//Kalácsfalvi gyűlés és vásárkörút//
*Szó sincs arról, hogy Lea számára derogáló volna a bak, ha nyár lenne, akkor bizonyára azt is választaná, viszont tél van, így aztán a mozgás és az állat testének melege miatt miatt nem fázik, ha egész úton üldögélne, akkor hamar kockára fagyna, hiába a prémes kabát, meg a bélelt csizma. Ha nem Quer lenne az útitársa akkor lehet, hogy nyargalászna fel és alá, csak a maga szórakoztatására, de így nem teszi. Csak a szárat engedi hosszúra, hogy a fekete-fehér kanca a saját tempójában haladhasson. A hátas pedig igazodik a kordé sebességéhez, így Quer és Lea fej-fej mellett haladhatnak.
Ahogy haladnak előre úgy egyre több a velük szembejövő, amitől egyre inkább kezd feltámadni benne valami balsejtelem. Ha itt már evakuálnak, akkor nem lehet valami fényes a helyzet, ő pedig nagyon nem szeretné, ha Thargarod falain kívül érné a vész. Már persze, ha számít egyáltalán annak a Valaminek a fal. Bár ha nem, akkor megette a fene. A szembejövők láttán egykettőre elfelejti a Darna-féle süteményeket, és inkább azon kezd agyalni, hogy van-e elég készletük a télre, hogy ennyi éhes szájat etessenek.*
- Hát, remélem akkor, hogy felhúztad a legprémesebb alsódat, mert ha kezd lemenni a nap, akkor nagyon hideg lesz.
*Hogy arcát ne fújja ki a hideg szél még indulás előtt bekente egy zsíros krémmel, amit aztán el is süllyesztett a nyeregtáskájába, hogy időről-időre újra krémezhesse magát. Még Quert is megkínálja belőle, mert amilyen kényes a férfi a kinézetére úgy talán érdekli az is, hogy ne legyen rózsás az arca, már csak azért is, mert kellemetlen, mikor viszket.*
- Jól van, akkor a Kalaposnál találkozunk. Siessünk.
*ezt már akkor beszélik meg, mikor beérnek a faluba. Lea mivel nem nagyon volt még itt, ezért aztán egy gyors kört kell tegyen, hogy felmérje a terepet. Siet. Gyorsan méri fel a készleteket, gyorsan válogat, gyorsan vásárol. Pánikban természetesen azért egyáltalán nincsen, csupán egészséges aggodalom az, ami munkál benne. Az időseket, gyerekeket, asszonyokat már bőven szekérre pakolták, a faluban pedig látszólag lassan csak a férfiak maradnak. Kiegyenesített kaszákkal, ezer éve nem használt kardokkal, kinek mije van. Mikor legutóbb itt járt, akkor egy kissé álmos, de alapvetően vidám falu volt, most pedig mint egy felbolydult méhkas, és áthatja a félelem, meg a sietség.
Lea csak remélni tudja, hogy ezek a falubeliek nem a biztos halálra várnak a kiegyenesített kaszáikkal. No nem azért, mert harcképtelennek gondolja őket, tökéletesen tudja, hogy az otthon védelme elemi erőt tud adni. Csak éppen az ismeretlen vész még a számára is ismeretlen, azt sem tudja, hogy vajon az ő képzett, több csatát megjárt harcosaik hogy boldogulnak majd, nemhogy ez a fél falunyi képzetlen paraszt. Kagan persze nem fogja őket magukra hagyni, és Isurii is mágusokat küld, de ettől függetlenül még mindig ott az a zavaró tényező, hogy az ellenség ismeretlen.*