OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> [Kreatív pályázat] Ork tanmesék |
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-08-31 12:16:03
Üzenet elküldve: 2018-08-31 12:16:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Hagymaszagú Ulumpa és a félszeg udvarló
Grakhun nagydarab volt, erős és jó munkaerő, ha építeni kellett valamit, de a nőstényekkel szemben valahogy mégis félénk természetű maradt. Már serkenő szakállú ifjoncként beleszeretett Drabollába, ám a talpraesett harcos észre sem vette a félszeg sihedert, pedig legalább két fejjel magasabb volt nála. Valahányszor a közelébe próbált kerülni, annyira zavarba jött, hogy se tenni, se mondani nem tudott semmit, amit előre eltervezett, így végül egy-két szó után mindig elmenekült előle.
Grakhun egy nap elkeseredetten sétált az erdei ösvényen, időnként nagyokat sóhajtva. A fülébe jutott, hogy Wufron, a falu egyik vadásza szemet vetett Drabollára. Sajgott a szíve, fogalma sem volt, mit tegyen.
- Jesszusom, menten elvisz a szélförgeteg!
Sipított fel a rikácsoló hang a közelben, és a bokrok megmozdultak. Ruháját igazgatva kilépett az ösvényre a banya, kit mindenki csak úgy ismert, Hagymaszagú Ulumpa.
- Má` a dógomat se végezhetem nyugodtan, he? Minek sóhajtozol akkorákat, fiam? Leviszi a hajamat a szél!
- Mit törődsz vele? Megvan rá az okom.
Morogta kedvetlenül, de halkan Grakhun. A banya is nőstényféle, de azért mégsem hozta annyira zavarba, mint a többi. Talán mert foghíjas volt, és a szagát elnyomta a hagyma.
- Megvan, `e? Há` mindjá` letekerem az orrod, ha ilyen flegmán válaszolsz, te taknyos kölök!
Hunyorított Hagymaszagú Ulumpa a nagydarab óriásra, aki annyi fejjel magasabb volt nála, hogy egy sámli is kevés lett volna ígérete beváltásához. Ezen Grakhun elmosolyodott, és elmesélte, hogy mi nyomja a szívét, aztán tanácsot kért tőle.
- Jajj, te szerencsétlen tökfilkó! Nem csoda, hogy az a nőstény rád se néz, ha ilyen gyáva vagy! Meg sem érdemled, bizony. Döntsd el, hogy mit akarsz, de úgy isten igazából, fiam! Aztán vedd el magadnak! Ennyi.
Hagymaszagú Ulumpa hasa kutykorogni kezdett, kezeit odakapva rohant vissza a bokrok közé.
- Na, én mentem!
Vetette még hátra. Grakhun is elsietett a közelből, de a fejében a banya tanácsát forgatta. Végre elhatározásra jutott, és másnap felkereste Drabollát. A szíve belesajdult, mert éppen Wufronnal sétált. Elkésett hát – gondolta, és az erő majdnem kifutott a lábából. De eszébe jutott, mit mondott neki Hagymaszagú Ulumpa, és a féltékenység is feléledt benne, így kihúzta magát és elébük állt. Szó szót, tett tettet követett. A faluban később sok változatban meséltek erről az eseményről. Végül is a két férfi aznap változatos sérülésekkel tért haza, de Grakhunét Drabolla kötözte be. Néhány év múlva pedig a hím már maga oktatta a kölkeit arra, hogy merjék elvenni, amit maguknak akarnak.
Grakhun nagydarab volt, erős és jó munkaerő, ha építeni kellett valamit, de a nőstényekkel szemben valahogy mégis félénk természetű maradt. Már serkenő szakállú ifjoncként beleszeretett Drabollába, ám a talpraesett harcos észre sem vette a félszeg sihedert, pedig legalább két fejjel magasabb volt nála. Valahányszor a közelébe próbált kerülni, annyira zavarba jött, hogy se tenni, se mondani nem tudott semmit, amit előre eltervezett, így végül egy-két szó után mindig elmenekült előle.
Grakhun egy nap elkeseredetten sétált az erdei ösvényen, időnként nagyokat sóhajtva. A fülébe jutott, hogy Wufron, a falu egyik vadásza szemet vetett Drabollára. Sajgott a szíve, fogalma sem volt, mit tegyen.
- Jesszusom, menten elvisz a szélförgeteg!
Sipított fel a rikácsoló hang a közelben, és a bokrok megmozdultak. Ruháját igazgatva kilépett az ösvényre a banya, kit mindenki csak úgy ismert, Hagymaszagú Ulumpa.
- Má` a dógomat se végezhetem nyugodtan, he? Minek sóhajtozol akkorákat, fiam? Leviszi a hajamat a szél!
- Mit törődsz vele? Megvan rá az okom.
Morogta kedvetlenül, de halkan Grakhun. A banya is nőstényféle, de azért mégsem hozta annyira zavarba, mint a többi. Talán mert foghíjas volt, és a szagát elnyomta a hagyma.
- Megvan, `e? Há` mindjá` letekerem az orrod, ha ilyen flegmán válaszolsz, te taknyos kölök!
Hunyorított Hagymaszagú Ulumpa a nagydarab óriásra, aki annyi fejjel magasabb volt nála, hogy egy sámli is kevés lett volna ígérete beváltásához. Ezen Grakhun elmosolyodott, és elmesélte, hogy mi nyomja a szívét, aztán tanácsot kért tőle.
- Jajj, te szerencsétlen tökfilkó! Nem csoda, hogy az a nőstény rád se néz, ha ilyen gyáva vagy! Meg sem érdemled, bizony. Döntsd el, hogy mit akarsz, de úgy isten igazából, fiam! Aztán vedd el magadnak! Ennyi.
Hagymaszagú Ulumpa hasa kutykorogni kezdett, kezeit odakapva rohant vissza a bokrok közé.
- Na, én mentem!
Vetette még hátra. Grakhun is elsietett a közelből, de a fejében a banya tanácsát forgatta. Végre elhatározásra jutott, és másnap felkereste Drabollát. A szíve belesajdult, mert éppen Wufronnal sétált. Elkésett hát – gondolta, és az erő majdnem kifutott a lábából. De eszébe jutott, mit mondott neki Hagymaszagú Ulumpa, és a féltékenység is feléledt benne, így kihúzta magát és elébük állt. Szó szót, tett tettet követett. A faluban később sok változatban meséltek erről az eseményről. Végül is a két férfi aznap változatos sérülésekkel tért haza, de Grakhunét Drabolla kötözte be. Néhány év múlva pedig a hím már maga oktatta a kölkeit arra, hogy merjék elvenni, amit maguknak akarnak.
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-08-19 23:17:15
Üzenet elküldve: 2018-08-19 23:17:15
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
//A faj leírása//
*Útjaim során számos orkkal találkoztam és vontam kérdőre, a kutatásaimhoz. Természetesen, az orkok zöménél, finoman szólva is, merev elutasításba ütköztem, de szerencsére a faj idősebb képviselői közül néhányan hajlandóak voltak oltani tudásszomjamat. Sőt, meglepődtem, hogyan ontják magukból a különféle történeteket, a hajdani orkok elfeledettnek hitt múltjáról.
Azonban, a hallottak alátámasztásához elengedhetetlen volt, hogy az ork anatómiát és fiziológiát is górcső alá vegyem, amiről legtöbbet, természetesen, a holttestek vizsgálatával, boncolásával derítettem ki.
Általánosságban elmondható, erről a fajról, hogy hatalmas testi erővel rendelkeznek. Ezt alátámasszák a boncolásaim eredményei is. Anatómiájukat tekintve a legszembetűnőbb a testük kifejezett izmoltsága. Különös tekintettel jellemző ez a túlizmoltság – culard jelleg – a törzs és a vállöv harántcsíkolt izomszöveteire.*
(Itt egy szénceruza vázlat a faj testarányairól, és egy részletesebb rajz a csuklyás-izomról.)
*Továbbá a szív bal kamrájának fala is vastagabb, mint más fajok esetében, és a végtagok érhálózata, hajszálerezettsége is kifejezettebb, ezzel biztosítva a szervezet a megfelelő vérellátást az izmoknak a hirtelen erőkifejtéshez. A többi belsőszerv sima izomszöveteiben nem találtam számottevő eltérést.*
(Itt egy vázlat a négyüregű szívről, pitvarok és kamrák méretarányos rajza.)
*Amit még felfedeztem, és talán az egyik legérdekesebb megállapításom a kutatásaim során, amit mi emberek eddig csak sejtettünk, mert még az orkok nagy része is tagadta, hogy ez a faj kiváló szaglással rendelkezik. Számos egyed boncolásánál nagy odafigyeléssel vizsgáltam meg a szaglószerv felépítését. Az orr porcszövetének formája, az orrlyukak mérete is, korábban erre engedett következtetni, de az orrüregben talált nagy felületű szaglóhám volt az, ami megcáfolhatatlanul igazolta ezt a hipotézist. Mert ugye, teljesen más valami állítani és teljesen más, azt még bebizonyítani is.*
(Itt egy pár részletesebb rajz az orrformákról, egy vázlat az orrüreg-, a szaglóhám méreteiről.)
*A faj látószervének megvizsgálása is rendkívül érdekes volt, és általános tendenciát mutató eredményt hozott. A szem boncolásakor a pupilla izmainak renyheségét figyeltem meg. Tehát, az orkok szeme egy hirtelen jelentkező fénybehatást nem tud kezelni, és ilyenkor az egyed egy pár pillanatra látását veszti.*
(Itt egy vázlatos szénceruzarajz az írisz és a szembogár arányairól.)
*Amik, még leírhatók, erről a fajról, de koránt se nevezhetők általánosan jelentkező tulajdonságoknak, mivel nem tapasztaltam annyi egyednél, hogy hiteles legyen, azok a következők.
Sok egyednél, a láb boncolásánál, túlburjánzott idegszövetet és feltűnően sok idegvégződés találtam, a lábfejben, a rüsztnél. Ez egyértelműen egyfajta lábfej-érzékenységre utal, már egy kisebb fizikai behatással szemben is.
A legnagyobb változatosságot a bőrszín és a fogazat mutatja, ennél a fajnál. A bőrszín a barnás-zöldtől, a szürkés-barnán át, a sötétbarnáig változhat, a pigmentáltság mértékének megfelelően. Ahogy, a fogazatban is, szinte egyedenként megfigyeltem kisebb-nagyobb eltéréseket. Sok egyednél látható négy szemfog, különös tekintettel a hím ivarúakra. A női ivarúaknál, nemi eltérésként jelentkezik, hogy náluk általában csak két szemfog található, vagy az alsó, vagy a felső fogsorban. Melyeknek a mérete széles spektrumú, és ennek megfelelően a felső pár, vagy alsó pár olykor kitüremkedik a szájból.
A fajleírást tekintve, a többi fajhoz képest, más eltérést nem találtam.*
(Részlet a Krónikás feljegyzéseiből, amik évszázadokig hevertek Lanawin északi hegységében, egy barlangnak a mélyén, amíg egy sötételf kecskepásztor rájuk nem talált.)
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.19 23:23:40
*Útjaim során számos orkkal találkoztam és vontam kérdőre, a kutatásaimhoz. Természetesen, az orkok zöménél, finoman szólva is, merev elutasításba ütköztem, de szerencsére a faj idősebb képviselői közül néhányan hajlandóak voltak oltani tudásszomjamat. Sőt, meglepődtem, hogyan ontják magukból a különféle történeteket, a hajdani orkok elfeledettnek hitt múltjáról.
Azonban, a hallottak alátámasztásához elengedhetetlen volt, hogy az ork anatómiát és fiziológiát is górcső alá vegyem, amiről legtöbbet, természetesen, a holttestek vizsgálatával, boncolásával derítettem ki.
Általánosságban elmondható, erről a fajról, hogy hatalmas testi erővel rendelkeznek. Ezt alátámasszák a boncolásaim eredményei is. Anatómiájukat tekintve a legszembetűnőbb a testük kifejezett izmoltsága. Különös tekintettel jellemző ez a túlizmoltság – culard jelleg – a törzs és a vállöv harántcsíkolt izomszöveteire.*
(Itt egy szénceruza vázlat a faj testarányairól, és egy részletesebb rajz a csuklyás-izomról.)
*Továbbá a szív bal kamrájának fala is vastagabb, mint más fajok esetében, és a végtagok érhálózata, hajszálerezettsége is kifejezettebb, ezzel biztosítva a szervezet a megfelelő vérellátást az izmoknak a hirtelen erőkifejtéshez. A többi belsőszerv sima izomszöveteiben nem találtam számottevő eltérést.*
(Itt egy vázlat a négyüregű szívről, pitvarok és kamrák méretarányos rajza.)
*Amit még felfedeztem, és talán az egyik legérdekesebb megállapításom a kutatásaim során, amit mi emberek eddig csak sejtettünk, mert még az orkok nagy része is tagadta, hogy ez a faj kiváló szaglással rendelkezik. Számos egyed boncolásánál nagy odafigyeléssel vizsgáltam meg a szaglószerv felépítését. Az orr porcszövetének formája, az orrlyukak mérete is, korábban erre engedett következtetni, de az orrüregben talált nagy felületű szaglóhám volt az, ami megcáfolhatatlanul igazolta ezt a hipotézist. Mert ugye, teljesen más valami állítani és teljesen más, azt még bebizonyítani is.*
(Itt egy pár részletesebb rajz az orrformákról, egy vázlat az orrüreg-, a szaglóhám méreteiről.)
*A faj látószervének megvizsgálása is rendkívül érdekes volt, és általános tendenciát mutató eredményt hozott. A szem boncolásakor a pupilla izmainak renyheségét figyeltem meg. Tehát, az orkok szeme egy hirtelen jelentkező fénybehatást nem tud kezelni, és ilyenkor az egyed egy pár pillanatra látását veszti.*
(Itt egy vázlatos szénceruzarajz az írisz és a szembogár arányairól.)
*Amik, még leírhatók, erről a fajról, de koránt se nevezhetők általánosan jelentkező tulajdonságoknak, mivel nem tapasztaltam annyi egyednél, hogy hiteles legyen, azok a következők.
Sok egyednél, a láb boncolásánál, túlburjánzott idegszövetet és feltűnően sok idegvégződés találtam, a lábfejben, a rüsztnél. Ez egyértelműen egyfajta lábfej-érzékenységre utal, már egy kisebb fizikai behatással szemben is.
A legnagyobb változatosságot a bőrszín és a fogazat mutatja, ennél a fajnál. A bőrszín a barnás-zöldtől, a szürkés-barnán át, a sötétbarnáig változhat, a pigmentáltság mértékének megfelelően. Ahogy, a fogazatban is, szinte egyedenként megfigyeltem kisebb-nagyobb eltéréseket. Sok egyednél látható négy szemfog, különös tekintettel a hím ivarúakra. A női ivarúaknál, nemi eltérésként jelentkezik, hogy náluk általában csak két szemfog található, vagy az alsó, vagy a felső fogsorban. Melyeknek a mérete széles spektrumú, és ennek megfelelően a felső pár, vagy alsó pár olykor kitüremkedik a szájból.
A fajleírást tekintve, a többi fajhoz képest, más eltérést nem találtam.*
(Részlet a Krónikás feljegyzéseiből, amik évszázadokig hevertek Lanawin északi hegységében, egy barlangnak a mélyén, amíg egy sötételf kecskepásztor rájuk nem talált.)
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.19 23:23:40
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-08-18 15:32:23
Üzenet elküldve: 2018-08-18 15:32:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Köszi az eddigieket! :D
Még a hétvégén várom a mesterműveket, hajrá, hajrá! :D
Még a hétvégén várom a mesterműveket, hajrá, hajrá! :D
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-08-01 18:52:51
Üzenet elküldve: 2018-08-01 18:52:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Hagymaszagú Ulumpa és a két összeférhetetlen fivér
Drikdarok és Bumhug, a két ifjú testvér soha semmiben nem tudott megegyezni, ezért folyton veszekedtek egymással. Hasonló korúak és egyformán erősek voltak, ezért egyszer az egyik verte meg a másikat, máskor fordítva. Anyjuk egyedül nevelte őket, és megelégelte, hogy állandóan a sérüléseiket kellett kezelnie. Fülön csípte a két kölyköt, és elvitte őket a híres Hagymaszagú Ulumpához, akit talán nem is kell bemutatnom nektek. A foghíjas némber akkoriban az erdőben lakott, s mint tudjátok, minden ételét kedvenc fűszerével ízesítette, ezért hagymaszag követte, bármerre járt.
Azonnal külön zárta a két fiút egymástól: Drikdarokot a kamrába, Bumhugot a pincébe. Másnap aztán kiengedte Bumhugot, és a konyhában nekiállt zöldséget tisztítani. Meg persze hagymát.
- Tudod, fiam, miért vagy itt?
Kérdezte az agyaras némber. Bumhug félt őrült tekintetétől és harcosokat megszégyenítő erejétől, de válaszolt.
- Azért, mert verekszem a bátyámmal.
- Hmm-hmm…
Hümmögött Hagymaszagú Ulumpa.
- Anyátok elhozott, hogy tegyek békét köztetek. Hát, nekem aztán nincs kedvem bajlódni veletek, ezért kitaláltam valamit. Egyikőtök megy csak haza, így aztán nem lesz kivel veszekedni. Örülhetsz, mert téged választottalak. Na sipirc!
Intett a némber hatalmas konyhakésével az ajtó felé. Bumhug megdöbbent.
- É-és a bátyám?
Hagymaszagú Ulumpa rávillantotta félelmetes, foghíjas vigyorát, és kettészelt egy fej retket.
- Mivel ő olyan kis húsoska, itt marad. Vacsorára…
Bumhug elsápadt, de mire ellenkezhetett volna, kitessékelték a kunyhóból. Hanyatt-homlok hazarohant segítséget hívni, de az anyját nem találta otthon. Elhatározta, hogy egyedül menti meg a bátyját a banyától. Magához vette anyja bunkós botját, visszaszaladt a némber házához, és minden erejét összeszedve betörte vele az ajtót.
- Nem engedem, hogy megedd a bátyámat!
Kiáltotta, amint berontott.
- Na, csakhogy itt vagy! Végre ehetünk.
Tette le a leveses kondért Hagymaszagú Ulumpa az asztalra, ahol már ott ült az anyja és a bátyja. Bumhugnak leesett az álla.
- Remélem, ebből mindketten tanultatok végre.
Korholta őket az anyjuk.
- Ulumpa mindkettőtöknek ugyanazt mondta, és mindketten visszajöttetek kiszabadítani a másikat. Ne feledjétek, hogy a fivérek mindig kiállnak egymásért! Ezentúl legyetek jobbak egymáshoz!
- Az ám! Holnap pedig visszajöttök helyrehozni az ajtómat, vagy letekerem a fületeket.
Tette hozzá Hagymaszagú Ulumpa, miközben feltálalta a levest. Drikdarok azonban felcsattant.
- De nem is én törtem össze!
Na, ettől kitört a veszekedés, hogy ki miért hibás, mígnem Hagymaszagú Ulumpa hatalmas kését olyan erővel állította bele az asztal lapjába, hogy csak úgy csörömpölt minden. A nyelet markolva aztán szúrós tekintetével végignézett az elnémult társaságon.
- További ellenvetés? Nincs? Jó. Akkor együnk!
Foghíjas vigyorával kirántotta a kést az asztalból, majd feltűzött egy főtt hagymafejet a hegyére.
Drikdarok és Bumhug, a két ifjú testvér soha semmiben nem tudott megegyezni, ezért folyton veszekedtek egymással. Hasonló korúak és egyformán erősek voltak, ezért egyszer az egyik verte meg a másikat, máskor fordítva. Anyjuk egyedül nevelte őket, és megelégelte, hogy állandóan a sérüléseiket kellett kezelnie. Fülön csípte a két kölyköt, és elvitte őket a híres Hagymaszagú Ulumpához, akit talán nem is kell bemutatnom nektek. A foghíjas némber akkoriban az erdőben lakott, s mint tudjátok, minden ételét kedvenc fűszerével ízesítette, ezért hagymaszag követte, bármerre járt.
Azonnal külön zárta a két fiút egymástól: Drikdarokot a kamrába, Bumhugot a pincébe. Másnap aztán kiengedte Bumhugot, és a konyhában nekiállt zöldséget tisztítani. Meg persze hagymát.
- Tudod, fiam, miért vagy itt?
Kérdezte az agyaras némber. Bumhug félt őrült tekintetétől és harcosokat megszégyenítő erejétől, de válaszolt.
- Azért, mert verekszem a bátyámmal.
- Hmm-hmm…
Hümmögött Hagymaszagú Ulumpa.
- Anyátok elhozott, hogy tegyek békét köztetek. Hát, nekem aztán nincs kedvem bajlódni veletek, ezért kitaláltam valamit. Egyikőtök megy csak haza, így aztán nem lesz kivel veszekedni. Örülhetsz, mert téged választottalak. Na sipirc!
Intett a némber hatalmas konyhakésével az ajtó felé. Bumhug megdöbbent.
- É-és a bátyám?
Hagymaszagú Ulumpa rávillantotta félelmetes, foghíjas vigyorát, és kettészelt egy fej retket.
- Mivel ő olyan kis húsoska, itt marad. Vacsorára…
Bumhug elsápadt, de mire ellenkezhetett volna, kitessékelték a kunyhóból. Hanyatt-homlok hazarohant segítséget hívni, de az anyját nem találta otthon. Elhatározta, hogy egyedül menti meg a bátyját a banyától. Magához vette anyja bunkós botját, visszaszaladt a némber házához, és minden erejét összeszedve betörte vele az ajtót.
- Nem engedem, hogy megedd a bátyámat!
Kiáltotta, amint berontott.
- Na, csakhogy itt vagy! Végre ehetünk.
Tette le a leveses kondért Hagymaszagú Ulumpa az asztalra, ahol már ott ült az anyja és a bátyja. Bumhugnak leesett az álla.
- Remélem, ebből mindketten tanultatok végre.
Korholta őket az anyjuk.
- Ulumpa mindkettőtöknek ugyanazt mondta, és mindketten visszajöttetek kiszabadítani a másikat. Ne feledjétek, hogy a fivérek mindig kiállnak egymásért! Ezentúl legyetek jobbak egymáshoz!
- Az ám! Holnap pedig visszajöttök helyrehozni az ajtómat, vagy letekerem a fületeket.
Tette hozzá Hagymaszagú Ulumpa, miközben feltálalta a levest. Drikdarok azonban felcsattant.
- De nem is én törtem össze!
Na, ettől kitört a veszekedés, hogy ki miért hibás, mígnem Hagymaszagú Ulumpa hatalmas kését olyan erővel állította bele az asztal lapjába, hogy csak úgy csörömpölt minden. A nyelet markolva aztán szúrós tekintetével végignézett az elnémult társaságon.
- További ellenvetés? Nincs? Jó. Akkor együnk!
Foghíjas vigyorával kirántotta a kést az asztalból, majd feltűzött egy főtt hagymafejet a hegyére.
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-30 11:15:34
Üzenet elküldve: 2018-07-30 11:15:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Borgan legendája
Eggunat ügyes vadász volt. Gyakran a lányával, Ghobbal járták az erdőt. Tanítgatta őt, hogyan állítson csapdát nyúlnak, merre keressen drahunokat, honnan ismeri fel a minx lábnyomát. Egy nap, mikor a tüskés vermet ellenőrizték, már messziről megérezték, hogy valami nincs rendben. Egy félholt elf asszonyt találtak a gödör mélyén. A karjában szorongatta gyermekét, aki már rekedt volt a sírástól. Az asszony felnézett a lányra, majd könyörgő tekintete a némán ácsorgó Eggunatra esett.
- Kérlek...
Suttogta. A hangja erőtlen volt, a nyelve alig forgott már. A szája egészen kiszáradt a láztól.
- Mentsd meg...
Csak ennyit mondott még. Tudta jól, hogy számára már nincs remény. Magának nem kért semmit. A szemét lecsukta, a feje félrebillent. Kimerítette a beszéd. Eggunat összeszorította állkapcsát, és egyetlen szó nélkül elfordult a veremtől. Ghobb azonban megsajnálta őket.
- Apám!
Kiáltott a vadász után, aki megtorpant, de csak széles válla fölött szólt hátra.
- Ne törődj vele, lányom, a zörgőcsontúak mindig csak bajt hoznak. Még a borjaik is. Bízd a természetre a sorsukat!
Ghobb azonban tovább ellenkezett.
- De ha itt hagyjuk a kicsit, biztosan meghal.
Eggunat szigorú tekintettel megfordult, és azt mondta:
- Épp annyi esélye van rá akkor is, ha elvisszük. Már biztosan beteg. És lehet, hogy keresik. Majd az övéi segítenek.
Ghobb lenézett még egyszer a verembe. Aztán az apjára. Nem szólt egy szót sem. Mégis nyert.
- Meg fogom ezt még bánni...
Morogta Eggunat.
- Mérget vehetsz rá, hogy te is, kölök.
Hazavitték őket. Az asszonyt már csak elföldelni kellett, mire megérkeztek. A gyermek túlélte a lázas éjszakát. Ghobb feladata volt ápolni, nem is alhatott. Ahogy senki sem a kunyhóban. Másnap Eggunat egyedül ment vadászni. A verem környékén nem látott nyomokat, rajtuk kívül senki nem járt arra. Csak estére tért haza, pótolnia kellett az előző nap elmaradt munkát. Lovak patáinak nyomát keresztezte az útja. Innentől az utat futva tette meg. De hiába. Az otthonát feldúlt állapotban találta. Nyilak meredtek ki a házfalból, a vizes hordóból, felesége mellkasából. Berontott a házba. Ghobb ott hevert nyitott szemmel. Őt közelről járta át a penge. Ujjai ernyedten pihentek a vadászkésen, amit az apjától kapott. Eggunat mérhetetlen fájdalmában felüvöltött, és kisgyermekkora óta először könnyek gyűltek a szemébe.
Fogalma sincs, mennyi ideig zokogott Ghobbot ölelgetve. De egyszer csak elhallgatott. Az elf asszony feldúlt sírjától távolabb két új hantot emelt, gyengéden helyezte örök nyugalomra szeretteit. Ez volt életének utolsó érzelmes tette. Aztán magához vette Ghobb vadásztőrét, és felgyújtotta a kunyhót. Onnantól egészen másra kezdett vadászni. Soha többé nem kímélt meg egyetlen hegyesfülűt sem. Eggunat örökre eltűnt. Onnantól csak úgy ismerték őt: Borgan, a Kegyetlen.
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.30 12:59:26
Eggunat ügyes vadász volt. Gyakran a lányával, Ghobbal járták az erdőt. Tanítgatta őt, hogyan állítson csapdát nyúlnak, merre keressen drahunokat, honnan ismeri fel a minx lábnyomát. Egy nap, mikor a tüskés vermet ellenőrizték, már messziről megérezték, hogy valami nincs rendben. Egy félholt elf asszonyt találtak a gödör mélyén. A karjában szorongatta gyermekét, aki már rekedt volt a sírástól. Az asszony felnézett a lányra, majd könyörgő tekintete a némán ácsorgó Eggunatra esett.
- Kérlek...
Suttogta. A hangja erőtlen volt, a nyelve alig forgott már. A szája egészen kiszáradt a láztól.
- Mentsd meg...
Csak ennyit mondott még. Tudta jól, hogy számára már nincs remény. Magának nem kért semmit. A szemét lecsukta, a feje félrebillent. Kimerítette a beszéd. Eggunat összeszorította állkapcsát, és egyetlen szó nélkül elfordult a veremtől. Ghobb azonban megsajnálta őket.
- Apám!
Kiáltott a vadász után, aki megtorpant, de csak széles válla fölött szólt hátra.
- Ne törődj vele, lányom, a zörgőcsontúak mindig csak bajt hoznak. Még a borjaik is. Bízd a természetre a sorsukat!
Ghobb azonban tovább ellenkezett.
- De ha itt hagyjuk a kicsit, biztosan meghal.
Eggunat szigorú tekintettel megfordult, és azt mondta:
- Épp annyi esélye van rá akkor is, ha elvisszük. Már biztosan beteg. És lehet, hogy keresik. Majd az övéi segítenek.
Ghobb lenézett még egyszer a verembe. Aztán az apjára. Nem szólt egy szót sem. Mégis nyert.
- Meg fogom ezt még bánni...
Morogta Eggunat.
- Mérget vehetsz rá, hogy te is, kölök.
Hazavitték őket. Az asszonyt már csak elföldelni kellett, mire megérkeztek. A gyermek túlélte a lázas éjszakát. Ghobb feladata volt ápolni, nem is alhatott. Ahogy senki sem a kunyhóban. Másnap Eggunat egyedül ment vadászni. A verem környékén nem látott nyomokat, rajtuk kívül senki nem járt arra. Csak estére tért haza, pótolnia kellett az előző nap elmaradt munkát. Lovak patáinak nyomát keresztezte az útja. Innentől az utat futva tette meg. De hiába. Az otthonát feldúlt állapotban találta. Nyilak meredtek ki a házfalból, a vizes hordóból, felesége mellkasából. Berontott a házba. Ghobb ott hevert nyitott szemmel. Őt közelről járta át a penge. Ujjai ernyedten pihentek a vadászkésen, amit az apjától kapott. Eggunat mérhetetlen fájdalmában felüvöltött, és kisgyermekkora óta először könnyek gyűltek a szemébe.
Fogalma sincs, mennyi ideig zokogott Ghobbot ölelgetve. De egyszer csak elhallgatott. Az elf asszony feldúlt sírjától távolabb két új hantot emelt, gyengéden helyezte örök nyugalomra szeretteit. Ez volt életének utolsó érzelmes tette. Aztán magához vette Ghobb vadásztőrét, és felgyújtotta a kunyhót. Onnantól egészen másra kezdett vadászni. Soha többé nem kímélt meg egyetlen hegyesfülűt sem. Eggunat örökre eltűnt. Onnantól csak úgy ismerték őt: Borgan, a Kegyetlen.
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.30 12:59:26
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-29 15:43:31
Üzenet elküldve: 2018-07-29 15:43:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
//Fennmaradt részlet a Nagy Háborúk Krónikáiból//
//Vérdög Oldraan tollából//
*Ruhuun sűrűn sóhajtozva támaszkodik a falnak a fogadó előtt. Sűrű, sisakból kilógó, zsíros haját tépi az erős esti szél, alighanem vihart hoz magával. Nyikorogva lengedezik feje felett a cégér, mely az ivót hirdeti. Pegazus.
Szigorú ábrázattal szemléli a holttestek halomba hordását. Külön kupacban az orkok, külön halomban a többi. Elvégre őrmesterként ez a dolga. Felügyelni. vagy mi. Megannyi máglya lobog a téren, egy, a tűz felé vonszolt meztelen fogoly üvöltve rimánkodik az életéért.*
-Pusztuljon!
*Biztatja a legényeit rekedten ordítva, kiknek több sem kell, dobják is a máglyára a megkötözött férfit. Megtették a magukét, Kroulg vezér büszke lehet majd rájuk. Hanem a zsákmányból is kiveszik a részük, az egyszer biztos.
Valami kopog vértjének vállán. Megérkezett hát a zivatar. Felhajtja fejét, hogy érezhesse arcán is az a hűsítő esőcseppeket, de valami nincs rendben, továbbra is csak a vállán dobol, de egyre sűrűbben.*
Kinyitja a szemét és egy beesett ork pofa vigyorog vissza rá a fogadó tetejéről. Hugyozik.*
-Levágom a farkad, a büdös anyádat!
*Rivall rá a vézna közkatonára, miközben odébb ugrik a hugysugár elől. Girisnak, a röhögéstől fuldokolva rohan el a tetőn az ellenkező irányba.
Idegesen morran egyet. A fegyelem, az bizony hiányzik belőlük. De nem is könnyű 7 törzset összefogni, Kroulg vezér bizony büszke lehet arra, amit véghez vitt. ~thrakatulûk.~ *Nem volt könnyű eljutni idáig. Már a városig, Artheniorig.*
-Gyújtsátok fel!
*Kiált fel a tetőn tartózkodóknak, a parancs pedig továbbszáll az éjszakában. A fogadó rövidesen lángra kap.
Felrémlik előtte a Nagy Átkelés. Ahogy átkeltek a hegyszoroson… A szekerek, wargok, a megannyi vasalt csizma dübörgő menetelése. Lándzsák erdeje az égben, a törzsi lobogók és Kroulg beszéde… Senki sem tudta volna megmondani, mennyien is vannak. Nem mintha a számolás erősségük lenne.
És itt jön ő, Kroulg. Hatalmas ork, talpig fekete páncélban. Korosodó arcán megannyi forradás, vicsorogva hallgatja az őt kísérő tisztek beszámolóját. A halottakat jött ellenőrizni. A parancs szerint az emberhímeket nem égetik el azonnal. Egymás mellé fektetik őket a főtéren. Pontosan tudja, kit keres Kroulg. A Hadnagyot.
Az ork törzsek külön éltek már generációk óta a hatalmas erdőségben, amit ők csak Setét Erdőnek hívtak. Gyakran háborgatták a közeli városokat és falvakat, de sosem indítottak még hadjáratot senki ellen. Eddig. De jött a Tűz.* ~Gash.~ *Az egész rengeteg porrá lett. Nem maradt más, csak sivár pusztaság és elszenesedett fatörzsek. Népük megmenekült, de történelmi otthonuk örökre elveszett.
Egyetlen, őrjítő kép maradt meg a pusztító tűz után, mikor a sereg elindult. Egy vigyorgó, fiatal férfi, vállán hadnagyi rangjelzés. Visszapillant válla felett, miközben katonái között felkapaszkodik egy fehér ménre. A vörös köpenyek lobogása pedig elveszik a távolban.
Őt keresi Kroulg, végtelen haraggal szívében. Négy nap és négy éjszaka kutatták a holtesteket, de a pimasz hadnagyot sehol sem lelték. A Túlélő, ahogy nevezik.*
//Vérdög Oldraan tollából//
*Ruhuun sűrűn sóhajtozva támaszkodik a falnak a fogadó előtt. Sűrű, sisakból kilógó, zsíros haját tépi az erős esti szél, alighanem vihart hoz magával. Nyikorogva lengedezik feje felett a cégér, mely az ivót hirdeti. Pegazus.
Szigorú ábrázattal szemléli a holttestek halomba hordását. Külön kupacban az orkok, külön halomban a többi. Elvégre őrmesterként ez a dolga. Felügyelni. vagy mi. Megannyi máglya lobog a téren, egy, a tűz felé vonszolt meztelen fogoly üvöltve rimánkodik az életéért.*
-Pusztuljon!
*Biztatja a legényeit rekedten ordítva, kiknek több sem kell, dobják is a máglyára a megkötözött férfit. Megtették a magukét, Kroulg vezér büszke lehet majd rájuk. Hanem a zsákmányból is kiveszik a részük, az egyszer biztos.
Valami kopog vértjének vállán. Megérkezett hát a zivatar. Felhajtja fejét, hogy érezhesse arcán is az a hűsítő esőcseppeket, de valami nincs rendben, továbbra is csak a vállán dobol, de egyre sűrűbben.*
Kinyitja a szemét és egy beesett ork pofa vigyorog vissza rá a fogadó tetejéről. Hugyozik.*
-Levágom a farkad, a büdös anyádat!
*Rivall rá a vézna közkatonára, miközben odébb ugrik a hugysugár elől. Girisnak, a röhögéstől fuldokolva rohan el a tetőn az ellenkező irányba.
Idegesen morran egyet. A fegyelem, az bizony hiányzik belőlük. De nem is könnyű 7 törzset összefogni, Kroulg vezér bizony büszke lehet arra, amit véghez vitt. ~thrakatulûk.~ *Nem volt könnyű eljutni idáig. Már a városig, Artheniorig.*
-Gyújtsátok fel!
*Kiált fel a tetőn tartózkodóknak, a parancs pedig továbbszáll az éjszakában. A fogadó rövidesen lángra kap.
Felrémlik előtte a Nagy Átkelés. Ahogy átkeltek a hegyszoroson… A szekerek, wargok, a megannyi vasalt csizma dübörgő menetelése. Lándzsák erdeje az égben, a törzsi lobogók és Kroulg beszéde… Senki sem tudta volna megmondani, mennyien is vannak. Nem mintha a számolás erősségük lenne.
És itt jön ő, Kroulg. Hatalmas ork, talpig fekete páncélban. Korosodó arcán megannyi forradás, vicsorogva hallgatja az őt kísérő tisztek beszámolóját. A halottakat jött ellenőrizni. A parancs szerint az emberhímeket nem égetik el azonnal. Egymás mellé fektetik őket a főtéren. Pontosan tudja, kit keres Kroulg. A Hadnagyot.
Az ork törzsek külön éltek már generációk óta a hatalmas erdőségben, amit ők csak Setét Erdőnek hívtak. Gyakran háborgatták a közeli városokat és falvakat, de sosem indítottak még hadjáratot senki ellen. Eddig. De jött a Tűz.* ~Gash.~ *Az egész rengeteg porrá lett. Nem maradt más, csak sivár pusztaság és elszenesedett fatörzsek. Népük megmenekült, de történelmi otthonuk örökre elveszett.
Egyetlen, őrjítő kép maradt meg a pusztító tűz után, mikor a sereg elindult. Egy vigyorgó, fiatal férfi, vállán hadnagyi rangjelzés. Visszapillant válla felett, miközben katonái között felkapaszkodik egy fehér ménre. A vörös köpenyek lobogása pedig elveszik a távolban.
Őt keresi Kroulg, végtelen haraggal szívében. Négy nap és négy éjszaka kutatták a holtesteket, de a pimasz hadnagyot sehol sem lelték. A Túlélő, ahogy nevezik.*
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-22 00:10:17
Üzenet elküldve: 2018-07-22 00:10:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
//Előszó//
*Amikor e sorokat pergamenre vetem az orkok időszámítása szerint (o.sz.) 243. évet írjuk. A nevem vesszen az ismeretlenség homályába, mert ennek a tudásnak a birtokában féltem a magam, a családom és a jövendő leszármazottaim életét. Az utókor majdan jegyezzen így: a Krónikás.
Hosszú évek kutatásainak az eredményeit jegyzem most le, de nem tárhatom plénum elé, mert tudom, hogy a lanawiniak még nem készek rá, hogy elfogadják, amit feltárnék. Nekem is megrázó volt szembesülnöm azzal, amit megtudtam. Hiába vagyok tudós, de mellette én is ember vagyok. Ezért hát, mindent lejegyzek az utókornak, és csak remélni tudom, amikor napvilágra kerülnek az írásaim, a lanawiniak már készek lesznek rá, hogy más szemmel nézzenek az orkokra, hogy bölcsen, elvakult gyűlölet nélkül használják fel ezt a tudást.*
//A faj eredete//
*Ez a faj nem teremtetett. Az orkok, világunk istentelen ivadékai, és eredetükben nincsen semmi misztikum. Nem véletlenül nincs erről a fajról szinte semmi írásos forrás. Az általános elgondolás az, hogy ez azért van, mert az orkok jószerével írni-olvasni sem tudnak. Azonban, nem ez az oka, mert volt az orkoknak is lejegyzett történelmük, ami ráadásul jóval az emberek lanawini történelme elé nyúlik vissza. Sőt, minden lanawini faj történelmét megelőzte. A kutatásaim során kiderült, hogy az orkok Lanawin őslakosai. Még az időszámítás előtt, az orkok elűzettek Lanawin földjéről, általunk, emberek által. Elfoglaltuk földjeiket, majd elpusztítottuk és eltöröltünk a földszínéről, ami még meg maradt utánuk, ekkor veszett oda az írásos emlékek nagy része is erről a fajról.
Tehát, amikor az orkok bevonultak Lanawinba, és a Nagy Háborúk ideje megkezdődött, akkor nem megtámadtak minket, hanem csak jöttek, hogy visszafoglalják azt a földet, ami egykoron az övék volt, az anyaföldjüket, amit úgy neveztek, hogy Orkhon. Szóval, mi kezdtük a háborút, mi emberek.
(…)*
(Részlet a Krónikás feljegyzéseiből, amik évszázadokig hevertek Lanawin északi hegységében, egy barlangnak a mélyén, amíg egy sötételf kecskepásztor rájuk nem talált.)
*Amikor e sorokat pergamenre vetem az orkok időszámítása szerint (o.sz.) 243. évet írjuk. A nevem vesszen az ismeretlenség homályába, mert ennek a tudásnak a birtokában féltem a magam, a családom és a jövendő leszármazottaim életét. Az utókor majdan jegyezzen így: a Krónikás.
Hosszú évek kutatásainak az eredményeit jegyzem most le, de nem tárhatom plénum elé, mert tudom, hogy a lanawiniak még nem készek rá, hogy elfogadják, amit feltárnék. Nekem is megrázó volt szembesülnöm azzal, amit megtudtam. Hiába vagyok tudós, de mellette én is ember vagyok. Ezért hát, mindent lejegyzek az utókornak, és csak remélni tudom, amikor napvilágra kerülnek az írásaim, a lanawiniak már készek lesznek rá, hogy más szemmel nézzenek az orkokra, hogy bölcsen, elvakult gyűlölet nélkül használják fel ezt a tudást.*
//A faj eredete//
*Ez a faj nem teremtetett. Az orkok, világunk istentelen ivadékai, és eredetükben nincsen semmi misztikum. Nem véletlenül nincs erről a fajról szinte semmi írásos forrás. Az általános elgondolás az, hogy ez azért van, mert az orkok jószerével írni-olvasni sem tudnak. Azonban, nem ez az oka, mert volt az orkoknak is lejegyzett történelmük, ami ráadásul jóval az emberek lanawini történelme elé nyúlik vissza. Sőt, minden lanawini faj történelmét megelőzte. A kutatásaim során kiderült, hogy az orkok Lanawin őslakosai. Még az időszámítás előtt, az orkok elűzettek Lanawin földjéről, általunk, emberek által. Elfoglaltuk földjeiket, majd elpusztítottuk és eltöröltünk a földszínéről, ami még meg maradt utánuk, ekkor veszett oda az írásos emlékek nagy része is erről a fajról.
Tehát, amikor az orkok bevonultak Lanawinba, és a Nagy Háborúk ideje megkezdődött, akkor nem megtámadtak minket, hanem csak jöttek, hogy visszafoglalják azt a földet, ami egykoron az övék volt, az anyaföldjüket, amit úgy neveztek, hogy Orkhon. Szóval, mi kezdtük a háborút, mi emberek.
(…)*
(Részlet a Krónikás feljegyzéseiből, amik évszázadokig hevertek Lanawin északi hegységében, egy barlangnak a mélyén, amíg egy sötételf kecskepásztor rájuk nem talált.)
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-19 00:54:08
Üzenet elküldve: 2018-07-19 00:54:08
ÚJ
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
* A Kikötő körül elterülő nagy erdőségen halad elég gyorsan. Az ösvényről nem akar letérni egészen addig, amíg gyanúsan nagy csoport zaját hallja meg szemből.*
-Ereszetek el, ti vadállatok! *üti meg a fülét egy határozott női utasítás, amit egy hibásan beszélő férfi válasz követ.*
-Elhalfhalgasz te szuva!
* Lovával gyorsan az út menti rekettyésbe húzódik fedezékbe. Ez nagyon úgy hangzott, mint egy agyaras hangja. És egy mázsás hústömeggel szemben még neki is jobb az óvatosság. Jobb lesz neki meglapulni és kivárni ennek a végét.*
~ Ráadásul a hangok alapján nem is csak ketten vannak. Ha észrevesznek, nagy szarban vagyok.~
-Nem tettem semmit, te kőagyú. Találtatok valamit nálam?
* Egy irgalmatlan nagy pofon csattan el hirtelen.*
-A kefed az erhényemben vót, miko megfotunk. Tulvaj ribanc!
* Elvonulnak előtte. A bajba jutott csaj fekete bőrkabátot visel csuklyával, mely most is a fején van, mélyen a szemébe húzva. Barna haja fülei mellett kifutnak alóla. Sötét nadrág és fekete, magassarkú csizma takarja hosszú lábait. Az ember nő arcáról könnyű leolvasni a kétségbeesést, ahogy hátracsavart kézzel tolja maga előtt a zöld bőrű áldozat. (Vagy akit ő annak tartott a lebukásig.)*
~ Ezért ne lopj soha orkoktól! Ha csak nincs feltétlen szükséged rá.~
* Kíváncsiságtól hajtva követi titokban a kis csapatot. Egy alig észrevehető csapáson lekanyarodva a nem túl intelligens faj falujába értek. Az egyik viskó ajtajánál térdre lökik a csajt, miközben a felfordulásra egy bőrkötényes alak jön ki.*
-E meg mi?
-Bévlyó kő neki!
* A fura alak, kinek egy hatalmas kalapács van a jobb kezében csak bólogat egy darabig, majd eme fegyver nélkül, egy hatalmas kőtömbbel tér vissza. Levágja a puha földbe a tolvajnő elé.*
-Mifhárt gyüvök.
* A kétségbeesett lány és a titokban figyelő sötételf még nem is sejtette, mire készülnek. Csuklóira vizes bőrt csavartak és egy vödröt tettek mellé. Majd jött a kín a bűneiért. Narancssárgán izzó vasat tettek a keze alá, csak félig volt megformálva. Pont most fogják véglegesíteni. Egy kalapáccsal ütögetve, miközben az üvöltő enyves kezűt többen lefogták, teljesen a csukló vonalába hajlították a forró fémet.
Egy olyan bilincs, melynek nincs kulcsa. Örökre emlékeztetni fogja a rabszolgát.*
~ Ezért ne lopj agyarasoktól.~
_________
(Grawok Hifeti által elmesélt egyik történet a Pegazus fogadóban nagyközönségnek tartott mese során)
-Ereszetek el, ti vadállatok! *üti meg a fülét egy határozott női utasítás, amit egy hibásan beszélő férfi válasz követ.*
-Elhalfhalgasz te szuva!
* Lovával gyorsan az út menti rekettyésbe húzódik fedezékbe. Ez nagyon úgy hangzott, mint egy agyaras hangja. És egy mázsás hústömeggel szemben még neki is jobb az óvatosság. Jobb lesz neki meglapulni és kivárni ennek a végét.*
~ Ráadásul a hangok alapján nem is csak ketten vannak. Ha észrevesznek, nagy szarban vagyok.~
-Nem tettem semmit, te kőagyú. Találtatok valamit nálam?
* Egy irgalmatlan nagy pofon csattan el hirtelen.*
-A kefed az erhényemben vót, miko megfotunk. Tulvaj ribanc!
* Elvonulnak előtte. A bajba jutott csaj fekete bőrkabátot visel csuklyával, mely most is a fején van, mélyen a szemébe húzva. Barna haja fülei mellett kifutnak alóla. Sötét nadrág és fekete, magassarkú csizma takarja hosszú lábait. Az ember nő arcáról könnyű leolvasni a kétségbeesést, ahogy hátracsavart kézzel tolja maga előtt a zöld bőrű áldozat. (Vagy akit ő annak tartott a lebukásig.)*
~ Ezért ne lopj soha orkoktól! Ha csak nincs feltétlen szükséged rá.~
* Kíváncsiságtól hajtva követi titokban a kis csapatot. Egy alig észrevehető csapáson lekanyarodva a nem túl intelligens faj falujába értek. Az egyik viskó ajtajánál térdre lökik a csajt, miközben a felfordulásra egy bőrkötényes alak jön ki.*
-E meg mi?
-Bévlyó kő neki!
* A fura alak, kinek egy hatalmas kalapács van a jobb kezében csak bólogat egy darabig, majd eme fegyver nélkül, egy hatalmas kőtömbbel tér vissza. Levágja a puha földbe a tolvajnő elé.*
-Mifhárt gyüvök.
* A kétségbeesett lány és a titokban figyelő sötételf még nem is sejtette, mire készülnek. Csuklóira vizes bőrt csavartak és egy vödröt tettek mellé. Majd jött a kín a bűneiért. Narancssárgán izzó vasat tettek a keze alá, csak félig volt megformálva. Pont most fogják véglegesíteni. Egy kalapáccsal ütögetve, miközben az üvöltő enyves kezűt többen lefogták, teljesen a csukló vonalába hajlították a forró fémet.
Egy olyan bilincs, melynek nincs kulcsa. Örökre emlékeztetni fogja a rabszolgát.*
~ Ezért ne lopj agyarasoktól.~
_________
(Grawok Hifeti által elmesélt egyik történet a Pegazus fogadóban nagyközönségnek tartott mese során)
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-12 04:07:17
Üzenet elküldve: 2018-07-12 04:07:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Hruthaii
*Soha oly hatalmas ork nem élt még a földkerekségen, mint a Grongol klán legnagyobb harcosa, Nagy Kroan. Három esztendős sem volt, de már akkora volt, mint egy ember. Legalábbis ezt beszélik.*
-Én állok ki.
*Lép elő a hegyomlás. Vaskos felsőtestén egyszerű bőrvért, izmoktól duzzadó karjai megfeszülnek, ahogy a magasba emeli a hatalmas kalapácsot. Éljenzés az egyik oldalról, síri csend a másikról.
Ez a Hruthaii. A Zöld Pusztaság két legnagyobb törzsének egy-egy kiválasztott harcosa küzd meg egymással életre-halálra, hogy eldöntsék, a következő 8 esztendőre melyik törzsfőnök lesz a Nagyvezér. A fából tákolt Hruthaii aréna nyüzsög az orkoktól, a két törzs apraja-nagyja itt lehet. Az aréna előtt árusok zsibonganak és kínálják portékáikat. Van itt mindenféle kereskedő szerzet, ember, gnóm, de még elf is. Bizony, a Hruthaii szent ünnep. Ilyenkor az orkok félreteszik háborúik, ellentéteik és összegyűlnek, hogy Nagyvezért „válasszanak.”*
-Elfogadom. Vér a véremből, dicsőség, hatalmas Kroan.
*Emelkedik fel fatrónusából Vörös Krulthog, a Grongolok vezére. Rőt haj és pofaszakáll, méretes, aranyozott végű agyar. Sötét vigyor terül szét arcán, tudja, Kroannak hetedhét országban nincs ellenfele. Az elmúlt 16 esztendőben akadály nélkül uralkodhatott, hála Kroan hathatós segítségének. Nem mulasztotta el illően megjutalmazni az orkok óriását, hűsége egyik katonájához sem fogható.*
-Én majd kiállok ellene!
*Lép elő a Trahall klánból valaki. Egy ork mércével apró, nyurga kölyök, arcán pimasz vigyorral. Szép, formás agyarak, ravaszul csillogó szem és hosszú, sötét hajzuhatag.*
-TE?!
*Mereszti rá szemét Nagy Kroan. A Trahall oldalról képviselőjük dicsőítése elmarad. Jól tudják, nincs harcos az ég alatt, ki Nagy Kroan képes lenne legyőzni, főleg nem ez a kölyök.*
-Én.
*Válaszol kaján vigyorral a ficsúr és előhúzza az egykezes orkszablyát.*
-Kilapítalak te kis féreg.
*Horkant fel Kroan és vezérére néz.*
-Elhozom neked a dicsőséget nagyuram. Már ha ez itt dicsőség.
*Lassan, komótosan emelkedik fel ültéből Vén Thelt, a Trahall klán főnöke. Az ő trónusa a szemközti oldalon helyezkedik fel Krulthogéval. Székét körbe veszik előljárói, kik a döbbenettől szájtátva figyelik a kölyköt. Sóhaj szakad fel Vén Thelt torkából, mikor bajnokára néz. Rég elfogadta már, hogy életében ő már nem lesz Nagyvezér. Nem fogja megismerni nevét az utókor és a Zöld Puszta sem fogja vasökle súlyát megérezni.*
-Legyen hát. Dicsőség, hatalmas Goloth.
*Süpped vissza székébe nyúzott arccal. Teljesen mindegy. *
-Hús a hús ellen,
Harag a szívekben.
Halált győz a bajnok,
Nem uralkodik hát zsarnok.
*Lép elő egy hajlott hátú, csuhát viselő ork, szemmel láthatóan nem egy Hruthaiit megélt már. Kezében két zöld színűre festett bőrvért, melyeket a két bajnoknak ad át. Biccent az eddig sarokban álló társának, ki markából egy üstbe rejtélyes port szór, melyből hatalmas, kék lángnyalábok csapnak.
Több se kell a hatalmas Kroannak, kalapácsát meglódítva rohan a fiú felé, hogy minél előbb véget vethessen a viadalnak. Szeme előtt már az esti lakoma és a megannyi, csak neki szánt nő képe lebeg. Ám Goloth amilyen kicsi, olyan gyors. Könnyűszerrel pörög ki a hatalmas ork elől, miközben vigyorogva hajol meg a nézőtér felé. Éljenzés a válasz saját táborából, a fiatal fiú magabiztossága reményt táplál.*
-Végezz vele!
*Ordítja Krulthog vérvörös ábrázattal. A pimasz kis rohadék már ezzel kiérdemelte szemében a kínhalált.
Goloth néhány lépéssel az Aréna másik felébe szökken, majd a zsebébe túr és néhány öklömnyi követ húz elő.
Egyenként dobja Nagy Kroan irányába, az egyik nagyot koppan az ork tar fején.*
-ENNYI? Kővel hajigálsz?!
*Üvölti a hatalmas ork dühtől remegő hangon és dübörögve indul ismét Goloth felé. A fiú a maradék követ eldobva ismét csak kitér a kalapács útjából és szablyájával oldalról ejt vágást ellenfele combján. A tömeg felhördül, Vén Thelt izgatottan áll fel székéből.
Kroan lihegve fordul a pimasz kis darázs felé, tekintete izzik a haragtól.*
-Ha megöltelek, csontjaid szétszórom a pusztában, őseidhez nem térsz.
*A válasz csak szemtelen kacaj. Goloth szemmel láthatóan próbálja ingerelni hatalmas ellenfelét.*
Suhog a kalapács, Goloth pedig könnyűszerrel hajol el és csúszik el a porban az ork mellett, ezúttal annak bal karját sebezve meg. Mély vágás, mi Kroan alkarját érte, de a harcosnak ez még meg se kottyan. Nyakán kidagadnak az erek, szemében most már nem csak düh csillan, hanem valami más is kezd éket verni.
Körbelendül a nehéz kalapács, Goloth pedig helyből hatalmasat ugorva tér ki a csapás elől.*
-Többet ésszel, mint…
*Kezd bele Goloth, de a mondatot befejezni már nem tudja. A kalapács lendületből másodszor is pördül, telibe találva a meglepett Goloth fejét. Vér, csont, bal szem repül a levegőben, élettelen test csuklik össze a földön. A nézőtéren síri csend, csak Kroan és Krulthog diadalittas üvöltésének szólamai töltik be az arénát.
Korok jöttek, korok mentek, a Hruthaii Aréna az enyészeté lett, a Füves Puszta orkjai pedig szép lassan eltűntek. De a Hruthaii fennmaradt. Lanawinon azóta is így nevezik az orkok a halálig tartó párviadalt.
Nagy Kroan és Eszes Goloth legendája is fennmaradt. Anyák mesélik csemetéiknek, mesterek okítják a leendő harcosokat velük, olykor igen csak kiszínezve a tanulságos történetet. A tanulság viszont mindig ugyanaz: „Több erő, kevesebb agyalás!”
*Soha oly hatalmas ork nem élt még a földkerekségen, mint a Grongol klán legnagyobb harcosa, Nagy Kroan. Három esztendős sem volt, de már akkora volt, mint egy ember. Legalábbis ezt beszélik.*
-Én állok ki.
*Lép elő a hegyomlás. Vaskos felsőtestén egyszerű bőrvért, izmoktól duzzadó karjai megfeszülnek, ahogy a magasba emeli a hatalmas kalapácsot. Éljenzés az egyik oldalról, síri csend a másikról.
Ez a Hruthaii. A Zöld Pusztaság két legnagyobb törzsének egy-egy kiválasztott harcosa küzd meg egymással életre-halálra, hogy eldöntsék, a következő 8 esztendőre melyik törzsfőnök lesz a Nagyvezér. A fából tákolt Hruthaii aréna nyüzsög az orkoktól, a két törzs apraja-nagyja itt lehet. Az aréna előtt árusok zsibonganak és kínálják portékáikat. Van itt mindenféle kereskedő szerzet, ember, gnóm, de még elf is. Bizony, a Hruthaii szent ünnep. Ilyenkor az orkok félreteszik háborúik, ellentéteik és összegyűlnek, hogy Nagyvezért „válasszanak.”*
-Elfogadom. Vér a véremből, dicsőség, hatalmas Kroan.
*Emelkedik fel fatrónusából Vörös Krulthog, a Grongolok vezére. Rőt haj és pofaszakáll, méretes, aranyozott végű agyar. Sötét vigyor terül szét arcán, tudja, Kroannak hetedhét országban nincs ellenfele. Az elmúlt 16 esztendőben akadály nélkül uralkodhatott, hála Kroan hathatós segítségének. Nem mulasztotta el illően megjutalmazni az orkok óriását, hűsége egyik katonájához sem fogható.*
-Én majd kiállok ellene!
*Lép elő a Trahall klánból valaki. Egy ork mércével apró, nyurga kölyök, arcán pimasz vigyorral. Szép, formás agyarak, ravaszul csillogó szem és hosszú, sötét hajzuhatag.*
-TE?!
*Mereszti rá szemét Nagy Kroan. A Trahall oldalról képviselőjük dicsőítése elmarad. Jól tudják, nincs harcos az ég alatt, ki Nagy Kroan képes lenne legyőzni, főleg nem ez a kölyök.*
-Én.
*Válaszol kaján vigyorral a ficsúr és előhúzza az egykezes orkszablyát.*
-Kilapítalak te kis féreg.
*Horkant fel Kroan és vezérére néz.*
-Elhozom neked a dicsőséget nagyuram. Már ha ez itt dicsőség.
*Lassan, komótosan emelkedik fel ültéből Vén Thelt, a Trahall klán főnöke. Az ő trónusa a szemközti oldalon helyezkedik fel Krulthogéval. Székét körbe veszik előljárói, kik a döbbenettől szájtátva figyelik a kölyköt. Sóhaj szakad fel Vén Thelt torkából, mikor bajnokára néz. Rég elfogadta már, hogy életében ő már nem lesz Nagyvezér. Nem fogja megismerni nevét az utókor és a Zöld Puszta sem fogja vasökle súlyát megérezni.*
-Legyen hát. Dicsőség, hatalmas Goloth.
*Süpped vissza székébe nyúzott arccal. Teljesen mindegy. *
-Hús a hús ellen,
Harag a szívekben.
Halált győz a bajnok,
Nem uralkodik hát zsarnok.
*Lép elő egy hajlott hátú, csuhát viselő ork, szemmel láthatóan nem egy Hruthaiit megélt már. Kezében két zöld színűre festett bőrvért, melyeket a két bajnoknak ad át. Biccent az eddig sarokban álló társának, ki markából egy üstbe rejtélyes port szór, melyből hatalmas, kék lángnyalábok csapnak.
Több se kell a hatalmas Kroannak, kalapácsát meglódítva rohan a fiú felé, hogy minél előbb véget vethessen a viadalnak. Szeme előtt már az esti lakoma és a megannyi, csak neki szánt nő képe lebeg. Ám Goloth amilyen kicsi, olyan gyors. Könnyűszerrel pörög ki a hatalmas ork elől, miközben vigyorogva hajol meg a nézőtér felé. Éljenzés a válasz saját táborából, a fiatal fiú magabiztossága reményt táplál.*
-Végezz vele!
*Ordítja Krulthog vérvörös ábrázattal. A pimasz kis rohadék már ezzel kiérdemelte szemében a kínhalált.
Goloth néhány lépéssel az Aréna másik felébe szökken, majd a zsebébe túr és néhány öklömnyi követ húz elő.
Egyenként dobja Nagy Kroan irányába, az egyik nagyot koppan az ork tar fején.*
-ENNYI? Kővel hajigálsz?!
*Üvölti a hatalmas ork dühtől remegő hangon és dübörögve indul ismét Goloth felé. A fiú a maradék követ eldobva ismét csak kitér a kalapács útjából és szablyájával oldalról ejt vágást ellenfele combján. A tömeg felhördül, Vén Thelt izgatottan áll fel székéből.
Kroan lihegve fordul a pimasz kis darázs felé, tekintete izzik a haragtól.*
-Ha megöltelek, csontjaid szétszórom a pusztában, őseidhez nem térsz.
*A válasz csak szemtelen kacaj. Goloth szemmel láthatóan próbálja ingerelni hatalmas ellenfelét.*
Suhog a kalapács, Goloth pedig könnyűszerrel hajol el és csúszik el a porban az ork mellett, ezúttal annak bal karját sebezve meg. Mély vágás, mi Kroan alkarját érte, de a harcosnak ez még meg se kottyan. Nyakán kidagadnak az erek, szemében most már nem csak düh csillan, hanem valami más is kezd éket verni.
Körbelendül a nehéz kalapács, Goloth pedig helyből hatalmasat ugorva tér ki a csapás elől.*
-Többet ésszel, mint…
*Kezd bele Goloth, de a mondatot befejezni már nem tudja. A kalapács lendületből másodszor is pördül, telibe találva a meglepett Goloth fejét. Vér, csont, bal szem repül a levegőben, élettelen test csuklik össze a földön. A nézőtéren síri csend, csak Kroan és Krulthog diadalittas üvöltésének szólamai töltik be az arénát.
Korok jöttek, korok mentek, a Hruthaii Aréna az enyészeté lett, a Füves Puszta orkjai pedig szép lassan eltűntek. De a Hruthaii fennmaradt. Lanawinon azóta is így nevezik az orkok a halálig tartó párviadalt.
Nagy Kroan és Eszes Goloth legendája is fennmaradt. Anyák mesélik csemetéiknek, mesterek okítják a leendő harcosokat velük, olykor igen csak kiszínezve a tanulságos történetet. A tanulság viszont mindig ugyanaz: „Több erő, kevesebb agyalás!”
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-11 02:28:05
Üzenet elküldve: 2018-07-11 02:28:05
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
*Egy kis község egyetlen utcáján száguldozik, mikor az egyik házból hangos veszekedés hangja hallatszik. Egy nő hangosan ordítozik valakivel. És a következő pillanatban meg is látja őt.
Hátrálva lép ki az egyik vályogház ajtaján és egy ork követi őt felemelt kézzel. Az asszony kezében sodrófa lengedezik a férfi felé. Kebleit mély dekoltázs teszi láthatóvá, bőr öve fogja át karcsú derekát, mely hangsúlyt ad karcsú alakjának és körte formájú popsijának. Lábait hosszú szoknya ráncai takarják.*
-Nincs jogod betörni ide! Ha a férjem hazajön, rád uszítom, hogy megöljön.
-Értsd már meg, nőstény, hogy csak egy pogácsát akartam elvenni. Csak egyetlen szemet.
-És mégis ki mondta, hogy hozzá nyúlhatsz. Én készítettem, megkérdeztél róla engem.
-De hát csak egyetlen darabot vettem el, hogy megkóstoljam! Éreztem a finom illatát és kíváncsi voltam rá.
* A Hifeti fiú hirtelen felfigyel arra, hogy különböző házakból és kiskertekből több agyaras is előbukkan. Ám nincsenek egyedül. A falu lakói is egyre többen megjelennek sarlóval, vasvillával, néhányan karddal vagy lándzsával a kezükben. És szörnyű gondolata támad.*
~ Ezek portyára készültek. Le akarják rohanni az ittenieket.~
* Gyorsan megragadja az utcán üvöltöző nőszemély derekát és felrántja maga elé a nyeregbe.*
-Hallgass már el, te fúria! Csak kóstoló volt.
* Ezzel csókot nyom az ajkára, hogy betapassza és véletlenül se buktassa le, hogy nem ő a férje.*
~ Azonnal ki kell vágtatnom vele a határba és örüljön, ha csak pár szem frissen sült pogácsa lesz a kára!
Az orkok nem túl okosak, de úgy tűnik, csitítani akarta a nőt. Ha elmennek és megelégszenek egy kis elemózsiával, nem lesz baj.
Ha igen, akkor ő is meg fogja köszönni nekem, hogy elvittem a mészárlás előtti pillanatban.~
_________
(Grawok Hifeti által elmesélt egyik történet a Pegazus fogadóban nagyközönségnek tartott mese során)
Hátrálva lép ki az egyik vályogház ajtaján és egy ork követi őt felemelt kézzel. Az asszony kezében sodrófa lengedezik a férfi felé. Kebleit mély dekoltázs teszi láthatóvá, bőr öve fogja át karcsú derekát, mely hangsúlyt ad karcsú alakjának és körte formájú popsijának. Lábait hosszú szoknya ráncai takarják.*
-Nincs jogod betörni ide! Ha a férjem hazajön, rád uszítom, hogy megöljön.
-Értsd már meg, nőstény, hogy csak egy pogácsát akartam elvenni. Csak egyetlen szemet.
-És mégis ki mondta, hogy hozzá nyúlhatsz. Én készítettem, megkérdeztél róla engem.
-De hát csak egyetlen darabot vettem el, hogy megkóstoljam! Éreztem a finom illatát és kíváncsi voltam rá.
* A Hifeti fiú hirtelen felfigyel arra, hogy különböző házakból és kiskertekből több agyaras is előbukkan. Ám nincsenek egyedül. A falu lakói is egyre többen megjelennek sarlóval, vasvillával, néhányan karddal vagy lándzsával a kezükben. És szörnyű gondolata támad.*
~ Ezek portyára készültek. Le akarják rohanni az ittenieket.~
* Gyorsan megragadja az utcán üvöltöző nőszemély derekát és felrántja maga elé a nyeregbe.*
-Hallgass már el, te fúria! Csak kóstoló volt.
* Ezzel csókot nyom az ajkára, hogy betapassza és véletlenül se buktassa le, hogy nem ő a férje.*
~ Azonnal ki kell vágtatnom vele a határba és örüljön, ha csak pár szem frissen sült pogácsa lesz a kára!
Az orkok nem túl okosak, de úgy tűnik, csitítani akarta a nőt. Ha elmennek és megelégszenek egy kis elemózsiával, nem lesz baj.
Ha igen, akkor ő is meg fogja köszönni nekem, hogy elvittem a mészárlás előtti pillanatban.~
_________
(Grawok Hifeti által elmesélt egyik történet a Pegazus fogadóban nagyközönségnek tartott mese során)
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2018-07-02 20:27:34
Üzenet elküldve: 2018-07-02 20:27:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Kedves Írástudók!
Egy történetíró pályázatra invitálnálak titeket!
Lanawin kultúrájában egyelőre fekete foltként tátong az ork irodalom, illemtan és neveltetés kérdése, melyet csak néhány (általában nem túl hosszú életű) életerős férfiú hordoz magával.
Most eljött az ideje, hogy az Ork Tanmesék című kötet a könyvtárba kerüljön, ehhez pedig szükség van azokra a töredékekre, melyeket az anyák mesélnek fiaiknak agyaraik tisztán tartásáról, az ellenség legyőzéséről, netán sámánok regélnek el sülő vadhús mellett. Szóval kerestetnek a tanmesék, melyek közül lehet, hogy éppen te is tudsz egyet.
Kitételek:
-A történet legyen Lanawin világában elmondható ork mese (nem kell Lanawinon valósnak lennie, pl lehetnek benne sárkányok, de ne legyenek benne kamionok).
-Az aktuális tanmese lehet bármilyen formájú, bármilyen időben, bármilyen szereplőkkel, de legyen (orkokhoz méltóan) igényes. A terjedelem kötetlen, de kerek történetet írjatok!
-Kulturálisan tükrözze az ork fajleírásra jellemzőeket.
-Az írásokat ide küldhetitek augusztus 20-ig.
Mézesmadzag:
-A történetet író karakterek 20 arany tiszteletdíjban részesülnek (1 alkalom/karakter, de írhatsz több történetet is, ha van kedved.)
-Minden igényes történet a könyvtár polcára kerül IC is, melyben természetesen jelezzük, hogy OC ki írta a zseniális tanmesét, illetve feltüntetjük az általad megjelölt nevű ork regös, vagy éppen korai néprajzkutató fantázianevét, ha szeretnél ilyet, a történeted végén írd alá ezzel a művésznévvel az alkotást!
Remélem minél többen írtok majd, ne féljetek szavakba önteni eme nemes múltú faj minden bölcsességét, vagy éppen harci virtusát!
Egy történetíró pályázatra invitálnálak titeket!
Lanawin kultúrájában egyelőre fekete foltként tátong az ork irodalom, illemtan és neveltetés kérdése, melyet csak néhány (általában nem túl hosszú életű) életerős férfiú hordoz magával.
Most eljött az ideje, hogy az Ork Tanmesék című kötet a könyvtárba kerüljön, ehhez pedig szükség van azokra a töredékekre, melyeket az anyák mesélnek fiaiknak agyaraik tisztán tartásáról, az ellenség legyőzéséről, netán sámánok regélnek el sülő vadhús mellett. Szóval kerestetnek a tanmesék, melyek közül lehet, hogy éppen te is tudsz egyet.
Kitételek:
-A történet legyen Lanawin világában elmondható ork mese (nem kell Lanawinon valósnak lennie, pl lehetnek benne sárkányok, de ne legyenek benne kamionok).
-Az aktuális tanmese lehet bármilyen formájú, bármilyen időben, bármilyen szereplőkkel, de legyen (orkokhoz méltóan) igényes. A terjedelem kötetlen, de kerek történetet írjatok!
-Kulturálisan tükrözze az ork fajleírásra jellemzőeket.
-Az írásokat ide küldhetitek augusztus 20-ig.
Mézesmadzag:
-A történetet író karakterek 20 arany tiszteletdíjban részesülnek (1 alkalom/karakter, de írhatsz több történetet is, ha van kedved.)
-Minden igényes történet a könyvtár polcára kerül IC is, melyben természetesen jelezzük, hogy OC ki írta a zseniális tanmesét, illetve feltüntetjük az általad megjelölt nevű ork regös, vagy éppen korai néprajzkutató fantázianevét, ha szeretnél ilyet, a történeted végén írd alá ezzel a művésznévvel az alkotást!
Remélem minél többen írtok majd, ne féljetek szavakba önteni eme nemes múltú faj minden bölcsességét, vagy éppen harci virtusát!
1-11