Újabb hős története, most egy magányos, némileg emberfelettié:
Egyszer egy ember, holt földeken
Otthagyatva balsorsa kezében
Szemébe nézel, a fehér veres
Körötte gonosz, s a halál kereng
Szülte a Nap, ki folyton szalad
E sodrony ruhás kiválasztottat
Átok nevén, nyomában a vég
E vándorló lélek, ki diadalért ég
A félhold fényénél
Megfogadta: egyedül él
Harcolj szivedből, és vár rád dicsőség
De harcolj becsületlen, és bukás vár rád
Felidézi még apja szavát:
Ne veszd el hited, hangod had hallják
A múlt visszhangja ami hajtja,
E dicső szavak, fénylők mint a Nap
A félhold fényénél
Megfogadta: egyedül él
Harcolj szivedből, és vár rád dicsőség
De harcolj becsületlen, és bukás vár rád
Harcolj szivedből, és vár rád dicsőség
De harcolj lelketlen, a vég vár reád
Próféciák szólnal egy vándorról
Edzett, mint acél kardja
Halandók szemétől takarva
Pörölye lecsap, mennydörgőn hat
Szemétől minden kővé dermed
A harcos most szól: Én vagyok az Egy
Harcolj szivedből, és vár rád dicsőség
De harcolj becsületlen, és bukás vár rád
Harcolj szivedből, és vár rád dicsőség
De harcolj lelketlen, a vég vár reád
(Hammerfall: Destined for glory)