*Kész szerencse, hogy ő volt olyan elővigyázatos, hogy nem lépett rá arra a nagyon nyikorgó fokra. Yhartot megmenteni még annak ellenére is roppant hősies, hogy a férfi se nem nő, se nem ártatlan, szűzies és nagyon szép, ha viszont ő maga esett volna ilyen szerencsétlenül, akkor hamar odalenne az intézői renoméja, amit hosszú hetek munkájával épített fel magának. Egy intéző nem botlik el a lépcsőn, legfeljebb úgy ítéli meg, hogy egyes lépcsőfokokon megbotlana, ezért kicserélésre ítéli őket. Egyszerű, biztonságos és mindenkinek sokkal jobb így. Meg aztán a fejfedője után is kapkodhatna a másik kettő, ha ő esne el, mert ugye mind a ketten tudják, hogy milyen sokat jelentenek neki az ilyen-olyan fejfedők. Persze főleg a kalapok, azok mindig előnyt élveznek, de télvíz idején a jó meleg kucsmákat is nagyon nagyra becsüli.*
- Akkorát azért nem esett, hogy temetni kelljen, egy-két nap és kutya baja sem lesz. *Ezt már Vylkerának mondja, aki végül csak bekapcsolódik újra a lépcsői történésekbe. Bizonyosan izgalmas dolgok történnek ott fent is, a lépcsősor tetején, de azért nem illik megfeledkezni a sérült bajtársakról. Mert ez harci sérülésnek számít Yharttól, lévén Kalácsfalva is hadban áll, annak ellenére is, hogy egy fia verekedés nem történt a környékükön már hónapok óta.*
- Te fedezz minket Vylkera, én meg segítek neked Yhart, ha kell. *Adja ki az ukázt a lefelé menethez. A tervük remek, a végrehajtás sem kevésbé lesz az, így nem kell félniük az esetleges komplikációktól.*
- Előttem ugyan nem. De az a szokás errefelé, hogy okító jelleggel az összes házasuló félben lévő leány végignézi a kenegetést. *Úgy gondolja, hogy egy kis tréfa most sem fog megártani, amíg újra leérnek a malom földszintjére.*