót oda lépkedtem a polchoz majd lekaptam róla a bőrmellényem és a fehér ingem. Az ablak alá oda volt támasztva a Salamancam és két csizmám. Gyorsan felkaptam őket majd minél halkabban kimentem. Nem állt szándékomban felkelteni Shroel nagybátyámat.
De egyszer hibázni kell.
Amint becsuktam az ajtót és kattant a zár, a szobájából hangos ásítás hallatszott majd rekedtes köhögés. Nyeltem egyet majd mielőtt halomnyi kéréssel ellátna, három hosszú lépéssel az ajtónál teremtem, majd akár egy bomba, kirobbantam az ajtón. Örültem a sikeremnek hisz, az esetek kilencven százalékában későn jutok el az ajtóhoz. Olyankor aztán rám szól, hogy terítsek meg reggelire, hozzak friss vizet és gyümölcsöt. A nagybátyám háza mellett hatalmas istálló volt található. Hat lovunk volt. Kettő Shroelé volt, egy az enyém, három pedig a primadonnáé.
Gyorsan felnyergeltem a lovam majd felugrottam rá és kilovagoltam. Akárcsak több éve, Deviaron városa nyüzsgött az élettől. Talán ez volt az egyik oka, hogy nem vágtattam, mint máskor. Bár ezt megtehettem volna, az út egyharmadával hisz, Shroel háza a város szélén húzódott meg. Mégis mikor megláttam a várfalat ahol nagybátyám sokszor gürcölt, leszálltam a lóról és kantáron vezetve tértem be. Nem kellet magyarázkodnom, ne adj isten fizetnem, hisz szokott arc voltam.
Nagy volt a nyüzsgés, mivel különleges nap volt. Egyenlőre nem tudtam mi az, így szemöldök ráncolva követtem az utcán kóborló Kristálykígyós őrjáratot. Nem tagadom sok emberen kellett magam átverekednem mire megláttam a látni valót.
Felhördültem.
Hosszú szekerek sokasága húzódott végig a népes utcán. Jól láthatóak voltak a vékony, mégis kitartó igás lovuk és a szerecsen bőrű vezetőik. Nem kellett tippelnem ahhoz, hogy rájöjjek kik jöttek.
Kemwelli kereskedők.
Egyikőjük (talán a vezérük) kilépett egy nagyobb szekérből aminek az oldalán díszes és színes sávok húzódtak. A férfi bőre olyan fekete volt mint a szén, akárcsak szeme. Ha nincsen a vakítóan villogó fehér fogai, talán el is hittem volna, hogy csupán egy sötétbarna zsákot a fején hordó férfi sétálgat Deviaron utcáin. Testét vastag szőrme kabát fedte, ennek ellenére szinte hallani véltem a vacogását. Ujjain gyűrűk csillogtak, kopasz fejét eltakaró kucsma alól fülei kajla lapátként tűntek elő. Nevetséges látványt nyújtott ez a vékony férfi, aki ide-oda bámult. A kabát alatt megbúvó ruhái külföldön talán divatosnak, netalántán úrias, de itt Dréniába...
Az emberek egyre nagyobb hangzavart okoztak így végül egy nagydarabb katona jött elő a tömegből. A páncélból rögtön felismertem, hogy a Kristálykígyósok közé tartozik. Az arca ismerős volt, bár a nevét meg nem tudtam volna mondani, akkor sem, ha egy tucat ork közé zárnak. Mindenesetre a férfi előre tolakodott és megállt a kemwelli előtt. A szerecsen rövid ideig nézte majd kezeit kissé széttárva meghajolt. A Kristálykígyós nem viszonozta köszöntést. Rezzenéstelenül nézte a hajlongó kemwellit.
- Mit akarsz, külhoni?- kérdezte dörgő hangon.
A szerecsen férfi felnézett majd újra kiegyenesedett. Egy teljes percig hallgatott majd ő is megszólalt kissé akadozva.
- Üdvözlégy, becses drén barát!
Gúnyos nevetés harsant fel, de hamar újra csend lett. A kemwelli folytatta.
- A nevem Majren NoVektum. Kereskedő vagyok a távoli Kemwellből ami...
- Tudom, hol van.- bólintott türelmetlenül a Kristálykígyós.- Mondd miért vagy itt?
Majren NoVektum szeme ellenségesen csillant meg, de aztán újra nyájasan folytatta.
- Ajándékot hoztunk uralkodódnak. Béke ajándékot.
A férfi felhúzta a szemöldökét majd szorosan összehúzta a száját. Aztán hirtelen arcára félmosoly ült és játszott kedvességgel szólalt meg.
- Mondd csak NoVektum úr! Mit hoztál, te és embereid?
Majren, a kemwelli bedőlt a csapdába. Nyájas mosoly csúszott a szájára majd lehúzta a szekeréről a ponyvát. Kincsesládák és csomagok sokasága volt bent. A Kristálykígyós különösebb meglepődés nélkül nézte majd a szerecsen férfire pillantott.
- Nocsak...nem is tudtam, hogy Mioku király ilyen gazdag.
Ha lehetséges ilyet mondani, Majren NoVektum elsápadt és jól tudta, hogy csapdába csalták. Most derült ki, hogy nem kereskedő. Szemei ide-oda mozogtak és lehetséges menekülő helyet keresett. De a Kristálykígyósok körülvették a szekereket. A vezető pedig zavartalanul folytatta.
- Úgy hallottam, hogy az egész ország elszegényedett és a Zamwalli sereg egyre közeledik és közeledik...
Ahogy ezeket mondta a katonák egyre szorosabb kört alkottak a "kereskedők körül". A férfi kétségbeesetten lépkedett hátra, ahol immár a vastag ruhába öltözött társai vetették egymásnak a hátukat. Egyiküknél még egy hosszúkás penge is elővillant. Ez a katonák vezérének fel is tűnt, így gúnyos vigyor csúszott a képére.
- Nahát! Ilyen barátságosan fogadtad volna drénia urát? És mégis mivel lepted volna meg? Egy tőrrel a torkába?
Majd fejével a ládák felé bökött.
- Netalántán kígyókkal teli dobozokkal, mi?
Azzal előrántotta az oldalán lógó, díszes markolatú kardot majd Majren NoVektum torkának szegezte. A férfi szeme elkerekedett és remegni kezdett.
És én?
Én az ajkamat harapva figyeltem ahogy a következő percben az egyikük rikoltva szúr előre egy késsel. A penge egy centire hibázta el a díszes szekérhez legközelebb álló őr torkát. A katona felhördült majd lándzsájával előre döfött.
És ekkor elszabadult a pokol.
A hozzászólás írója (Slord Amfis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.06.29 16:16:03
1-1