OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> Végzetes kaland |
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2013-10-04 17:43:11
Üzenet elküldve: 2013-10-04 17:43:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 8
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 8
A börtön előterében üldögéltem. Az idő ott kint felhős volt, egyre inkább tűnt úgy, hogy esni fog a több napi szárazság után. Nyár volt és fullasztó meleg. Az utcákon alig bóklásztak néhányan. A fáknak szikkadt ágaik töredezetten lógtak, szinte kiabáltak azért, hogy valaki letépve őket eggyé tegye a földdel. Nekem személy szerint nem volt melegem. A hideg kőfalnak dőlve tökéletesen jól éreztem magam. Nem voltam lent a rabok közt, ezért szokásomhoz híven az egyik kopott asztalnál üldögéltem. Lábaimat kényelmesen felhelyeztem a tárgy laposabb felére, hátamat pedig a szék támlájának vetettem. Kissé kényelmetlen volt így ülni, hisz a gyilok az oldalamon lelógott az ülőhelyemről és a földet verdeste ahányszor kicsit könnyebb ülőhelyzetbe próbáltam helyezkedni. Ez volt azonban a legkisebb bajom. Naponta vannak az embernek és egyéb fajú lénynek ilyen problémái. Ezeken sokszor morognak, de én személy szerint egy rossz szót nem szóltam. Örültem, hogy nem kell lent lennem a húgy és dohszagú terembe ahol a vizelettől bűzlő rabok élnek. Sajnos ez az idilli helyzet nem tartott sokáig.
A lefelé vezető lépcsőfordulónál fájdalmas üvöltés hallatszott majd kicsapódott egy ajtó és felrohant egyik őrtársam, Revis. Remegő kezét fülére helyezte, ám látva az ujjai közt szivárgó vért, inkább tűnt úgy, hogy már csak az egykori tartozékának a helyét fogja.
- Halál rá!! Halál, a mocsok félvérre!
Levettem a lábam az asztalról majd ráérős mozdulatokkal mellé lépkedtem. Nem vagyok túl magas, ám Revishez mégis le kellett hajolnom.
- Mit műveltél a füleddel? -kérdeztem színtelen hangon.
Nem igazán rémített meg egy hiányzó fül vagy pár csepp vér. Egykor zsoldos voltam és olyankor szinte nap mint nap volt dolgom ehhez hasonló dolgokkal. Nos, Revis nem volt soha harcos. Farmer volt aztán a bolond egy borgőzös éjszakán elkártyázta a frissen elhunyt apja örökségét. Jobb lehetőséget nem látva, börtönőrnek állt. Ez elég volt hozzá, hogy viszonylag normális életet éljen.
- Mit műveltél a füleddel? -tettem fel neki újra a kérdést, mivel nem válaszolt.
Fogcsikorgatva bámult rám. Szemében töménytelen düh, gyűlölet és felháborodás hullámzott.
- Én mit csináltam?! Az a mocskos korcs harapott rá az átkozott fülemre! De mindjárt kimetszem a szemeit!
Már indult is volna vissza ám a vállánál fogva húztam vissza magamhoz. Nem mintha nem akartam volna egy jó kis harcot látni, de Revis nem volt egy épp olyan alkatú alak aki azt a korcsot csak úgy lemetélte volna. Jól tudtam kiről beszél. Arról a félfülű félorkról akit két napja hoztak be miután részegen szétvert egy kocsmát. Nem volt ő se különösebben egy égi meszelő ám a combnyi vastagságú bicepszek látványától egy gyengébb lelkű egyén rögtön összerittyentené magát. Mellette olyan nézése volt, hogy a vasedénybe is lyukat tudott volna ütni. Nos én nem tartoztam a gyenge lelkűek közé, úgyhogy közönyösen bámultam rá mikor nagy üvöltözés közepette kirúgta a lenti ajtót majd feljött. Revisnek eddigre elment a kedve a metéléstől. Ez már csak onnan látható volt, hogy szeme elkerekedett és az asztal mellé sietett. Én személy szerint nem mozdultam a helyemről és egyenesen a félvér szemébe néztem. Senkinek nem kívánom azt a tekintetett amivel rám nézett. Megköszörültem a torkom majd átnéztem a válla fölött.
- Remélem az ő fülüket nem tépted le. Nem akarok egy nagy rakás sükettel dolgozni.
A félork nem volt túl vicces kedvében. Ez leginkább villámló tekintetén és ráncba szaladó homlokán látszódott. Mégis elvigyorodott. Elég zordan.
- Én a helyedben a saját egészségeddel foglalkoznék! -jött a fenyegető válasz.
Elmosolyodtam. Soha nem voltam csinos, ezért ez az apró mozdulat nem volt túl csábos. Széles, bordó pikkelyes képem volt, a jobb szemem alatt rózsaszín heg húzódott vízszintesen.
- Hidd el nem te vagy az egyetlen aki ezt mondja nekem. -válaszoltam könnyedén.
A fickó ideges tekintete azt sugallta, hogy nem kéne nagyon szóba egyelődni vele. Nem hiszem, hogy miután elbánt három őrrel egy scyssel akar fecsegni. Részegen bevonszolták ide és két napig egy bűzlő cellába tartották. Nekem se lenne épp jó kedvem ezek után. Mégis a nyugodt beszédem talán egy kis tiszteletet vívhatott ki vagy az ő agyában is hasonló gondolatok sokasága mozgolódhatott mint az enyémbe. Nagyjából vele egy magasságú voltam, talán egy öt-tíz centivel magasabb. Én szálkás, míg ő zömökebb alkatú volt. Végül a félvér arcáról lekopott a mosoly. Vaskos kezeit összekulcsolta a mellkasa előtt. Rekedt hangon szólalt meg.
- Remélem nem akarod, hogy megtudd miért szoktak egykori társaim Pestisnek hívni.
Megcsóváltam a fejem.
- Nem éppen. Ha őszinte akarok lenni, az se érdekel, hogy egyáltalán itt vagy. Gondolom elakarsz menni. Teljesen rendben van.
Színpadiasan a kijárat felé mutattam.
- Ajtó arra.
A félvér azonban nem moccant. Szemében a lángok nem aludtak ki, de mondhatni "takarékra" állította őket. Valamivel nyugodtabbnak tűnt. Erről az újra felharsanó hangja is árulkodott.
- Add vissza a tárgyaim amiket elvettetek tőlem!
Felvontam a szemöldököm, de végül az asztal mögött álló szekrényhez sétáltam. Az oldalamon lógó kulccsal kinyitottam az ajtót majd kitártam a két apró ajtót. Néhány apróbb fegyveren kívül semmi említésre méltó nem volt bent.
- Milyen fegyvered volt? -kérdeztem enyhén felemelve a hangom.
- Egy láncos buzogány és egy kisebb kasza. -válaszolt morogva a félvér.
Az említett fegyverek bent voltak a szekrényben. Nem voltak túl szép fegyverek látszott rajtuk, hogy nem mai darabok. Az utóbbi olyan életlen volt, hogy egy almát nem lehetett volna vele feldarabolni. Azonban a láncos buzogány felkeltette a kíváncsiságom. Miért is? A tüskék közt egy gunyoros vigyorú arc bámult rám. Apró nevetés tört elő belőlem, ami akár egy eltévesztett köhögésnek vagy tüsszentésnek is elment volna. Végül a fegyvereket vissza adtam a félvérnek.
- Itt vannak. Ajánlom, hogy ne az én fejemen próbálgasd ki újra.
A félork arcára újra zord vigyor ült majd bólintott és az ajtó felé indult.
- Yvorl kísérjen utadon! -köszönt vissza már a küszöbről majd eltűnt.
Folyt.köv.
A lefelé vezető lépcsőfordulónál fájdalmas üvöltés hallatszott majd kicsapódott egy ajtó és felrohant egyik őrtársam, Revis. Remegő kezét fülére helyezte, ám látva az ujjai közt szivárgó vért, inkább tűnt úgy, hogy már csak az egykori tartozékának a helyét fogja.
- Halál rá!! Halál, a mocsok félvérre!
Levettem a lábam az asztalról majd ráérős mozdulatokkal mellé lépkedtem. Nem vagyok túl magas, ám Revishez mégis le kellett hajolnom.
- Mit műveltél a füleddel? -kérdeztem színtelen hangon.
Nem igazán rémített meg egy hiányzó fül vagy pár csepp vér. Egykor zsoldos voltam és olyankor szinte nap mint nap volt dolgom ehhez hasonló dolgokkal. Nos, Revis nem volt soha harcos. Farmer volt aztán a bolond egy borgőzös éjszakán elkártyázta a frissen elhunyt apja örökségét. Jobb lehetőséget nem látva, börtönőrnek állt. Ez elég volt hozzá, hogy viszonylag normális életet éljen.
- Mit műveltél a füleddel? -tettem fel neki újra a kérdést, mivel nem válaszolt.
Fogcsikorgatva bámult rám. Szemében töménytelen düh, gyűlölet és felháborodás hullámzott.
- Én mit csináltam?! Az a mocskos korcs harapott rá az átkozott fülemre! De mindjárt kimetszem a szemeit!
Már indult is volna vissza ám a vállánál fogva húztam vissza magamhoz. Nem mintha nem akartam volna egy jó kis harcot látni, de Revis nem volt egy épp olyan alkatú alak aki azt a korcsot csak úgy lemetélte volna. Jól tudtam kiről beszél. Arról a félfülű félorkról akit két napja hoztak be miután részegen szétvert egy kocsmát. Nem volt ő se különösebben egy égi meszelő ám a combnyi vastagságú bicepszek látványától egy gyengébb lelkű egyén rögtön összerittyentené magát. Mellette olyan nézése volt, hogy a vasedénybe is lyukat tudott volna ütni. Nos én nem tartoztam a gyenge lelkűek közé, úgyhogy közönyösen bámultam rá mikor nagy üvöltözés közepette kirúgta a lenti ajtót majd feljött. Revisnek eddigre elment a kedve a metéléstől. Ez már csak onnan látható volt, hogy szeme elkerekedett és az asztal mellé sietett. Én személy szerint nem mozdultam a helyemről és egyenesen a félvér szemébe néztem. Senkinek nem kívánom azt a tekintetett amivel rám nézett. Megköszörültem a torkom majd átnéztem a válla fölött.
- Remélem az ő fülüket nem tépted le. Nem akarok egy nagy rakás sükettel dolgozni.
A félork nem volt túl vicces kedvében. Ez leginkább villámló tekintetén és ráncba szaladó homlokán látszódott. Mégis elvigyorodott. Elég zordan.
- Én a helyedben a saját egészségeddel foglalkoznék! -jött a fenyegető válasz.
Elmosolyodtam. Soha nem voltam csinos, ezért ez az apró mozdulat nem volt túl csábos. Széles, bordó pikkelyes képem volt, a jobb szemem alatt rózsaszín heg húzódott vízszintesen.
- Hidd el nem te vagy az egyetlen aki ezt mondja nekem. -válaszoltam könnyedén.
A fickó ideges tekintete azt sugallta, hogy nem kéne nagyon szóba egyelődni vele. Nem hiszem, hogy miután elbánt három őrrel egy scyssel akar fecsegni. Részegen bevonszolták ide és két napig egy bűzlő cellába tartották. Nekem se lenne épp jó kedvem ezek után. Mégis a nyugodt beszédem talán egy kis tiszteletet vívhatott ki vagy az ő agyában is hasonló gondolatok sokasága mozgolódhatott mint az enyémbe. Nagyjából vele egy magasságú voltam, talán egy öt-tíz centivel magasabb. Én szálkás, míg ő zömökebb alkatú volt. Végül a félvér arcáról lekopott a mosoly. Vaskos kezeit összekulcsolta a mellkasa előtt. Rekedt hangon szólalt meg.
- Remélem nem akarod, hogy megtudd miért szoktak egykori társaim Pestisnek hívni.
Megcsóváltam a fejem.
- Nem éppen. Ha őszinte akarok lenni, az se érdekel, hogy egyáltalán itt vagy. Gondolom elakarsz menni. Teljesen rendben van.
Színpadiasan a kijárat felé mutattam.
- Ajtó arra.
A félvér azonban nem moccant. Szemében a lángok nem aludtak ki, de mondhatni "takarékra" állította őket. Valamivel nyugodtabbnak tűnt. Erről az újra felharsanó hangja is árulkodott.
- Add vissza a tárgyaim amiket elvettetek tőlem!
Felvontam a szemöldököm, de végül az asztal mögött álló szekrényhez sétáltam. Az oldalamon lógó kulccsal kinyitottam az ajtót majd kitártam a két apró ajtót. Néhány apróbb fegyveren kívül semmi említésre méltó nem volt bent.
- Milyen fegyvered volt? -kérdeztem enyhén felemelve a hangom.
- Egy láncos buzogány és egy kisebb kasza. -válaszolt morogva a félvér.
Az említett fegyverek bent voltak a szekrényben. Nem voltak túl szép fegyverek látszott rajtuk, hogy nem mai darabok. Az utóbbi olyan életlen volt, hogy egy almát nem lehetett volna vele feldarabolni. Azonban a láncos buzogány felkeltette a kíváncsiságom. Miért is? A tüskék közt egy gunyoros vigyorú arc bámult rám. Apró nevetés tört elő belőlem, ami akár egy eltévesztett köhögésnek vagy tüsszentésnek is elment volna. Végül a fegyvereket vissza adtam a félvérnek.
- Itt vannak. Ajánlom, hogy ne az én fejemen próbálgasd ki újra.
A félork arcára újra zord vigyor ült majd bólintott és az ajtó felé indult.
- Yvorl kísérjen utadon! -köszönt vissza már a küszöbről majd eltűnt.
Folyt.köv.
1-1